Visszatekintés: Két üzlet el akarja pusztítani egymást. Kaede apja elküldte a lányt, hogy gyűjtsön bizonyítékokat arról, hogy a másik vezérigazgató, Mr. Richards törvényt szeg. Eközben Kaede kideríti Hisoka szerepét az apja halálában, és úgy dönt, közbelép…
.
[Szép napot, Kaede-chaaan~]
…Szia, Hisoka. Hogy vagy és miért írtál?
[Ma reggel ígértél egy randit~! :-( Elfelejtetted~?]
…Egy randit?
[Szóval elfelejtetted, bár nem számít. El fogsz nekem mondani miiiindent a szuper titkos tervedről, emlékszel~?]
.
.
[Nagyszerű~ Akkor küldöm a helyszínt…]
.
Kaede lezárta a telefonját, de az újra rezgett. Sóhajtott. Felvette a táskáját, és belebújt a dzsekijébe.
- Mondja meg Tabithának, hogy elmentem – szólt az inasnak.
.
Kaede nem hülye.
Míg a jövendőmondással töltött évei apró betekintést nyújtottak a Nenbe, nagyobb tapasztalatot adott, ahogy a jövő kimenetelét követte nyomon. Általában amit lát, az nem a nagy, teljes kép. Elvégre nem látta a múltat vagy a látott jelenet körülményeit.
De ki tudta következtetni. És nem tartott sokáig, míg összerakta a kirakós darabkáit.
Mindig is zavarta egy kicsit, ahogy Hisoka megközelítette, miután visszament az apjához. Amikor először találkoztak, semmi mást nem jelentett, mint múló érdekességet, felismerte a Nen képességét és csak puszta kíváncsisággal kezelte. Akkor olvasott a tenyeréből, és látott egy jövőt, ami komolyan aggasztotta, de nem úgy tűnt, mintha Hisoka komolyan venné. Így zajlottak a találkozásaik. Mindig úgy kezelte Kaedet, mint valamit, amivel eljátszogathat.
- Amikor először találkoztam Hisokával – mondta a vezérigazgatónak. – Kiolvastam a fonalait. Láttam a jövőjében valami találkozást szeptemberben.
Mr. Richards felhúzta a szemöldökét és lassan bólintott.
– Szeptember elején béreltem fel Hisokát. Az ügynökeinktől hallottunk róla, akik a Mennyek Arénáját látogatták.
Szeptember, a hónap, ahonnan a dolgok lassan alakulni kezdtek.
Elhagyta a Mennyek Arénáját, visszatért az apjához és bosszút esküdött. Hisoka eltűnt valahova, aztán visszajött, de valami megváltozott. Sokkal érdeklődőbbnek tűnt és sokkal óvatosabbnak. Mikor megközelítette, újra azt kérte, mondja meg a jövőjét, ezúttal a szándékai biztosan elzárva és rejtve maradtak.
Kaede akkor még nem értette. Azt gondolta, talán felismerte a fejlődését a Nenjében, vagy talán az erejében. Vagy talán egyszerűen bizalom alakult ki benne a jövendőmondó képessége iránt. Végül is nem egy harcos, csak lassan szokik hozzá a Nen világához, ami megnyílt előtte. De tévedett.
Igen, valószínűleg a jövendőmondó képességét akarta használni. De valójában csak azért, mert utánajárt a dolgoknak.
- Meg akar szabadulni a rivális vállalatoktól, ezért így vagy úgy, de mindent megtett. Biztos vagyok benne, hogy okosan csinálta, megoldotta, hogy sehogy se lehessen összefüggésbe hozni magával. – Mikor az apja visszahívta, elmondta neki, hogy az ő cége az egyetlen, ami Mr. Richards útjában áll a környéken. Kaede eddig nem szentelt sok figyelmet ennek.
- De még van egy vállalat az útban – folytatta Kaede. – Egy üzlet, amit nem lehet egyszerűen csak szabotálni anélkül, hogy lebukna – túl sok az őr, túl sok óvatosság és odafigyelés kell ahhoz. Biztosan kimerítette a lehetőségeit, míg kétségbeesetté nem vált.
Már csak pár darabka hiányzik. Miért akar Mr. Richards olyan elkeseredetten a régió legerősebb cégének vezére lenni, hogy hajlandó felbérelni egy gyilkost? Nem éri meg a fáradságot, pláne, ha utána még a gyilkostól is meg kell szabadulnia. Biztosan van még mögötte valami. Nagyon kevesen hajlandók ilyen messzire menni.
- Csak óvatosan, Yasukawa-san! – Mr. Richards hangja barátságos volt, de fenyegetés rejtőzött benne. – Hiszek a babonákban, de a politikában könyörtelen vagyok. Ne higgye, hogy a terveim feltárása meg fog állítani.
- Nem érdekel a kis kötélhúzása – válaszolt Kaede ridegen, a szemei összeszűkültek. Nem nyerek semmit, ha elmondom a titkait. Nekem a politikai játszmái semmi mást nem jelentenek, mint eszközt, hogy megszerezzem, amit akarok.
A vezérigazgató feszülten előrehajolt, az arca sápadt és komoly volt. Egy pillanatig Kaede mélyen zavarban érezte magát az elemző tekintete alatt, de félrelökte az érzéseit. Már nincs visszaút; kihúzta a kártyavár legalsó lapját, és már nem tehet semmit azon kívül, hogy figyeli a lapok zuhanását.
Valami megértéshez hasonló jelent meg a vezérigazgató szemében.
- Rendben van – mondta könnyeden, felállva a székéből. – És mi az, amit akar?
Kaede megkönnyebbült; elfogadták az ajánlatát. Most jön az ár.
Egy pillanatra megállt, alaposan megfontolta a válaszát.
- Van… hatalma – mondta végül. – Kapcsolatai. Emberek, akik tudnak dolgokat vagy kideríthetik. Van valami, amit meg kell tennem, de a jelenlegi helyzetemben nem mozdulhatok. Egy jövendőmondó vagyok; tudom, hogy mit akar és segíthetek elérni, de csak ha maga is segít nekem. Ez egy fair csere.
Mr. Richards bólintott.
- Tehát egy csere. Maga a kapcsolataimat akarja én pedig a képességét.
Kaede bólintott és keserűen mosolygott.
- Pontosan.
.
.
Mélyen megbánta a döntését.
Kaede bonyolult kifejezéssel az arcán bámult az előtte álló épületre, a sötétített ablakokra, a füst és alkohol halványan érezhető szagára, a fényes neontáblára, ami épp most villant fel. A nap egy kicsivel a horizont felett volt; csak most kezdődött szürkülni az ég, az éjszaka első jelei.
- Ez egy kocsma – jelentette ki.
- De privát – válaszolta Hisoka halvány vidámsággal a hangjában. – Privát helyet akartál, nem?
- Egy kocsma – ismételte egyhangúan.
Ez egy erősen ízléstelen kocsma volt, az a fajta, ahova még sosem tette be a lábát. Mindig csak körülöttük járkált, mindig figyelte, ahogy mások bemennek, és csinálják, amit csinálnak. Alig volt valami mozgás a sötétített ablakok mögött, bár ez várható volt. A nap csak most ment le, még a hold sem jött fel. A horizont élénk, narancs színben pompázott. Kaede viszont biztos volt benne, hogy hamarosan megtelik a kocsma.
- Mi az? – kérdezte Hisoka kötekedve, mintha megérezné a hezitálását. – Még nem voltál ilyen helyen? Ez egy kocsma. Beszélgethetünk négyszemközt, nem leszünk gyanúsak senkinek és berúghatunk. A legjobb hely, ahol titkokról lehet beszélgetni, nem is tudtad~?
Kaede lemondóan sóhajtott, és kivette a kezeit a zsebéből.
- Fura fickó vagy.
A vigyor irritálóan nagy volt, ahogy Hisoka az ajtó felé mutatott, és kezét a hátára téve előre tolta a lányt. Valamiért ez az egyszerű érintés felért egy halálos fenyegetéssel.
- Hölgyeké az elsőbbség, jövendőmondó-chan~
.
- Vagyis azt akarja, hogy keressek… egy Nen-űzőt?
- Egy Nen-űzőt – erősítette meg Kaede. – Gyorsan. Meg tudja csinálni, igaz? Én is kutatgattam. Magának van a legnagyobb földalatti információs hálózata a környéken. Ha maga nem tud találni egy Nen-űzőt, akkor senki.
Bár a szavai dicsérők voltak, a hangja éles, a szeme pedig fenyegető maradt. Kaede nem tettette, hogy bízik ebben a férfiben. Elvégre az ő szemében semmi több egy kapzsi, hataloméhes üzletembernél, aki szemrebbenés nélkül szegi meg a szerződéseket, ha már nem hoznak számára hasznot.
A vezérigazgató elfordította a fejét, újra elégedetlenkedve figyelte a lányt.
- Akkor megegyeztünk.
- Az egyezségek jelentéktelenek magának – válaszolta Kaede. – Különben nem is gondolna arra, hogy megöl valakit, akit felbérelt.
Mr. Richards karba tette a kezét és megvillantotta jellegzetes mosolyát.
- Még nem adta meg, amit akarok. És ebben az esetben nem találom bonyolultnak egy Nen-űző felkutatását. Majd meglátjuk. A bizalmatlansága alaptalannak bizonyulhat.
.
- Tehát mondd, Kaede-chan, mit tervezgetsz ilyen nagy titokban? Megöl a kíváncsiság…
- Vicces – válaszolta Kaede szárazan. – Biztos vagyok benne, hogy van pár ötleted. Miért nem tippelsz?
Hisoka elmosolyodott a szavain, majd előrehajolt.
- Felbéreltek, hogy megöljem az apádat.
- Tudom.
- Hát nem csodálatosak ezek a véletlenek?
- Tessék?
Hisoka vállat vont:
- Olyan unalmas voltál, mikor először találkoztunk, Kaede-chan. Csak a Nen képességed érdekelt, nem holmi szegényesen étkező utcapatkány. Nem igazán foglalkoztam veled, hogy őszinte legyek.
- Ez fájt – jegyezte meg Kaede nyájasan. – De annyira nem. Folytasd!
- Aztán pár hónappal később felkértek, hogy öljek meg valakit nagyon gyanús mennyiségű pénzért. Hallottad, hogy a 200. emelet után már nem kapsz pénzt az Arénában? Hiszed vagy sem, kellett a pénz, úgyhogy ezt az ajánlatot nem utasíthattam vissza. Szóval egy kicsit kutatgattam, tettem a dolgom. És micsoda meglepetés! Felfedeztem, hogy-
- Az utcapatkány a célpontod lánya? – Kaede hangja kemény volt.
- Elszökött, amikor tíz éves volt, és azóta nem látták. Szörnyen gyerekes.
Kaede az italának szívószálával játszott, figyelte, ahogy a buborékok lebegnek a folyadék felszínén.
- Hmm.
- De tudod, - mondta Hisoka a saját italával játszva. - ha összességében nézzük a képet, ez nem igazán számít, ugye? Folyton meglepsz engem.
- Meglepni téged? – Kaedenek az a nyugtalanító érzése támadt, hogy buzdítja Hisokát ezekkel a kérdésekkel, mintha valami olyannal játszana, amivel nem lenne szabad.
Hisoka mosolya egyértelműen állati volt.
- Így van. Nem értelek, Ka-ede-chan. Általában jó vagyok ezekben a dolgokban, de te mindig meglepsz. Mi motivál? Hogy fejlesztetted ilyen gyorsan a Nened? Miért hagytad el a Mennyek Tornyát? Miért mentél vissza az apádhoz? Erről jut eszembe, tényleg kíváncsi vagyok… - A bosszúszomjas öröm a hangjában mélységesen nyugtalanító volt. - …meg fogom ölni?
Kaede lefagyott.
- Mi?
- Az apád – mondta Hisoka. – A terv. Megölöm az apádat?
Kaede túl sokáig várt a válasszal; a kérdése kidöntötte az egyensúlyából. Nyelt egyet, és érezte, ahogy a kezei ökölbe szorulnak az ölében.
.
Senki sem vette észre őket a kocsma sarkában. A férfi megdöbbentően vörös haja vagy a nő különleges zöld szemei ellenére rejtve maradtak, a különcségüket elrejtette a vad zene és a fakó fények.
A férfi intett, a mindig jelenlévő vigyor most is az arcán. A nő úgy tűnt, megfeszül, majd ellazul. A másik finom mozgásához képest az ő tartása sokkal védettebb és szaggatottabb.
- Nos – mondta a nő a poharának szélével játszva, a zöld szemei valami megnevezhetetlen dologgal égtek. – mivel ilyen szépen kérted, Hisoka… a tervem…-
.
- Színtelen fonalak vannak a kezemen, amik nem hozzám tartoznak. Tudni akarom, mit rejtenek, ezért alkut kötöttem a munkáltatóddal…
.
- Kiváló, mademoiselle! – mondta Hisoka egy vigyorral az arcán. – Meg akar ölni. De ne gondolj bele túl sokat. Csak azért akar megölni, mert hozzáfértem valamihez, amiről nem akarja, hogy tudjak, és biztosíthatlak, hogy semmi köze hozzád. Bár azt kell, hogy mondjam, nem számítottam rá, hogy ilyen… szokatlan tervvel állsz elő.
Kaede hirtelen kételkedni kezdett magában, a pánik parányi szélei forogtak a mellkasában. Ez egy mérhetetlenül önző terv, ezt elismerte. Nem úgy készítette a tervet, hogy a többiekre gondolt közben; nincs olyan szituáció, ahol mindenki nyer. A végén a terve tiszta felelőtlenség. Válaszokat akart a kérdéseire anélkül, hogy másokkal törődne.
- Túl arrogáns vagyok? – kérdezte hangosan, és meglepődött, mikor Hisoka nevetni kezdett.
- Nonszensz! – válaszolta Hisoka, az arcán lévő vigyor miatt a szája jobban felállt, mint szokott. – Tetszik. A terved izgalmas.
.
.
.
.
A kocsma annyira rossz ötlet volt.
Az egész azzal kezdődött, hogy Hisoka rendelt egy italt, egy férfiasat, csak hogy felvágjon. Aztán észrevette, ahogy Kaede kételkedve szemezik vele, és rendelt még egyet, hogy lássa a reakcióját. Aztán szándékosan vetett rá egy pillantást, ami veszélyt és őrületet és csináljunk valami totál őrültséget sugallt, majd elmosolyodott a lány kissé rémült arckifejezésén.
Ezután természetesen kíváncsi lett, milyen lenne Kaede részegen, és egyik dolog a másik után, most pedig már teljesen tele volt alkohollal, és kezdett rosszul lenni.
De ki a francot érdekel, nem? Egy kocsmában van. Mire valók a kocsmák, ha nem titkok megosztására és lerészegedésre, lehetőleg nem ebben a sorrendben?
Legalább sikerült Kaedet is leitatnia.
.
.
Tényleg nem kellett volna hagynia magát a lánynak. Tényleg nem kellett volna beleegyeznie, hogy találkozik Hisokával annyi hely közül pont egy kocsmában.
A fakó fények sem segítettek; vagy az alkohol szaga és az üvöltő zene és a földön vergődő testek. Nem hiányzott az életéből, hogy pont egy kocsma asztalánál üljön maga alá húzott lábakkal, szemben Hisokával. Nem hiányzott az életéből, hogy a szemöldökének játékos mozgatását bámulja, vagy a vigyorát, ahogy összefonva a csuklóját, villogó szemekkel előrehajol.
Tényleg, tényleg, tényleg ki kell jutnia innen. A hangos zene elnyomja a gondolatait, és tényleg nem kellett volna meginni azt az utolsó üveget.
Komolyan, nem is bírja az alkoholt. Persze, már ivott, de egy pohárnál soha nem többet. De természetesen Hisoka hozta meg a végső döntést azzal, hogy sok alkoholt rendelt, hogy berúgjon, és hogy Kaede is berúgjon, és büszkén kijelentette, hogy együtt berúgni annak a jelképe, hogy bűntársak lettek… vagy valami ilyesmi.
Kaedenek röptében eszébe jutott, hogy az alkohol csökkenti az agyműködést és lelassítja a reflexeket. Volt még valami a bénulásról és az alkoholmérgezésről, de a puszta szag elnyelte az érzékeit, a feje pedig irtózatosan fájni kezdett.
Mennyi ideje van itt? A nap már rég lement, a kocsma pedig megtelt azóta.
- Én megyek – mondta Kaede végül Hisokának, és felállt a helyéről. Vett egy mély lélegzetet, úgy érezte, a világ kicsit meginog, ahogy a lábára állt. Francba, túl sokat ivott. Egyik kezét a homlokára tette, mély levegőt vett, a világ forgott, megállt. – Kezd késő lenni.
Egy rántás a felsőjén megállította az előrelépésben.
Kaede megfordult, és Hisoka tekintetével találkozott. Bizonytalanul megfordult, érezte, ahogy az ujjak lecsúsznak róla. Hisoka ismét utána nyúlt.
- Hisoka – mondta, a fáradtsága valamelyest idegességgé vált. – mit csinálsz?
- Miiiiiii~? – húzta el a szót lustán, az ujjai könyörtelenül szorongatták a felsőt, végül elérte a csuklóját és a kezét. Kaede megpróbált nem remegni az érzésre, ahogy a hideg ujjai megérintették a meleg testét. – Máris elmész?
- Hisoka, te nagyon, nagyon részeg vagy. – És a saját fejében lévő szédülésből és az álmos érzésből ítélve, ami kezdett szétterjedni a végtagjaiban, ő is az.
Egy halvány vigyor jelent meg Hisoka száján:
- Tudooom~
Egy percig némán néztek egymás szemébe. Kaedenek problémái voltak megérteni a kifejezést Hisoka arcán. Arra várt, hogy elengedje a csuklóját, de nem tette. Ehelyett csak várakozóan nézett rá.
Kaede remegő végtagokkal megértette, hogy a „bűntársa" teljesen az öntudatlanságig részeg.
Kaede fáradtan megdörzsölte a szemét, lesöpörte Hisoka kezét a csuklójáról. Egy nehéz sóhajjal lehajolt, és felhúzta a székéből. Meglepetésére csekély ellenállásba ütközött.
- Gyere, Hisoka – mondta fáradtan, túlságosan tudatában a saját szédülésének. – Neked is haza kell menned.
.
.
Végre elérték a lakás ajtaját. Hisoka morogva megpróbált magához térni, de a dolgok folyton elhomályosodtak előtte és továbbra is szédült. Tényleg nem hazudott; ebben az állapotban kétséges, hogy elég uralma lett volna a végtagjai felett, hogy járjon, a ház kinyitásáról ne is beszéljünk. Normális esetben nem bánná, ha kifekszik a folyosón, de az mindig problémás reggelenként.
Őszintén szólva ez nagyon bosszantó. Ő egy férfi, aki bírja az alkoholt, de már olyan rég volt, hogy utoljára elment inni, és egész biztos volt benne, hogy jócskán túllépte a határait. Morcosan fogadta, hogy az ő testének is vannak határai, mintha lennének még dolgok, amiket túl kell szárnyalnia. Ebből a szempontból egy kicsit nárcisztikus. Hisoka szerette azt hinni, hogy ő irányítja a dolgokat.
- Hol van a kulcs, Hisoka?
Aha! Ezért van a megbízható asszisztense, aki majdnem mindenben segít neki.
Nem igazán tudta, hogy vette rá, hogy hazamenjen vele. Bármelyik másik szituációban most vigyorogna az ötleten, de egy része teljesen biztos volt abban, hogy az egyetlen ok, amiért Kaede beszállt mellé a taxiba az volt, hogy biztosítsa, nem tör ki gyilkos dühben és öli meg a taxisofőrt vezetés közben. Okos lány.
Ügyetlenül intett a kezével, erőlködve mozgatta a száját, hogy a megfelelő szavakat formálja:
- A lábtörlő alatt, bal sarok.
Kaede kicsit botladozva lehajolt, hogy megszerezze a kulcsot. Hisokát egy pillanatig hirtelen aggodalom fogta el. Figyelembe véve, hogy mindketten részegek, és Kaedenek is csak egy kicsivel működik jobban az agya, mint neki, nem lett volna meglepő az sem, ha mindketten a folyosón aludtak volna. Majdnem rosszat sejtően Hisokának eszébe jutott, hogy az alkoholtolerancia jobb azoknak az embereknek, akiknek nagyobb a testtömegük.
Szégyenletes. Ha Kaede jelentősen kevesebbet is ivott, nem kellene sokkal részegebbnek lennie?
- Francba, a hülye ajtó nem nyílik ki! – Kaede kétségbeesett hangokat adott ki. Valahogy sikerült beletennie a kulcsot a zárba, de úgy tűnik, az ajtó beragadt. – Hé, Hisoka, segíts-
Hisoka előrehajolt, nem szándékosan, de az ajtónak szorította a lányt, ahogy erőteljesen megnyomta az ajtót. Az ajtó kinyílt, és mindketten beestek a lakásba. Hisoka veszélyesen dülöngélt, de megtartotta magát az ajtófélfának támaszkodva.
- Ughh – hallotta Kaede morgását valahol a sötétben. – Végre.
Nem fáradt a villany felkapcsolásával. Helyette simán betámolygott a lakásába, és meglepődött a megkönnyebbülésen, amikor hallotta, hogy az ajtó becsukódik a háta mögött.
.
.
Érezte, ahogy Kaede bizalmatlanul figyeli egy kifejezéssel, ami a vajon milyen őrültséget fogsz csinálni most-hoz hasonlítható legjobban, és elvigyorodott, amikor a lány felé fordult, mivel mind a ketten részegek és kimerültek voltak, és Kaede már túl fáradt volt ellenkezni, mikor előrehúzta, és mindketten bebotorkáltak a hálószobába.
- Mit csinálsz? – kérdezte Kaede megbotolva a saját lábában, a meglepetés legyőzte a kimerültséget a hangjában, ahogy bevonszolták a szobába.
Hisoka kuncogva közelebb húzta:
- Miért nem maradsz itt éjszakára?
Kaede arca imádnivalóan elvörösödött a pánik és a méreg keverékeként.
- Miről beszélsz, Hisoka?
- Maradj! – mondta gondolkodás nélkül. – Csak egy éjszaka. Te is fáradt vagy, nem?
A sötétben csak a sziluettjét látta a lánynak az ablakon beáradó parányi holdsugaraktól. Elmosolyodott annak ellenére, hogy tudja, nem látszik. Érezte a habozását.
- Csak egy ágy van, Hisoka. Hol aludjak?
Hisoka egész kedvelte, ahogy a nevét mondta, olyan fáradtan; egyszerre ismerős és óvatos hangsúlya volt.
- Megosztozunk – válaszolta ismét a karját húzva. Kaede ellenállt.
- Nem.
- Gyerünk, - mondta. – már alig állsz a lábadon. – Hisoka közelebb lépett hozzá, így összeért a testük, könnyedén elnyelte a lányt.
Érezte, ahogy Kaede megfeszül, a csuklóját forgatja a kezében, és szokatlanul feléledt, ahogy érezte a csontjainak mozgását a bőre alatt.
- Hisoka – mondta Kaede mély fáradtsággal a hangjában. – El akarsz csábítani?
- Miért? – vigyorgott, és az ágy felé húzta. – Ennyire egyértelmű?
- Részeg vagy – tájékoztatta Kaede.
- Te is.
- Meg fogsz erőszakolni? – A hangja óvatos maradt.
- Nem – nevetett, és leült az ágyra. Még mindig nem engedte el a csuklóját.
- Nagyon részeg vagy, Hisoka.
Gyorsan megrántotta a csuklóját és boldogságára Kaede előrebukott, képtelen volt megtartani az egyensúlyát. Hisoka hátrébb csúszott, hogy helyet adjon neki.
- Nem csinálok semmit – mondta akkora őszinteséggel, amekkorát csak képes volt a hangjába tenni. – Csak aludj!
Egy pillanatig Kaede nem mozdult, és azt hitte, talán fel fog állni és elmegy. Meglepetésére ehelyett sóhajtva engedett, lassan felmászott az ágyra és bebújt a takaró alá. Hisoka várt egy pár másodpercet, majd vállat vont.
Ez a lány mindig képes meglepni őt. Talán fáradtabb, mint látszik vagy talán sokkal részegebb, mint azt gondolta.
Meg fogsz erőszakolni?
Hmm, nem elvetendő ötlet. Az utóbbi pár hónapban sokkal egészségesebb lett, a majdnem szemet szúró vékonysága vérré és hússá vált. Hisoka felült, érezte, ahogy a matrac mozog a teste alatt. Átfordult, hogy a lány fölé hajoljon.
A zöld szemek kinyíltak, hogy találkozzanak az övéivel. Hisoka visszanyelte halvány vigyorát. Kaede szemei valóban az egyik legelragadóbb tulajdonsága. Elvégre szokatlan, hogy egy ázsiai nőnek zöld szemei vannak. A holdfényben a szemei úgy tűntek, mintha ragyognának; egzotikus formát kölcsönzött az arcának.
Kaede visszacsukta a szemét, és finoman arrébb lökte Hisokát a könyökével. Beletemette az arcát a párnába, és motyogott valami ilyesmit: „fáj a fejem, menj aludni!"
Hisoka sóhajtva visszafordult a saját oldalára. Túl részeg.
Volt egy olyan érzése, hogy ha túl sokat mozog, a fájdalom a fejében lemegy a gyomrába, és tényleg nem bízott abban, hogy az agya képes irányítani a végtagjait. Túlságosan is fáradt, hogy bármit csináljon.
Érezte, ahogy Kaede mocorog mellette, a hátára fordul.
- Hisoka? – mormogta álmos, rekedt hangon.
- Azt hittem, azt mondtad, aludni akarsz. – Az ő hangja ugyanolyan volt.
- …Meg fogod ölni az apámat.
És erre Hisoka elvigyorodott. Ez a lány a legszórakoztatóbb ember a világon.
- Hát persze – válaszolta boldogan. Elvégre most már bűntársa. - …és aztán te megölsz engem, drága jövendőmondó-chanom.
Folytatjuk…