- A 25768-as és 84762-es versenyzőket kérjük az arénába!

Kaede felkapta a fejét, és a papírkára nézett, ami az ő sorszámát tartalmazta. 84762. Ő.

Őrült hely ez – pusztán az emberek száma miatt nem tűnt úgy, mintha a torony ijesztő lényekkel lett volna tele, mint ahogy azt gondolta. A rövid hajú lány sóhajtva levette a kabátját, és az szék alá rejtette. Csak lelassítaná a mozgását. Kaede gyorsan felállt, és lement az arénába.

- Kisasszony?

Kaede felnézett a férfire, aki az útját állta.

- Mi az?

A magas őr köhintett egyet az ollója felé bólintva, ami még a lány kezében volt.

- Azt fegyverként használja? A szabályzat szerint az első 200 emeleten nem használhat fegyvert…

Egy pillanatra pánik futott át rajta, és ösztönösen megszorította az ollót. Fegyver nélkül? Kaede agyában az emlékek sebesen futottak végig azokról az időkről, mikor az ollója nélkül harcolt, és szörnyű hiány volt bennük.

- Áh… - Kaede az ajkába harapott, kezdte kényelmetlenül érezni magát. – Igen. Elfelejtettem. Sajnálom. – A kezei izzadtak, míg visszament a nézőtérre, és letette az ollót a kabátja alá. – Rendben – mondta. A leghalványabb remegés a hangjában csak egy töredékét árulta el a szorongásnak, ami felgyülemlett benne. – Melyik pályára kell mennem?

.

Furcsa volt ezen a helyen lenni ilyen hosszú idő után. Csak két nap telt el, mióta Lucy, Aoi és Midori meghalt? Eszébe jutott a kihűlt testük elrejtve a sötét utcán, és érezte, ahogy megfagy benne a vér a szörnyű gondolattól. A Mennyek Tornyának élénksége lehetetlenségnek tűnt ahhoz képest, amiken ő keresztülment. A csendes gyászban eltöltött hideg éjszaka. Az eddigi élete tényleg valóság volt?

Kaede vett egy mély levegőt, hogy lenyugtassa magát, és belépett a ringbe. Hamar észrevette, hogy az arca több ezer plafonról lógó lámpával van megvilágítva. Mit csináljak az ollóm nélkül? Kaede elnyomta a pánikot. Elveszettnek érezte magát olló nélkül, az egyetlen dolog nélkül, ami a múltjára emlékeztette. Ez még szürreálisabbá, még álomszerűbbé tette a szituációt. Miért raktam le egyáltalán? Magammal kellett volna hoznom. Nem kellett volna otthagynom. Mit keresek itt?

A hangszóró harsány recsegése visszahozta a valóságba, rákényszerítette, hogy koncentráljon. Így van. Munka. Kaede végigmérte az ellenfelét, megpróbálta megállapítani, hogy képes-e kiütni, vagy nem. Barna haj, átlagos felépítés. Jó, tehát nem egy izompacsirta. Kaede vágyakozva nézett a férfi csizmájára, ami tartósnak és erősnek tűnt, és valószínűleg nagyon meleg is. A zöld szemei a saját lábaira pillantottak – csupasz, mert nem engedhet meg magának egy pár cipőt. Ami rajta volt, csupán egy fekete ing és elhordott, túlméretezett nadrág. Nos, remélhetőleg ez megváltozik, amint egy kis pénzhez jut.

Ismét emlékeztette magát a helyzetére, és vett egy újabb mély levegőt. A ringben van. A jelenben. Egy csatában. Csak üsd ki! A többi ráér.

Egy újabb recsegés annyira megijesztette, hogy hátraugrott. Tényleg ennyire be van tojva? Rohadt Hisoka.

A bíró mondott valamit; valószínűleg elismételte a szabályokat, amiket Kaede már tudott. Egy kelletlen vállrándítással Kaede az ellenfélre szegezte a tekintetét. Utálom ezt a típust. Nekem kell bevinnem az első csapást. Ha ez elhúzódik, kizárt, hogy nyerek…

A síp süvítése vágott át a levegőn a tömeg hirtelen feltámadt üvöltésének kíséretében. A hangos jel megrémítette a lányt, hezitált. Az ellenfele nyilvánvalóan tapasztaltabb volt, így ő reagált elsőként. Előrenyomult, és az ökle egyenes úton ment a lány gyomrába.

De a félelem felébresztette Kaedet. Lehajolt, hogy kikerülje a karját, és előrefutott, gyorsan megfordult, és olyan erősen belerúgott a férfi lábába, ahogy csak tudott. Bánatára a férfi csak egy kicsit megingott, de nem esett el.

Mindegy. Teljes erejét összeszedve Kaede könyörtelenül előrenyomult, az utolsó másodpercben megfordult, így a sarka pontosan a fazon hasába csapódott.

Nem mozdult.

Ehelyett valami nehéz és kemény csapódott Kaede fejének oldalára. Egy elfojtott, fájdalmat jelző hang szakadt fel a torkából, és Kaede törzse veszélyesen elhajlott, de sikerült visszaállítani az egyensúlyát. Mi a…?

Francba! Kaede visszahátrált, és összekuporodott, amint észrevette, hogy a támadása túl gyenge volt. A feje zúgott, valószínűleg a férfi ütésének utóhatása. Kaede óvatosan megtapogatta a pontot, ahol eltalálták. Erőteljes fájdalom találkozott az érintésével, mire Kaede gyorsan visszahúzta a kezét a homlokát ráncolva. A figyelme visszatért az ellenfelére.

Kaede vett egy mély levegőt, és ellazította az izmait. A szédülés enyhült, bár csak egy kicsit. Az agya teljes pánik módban volt. Hogy fogja kiütni a ringből most, hogy már nem tudja meglepni? Ismét megpróbált összpontosítani, óvatos tekintetével követte az ellenfele minden rezzenését és mozdulatát, miközben követte a példáját. Elveszítette az előnyét. Viszont most csak annyit tehet, hogy megpróbálja elkerülni az összes támadást, ami felé jön…

[Egy tiszta ütés ettől a versenyzőtől! Szép volt!]

Egy hangos kiáltás jött a közönség táborából, ami majdnem összezavarta Kaedet. Az ellenfele röviden a nézőkre pillantott, a figyelme pillanatnyilag elterelődött, amint megkereste, ki kiáltott neki.

.

Olyan, mint ellopni egy sütit. Kaede nem tudta, hogy lopjon el dolgokat csendesen, de tudta, hogy amikor esélyt lát, azt ki kell használni, akár egy fél másodperc, akár egy perc. Kaede a lábával egy nagy, méltóságteljes kört írt el, és amikor egy éles és hirtelen reccsenéssel találkozott a férfi bokájával, kiütötte az egyensúlyi helyzetéből. Mielőtt észrevehette volna, mi történik, a férfi máris a hátán találta magát, levegő után kapkodva, amiből mintha hiányzott volna az oxigén, ráadásul a fájdalom apró szikrái gyúltak a fejében.

Tántorogva veszélyesen közel került ahhoz, hogy Kaedet is eldöntse magával. Kaede továbbra is mozgott, hagyta, hogy a pánik irányítsa a tetteit. Egy megrettent hang, és Kaede becsukta a szemét, majd kíméletlenül belerúgott az ellenfél oldalába, és kilökte a ringből. Hallotta, hogy valami megroppant, és egy rosszindulatú rész benne, egy hang, ami mindenkit gyűlölt ebben a toronyban remélte, hogy eltörte egy vagy két bordáját.

A beteg kifejezésből ítélve, ami megjelent a fickó arcán, mielőtt feltérdelt a ring oldalára, valószínűleg tényleg eltörte egy-két bordáját. Egy pillanatra Kaede egész büszke volt magára. Nem mindennapi, hogy kiüthetsz egy ellenfelet a ringből, még akkor sem, ha az ellenfeled elbambult, és a siker 99%-a a puszta pániknak volt köszönhető. Kaede leengedte a lábát, és majdnem meglepetten nézett a bíróra. A látása elhomályosult, csak színeket látott, ahogy a vér lüktetése a fülében lecsendesedett, és magával vitte az adrenalin löketet is.

De a színek ottmaradtak, halványan és homályosan, nem akartak kitisztulni. Egy hullám kimerültség zúdult Kaedere, és veszélyesen botorkált hátrafele – vagy előre?

Valami nem stimmel.

.

Egy meleg kéz érintette Kaede vállát; egy helyben tartotta. Kaede felnézett valamire, ami talán a bíró arca lehetett. Pislogva a sötét hajú lány megrázta a fejét, és megpróbálta csillapítani a szédülést. Lassan a bíró hangja kitisztult.

- Kaede, igaz? Ez nagyon jó volt. Felmehet a 30. szintre; itt a belépője. – A hangja még mindig elnyomott volt, mintha víz alatt lenne, és a fülei bedugultak volna.

Megint szédülni kezdett. Tényleg. Megütötte a fejem…

- Áh… - Ennyit sikerült Kaedenek mondania, majd lassan, óvatosan elvette a jegyet. – Igen… oké.

És minden elhomályosult, majd ki-kiélesedett, mint egy régi, ócska videó játék. Kaede majdnem fájdalmasan elhagyta a ringet, és visszatért a székéhez vakon keresgélve a kabátját és az ollóját. Alig tudta magát megtartani, tántorogva ment le a folyosón, megpróbálta kordában tartani a fejfájását. A világ körülötte folyamatosan elhomályosult és kiélesedett, egy soha véget nem érő sorozatot alkotva fura színekből, amik nem akartak egy összefüggő képet alkotni.

Tisztulj már ki, a francba! Kaede nekidőlt a falnak, és hagyta, hogy a hirtelen jött hideg ébren tartsa. Lassan kezdett visszatérni a látása, egyre jobban kitisztult. Mi a fene történt? Látta már, ahogy embereket fejbe vágják; és az általában az azonnali véget jelentette. Kaede megkönnyebbülve felsóhajtott, örült, hogy nem kell hamarosan újra harcolnia. Az biztos, hogy az rosszat jelentene, és nem akarta, hogy bármi rossz történjen vele a ringben.

Feltápászkodott a faltól, és továbbment, hogy megkeresse a liftet és egy helyet, ahol leülhet. Az egész súlya, a győzelmének következményei, az út idáig, minden, ami az utóbbi két napban történt, mind kezdtek visszatérni. Nem tudta, hogy kezelje, nem tudta, miért kell a világnak ilyen gyorsan haladnia, amikor ő csak…

Egy lift fényes szürke anyaga megállította a lépését. Megnézte a liftet, kétkedve méregette a gombokat. Ez viszi fel a 30. emeletre. Megremegett, ahogy eszébe jutottak a hideg utazófülkék és szürke kövek és az üresség érzése. Igazság szerint azt sem akarta, hogy itt történjen vele valami rossz…

.

- Csak 152 jeni? – Kaede csalódottan összeráncolta a homlokát, miközben a tenyerében lévő pár érmét nézte, majd a jegyárusra pillantott, akihez irányították, hogy váltsa ki a pénzét. – Tudom, hogy csak az első emelet, de ennél többre számítottam…

152 jeni nem elég. Közel sem elég. Érezte, ahogy az idő kiszökik a keze közül, mintha az egy óra, ami eltelt, egyre messzebb és messzebb került volna a régi világától. De még meg kell tennie valamit. A jegyárus megvonta a vállát, de egy új hang magyarázatot adott:

- Az első emeleten akár nyersz, akár veszítesz, ugyanannyit kapsz.

Kaede megfordult, bár már eleget hallotta a hangját, hogy bárhol felismerje. Egy kis mosoly jelent meg az arcán – még akkor is, ha ő egy szörnyeteg, egy ismerős látványa ebben az óriási arénában nagyon megnyugtatta.

- Hisoka – mondta, kicsit felemelve a fejét. Ugyanolyannak tűnt, bár a vágott szemei kevésbé tűntek fenyegetőnek. Jó kedve van…? Kaede gyorsan elfordította a fejét, eszébe jutott, hogy udvariatlanság bámulni valakit.

- Még nálam van a kártyád – mondta hirtelen, megpróbálva lerázni a biztonságérzetet, ami körülvette. A lustaság itt meg is ölhet, és ezt tudta. Egyszerűen túl könnyű volt hétköznapian beszélni, főleg, ha a fonalak megmutatták neki, hogy ez az ember nem fogja megölni, és még találkozni fognak. Belenyúlt a kabátzsebébe, és megkereste Hisoka kártyáját. – A Pikk Királynő.

- Tartsd meg!

Kaede összehúzta a szemöldökét, de lassan, gyanakodva felegyenesedett.

- Biztos? Nem lesz teljes a paklid, ha nem adom vissza…

Kaede szemei összeszűkültek, a zöld golyók különösen fénylettek a sápadt fényben. Valami tényleg nem stimmel vele. Talán a szokásos, szúrós légkör hiánya Hisoka körül; a hideg, könyörtelen érzés, ami elűzött mindenkit a közeléből. Majdnem tétován, Kaede lenézett a kezeire, és egy rövid pillanatra megjelentek a fonalak.

A vére megfagyott. Fekete. Annyi elvágott fekete fonál. Több mint a múltkor. Sokkal több, mint a múltkor. Pár nappal ezelőtt, amikor megnézte a kezét, még ki tudott szúrni egy-két színes fonalat. Most Kaede egyet sem látott; Hisoka heges kezét olyan sok fekete fonál borította, hogy teljesen beborították azt a csekély számú színes fonalat is.

Elsüllyedve egy fekete vértengerben.

Kaede rosszul lett tőle. A szája kiszáradt. Ismét emlékeztetnie kellett magát, ki ez az ember. A következő dolgom, mondta magának, hogy utánajárok Hisokának.

Kaede egy lépést akart hátrálni Hisokától, de e helyett vett egy mély levegőt.

- Nos? – kérdezte, erőt véve magán, hogy komolyan az arcára nézzen. – Mit akarsz?

A hideg, márvány arcán lekezelő vigyor jelent meg.

- Azt hiszem, sokkal érdekesebb lett volna, ha fegyvert is használhattál volna a csatában, nem~?

Készül valamire. A szemei végigmérték Kaede testét, és ezúttal a lány feladta, egy kis lépést tett hátra. – Nos… a fejeden lévő csúnya puklin kívül nem sérültél meg az első csatádban, tehát nagy az esély rá, hogy ma még beosztanak valahova.

Kaedenek nem tetszett, ahogy bámulja. Mint egy éhes hiéna, ami az ebédjét várja. A sötéthajú lány kényelmetlenül mozgolódott, és karba tette a kezét, az arca pedig felforrósodott.

- Akkor mennem kéne.

Hisoka arrébb lépett, és úgy mosolygott, akár egy úriember – rohadj meg! – Kaede pedig elment.

.

[Kaede és Jal, 31-es szint, „A" csatatér.]

Kaede felnézett a falra szerelt hangszóróra, és egy pillanatnyi kétség suhant át a testén. Sóhajtva körbenézett a szobában, kereste a személyt, akivel harcolnia kell. Reszketve észrevette, hogy az egyetlen ember, aki felállt, magas és kigyúrt volt egy gusztustalan fintorral az arcán. Kaede végigmérte. Arrogancia? Talán. A kritikus szemei a lábára vetődtek – cipők! – egyértelműen magas minőségű bőrből. Ez az ember már így is gazdag volt. Minek jött ide?

Utálta a felsőosztályú mocskokat. A Hisokával való találkozása csak az emlékeztetőjének kezdete volt, hogy mit utál. Gazdag, vagyonos, erős, szerencsés emberek a legrosszabbak. Nem akarta, hogy bármi köze legyen hozzájuk. Kaede táplálta ezt a gyűlöletet, hagyta magát elmerülni benne, és maga köré fonódni, mint egy védelmező köpönyeget. Lassan kezdett rájönni, hogy a kirívó győzelmek jobbak, mint a biztos győzelmek, és ezért mindent bele kell adnia ebbe a csatába.

Az aréna fényei szaladgáltak az arcán a közönség mindent elmondó üvöltésének kíséretében. Olyan hangos volt; olyan hangos, hogy Kaede már nem hallotta a saját szívverését. A rövid hajú lány fintorgott a zajra, gyűlölte, ahogy elvonja a figyelmét. A tömeg sikított, az érdes ordítások és hangos huhogások csak rontottak az előző harcból hátra maradt fejfájásán.

- Egy lány? – Az előtte álló férfi, Jal? nevetett, mire Kaede automatikusan megfeszült, és kevésbé figyelt az alulöltözöttségére és csupasz lábára. Számára biztos olyannak tűnt, aki a nyomorból jött, nem érdemel se említést, se figyelmet. Koszos, mocskos, alacsonyrendű és gusztustalan. A legrosszabbak legrosszabbika. A fényes, hamis lámpák alatt a különbség még tisztábban látszott közöttük.

Kaedenek hányingere volt a gyűlölettől. Beteg és fáradt és zavarodott, hogy még abban sem volt biztos, mit csinál. Hogy gondolta, hogy pont ide jön? Hisoka azt mondta, kell a pénz, és ez igaz is; szüksége van a pénzre.

Kaede megállt. Miért van szüksége a pénzre?

.

Az első válasz, ami eszébe jutott – az egyetlen válasz, ami eszébe jutott – az egyetlen dolog volt, amire nem akart gondolni.

El kell temetnem őket.

Valami kemény és hideg nehezedett Kaede mellkasára.

.

- Hé, uram – mondta halkan, mutatva. – Nézzen jobbra!

Abban a pillanatban, hogy így tett, Kaede támadott.

.

Nem volt jó a harcban – tulajdonképpen egyenesen borzalmas volt benne – de legalább tudta, hogy kell piszkosan játszani.

Kaede rávetette magát, és egyik csontos kezével megragadta a férfi fülét. Egy kíméletlen csavarással, lehúzta a fejét a földig, a körmeit pedig belemélyesztette a bőrébe. Mielőtt a férfi reagálni tudott volna, a másik kezével erőteljesen belenyomta a hüvelykujját a férfi szemébe. Valami nehéz csapódott az oldalába, de Kaede csak jobban szorította, és mélyebben szúrta Jal szemét, figyelmen kívül hagyva a fájdalmat, ami áthatolt a bordáin.

Egy hangos fájdalomkiáltás, majd egy újabb csapás az oldalába. Kaede ezúttal megtántorodott, és kihúzta az ujját Jal szeméből. Jal egy gyors mozdulattal behúzott egyet Kaede gyomrába.

Egy fuldokló hang jött ki a torkán, ahogy Kaede hátrarepült, és egy reccsenéssel a földbe csapódott. A következő pillanatban, Kaede hunyorított, a szemei gyorsan pislogtak a lámpák fényétől, amíg a látása kitisztult. A tüdeje ellenkezve üvöltött, ahogy lélegezni próbált, és vissza akarta szerezni az elveszített levegőt.

[Oooh! Mindkét oldalról kíméletlen csapások jönnek! Egy tiszta ütés és egy kiütés Kaedenek, tehát 2 pont Jalnak! De Jal harcos is súlyosan megsérült! Az egyik szemére megvakult – egy kritikus találat! 2 pont Kaedenek is!]

Kaede pislogott, majd oldalra nézett. Lassan megpróbált mozogni. Lábujjak, térd, lábszár, hát, ujjak, csukló, könyök, váll. Nyak? Kaede lassan felnézett a bíróra. A nyaka úgy tűnt, rendesen mozog.

[Mint tudják, a pontszabályzat és a KO a tiszta ütésekből, kritikus találatokból és kiütésekből adódik össze. A tiszta ütés 1 pont, a kritikus találat 2 pont. Ha van utána kiütés, az még egy pont…]

- Tudja folytatni?

A bíró arca hirtelen a látóterébe került. Kaede üresen, zavarodottan nézett rá. Folytatni? Oh…

Azonnal felugrott, a bíró pedig gyorsan elhajolt, nehogy eltalálja. Kaede a sérült oldalához nyúlt, és elgondolkozott, vajon ez mennyire fogja befolyásolni a mozgását. Nem fájt annyira, hacsak nem bökdöste folyamatosan. Kaede forgatta a törzsét, és elégedett volt, hogy még tudja mozgatni.

- Persze.

[Aki előbb eléri a 10 pontot, az a harcos lesz a győztes. Természetesen, ha a harcos képtelen tovább folytatni, vesztett.]

Megint a bemondónő. Kaede előrelépett, a szemei követték Jal minden mozdulatát. Nos, legalább már tudta, mit kell tennie. Szerezni tíz pontot. Hála Istennek, ez nem az első kör, ahol ki kell ütni az ellenfelet a ringből, hogy győzhess.

Kaede a szemét az ellenfelén tartotta, nem akart elengedni egy rezzenést sem észrevétlenül. Jal most kényelmetlenül oldalazott, egyik hatalmas kezével takarta a szemét, amit Kaede kiszúrt. Kaede óvatosan a jobb oldala felé sétált – a vakfoltjába. Jal ügyetlenül forgott, hogy kövesse a mozgását, megpróbálta rajta tartani a szemét. Kaede folytatta a mozdulatát, remélve, hogy elég közel kerül ahhoz, hogy valahogy megtámadja, és elég pontot szerez, mielőtt megint arrébb hajítja.

Jal motyogott egy sor megfejthetetlen hangot, a legtöbbjük egész meglepő volt a státuszhelyzetét figyelembe véve. Végül is, egy szemmel nem látott olyan messzire.

Kaede lassan közelebb merészkedett, de még mindig óvatosan figyelte Jal mozdulatait. Ebben az esetben nyilvánvaló volt, kinek van fizikai előnye. Kaede jó volt a menekülésben, de abszolút rettenetes egy igazi harcban.

Ami piszkos módszerekre kényszerítette. Kaede felmérte a köztük lévő távolságot, és óvatosan eldöntötte, milyen közel kell mennie, hogy meg tudja ütni. Ha eltalálja, biztosan ellen támad.

Mennyi gond! Egy átgondolt, töretlen mozdulattal Kaede előrelépett, és erősen beletérdelt az ellenfél lábai közé.

Egy fájdalmas üvöltés szakította át a levegőt, de Kaede nem állt meg. Egyik csontos kezével belemarkolt a hajába, és erősen lerántotta, egy újabb hangos kiáltással Jal részéről. Jalnak elege lett, és az egyik vastag keze hirtelen Kaede nyaka körül volt, és könyörtelenül szorongatta.

A világ elfehéredett. Kaede keze lecsúszott, de csak hogy Jal karját püfölje, karmolja, amíg a másikkal eszeveszetten próbálta leválasztani az ujjakat a nyakáról. Nem kapok – levegőt! Elfojtott sikolyok szöktek ki a torkán. Kaede előhívta az utolsó csepp energiáját, és teljes erőből bokán rúgta.

Jal fogása csak egy pillanatra gyengült, de pont elég volt. Kaede ellökte magát Jaltól, és nehézkesen földet ért.

Oh, drága levegő! Kaede rendezetlenül kapkodta az oxigént, és erőteljesen köhögött. A hirtelen beszívott levegő égette a torkát, de nem érdekelte. Az agya még kicsit kába volt. Nem – számítottam rá – hogy megfojt!

De ez csak természetes volt. Kaede vett egy utolsó, drága, drága lélegzetet, és ismét támadásba lendült.

Ez pszichológia. Kaede eleget élt a Mennyek Tornya körül, hogy tudja, mikor van itt a harc ideje, minél jobban megijeszted az ellenfeled, annál jobb. Jal ösztönösen oldalra fordult, védve a sérült szemét az egyik kezével, míg a másikkal próbálta megcsapni Kaedet.

Kaede megpördült a jobb lábán, és a térde pontosan felemelkedett, hogy a bal lábával megkerülve Jal védelmét egyenesen az oldalába csapódjon egy kielégítően hangzó dobbanással.

Egy morgással Jal összeesett a kikövezett padlón.

Kaede nehezen lélegzett az erőfeszítéstől, és lassan leengedte a lábát. Egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén. Ez most működik? Majdnem túl vicces, hogy ez a nagy, izmos ember veszít csak azért, mert ilyen tisztességtelen módszerekkel harcol. Amikor így harcolt – foggal, körömmel, mint egy csaló – majdnem ismét önmagának érezte magát. A jövendőmondó az utcán, aki mindig biztos magában, aki tudja, mit csinál.

[Kaede harcos piszkosan játszik! Viszont a bíró szabálya szerint ez három tiszta találat és egy kiütés, aminek eredményeképp 6 pontja van! Micsoda meglepetés – Kaede vezet!]

Ezúttal a bíró Jal mellé térdelt le.

Ne kelj fel! Nézett le rá Kaede, mintha tekintetével akarná a földön tartani. Ha megteszed…!

.

- Gratulálok! – mondta a pénztáros, amint átadott neki egy köteg pénzt. Most nehezebbnek tűnt. Kaede megméregette.

- A következő meccse holnap háromkor lesz; kérem, jöjjön pár perccel korábban, hogy felkészüljön. Egy közeli hotelben marad? – kérdezte a pénztáros. Kaede megrázta a fejét.

- Elmegyek.

- Miért?

Kaede megállt, a zöld szemei óvatosan vizsgálták a pénzt, amit a kezében tartott.

- Van még egy elintézetlen dolgom.

És ezzel elment, vissza az utcára.

.

- Egy öngyújtó? – Egy fiú a pénztárnál szkeptikusan nézett a koszos megjelenésére. – Mire kell?

- Nyilván elégetni valamit – kiáltott rá Kaede, kihangsúlyozva a szavait egy pillantással, amitől a fiú kissé megtántorodott. – Csak siess, és mondd, hol találom őket!

Fura volt egy vegyesboltban lenni, hogy vegyen valamit, ahelyett hogy ellopná. Kaede türelmetlenül toporzékolt, a szemei végigfutottak a bolt sok különféle áruján, azon töprengve, hogy lopnák el őket az ikrek. Sosem ő volt a tolvaj a csapatban. Kaede belenyúlt a kabátjába, hogy érezze a nehéz köteg pénzt elzárva a zsebében. Igen, így van… ő sosem tanulta meg, hogy kell lopni; mert ő volt az egyetlen, aki rendesen keresett pénzt.

Midori biztosan a pult előtt állna, csinálva a szokásos felhajtást, amivel eltereli mindenki figyelmét, míg Aoi annyi mindent pakol a zsebébe, amennyit csak tud, ügyesen eltűnteti a dolgokat a kabátjában anélkül, hogy bárki észrevenné. Kaede bűntudatosan rájött, hogy a napi keresetüket mindig természetesnek vette, és soha nem gondolt bele, mekkora veszélyt vállaltak magukra.

De – mint mindig – nincs idő megbánásra. Kaede szótlanul kifizette az öngyújtót, és visszatért az utcára.

.

Még mindig ott voltak, elrejtve a ládák mögé, ahol Kaede hagyta őket. Vicces, hogy a varjak be se fejezték a munkájukat, itt hagytak három testet fájdalmasan érintetlenül, az arcuk nyugodt és csendes. Kaede bekapcsolta az öngyújtót, és figyelte, ahogy a pici láng remeg és villog a levegőben, majd meleg kék lánggá válik.

Az első lángnyelv meglibbent, magasabbra és magasabbra emelkedett, míg elnyelte a ládákat. Kaede figyelte, ahogy elégnek, nem tudván, hogy helyesen cselekedett, vagy nem.

De helyesnek érződött. Kaede szomorúan elmosolyodott.

- Sajnálom, hogy nem tudtam rendezni egy rendes temetést – mondta hangosan, azon mélázva, vajon hallják-e a lángok üvöltésén és ropogásán túl. Vajon a két napos holttestek tartalmazzák még a lelkek maradványait?

Nem hitt a túlvilági életben. A halottak, halottak, és többé nem jönnek vissza. A sötét hajú lány lehunyta a szemét, érezve, ahogy a tűz melege átmossa az arcát.

De így, itt ülve háttal a falnak, ahogy mindig szokott, érezve, ahogy a tűz melege simogatja az arcát…

Majdnem elhitte, hogy valahogy megbocsátottak neki.

Folytatjuk…