1. Fejezet - Komáromi ház
2279. 5. 24.

Besétáltam egy nagy házba Komáromban, legalább is a háború előtt.
Minden poros és pókhálós volt. Valószínűleg már legalább 200 éve nem járt ebben a házban senki.
Jobbra a volt konyhába mentem, ahol azonnal megláttam a földön pár Felvidéki Konzerv Kukoricát. Oda mentem és felvettem, hogy megnézzem jobban, romlott-e már vagy még ehető.
Úgy tűnt semmi baja, ezért elraktam a táskámba, majd még párat.
Kintről hallottam egy hangos üvöltést, és azonnal felálltam és kezembe vettem a fegyverem. Eredetileg egy 8mm-es HKP 68/D, az egyik legjobb háború előtti karabély, de én addig fejlesztettem, hogy szinte már felismerhetetlen.
Halkan odasétáltam az ablakhoz, és kilestem egy kis résen, ahol nem volt penészes... Viszont nem láttam semmit és senkit.
Csendesen átsétáltam a konyha másik felén lévő ablakhoz, és ott is kinéztem. De ott sem láttam semmit.
Ekkor újra hallottam valamit, és most már kilehetett venni egy ghoul hangját, és a hangok alapján éppen most sétált be a házba. Ezért gyorsan elbújtam az ajtó mögött.
Olyan fél perc múlva megláttam az ajtó mögül, hogy bejött a konyhába a ghoul és hallottam még egyet az előszobában.
Megvártam amíg az amelyik bejött a konyhába, a szoba másik felébe menjen, és éppen amikor megfordult én előugrottam és beleeresztettem tíz golyót a fejébe, aminek a negyede is elég lett volna, de menjünk biztosra.
A ghoul azonnal megdermedt és hamar a földre rogyott, a másik pedig a hang hallatán befutott a konyhába. Majd hallottam még pár ghoul visító hangját a ház udvaráról.
Amelyik most jött be, végigcsúszott a csempén, már holtan.
Hallani lehetett, hogy legalább olyan öt további ghoul elkezdett futni kint, ezért az előszobába dobtam gyorsan egy kézigránátot, én pedig fedezékbe vonultam az egyik fal mögött.
A ghoul egyre hangosabbak lettek, majd a gránát felrobbant és csend lett.
Vártam egy kicsit, de továbbra is csend volt, ezért lassan kinéztem az ajtón és láttam, hogy hat ghoul feküdt ott, legalább is hat fej mivel a gránát miatt nem nagyon voltak egyben.
- Ezzel készen is volnánk - mondtam magamnak elégedetten, és elkezdtem átkutatni a ghoul tetemeket, hogy van-e náluk valami érdekes vagy hasznos, de nem találtam semmit.
Inkább folytattam a ház felfedezését és a volt nappaliba mentem.
A nappali nagy és fényűző volt, ha nem vesszük a több mint 200 évnyi port, penészt és pókhálót.
A baloldali falnak támasztva volt egy gitár, ami lehet régen sok helyen volt, de a háború után nagyon ritka lett, és még kevesebb aki tudott játszani is rajta. Ami nagy kár volt, igazán szép volt zenét hallgatni a valóságban, nem pedig az egyik 200 éves rádióból. De ahogy a Szovjetunió, felbomlott és a helyén már a halálos Pannónia(i Poszt-Háborús Régió) állt, a művészetek szinte eltűntek, és csak nagyon kevesen tudtak akármilyen hangszeren játszani.
Én megtanultam egy kicsit zongorázni. Egyszer még zongorát is szereztem magamnak, csak egy bandita felrobbantotta... aztán még csak eladni sem tudtam.
A legtöbben akik tudnak zenélni egy bunkerből jönnek. A Magyar Autonóm Népköztársaság viszont nem volt gazdaságilag a legjobb helyzetben amikor a bombák leestek, így itt csak egy darab épült a fővárostól, Budapesttől 12 km-re nyugatra. Még mindig van az MB Bunkernek nagyjából 150 lakója, de évről évre egyre kevesebb, mivel eredetileg 520 embert volt képes elszállásolni. De ők nem nagyon jönnek ki, ha meg ki is jönnek akár mit mondasz nekik, rád lőnek. Tehát nem a legkedvesebb népek.
Sokkal kedvesebbek voltak viszont a volt Szovjetunióból érkező bunkerlakók. Valószínűleg mert ők folyton fenntartották a kapcsolatot a kinti pusztasággal.
Ők nem akartak rögtön lőni, és még fegyvereket is kereskedtek velünk. Az egyetlen egy probléma az volt, hogy fel akarták venni a kapcsolatot az MB Bunkerral, akik azonnal tüzet nyitottak rájuk, és az oroszok fele meghalt. A maradék orosz túlélő pedig visszament keletre, és azóta nem láttuk őket.
Ééés észrevettem, hogy megint elgondolkoztam, és elbambult... mindezt egy gitár miatt.
'Le kellene szoknom erről' gondoltam, majd megfogtam a gitárt, magam elé vettem és végig húztam a mutatóujjam a húrokon.
A hangja kiválónak tűnt, ezért megpróbáltam egyesével a hangokat, amiben nem voltam túl jó, mivel gitáron nem tudok játszani.
- Megütöttem a főnyereményt - mondtam magamnak a szinte kiválóan szóló gitár hallatán.
Elgondolkoztam mennyit adhatnak egy tökéletes gitárért, mivel egyszer már eladtam egy gitárt, de annak ehhez képest szörnyű hangja volt.
Remélhetőleg megér egy olyan 1000 pengőt, mivel régen a gitárt is 600-ért simán eladtam, és annak a hangja is rossz volt. De ez... kiváló, szinte mindene.
Kicsit poros, de semmi karcolás, és valahogy kiváló hangja van.
Gyorsan a ruhámra akasztottam, és folytattam a 'kincsvadászatot'.

Az alsó szinten nem volt semmi érdekes azon a gitáron kívül, ezért felmentem.
A 200 éves lépcső nyikorgott a nehéz páncélzatom alatt, de baleset nélkül felértem a felső emeletre, ahol pedig egy elég hosszú folyosó fogadott.
Velem szemben rögtön egy ajtó. Jobbra a folyosón három ajtó, egy jobbra, egy balra és egy szembe. Balra a folyosón pedig kettő ajtó, szembe és jobbra.
Először benéztem a szembe lévő szobába... egy egyszerű dolgozószoba. Az asztalon pedig egy terminál volt, de széttörve. Két falon polcok voltak, és mind tele rengeteg papírral és aktával.
Kivettem egy aktát és elolvastam a címét.
'Európai Védelmi Paktum' olvastam és a sarokban pedig egy vörös 'Titkos' felirat.
A titkos felirat miatt érdekelni kezdett, ezért kinyitottam és beleolvastam.
'Mivel ha az amerikaiak és kínaiak háborúja ha elfajul, nem csak ők, hanem Európa is megbánná, ezért a 31 európai vezetőből 28 beleegyezett, hogy létrehoz egy ilyen védelmi paktumot. Ezzel szeretnék biztosítani, hogyha valaki hadat üzen Európának akkor meg tudjuk védeni magunk. Ezen kívül sokat segítene a technológia fejlesztésében is' Olvastam az első pár sort, majd megnéztem nincs-e egy dátum a papíron, és az alsó sarkában a lapnak megtaláltam '2074. 8. 4.'
Három év alatt nem nagyon értek el semmit, ahogy látom, hiszen Európa is ugyanolyan romokban áll most is mint Amerika, Kína vagy a Szovjetunió.
Belelapoztam egy kicsit, és láttam valahol benne egy grafikont, amire kíváncsi lettem, ezért lassacskán elkezdtem visszafele fordítgatni.
Hamar meg is találtam, és egy grafikon volt arról, hogy melyik országok fogadták el, melyikek nem és miért a paktumot.
'Londoni Vészhelyzeti Kormány / Nem fogadta el / London megbízik Amerikában, hogy megvédik őket, ha esetleg eljönne az az olyan közelinek tűnő pillanat.'
'Svájci Államszövetség / Nem fogadta el / A már régóta érvényben lévő semlegességi egyezmény ütközik a paktum motívumaival, ezért el kellett utasítaniuk.'
'Szicíliai Köztársaság / Nem fogadta el / A politikai helyzet az országban nem teszi lehetővé, hogy ilyenekben részt vegyenek.'
'Érdekes indokok' gondoltam. Elő vettem egy másik aktát azzal a címmel, hogy 'Gyűjtemény politikai bakikról'.
Csak néztem a borítót... mit keres itt egy ilyen akta, és abban reménykedve, hogy megtudom kinyitottam az aktát.
'Ebbe fogom gyűjteni azokat a felvételeket, amikor valamelyik politikust bakizni hallom' lejjebb pedig volt még egy írás, ami nagyon olvashatatlanul volt írva, de nagy nehezen kibogoztam 'Bognár Géza, a lehallgató'.

Bele néztem még pár aktába, és azt állapítottam meg, hogy ez a Bognár Géza egy leszerelt katonai rádió lehallgató volt, és a leszerelése után is szerette a foglalkozását. Annyira, hogy még aktákat is vezet róla, nem is keveset.
Miután úgy gondoltam minden érdekeset láttam, szépen visszaraktam az összes aktát a helyére, majd átmentem a tőlem most balra lévő szobába, ami egy egyszerű hálószoba volt egy franciaággyal, semmi érdekességgel. Kivéve, hogy minden a helyén volt.
A szemben lévő szoba pedig valószínűleg egy gyerekszoba volt, mivel egy kisebb emeletes ágyat láttam. Viszont szintén semmi érdekes.
A folyosó végén lévő ajtó pedig csak egy fürdőszoba volt.
Átsétáltam a folyosó másik felébe, és benéztem a jobbra lévő ajtón.
Szintén egy dolgozószobának tűnt. Beléptem és rögtön láttam az asztalon egy működő terminált, és leültem a székre.
A jelszót könnyű volt kitalálni, 'lehallgató'.
Ahogy betöltött, két mappát láttam az egyik neve az volt, hogy 'Munka', a másik pedig 'Napló'.
Rákattintottam a Naplóra.
127 fájl töltődött be, mind különböző dátumokkal. A legelső fájl neve '2072- első bejelentkezés' volt. Egy ideig nem volt ott, hogy mikor írták, de később elkezdték napra pontosan írni, és mindig olyan 5- 10 naponta írtak. Viszont volt egy kis időbeli ugrás a '2077. 10. 18.- Helyzetjelentés', és a '2078. 1. 6.- Túléltük, de milyen áron' névvel ellátott fájlok között. A legutolsónak pedig '2078. 5. 21.- Elindulunk' volt a neve.
Megnyitottam az elsőt és elkezdtem olvasni.
'Ez lenne az első napló bejegyzésem. Nem tudom miket fogok bele írni, de csak a fontosabb dolgokat fogom, például ha Géza hall valami érdekesebbet.' Ekkor elgondolkoztam... Ha arról az Gézáról harmadik személyben beszél, akkor ez a terminál valószínűleg nem Gézáé volt. Mivel egyre jobban érdekelt, folytattam az olvasását.
'Tegnap a munkába megdicsért a főnök, és szerintem már nem kell sok egy előléptetéshez. Géza pedig két napja lehallgatta a katonaság debreceni állomását, és hallott egy-két dolgot.'
'Amikor összeházasodtunk mondta, hogy sokat fogja hallgatni a katonaságot, hogy ha jönne a vég, akkor legalább megpróbálhasson minket valami biztonságosabb helyre vinni. De már szerintem csak puszta élvezetből hallgassa a katonaságot' tehát a terminál a feleségéé volt.
'Majd olyan pár naponta vagy hetente írok egy bejegyzést' és nem ment tovább, ezért kiléptem és rákattintottam a második bejegyzésre azzal a névvel, hogy '2072- második bejelentkezés'.

Elolvastam párat, de a legérdekesebbek a vége felé voltak, mint például a '2077. 3. 14.- Politikai Problémák'. Ebben Bognár Katalin arról ír, hogy a férje lehallgatta a Szovjetunió 104 terület vezetőjének és a főtitkárnak találkozóját, hogy megbeszéljék több bunker, légvédelmi fegyver, antinukleáris rakéta és a távol-keletre telepítendő interkontinentális ballisztikus rakéták silóinak elhelyezését. Viszont a Kamcsatkai Terület vezetője nem volt hajlandó beleegyezni, hogy elfogadja a több mint 50 újabb siló megépítését. A kiabálások odáig fajultak, hogy a Kamcsatkai Terület vezetőjét letartóztatták, és valószínűleg estére már meg is lesz az új vezető.
Felkeltette a figyelmem a '2077. 5. 1.- A munka ünnepe' nevű bejegyzés is, aminek tudtam, hogy azért volt ez a neve mert a háború előtt volt egy ilyen ünnep, amikor nem dolgoztak és az május első napja volt. Ekkor Moszkvában a szovjet vezetők minden évben tartottak egy nagy gyűlést, hogy megbeszéljék a következő évi befektetéseket.
A 2077-es gyűlésen beszéltek még több légvédelmi fegyverről, és még több silóról. Viszont beszéltek egy országos szórakozási szolgáltatások fejlesztésének az ötletéről, miszerint több mozit, strandot, síközpontot, parkot és több televízió, terminál és rádió gyárt építenének ország szerte. Nagyon meglepődtem az űrbéli atombomba indítók ötletéről, amit elfogadtak, és úgy ítélték meg, hogy 2083-ra akár már el is készíthetik.
De a legérdekesebb viszont a több bunker építése volt, ami három további bunker építését kezdeményezte volna magyar földeken.
Majd az egyik pár héttel később lévő bejegyzésben Katalin arról írt, hogy a egyik bunkert már elkezdték építeni, Debrecentől keletre egy természet által rejtett helyre.
Ez nagyon izgatottá tett, és rögtön írtam is magamnak egy emlékeztetőt erről a PorTer-en, ami egy kézen hordozható terminál volt.
Az amerikaiak készítették még jóval a háború előtt a Pip-Boy-t. Majd az oroszok megszerezték a terveket hozzá, és elkészítették a sajátjukat. Ami igaz nem ért fel az amerikaihoz, és tömeggyártásba sem került az atomok miatt.
A PorTer oroszul a Portetivnyij Terminal, azaz hordozható terminál rövidítése.
Hozzám pedig akkor került egy, amikor még régebben egy kisebb orosz fosztogató csoport érkezett Pannóniába keletről, és volt egy elég nagy összecsapás köztük és köztem meg pár másik katona társammal.
Egy fosztogató sem élte túl, mi pedig felosztottuk a jutalmakat, én pedig mivel felismertem mi volt az, azonnal lefoglaltam a PorTert ami az egyik fosztogató kezén volt.
Az amerikai Pip-Boy-ok sok mindenre képesek. Van benne rádió, lámpa, Geiger számláló, valahogy figyelemmel tartja, hogy az ember mit hord magánál, térképek, ember egészségét kimutassa és le tudja játszani a holofilmeket. Van egy olyan funkciója is, hogy figyelmeztet ha egy agresszív entitás van a közelben, és legfőképp van VATS-ja.
A PorTer ennyit nem tud, de azért egész jó. Ebbe tartozik a rádió, Geiger számláló, ez is valahogy követi mi van nálam, de néha hibásan, térképek, mutassa az egészségem és ez is le tud játszani holofilmeket. Ez is tud figyelmeztetni, ha valami agresszív van a közelben, de sokkal kisebb a hatósugara és sokszor félreítél, és sajnos a PorTer-nak nincs VATS funkciója.
Később kicsit utána néztem, és Minszkben kiderítettem, hogy összesen csak olyan 250 darabot gyártottak le, aminek már nagyjából a fele valószínűleg darabokban van. Londonban pedig egy Pip-Boy szerelő belenézett, és megszerelt benne pár dolgot amik már nem működtek megfelelően az idő vasfoga miatt, mint például a rádiója, ami teljesen tönkre ment. Így utána tudtam zenét hallgatni a hosszú utak során, és nem kellett egy plusz rádiót hordanom a hátizsákomban, csak foglalta a helyet... egyszer kipróbáltam.
És mivel Londonban megtanultam angolul, Rosztovban oroszul, Berlinben németül egész jól és Párizsban is tanultam franciát, így egész jól megértem a nem magyar rádióállomásokat is. Amiket tudtam is hallgatni, a PERSA miatt. A PERSA a Pan-European Radio Signal Amplifier, azaz PánEurópai Rádió Jel Erősítő, magyarul PERJE, az Európában lévő rádió állomások között történő közös együttműködés eredménye volt. A PERJE egész Európában felerősítette, és létrehozott egy rádiótorony hálózatot, amin a kontinens minden rádió jelét be lehetett fogni. Igaz oroszba gyengék voltak az angol rádiók, de itt Közép-Európában szinte az összes jel erős volt.
Nemrég az egyik londoni állomásról azt hallottam, hogy olyan két éve Amerikában volt valami bunkerlakó, aki elhagyta a Vault 101-t, ahol valami olyan kísérletet folytattak, hogy mi lenne, ha egy diktatórikus felügyelővel együtt lezárnák a bunkert örökre.
A bunkerlakó kiszökött az apja után, utána midenféle jóságot tett. A legnagyobb pedig az volt, hogy létrehoztak egy gépet ami megtisztította egy egész öböl vízét a radioaktivitástól, viszont az apja életébe került.
Amerikában meg az összes bunkerben valami kísérletet folytattak, mindegyikben mást. Emlékszem, hogy az egyikben ilyen virtuális világban élnek az emberek 200 évvel később is, egy másikban pedig egy ilyen hallucináló gázt juttattak bele a szellőzőbe, ezzel megbolondítva mindenkit. Meg volt ahova bezártak 1000 nőt és egy férfit, meg fordítva 1000 férfit és egy nőt.
Az amerikaiak egyszerűen teljesen hülyék voltak.
Az itteniek arra voltak, hogy átvészeljék a atom katasztrófát, és amikor úgy ítélik meg, hogy már biztonságos, akkor újra kolonizálják Pannóniát. És gondolom ez még nem jött el.
De észrevettem, hogy már megint elgondolkoztam.
Gyorsan összeszedtem magam és tovább olvastam a bejegyzéseket. A legtöbb rövid volt, és csak ritkán voltak hosszabbak.
Végül elértem a '2077. 10. 18.- Helyzetjelentés'-hez, nem volt benne semmi érdekes, pedig ha tudták volna, hogy öt nappal később megszűnik a világ létezni úgy, ahogy ők ismerik.
Megnyitottam a '2078. 1. 6.- Túléltük, de milyen áron' nevű bejegyzést, és elkezdtem olvasni.
'Az utolsó bejegyzés jó rég volt. Ez azért van, mert történt pár dolog nem sokkal az utolsó bejegyzés után. Nevezetesen felrobbantották a világot, mi pedig éppen aludtunk, így Géza nem tudott figyelmeztetni minket. Nem minthogyha akármit is tudtunk volna csinálni ellenük. De a lényeg, mind a négyünk ilyen furcsa lénnyé változott. Mint a zombik.' Rögtön tudtam, hogy ghoulok lettek. Viszont nem értettem, hogy hogyan, mivel a legközelebbi bomba Budapest és Pozsony felett robbant fel. A válaszra várva pedig tovább olvastam.
'Az egész úgy történt, hogy 21-én elmentünk Budapestre egy rövidebb kirándulásra, és a külvárosban szálltunk meg egy hotelben.' Ez elmagyarázza, hogy lettek ghoulok.
'Éppen 24-én reggel jöttünk volna haza (mekkora balszerencse kell már ehhez!), viszont az éjszaka közepén felébredtünk egy fülsüketítő robajra, és arra, hogy az ablakok az egész épületben betörtek. Mi azon nyomban felugrottunk az ágyból és a gyerekszobába futottunk, aztán éppen amikor benyitottam és beléptem, elájultam. Amikor pedig reggel felébredtem, már ilyen voltam, mint egy zombi.' Érdekes, gondoltam.
'Először megpróbáltunk a kis lakásban túl élni, de három nap után muszáj volt elhagynia Gézának a lakást mert elfogyott az utolsó étel is.' Nem tudták, hogy a ghouloknak nem kell enniük? Biztos nem várták meg, hogy éhezzenek, és biztosak voltak benne, hogy továbbra is kell enniük.
'A kinti világ viszont teljesen lesújtott, ahogy mesélte Géza miután haza ért. Egy kisebb dombon állt a hotelünk, és innen beláttuk az egész várost. A várost ami szerinte csak volt, mivel szinte teljesen megsemmisült a város központja, és a közepén ahol pár napja még a parlament állt, most víz alatt volt a bomba krátere miatt. És mi is valószínűleg csak azért vagyunk még életben mert a bomba a belvárosba robbant, mi pedig elég messze voltunk. Ezért csak zombivá váltunk, vagy mivé.' Valahogy sikerült eltalálniuk, hogy hogyan jönnek létre az értelmes ghoulok, ami meglep, hiszen ez közvetlen a bombák után történt.
'Elmondta, hogy látott sok olyan embert mint mi, de minél beljebb ment, ahogy ő mondta, annál őrültebbek lettek.' Vad ghoulok.
'Hozott vissza olyan öt napra elegendő ételt. Majd elkezdtünk azon gondolkozni, hogy hogyan fogunk haza jutni. Amit négy nappal utána el is kezdtünk.' Eléggé vakmerő húzás figyelembe véve, hogy csak pár napja dobták le az atombombákat, és valószínűleg minden ember akinek volt fegyvere azonnal rájuk támadt volna.
'Gyalog jöttünk, még Budapesten megálltunk szerezni egy kevés ételt, és utána pedig elindultunk Komárom felé. Az út három napig tartott, de sikeresen haza értünk Komáromba. Azóta pedig két hónap telt el, mi pedig majdnem teljesen bezárkózva éltünk itt. Az itt lakók nagy része elment vagy pedig még ki sem jöttek a házukból. Minket pedig majdnem lelőtt az egyik szomszédunk amikor megérkeztünk, de aztán megnyugtattuk, hogy nem kell félnie tőlünk, és végül bele egyezett, hogy majd három naponta hoz nekünk valamilyen ételt.' Furcsa, ritkán van, hogy az emberek segítenek ghouloknak, de lehet ez már csak ilyen 200 év alatt összegyűjtött hírnév miatt van.
Akármitől is, én meglepődtem rajta.

Elolvastam a többit is, és egész szépen eléldegéltek pár hónapig, ami alatt megnyugtatták a helyieket, és felfedezték, hogy nem hat rájuk a sugárzás és enniük sem kell már.
Végül elértem az utolsóig, és megnyitottam.
'Tegnap elhatároztuk Gézával, hogy elmegyünk keletre és megpróbálunk kapcsolatot teremteni az orosz bunkerekkel, mivel az MB Bunkerben nagyon ellenségesek voltak amikor rádión keresztül beszéltünk hozzájuk. Úgyhogy ma felkészülünk, és két nap múlva elindulunk.' Hát az biztos, hogy az MB Bunker lakói ellenségesek, de nem értettem miért hittek benne, hogy az oroszok barátságosabbak lesznek, amik amúgy. És csak így neki vágni egy ilyen hosszú, egy-kétezer kilométeres és akár több éves expedíciónak. Bár nekik az úgysem volt probléma, mivel a ghoulok... hát, 200 évig biztos élnek, de ők erről még nem tudhattak.
Ez volt az utolsó bejegyzés és véget ért bármiféle befejezés nélkül.
Elkezdtem gondolkozni mit csinálhattak amikor elértek a volt Szovjetunióba. Lehet ő miattuk voltak az oroszok aztán olyan nyitottak.
De eszembe jutott, hogy még hét óra előtt vissza kell érnem a bázisra. Ezért felálltam és kimentem újra a folyosóra, majd jobbra kanyarodva benyitottam az utolsó ajtón.
Csak egy egyszerű raktár volt, semmi különösebben érdekes.

Ahogy kiléptem az ajtón a PorTer-re írtam egy emlékeztetőt, hogy majd mondjam meg a bázison, hogy ezt a házat mindenképpen kutassák át, mert ki tudja milyen háború előtti információk lapulnak még itt azokban az aktákban, vagy esetleg abból a széttört terminálból, ha még megszerezhető a tárhelye. Megnéztem a térképet, bejelöltem a bázis jelét, és elindultam északnyugat irányába.