Kaede lassan megállt, ahogy a Mennyek Tornyának magas, fenyegető sziluettje elé ért. Egyik kezével árnyékot vetve szemére felnézett, és végigpásztázott mindent, a görbe párkányoktól a csavart oromig.
Visszatért.
Két és fél hónap telt el, mióta eldobta a sikereit és elment, hogy megbosszulja Lucyt, Aoit és Midorit. Akkor még csak egy egyszerű utcakölyök volt történelem és harci tapasztalatok nélkül. Furcsa visszagondolni ezekre a napokra. Alig emlékezett, milyen életet élt akkoriban. Az utcán lopkodott, túlságosan lekötötte az éhség, hogy gondolkodjon, majdnem elfelejtette a szülei arcát, mikor egy pár veszélyes szem és feketével fedett kezek betörtek az életébe.
Hazatérvén valami felébredt a vérében. Valami, amit az apjával kapcsolatos emlékeivel veszített el. Kaede összeráncolta a homlokát, de visszaszorította ezeket a gondolatokat. Majd később foglalkozik velük. De majd csak később, miután megtalálta a Zoldyckot. Miután megtalálta Hisokát.
.
- Biztos vagy benne?- Az apja módfelett aggódott, de Kaede nem lehetett biztos abban, hogy az aggodalma őszinte-e. – A Mennyek Arénáját nem szabad könnyen venni. Mindenhonnan mennek oda emberek, csakhogy ott harcoljanak – némelyikük elképzelhetetlenül erős. És Kaede, te nem vagy harcos.
Kaede érdektelenül figyelt az asztal szemközti oldalán ülve. Bármiféle beszélgetés közte és az apja között általában egy asztalnál folytak egy csésze teával előttük, őrökkel körülvéve. Egy díszcsillár lógott a fejük fölött, amin lándzsaszerű kristályok himbálóztak veszélyesen. Csakis az apja élvezne egy efféle kiállítást.
Nem harcos?
Persze, a képessége nem egy harci képesség – egyáltalán nem mondható hasznosnak egy párbajban. Viszont több dolog tartozott a képességéhez, valami a Nennel kapcsolatban, és Hisoka ezt észrevette. Talán a Mennyek Tornya a kulcs, hogy megoldja ezt a rejtélyt.
- Vedd úgy, hogy ezzel akarom tölteni a hónapomat az üzlet előtt – mondta egyszerűen. Az apja meglepettnek tűnt a válaszának érzelemmentességén. – Ne aggódj! Nem szándékozom tovább maradni, mint szükséges. – Könnyedén felemelte a bőröndjét. – Amint elértem a 100. emeletre, megkapom a saját szobámat. Csak kíváncsi vagyok, milyen magasra jutok, mielőtt véget ér a hónap.
Ez persze csak az igazság fele. Kaede úgy döntött, inkább nem említi Hisokát és a kérdéseit a Zoldyck családról.
Az apja kissé hezitált, óvatosan próbálta megválogatni a szavait.
- Ne légy felelőtlen, Kaede!
Felelőtlen?
Kaede érezte, hogy a karja libabőrös lett, kis dombocskák váltak ki a húsából. Elmosolyodott.
- Drága apukám, - mondta Kaede gyengéden, minden egyes szavát győzedelmes határozottsággal kiemelve. – Én. Nem. Vagyok. Gyenge.
.
Szokatlan volt…
Fekete haj, zöld szem – egy átlagos japán lány, de kevert vérrel. A jegypénztárnál lévő hölgy egy pillanatra megállt, hogy megfigyelje idegen arcát.
A legtöbb ember, aki belép a Toronyba átlagos, mindennapi harcos, akik csak izgalomra vagy pénzre vágynak. A harc mellett a legtöbb nő, akit a Toronyban látott, vagy alkalmazottak voltak, vagy valakit kísértek. A női harcos nagyon ritka volt, gondolta a hölgy, viszont nem hallatlan.
A lány odasétált. Egy lenge, sötétszínű dzsekit viselt hasonló színű inggel és nadrággal, a barna hátizsák pántjai pedig ütögették a vádliját akárhányszor lépett egyet. A haja rövidre vágott és egyenetlen volt, hanyagul fésült, mégis tiszta, megmosott. A vékony testfelépítése miatt tinédzsernek tűnt; az arca mutatta csak, hogy talán egy pár évvel idősebb.
- Üdv! – mondta a hölgy udvariasan. – Miben segíthetek?
A lány szeme ragyogó zöld volt, de nagyon hideg. Szép lett volna, gondolta a hölgy elkalandozva, de valamiért ennek a lánynak a szemeibe az egyébként csodaszép zöld ellenére nehéz volt belenézni.
A neve Kaede. Mint kiderült, már volt itt, de az Aréna szabályzata szerint újra regisztrálnia kell.
- Mindenkiről van feljegyzés, aki jön és megy a Toronyban? – kérdezte végre a lány, az asztalon kopogtatva a tollat, míg visszacsúsztatta a kitöltött iratot.
- Igen, de csak azért, hogy elkerüljük a hibákat a meccsek szervezésénél – válaszolta a hölgy, és elvette a kérdőívet a lánytól. – Természetesen, ha valaki az után hagyja el a tornyot, hogy már beosztották, a meccset nem töröljük, és az ellenfél lesz a győztes.
- Átlagemberek is hozzáférhetnek ezekhez az információkhoz?
A hölgy a számítógép felé intett, bizsergető nyugtalanság jelent meg a gyomrában.
- Az információk, amiket a számítógépbe rögzítünk, nem sértik a személyi jogokat, de attól függ, kit keres. Mire lenne szüksége?
- Keresek… valakit – mondta Kaede halkan, rámosolyogva a hölgyre. – Meg tudna keresni egy embert, akinek a neve… Hisoka?
.
Szerencsésnek tartotta magát. Hisoka kicsivel azután ment el, miután ő tűnt el a Toronyból. Viszont biztosan vissza fog jönni. A 200. emeleten él, ezt mondta a recepciós hölgy, és mindenkinek, aki a 200. emeleten van, 3 havonta legalább egyszer harcolnia kell.
Így mindenképpen vissza fog jönni, Kaedenek pedig csak annyi a dolga, hogy megvárja, amíg felbukkan. Ez idő alatt úgy döntött, akár ismételten belép az arénába.
Kaede megropogtatta a nyakát mindkét oldalra, közben sóhajtott. Nincs fenyegető külseje, de elég magabiztos volt a csekély harci képességében, hogy nehézségek nélkül túljusson az első körökön.
Elvégre az elmúlt két hónapot nem semmittevéssel töltötte.
És így telt el három hét.
.
.
.
Az épület vakítóan fehér volt. A lábai csattogtak a csempézett padlón, ahogy futott, nem tudva merre tart vagy miért jött ide. Csak azt tudta, hogy rettenetesen rémült valami miatt, talán nem amiatt, ami üldözi, hanem inkább, amibe belefuthat…
Kaede szemei felnyíltak.
Többször zavarodottan pislogott, mielőtt ráeszmélt, hol van, és mit csinál. Morogva, lassan felült az ágyban, és megpróbálta felfogni a környezetét.
Megint ez az álom…
Kaede nyújtózkodott, beletúrt a hajába, és egy zavart kifejezés villant fel az arcán. Soha nem aggódott olyan közönséges dolgokon, mint egy rémálom, de ez már túl sokszor ismétlődött az utóbbi hetekben, hogy nyugodt legyen. Ebben az álomban mindig egy fehér folyosón volt, mezítláb. Ebben az álomban mindig futott, és mindig, mindig összezúzta a teljes terror érzete.
Néha hangokat is hallott, Kaede emlékezett rá, de mérhetetlen bosszúságára nem tudott felidézni semmi jellegzetest a hangról, ami időről időre megjelent az álmaiban, és mint minden álomnál, az emlékei homályosak és tompák voltak.
A dátum szeptember 24. Három héttel később, végre elérte a Mennyek Arénájának 100. emeletét. Az üzleti találkozó három nap múlva lesz.
Ahogy Kaede visszagondolt rá, nem volt túl nehéz. Mivel már egyszer volt az Arénában, és eljutott a 40. emeletig a rövid látogatása során, csak néhány emeleten kellett átjutnia, mielőtt elérte volna a 100-at. Majdnem mindennap egy meccsel, kevés problémával jutott el a 100. emeletre, ha arra gondolunk, hogy a legtöbb ellenfele nem volt hozzászokva, hogy egy lány a lehető legmocskosabb trükkökkel támad rájuk.
Visszadőlve az ágyra Kaede kiengedett egy elégedett mosolyt. Egyik kezét felemelte a levegőbe, és ökölbe szorította megállapítva, hogy a karja kezd erős izmokat növeszteni. Állandó meditálással és mindennapi edzéssel gyors fejlődést mutatott.
De még mindig hiányzott valami a Nenjéből; valami életbevágó, amire nem képes rájönni. A Nen biztosan több mint puszta aura a test körül – ezt Kaede már majdnem tökéletesítette a folyamatos edzésekkel. Még több van, ebben biztos volt, de nem tudta, mi az.
Kiugrott az ágyból, közben mélyet sóhajtott. Ma nincs meccse, de nem vesztegetheti az idejét. Hamarosan vége a hónapnak, és Hisoka még nem tért vissza.
Komolyan.
Ez a megrögződés vele kapcsolatban egészségtelen. Igaz, hogy egyik informátor sem, akit megtalált, tudott mondani semmit a Zoldyck családról az alapvető tényeken kívül, valamint nincs rá garancia, hogy Hisoka hasznosabb válaszokkal szolgálhat. Még ha jó esély is van rá, hogy tud valamit, nincs rá garancia, hogy el is mondja. Akkor miért gondol rá folyton Kaede?
Egyszerű. Újra látni akarta. És ez a gondolat akár tudatos volt, akár nem, Kaede maradt és várt.
.
A reggel egy villanás alatt elrepült. Ebéd után Kaede a főutak járdáin találta magát, és egyre mélyebbre hatolt a mellékutcákban, ahol a talaj macskaköves volt, és az árnyak megnyúltak. Az árnyékok vigasztalták, a koszos, mocskos utcák pedig nem voltak annyira elhasználtak, mint a főutak. Ez az a hely, ahol az otthontalan elrejtőzött a napfény elől, ahol a nagy városi forgatag lecsendesedett. Ez az a hely, ahol Kaede otthon érezte magát.
Ahogy Kaede sétált, elment egy bár mellett, ahol több férfi ült a székeken, a nevető, üvöltő, rikácsoló hangjuk messze kihallatszott az utcára. Több üveg sör szennyezte a földet körülöttük, és az illegális drogok illata nehezedett a levegőben.
Kaede megfeszült, amikor az egyik férfi odatántorgott hozzá, egyértelműen részegen. Grimaszolt, ahogy a férfi előrehajolt, és mosolygása közben kimutatta letört, sárga fogait. Alkohol és cigarettaszaga volt, Kaede pedig kissé hátrálni kezdett, amint szégyentelenül végigmérték.
- Hé – hadarta egy oda nem illő mosollyal az arcán – egész aranyos vagy, huh? Akarsz kicsit lógni velem? Tudok egy naaaaagyon jó helyet…
- El az utamból! – mondta Kaede hangsúlytalanul, összehúzott szemekkel. Volt már dolga részegekkel, de eddig mindig csak éjszaka, ahol elslisszolhatott a sötétségben, és eltűnt egy utcában. Most délután volt, amikor a nap épp kezd leereszkedni, a valódi sötétség pedig még több órára van.
A férfi nem tántorodott el a reakciójától, ehelyett veszélyesen dülöngélve lépkedett előre.
- Awww, szégyellős… de semmi baj. – Még egy támolygó lépést tett előre, szédült pillantással a szemében. – Ismerem a fajtádat.
Majdnem öntudatlanul feléledt a Nenje, és a fonalak megjelentek körülötte. A szemei a férfi kezére vetődtek, és Kaede ujjai a dzsekijének zsebébe süllyedtek, ahol az ollója pihent. Semmi baja sincs az alkohollal, de a részegekkel mindig csak a gond van. A szemei a férfi oldalánál bénán lengő kézre pillantottak, sárgák és piszkosak.
Kaede valamennyire megkönnyebbült, hogy nem kötötte őket össze fonál – semmi közük egymáshoz, és valószínűleg soha többé nem fognak találkozni.
Aztán morgott.
A férfinek egy fekete fonál volt a középső ujján.
Halál. Ez a férfi valahogy meg fog halni, és ahogy a fonál feszesen nyúlt, volt egy érzése, hogy nem természetes halálban lesz része. Kis kíváncsisággal nézett vissza a fonálra. Itt egy ember, aki meg fog halni, valószínűleg hamarosan. Csak kicsit habozva megérintette a fonalat, egy mély levegőt véve.
Kaede kissé megszédült, amint a kép megjelent a fejében, sokkal szokatlanabb volt, mint megszokta. Összehúzta a szemöldökét, kellemetlen érzés fogta el, amitől felállt a szőr a hátán. A fonál valahogy… ismerősnek tűnt. A szemei összeszűkültek. Míg már érintett meg fonalakat korábban, ez az első alkalom, hogy egy feketéhez nyúl. Viszont ami különös volt ebben a fonálban, hogy úgy tűnt, mintha a kép eltorzulna, nem akarna megjelenni.
- …ignorálsz, ribanc?
Kaede felkapta a fejét, és ösztönösen hátralépett. Valahogy ez a részeg férfi olyan közel került hozzá, hogy látta a vöröslő szemét, és a bőrének egészségtelen sápadtságát. Bűzlött a cigarettafüsttől, a szája pedig a keserű alkohol utóízétől szaglott. Kaede visszahőkölt. Ahogy ránézett – mintha csak hús lenne – valamiért megijesztette.
Megpróbált ellépni mellette, de a férfi csak követte a mozgását, és ismét az útját állta.
Az utca, ahol voltak, teljesen elhagyatott volt, a lépcsők, amelyek a bárba vezettek, szintén üresek voltak. Valamikor ezalatt a pár rövid perc alatt az ivótársai itt hagyták.
- Most hogy így nézlek… egész jól nézel ki…
Talán túl részeg volt, hogy reagáljon Kaede dühöngő tekintetére, de a férfi csak előrébb hajolt hozzá egy undorító vigyorral.
Kaede felismerte a veszélyt abban a pillanatban, ahogy nekiesett. Egy Aréna harcos tehetségével képes volt reagálni, megfordult, hogy elkerülje a fogását, és lebukott a férfi kinyújtotta karja alá, majd a háta mögött állt fel.
De túl lassú volt, túlságosan elterelte a figyelmét a fekete fonál és a zavaros kép, ami hozzá tartozott. Egy vastag kéz nyúlt ki, és elkapta csontos csuklóját, mikor megpróbált elfutni, és erősen megszorította. Kaede akaratlanul ordított egyet, ahogy a férfi visszahajlította a kezét olyan erővel, hogy a vállai majd kiszakadtak.
Egy olyan erővel, ami csakis egy részegből jöhet, megint megrántotta a karját úgy, hogy visszacsapódott a falba.
Olyan gyorsan történt, hogy Kaede alig tudott reagálni, bár most már a vér őrülten dobogott a fülében, az adrenalin átnyilallt az egész testén a hirtelen támadástól. Kényelmetlenül a falhoz lett szorítva, a kövek beleszúródtak a lapockájába. Kaede erőszakosan mozgolódott, hogy kiszabaduljon a fájdalmas fogásból annak ellenére, hogy a válla lüktetett.
- Hagyj békén! – kiáltotta, és felemelte a térdét, hogy ágyékon rúgja. A férfi morgott fájdalmában, így megismételte a mozdulatot, hogy biztos meglegyen a hatás, amitől a férfi elesett, és elengedte a karját.
Ahogy csak erejével bírta, Kaede ellökte magától, figyelmen kívül hagyva a vállának hangját, ami üvöltött a mozdulattól. Megállás nélkül megpördült a jobb lábán, és a ballal egy nagy ívet leírva belerúgott az oldalába. A férfi megbotlott, a falhoz tántorgott, a kezeivel megkapaszkodott a kemény falban, hogy megtartsa az egyensúlyát.
Kaede légzése gyors és dühös volt. A szemei bosszúsan égtek, a Nenje irányítás nélkül áramlott. Már jó ideje először volt ilyen dühös. Az érzékei kiélesedtek, a figyelme lecsökkent csakis azokra a mozdulatokra, amiket a férfi tesz, és az ellentámadást tervezte.
- Kis kurva! – kiáltotta a férfi, esetlenül rátámadva. Kaede könnyedén lebukott a karja alá, és megfordulva belekönyökölt a hasába.
A fájdalom, ami áthullámzott Kaede testén visszatartotta, a vállához kapott, a koncentrációja összeomlott. Miután olyan erősen megrángatták, a válla megsérült, és a bevett sokk abból, hogy gyomron könyökölte a férfit, elég volt, hogy agóniába taszítsák.
Kevésbé volt gondolat, inkább egy érzés.
Kaede dühön kívül nem érzett mást ez iránt a drogfüggő alkoholista iránt, és a Nenje tükrözte a dühét azzal, hogy veszélyesen sötétedett és vastagodott.
Valahol a fejében arra gondolt: Meg akarom ölni ezt az embert.
A fekete fonál, mint egy hurok, megszorult a nyaka körül.
Egy pillanatra a férfi lefagyott, ahogy Kaede gyilkos Nenje elárasztotta, csapdába ejtette a puszta félelem.
A következő percben fájdalomtól gagyogott, amint egy kéz fogta körül a nyakát, és felemelte a levegőbe. Egy tompa puffanással a férfi keményen a falhoz csapódott.
Kaede Nenje másodperceken belül eltűnt. Nem leplezhette a meglepetését, nem amiatt, amit a férfivel csinált, hanem inkább amiatt, akihez a kéz tartozott.
Hisoka?
Ahogy a látása kitisztult, Kaede felismerte, hogy valóban Hisoka az, aki a kapálózó férfit egyetlen kézzel a falhoz szorítja, és közömbösen nézi az ember kétségbeesett arcát. Ő az – a ruhák kissé mások, de a jellegzetes vörös haját bárhol felismerné.
A következő dolog, ami az agyán átfutott, kérdések voltak: „Mikor? Miért? Hogyan?" Hogy bukkant fel Hisoka ilyen hirtelen? Honnan jött? Nem vett észre más jelenlétet, pláne nem másik Nent. Olyan dühös lett volna, hogy nem vette észre? Viszont a gondolatai füstként tűntek el abban a pillanatban, hogy Hisoka felé fordult.
Szörnyű érzés fogta el, amint Hisoka hideg szemei találkoztak az övéivel.
A légzése elakadt, míg a szívverése felgyorsult. Hisoka elmosolyodott.
Egy folyamatos mozdulattal elengedte a férfi nyakát, és felhasította egy kártyával, mielőtt még a földre zuhant volna. Vér fröccsenése és rettenetes sikítás kísérte. Kaede azonnal érezte, hogy a férfi fekete fonala elszakad, és hallotta a nyisszanást, ami elvágta az élete fonalát.
A vére meghűlt.
Hisoka a lehető legdrámaibb módon tért vissza.
Az agya hirtelen újra működni kezdett. Tudta, hogy a férfi meg fog halni. A fekete fonál elég bizonyíték erre. De – olyan hamar – olyan gyorsan – meggyilkolva – Hisoka!
A gyomra felkavarodott. Ez kicsit sem olyan volt, mint a csendes, vérmentes halál, amit eddig látott. Ez puszta erőszak volt a mágus részéről, és ez valamiért egyszerre taszította és elbűvölte Kaedet.
- Hisoka – szólította meg remegő hangon, ösztönösen védekezve. A szemei összeszűkültek, amint látta, hogy a sötét és vészjósló aura úgy veszi körül Hisokát, mint egy koporsó. Ez az ő Nenje. Erős, veszélyes és ijesztő, teljesen más, mint az övé, ami rideg, de könnyű, mint a szilárd üveg. Hisoka aurája nyugtalan és változékony. Kényelmetlenül felforrasztotta Kaede vérét, mintha el akarná párologtatni. Ez felizgatta.
Itt álltak, az elhagyatott utcában egymással szemben, hang nélkül. A halott férfi vére tócsát kezdett alakítani a lábuk között.
Kaede már mondta magának, hogy nem lenne furcsa, ha Hisoka elfelejtette volna. Elvégre kevesebb, mint egy napot töltöttek együtt, és alig beszéltek pár szót. Épp ezért volt egyszerre meglepett és rémült, mikor a felismerés megvillant az ellenállhatatlanul vonzó szemekben, és a vörös hajú mágus elmosolyodott.
- Jó újra látni, jövendőmondó-san – mondta.
.
- Már kerestelek – vallott Kaede, miután elhagyták a hátsó utcát. – És meglepő, hogy emlékszel rám.
- Nem olyasvalaki vagy, akiről megfeledkezhetnék – mondta vidáman. – Mellesleg megtisztelő a tudat, hogy egy hölgy keres, nem igaz?
Kaede elfintorodott, de az arca ennek ellenére felforrósodott.
- Ne érts félre! Szükségem van… információra, és azt gondoltam, te tudhatsz valamit.
- Komolyan? Tudod, vannak informátorok, akik gyakorlatilag bármit kiderítenek, ha eleget fizetsz.
- Már próbáltam. – Ez igaz. A Zoldyck család titkos, és azok, akik ismeretesek a család belső ügyeiben vagy halottak, vagy titoktartást fogadtak, nehogy megöljék őket.
Ezúttal Hisoka érdeklődést mutatott, megállt, hogy felé forduljon egy kis mosollyal az arcán.
- Akkor mit keresel?
Egy pillanatra Kaede figyelmét elvonta Hisoka mosolya, a pulzusa csak egy kicsit felgyorsult – Hisoka kiemelkedően jóképű, főleg egy mosollyal. Ha nem lenne rajta ilyen ide nem illő öltözék, a nyers önbizalmat árasztó légkör, ami körülveszi, bárhol tekinteteket vonz magához. Kaede tetten érte magát, mielőtt még valami zavarba ejtőt tett volna, és elterelte a tekintetét.
- Nem mit, – javított. – kit. Keresek valakit.
- Valakit? – Hisoka arca kissé letört, a mosolya helyét egy aranyos duzzogás vette át. – Férfi vagy nő?
Kaede elkeseredetten sóhajtott, és forgatta a szemét.
- Nem tudom – mondta őszintén. Hezitált; tényleg el kéne fecsegnie ennyi információt valaki olyan gyanúsnak, mint Hisoka? Elvégre ő a legrosszabb fajta ember.
Viszont mi választása van?
- Keresek valakit a Zoldyck családból – mondta végül. Belenyúlt a zsebébe, az ajkait összeszorította egy vékony vonalba, amint az ujjait a két tű köré tekerte, amiket a halottakból szedett ki. Még most is természetellenesen hidegek voltak, és kis ellenérzése támadt, ahogy az ujjai megszorították a sima, kerek fejeket. Kivette őket, és felemelte, hogy Hisoka megnézhesse.
- Ismersz valakit – mondta nagyon lassan. – aki ezeket használja fegyverként?
Kaede észrevette az árnyékot, ami az arcára vetődött, a tipikus játékos hangulata átváltozott valami durvábbá és számítóbbá. Ha meglepődött, nem mutatta ki. Ehelyett szó nélkül elvette a két tűt, és egy ragyogó mosolyt vetett Kaedere.
- Csak ha velem vacsorázol – mondta vidáman.
Kaede habozott, de csak egy fél másodpercig.
- …persze.
Folytatjuk…