Warriors of Light, avagy kik is a fény harcosai valójában?
Checheyigen
A teremben óriási a nyüzsgés, jóformán a saját gondolatait nem hallja az ember. Valami bődületes mennyiségű népség halmozódott itt fel, pedig az előbb már nemek szerint szét is válogatták őket. Itt már csak a nők maradtak, mind harci öltözetben, hátukon az elmaradhatatlan csatabárddal. Egyébként nagyon különbözőek mind, természetesen, mint Eorzeában mindenhol, itt is a Miqo'te-k vannak többségben, de Hyurok, Elezenek, Roegadynok, Au Ri, sőt még Lalafellek is megtalálhatóak közöttük. Az egyetlen, ami közös bennük, a hátukon lévő fegyver és az ok, amiért itt vannak. Mind úgynevezett warriorok ugyanis, akiket még kiskorukban választottak ki. Hogy mire? Arra, hogy potenciálisan Eorzea következő hősévé válhassanak. Ilyen egyszerűen. Legendák szólnak a híres kalandorokról, a Fény Harcosairól. Ebben a teremben pedig elméletileg mindenkinek megvan az esélye arra, hogy ő legyen a következő, aki elnyeri ezt a rangot. Legalábbis elméletileg. A valóságban sajnos igen keveseknek sikerül. Azt mondják, szinte senkinek. Ennek ellenére mégis tömegek próbálják újra meg újra. Hogy miért? Nagyon egyszerű. Mert nincs más lehetőség. Senki sem kérdezi meg ezeket a harcosokat, akarják-e ezt. Erre nevelték őket kiskoruktól kezdve. Na és hogy honnan tudom én ezt ilyen jól, mikor ennek az "elit" körnek szinte ismeretlen a kiképzése és kiválasztása Eorzea átlag polgára számára? Nagyon egyszerű, én is egy vagyok közülük.
A nevünket soha nem kérdezi senki, pedig az is van amúgy. Az enyém Checheyigen Dazkar. Teljesen átlagos név egy átlagos Xaelának. Mint ilyen, természetesen az Azim Steppe-ről származom, bár sokra nem emlékszem belőle. Ahogy a családomból és a törzsemből sem. Anyám valószínűleg egy vadászat során még egészen kicsi koromban életét vesztette, az apám meg feltehetően eladott a recruitereknek. Halvány emlékeim vannak csak erről. Igazából nem is fontos. Amivé váltam, abban sokat ők nem befolyásoltak. Lehettem volna bármi más is. Ami kicsit talán meglepőbb ebben, hogy a törzsem nő tagjai tradicionálisan kiváló íjászok, nekem azonban úgy találták, hogy elsődlegesen a csatabárd való és warriornak képeztek ki. Ezért vagyok most itt, hosszú évek kemény tréningje után, sok másik társammal együtt. Egy vagyok a millióból. Ha elbukom ezt a próbatételt, végképp. Márpedig a többség el fogja. Ezért kellünk ennyien. A Scions of the Seventh Dawn csak a legjobbakat akarja. Ők állnak emögött az egész rendszer mögött. Elvileg ők dolgozták ki a kiválasztási rendszert is.
Scions of the Seventh Dawn, azaz a Hetedik Hajnal Sarjai. Vagy valami ilyesmi. Egyesek szinte már-már istenítik őket. Még itt, a harcos-jelöltek között is. Mondjuk nem csoda, így szocializáltak minket. A scionok céljai nemesek, Eorzea biztonsága rajtuk múlik és micsoda dolgokat vittek végbe. Nekem valamiért mindig csak egy elvont szektának tetszett, hiába hallgattam a sok maszlagot róluk és a nemes céljaikról annyi éven át. A többség itt azonban láthatóan nem osztja a véleményemet. Láthatóan epekedve várják, hogy végre megpillanthassák őket és égnek a vágytól, hogy bizonyíthassanak nekik. Én a magam részéről csak életben próbálok maradni. Egész eddigi életemben csak ennyire játszottam. Ezért küzdöttem, nem holmi magasztos eszmékbe csomagolt maszlagért, ami mögött valójában csak néhány hatalomra éhes ember önös érdekei állnak. Én csak ennyinek látom őket és az egész kis szektájukat.
Ekkor viszont elérkezik a nagy pillanat, az ajtó feltárul és a teremben egyszerre abbamarad a duruzsolás. A tömeg utat nyit a négy alaknak. Két alacsonyabb és két magasabb. Két elezen, egy hyur és egy lalafell. Bár sosem láttam őket, a képzésünk során nagy gondot fordítottak arra, hogy megtanítsák, hogy néznek ki a scionok, így egyből felismerem őket: Urianger, Alphinaud, Thancred és Papalymo. A terem közepén állnak meg és körbehordozzák pillantásukat az egybegyűlteken.
- Üdvözletem, Hölgyeim! - Alphinaud szólal meg emelt hangon. Szavai bezengik a termet, ahol egyébként egy pisszenés sem hallatszik. - Örülök, hogy találkozunk végre. Mint azt mind tudjátok, a próbatételetek ideje, amire oly régóta készültök, elérkezett. Hogy mi vár rátok, gondolom már mind jól tudjátok, de csak az ismétlés kedvéért, röviden összefoglalom a próbatétel menetét. A képességeiteket egy Alliance Raid során kell bizonyítanotok. Véletlenszerűen 24 fős csapatokat alakítunk a jelöltekből, amiken belül szintén 3 darab 8-8 fős, A, B és C csapatok kerülnek összeállításra. Minden nyolcasba egy tank, két healer és öt damage dealer kerül. A ti választott szakmátok, a warrior ugyebár a tankok közé tartozik, így evidens, hogy ti milyen szerepet fogtok betölteni. A feladatotok egyértelmű, győzzétek le a bent található szörnyeket és jussatok ki élve. Akinek ez sikerül, méltán kaphatja meg a Warrior of Light címet - közben jelentőségteljesen hordozza körbe a tekintetét rajtunk. Mintha bármi újat mondana. Vágj le minden ellenséget és juss ki élve. Milyen egyszerűen hangzik. A szóbeszéd szerint mégis alig sikerül valakinek. Már csak azért is, mert nem ismerjük egymást. Ide pedig csapatjáték kellene. Ha én lennék a legjobb tank, sincs esélyem, ha egy tehetségtelen healer kerül mellém. Persze, ahogy a kiképzőim mondták, ha a Fény Harcosa vagy, nem függhetsz másoktól, mindig, minden körülmények között neked kell a legerősebbnek lenned. Szerintem ez így sima szerencsejáték, szerintük ez mutatja meg leginkább, ki mekkora harcos is igazából. A szabályokat pedig ők hozzák. Választott szakma. Ez is nagyon szépen hangzik, de ezt is ők döntötték el valami számomra érthetetlen képességteszten, hogy kihez mi illik. Mindezek után már meg sem kéne lepődnöm semmi sületlenségen, ami a scionok agyából kipattan, attól, ami viszont ezután Alphinaud-tól elhangzik, még nekem is kicsit felszalad a szemöldököm.
- Nagy nap vár tehát holnap rátok, de hogy kicsit enyhítsünk a feszültségeteken, mára még egy kis meglepetéssel szolgálnánk nektek. Bár természetesen, mint mindenben, az igazán jó dolgokban most is csak a közületek legérdemesebbek részesülhetnek. Ahogy mondani szokás, az igazi harcos a harcmezőn akkor teljesít igazán jól, ha az ágyban is teljesített. Mi pedig ehhez kívánunk egy kis segítséget nyújtani nektek. Mégpedig személyesen - izgatott kis susmogás megy végig a termen Alphinaud szavai hallatán. Nem is csoda. Nyilván, a képzés során azért volt szerencséje a többségnek férfiakhoz, többnyire más jelölt warriorokhoz vagy más tank szakma képviselőihez, de amit ő sugall, az valami egészen meglepő.
- Nyugalom, Hölgyeim, engedjétek, hogy befejezzem! Mivel nagylelkűek vagyunk, még azt is megengedjük, hogy válasszatok közülünk. Természetesen mindenkinek segíteni nem tudunk, talán belátjátok, a mi erőink is végesek, ezért egy kis versenyt leszünk kénytelenek külön-külön lebonyolítani a jelentkezők között. De ez aligha rettenti a jövő bajnokait, nem igaz? - arcán vigyorral néz végig rajtunk. Nekem meg hirtelen felfordul a gyomrom. Eddig sem voltam oda a scionokért, most már még kevésbé tudok hinni a magasztos eszméikben. Undorító, hogy még ezt a helyzetet is képesek a saját beteges vágyaik kiélésére használni. Kétségem sincs afelől, hogy ezt minden szakma képviselőivel eljátsszák, a női scionok pedig épp hasonlóan castingolhatják a férfi warriorokat. Közben a négy scion a terem négy sarkába sétál, távol egymástól.
- Mindenki lépjen ahhoz a scionhoz, aki szeretné, hogy megsegítse! Rajta, Hölgyeim, lehet választani! - harsogja Alphinaud. Először dermedt csend fogadja a szavait, majd valaki tétován megindul Thancred irányába. A szőke hyur arcán gunyoros mosolyt látok átsuhanni, ahogy mások is követik az első lány példáját. Majd nagy jövés-menés kezdődik, mindenki megindul valamelyik sarok irányába. Mivel nem tudom, hova húzódhatnék, én is Thancred oldalán maradok, de csak mert itt a legnagyobb a tömeg, így észrevétlenül tudok a terem leghátsó sarkába lapulni a többiek háta mögött. Hamar kialakulnak a "csapatok", amiket aztán a "vezetőjük" gardíroz az ajtó felé, gondolom külön-külön termekbe, hogy valami ostoba verseny keretében eldöntsék, ki is lesz az a szerencsés (vagy esetleg szerencsések), akit megfektetnek ma éjjel. Undorító. Persze ezt a részt én már csak sejtem, mert eszem ágában sincs részt venni semmi ilyesmiben.
Szerencsére a tömegben senkinek sem tűnik fel, hogy teszek még egy lépést hátra a falhoz, egészen a sarokba húzódva, a csapatok pedig elhömpölyögnek mellettem. Egy scion, Papalymo, a lalafell csukja be utánuk a terem ajtaját, anélkül, hogy körbenézne. Ott maradok egyedül a csendben. Kicsit megkönnyebbülten sóhajtok fel, ahogy hátamat a falnak vetve, lassan lecsúszom, hogy a földre üljek. Végre egy kis magány! Én ennél jobbat nem is kaphatnék így az utolsó estémre a próbatétel előtt. Ritka kincsek ezek az órák, igyekszem hát kiélvezni. Ki tudja, talán utoljára az életemben.
Papalymo
Papalymo módfelett csalódott volt, mint az ilyen próbatételek előtti éjszakán mindig. Épp ezért nem is nézett körbe a teremben, mikor utolsóként becsukta maga mögött az ajtót. Nem fért a fejébe, miért ilyen diszkriminatívak ezek az asszony népségek. Néha már úgy érezte, igazából csak bohócot csinál magából ezeken az alkalmakon. Ennyire rossz partinak pedig tényleg nem tartotta magát. Jó, persze, lalafellként nincs esélye egy jó kiállású hyurral vagy egy megnyerő elezennel szemben sárm terén, de az azért mégis felháborító, hogy még a saját fajába tartozó egy-két jelölt sem lát benne semmit! Hogy Thancredért megvesznek, rendben van, meg Uriangert is sokan egész megnyerőnek találják, de hogy még a kissé feminin vonásokkal bíró Alphinaud-nak is akad egy-két nő, csak neki nem, az már tényleg felháborító! Milyen kis cuki lalafell, mondják. De az ágyukba már nem engedik be. Felszínes és kétszínű az összes szajha mind! Pedig ha tudnák, miből maradnak így ki! Ha valaki őt választaná, ráadásul még versengenie sem kéne, garantáltan egy remek esetében lenne része! Ilyen gondolatok közepette, dúlva-fúlva indult volna a hálókörlete felé, ismét egyedül természetesen, mikor az egyik szoba ajtaja kinyílt és Urianger szólt utána.
- Papalymo, ha már úgyis ráérsz, mint látom, megtennéd, hogy visszamész a nagyterembe? Ott felejtettem a könyvemet, dobd be a hálófülkémbe kérlek!
- Hát persze, megyek máris! - Urianger biccentett köszönetképp és már csukta is be az ajtót, hogy a "castingolással" foglalkozzon. - Ha már úgyis ráérek ugye. És ezt nyilván mindenki tudja. Biztos jót röhögnek rajtam. Felszínes ribancok - dohogott magában, ahogy visszafordulva a terem felé masírozott apró lábain. Odaérve dühösen csapta ki az ajtót és trappolt be a helyiségbe. Természetesen apró termetének köszönhetően még így is sokkal inkább nevetségesnek tetszett, mint ijesztőnek haragjában.
- Hol a fenében lehet az a könyv? - mormogta, mikor azonban körbepillantott, hirtelen el is felejtette jövetele okát. Meglepte ugyanis, hogy a teremben nem volt egyedül. A földön ülő lány épp a csatabárdja élét tisztogatta, úgy nézett rá. Bár Au Ra nőstény lévén ő sem volt egy különösebben nagy magasság, még így is ültében körülbelül egy szemmagasságban volt a lalafellel, nem igazán kellett rá felfelé néznie. Egyébként magában a lányban nem volt semmi különös, egy Xaela kékes-fekete, sárkányszerű szarvakkal és hüllő farokkal, váll alá érő világoskék hajjal, amibe néhol egészen apró vöröses tincsek vegyültek és lilás szemmel, amit világító kék gyűrű keretezett, ahogy az a fajára jellemző. Vékony, talán enyhén izmos alkatú, kistermetű. Az arca alapvetően szép, de tucat, semmi átlagon felüli vagy különleges nincs benne. Nyilván csak egy jelölt, méghozzá warrior, ez látszik a fegyveréből, de mit keres itt? Papalymo meg volt győződve róla, hogy üres volt a terem, mikor becsukta az ajtót. De belegondolva, talán jobban körül kellett volna néznie.
- Khm… te mit keresel itt? Esetleg elhagytad a csapatod? Segíthetek? - torkát megköszörülve, igyekezett a lehető legfennköltebben megszólalni. Ezzel persze valószínűleg csak még nevetségesebbé tette magát, ahogy próbált tiszteletet parancsolni.
- Nem, köszönöm. Szándékosan maradtam itt. Engem nem érdekelnek ezek a… csapatok - hangjában mintha némi megvetés lett volna érezhető, ahogy az utolsó szót kimondta. Papalymo őszintén meglepődött. Talán először hallott ilyesmit. Hogy egy jelöltet ne érdekeljen se a jóképű Thancred, se a daliás Urianger, de még a karizmatikus Alphinaud se… Aztán Papalymo szeme váratlanul felcsillant. Hiszen itt a lehetőség! Bár ha van választása, valószínűleg soha rá sem esne a pillantása egy ilyen átlagos külsejű, eléggé élettelen tekintetű és kissé hűvös Au Rára, mindent egybevetve, most végül is jó lesz.
- Nos, ha ez a helyzet… holnap rád is nagy nap vár... és úgy tűnik, ma este rád mosolygott a szerencse. - A lány csak unottan felvonta a szemöldökét, ahogy a lalafell fennköltnek szánt, de számára alighanem inkább röhejesnek ható beszédét hallgatta. - Ugyanis az a helyzet, hogy kivételesen épp ráérek és szívesen segítek neked én - próbált egy csábító vigyort odavetni az Au Rának, de az hamar lefagyott az arcáról a reakcióját látva.
- Nem, kösz… megleszek nélküle - az undor láthatóan kiült az arcára, ahogy a fejét rázva utasította vissza az ajánlatot. Papalymo nem tudta leplezni a csalódottságát. Hát tényleg ennyire rossz, hogy még a semmi is jobb, mint ő? Hát ez felháborító!
- Nem tudod, mit hagysz ki - tett még egy utolsó próbát, de látva a lány arckifejezését, amint kimondta, már el is engedte a dolgot. Ebből neki nem lesz szex, ez világossá vált számára. Mondjuk lehet az a baj, hogy nem a férfiakhoz vonzódik az Au Ra. Igen, vannak ilyenek. Ezzel gyorsan meg is nyugtatta magát. Elvégre mi más magyarázata lenne, hogy még Thancred vagy Urianger sem kellett volna neki? A gondolatban talált némi vigaszt, ahogy hátat fordított a kék hajú lánynak, néhány lépés után azonban megtorpant és visszafordult felé:
- Gwentezni esetleg tudsz?
- Játszottam már párszor - válaszolta a lány egy pillanatnyi hallgatás után, miközben a zsebébe nyúlt és ki is húzott egy paklit.
- Kiváló. Akkor mit szólnál legalább abból egy körhöz? Gondolom egyikünknek sincs jobb dolga úgysem - Papalymo maga is meglepődött a saját ötletén. Talán nem kellene leülnie kártyázni egy jelölttel. De végül is miért ne? Semmilyen szabályt nem szeg meg vele. Úgyis tekintheti, hogy ez a lány végső soron az ő csapata ma estére, csak ő úgy döntött, ezzel üti el vele az időt. Minden joga megvan hozzá. Próbált nem tudomást venni a tényről, hogy valójában csak a magány elől menekült. Közben az Au Ra egy bólintást követően felállt a helyéről, a csatabárdot visszatette a hátára és megindult Papalymo után a sarokban lévő asztalhoz.
- Remélem van legalább egy-két giled, amit meg tudsz tenni tétnek! De figyelmeztetlek, brutál jó paklim van és nem fogok kesztyűs kézzel bánni veled! - a lalafell még mindig nem tett le róla, hogy felsőbbrendűségét fitogtassa, még ha a lányt ez láthatóan a legkevésbé sem hatotta meg. Sőt, mintha egyfajta lesajnálás lett volna a tekintetében.
- Felőlem - vetette oda egykedvűen, ahogy leült az asztalhoz, szemben az apró termetű black mage-el és letette maga mellé a saját pakliját, készen arra, hogy elkezdjék a játékot.
Thancred
Thancred kissé unottan nézte, ahogy egy Viera és egy Miqo'te lány félmeztelenül birkóztak előtte egy iszap medencében. Már annyi ilyen estén volt túl, amikor érte versengtek a jelöltek, hogy lassan egyre nehezebben talált ki olyan versenyszámot nekik, ami legalább kicsit is lázba hozta volna. Eleinte kifejezetten imponált neki, hogy általában mindig az ő csapata volt a legnagyobb számú, tehát a legtöbb jelölt vele töltötte volna el legszívesebben az utolsó éjszakáját a próba előtt. Ami a legtöbbüknek sokszor az utolsó éjszakájuk is volt ebben az életben. Mégis hajlandóak voltak ilyen és ehhez hasonló ostoba és olykor igen megalázó játékokra pazarolni mindössze azért, mert azzal kecsegtetett, hogy jut még nekik néhány óra Thancred karjai között is utána. De mára már ezt is unta. Sőt, inkább csak szánalmasnak találta őket, mint izgatónak, lehettek bármilyen szépek. Mert azok voltak. Nyilván csak a legszebb, legvonzóbb harcosokat vette be a játékába. Az egészet azzal kezdte, miután szokás szerint összegyűjtötte az összes szakma jelöltjeit, hogy utasította őket, váljanak meg a ruháiktól és álljanak fel vele szemben egy sorba. Itt aztán végigmustrálta jól mindet és csak azokat válogatta ki, akik legalább egy kicsit is felkeltették az érdeklődését. Akik legalább valamelyest nem tizenkettő egy tucat külsővel bírtak. Persze a többieknek sem mondta meg, hogy "kiestek", csak azt, hogy majd a második körbe kerülnek, addig húzódjanak a falhoz és figyeljenek, természetesen továbbra is ruha nélkül. Háttérnek azért nem voltak rosszak így. Azt meg nem kellett tudniuk, hogy sosem lesz második kör.
A többiekkel aztán volt, hogy párbajokat tartott, akadály- vagy váltóversenyt rendezett, esetleg azt kérte, táncoljanak vagy énekeljenek neki. Mindezt természetesen ruha nélkül. Mikor már kevesebben voltak, esetleg ennél perverzebb vizekre is evezett és arra utasította őket, hogy saját magukat vagy egymást izgassák előtte, kézzel, szájjal vagy akár egyéb eszközökkel. Élvezte, hogy tényleg bármit kérhet a többségében erősen agymosott jelöltektől, kérdés nélkül megteszik neki. De egy idő után már ez sem csigázta fel kellőképpen. A teljhatalom is tud unalmas lenni.
Felemelte a kupáját és kortyolt volna a vörösborából, az azonban már üres volt. Épp szólt volna a mellette álló pucér Miqo'te-nak, hogy töltse újra a kancsóból, de látta, hogy az is üresen tátong. Kissé fásultan sóhajtott fel.
- Rendben, Hölgyeim, félidő, tartsunk egy kis szünetet! Van egy kis elintéznivalóm. Addig, míg visszaérek, ti ott öten dolgozzatok ki nekem valami jó kis koreográfiát és lepjetek meg egy kellően csábító tánccal, oké? A továbbjutásotok múlik rajta! - bökött rá három elöl álló Miqo'te-ra és két Hyurra, miközben felállt a székéből és kezében az üres kancsóval az ajtó felé indult. A kiválasztott lányok közben már álltak is fel, hogy nekifogjanak kidolgozni valamit. Régen ez még egyfajta kaján elégedettséggel töltötte volna el, mára azonban már teljesen egykedvűen fogadta. Nem is számított más reakcióra.
- Papalymo! Papalymo! Hoznál nekem még egy kis bort, kérlek? - kiabált a hálófülkék irányába, ahogy megállt a folyosón, miután becsukta maga mögött a lányokkal teli szoba ajtaját. Kicsit összeráncolta a szemöldökét, miután néhány másodperc után sem érkezett válasz és mozgást sem hallott. - Papalymo! - furcsállta, hogy a lalafell nem reagál. Mindenki megszokta már, hogy ő az egyetlen scion, aki ilyenkor teljesen ráér, így bármi hasonló problémájuk akadt, mindig őt hívták. A lalafell, pedig, ha láthatóan kicsit sértődötten és zsörtölődve is, de látszólag beletörődött ebbe a helyzetbe. Thancred a maga részéről kicsit szánni valónak találta, hogy ennek ellenére még mindig bepróbálkozott lányokat szerezni magának a jelöltek közül és mindig egyedül kullogott ki a teremből a végén, de ahogy a többiek, ő sem tette szóvá szövetségesének ezt. Tegye csak, ha jobb neki. Az viszont, hogy most sehol nem találta, határozottan meglepte. Mi történhetett? Tett még néhány lépést a hálófülkék felé, fülelt, hátha mégis hall valami neszezést, de semmi. Valami más azonban felkeltette a figyelmét.
Ninja lévén Thancred a legkisebb jeleket is észrevette, most sem kerülte el egy aprócska fénynyaláb sem a figyelmét, amit a folyosón a másik irányban pillantott meg. Továbbra is kissé furcsállva a helyzetet, arcán gyanakvó kifejezéssel, minden eshetőségre felkészülten indult meg halk léptekkel az irányába. A fény a teremből jött, ahol az utolsó kiválasztás folyt. Ez még furcsábbá tette a helyzetet. Fogalma sem volt, mire számítson, mi történhet ott. Macskaléptekkel sétált oda és óvatosan, halkan tárta nagyobbra maga előtt a résnyire nyitott ajtót, ami a terembe vezetett. Veszély épp nem leselkedett rá, ezt hamar megállapította, mégsem kevésbé lepte meg a látvány. A terem sarkában ugyanis ott ült Papalymo az asztalnál, a kezében és előtte leterítve kártyák. Vele szemben pedig egy warrior-jelölt Au Ra lány, hasonló pózban. Alighanem Papalymo egyik nagy szenvedélyének hódolva gwentet játszottak.
Checheyigen
Sajnos magányom értékes percei ezúttal sem bizonyultak épp hosszú életűnek, röviddel azután ugyanis, hogy az ajtó becsukódott a "csapatok" mögött és én kényelembe helyezkedtem a földön és a fegyveremet kezdtem tisztogatni, jobb dolgom nem lévén, Papalymo rövidesen visszatért. Természetesen nem volt olyan szerencsém, hogy szó nélkül hagyja a jelenlétemet és miután néhány halva született próbálkozás után rájött, hogy a legkevésbé sem vágyom egy szenvedélyes légyottra vele (aminek a gondolata nem is tudom, hogy elborzaszt-e vagy inkább nevetésre késztet), végül felvetette, hogy játsszam gwentet vele. Bár sok kedvem nem volt egy scion társaságához, még így sem, más lehetőséget nem nagyon látva magam előtt, ezt az ajánlatát már elfogadtam. Néha ütöttem el az időt ezzel a játékkal más warriorokkal egy sör mellett, ha akadt egy nyugisabb estém a kiképzésem alatt, így egészen jónak is mondanám magamat benne, így sok vesztenivalóm úgysincs, gondoltam.
Így esett, hogy miután az első kört én nyertem, a másodikat pedig Papalymo, már éppen a harmadik, mindent eldöntő meccset játszottuk, mikor a játékra való koncentrálásomat egy hang törte meg.
- Papalymo! Mi az Istent csinálsz? Már mindenhol kerestelek! - kissé váratlanul ér az ajtóban megjelenő Thancred hangja. Alighanem túlzottan belemerültem a lapjaim tanulmányozásába. Hiba, mindig résen kellene lennem. Ezt tanították. Nem mintha a szőke ninja túl sokat foglalkozna velem. Tekintete Papalymora szegeződik, engem gyakorlatilag levegőnek néz, mintha ott sem lennék. Feltételezem a siconok általában ennyibe nézik a jelölteket. Egy-kettőt megfektetni ezek szerint jó nekik, meg ha teljesítik a próbatételt, dolgozhatnak nekik, de egyébként még arra sem veszik a fáradtságot, hogy emberszámba vegyenek minket. Soha senki még a nevünket sem kérdezi meg. Ez persze a "míg nem vagy hős, neved sincsen, csak egy arc vagy a sok közül" elv érvényesítéséből is fakad valószínűleg, amit úgy belénk neveltek a kiképzés során, de ne felejtsük el, hogy végső soron ezt is ők maguk találták ki. Aligha véletlenül.
- Várj egy pillanatot, Thancred, mindjárt! Ezt még meg kell nyernem! - Papalymo egy kézmozdulattal inti le, miközben fel sem néz a lapjaiból. Ez az utolsó lehívása, a kör számára ezen áll vagy bukik. Thancred arcán egy pillanatra meglepetés fut át, aligha erre a reakcióra számított. Néhány másodperc gondolkodás után Papalymo örömittasan tesz le egy lapot. Erősnek tűnik, nyilván azt hiszi, győzött. Én azonban már tudom, amit ő nem.
Közönyös tekintettel nézek, mielőtt leteszek egy kémlapot az ő térfelére és felhúzok két újabbat a paklimból. A szerencse pedig velem van, kijátszom még ezt a két hőslapot, Papalymo pedig megsemmisülten néz.
- A fene! Pedig biztos voltam benne, hogy nem veszíthetek! - mormogja, miközben én továbbra is érzelemmentes arccal nyúlok az asztalon lévő gilekért és a zsebembe söpröm az érméket. Thancred is csak áll mellettünk és faarccal nézi az asztalt.
- Szóval mi folyik itt, Papalymo? - várakozón néz a lalafellre.
- Ja, semmi. Olyan hihetetlen, hogy ma kivételesen nekem is akad társaságom? - láthatóan próbál fölvágni. Ezek alapján valószínűleg nem lehet túl népszerű a jelöltek között, ha már a saját társai is így viszonyulnak hozzá. Valahol mondjuk megértem. Nyilván a fajából is ered, hogy nem épp egy nőcsábász külsővel áldotta meg az ég. Kellemetlen lehet. Engem nem kérdez senki, de igazából nem is érdekel. Amíg nem kell hozzáérnem, felőlem bárkinek mondhat, amit akar, sokat nem számít. De Thancred kétkedő tekintetét látva elég gyengére sikerült a hazugsága így is. - Jó, oké, csak visszajöttem valamiért a terembe és ő itt volt. Gondoltam, ha már így alakult, rendes leszek vele és versenyen kívül legalább játszom vele egy gwentet. Tudod, csakúgy vigaszdíjul. - Elég fura felfogása van a dolgokról, de ahogy észrevettem, a scionok szeretik eléggé kifacsarva tálalni a dolgokat, hogy a lehető legjobb színben, fölöttünk állóként tüntessék fel magukat, szóval ezen talán meg sem kellene lepődnöm. Thancred tekintete csak ekkor vetül rám egy pillanatra, mintha csak akkor venné észre, hogy én is a teremben vagyok. De épp csak rám pillant, majd vissza Papalymora, ennél többre nem tart érdemesnek valószínűleg.
- Gondolom véletlen lemaradt a csapatától. Kérdezd meg hova menne és kísérd oda, nekem meg hozz ebbe a kancsóba egy kis bort, kérlek! - úgy beszél rólam, mintha ott sem lennék, vagy legalábbis nem érteném a nyelvét vagy ilyesmi. Mintha egy tárgy lennék, értelem nélkül. Elég bicskanyitogató, de inkább csak elengedem a fülem mellett. Szimpatikusabb mindenesetre nem lett tőle számomra, az biztos, sőt. Közben az üres kancsót Papalymo elé teszi.
- Azt mondta szándékosan maradt itt, nincs csapata - válaszolja a lalafell, továbbra is a fejem fölött beszélve rólam gyakorlatilag.
- Gondolom akkor csak véletlen bekeveredett ide. Alisaie ugyan kiválogatta elvileg azokat a nőket magának, akik ferde hajlamúak, de gondolom volt valami porszem a gépezetben. Vidd akkor hozzá, szerintem még befér - veti oda Thancred és már fordul is meg az ajtó felé. Papalymo is lekászálódik közben a padról és épp felém fordulna, amikor megszólalok.
- Köszönöm, de nem érdekel ez az ajánlat sem - erre a hyur megtorpan. Papalymo is meglepetten néz. Mintha nem tudták volna, hogy értem, amit mondanak és magamtól is tudok beszélni. Persze általában a jelöltek csak akkor szólalnak meg, ha kérdezik őket, így neveltek. Talán én is okosabban tettem volna. De ami megtörtént, már megtörtént. Thancred lassan megfordul és a szemembe néz. Közben én is lassan felállok az asztaltól, már csak azért is, mert kényelmetlennek érzem felfelé nézni rá ültömből. Feszélyez. Látom a ninján, hogy most néz meg magának először. Eddig gyakorlatilag olyan lehettem neki, mint egy váza az ablakban vagy egy asztali dísz, semmi több.
- Szóval azt mondod, hogy nem a nőket szereted, mégsem tudtál választani magadnak közülünk? - Thancred lassú léptekkel jön közelebb hozzám, miközben végig tartja a szemkontaktust. A hangjában van valami vészjósló, amitől kicsit összeszorul a gyomrom, de ezt nem mutatom. A kiképzésem alatt azt hiszem elég jól megtanultam, hogy mutassam érzelemmentesnek magam szorultabb helyzetekben is.
- Igazán köszönöm a lehetőséget, de nem szeretném ezzel terhelni egyik sciont sem. Nagyra értékelem, de megleszek egyedül - próbálom nagyon óvatosan megválasztani a szavaimat. Bár mélyen megvetem a scionokat a képmutató szervezetükkel együtt, a neveltetés nagy úr. Különben sem lenne okos nyíltan ujjat húznom velük. Itt és ilyen körülmények között semmiképpen. Thancred lassan, nagyon lassan jön egyre közelebb, miközben végig a szemembe néz, mintha meg akarna igézni vagy valami ilyesmi. Próbálok résen lenni, de nyilván ő egy tapasztalt ninja, mikor elég közel ér, gyorsan mozdul, nincs időm reagálni. Szorsan tartva az egyik karjával egészen közel ránt magához, a másik kezével pedig a tarkóm fölött megragadja a hajamat és annál fogva erősen hátra rántja a fejemet. A légzésem akaratlanul is felgyorsul, kapkodóvá válik, mint egy csapdába esett vadnak. Olyan közel van hozzám, hogy érzem az arcomon és a nyakamon a leheltetét, miközben jeges, rideg tekintettel néz le rám, amit igyekszek állni.
- Csatlakozz a csapatomhoz és próbáld bebizonyítani nekem, hogy méltó vagy! - szavai egyértelműen inkább utasításnak hangzanak, mint kérésnek vagy ajánlattételnek. Nyilván biztos benne, hogy nem utasítom vissza. A jelöltek olyat nem tesznek. Vele végképp. A keze, amelyikkel nem a fejemet húzza hátra, végigsiklik az oldalamon, fel, majd elől határozottan rámarkol az egyik mellemre. Összerezzenek, de a legkevésbé sem az élvezettől vagy a vágytól, amire ő esetleg gondolna. Eddig bírom türtőztetni magamat, itt végleg elszakad nálam a cérna.
- Köszönöm, nem - ennyit bírok még összeszorított fogakkal kipréselni magamból, mielőtt ösztönösen mozdulna a lábam. Az egyetlen dolgot teszem, amit szorult helyzetemben tudok, a meglepetés erejét kihasználva erősen a lába közé rúgok. Láthatóan váratlanul éri, aligha számított részemről bármilyen ellenállásra, fojtottan felnyög és kicsit összegörnyed, így van lehetőségem kitépni magamat a szorításából. Nem kellemes, egy csomónyi hajam biztosan bánja a mozdulatot, a fejem tetején lévő fonat is eléggé összekócolódik, de sikerül szabadulnom, majd még szintén félig-meddig ösztönösen erősen ellököm őt magamtól és magam is hátrébb ugrom egy kicsit. Thancred hátratántorodik, épp csak sikerül állva maradnia a lábán és elkerülnie azt is, hogy nekiessen valaminek. A lába közét szorongatja, szemét kicsit elfutja a könny. Hiába, vannak testrészek, amit még a legnagyobb harcos sem tud megedzeni. Papalymo, aki végignézte az egész jelenetet és én is feszülten figyeljük, mi történik vele. Thancred igencsak zihál, láthatóan nehezen lesz úrrá a váratlan fájdalmon, amit a rúgásom okozott neki, de lassan igyekszik visszanyerni az önuralmát. Még mindig kicsit görnyedten áll, de lassan feljebb egyenesedik és rám emeli a tekintetét. Izzó dühöt és sértettséget látok benne. Innentől már tudom, hogy nagyon elvetettem a sulykot. Talán végzetesen. Mégis, most már félelem nélkül nézek vissza rá. Nem érdekel, hogy egy scion, egyszerűen nem bírtam már elviselni a megaláztatást tőle. Innen viszont már vállalnom kell a tettem következményeit is.
- Mégis mit képzelsz magadról? Ezt még megkeserülöd, te ribanc! - sziszegi felém, majd ő is gyorsan mozdul. Hirtelen rugaszkodik el a talajtól felém, esélyem sincs hárítani, az ökle máris az arcomon csattan. Érzem, ahogy felreped a szám a nyomán és vér serken ki belőle, miközben az ütés erejétől háttal a falnak csapódom. Még hallom a fémek dörzsölődésének hangját, ahogy ugrás közben előhúzza a ninja tőreit, de már nincs időm a saját fegyveremért nyúlni, mikor megjelenik előttem egészen közel, a tőr pedig éles, szúró fájdalommal hatol az oldalsó hasfalamba. Most rajtam a sor, hogy fojtottan felnyögjek a fájdalomtól. A tőrt még a sebben hagyva nyom a falhoz támadóm és úgy beszél hozzám, közvetlenül a fülem mellett formálva szavait.
- Pedig egy jó estéd is lehetett volna még, mielőtt meghalsz, te riherongy! De te ezt választottad - közben érzem, ahogy még forgat egyet a tőrön a sebben. Erősen kell szorítanom a fogamat, hogy ne üvöltsek fel. Nem akarom megadni neki ezt az élvezetet. Legalább ezt ne. - Ne aggódj, nem fogsz még meghalni. Figyeltem rá, nem értem létfontosságú szervet, vagy ütőeret. Egy ilyen hálátlan kis dög nem érdemli meg a gyors halált. De holnap, ha valami csoda folytán ki is tudnád kerülni a szörnyek csapásait, ami ezzel a vágással nem lesz egyszerű, biztos lehetsz benne, hogy a megerőltetés hatására szép lassan fogsz kivérezni - hangjában már-már kéjes élvezet bujkál. Láthatóan élvezi, hogy hatalmaskodhat felettem. Kétségtelenül azt akarja éreztetni, hogy nemcsak az életem, de a halálom ura is ő. Minden erőmre szükségem van, hogy ne mutassak se fájdalmat, se félelmet. Nem szabad, hogy lásson rajtam bármi ilyesmit. Hirtelen mozdulattal rántja ki a tőrt a sebből és hátrébb lép. Nem bírok megállni a lábamon, előredőlök és térdre rogyok. Vet még rám egy lesajnáló pillantást, ahogy letörli a pengéről a véremet, majd visszateszi a fegyvereit a helyükre. Felszegett fejjel, határozottan megindul az ajtó felé, de ott még megtorpan és visszafordul felém.
- Ég veled, warrior! Élvezd hát ki életed utolsó estéjét, egyedül! Senki sem fog rád emlékezni, ebben biztos lehetsz! - veti oda foghegyről. Szeméből csak úgy süt a megvetés, majd fejét felszegve végleg hátat fordít és kisétál a szobából. Papalymo egy pillanatig még megkövülten áll ott, majd észbe kap, elfordítja rólam a tekintetét, felkapja a korsót, amit Thancred hozott és szó nélkül elsiet. Az ajtó döngve becsukódik mögötte, én pedig ott maradok egyedül a teremben, a földön, a vérző sebemet szorítva.
Hamar kapcsolok, a túlélő öszötönöm szerencsére elég fejlett, minden erőmet megfeszítve, nyögdécselve, igencsak nehézkesen, de talpra állok. Odabotorkálok a táskámhoz, amit az egyik sarokban hagytam és kutatni kezdek kötszer és némi alkohol után. Muszáj fertőtlenítenem és bekötöznöm a sebet. Bár igen fájdalmas és nem egyszerű művelet ezt magamnak kivitelezni, szerencsére megtanítottak erre is. Érzem, hogy Thancred igazat beszélt. Kizárt, hogy ezzel a sebbel túléljem a holnapi próbatételt.
Tényleg jobb lett volna csak meghúzni magam, csöndben maradni és esetleg szó nélkül csatlakozni az Alisaie-féle leszbikus bandához, vagy valami. Akkor talán még lett volna valami halvány kis esélyem arra, hogy teljesítsem a holnapi próbát. De már késő bánat, sikeresen kivívtam magam ellen Thancred haragját, miután rátámadtam és bőven megfizetem az árát. A scionokkal szemben pedig már nem egyszerű ellenszenvet és megvetést érzek, hanem határozott gyűlöletet. Nem mintha sokat számítana. Holnap így is, úgyis meghalok ezek után. Ha lenne velem most egy healer, talán az éjszaka elég lenne arra, hogy majdnem teljesen helyreállítsa a testi épségemet. Talán. De természetesen csak a raid-ben fogunk találkozni, így meg esélyem se lesz. Nincs az a healer, aki egy csata közepén, még hét másik ember életben tartása mellett ezt rendbe tudná hozni. Sem ideje, sem manája nem lenne elég rá. Más szóval nekem befellegzett. Pláne, hogy a fájdalomtól valószínűleg aludni sem fogok már ma éjszaka, így még kipihent sem leszek. Thancred tudta, mit csináljon egy hozzám hasonló engedetlen jelölttel. Mondanám, hogy egy nap még megkeserüli, de számomra már nincs több nap, ezzel tisztában vagyok, kár is álltatnom magam. Akárhogy is, az egyetlen dolgot fogom tenni, amit tehetek. Küzdök a végsőkig holnap így is. Ehhez értek és nincs is más választásom. Küzdenem kell, még akkor is, ha az egész eleve reménytelen.