Visszatekintés: Hisoka visszatért. Kaede megnézte a jövőjét, amiből megtudta, hogy meg fog halni. Egyezséget kötnek: Kaede elmondja Hisokának, hogy hal meg, cserébe Hisoka mesél neki a Nenről.
Jó szórakozást!
Az ujjai az üvegablakon nyugodtak.
Egy éles törés, ezer faág kettétörésének hangja. A pókhálóalakú repedések hirtelen szétterjedtek a pontból, ahol az ujja az üveghez ért, és az üveg összetört, képtelen volt tovább tartani a súlyát.
Kaede hirtelen visszahúzta a kezét, és hátralépett, hogy elkerülje az üvegszilánkokat, amelyek lepotyogtak a lába elé, az arca kissé meglepett volt. Egy pillanatig az összetört ablakot bámulta maga előtt, a Nenje még mindig az ujjába fókuszálva hullámzott.
Mi ez?
Nevetni kezdett, nem éppen a boldogságtól, inkább a meglepettségtől.
Szóval…
…ez igazából nagyon egyszerű.
Egész idő alatt kihagyta a Nen egy hatalmas részét. Eszébe se jutott a Nen lehetőségeire gondolni, és hogy mikre lehet felhasználni.
Mit csináltam ebben a pár hónapban?
Semmit. Semmit nem csinált a meditáláson kívül. Azt edzette, amiről most már tudta, hogy Tennek hívják, hagyja, hogy az aurája körülvegye a testét és fenntartja meditálás közben, de ennél többet nem tett. Még annyi minden volt, mindig több, annyi másféle lehetőség, amire használhatta volna a Nent.
Francba!
Kaede lassan kilégzett és lehunyta a szemét. Hihetetlenül ideges volt; ideges, hogy olyan sok időt elvesztegetett, és dühös, mert soha nem gondolt arra, hogy eltűnteti a Nenjét, és Zetsu állapotba kerül, vagy támadásra használja a Nenjét.
Eszébe jutottak azok az idők, amikor annyira félt Hisokától, az idők, amikor a levegő körülötte meghajlott és elsötétült és rémisztőbbé vált és kirázta a hideg. Eszébe jutott az, ahogy a szíve összeszorult, amikor először találkoztak, amikor úgy érezte, meghal, ha egy rossz mozdulatot tesz. Ez végig a Nen volt.
Eszébe jutott a délután, mielőtt Hisoka feltűnt. Eszébe jutott, amikor olyan dühös volt, hogy ölni akart, ahogy a Nenje kiáradt belőle sötéten és fojtogatón, ahogy a férfi megdermedt és nem tudott megmozdulni.
Tehát Kaede tudtán kívül használta a Tent.
A cipője alig hallatott hangot, ahogy fürgén visszament a Mennyek Tornyába, túl elfoglalva a gondolataival, hogy a környezetével törődjön. Kaede már tudta, hogy egy különleges kivétel a Nen világában: míg mások évekig tökéletesítik a Nen technikájukat, az aura irányítása számára olyan könnyű volt, akár a lélegzés. A Hatsu, ahogy Hisoka mondta, a Nen legbonyolultabb formája, de neki már megvan.
Egy Nen-használó egy Specialista típusú Nennel, a képesség, hogy látja a Sors Fonalait és megjósolja a jövőt. A Hatsuja már kifejlődött, de még fogalma sem volt a Zetsuról és a Tennek is csak a felületét kapargatta. Olyan, mint egy vonat, aminek minden alkatrésze át van rendezve, még működik, de bonyolult és sokkal összetettebb a megértése.
Két nap maradt. Két nap, amíg lejár a hónapja, és vissza kell térnie Tabithához és az apjához.
Két nap, hogy mindent megtanuljon. Lehetetlenség.
Viszont a szíve izgatottan kalapált.
.
Kaede halkan besurrant a szobájába, vigyázott, hogy ne zavarja a többieket az emeletén, akik már bizonyosan alszanak.
Hisoka valami döntő fontosságút adott neki, amivel megértheti a Nent. Addig beszélgettek az étteremben, míg a nap már rég lement, és az étterem bezárt, amikor az utca kiürült, míg csak az ő hangjuk és halk lépteik maradtak az egyetlen hangok a sötétségben.
Kaede ismét azon töprengett, hogy Hisoka miért fogadta el egyáltalán az ajánlatát. Volt valami hátsó szándéka; Kaede ebben biztos volt. Csak rövid ideje ismeri, de bárki, aki legalább egyszer beszélt vele, azonnal tudja, hogy Hisoka soha nem hagyja, hogy teljesen átlássanak a szándékain. Teljes egészében egy kiszámíthatatlan tényező.
Bűntudat érzése ült a mellére, de lenyomta. Elvégre Hisoka nem mondott el mindent a Nenről. Ebben biztos volt. Viszont több mint elég segítséget adott.
Vagyis a végén ez egy egyenrangú csere volt.
Hiszen… én sem mondtam el neki mindent.
Az aurája beborította a testét a szobájának sötétjében, és Kaede mély levegőt vett. Ren, Zetsu, Ten, Hatsu.
Lehunyta a szemét és elmosolyodott.
.
.
.
Még egy találkozás.
Kaede kiengedett egy apró sóhajt, fintorogva tekergette a tincseit. Talán le kéne vágnia. A haja, ami egykor gondtalanul vágott bubi volt, most elérték a vállát, a frufruja pedig annyira megnőtt, hogy belelógott a szemébe.
A tekintete ismét végigfutott az üres hotelszobán, leellenőrizte, hogy nem hagy-e itt semmit. A keze megfeszült a most telepakolt bőröndjének fogantyúján. Ez az utolsó nap. Ma vissza kell térnie az apjához.
Az ég épphogy kezdett kivilágosodni, amikor elindult. Kaede sóhajtott, és becipzárolta a dzsekijét, majd feltette a kapucnit, hogy védje magát a különösen hideg levegőtől. A bőröndjének kerekei végig kattogtak, ahogy a járda repedéseihez értek.
Megállt egy kereszteződésnél, hunyorogva nézett fel az égre, ahogy megpróbálta eldönteni, merre kellene mennie. A lélegzete kis párafelhőket fújt a levegőbe.
- Bú.
Kaede idegei teljesen összezavarodtak. Hirtelen élesen figyelmes volt a mély kuncogásra mögötte, a meleg lélegzetre, ami a fülét legyezte és végigfutott a hideg a hátán. Ösztönösen hátrafordult. A lélegzete megakadt a torkában.
- …Hisoka – mondta lenyűgözően közömbös hangon a döbbenetéhez képest. Egy kis rész benne elképesztően rémült volt. Hisoka hang nélkül a háta mögé került – egyáltalán nem hallotta közeledni.
- Jó reggelt, jövendőmondó-chan~
Istenem, olyan gyönyörű. A fakó reggeli fényben a kifestett arcának minden vonása tisztán látszott, a haja a szokásos lángalakú stílusban volt felállítva. Még a smink alatt is látta az állkapcsának erős vonulatát, a magas, kiemelkedő arccsontokat és azt az irritáló vigyort.
Kaedeben hirtelen észrevette, hogy nyáladzik, és gyorsan elfordult.
- Nem néztem ki belőled, hogy reggeli sétákra jársz – mondta Kaede gyengén, a fogása megszorult a bőrönd fogantyúján. Hisoka szemei lepillantottak, és a szemöldöke felemelkedett.
- Nem, általában nem szoktam – mondta -, de megláttalak, és gondoltam nem lenne rossz legalább köszönni.
- Nem kellett volna ilyen hirtelen felbukkannod – morogta Kaede a bajsza alatt, az ujjai megszorultak a bőröndön. – Nem is hallottalak.
- Miért mész el ilyen korán? – kérdezte Hisoka a bőröndre tekintve.
A lámpa zöldre váltott, és együtt mentek át az úttesten. Kaede sóhajtott, végignézte, ahogy a lélegzete eltűnik a levegőben.
- Csak egy kis időre megyek. Még a környéken leszek.
- Kár – mondta Hisoka elfordítva a tekintetét, hogy félúton találkozzon az övével. Egy halvány vigyor húzódott a szájára. – Szörnyen unalmas, mikor nincs meccsem, ezért egy kis szórakozást reméltem. Milyen magasra jutottál?
- 100. emelet – mondta Kaede kissé kényelmetlenül érezve magát. Elég egyértelműen emlékeztetve lett a közte és Hisoka közti erőkülönbségre. Hisokához képest, aki egy magasan képzett és tapasztalt harcos, ő egy halhoz hasonlatos, aki alig bírja használni a kopoltyúját a víz alatt. Még ha a Nen irányítása jobb is, mint a legtöbbeknek, még mindig borzasztóan tapasztalatlan, ha a Nen képességeinek tényleges használatáról van szó.
- A 100. emeletre jutottál egy hónap alatt?
- Három hét – javította ki Kaede, nem volt biztos abban, mit gondol Hisoka. – Téged kerestelek.
- Hmm – hümmögött Hisoka. Mély csöndbe merültek, hagyták, hogy Kaede bőröndjének kerekei töltsék be a párbeszéd helyét. Mivel kora reggel volt, az utcák csaknem üresek voltak.
- Hisoka – mondta Kaede végül. – Mindketten tudjuk, hogy nem az a fajta vagy, aki csak úgy köszön valakinek ilyen korán. Mit akarsz?
Egy rövid csönd. Kaede megkockáztatott egy pillantást Hisokára, mire észrevette, hogy megállt a sétában, és szúrós szemmel bámulja.
Kaede elfordult. Hisoka keze hirtelen megragadta a csuklóját, gyengén húzta, de határozottan.
- Mit tervezel, Kaede-chan?
Kaede lefagyott. A hangja olyan kellemes volt, de a szavainak olyan halvány éle volt, ami miatt felállt a szőr a hátán.
Hisoka újra megrántotta a csuklóját, és megfordította, hogy egymással szembe legyenek. A szemében lévő kifejezés majdnem lusta volt egy cseppnyi élvezettel.
Kaede elutasította, hogy fenyegetettséget érezzen a pillantásától. Elutasította, hogy azt higgye, a repdeső érzés a gyomrában bármi más, mint adrenalin. Nyelt egyet, de a szája hirtelen kiszáradt.
- M-Mi?
- Nem gondoltam volna, hogy nagyot hallasz – Hisoka közelebb húzta, olyan közel, hogy Kaede érezte a testéből áradó hőt és a természetellenesen hideg kezeit. – Azt kérdeztem, mit tervezel, Kaede Hanegawa.
Önmaga ellenére, Kaede megremegett. Hisoka nyers energiájában veszélyt és erőt sugárzott. És egy része szárnyalt, hogy képes volt felkelteni a figyelmét.
Lenyelte a növekvő pánikot.
- Gyerünk, Kaede-chan! – A hangja, mintha egy gyereket szidna. – Mindketten tudjuk, hogy nemcsak bámészkodtál, amíg én nem voltam itt. Mit találtál és mit tervezel?
A szíve összeszorult a mellkasában. Nem fog elengedni, ugye?
- Tudom, hogy találtál valamit – mondta Hisoka, és bár a hangja dallamos és vidám maradt, Kaede kiszúrta a komolyságot és hidegséget. – Tudom, hogy találtál valami fon~to~sat~, valami olyan fontosat, ami miatt úgy döntöttél, hogy kijátszod a kártyáidat, és lépsz. Másokat talán átverhetsz, de engem nem. Veszélyes vagy.
Nem, gondolta Kaede keserűen, nem én vagyok itt a veszélyes. Csak Hisoka képes észrevenni valami ennyire jól titkolt dolgot, valamit, amit olyan régóta magában tartott.
- Gyanús vagy – mondta Hisoka halkan, a vöröses arany szemei ragyogtak. – Azóta gyanús voltál, mióta elmentél. Mióta visszajöttem. Mit rejtegetsz?
Mindent.
Természetesen voltak dolgok, amiket nem mondott el Hisokának: fontos dolgok, amiket el kellett volna, de nem engedett meg magának. Akkor honnan tudja?
- Én… - A szavak elakadtak a torkában. Fájdalmasan nyelt. – Most nem mondhatom el.
Gyengén meglökte Hisoka mellkasát, és meglepetésére, Hisoka engedett, hátralépett, és engedte, hogy elmenjen. Kaede felvette a bőröndjét.
- Nem mondod el – visszhangozta Hisoka duzzogó hangon. – Mit tervezel pontosan, Kaede-chan~?
A mosolya keserű lett.
- Találkozzunk még! – mondta Kaede kedvesen. - …most nem mondhatom el, de el fogom. Igazából szerintem szükségem lesz a segítségedre.
Mi a csudát tervezel, Kaede-chan~?
- De ha tényleg tudni akarod, mit tervezek, azt hiszem…
- …valami borzalmasat.
.
.
.
- Üdv itthon, Kaede! Milyen volt a hónapod a Mennyek Tornyában?
Kaede rámosolygott az apjára, de a mosolya nem érte fel hideg zöld szemeit.
- Nagyon… érdekes volt. Köszönöm.
Elvette a mappát és óvatosan kinyitotta, majd szétterítette a tartalmát az asztalon. Kaede ismét megcsodálta az apja és Tabitha tervének részletességét és ravaszságát. Egyszerre briliáns gondolat volt, mégis hitvány és erkölcstelen.
Bűvöld el őket, és szerezz bizonyítékot az illegális üzleteikről.
Nem bonyolult. A vezérigazgató babonás, Kaede pedig teljes mértékben bízik abban, hogy jövendőmondó képessége pontos.
Elvégre az elmúlt három nap nem volt teljesen eredménytelen.
.
A haját meghosszabbították valahogy, és begöndörítették, így a válla alá ért. A frufruja oldalra lett csatolva egy nagy díszes virággal. A sminkmesterek kitettek magukért: valahogy elérték, hogy a szempillái hosszúak, a szemei nagyok és fényesek, az arccsontjai magasak és kiemelkedőek, a bőre pedig puha és hibátlan legyen. A ruhája világoszöld volt, ami lassan egyre sötétebb és sötétebb lett, majdnem feketén végződött a térde alatt. Kaede kényelmetlenül ficánkolt, a pántjait igazgatta. A laza ruhadarab miatt érzett kényelmetlenség ellenére maga a ruha nagyon könnyű volt, egyértelműen jó minőségű anyagból készült.
A tükörbe kukucskálva Kaede megpróbálta felfedezni régi énjének nyomait. Eltűntek a hanyagul eltűrt frufruk, a beesett, piszkos arca. Eltűntek a fiús ruhák, a rendetlen kinézete. A tükörből egy első osztályú hölgy nézett vissza. Illő egy gazdag üzletember lányához.
Milyen szörnyű. A végén csak egy újabb kifestett arc.
- Gyönyörű vagy! – Az ajtó nyikorgott. Kaede megfordult, hogy lássa az ajtóban álló Tabithát.
- A ruha kiemeli a szemedet – mondta Tabitha mosolyogva. – Jó munkát végeztek, nem igaz?
Kaede hezitált, de nem tudott nem válaszolni:
- Nem vagyok önmagam.
- Nem – mondta Tabitha előresétálva, így Kaede előtt állt meg. -, ez vagy te. Mindig szép voltál. Csak bizonyos körülmények miatt nem látszott. Tudod, mikor elszöktél, az apukád megszállottként keresett. Még sohasem láttam senkit, aki ennyit törődött volna a lányával.
Az ösztönei arra utasították, hogy védekezzen, hogy mutassa azt az ellenségességet Tabitha felé, amiben eddig részesítette. De a múlt hónap megváltoztatta Kaedet, és most azt mondta magának, hogy már nem számít. Elvégre a végén Tabitha úgy tűnik, őszintén ki akar jönni Kaedevel. Néhány dolgot soha nem lehet elfelejteni, de mindig meg lehet bocsátani.
Mellesleg fontosabb dolga is volt ennél.
- Kész az ebéd? – kérdezte Kaede, és lesimította a ruháját.
.
.
.
Hisokának teljesen igaza volt.
Voltak dolgok, amiket Kaede nem mondott el Hisokának.
Természetesen voltak dolgok, amiket nem kellett elmondania. Például nem kellett elmondania Hisokának, hogy kapcsolatba lépett az apjával, vagy, hogy az ok, amiért újra találkozni akar vele, nem igazán a Zoldyck orgyilkosok vagy a Nen, pusztán csak szeretné újra látni. Tulajdonképpen nem akarta, hogy tudja. Kaede nem akarta, hogy Hisoka tudja, mennyire hatással vannak rá a hirtelen eltűnései és feltűnései.
Viszont voltak bizonyos dolgok, amiket ahogy Kaede figyelte a homályos környezetét az autó ablakán át, talán el kellett volna mondania.
Például, nem mondta el Hisokának a halála pontos körülményeit.
Nem hazudott; elmondta, hogy valamilyen irodában bedrogozzák, majd több ember megtámadja, az egyikük hasba szúrja, hogy mozgásképtelenné tegye, a többi pedig addig döfködi, amíg meg nem hal. Ezt látta és megerősítette a fonalaival.
Viszont nem mondta el Hisokának, hol van ez az épület, vagy hogy egy nagyon ismerős utcára néz.
Nem mondta el Hisokának, hogy ő tulajdonképpen felismerte a férfit, aki felelős a haláláért. Felismerte, mivel a mosolygó férfi, aki a támadásért felelős, ugyanaz az ember, aki a Tabitha által e-mailben küldött fényképen volt.
Nem mondta el Hisokának, hogy találkozik a férfivel, aki a haláláért felelős három nappal azután, hogy látta a halálát.
Nem; ezeket a dolgokat Kaede nem mondta el Hisokának. Végigsimította a kemény, csontos ujjait a mappán, amit Tabitha adott neki. Egy kicsit kinyitotta, és kivette belőle az iratokhoz csatolt képet.
Mr. Richards, 32 éves. Vezérigazgató.
Egy meglehetősen unalmas életrajz semmi kiemelkedően gyanússal. Ő is csak egy ember, aki megörökölte az üzletet az apjától, majd meglepően sikeres lett.
Ez a férfi fogja megölni Hisokát.
Kaede újra lenyomta a bűntudatát. Tényleg el kellett volna mondania mindent Hisokának. Később elmondom, gondolta magában, később. Először biztosítanom kell néhány dolgot.
A Nenje körülvette a testét, és lenézett a kezeire. Ugyanolyanok voltak – csak egy pár fonál látszott. A többit beburkolta a színtelen fonalak hálója, mint ezelőtt.
Kísérletezve ökölbe szorította a kezét, figyelte, ahogy fonalak változnak. Becsukta a szemét.
.
.
Tehát ő a mosolygó férfi.
- Kaede Yasukawa kisasszony, igaz?
Álnevet adtak neki, és jó okkal, de Kaede mégis kínosan érezte magát, hogy olyan vezetéknevet használ, ami valójában nem az övé. Soha nem tudott jól hazudni. Egész életében soha nem volt ismeretes arról, hogy csak úgy kipattannak a sztorik a fejéből, és soha nem fejlesztette ki a képességet, hogy meggyőzően hazudjon. Ez mások dolga volt.
Az előtte álló férfi magas volt és jóképű sűrű barna hajjal, amit gondosan beállítottak, valamint elbűvölően mosolygott. Köszöntötte, mire Kaede visszamosolygott, engedte, hogy lesegítse róla a kabátját, és leültek. Pontosan úgy nézett ki, mint a képen.
Kaede elkapta magát az ablaküveg tükrében, és észrevette, hogy a mosolya feltűnően kínos.
Végül is még mindig rosszul hazudok.
- Sok mindent hallottam magáról, Yasukawa-san. Azt mondják, maga jövendőmondó?
- Igen – válaszolta Kaede, a mosolya kicsit halványult. – Azt kell, mondjam, én is sok mindent hallottam önről, Mr. Richards. Megtiszteltetés találkozni önnel.
A fiatal vezérigazgató nevetett, Kaede pedig azon kapta magát, hogy Hisoka nevetésével hasonlítja össze, és elfelejtett mosollyal válaszolni.
- Nos, Yasukawa-san, részemről az öröm. Rendkívül babonás ember vagyok. Amikor meghallottam, hogy egy fiatal és gyönyörű jövendőmondó annyi ember közül pont velem szeretne találkozni, azonnal meg akartam ismerni.
Kaede kellemesen mosolygott, és gyengéden húzogatta a ruhája szélét. Nem tudta, hogy kellene reagálnia.
A férfi győzedelmesen mosolygott, és leült a vele szemben lévő székre.
- A titkárnőmnek említette, hogy nagyon értékes információval szolgálhat a vállalatom jövőjét illetően, ha engedélyezzük a találkozót. Nem tehetek róla, ha felmerül bennem a gyanú – honnan tudhatom, hogy nem csak kitalálja a dolgokat?
Hát persze. Itt a kihívás. Kaede kiengedett egy mély levegőt, és bólintott.
- Hát persze – mondta. – Kérem, nyújtsa a kezét!
Alku és Egyezség. Valami, amit Hisoka tanított neki pár nappal ezelőtt, és valami, amit három nap alatt kidolgozott.
Ez volt Kaede Alkuja a Nenjével, és az Egyezség, amit magára helyezett. A jövőbe látó képességéért cserébe a kliens egyenértékű információval fizeti vissza. Az információ értéke attól függ, mennyire fontos Kaedenek, és ennek eredményeképpen a Fonalak által mutatott jelenetek pontossága és valóssága növekszik.
Így ebben az esetben Kaedenek nem azt kell kérdeznie magától, mit fogok látni, hanem azt, hogy mit fogok kérdezni?
Már rég eldöntötte.
- Fonalakat látok – mondta Kaede, mielőtt elvette Mr. Richards kinyújtott kezét. – A képességemmel kiszámíthatom a jövőt az általam látott fonalak alapján. A fonalak minden ember kezén ott vannak, és mikor megérintem őket, látom a jövőt. De mostanában a saját kezemen is észrevettem dolgokat…
Mint a pókselyem.
Mr. Richards keze meleg volt és kissé kérges, az ujjai kövérek és egészségesek.
- Valami takarja a kezeimet – mondta. – Színtelen fonalak, amik nem akarnak eltűnni. Nem kellene itt lenniük, mert soha nem kerültem olyan állapotba, ami okozhatta volna, hogy ne láthassam a saját kezemen lévő fonalakat.
- A napokban… A napokban rájöttem, hogy ezek a fonalak nem miattam vannak itt.
Nen nyomai a színtelen fonalak hálójában, nem az övé. Hisokának is észre kellett vennie. Valaki más tette, de hogy? És miért? Nyilvánvalóan nem bízhatott az emlékeiben. Nyilván van valami, ami hiányzik, amit nem tud a helyére tenni.
Valami gond van velem.
A szemei lecsukódtak.
- Két napon belül megpróbál egy illegális üzletet kötni a helyi maffiával – mondta Kaede, a képek átfutottak a szemei előtt. – Sikerülni fog – tulajdonképpen többezres profitot fog nyerni. Ezzel a pénzzel több fejlesztést fog csinálni, biztosítja, hogy a földalatti tranzakciói jól rejtve maradjanak a nyilvánosság előtt. A vállalat raktárai váratlanul megemelkednek két héten belül. Jól fog menni a sora.
- Viszont… - hatás szüntetet tartott. – Ez viszonylag unalmas. Ezt bárki megjósolhatná, mert nem igazán meglepő. Ezért kicsit tovább megyek…
Hirtelen Kaede ideges lett, de lenyelte, és a hangját kiegyenlítette és biztosította, mintha tényleg nagy kockázatot vállalna.
- A probléma itt az, hogy a profit soha nem lesz elég. Elvégre ott a rivális cég, ami minden mozdulatával lépést tart. A vállalata szenved – mondta. – Nehéz versenyben van a rivális céggel, és elkeseredett idők elkeseredett megoldásokat szülnek… nem igaz?
Ostobaság volna másképp gondolni. Az apja elég elkeseredett volt ahhoz, hogy őt kérte meg, hogy segítsen szabotálni ennek az embernek a cégét. Persze, hogy a másik cég is elkeseredett. Ez a verseny kevésbé szólt a profitról és a hírnévről, sokkal inkább arról, hogy a végén ki lesz a győztes? Az a személy, aki a legnagyobb politikai hatalommal rendelkezik, és aki felül tudja múlni a másikat brutális erővel.
Elégedettséggel töltötte el érezni, ahogy a férfi keze megrezzen, mintha ideges lenne.
- Ön egy türelmetlen ember – mondta Kaede. – Sikert akar, méghozzá gyorsan – ez látszik az üzleteiből és a fejlesztéseiből. Ezért hajlandó dolgozni a maffiával, és ezért vállal ennyi kockázatot. Azt akarja, hogy a vállalata még erősebb legyen, mint most – és ennek érdekében nem riad vissza attól sem, hogy elsöpörje a vetélytársakat.
Kaede kinyitotta a szemét, és elégedett volt Mr. Richards arcán lévő nyugtalan kifejezés láttán.
- Én… le vagyok nyűgözve – mondta.
Kaede összehúzta a szemét. Még ebben a szituációban is képes volt megtartani valamennyi higgadtságot. Egy igazi politikus. Teljesítette Tabitha és az apja kérését.
De még nem végzett. Még egy valami hátra van.
- A fonalaim sosem hazudnak – mondta Kaede, és érezte, hogy a hangja most már kicsit rekedtebb, mintha fájna beszélni. – A fonalaim mindig az igazat mondják… ezért tudni fogom, ha hazudik. Csupán megerősítésre van szükségem.
Elejtette Mr. Richards kezét.
Felbéreltek, hogy megöljek valakit. Bizonyos körülmények eddig visszatartottak.
- A neve Hisoka. – És újra az ő pályáján volt, hazai pályán. Végre felfedi a lapjait. – Vörös haj, sápadt bőr. Egy csillag a jobb arcán, egy könnycsepp a balon, bohócruhában. Tökéletesnek tűnik – brutálisan erős, rémisztően tehetséges, hogy elvállalja a munkát, mégis megoldható, mert nem olyan ismert. Nem akart egy különösen neves bérgyilkost, mint a Zoldyckokat. Nem, helyette valaki olyat akart, aki könnyen elérhető, akivel garantált a siker, de nem bonyolult eltávolítani.
- Yasukawa-san… - Mr. Richards nyelt egyet. – Nem kételkedem a képességeiben. Most már abbahagyhatja.
- Még nem végeztem – sziszegte Kaede. A Nenje hullámzott körülötte, beborította, mint egy folyékony üvegburok. – Kinek a megölésére bérelte fel Hisokát… és miért akarja megölni Hisokát utána?
Mit tervezel, Kaede-chan~?
- Válaszoljon! – mondta Kaede. – És elmondok mindent, amit tudni akar. Segítsen eltávolítani ezeket a zavaró fonalakat a kezemről, és gazdaggá teszem. Kössünk egyezséget.
Emlékeztek a színtelen fonalakra?
Igen, fontosak. Valamiért. Ez bonyolult. Tudjátok, egy abszolút borzalmas háttérsztorit adtam Kaedenek… szóval elnézést érte. Csavarok érkezni fognak. Készüljetek!
Imádlak titeket :)