2. fejezet: 63-as Főút

Ahogy elindultam, felnéztem és láttam a reaktor még megmaradt kéményeit.
Attól az épülettől lett Komárom olyan amilyen, egy elhagyatott radioaktív kincses domb. A bázis pedig a Vág másik felén állt, keleten.
A 63-ason akartam menni, mivel ott kevesebb vadállat van... többnyire. Ezért a nyugati irányba indultam el, mert onnan gyorsabban a 63-ra érek, és azon pedig csak két óra lesz a út vissza a bázisra.
Már sokszor jártam a város ennek a részében. Már nem tudni pontosan mi volt a lakónegyed neve régen, de most csak a nyugati lakónegyednek hívja mindenki, csak kis családi házak vannak itt. Viszont még mindig kiráz a hideg ha ezekben az utcákban járok. Az atomreaktor miatt azonnal el kellett hagyniuk az egész várost, és azóta sem él itt senki, mivel a reaktor még sugárzik. És valószínűleg nem is lesz hamar, hogy lakni fognak Komáromban.
Ha jól emlékszem azt olvastam egy régi könyvben, hogy 2086-ban alig tíz évvel a bombák után, volt egy csőtörés a reaktorban. Mivel akkor még mindig nagyon erősek voltak a telek, és a csőtörés is éppen januárban történt, a reaktorirányító nem engedte a reaktor leállítását, csak a teljesítményének csökkentését, mivel mindenki a reaktorban termelt árammal fűtött. A szivárgó csövet viszont sajnos nem tudták megtalálni, és végül a reaktor túlmelegedett. A túlmelegedés következtében a három reaktorból az egyes felrobbant, és szivárogni kezdett a hatalmas mennyiségű plutónium-240 a levegőbe.
Azt nem tudom addig hogyan és mivel tartották fenn, de valószínűleg mivel Komárom környéke nem volt bombázva, ezért itt maradt pár évre elegendő plutóniumrúd.
Nehéz megállapítani mennyien szenvedtek valamilyen módon a reaktor magolvadásában, de biztos, hogy több mint 14,000-en haltak meg a robbanásban, a szivárgás, a későbbi betegségek vagy a város elhagyásában. De még most is van, hogy valaki iszik a Vág vízéből, és hát... szinte biztos, hogy másodszor már nem iszik.
Még szerencse, hogy a KomReaktor Komárom északi részén, a 63-as pedig délen van, különben lehet a bázis nem is létezne.
Ha viszont sikerülne elállítani a szivárgást és valahogy megtisztítani a várost, akkor lehet Komárom újra egy élettel teli város lehetne, de erre senki sem számít, legalább is a közel jövőben nem.
Már több expedíció is indult, hogy elállítsák a szivárgást, de végül mind ilyen vagy olyan módon de kudarcba fulladt.
A várost pedig már másnapra majdnem teljesen kiürítették, és ezért rengeteg minden még mindig úgy van itt, mint ahogy azt akkor itt hagyták.
De ezeket a gondolatokat félre raktam, és folytattam az utam, már nagyon közel a kereszteződéshez.
'Mennyivel könnyebb lenne ha több működő jármű lenne... Nem is járműből több, hanem üzemanyagból'- gondoltam.
-Miért kellett felrobbantaniuk a pozsonyi olajfeldolgozót?- Kérdeztem hangosan, bár nem volt a közelemben senki.
Körbe néztem, de nem láttam vagy hallottam semmit csak a folytonos halk szelet.
Lassan kiérek a 63-ra, onnan már gyorsabban fogok tudni haladni.
Az egyik ház előtt megláttam egy érdekesnek kinéző fegyvert, ezért odasétáltam.
Ahogy közeledtem, nem tudtam kivenni milyen fegyver lehet, majd fölé álltam. Nézegettem de nem hasonlított nagyon egyik olyan fegyverre sem amit ismerek.
Leguggoltam, hogy jobban szemügyre vehessem, és ekkor láttam meg, hogy ez egy régi szovjet SzVK 65-ös mesterlövés puska, még hozzá elég jó állapotban.
Kezembe vettem, és elkezdtem forgatni. Kicsit hiányzott a támlájából, mintha valaki eltörte volna, de ezenkívül semmi baja. Viszont ekkor feltűnt valami.
Mért hagyná valaki itt az egyik legjobb mesterlövész puskát egyedüli problémája pedig, hogy a támlája félbe van törve, de azt simán bármelyik bázison ki tudnák cseréltetni. Nem éri meg csak így eldobni, főleg, hogy valaki még így is simán megveszi.
Bár lehet a belsejével van valami baj. Hogy ezt megnézzem, elkezdtem szétszerelni, hogy láthassam a belsejét.
Jó gyorsan szétszedtem, de nem találtam a belsejében sem semmi furcsát, ezért összeraktam.
Nem értem, hogy akkor mért dobja csak úgy el valaki, mivel biztos, hogy nem 200 éve hagyta el valaki, mivel akkor a kissé radioaktív esőtől már jó rozsdás lenne.
Az eredetét övező teóriáim gyártását abbahagytam, és a hátamra akasztottam a gitár mellé, majd folytattam az utam.
Már csak olyan 100 méter van a kereszteződésig, és mivel kezdett már lefelé menni a nap, kicsit gyorsítottam a tempómon.
Kicsivel később elértem a kereszteződéshez, és balra fordultam. Amint elindultam a 63-ason, megláttam a volt komáromi egyetemet, amit most már folyton ghoulok öveznek, bár senki sem tudja mért.
Hogy ne vegyenek észre, kissé lehajoltam, és újra gyorsítottam a már amúgy sem lassú sétámon, ami most már inkább kocogás lett.
Hallottam, hogy több ghoul hangosan kiáltott. Kissé ijedten, hogy felém indultak meg, kinéztem a korlát felett, és láttam, hogy egy ember ment az egyetem közelébe, és rátámadtak a ghoulok.
Mivel nem hagyhattam, hogy csak úgy megöljenek egy embert, ezért elővettem a nemrég zsákmányolt sznájperemet, és a korlátra állítva a lábait, belenéztem a távcsőbe.
Láttam, hogy az ember fut, és már kettő ghoullal végzett, de képtelen lenne az őt még kergető legalább tíz ghoullal egymaga végezni.
Abban reménykedve, hogy a távcsöve jól be van állítva, céloztam az egyik ghoul fejére, és meghúztam a ravaszt.
Kattant egyet... Elfelejtettem bele tárat rakni...
Remélhetőleg ezt nem látta senki.
Gyorsan kerestem egy ebbe passzoló tárat, amiből találtam is egyet, viszont csak egyet, de mivel 12 golyó van benne, ha nem hibázok, akkor simán le tudom szedni az összes ghoult.
A tárat betöltve újra a távcsőbe néztem, és láttam, hogy az ember még mindig futott, de ugyanannyi ghoul kergeti.
Újra becéloztam egy ghoult, vártam egy kicsit, és meghúztam a ravaszt.
A visszhangját sokáig hallani lehetett, és láttam, hogy az egyik ghoul fejtelenül eldől.
Mind a ghoulok és az ember megállt és a hang eredetét kereste. Amíg el vannak foglalva és egy helyben állnak, addig éri meg lőni. Tehát újra célba vettem egyet, és lőttem.
Még egy ghoul összeesett, és az ember lassan elkezdett menekülni a helyzetüket nem értő ghoulok elől.
Még egy majd még egy ghoul esett össze, amire a megmaradt hat ghoul elkezdett futni visszafele az egyetemhez.
Én gyorsan visszahajtottam a puska lábait, a hátamra akasztottam, majd elő vettem a gépfegyverem.
Az alacsonyabb korlátot átugorva gyorsan lerohantam a lejtőn, és elkezdtem minél halkabban a mostanra már fedezékbe vonult ember után futni.
A rejtélyes ember bement a szupermarketba ami felé én is elkezdtem, és mikor odaértem, benyitottam.
Az épületben sötét volt, a sok polcból pedig ami valaha még újabbnál újabb árucikkekkel volt tele, sok most a földön feküdt, a tartalmuk pedig körülöttük mindenhol szétszórva.
Hallottam egy konzerv doboz hangját a halk de annál nagyobb üzlet másik feléből, így a földön lévő sok dolgot kerülgetve elindultam a hang irányába.
A találkoztam pár Nuka-Colát, ami régen sem volt túl gyakori, de most még annál is ritkább. Ritka volt, de régen mikor a szovjetek engedtek egy kisebb mértékű kereskedelmet az amerikaiakkal, de mivel a Szovjetunió önellátó volt, ezért a külföldi kereskedelem alacsony volt.
A táskámba raktam kettő Nuka-Colát és folytattam az utam.
Megint hallottam valami csörömpölést ugyanabból az irányból, ami azt jelenti, hogy az ember nem mozdult el.
Ahogy közeledtem felé láttam, hogy egy ajtó mögül halvány fény szűrődik ki.
A fegyveremmel szorosan a kezemben benéztem, de csak egy reszkető embert láttam, aki alig bírta fogni az nem túl jónak kinéző AK-ját.
- Nyugalom, nem fogom bántani- Mondtam, a lehető legnyugodtabb hangomon.
- Öhhm... Hát akkor gye-... gyere be... feltett kezekkel- Felelte bizonytalanul.
Mivel nem akartam tovább fokozni a helyzetet, a nyakamba akasztottam a fegyverem és feltett kezekkel lassan besétáltam.
- Ki va...- abba hagyta, és egy nagyot nyelt, majd folytatta - Ki vagy te?- Kérdezte.
- Bátor Sándor a nevem, a komáromi bázis kapitánya. Nem foglak bántani- Mondtam neki, amire lassan leeresztette a fegyverét és nagy levegőt véve leült.
- Sajnálom, hogy fegyvert fogtam magára. Hogy is mondjam... eléggé... megijedtem amikor azok a ghoulok rám támadtak- Ez érthető, mivel nem sok ember van aki szemrebbenés nélkül szembe áll akár már csak hét ghoullal.
- Igen megértem... Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mit keresett egyáltalán az egyetem környékén,- kérdeztem tőle, mivel mindenki tudta, hogy az egyetem tele van ghoulokkal, és egyetlen épeszű ember sem menne a közelébe- és arra kíváncsi lennék, hogy ki maga.
- Egy megbízást teljesítek, amihez az egyetemből kellene kihoznom egy könyvet. De azt nem tudtam, hogy ennyire tele van ghoulokkal- Magyarázta.
- Oh, értem...- Elgondolkoztam, hogy tudnák-e segíteni neki bejutni és eszembe jutott, hogy már egyszer régebben terveztünk egy expedíciót az egyetem feltárására, de végül lefújtuk. Mostanra viszont már jobb felszereléseink vannak, és egyre nagyobb a szükség valamilyen mód találására, hogy elállítsuk a reaktor szivárgását.
Ha találnánk valami könyvet a reaktor tervrajzairól vagy a reaktorral kapcsolatban, akkor nagyon megérné elmenni. De végül is az is elég lenne ha a radioaktivitás által okozott betegségek gyógyításáról találnánk egy könyvet.
- Nagyon fontos? Mert ha igen, akkor segíthetünk bejutni, mivel mi is kíváncsiak vagyunk, hogy mi van oda bent- Ajánlottam fel.
- 700 pengőt ígért érte a megbízóm, ami egész jól jönne, ha tudnám teljesíteni- Felelte, és belegondolva 700 pengőt egy könyvért tényleg nem kevés- Viszont nem tudom miért olyan fontos az a könyv.
- A könyv címét elmondta?- Kérdeztem tőle.
- Igen. Azt mondta, hogy 'Az atomkorszak története' a címe.
- Atomkorszak története..., ha megtaláljuk először átnézzük, nincs-e benne valamilyen veszélyes információ amit fel lehetne használni gyilkolásra vagy kihasználásra. Csak, hogy ne arról ismerjenek majd, mint aki segített megszerezni a gyilkos fegyverét- Magyaráztam, amire ő bólintott.
- Akkor segítenek?- Kérdezte, hogy megbizonyosodhasson.
- Igen, mivel jól jönne legalább pár könyv a radioaktív betegségek gyógyításáról, egyre több van az utóbbi időkben- mondtam neki, miközben eszembe jutott a legutóbbi eset, amikor nyolc betegből csak ketten élték túl.
- Nagyon köszönöm. Nem tudom, hogyan tudnám meghálálni, nincs semmi pénzem amiv-
- Nem kell fizetnie semmit, főleg nem pénzt, abból van nekünk elég. Elég lesz nekünk majd amit ott találunk- Nyugtattam meg.
- Köszönöm.
Olyan tíz másodpercig csend volt, viszont eszembe jutott, hogy még mindig nem mondta el, hogy ki ő.
- Arra viszont még mindig kíváncsi vagyok, hogy ki maga.
- A nevem Balog Iván, Nagyszombat mellett születtem és élek egy kisebb falucskában, Hegyalján. Mindig is szerettem felfedezni, és néha teljesítek pár megbízást, egy kis plusz pénzért- Mesélte, én pedig csendben hallgattam.
- Soha nem tettem semmi illegálisat, ha attól félt volna.
- Nem féltem tőle, de mint egy báziskapitány, jól jött az információ.
Egy kis ideig csendben álldogáltunk, viszont amikor ránéztem az órámra, szóltam Ivánnak.
- Kezd későre járni, én pedig szeretnék visszaérni a bázisra még hét óra előtt. Tehát örülnék neki ha minél hamarabb elindulhatnánk.
- Az a szerkentyű ott a kezén még az időt is mutassa?- Kérdezte csodálkozva- De amúgy igen mehetünk- Felelte.
- Akkor pakoljon össze és már indulhatunk is.
Elkezdett összerakodni, belerakta a hátizsákjába a két konzervjét meg pár tárat, amit még a ghoulok ellen vett elő. Berakott pár plusz konzervet is, ami a földön hevert.
- Kész vagyok, mehetünk- Mondta, én pedig szó nélkül elindultam az ajtó felé, ő pedig követett.
Az ajtóban visszanéztem rá, és szóltam neki.
- Várjon itt egy kicsit amíg én körbe néz... Majd szóljon amikor odaértünk, hogy adjak magának egy jobb fegyvert, mert ez nem néz ki túl jól- Mondtam neki, amint visszanézve megláttam az AK-ját.
- Nem kell, ez tökéletes. Már vagy nyolc éve tökéletesen működik- Válaszolta.
- Az itt a baj... Na mindegy, akkor is adok egy új pisztolyt legalább, vagy megjavíttatom a fegyverét- Ajánlottam fel neki.
- Akkor inkább a javítás, eléggé hozzám nőtt ez a fegyver.
- Rendben. Viszont fogy az időnk, tehát maradjon itt egy kicsit amíg én körbe nézek- Ezzel én kiléptem az ajtón, és körbe néztem.
Nem láttam semmit csak az egyetem körül pár ghoult, de azok messze voltak.
Megfordultam és visszamentem szólni Ivánnak.
- Jolvan... Jöhet, nincs itt semmi.
Kijött ő is az épületből és elkezdett követni.

Az úton nem beszéltünk mivel nem akartuk felhívni magunkra a ghoulok vagy állatok figyelmét, de attól még néha kérdeztem tőle pár dolgot.
- És most honnan jön?- Kérdeztem tőle.
- Bécsből jöttem Pozsonyból pedig a 63-ason. Sok minden történt az úton- Mondta.
- Például mik?- Érdeklődtem.
- Amikor Bécsből elindultam északnak, mivel ugye ott van nem messze a határ, rám támadt egy fosztogató banda.
- És mit csinált?- kérdeztem érdeklődve.
- Elő vettem az AK-mat és lelőttem kettőt a hatból, majd valami csoda folytán éppen arra járt egy Népvédelmi osztag és segítettek megölni a többit.
- Szép... És Pozsony után nem támadtak magára vadállatok?- Kérdeztem tőle, mivel Pozsony és a Felső Csallóköz Bázis között elszaporodott állatok szinte mindenkit megtámadnak aki arra jár.
- De... de csak egy pár róka volt, amiket pedig könnyű volt elijeszteni- a rókák ritkán támadnak emberre, de ha igen akkor is valószínűleg csak azért mert éheznek, valószínűleg a farkasok minden prédát megesznek előlük- Felső Csallóközön pedig majdnem átvertek és megöltek, de végül rájöttem és feljelentettem őt a báziskapitánynak.
- Várjon, maga volt az aki miatt el tudták kapni a 'békés gyilkost'?- kíváncsian kérdeztem, miután eszembe jutott, hogy pár napja kaptam egy üzenetet Felső Csallóközből, hogy már nem kell többé félnem a 'békés gyilkostól'.
- Igen- Felelte büszkén.
- Magát is megpróbálta átverni majd megölni?- kérdeztem tőle.
- Igen megpróbált, és majdnem sikerül is neki megölnie engem, de szerencsére még időben felismertem a csapdáját és a katonák elkapták, akik aztán átadták a NKR-nek (Specialis Ramus Defensio Populi- SRDP/ Népvédelem Különleges Részlege- NKR).
- Hát akkor köszönöm, hogy elkapatta a térség egyik legveszé-...
Valamit hallottam a távolból, és reflexből gyorsan a kezembe vettem a gépfegyveremet.
- Várjon... Maga hallott valamit?- Kérdeztem Ivántól.
Iván egy kicsit gondolkozott és hallgatózott nem-e hall meg valamit, de végül így szólt.
- Nem, én nem hallottam semmit- Közölte.
Megkönnyebbülve leeresztettem a fegyveremet és sóhajtottam egyet.
Pár csendes másodperc után viszont egy hangos morgás volt hallható a távolban éppen előttünk az úton, és ezt már Iván hallotta.
Kicseréltem a gépfegyverem a nemrég szerzett mesterlövész puskámra, és gyorsan a lábait kinyitva leraktam az egyik alacsonyabb autó tetejére és belenéztem a távcsövébe.
Egy gyilkosfogat láttam olyan 300 méterre előttünk, ami éppen valamit rágcsált.
A gyilkosfogak a Pannónia legveszélyesebb állatai, amik a háború előtti medvékből fejlődtek ki, és háború előtti elődjével ellentétben ezek azonnal rátámadnak az emberekre. Szinte minden nyelven úgy hívják, hogy gyilkos fog, csak Amerikában az a neve yao guai, ami mondjuk szerintem kínai de nem tudom mért az a neve.
- Egy gyilkosfog... éppen eszik valamit, hajoljon le, nehogy észre vegyen- Utasítottam Ivánt, aki szintén kezébe vette a fegyverét.
Iván így is tett és letérdelt az autó mögé, majd a zsebéből előhúzott egy távcsövet, és belenézett.
- Le tudná lőni?- Kérdezte.
- Nem maradt sok lövedékem a ghoulok után, talán csak olyan hét vagy nyolc. De szerintem ennek elégnek kellene lennie- Mondtam, majd bemértem a gyilkosfog fejét, amint éppen egy húsdarabot szakít le egy valószínűleg birka testéből.
Meghúztam a ravaszt és a fegyvert pedig sikerült eléggé egy helyben tartani ahhoz, hogy lássam eltaláltam-e az állatot.
Egy kicsivel később pedig egy még hangosabb ordítást.
- Ajaj...
- Mi a baj? Nem találta el?- Kérdezte egyre nyugtalanabbul Iván.
- Eltaláltam, de csak a bal mellső vállát- Válaszoltam neki.
A távcsőben láttam, hogy a gyilkosfog elkezdett felénk futni, ezért még egyszer rálőttem, és eltaláltam a jobb lábát, a fenevad pedig nagy lendülettel feldőlt és még csúszott pár métert.
- A jobb lábának annyi, talán elég arra, hogy lelassítsa.
- Most mit csináljunk?- Kérdezte Iván eléggé feszülten.
Gondolkodtam mivel én sem tudtam mit csináljunk.
- Nem tudom... van gránátja? Ha közelebb mennénk ledobhatná. Már nincs talán 150 méterre sem.
- Van kettő repeszgránátom, de nem kelne fel addigra már?
- Nem, mert éppen most kel fel- Mondtam neki szarkasztikusan, és még egyszer remélhetőleg utoljára bemértem.
Lőttem kettőt de egyik sem talált, mivel a gyilkosfog a fájó lába miatt nagyon kiszámíthatatlanul futott.
- Baj van... Dobjon most egy gránátot- Utasítottam Ivánt, aki eldobta az egyik gránátot, és az autó mögé bújva fedezékbe bújva vártuk, hogy felrobbanjon.
Közben újra elővettem a géppuskám, ha a gyilkosfog túl élné a gránátot.
A gránát felrobbant és a gyilkosfog ordított egy nagyot, én pedig lassan kinéztem.
Először nem láttam, de aztán megláttam az egyik autó mögött a hatalmas vadállatot.
- Szerintem annak annyi- Jelentettem ki megkönnyebbülten.
Iván csak sóhajtott egy nagyot.
Még egy kicsit nézegettem a gyilkosfogat és amikor megbizonyosodtam róla, hogy elpusztult, felálltam és elkezdtem felé sétálni.
A fegyveremet folyamatosan rajta tartottam, de amikor fölé értem megpiszkáltam a egy kicsit a lábát, de nem történt semmi.
- Jöhet, ez már kipurcant- Mondtam Ivánnak, és lassan elkezdett ő is jönni, én pedig a mesterlövész puskámért visszamentem az autóhoz.
- Na de most már viszont tényleg jó lenne vissza érni a bázisra, mivel fél óra és hét lesz, de még legalább egy óra az út- Mondtam Ivánnak.
- Felőlem mehetünk- Felelte.
- Akkor irány a bázis.

Az út további részén nem történt semmi érdekes, Ivánnak elmeséltem az atomreaktor történetét, ő pedig elmondta, hogy a még működő Nagyszombati reaktorral is most problémák vannak.
A hídon is probléma nélkül átmentünk, és onnan pedig már látni lehetett a bázist.
Amikor pedig a kapuhoz értünk, oda mentem a kaputelefonhoz, megnyomtam egy gombot és beszélni kezdtem.
- Én vagyok Bátor Sándor a báziskapitány, nyissák ki- Mondtam bele a kis mikrofonba, majd valaki visszaszólt.
- Mindjárt elindul a kamera...- egy kis idővel később pedig felvillant egy zöld fény a kis fémlapon-, rendben, a kaput azonnal nyitom.
A hang egy recsegéssel megszakadt, kicsivel utána pedig elkezdtek mozogni a 2,5 méter magas acél ajtók két irányba, és látható lett a bázis belseje.
- Iván, üdvözlöm a Jókai Bázison- Mondtam Ivánnak.
Az egyik épületből pedig kijött három ember akik felénk jöttek.
- És már itt is vannak- Halkan motyogtam, hogy Iván és senki más se hallja.
Amikor pedig megálltak előttem, beszélni kezdtek.
- Üdvözlünk vissza a bázison kapitány.