Chapter 14
A roxforti főinspektor
Lucyék azt hitték, végig kell majd böngészniük Hermione Reggeli Prófétáját, ha meg akarják találni benne a cikket, amire Percy utalt. Ehhez képest alig röppent fel a távozó kézbesítő bagoly a tejeskancsó pereméről, Hermione máris felsikkantott, és leterítette az újságot az asztalra. A szalagcím alatti jókora fotóról Umbridge virította rájuk békamosolyát.
A MINISZTÉRIUM OKTATÁSI REFORMOT SÜRGET,
DOLORES UMBRIDGE TÖLTI BE A ROXFORTI FŐINSPEKTOR ÚJ TISZTJÉT
Lucy kezéből kiesett a félig megevett pirítós.
- Umbridge? Roxforti főinspektor? Mi ez már megint?
Hermione felolvasta a cikket:
- „A mágiaügyi miniszter tegnap este váratlanul közzétett rendeletével példátlanul széles ellenőrzési jogkört biztosított a minisztérium számára a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola fölött.
A miniszter úr már egy ideje növekvő aggodalommal figyeli a Roxfort működésének zavarait - nyilatkozta lapunknak Percy Weasley miniszteri almunkatárs. - Ezzel a rendelkezésével azoknak a szülőknek az aggályaira reagál, akik szerint az iskola az oktatás terén rossz irányba halad.
Az utóbbi hetekben volt már rá példa, hogy Cornelius Caramel miniszter új jogszabály bevezetésével pótolta a varázslóképző működésében tapasztalható hiányosságokat. Az augusztus 30-án életbe lépett 22-es számú oktatásügyi rendelet kimondja, hogy ha a mindenkori igazgató nem talál alkalmas jelöltet az iskolában megüresedő tanári állás betöltésére, akkor a minisztérium által kiválasztott személy kerül a posztra.
Ennek köszönhető, hogy Dolores Umbridge ma a Roxfort tanári karának tagja - hangsúlyozta Weasley. - Dumbledore nem talált senkit, ezért a miniszter úr delegálta Umbridge-et, aki természetesen közmegelégedésre végzi munkáját..."
- Micsoda? - horkant fel Harry.
- Várj, még nincs vége - intette le Hermione.
- „...közmegelégedésre végzi munkáját, forradalmasította a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatását, és közvetlen, hiteles módon informálja a miniszter urat a Roxfortban folyó munkáról. Umbridge ez utóbbi tevékenységének ad formális keretet a most kihirdetett, a roxforti főinspektor új tisztségéről szóló 23-as számú oktatásügyi rendelet.
Ezzel a rendelkezéssel új, izgalmas szakaszába lépett a miniszter úr programja, amellyel azt a folyamatot igyekszik megállítani, amit sokan a roxforti színvonal hanyatlásaként írnak le - mutatott rá Weasley. - A főinspektor, azaz minisztériumi vizsgálóbiztos ellenőrzi pedagóguskollégái munkáját, meggyőződik róla, hogy azok az elvárható színvonalon teljesítenek. A tisztséget Dolores Umbridge-nek ajánlottuk fel, aki nagy örömünkre tanári kötelezettségei mellett is vállalta a feladatot. A minisztérium lépése lelkes fogadtatásra talált a roxforti diákok szüleinek körében.
Megkönnyebbüléssel tölt el a tudat, hogy objektív szakmai ellenőrzés alá vonják Dumbledore-t - nyilatkozta wiltshire-i kúriájában Lucius Malfoy (41). - Minket, szülőket, akik elsősorban gyermekeink érdekeit tartjuk szem előtt, az elmúlt években aggodalommal töltöttek el Dumbledore egyes bizarr döntései, és megnyugtatónak tartjuk, hogy a minisztérium lépéseket tesz a probléma orvoslására. Kétségkívül az említett bizarr döntések közé tartoznak azok a tanári kinevezések, melyekről annak idején lapunk is beszámolt - így Remus Lupin vérfarkas, Rubeus Hagrid félóriás és a paranoiás exauror, Rémszem Mordon szerződtetése.
A fenti okokból közkeletű a vélekedés, hogy Albus Dumbledore, a Mágusok Nemzetközi Szövetségének egykori elnökhelyettese és a Wizengamot exfőmágusa már nem képes felelősen irányítani a nagy múltú Roxfortot.
A vizsgálóbiztos kinevezése az első lépés afelé, hogy olyan igazgató kerüljön a Roxfort élére, akiben fenntartások nélkül megbízhatunk - jelentette ki egy magát megnevezni nem kívánó minisztériumi illetékes. A Wizengamot két tagja, Griselda Marchbanks és Tiberius Ogden a főinspektori tisztség bevezetése elleni tiltakozás gyanánt kivált a bírói testületből.
A Roxfort egy iskola, nem pedig Cornelius Caramel koronagyarmata - jelentette ki Madam Marchbanks. - Ez a gusztustalan akció is csak Dumbledore lejáratását szolgálja. (Beszámolónk Madam Marchbanks feltételezhető kapcsolatáról bizonyos felforgató goblincsoportokkal a 17. oldalon olvasható.)"
Hermione felpillantott az újságból.
- Most már legalább tudjuk, hogyan került ide Umbridge. Caramel kiadta azt az úgynevezett oktatásügyi rendeletet, és szépen a nyakunkra ültette őt! Most pedig még arra is feljogosítja, őt hogy piszkálja a tanárainkat! - Hermione zihált az indulattól. - Ez egyszerűen hihetetlen! Felháborító!
- Persze hogy az - bólintott Harry, sötét pillantást vetve az asztalon pihenő jobb kezére, melyen még mindig kirajzolódtak az Umbridge-féle szavak.
Ron szája viszont kaján vigyorra húzódott. Három barátja megütközve nézett rá.
- Minek örülsz annyira?
- Alig várom, hogy bejöjjön McGalagony órájára szemlét tartani - felelte a kezét dörzsölgetve Ron. - Akkor majd megkapja a magáét.
- Most, hogy mondod, azt én is megnézném - mosolyodott el gonoszul Lucy.
- Na gyerünk, indulás! - pattant fel Hermione. - Ha bejön Binns órájára, nem kéne elkésnünk.
Umbridge professzor azonban nem látogatta meg a mágiatörténet-órát, így az pontosan olyan unalmas volt, mint előző hétfőn, és nem volt ott Piton pincetermében sem, mikor Lucyék megérkeztek dupla bájitaltanra. Lucy visszakapta holdkődolgozatát; a lap jobb felső sarkában nagy, fekete E betű sötétlett.
- Azt a jegyet írtam a dolgozataitokra, amit az RBF-vizsgán kapnátok rájuk - szólt sötét félmosollyal Piton, miközben az asztalok között sétálva kiosztotta a munkákat. - Azt akartam, hogy lássátok, mire számíthattok.
Mikor kiért a padsorok közül, hirtelen hátraarccal szembefordult diákokkal.
- Házi feladataitok átlagos színvonala kritikán aluli volt. Ha ezt vizsgán produkáljátok, a többség megbukott volna. Az e heti dolgozatot a kígyóméreg-ellenszérumok változatairól gondosabban készítsétek el, különben kénytelen leszek a jövőben büntetőfeladattal párosítani a B érdemjegyet.
- Vannak, akik B-t kaptak? Haha! - suttogta jó hangosan Malfoy.
Piton nem szólt rá, csak somolygott.
Lucy a fiúk felé pillantott és még épp látta, hogy Harry gyorsan a táskájába süllyesztette a dolgozatát, mielőtt a leskelődő Hermione meg tudta volna nézni a jegyét. Összeszorult szívvel fordult vissza, hiszen ezek után sejtette, hogy kié lett a B érdemjegyű dolgozat.
Eltökélte, hogy ezen az órán megmutatja Pitonnak, milyen jól is tud bájitalt főzni, úgyhogy minden lépés előtt háromszor is elolvasta a táblára írt recept megfelelő sorát és olyan erősen fókuszált a főzés közben, mint még soha. Erősítő energiafőzete ennek eredményeképp tiszta türkizkék lett, mint Hermionéé, és boldogan látta, hogy Harryé is kék volt és nem rózsaszínű, mint Neville-é. Az óra végén dacos arccal tette le a mintát Piton asztalára és lopva öklözött egyet Harryvel, mikor elmentek egymás mellett.
- Ez most nem volt olyan nehéz, mint a múlt heti - jegyezte meg Hermione, mikor felértek a pincelépcsőn a bejárati csarnokba. - És a dolgozat is egész tűrhetően sikerült, nem?
Miután se Harry, se Lucy, se Ron nem válaszolt, Hermione tovább ütötte a vasat:
- Persze nem számíthatunk a legjobb jegyre, ha RBF-szinten osztályoz, de így az év elején már az elégséges szint is biztató, nem?
Harry megköszörülte a torkát, de láthatóan esze ágában sem volt megszólalni.
- Hermione, szerintem engedjük el a témát - próbálkozott Lucy. - Tudjuk, te mindig tökéletesen teljesítesz, de tiszteletben kell tartani, ha mások nem akarnak beszélni róla.
- Ugyan, dehogy teljesítek, most is csak V-t kaptam - legyintett Hermione. - De a vizsgáig még rengeteg időnk van. Addig még sokat tanulhatunk, és ezek a jegyek nagyon jó viszonyítási alapot adnak. Lemérhetjük róluk, hogy mennyit fejlődtünk...
Közben besétáltak a nagyterembe, és leültek a Griffendél asztalához.
- Persze boldog lettem volna, ha K-t kapok, de...
Ronnak elfogyott a türelme.
- Hermione - szólt élesen - ha annyira érdekel, hogy milyen jegyet kaptunk, mért nem kérdezed meg?
- Én nem... nem azért... de ha meg akarjátok mondani...
- Én H-t kaptam - mondta Ron, miközben levest mert magának. - Most elégedett vagy?
- Nem kell azt szégyellni - szólt közbe Fred, aki épp akkor ült le Lucy jobbjára George és Lee Jordan társaságában. - Nincs semmi baj egy jó erős H-val.
- De hát a H... - kezdte Hermione.
- Azt jelenti: „hitvány" - bólintott Lee Jordan. - Viszont még mindig jobb, mint a B vagyis a „borzalmas".
Harry erre elvörösödött, úgyhogy enyhe köhögési rohamot színlelve elfordult az asztaltól. Lucy lopva megszorította a kezét, jelezve biztatását. Sajnos Hermione még mindig nem szállt le a témáról.
- Szóval a legjobb jegy a K, azaz a „kiváló" - csicseregte. - Utána jön az E...
- Nem, a V jön utána - javította ki George. - „Várkozáson felüli". Szerintem nekünk Freddel mindenből V-t kellett volna kapnunk, hiszen már azzal felülmúltuk a várakozásokat, hogy beültünk vizsgázni.
Ezen mindenki nevetett, kivéve Hermionét, aki tovább lovagolt a témán:
- Jó, akkor a V után következik az E, ami „elfogadható"-t jelent. Aki annál rosszabbat kap, az megbukik, igaz?
- Aha - felelte Fred, és belemártott egy zsömlét a levesébe, hogy aztán egészben a szájába tömje.
- Az E alatt már csak a hitvány H van... - Ron széttárta karját, mintha ünnepeltetné magát. - ...meg a borzalmas B.
- És a T - szólt George.
- T? - csodálkozott Hermione. - Az még rosszabb, mint a B? Mi a jelentése?
- Troll - felelte gondolkozás nélkül George.
Harry megint nevetett, bár Lucy nem volt benne biztos, hogy George viccelt.
- Nektek volt már olyan órátok, amire bement Umbridge? - kérdezte Fred.
- Nem - felelte Lucy. - És nektek?
- Épp most, ebéd előtt - mondta George. - Bűbájtan.
- És mi volt? - kérdezte kórusban Harry, Lucy és Hermione.
Fred vállat vont.
- Semmi különös. Umbridge végig a sarokban álldogált és jegyzetelt. Tudjátok, milyen Flitwick; nem zavartatta magát, úgy kezelte, mint egy vendéget. Umbridge nem nagyon szólt bele semmibe. Aliciát kérdezgette róla, hogy általában milyenek Flitwick órái, Alicia meg mondta, hogy nagyon jók. Ennyi volt.
- Nem hiszem, hogy kicikizi Flitwicket - vélekedett George. - Az öreg vizsgáján mindenki simán át szokott menni.
- Kivel lesz órátok délután? - fordult Lucyhoz Fred.
- Nekem ezután lyukasórám van, de Harryéknek Trelawneyval lesz...
- Nagy-nagy T betű...
- ...és utána mindannyiunknak Umbridge-dzsel.
- Akkor fékezzétek a nyelveteket, és legyetek jó gyerekek - csóválta a fejét George. - Angelina leharapja a fejeteket, ha még egy edzésről lemaradtok.
- Ó, jut eszembe! - kapott a fejéhez Lucy. - Van valamim, ami esetleg érdekelhet titeket. Ebéd után gyertek a klubhelyiségbe.
Nem mert Hermione előtt nyíltan fogalmazni, de szerencsére az ikrek értették a célzást. Vigyorogva bólintottak, és gyorsan felmentek a toronyba.
Harry és Ron elsiettek jóslástanra, Hermione pedig számmisztikára, Lucy pedig követte Fredet és George-ot, akik már a szokásos helyükön vártak rá. A lány felsietett a hálószobába, és előkotorta a ládájából azokat a bájitalokat, amiket még múlt a órán csempészett ki a hobbiszekrényből, csak aztán elfeledkezett róluk. Mikor letette őket Fred és George elé, a fiúk annyira meg voltak hatva, hogy utána percekig hálálkodtak. Lucy csak nevetve hárította köszöngetésüket, miközben belevetette magát a munkába. Mire mennie kellett sötét varázslatok kivédésére, máris sikerült egy egész jó elméletet készítenie az ikreknek a Rókázó Rágcsa ellenszeréhez.
A teremben már ott találta Harryt és Ront, akik fojtott hangon meséltek valamit Hermionénak. Lucy gyorsan leült Harry mellé, aki emiatt egy mondatban összefoglalta azt, amit elmesélt a másik lánynak.
- Umbridge bent volt Trelawney-nál. Egész órán a sarkában volt, jegyzetelt és folyton keresztkérdésekkel bombázta őt. Trelawney ezután eléggé ideges volt, és még a zabkásaevésemből is azt jósolta, hogy korai, fájdalmas halált halok majd.
Mielőtt Lucy, vagy Hermione rákérdezhettek volna a további részletekre, Umbridge (aki eddig dudorászva, csöndesen mosolyogva ült a tanári asztalnál) csöndet kért, és az osztály elhallgatott.
- Pálcát a táskába! - adta ki mosolyogva az utasítást a tanárnő, s azok, akik voltak olyan optimisták, hogy elővették varázspálcájukat, lelombozódva engedelmeskedtek. - A múlt órán az első fejezettel foglalkoztunk. Most lapozzatok a tizenkilencedik oldalra, és folytassátok az olvasást „A főbb defenzív elméletek és azok eredete" című fejezettel. Kérem, mellőzzétek a beszélgetést!
Ezután széles, önelégült mosollyal helyet foglalt a tanári asztal mögött. Az ötödévesek egy emberként sóhajtottak, és megadóan fellapozták a tizenkilencedik oldalt. Lucy fásultan eltűnődött, vajon van-e elég fejezet a könyvben ahhoz, hogy Umbridge a tanév összes óráját végigolvastathassa velük. Épp készült megnézni a tartalomjegyzéket, mikor észrevette, hogy Hermione keze megint a magasban van.
Umbridge is látta, hogy Hermione jelentkezik, s úgy tűnt, időközben új stratégiát dolgozott ki az ilyen helyzetek kezelésére. Nem próbált úgy tenni, mintha nem látná Hermionét, hanem felállt, odasétált a lány padjához, és suttogva így szólt:
- Tessék, Granger, hallgatlak.
- Már olvastam a második fejezetet - mondta Hermione.
- Helyes, akkor folytasd a harmadikkal.
- Azon is túl vagyok. Elolvastam az egész könyvet.
Umbridge pislogott néhányat, de gyorsan feltalálta magát.
- Nos, akkor bizonyára tudod, mit mond Fushel az ellenrontásokról a tizenötödik fejezetben.
Hermione kész volt a válasszal:
- Azt írja, hogy az ellenrontásokat nem így kellene nevezni. Szerinte csak azért hívnak az emberek egyes rontásokat ellenrontásnak, hogy jobb színben tüntessék fel őket.
Umbridge felvonta a szemöldökét, és majdhogynem elismerően nézett a lányra.
- De én nem értek egyet ezzel - tette hozzá Hermione.
Umbridge szemöldöke most még magasabbra szaladt, s az arca elkomorult.
- Nem értesz egyet ezzel? - ismételte hűvösen.
- Nem - rázta a fejét Hermione, aki Umbridge-dzsel ellentétben nem suttogott, hanem fennhangon beszélt, magára vonva az egész osztály figyelmét. - Mr. Fushel bizonyára nem szereti a rontásokat. Pedig azok szerintem nagyon hasznosak lehetnek, ha védekezésre használjuk őket.
Umbridge felegyenesedett, és most már ő se suttogott.
- Szóval ez a véleményed... Nos, sajnálom, de az órámon Mr. Fushel véleményét tekintjük mérvadónak, nem a tiédet.
- De... - kezdte Hermione.
- Elég! - hallgattatta el Umbridge, azzal sarkon fordult, visszament a padsorok elé, és szembefordult az osztállyal. Derűs hangulatának már nyoma se volt. - Öt pontot levonok a Griffendél-től, Granger.
Az osztály felmorajlott.
- Miért? - kérdezte dühösen Lucy.
- Ne avatkozz bele! - szólt rá suttogva Hermione.
- Granger nem idetartozó megjegyzésével megzavarta az órát - válaszolt higgadtan Umbridge. - A minisztérium által jóváhagyott módszer, amit követek, nem ad rá lehetőséget, hogy a diákok véleményt nyilvánítsanak olyan kérdésekben, amelyekről vajmi keveset tudnak. Lehet, hogy az előző tanáraitok szántak időt az ilyesmire, de ők egy minisztériumi felülvizsgálat esetén mind elmarasztaló értékelést kaptak volna - talán Mógus professzor kivételével, aki legalább a korosztályotoknak megfelelő témákra szorítkozott...
- Persze, Mógus szuper tanár volt! - szólt közbe fennhangon Harry. - Kár, hogy Voldemort nagyúr feje lógott ki a tarkójából!
E szavakat a legmélyebb csend követte, amit Lucy tanteremben valaha is hallott. Aztán...
- Azt hiszem, jót fog tenni neked még egy hét büntetőmunka, Potter - mondta mosolyogva Umbridge. - Természetesen a testvéreddel együtt.
- Micsoda? - pattant fel Harry, és most sokkal dühösebbnek tűnt, mint eddig bármikor. - Lucy egy szót sem szólt, miért kell őt is megbüntetni?
- Mert úgy gondolom, hogy ha már magad miatt nem vagy hajlandó tartani a szádat, akkor a húgodért talán összeszeded magad - válaszolta Umbridge, majd Lucyra nézett, aki rezzenéstelen arccal nézett vissza rá. Bár legbelül őrjöngött, az ilyen nyilvánvaló igazságtalanságra már felvértezte Piton bájitaltanórái. - Ugyanez igaz rád is, Lucy Potter. Szólj csak egy szót is, amivel megzavarod az órát, te és Potter együtt jöhettek hozzám.
Harry és Lucy kézfején a frissen begyógyult seb másnap reggel már megint vérzett. Az esti büntetést egyetlen pisszenés nélkül szenvedték végig, hogy Umbridge ne találjon annyi élvezetet a kínzásukban. Újra meg újra leírták, hogy hazudni bűn, s bár a seb minden egyes betűvel mélyebb lett a kezükön, egy árva hang se hagyta el az ajkukat. Mikor végeztek, Harry az egész visszaúton újra és újra bocsánatot kért, amiért őt is belekeverte, de Lucy úgy volt vele, hogy ha már így is, úgy is megbüntetik mindkettejüket, akkor legalább használják ki az alkalmat, hogy borsot törjenek Umbridge orra alá.
George-nak igaza lett: a második heti adag büntetőmunkában a legrosszabb Angelina reakciója volt. A csapatkapitány kedden a reggelinél vette elő Harryt és Lucyt, és olyan hangosan kiabált velük, hogy McGalagony professzor felállt a tanári asztaltól, és suhogó talárral odasietett hozzájuk.
- Johnson kisasszony, hogy merészel ilyen patáliát csapni a nagyteremben!? Öt pont a Griffendéltől!
- De tanárnő... Harry és Lucy megint összehozták, hogy megbüntessék őket!
McGalagony Harryre és Lucyra szegezte a szemét.
- Mi ez már megint? - kérdezte vészjóslóan. - Ki büntette meg önöket?
- Umbridge professzor - felelte szemlesütve Lucy.
- De csak engem kellett volna… - kezdte Harry, de McGalagony félbeszakította.
- Értsem úgy... - McGalagony halkabbra fogta hangját, hogy a kíváncsiskodó hollóhátasok a szomszéd asztalnál ne hallják; amit mond. - Értsem úgy, hogy a múlt heti figyelmeztetésem ellenére megint nem voltak képesek fékezni magukat Umbridge professzor óráján?
- Csak én - felelte a padlónak Harry, de McGalagony ezt eleresztette a füle mellett.
- Össze kell szedniük magukat, különben nagyon ráfizetnek! Még öt pont a Griffendéltől!
- De... miért? Tanárnő! - Harrynek a fejébe szökött a vér. - Umbridge már megbüntetett minket, miért kell még pontot is levonnia!?
- Mert úgy tűnik, a büntetőmunka nincs semmiféle hatással magára - felelte szigorúan McGalagony. - Nem, Potter, egy szót se többet! Maga pedig, Johnson kisasszony, a jövőben a kviddicspályán rendezze a jeleneteit, különben lemondhat a csapatkapitányi karszalagról!
Azzal faképnél hagyta őket. Angelina vetett még egy lesújtó pillantást Harryre és Lucyra, aztán ő is elment, a két Potter pedig mérgesen ledobta magát Ron mellé.
- Öt pontot veszít a Griffendél, mert Lucy meg én minden este véresre metéljük a kezünket! Hol igazságos ez, hol?
- Igazság már csak a mesékben létezik - morogta Lucy, miközben kedvetlenül majszolni kezdett egy pirítóst.
Ron együtt érzőn csóválta a fejét.
- Teljesen igazatok van. McGalagony se normális.
Hermione viszont csak megrázta újságját, és hallgatott.
- Szerinted McGalagonynak igaza volt, mi? - mordult rá Harry Cornelius Caramel fényképére, ami mögött a lány arcát sejtette.
- Nem örülök, hogy levont öt pontot, de abban igaza van, hogy fékeznetek kell magatokat Umbridge óráján - felelte Hermione, miközben Caramel vadul gesztikulálva szónokolt a címoldalon.
Harry és Lucy egész bűbájtan alatt nem szóltak Hermionéhoz, de mikor beléptek az átváltoztatástan-terembe, egy szempillantás alatt elfelejtették neheztelésüket. Az egyik sarokban ott ült Umbridge professzor a füzettömbjével, és a nő látványa minden egyebet kiűzött a fejükből.
- Szuper! - suttogta Ron, mikor elfoglalták szokásos helyüket. - Lássuk, hogyan kapja meg Umbridge a magáét.
A terembe lépő McGalagony professzor a legkisebb jelét se mutatta, hogy észrevette volna Umbridge jelenlétét.
- Csendet kérek! - szólt, mire az egész osztály elnémult. - Mr. Finnigan, legyen szíves, ossza ki ezeket a házi feladatokat! Miss Brown, itt ez a doboz egér - ne butáskodjon, nem bántanak - adjon mindenkinek egyet-egyet!
- Ehhem, ehhem - köhintett Umbridge, újra bevetve a módszert, amit Dumbledore beszéde közben alkalmazott az évnyitó lakomán.
McGalagony nem nézett rá. Seamus átadta Lucynak a házifeladatát. Lucy fel se pillantva elvette, és megkönnyebbülten konstatálta, hogy V-t kapott rá.
- Továbbra is figyelmet kérek! Dean Thomas, ha még egyszer ezt csinálja azzal az egérrel, büntetőfeladatot kap. A többségnek most már sikerült eltüntetnie a csigát, s akinél meg is maradt a csiga egy része, az is ráérzett a bűbáj lényegére. A mai órán...
- Ehhem, ehhem.
- Tessék - fordult Umbridge felé McGalagony. Két szemöldökét annyira összehúzta, hogy azok egyetlen, vízszintes vonalban egyesültek.
- Csupán arra lennék kíváncsi, professzor, hogy megkapta-e az üzenetet, amiben közöltem az óralátogatásom...
- Természetesen megkaptam, máskülönben megkérdeztem volna, hogy mit keres a tantermemben - felelte McGalagony, és tüntetően hátat fordított Umbridge-nek. A diákok közül többen vigyorogva összenéztek. - Tehát: a mai órán továbblépünk egy nehezebb feladatra, az egér eltüntetésére. Az eltüntető bűbáj...
- Ehhem, ehhem.
- Nem egészen értem - szólt fagyos dühvel McGalagony - hogyan kíván képet alkotni a tanítási módszereimről, ha ismételt közbeszólásokkal zavarja a munkámat. Tudja, általában elvárom, hogy mindenki csöndben maradjon, amikor beszélek.
Umbridge olyan arcot vágott, mintha pofon csapták volna. Nem felelt, de megigazította a jegyzettömbjét, és vadul körmölni kezdett.
McGalagony közben ismét az osztályhoz fordult, és higgadtan folytatta:
- Tehát: az eltüntető bűbáj végrehajtása annál nehezebb, minél magasabb rendű állatot kívánunk eltüntetni. A csigával, gerinctelen állat lévén, viszonylag könnyű dolgunk volt. Az egér viszont emlős, következésképpen sokkal nagyobb kihívást jelent. Ezt a varázslatot nem tudják úgy végrehajtani, hogy közben az ebéden jár az eszük. Nos, a varázsigét ismerik, lássanak hozzá a gyakorláshoz...
- És még ő papol nekünk arról, hogy fékezzük magunkat! - suttogta Lucy Harrynek, de vigyora elárulta, hogy valójában cseppet sem mérges.
Umbridge nem szegődött McGalagony nyomába úgy, ahogy Trelawneyval tette - talán mert sejtette, hogy McGalagony úgyis visszaparancsolná a sarokba. Helyette viszont rengeteget jegyzetelt, és mikor McGalagony végül elengedte az osztályt, komor arccal állt fel a székéről.
- Kezdetnek végül is nem rossz - mondta Ron, a kezében tartott, ficánkoló egérfarkat szemlélve. A farok végül a dobozban landolt, amit Lavender hordott körbe.
Már indultak volna kifelé a teremből, amikor Lucy észrevette, hogy Umbridge a tanári asztal felé tart. Megbökte Harryt, aki ugyanígy tett Ronnal, aki figyelmeztette Hermionét, és mind a négyen megálltak hallgatózni.
- Mióta tanít a Roxfortban? - kérdezte Umbridge.
- Decemberben lesz harminckilenc éve - válaszolt szárazon McGalagony, és becsapta táskáját.
Umbridge feljegyzett valamit.
- Rendben - szólt - tíz nap múlva megkapja a felülvizsgálat eredményét.
- Kíváncsian várom - felelte gúnyos közönnyel McGalagony, és indult az ajtó felé. - Menjenek, menjenek! - szólt rá Lucyékra, kiterelve őket az ajtón.
Lucy önkéntelenül megeresztett egy villanásnyi mosolyt a tanárnő felé, és meg mert volna esküdni rá, hogy McGalagony hasonlóval válaszolt.
Azt hitte, legközelebb az esti büntetőmunkán találkozik Umbridge-dzsel, de tévedett. Mikor barátaival megérkeztek legendás lények gondozása órára, Suette-Pollts professzor oldalán ott találták a főinspektort és jegyzettömbjét.
- Magát csak helyettesítésre szerződtették, igaz? - hallotta Umbridge kérdését Lucy, mikor Harryvel, Ronnal és Hermionéval megálltak a kecskelábú asztalnál, melyen a befogott bólintérek, mint megannyi életre kelt gallyacska, ide-oda mászkáltak fatetvek után kutatva.
- Úgy van - felelte Suette-Pollts hátratett kézzel, előre-hátra hintázva sarka és lábujjhegye között. - Hagrid professzort helyettesítem a távollétében.
Malfoy, Crak és Monstro sutyorogni kezdtek. Harry nyugtalan pillantást váltott a többiekkel. Mindannyian tisztában voltak vele, hogy Malfoy örömmel mesélne rémtörténeteket Hagridról a minisztériumi főinspektornak.
- Hmmm... - Umbridge halkabbra fogta hangját, de azért Lucy hallotta a folytatást. - Az igazgatótól nem kaptam erre választ... de talán maga is fel tud világosítani... Érdekelne, hol késik ilyen sokáig Hagrid professzor.
Harry a mardekárosok felé sandított, majd megbökte Lucyt, hogy figyeljen. Látták, hogy Malfoy érdeklődve felkapta a fejét, s tekintete a két tanárnő között ingázik.
- Sajnos nem tudom - felelte könnyedén Suette-Pollts. - Kaptam egy baglyot Dumbledore-tól, hogy volna-e kedvem néhány hétig tanítani. Igent mondtam. Akkor hát... Elkezdhetem az órát?
- Igen, legyen szíves - bólintott Umbridge, s közben feljegyzett valamit.
Ezen az órán Umbridge új módszerrel gyűjtötte az információkat: a tanulók között sétált, és kérdéseket tett fel nekik a varázslényekről. Legtöbbször helyes válaszokat kapott, s ettől Lucy kicsit jobb kedvre derült: a diákok nem hoztak szégyent Hagridra.
Umbridge, miután hosszasan faggatta Dean Thomast, végül visszatért Suette-Polltshoz.
- Megkérdezhetném, hogy magának, aki csak átmenetileg dolgozik itt - tehát bizonyos mértékig kívülálló - mi a véleménye a Roxfortról? Elegendő támogatást kap az iskolavezetéstől?
- Ó igen, Dumbledore kitűnő igazgató - felelte derűsen Suette-Pollts. - Elégedett vagyok a munkahelyi környezettel. Tökéletesen elégedett.
Umbridge udvariasan kétkedő arcot vágott. Apró jelet biggyesztett a jegyzetlapjára, majd folytatta:
- Milyen anyagot készül leadni a tanév során? - feltéve persze, hogy Hagrid professzor nem tér vissza.
- Azokra a lényekre összpontosítunk, amelyekről gyakran esik szó az RBF-vizsgán - felelte Suette-Pollts. - Nem sok dolgunk maradt - az unikornist meg az orrontó furkászt már tanulták, de esetleg foglalkozhatunk a porlokkal és a murmánccal, szót ejthetünk a krupról és az acsarkáról...
- Nos, úgy látom, maga érti a dolgát - mondta Umbridge, és látványosan kipipált valamit a pergamenjén. Az erős hangsúly a maga szón nem tetszett Lucynak, az pedig még kevésbé, hogy következő kérdését Umbridge Monstróhoz intézte.
- Igaz az, hogy a múltban történtek balesetek a legendás lények gondozása órán?
Monstro bután elvigyorodott. Malfoy sietve megválaszolta helyette a kérdést.
- Igen, például én is megsérültem egyszer. Megtámadott egy hippogriff.
- Egy hippogriff? - ismételte Umbridge, és sebesen írni kezdett.
- Mert nem volt annyi esze, hogy betartsa Hagrid utasításait! - szólt közbe dühösen Lucy.
Ron és Hermione felnyögtek, Harry azonban elismerően bólogatott. Umbridge lassan Harry felé fordította a fejét.
- Még egy esti büntetőmunka, mindkettőtöknek - szólt szelíden. - És még kérdezted, miért büntetlek meg téged, mikor csak a testvéred „kellene"… Nos, nagyon köszönöm, Suette-Pollts professzor. Azt hiszem, nincs is több dolgom itt. A felülvizsgálat eredményét tíz nap múlva kapja meg.
- Remek - bólintott Suette-Pollts, s Umbridge elindult a kastély felé.
Aznap este Harry és Lucy nem sokkal éjfél előtt szabadult ki Umbridge dolgozószobájából. A kezük olyan erősen vérzett, hogy teljesen eláztatta a kötésként használt kendőt. Azt hitték, ilyen késői órán már senkit nem találnak a klubhelyiségben, de tévedtek. Két barátjuk megvárta őket. Örültek a gesztusnak, főként mivel Hermione szokatlan módon nem rosszalló, hanem együtt érző arccal fogadta őket.
- Tessék! - szólt a lány, és két kis edényben valamilyen sárga folyadékot nyújtott feléjük. - Áztassátok bele a kezeteket. Pácolt futkárloboncoldat, biztosan segíteni fog.
Lucy belemártotta sebes kezét a jobb oldali folyadékba, és fájdalma azon nyomban enyhülni kezdett. Csámpás dorombolva odadörgölőzött a lábához, majd felugrott az ölébe, s ott összegömbölyödött. Lucy baljával megvakarta a macska fülét, és hálás pillantást vetett Hermionéra. Mellette Harry ugyanilyen megkönnyebbülten engedett le egy kicsit.
- Köszönjük - mondta.
- Még mindig azt mondom, hogy panaszt kéne tennetek Umbridge-re - szólt fejcsóválva Ron.
- Nem - felelte makacsul Harry.
- McGalagony akkora botrányt csinálna...
- Biztos - dörmögte Lucy. - És szerinted meddig tartana Umbridge-nek rendeletet hozatni arról, hogy aki kritizálja a főinspektort, azt rögtön kirúgják?
Ron kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, aztán újra becsukta, mert nem jutott az eszébe ellenérv.
- Szörnyű egy némber... - füstölgött Hermione. - Szörnyű! Amikor jöttetek, épp arról beszéltünk Ronnal, hogy ez nem mehet így tovább.
- Javasoltam, hogy mérgezzük meg - morogta Ron, mire Lucy helyeslően bólogatni kezdett.
- Nem... Úgy értem, nem törődhetünk bele, hogy ilyen rossz sötét varázslatok kivédése tanárunk van.
- Mit tehetnénk ellene? - Ron ásítva vállat vont. - Ez már így marad. Megkapta az állást, és Caramel úgy bebetonozta, hogy nem szabadulunk meg tőle.
- Az igaz, de... - kezdte óvatosan Hermione. - Arra gondoltam... - Tétovázva rápillantott Harryre és Lucyra, aztán még egyszer belevágott: - Arra gondoltam, hogy ideje lenne... önállósítani magunkat.
Lucy felpillantott futkárloboncoldatban ázó kezéről.
- Mire gondolsz? - kérdezte rosszat sejtve.
- Úgy értem, tanuljuk önállóan a sötét varázslatok kivédését - bökte ki Hermione.
- Na ne! - hördült fel Ron. - Azt akarod, hogy még különmunkát vállaljunk? Harry meg én már megint el vagyunk maradva a leckéinkkel, Lucy pedig alig tud veled lépést tartani, pedig neki nincs is annyi órája! Pedig ez még csak a második hét!
- Ez sokkal fontosabb a házi feladatoknál! - jelentette ki Hermione.
A hármas elhűlve meredt rá.
- Azt hittem, a házi feladatoknál semmi nem fontosabb - mondta Ron.
- Ugyan már, dehogynem! - vágta rá Hermione. Arca - Lucy nem kis aggodalmára - azt a fanatikus lelkesedést tükrözte, amit addig csak a házimanók felszabadításának témája tudott felszítani benne. - Ahogy Lucy Umbridge első óráján mondta: fel kell készülnünk arra, ami az iskolán kívül vár ránk. Gyakorolnunk kell az önvédelmet! Ha egy egész évig semmit sem tanulunk...
- Tanár nélkül nem jutunk semmire - legyintett borúlátóan Ron. - Jó, persze, kinézhetünk a könyvekből egypár rontást, és megpróbálhatjuk gyakorolni őket...
- Nem, igazad van, ezen a szintem már nem lehet csak könyvekből tanulni - folytatta Hermione. - Rendes tanárra van szükségünk, aki megmutatja, hogyan kell használni a bűbájokat, és segít a gyakorlásban.
- Ha Lupinra gondolsz... - kezdte Harry.
- Nem, nem Lupinra gondolok - rázta a fejét Hermione. - Neki épp elég dolga van a Rendben, és különben is, vele legfeljebb a roxmortsi hétvégéken találkozhatnánk.
- Hát akkor ki tanítson minket? - kérdezte Harry.
Hermione mélyet sóhajtott.
- Szerintem egyértelmű - mondta. - Te és Lucy vagytok az alkalmas emberek, Harry.
A kijelentést néhány másodperces csend követte. A tűz halkan ropogott, s Ron háta mögött egy fuvallat megzörgette az ablak üvegét.
- Mire vagyunk mi alkalmasak...? - kérdezte pislogva Lucy.
- Arra, hogy sötét varázslatok kivédésére tanítsatok minket.
Harry és Lucy rábámultak Hermionéra. Utána Ronra néztek, készen arra, hogy fájdalmas pillantást váltsanak vele, ahogy azt a lány valóságtól elrugaszkodott ötletei hallatán mindig szokták. Ron azonban, nagy ijedségükre, nem fintorodott el, hanem töprengve ráncolta a homlokát, majd így szólt:
- Nem is rossz ötlet...
- Mi nem rossz ötlet...?! - kérdezte Harry.
- Hát az, hogy ti tanítsatok minket.
- Na ne...
Harry elvigyorodott; Lucy biztosra vette, hogy testvére úgy gondolja, barátai csak ugratják. Ő azonban most belegondolt a dologba, és már nem is tűnt akkora ökörségnek, mint első hallásra. Nagyon tenni akart valamit Umbridge ellen és abba, hogy Ront és Hermionét tanítsa, még nem halt volna bele.
Harryt azonban még mindig nem győzték meg.
- Mi nem vagyunk tanárok, nem tudunk...
- Harry, te és Lucy vagytok a legjobbak az évfolyamunkban sötét varázslatok kivédéséből - szögezte le Hermione.
- Mi? - Harry még szélesebb vigyorra húzta a száját. - Hiszen minden vizsgán jobb voltál nálunk...
- Nem stimmel - szólt bele a vitába Lucy, alaposan meglepve a többieket. - Harmadikban mi voltunk a jobbak - és az volt az egyetlen év, amikor mindhárman vizsgáztunk és normális tanárunk volt.
- Ráadásul Lucy negyedikben is jobb volt nálam, nem is kicsivel - tette hozzá Hermione. - Elsőre legyőzte az Imperius-átkot, ha elfelejtetted volna. De most nem vizsgaeredményekről beszélek, hanem mindarról, amit tettetek!
- Miért, mit csináltunk?
Ron Hermionéhoz fordult.
- Lehet, hogy tényleg nem sokra megyünk egy ilyen tespedt agyú tanárral - mondta huncut mosollyal, aztán a töprengő Monstrót utánozva összeráncolta arcát. - Hogy is volt... elsős korunkban... megakadályoztátok, hogy Tudjátokki megkaparintsa a bölcsek kövét.
- Az nem a tudásunkon múlott - vetette ellen Harry. - Szerencsénk volt...
- Másodikban - vágott a szavába Ron - te, Harry, megölted a Baziliskust és te, Lucy, végeztél Denemmel.
- Igen, de Fawkes segített nekünk... - ellenkezett Harry, és Lucy is kényelmetlenül érezte magát most, hogy így egymás után hallotta, mit is csináltak végig Harryvel az elmúlt években. Egyszerre elment a kedve a tanítástól.
- Harmadikban, Harry - emelte fel a hangját Ron -, elkergettél vagy száz dementort...
- Tudod, hogy akkor is mázlim volt. Ha nincs az időnyerő...
- Tavaly - harsogta Ron - megint megvédted magad Tudodkivel szemben!
- Hallgassatok már végig! - csattant fel Harry. - Ez nagyon jól hangzik így felsorolva, de Lucyval minden esetben szerencsénk volt! Csak sodródtunk az eseményekkel, nem volt tervünk, azt tettük, ami épp eszünkbe jutott, és majdnem mindig segített nekünk valaki vagy valami.
Ron és Hermione somolyogtak. Harryt szemmel láthatóan egyre jobban elfutotta méreg, így Lucy úgy döntött, ideje közbeszólni. Ám mielőtt kinyithatta volna a száját, Harry már megelőzte.
- Ne vigyorogjatok úgy, mintha jobban tudnátok! Mi voltunk ott, nem ti! Mi tudjuk, hogy történtek ezek a dolgok! Egyszer sem azért menekültünk meg, mert olyan jól értünk az önvédelemhez, hanem azért, mert a megfelelő pillanatban segítséget kaptunk, vagy mert ráhibáztunk valamire - az események irányítottak minket, nem mi irányítottuk az eseményeket... Ne nevessetek!
A futkároldatos edény a padlóra zuhant, és összetört. Harry felpattant és szikrázó pillantással nézett a barátaira. Csámpás bemenekült egy kanapé alá, Ron és Hermione arcáról pedig most már eltűnt a mosoly. Lucy gyorsan felállt, Harry vállára tette a kezét, majd nyugodtabb hangon közbeszólt, csak hogy időt adjon Harrynek ahhoz, hogy lenyugodjon.
- Nézzétek, igazából ti csak azt tudjátok, mi volt a történetek vége, de azt nem, hogy milyen volt ott állni és szembenézni Voldemorttal. Most is csak azt hiszitek, hogy annyi az egész, hogy bemagolunk egy csomó átkot, aztán majd használjuk őket. De ez nem olyan, mint az órán, egyáltalán nem. Egyszerűen csak ott állsz, és tudod, hogy semmi más nem választ el a haláltól, csak az eszed vagy a lélekjelenléted vagy… gőzöm sincs, micsoda. Még gondolkozni se tudsz rendesen, amikor fél másodpercre vagy attól, hogy megöljenek vagy megkínozzanak, vagy a szemetek láttára meggyilkolják a…
Elcsuklott a hangja és lesütötte a szemét. Ismét eszébe jutott a temető, Voldemort és a halálfalók gúnyos nevetése, Harry véget nem érő sikolyai… Harry, ahogy ott rángatózott a Crutiatus-átok hatására… Lucy gyorsan összeszedte magát, majd folytatta, nem törődve a többiek már-már csodáló arckifejezésével:
- Értsétek meg, arra senki nem tanít meg minket, hogy mit kell tennünk ilyen helyzetben. És ezek a küzdelmek… azt hiszitek, olyan könnyen túl lehet lépni rajtuk? Hogy ha legyőztetek egy halálfalót, majd minden úgy megy tovább, mint régen? Higgyetek nekem, ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Itt az iskolában csak azt tanuljuk meg, hogyan kell különféle átkokat meg védekezéseket használni, de magára a harcra senki se készít fel. Bármilyen jól hangzik, hogy tanítsunk titeket, mert annyiszor szálltunk már szembe Voldemorttal, de tudjátok, mit kértek tőlünk? Arra kértek minket, hogy felidézzünk mindent, amit legszívesebben elfelejtenénk. Hogy felidézzük a kínzásokat, a gyötrelmeket, minden rosszat, ami valaha történt velünk…
Azt vette észre magán, hogy sír. Harry egészen eddig döbbenten hallgatta, de most, mikor Lucy már végképp nem tudta folytatni, sérült karjával átölelte és magához húzta; ezzel jelezve, hogy már lenyugodott. Lucy szipogott párat, megtörölte az arcát, majd lehunyta a szemét és mélyeket lélegzett. Tíz másodperccel később felegyenesedett és szembenézett a barátaival.
Ron tátott szájjal, teljesen lesokkoltan bámult rá és még Hermionének is elkerekedett a szeme.
- Hát nem érted, Lucy? - szólt az őszinte tisztelet hangján. - Pontosan ezért van szükségünk rád... Ezért van szükségünk rád és Harryre, mindkettőtökre… Azt akarjuk tudni, hogy valójában milyen szembenézni... V... Voldemorttal.
Hermione talán életében először mondta ki a gonosz varázsló nevét, amivel most ő lepte meg Lucyt. Ron és Hermione sokáig csak bámultak a testvérpárra, akik eközben fáradtan visszaroskadtak a székeikbe, és megosztoztak a megmaradt futkárloboncoldaton.
- Tudom, hogy nem egyszerű - mondta csendesen Hermione. - De ti meg azt értsétek meg, hogy nekünk pontosan az ilyen tapasztalataitokra van szükségünk. Ezt senki mástól nem kaphatjuk meg, és enélkül pont olyan felkészületlenek leszünk, mint Umbridge óráival. Szóval… kérlek, gondolkodjatok a dolgon. Megteszitek?
Harry és Lucy összenéztek, majd bólintottak, de igazából egyikük se fogta fel, hogy mibe is egyeztek bele.
Hermione felállt.
- Megyek lefeküdni - szólt megjátszott könnyedséggel. - Jössz Lucy?
- Mindjárt, csak ezt itt feltakarítjuk - mutatott a földre, ahol Harry edényének a maradványai hevertek.
Hermione lustán intett a pálcájával.
- Reparo! - mondta, mire a cserepek újra összeálltak edénnyé.
Ron is kikászálódott a karosszékéből.
- Jó éjt, lányok! - mondtam azzal elindult a fiúk hálóterme felé.
- Jó éjt! - köszönt el Harry is. Lucy úgy érezte a búcsúölelésből, hogy testvérének most különösen nehéz volt elválnia tőle. Lucy egy halvány mosoly kíséretében adott neki egy puszit, majd követte Hermionét a lányok hálóterme felé.
Ezen az éjszakán is hosszú folyosókról és zárt ajtókról álmodott, s reggel arra ébredt, hogy megint sajog a feje.
Miért kell Lucynak mindent tönkretennie? Miért tudja olyan könnyen lerombolni az elhatározását? Miért olyan érzékeny bármire, aminek köze van a lányhoz?
Draco az ágyán feküdt és gondolkodott. Egy elejtett megjegyzés Umbridge-tól és máris nyert vele egy álmatlan éjszakát. A nővel kapcsolatban csak annyival módosult a véleménye első ránézés óta, hogy tenyérbemászó, csőlátású és minden tekintetben egy amorf másolata Caramelnek. Draco egyáltalán nem szívlelte, csak elviselte és nyalizott neki, ahogy azt mindegyik mardekáros társától elvárták otthon. Muszáj volt ezt tennie, ha el akarta kerülni a büntetőmunkát.
Nem úgy, mint Potter és Lucy; és ezzel már el is érkezett a dilemmájához. Umbridge komolyan gondolta, hogy mindegy, melyikük szól vissza, mindkettejüket megbünteti? Nagyon úgy nézett ki: elvégre a történet, miszerint Potter ismét beszólt a nőnek, széltében-hosszában bejárta az iskolát, ahogy az is, hogy emiatt Lucy ugyanúgy egy hét elzárást kapott, mint a testvére, pedig ő maga egy szót se szólt. Dracot első ízben olyannyira feldühítette ez az igazságtalanság, hogy majdnem ki is mutatta; azonban még időben észbe kapott és rendezni tudta az arcvonásait.
Ám ettől még a kérdés megmaradt: mégis hogyan zárja ki Lucyt a fejéből, ha egyszer a lány mindig gondoskodott róla, hogy valamilyen módon emlegessék?