Az olasz fiú izgatottan várta a találkozást a spanyollal, noha ezt senkinek sem vallotta volna be, beleértve önmagát is.

Antonio egyértelműen kedvelte őt, bizony többet is szeretett volna tőle, ezt hamar észrevette. És nem csak ő. Öccse folyamatosan szekálta, tudta, hogy bizony Romano-t sem hagyja hidegen a spanyol férfi. Mindig csak kérdezgette őt, hogy akkor „miéééért, mégis mi a jó pastáért" nem jönnek össze.

Azért, mert Lovino rettegett. Félt attól, hogy ő nem elég jó a csodás és melegszívű spanyolnak. Hogy csak tévedésből szemelte ki magának az idősebb. Hogyha egyszer szétmennek, akkor egy örök életre haragban lesznek.

Jobb volt így mindenkinek.

Talán egyszer….amikor a spanyol mosolya végleg eloszlat minden kételyt.

De addig….

Már csak rád vártunk! Hol késtél te idióta?!