Nézz rám!

by TyMea

Edward-ba véletlenül belekerül egy újfajta szer, aminek hatására az első személybe belé szeret, akit meglát. Egy újabb támadás során rákényszerül arra, hogy Mustang-ra nézzen, aminek következtében a benne lévő szérum elviselhetetlen kínokat okoz a fiatal alkimistának. Mustang mindent megtesz azért, hogy segíthessen a fiúnak, de a szérum igenerős és Ednek már nincs sok ideje hátra.

Jogok: Minden jog az író/rajzolóé, Arakawa Hiromu-é, én csak kölcsönvettem a szereplőket

Korhatár: Szerintem 18-as karika

Figyelmeztetés: Yaoi/Slash; Erotikus tartalom; Romantika; Dráma

Főszereplők: Edward Elric/Roy Mustang

Tartalom, leírás: Edward-ba véletlenül belekerül egy újfajta kísérleti szérum, aminek hatására az első személybe belé szeret, akit meglát. Egy újabb támadás során rákényszerül arra, hogy Roy Mustang-ra nézzen, aminek következtében a benne lévő szérum elviselhetetlen kínokkal keseríti meg a fiatal alkimista életét. Mustang mindent megtesz azért, hogy segíthessen a fiúnak, de a szérum igenerős, és Edward-nak már nem sok ideje maradt hátra...

Nézz rám…!

1. fejezet

- Ááá! – hangzott fel egy elmosódó, fájdalmas kiáltás a homályos alagsor üres falai között.

- Ed!

Tompa üvegcsörömpölés, majd egyre hangosodó zűrzavar hallatszódott ki az egyik bíborfényű teremből.

- Al, segíts! Nagyon marja a szememet!

A szavakat gúnyos kacaj követte.

- Ostoba kis mitugrász! Hála az önfejűségednek, most jól megjártad!

A terem szürke márványpadlóját a már jól ismert vöröses folyadék borította, folyékony halmazállapotában, tömkelegével a hatalmas üvegcső széttört maradványaival. A közepén a szőke hajú alkimista térdelt, vadul törölgetve szemeit, a belejutott folyadék miatt. Mellette öccse páncélos alakja guggolt, nem csak segítségnyújtás gyanánt, hanem, hogy megvédje a tőlük néhány méterre álló három homunculustól.

- Remek… sikeresen megjártam. – csikorgatta a fogait Edward, még mindig nem tudva kinyitni a szemeit. – Remélem, gyors halálom lesz.

- Ne mondj ilyet, bátyó! – keseregte Alphonse síri hangon, próbálva lelket önteni bátyába.

- Valóban kár ezen rágódni. – lépett előre Lust, könnyed hangon beszélve. Most tett egy hanyag fejbiccentést a széttört üvegcső egykori helye felé. – Amiről nem tudsz, Acél Alkimista, hogy dr. Tucker nem csak a Bölcsek Kövének elkészítésén fáradozott idelent.

- Hogyan?! – lepődött meg a két fiú.

- Kis naivak, fogalmatok sincs az egész dologról. A doktor rengeteg… „érdekesebbnél érdekesebb" fejleményt ért el a kő létrehozása közben. Úgymond mellékvágányra tévedt néhány alkalommal, amikből aztán különbféle szereket hozott létre.

- Engem marhára nem érdekel, hogy milyen nagy koponya Tucker! – ordította Edward magából kikelve, még mindig csukott szemekkel. – Ez a nyamvadt szer megvakított, ráadásul már csak perceim vannak hátra! Úgyhogy bocsi, de sürget az idő!

Azzal összecsapta a kezeit, és már-már vette a lendületet, hogy a kövezetre tenyerelve aktiválja a benne lévő alkímiát, mikor arra kapott észbe, hogy az eddig mellette guggoló Al felkiáltva vágódott hátra, csúszva vagy 10 métert, és valaki elkapta a csuklóit, erősen tartva. Felnyögve kapta fel a fejét, és átkozta magát, amiért még mindig nem képes kinyitni a szemeit.

- Na-na! Csak lassan a testtel, kicsi alkimista. – felismerte, ez a hang Envy-hez tartozott. Még mielőtt reagálhatott volna a „kicsi" jelzőre, a homunculus folytatta. – Bár nem szeretem elrontani az ilyen poénos meglepetéseket, de ezúttal kénytelen leszek felvilágosítani téged. A szer, ami rád ömlött, mélységes bánatunkra még csak véletlenül sem halálos, bár igaz, ez az egyik legkínzóbb alkotása.

- Micsoda?! – dermedt meg Ed. – De hát… a vörös folyadék… meg fog…

- Mondd, te nem figyeltél az előbb, Acél?

- Hagyd, Envy. – intette le Lust a társát, aki éppen leüvölteni a készült a fiút. Most ő vette át a szót. – Ez a szer egyike volt a doktor kutatásainak. Sok más vegyületet is bevetett, hátha megtalálja a keresett hozzávalót a…

- A lényeget, banya! – fakadt ki Ed türelmét veszítve. Kissé kezdte feszélyezni a tudat, hogy vakon térdel a vörös trutyiban, előtte pedig Envy guggol, még mindig a csuklóit szorongatva. Hallotta hátul öccse páncéljának zörgését, de az ifjabbik Elric nem mert közeledni, nehogy bántsák bátyját.

Lust elhúzta a száját a „banya" szóra, összevonva szemöldökeit tette karba a kezét.

- Rendben. Én a helyedben nem nyitnám ki a szemeimet, ugyanis a szer miatt, akire először ránézel, halálosan belé szeretsz.

Kijelentését néhány másodpercnyi néma csend követte. Edward rángatózó arcizmokkal próbálta megemészteni és mérlegelni a hallottakat.

- Ez… valami vicc?! – nyögte ki, de a hallottak után valahogy nem akaródzott neki kinyitnia a szemét.

Lust felkacagott, megsimogatva a mellette álló Gluttony kopasz fejét.

- Nem, Edward, nem viccelünk. A doktor feromonporral keresztezte az egyik kísérleti szérumot, és a hatása igen szórakoztató lett. A szer akár lenyelve, akár bőrhöz érve ezt eredményezi. Mikor hatni kezd, az első ismerős arcba belé szeretsz. És ez nem vicc.

- Akkor mégis miért mondtátok el?

- Hogy te milyen ostoba vagy! – vágott fancsali képet Envy. – Talán azért, mert totál gáz lenne, ha rám néznél először, majd utánam koslatnál, mint egy szerelmes kislány! Nem igazán vagy az esetem.

Edward ekkor veszítette el a maradék türelmét, így most felkiáltva rántotta ki csuklóit a szorításból, hátra vetődve.

- Nem hiszek nektek! Csak be akartok csapni, hogy kihasználjátok a vakságomat! Al!

Öccse máris mellette termett, védelmezően talpra segítve fivérét.

- Az a te bajod, ha nem hiszel nekünk, mi viszont valóban ostobák lennénk, ha nem használnánk ki a remek lehetőséget, hogy a kis Acél Alkimista nem lát. – mondta a nő negédes mosollyal, azonnal meghosszabbítva körmeit.

- NEM VAGYOK KICSI! – hőbörgött Ed éledő haraggal, harcra készen. Hiába nem képes a szemét használni, attól még ugyanúgy be tudja vetni az alkímiáját.

- Ed, biztos jól vagy? – kérdezte Al aggódva. – Nem tudsz így harcolni, csak magadban teszel kárt.

- Nem érdekel, de azt sem fogom hagyni, hogy ezek megint megússzák!

Alig fejezte be, teljesen váratlanul valami enyhe földrengésszerű robajra lettek figyelmesek a mellettük lévő fal mögül. Mire felfoghatták volna a dolgot, már be is robbant, szép kis törmelékport kavarva az amúgy sem világos helyiségben. A bent lévők köhögve legyezték el arcuk elől a port, mindkét csapat felkészülve a legrosszabbra, mikor egy méretes alak körvonala rajzolódott ki belőle.

- Armstrong Őrnagy! – kiáltotta Al megkönnyebbülve, mikor felismerte a tagbaszakadt katonatisztet.

- Halihó, gyerekek! – vigyorodott el a férfi, összecsapva súlyos vasmacskáit. – Mint látom, éppen jókor jöttünk!

Azzal mögüle előlépett Maes Hughes és Maria Ross, fegyverrel a kezükben, egyenesen a bosszankodó homunculusokra szegezve a csövüket.

- Hogy az ördögbe kerültek ezek a bohócok ide? – acsargott Envy, fél szemmel a menekülési utat kutatva. – Lust!

- Nem maradunk itt. – hunyorított Lust, mire hirtelen mozdulattal valami üvegcsét dobott maguk elé a földre, ami szétrobbanva, sűrű zöld füstöt hozott létre. Egy robajszerű hang után a füst eloszlott, és a három homunculusnak csak hűlt helye maradt… na meg egy méretes rés a padlón, ami az alagsorra vezetett.

- Fene, meglógtak! – eresztette le a fegyverét Maes. – Sebaj, a parancs úgyis az volt, hogy titeket menekítsünk ki élve.

Közben Maria már Edék mellett volt, figyelmesen megvizsgálva őket.

- Mi történt, fiúk? Hogy kerültetek ide?

- Ezt mi is kérdezhetnénk! – ráncolta a szemöldökét Edward, a zsebeiben kutatva. – Honnan tudták, hogy itt vagyunk?

- Ne felejtsd el, hogy mi a hivatásom. – jelentette ki büszkén az Alezredes. – Bár, ha őszinte akarok lenni, elég feltűnő jelenségek vagytok, hála Al-nak. Az Ezredes utasított, hogy keressünk meg titeket, fene se gondolta volna, hogy valami jövőbelátó képessége van.

- Ez nem jövőbelátás, hanem puszta zsarnokoskodás a beosztottjai felett! – háborgott Edward, miközben előkotort zsebéből egy vászonkendőt. Ezt most gyorsan a szemére kötötte, bebiztosítva magát, hogy még véletlenül se nézzen rá senkire, ha már ki tudja nyitni a szemét. Mit tudni, mi igaz a homunculusok szavaiból, de nem árt az óvatosság.

- Mi történt a szemeddel, Edward? – kérdezte Armstrong, készen állva arra, hogy azonnali elsősegélyben részesíthesse.

- Se-semmi különös! – hebegte Edward. Csak reménykedett benne, hogy öccse nem kottyintja ki a történteket. – Az egyik szer a szememet érte, de nincs baja, csak egy kicsit pihentetni akarom, mert szúr.

Alphonse felsóhajtva ingatta meg a fejét.

„Jaj, bátyó, miért hazudsz már megint? – gondolta. – Tudod, hogy előlük semmit nem lehet eltitkolni."

- Rendben, azonnal elviszlek a katonai kórházba egy alapos kivizsgálásra. – jelentette ki Maria ellentmondást nem tűrő hangon. Majd megragadta Ed karját és kifelé kezdte húzni.

- Wháá! Dehogy megyek orvoshoz! Most vagyunk túl egy csatán, haza akarunk menni pihenni, nem pedig egy őrült orvoshoz, aki szétszurkálja a hátsómat!

- Igaz is! Ha már a hátsóknál járunk! – kapott hirtelen a homlokához Maes, majd sebtében a zsebéhez kapott. – Van Elysia-ról egy cuki kis fürdős képem, amin kilátszik a habokból a kis popsija. Hát nem ennivalóan édes a kis szentem? Jaj, bocsi Ed, te most nem látod, de ne izgulj, amint újra látni fogsz, megmutatom neked is.

Edward halkan kifújta magát. Legalább egy pozitívuma lesz ennek a „vakságnak", hogy nem kell az Alezredes kis billiónyi képét nézegetnie a kislányáról…

- Ne haragudjon, Alezredes úr, de Edward-éknak jelenleg sürgős ellátásra van szükségük, utána pedig jelentkeznie kell az Ezredes úrnál, jelentést tenni. – mondta most Maria határozottan, majd kitolta az Elric fivéreket a teremből.

Edward szája közben gúnyos mosolyra húzódott. Hiába, mégis az lesz a legszebb, hogy nem fogja látni Roy Mustang önelégült képét…

2. fejezet

Mikor a kiscsapat bevonult a szobába, Roy Mustang unott (vagyis inkább az elegem-volt-minden-nyamvadt-papírmunkából) arccal nézett fel rájuk. Már-már mondani akart volna valamit, mint például: „Késtetek!", vagy „Nem látjátok, hogy dolgom van?", mikor tekintete a hátul kullogó szőke fiúra esett. Enyhén összevont szemöldökkel tette le a tollat a kezéből, nem is reagálva Maes harsány köszönésére.

- Mi történt veled, Edward?

Ed összerezzent a már jól ismert kellemesen mély hangra, meglepte a belőle kiérződő enyhe aggodalom. Most gyorsan összeszedte a gondolatait.

- Áh… semmi különösebb, a kis összecsapásunkkor véletlenül a szemembe ment egy kevés kísérleti szérum, de hamar kiheverem! – fejezte be (megjegyezve, szokatlan nemtörődömséggel), majd azonnal más témára kanyarodott. – Sajnos a homunculusok elmenekültek, viszont az épület le lett foglalva, úgyhogy Tucker összes ottani kísérletezgetését megtalálhatjuk.

Ennyivel befejezettnek is tekintette a dolgot. Nem úgy Mustang.

- Orvos látott már?

- Semmi szükségem rá!

- Értem. Ezek szerint addig akarsz vakoskodni, míg meg nem gyógyulsz magadtól?

- Muszáj lesz, ugyanis NEM-MEGYEK-ORVOSHOZ! – emelte fel a hangját Ed a végére.

- Ez esetben, ha egy hét múlva sem lesz változás az állapotodban, vissza kell, hogy vegyem az órádat. – fonta össze ujjait Mustang az asztal tetején, rátámasztva állát.

- Na de Ezredes úr…! – botránkozott meg Maria, nem értve ezt a hirtelen szigort.

- Ez még tőled is igazságtalan, Roy. – csóválta a fejét Maes.

- Nem értem, hogy mi ebben az igazságtalan. – folytatta a férfi nyugodtan, továbbra is tüzetesen figyelve a fiú arcát. – A szeme nélkül nem képes sem parancsot végrehajtani, sem folytatni a kutatást a hőn áhított Bölcsek Köve után. Ergo hasznavehetetlenné válik, mint Állami Alkimista, így nincs szüksége az órára. Tehát Edward. Vagy elmész az orvoshoz, vagy pedig elviseled a következményeket egy hét múlva.

Ed ökölbe szorította a kezeit tehetetlen haragjában, csoda, hogy féken bírta tartani kikívánkozó szavait.

- Egy hét múlva számítok a bocsánat kérésére, Ezredes! – morogta, majd megfordult, hogy kitaláljon. Al gyorsan utána sietett és óvatosan irányítgatta bátyját, nehogy az nekimenjen valaminek.

Mustang most ismét az asztalon heverő papírokat kezdte rendezgetni.

- Nos, ha végeztetek a jelentéssel, akkor nincs más feladat. Azaz… Maes!

- Igen, Roy? – szalutált az Alezredes, miközben mindenki elhagyta a szobát.

- A továbbiakban szeretném rád bízni az Elric fivérek felügyeletét. – mondta a férfi halkan, komoran nézve fel a papírokból. – Örülnék, ha addig odafigyelnél rájuk… főleg a kis mitugrászra, nehogy bajba sodorja magukat valami meggondolatlansággal.

- Heh, sejtettem, hogy nem hagy hidegen Edward balesete. – mondta Maes vigyorogva, de utána azonnal el is komorodott. – Tudod… nekem akkor sem tetszik itt valami. Szerintem Edward és Alphonse eltitkol valamit előlünk. Van egy rossz érzésem, hogy az a szer, ami a fiút érte, nem maradt hatás nélkül. Különben miért hadakozna ennyire az orvosi vizsgálat ellen?

- Szerinted miért mondtam, hogy figyelj rá?

- Jól van, jól van, értettem a szóból, főnök! Már itt sem vagyok, megyek bébiszitterkedni! - legyintett Maes, majd ő is távozott az irodából.

Mustang elkomorult arccal nézett le a lapokra. Egészen biztos volt abban, hogy valamit eltitkol Edward a történtekkel kapcsolatban. Na, de ő akkor is kideríti, még ha ilyen módszerekhez kell is folyamodnia. Nem engedi, hogy megint bajba sodorják magukat, túlságosan is fontos számára ez a kis méregzsák, semhogy elveszítse őt.

3. fejezet

- Szemét! – kiáltotta Edward, mire egy nagyot rúgott az egyik ajtókeretbe. – „Vagy elmész az orvoshoz, vagy viseld el a következményeket…!" Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Óóó, hogy szakadna rá az ég!

- Bátyó, nyugi. – próbálta őt csitítgatni Al, majd az ágyra ültette (némi erőszakot bevetve) a testvérét. – Nézd a jobbik oldalát.

- És mégis mi lenne az?

- Ööö… van egy heted, amit gyakorlással tölthetsz el, hogy jobban menjen a tájékozódás így, bekötött szemmel.

- Most mondj olyat, amivel fel is tudsz vidítani.

- Szóval hát… lehet, hogy ez alatt a hét alatt megismerkedsz valakivel, aztán leveszed a kendőt és már nem is vagy vak! – vágta rá Alphonse más ötlet híján, amitől egy óriási tockost kapott a sisakjára a fiútól.

- Na jó, téma lezárva, Al! Inkább összeütök va-… - itt most elakadt a hangja. – Izé… tudnál egy kicsit segíteni a konyhában?

- Persze, bátyó.

Alig értek ki a konyhába, mikor kopogtattak az ajtón.

- Ki az ördög az? – morogta Ed, de Al már mozdult is, hogy kinyissa.

- „Nahát, Alezredes úr, valami történt, hogy megint itt van?" – hangzott fel kintről a fiatalabbik fiú meglepett hangja.

- „Áh, semmi, mindössze csak látni szerettem volna, hogyan boldogultok. – jött beljebb Maes, körülnézve. – Edward is itt van?"

- Itt vagyok. – botladozott ki a konyhából a szólított, a falba kapaszkodva. – Valami gond van? Netán mégsem kapom meg az egy hetet drága Ezredesünktől?

A férfi felsóhajtva vette le a szemüvegét, megtörölve a maszatos üveglapokat.

- Tudod, nem értem ezt a köztetek folyó vitatkozást. Állandóan egymás fülét tépitek, marakodás nélkül el sem tudtok válni. Ám amint bajban van az egyikőtök, a másik megérzés szerűen a segítségére siet.

- Mi nem is…

- Nézd, én csak a tényeket közöltem. Te például folyton ócsárolod és egy idegesítő piócának tartod az Ezredest, de bárkivel szembe mész, aki veszélyt jelent rá vagy ránk, a csapatára. Ha pedig veletek történik valami, Roy 99%-ban megérez valamit, és azonnal riaszt minket. Biztos ellenezné, ha megtudná, de el szeretném mondani, hogy most is ő küldött utánatok, hogy figyeljek rád, Edward.

- Ha ennyire figyelmes, akkor miért nem ő vigyáz rám? – morogta Ed, duzzogva téve karba a kezeit. – És, ha már itt tartunk, akár oda is vehetne magához, hogy még alaposabban rajtam tarthassa a szemét! Mert, ugyebár ahhoz nagyon ért, hogy hogyan kell valakit állandó megfigyelés alatt tartani!

Mindezt csupán iróniának, jogosnak vélt mérgelődésnek szánta, ám Maes szeme felcsillant ennek hallatán, tenyerébe csapva.

- Ez egy zseniális ötlet!

- Tessék? Mégis mi a nyavalyáról beszél?!

- Megbeszélem Roy-jal, és ha odavesz magához, könnyebben tud vigyázni rád, és… már megbocsájts, Alphonse, de szerintem ő jobban a gondját tudná viselni a bátyjádnak.

- TESSÉK?!

- Nem is tudom… - gondolkodott el rajta Al. – Az igaz, hogy nem tudok mindenben segíteni neki…

- Al!

- Éppen ezért kell Edward-ot biztonságba helyezni, míg rendbe nem jön a látása. – bizonygatta Maes.

- Hahó, én is itt vagyok ám!

- De miért pont az Ezredes úrnál?

- Ide figyelnétek rám is? Hééé!

- Mert Roy az, aki elég erős, hogy megvédje a bátyjádat az esetleges támadásoktól. Melletted nem biztos, hogy biztonságban lenne, és te sem, ha egyedül maradtok, hiába mentetek keresztül annyi mindenen. Ed egyik legfontosabb érzékszervét veszítette el, ezt nem lehet fél vállról kezelni.

Edward, megunva a láthatatlan ember szerepét visszaaraszolt a konyhába, hogy végre keressen magának valami normális ételt. Közben a hallottakon rágódott, és nagyon nehezen ismerte be, de igaza volt Maes-nek. Al mellett nem maradhat. Mi lesz, ha megtámadják őket? Öccse nem tud ebben a páncélban hatékonyan harcolni, ráadásul roppantul veszélyes neki a páncélon belül lévő rajzot is védeni. Mustang jóval erősebb tőlük, nekik kettőjüknek nem biztos, hogy lenne esélyük hatástalanítani a homunculusokat és kiméra társaikat. Nem mellesleg mi van akkor, ha leesik vagy megsemmisül a kendője? Ha pont ránéz először? Most szeressen bele a saját öccsébe? Ráadásul egy páncélba? Még viccnek is rossz! Nem, a helyzet jóval komplikáltabb így, hogy történt ez a baleset. Ha „csupán" a látása gyengélkedne, az egy dolog. De így, hogy fennáll a veszélye, hogy beleszeret az első ismerősbe, akit meglát…! Na de, hogy pont Mustang-hoz költözzön, az is abszurdum!

„Na, majd lerendezek én itt mindenkit! Elérem, hogy senki ne piszkáljon feleslegesen, és ne akarják levenni rólam a kendőmet!"

4. fejezet

- A-Alezredes úr.

- Mondd, Ed. – pillantott rá Maes, miközben lefékezte a kocsit a központi épület előtt.

- Nos… szóval… - kezdte Ed, olyan arccal, mintha valami hatalmas titkot készülne felfedni. - … mondanom kell valamit.

- Ne aggódj, az Ezredes biztos megértő lesz, és befogad téged. – biztosította őt Maes, kitessékelve a fiút is a kocsiból, az épület felé tolva.

- Nem, ezt muszáj elmondanom, mielőtt Mustang-hoz megyünk! – torpant meg Ed, nem messze a férfi irodájától. – Én… én nem mondtam igazat a múltkor!

- Mivel kapcsolatban? – ráncolta össze a homlokát Maes.

Edward tettetett fájdalmas sóhajjal hajtotta le a fejét.

- Amikor múltkor a szemembe ment az a szer, történt velem valami. A homunculusok elmondták, hogy temérdek kísérleti szérumot készített a doktor és mind közül az volt a legrosszabb, amelyik engem ért.

- Kezdesz megijeszteni, Edward. Mi történt? Milyen szer volt az?

Ed most kis hatásszünetet tartott, majd a világ legkomolyabb hangján folytatta.

- Ha leveszem a kendőt, meghalok, Alezredes úr.

- Tessék?! – kerekedtek ki a férfi szemei, úgy nézve a fiúra, mintha az bármelyik pillanatban holtan esne össze.

Edward elfojtotta önelégült mosolyát.

„Talált-süllyedt!"

- Igen… a szer miatt, ha kinyitom a szememet, a fény hatására aktiválódik a szervezetembe került szer és azonnal elkezdi felemészteni a véremet, ezáltal megölve.

- Uramisten, Edward! Ezt eddig miért nem mondtad? Hisz ez… te jó ég! – túrt a hajába az Alezredes összezavarodva. – És… és ez biztos?

- Nézze, a homunculusok ezt mondták, nekem pedig nincs kedvem kipróbálni, hogy igaz-e. – azzal itt át is tért a lényegre. – Tehát ezért nem tartom jó megoldásnak, hogy Mustang-hoz akar vinni, mert csak úgyis veszekednénk, és bekötött szemmel semmi esélyem, hogy jól valagba rúgjam. Akkor talán vissza is mehetnénk Al-hoz és…

- Hova olyan sietősen, Acélkám? – vágott hirtelen valaki a szavába, aki mögötte állt.

Edward az ismerős hangtól hevesen összerándult, gyomra kicsi gombóccá zsugorodott.

- Roy! A frászt hozod ránk! – fakadt ki Maes is. Jócskán lefoglalhatta a téma az Alezredest, ha ő is képes volt ennyire megijedni.

- Oh, ezer bocsánat. – szabadkozott az Ezredes, a legcsekélyebb sajnálat nélkül a hangjában. Most egyik kezét Ed vállára tette, akit akaratlanul is kirázott a borzongás a másik tenyeréből áradó forróságtól. – Hallottam, mit beszéltetek az imént. Tudod, Edward, te ostobább vagy, mint hittelek.

- Roy!

- Mondja, hogy lehet valaki ilyen gerinctelen és érzéketlen alak, mint amilyen maga?! – fakadt ki Ed elkeseredve. Na, ezért nem akar ő hozzá költözni! – Gondolom, meg sem rázta a hír, hisz' sokkal könnyebb lenne, ha lekerülne rólam a szemvédő, nem igaz? Legalább megkímélném a további kellemetlenségektől, Ezredes!

- Én ilyet egy szóval sem mondtam, ne beszélj marhaságot! – jött a komor felelet. Ed nem volt benne biztos, de mintha szemrehányást vélt volna kiérezni a hangjából.

- Elég, ha gondolja! De igaz is, ha már hallott minket, akkor közlöm, hogy SOHA nem költözöm magához!

Az eddig a vállán nyugvó kéz hirtelen erősen megszorította, mire magához rántotta. Edward tiltakozni sem tudott, a nyakánál átkarolva szorította magához őt a férfi.

- Köszönöm, Maes, most mehetsz a dolgodra.

- De Roy...! – kezdte a tiltakozást a szemüveges férfi, de a felettese leintette.

- Azt mondtam, mehetsz. Ez parancs. És örülnék, ha senkinek nem szólnál erről a dologról. – fejezte be Mustang, mire elengedte a meghökkent fiút, csakhogy a hátánál megfogva a ruháját, az irodájába húzza.

Edward-nak fogalma sem volt, mi fog történni, így csendesen tűrte, hogy leültessék egy kanapénak tűnő bútordarabra. Még hallotta az ajtót becsukódni, mire besüppedt mellette a puha bőrhuzat. Néhány hosszabb másodpercig semmi nem történt, Ed is kezdte már kényelmetlenül érezni magát, mikor Mustang megszólalt.

- Hogy érzed magad?

Na bumm! Mindenre számított, csak egy ilyen kérdésre nem…

- Hogy érti? – nyögte ki az első, nem túl értelmes kérdését.

- Mit nem lehet ezen megérteni? Azt kérdeztem, hogy érzed magad?

- Ingerülten, ami természetes velejárója, ha a maga tíz méteres körzetében vagyok!

- Nem kimondottan erre gondoltam. Testileg mit érzel a szer miatt?

Valami nagyon nem stimmelt neki. Ha Roy Mustang nem veszi fel az Edward-tól jövő sértegetéseket, ott csakis valami csapda lehet. De mindegy is, úgy gondolta, kivételesen lehet őszinte.

- Semmi különösebbet, azt leszámítva, hogy fejlődtek valamicskét a maradék érzékeim.

- Biztos? Nincs valami egyéb, szokatlan tünet?

- Mire gondol?

- Bármire.

Edward-nak gőze sem volt, miről beszél, egyébként sem érzett semmi más változást a szervezetében. Megrázta a fejét. Most ismét kisebb hatásszünet következett, mire enyhe huzatot érzett az arcánál, orrát megcsapta a férfi enyhe almás-fahéjas illata.

- Kivele. Miért hazudsz mindenkinek? – jött a még váratlanabb kérdés, közvetlenül a fülénél.

Edward megriadva húzódott hátrébb, agyában száguldozni kezdtek a gondolatok.

- Hogy micsoda? Már miért hazudnék? Van fogalma róla, milyen nehezemre esett beszélnem erről?

- Igen, azt sejtem. De ki kell, hogy ábrándítsalak, „kicsi" alkimista… - nyomta meg a „kicsi" szót. - …, hogy én nem vettem be ezt a maszlagot. Na jó, talán az elején igen, mikor olyan hitelesen előadtad magadat Maes-nek.

Ed össze volt zavarodva. Vajon mi buktatta le? Az, hogy nem sírta el magát?

Hallgatásával csak még inkább alátámasztotta a vádakat.

- Tehát kivele. Mi ez a halandzsa itt a halálról? Mivel érdemelte ki Maes, hogy így megijeszd őt?

Ed-et nagyon mellbe találta a vád. Most így kimondva, tényleg gonosz dolog volt részéről becsapnia az egyetlen személyt, aki igazán törődött velük. De egy valami nem hagyta nyugodni.

- Megkérdezhetem, hogy mire alapozza ezeket a feltételezéseket? – próbálkozott meg egy utolsó harmatgyenge kapaszkodóval.

- Nekem már volt dolgom a Bölcsek Kövének az utánzatával, jól tudod. De nem is ez a lényeg. Marcoh-val rengeteget beszélgettünk a különbféle kísérletekről, ezek között szóesett a vörösvíz más anyaggal való összekeveréséről is. Mit ad isten, épp elmondta nekem a doktor, hogy halált hozó szérummal összevegyítve kegyetlen kínokat áll ki az ember, míg megöli, és nem holmi fény hatására emészti fel a vérét.

„Basszus, ez a fickó tényleg profi! – szívta a fogát Ed. – Fene a belébe, hogy mindig mindent jobban kell tudnia!"

- És mi van, ha Tucker kifejlesztett egy másfajta halált hozó szérumot? Ami fény hatására felemészti a véremet? – kötötte az ebet a karóhoz.

- Én 100%-ig biztos vagyok benne, hogy semmi ilyen hatása nincsen, nem hiába kérdeztem rá, hogy van-e más tüneted. Nekem elhiheted, ha TÉNYLEG halálos szer van benned, azt kegyetlenül megéreznéd, legyen az bármilyen féle-fajta. De te csak viseld azt a fáslit, ha azt akarod, hogy elvegyem az órádat egy hét múltán. – áll fel most Mustang a kanapéról, majd az asztalához lépve, elpakolgatott néhány oda nem kellő iratot.

Edward már-már nyitotta a száját, hogy tovább cáfoljon, de a szavak nem akartak a torkára jönni. Mustang nagyon jól TUDTA, hogy nincs semmilyen halálos nyavalyája, és most csak bolondot csinálna magából, ha tovább erősködik. De az lehetetlen, hogy megmondja az igazat, hisz' vagy nem hinné el, vagy körbe röhögné!

Még a kanapén ücsörgött, a lehetőségeit mérlegelve, mikor Mustang ismét megszólalt.

- Maes-szel még ma beszélek, hogy nem igaz a kis történeted, te viszont délutánra pakold össze minden cuccodat, addigra idehívom Havoc-ot.

- Mit akar már megint? – kérdezte Ed duzzogva.

A férfi gúnyosan elmosolyodott, amit ő nem láthatott.

- Mégis mi mást? Mától odaköltözöl hozzám, Acél. És ez parancs.

5. fejezet

Miután Havoc Őrnagy haza kísérte, ő is besegített a fiúnak a pakolásba.

- Ne vedd ennyire a szívedre, Edward. – próbálta megnyugtatni őt a férfi. – Gondolj bele, hány nő szeretne veled cserélni, hogy összeköltözhessen Mustang-gal.

- Én meg bármelyikükkel ezer örömmel cserélnék. – morogta Ed, próbálva kitapogatni a szekrényében, hogy mi micsoda. – Hogy lehet ilyet parancsba adni? Ez az emberi jogok megsértése, engem nem költöztethet csak úgy ide-oda, kénye-kedve szerint! Maga szerint le lehet csukatni valakit ezért, Őrnagy?

- Ed, nyugi. – próbálkozott Al is, aki szintén bátyja kevéske cuccát rendezgette el a bőröndben. – Az Ezredes úr csak segíteni szeretne neked, különben miért akarná, hogy odaköltözz hozzá?

- Nem is tudom. TALÁN, HOGY BOSSZANTSON!? – emelte fel a hangját Edward, majd bőröndjét a kezébe vette, jelezve, hogy mehetnek. – Hallod, Al, azért te próbálj valahogyan tovább kutatgatni, jó? Nagyon szeretném tudni, hogy vajon igaz-e, amit a homunculusok mondtak, vagy csupán ezzel akartak átejteni.

- Persze, bátyó, megteszek minden tőlem telhetőt, és majd viszem a híreket, ha lesz valami a Bölcsek Kövéről.

- Ez a beszéd! – veregette meg a páncélját Ed, majd elbúcsúzva egymástól egy öleléssel, bekászálódott az anyósülésre, Havoc mellé.

Az út nagy részét hallgatagon tették meg. Bár Havoc megpróbálkozott néhány semleges témával, de Ed-nek kábé annyi kedve volt a beszélgetéshez, mint egy kétméteres injekciós tűhöz, így mindig lerázta az egy-két szavas válaszaival, meg a hümmögések változatos skálájával. Az Őrnagy végül belátta, hogy így nem ér el semmit, ezért halk dudorászásba kezdve vezetett tovább.

Mustang háza a város egyik csendesebb szegletében húzódott. Az Ezredes nyilván azért költözhetett ide, hogy távolabb legyen a papírmunkától, legalábbis ez volt Ed legelső gondolata, mikor leparkoltak az emeletes, melegbarna színű ház előtt. Nem tartozott semmi kert hozzá, csak a magas fémkerítés foglalta körbe az épületet, a szomszédok is távolabb voltak a szokottnál.

Kiszállva a kocsiból, a kapuhoz lépve Havoc becsöngetett. Mustang hétköznapi fekete pólóban és hosszú nadrágban jelent meg a küszöbön. Nyilván már előtte meghallotta a kocsi hangját.

- Meghoztam a csomagot, Ezredes úr. – szalutált Havoc viccesen, másik kezével lazán a kerítésnek támaszkodva.

- Ha nem mondod, Havoc… - vetette oda neki Mustang félvállról, véve a poént, miközben eléjük ment, kinyitva a kaput. – Elég gyorsan ideértetek. Azt hittem, kicsivel nehezebb lesz téged ideráncigálni, Edward.

- Sajnálatos módon, még mindig hátráltatva vagyok a kendő miatt abban, hogy elszökjem.

- Én mondtam neked, hogy felesleges továbbra is abban virítanod, de hát, ha neked nem kell az alkimista órád... – sóhajtotta Mustang tettetett sajnálattal, majd lezártnak tekintve a témát, az értetlen arckifejezésű Havoc felé fordult. – Köszönöm, Jean, hogy idehoztad Edward-ot, innentől a gondjaimba veszem. Holnap találkozunk a irodában.

- Értettem, főnök. – szalutált egy újabbat az Őrnagy, majd bevágódva a kocsiba, nagy gázadással kiugratott az útra.

Edward zavartan ácsingózott egyik lábáról a másikra. Sajnos fogalma sem volt arról, hogy hol van, csupán Havoc elmondása alapján azonosított be annyit, hogy egy emeletes házat képzeljen el. Hogy lehetett ilyen ostoba, hogy beleegyezzen ebbe a költözésbe? Itt teljesen a férfi van előnyben, úgy ahogy van, rá van utalva.

Váratlanul megragadták oldalt a karját, majd gyengéd mozdulattal elindították őt előre.

- Nos, Acél Alkimista, légy üdvözölve nálam. – mondta Mustang, majd megállította a piciny folyosón. – Ez itt a folyosó. Három lépésnyire balra nyílik egy gardrób, vele szemben pedig a tárgyalótermem. Ha előre mész, úgy öt-hat lépésnyire van a hallnak mondható előtér.

Azzal ismét elindultak, maga előtt tolva a fiút, aki igyekezte alaposan eszébe vésni a hallottakat.

- Tehát innen balra lesz a konyha, nincs ajtó, egybe van kötve az ebédlővel. Jobbra van a nappali, szemben pedig a lépcső, ami élesen jobbra fordulva vezet fel az emeletre.

Most felvezette őt a falépcsőn, amit balról a fal szegélyezett, jobbról pedig egy vastag korlát. A tetején ismételten megálltak.

- Itt szintén egy rövid folyosó van, jobbra két szoba van egymás után, balra pedig egy újabb fürdő és egy kisebb szoba a szükséges felszereléseimmel.

- Minek magának két fürdő? – szólalt meg most Ed.

- Ez igen egyszerű. Már akkor így volt, mikor ideköltöztem. Az előző tulaj szintén alkimista volt, aki a háborúban elveszítette a lábait, így tolószékbe került. Ezért kellett építtetnie lentre is egy fürdőt. Más kérdés?

- Aludhatok lent a nappaliban? Nem szeretnék minden alkalommal lebucskázni a meredek lépcsőn.

- Eredetileg a mellettem lévő másik szobát szántam neked, de te tudod. – vont vállat az Ezredes. – Ott viszont fele annyira sem kényelmes kucorogni a kanapén.

- Ne féljen, megoldom. – vágta rá Ed sokat sejtő mosollyal.

A megoldás igencsak kézen fekvő volt. A nappaliban volt egy elég keskeny kanapé, hozzá két fotel, egy üvegasztal, velük szemben egy kandalló, a mögöttük lévő falnál pedig szekrények sorakoztak.

Mustang gyanakodva támaszkodott az ajtókeretnek, karba tett kezekkel, az ide-oda keringő fiút figyelve. Ed alaposan felmérte a terepet, mi hol van, meddig ér, mennyi szabad területe van. Aztán nehézkesen arrébb húzta a kanapét egy szabad területre, majd nekilátott a „Ne féljen, megoldom" című ígéretének. Kezeit összecsapta, majd alkímiát használva kissé átalakította a kívánt bútort. Mikor a füst eloszlott, egy kényelmes egyszemélyes ágy állt a kanapé helyén. Ed megtapogatta, majd büszkén egyenesedett ki.

- Na kérem, így gondoltam én ezt!

- Ez lenyűgöző mutatvány volt, de ugye tudod, hogy ez volt a Führer kedvenc kanapéja? – vonta fel az egyik szemöldökét Mustang szórakozott arccal.

Ed megdermedt.

- A… a kedvenc… EZT MONDHATTA VOLNA KICSIT ELŐBB IS! – fakadt ki, majd idegesen kezdett gondolkodni azon, hogy milyen is volt anno ez az ágy, eszébe sem jutva az a tény, hogy a Führer vajon mi a manót keresne ebben a házban.

Mustang viszont elnevette magát.

- Csak hülyéskedtem, ne vegyél mindent ilyen véresen komolyan. Szerencsére a Führer még soha nem járt itt nálam. Ha viszont végeztél az átrendezéssel, gyere a szemben lévő konyhába, összeütök valami ehetőt. – mondta, majd magára hagyta a mérgelődő fiút.

„Végülis… - gondolkodott el most Edward. - … most min dühöngök? Nem kritizálta sem a méretemet, sem semmimet, befogadott, körbevezetett, enni ad… Na jó, Edward, adjunk neki egy esély, hátha tudunk emberien is kommunikálni egymással."

Végül beletörődve a helyzetébe kezdte elrendezni a cuccait, majd miután végzett, bizonytalan léptekkel elindult a konyha felé.

6. fejezet

Edward fáradtan ült a kocsi hátsó ülésén, fejét a hűvös üvegnek támasztva. Már bő két hete Maes-nek segít (a Führer parancsára) megoldani néhány (jónéhány) bonyolult ügyet. Őt azért rendelték a nyomozó mellé, hátha a gyermeki logikájával megoldást talál olyan bűnügyeknél, ami esetleg elkerülte a felnőttek figyelmét. Bár nagyon nem volt hozzá kedve, mégis sokszor jól ráérzett dolgokra, és olyasmikre is felfigyelt, ami másnak nem szúrt szemet, így a Führer az eredeti 10 nap helyett újabb egy héttel toldotta meg az ott tartózkodását. Reggelenként és esténként Havoc szokta őt Mustang-hoz furikázni, most éppen hazafelé tartottak. Mármint csak Ed, ugyanis az Ezredesnek alaposan meggyűlt a baja a papírmunkával, így túlórázni kényszerült (természetesen Riza is ott maradt neki segíteni, mielőtt valamit óvatosan elrejtene a fiókja legmélyébe).

- Akkor holnap találkozunk, Ed. – intett a fiúnak Havoc, miután kitette őt a kapu előtt, majd ismét dúdolgatva valamit hajtott el.

Edward egy erőtlen legyintés után átverekedte magát a kapun, majd a kapott pótkulccsal beengedte magát a házba. Már egészen jól boldogult, hála annak a megoldásnak, hogy néha-néha felhúzta a szeméről a fáslit, hogy vizuálisan is beazonosítsa a terepet. Nagyon óvatosan tette ezt, még csak véletlenül sem nézett olyan dologra, ami visszatükrözné a képmását, és messziről került minden fényképet (ezek hollétéről még az elején finoman kikérdezte felettesét).

Levéve magáról kabátját beakasztotta a gardróbba, majd azonnal a nappali-hálószobába ment magához venni a cuccait. Egy gyors tusolás után egy rövid nadrágban és egy fekete pólóban kitámolygott a konyhába, nagyokat pislogva. Megivott vagy fél liter vizet egyhuzamban, majd kézbe kaparintva egy szelet puha kenyeret, csak úgy magában rágcsálni kezdte. Az asztalnál ülve elfilózott a helyzetén. Leszámítva néhány el-elvétett piszkálódást, nem okoztak egymásnak különösebb problémát az Ezredessel. Na, nem mintha lett volna rá olyan sok alkalom, mert maximum a reggelit és a vacsorát töltötték együtt, amúgy a férfi fent, ő pedig lent aludt, napközben az egyik az irodájában ténykedett, míg a másikuk Maes-nek segédkezett. Ed-nek legfőbbként Al hiányzott. Az ifjabbik Elric fivér sokat volt távol, hisz' már csak ő tudott kutatni leghőbb céljuk után. Könyvtárak, régiség könyvesboltokat keresett fel, érdeklődött, és ez bizony sok időt vett el. Pláne, hogy Ed a nyomozóközpontban ücsörgött naphosszat. Nem is vette észre, de közben elaludt a fáradtságtól, feje az asztalra csúszott, bal kezében a félig elfogyasztott kenyér szerénykedett.

Néhány órával később Mustang fogai között szitkokat morogva lépett be a házba, kabátját durván lecsapva az egyik székre. Már tíz óra is elmúlt, mire végzett a papírmunkával, plusz meghallgatta a Führer kiselőadását a közbiztonság fejlesztéséről. Első útja azonnal a nappaliba vezetett, hogy megnézze a fiút, de az üres volt. A fürdő ajtaja nyitva volt, így benézett, de ott sem találta. Már-már elkezdett volna aggódni, mikor betévedt a konyhába. Ujjai megálltak a kapcsolón, mikor felfigyelt az asztalnál ülő, halkan szuszogó alakra. Megenyhült arccal lépett a mélyen alvó fiú mellé, kivéve kezéből a szárazkás kenyérmaradványt, amit a konyhapultra dobott. Elfilózott rajta, hogy vajon felkeltse-e, de végül a szelídebb verziónál maradt. Óvatosan felnyalábolta a fiút az asztaltól, majd a karjába véve, elindult vele a nappali felé. Ed motyogott valamit álmában, mire karjait a férfi nyaka köré fonva, szorosan hozzábújt. Mustang meglepődött ezen a reakción, kezdte furcsán érezni magát, mikor Edward a nyakába temette az arcát. Enyhén nyitott száján át a forró légvételek igencsak csikizték a bőrét és ingerelték az érzékeit, és azon kapta magát, hogy egész testében megborzong. Gyorsan elhessegette magától az egyre furcsább érzéseket, miközben lefektette a fiút az ágyra.

Edward megérezte, mikor valami puha dologra fektették, így most kábultan emelte fel a fejét.

- Ezredes…? – kérdezte erőtlen hangon, az automailes karjára feltámaszkodva.

- Csak behoztalak a helyedre, mert a konyhában aludtál el. – egyenesedett ki Mustang, majd vette a lendületet, hogy kimenve végre ő is ágyba kerülhessen, de egy kéz megállította, ami a nadrágja szárába csimpaszkodott.

- Ezredes. Miért nem vette el tőlem az órámat? – kérdezte Edward. Többek közt ez is foglalkoztatta őt még az elalvás előtt.

Mustang szórakozottan vonta meg a vállát.

- Ha nagyon akarod tudni, elmondhatom. – azzal leült az ágy szélére. – Őszintén, fogalmam sem volt arról, hogy mi lehetett az a szer, ami rád ömlött. Viszont volt valami gyanús abban, ahogy előadtad ezt a „halálos beteg vagyok" sztorit Maes-nek, így arra gondoltam, hogy próbára teszlek. Szándékosan megvádoltalak, kitalálva, hogy ismerem azokat a szérumokat, miközben a reagálásodat figyeltem. És nem is csalódtam. Voltaképp magad vallottad be, hogy nincs bajod.

Edward csak a félkómás állapotának hála nem kezdett el veszekedni.

- Örülök, hogy ilyen jól szórakozik rajtam. Ez viszont miben akadályozta meg?

Mustang most elkomolyodott.

- Tudod, Edward, az alatt a jónéhány év alatt alaposan kiismertelek titeket. Jól tudom, hogy számodra nincs fontosabb dolog annál, hogy megtaláld a Bölcsek Kövét és visszaváltoztathasd az öcsédet. Na már most az, hogy játszod itt a halál fiát, plusz még akkor sem vagy hajlandó levenni a szemkötődet, mikor teljes mértékben lelepleződtél, számomra felveti a kérdést, hogy talán mégis van valami a háttérben, ami miatt nem mered levenni azt a kendőt. Nem úgy ismerlek, mint aki csak ül tétlenül, miközben a Bölcsek Köve után is kutathatna.

Edward-nak komolyan megfordult a fejében, hogy a férfi belelát a fejébe. Túlságosan is jók a megérzései és a tippjei, vagy a következtetései.

- Tehát? – kérdezte a férfi, miután nem kapott feleletet. – Hajlandó vagy velem megosztani, hogy mi az IGAZI probléma?

Ed gyorsan visszahanyatlott az ágyra, arcát a párnába temetve.

- Nem.

Mustang ingerülten sóhajtott fel.

- Most úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek. Neked talán jobb, hogy itt szenvedsz?

- Egyáltalán nem, de ez egy olyan dolog, amin tényleg senki sem tud segíteni.

- Ahogy gondolod. – állt fel a férfi. – Az óra miatt ne aggódj, nem veszem vissza. Azon viszont gondolkodj el, hogy nincs olyan probléma, amit nem lehet így vagy úgy megoldani. Ha viszont nem is akarod elejét venni, akkor csak nyugodtan járj vakoskodva, nem kényszerítelek semmire. Csak örülnék annak, ha meg tudnál bízni bennem.

Azzal halkan elhagyta a szobát, felmenve az emeletre, hogy lefürödjön.

Edward alsóajkába harapva gyűrte le kikívánkozó könnyeit. Szíve szerint mindent elmondott volna az idősebb alkimistának, és még a segítségét is kérné, ha tudná, hogy lenne értelme. Most mégis mit tudna tenni? Felhajt egy jó nőt? Mi értelme? Maximum csak Winry-t tudná elé állítani, de őt meg végképp nem akarja ilyen helyzetbe hozni. Ezt már úgyis megvitatták, csupán jóbarátok és kész. Mellesleg mi a garancia, hogy tényleg ideális lesz a lány? Ráadásul csak ismerős lehet. Na már most a helyzet az, hogy nincs sok női ismerőse, aki így hirtelen eszébe jut, az Riza, Maria, Izume és az a helyes ápolónőnek álcázott rablónő, Psiren. Az utóbbiba még bele is egyezne, ha nem lenne szélhámos, na meg jóval idősebb tőle!

Riza bár rendes velük, de elég szigorú és biztos nem egyezne bele ebbe a dologba, csak Mustang parancsainak él, Maria-t pedig sokkal inkább az anyjának tekinti, mint leendő barátnőjének. Valaki olyaski lenne ideális, akivel meg van a közös hangsúly, aki mellett sose unalmas egy napja sem, lehet egy kicsivel idősebb is, aki titokzatos, akinek sötét a haja, kellemes almás-fahéjas az illata, aki… aki vigyáz rá…

Hirtelen arra kapott észbe, hogy nagyon is elkalandozott a fantáziája. Megriadva jött rá, hogy az elképzelt álomnő alakja helyett Mustang képe ugrott be neki, amint az íróasztala mögül néz rá, kézfejére támasztott állal. Hogy ez miként jött most ide, arról fogalma sem volt. Valószínűleg csupán a belül bujkáló lelkiismeret furdalás miatt nem képes szabadulni tőle gondolatban…

7. fejezet

Másnap dél körül unottan szürcsölte a teáját az ebédlőben, Maes társaságában.

- Ma feltűnően hallgatag vagy, Edward. – jegyezte meg a nyomozó. Miután ő is megtudta, hogy nincs semmi komolyabb baja a fiúnak, szívből megnyugodott, bár alapos fejmosásban részesítette őt, amiért ilyen marhaságot talált ki, csakhogy ne kelljen feletteséhez költöznie.

- Sajnálom, sok problémám van mostanság. – motyogta Ed, újabbat kortyolva a teájából. – De mielőtt megkérdezné, nem, nem mondom el, és nem, nem tud segíteni. Ez jelenleg az én bajom, vagy így, vagy úgy, de túljutok rajta.

- Ed fiam. Szerintem te most kezdesz el kamaszodni, azért érzel mindent ilyen zavarosnak és kilátástalannak.

- Hogy mi van? – kapta fel a fejét Edward. Ez meg vajon hogyan jön ide? – Ez egy ritka marha megállapítás.

- Szerintem felejtsd el kis időre a kötelességedet meg Roy ugratásait és élvezd az életet. Menj szórakozni, szerezz egy társat, élj egy kicsit gyerekkort. Hidd el, sokat javítana a közérzeteden.

- Aha, csupán egy valamit felejt el, Alezredes. Hogy rajtam van ez a nyamvadt szemfedő. Hogy menjek így bulizni? Vakon?

Maes megcsóválta a fejét.

- Még most sem értem, hogy miért hordod azt a valamit. Hisz' Roy azt mondta, hogy nincs komolyabb bajod.

- Igen, azt tényleg csak kitaláltam, amiért sokadszorra is az elnézését kérem, de higgye el, komoly okom van ezt magamon tartani.

- Ennyire nem tudsz megbízni bennünk? Bennem? – kérdezte az Alezredes szomorúan.

- Nem, erről szó sincs. – ellenkezett Ed azonnal. Nem akarta megbántani a férfit. – Én bízom magukban, főleg önben, Alezredes úr, de én tudom, hogy mi a bajom, és azt is nagyon jól tudom, hogy erre nincs megoldás, nem tudnának segíteni. Majd én pontot teszek a dolog végére, de az egy kis időbe beletelik.

- Rendben, Edward, elhiszem, amit mondasz. – biccentett Maes, bár az arca másról árulkodott.

Ed éppen vette a levegőt, hogy más felé terelje a témát, mikor kintről fémzörgés hangzott fel. Kisvártatva feltépték az ajtót, mire Al páncélos teste furakodott be rajta.

- Bátyó! – kiáltotta, melléjük futva. – Azonnal beszélnem kell veled!

- Egy pillanat, Alezredes úr. – állt fel Edward, majd hagyva, hogy öccse sebes iramban kiráncigálja őt az udvar egyik eldugottabb sarkába.

- Találtál valamit?

- Még nem, de hallottam valamit, ami talán érdekelni fog. – kezdte Al izgatottan. – Tegnap este későn mentem vissza Armstrong Őrnagyhoz… tudod, most nála kell laknom, mióta elvették a lakást, mert kellett más alkimistának, így…

- Jó, ezt tudom, folytasd már! – türelmetlenkedett Ed.

- Persze-persze! Tehát éppen mentem hazafelé, mikor két alakot vettem észre a tetőkön ugrálni. Követtem őket egy sikátorig, ahol megálltak. Envy és Lust voltak azok.

- Mi a szösz?! És?

- Arról beszéltek, hogy szerencsésen kimentették a fontosabb dokumentumokat abból a laborból, így újat tudnak kezdeni a város egyik kórháza alatt!

- A francba! Tehát ezért nem találtak semmit az Ezredesék! Mert már mindent elvittek addigra!

- Van másvalami is.

- Igen?

- Rólad is beszéltek. Elnevetgéltek a szörnyű helyzeteden és azt mondták, jó, hogy nem tudsz róla, hogy van egy ellenszer a bajodra, amit dr. Tucker kísérletezett ki.

- HOGY MICSODA?! – kiáltotta el magát Edward, de azonnal betapasztotta a száját, nehogy óvatlan fül is meghallja. – Ez komoly? Van ellenszer? A mocskok ezt bezzeg nem mondták! Hallod, Al? Ma este gyere el Mustang házához, mert elmegyünk abba a kórházba!

- Jaj, bátyó, már megint hősködni akarsz? Azt hittem, szólunk az Ezredes úrnak. Nem is látsz, mégis hogyan akarsz így kiállni ellenük?

- Ne félj, azalatt a két hét alatt egészen jól hozzászoktam a dologhoz, nem lesz itt baj! De kell az az ellenszérum, ha törik, ha szakad! Ha szólnánk nekik, ők csak kis előadást tartanának arról, hogy nem lehet ezt elkapkodni, fel kell készülni, meg nekünk milyen veszélyes lenne, de mire ők eljutnának addig, hogy odamennek, a homunculusok már rég eltűztek onnan! Akkor tízre várlak, el ne késs!

- Rendben, ott leszek. – sóhajtotta Al, majd visszakísérte bátyját.

Ed már csak azon imádkozott, hogy az Ezredes érjen haza időben, és hagyja őt békén, nehogy észrevegye, amint ő elhagyja a házat.

8. fejezet

- Holnap már nem kell Maes-hez menned. – jegyezte meg vacsora közben Mustang.

- De hát még nem végeztünk abban a gyerekrabló ügyben. – kapta fel a fejét Edward. – Még van néhány információ, amit az Alezredes csak holnap tud elmondani nekem.

- Már nem kell semmiben segítened neki, a Führer utasítására. – mondta Mustang nyugodt hangon, boros pohara mögül figyelve a fiú nyugtalan feszengését. – Viszont holnap reggel 7-től velem fogsz az irodámba jönni, mert valami úton-módon hasznodat kell, hogy vegyem, ha egyszer már akadályozva van az összes alkimista kötelességed.

- Olyan korán? – nyikkant meg Ed riadtan. Francba, ha korán kell kelnie, nem biztos, hogy visszatér Al-lal!

- Igen, olyan korán. Úgyhogy azt ajánlom, mostantól időben kerülj az ágyba, mert irgalmatlanul felverlek.

- Nem, mintha maga koránkelő típus lenne. – motyogta az orra alá Ed, majd gyorsan belekortyolt a teájába.

Végezvén a vacsorával, felállt az asztaltól.

- Köszönöm a vacsorát, és megfogadom a tanácsát, Ezredes. De… azért, ha lehet, annyira korán ne kelljen felkelni, mert akkor egész nap használhatatlan leszek.

- Majd meglátom, mit tehetek. – mondta Mustang, majd elköszönve ő is a fiútól, hagyta, hogy bemenjen a szobájába, magára csukva az ajtót.

Ed gyorsan megemelte a kendőt és az órára nézett. Már negyed tíz múlt. Remélte, hogy Mustang háromnegyed óra alatt elteszi magát holnapra, így nem fog késztetést érezni, hogy adjon még neki esti puszit is lefekvés előtt.

Esti puszi…

Valamiért ennél a kifejezésnél akaratlanul is elgondolkodott, arca érdekes vöröses színt kapott. Elképzelte, amint a férfi mellé ül az ágyra, fölé hajol, majd a szájára… vagyis a homlokára (!) ad egy puszit…

- Én teljesen meggárgyultam! – csapott egyet a homlokára, majd az ablakhoz lépve, kinyitotta azt. Így legalább Al is biztonságosan be tud jutni, nem kell ahhoz felvernie az egész házat.

Miközben hanyatt feküdt az ágyon, elfilózott a dolgon. Ha valóban létezik az ellenszer, és sikeresen működik is, végre leveheti a kendőt. És végre ismét visszaköltözhetnek Al-lal, tovább keresve a Bölcsek Kövét.

Hogy el ne aludjon, ismét felhúzta a kendőt és olvasni kezdett. Persze, folyamatosan figyelemmel volt a környezetére, erősen koncentrált, ha netán benyitna az Ezredes, vagy Al jelenik meg az ablaknál, azonnal vissza tudja húzni a szemvédőt.

A háromnegyedóra gyorsan eltelt, tíz után 1-2 perccel meg is hallotta a kintről felhangzó páncélzörgést. Gyorsan lehúzta a fáslit, majd az ablakhoz botladozott, kihajolva rajta.

- Al? Te vagy az?

- Igen, bátyó. – ért elé a fiatalabbik Elric fivér, megfogva bátyja kezét. – De… biztos vagy a döntésedben? Én akkor sem tartom jó ötletnek, hogy egyedül menjünk oda.

- Ezt már megbeszéltük, Al. – morogta Ed, majd lekapcsolva a kis lámpát, kimászott az ablakon át, a fűre lépve.

- De akkor is szólni kéne Mustang Ezredesnek. Biztos megértené és segítene nekünk.

Edward grimaszolva kapaszkodott bele öccse karjába.

- Mustang és a segítség két különböző fogalom. Ha most szólnánk neki, a legelső, amit tenne, hogy a sárga földig lehordana, aztán, ha túltette magát a kezdeti vehemencián és a méretemet is kellően kifigurázta, jön a második szakasza. Elkezdi firtatni, hogy vajon mit is akartam ott vakon, egyedül tenni, főleg, ha megtámadnak.

- És jogos is lenne a feltételezése.

- Tudod mit? Inkább hagyjuk Mustang-ot és induljunk. Elég erősek vagyunk mi is, nem kell állandóan minden miatt segítségért kuncsorognunk. Nem hagyom, hogy mindenben tőlük függjünk. Ráadásul holnaptól a drága Ezredesünkkel leszek összezárva, aki hajnalban a szobámban fog kezdeni, hogy magával vigyen. És ha nem talál ott, képes a teljes hadsereget is a nyomomba uszítani.

Azzal Al vezetésével elindultak a keresett kórház felé, hogy végre pontot tudjanak tenni ügyük végére.

9. fejezet

A fehér színű épülethez érve nem találtak semmi és senki gyanúsat, leszámítva azt a néhány járókelőt. Kivárva, míg senki nem látja őket, gyorsan átmásztak a kerítésen, és a füvön átfutva, megközelítették az egyik hátsó bejáratot. Hála Al alkímia körének, simán bejutottak a gyógyszerszagú épületbe.

- Hogy néz ki, Al? – kérdezte Ed suttogva.

- Egy hosszú folyosó van előttünk, néhány ajtóval. – informálta bátyját a fiú. – Majd merre menjünk a végén? Jobbra vagy balra?

- Ezt most komolyan TŐLEM kérded?

Al zavartan fogta meg hátul a sisakját.

- Izé… akkor talán menjünk jobbra.

- Hajrá. – sóhajtotta Ed, majd tovább kapaszkodva öccsébe fordultak jobbra. A fiatalabbik Elric fivér most folyamatosan adva bátyjának az instrukciókat vezette, miközben próbáltak a lehető leghangtalanabbul végig menni a kihalt folyosón. Mikor Ed éppen azon gondolkodott, hogy egy pillanatra le kéne vennie magáról a kendőt, hogy jobban tudjon tájékozódni, váratlanul Al megtorpant, őt is visszatartva.

- Bátyó. – suttogta izgatottan. – Az egyik ajtó mögül fény szűrődik ki.

Ed biccentett.

- Helyes, végre valami. Menjünk!

Az említett ajtóhoz osonva, Al óvatosan benyitott.

- Egy pincébe vezet szerintem. – nézett le a lábuk előtt húzódó lépcsőre. – Biztos te is jönni akarsz, Ed?

- Mondtam valamit, igaz? – morogta Ed, majd megbökte fivérét. – Vezess le, oké?

A lépcső jobbra kanyarodva egy újabb végeláthatatlan folyosóba torkollott, amit fáklyák világítottak meg, ezek fényét látta Al.

- Nagyon dühös leszek, ha egész éjjel ebben a labirintusban kell bolyonganunk. – hőbörgött Ed, mikor fel lett világosítva a környezetről.

- Úgy látom, mintha egy ajtó lenne a folyosó végén. – jegyezte meg Al, próbálva kivenni a messzebb lévő környezetet.

- Figyelj, Al. – állította meg most a fiút Edward. – Bármi történjék, te csak arra koncentrálj, hogy neked ne essen bajod, megértetted?

- Na de bátyó…!

- Nem számít, hogy mi lesz ott, de nem engedem, hogy bajod essen! Ha ezt nem ígéred meg, itt foglak kint hagyni, megértetted?

- És mégis hogyan akarsz engem kint tartani? Inkább azt beszéljük meg, hogy EGYMÁSRA fogunk vigyázni, oké? Mindketten ugyanolyan fontosak vagyunk, egyikünk sem érne semmit a másik nélkül, igazam van? Én leszek a szemed, te pedig az erőnk.

Edward végül megadva magát sóhajtott fel, biccentve egyet.

- Rendben, Al. Akkor menjünk.

Elérve a folyosó végén lévő ajtót, hirtelen olyan hangot hallottak mögüle, mintha vízcsobogás volna. Óvatosan kinyitva az ajtót, Edward azonnal megérezte a vörösvíz összetéveszthetetlen illatát, így rájött, hogy tényleg jó helyen járnak.

- Bátyó, már megint egy földalatti vörösvíz tárolóban vagyunk. - suttogta Al, erősen fogva bátyja karját, lassan belépve a tágas terembe. - Egy nagy teremben vagyunk, ami fáklyával van megvilágítva, és középen patakzik ez az izé.

- Mit látsz még? Van valami berendezés? Vagy egyéb kijárat. - kérdezte Edward, szája és orra elé szorítva felsőjének ujjrészét.

- Semmi nincs, csak a vörösvíz árad be egy csövön keresztül, ami egy széles mederben haladva kivezet a teremből egy lyukon át. A lyuk mellett van egy ajtó, de ez minden.

- Akkor ott kell lennie a labornak. - jelentette ki ekkor Edward vicsorítva, majd rántott egyet öccse karján. - Gyerünk, Al, menjünk oda. Meg kell találnunk az ellenszert, különben életem végéig így maradok, vakon.

Alphonse éppen tiltakozni akart volna, de végül megtartva magának az aggodalmát, inkább elindult az ajtó felé, segítve bátyjának is. Próbált mindenre figyelni, és mikor benyitott az ajtón, figyelme megkétszereződött, nehogy váratlanul letámadják őket. Egy kisebb szobában találták magukat, ami egészen hasonlított Tucker előző rejtekhelyéhez. Megannyi könyv és írás szerteszét a polcokon és az asztalon, csövek mindenfelé, középen pedig a víz folyt át, egy újabb lyukon keresztül kiömölve valahová. Néhány üresnek tűnő ketrecet is találtak, de mikor Al kommentálni készült a helyzetet, váratlanul valami furcsa, és mégis rémisztően ismerős morgásokra figyeltek fel. Al észrevett egy eddig a sötétbe vesző alagútszerűséget a szoba túlfelén, ahonnét izzó szempárak tömege bukkant fel.

- Al, mi történik? Ugye nem...? - nyikkant meg Edward, nagyon fülelve, fejét kapkodva ide-oda.

- E-ezek kimérák! - nyögte ki Alphonse rémülten, majd megragadva bátyja karját, máris kirántotta őt a szobából, mielőtt a nekik ugró össze-vissza lények elkapták volna őket.

- Al, segíts! Merről jönnek?! - kiáltotta Edward, megtorpanva, kezeit összecsapva készült fel a küzdelemre.

- Arról! - jelentette ki Al, mire a megfelelő irányba fordította bátyját.

Edward azonnal a földre tenyerelve hozott létre egy kőketrecet, majd látatlanban próbálta úgy irányítani, hogy amaz bezárja a feléjük támadókat. Hallotta, hogy néhányan nekicsapódnak a ketrec falának, de öccse rémült nyögéséből ítélve nem kapta el mindet.

- Ed, nagyon sokan vannak! - kiáltotta Alphonse, majd ekkor nekilátott ő is a sebtében lerajzolt alkimista körrel megvédeni magukat az egyre csak sokasodó lényektől.

Ed nagyon nagy kísértést érzett arra, hogy levegye a szemvédőjét, de tudta, hogy nem teheti. Így a hallására hagyatkozva próbálta felmérni, merre lehetnek, majd úgy helyezkedve, hogy hozzáérve Al-hoz tudja hol van öccse, az ellenkező irányba próbálta a felgyűrt talajjal védeni magukat. Először a bal automailes lábába kaptak bele, majd a karjába, a végén már azt se tudta, hogy a hirtelenjében előhúzott bottal merre csapkodjon. Egyszer véletlenül Al-t találta fejbe, így végső elkeseredésében nem maradt más lehetősége.

- Al, maradj mögöttem! - kiáltotta, majd mikor megérezte a hideg fémet a hátának nyomódni, ismét összecsapta a kezeit, mire önmaguk köré húzott fel egy ketrecet, ami ideiglenesen megvédte őket a hörgő lényektől. Nehezen zihálva szorította automailes kezét vérző bal karjára, kimerülten dőlve neki öccse páncéljának.

- Most aztán benne vagyunk a slamasztikában. - motyogta keserűen, szíve összeszorult kétségbeesésében. - Bocsáss meg, Al, nagyon ostoba voltam, hogy ilyen felelőtlenül belerángattam magunkat ebbe az egészbe.

- Semmi baj, bátyó. - ingatta meg a fejét Alphonse, próbálva minél távolabb maradni a réseken át kalimpáló lényektől. - Mindjárt kitalálunk valamit, utána kiszabadulunk.

- Én ebben nem lennék olyan biztos! - hangzott fel nem messze tőlük egy ismerős, gunyoros hang.

Edward vicsorítva szorította ökölbe a kezeit. Abban a pillanatban leesett neki a valóság.

- Envy! Miért is nem lepődök meg? Ez a ti művetek, igaz?

A szólított egy lendülettel leugrott a kimérák közé, ezidáig egy sötét sarokban meghúzva magát figyelte a testvérek küzdelmét.

- Lust sejtette, hogy elegendő megemlítenünk előttetek, hogy van ellenszer, és ti már haraptok is rá, mint gyerek a cukorkára. Most viszont nincs számotokra menekülés, Elric!

- Te azt csak hiszed! - vágta rá Ed, majd vette a lendületet, hogy alkímia segítségével kiszabadíthassa magukat.

- Én nem tenném a helyedben. - hallatszott ismét a homunculus nevető hangja, mire Alphonse a következő pillanatban lefogta bátyja karjait.

- Ed, ne tedd! Egy hatalmas alkimista rajz van alattunk!

- Tessék?!

- Egy hasonló jel lett ide festve, ami az előző laborban is volt. Amint használod az alkímiádat, nem csak az itt lévők, de mi is belekerülünk a körbe, és akár meg is semmisülhetünk!

- A fenébe! - rúgott egyet a ketrec falába Edward, de ekkor az egyik kiméra kapott oda a lábához, letépve egy darabot a nadrágjából. - Eressz el, te izé! Most mi a fenét csináljunk, Al?

- Innen nem mentek sehová, Elric. - folytatta Envy szenvtelenül, ráülve a ketrecük tetejére. - Csak meg kell várnom, míg a többiek is ideérnek, utána elfogva titeket, te, Edward Elric, el fogod nekünk készíteni a Bölcsek Kövét, különben a kisöcséd fogja a kárát látni.

- Nem kényszeríthettek rá, ti anyaszomorítók! Előbb végzek én veletek! - veszekedett Ed, de legbelül érezte, hogy tehetetlen. Nem tud így, vakon harcolni a homunculusok ellen, sem magát, sem pedig Al-t nem tudja megmenteni attól, ami rájuk vár. Az egyetlen megoldás, ha leveszi a kendőt, vállalva, hogy valakibe halálosan belé szeret. Nyelt egy nagyot. Jelenleg kettő választása van... vagy Envy, vagy Alphonse. Mivel a homunculusokkal muszáj, hogy végezzenek, így az egyetlen lehetőség, ha Al-ra néz rá. Még a gondolattól is elfogta a rémület, érezve, amint a szövet mögött szemei könnybe lábadnak. Hirtelen eszébe jutott Mustang. Szólnia kellett volna neki. Igenis meg kellett volna próbálnia megbízni benne, akkor talán nem lennének most ilyen kilátástalan helyzetben. Talán tudott volna valamilyen másik megoldást, ami nem jutott nekik eszébe, de legalább most itt lenne velük... vele... és nem hagyná őt cserben. Vele akart lenni, azt akarta, hogy megmentse őket, ha valamilyen úton-módon a nyomukra bukkanna és kimentené őket szorult helyzetükből...

- Al... - fordult végül öccse felé, próbálva elmondani neki, hogyan döntött, hogy felkészítse öccsét arra, amire készül, de a következő pillanatban hangos lövések dörrentek fel a szemközti ajtóból, amerről ők is jöttek.

Felkiáltva húzták össze magukat, Alphonse azonnal beborítva bátyját a páncéljával, hogy meg tudja őt védeni, a körülöttük acsargó kimérák pedig felvinnyogva zavarodtak meg.

- Ez nem lehet igaz! Már megint ezek?! - kiáltotta Envy rémülten, ekkor viszont néhány katonai egyenruhába öltözött személy furakodta át magát az ajtón, megtizedelve a kimérákat.

- Ed! Alphonse! Jól vagytok?! - hallotta Edward Maes hangját, ami hihetetlen megkönnyebbüléssel töltötte el őket.

- Itt vagyunk, Alezredes! - kiáltotta Alphonse boldogan, a következő pillanatban viszont egy hatalmas robbanás rázta meg a talajt alattuk.

- Innen nem juttok ki élve! - jelentette ki Envy, miközben aktivált néhány falon lévő kapcsolót. - Tele aknáztuk a területet, nincs esélyetek meglógni!

Azzal ő egy lendülettel kitörte magát a falon keresztül, de az újabb robbanások miatt nem tudták őt követni, a talaj erősen megremegett, majd elkezdett minden irányban felhasadni.

- Bátyó! - kiáltotta Al rémülten, majd felkapva a karjába bátyját, eltűntetve a ketrecet próbált áttörni a kimérák között, hogy elérhessék az ajtóban állókat.

- Alphonse, ide! - szólt nekik az elöl álló Mustang, majd míg társai fedezték őt a nekik rontó kiméráktól, ő előre nyújtva a karját igyekezte elkapni a feléjük siető, ide-oda billegő páncélt, mielőtt elnyelnék őket a repedések.

Edward erősen kapaszkodva a páncélba imádkozott, hogy kiérjenek ebből a halálcsapdából, de a következő pillanatban egy újabb robbanás felszakította előttük a talajt, éppen, mikor már elérték volna a többieket, így Al elveszítve az egyensúlyát kiáltott fel, kiesve karjából a fiatal fiú.

- Eeed!

Mustang lába alatt is felhasadt a föld, de mielőtt a többiek visszarángatták őt, még megragadta a megbillenő páncélost, magával rántva őt is. Rémülten látta, amint Edward felkiáltva csúszott lefelé egy nagyobb talajdarabon, eltűnve az alattuk elterülő mélyedésben, így nem is habozott.

- Vigyétek ki innen Alphonse-t! - jelentette ki, mire lerázva magáról Hawkey kezét, habozás nélkül az idősebb fivér után vetette magát, mit sem törődve a lent váró veszélyekkel.

- Ezredes! - hallotta még a többiek rémült kiáltását, de ő már el is tűnt a keletkezett mélyedésben.

Edward kétségbeesetten próbált megkapaszkodni valamiben esés közben, több helyen is beütve magát. Nem látta, de vészesen közelített az aljához, ahol a vörösvíz gyűlt össze, egy mély kanális legaljában. Ha oda beleesik, nincs tovább, vagy belefullad, vagy a bőrébe jutó víz öli őt meg előbb. Az utolsó pillanatban tudott megkapaszkodni egy kiálló vastagabb vezetékben, felkiáltva markolva meg a csúszós felületet, konkrétan a nagy semmiben lógva. Azt se tudta, hol van, mi van alatta, de érzékelve a nagy semmit maga körül és az alatta csobogó lötty hangját, el tudta képzelni a helyzetét.

- A fenébe is! - keseregte, próbálva valahogy feljebb mászni, de amint megmozdult, a vezeték elkezdett kiszakadni a leszakadt falból, így már mozogni sem mert. Alkímiát nem tudott használni, mivel kapaszkodnia kellett a vezetékben, és hiába emelte meg egy kicsit a szemfedőt, nem lett okosabb tőle. Egy sötét mélyben lógott, körülötte a leszakadt plafonrészek, alatta a csobogó vörösvíz, neki pedig az élete egyetlen vezetéktől függ, ami a súlya miatt mindegyre húzódott ki a betonból.

Váratlanul újabb zörejt hallott, mintha valami csúszna egyre lejjebb, megakadva valahol nem messze tőle, nagyot nyögve. Csak nem?!

- Van itt valaki?! - kiáltotta el magát Edward, reménykedve benne, hogy valaki meg tudja őt menteni.

- Edward! Jól vagy?! - hangzott fel ekkor Mustang aggódó hangja, amitől Ed-ben leírhatatlan boldogság lobbant fel. Itt van! Érte jött!

- Ezredes, segítsen, kérem!

Mustang esés után egy fennakadt rácson landolt, ami biztosan megtartotta őt. Mikor körbe nézett, észrevette a nem messze csüggeszkedő fiatal alkimistát, amint egyszem vezetéken lógott a magasban, alatta a vörösvízzel. Közöttük viszont a leszakadt plafonrészek voltak, és mikor elindult felé, igencsak tartania kellett magát, mert minden imbolygott alatta. Mikor arra készült, hogy lejjebb menve próbálja felhúzni a fiút, a betonrész váratlanul megroppant, mire az alatta lévő vezeték nagyobb része kiszakadt belőle, ezzel Edward még lejjebb kerülve, egy rémült kiáltás kíséretében.

- A rohadt életbe! - káromkodott a fiatal férfi, szemei rémülten kutatták a megoldást, hogyan tudná megmenteni beosztottját.

Edward érezte, hogy tenyere egyre inkább izzadni kezd, így szorosabban markolt a vezetékbe az automaillel, nehogy kicsúszva a kezéből zuhanjon le. Vajon mit csinál az Ezredes? Annyira tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezte magát így vakon, de most már ha akarna sem nézhetne körbe, hiszen bármikor ránézhet a férfira.

- Ezredes...?

- Semmi baj, Edward, mindjárt megoldom. - nyugtatta meg őt Mustang, miközben két különböző vezetéket csavart az egyik kezére, hogy azokban megkapaszkodva, leereszkedjen a fiúért. - Lemegyek érted, csak tarts még ki egy kicsit.

- Sajnálom, hogy már megint ilyen helyzetbe kevertük magukat! - nyögte ki ekkor Edward, elkeseredve lehajtott fejjel.

- Már megszoktam, hogy milyen önfejű vagy, ezen már kár rágódni. Ha kihúztalak innen, majd megkapod a méltó büntetésedet tőlem, rendben?

- Bármit, csak szabaduljunk ki innen!

Mustang egy halvány mosollyal rángatta meg a vezetékeket, hogy biztosan megtartják-e őt, majd egy mély levegővel elkezdett leereszkedni a fiúért. Óvatosan haladt egyre lejjebb és lejjebb, de mielőtt elérhette volna őt, kicsúszott a talaj alóla, felnyögve esve hanyatt, leszánkázva addig, amíg a zsinórok engedték.

- Ezredes! - kiáltotta Ed rémülten, mikor hallotta, hogy a másik megcsúszott, egyik kezével kinyúlva, hátha el tudja őt kapni estében.

Mustang viszont nem esett le, 1-2 méterrel a fiútól állították meg őt a zuhanásban a magára tekert zsinórok, nagyot nyekkenve.

- Jól vagyok... semmi baj, csak kicsit megcsúsztam. - ekkor körbenézett, de nem volt más, amibe megkapaszkodhatott volna, viszont a fiút nem érte el így, csak akkor, ha elengedné a vezetékeket. Anélkül viszont lezuhan, így egy újabb szitkozódással próbálta felmérni a lehetőségeket.

- Ezredes...

- Ed, nem érlek el téged, csak akkor, ha ugrasz.

- Tessék?!

- Ugranod kell, Acél. Nem tudok lejjebb menni, nincs mibe kapaszkodnom, de így nem érlek el téged. Neked kell ugranod, én pedig elkapva húzlak fel.

- És mégis hogyan? Azt sem tudom, hol van, Ezredes!

- A fenébe is, ne szórakozz már Edward! Szedd már le azt a rohadt szemvédődet és ugorj! Meg akarsz halni? - gurult méregbe a férfi.

- Nem szedhetem le, értse már meg! Ahhoz, hogy ugorjak, magára kell néznem!

- És?! Mi a fene baj van ezzel?! Nem lehetek ilyen borzalmas, hogy inkább a fulladásos halált válaszd, mintsem rám kelljen nézned, Acél!

- Ezt... ezt nem értheti, Ezredes! - keseregte Edward, egyre inkább kétségbeesve. - Nem nézhetek senkire... nem lehet...

Mustang próbálva visszafojtani a szitokáradatát vett egy mély levegőt.

- Edward. Itt lógunk egy istenverte mélyedésben, tengernyi vörösvíz felett, másodpercekre elválasztva a biztos haláltól. Mit tettek veled? Miért lenne ilyen veszélyes rám vagy akárki másra ránézned?

A fiú hallgatott néhány másodpercet, összeszorítva a fogait, végül kibökve az igazat.

- Ha valakire ránézek, abban a pillanatban halálosan belé szeretek!

Mustang nem éppen ilyen válaszra számított. Itt, a halál torkában eléggé mulatságosnak tűnt ez az indok, kénytelen volt halkan felnevetni, olyan szürreálisnak tűnt a dolog.

- Tessék?! Most viccelsz?

- Nem! - jelentette ki Ed, érezve, hogy arca még a helyzet ellenére is vérvörössé vált. - Ez az igazság! Azt mondták azok a homunculusok, hogy Tucker több szérummal is kísérletezgetett, és amelyik rám ömlött, abba valami feri... feromint vagy mit tett.

- Feromont?

- Asszem. Vagyis amint kinyitom a szemeimet, az első ismerős személybe beleszeretek, ami egészen sok komplikációval járna. Ezért... ezért nem tehetem, hogy magára nézzek, mert akkor...

- Istenem, hogy lehetsz ennyire ostoba?! - szakította őt félbe Mustang, komolyan kijőve a béketűrésből. - Nincs garancia arra, hogy tényleg így van, hogy vacakolhatsz ilyen miatt éppen most, mikor egy hajszálon függ az életed?!

- És, ha igaz?! Akkor mit fog tenni, ha igazat mondtak, én pedig magába szeretek, Ezredes?!

Mustang néhány másodpercet habozott, mielőtt újra megszólalt volna.

- Teszek nagyívben, hogy mi lesz utána, megértetted? - jelentette ki komoran, igencsak dühösen. - Azt hiszed, ez bármit is számít? Nem foglak azért elveszíteni, mert attól félek, hogy belém szeretsz!

Edward megszeppenve kapta fel a fejét, szíve érthetetlen okból egyre hevesebben kezdett verni a hallottaktól.

- De hát...

- Ide figyelj, Edward Elric! Engem az sem érdekel, ha tényleg belém szeretsz, ha kell, feleségemül is veszlek, de akkor sem fogom engedni, hogy emiatt meghalj! Parancsolom, hogy azonnal vedd le azt az istenverte szemkendőt és NÉZZ RÁM! - ordította már a végére Mustang, egyre inkább kétségbeesve, hogy nem fogja tudni időben megmenteni a fiút. Nem, egyszerűen nem engedhette, hogy elveszítse őt, azt a valakit, aki számára mindenkinél fontosabb volt. Már a tudat is rettegéssel töltötte el, hogy a fiú meghal, most próbálva szemeiből kipislogni a haragtól felgyülemlett könnyeket nyújtotta előre szabad karját. - Gyere már ide hozzám, a fenébe is!

Ed érezte, amint minden félelme és félszegsége eltűnik, elhatározva magát. Egy pillanatra összeszorította a száját, majd a kendőhöz nyúlva, egy mozdulattal letépte magáról, a mélybe ejtve. Most ismét két kézzel kapaszkodva a vezetékbe hajtotta le a fejét, próbálva erőt gyűjteni, utána kinyitva a szemeit, egy mély lélegzettel nézett fel, egyenesen felettesének aggodalommal teli, éjfekete szemeibe. Amint meglátta és felismerte őt, egy váratlan, erős szédülési roham fogta el, valami igencsak különös érzéssel a fejében és az alhasa tájékán. Riadtan felnyögve hajtotta le ismét a fejét, erősebben megkapaszkodva a vezetékbe, próbálva legyűrni a hirtelen támadt fura rosszullétét. Valami történt benne legbelül, de szerencsére elég hamar elmúlt, csak valami kellemes nyomás maradt meg utána.

- Edward, rendben vagy? - kérdezte Mustang azonnal, mikor látta a másikon, hogy valami nem stimmel vele. Vajon a szer csinálhatott vele valamit? - Kapaszkodj erősen, le ne ess! Mi a baj?

- Semmi! - vágta rá gyorsan Edward, igyekezve túljutni a dolgon. Most ismét felnézett a férfira, de szerencsére már nem szédült. - Minden rendben, Ezredes. Mit csináljak most?

Mustang továbbra is felé nyújtott kézzel nézett körbe.

- Először meg kell kapaszkodnod a falban, mert az a vezeték bármikor leszakadhat. Látod ott azt a rést? Ott kell megkapaszkodnod, utána már fel tudsz ugrani, hogy elkaphassalak.

Edward alaposan átrágta, hogy mi után mit kell tennie, majd némi óvatos lengéssel előre lendült, sikeresen megkapaszkodva a néhány fokkal biztonságosabb faldarabban. Felkapaszkodva rá, már lehetősége volt, hogy egy nagyobb rugaszkodással elérje a férfi kezét, így minden erejét beleadva lökte el magát, Mustang pedig könnyedén elkapva a jobbját húzta fel magához, hogy a fiú a meredek betonfalon felkúszva karolhassa át a nyakát, szorosan összeölelkezve.

- Köszönöm. Annyira köszönöm, Ezredes. - suttogta Edward, erősen a másik nyakába kapaszkodva, remegő testével a férfiéhoz simulva. Olyan fokú hálát érzett a másik iránt, hogy szemei akaratlanul is megteltek könnyel, mást sem tudva, csak ölelte őt magához.

Mustang felsóhajtva túrt a fiú hajába szabad kezével, szintén szorosan húzva őt magához, arcát a nyakába fúrva.

- A fenébe is, többet ne hozd rám így a szívbajt, Ed! Nem veszíthetlek el téged, megértetted? Még egy ilyen marhaság, és esküszöm neked az égre, láncra verve tartalak magam mellett mindörökre!

Edward csak hevesen bólogatott néhányszor, majd mikor összeszedték magukat, a fiúnak ezúttal már volt lehetősége alkímiát használni. Mikor Mustang megtartotta őt, utána elengedve a nyakát, összecsapta a tenyereit, az alattuk lévő betonlapra tenyerelve, ami egyszer csak elindult velük felfelé, vissza, ahonnét leestek. Mikor sikeresen kiértek, az ajtóhoz ugorva szálltak le a betonról, majd sietve elindultak kifelé, elhagyva a megrongálódott kórház épületét. Odakint már vártak rájuk a többiek, jöttükre megkönnyebbülten léptek hozzájuk.

- Ed!

- Al!

Edward azonnal Alphonse-hoz futva ölelték át egymást, a fiatalabbik fiú majd' megfojtva testvérét, annyira örült neki, hogy életben láthatja őt.

- Uram, az a homunculus sajnos megszökött. - állt ekkor Mustang elé Hawkey, miután meggyőződtek arról, hogy mindketten jól vannak. - Mi tévők legyünk az itteni dolgokkal?

- Maes, te értesítsd az illetékeseket, hogy nyomozzák ki az itt történt dolgokat. - fordult most Mustang barátja felé. - Én addig hazaviszem ezt a két jómadarat, és bezárom őket a legelső páncélszekrénybe, hogy még véletlenül se mehessenek többet a saját fejük után.

Al most elengedve testvérét kezdett bele a hosszas bocsánatkérésbe, Ed viszont ismét érezni kezdte, hogy szédül a feje. Bár kint voltak már a szabad ég alatt, ő mást sem érzett, csak az Ezredesből áradó finom illatot, kellemesen mély hangja szinte simogatta a fülét, ahogyan az utasításokat osztogatta. Kissé megrémisztette mindez, de betudta annak, hogy borzasztóan örül annak, amiért megmentették őt. A továbbiakban nem is foglalkozott a dolgokkal, éppen eléggé fájtak a sebei és el volt fáradva, így minden szó nélkül tűrte, hogy Mustang a kocsijába ültetve őket induljon el velük valamerre.

- Jól vagytok? – nézett most hátra rájuk a tükörből Mustang, bekanyarodva egy kis utcába.

- Fogjuk rá. – sóhajtotta Al. – De maguk mit kerestek ott, Ezredes? Honnét tudták, hogy oda készülünk?

- Nos… Maes-től. Gyanúsak voltatok neki, így egyik alkalommal kihallgatott titeket, mikor az ebédlő mellett beszéltétek meg ezt a kis kiruccanást. Mondanom sem kell, ez nagyon jellemző rátok. Csak ti lehettek ilyen mamlaszok, hogy beugorjatok egy ilyen átlátszó trükknek. Legalább neked lehetett volna annyi eszed, Alphonse, hogy nem egyből nekimentek a falnak, hanem velünk is közlitek a dolgot. Azt hittétek, hogy nem segítünk nektek? Ennyire azért ismerhetnétek minket, hogy soha nem hagyunk titeket cserben.

- Bocsánat. – motyogta Al, és ha tehette volna, elpirult volna szégyenében.

Ed viszont még mindig hallgatagon gubbasztott az ülésen, a kint elsuhanó tájat figyelve.

- Edward. Igaz, amit ott bent mondtál? A szerrel kapcsolatban.

Ed egy zavart pillantást küldött a tükörképre, majd ismét oldalra nézett, ki a sötétbe.

- Igen.

Mustang még mindig őt figyelte a tükörben, próbálva olvasni az arckifejezéséből.

- És most hogy' érzed magadat? Érzel valami változást?

- Nem tudom. - válaszolta Ed csendesen, nem merve elmondani, hogy milyen furcsa érzések zsongtak benne.

- Úgy örülök, bátyó, hogy nem lett bajod. – mondta Al, majd megkönnyebbülten ölelte magához testvérét. – Ráadásul az a szerelmi akármi sem volt igaz, így újfent visszatérhetünk a régi kerékvágásunkba.

Ed továbbra sem kommentálva a dolgot húzódott még jobban az ablakhoz, makacsul a rohanó tájat fürkészve. De gondolatai messze jártak, folyamatosan visszatérve egy jelenetre…

„- Engem az sem érdekel, ha tényleg belém szeretsz, ha kell, feleségemül is veszlek, de akkor sem fogom engedni, hogy emiatt meghalj!" – visszhangzott agyában felettese kijelentése.

Vajon komolyan mondta? Tényleg nem zavarná, ha komolyan belé szeretne? Áh, biztos csak azért mondta, hogy megnyugtassa és engedelmeskedjen. Ugyan, hová is gondol?

Nem vette észre, hogy szinte kiülnek arcára gondolatai, amit Mustang hátra-hátra pillantva le is olvasott róla.

Már bőven elmúlt éjfél, mire visszaértek Mustang házához. Mivel nem akarták ilyenkor Armstrong-ot zavarni, így Alphonse szintén itt maradt velük, bevonulva az idősebb Elric fivérnek fenntartott szobába. Mustang még behúzta Edward-ot a lenti fürdőszobába, hogy elláthassa a sebeit, így a fiú egyszál alsónadrágig levetkőzve, csendben tűrte, hogy a férfi először letisztítsa a sebeket, majd mindet bekötözte, vagy leragasztotta 1-1 ragtapasszal.

- Hogy érzed magadat? - kérdezte végül Mustang, miután hozott a fiúnak tiszta ruhákat a sajátjai közül.

Edward halkan megköszönve vette át a fehér inget és a rövidnadrágot, vetve egy szégyenlős pillantást felettesére.

- Eléggé fáradt vagyok.

- Nem csodálom, húzós napotok volt. Feküdj le aludni, ma még nem kell velem jönnöd. - mondta még Mustang engedékenyen, majd éppen vette a lendületet, hogy ő is felmenjen fürdeni, majd aludni, csak Edward tartotta őt vissza ismét.

- Nem akarok itt maradni, magával akarok menni, Ezredes.

- Nagyon fáradt leszel, alig 3-4 óra és már kelned kell. Inkább maradj itt az öcséddel, és lehetőleg ne menjetek sehová anélkül, hogy nekem nem szóltok.

Ed összeszorítva a száját rázta meg a fejét, ujjaival a comján lévő ruhába markolva.

- Nem érdekel, hogy milyen fáradt leszek, akkor is menni szeretnék. Ígérem, nem leszek útban.

Mustang még néhány pillanatig eltűnődve figyelte a fiút, de mivel ő maga is jobban örült annak, ha vele marad, így nem ellenkezett a továbbiakban.

- Rendben, ahogy gondolod.

- Ezredes! - szólt ismét utána a fiú. Visszanézve rá, szíve egy erősebbet dobbant elpirult arcának látványától. - Köszönöm. Nem volt még alkalmam mondani, de igazán hálás vagyok azért, amiért segített nekünk, és még utánam is jött, hogy megmentsen. Őszintén sajnálom, hogy titkolóztam, de nem láttam semmi értelmét annak, hogy elmondjam a velem történteket, nem akartam, hogy kinevessenek.

- Edward. - guggolt most le elé a férfi, majd az állához nyúlva, óvatosan megcsippentette. - Évek óta ismerjük egymást, és ez alatt az idő alatt számtalanszor siettünk egymás segítségére. Talán még nem mondtam neked, de számomra kimondhatatlanul fontosak vagytok, nem csak, mint erős alkimisták, hanem mint bajtársak is. Roppant kevés az az ember, akikben feltétel nélkül megbízom, és ti ketten vagytok számomra az élen. Bármit megtennék azért, hogy megvédjelek titeket, vagy segítselek az utatokon, éppen ezért arra kérlek, hogy soha többé ne titkolózz előttem, Edward. Ha piszkállak is, azt is csupán szórakozásból teszem, mert annyira élvezem, amikor szócsatázunk, és te olyan viccesen felkapod a vizet. Ígérd meg nekem, hogyha bármiben segítségre szorulsz és egyedül nem tudsz megbirkózni vele, szólsz nekem. Nem foglak sem kinevetni, sem kigúnyolni, én a ti oldalatokon állok.

Edward elszoruló torokkal hallgatta végig az őszinte vallomást, Mustang még sosem beszélt vele a saját érzéseiről. Talán ezért sem tudott benne feltétlenül megbízni, mert nem tudta, hogy a másikat mi vezérli, hogy hányadán áll velük. De, amit most mondott... Könnyeivel küszködve hajolt most előre, szorosan átölelve a férfi nyakát, ő is magához ölelve őt.

- Köszönöm. - suttogta, többet nem is tudva kinyögni, csak még erősebben szorította magához a másikat. Ágyéka ismét fájóan kezdett lüktetni a változatlanul benne lévő vágyódástól, ez is azt jelezve, hogy dolgozik benne a szer, hiába reménykedett benne, hogy túl van a nehezén.

Mustang válaszul egy csókot nyomott a hajára, majd elengedve egymást, kisimított még egy hajtincset a fiú szeméből, utána tényleg magára hagyva ment ki a fürdőből. Felmenve az emeletre, első útja a fenti fürdőbe vezetett, hogy ő maga is lefürödhessen, de egyszerűen képtelen volt másra gondolni, csak a fiúra. Folyton a mai napi események jártak az agyában, arra, amit Edward mondott, a tekintete, a hangja, bőrének finom illata. Amúgy is sokat jelentett számára a fiú, de az, amit ott lent, a barlangban mondott neki, sok mindent megváltoztatott. Nem tudta, hogy mivel jár a dolog, hogy Edward-ba belekerült a vörösvíz egyik változata, de annyi bizonyossá vált számára, hogy hatással volt a fiúra. Látja rajta a változást, ahogyan ránéz, minden mozdulatán, arcának pirulásán. De a legfurcsább mégis a saját reagálása volt erre. Jól emlékezett arra, hogy mit mondott neki akkor, ott lent a mélység fölött lógva... Hogy akár feleségül is venné őt, ha ez kellene ahhoz, hogy megmentse. Soha, senki nem volt őrá még ilyen hatással, mint Edward, és amint elképzelte, hogy a fiú belészeretett, furcsa és kellemes izgalom járta át a testét.

"A fenébe is, egy közel 18 éves fiúról van szó. - morogta magában, miközben már a zuhany alatt állva mosta magát. - Mégis mi a fenét kéne tennem ilyen ügyben?"

Sokáig gondolkodott még ezen. Már rég az ágyában feküdt, az árnyékos plafont szuggerálva, de egyszerűen nem jött álom a szemére, túlságosan is éber volt. Tudta, hogy meg fogja bánni, mert az irodában tutira be fogja dobni a szunyát, de az agya csak járt, járt, egyre csak azon kattogott, hogy hogyan oldja meg ezt a fordulatot. A csavar pedig az volt a dologban, hogy igazából már akarta is, hogy Edward belé szeressen. Látni akarta ezt az oldalát is, és önzőmód arra vágyott, hogy végre megbízzon benne, hogy mellette legyen, hogy olyan tekintettel nézzen rá, ahogyan nem is olyan régen, lent, a fürdőben.

Ettől a gondolattól viszont csak még idegesebb lett, így halkan felmorranva fordult a hasára, fejére szorítva a kispárnáját. Igyekezete ellenére egy szemhunyásnyit sem tudott aludni...

10. fejezet

Másnap reggel Edward nehezen pislogva ült a konyha asztalnál, alig bírva nyitva tartani a szemeit. Egy szemhunyásnyit sem aludt az éjjel, egyfolytában forgolódott és szüntelenül az előző napi eseményeken járt az agya. Mikor hallotta, hogy kora reggel Mustang a konyhában serte-pertél, ő is felkelve ment ki hozzá Al-lal együtt, nehogy a végén tényleg itt hagyva őt menjen dolgozni. Mikor fáradtan köszöntek egymásnak, Ed látta a férfi nyúzott arcán is az éjszakázás nyomait, minden további nélkül elfogadva a felé nyújtott bögre kávét. Kicsit fura volt ezúttal a szemkendő nélkül közlekednie, az eltelt hosszas napok alatt egészen hozzászokott a vakoskodáshoz.

- Most mi lesz velünk, Ezredes? - kérdezte halkan, még félig lehunyt szemhéjai alól is a férfi alakját figyelve, amint a pultnál készítette a szendvicseket. Szokatlan volt őt így látnia, itthoni nadrágban és pólóban, haja kissé kócosan állt a szélrózsa minden irányába.

- Sokat gondolkodtam rajtatok. - szólalt meg Mustang, kicsit rekedtes, de egészen mély hangon, ami egy újabb adag érzelmi lökettel lepte el a fiatal alkimistát. A férfi most leült az asztalhoz, Edward elé tolva egy tányért, rajta két szendviccsel és egy tál friss salátával. - Figyelembe véve a nemrégen történteket, azt szeretném, ha egy kis ideig még itt maradnátok Central City-ben, az én felügyeletem alatt.

Alphonse és Edward összenéztek, és bár az idősebbik Elric fiú már nem vakoskodott, akár folytathatták is volna a kutatást, Edward mégis habozni látszott.

- És mégis mennyi ideig lennénk itt? - kérdezte meg óvatosan, mire éhesen harapott bele az egyik szendvicsbe.

- Nem tudom, gondolom, ez a körülményektől függ. - nézett fel rá Mustang, fekete szemei kutatóan fürkészték a fiú borostyán íriszét. - Mondjuk kezdetben 2-3 hétig, míg ki nem derül, hogy mennyire vagy ura önmagadnak, Edward.

Ed enyhén elpirulva hajtotta le a fejét, figyelmét a tányérjának szentelve. Tudta, hogy a férfi tisztában van azzal, hogy nem maradt hatás nélkül a szer, mégis, valamiért értékelte, hogy mindezt ilyen körültekintően adta elő, mintha csupán azért aggódna, nehogy újabb támadás érje őket. Végül bólintva egyezett bele a dologba.

- Rendben, itt maradunk Al-lal.

- Addig is kutathatunk a környező könyvtárakban? - kérdezte még Alphonse, próbálva kihasználni minden lehetőséget, ha már egyszer itt ragadtak egy időre. Természetesen ő is egyet értett az Ezredessel, sejtette, hogy valami nem stimmel a bátyjával, így jobb, ha tényleg itt maradnak egy darabig, míg valahogy meg nem oldódik ez a vörösvíz mizéria.

- Egy időre mindkettőtöknek találtam elfoglaltságot. - folytatta a férfi, miközben oldalvást ülve a széken, könyökével az asztalra támaszkodott. - Edward, te a megbeszéltek szerint velem maradsz és segíteni fogsz a munkámban, te pedig Al, Maes-nek mész segíteni, kiváltva Edward-ot. Szabadidőtökben oda mentek, ahová csak akartok, ezzel legalább kiváltjátok a kötelező éves közmunkát a katonaságnál. Vagyis csak te, Ed, ez Alphonse-ra nem vonatkozik. Csupán szeretném, ha mindketten szem előtt lennétek.

- Részemről megfelelő, hogy segíthetek Hughes Alezredesnek. - bólogatott Al, örülve, hogy valami felelősségteljes munkát végezhet, Ed-et viszont kissé aggasztani kezdte ez a közös munka a felettesével. Mi lesz, ha mostantól éjjel-nappal össze lesznek zárva? Már most, ebben a pillanatban hatalmas megpróbáltatás itt ülnie vele szemben, látva, hallva és érezve őt, ha mostantól mindig együtt lesznek, attól félt, valami nagy ostobaságot fog elkövetni. Tegnap még örült annak, hogy vele mehet be a munkahelyére, mert másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy a közelében lehessen, de mára már átgondolta a helyzetet, és eléggé megijedt. És a legborzasztóbb az volt a dologban, hogy mindezt olyan természetesnek érezte, mintha mindig is így érzett volna a másik férfi iránt! Arra gondolna az ember, hogy milyen idegen érzés lesz valaki iránt így érezni, akit eddig nem igazán szívlelt, akivel minden alkalommal csak veszekedtek, de nagyot tévedett. Ha Mustang-ra nézett, hirtelen minden kellemes emlék beugrott neki, amit ezidáig vele kapcsolatban tapasztalt. Már nem azt nézte, hogy mindig a nyomában volt és minden lépésüket ellenőrizte, hanem arra gondolt, hogy aggódott értük. Nem veszekedtek, hanem évődtek egymással. Nem idegesítette a jelenléte, hanem szokatlan biztonságérzettel töltötte el a közelsége. A férfi még a messzeségből is figyelt rájuk, és bármibe keveredtek, mindig segített nekik. És mindezre csak most jött rá, mikor egy egészen más szemszögből látta a dolgokat... egy felnőtt nézőpontjából. Közel 18 évesen már több mindent felfogott a világból, megértve mások tetteinek valódi okát.

- Edward? - hatolt ekkor tudatába a férfi csendes hangja, aki még mindig a válaszát várta.

A fiú most gyorsan észbe kapva rázta meg a fejét, azonnal bólogatni kezdve, noha éppen azon volt, hogy megússza a közös szolgálatot.

- Helyes, akkor ezt megbeszéltük. - bólintott Mustang, majd belekortyolt a saját kávéjába, tovább folytatva a reggelit.

Edward hamarabb végezve állt fel, majd éppen elindult a mosogató felé, hogy beletegye a tányérját és a bögréjét, mikor valamiben megcsúszott a lába. Felkiáltva vágódott hanyatt, kezeiből kiesve minden, még látva, hogy egy véletlenül leejtett salátalevélen csúszott meg, mikor a következő pillanatban valaki utána kapva próbálta megtartani. Mivel Mustang félig oldalvást ült a székén, így most gyorsan eldobva a szendvicsének maradékát kapott a fiúért, testével még jobban felé fordulva, hogy ő az ölébe essen, ne a padlóra. Mindketten felnyögtek az ütközés erejétől, Edward a mellkasának vágódva huppant az ölébe, a férfi pedig átkarolva őt tartotta meg, arcuk alig néhány centire volt egymástól. Mikor a fiú pislogva nyitotta ki a szemeit, miután nem csattant a padlóval, félve nézett fel a sötét szempárba. El tudta képzelni, hogyan festhetnek most... Ő a férfi ölében feküdt félig-meddig, ujjaival a mellkasát fedő pólóba és az egyik karjába kapaszkodva, Mustang pedig mindkét karjával szorosan tartva ölelte magához, fölé hajolva. Először szabadkozni akart, elnézést kérni, majd dühöngeni, hogy engedje őt el, de végül úgy maradva nézte továbbra is a másik fekete szemeit, hirtelen ismét elárasztva őt az érzelmi kuszaság. A szemeiről levándorolt pillantása a másik kemény, kívánatos ajkaira, és igencsak erős volt a kísértés, hogy megszüntesse azt a néhány centis közt, hogy megtudja, tényleg olyan jól csókol-e a férfi, ahogyan mondják. Légzése egyre nehezebbé vált, észre sem véve, hogy minden érzése kiül az arcára, szemeit elhomályosította a forró vágy, minden másodperc egy órának tűnt számára.

Mustang kapott észbe először. Mikor ilyen közel kerültek egymáshoz, hirtelen minden kiment a fejéből... hogy hol vannak, hogy lassan indulniuk kéne dolgozni, hogy Alphonse itt ült mellettük, minden. Egyedül az elködösült borostyánszemeknek élt, a másik forró testét érezte, hallotta gyorsuló légvételeit, és mikor a fiú egyértelműen az ajkait kezdte figyelni, úgy érezte, nincs, ami visszatartaná attól, hogy itt helyben megcsókolja őt. Az egy, ami képes volt visszarángatni ebből a kellemes delíriumból, az a fiatalabb Elric fivér zavart köhintése volt. Alphonse először megijedt, hogy bátyjának baja esik, de miután a férfi elkapta őt, megnyugodva ült vissza a helyére. Csak akkor kezdett egyre inkább zavarba esni, mikor ők nem engedték el egymást, igencsak félreérthetetlen pillantással fürkészve a másikat, fura hangulat alakulva ki kettejük közt. Először arra gondolt, hogy talán jobban tenné, ha kimenne, de úgy érezte, hogy talán Ed sem akarna ilyen messzire menni, ha józan lenne, így inkább zavartan köhintett egyet figyelmeztetően, majd akadozó hangon kérdezősködni kezdett, hogy mi lesz a feladata Hughes Alezredesnél.

Edward szintén észbe kapva nyögött fel, majd gyorsan kibontakozva felettese karjaiból próbált talpra állni.

- Bocsánat... elejtettem a tányért és a poharat. - szabadkozott gyorsan, majd alkímia segítségével visszaalakította a törött tárgyakat.

- Semmi baj, az én hibám volt, nem vettem észre, hogy leejtettem egy levél salátát. - guggolt le mellé Mustang is, majd felvéve az ominózus salátát, hirtelen ötlettől vezérelve egyik kezével a fiúhoz nyúlt, gyengéden végigsimítva arcát a kézfejével. - Jól vagy? Nem ütötted be magadat?

- Ezt inkább én kérdezhetném, jólehet én estem magára, Ezredes. - mondta Ed nevető hangon, próbálva uralmat szerezni a kellemes érzésen, mikor a másik az arcához ért. - Köszönöm.

Mustang bólintott, majd kiegyenesedve, ő is összeszedte a mosatlanját, hogy minél előbb indulhassanak.

- Rendben vagy, bátyó? - kérdezte Al aggódva, mikor bementek a fiú szobájába, hogy ő átöltözhessen.

- Persze... semmi baj. - motyogta Edward szégyenpírral az arcán, alig bírva ki, hogy el ne sírja magát.

Alphonse habozott egy kicsit, mielőtt újra megszólalt volna.

- Hatott a szer, igaz?

Edward most megállva hajtotta le a fejét, erősen belemarkolva a kezében tartott fekete pólóba, alsóajkába harapva próbálta legyűrni feltoluló könnyeit, de nem ment. Halkan hüppögve szorította magához a pólóját, egész testében remegve a kétségbeesés miatt.

- Annyira sajnálom, Al. - nyögte ki fojtott hangon, igyekezve visszafogni magát, nehogy a férfi meghallja őket. - Nem... nem tudom, hogy mi tévő legyek! Tudom, hogy a szer műve, de egyszerűen megőrülök, hogy vele lehessek! Félek, rettegek attól, hogy elveszítem az önuralmamat és olyat teszek, amivel magamra haragítom, de már nem tudom, hogy meddig leszek képes visszafogni magamat! Minden porcikám érte lángol...! És a legszörnyűbb, hogy mennyire természetesnek tűnik mindez... Segíts nekem, Al, nem veszíthetem el a fejemet!

- Ne félj bátyó, én melletted vagyok. - ölelte most magához testvérét Alphonse, próbálva megnyugtatni a zaklatott fiút. - Majd kitalálunk valamit, amivel el tudjuk fojtani a vágyadat, rendben? Nem lesz bajod, meg fogjuk ezt is oldani.

Míg Edward próbálta lenyugtatni magát, az eddig az ajtó túloldalán álló férfi csendesen ellökte magát a faltól, felmenve az emeletre, nem akarva, hogy kiderüljön, minden szavukat hallotta.

11. fejezet

-... és a feltalált holttestek alapján a város délnyugati részében van a lehetséges tartózkodási helye. Maes szerint csupán egy elkövetővel van dolgunk, és a holttesteken fellelhető sebhelyek alapján orvosi szikével dolgozhat. Jelenleg ennek a valakinek az elfogása a prioritás, így a Führer őrjáratozást rendelt el, míg kézre nem kerítjük az elkövetőt.

Míg a többiek sóhajtozva nyögdécseltek az előre láthatóan fárasztó túlórázások miatt, addig az asztal végében ülő Edward szótlanul bambult ki a fejéből, a táblánál álló felettesét figyelve. Már harmadik napja járt be vele együtt dolgozni, de az állapota egyre csak súlyosbodott. Eleinte mindenen elpirult, ha csak hozzászólt a másik, ha csak ránézett, pláne, ha hozzá is ért, de mostanra már képtelen volt bármire is összpontosítani, a gondolatai önállósultak, és akaratosan a fekete hajú férfi körül jártak. És mivel nem mert erről beszélni neki, így maradt a csendes szenvedés, próbálva túlélni minden egyes percet, amit a közelében kell töltenie. Jelenleg a csapat többi tagjával egyetemben egy eligazításon vett részt, ahol egy nemrégen felbukkant gyilkosság ügyét tárgyalták éppen. Maes-ék néhány brutálisan meggyilkolt holttestet találtak, és az előzetes vizsgálatok alapján egy sorozatgyilkossal van dolguk, így a Führer őrjáratot határozott meg minden egyes csapatnak, míg kézre nem kerítik azt a valakit. Volt egy eléggé kezdetleges személyleírásuk a tanúk elmondása alapján, de mindez egyáltalán nem tudta érdekelni a fiatal alkimistát. Teljesen megbűvölte őt a táblánál álló felettesének kellemesen mély hangja, fekete pólója alól kitüremkedő izmai, obszidiánhoz hasonló szemei... oly annyira, hogy még a neki címzett felszólítást sem érzékelte. Arra kapott észbe, hogy a mellette ülő Breda bökte meg a karját.

- Edward, hallasz? Az Ezredes neked szólt.

Ed riadtan próbálta összeszedni magát, ültében kiegyenesedve kiáltott fel.

- Igenis! Bocsánat!

- Tudom, hogy már eléggé későre jár, de egy kicsit még próbálj figyelni Edward. - kérte őt Mustang szokatlanul nyugodt hangon, mellőzve minden csipkelődő megjegyzést a másik figyelmetlenségére vonatkozóan.

- Igen... elnézést. - motyogta a fiú zavartan, minden erejét latba véve, hogy figyelni tudjon a kimondott szavakra.

- Az imént a beosztást ismertettem az őrjáratozásra. Mivel minden este mennünk kell, így két felé vettem a csapatot, hogy egymást felváltva tudjunk valamennyit pihenni is. A nyolckor kezdő csapat Farman és Fury, Hawkey és Armstrong, majd éjfélkor Havoc és Breda, én és te, Edward váltjuk le őket. Mindenki kettesével lesz beosztva, az őrjárat helyszínei a megjelölt útvonalakkal itt vannak a térképeken, mindegyik párosnál lesz 1-1 darab. Valakinek valami kérdés?

Pár méltatlankodó beszóláson kívül nem volt egyéb érdemleges hozzászólás, és csak egyedül Edward ült az asztalnál, mint akit leforráztak. Ne-ne-ne, hogy ő legyen Mustang-gal egy csapatban?! Hát nem elég, hogy egy helyen laknak (még mindig), egy helyen dolgoznak, és még az őrjáratozás alatt is együtt kell lennie vele?! Késő este... tök egyedül... vagyis kettesben...

Mikor a többiek éppen álltak fel, hirtelen a magasba röppent az egyik keze, mintha csak jelentkezne.

- Ezredes! N-nem lehetne, hogy én inkább Armstrong Őrnaggyal legyek az őrjárat alatt? Vagy Hawkey Hadnaggyal!

- Mi a gond, Edward? - szeppent meg Riza, nem értve ezt a heves tiltakozást. Főleg, hogy a fiú még Armstrong Őrnaggyal is előbb lenne egy párban, ennyire csak nem utálhat az Ezredessel együtt lenni.

Míg Armstrong dilemmába kerülve filózott, hogy a fiatal, törékeny nőre vigyázzon, avagy a még fiatalabb kis alkimista fiúra, addig Mustang az asztalra tenyerelve nézett a fiú szemeibe.

- Mi a probléma, Acél? Félsz kettesben maradni velem? Pedig hetek óta egy fedél alatt lakunk, egy ideje egy helyen is dolgozunk, azt hittem, ennyi idő alatt már megszoktad a közelségemet.

- Éppen ez az! Miért kellene még az őrjárat alatt is magával lennem? Tisztára felüdülés lenne végre valaki más képét bámulni. - morogta Edward, próbálva visszavenni a régi stílusát, de érezte, hogy eléggé erőltetettre sikeredett. Igazából minden vágya az volt, hogy most is együtt lehessen vele, de minden újabb együtt töltött perccel a saját akaraterejét csorbította.

Mustang eltöprengett valamin, de végül úgy döntött, hogy nem hagyja magát.

- Az lesz a legjobb, ha én magam figyelek rád, Acél. Már olyan régóta nem veszekedtünk, jól fog esni egy kis nosztalgikus szópárbaj, hogy el ne aludjak az este folyamán. - jelentette ki határozottan, de száján megjelenő lágy mosolya a fiú eszébe juttatta a szavait, amit néhány nappal ezelőtt, a fürdőszobában mondott neki.

"Ha piszkállak is, azt is csupán szórakozásból teszem, mert annyira élvezem, amikor szócsatázunk, és te olyan viccesen felkapod a vizet..."

Edward végül kénytelen volt beadni a derekát. Most mindenki ment a dolgára, akik nyolckor kezdenek, ők elmentek átöltözni, a többiek pedig addig hazamentek, hogy egy kicsit tudjanak pihenni. Ed és Mustang is visszamentek a férfi házába, útközben nem igazán szólva egyikük sem. A fiú már előre félt attól, hogy mi lesz ma este, de egy nagyot nyelve gyűrte le feltoluló pánikját, belemarkolva nadrágjába. Nem mutathatja ki az érzéseit, már így is eléggé félreérthetően viselkedik a másikkal, félt attól, hogy mit szólna ahhoz, ha megtudná, tényleg belészeretett. Az egy dolog, hogy miket mondott ott, a barlangban neki, a halál torkában bármit összehazudik az ember, csakhogy megmentse a másikat, de az már egy másik dolog, hogy szembesülhet is az akkor mondottakkal. Mivel nem halt bele és nem lett semmiféle testi elváltozása a szer miatt, így a másik úgy gondolhatja, hogy csak a homunculusok szórakoztak vele, hogy sakkban tudják tartani egy ilyen hazugsággal.

- Próbálj pihenni egy kicsit, mielőtt indulnunk kell. - szólalt meg hosszas hallgatás után Mustang, mikor beléptek a házba. Alphonse még nem volt itt, biztosan Maes-nek segédkezett még, így Edward egy kicsit elárvulva ment be a szobájába, fáradtan terülve el az ágyon. Rettenetesen kifárasztotta őt ez a non-stop koncentrálás, főleg akkor, mikor látványosan felizgult testét kellett kordában tartania a másik túlzott közelségétől. A legszívesebben hagyta volna a csudába az egészet, és mást sem csinált volna, csak a férfi testéről álmodozva élvezte volna ki pillanatnyi magányát, de nem tehette. Esténként nem egyszer magához akart nyúlni a fájó kínlódások közepette, de félt attól, amit azzal okozott volna saját magának, nem beszélve a vele egy szobában tartózkodó öccséről. Alphonse előtt nem művelhet ilyesmit, és meg sem kérheti őt, hogy esténként máshol tartózkodjon, nem mert egyedül maradni. Most viszont nem volt itt vele senki, és a kísértés csak egyre erősödött benne. Vajon mit csinálhat most Mustang? Biztos a szobájában lehet, éppen átöltözve... vagy esetleg a fürdőben zuhanyzik? Edward akárhogyan is küzdött csapongó képzelete ellen, egyszeriben másra sem tudott gondolni, csak arra, amint a férfi elkezd vetkőzni... először a fekete felsőjét véve le, feltűntetve szálkás, de kemény izmait... majd a nadrágja következik, alul csupán egy hosszabb szárú boxeralsóval, aminek kidomboruló eleje sejtetni engedi feszülő férfiasságát...

Ennél az utolsó gondolatnál szakadt el nála a cérna. Ahogy elképzelte a férfi mezítelen testét, teste hevesen összerándult, majd halkan felzokogva görnyedt össze a takarón, kezeivel védekezően ölelve át magát, a felsőjébe markolva. Fájt és forró tűzben égett minden porcikája, olyan erősen megmerevedve, ahogyan eddig még egyszer sem. Véget kell vetnie ennek a szörnyű állapotnak, de elképzelése sem volt, hogyan kellene nekilátnia. Igaza volt anno annak a homunculusnak, mikor azt mondta, hogy az egyik legkínzóbb szer, attól függetlenül, hogy nem halálos. Nem képes semmire odafigyelni, nem tud a feladatára se koncentrálni, teljesen ki van szolgáltatva a saját érzelmeinek. És igaza van Mustang-nak is, ilyen állapotban nem, hogy a Bölcsek Köve után nem fog tudni kutatni, de még a várost sem képes elhagyni. Sosem hitte volna, hogy ennyire kibabrálnak vele ezzel a szerrel. Hamarosan odáig fog eljutni, hogy bármit képes lesz megtenni nekik, csak adjanak ellenszert erre a nyavalyára!

- Bátyó! - hangzott fel ekkor az ajtóban Alphonse rémült hangja, nem is véve észre a kínlódása közepette, hogy öccse is megérkezett.

Al most azonnal az ágyhoz sietve ült le, megfogva még mindig sírdogáló bátyja karját, próbálva simogatással enyhíteni a szenvedését.

- Ne haragudj, Al... - nyögte ki Edward, igyekezve visszanyerni önuralmát most, hogy nem volt végre egyedül. - Nincs baj... mindjárt jobban leszek...

- Tudok valamiben segíteni neked?

- Nem, de köszönöm. Mindjárt összeszedem magam. - suttogta Ed, érezve, hogy máris jobban érezte magát öccse jelenlététől.

Alphonse most szótlanul simogatta továbbra is a karját, várva, mint nyugszik le bátyja remegése, és hagy alább sírása. Jól tudta, hogy mi a baj, magában ilyenkor forrt a dühtől, hogy ezt művelték vele azok a nyavalyás homunculusok, és ő pedig nem képes segíteni rajta, mikor ennyire szenvedni látja szeretett testvérét.

Mikor Edward jobban lett, megtörölve könnyáztatta szemeit ült fel, egy megkönnyebbült sóhajjal ölelve át a hatalmas páncélt, amennyire tudta.

- Köszönöm, Al, hogy itt vagy. Muszáj, hogy eszemnél legyek, mert nemsokára ki kell mennem őrjáratozni az Ezredessel.

- Őrjáratozni? Amiatt a gyilkos miatt, aki után Hughes Alezredes is nyomoz?

- Igen.

- Ne tedd, bátyó! - nyikkant meg Al rémülten, megfogva testvére vállait. - Ilyen állapotban veszélyes lenne kimenned, ráadásul pont az Ezredessel?!

Edward megtörölve könnyes szemeit mosolyodott el halványan, megveregetve öccse páncélját.

- Köszönöm, Al, hogy így figyelsz rám, de nem lesz probléma. Most sikerült lenyugodnom egy kicsit, talán nem csinálok ma már őrültséget. Legalább a járkálás közben kiszellőzik egy kicsit a fejem is.

- Egészen biztos vagy benne, Ed? Egy szavadba kerül, és Mustang Ezredes innen csak egy úton tud kitoloncolni téged... rajtam keresztül!

- Nem, ne aggódj, minden rendben lesz. Az Ezredes valamiért ragaszkodik ahhoz, hogy velem őrjáratozzon, biztos meg van az oka, nem is akarom firtatni. De addig is... muszáj egy kicsit pihennem, mielőtt elindulnánk. Ugye itt maradsz bent velem, Al?

- Ez csak természetes, bátyó. - bólintott Alphonse, majd ott maradva az ágyon, hagyta, hogy Edward a lábára hajtott fejjel gömbölyödjön össze, lehunyva a szemeit. - Én mindig itt leszek veled...

12. fejezet

A katonai raktárak között sétálni, éjfél körül, szórványos közvilágításban, eléggé merész egy ötlet. Legalábbis ez volt az első benyomása Edward-nak, miközben fáradtan rótták a kiszabott útjukat Mustang-gal a félhomályban, a hatalmas raktárépületek között. Mivel egy gyilkost kerestek, próbáltak eléggé éberek maradni, de az egész napos talpalás után nehéz volt koncentrálniuk. Főleg Ed-nek, akinek plusz megterhelést jelentett mindez az állapota miatt. Ezúttal sem volt könnyű a férfival kettesben lennie, de az otthoni kifakadásból legalább annyi előnye származott, hogy az őt feszítő belső kényszer enyhült valamelyest, így könnyebb volt az Ezredes mellett maradnia.

- Eléggé kihalt ez a rész. - jegyezte meg hosszas hallgatás után Mustang, közel haladva a fiú mellett, hogy karjuk súrolja egymást. - Emlékszem, egyszer a többiek itt estek pánikba, a 13. raktárat emlegetve.

- Nem csak 12 raktár van itt? - nézett körül Edward, a 8. raktárnál járva éppen.

- De, csak azok a nagyeszűek a "B" raktárat 13-asnak nézték, ettől kaptak frászt. - magyarázta a férfi derűsen az emléktől, de a következő pillanatban valami fura csattanás hangot hallottak az egyik épület mögül, aminek hallatán megtorpanva kezdtek fülelni.

- Ez mi volt? - nyikkant meg Edward, a pihe is felállva a tarkóján a rémülettől. Már a 10. raktárnál jártak, ahol az utcai lámpa amúgy is villódzott, még ijesztőbbé téve a környezetet.

- Nem tudom, de onnét jött, a raktár mögül. - mutatott előre Mustang, a 10. raktár felé, ujjait csettintésre készen tartva támadás esetén.

Eléggé zavarta őket a koncentrálásban a villódzó lámpafény, szinte minden pillanatban azt látták, hogy valami elrohan az árnyékban, rájuk vadászva. Egyik alkalommal Ed tényleg látott egy kisebb mozgást az épület mellett felhalmozott ládák mögött, amitől összerándulva húzódott jobban a férfihoz. Ismét valami zörgést hallottak, kaparászó hangot, aztán csend. Mivel jól tudták, hogy milyen veszélyes lényekkel is összefuthatnak, pláne egy ilyen kihalt külterületen, így mindenre felkészülve haladtak lassan előrébb. Mustang maga elé emelve kesztyűs kezét készült fel az azonnali támadásra, ha esetleg a gyilkos, vagy egy kimérának hívott szörnyeteg ugrana nekik valamelyik sötét részből. Most, hogy Edward-dal volt együtt, még inkább elfogta a harci láz, nem engedhette, hogy a fiúnak baja essen. Ha a keresett gyilkosuk kószál éppen errefelé, jaj lesz neki, lapáttal fogják elszállítani őt innét, miután hamuvá égette.

- Ezredes... - nyikkant meg Edward, éppen szólni akarva a férfinak, hogy srégan jobbra ismét mozgást látott, mikor az eddig villódzó lámpa feladta a küzdelmet és lassan elhalványulva borult sötétbe az egész térség.

Mustang hallotta a fiú rémült nyögését, és mikor felé nyúlva fogta meg a csuklóját, magához húzva őt, Edward egy halálra rémült üvöltéssel ugrott neki szabályosan, fejük összekoccanva, a lendülettől mindketten a földön találva magukat. A férfi fájóan beverve magát landolt a hátán, a fiú ráesve, majdnem a szuszt is kiszorítva belőle.

- Mi a...

- Valami hozzáért a lábamhoz! - kiabálta Edward rémülten, belemarkolva felettese zubbonyába, de mielőtt Mustang cselekedhetett volna, váratlanul az utcai lámpa ismét felizzott, majd újra kezdve a pislákolást adott némi fényt.

Mindketten gyorsan körbe nézve próbálták felmérni a helyzetet, hogy mi támadta meg őket, mikor Edward ismét azt érezte, hogy hozzáérnek a lábához. Felhígetve kapta oda fejét a jobb lábához, mikor egy nagyobb cicát vett észre, amint halkan dorombolva dörzsölődött neki a lábszárának, nem zavartatva magát.

- E-egy macska...!? - nyikkant meg a fiú, mire Mustang is megnyugodva sóhajtott fel, mikor rájött, hogy csak a másik reagálta túl a dolgot.

- De legalább nem vérszomjas kimérákba botlottunk. - jelentette ki, szusszanva egy nagyot, majd érdeklődve nézett fel a csípőjén ülő fiúra. - Nagyon megijedtél?

- A frászt hozta rám ez a nyavalyás macska! - találta meg ekkor a hangját Edward, igencsak csúnya pillantást vetve a még mindig körülöttük serte-pertélő cicára. - Azt hittem, valami ijesztő izé akar belém harapni!

Mustang tovább figyelve a másik arcát gondolkodott el azon, hogy most mihez is kezdjen. Lassan haladniuk kéne tovább, de túl kényelmesnek találta a helyzetet ahhoz, hogy megmozduljon. Kellemes melegséget érzett ott, ahol a fiú hozzáért, és mikor ő is lenézve rá találkozott pillantásuk, hirtelen ötlettől vezérelve mindkét tenyerét rácsúsztatta a két oldalát körbevevő combjaira.

Edward figyelme a cicáról lassan visszavándorolt felettesére, csak most tudatosulva benne a kényes szituáció. Mikor rájött, hogy konkrétan a férfi csípőjén ült, kezeivel annak mellkasára támaszkodva, először ijedten összerándulva nyögött fel, ujjaival a zubbonyba markolva, mégis képtelen volt megparancsolni magának, hogy szálljon le róla. Szemeit nem bírta elszakítani a másik fürkésző tekintetétől, és mikor megérezte, hogy a férfi tenyerei óvatosan rácsúsznak a combjaira, ismét a már jól ismert fájó vágyódás lepte el a testét tetőtől-talpig, arca vészesen elpirulva.

Egyikük sem szólt semmit, a halk tücsökciripelések mellett csak egymás nehezedő légvételét hallották, és a még mindig ott lézengő cica kellemes dorombolását. Mustang lassú mozdulatokkal, de mély beleéléssel simogatta a fiú combjait, a térdétől kezdve egészen a medence hajlatáig, néha felcsúszva a derekáig is, szemeit egy pillanatra sem véve le a másik beszédes arcáról. Edward hamar túljutott kezdeti zavarán, utána teljes odaadással élvezte a simogatást, halkan sóhajtozva mocorgott, ujjaival úgy gyűrögetve a férfi kabátját, mintha ő maga is macska volna. Néha alsóajkába harapva nyögött fel, fejét hátra hajtva az élvezettől, majd ismét visszahanyatlott, tovább gyűrögetve a ruhát, szemei bekönnyeztek az erős vágytól. Ezidáig csupán a saját fantáziájában élvezhette a férfi érintését, de az, hogy most élesben élhette mindezt át, sokkal élvezetesebbé tette számára. Mustang jól látta arcán a tiszta élvezetet, szemei éjfeketévé váltak, hála a kitágult pupilláinak, ahogy elnézte a fiú reagálását az érintésére. Még soha nem volt ennyire nehéz visszafognia magát, mint ebben a szent pillanatban, és soha senkit nem látott még így élvezni a puszta érintését. Kínzó vágy fogta el, hogy ne csak a combjait, hanem mindenhol simogathassa a fiút, meg akarta őt szabadítani a ruháitól, hogy láthassa végre meztelenül, csókolni és harapni akarta őt mindenhol, birtokba venni testestül-lelkestül...! Az éjszaka közepén elhagyatott raktárépületek között feküdtek a kényelmetlen salakon, egy villódzó lámpa fénye alatt, ahol bárki rájuk találhat, de mindez már egyáltalán nem érdekelte egyiküket sem. Mustang vágyától vezérelve feljebb csúsztatta tenyereit, végig a derekán, a hátán, majd egyik kezét visszább csúsztatva a fiú mellkasát kezdte simogatni, addig másik kezével az arcát. Edward halkan felnyögve hunyta le a szemeit, fejét kicsit nekidöntve a férfi kezének, élvezve a fehér kesztyű bársonyos simogatását a bőrén. A kéz, amely egyetlen csettintéssel épületeket gyújthat fel, vagy emberek százait lobbanthatja élő fáklyává, most végtelen gyengédséggel ért hozzá, végig simítva ajkának íveit, állkapcsának vonalát, végig haladva a nyakán át a kulcscsontjáig, majd ismét visszatért az arcára. Edward nyelve egyet nyitotta ki ismét a szemeit, szinte beleszédülve az alatta fekvő férfi szenvedélyes arckifejezésének látványába. Vajon miért érzi mindezt ilyen magától értendőnek? A férfi kezeinek simogatását, vágytól izzó tekintetét, a belőle áradó forróságot? Akarta Roy Mustang-ot, soha semmire, még a Bölcsek Kövére sem vágyott ennyire, mint őrá. Mikor érezte, hogy a férfi hüvelykujjával ismét az alsóajkát simítja végig, nem bírta már visszafogni magát. Ismét felnyögve fogta meg mindkét kezével a férfiét, majd szájához emelve, egy szenvedélyes csókot adott ajkaival csupasz csuklójára.

Mustang-ot teljesen készületlenül érte ez a kedves gesztus a fiútól. Teste megremegett, mikor érezte, hogy Edward nem hagyva abba, apró csókokkal borította be a csuklóját, kissé feljebb haladva, amíg a kabátja ujja engedte. Hihetetlenül érzékenyen érintette őt ez a gyengéd kényeztetés a másik részéről, abban a pillanatban elérkezni látva az idejét a viszonzásnak. Egy szenvedélyes vicsorral lökte el magát a földtől, felülve, majd mindkét kezével a fiú arcát megragadva nézett az elhomályosult borostyánszínű szemekbe. Edward a zubbonyának vállrészébe markolva fürkészte a másik szemeit, mindennél jobban várva, hogy végre megízlelhesse a férfi kívánatos ajkait. Egy pillanatra a levegő is bennszorult a tüdejében, mikor a férfi ráhajolt ajkaira, ő pedig enyhén kinyitva száját kínálta fel neki magát...

...mikor szenvedélyes hangulatukat egy közelből jövő rémült kiáltás zavarta meg. Gyomruk riadtan rándult össze, összezavarodva hajoltak el egymástól, a hang irányába nézve, ami valahonnét a 6.-os és 5.-ös raktárak irányából jött.

- "Breda, megőrültél?! - ismerték fel Jean Havoc mérges hangját, amint éppen társával pörölt. - A frászt hozod rám, ember!"

- "De rám ugrott ez az izé!" - panaszkodott Breda.

- "Ez egy macska, te idióta! Különben is, mi a fenének kellett letérned a kijelölt útvonalról?"

Közben Mustang és Edward észhez térve szálltak le egymásról, talpra tornázva magukat, leporolva ruhájukat. Ed arca még vészesen vörös volt, légzése sem stabilizálódott, ráadásul nadrágjának eleje is feltűnően kidudorodott, amit piros kabátkájával próbált valamelyest takarni. Elmondhatatlanul rosszul esett, hogy ilyen durván megzavarták őket, és felpillantva a férfira, Mustang arca sem ígért sok jót.

- Megölöm ezeket. - sziszegte a fogai között, majd megragadva Edward karját, öles léptekkel indult meg a két embere felé.

Mint kiderült, Havoc és Breda kicsit eltévedtek, és mire rájöttek, hogy rossz helyen lyukadtak ki, Breda-ra ugyanúgy a frászt hozta egy itt kóborló macska, ahogyan Edward-ra is. Ez viszont nem akadályozta meg felettesüket abban, hogy alaposan lehordja őket amiatt, mert megzavarták őket, természetesen azt hozva fel indoknak, hogy elcsámborogtak és nem a nekik kiszabott területet tartották szemmel. És bár Edward-nak semmi kedve nem volt hozzá, de a két férfi kellően berezelve a helytől tartottak végül velük, úgy alakulva, hogy négyesben folytatták a megfigyelést, ezáltal még csak meg sem tudta beszélni a férfival a történteket. Pedig nagyon kíváncsi lett volna rá, hogy ő miért ment bele, hogy ilyet műveljenek egymással...

13. fejezet

Még soha nem érezte magát ilyen rémesen, mint ebben a pillanatban. Miután nagy nehezen letudták az őrjáratot és végre hazaértek, Edward minden szó nélkül ment be a szobájába váltás cuccért, rá se nézve a férfira, még Al-nak sem válaszolva sietett be a fürdőszobába, magára zárva azt. Csak utána engedett szabadutat a könnyeinek, halkan elsírva magát látott neki a vetkőzésnek, beállva a zuhany alá. Azzal sem foglalkozott, hogy mennyire hideg a víz, derekát a hűvös csempének támasztva görnyedt össze, karjaival a mellkasát ölelve át, szemeiből megállíthatatlanul folyt a könny.

- Könyörgöm... legyen már vége... nem akarom ezt az egészet...! - nyöszörögte, és egyszerűen képtelen volt kordában tartani a gondolatait. Érezte, hogy azzal, mert a férfi hozzáért, átszakadt valami láthatatlan gát, özönvízként árasztva el őt az emlékek. Maga előtt látta szenvedélyes arcát, magán érezte a kezét fedő kesztyű bársonyos érintését, és ahogy elképzelte, amint a csípőjén ült, érezve keménységét a magáéhoz nyomódni, feljajdulva csúszott egyre lejjebb a csempén, míg le nem zuttyant a kövezetre, összehúzódva a vízpermet alatt.

Érezte, hogy valami nincs rendben vele, a súlyos kielégítetlenség már nem csak lelki, de egyre erősebb testi tüneteket is produkált. Végül már nem bírta tovább, hátát nekidöntve a falnak nyúlt le a két lába közé, majd lehunyt szemekkel szorította meg fájóan lüktető, kőkemény férfiasságát, bizonytalan mozdulatokkal kezdve rajta húzogatni tenyerét. Rettenetesen szégyellte magát. Ezúttal próbálta elengedni magát, szabadutat engedve vágyainak, és tudatának minden négyzetcentijét a fekete hajú férfi töltötte ki. Alig képzelte el, hogy most ő is itt van vele és ő simogatja, szinte azonnal el is élvezett, de közel sem érezte azt, amit elviekben ilyenkor kéne. Egy pillanatnyi jóérzés jutott neki osztályrészül, de a következő másodpercben ismét újra kezdődött a fájó vágyódás, férfiasságát változatlanul kőkeménynek érezve. Most elengedve magát karolta át ismét felhúzott lábait, arcát a térdeibe temetve. Tehetetlen volt. Ezen nem képes egyedül túljutni, az az egyetlen reménye, ha valahogy rábukkan az ellenszerre, mielőtt még beleőrülne.

Ekkor eszébe jutottak a laborban és a kórházban lefoglalt iratok, amiket az Alezredes a bizonyítékok raktárában zárt el, arra várva, hogy egy hozzá értő alkimista majd átnézi őket... aki nagyvalószínűleg Mustang lesz majd valamikor. Hátha van köztük valami feljegyzés vagy megemlítés, amivel tudna valamit kezdeni... egy apró nyom, hogy merre induljon el a kutatással. Ez a gondolat most újult erővel lepte el, kicsit maga mögé utasítva esztelen vágyát, így most felállva, gyorsan végzett a mosdással, elhagyva utána a fürdőt. Bár a legkevésbé volt mersze a férfi elé kerülni, attól tartva, hogy a látványa egy újabb érzelmi hullámot indít el benne, de muszáj beszélnie vele, hogy jelezze neki, visszamegy a Központba. Mustang-ra a szobájában talált rá, de még nem aludt, egy könyvet olvasott a szekrény előtt állva, valamit nagyon keresve benne.

- Ezredes. - szólította meg őt Ed, igyekezve kerülni a szemkontaktust, mikor a férfi ránézett.

- Hallgatlak. - hallotta a férfi gyengéd hangját, amitől enyhén kirázta a jól ismert borzongás. Kénytelen volt megdörzsölnie bal karját, hogy ne látszódjon a libabőr rajta.

- Tudom, hogy még nagyon korán van... de szeretnék bemenni a bizonyíték raktárba, hogy áttanulmányozhassam azokat az iratokat, amiket a laborban és a kórházban foglaltak le, dr. Tucker feljegyzéseit.

- Gondolod, hogy bármit hagyhattak azok között, ami téged is érinthet?

- Csak reménykedni tudok benne, de mindenesetre egy próbát megérne. Engedélyezné a belépést nekem? Nem szeretném emiatt felzavarni az Alezredes urat.

- Egyszerűbb, ha beviszlek. - tette le Mustang a kezében tartott könyvet, a szekrényéhez lépve, hogy elővegyen egy tiszta egyenruhát.

- N-nem kell, magam is odatalálok! - nyögte ki Edward rémülten, de mikor felnézve a férfira, észrevette az arcán átsuhanó pillanatnyi szomorúságot, végül mégiscsak meggondolta magát. - Ne haragudjon, Ezredes. Megköszönöm, ha bevinne.

- Én is mehetek? - nyikkant meg ekkor az ajtóban Al hangja is, aki zavartan kukkantott be a szobába. - E-elnézést, nem akartam hallgatózni...

- Persze, Al, négy szem többet lát, mint kettő. - bólogatott Edward megkönnyebbülten. Kicsit olyan volt neki az öccse jelenléte, mint egy magas, biztonságos sziklafal, ami megvédte őt még saját magától is. Ha ő is mellette volt, kicsit könnyebben ment a koncentrálás is.

Mikor összekészültek, Mustang a saját kocsijával vitte be magukat a Központba, egy saját részre fenntartott parkolóba beállva. Az eső is eleredt közben, így még a kora reggeli napfényt sem lehetett látni az eget beborító sötét fellegektől. Csak néhány biztonsági ember őrködött az épület körül, akik tisztelegve nekik engedték be őket. Egyenesen a bizonyíték raktár felé tartottak, amit két fiatal katona őrzött, kissé álmos arccal ácsorogva a kétszárnyú ajtó mellett.

- Ezredes úr! - vágták azonnal magukat vigyázba, tisztelegve a magasrangú katonának.

- Van valaki a raktárban? - kérdezte Mustang.

- Igen, uram, Sheska kisasszony, Hughes Alezredes úr megbízásából.

- Ő kell nekünk. - bólintott az Ezredes, majd kinyitva az ajtót, előre engedte a két testvért.

Sheska az egyik nagyobb asztal mögött ült, ráborulva a tetejére, mélyen aludva, néhány hatalmas kupacnyi ügyirat társaságában. Jöttükre felnyögve kapta fel a fejét, nagyokat pislogva, félrecsapott szemüveggel nézve rájuk.

- Jaj... Ezredes úr! Bocsánat, én csak kicsit elbóbiskoltam itt... te jó ég, mennyi lehet az idő? - nyöszörögte a fiatal lány rémülten, azt se tudva, merre van arccal.

- Semmi baj, Sheska, még nagyon korán van. Mi csak azokért az iratokért jöttünk, amiket néhány hete foglaltak le Maes-ék dr. Tucker laborjában, és később abban a kórházban, ami majdnem teljes egészében felrobbant.

- Dr. Tucker... dr. Tucker... Ja, igen, megvan! - nyújtotta fel az egyik mutatóujját Sheska, azonnal a megfelelő polchoz menve, kikeresve az iratokat. Hamarosan négy kartondoboznyi bizonyítékot rakott ki az asztalra, amik szép takarosan voltak elrendezve. - Tessék, az első kettő a laborból származik, ez a másik kettő pedig a múltkori beomlott kórházból. Minden egyes papírfecnit félretettünk, az elkészült fényképek is benne vannak, 1-1 mappába téve. Ha a vegyi mintákra is szükségük lenne, azokat a laborban tárolják, a hűtőben, nehogy bajuk essen.

- Nagyon szépen köszönjük, Sheska. - köszönte meg Edward a lány segítségét és kedvességét. - Ha nem gond, ezeket most mind magunkkal visszük, csak írja meg az átvételi papírt, nehogy gondja legyen belőle.

Miután túlestek a formaiságon, Mustang és Edward is felkapva 1-1 dobozt, Alphonse a maradék kettőt távoztak a raktárból, egyenesen az Ezredes irodájába menve, lepakolva a kanapé mellett a földre őket.

- Nem baj, ha itt leszünk? - kérdezte Ed zavartan, körbe nézve a szobában, lelki szemei előtt már látva, ahogyan teleszórják iratokkal a helyiséget.

- Nem, de jobban is örülnék neki, ha itt folytatnátok a kutatásokat, hogy szem előtt legyetek. - lépett Mustang a saját könyvesszekrénye elé, átkutatva a tartalmát. Mikor rátalált az első orvosi könyvre, kihúzva a sorból ült le az íróasztala mögé, míg a két fiú a túloldali kanapéra ült, nekilátva a feljegyzések tanulmányozásának.

14. fejezet

Mustang egy nagyot ásítva dörzsölte meg fáradt szemeit, majd nyújtózkodva egy nagyot, megroppantotta a nyakát, megmozgatva elmacskásodott izmait is. Letéve a kezében tartott könyvet, ránézett a kanapén ülő szőke hajú fiúra, aki kissé fájdalmas arccal merült bele a sokadik jegyzetlapba. Látta rajta a kínlódást, szinte már állandóan, és ilyenkor mindig elfogta a tehetetlen düh. Ráadásul ma nem is lehet itt vele az öccse, mert miután előző este Maes és Alphonse végre sikeresen kézre kerítették a keresett sorozatgyilkost (aki egyébként egy orvos volt a Központi Kórházból), éppen a kihallgatása folyt és az üldözésben résztvevők jegyzőkönyvbe vétele. És mivel a fiatalabbik Elric fivér is érintett volt az ügyben (konkrétan az ő alkímiatudásának hála tudták csapdába ejteni a rosszfiút), rá ugyanúgy vonatkozott a papírmunka része, Maes-nél maradva addig.

Ahogy elnézte a fiatal fiút, ismételten a nemrégiben olvasottak jutottak eszébe. Mióta kiderült, hogy Edward-ot milyen súlyos mértékben befolyásolja a szer, Mustang minden szabadidejét orvosi könyvek tanulmányozásának szentelte, hátha rájön valamire. Mivel a feromon leginkább vegyszernek minősül, alkimista kísérletezések helyett az orvosi tudomány vonalát követve merült el a témában, próbálva olyan leírásokat keresni, ami a feromon felhasználásáról szól. Ezidáig nem járt sikerrel, de tegnap eljutott végre a nagy könyvtárba is, ahol a gyógyászati kötetek között talált egy hagyományos módszerekkel gyógyító orvos által írt kötetet. Különbféle betegségek természetes úton történő gyógyítását írta le, és legnagyobb szerencséjére szó esett közöttük a különböző vágykeltők hatásáról is. Egy híján az összes vágykeltő szernek egyetlen természetes ellenszere volt, az pedig a szeretkezés. Mindez függ a beteg szervezetébe került szer mennyiségétől is, de legtöbb esetben partner kell hozzá, és addig ismételni meg a műveletet, amíg a beteg jobban nem lesz. Arról ugyan nem írt, milyen lesz a hatás, hogyha mindezt vörösvízhez vegyítve kerül bele valakibe, de Mustang úgy sejtette, hogy a lényeg akkor is ugyanaz. Edward jelenleg igencsak kiszolgáltatott helyzetben volt, és ha nem kap mielőbb segítséget, beláthatatlan következményei lesznek az állapotának. Belátta, hogy annak ellenére, hogy kezdetben milyen ostobaságnak és komolytalannak tartotta ezt a szerelmi mizériát, rá kellett döbbennie, hogy mennyi veszélyt rejt magában. Átkozott Tucker, amiért ilyen rohadt egy mérget kitalált, és ahogy nap mint nap látta a fiú állapotának rohamos romlását, azt kívánta, bárcsak ízekre téphetné az összes homunculust és azt a nyomorult alkimistát, amiért ezt tették Edward-dal.

A fiú ekkor eltöprengve nézett fel a lapból, pont a férfira pillantva - mondjuk már megszokott jelenség volt számára -, mikor észrevette, hogy a másik is őt nézi. Azonnal elpirulva hajtotta le a fejét, kezében megremegett a lap, nyelve egy hallhatót. Mustang kimondottan édesnek találta ezt a jelenetet, azt leszámítva, hogy tudta, mekkora szenvedést jelent mindez a fiúnak. Továbbra is őt figyelve gondolta át alaposabban az olvasottakat. Tehát szeretkezéssel van esély rá, hogy megszabadítsa a fiút az őt ért szertől. Mivel a múltkori őrködés alatt történtek óta nem volt több intimebb érintkezésük egymással, nem tudhatta, hogyan reagálna rá Edward, ha csak így közölné vele, hogy feküdjenek le egymással. Hiszen nem csak a szer által kiváltott reakciókat kell figyelembe vennie, hanem a fiú személyes érzéseit is, így ki kell találnia egy megfelelő tervet, hogy miként közelítsen hozzá úgy, hogy ő ne ijedjen meg a dologtól. Igazából kizárt dolognak tartotta, hogy bármit is fog találni Tucker irataiban, azt a homunculusok tutira nem engednék, főleg, hogy a második eset már kimondottan a fivérek csapdába csalására irányult.

Most egy sóhajjal dőlt hátra a székén, a plafont figyelve, változatlanul a témán rágódva. Edward tartott tőle, ami úgy alapjában nem volt újdonság számára, a fiút mindig is a guta kerülgette, valahányszor találkozniuk kellett, de ez most egészen más volt. Nem akarta, hogy féljen tőle, hogy minden alkalommal összerezzenjen, valahányszor hozzá szól vagy megérinti őt. Segíteni akart neki, azt akarta, hogy ugyanolyan szenvedélytől fűtött arccal nézzen rá, mint a múltkor, hogy a karjába szoríthassa, hogy a nevét nyöszörögje, miközben ő a testét kényezteti. Akárhogyan is legyen, de meg kell próbálnia ezt a módszert is, csak hogyan kezdjen neki? Edward ekkor letette a kezében tartott lapot, majd felállva a kanapéról, szintén nyújtózott egyet. Egy mély sóhajjal indult el a könyvesszekrény felé, de egy újabb heves görcstől felnyögve rándult össze, kissé előre görnyedve, kapkodó mozdulatokkal rántva maga elé köpenyét, hogy takarja magát. A férfi látta rajta, mennyire erősen kell koncentrálnia, lenyugtatva heves légzését, hogy ne látszódjon rajta, mennyire szenved. A következő pillanatban döntött. Mikor a fiú a szekrény elé állt, hogy keressen valamit, hirtelen felpattant a székéről, majd fürge léptekkel mögé állt, olyan közel, hogy egyenruhájának felső része kissé hozzá is ért a másik felsőjéhez. Érezte, hogy a fiú összerezzent a váratlan közelségétől, de mielőtt bármit tehetett volna, elnyúlt mellette mindkét karjával, megtámaszkodva a szemközti polcban, ezáltal teljesen egymáshoz simulva.

Edward hevesen küzdve magával állt fel a kanapéról, hogy az egyik alkimista ábrákat tartalmazó könyvet levehesse a polcról, de hirtelen úgy érezte, hogy elhagyja az ereje. Nem elég, hogy takarnia kellett magát, de még meg is szédült, egyik kezével a szekrény aljába kapaszkodva, nehogy elessen. Fél füllel hallotta, hogy a felettese feláll a székéről, de annyira nem maradt ereje másra is figyelni, hogy csak akkor vette észre, hogy mögötte áll már a férfi, mikor hátulról nekisimult. Összerezzent a váratlan érzéstől, és mikor arra lett figyelmes, hogy oldalt elnyúlva a karjaival simul még inkább hozzá a másik, felnyögve feszítette meg testét, úgy érezve, menten elsírja magát rémületében. Ne, csak ezt ne! Ha így ér hozzá, nem lesz képes visszafogni magát! Így is a rosszullét kerülgette már, a hevesebb légzéstől ismét kezdett erőt venni rajta a szédülés.

- Edward. - hallotta fülénél a férfi észbontóan kellemes hangját, amitől ismét kirázta őt a jóleső borzongás. - Engedd meg nekem, hogy enyhítsem kicsit a fájdalmadat.

- E-enyhíteni? - nyikkant meg a fiú, alig bírva gondolkodni is.

- Segíteni szeretnék neked. - folytatta Mustang, miközben már teljesen a fiúhoz simult, kezeivel finoman átölelve derekát. - Minden egyes nap, mikor látom, hogy mennyire kínoz ez a rohadt szer, a lelküket is kikínoznám a testükből azoknak, akik ezt tették veled. Akkor, ott a barlangban nem gondoltam volna, hogy ez az egész mivel fog járni, csak felelőtlenül rákényszerítettelek arra, hogy levesd a kendőt és rám nézz. Most már viszont tisztában vagyok a következményekkel, így felelősséggel tartozom érted, Edward.

Mielőtt a fiú bármit is szólhatott volna, Mustang a füléhez hajolt, mire finoman megcsókolta a mögötte lévő érzékeny bőrt, ami egy reszketeg nyögést váltott ki a fiatal alkimistából. Edward szemei kikerekedtek a váratlan merénylettől, ujjaival az őt átkaroló kezekbe markolva, de egyszerűen képtelen volt tiltakozni, teljesen letaglózták őt a férfi szavai.

- Bízz bennem, Edward, meglásd, minden helyre fog jönni. - suttogta a férfi, majd ezúttal egy aprót harapott a fülcimpájába, rögtön utána folytatva a csókolást, végig a nyakán keresztül, egészen hátra a tarkójáig.

Edward most már ha akart volna se tudott volna tiltakozni. Lehunyva szemeit hajtotta le a fejét, erősebben kapaszkodva a férfi karjába, rettenetesen élvezve ajkainak finom játékát a nyakán és a tarkóján. Jólesően nyöszörögve adta át magát teljesen a másiknak, már nem is akarva visszatartani a belül tomboló vágyát. Mustang lassan, ráérősen csókolta végig alaposan a bőrét, egyszer enyhén beleharapva nyaka tövébe, néhányszor megszívva, közben kezeivel simogatni kezdve a fiú mellkasát. Edward sóhajtozva és nyöszörögve tűrte, amit vele művelt, kezeivel ő is simogatni kezdve először a karjait, majd felemelve kezeit, ujjaival belemarkolt a másik vállát fedő kabátjába, fejét hátra hajtva, hogy a férfi még lejjebb tudjon haladni a csókolással a nyakán. Testük az eddiginél is szorosabban feszült egymáséhoz, a másik minden rezdülését megérezték, mozdulataik összhangban voltak egymáséival. Edward egy hangosabbra sikerült kiáltással rándult össze, mikor a férfi kezei a fellelt réseken át behatoltak a felsője alá, egyből a mellbimbóit kezdve dörzsölgetni, az eddigieknél is hevesebb gyönyör cikázva át a gerince mentén.

- Csss, még meghallanak. - próbálta őt figyelmeztetni Mustang, de ettől függetlenül ő sem törődve a dologgal simogatta tovább a fiút, nyelvének hegyével végig nyalva hátul a tarkóját.

Edward bekönnyezett szemekkel markolt most ismét a karjába, előre görnyedve, lábai alig bírták megtartani őt. Ágyéka forró tűzben égett, érezte, hogy egyszer el is élvezett, mikor a férfi elkezdte a mellbimbóit becézni, de ez mit sem változtatott jelenlegi állapotán. Rettenetesen kívánta a másikat... akarta őt... azt akarta, hogy máshol is simogassa még... hogy hatoljon belé, és olyan keményen tegye őt a magáévá, ahogyan csak az erejéből telik...!

Egy csuklásszerű nyöszörgés hagyta el a száját ettől a gondolattól, lábai megroggyantak alatta, a másiknak kellett ezúttal megtartania őt, nehogy a padlón kössön ki.

Mustang érezte, hogy eleget szenvesztette már a fiút, és mikor érezte, hogy egyre erőtlenebbé válik, erősen megtartva vette rá, hogy vele szembe forduljon, a mögötte lévő szekrénynek nyomva őt a saját testével.

- Annyira gyönyörű vagy. - mondta ki önkéntelenül is, mikor a fiú arcára nézett, szinte itta magába kipirult arcának és vágytól csillogó szemeinek látványát.

- Ezredes... - suttogta Edward, már nem is tudva, hogy mit akart mondani, de a férfi nem is hagyta volna végig mondani.

Mustang a következő pillanatban a szájához kapott, és olyan hévvel csókolta meg őt, hogy még a foguk összekoccanását is hallani vélte. Már régóta erre vágytak mindketten, és bár Edward-nak semmilyen tapasztalata nem volt ezen a téren, mégis minden habozás nélkül csókolt vissza, elég hamar elmélyítve. A fiú ezúttal felettese nyakát átkarolva húzta őt magához, ezzel meg tudva tartani magát, Mustang pedig a derekát átölelve simogatta őt, ahol csak tudta. Szinte felfalták egymás száját, hol a nyelveikkel játszadozva, hol egymás ajkát marcangolva, közben alig akarva levegőt venni. Mustang úgy érezte, képtelen elengedni a fiút. Már neki is eléggé erős merevedése volt, kissé szédülve is a léghiánytól, de nem lett volna az a felsőbb hatalom, ami most elszakíthatta volna őt a fiútól. Még soha nem volt ilyen intenzív csókélménye, úgy érezte, a nap hátralévő részét simán el tudná itt tölteni, a könyvesszekrény előtt, Edward-dal csókolózva. Hol a fiú hátát és derekát, hol a fenekét simogatta, míg hirtelen ötlettől vezérelve lenyúlt a lábaihoz, megragadva a combjait, és egy erős lendülettel a magasba emelte, továbbra is a szekrénynek döntve tartotta meg őt. Edward nem hagyva abba a csókot vette a lapot, lábaival engedelmesen körül kulcsolva Ezredese derekát, ezáltal még szorosabban simulva egymáshoz. Automailes kezével továbbra is a nyakát ölelte át, bal kezével viszont a másik fekete hajába túrt, hol belemarkolva, hol a fejbőrét simogatva, csípőjét közben lágyan a másikéhoz dörzsölve. Mustang halkan felmorrant az ágyékát érő surlódó érzéstől, majd nem hagyva magát lökte előre ő is a csípőjét, viszonozva a gyengéd próbálkozást.

Teljesen váratlanul kopogás hangzott fel az ajtón, és már nyílt is, mielőtt idejük lett volna elhúzódni egymástól.

- Uram, végzett már a... - hangzott fel ekkor Riza hangja, még nem lépve be teljesen, így nem is láthatta őket az ajtó túlfelén álló szekrény előtt.

- Állj! - rivallt rá ekkor Mustang, igen erős hangon, mikor sikerült elszakadnia a fiú ajkaitól. - Menj ki! Ez parancs!

Edward halálra rémülve kapaszkodott még mindig a férfi nyakába, lábaival továbbra is a derekát átkulcsolva dermedt meg, szemeivel a nyitott ajtót szuggerálva, nehogy a nő véletlenül beljebb lépve lássa meg őket ebben az igencsak egyértelmű helyzetben. Nem különben Mustang kiabálása is megijesztette egy kicsit, noha tudta, hogy szükséges volt.

- E-elnézést, Ezredes. - nyikkant meg ekkor Riza, majd már el is hagyva a szobát csukta be maga után az ajtót, még hallva cipőjének távolodó kopogását a folyosó kövén.

Mustang most egy keserű sóhajjal hajtotta homlokát a fiú vállára, még mindig nehezére esve elengednie őt.

- Bocsáss meg, ha megijesztettelek, Ed. Nem is jutott eszembe, hogy bárki megzavarhat. - szabadkozott halkan, fojtott hangon.

Edward lehunyva szemeit fúrta arcát a másik nyakába, szorosabban ölelve át.

- Semmi baj, nem látott meg a Hadnagy, és csak ez a lényeg.

- Most már kezdenek nagyon kiakasztani azzal, hogy folyton megzavar valamelyikük. Segíteni szeretnék neked, de ehelyett csak azt érem el, hogy felhúzlak, aztán rosszabb állapotban hagylak magadra, mint voltál. Annyira sajnálom, Edward.

- Ne tegye, Ezredes. - suttogta a fiú, egy lágy puszit nyomva a férfi arcára. - Kimondhatatlanul élveztem az iméntieket, és valóban le is nyugtatott valamelyest. Most... most már legalább megtapasztaltam, hogy miért vannak úgy oda a csókjáért a nők...

Mustang halkan elnevetve magát ingatta meg a fejét, majd ismét talpra segítve a fiút, a szemeibe nézve fogta még meg a derekát.

- Tudod, itt mindenki azt hiszi, hogy mekkora nőfaló vagyok, hogy minden este mást viszek az ágyamba. De az igazat megvallva, csak igen ritkán bonyolódok kapcsolatba, és akkor is igyekszem egy valaki mellett kitartani. A két kezemen meg tudnám számolni, hány nő volt az életemben, a legtöbben csak a barátnőiknek hencegnek, hogy velem voltak. Viszont meg kell mondanom neked őszintén, soha, senkivel még nem élveztem úgy a csókolózást, mint az imént veled, Edward.

- Ez komoly? - szeppent meg a fiú, de mikor ismét megérezte a testébe hatoló kínzó vágyakozást, felnyögve szorította hasára a kezeit, kissé összegörnyedve.

- Ne haragudj, nem mondok többé ilyet, nem akarom, hogy jobban fájjon. - kapott hozzá Mustang, magához ölelve a másik törékenynek tűnő testét. Hiába lett magasabb a fiú az eltelt idő alatt, már a válláig érve, hiába az automailjei, most olyan törékenynek és védtelennek tűnt, mint egy kislány. Meg akarta őt óvni mindentől, és bármi áron megszabadítani őt ettől a súlyos tehertől.

- Tudom, hogy keserves fájdalommal jár, de én örülök annak, amit mondott, Ezredes. - nyögte ki Edward, és nem törődve a fájdalommal, hevesen átkarolta a férfi derekát, arcát a felsőjébe temetve. - Lehet, hogy ostobaságnak fog hangozni, amit most mondok, de én örülök annak, hogy belém került ez a szer. E nélkül sohasem ismerhettem volna meg ezt az oldalát, Ezredes, és szerintem a világ legjobb dolga magával csókolózni.

Mustang ismét elmosolyodva hajolt előre, egy lágy csókot adva a fiú homlokára, nem merve személyesebb megnyilvánulást tenni, hogy azzal is fokozza a fiú fájdalmát.

- Gyere, menjünk Hawkey után, nem akarom, hogy félre értse a kitörésemet. Majd valami frappáns ötlettel kimagyarázzuk a bunkóságomat.

- Kimagyarázásban nagy vagyok! - jelentette ki Edward nevető hangon, némileg háttérbe tudva szorítani gyengeségét, majd egy szoros ölelés után elhagyták az irodát, hogy megbékítsék a nőt.

15. fejezet

Aznap estére Edward hazavitte Tucker néhány vastagabb noteszát, hogy lefekvésig azokat olvasgathassa még. A rengeteg undorító kísérletezgetéstől már lassan a gyomra is felfordult, főleg, mikor kezébe kerültek a kislányával, Nina-val kapcsolatos kutatásai is. Ezeket egy az egyben kihagyta, az sem érdekelte, ha valami fontosat lapoz túl, egyszerűen nem volt gyomra végig olvasni, hogyan alakította át a kislánya és a hűséges kutyájuk, Alexander génszerkezetét, egybegyúrva a kettőt. Bőven elegendő volt egyszer élesben is látnia őket, aztán a maradványaikat, a rémes képektől kiment az udvarra is, a friss levegőre, mielőtt elhányta volna magát. Már rengeteg ronda dologgal, gonosz emberrel és szerencsétlen áldozattal találkoztak, de mind közül a kislány története volt rá ilyen erős hatással. És bár Tucker nem volt egy erőszakos alkat, és nem kívánta a halálukat sem, mégis, ha mondania kellene valakit, akit teljes szívéből gyűlölt és megvetett, az a Kristály Alkimista volt. Az az embertelenség, ahogyan felhasználta a feleségét, majd később a kislányát is, a tudomány nevében, olyan borzalmasan sokkolta a fiút, hogy még a mai napig sem volt képes kiheverni a történteket. Talán mert ez volt az első ilyen komoly esete, talán, mert egy ilyen kicsinyke lány volt az áldozat, nem tudta. És az csak a ráadás volt, mikor ez a szelíd kiméra visszafogta őt, Edward-ot, hogy ne csapja agyon az apját, aki ezt tette vele...

Mikor kicsivel jobban lett a hűvös levegőnek hála, visszament a szobájába, tovább böngészve az iratokat. Alphonse tapintatosan nem kérdezősködött többet, mikor megtudta, hogy mitől készült ki a testvére, és mire Edward visszament, addigra gyorsan kiválogatva az érzékeny tartalmú feljegyzéseket tűntette el azokat, hogy a másiknak már ne legyen gondja vele. Ilyesformán csendben teltek az órák, mindketten belemerülve a jegyzetekbe, mikor Edward teljesen véletlenül néhány vaskos, összehajtogatott papírlapot talált az egyik alkimista könyvnek a hátulján. A kimerültségtől már nagyokat pislogva vette ki, óvatosan kihajtva, de alig olvasott bele a kézzel írt jegyzet elejébe, halkan felkiáltva dermedt meg.

- Mi az, bátyó? - kapta fel a fejét Alphonse is.

- Ez az! - nyikkant meg Edward, majd ismét teljesen éberen látott neki felolvasni az írást. - "A mai napon egy újabb alapanyag került a kezembe, amivel kísérletezhetek. A feromonnak nevezett vegyszer egyike azon vágykeltő szereknek, amelyik jól alkalmazkodik több másik vegyülethez, kiváló kutatási forrás a kísérletezgető tudósok számára."

- Ez tényleg az lesz, bátyó! - lelkesedett fel Alphonse ennek hallatán. - Mit ír még Tucker?

Edward gyorsan végig olvasta a tartalmát, hogy a lényeget kiemelhesse.

- Azt írja, hogy azt a fajta feromont, amivel ő is dolgozott, egy bizonyos nárcisz-fajból nyerte ki, ami közvetlenül azokra a területekre koncentrálódik, ami a nemi vágyakat erősíti fel, ilyen például az ágyék és a tudat. Hopp! Ide nézz, Al, itt azt írja, hogy az alanyok rohamos állapotromlása miatt gyorsan ki kellett dolgoznia egy ellenszert, amihez a csalán egyik vállfaját használta fel, egy Virox nevű faluban.

- Virox? Nem is hallottam róla. - mondta Al, majd azonnal elővettek egy térképet, beazonosítva a hollétét. - Nézd csak, itt nyugaton van, elég messze, vonattal is több mint egy nap az út oda.

- Oda kell mennem, Al! Hátha még találok ilyen növényt! Ezen a lapon le van rajzolva a növény, és itt van a recept is. Lássuk, mi is kell hozzá...

Egy külön lapra kiírva a receptet egyeztek meg abban, hogy a többi hozzávalót itt is meg tudják szerezni, de mikor máris az utat kezdték megtervezni, Edward-nak hirtelen eszébe jutott a felettese, és a neki tett ígérete.

- Nem tehetem. - mondta végül némi hallgatás után.

- Miről beszélsz? Mit nem tehetsz? - értetlenkedett Alphonse, hirtelen nem tudva, bátyja miről beszél.

Edward most megingatva a fejét nézett fel öccsére, bocsánatkérő arccal.

- Megígértem neki. Mikor majdnem beleestem abba a szakadékba, csak az Ezredes megmentett, később ígéretet tettem, hogy mindig szólni fogok neki, ha valami komolyabb ügybe keveredek. Ha most itt hagyjuk őt, azzal rettenetesen megbántanám őt, Al.

- De ha elmondod neki, tutira velünk akar majd tartani. Nem lesz ebből gondod, bátyó? Nem szeretném, ha rosszabbodna az állapotod.

- Számomra már mindegy, hogy velem van-e vagy sem, mindenhogy kínoz ez a szer. Talán bolondságokat beszélek, de ha mellette lehetek, egyszerre a legrosszabb és a legjobb nekem. - a fiú most felsóhajtott, majd szomorúan ölelte át testvére hatalmas páncélját. - Vele kell odamennem, Al. Tudom, hogy számodra bolondságnak hangzik, és kérlek ne haragudj meg rám, de ezen az úton most neki kell engem elkísérnie. Gőzöm sincs, hogyan fogok viselkedni a későbbiekben, de szeretném, ha te azt nem látnád. Amint megszerezzük azt a gazt és elkészítem a főzetet, azonnal értesíteni foglak, Al, rendben?

- De... nem akarlak egyedül elengedni, bátyó! - keseregte Alphonse, teljesen kétségbeesetten, hogy a testvére nélküle indulna el ilyen állapotban egy ilyen hosszas útra. - Esküszöm, nem leszek útban, csak hadd segítsek neked!

- Al, kérlek! - hajolt most el tőle Edward, komolyan nézve fel öccsére. - Már így is az őrület határán vagyok, nem jöhetsz velem! Mustang katona, erősebb nálunk, és ő az egyetlen jelenleg, akinek a jelenléte elég erősen hat rám ahhoz, hogy kibírjam odáig az utat! Képes megvédeni engem és önmagát, nem lesz semmi baj. Könyörgöm, maradj itt addig, Al, legalább miattad ne kelljen pluszban is aggódnom!

Mikor nagy nehezen rá tudta venni testvérét, hogy maradjon itt a férfi házában, Edward kezében a lapokkal hagyta el a nappalit, felmenve az emeletre, hogy beszélni tudjon a férfival. Az ajtót szokás szerint nyitva találta, így halkan koppintva egyet az ajtókereten, bekukkantott.

- Gyere, Ed. - válaszolt azonnal az ágyában fekvő Mustang, hátát a támlának támasztva olvasott még egy könyvet az olvasólámpa fényében.

- Bocsánat, hogy zavarom, Ezredes, de... találtam valamit. - óvakodott beljebb Edward, kissé elbódulva a szobában erősebben érződő kellemes illattól. Tudta, hogy veszélyes terepre tévedett, idebent minden Mustang-ról szólt számára, és ha nem figyel magára, kiesik kezéből az irányítás.

- Komolyan? - lepődött meg a férfi, majd azonnal letéve a kezében tartott könyvet, maga mellé invitálta a fiút.

Edward némi habozás után végül alul maradt önmagával szemben, mire lelkesen lódult előre, felmászva az ágyra, egészen a férfi mellé csúszkálva. Mustang megemelve a takaróját burkolta be vele a fiút is, jólesően ölelve őt magához így, féloldalasan, a háttámlának dőlve, kíváncsian nézve a papírokra.

- Mit találtál?

- Meg van az ellenszer. - adta át neki a papírokat Edward, majd egy mély sóhajjal bújt a másikhoz, arcát a kulcscsontjának támasztva, karjaival átkarolva a mellkasát. Roppantul igyekezte visszafogni magát, hogy ne csináljon butaságot, de a teste ismételten reszketni kezdett, és olyan érzése támadt, mintha kezdene egy kicsit belázasodni. Agya máris tompulni kezdett, hirtelen már nem is találta fontosnak a találtakat, csak arra vágyott, a másik a karjába vegye őt, hogy az ölébe ültetve csókolja őt meg, a ruháitól megszabadítva.

Mustang fél karjával átölelve tartva a fiút olvasta végig a leírást, homloka ráncba szaladt a nem tetszéstől.

- Valami nem tetszik ebben a leírásban. - közölte, miután kétszer is átolvasta.

- Tessék? - tért magához Edward, éppen ott tartva a fantáziálgatásban, amint a férfi ismét a mellkasát simogatja.

- Legjobb tudomásom szerint Tucker sosem kért engedélyt, hogy ilyen messzire elutazzon kísérletezgetni. - mondta Mustang, ismét belepillantva az írásba. - Ő csupán az otthonában végzett kutatásokat, és láttuk is az eredményeit. Egyáltalán nem értem, hogy került abba a faluba, ha csak...

- Ha csak...? - nézett fel rá Edward, próbálva koncentrálni a másik szavaira is, nem csak a hangjára.

- Megeshet, hogy akkor tájt volt ott, mikor még nem dolgozott az állami hadseregnek. Mindenesetre eléggé furának találom. De, ha jól sejtem, ti mindenképpen el szeretnétek utazni oda, körülnézni.

- Ez nem kétséges.

- Akkor veletek tartok. És erről nem nyitok vitát. - vágta rá gyorsan a férfi, mikor látta, hogy a fiú már nyitná a száját.

- Sejtettem. De csak én megyek, Al-t megkértem, hogy maradjon addig itt.

- Úgy gondolod, hogy ez jó ötlet?

- Már eldöntöttem. - sóhajtotta Edward, majd ismét visszabújt a másikhoz. - Nem tudom, hogyan fogom bírni az utat, de biztos nem lesz egy sétagalopp ebben az állapotomban. Egyszerűen nem akarom, hogy lássa a szenvedésemet, éppen eléggé megviselik már őt az eddigiek is.

- Megértelek. - bólintott Mustang, ő is szorosan magához ölelve a fiút. - És tényleg sajnálom, hogy ilyen önző vagyok, amikor látom, hogy egyre nehezebb a közelemben lenned, én mégsem eresztelek magamtól, de egyszerűen nem bírom elviselni, mikor nem vagy velem, Edward. Történjen bármi, minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjelek és minél előbb megleljük az ellenszert.

Most kis ideig hallgatagon ölelték egymást, elgondolkodva valamin, mikor végül Edward szólalt meg.

- Maga szerint mi lesz utána, Ezredes? - kérdezte csendesen, kicsit erősebben markolva meg a férfi pólóját.

- Mire gondolsz?

- Ha meg lesz az ellenszer, és eltűnik belőlem ez az erős késztetés, vajon képesek leszünk úgy tenni, mintha nem történt volna semmi?

Mustang lassan megrázta a fejét.

- Ezen a téren egészen biztos, hogy nem. Nem tudjuk meg nem történtté tenni azt, ami ma az irodában történt, maximum csak kerülni tudjuk egymást a későbbiekben.

- Nem szeretném elfelejteni a történteket. Nem tudom, hogyan fogok érezni a későbbiekben, de az az egy biztos, hogy semmi pénzért nem adnám az emlékeimet. És nem akarom kerülni magát, Ezredes, mert végre megtudtam, hogyan viszonyul hozzánk, és mostantól már nem az fog eszembe jutni, hogy már megint utánunk szaglászik, hanem figyel ránk, és megvéd, ha arra van szükség.

- Felnőttél, Acél. - jegyezte meg Mustang mosolyogva, egy lágy csókot adva a szőke hajra. - Ha már nem is lesz ilyen erős köztünk a kötelék, számomra akkor is egy felejthetetlen élmény lesz a köztünk történtek. Ha majd ismét ugratni foglak és valami miatt majd jól össze is veszünk, nekem akkor is te leszel a legfontosabb a világon, Edward.

Ed ennek hallatán halkan felnyögött, de a következő pillanatban egy újabb, igenerős fájdalom nyilallt az alhasába, amitől fájóan felkiáltva görnyedt előre, azonnal a hasára szorítva a kezeit. Ez már kezdett egyre kezelhetetlenebbé válni, valahányszor valami kellemes érzés fogta el, dupla akkora fájdalom jött a helyébe.

- Sajnálom, bocsáss meg, már megint nem vigyáztam a számra! - ragadta meg a karjait Mustang, majd hirtelen ötlettől vezérelve hátra nyomta a fiút az ágyra. Utána az éjjeliasztal felé fordította oldalvást, majd mögé feküdve, szorosan magához ölelte, teljesen összesimulva.

Edward halkan sírdogálva görnyedt még kissé össze, ujjaival az őt átölelő karokba marva, nehezére esve lecsillapítani akaratos testét. Egyre erősebb hőhullámok lepték el, még így fektében is megszédülve, és olyan intenzíven tört rá a kielégülés utáni vágy, hogy egyszeriben azt érezte, menten megfullad. Nem fogja kibírni. Nem fog eljutni abba a faluba, úgy érezte, egy lépést sem lesz képes megtenni, mert azonnal összeesik. Ez a szer szép lassan, komótos tempóban fogja őt megölni, először elveszíti a józan eszét, utána lassan felemészti a szervezetét is.

Mustang váratlanul egyik kezével előrébb tolta egy kicsit a fiút, majd gyengéden a hátát kezdte simogatni és masszírozni, közben a füléhez hajolva szólalt meg.

- Nekem is az édesapám volt alkimista, családról-családra száll a tűzelemű alkímia használata. 11 éves voltam, mikor az édesapám az egyik akkori háborúban az életét vesztette, és az édesanyám rá nem sokkal belehalt a bánatba. Utána édesanyám húgához kerültem, ő nevelt fel engem. Már egészen kicsi korom óta én is katona szerettem volna lenni, akárcsak az édesapám, így a haláluk után is minden erőmmel azon voltam, hogy bekerüljek a katonaságba. Jól ismersz, hatalmas egóm van, és mindent megtettem, hogy a legjobbak közé soroljam magamat. Sokan hataloméhes szörnyetegnek tartanak, de nekem teljesen más céljaim vannak a kinevezésekkel, mint a ranglétrán való puszta felkapaszkodás. És azt is nagyon jól tudom, hogy a bajtársaim nélkül semmit sem érnék, akik alulról segítenek feljebb tornásznom magamat. Jól ismerem a beosztottjaimat, és felelősséggel vagyok irántuk, ahogyan ti irántatok is. Maes-szel egészen kiskatona korunk óta ismerjük egymást, a legjobb barátok vagyunk. Bár nem gondolnák, de fiatalabb korunkban rengeteg stiklit elkövettünk, és ha hiszed, ha nem, ő nagyobb nőcsábász hírében állt, mint én. Aztán a katonaság vége felé megismerte Glacier-t, és onnantól kezdve a férjek mintaképévé vált. Néha az agyamra tud menni az állandó szövegelésével, gyakran elküldöm őt melegebb éghajlatra, de tudja, hogy nem gondolom komolyan. Ahogyan a köztünk történő szópárbajozást sem. Tudod, Ed, valahányszor meghallom, hogy visszatértek a Központba, Hawkey a megmondhatója, hogy mennyire szétszórttá tudok válni. Ilyenkor alig várom már a találkozást, hogy végre láthassam a morcos arcodat, hallhassam a hangodat, ahogyan azon veszekedsz, hogy megint mennyi ostobával sodort össze a sors titeket. Senki sem gondolná, de olyan vagy számomra, mint a friss záporeső a kiszáradt földnek, feltölt energiával, amikor magam mellett tudhatlak titeket. Igaz, hogy még nagyon fiatalok vagytok, de ti vagytok az én kőbástyáim, akarom mondani ACÉLbástyáim, ha itt vagytok, nincs az az erő és hatalom, ami ellen ki ne tudnék állni. Soha senkiben nem bíztam meg annyira, mint bennetek, Ed. - fejezte be most Mustang a hosszas beszédet, miután észrevette, hogy a fiú mellkasa már egyenletesen emelkedett, a légzése is lecsitult, csendben elszenderedve a kimerültségtől és a férfi kellemesen mély, megnyugtató hangjától. De éppen ez volt a másiknak a célja, ezért kezdett el mindenféléről mesélni, még a legféltettebb emlékeiről is, hogy ezáltal megnyugtathassa a fiút. A terve sikerült, Edward hamarosan megnyugodva hallgatta a történetet, de amint lecsillapodott a kín a testében, szinte azonnal mély álomba merült, ami az utóbbi időben egyáltalán nem sikerült neki.

- Sikerült elaludnia? - hangzott fel ekkor Alphonse halk hangja az ajtó mellől, mikor a férfi kihúzva a fiú alól a karját helyezte őt kényelmesebb pózba, teljesen betakarva.

Mustang nem lepődött meg a fiatalabbik fivér jelenlététől, már egy ideje tudott róla, hogy ott ült kint, az ajtó mellett, nagyjából azóta, mikor előzőleg Edward fájdalmában felkiáltott. Hallotta a páncélzörgést, csak biztos nem mert bemenni.

- Szerintem igen. - válaszolta csendesen, majd felállva az ágyról, kiment az ajtó elé, leülve a fal mellett ücsörgő páncél mellé.

- Hálásan köszönöm, Ezredes, hogy így a gondját viseli a bátyjámnak. - motyogta Alphonse, lábait felhúzva markolt bele ujjaival, és szinte kézzel tapintható volt lelkének szomorúsága. - Ed mindig csak veszekszik és kiabál, nagyon hamar felkapja mindenen a vizet, de tudom, hogy legbelül mennyire magányos és retteg a kudarctól. Mi mindig itt leszünk egymásnak, de vannak helyzetek, amikor nem tudok neki segíteni. Sosem vallaná be, de számára maguk olyanok, akár a családja, és hiába veszekszik magával, tudom, hogy mennyire ragaszkodik ő is magához, Ezredes. Éppen ezért hagytam, hogy lebeszéljen erről az útról, mert bízok magában, hogy mindent meg fog tenni a biztonságáért.

Mustang-nak jól estek az ifjabbik Elric fiú szavai, még sosem beszéltek ilyen őszintén egymással.

- Holnap reggel az lesz a legelső, hogy eltávot kérek a Führer-től, és azonnal megkezdjük az utunkat Virox-ba. Attól félek, ha tovább húzzuk, Edward-nak komolyabb baja eshet, mert ez a szer nem fog magától kiürülni a szervezetéből.

- Maga szerint lesz ott valami? Úgy értem... van arra esély, hogy a bátyjám meggyógyuljon? - kérdezte most Al, remegő hangon, ez érdekelve őt a leginkább.

Mustang nem válaszolt azonnal.

- Nem tudom, Al. De mindent meg kell próbálnunk, és ha csak a legkisebb esély is megvan arra, hogy ott rátalálunk az ellenszerre, akkor a világ végére is elmennék érte.

Alphonse ennek hallatán megkönnyebbülten köszönte meg ismét a férfi segítségét, majd hagyva a férfit is pihenni, visszament a nappaliba, tovább böngészve Tucker hátralévő feljegyzéseit. Mustang felsóhajtva ment vissza a szobájába, örömmel nyugtázva, hogy Edward változatlanul egyenletesen szuszogva aludt a takaró alatt, békés arccal, enyhén nyitott szájjal. Óvatosan befeküdve mellé nyúlt a kapcsolóhoz, majd az ablakon át beszivárgó esti fényben ismét a fiú mögé húzódott, egyik karjával vigyázva átölelve a derekát.

- Aludj jól, én kis alkimistám. - suttogta a fiú fülébe, majd lehunyva a szemeit, szinte azonnal elaludt ő is.

16. fejezet

Ahogy Edward megjósolta, valóban egyre súlyosbodott az állapota az út alatt.

Másnap reggel bár valamennyivel pihentebbnek érezte magát, hála a jótékony alvásnak, de ébredés után minden kezdődött elölről. Addig otthon maradt, míg Mustang bemenve a Központba, elintézte a szabadságolását, azalatt Al-lal összepakolta a csomagját néhány napra. Hazaérve, Mustang szintén összepakolt, majd elbúcsúzva a fiatalabb Elric fivértől, a férfi kocsijával útnak indultak Virox felé. Bár autómobillal kerülőutakon kényszerülnek menni, míg a vonat hegyen-völgyön átmegy, de Mustang biztonságosabbnak tartotta, így legalább a fiúnak is könnyebb lesz, hogy nem kell annyi másik ember között visszafognia magát. Az első napon aránylag könnyen túlestek, folyamatosan haladtak célirányosan, csak nagy ritkán állva meg, mikor pihenőt tartottak vagy megtankoltak. Mivel aránylag kényelmes volt az autó ülése is, éjszakára is az autóban aludtak, az egyik kisebb város szélén leparkolva. Az igazi probléma a második naptól kezdődött, mikor Edward-ra egy különösen erős roham tört rá, elkezdve tetőződni a benne lévő szer hatása. Mustang egész végig magához ölelve csitítgatta őt, folyamatosan a hátát és a karjait simogatva, de csak nagy sokára bírt a fiú megbirkózni az erős fájdalommal. Az erőlködéstől valóban kezdett belázasodni is, nem nagyon evett semmit, egyedül inni volt hajlandó, így ismét előjött a szédülése is. A harmadik napon, este felé éppen egy szántóföld melletti úton haladtak végig, mikor Edward-ra ismét rátört egy erősebb vágyhullám, kimerült tudatát elködösítették a felmerengő képzetek, az Ezredessel kapcsolatban. A fiú hiába próbált küzdeni ellene, más sem járt az agyában, csak a fekete hajú férfi, amint az ágyában fekve szeretkeznek egymással, és egy gyenge pillanatában ösztönétől vezérelve kapott a mellette ülő feletteséhez. Mustang-ot kissé váratlanul érte a karjába kapaszkodó fiú, aki vágytól elködösült szemekkel húzódott hozzá teljesen, a nyakához hajolva, lázasan csókolni és nyalogatni kezdve bőrét. Kezeivel türelmetlenül simogatta őt mindenhol, és mikor automailes keze célirányosan az ágyékára csúszott, Mustang elunva a figyelmeztetést taposott a fékbe, félreállva, hogy teljes figyelemmel lehessen a másik iránt.

- Edward, nyugodj meg! - ragadta meg most a fiú csuklóit, igyekezve visszanyomni őt a másik ülésre, de látta az arcán, hogy még nem tisztult ki a tudata.

Ed nyöszörögve küzdött ellene, addig-addig csűrve-csavarva a kezeit, hogy egy pillanatra sikerült kiszabadulnia a fogásból, máris ugorva neki a férfinak, száját hevesen az övéhez nyomva. Mustang vadul gondolkodott azon, mihez is kezdjen, hogyan józanítsa ki a fiút. Most vágja alaposan pofon, valahogy kötözze meg, vagy maradjon a szelídebb verziónál? Végül az utóbbi mellett döntve ragadta meg a vállánál fogva, és miközben viszonozta a heves csókot, lassan elkezdte a fiút visszatolni a helyére. Szerencsésen elérte a célját; sikerült Ed-et visszaültetni a helyére, még nagyon sokáig folytatva a szenvedélyes csókot, hogy valamennyire sikerüljön lenyugtatnia a másik kitörni készülő vágyakozását. Mikor lassan elhúzódott tőle, Edward nehezen kapkodva magába a levegőt nézett a szemeibe, már visszanyerve az öntudatát, egész testében reszketve.

- Jobban vagy? - kérdezte Mustang gyengéd hangon, óvatosan végig simítva a fiú nyáltól csillogó ajkait.

- N-nem tudom... - suttogta Edward, nyelve egy nagyot. - Bocsásson meg, Ezredes! Én... én már nem tudtam...

- Semmi baj, Ed. Próbálj meg egy kicsit pihenni, már nem lehetünk olyan messzire attól a falutól.

Edward bizonytalanul bólintott, majd miután ivott néhány kortyot a vizes palackból, könnyes szemekkel dőlt neki az ülésnek, mélyeket lélegezve. Mustang ismét visszakanyarodott az útra, menet közben oda-odapillantva a fiúra. Látta rajta, hogy nagyon nincs jól, egyik tenyerével most odanyúlva fogta meg a homlokát.

- Tűz forró a homlokod, elég magas lázad lehet. Igyál minél többet, Ed.

- Próbálok, de már a víztől is hányingerem van. Hol fázom, hol melegem van, és olyan kimerültnek érzem magamat, hogy a halál is megváltás lenne.

- Ne beszélj bolondságokat. Tudom, hogy most úgy tűnik, mintha soha nem múlna el ez az állapot, de higgy nekem, rövidesen túl leszel rajta. Utána már csak egy rossz emlék marad csupán az egész. Ismerlek, Edward, olyan erő lakozik benned, ami senki másban, képes leszel legyűrni ezt az átkozott szert.

- Nem tudom... sajnálom, Ezredes, de nagyon erős... annyira fáj! - sírta el magát ismét a fiú, zokogva görnyedve előre az ülésen, a legszívesebben ordítozva a bensőjét ostromló fájdalom és az erős vágy érzetétől. Pontosan ezért nem akarta, hogy Alphonse is velük tartson, az még inkább elkeserítette volna, ha szeretett testvére így látja.

Mustang szomorú arccal nyúlt most a fiúhoz, a tarkójánál megragadva húzta vissza magához, próbálva megvigasztalni őt. Edward pityeregve bújt hozzá vissza, erősen átfogva a nyakát, arcát a felsőjébe temetve.

- Nem bírom már... ez rosszabb, mint ezer automail feltétele! Mindenem úgy lángol, mintha elevenen égetnének, belülről emésztve fel!

Mustang most a lenyugvó napra pillantott, ami jelezte, hogy útjuk harmadik napjának is lassan vége, majd egy sóhajjal simította végig a fiú sírástól reszkető hátát. Erősen élt benne a gyanú, hogy Edward nem fogja ép ésszel kibírni addig, míg megtalálják azt a rohadt növényt, ráadásul nincs arra semmi garancia, hogy ádegy, tényleg rátalálnak, ádkettő, hatni is fog, és ádhárom, lesz még arra idejük, hogy kikotyvasszák az ellenanyagot. Ekkor ismét eszébe jutott annak az orvosnak a feljegyzései a feromonokról. Egyszerűen nincs más lehetőségük, és az eddig történteket figyelembe véve, sokkal inkább megbízott annak az ismeretlen orvosnak az elméletében, mint Tucker összes eddigi kutatásaiban. Az is megfordult a fejében, hogy ez csak egy újabb átvágás a részéről, hiszen ezt a feljegyzést azok között a dokumentációk között találta meg Edward, amit a második helyszínről, a kórházból gyűjtöttek össze. Mivel az a helyszín eleve egy csapdának indult, és Alphonse elmondása alapján úgy találtak rá, hogy az a két homunculus az ellenszerrel kapcsolatos mézesmadzagot dobta be nekik, így akár az is előfordulhat, hogy ez a recept is egyike lehet a csapdáiknak.

Ekkor Edward ismét felnyögve rándult össze, szorosabban karolva a nyakába, de nem akarta elengedni. Szinte érezte rajta, hogy mennyire kétségbeesetten küszködik józanesze megtartásáért, és azzal, hogy belé kapaszkodik, erőt próbál gyűjteni.

Mustang éppen mondani akart volna valamit, mikor elértek egy sűrűbb erdő széléhez, szinte azonnal észrevéve egy kisebb kunyhót a fák között. Még végig sem gondolta a dolgot, elengedve a fiút kapott a kormányhoz vissza, azonnal irányt váltva, lekanyarodva az útról, egyenesen a kunyhó felé tartva.

- Hol vagyunk? - nyögte ki Edward, mikor felfigyelve a hirtelen irányváltásra, észrevette a sötét ablakú kunyhót a fák védelmében.

- Ha lakatlan, itt fogunk megszállni ma este. - jelentette ki a férfi határozott hangon, majd leparkolva a ház elé, leállította a motort.

Néhány másodpercig mozdulatlanul figyelték, de semmi mozgolódást nem láttak a kunyhóban, így Mustang kiszállva a kocsiból lépett a másik oldalhoz, hogy kisegíthesse a fiút is. Edward nagy nehezen kibotorkált az ajtón, de a következő pillanatban egy erős szédülésroham fogta el, mire a következő másodpercben elveszítve az egyensúlyát esett neki a férfinak, elájulva a kimerültségtől. Mustang azonnal elkapva a magatehetetlen testet vette a karjába, majd lábbal becsukva az ajtót, elindult a kunyhó felé. Az ajtaja nem volt zárva, így benyitva nézett körül a sötét, dohos szagú helyiségben.

- Hahó! Van itt valaki? - kiáltotta el magát, közben feszülten hallgatózva, de az erdőből szivárgó hangokon kívül mást nem hallott.

A helyiség elég kicsi volt, ahová belépett, az volt a konyha, a nappali és az ebédlő is egyben, két ajtó nyílt a hátsó részről, az egyik egy parányi lakószoba volt, a másik egy még parányibb fürdőszoba. Egyedül a kinti helyiségben volt egy koszos kandalló, így első kanyarban az egyetlen kanapéra fektette le a fiút Mustang, majd nekilátott tele pakolni fahasábokkal a kandallót, egyetlen csettintéssel meggyújtva azt. Mire kellemes meleg lett a kunyhóban, Edward is magához tért, azt se tudva, mi történik körülötte.

- Ezredes...?! - nyikkant meg rémülten, mikor egy ismeretlen szobában találta magát, és éppen felülni készült zsongó fejjel, mikor nyílt az ajtó és a férfi jelent meg a küszöbön, kezében a saját cuccaikkal. Mikor észrevette, hogy a fiú magához tért, megkönnyebbült mosollyal lépett oda, letéve a két bőröndöt a kanapé oldalához, leülve a másik mellé.

- Jobban vagy, Edward? - kérdezte, majd szorosan magához ölelte a felé lendülő fiút.

- Megijedtem, hogy nem láttam sehol, Ezredes. - motyogta Edward, de a következő másodpercben halkan felnyögve hajolt a férfi nyakához, felhevülten kezdve csókolni a bőrét, ujjaival erősen belemarkolva a kabátjába. - Neh... ne haragudjon... nem bírom ki...!

Mustang ezúttal nem akarta őt leállítani, egészen más tervei voltak, nem hiába akart itt éjszakázni. Míg a fiú ki volt ütve, ő a másik szobában lévő ágyról leszedte a kissé poros, de jó állapotban lévő matracot, amit a kandalló elé fektetett, biztos távolságban a lobogó lángoktól. Az egy darab párnát középre rakta, a takarót jól kirázva hajtotta rá, így egészen kényelmes kis vackot állítva össze. Most lefejtve magáról a fiú karjait, máris a lábához és a hátához nyúlva vette őt a karjába, majd célirányosan a földre terített matrachoz lépett, letérdelve, ráfektetve a fiút is. Edward vágytól fűtve nyögött fel a tudattól, mikor rájött, hogy a férfi mire készül, ismét bekönnyezett szemekkel kapott vissza a nyakához, lehúzva őt magához. Mustang ugyanolyan hévvel csókolta őt meg, mint múltkor, az irodájában, ezúttal viszont jóval felszabadultabban érhettek egymáshoz, nem tartva attól, hogy valamelyik kollégájuk rájuk nyit. Ed nyöszörögve gyűrögette felettese kabátját, hol benyúlva alá simogatta erősen a mellkasát, egyszer olyan erőset rántva a kabátja alatti pólón, hogy a nyakrészénél eltépődött az anyag is. Az eddig felgyülemlett őrült vágyának végre utat nyithatott, és bár a kelleténél jóval hevesebben viselkedett, ezúttal ura volt önmagának, mert jól tudta, hogy amire vágyik, meg fogja kapni a másiktól.

Ezúttal Mustang sem fogta vissza magát, nem foglalkozott azzal, hogy neki kéne józannak és felelősségteljesnek maradnia a fiúval szemben, hasonlóan elködösült tudattal fogott hozzá ruháik levételéhez, konkrétan tépve le egymásról. Először a kabátjuktól és a pólójuktól szabadultak meg, széthajigálva valamerre, majd a férfi feltérdelve kapott a fiú övcsatjához, szabályosan lerántva róla a nadrágot, alsónadrágostul együtt. Igazából mindig is imponálónak tartotta a fiatal alkimista testét, korához és eddigi alacsony méretéhez képest arányosan kidolgozott felsőteste volt, és az, hogy ezúttal teljes egészében láthatta testének minden porcikáját, erős izgalom lepte el őt a látványától.

- Gyönyörű vagy, Edward. - suttogta fojtott hangon, majd szétnyitva a fiú lábait, közéjük térdelt, erőteljesen simogatni kezdve combjait, nem foglalkozva az automail hűvös érintésével.

Edward nehezen kapkodva magába a levegőt hallgatta a férfi szavait, és mikor a lábai közé térdelve kezdte el simogatni a combjait, hirtelen úgy érezte magát, mint egy megbokrosodott kiscsikó. Felülve markolt a fekete hajba, majd lerántva magához a férfi fejét, fájóan beleharapott az alsóajkába. Mikor hallotta a másik nyögését, átvéve a vezetést csúsztatta át a férfi szájába a nyelvét, mohón megcsókolva őt, közben testével igyekezett minél közelebb kerülni hozzá. Folytatva a csókot, kezeit célirányosan felettese nadrágjának elejére csúsztatta, remegő ujjakkal próbálva kiszabadítani őt is. Mustang megvárta, míg sikerül leráncigálnia róla is valameddig a nadrágjait, utána gyorsan kibújva belőlük hajította el mindkét nadrágját a felsője irányába, ezúttal teljesen meztelenül kapaszkodva össze, a matracra hanyatlodva. Őrült harc vette ekkor kezdetét közöttük, csókolták, harapták, simogatták egymást, ahol csak érték, forgolódtak a vastag matracon, hol egyikük, hol másikuk kerülve felülre. Mustang-nak meglepően nehezére esett egyszer-egyszer visszanyomnia a fiút a matracra, igazi oroszlánként küzdött a dominanciáért. Mikor már kezdte látni rajta, hogy egy újabb fájdalom hullám próbálja legyőzni őt, végül határozottan gyűrte őt ismét maga alá, majd oldalra fordítva a kandalló felé, ő is mögé feküdt. Egyik karjával erősen lefogta a mellkasánál, hogy ne tudjon mocorogni, másik kezével pedig végig simítva a derekán, a fenekén, egészen előre csúsztatta, megmarkolva duzzadt, tűzforró férfiasságát. Edward egy hangos kiáltással feszítette hátra testét, egy pillanatra megdermedve, szemei csészealjnyira kerekedtek a váratlan érzéstől. Amikor pedig megérezte, hogy a következő másodpercben masszírozni kezdik, ráadásul igen erősen és gyors tempóban, egy újabb sikoly hagyta el a torkát, szinte azonnal elélvezve.

- Roy...! Roy...! - zihálta Ezredese nevét, belekapaszkodva a férfi karjába, szemeiből változatlanul patakzottak könnyei, ezúttal a kielégülés utáni vágyakozástól. Mintha el sem élvezett volna, férfiassága fájóan meredezett még mindig, és mivel a másik félbehagyta a masszírozást, elkezdte csípőjét mozgatni, egyértelműsítve kívánalmát. Mustang viszont tudta, hogy ezzel nem mennének sokra, így kezét visszacsúsztatta a fiú fenekére, ujjaival gyengéden elkezdve kitapogatni az egyetlen helyet, ahol belé tud hatolni.

- Ed, próbáld egy kicsit ellazítani magadat. - súgta a fiú fülébe, miközben elkezdte őt kitágítani.

- Roy... segíts...! Nem bírok várni... magamban akarlak érezni...! Csináld, kérlek, annyira akarlak! - nyöszörögte Edward magánkívül, ismét mocorogni kezdve, észre sem véve, hogy letegezte a másikat.

Mustang vicsorítva gyorsított a tempón, alig bírva lefogni a fiú vonagló testét is közben, és igencsak érzékenyen érintették őt az elhangzó szavak. Neki is nehezére esett visszafognia magát, de nem akart még nagyobb fájdalmat okozni a fiúnak azzal, hogy kapkod. Amikor megfelelőnek érezte a felkészítését, megemelte a másik felső lábát, majd óvatosan elkezdett belé hatolni, a végén egy lökéssel teljesen elmerülve a fiúban. Ezúttal mindkét karjával átölelve Edward-ot lendítette előre a csípőjét, majd teljesen összesimulva, ütemesen mozogni kezdett benne.

Edward sosem gondolta volna, hogy valamit ennyire fog élvezni, mint a szeretkezést Mustang-gal. Az a forróság, amit ebben a pillanatban érzett, még csak nem is hasonlított arra az erőszakos vágyhoz, ami eddig a testét kínlasztotta. Ez tiszta és természetes vágy volt, az érzékei is máshogyan fogták fel, lecsillapodott benne az az őrült kuszaság, teljesen át tudva adni magát partnere kényeztetésének. Mustang az aktus közben ujjaival a mellkasát és a csípőjét cirógatta, néha megdörzsölve mellbimbóit is, közben hol a vállát, hol a nyakát és a tarkóját csókolta-nyalogatta izgatásképp. Ed nagyokat sóhajtva és nyöszörögve élvezte együttlétük minden másodpercét, próbálva legalább annyival viszonozni párja gyengédségét, hogy a karjait simogatta, vagy egyik kezét amennyire tudva hátra csúsztatta, a férfi fenekét simogatva. Csupán néhány hosszabb percig tartott ez a meghitt szeretkezés, utána Ed felzokogva élvezett el, Mustang-nak viszont kellett még néhány erőteljes lökést tennie, hogy neki is sikerüljön elmennie.

Kis ideig így maradtak, szorosan összeölelkezve, nehezen kapkodva magukba az éltető levegőt, de nem sokáig tudták élvezni a megnyugtató kielégülést. Edward hamarosan újra érezni kezdte a már ismerős, kínzó vágyakozást a testében, ismételten erőt véve rajta az elkeseredett kétségbeesés.

- Miért...? - suttogta erőtlen hangon, közben a kandallóban táncoló lángokat figyelve. - Miért nem hagyja már abba? Annyira élveztem az iméntieket veled... miért nem tudok megszabadulni ettől a...

Nem tudta végig mondani, egy újabb görcsbe rándult ágyéka, és bár az előbbiek során sikerült valamicskét lelohadnia, most újfent fájóan megmerevedett. A szer - eleget téve létrehozása céljának - egyszerűen nem hagyta nyugodni meggyötört testét, Edward így ismét összegörnyedve nyöszörgött, nem bírva kiélvezni az iménti csodálatos együttlétük emlékét sem.

- Semmi baj, kicsim, én itt vagyok veled és segítek. - szorított az ölelésén Mustang, szenvedélyes hangon suttogva a fiú fülébe. - Tudom, hogy már nagyon fáradt vagy, de bírd még egy kicsit. Mondd csak, kívánsz engem, Edward Elric?

- Nagyon... nagyon... - nyögte ki Edward, igencsak érzékenyen érintve őt a férfi hangja, nem különben a becéző szavai. Ez volt az első alkalom, mikor a "kicsim" szóra nem húzta fel magát, épp ellenkezőleg, az eddigieknél is jobban felizgult ennek hallatán.

- Számomra egyik élményem se volt ennyire élvezetes, mint veled lenni, Ed. - folytatta most Mustang, miközben ismét a fiú testének különböző pontjait kezdte simogatni. - Vágyom rád, Acél Alkimista, minden egyes nélküled eltöltött percet be akarok pótolni veled. Addig akarlak szeretni, amíg csak bírjuk szusszal, és igenis meg foglak szabadítani ettől a rohadt szertől.

Szavaival sikeresen nem csak a fiút, de saját magát is annyira feltüzelte, hogy röpke másodpercek alatt ismét készen állt egy újabb menetre. Felrémlett lelki szemei előtt az orvos feljegyzése, amiben azt írta, hogy nem lesz egyszerű megszabadítani a feromonnal megmérgezett beteget a kórságtól, az egyetlen megoldás, ha annyiszor lesznek együtt, amíg a szer ki nem ürül a szervezetéből. Mindez függött a belé jutott adagtól is, így csak reménykedni tudott benne, hogy kibírják addig mindketten, plusz, hogy ez a módszer tényleg hatásos legyen.

Másodjára a hátára fektetve tette magáévá a fiút, szorosan összeölelkezve, szinte kifulladásig csókolózva. Ezúttal is Edward ment el előbb, és mély bánatára csak nem akart jönni a megváltó tisztulás. Mustang is érezte, hogy kezdi kimeríteni a dolog, de addig ügyeskedett, míg sikerült egy harmadik menetet is összehozniuk. Ezúttal próbálta úgy feltüzelni magukat, hogy a hátára feküdve, Edward-ot az ölébe ültette, hagyva, hogy a fiú felhevülten lovagolja meg az ágyékát, ezáltal átengedve neki valamennyire a vezetést. Ujjaikat összekulcsolva élvezték az együttlétet, testük csillogott a nedvességtől, izmaik pattanásig feszültek, már-már begörcsölve a hosszas, megerőltető mozgásnak hála. Ezúttal szinte egyszerre sikerült elélvezniük, de mikor Edward zihálva hanyatlott a férfi forró mellkasára, és kis idő múltán ismét megérezte az égető érzést ágyékában, végleg feladva a reményt sírta el magát. Hirtelen már semmi nem érdekelte, megadva magát feküdt a másikon, nem maradt egy csepp ereje sem küzdeni. Ezúttal a fájdalom már nem a teljes testében volt, csak az alhasában és az ágyékában érezte, de ez most sokkal erősebb volt, és úgy égette őt legbelül, mintha beleült volna a kandallóban lobogó tűzbe. Hallotta maga alatt a férfi nehézkes légzését is, érezve, hogy ő is mennyire kimerült a harmadik alkalom után, és nem tehette meg vele, hogy ő is miatta szenvedjen. Leírhatatlan volt számára, hogy ilyen közel kerültek egymáshoz, legszívesebben mást se csinálna, csak a férfival lenne együtt, és ebből tudta, hogy mindezt nem a szernek köszönhetően érezte. Amikor együtt voltak, az teljesen más volt, akkor igazán a saját vágya vezérelte őt, de amint véget ért, ismét visszatért a szenvedés. Igaz, olyan volt, mintha most egyre lejjebb érezné, de akkor is ott volt.

Mustang lassan megnyugodva tért észhez, alaposan kiütötte őt az előző élmény. Éppen meg akarta kérdezni a fiútól, hogy hogyan érzi magát, mikor meghallotta a csendes sírást. Érezte a testének nyomuló bizonyítékot is arra, hogy még mindig nem sikerült a próbálkozásuk, mire iszonyatos harag lepte el a tudatát. Nyomdapapírt nem tűrő káromkodások zúgtak át az agyán, elátkozva rendesen az egész világot, az összes alkimistát, homunculust és magát a vöröskövet. Olyan nincs, hogy nem tud segíteni a fiún, Edward Elric az övé, őhozzá tartozik, senkinek nincs joga ilyet tenni vele! Ha törik, ha szakad, de kiszedi belőle azt az istenverte mérget, nem lehet, hogy téved az a nyamvadt feljegyzés!

Érezte a rajta fekvő testen, hogy megadva magát a sorsnak gyengült el, már nem érezve rajta egy morzsányi küzdelmet sem, egész testében reszketve az őt mardosó fájdalomtól. Már az csodálatra méltó, hogy ennyi időn keresztül kibírt ilyen mértékű fájdalmat és kínt, napok óta alig aludt valamit, egy kis pihenésnyi ideje sem volt arra, hogy erőt tudjon meríteni. És ennek ellenére még mindig volt annyi kitartása, hogy háromszor (háromszor!) szeretkezzen vele, éppen ezért nem fogja hagyni, hogy most feladja. Megígérte neki, hogy mindenben segíteni fogja, ahogy Alphonse-nak is megmondta, hogy vigyázni fog a bátyjára. Ha kell, a világ végéig is elmegy, de meggyógyítja Edward-ot!

Most gyengéden magához ölelve a fiú testét fordított magukon, lefektetve a matracra, szemben magával, majd mikor Ed felnézett rá elcsigázott tekintetével, egy lágy csókot adott a szájára.

- Szeretlek, Edward Elric. - jelentette ki teljesen váratlanul, amire a fiú egy riadt légvételt vett, szemeiből eltűnve a kábultság, kissé élénkebbé válva. - Te vagy a legcsodálatraméltóbb személy, akivel valaha találkoztam, az erőd és a kitartásod bárkit felülmúl. Éppen ezért nem fogom hagyni, hogy egy ilyen jött-ment, utolsó mocskos kis alkimista elvegye az álmodat, nem engedem, hogy feladd, Edward.

Azzal felülve a matracon, erősen megragadva a fiút térdeltette fel őt is, majd fordítva egyet rajta, szembe a kandallóval, ő maga pedig mögé térdelve ölelte át ismét.

- Roy, én... már nem fogom bírni. - nyögte ki Edward kimerülten, ennek ellenére érzett valami ismerős kis nyomást a mellkasában.

- Tudom, hogy nagyon fáradt vagy, kicsim, de én nem bírom ki nélküled. - suttogta a fülébe Mustang, ha lehet, még az eddigieknél is szenvedélyesebbre véve a formát, ujjaival érzékien simogatva csupasz mellkasát, ismét kezelésbe véve a megkeményedett mellbimbókat. - Szinte megőrjít az emlék, ahogyan nemrégen rajtam lovagoltál... az arcod, a tested látványa. Az a forróság, amikor beléd hatoltam, teljesen elveszi az eszemet, ilyenkor arra gondolok, hogy még... még akarlak...! Ha csókolózni fantasztikus veled, akkor a szex egyszerűen elmondhatatlanul csodálatos!

Tudta, hogy a szavai nagy hatással vannak a fiúra, éppen ebben reménykedett, mikor ilyen forró szavakat suttogott a fülébe. Nem különben komolyan is gondolta, de úgy érezte, most igazán mindent bele kell adnia ebbe a menetbe. Edward kimerültsége ellenére mégis sikeresen izgalomba jött, hátra hajtva a fejét csókolták meg egymást, közben Mustang ismét felkészült a behatolásra. Mikor már a fiúban mozgott, mindent beleadva ragadta meg forró férfiasságát, erősen masszírozni kezdve, másik kezével továbbra is a mellbimbóit dörzsölve, olyan erősen mozogva benne, amennyire csak bírt. Edward egyszerre érzett kibírhatatlan fájdalmat és szédítő élvezetet, ha nem éppen csókolóztak, akkor szenvedélyes szavakkal ingerelték egymást, Mustang egy pillanatra sem engedve el őt. A fiú érezte, hogy valami most más. Ezúttal mindent az ágyékában érzett összpontosulni, minden fájdalmat, minden élvezetet, és mikor egy kiáltással ismételten elélveztek mindketten, az eddigieknél sokkal nagyobb mennyiségben lövellt ki, egyenesen a kandallóba. A lángba került mag felsercent, majd fura rózsaszínes füstté vált, a vöröskő jellegzetes illatát hagyva hátra.

Edward erre már nem is bírt figyelni, a hirtelen rászakadó megkönnyebbüléstől erőtlenül rogyott össze, Mustang tartva őt meg. Az utolsó elélvezésénél sikeresen az összes belé került méreganyag távozott a szervezetéből, testét többé már nem kínozta mesterkélt vágy, így a kimerültségtől nem szimplán elájult, hanem mély álomba zuhant.

Mustang látta még a megkönnyebbülést az arcán, mielőtt eszméletét vesztette volna, most félhangosan mondva hálát azért, mert sikerült megszabadítani őt a kínoktól. Egy lágy csókot adott a halántékára, majd óvatosan lefektette őt a matracra, hadd pihenjen végre. Mivel ő maga sem volt éppen a helyzet magaslatán, minden izmában remegett a megerőltetéstől, nem igazán foglalkozott olyan dolgokkal, mint az ajtó bezárása, vagy a megmosakodás. Úgy, ahogy volt, lehanyatlott a fiú mellé, még betakarva magukat az egyszem takaróval, a következő percben ájulásszerű álomba merülve ő is.

17. fejezet

Mustang arra ébredt, hogy valaki a felkarját rázta és közben keltegette őt. Azonnal észhez térve támaszkodott fel a karjára, kipislogva az álmot szemeiből nézve körül, szinte azonnal észrevéve egy kis alakot mellette térdelni.

- Végre felébredtél, bácsi! - kacagott fel a matrac mellett térdelő barna hajú kislány, apró szeplőkkel borított arcán egy széles mosoly jelenve meg, nem tűnve 7-8 évnél idősebbnek. Haja két oldalt 1-1 copfba volt felfogva, kissé piszkos barna felső és szürke szoknya volt rajta, alatta vastag kötött harisnya.

- Te ki vagy? - szólalt meg Mustang kissé rekedtes hangon, fél kézzel megdörzsölve szemeit.

- A nevem Mia, és néha itt szoktam lakni, mikor rossz az idő. - csicsergett tovább a kislány, majd érdeklődő tekintettel nézett át a férfin. - Mondd csak, ti honnan jöttetek a barátnőddel?

Mustang ekkor kapott észbe, hogy mi a helyzet, azonnal feltolulva a tegnapi emlékek. Oldalra kapva a fejét látta, hogy Edward változatlanul a már kihűlt kandalló felé fordulva aludt, orrig betakarózva, hosszabb szőke haja szétterült a párnán. Így első ránézésre bárki lánynak nézte volna. A férfi viszont mély megkönnyebbülést érzett amiatt, hogy végül sikerült a próbálkozásuk, és csak reménykedni tudott abban, hogy ez végleges is marad.

- Elég messziről, és éppen Virox-ba tartunk a barátommal.

- Jé, ő is fiú? Pedig olyan szép hosszú aranyszínű haja van. - szeppent meg a kislány. - És miért mentek Virox-ba?

- Tudod... keresünk valamit. Messze van még az a falu?

- Nem, én is ott lakom, itt van rögtön az erdőn túl.

Ekkor viszont megmoccant az eddig mélyen alvó Edward is, felébresztve őt a motyorászás. Halkan felnyögve dörzsölte meg a szemeit, majd ásítva egy jólesőt, a hátára fordulva nézett a fölé hajoló férfira.

- Jó reggelt, kis álomszuszékom. - simított ki egy kósza hajtincset a homlokából Mustang, tüzetesen figyelve a másik álmos arcát, hogy vajon hogyan érezheti magát. - Hogy érzed magad?

- Teljesen jól. - motyogta Edward egy fáradt kis mosollyal az arcán, majd felnyögve nyúlt a másikhoz, szorosan átölelve a nyakát, hozzábújva. - Már nem érzem magamban azt az irányíthatatlan késztetést, sikerült megszabadulni tőle.

- Ennek igazán örülök, Edward. - bólintott Mustang, de mikor a fiú felfigyelve a hivatalos hanghordozásra akart rákérdezni a miértjére, a férfi folytatta. - Amúgy vendégünk van.

Edward meglepetten nézett át a férfi válla felett, azonnal észrevéve a mellettük térdelő kislányt, aki kíváncsian fürkészte őket, picit elpirult arccal.

- Öhm... helló. - nyikkant meg a fiú, majd gyorsan elengedve az Ezredest húzta jobban maga elé a takarót, nehogy fény derüljön meztelenségükre.

- Szia! Jé, te tényleg fiú vagy! - jegyezte meg a kislány, ami azonnal felhúzta a másikat.

- Még szép, hogy fiú vagyok! - háborodott fel Edward, morcosan pillantva a kislányra, aki csak nagyot kacagott a fiú felháborodásán.

- Hi-hi, nagyon vicces vagy!

Mustang jóleső érzéssel figyelte a fiú mérgelődését, hálát adva, hogy ismét visszakapta az ő kis alkimistáját. Nem is gondolta volna, hogy ennyire tud hiányozni neki a zsörtölődése, és ha nem lenne itt ez a kislány, már rég az ajkait csókolva teperné le őt a matracra, simogatva, ahol csak tudva.

- Figyelj csak, Mia. - ült fel most a férfi, a kislányra nézve. - Megtennél nekünk egy szívességet?

- Persze, persze!

- Ha szépen megkérlek rá, egy kicsit most kimennél a házból, míg mi összeszedjük magunkat? Gyorsan lefürdünk, visszapakolunk mindent a szobába, utána nem is zavarunk téged.

- Egyáltalán nem zavartok, nagyon örülök, hogy van társaságom. - sóhajtott fel Mia, kissé szomorkás arccal. - Ez igazából nem az én házam, nekem nincs hol laknom, ezért szoktam néha idejönni, mikor esik az eső, mert az istállóban eléggé nyirkos ilyenkor.

- Istálló?! - háborodott fel Edward ennek hallatán, azonnal felülve ő is. - Már miért kell neked istállóban lenned?!

- Mert a gazdám nem enged be a házába, de megengedte, hogyha ellátom a lovait, akkor aludhatok az istállóban. Ez még mindig jobb, mint mikor a szabadban voltam.

- És mi van a szüleiddel? - kérdezte Mustang is komor arccal és hangon.

- Sosem ismertem őket. Egy idős néni nevelt fel, aztán mikor 5 éves koromban meghalt, azóta a gazdánál lakom. De sokszor az erdőben szoktam mászkálni, vagy ebbe a kunyhóba jövök.

Edward és Mustang ennek hallatán összenézett, majd mindent értve biccentettek egyet, visszafordulva a kislányhoz.

- Mondd csak, Mia. Nem volna kedved velünk jönni? Én egy Riesenbol nevű kis városkából származom, délről, ahol nagyon kedves emberek élnek. Vannak ott ismerőseim, akik szerintem örömmel befogadnának téged is, ha úgy döntesz, hogy velünk tartasz. - mondta Edward határozott hangon, azonnal Pinako néni és Winry jutva eszébe. Egészen biztos volt abban, hogy ők tudnának segíteni a kislánynak, hogy ne kelljen neki egyedül túlélnie egy ilyen világ vége helyen, istállóban meg koszlott kunyhóban tengetve mindennapjait.

A kislány szemei gyémántként ragyogtak fel ennek hallatán, felhígetve szorítva öklöcskéit a mellkasához.

- Ez komoly? Tényleg magatokkal vinnétek? Yuppííí! - ugrott most fel örömében, annak ellenére, hogy azt sem tudta, ki ez a két idegen, hová is akarják őt vinni. A falubeliek egyáltalán nem törődtek vele, senki nem volt, aki csak egy jó szót is mondott volna neki, így mikor Edward felajánlotta neki, hogy magukkal viszik, semmi más nem érdekelte, csakhogy elkerülhessen innen.

Miután kiörvendezte magát, és Edward-ék is illendően bemutatkoztak neki, gyorsan kiment a kunyhóból, a verandán lévő kispadra leülve, onnan figyelve a szemerkélő esőt, jókedvűen dudorászva. Mustang most fáradtan megdörzsölve az orrnyergét fújta ki magát.

- Elég faramucin indul ez a nap is. - sóhajtotta, majd a hozzábújó fiút karolta át, szorosan magához ölelve. – Annak viszont rettenetesen örülök, hogy jobban vagy, Ed.

- Annyira hálás vagyok neked, Roy. - suttogta Edward, még szorosabban bújva feletteséhez, már egyáltalán nem találva furcsának, hogy tegezte őt. - A tegnap este volt életem legdurvább, de egyben legcsodálatosabb estéje is. Köszönöm, hogy végig kitartottál mellettem, a segítséged nélkül nem sikerült volna. Nem éltem volna meg a mai napot, ebben egészen biztos vagyok.

- Tudod... igazából egy orvosi könyvben olvastam ezt a megoldást. - vallotta be most Mustang, lágyan a fiú hátát simogatva. - Nagyon aggódtam érted, és úgy éreztem, erre a problémára nem egy alkimista könyvben fogok választ kapni, ezért kezdtem el az orvosi könyveket bújni. Az egyik ilyenben találkoztam egy feljegyzéssel, amiben az illető orvos különböző anyagok gyógyító hatásáról írt. Megemlítette a különböző típusú vágykeltő szereket is, köztük a feromont, hogy milyen módszerrel lehet kigyógyítani a beteget belőle. Egyetlen megoldásként a szeretkezést írta, többször is, ha szükséges. Bár arról nem tudtam, hogy vörösvízzel keverve is elegendő lenne megoldásként, de valahogy jobban bíztam ebben, mint Tucker ostoba kísérletezgetéseiben. Tudom, hogy milyen rémesen kimerült voltál már addigra, de kimondhatatlanul büszke vagyok rád, amiért végig kitartottál, Edward. Nem sokan lettek volna képesek ilyen eredményre.

- Ez ugyanúgy rád is vonatkozik. - nyögte ki Edward, szorosan lehunyt szemekkel, szavai hálával teltek meg. - Folyamatosan mellettem voltál, virrasztottál, ha kellett, vigyáztál rám, és neked hála, hogy egyáltalán túljutottam ezen az őrültségen. Ha rajtam múlott volna, még most is vakoskodva ücsörögnék valahol.

Most kis ideig hallgattak, megemésztve a hallottakat, majd végül Mustang tette fel ismét az egyszer már elhangzott kérdést.

- Szóval akkor mi legyen, Edward? Most, hogy tisztán tudsz gondolkodni, hogy érzed a továbbiakat?

Edward most kiegyenesedve nézett a fekete szemekbe, szája egy jókedvű mosolyra húzódott.

- Ha azt mondanám, hogy én is szeretlek, és nem bírok többé az érintésed és a csókod nélkül élni, nagyon kiakadnál rám?

Mustang ennek hallatán jókedvűen nevetett fel, jóleső felszabadultságot érezve legbelül ennek hallatán.

- Nem titok, pontosan ezt akartam tőled hallani. - mondta, lágyan végig simítva a fiú arcélét. - Szeretlek, Edward Elric, és azt akarom, hogy az enyém légy. Tudom, hogy nektek feladatotok van, de ha visszatértek, tudd, hogy nálam mindig nyitott ajtó vár.

- Én már hozzád tartozom, Roy, és én is magamnak követellek téged. - jelentette ki Edward is szenvedélyesen, majd a következő pillanatban egymáshoz kapva csókolták meg a másikat, ezzel pecsételve meg a kapcsolatukat. Mostantól egyikük sem lesz egyedül, Edward-éknak is lesz hová hazamenniük, és Mustang-nak sem kell tartania a magányos agglegény élettől.

Mielőtt nagyon belefeledkeztek volna a csókba, eszükbe jutott a kint dudorászó kislány, aki már türelmetlenül várhatott rájuk. Most elválva egymástól mentek be a kis fürdőszobába, hogy a zuhany alatt gyorsan megmosakodva, a pótruháikat felvéve rakjanak rendet maguk után. Edward még összeszedte a földön szerte-szét heverő, kissé megviselt ruháikat, ismét elpirulva a feltörő emlékektől. Igaz, hogy akkor a fájdalomtól és a kimerültségtől eléggé ramaty állapotban volt, de még mindig élénken élt benne a férfi minden érintése, édes csókja, forró testének érzete, ahogyan benne mozgott. És az, hogy mostantól kezdve hozzá tartozott, szokatlan megnyugvással lepte el, egy biztos hátteret jelentett nem csak neki, de Alphonse-nak is.

Egy valamit viszont még a zuhanyzás alatt meg kellett beszélniük; az ellenszer kérdését. Igaz, hogy úgy tűnt, Edward teljesen rendbe jött, de nincs arra garancia, hogy ez így is fog maradni. Hosszas töprengés után végül eldöntötték, hogy maradnak az eredeti tervnél, megszerzik azt a növényt, ami a főzethez kell, de egyelőre nem fogják használni, csak ha esetleg a fiú megint rosszul lenne.

- Akkor végeztetek? - pattant fel azonnal Mia a padról, mikor a két vendég kilépett az ajtón, útra készen. - Azzal az autóval megyünk el?

- Igen, Mia, de van még előtte egy kis dolgunk. - guggolt le elé Mustang, megfogva a kislány vállait. - Tudod, mondtam, hogy nekünk el kell látogatnunk Virox-ba, egy növény miatt. Amint azt megszereztük, már indulhatunk is. Esetleg neked van valami holmid, amit magaddal szeretnél hozni az új otthonodba?

Mia elgondolkodva tekintett fel az égre, majd visszanézve a férfira, vidoran megrázta a fejét.

- Nem, semmi nem ugrik be. Volt egy rongybabám, de azt a gazda kutyái már széttépték, semmi másom nincs, amit el szeretnék hozni. Gyertek, mutatom az utat, hogyan juttok el a faluba.

Mustang most megfogva a kislány kezét engedte, hogy maga után húzza őt a kocsihoz, másik kezével Edward-ot vonva magával, sietősen beszállva az autóba, mielőtt nagyon megáznának. Az eső bár csendesen szemerkélt, de már egyre sűrűbben hullott, gyorsan eláztatva azt, aki kimerészkedik ilyen időben. Beszállva, Edward az ölébe ültette a kislányt, aki továbbra is lelkesen mutatta, hogy a sűrű erdőben merre kell menni, melyik leágazásnál kell elkanyarodni, hogy célegyenesen a faluban kössenek ki. Egy nagyobb hegyoldal aljában feküdt Virox, eléggé megközelíthetetlen részen, ráadásul a falut egy széles patak ölelte körbe, ami a hegyről folyt le, így a kocsival nem is tudtak tovább haladni.

- Ez remek. Kár, hogy nem hoztam pluszba esőkabátokat. - morogta Mustang, vetve egy aggódó pillantást fehér alkimista kesztyűire. Csak remélte, hogy nem kell használnia őket, mert bár a lángokat minden további nélkül tudná használni, szikrát viszont egy darabot sem tudna csiholni átázott kesztyűjével.

- Amúgy milyen növényt kerestek? Nem inkább az erdőben kéne kutakodnotok? - érdeklődött Mia. - Én elég sok fajtát ismerek, nekem a bóbitás pityke a kedvencem, nagyon finom a virága, olyan, mintha mézet ennék. Ha valami finomra vágyok, mindig kimegyek az erdőbe szedni néhány szálat.

- Akkor lehet, hogy tudnál nekünk segíteni. - kapott az alkalmon Edward, majd előkeresve a magukkal hozott lapokat, megmutatta a kislánynak a növény egészen élethű képmását, amit még Tucker rajzolhatott. - Ez lenne az. Fontos lenne megtalálnunk, és úgy tudjuk, itt termesztették régebben.

A kislány arca felderülni látszott, kézbe véve a papírt.

- Én már láttam ezt a növényt!

- Tényleg? Hol? Meg tudnád mutatni?

Mia most vadul elkezdett gondolkodni, homlokráncolva koncentrált, végig véve, hogy vajon hol is találkozott ezzel a növénnyel.

- Megvan! - csapott ekkor a tenyerébe, felcsillanó szemekkel. - Hát persze, annak a fura bácsinak a kertjében láttam még régebben, de ő már nem lakik ott. Nagyon mogorva egy alak volt, mindenki tartott tőle, azt mondták, hogy fura dolgokat szokott varázsolni és főzni.

- És nála láttál ilyen növényeket? - kérdezte Mustang, ismét összenézve a fiúval. - Nem tudod, hogy nézett ki az a bácsi?

- Elég alacsony volt, hosszú, őszes haja és ráncos arca. Ilyen zsákszerű ruhákban járt mindig, nagyon fura szaga volt. Aztán egy idő után senki nem látta őt, de azóta sem mer odamenni senki a házához. Én sem mertem bemenni a házába, félek attól, hogy esetleg mégis ott van, és akkor elüldöz engem.

- A leírás alapján az a valaki nem lehet Tucker. - vélte Edward, elég furának találva a dolgot. - Az is lehet, hogy ez a valaki csupán megtermesztette azt a növényt, és Tucker csak megvette tőle. Te mit gondolsz, Roy?

Mustang összevont szemöldökkel töprengett el.

- Nem mondanám, hogy repesek az örömtől, de nem akarok kockáztatni. Mivel Mia is tud a növényről, talán mégsem átverés a dolog, és a homunculusok csak azért nem semmisítették meg ezt a bizonyítékot, mert nem tudtak róla. Azt viszont nem akarom megkockáztatni, hogy ismét rosszul legyél, így legyünk nagyon gyorsak és hatékonyak. Mia megmutatja, hová menjünk, mi pedig összeszedünk annyi növényt, amennyit tudunk, majd már jövünk is vissza, rendben?

Edward határozottan bólintott, majd neki gyürkőztek az indulásnak. Az egyik felesleges kabátját még előtte a kislány fejére húzta, hogy valamennyire védve legyen az esőtől, majd behúzva a nyakukat, sietősen elindultak a falu irányába. Néhányan a zord időjárás ellenére is odakint mászkáltak, és eléggé barátságtalanul méregették őket. Mia köszöngetett nekik, de senki sem viszonozta, inkább unott arccal fordultak el. Edward eléggé visszataszítónak találta az ittenieket, nem is csodálta, hogy a kislány egyedül maradt, egyre inkább jó ötletnek tartotta őt magukkal vinni.

Szerencsére nem kellett sokat járkálniuk, rögtön a falu keleti szélén észrevettek egy magányosan álldogáló kisházat, hatalmas kerttel körülvéve. Az eső ellenére is érezték a megannyi növény illatát, és a kerítéshez érve, egy kisebb fajta gyógynövény kertet láttak maguk előtt.

Bár tényleg eléggé elhagyatottnak tűnt a környék, de a gyakori esőzésnek hála a megmaradt növények burjánzásnak indultak, sűrűn benőve minden talpalatnyi helyet. Benyitva a kis kapun, Mia a kert hátsó részébe vezette őket, végig haladva a szépen kikövezett kis úton, ami körbe hálózta az egész kertet, elválasztva egymástól a különböző növényágyásokat. Hátra érve, egy nagyobb részen felfedezték a keresett növényt. Az alig 30 centis palánták roskadásig voltak csillagalakú, lilásszínű virágokkal, leveleik hasonlítottak a csalánéhoz, csak hosszabbak voltak. Két köralakú ágyásban nőttek, keresztül-kasul telerakva azokkal a kisebb kövekkel, amiken eddig is lépkedtek.

- Ugye ezt kerestétek? - kérdezte Mia, rámutatva a növényre.

- Igen, egészen biztosan ez az a növény. - bólintott Mustang, majd a mellette álló fiúra nézett, aki valamiért nagyon a kunyhót figyelte. - Edward?

- Én... mintha láttam volna valami árnyékot az ablakban. - vonta össze a szemöldökét Edward, aminek hallatán a kislány rémülten felnyögve húzódott mellé, félve kapaszkodva a fiú karjába.

- Ez biztosan a növényes bácsi! Tudtam, hogy nem ment el, ezért nem akart senki idejönni!

- Megnézzük? - kérdezte a férfi, de a másik csak a fejét rázta.

- Majd én. Ti addig szedjetek annyi virágot, amennyi csak belefér a tasakokba, én addig ellenőrzöm a kunyhót is, hátha találok benne valami nyomot, ami mégis Tucker-re mutat. - mondta Edward, majd rábízva a kislányt felettesére, elindult a kis házikó felé. Mustang még aggódva nézett utána, de végül úgy látta jobbnak, ha minél előbb elvégzik a feladatukat, majd azután megy a fiú után.

- Gyere, Mia, fogd ezt a kis tasakot, és annyi virágot szedj, amennyi belefér, utána már itt sem vagyunk. - adta át az egyik kis bőrszütyőt a kislánynak, amit magukkal hoztak, majd még az egyik kesztyűjét is lehúzta a kezéről. - Tessék, odaadom az egyik kesztyűmet is, hogy ne szúrja a kezedet. Egy kicsit talán nagy rád, de jobb a semminél.

- Nagyon szépen köszönöm! - mondta még a kislány illedelmesen, majd míg ő az egyik ágyásba sietett, addig Mustang a másikba lépve látott neki leszedni a szúrós szárú növényeket. Volt, amit gyökerestül szedett ki, előrelátóan, hogyha netán bármikor újra próbálkoznának ezzel a szerrel, akkor legyen kéznél nekik is a virágból.

Edward közben lassan a kunyhó bejáratához lépett, majd óvatosan benyitott az ajtón, ami halkan nyekeregve nyílt ki. Odabent erős doh és szárított növény szag fogadta, egyet-kettőt köhintenie is kellett. Rögtön az ajtónál egy viharlámpa állt, amit most meggyújtva, tüzetesen végig nézett az ismerős berendezésű helyiségben. A falakra ragasztott képekből és a megannyi üvegcsék és könyvek láttán egyből rájött, hogy egy alkimista lakhelyéről van szó, de szerencsére nem érezte a vörösvíz jellegzetes édeskés illatát, ami jó jelnek számított. Mindenen vastagon állt a por, látszott, hogy nem mostanában járt itt a tulajdonos, de azért alaposan körbenézett, mert meg mert volna rá esküdni, hogy valakinek a sziluettjét látta elmenni az ablak előtt. Néhány könyvet kézbe véve olvasott beléjük, de leginkább a növények keresztezésével és a gyógyításban történő alkalmazásával voltak kapcsolatosak, semmi jel nem mutatott arra, hogy valami tiltott dolgot művelt volna az a pasas itt. A fiú már-már vissza akart volna menni, mikor tekintete véletlenül egy félig eltakart csapóajtóra tévedt. Egy vastagabb szőnyeg volt félig ráhajtva, és az elmosódott porból ítélve úgy tűnt, mintha valaki nemrégiben használta volna. Ez persze azonnal megszólaltatta benne a vészjelzőt, így most mindenre felkészülve lépett oda, félrehajtva a szőnyeget, majd felnyitotta a csapóajtót. Jól sejtette, egy ház alatti titkos rejtekhelyre nyílt, és gyenge gyertyafényt látott felszűrődni alulról. Először azon volt, hogy szól Mustang-nak is, de végül a kíváncsisága győzött, és egymaga óvatoskodott le a rozoga lépcsőn a meglepően tágas pinceszerűségbe. Itt újabb könyvespolcok sorakoztak, egy nagyobb íróasztallal a közepén, amin két gyertyatartó állt, ezeknek a fényét látta odafentről. A szétfolyt viaszból ítélve egy ideje már meggyújthatták őket, és mivel hirtelen senkit sem látott, így az sem volt biztos, hogy az illető még itt van. Az asztalhoz lépve, éppen felvenni készült egy ott hagyott vastag könyvet, mikor váratlanul azt érezte, hogy nincs egyedül. Halkan felhígetve pördült meg, előre nyújtva a kezében tartott lámpát, kapkodó szemekkel nézve körbe. Nem tévedett, a lépcső túloldalán, a sötétből egy magas alak körvonalát vette ki, aki eddig szótlanul figyelte őt.

- Üdvözöllek, Edward. Hát mégis sikerült idetalálnod. - lépett ekkor elő doktor Tucker a félhomályból, a már jól ismert fura, kitekeredett kiméra alakjában és ballonkabátjában.

- Tucker! - vicsorított Edward dühében, erősen megszorítva a lámpa fogantyúját. - Miért is nem lepődök meg, hogy itt van! Szóval ez akkor mégis a maga titkos kísérletező helye, ahol gyártja a különböző vörösköveket!

- Nem, Edward, ez nem az én laborom. - rázta meg a fejét Tucker, változatlanul suttogós hangon beszélve. – Egy helyi alkimista és gyógyító lakott itt, akivel szintén elő akarták állítani a Bölcsek Kövét, de nem sikerült, és belehalt. Igazán sajnálom, hogy be kellett csapnunk téged már megint, de szükségem van rád, hogy a kis Nina-t végre visszakaphassam.

- Már megmondtam, hogy nem veszek részt a mocskos kísérletezéseiben, Tucker! Az a Nina, akit maga kotyvasztott össze a kémcsöveiben, az nem az igazi Nina! Még a Bölcsek Kövével sem lehet visszakapni valakit, akit atomjaira robbantottak!

- Bolondokat beszélsz, Edward. - ingatta meg a fejét a Kristály Alkimista, oda se figyelve a másikra. - Az én kis Ninám élni fog, amint sikerült előállítani a Bölcsek Kövét. Megígérték, hogy segítenek nekünk is, csak ide kell, hogy hozzalak titeket a növény leírásával. Hát nem csodálatos, amikor egy alaposan kidolgozott terv működik?

- Tessék? Miféle terv? - nyikkant meg Edward kikerekedett szemekkel, elsápadó arccal. Abban a pillanatban leesett neki. Az egész egy újabb csapda volt, igaza volt Mustang-nak, amikor kelepcét sejtett ezzel az egésszel kapcsolatban!

Mustang...

- Ne! - kiáltott fel rémülten, majd feledve Tucker-t kerülte ki őt, kettesével ugrálva fel a lépcsőn, vadul kirontva a kunyhóból. - ROY, CSAPDA!

Amint kiért, éles fény villant fel a kert hátsó részéből, ahol két másik társát hagyta, majd amint elhalványult, riadtan vette észre, hogy Mustang és Mia alatt fényleni kezdett a talaj, ők pedig megdermedve álltak egyhelyben, úgy tűnt, mozdulni sem tudnak.

- Edward! - kiáltotta Mustang, mikor észrevette a fiút feléjük sietni. - Ide ne gyere, ezek alkimista körök, nem tudunk mozdulni se tőlük!

A fiú remegve torpant meg, figyelve a növények között felragyogó alkimista vonalakat, amik két szabályos kört alkotva tartották fogva mindkettőjüket. Mint kiderült, nem csak véletlenül volt teleszórva az ágyás azokkal a kövekkel, azok leplezték az előre felrajzolt köröket, hogy csapdába csalják őket. Amikor ismét megmozdult, hogy valahogy segíthessen a férfin és a kétségbeesett kislányon, egy újabb hang torpantotta meg őt.

- Én nem tenném a helyedben, Acél!

Edward megpördülve vette észre a három homunculust a kis kunyhó mellől kilépni, Tucker társaságában.

- Hát már sosem tudok megszabadulni tőletek?! - kérdezte vehemensen, ökölbe szorított kezekkel.

- Hidd el, nekünk sem öröm, hogy állandóan utánad kell koslatnunk, elég fárasztó jelenség vagy, Edward Elric. - sóhajtotta Lust.

- Akkor meg szálljatok le rólam, átkozottak! Találjatok más játékszert!

- Jó lenne, de jelenleg te vagy az egyetlen, aki képes elkészíteni nekünk a Bölcsek Kövét, mitugrász. - guggolt le Envy gúnyosan mosolyogva, majd 1-1 ujjával rámutatott a két fogolyra. - De jó hír, mi már mindent elintéztünk helyetted, neked már csak annyi a dolgod, hogy válassz.

- Válasszak?

- Ja-ja. Tudod, köszi, hogy két alapanyagot is magaddal hoztál, így sokkal izgalmasabb lesz az eljárás. Válassz, Acél! Kiből akarod előállítani a Bölcsek Kövét? Ebből a helyi kislányból, aki a kutyának sem kell, a benne lévő ártatlanságot felhasználva, vagy a nagy Láng Alkimistából, a hősszerelmesből, aki mindent megtett érted, csakhogy kigyógyítson a szerelemmámorodból?

- Ez ki van zárva! Nem fogtok egy ilyen dologra rákényszeríteni, és különben sem érnétek el vele semmit! Jól tudom, hogy a Bölcsek Kövéhez temérdek lélekre van szükség!

- Ebben igazad van, Acél. De mi erre is felkészültünk.

Edward szemei rémülten kerekedtek ki, hitetlenkedve nézve hátra az említettekre. Csak most nézte meg jobban a már csak halványan pulzáló köröket, felfedezve, hogy apró kövekkel vannak kirakva a szélei, amik vörösen izzottak. Az nem lehet, hogy...!

- Te szent ég! Azok ott mind... vöröskövek?! - nyikkant meg, egyre nehezebben véve a levegőt.

- Mint láthatod, éppen elegendő kőbe zárt lelkünk van ahhoz, hogy elkészíthesd a megfelelő Bölcsek Kövét, Acél Alkimista. - búgta Lust könnyed hangon, lágyan elmosolyodva.

Edward tudta, hogy nagy bajban vannak. Csak csínyán bánhat az alkímiával is, nem érintheti meg a földet, különben aktiválhatja a börtönkört, elindítva a rémes folyamatot. Azt viszont nem hagyhatja, hogy erre kényszerítsék őt, így a harmadik verziónál maradt. Most egy mozdulattal összecsapva a tenyereit változtatta meg az automailes karját fémpengévé, majd egy gyors mozdulattal nekitámadott a homunculusoknak.

- Ezért kinyírlak titeket! - üvöltötte, eszébe sem jutva, hogy amúgy nem lehet őket elpusztítani, egyenesen Lust-nak támadva.

A fekete hajú nő ekkor felé nyújtva a kezeit hosszította meg az össze ujját, de mikor Ed felkészült az elhárításukra, azt vette észre, hogy nem is őt támadta meg, hanem a két oldala mellett elhaladva kerülte őt ki.

- Biztos meg akarod őket máris ölni? Kár lenne mindkettőért. - kérdezte, mikor a fiú lefékezett előtte.

Edward hátra nézve vette észre, hogy a karmok Mustang és Mia arca előtt álltak meg, készen arra, hogy az agyukba hatolva öljék meg őket. A kislány rémülten felsikítva hunyta be a szemeit, de mivel nem tudott mozogni, kiszolgáltatottan várta a csapást. Mustang vicsorítva meredt a hegyes végű karmokra, folyamatosan azon erőlködve, hogy meg tudja mozdítani magát.

- Ne...! - nyikkant meg Edward, de a következő pillanatban egy fájdalmas ütés érte a gyomrát, amitől a tüdejében szorult a levegő, de mielőtt reagálhatott volna, Envy a hajánál megragadva őt lendítette arrébb, jó két métert csúszva a földön, a körök felé.

- Ed! - kiáltotta Mustang rémülten, aggodalommal a hangjában. - Ne merészeljétek bántani, ti alávaló mocskos szörnyetegek! Miért nem hagytok békét nekik?!

- Nézd, megszólalt a nagy erkölcscsősz! - vihogta Envy, mire a következő mozdulattal, egy újabbat rúgott az éppen feltápászkodni készülő fiúba.

- Neee, hagyjátok őt békén! Miért bántjátok? - sírta el most magát Mia, és hirtelen az jutott eszébe, amikor őt rugdosták a nagyobb gyerekek, néhányszor bele is hempergették a mélyebb pocsolyába. Bár nem tudta, hogy mi folyik itt, hogy kik ezek a furcsa figurák, de nagyon aggódott a szőke hajú fiúért, és nem bírta látni a szenvedését.

- Elég! - kiáltotta ekkor Edward is, a homunculus felé csapott a kezén lévő pengével, és ha Envy még ott lett volna, a térdétől lenyeste volna a lábát. A zöldhajú srác viszont egy villám mozdulattal hátra szaltózott, kissé elkomorult arccal nézve a másik fiú dühtől eltorzult arcára.

Edward most nehezen kapkodva magába a levegőt egyenesedett ki, nem törődve fájó hasával sem, gyilkos tekintettel figyelve életének megkeserítőit.

- Na mi lesz, Acél? - szólalt meg Lust ismét, érezve, hogy kezd kicsit elhúzódni a dolog. És látva a szőke hajú haragját, most kell kihasználniuk az alkalmat, mielőtt történne valami, ami megbillenti az esélyeik mérlegét. - Ha nem döntesz, akkor mindketten meghalnak. Melyik élje túl? Kapsz fél percet a döntésre. Egy! Kettő!

- Nem fogok választani! - üvöltötte Edward kétségbeesetten, ujjaival a hajába markolva tehetetlenségében. Ha választ, az egyiket megmentheti. Ha nem választ, akkor mindketten meghalnak. Tehát döntenie kell...

- Tizenegy! Tizenkettő!

- Roy! - nézett most elkeseredve a férfira. - Nem dönthetek! Nem akarlak elveszíteni!

- Ed, nyugodj meg, minden rendben lesz. - próbálta őt megnyugtatni Mustang, de akárhogyan erőlködött, csak a fejét volt képes mozgatni, a lábai és a kezei teljesen meg voltak dermedve. - Most ne törődj velünk, el kell menned, nélküled nem érnek semmit!

- Nem hagylak itt!

- Ne is álmodj arról, hogy elmenekülhetsz, Acél! Ha így teszel, ők meghalnak, minden további nélkül! - jelentette ki Lust, enyhe rémülettel a hangjában. Ha most a fiú elszökik, kútba esik a jól kifundált tervük. Csak abban bízott, hogy eléggé ragaszkodik a feletteséhez, hogy tényleg ne hagyja őt itt.

Mustang jól tudta, hogy innen nincs kiút számukra, de már csak az lebegett a szeme előtt, hogy párját megmenthesse.

- Ed, figyelj rám! Azt hiszed, ha az egyikünket feláldozod, akkor a másikunkkal elmehetsz? Ezek mindannyiunkat meg fognak ölni, amint elkészült a kő! Azonnal húzz el innen, te még túl tudod élni!

Ennek hallatán a homunculusok rémülten készültek fel arra, hogy itt tartsák a fiatal alkimistát, hiszen valóban az volt a tervük, hogy egyiküket se hagyják életben. Ha viszont a fiú elszökik, hiába ölik meg őket, nem lesz Bölcsek Köve, így a tervük is füstbe megy. Edward viszont lehajtott fejjel állt továbbra is a helyén, nem foglalkozva az egyre sűrűbben hulló esővel sem, egy lépést sem menekülve. Helyette továbbra is lehajtott fejjel mozdult meg, elindulva a másik ágyás felé, ahol a kislány is állt. Mia megörülve neki mosolyodott el, azt hitte, a fiú azért közelít felé, hogy végre megmentse őket.

- Kérlek, Edward, menjünk el innen! - kérlelte őt síri hangon, ő is bőrig ázva, hiába a kabát rajta. - Annyira félek, nem akarok itt lenni, nem akarom, hogy megint bántsanak téged!

Edward alsóajkába harapva gyűrte le a bensőjéből kikívánkozó ordítást, hangtalanul könnyezve állt meg az ágyásnál, közvetlenül a pulzáló alkimista kör előtt. Ebben a helyzetben nem lehet jól választani, így arra a döntésre jutott, hogy azt menti meg, aki nélkül ő sem tudna élni. Ha Mustang meghal, az ő életének is annyi, képtelen lenne azzal a tudattal élni, hogy ő okozta a halálát. Túl közel kerültek egymáshoz, és nem csak most, hanem az eltelt évek alatt, hogy képes legyen feldolgozni a halálát. Nem, akkor már inkább a kisebbik rosszat választja, és egy olyasvalakit áldoz fel, akit alig ismer... egy kicsi gyermeket... akinek így is szörnyű élet jutott ki osztályrészül... akinek minden reménye bennük van, hogy elviszik őt egy olyan helyre, ahol ő is fontos lehet valakinek...

Végül nem bírta ki, elkeseredetten felzokogva esett térdre, ujjaival a földbe marva. Nem, egyszerűen képtelen megtenni! Hiába a fenyegetés, hogy akkor mindkettőjükkel végeznek, egyszerűen képtelen volt rávenni magát arra, hogy megölje a kislányt.

- Edward. - hallotta ekkor Mustang szomorú hangját, mire könnyeit törölgetve nézett oldalra rá. A férfi szelíd arccal mosolyodott el. - Ha már nem tudlak rábírni, hogy hagyj itt, akkor legalább arra hadd kérjelek meg, hogy mentsd meg Mia-t.

A fiú rémülten rázta meg a fejét, azonnal tudva, hogy a másik mire akarja őt megkérni.

- Nem...! Nem tudom megtenni...!

- Nincs más választásunk, így azt akarom, hogy te tedd meg, Edward.

- NEM!

- Semmi baj, én majd döntök helyetted. Nekem éppen elegendő vezekelni valóm van, Mia-t viszont a te gondjaidra bízom. Kérlek, Edward, legalább most tedd azt, amit mondok neked! Éld túl, mentsd meg az öcsédet, és nyírd ki ezeket a rohadékokat helyettem is.

Edward a következő pillanatban megkeményített arccal emelte magához a kezén lévő pengét, egyenesen a saját torkát célozva meg. Mindannyian megrémülve kiáltottak fel, Mia felsikítva kezdett kiabálni, szemeit behunyva.

- Ne! Ne bántsd magadat!

- Edward!

- Ha neked sok vezekelni valód van, akkor nekem még annál is több! - kiabálta Edward, teljesen kikelve magából, éles pengéjével egy apró sebet ejtve a nyakán, egy vércsepp gurult végig a bőrén lefelé. - Rendben, zárjuk rövidre a dolgot! Amint magammal végzek, úgy mindennek vége, soha nem kapjátok meg a hőn áhított Bölcsek Kövét, és elmehettek a büdös francba, nyavalyás homunculusok! Na ehhez mit szóltok?

Néhány másodpercig senki nem mert mozdulni, csak az eső hangját lehetett hallani. Végül Lust szó nélkül tovább növesztette a körmeit, a következő pillanatban eltalálva Mustang és Mia vállát, 2-2 ujjával belevágva a húsukba. Mindketten fájdalmasan felkiáltva vonaglottak meg, főleg a kislány sínylődve meg. Edward rémülten felkiáltva akart nekik segíteni, de nem léphette át a kört, így tehetetlenül tudta csak figyelni fájdalmukat.

- Úgy hiszem, valamivel nem vagy tisztában, Acél. - szólalt meg a nő, ugyanolyan lágy hangon beszélve, ezúttal eléggé komolyan. - Ha megölöd magadat, azzal nem oldasz meg semmit. Ők meghalnak veled együtt, mi pedig fogjuk magunkat és szépen meglátogatjuk az öcsikédet, mivel a továbbiakban ő marad az egyetlen potenciális esélyünk arra, hogy Bölcsek Kövét hozhassunk létre.

- Al...!

- Így van. Ha már ezek ketten nem érnek annyit, hogy dönts, akkor legalább gondolj a te szeretett öcsédre. Mivel te már nem leszel, más gyengepontot keresünk rajta, és ki tudja, vele talán könnyebb dolgunk is lesz, ha te meghaltál. Úgyhogy most mondom el neked utoljára, Acél Alkimista. Vagy választasz, vagy mind meghaltok és a következő célpontunk Alphonse Elric lesz. Gyerünk, eléggé sürget minket az idő, ne habozz!

Edward elkeseredetten felkiáltva ütött egy hatalmasat a földre, egyenesen az alkimista körre. A következő pillanatban valami nagyon furcsa energiát érzett magában, mire kikerekedett szemekkel meredt a pulzáló vonalra, most levéve róla a kezeit. Nem, nem tévedett, megérezte az alkímiakör erejét, és abban a pillanatban rájött, hogy mi az egyetlen megoldás a bajára. Már régóta kísérletezgetett azzal, hogy megismerje a különböző alkimista energiák összetételét, és néhányszor sikerült úgy megváltoztatnia bizonyos energiakötelékeket, amivel befolyásolni tudta az anyag szerkezetét. Ennek az alkimistakörnek erős mágneses-ereje volt, ami képes volt a gravitációt befolyásolni, ezért aki belekerül, az nem tud megmozdulni. Ő viszont erős koncentrálással képes lehet mindezt megváltoztatni, befolyásolni, így talán...

Most összeszedve magát állt fel, majd lassú léptekkel elindult Mustang felé. Fél szemmel látta, hogy a homunculusok mindenre felkészülve figyelik a mozdulatait, az első gyanús lépésre támadva, de egyelőre békén hagyták. Edward elérve a férfit fogva tartó alkimistakört vágódott térdre, majd eddig lehajtott fejét megemelte, egy halvány, de bizakodó mosollyal nézve fel felettesére.

- Ugye tudod, hogy milyen bolond vagy, Roy Mustang? Neked sosem kellett miért vezekelned, egy háborúban, ha nem ölsz, akkor téged ölnek meg. A legfontosabb, hogy meg tudd tartani a benned rejlő emberséget, és az, hogy mihez kezdesz a lehetőségeiddel. És én nem foglak elveszíteni egy vacak kő miatt! - jelentette ki a végén, mire összecsapva a tenyereit, aktiválta az energiáját, letenyerelve a kör szélére. Mivel a mögötte állók azt hitték, hogy mégiscsak ráállt elkészíteni a Bölcsek Kövét, így nem akadályozták őt, ami igencsak nagy hiba volt.

Mustang végig hallgatta a fiú mondandóját, először azt gondolva, hogy éppen búcsúzik tőle. Mikor éppen vette a levegőt, hogy ő is bevalljon neki néhány dolgot, mielőtt véget érne az élete, a fiú utolsó mondata és a tekintetében felcsillanó harciasság megállította. Abban a pillanatban rájött, hogy a másiknak van valami terve, ő pedig semmi mással nem törődve, jobb kezén rajta maradt kesztyűjére koncentrálva várt a megfelelő alkalomra.

Amint felfénylett az alkimistakör, Edward azonnal erősen koncentrálni kezdett a megannyi vöröskőre és a felrajzolt alkimistakör megváltoztatására. A köveknek hála iszonyat megerősödött az alkímiája, így szinte gyerekjáték volt a saját céljának megfelelően alakítania a kört. Megszüntetve a mágnesességet, Mustang hirtelen szabadon tudott mozogni, és ő egy másodpercnyit sem tétovázott. Edward jól tudta, hogy mivel elázott a férfi kesztyűje, nem képes szikrát csiszolni, ezt viszont igencsak könnyedén ki tudta küszöbölni. Automailes kezén maradt pengéjét az oldalra kinyújtott bal, szintén automailes lábához csapta, és a két fém találkozásával szikrák tömkelegét idézte elő. Amint engedtek a férfi betonfeszes izmai, előre rugaszkodott Ed felé, majd a homunculusokra nézve, meglendítette jobb karját, és felhasználva a fiú automailjeivel csiholt szikrákat, egy csettintésével olyan hatalmas tűzgömböt hozott létre, ami elől képtelenek voltak már kitérni a homunculusok. Tucker néhány másodperccel előttük érzékelte a veszélyt, mikor megérezte, hogy a fiú megváltoztatta az alkímiakörét, így ő még éppen csak be tudott ugrani a kunyhó védelmébe, a három homunculus viszont felkiáltva égett meg, igencsak csúnyán a vöröskövektől megerősödött lángcsóvának köszönhetően.

- Ez az! - kiáltotta Edward örömében, majd megragadva Ezredese karját, szabályosan kirántotta őt az elhalványult alkimistakörből, nehogy valamilyen úton-módon ismét ott ragadjon.

- Fantasztikus vagy, Ed. - ölelte egy pillanat erejéig magához a fiút Mustang, majd egy gyors csókot adva a halántékára, sietve a kislány felé indultak. - Ez nem sokáig tartja őket vissza, gyorsan szabadítsuk ki Mia-t, utána lépjünk le innen!

Edward bólintva térdelt le a másik kör mellé is, majd összecsapva a tenyereit látott neki a kislány kiszabadításának is, közben Mustang nekik háttal állva figyelte a homunculusok megégett testének vonaglását a földön, amint némi nehézség árán gyógyították vissza magukat. Ennyi idő viszont éppen elegendő volt számukra, hogy a kislányt is kiszabadíthassák, aki ismét elsírva magát ugrott Edward karjaiba, hálásan köszöngetve, hogy megmentette őt, még fájlalva a sebeit.

- A fene esne már beléd, te kis mitugrász! - ordította Envy magából kikelve, mikor sikerült visszagyógyulnia, most igencsak felhúzva magát. - Miért nem vagy képes csak egyszer veszteg maradni és elvégezni a dolgodat?!

- Te beszélsz, te gyík? Közöm nincs a ti bajotokhoz, mégis mindig engem cseszegettek a rohadt követekkel! - jelentette ki Edward, eléggé eldurranva az agya. - Tűnjetek az utunkból, különben nem állunk jót magunkért!

- Ha azt hiszitek, hogy csak úgy hagyjuk, hogy lelépjetek, akkor... - kezdte Lust, de Mustang és Edward szinte tökéletesen egyszerre mozdulva fojtották belé a szót. Míg Edward a férfi keze alá dolgozva „gyártotta" a szikraesőt, ezek segítségével Mustang pedig sorozatos tűzlabdákkal bombázta meg őket, mindent felégetve körülöttük. A három homunculusnak esélye sem volt velük szemben, és hiába volt sérült a férfi, hiába volt rajta csupán az egyik kesztyűje, ez sem tudta megakadályozni őt a heves támadásban.

- Ezért még számolunk, Acél! Ne hidd, hogy ezt megúszod, még össze fogunk futni! - fenyegetőzött még Lust, de utána elég hamar fel kellett húzniuk a nyúlcipőt, mielőtt az Ezredes egy újabb tűzbombával kóstoltatná meg őket.

- Rohadt szemetek! - nyögte ki Edward, majd nehezen zihálva hajolt előre, a térdén megtámaszkodva.

- Ti nyertetek? - kérdezte ekkor Mia elcsodálkozva. - Hát ez annyira fantasztikus volt! Még sosem láttam ilyen hatalmas tűzvihart, annyira, de annyira szuperek voltatok!

Ekkor viszont felnyögve kapott a vállaihoz, még mindig vérezve a sebe. Edward gyorsan leszakítva a kabátjából két hosszabb ruhadarabot látott neki ellátni a kislány sérüléseit, Mustang viszont öles léptekkel indult el a kunyhó felé.

- Hová mész? - kiáltott utána a fiú rémülten, de ekkor azt látta, hogy a férfi valakit kiráncigált a kunyhóból, olyan erősen tartva a kiméra karját, hogy amaz jajongva engedelmeskedett neki.

- Kivele, beszélj! - morrant rá Mustang doktor Tucker-re, előrántva fegyverét, a doktor homlokához szorítva. - Mi ez a növény? Mi köze van ahhoz az átkozott szerhez, ami Edward-ba belekerült? Ez nem is ellenanyag, ugye?

- Sajnálom, sajnálom, kényszerítettek arra, hogy ezt mondjam! - nyekegte a kiméra, kezeivel a fejét védve félelmében. - Ne bánts, kérlek, mindent elmondok!

- Akkor kivele! Ha egyszer sikerült megszabadulnia tőle, nem fog már visszatérni? Nem fogja ismét kínozni az az átkozott vörösvíz?

- Nem, ha egyszer sikerült kilöknie a szervezetéből, végleg elmúlik! Ez a növény csak a csapdába ejtés része volt, semmi köze nincs a szerhez, amit alkottam! Ne bánts, kérlek, az én kis Nina-mnak szüksége van rám!

Mustang legszívesebben itt helyben főbe lőtte volna, de nem akarta ilyesminek kitenni a kislányt, éppen eléggé megsínylette már eddig is, hogy úgy döntött, velük tart. Most egy erős lökéssel eltaszította magától a volt állami alkimistát.

- Ha még egyszer meglátom, hogy a közelünkbe merészkedsz, vagy megtudom, hogy ismét a fiúk ellen tervezel merényletet, megöllek téged és a drágalátós teremtményeidet is! Megértetted, Tucker? Takarodj a szemünk elől és többé ne keresztezze egymást az utunk!

Mikor Tucker is sietősen elhúzta a csíkot, Edward most Mustang-hoz sietve kötözte be az ő sebeit is, végre megnyugodva, hogy vége a küzdelemnek.

- Menjünk innen, de sürgősen. - jelentette ki a férfi, majd a karjába véve a kislányt, másik kezével a fiúét megfogva indultak vissza sietősen az erdő szélén haladva a kocsijukhoz, hogy a hangzavarra összegyűlt polgárok ne lássák meg őket.

Elérve a kocsijukat, a kislányt beültetve hátulra ültek ők előre, majd egy kanyarral megfordultak, elindulva visszafelé. Edward még hátra fordulva simogatta meg a kislány csuromvizes haját.

- Bocsáss meg, Mia, hogy belekevertünk ebbe a dologba. Ezek az alakok már rettenetesen sok gondot okoztak nekünk, de megígérem, hogy soha többé nem fognak bántani téged. Ahová viszünk, ott nyugalmad lesz, a legjobb barátom gondjaira foglak bízni.

- Engem még soha senki nem mentett meg. - szipogta most a kislány, megtörölve vizes arcát. - Te képes lettél volna megölni magadat, csakhogy engem, egy ismeretlen valakit ne kelljen bántanod. Ti nagyon jó emberek vagytok, én pedig hálásan köszönöm, hogy veletek tarthatok. Megígérem, jól fogok viselkedni a barátodnál, nagyon finom teákat tudok készíteni.

Ezen mindketten felnevettek, majd Edward még adott néhány tiszta ruhát a sajátjai közül a kislánynak, mielőtt megfázna, majd előre fordulva hajtotta hátra a fejét, bal kezével belemarkolva a mellette ülő férfi vizes kabátjába.

- Asszem ennyi izgalom bőven elég volt. - sóhajtotta. - Most egy hétig mást sem fogok csinálni, csak az ágyamban feküdni és húzni a lóbőrt.

- Egy hatalmas csésze kávé éppenséggel nekem is jól esne. - mozgatta meg a nyakát Mustang, kicsit még elcsigázottan az előző küzdelemtől, majd egyik kezét a fiú combjára csúsztatta, finoman belemarkolva. - Fantasztikus vagy, Edward. Hogy a csudában tudtad hatástalanítani azt a kört? Én komolyan azt hittem, hogy nincs kiút, itt a vége.

- Piszkosul nagy szerencsém volt, hogy az utóbbi években gyakoroltam a különböző alkimista energiák felismerését és megváltoztatását. Rájöttem, hogy Tucker egy gravitációsmezőhöz hasonló energiával tartott titeket fogva, így a visszájára fordítottam, hogy tudjatok mozogni. Ha nem reagáltál volna ilyen gyorsan, tutira kiszagolják és akkor elintéztek volna. Tökéletes csapatmunka volt.

- Szerintem mi minden téren tökéletesen összeillünk, Ed. Akkor? Első utunk Riesenbol-ba vezet, ha jól sejtem.

- Naná! Hiszen Mia-nak egy új otthont ígértünk. - bólintott Edward, majd a férfi vállának dőlve, tovább haladtak az úton, kikerülve az erdőből, tovább haladva a céljuk felé.

18. fejezet

- Bátyó! Végre itt vagy!

Edward éppen kikászálódott a kocsiból, mikor Alphonse kisietve az udvarra futott hozzá, azonmód megragadva és a magasba emelve bátyját, szorosan magához ölelve.

- Annyira aggódtam érted! Jól vagy? Minden rendben van már veled, bátyó?

- Ha engedsz lélegzethez jutni, máris jobban leszek! - veregette meg a páncélt Edward, kigúvadt szemekkel, mikor öccse majdnem összeroppantotta őt örömében, olyan erősen szorította őt magához.

- Jaj, ne haragudj, bocsi! - engedte el őt Al. - De ugye jól vagy?

- Már minden rendben, Al, sikerült kiszednünk belőlem a szert.

Al most a melléjük lépő Mustang felé fordult, jó mélyen meghajolva előtte.

- Hálásan köszönöm, Ezredes, hogy vigyázott a bátyjámra. Sikerült ezek szerint megtalálni azt a növényt?

- Nos, nem egészen. - mosolyodott el Mustang, majd megfogva mindkét fiú vállát, elindult velük a ház felé. - Elég fárasztó utunk volt idáig, majd odabent elmondjuk, hogy milyen kalandos élményekben volt részünk.

Mikor odabent végre vehettek egy forró fürdőt, tiszta és kényelmes ruhákba bújva és egy jóízűt vacsoráztak így este tíz óra felé, a konyhaasztalnál Edward belefogott a történetükbe, elmesélve, hogy mi minden történt velük. A közte és az Ezredes között történteket nem firtatta túlzottan, csupán a lényeget mondva el, hogy nem a növénynek hála ürült ki a szervezetéből a szer, hanem Mustang-nak köszönhetően, hogy lefeküdtek egymással. Aztán elmesélte, hogyan menekültek meg a homunculusok csapdájából, és miként mentették meg Mia-t, a kis árva lányt, akit elvittek a saját szülőfalujukba, Riesenbol-ba, Winry-ékhez. Ed elmesélte, hogy mennyire örült a kislány, hogy egy ilyen csodálatos vidéken élhet, és mennyire el volt Winry is ragadtatva az ötlettől, hogy egy ilyen cuki kislányra vigyázhatnak, aki nagy segítség lesz az öreg Pinako néninek is. Máris berendezték az egyik vendégszobát a részére, Winry ellátta őt ruhákkal és különböző játékokkal, és végre életében először normális főtt ételt is ehetett, nem csak maradékokat és erdőben termő növényeket. Most viszont végre itthon lehetnek, és miután alaposan kipihenték magukat, Ed és Al ismét útnak indulhatnak, folytatva a Bölcsek Köve utáni hajszát.

- Biztos nem akarsz még 1-2 napot pihenni? - kérdezte Al, mikor bementek a szobájukba, hogy eltegyék magukat holnapra. - Senki sem haragudna meg érte, ha egy kicsit még itt maradnánk, gondolom, az Ezredes sem bánná.

- Szó sem lehet róla, Al. - rázta meg a fejét Edward, majd az öccse ágyára ült. - Már így is rengeteg időt elvesztegettünk a vakoskodásom miatt, minél hamarabb folytatnunk kell a kutatást, hogy visszaszerezzem a testedet. Majd utána pihenhetünk, amennyit csak akarunk, de addig nincs számomra megállás.

- És... mi lesz az Ezredessel? - kérdezte ekkor a fiú, halk hangon.

- Hogy érted?

- Hát... úgy látom, annak ellenére, hogy elmúlt a szer hatása, még mindig nagyon ragaszkodsz hozzá. Nem lesz baj, ha itt hagyod? Nem akarnál inkább itt lenni vele egy ideig?

Edward elpirulva pillantott félre, zavartan dörzsölve meg a karját.

- Igazából nagyon szeretnék itt maradni, de tudom, hogy az nem megoldás a problémáinkra. Szeretjük egymást, és megbeszéltük, hogy együtt vagyunk, de jól tudja, hogy nekünk mennyire fontos, hogy megszerezzük a követ. Azt mondta, akármi is legyen, de ő várni fog rám, és mostantól ez a ház az enyém és a tiéd is, itt mindig otthon leszünk, ha visszatérünk.

- Ez tényleg kedves Mustang Ezredestől, főleg, hogy rám is gondolt. - motyogta Al zavartan, neki is jól esve a tudat, hogy nem valamelyik katonai szálláson vagy fogadóban kell éjszakázniuk, mint a kivert kutyáknak, hanem mostantól van egy állandó lakhelyük, ahová HAZATÉRHETNEK. - Akkor holnap ismét útra kelünk? És merre?

- Még nem tudom, de majd holnap eldöntjük, hogy mi legyen. - nyújtózott egyet Edward, majd egy halvány mosollyal nézett fel öccsére. - Figyelj csak... nagy bunkóság lenne a részemről, ha a ma estét fent tölteném az emeleten?

Alphonse halkan felnevetett, zavartan meglökve bátyja karját.

- Részemről nincs akadálya, úgyis van nálam néhány irathalom, amiket Hughes Alezredes hozott át még két napja, azokkal jól elleszek reggelig.

- Köszönöm, Al. Akkor holnap reggelinél találkozunk, addig is jó olvasgatást. - mondta Ed, majd megölelve még öccsét, utána elhagyta a szobát, elindulva fel az emeletre.

Mivel ez lesz most előre láthatóan hosszú ideig az utolsó itt töltött estéjük, így erős késztetést érzett arra, hogy a férfival tölthesse. Mióta lefeküdtek egymással abban a kunyhóban, egyszer sem voltak azóta együtt, amikor hazafelé tartottak, esténként olyan fáradtak voltak, hogy alváson kívül semmi másra nem volt erejük. Most viszont eléggé élénknek érezte magát ahhoz, hogy ismét együtt aludjanak, már, ha a másik is így gondolja.

Felérve az emeletre, a nyitott ajtóhoz lépve, halkan bekopogott rajta, bekukkantva a szobába, de így hirtelen nem látta sehol a férfit.

- Roy? - szólalt meg csendesen, benézve az ajtó mögé is, de a másik nem volt bent.

Éppen vette a lendületet, hogy kimenjen, mikor váratlanul hátulról átkarolták a derekát, majd finoman betolva őt a szobába, azzal a lendülettel becsukták az ajtót is. Edward felsóhajtva fordult most meg, szemben a férfival, és mikor látta az átszellemültséget az ő arcán is, minden további nélkül karolta át a nyakát, hevesen viszonozva a csókját. Mustang éppen a fürdőből jött vissza fogmosás után, mikor észrevette a fiút a küszöbön. Mivel ő magának is az volt a terve, hogy valamilyen indokkal felcsalja őt magához, így minden további nélkül karolta át a fiút, betolva a szobájába, becsukva az ajtót is, nehogy Al-t zavarba hozzák bizonyos hangokkal. A továbbiakban nem volt szükségük szavakra sem, beszéltek helyettük a tetteik. És attól, mert Ed-ben már nem dolgozott a kínt okozó szer, a hevessége ugyanúgy megmaradt, ahogyan az eddigi szeretkezéseik alkalmával is, így nem kellett sok hozzá, hogy ismét az ágyon kössenek ki, meztelenül ölelve-simogatva egymás testét, ahol csak érték. Ezúttal viszont elegendő időt szenteltek az előjátéknak is, most végre volt lehetőségük kiélvezni és felfedezni a másik testét, hosszasan kényeztetve egymást.

- Annyira jó érzés veled lenni, Ed. - suttogta a fülébe Mustang, miközben lágyan simogatta a fiú combját és fenekét, lassan hozzá látva a felkészítésének is. - Nehéz lesz kibírnom nélküled, míg távol lesztek.

- Nekem is, Roy. - simult hozzá Edward, apró csókokkal borítva be a másik nyakát és kulcscsontját, ujjaival a mellkasát simogatva. - De majd sietünk vissza, rendben? És hívlak, amikor csak lesz rá lehetőségem.

- Elvárom, hogy minden nap beszéljünk, ez parancs. - jelentette ki a férfi nevető hangon, majd mielőtt a fiú válaszolhatott volna, egy lökéssel belé hatolt, ami egy jóleső nyögést váltott ki belőle. Most így, féloldalasan összeölelkezve fonódott össze a testük, ismét hevesen megcsókolva egymást, szinte azonnal mozogni kezdve.

Edward jólesően nyöszörögve élvezte az újabb együttlétüket, lassan azt se tudva, hol ölelje és csókolja a másikat. Teljes szívéből szerette a férfit, és őrülten vágyott arra, hogy az övé lehessen. Az életük lassan kezd visszatérni a megszokott medrébe, arra készülve, hogy holnap folytathassák Al-lal a keresést, de vannak dolgok, amik viszont gyökerestül megváltoztak. Ha visszajönnek, ugyanúgy el fog viccelődni a kis csapat többi tagjával, ugyanúgy fel fogja kapni a vizet, ha "lekicsizi" valaki, de amint vége a napnak, ők visszajöhetnek egy biztos otthonba Al-lal, az estéket pedig Roy Mustang karjában töltheti, amitől csak még szebb lesz minden.

- Szeretlek...! Annyira szeretlek...! – nyöszörögte kissé már kábultan a férfi fülébe, testük változatlanul egy ritmusra mozgott, egyre vadabb tempóban, nehézkesen lélegezve.

Mustang megremegve lökte magát egyre mélyebben a fiúba, egyik kezével a hajába túrva, a másikkal a fenekébe markolva vonta még közelebb magához, nehezen tudva még gondolkodni is. Csak az lüktetett benne, hogy még soha senkit nem szeretett úgy, mint Edward-ot, és még soha nem élvezett úgy semmit, mint vele szeretkezni.

- Szeretlek, Edward! Te vagy a mindenem, annyira akarlak, én kis alkimistám! - jelentette ki hevesen, érezve, hogy már nincs sok hátra.

Mikor Edward meghallotta a szenvedélyes és őszinte vallomást, hirtelen minden a feje tetejére állt, szinte azonnal elélvezve, egy hangosabbra sikeredett kiáltással szorítva magához párját. Rá pár pillanatra Mustang is követte őt, erősen megszorítva egymást, utána megnyugodva ernyedtek el megfeszült izmaik, átadva magukat a kellemes kielégülés utáni hangulatnak. Hevesen kapkodva magukba a levegőt ölelték továbbra is át egymást, kicsit helyezkedve, hogy kényelmesebb legyen, próbálva észhez térni.

- Fantasztikus volt. - szólalt meg pár perc hallgatás után Edward, miközben finoman a férfi hátát simogatta az automailes kezével, akinek kimondottan jól esett a hűvös acél érintése. - Hihetetlenül jó érzés, hogy végre teljes egészében kiélvezhettem az együttlétünket.

- Igen, az előjáték fontos része a szeretkezésnek. - adott egy csókot a füle mögé Mustang, ő is simogatni kezdve a fiú derekát, közben apró puszikat adva a nyakára és a vállára. - Annyi mindent szeretnék még kipróbálni veled, és oly rövid az éjszaka. A felére nem fog idő jutni, és akkor még nem is aludtunk.

Edward halkan felnevetve hajolt el tőle, az éjfekete szemekbe nézve.

- Kinek van szüksége alvásra? Amit csak tudunk, sűrítsünk bele az időbe, majd alszom holnap a vonaton, te pedig az irodában.

Mustang pedig a szaván fogta, az egész estét egymás karjában töltve, hol szeretkezve, hol csak egymást csókolva és simogatva. Mire felkelt a nap, mindketten kimerülten, de csodálatos érzésekkel a szívükben feküdtek egymás mellett, hallgatva a másik csendes légvételét, gondolataikba mélyedve. Egy percet sem aludtak, és mégis, sokkal feltöltöttebbnek érezték magukat most, mint bármikor máskor, mikor végig aludták az éjszakát.

- Lassan kelnünk kéne. - szólalt meg Mustang hosszas hallgatás után, mikor ránézett a faliórára, ami hat órát mutatott.

- Máris? De még olyan korán van. - motyogta Edward álmos hangon, nagyon nem akaródzva felkelni.

- Tudom, kicsim, de nekem lassan indulnom kell dolgozni, nektek pedig elmegy a vonatotok. - ölelte magához a fiút Mustang, de igazából őt sem nagyon foglalkoztatták ezek a dolgok, mikor a fiút ölelheti magához.

- Igen, tudom, csak pár percet hadd kérjek. - nézett fel a férfira Edward álmos szemekkel, kisöpörve néhány fekete hajtincset a homlokából.

- Nem bánom, annyi még belefér. - mondta Mustang nevető hangon, majd újfent megcsókolta a másikat, hosszasan kiélvezve, mielőtt tényleg el kellett válniuk.

Miután felkeltek, megmosakodtak, majd lementek reggelizni, Alphonse már odalent várva rájuk a konyhában, szépen összekészítve Hughes Alezredes könyveit az asztalon, amiket majd az Ezredes fog visszavinni neki. A kiadós reggeli után Edward felkapta az előre összekészített bőröndjét, majd beszállva a férfi kocsijába, elindultak mindhárman az állomás felé.

- Sikerült eldöntenetek, hogy merre keresgéltek tovább? - kérdezte Mustang, miközben Edward-dal nem messze a perontól álltak, míg Alphonse elment megvenni a jegyeket.

- Egyelőre visszamegyünk Winry-ékhez, kicsit rendbe szedetem vele az automaileimet, és majd ott eldöntjük, hogy merre tovább. Tudod... az este jobb dolgom is volt, mintsem ezzel foglalkozzam. - tette hozzá Edward vigyorogva, de utána le is hervadt arcáról a mosoly, először érezve úgy, hogy mennyire nehéz elindulni, itt hagyva a másikat. - Basszus...

Mustang azonnal észrevette a szemeiben gyülekvő könnycseppeket, így most megragadva a fiú tarkóját, gyorsan magához ölelte őt, mielőtt bárki észrevehetné a pillanatnyi gyengeségét.

- Hiányozni fogsz, Ed. De majd gyakran beszélünk egymással, és jöttök, ahogyan tudtok. Én itt leszek és várok rád, tudod jól.

- Tudom... és megfogadtam, hogy nem fogok sírni, csak... istenem, ez annyira kínos! - nyöszörögte Edward, arcát belefúrva a férfi kabátjába, ujjaival az anyagba markolva. - Tudom, hogy majd jobb lesz, de most olyan nehéz elmennem! Nem akarlak itt hagyni, Roy!

- Tudom, hogy megbánnád, ha mégis maradnál. Most az a fontos, hogy sikerüljön visszakapnotok azt, amit elvesztettetek, utána még mindig lesz lehetőségünk együtt maradni. Alphonse-nak szüksége van rád.

Ez az utolsó megjegyzés hatott, Edward lassan megnyugodva hajolt el a férfitól, megtörölve szemeit, hálás arccal nézve fel rá.

- Köszönöm, Roy. Mindent megteszek, hogy minél hamarabb visszaváltozzunk, utána együtt akarok veled maradni örökre.

- Így lesz, Ed. - bólintott Mustang, majd nem bírva ki, még egy utolsó, szenvedélyes csókot váltottak, nem foglalkozva azzal, ha bárki észreveszi őket.

Edward némi könnyebbséggel a lelkében vált el a férfitól, mikor meghallották a közeledő vonat füttyszavát, majd egy szoros ölelés után elköszönve egymástól lépett a peronon várakozó öccséhez. Igen, mostantól minden rendben lesz. Ha kell, a föld alól is, de előkerítik az igazi Bölcsek Kövét, azzal visszaszerezve a testüket, ő pedig örökre a férfival maradhat.

- Minden rendben, bátyó? - kérdezte még Alphonse, miután felszálltak a vonatra és sikerült szabad ülést találniuk.

Edward határozottan bólintott egyet.

- Igen, öcskös. Minden a legnagyobb rendben. Menjünk és teljesítsük be a végzetünket, és szerezzük meg végre azt a követ!

Azzal összecsapva ökleiket, máris nekiláttak megtervezni az utat, hogy belevághassanak az újabb kalandokba.

VÉGE