Chapter 29

Piton legrosszabb emléke

Mikor reggel kinyitotta a szemét, Lucy első gondolata az volt, hogy Piton ki fogja csinálni, ha megtudja, hogy Harry és ő ismét tettek egy kellemes kis álombeli sétát a Misztériumügyi Főosztály termeiben. Fájó bűntudattal döbbent rá, hogy az előző óra óta egyszer se gyakorolta az okklumenciát. Bár gyanította, hogy az elmúlt napok felkavaró eseményei után hiába is próbálta volna elérni a teljes nyugalom állapotát, tartott tőle, hogy Pitont nem hatja meg ez magyarázat.

A nagyterem felé tartva kicsit félrevonta Harryt, hogy lemaradjanak Hermionétól és megkérdezte, hogy ő gyakorolt-e. A fiú arckifejezése mindent elárult: Harry holtra váltan meredt rá, majd szép csendben pánikolni kezdett. Lucy az esélytelenek teljes nyugalmával csinálta végig a napot, bátyja azonban az órák alatt megpróbált gyakorolni egy kicsit. Ám nem járt sok sikerrel; valahányszor elhallgatott, és elkezdte száműzni gondolatait, Hermione mindjárt megkérdezte tőle, hogy mi baja, s végül Lucy súgta oda neki, hogy nem célszerű épp akkor ürítgetni az elméjét, mikor a tanárok ismétlő kérdésekkel bombázzák őket.

Vacsora után Harry és Lucy a legrosszabbra felkészülve indultak el Piton szobájába. Még csak a bejárati csarnokban jártak, mikor odaszaladt hozzájuk Cho, aki nyilván Harryvel akart beszélni.

- Itt megvárlak - szólt Lucy, mivel egyedül nem sok kedve volt megjelenni Pitonnál.

- Menjünk oda! - mondta Harry Chonak, fejével az óriás homokórák felé intve. A Griffendélé már majdnem üres volt. Hiába távolodtak el tőle, Lucy a kihalt bejárati csarnokban mindent hallott.

- Minden rendben? - kérdezte aggódva Harry. - Umbridge nem kérdezett téged a DS-ről, ugye?

- Nem, nem - felelte sietve Cho. - Csak azért... csak azt akartam mondani, hogy... Harry, én álmomban se hittem, hogy Marietta képes lesz elárulni minket...

- Na igen - dörmögte Harry.

Lucy legszívesebben hozzátette volna, hogy Cho jobban is megválogathatná a barátnőit, de Harry jobban tette, hogy csöndben maradt. Már így se tudta, melyik szavával boríthatja ki a lányt. Sovány vigasz volt, hogy a legutóbbi hírek szerint Marietta még mindig a gyengélkedőn feküdt, és Madam Pomfrey minden addigi próbálkozása a pattanások eltüntetésére sikertelen maradt.

- Hidd el, nagyon kedves lány - folytatta Cho. - Most hibát követett el, de...

Lucy belesett a nagyterem ajtaján és látta, hogy Harry szeme elkerekedett.

- Nagyon kedves lány!? Hibát követett el!? Beárult minket, Cho! Téged is!

- De hát... végül is megúsztuk. Tudod, hogy az anyukája minisztériumban dolgozik, nagyon nehéz neki...

- Ron apja is a minisztériumban dolgozik! - mérgelődött Harry. - És ha nem vetted volna észre, neki nincs ráírva az arcára, hogy áruló!

- Ez alattomos és undok dolog volt Hermione Grangertől! - csattant fel Cho. - Szólnia kellett volna, hogy rontás van azon a listán...

- Szerintem meg nagyon is jó ötlet volt - felelte dühösen Harry.

Cho elpirult, és csillogni kezdett a szeme.

- Hát persze, el is felejtettem... amit a csodálatos Hermione csinál, az csak jó lehet, igaz?

- Légy szíves, ne sírj megint - dörmögte Harry.

- Nem akartam sírni! - kiabálta Cho.

- Jó... akkor... jól van - motyogta békítően Harry. - Csak mert most elég bajom van anélkül is.

- Persze, törődj csak nyugodtan a sok bajoddal! - sziszegte dühösen Cho, azzal sarkon fordult, és elrohant.

Harry dohogva trappolt el Lucy mellett, így a lánynak szinte szaladnia kellett, ha utol akarta érni őt.

- Nem a te hibád - szólt Lucy. - Cho most igazságtalan volt.

Harry csak morgott egyet, miközben továbbra is trappolva haladt lefelé az alagsorba vezető lépcsőn. Lucy sóhajtva csóválta a fejét: tapasztalatból tudta, hogy ha feldúltan érkezik az órára, az megkönnyíti az elméjében turkáló Piton dolgát - ennek ellenére Harry még a pinceszoba ajtaja elé érve is úgy nézett ki, mint aki majd felrobban.

- Elkéstetek! - mordult rájuk Piton, miután Harry becsukta maga és Lucy mögött az ajtót.

A bájitaltantanár háttal állt nekik. Szokásos óra előtti szertartását végezte: áthelyezte egyes gondolatait Dumbledore merengőjébe.

Mikor az utolsó ezüstfonál is a kőmedencébe került, Piton szembefordult Harryvel és Lucyval.

- Gyakoroltatok? - kérdezte.

- Igen - hazudta Lucy kettejük nevében, figyelmesen szemlélve az íróasztal egyik lábát.

- Úgyis mindjárt kiderül, nem igaz? Elő a pálcát, Potter! - mutatott Harryre.

Harry felvette a szokásos kiinduló helyzetet: szembefordult az asztal túloldalán álló Pitonnal, míg Lucy megállt a „kedvenc" várakozóhelyén, a hideg kőfal előtt.

- Háromra - szólt szenvtelenül Piton. - Egy... kettő...

A szoba ajtaja döngve kicsapódott, és berontott rajta Draco Malfoy.

- Tanár úr! ...Ó... bocsánat...

Malfoy meglepetten nézett Piton, Harry és Lucy hármasára.

- Semmi baj, Draco - szólt higgadtan Piton. - Csak egy kis bájitaltan-korrepetálást tartok Potteréknek.

Lucy akkor látta utoljára ilyen kéjesen vigyorogni Malfoyt, mikor Umbridge először megjelent Hagrid óráján.

- Nem is tudtam... - nyekeregte Malfoy, és gúnyosan megbámulta Harryt, akinek az égővörösre gyúlt. Ezután Lucyra nézett, akinek a fiú szemébe nézve akaratlanul is eszébe jutottak Hermione szavai: „Szerintem te tetszel Malfoynak…"

Gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Inkább Harry zavarára koncentrált és arra a vágyára, hogy Malfoy képébe ordíthassa az igazságot - de beérte volna azzal is, ha simán megátkozhatja az undok mardekárost.

- Hallgatlak, Draco - mondta Piton.

Umbridge professzor küldött, tanár úr. A segítségét kéri. Megtalálták Montague-t. Be van szorulva egy vécékagylóba a negyedik emeleten.

- Hogy került oda? - mordult fel Piton.

- Nem tudom, tanár úr. Nem nagyon tudta elmondani.

- Megyek - bólintott Piton. - Potter, a foglalkozást holnap este folytatjuk.

Azzal kisietett a szobából. Malfoy még egyszer Harryre nézett, és odatátogta neki:

- Bájitaltan-korrepetálás? - aztán követte Pitont.

Harry eltette pálcáját.

- Legalább kaptunk még egy napot - próbálta felvidítani Lucy a testvérét, de ő maga is érezte, hogy ez igen gyengére sikerült.

- Ja, csak mellette Malfoy az egész iskolában szétkürtöli majd, hogy bájitaltan-korrepetálásra kell járnunk - dohogott Harry, majd elindult kifelé, mikor pillantása az ajtófélfára esett, és hirtelen megállt.

- Mi az? - kérdezte Lucy és követte Harry tekintetét. A fiú egy táncoló fényfoltot nézett. Lucy megfordult és ekkor látta meg, hogy a fényt az íróasztalon fekvő merengő vetítette az ajtófélfára. A kőmedence ezüstösfehér tartalma folyamatosan lüktetett és kavargott.

Piton gondolatai... a titkok, amelyeket kivett az elméjéből, hogy Lucy és Harry még véletlenül se ismerhessék meg őket...

Növekvő kíváncsisággal bámulta a merengőt... Mi lehet az információ, amit Piton olyan féltve őriz?

- Arra gondolsz, amire én? - törte meg a csendet Harry és tett egy lépést az íróasztal felé.

- Igen, de az egyenlő az öngyilkossággal - lépett testvére mellé Lucy. - Ha belenézünk, és Piton megtudja, a legkevesebb lesz, hogy puszta kézzel fojt meg minket…

- Ugyanakkor - szakította félbe Harry - lehet, hogy Piton tud valami fontosat a Misztériumügyi Főosztályról, amit semmiképp sem akar megosztani velünk. Mi van, ha végre megtudhatjuk, mit akar annyira Voldemort?

Lucy hátrapillantott a válla fölött. Szíve hevesebben vert, mint bármikor.

- Szerinted mennyi időbe telhet Pitonnak kiszabadítani Montague-t a vécéből? - kérdezte.

- Nem az a kérdés, hanem hogy utána elkíséri-e a gyengélkedőre.

- Biztos elkíséri - vélekedett Lucy. - Montague a Mardekár kviddicscsapatának kapitánya, fontos Pitonnak, hogy gyorsan felépüljön.

Harry és Lucy odaléptek a merengőhöz, és belenéztek. Hallgatóztak, haboztak, majd Harry újra elővette pálcáját.

- Mi nem vagyunk normálisak - csóválta a fejét Lucy.

- Azt ne mondd, hogy téged nem öl meg a kíváncsiság - nézett rá összevont szemöldökkel Harry.

- Inkább az végezzen velem, mint Piton - nézett hátra újra Lucy. A kinti folyosón csend honolt.

Harry a pálca hegyével finoman megbökte a merengő tartalmát. Az ezüstös anyag sebesen kavarogni kezdett. Harry és Lucy a kőedény fölé hajoltak - az anyag átlátszóvá vált és az edény feneke eltűnt. Helyette egy terem képe jelent meg, ahova Harry és Lucy ezúttal is mintha a mennyezetbe vágott kerek ablakon át néztek volna be...

- Ez a nagyterem - motyogta Lucy. Lélegzete bepárásította Piton gondolatainak felszínét.

Harry felnézett, bele egyenesen Lucy szemeibe. Néhány másodpercig egymáséba fúrták a tekintetüket.

- Csináljuk? - kérdezte Harry és egy kicsit felemelte a kezét.

- Csináljuk - bólintott Lucy, majd megfogta Harry balját és együtt belemerítették az arcukat Piton gondolataiba. A szoba padlója azon nyomban megbillent, és fejjel előre beletaszította őket a merengőbe...

Hideg, sötét űrön át zuhantak; testük vadul pörgött egymás körül, azután egyszerre...

A nagyterem közepén álltak, egymás kezét fogva, amit a szétnézés közben elengedtek. A házak étkezőasztalai most nem voltak sehol, helyettük több mint száz egyszemélyes asztal kapott helyet a teremben. Mindegyiknél egy-egy szorgalmasan körmölő diák ült. A teremben nem hallatszott más zaj, csak a pennák sercegése, és halk zörgés, mikor egy-egy diák megigazította az előtte fekvő pergament. A nagyteremben írásbeli vizsga folyt.

A magas ablakokon át besütött a nap, s a lehajtott fejek gesztenyebarnán, rézvörösen és aranysárgán világítottak a ragyogó fényben. Harry és Lucy óvatosan körülnéztek.

- Pitonnak valahol itt kell lennie... - motyogta Harry.

- Harry - szólt Lucy, ahogy a mögöttük lévő asztal felé bökött. Bájitaltanáruk ott ült. A két Potter szemügyre vette.

A tizenéves Piton vézna volt és sápadt, akár egy sötétben nevelt növény. Egyenes szálú, zsíros haja az asztalra lógott; írás közben olyan mélyen ráhajolt a pergamenre, hogy kampós orra egy centire se volt a laptól. Pennája csak úgy száguldott a pergamenen - dolgozata legalább két arasszal hosszabb volt, mint a szomszédaié, pedig apró betűkkel írt. Harry és Lucy megkerülték az asztalát, beállták mögé, és elolvasták a pergamen fejlécét:

SÖTÉT VARÁZSLATOK KIVÉDÉSE - RENDES BŰBÁJOS FOKOZAT.

- Szóval Piton most körülbelül annyi idős, mint mi - jegyezte meg Lucy.

- Nagyon ért a sötét varázslatok kivédéséhez - mondta Harry. - De miért is csodálkozok, hiszen jobban ért a fekete mágiához, mint bárki más…

- Még öt perc!

A hangra Harry és Lucy ijedten összerándultak. Megfordultak, és nem messze az asztalok között a kis Flitwick professzor feje búbját pillantották meg. A tanár épp egy kócos, fekete hajú fiú mellett haladt el... egy nagyon kócos fiú mellett...

Lucy olyan gyorsan indult el, hogy ha szilárd teste van, jó néhány asztalt feldöntött volna. Így viszont csak elsiklott - akár egy álomban - két asztal mentén, majd befordulva még egy mellett. Harry szorosan a nyomában haladt.

Közben a fekete hajú fiú tarkójára szegezte a szemét. A fiú most kihúzta magát ültében, letette pennáját, és felemelte a pergamenlapot, hogy átolvassa, amit írt...

Harry és Lucy megálltak az asztal előtt, és rámeredtek tizenöt éves apjukra.

Lucynak összeszorult a torka az izgalomtól. Olyan volt, mintha Harryt nézné, némileg átmaszkírozva: egyforma volt sovány arcuk, szájuk és szemöldökük, csak épp Jamesnek Lucy barna szeme s egy kicsit hosszabb orra volt, és nem hordott sebhelyet a homlokán. Haja viszont ugyanúgy égnek állt hátul, mint Harryé, keze akár a fiáé is lehetett volna, és mikor felállt, kiderült, hogy a magasságukban sincs nagy különbség.

- Nagyon hasonlít rád - nyögte ki nagy nehezen Lucy és mosolyogva nézett fel Harry arcára. Testvére halványan elmosolyodott és úgy fogta meg a kezét, mintha álomban lett volna.

- De a szeme… mintha a tiédbe néznék - súgta kábultan.

James nagyot ásított, és felborzolta a haját. Vetett egy pillantást Flitwick professzorra, aztán megfordult a széken, és rávigyorgott egy másik fiúra, aki négy asztallal hátrébb ült.

Lucyt újra elfogta az izgalom: a másik fiú Sirius volt. Addig unottan hintázott hátrabillentett székén, s most hüvelykujját feltartva intett Jamesnek. Kivételesen szép arcú fiú volt; fekete hajfürtjei olyan hanyag eleganciával hullottak a szemébe, amiről James vagy Harry nem is álmodhatott. A mögötte ülő lány sóvárogva nézett rá, de ő észre se vette.

- Ott van Lupin! - mutatta Harry izgatottan és úgy is volt: a lánytól két asztalnyira Remus Lupin ült. Sápadt és nyúzott volt az arca (talán épp közeledett a holdtölte?); szemöldökét ráncolva olvasta elkészült dolgozatát, s közben az állát bökdöste pennája végével.

- Vagyis Féregfarknak is itt kellett lennie valahol... - nézett körül Lucy, és szinte azonnal meg is találta az alacsony, hegyes orrú, egérhajú fiút. Féregfark szemlátomást nyugtalan volt; a körmét rágva meredt dolgozatára, a padlót kapálta cipője orrával, s időnként lopva belepillantott szomszédja munkájába.

Lucy egy darabig nézte őt, aztán visszatért Jameshez, aki most egy darab pergamenre firkálgatott. Rajzolt már egy cikeszt, s most az L. E. betűket cikornyázta.

- Minek a rövidítése lehet? - tűnődött Harry.

- Tippem sincs - vizsgálta meg apjuk művét Lucy. James olyan stílusban írta át újra és újra a két betűt, mintha nem is gondolkodott volna közben.

- Pennát le! - sipította Flitwick professzor. - Te is fejezd be, Stebbins! Maradjatok a helyeteken, amíg beszedem a dolgozatokat! Invito!

A varázsszóra több mint száz pergamentekercs emelkedett a magasba, és röppent bele Flitwick kinyújtott karjába, hanyatt lökve a kis professzort. Többen felnevettek. Két diák, akik az első sorban ültek, odaléptek Flitwickhez, és a könyökénél fogva talpra állították őt.

- Köszönöm... köszönöm - zihálta a professzor. - Jól van, gyerekek, most már kimehettek!

Harry és Lucy az apjukra nézett. James gyorsan átsatírozta az L. E.-t, aztán felugrott a székről. Sietve a táskájába dugta pennáját meg a vizsgakérdéseket tartalmazó lapot, a táskát a vállára vetette, aztán csak állt, és várta Siriust.

Lucy körülnézett, és megpillantotta Pitont, aki már elindult a bejárati csarnokba nyíló ajtó felé. Még menet közben is a vizsgakérdéseket olvasgatta. Válla csapottan lógott, teste egészében véve mégis szögletesnek tűnt; merev tagokkal, szaggatottan mozgott, akár egy pók - zsíros hajfürtjei táncoltak az arca előtt.

Csacsogó lányok egy csoportja most elválasztotta Pitont Jamestől, Siriustól és Lupintól. Harry és Lucy beálltak a lányok közé, így szemmel tarthatták Pitont, ugyanakkor hallhatták James és barátai beszélgetését.

- Hogy tetszett a tizedik kérdés, Holdsáp? - kérdezte Sirius, miután a négyes kilépett a bejárati csarnokba.

- Zseniális volt! - felelte Lupin. - Írd le a vérfarkas öt jellemzőjét! Klassz kérdés.

- És mondd, sikerült összeszedned a jellemző jegyeket? - kérdezte megjátszott aggodalommal James.

- Azt hiszem, igen - válaszolta nagy komolyan Lupin. A tölgyajtó felé araszoltak a napsütötte parkba igyekvő diákok tömegében. - Egy: a székemen ül. Kettő: az én ruháimat viseli. Három: Remus Lupinnak hívják.

Egyedül Féregfark nem nevetett.

- Én leírtam a hosszúkás pofát, a pupilla alakját meg a bojtos farkat - sorolta aggodalmas arccal. - De más nem jutott az eszembe...

- Mi van a te fejedben agy helyett, Féregfark? - mordult rá James. - Minden hónapban egy vérfarkassal rohangászol!

- Halkabban! - szólt rá Lupin.

Harry nyugtalanul hátranézett.

- Mi az? - kérdezte Lucy vidáman. Mintha a Futótűz-fantázia robbant volna a gyomrában, olyan boldog volt, hogy ha csak egy kis ideig is, de láthatta az apját és a barátait, így nem értette, Harry miért ilyen ideges.

- Csak azt nézem, merre jár Piton - felelte Harry, ahogy visszafordult. - Mivel ez az ő emléke volt, így valószínű, hogy ha Piton a parkban másfelé indul, akkor mi se maradhatunk apáék mellett.

Szerencsére azonban nem került sor az elválásra: mikor James és három barátja elindult a tó irányába, Piton követte őket - illetve úgy tűnt, csak megy, amerre a lába viszi, hiszen továbbra se nézett fel a feladatlapból. Harry és Lucy néhány lépéssel előtte haladtak, és Jameséket figyelték.

- Sétagalopp volt ez a vizsga - hallották Sirius hangját. - Minimum kiválót fogok kapni rá.

- Azt hiszem, én is - mondta James, és előhúzott a zsebéből egy ficánkoló aranycikeszt.

- Ez meg honnan van?

- Lenyúltam - felelte lazán James. Játszani kezdett a fürge kis labdával: elengedte, hagyta, hogy fél méterre eltávolodjék tőle, aztán villámgyors mozdulattal elkapta. Félelmetesen gyors reflexei voltak. Féregfark tátott szájjal bámulta a mutatványt.

A társaság ugyanannak a tóparti bükkfának az árnyékában telepedett le, amelyik alatt Harry, Lucy, Ron és Hermione fél éve egy vasárnapot töltöttek. Harry megint hátranézett.

- Szuper - mondta megnyugodva. - Piton nem messze ült le.

Lucy követte a fiú tekintetét egy közeli bokor tövéhez, amit Piton választott pihenőhelyül. Változatlanul az RBF-feladatlap kötötte le a figyelmét, úgyhogy Harry és Lucy leülhettek a fűbe a bükk és a bokrok között, és zavartalanul figyelhették Jameséket.

A nagyteremből érkezett cseverésző lányok a parton telepedtek le; lehúzták cipőjüket és zoknijukat, és lábukat a napfénytől csillogó tó hűs vizébe mártották.

Lupin könyvet vett elő, és olvasni kezdett. Sirius a parkban sétáló diákokat nézegette; unott és kissé gőgös arcot vágott, de még ez is jól állt neki. James folytatta macska-egér játékát a cikesszel: egyre messzebbre engedte magától a kis labdát, mégis mindig sikerült a markába kaparintania. Féregfark tátott szájjal bámulta a virtuóz játékot, s a látványosabb mozdulatokat meg is tapsolta.

- Miért nem szól rá apa Féregfarkra? - szólalt meg Lucy a műsor ötödik percében. - Engem már nagyon idegesít az, ahogy bámulja őt.

- Ezen én is gondolkoztam - ismerte be Harry. - Csak arra tudok gondolni, hogy apa élvezi a rá irányuló figyelmet.

- Akkor ebben nem rá ütöttünk - vágta rá egyből Lucy, majd összevigyorgott a testvérével.

Most, hogy ilyen szemmel nézte a dolgokat, Lucynak az is feltűnt, hogy James rendszeresen felborzolja a haját - mintha fontosnak tartaná, hogy mindig elég kócos legyen - és újra meg újra a parton üldögélő lányok felé pillant.

Sirius volt az, aki végül megelégelte az egyszemélyes cirkuszi előadást.

- Tedd már el azt a labdát! - szólt, miután Féregfark rikkantással jutalmazta James egy jól sikerült mozdulatát. - Féregfark mindjárt bepisil izgalmában.

Az említett kissé elpirult, James viszont csak vigyorgott.

- Ahogy parancsolod - felelte könnyedén, és zsebre dugta a cikeszt.

- Szerintem senki más kérésére nem rakta volna el - jegyezte meg Harry.

- Unatkozom - mondta Sirius. - Bár már holdtölte lenne.

- Addig még van egy átváltoztatástan-vizsgánk - szólt ki Lupin a könyve mögül. - Ha nem tudsz mit kezdeni magaddal, kérdezd ki tőlem az anyagot. Tessék... - Azzal Sirius felé nyújtotta a könyvet.

Sirius undorodva felhorkant.

- Tartsd meg azt a salátát! Elegem van belőle.

- Találtam neked programot, Tapmancs - szólt halkan James. - Nézz csak oda...

Sirius a mondott irányba fordította a fejét. A következő pillanatban megdermedt, mint a vadászkutya, ha szimatot fog.

- Csodás - susogta. - Pipogyusz.

Harry és Lucy követték Sirius pillantását.

Piton időközben felállt, és eltette az RBF-feladatlapot. Mikor kilépett a bokor árnyékából, és elindult a napsütötte füvön, Sirius és James fürgén talpra szökkent. Harry és Lucy szintén felálltak.

Lupin és Féregfark ülve maradtak: Lupin a nyitott könyvbe nézett, de szeme már nem követte a sorokat, és halvány ránc jelent meg két szemöldöke között. Féregfark tekintete Sirius, James és Piton között ugrált, s arca mohó izgalmat tükrözött.

- Hé, Pipogyusz! - szólt emelt hangon James.

Piton olyan gyorsan reagált, mintha számított volna a támadásra: eldobta táskáját, villámgyorsan benyúlt a talárja alá, és már félig kirántotta pálcáját, mikor James elkiáltotta magát:

- Capitulatus!

Piton pálcája felröppent négy méter magasra, majd halk zajjal a fűbe esett. Sirius ugatva felnevetett.

- Obstructo! - rikkantotta, s Piton, aki már ugrott volna elejtett pálcája után, elterült a fűben.

A közelben sétáló és üldögélő diákok mind Siriusék felé fordultak. Voltak, akik fel is álltak, és közelebb mentek, hogy jobban lássák az eseményeket. Néhány arc aggodalmat tükrözött, de a többség szemlátomást szórakoztatónak találta az egyenlőtlen küzdelmet.

Piton zihálva hevert a földön. James és Sirius előreszegezett pálcával közeledtek hozzá - James menet közben még egyszer hátrapillantott a tóparton ülő lányokra. Most már Féregfark is felállt; Lupint megkerülve néhány lépéssel közelebb ment Pitonhoz, s onnan meresztgette a szemét.

- Hogy sikerült a vizsga, Pipogyi? - kérdezte gúnyosan James.

- Néztem közben: az orra a pergament súrolta - jegyezte meg gonoszul Sirius. - Nem fogják tudni elolvasni a válaszaidat a zsírfoltoktól!

A közelben állók nevettek; Pitont szemlátomást általános ellenszenv övezte. Féregfark éles hangon vihogott. Piton megpróbált felállni, de csak vergődni tudott: az ártás láthatatlan béklyókba zárta tagjait.

- Várjatok csak... - zihálta, s közben gyűlölködve Jamesre meredt. - Várjatok csak...

- Mire várjunk? - kérdezte rideg gúnnyal Sirius. - Mire készülsz? Belénk törlöd az orrod?

Piton szitkok és rontások elhadart egyvelegével válaszolt, de mivel a pálcája nem volt nála, szavai hatástalanok maradtak.

- Ráfér egy kis mosás a mocskos szádra - mordult rá James. - Suvickus!

Piton szájából rózsaszínű szappanhab tört elő. Köhögni, öklendezni majd fuldokolni kezdett...

- Hagyjátok békén!

Sirius hátranézett a válla fölött. James szabad kezével gyorsan a hajába túrt, és megfordult.

A tóparti lánycsapat egyik tagja szólt rájuk. Vállára omló sűrű, sötétvörös haja volt, és élénkzöld, mandulavágású szeme - mint Harrynek. Arcát kellemes vonások övezték, hiába torzította most el a harag, alakja és magassága is olyan volt, mint Lucynak.

Lucy szíve a torkába ugrott, ahogy ráismert az édesanyjára. Ezúttal ő fogta meg Harry kezét, aki válaszul enyhén megszorította.

- Á, Evans - szólt James, az addiginál mélyebb, kellemesebb zengésű hangon.

Lily leplezetlen utálattal nézett rá.

- Hagyjátok békén! - ismételte. - Mit ártott nektek?

James a homlokát ráncolta, mintha eltűnődne a kérdésen.

- Vele, tudod, az a gond, hogy él...

Ezen többen nevettek, köztük Sirius és Féregfark is. Lupin ellenben még mindig a könyvébe meredt, és Lily sem értékelte a megjegyzést.

- Humorosnak tartod magad, Potter? - szólt megvetően. - Pedig tudod, mi vagy? Egy beképzelt, öntelt, undok, szadista alak! Szállj le Pitonról!

- Rendben, ha megígéred, hogy randizol velem - vágta rá James. - Áll az alku? Ígérj meg egy randit, akkor Pipogyi többé nem látja a pálcámat.

A hátráltató ártás hatása közben elmúlt, és Piton szappant köpködve mászni kezdett a pálcája felé.

- Előbb fogok az óriáspolippal randizni, mint veled - felelte Lily.

- Ez nem jött össze, Ágas - szólt Sirius, és újra Piton felé fordult. - Hé!

Piton pálcája azonban akkor már Jamesre szegeződött. Fénycsóva röppent, és az ikerpár apjának arcán mély, vérző vágás támadt. A sebből a talárjára fröccsent a vér.

James megpördült a tengelye körül, s a következő villanás nyomán Piton már fejjel lefelé lógott a levegőben. A fejére hulló talár alól két krétafehér láb és egy megszürkült alsónadrág bukkant elő.

Az összeverődött kisebb tömegben sokan nevettek és tapsoltak. Sirius, James és Féregfark a hasukat fogták a kacagástól. Lily, akinek ugyancsak megrándult a szája sarka, gyorsan rászólt Jamesre:

- Tedd le, Potter!

- Kérésed parancs - felelte James, és az ég felé rántotta pálcáját. Piton a fűbe zuhant, de nyomban felpattant, és már emelte is a pálcáját.

- Petrificus totalus! - harsogta Sirius, mire Piton vigyázzállásba dermedt, és eldőlt, akár a kivágott fa.

- Szálljatok le róla! - kiabálta Lily, és pálcát rántott.

James és Sirius pillantása a lány kezére ugrott.

- Hagyd ezt, Evans - szólt nyomatékos komolysággal James. - Nem akarok rontást küldeni rád.

- Akkor vedd le róla az átkot!

James nagyot sóhajtott, Piton felé fordult, és kelletlenül elmotyogta az ellenátkot.

- Tessék, parancsolj - szólt, miközben Piton feltápászkodott a földről. - Nagy szerencséd, hogy Evans itt van, Pipogyusz...

- Nem szorulok rá a mocskos sárvérűre!

Lucynak elakadt a lélegzete, míg Lily csak meghökkenve pislogott.

- Értem - szólt fagyosan. - Többet nem szólok bele. De ha van egy kis időd, mosd ki a gatyádat, Pipogyusz.

James Pitonra szegezte a pálcáját.

- Kérj bocsánatot Evanstől! - parancsolt rá.

- Nem kértem a segítségedet! - kiabálta James arcába Lily. - Semmivel nem vagy különb nála!

- Micsoda!? - hördült fel James. - Én sose neveznélek... tudod, minek!

- Folyton a hajadat túrod, hogy úgy álljon, mintha most szálltál volna le a seprűről, kapkodsz a hülye cikeszed után, a folyosón rontást küldesz mindenkire, aki épp nem szimpatikus neked! Akkora felfújt hólyag vagy, hogy seprű nélkül is repülhetnél! Hányok tőled, Potter!

Azzal Lily sarkon fordult, és elrohant.

- Evans! - kiabált utána James. - Evans, várj!

A lány azonban hátra se nézett.

James lebiggyesztette ajkát, és csalódását ügyetlenül leplezve megjegyezte:

- Fogalmam sincs, mi baja.

- Mintha burkoltan arra célzott volna, hogy egy cseppet beképzelt vagy, pajtás - ironizált Sirius.

- Persze, beképzelt - morogta dühösen James. - Naná...

Villant a pálca, és Piton újra fejjel lefelé lógott.

- Megnézzük, tud-e egyedül is repülni Pipogyusz gatyája?

Hogy James végül is levarázsolta-e Pitonról az alsónadrágot, azt Harry és Lucy már nem tudták meg, mert ekkor valaki vasmarokkal megragadta mindkettejük karját. A két Potter ijedt-fájdalmas nyögéssel oldalra kapták a fejüket - és ekkor rémültek csak meg igazán. A felnőtt Piton állt közöttük, a dühtől elfehéredett arccal.

- Jól szórakoztok?

Egy láthatatlan erő felfelé húzta Harryt és Lucyt. A napsütötte park képe elhomályosult, és jeges, koromfekete űr tódult a helyére. Lucy még mindig a karján érezte Piton ujjait. Aztán egyszerre megszédült, mintha hátraszaltót csinált volna, majd talpa kőpadlóba ütközött, végül ő és Harry ismét ott álltak a bájitaltantanár dolgozószobájának homályában, a merengő mellett.

- Vége a műsornak - sziszegte Piton. - Tetszett, amit láttatok, Potter?

Lucy megpróbálta kiszabadítani zsibbadó karját a hosszú ujjak szorításából, s a szeme sarkából látta, hogy Harry is ugyanezen dolgozott.

- Ne-Nem - hebegte Harry.

Piton ijesztő látványt nyújtott: arca falfehér volt, ajka remegett, fogai kivillantak vicsorba feszült szájából.

- Szórakoztató ember volt az apátok, mi?

Vadul megrázta a két testvért; Harrynek ettől kis híján lerepült a szemüvege.

- Mi nem... nem tudtuk... - dadogta Lucy, de tudta, hogy az izzó haragot semmi se fogja lecsillapítani a férfiban.

Piton teljes erőből eltaszította Harryt és Lucyt, s ők egyensúlyukat vesztve hanyatt estek a kőpadlón.

- Senkinek nem beszéltek arról, amit láttatok! - üvöltötte Piton.

- Nem, dehogy... - felelte gyorsan Lucy, és hátrálva feltápászkodott. Harry ugyanezt tette és közben mintha a kezét oldalra tartva akarta volna a háta mögött tartani őt. - Nem mondjuk el...

- Kotródjatok innen! Kifelé! Soha többé nem merjétek betenni ide a lábatokat!

Harry és Lucy eliszkoltak az ajtó felé. Felrántották azt, kirohantak, és meg sem álltak, amíg három emelet távolságra nem kerültek Pitontól. Akkor aztán zihálva nekidőltek a falnak: Harry megdörzsölte fájós karját, Lucy pedig a mellkasánál markolta a talárját.

Néhány percig egyikük sem szólalt meg. Csak lihegtek, miközben próbálták összeszedni magukat. Végül Harry törte meg a csendet.

- Ezt nem hiszem el - mondta. - Nem hiszem el, hogy Pitonnak végig igaza volt.

- Ezt hogy érted? - nézett rá Lucy.

- Te mégis mit néztél, Lucy? Apa pontosan olyan öntelt és arrogáns volt, amilyennek Piton mindig is jellemezte. Semmi oka nem volt rá, hogy nekimenjen Pitonnak, csak úgy kedvtelésből csinálta…

- Tudom… - sütötte le a szemét Lucy. - De egyszerűen… Én… Én nem tudom elhinni…

Képtelen volt folytatni, így inkább elhallgatott. Olyan hatalmas káosz volt a lelkében, hogy olyat még Fred és George se tudtak volna teremteni. Fogalma sem volt, mit érezzen.

- Gyere - ölelte át a vállát Harry. - Menjünk vissza a toronyba.

- Én nem akarok most Hermionéékkel találkozni - motyogta Lucy. - Nem mehetnénk valami csendesebb helyre?

Harry gondolkodott egy kis ideig.

- A Szükség Szobája jó lesz?

Lucytól csak egy bólintásra futotta. Biztos volt benne, hogy Harry is borzalmasan érzi magát, de mégis úgy látta, hogy kettejük közül őt viselte meg jobban ez az emlék. Bátyja támogatásával elindult a folyosón, a hetedik emelet irányába, miközben próbálta rendbetenni a gondolatait az édesapjával kapcsolatban.

Mivel nem úgy nézett ki, hogy Montague gyorsan rendbejön, Piton ideiglenesen Dracot nevezte a ki a Mardekár kviddicscsapat kapitányának. Draco oda meg vissza volt az elégedettségtől és alig várta, hogy megírhassa a hírt a szüleinek. Ők is biztosan nagyon büszkék lesznek rá.

Útban a bagolyház felé még az motoszkált a fejében, hogy vajon mit csináltak Potterék Pitonnál. Mert hogy nem bájitaltan-korepetáláson voltak, az biztos. Köztudott volt, hogy Piton senkinek sem tart korepetálást, Potteréknek meg főleg nem. De akkor mit kerestek a pincében? Miért nézett ki úgy, mintha Piton épp megátkozná Pottert? Mi a fenét csinálnak odalent?

Ennyi kellett ahhoz, hogy elinduljon Draco sötét fantáziája. Végiggondolva Piton és a két Potter kapcsolatát, valamint azt, ahogy kinéztek odalent, csak arra tudott gondolni, hogy Piton kínozza őket. Persze, ez túl meredek, meg Dumbledore úgysem hagyná - még ha nincs is itt -, de akkor is. Más logikus magyarázat nem volt; azon kívül, hogy valami olyat tanít nekik, amit a minisztérium nem engedélyezett, de mégis miért csinálna ilyet Piton önszántából? Ennek az egész szituációnak nem volt semmi értelme.

Draco megrázta a fejét és megszaporázta a lépteit. Nem kell és nem is szabad Potterékkel foglalkoznia. Inkább az ideiglenes kapitányi posztjára, a szülei dicséretére és a Griffendél tönkretételére kéne figyelnie. Főleg, hogy közeledett az év vége, ez pedig egyet jelentett az ő ultimátumának a végével is. Ha el akar kerülni bármiféle gyanús vagy kínos szituációt, össze kell szednie magát, mielőtt megjelenik a nagynénje előtt.

Máskülönben halálra ítéli az egész családját.