Chapter 13

Percy és Tapmancs

Lucy, Harry, Fred és George azonban azzal nem számoltak, hogy az öltözőben még ott lesz valaki. Márpedig a vigyorgó, nevetgélő négyest a mogorva és teljesen letört Ron fogadta.

- Ron! - csodálkozott Lucy. - Te még itt vagy? Azt hittem, rég visszamentél a kastélyba.

Ron nem nézett rá, hanem a földet szuggerálva válaszolt.

- Kíváncsi voltam, hogy sikerül-e felbosszantanotok Malfoyékat. Jól csináltátok, meg se tudtak szólalni.

Dicsérete olyan harmatgyenge volt, hogy Fred és George rögtön összehúzták a szemüket.

- Nocsak, Ron, a Prefektus le van törve, mert leszerepelt?

- Hát igen, nem mindig móka és kacagás az élet…

- Srácok, ne most - állította le őket Lucy. - Inkább menjetek és nézzétek meg, hogy van Katie. Úgyis a ti hibátokból került a gyengélkedőbe.

- Megsértesz minket, Lucy - vágott megbántott arcot Fred, de Lucy csak elővette a kiskutya szemeit, mire az ikrek összenéztek és egy gyors átöltözést követően távoztak az öltözőből.

- Ne vedd komolyan őket, Ron - próbálta megvigasztalni barátját Harry. - Tudod, hogy mindig ilyenek. Bele fogsz jönni, csak most izgultál Malfoyék miatt.

- De ha már miattuk is leblokkolok, mit fogok csinálni egy igazi meccsen? - kérdezte kétségbeesetten Ron.

Se Lucy, se Harry nem tudott válaszolni.

- Hogy ment a kviddicsedzés? - kérdezte kissé hűvösen Hermione, miután Harry, Lucy és Ron fél órával később bemásztak a portrélyukon.

- Hát... - kezdte Harry.

- Rosszul - mondta fásultan Ron, és lezuttyant egy székre.

Hermione arca megenyhült.

- Biztos bele fogsz jönni... - mondta vigasztalóan.

- Ki mondta, hogy miattam ment rosszul az edzés? - fortyant fel Ron.

- Senki - visszakozott meghökkenve a lány. - Csak arra gondoltam...

- ...hogy biztos bénáztam, mi?

- Dehogyis! De mivel azt mondtad, rosszul ment...

- Leckét kell írnom - prüszkölte dühösen Ron, és elcsörtetett.

Miután eltűnt a fiúk hálótermeihez vezető lépcsőn, Hermione Harryhez és Lucyhoz fordult:

- Bénázott?

- Nem - felelte Lucy.

Hermione felvonta a szemöldökét.

- Na jó, nem volt csúcsformában - ismerte be Lucy. - De hát ez csak az első edzése volt...

- Viszont azt látnod kellett volna, mit műveltünk Lucyval a mardekárosok előtt - vigyorgott Harry.

Miután a fiú elmesélte, Hermione majdnem olyan önfeledten nevetett, mintha ott lett volna a lelátón. Azután pedig ugyanolyan büszkén mesélt erről mindenkinek, aki meg tudta hallgatni, mintha ő maga „győzte" volna le Harryt. Ron rosszkedve azonban gyorsan lehervasztotta szájáról a mosolyt.

Aznap este se Harry, se Ron nem jutott túl sokra a házi feladatokkal. Lucy sejtette, hogy hiába volt az erődemonstráció, Ron még mindig a délutáni edzésen rágódik; néha, egy-egy óvatlan pillanatban az ő fejében is ott visszhangoztak a mardekárosok „Bénák, bénák!" kiáltásai.

A hármas az egész vasárnapot a toronyban töltötte, könyveik társaságában. Körülöttük előbb megtelt, majd kiürült a klubhelyiség. Aznap is kellemes, derült idő volt, s rajtuk kívül mindenki a szabadban élvezte az év talán utolsó nyárias vasárnapját. Estére Lucy már úgy érezte, mintha manók labdáznának az agyával.

- Azt hiszem, többet kellene foglalkoznunk a leckékkel hét közben - dörmögte oda Harry neki és Ronnak, miután késznek nyilvánították az Exnihil Objectum bűbájról szóló átváltoztatástan-dolgozatot, és cseppet sem lelkesen elkezdték gyűjteni a Jupiter tucatnyi holdjának tulajdonságait Sinistra professzor számára.

- Ahaaa... - ásította Ron, majd megdörzsölte vörös szemét, és a kandalló felé hajította az ötödik gombócba gyűrt pergamenlapot is. - Figyelj... szerintem kérdezzük meg Hermionét, hogy nem nézhetnénk-e meg mégis, amit írt.

Lucy a lány felé pillantott. Hermione Csámpással az ölében üldögélt, és vidáman csevegett Ginnyvel. Előtte a levegőben egypár szorgalmasan dolgozó kötőtű és egy alaktalan manózokni-kezdemény lebegett.

- Nem érdemes - mondta csüggedten Harry. - Úgyse engedi meg.

Így aztán az este is a pergamen fölé görnyedve találta őket. Aztán a zsúfolt klubhelyiség ürülni kezdett, s fél tizenegy tájban Hermione ásítozva odasétált hozzájuk.

- Na mi lesz? Elkészültök lassan?

- Igen - jelentette ki diadalittasan Lucy, miközben egy utolsó pontot tett a dolgozatára és kimerülten dőlt hátra.

- Nem - felelte vele egyidejűleg mogorván Ron.

- A Jupiter legnagyobb holdja a Ganymedes, nem a Kallisto - jegyezte meg Hermione, és Ron válla fölött átnyúlva a készülő asztronómiadolgozat egyik sorára mutatott. - És az Ión vannak vulkánok.

- Kösz...! - morogta inkább vádlón, semmint hálásan Ron, és kihúzta a hibás mondatokat.

- Bocsánat, én csak...

- Ha azért jöttél, hogy cikizd a dolgozatomat...

- Ron...

- Nincs időm prédikációt hallgatni, Hermione. Ha nem tűnt volna fel, nyakig vagyok a...

- Nem-nem-nem! Odanézz!

Hermione a legközelebbi ablak felé mutatott. Harry, Lucy és Ron odafordultak. Az ablakpárkányról egy szép kuvik pislogott Ronra.

- Ez Hermész, nem? - szólt Hermione.

- Tényleg! - Ron letette a pennát, és felállt. - De hát miért írna nekem Percy?

Odasietett az ablakhoz, és kinyitotta. Hermész beröppent a klubhelyiségbe, leszállt Ron dolgozatára, és felemelte fél lábát. Miután Ron megszabadította a levéltől, azonnal ismét szárnyra kapott, otthagyva maszatos lábnyomát az Iót ábrázoló rajzon.

- Márpedig ez Percy kézírása - állapította meg Ron. Visszaült a székébe, és rámeredt a címzésre: Ronald Weasley, Roxfort, Griffendél-ház. Utána barátaira emelte pillantását. - Mit szóltok ehhez?

- Nyisd ki! - sürgette Hermione. Ron kibontotta a pergamentekercset, és olvasni kezdte a levelet. Arca híven tükrözte érzelmeinek változását: kezdeti kíváncsiságát megrökönyödés váltotta fel, azt rosszallás követte, s mikor befejezte az olvasást, már undor ült az arcára. Odalökte a levelet Harrynek, Lucynak és Hermionénak, akik fejüket összedugva olvasni kezdtek:

Kedves Ron!

Nemrég értesültem róla (nem kisebb személyiségtől, mint magától a mágiaügyi miniszter úrtól, aki új tanárotok, Umbridge professzor közlésére hivatkozott), hogy roxforti prefektus lettél.

A hír őszinte örömmel töltött el, s mindenekelőtt gratulálni szeretnék Neked. Bevallom, tartottam tőle, hogy inkább Fred és George példáját fogod követni ahelyett, hogy az én nyomdokaimba lépnél. Kellemesen csalódtam hát, mikor megtudtam, hogy méltónak találtattál a felelős beosztásra.

A gratuláció mellett azonban jó tanácsokkal is szeretnék szolgálni Neked, ezért is küldöm jelen soraimat a szokásos reggeli posta helyett ezen az esti órán. Remélem, lehetőséget találsz rá, hogy egyedül olvasd el levelemet, s így elkerüld a kellemetlen kérdéseket.

A miniszter úr, mikor közölte velem a jó hírt, elejtett egy megjegyzést, amiből arra kellett következtetnem, hogy még mindig sok időt töltesz együtt Harry és Lucy Potterrel. Meg kell mondanom, Ron, semmi sem veszélyezteti jobban újonnan megszerzett jelvényedet, mint az, ha továbbra is bizalmas viszonyban maradsz azzal a testvérpárral. Tudom, meglep ez a kijelentés - bizonyára azt felelnéd rá, hogy Potterék mindig is Dumbledore kegyeltjei volt - de kötelességemnek érzem közölni veled, hogy Dumbledore már nem sokáig marad a Roxfort élén, s azok az emberek, akik számítanak, egészen máshogy - vélhetően helyesebben - ítélik meg Potterék viselkedését. Ezt most nem kívánom bővebben kifejteni, de ha holnap belenézel a Reggeli Prófétába, megtudod, mi a helyzet- és talán bátyád nevén is megakad a szemed!

Komolyra fordítva a szót, nem volna szerencsés, ha az a kép maradna meg Rólad, hogy egy húron pendülsz Potterékkel. Értsd meg: a jövőd forog kockán, s ez alatt nemcsak az iskolai karrieredet értem. Mivel apánk kísérte el Harry Pottert a minisztériumba, felteszem, tudsz róla, hogy a nyáron fegyelmi eljárást folytattak le a fiú ellen. A Wizengamot előtti tárgyaláson sem tudta tisztázni magát. Csupán egy apró formai problémának köszönheti, hogy büntetés nélkül megúszta a dolgot, s többen azok közül, akikkel beszéltem, helytelennek tartják a felmentését.

El tudom képzelni, hogy félsz egyik napról a másikra megszakítani a kapcsolatot Potterékkel - hisz mindketten közismerten kiszámíthatatlanok, s tudtommal az erőszaktól se riadnak vissza. Ha efféle aggályaid vannak, vagy más nyugtalanító dolgot fedezel fel valamelyik Potter viselkedésében, fordulj bizalommal Dolores Umbridge-hez, akit végtelenül jóindulatú hölgynek ismerek, s aki örömmel ad majd tanácsot Neked.

Ehhez kapcsolódik a másik dolog, amire szeretném felhívni a figyelmedet. Mint már említettem, a Roxfort a jelek szerint hamarosan kikerül Dumbledore vezetése alól. Kérlek, Ron, vésd eszedbe: nem az igazgatónak tartozol hűséggel, hanem az iskolának és a minisztériumnak. Megrökönyödéssel hallottam, hogy Umbridge professzor mindeddig igen kevés támogatást kapott a tanári kartól a nagyon is időszerű s a minisztérium által szorgalmazott reformok bevezetéséhez (bár a jövő héttől bizonyára könnyebb dolga lesz - lásd a holnapi Reggeli Prófétát!). Summa summarum: ha egy diák most segítőkészségéről biztosítja Umbridge professzort, két év múlva jó eséllyel indulhat az iskolaelső címért!

Sajnálom, hogy a nyáron olyan keveset találkoztunk. Fáj, hogy bírálnom kell szüleinket, de mindaddig képtelen vagyok egy fedél alatt lakni velük, amíg kapcsolatban állnak a Dumbledore köré verbuválódott gyanús népséggel, vagy amíg továbbra is Lucy Potter gyámjai maradnak. (Ha írsz anyánknak, kérlek, említsd meg, hogy egy bizonyos Sturgis Podmore-t, aki Dumbledore nagy barátja, nemrég fél évre az Azkabanba küldtek, mert engedély nélkül behatolt a minisztériumba. Talán felnyitja szüleink szemét, ha megtudják, hogy miféle kisstílű bűnözők vannak az úgynevezett barátaik között.) Jómagam is csak a szerencsémnek és a miniszter úr kegyes bizalmának köszönhetem, hogy nem sütötték rám a kétes elemek pártolásának bélyegét. Bízom benne, hogy Téged sem köt a tévesen értelmezett családi összetartás, és helyesen ítéled meg félrevezetett szüleink nézeteit és tetteit. Remélem, anyáék időben belátják tévedésüket - ha erre sor kerül, természetesen kész leszek megbocsátani nekik.

Kérlek, alaposan gondold végig mindezt, különösen a Harry és Lucy Potterre vonatkozó tanácsomat! Még egyszer gratulálok prefektusi kinevezésedhez.

Ölel bátyád:

Percy

Harry és Lucy felpillantottak barátjukra.

- Figyelj, Ron - szólt Harry tettetett derűvel - ha gondolod, nyugodtan szakítsd meg velünk a kapcsolatot. Ígérem, nem maradunk erőszakkal a barátaid.

Ron a levélért nyúlt.

- Adjátok ide! - morogta. - Hogy lehet... - kezdte dühösen, és kettétépte a levelet. - ...valaki... - Négyfelé tépte. - ...ilyen... - Nyolcfelé tépte. - ...surmó!? - Azzal bedobta a fecniket a tűzbe, majd maga elé húzta a Sinistra számára készülő dolgozatot. - Na gyerünk, dolgozzunk, mert reggelre se leszünk készen.

Hermione egy darabig nézte a fiúkat, majd hirtelen így szólt:

- Na jó, adjátok ide!

- Mi...?! - kapta fel a fejét Ron.

- Adjátok ide a munkátokat! Átnézem és kijavítom.

- Komolyan? - élénkült fel Ron. - Az életünket mented meg, Hermione! Nem is tudom, hogy köszönjem meg...

- Köszönet helyett ígérjétek meg, hogy ezentúl nem hagyjátok a munkát az utolsó pillanatra - felelté bujkáló mosollyal a lány, és a kezét nyújtotta a dolgozatokért.

- Örök hála, Hermione - motyogta kimerülten Harry. Miután átadta a pergamenlapot, visszaroskadt a székbe, és megdörzsölte a szemét. Lucy csak mosolyogva nézte őket, de ez a mosoly eléggé haloványra sikeredett, így inkább elfordította a fejét.

Már elmúlt éjfél. A klubhelyiségben négyükön és Csámpáson kívül egy lélek sem volt. Nem hallatszott más zaj, csak a mondatokba belejavító Hermione pennájának sercegése, amit időnként lapok zizegése váltott fel, mikor a lány kikeresett egy-egy adatot valamelyik szakkönyvből. Lucy halálosan fáradt volt, s a tetejében enyhe émelygés is gyötörte - de ez utóbbi tünetet nem a kimerültség okozta, hanem az időközben elhamvadt levél.

Hiába volt eddig is tisztában vele, hogy a Roxfortban minden második ember nagyotmondónak vagy féleszűnek tartja őt és Harryt, hiába tudta, hogy a Reggeli Próféta hónapok óta csak rosszat ír róluk, mégis csak most, Percy levelét olvasva fogta fel igazán a helyzetét.

Valami okból döbbenetes volt leírva látni, hogy Percy szerint Ronnak meg kellene szakítania velük a kapcsolatot, sőt be kellene árulnia őket Umbridge-nél. Mégis az fájt neki a legjobban, hogy a fiú szerint Mr és Mrs Weasleynek le kellene mondaniuk a gyámságukról. Az a Percy, akit kisgyerekkora óta ismer, akinek a családja sajátjaként nevelte fel, akivel szinte testvérekként éltek együtt éveken át, és akitől Harry a legmagasabb pontszámot kapta a Trimágus Tusa második próbáján - az a Percy most kiszámíthatatlan, erőszakra hajlamos embereknek tartja őket.

Hirtelen mély együttérzéssel gondolt keresztapjára, mint az egyetlen emberre, aki meg tudná érteni, amit most érez, mert ő is hasonló helyzetben van. Siriusnak tizennégy éve kell azzal a tudattal élnie, hogy a varázsvilágban szinte mindenki megátalkodott gyilkosnak és Voldemort hívének tartja...

Lucy pislogni kezdett. Miközben a tűzbe meredt, egy szemvillanásnyi ideig látott a lángok között valamit, ami nem lehetett ott... Képtelenség, gondolta. A képzeletem játszik velem...

- Jól van, tisztázd le! - szólt Hermione, Ron felé nyújtva a kijavított dolgozatot. - Írtam hozzá egy összefoglalást.

- Hermione, te vagy a legjobb ember a világon! - hálálkodott fáradtan Ron. - Ha még egyszer csúnyán beszélek veled...

- Az jelzi majd, hogy újra normális vagy - nevetett Hermione. - Harry, a tied nagyjából rendben volt, csak ez nem stimmel itt a vége felé. Biztos rosszul értetted, amit Sinistra mondott: az Európa felszínét jégpáncél borítja, nem kék páclé... Harry...?

Harry időközben lecsúszott a karosszékéről, és a fakó, kiégett kandallószőnyegen térdepelve meredt a tűzbe. Lucy csatlakozott hozzá, és csak a fiú előbbi mozdulatsorából sejtette, hogy ő is látta azt, ami elvileg nem lehetett ott…

- Öhm... Harry, Lucy...? - szólította meg őket tétován Ron. - Mit csináltok a földön?

- Sirius fejét láttam a tűzben - felelte Lucy.

- Én is - tette hozzá Harry.

Egyikőjük hangjában sem volt döbbenet vagy izgalom. Elvégre Sirius feje az előző tanévben is feltűnt a kandallóban, még beszélgettek is. De azért nem voltak biztosak benne, hogy most is tényleg látták őt... olyan gyorsan eltűnt...

- Sirius fejét? - ismételte Hermione. - Mármint úgy, mint amikor beszélt veletek a Trimágus Tusa alatt? Azt most biztos nem csinálná meg, ő is tudja, hogy túl... Sirius...!

Hermione elkerekedett szemmel meredt a tűzbe. Ron kezéből kiesett a penna. A táncoló lángok között jól kivehetően felbukkant Sirius fekete tincsekkel keretezett, vigyorgó arca. Akármennyire veszélyesnek tartotta a dolgot, Lucy hihetetlenül örült a keresztapjának.

- Attól féltem, lefeküdtök, mielőtt kiürül a terem - szólt a varázsló. - Óránként ellenőriztem, mi a helyzet.

- Minden órában megjelentél a tűzben? - kérdezte döbbenten Harry.

- Csak pár másodpercre, amíg körülnéztem.

- És mi lett volna, ha meglátnak? - aggodalmaskodott Hermione.

- Hát, azt hiszem, egy lány - olyan elsősforma - tényleg észrevett... de semmi vész - tette hozzá sietve Sirius, miután Hermione a szája elé kapta a kezét rémületében. - Eltűntem, mire másodszor is rám nézhetett volna, úgyhogy biztos azt hiszi, káprázott a szeme.

- De Sirius, ez nagyon kockázatos... - sopánkodott Hermione.

- Úgy beszélsz, mint Molly - vágott a szavába a varázsló. - Mindenképp válaszolni akartam Lucy és Harry levelére, és ez tűnt egyetlen használható megoldásnak. Persze rejtjeles levelet is írhattam volna, de a kódokat meg lehet fejteni.

A levél említésére Ron és Hermione Lucyra meresztették a szemüket.

- Nem is tudtuk, hogy írtatok Siriusnak - szólt szemrehányóan Hermione.

- Elfelejtettük mondani - segítette ki a lányt Harry. - Ne nézz így ránk, Hermione! A levelünkből semmilyen titkos információt nem lehetett kiolvasni. Ugye, Sirius?

- Nem, nagyon jó levél volt - erősítette meg mosolyogva a varázsló. - De térjünk gyorsan a tárgyra, mert bármikor megzavarhatnak minket. Ami a sebhelyedet illeti, Harry...

- Miért, mi van a... - kotyogott közbe Ron, de Hermione leintette.

- Majd utána elmondjuk. Folytasd, Sirius!

- Tudom, hogy nem túl jó érzés, mikor fáj a sebhelyed, de gondoljuk, nem kell túl nagyjelentőséget tulajdonítani a dolognak. Tavaly is sokat fájt, nem?

- Igen, és Dumbledore azt mondta, olyankor jön rám, ha Voldemorton valamilyen erős érzelem lesz úrrá - felelte Harry, nem törődve Ron és Hermione ijedt nyögésével. - Lehet, hogy csak... nem tudom... talán épp nagyon dühös volt aznap este, mikor büntetőmunkán voltam.

- Most, hogy visszatért, nem csoda, ha gyakrabban jön a fájdalom - mutatott rá Sirius.

- Szóval szerinted csak véletlen egybeesés, hogy akkor fájdul meg, mikor Umbridge hozzám ért?

- Igen - bólintott Sirius feje. - Hallottam hírét annak a nőnek. Biztos vagyok benne, hogy nem halálfaló.

- Pedig elég gonosz hozzá - dörmögte sötéten Lucy. Barátai hevesen bólogattak.

- Az lehet, de a világ nem csak jó emberekből meg halálfalókból áll - mondta fanyar mosollyal Sirius. - Tudom, hogy undok szipirtyó - Remus tudna mesélni róla.

- Lupin ismeri? - kérdezte Lucy. Emlékezett még Umbridge megjegyzésére arról a bizonyos „rendkívül veszélyes félvérről".

- Nem - rázta a fejét Sirius - viszont két éve Umbridge fogalmazta meg azt a vérfarkasellenes törvényt, ami miatt Remus sehol nem kap munkát.

Lucynak eszébe jutott Lupin folt hátán folt talárja, és ettől fogva még jobban utálta Umbridge-et.

- Mi baja a vérfarkasokkal? - fortyant fel Hermione.

- Gondolom, fél tőlük - felelte Sirius, megmosolyogva a lány ingerültségét. - De úgy tűnik, minden félember ellenszenves neki. Tavaly azt találta ki, hogy fogják be és gyűrűzzék meg a sellőket. Pedig micsoda időpazarlás sellőket hajkurászni, amíg olyan kis mocsok, mint Sipor, szabadon garázdálkodnak.

Ron jót nevetett, Hermione viszont szörnyülködve nézett.

- De Sirius! - szólt szemrehányóan. - Biztos vagyok benne, hogy Sipor megszelídülne, ha foglalkoznál vele egy kicsit. Te vagy a család utolsó sarja, és Dumbledore professzor azt mondta...

- Na és milyen órákat tart Umbridge? - vágott a szavába Sirius. - Megtanuljátok nála, hogyan kell kinyírni a félvéreket?

- Nem - felelte Harry, ügyet sem vetve Hermionéra, akit szemlátomást szíven ütött, hogy nem mondhatta végig védőbeszédét. - Egyáltalán nem enged minket varázsolni.

- Egész órán egy unalmas tankönyvet olvasunk - tette hozzá Lucy.

- Ez beleillik a képbe - bólintott Sirius. - Minisztériumi forrásaink szerint Caramel nem akarja, hogy harci kiképzést kapjatok.

- Harci kiképzést? - hüledezett Lucy. - Miért, mit képzel? Egy varázslóhadsereget szervezünk az iskolában?

- Eltaláltad - felelte Sirius. - Pontosabban attól tart, hogy Dumbledore szervez magánhadsereget, amivel aztán megtámadhatja a minisztériumot.

Eltartott egy darabig, amíg Lucyék megemésztették ezeket a szavakat. Végül Ron szólalt meg először:

- Ekkora sületlenséget még Luna Lovegoodtól se hallottam.

- Caramel azért nem enged minket sötét varázslatok kivédését tanulni, mert attól fél, hogy a minisztérium ellen fordítjuk az átkokat? - hitetlenkedett Hermione.

- Bizony - bólintott Sirius. - Caramel szerint Dumbledore bármi áron meg akarja szerezni a hatalmat. Napról napra súlyosabb a miniszter üldözési mániája. Előbb-utóbb elő fog rukkolni valami mondvacsinált váddal, és letartóztatja Dumbledore-t.

Ez eszébe juttathatta Harrynek Percy levelét, mert erre kérdezett most rá.

- Nem tudod, lesz valami Dumbledore-ról a holnapi Reggeli Prófétában? Ron bátyja, Percy valami ilyesmire célozgatott.

- Nem tudom - felelte Sirius. - Egész hétvégén senkivel nem találkoztam a Rendből. Nagyon elfoglaltak. - Keserű gúnnyal hozzátette: - Itt ülök édes kettesben Siporral...

- Akkor Hagridról se tudsz semmi újat? - érdeklődött Lucy.

- Nem... Már meg kellett volna érkeznie. Senki nem tudja, miért késik. - Lucyék rémült arcát látva Sirius gyorsan hozzátette: - De Dumbledore szerint nincs semmi gond, úgyhogy ne essetek pánikba. Hagrid jól van, ez biztos.

- De hát ha már meg kellett volna érkeznie... - motyogta aggódva Hermione.

- Madame Maxime vele volt, és jelentette nekünk, hogy a visszaúton el kellett válniuk... De semmi okunk feltételezni, hogy Hagrid megsérült vagy... Szóval semmi nem utal rá, hogy bármi baja lenne.

Lucyék arcáról azonban továbbra se tűnt el az aggodalom.

- Idefigyeljetek: ne nagyon kérdezősködjetek Hagridról! - folytatta sietve Sirius. - Azzal csak felhívnátok a figyelmet a távolmaradására, annak pedig Dumbledore nem örülne. Hagrid kemény legény, tud vigyázni magára. - S mikor a négyes ettől se derült fel, hozzátette: - Mikor lesz a következő roxmortsi hétvégétek? Arra gondoltam, hogy ha már a pályaudvaron bejött a kutyajelmez, akkor esetleg...

- Ne! - vágta rá Harry és Hermione, a kelleténél kicsit hangosabban.

- Nem olvastad a Reggeli Prófétát, Sirius? - sopánkodott Hermione.

- Ja, hogy az... - Sirius szája gúnyos mosolyra húzódott. - Folyton találgatnak, hogy hol lehetek. Valójában fogalmuk sincs...

- Szerintünk most tényleg szimatot fogtak - erősködött Harry. - Malfoy mondott valamit a vonaton, ami utalhatott arra, hogy felismertek. Ha nem ő, akkor az apja, Lucius Malfoy. Ő is kint volt a pályaudvaron. Szóval semmiképp ne gyere ide. Ha Malfoy megint kiszúr téged...

- Lucy! - nézett barátnőjére Hermione. - Mondj már te is valamit!

- Mégis mit mondhatnék? - kérdezte kétségbeesetten Lucy, mire Harry és Sirius abbahagyták a másik meggyőzését. - Mindkettőtökkel egyet tudok érteni és mindkettőtök mögé be tudnék állni. Nem tudok választani közületek…

- Mi az, hogy nem tudsz választani? - kérdezte megütközve Harry. - Azt ne mondd, hogy szeretnéd, ha Sirius kijönne ide, vállalva azt, hogy felismerik!

- Nem akarom, hogy visszaküldjék Azkabanba! - vágta rá Lucy. - De tudom, milyen hónapokon keresztül bezárva lenni egy sötét házban, ahonnan bármi áron szabadulnál. Láttam, hogy viselkedett Sirius a nyáron…

- Látjátok, Lucy benne lenne - emelte ki a számára lényeges információt Sirius.

- Sirius, kérlek, ne csináld! - kérlelte a férfit Hermione.

- Ha Malfoy, vagy valamelyik talpnyalója felismer… - kezdett bele újra Harry, de Sirius félbeszakította.

- Jól van, jól van, megértettem - morogta bosszúsan. - Csak egy ötlet volt. Azt hittem, örülnél neki, ha találkoznánk.

- Persze, de annak nem örülnék, ha visszaküldenének az Azkabanba! És ezzel Lucy is egyetértett.

- Nem akarunk elveszíteni, Sirius - mondta a férfi szemébe Lucy. - Már csak te maradtál nekünk. Mindennél jobban szeretnénk veled találkozni, de ha ezzel azt kockáztatjuk, hogy esetleg megkapod a dementorcsókot…

Nem folytatta, de a kimondatlan szavak súlya ott lógott a levegőben. Sirius néhány másodpercig némán fürkészte Lucy és Harry arcát. Mélyen ülő szemei között függőleges ránc jelent meg.

- Kevésbé hasonlítotok apátokra, mint hittem - szólt végül szárazon. - Jamesnek épp a kockázat miatt tetszett volna az ötlet.

- Mi csak...

- Jobb lesz, ha elbúcsúzom; Sipor megint a lépcsőn ólálkodik - vágott Lucy szavába Sirius. Lucy biztosra vette, hogy keresztapja nem mond igazat. - Majd megírom, hogy mikor tudok megint bemenni a tűzbe. Persze csak ha nem tartjátok túl kockázatosnak.

Halk pukkanás hallatszott, és Sirius feje párává hullott szét a táncoló lángnyelvek között.

A hétvége eléggé unalmas volt Draco számára. Javarészt a házi feladataival birkózott, vagy alsóbb éveseket szekált Crakkal és Monstróval. Ám valahogy már ez se tudott neki örömet okozni. Azóta érezte furcsán magát, hogy… hogy látta Lucyt repülni.

Nem, nem is maga a repülés kavarta fel, bár nem lehetett letagadni, hogy a lány volt a legjobb seprűlovas, akit Draco életében látott. Hanem az, hogy látta, hogyan viselkedett a többiekkel, azokkal, akiket ő a barátainak nevezett. Ugyanazt érezte, mint amikor a Világkupadöntőn együtt látta Weasleyékkel. Lucy boldog volt; olyan boldog, ahogy Draco az utóbbi időkben sosem látta. Pedig csak egy kviddicsedzésen vett részt - amit Weasley el is bénázott - és mégis milyen boldoggá tette őt. Draco akaratlanul is elgondolkodott azon, hogy vajon tényleg csak ennyin múlik a boldogság: hogy elég egy seprű, egy cikesz és néhány barát és az élet máris mennyivel jobb lesz.

Majdnem leköpte magát. Mióta gondolkodik ő el ilyeneken? Egy Malfoy gyakorlatias, és bár fontosnak tartották a tudást, egyszerűen meg lehetett szerezni a boldogságot: vagyon, egy olyan állás, amire a szülei is büszkék lennének és egy aranyvérű feleség. Valamint legyenek utódok, akik továbbviszik a Malfoy nevet. Draco ezen a nyáron hallotta ezt először a szüleitől, akiknek hirtelen elég fontossá vált az, hogy a fiuk jövőjéről érdeklődjenek. Draco azonban egyelőre nem akart ilyesmikkel foglalkozni.

Először le akart számolni a zavarba ejtő érzéseivel, amik azóta nem hagytak neki nyugtot, hogy először megpillantotta Lucy Pottert az Abszol úton.