Hermione Granger mindig is szerette a kihívásokat. Gyerekkorától kezdve jellemző volt rá, hogy kitartó, kemény munkával érte el a céljait. Legyen szó az iskolában elé gördülő akadályokról, egy bizonyos nevét meg nem nevező sötétebbnél is sötétebb mágus legyőzéséről vagy akár a gyógyítói képesítés megszerzése. Az utóbbit azonban nem osztogatják ingyen. Egy ember áll egyedül Hermione Granger útjában: Perselus Piton.

Perselus Piton mindig is szerette a kihívásokat. Gyerekkorától kezdve kitartó, kemény munkával, valamint egy kis rafináltsággal érte el a céljait. A második nagy varázs háború óta azonban a céljai kissé átalakultak. Szerette volna az ajándékba kapott, újrakezdett életet csendben és békében eltölteni. A háborúban betöltött szerepe ellenére, vagy éppen annak elismeréseként egy virágzó, magán bájital praxist vezetett az otthona kényelmében. A csend és béke útjában azonban egy ember állt: Hermione Granger.

Álmos kisvárosra köszöntött a kora reggeli nap szeptember elején. A városka lakói között mindenfelé szerzet megtalálható – legyen akár mugli akár varázsló. Hermione serényen forgolódott mestere konyhájában, hogy elkészítse a reggelijét. Pontosan reggel hét órára. A kávét és az aznap reggeli újságot pontosan hat óra negyvenöt perckor szolgálta fel az addigra az étkezőben helyet foglaló Perselus Pitonnak. A sürgés forgás közepette Hermionènak alig jutott ideje a válogatott szitokszavaknak, aminek céltáblája a bájitalmester.

*

Amint az óra elütötte a hetet, Perselus Piton kiitta a kávéja utolsó cseppjét, majd az újságot félbehajtva várta, hogy tálalják a reggelijét. A konyhába vezető ajtó mögül hangos csörömpölés hallatszott, azt követően egy fájdalmas mordulás. Hermione puffogva vágtatott be az étkezőbe, a kezében lévő tányér gőzölgött.

- Itt a tojása, a bacon, a nyamvadt vajas pirítósa meg a pontosan öt mm vastag szeletekre vágott nyamvadt paradicsom karikái! Jó étvágyat! – azzal sarkon fordult, és egy elsuttogott "hogy akadna a torkodon" után úgy távozott, ahogy érkezett. Hangosan.

Piton szomorúan szemlélte meg tányérja tartalmát. A sárga, gumi szerű, de mégis takony állagú tojás, a szenes pirítós és bacon valóban láttak már jobb napokat, viszont a paradicsom tökéletes vastagságúra volt szeletelve. Hangosan sóhajtva masszírozta a halántékát, miközben gondolkodott. Az első két napban azt hitte, Hermione direkt készít ehetetlen ételeket, azonban közel két hét elteltével élt a gyanúperrel, hogy a kisasszony teljesen alkalmatlan a konyhában. Kifejezetten emlékszik a pillanatra, amikor az elbeszélgetés során megkérdezte a lánytól, hogy tud-e főzni, aki kissé felháborodva, de határozottan igennel felelt.

Hermione fennhangon szitkozódva tüntette el a legújabb borzalmas reggeli készítés nyomait. Tudta, hogy nem lesz leányálom az elkövetkező egy év. Tudta, hogy keményen kell majd dolgoznia azon, hogy megfeleljen Piton mester elvárásainak – amennyiben bájitalokról van szó. Mindig is vonzotta ez a tudományterület, a háború viszont rádöbbentette arra, hogy van érzéke és affinitása a gyógyításhoz. Az elmúlt két hétben nem csinált mást, csak olvasott, jegyzetelt. Piton kijelentette, hogy az első hónap az ismétlésről fog szólni. Mestere szerint nem engedhet akármilyen jöttmentet a drága laborjába. Az idő letelt után Hermionénak osztályozó vizsgát kell tennie. A lány szerint egyszerűen nevetséges, amit Piton művel. Nem elég, hogy megalázó módon a bejárónőjének tekinti, azonban ahogy megkérdőjelezi a tudását az egyszerűen bicskanyitogató.

- Miss Granger. – dörmögte Piton. – ha volna kedves rám szánni öt percet, nagyra értékelném. Beszélnünk kell.

Hermione erősen a konyhapulthoz csapta a rongyot, amivel törölgetett.

- Mit akar? – kérdezte villámló szemekkel.

- Első körben szeretném, ha egy dolgot tisztáznánk. Az interjú során, amikor azt kérdeztem, hogy tud-e főzni, hazudott?

- Nem.

- Kérem, Miss Granger. Az összes étel ehetetlen volt, amit elém tett. Nem gondolja, hogy ez gyanúra ad okot?

- Kérem bocsásson meg, Piton mester, amikor egy bájital tanonci interjún ülök, nem gondolnám, hogy a gasztronómiai jártasságom érdekli. Azt hittem, bájitalokra céloz. – Piton behunyta a szemét, majd összenyomta az orrnyergét, csillapítani kívánva kezdődő fejfájásán.

- Elolvasta alaposan a feltételeimet, mielőtt megejtettük a szóbeli elbeszélgetést? – Hermione csak egy haragos pillantással válaszolt. - Ha ez igent jelent, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy egy közel hagyományos mester-tanítvány viszonyt szabtam meg a szerződésben, amit magában foglalja az étkezést. Nem az én problémám, hogy nem fogta fel, mit olvas. - Hermione azt hitte, hogy felrobban az indulattól.

- Maga aztán megéri a pénzét! Még hogy hagyományos kapcsolat! Nagyon régen nem alkalmazzák már ezt a módszert, ugye tisztában van vele? Eddig hogyan maradt életben? Nem látom, hogy a tanoncok egymásnak adják a kilincset! Én idióta meg belementem ebbe az egészbe, mert nem gondoltam, hogy ekkora aljas disznó. És még magával is kell élnem! – Hermione minden további nélkül elindult kifelé a konyhából. Piton megdöbbenten hallgatta a lány tirádáját, egy pillanattal később a karja után kapott, gyengéden megszorítva azt.

- Jól figyeljen arra, amit mondok, maga felfuvalkodott kis csitri. – sziszegte Piton tanítványa fülébe. – Ez a fajta szerződés ősidők óta létezik ebben a formában; a tanoncok amellett, hogy megfelelő oktatásban részesülnek, megkönnyítik mesterük életét. A következőkben pedig válogassa meg a szavait kisasszony, már csak a koromból adódón is megérdemlem a tiszteletét. – Hermione gúnyosan felhorkantott. Tisztelte Piton háborús szerepét, elismerte a tudását, az életét akár a kisujjára is rá merte volna bízni, viszont ezt a fajta lekicsinylő bánásmódot nem tolerálta.

- Hogy merészeli?! Elbujdosnék szégyenemben, ha a maga korában ez lenne a legjobb módszerem a tisztelet elérésére. Ahelyett, hogy értelmesen vitatkoznánk, a korával dobálózik. Szánalmas. Egy idióta vagy, Hermione Granger. Eladtad a lelkedet az ördögnek. – egymás szemébe meredtek hosszú perceken keresztül. Mélyen, legbelül mindketten tudták, hogy a béke érdekében kompromisszumra kell jutniuk. Hermione tudta, hogy az utolsó mondatával valószínűleg túl lőtt a célon, de nem akart meghátrálni. Nem akarta megadni mesterének a lehetőséget, hogy gyengének lássa. Piton vett egy nagy levegőt, elengedte Hermione karját, majd a konyhapultnak dőlt. Szemeit a padlóra szegezte.

- Sajnálom kisasszony, hogy nem adtam meg az önnek járó tiszteletet. – nem emelte fel pillantását a padlóról, miközben tovább beszélt. – Egy magam fajta öreg róka nehezen engedi el a rossz szokásokat. Kérem, egy percig se gondolja, hogy nem szívesen vettem a szárnyaim alá. Nem sok emberrel tartom a kapcsolatot az elmúlt hét évben, akarva akaratlanul besétált az önmagamnak ásott csapdába – még mindig az iskoláskori szerepében látom.

Hermione a szeme sarkából figyelte Perselust. Ha őszinte akar lenni, hasonlóan viselkedett vele szemben. Valóban nem tudnak egymásról semmit, csak, amit a roxfortos évek alatt tapasztaltak. Hermione gyengéden rátette a kezét a férfiéra, a pillantását keresve.

- Nekem is bocsánatot kell kérnem. Nem volt fair magával szemben, hogy beskatulyáztam a denevér szerepébe Roxfort miatt. – Piton arca alig láthatóan megremegett rég elfeledett beceneve hallatán. – Soha nem hívtam semmilyen gúnynéven, ha segít. Mindegy is, amit mondani szeretnék az az, hogy sajnálom az előbbit. – Hermione nem is vette észre, hogy visszatartotta a lélegzetét. Abban a pillanatban, ahogy Perselus ráemelte a tekintetét, megkönnyebbülten kifújta magát. – És azt is, hogy lassan két hete éhezik miattam.

Piton – teljesen karakteridegen módon – elnevette magát. Hermione arca felderült a hang hallatán.

- Eredetileg erről akartam magával beszélni. Mindkettőnk fizikális egészsége érdekében, megtanítom főzni. Vegye úgy, hogy grátisz a gyógyítói papír mellé. Az első leckéje ebédfőzés. Tizenegykor várom a konyhában. Ne késsen! – Perselus Piton, megijedve attól, hogy az elmúlt percek furcsán intimnek tűntek, elmenekült a tett helyszínéről.

*

Ha az ember túlélt több évet Perselus Piton tanítványaként, nem lehet számára meglepő a tanítási stílusa. Hermione, abban a hiszemben, hogy valamilyen egyezségfélére jutottak a konyhában, azt gondolta, zökkenőmenetesen fog menni az egész. Merlin, mennyire tévedett! Perselus, mintha mi sem történt volna, ugyanolyan morcos és türelmetlen volt, mint a tanteremben. Többször fulladt vitába egy-egy alkalom, heves szóváltások és repkedő ételdarabok színesítették meg a napjaikat. Hermione szorgalmasan tanult, főzött és ügyeletet teljesített a Szent Mungóban.

*

Szeptember 19-én Perselus és Hermione csendesen fogyasztották a lány által készített palacsintát, bacont és kávét, amikor egy fél tucat bagoly kopogtatott a nappali ablakán. Hermione hatalmas sóhajjal állt fel az asztaltól, hogy beengedje őket.

- Mi a kénköves pokol ez? - kérdezte Piton, miközben szúrós szemmel figyelte az étkezőben repkedő jószágokat.

- Ne haragudjon, Piton mester. Mondtam Harryéknek, hogy ne csináljanak nagy ügyet belőle, hisz találkozunk a hétvégén, de ahogy látom, nem bírtak magukkal. - kezdett el Hermione hirtelen mentegetőzni. - Azon nyomban kitessékelem a madarakat a konyhába, ne aggódjon. Térjen csak vissza nyugodtan a reggelijéhez. - egy kedves mosoly kíséretében eltűnt a konyhába vezető ajtó mögött.

A lány elejtette az egyik kártyát. Piton lehajolt érte, majd akarva akaratlanul is rápillantott. Nem volt ő kíváncsi, miért kapott a lány hirtelen ennyi baglyot, dehogy is. Nem szerette, ha megzavarják a reggeli órákban.

"Kedves Hermione,

Ne haragudj, megígértük, hogy nem zargatunk szombat estig, de az még olyan sok idő! Ajándékot nem küldtünk, anélkül nem is lenne parti a parti, viszont szeretnénk nagyon sok boldog szülinapot kívánni! Kérj a pinceszörnytől egy nap kimenőt és élvezd a mai napot. Egyszer lesz az ember 25 éves.

Ölel és csókol,

Ron & Harry"

Hah, gondolta Piton. A lánynak születésnapja van. Illene meglepnie valamivel? Vagy csak egyszerűen kívánjon neki minden jót, és merüljön a nap a feledés homályába? Merengése közepette Hermione visszatért a konyhából, majd szótlanul folytatta a reggelijét.

*

- Boldog szülinapot, kisasszony! - Piton vacsoránál egy hatalmas citromos habcsókos pitét tett az asztalra aznap este vacsora végén. Hermione szemei hatalmasra kerekedtek, majd boldog mosollyal az arcán válaszolt.

- Köszönöm szépen! Honnan tudta, hogy ez a kedvencem? - Piton bambám bámult a lányra.

- Nem tudtam. - fogta rövidre Piton. Hermione arcáról hirtelen lefagyott a mosoly.

- Tényleg köszönöm. Velem tart egy szeletre? - Perselus nem szeretné, ha azt hinné a lány, ő most ellágyult, vagy ilyesmi.

- A habcsókos pite az én kedvencem is. - tette hozzá Perselus. A szája széle árulkodóan felfelé rándult.

- Ki hitte volna, hogy ennyire édesszájú! Ne aggódjon, a titka nálam biztonságban van.

Az este meglepően kellemes hangulatban telt. Órákig beszélgettek, miközben egymás után töltötték a teát. Szó esett irodalomról, zenéről, teljesen hétköznapi dolgokról. Ahogy az óra elütötte az este kilencet, mindketten felocsúdtak.

Titkon mindketten arra vágytak, hogy kicsivel elhúzzák ezt a kellemes estét. Meglepve tapasztalták, hogy hasonló ízléssel rendelkeznek, ami a zenét illeti. A mugli zenét többre tartják, mint a mágikust. Míg Perselus jobban a nyolcvanas évek rocklegendáit részesíti előnyben, Hermione a modernebb rockért rajong. Kínosan feszengeni kezdtek a székükben, majd egy gyors köszönés után a szobájukba siettek.

*

Rohamléptekkel érkezett meg az október. Hermione sikeresen letette a Perselus által szabott vizsgát, majd kezdetét vette az igazi labor munka. Hermione közel minden egyes pillanata be volt táblázva; hol műszakot vitt a Mungóban, hol 48 órás ügyeletet teljesített, a Pitonnal való közös munka vitte el a maradék idejét. A főzőleckék csökkentek az idő előrehaladtával.

Október amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. Valamikor az esős, ködös november közepén Hermionénak akadt egy ritka szabad hétköznapja. Elhatározta, hogy meglepi Pitont egy vacsorával. A főzőleckék kamatostul megfizetődnek, a lány már felügyelet nélkül is képes volt közepes nehézségű fogások elkészítésére.

Szerette Piton otthonában, hogy egyvelege volt a mugli és varázs háztartatásnak, igy egy hagyományos CD lejátszó kifogástalanul működött. Hermione hangosan hallgatott egy Foo Fighters CD-t, miközben a konyhában sürgött forgott.

Eközben Piton a laborjában – papír munkának álcázva – merengett el múlt időszakon. Az ősz hamar elrepült. Miss Granger kis híján halálra dolgozta magát mind az ispotályban, mind otthon. Otthon... furcsán ízlelgette ezt a szót. Semmilyen romantikus érzései nem voltak a lány irányába, de mindenekelőtt be kell látnia, igencsak üdítő egy másik emberi lény társasága. Az elmúlt hónapban megcsappantak a közösen elköltött vacsorák száma; hiányoztak neki. A lány tényleg értelmes beszélgető partnernek bizonyult, aki jártas volt mindkét világ dolgaiban. Értékelte a fanyar humorát, bár a mugli alkoholokhoz való ragaszkodását nem tudta feldolgozni. Sosem cserélné le szeretett manóborát arra a borzadályos gin , amit a lány úgy szeret. Egyik alkalommal belement, és megkóstolta az italt – a száját azon nyomban összehúzta a koktél keserű utóízé. Az órára pillantva felkelt az asztaltól, majd a konyha felé vette az irányt.

- Mi ez a förtelmes kutyazene? – kiáltotta Piton, amint a konyhába ért. Hermione neki háttal állt, miközben egy pásztorpitének tűnő valamit tolt a sütőbe.

- Ne haragudjon a ricsaj miatt. – szabadkozott Hermione, miközben lehalkította a lejátszót. – Meg szerettem volna lepni a vacsorával, ha már akadt egy szabad estém. Kérem, foglaljon helyet. – mutatott a lány a bárszékre a pultnál. – Egy pohár bort, Piton mester?

- Elfogadom, köszönöm. Csatlakozzon hozzám, ne azt a borzadályt igya. Egyébként sem illik a pásztorhoz. – Hermione kuncogva emelt le két boros poharat, miközben Piton a szemét forgatta a lányra.

- A kutyazene, ahogyan fogalmazott pedig egy amerikai rock együttes. Szerintem igazán széles palettán mozognak a zenéjüket tekintve. Tudom, nem egy Stones vagy a Roses, de adnia kellene neki egy esélyt. Megmutatom a kedvencemet, csak hallgassa. – Hermione előretekert a tizenkettes számhoz a CD-n. Hamarosan a „Best of You" dallamai csendültek fel. Piton, miután mindkettőjüknek bőségesen töltött a borból, csatlakozott Hermione mellett a pultnál.

- Igaza van, ez a szám nem borasztó. Viszont, amennyiben nincsen ellenvetése, inkább... beszélgessünk. Kíváncsi lennék a véleményére a legutóbbi Bájital Szemlében publikált cikkről.

- Ó, a Vidító főzet? – Perselus egy bólintással válaszolt. – Szerintem teljesen nevetséges, macskagyökeret használni. Amennyiben az ember nem macska, nem fog semmilyen vidító hatást kiváltani. Borzasztó, hogy egyes emberek alapvető dolgokról feledkeznek meg, aztán meg verik a tamtamot, hogy milyen baromi okosak. – Hermione horkantott egyet a mondat végén, majd csend borult a konyhára. Húsz perc elteltével pityegett a sütő órája, Piton, a lányt maradásra intve kivette a kész ételt. Mindkettőjüknek egészséges adagot szedett, majd átvonultak az étkezőbe.

- Igazán ízletes, dicséret a szakácsnak. – dicsérte a lányt Perselus, miközben diszkréten kiengedte a gombot a nadrágján.

- Köszönöm, Piton mester. Igazán hálás vagyok mindenért, amit értem tett. – Piton nehezen emésztette meg a szavakat, amit hallott. Hermione hálás tekintete rég elfeledett érzéseket ébresztett fel benne. Apró mosolyra húzta a száját, majd tószthoz emelte a poharát.

- Úgy gondolom, itt az ideje, hogy tegeződjünk. Hosszú kilenc hónap van még előttünk, úgy vélem, hogy megkönnyítené a mindennapokat. – Hermione arcára hatalmas vigyor ült, majd poharát Pitonéhoz emelte.

- Köszönöm... Perselus.

- Szívesen... Hermione. – A továbbiakban a két pohár csilingelése töltötte be az étkezőt.