A ledöbbent Robin meretten bámult testvérére.
- Te mit keresel itt? - kérdezte - Úgy tudtam, hogy 18. életéved betöltése után eltűntél.
- Hogy vagy te biológus, Robin? Enyhe fantázia luxus? Abba nem gondoltál bele, hogy pont
ide jövök dolgozni, mert már nekem mindegy, mert a vér szerinti anyám halott, apám meg
cseszik velem foglalkozni? - kérdezte meglehetősen agresszíven Ryley.
- Ezt szívd vissza! Apánk minden egyes nap hiányolt téged! Szeret téged! Azért nem fizetett
adót, hogy nekünk biztosítsa az iskolák tandíját! És most ezért fogják halálra ítélni! - mondta
Robin magából kikelve. Ryley mélyen hallgatott.
- Ezért kérném a segítségedet. 13 kianit rudat kell fizetnem a bíróságnak óvadékkéntt. Ha nem
fizetem ki, akkor megölik apát. - mondta Robin. Ryley elgondolkodott, majd Bruce-hoz
fordult.
- Bruce, vidd vissza a központba Robin-t és Fred-et. Én megszerzem a kianitokat. De egy
valamit szögezzünk le: nem érted csinálom Robin, hanem az apám miatt. - mondta Ryley.
- Én nem megyek sehova. Veled tartok. Kell valaki, aki figyeljen a hátad mögött is bátyus. -
mondta Robin. Ryley pár pillanatig a földet nézte, majd felnézett és Robin-ra mutatott.
- Legyen, de nem vállalok érted felelősséget! - mondta ingerülten. Minden úgy történt, ahogy
Ryley mondta. Bruce-szal megjavították a tengeralattjárót, amivel jöttek, majd Fred és Bruce
el is hajóztak. Robin és Ryley beszálltak a mechanikus páncélba, mely tulajdonképpen egy
felturbózott lépegető exopáncél volt. A belsejében két szék volt. Egy a pilótának, egy pedig
egy utasnak. Ryley a pilótaülésébe ült, míg Robin a hátsó széken foglalt helyet. Ryley egy
gomb megnyomásával kioldotta a dokkból és a tenger fenekén landolt is. Elindultak egy
hatalmas barlang bejárata felé.
Mikor beléptek, egy teljesen izolált helyet találtak elhalt fákkal és egy folyóval.
- Ha ki szeretnél menni, van egy megerősített búvár ruha, egy nagy kapacitású oxigén tartály,
egy légvisszanyerő maszk és egy pár uszony a szék mögött. Nekem is ilyen felszerelésem
van, enélkül a túlélés esélyei a nullával egyenlőek. - mondta Ryley. Robin fel is vette a
felszerelést. Kisvártatva egy hatalmas szakadékhoz értek.
- És most hogyan tovább? - kérdezte Robin.
- Ugrunk. - jelentette ki határozottan Ryley, majd leugrottak. A szigonyt a mennyezetbe lőtte,
amivel leereszkedett a szakadék aljára.
Amikor landoltak látszódott, hogy ez a barlang járat sokkal messzebb eltart, mint azt Robin
sejtette. Azonban Ryely nem a járatban ment tovább. Elfordult balra. Egy újabb kürtő tárult a
szemünk elé egy hatalmas kék fával benne egy hatalmas tojással. Különleges átlátszó lények
úszkáltak körülöttük. A szerveik látszódtak, ám teljesen nem lehetett átlátni a testükön. Robin
álmélkodott, ellenben Ryley fapofávál vezette a járművet, hiszen már ezerszer látta ezt a
helyet. De még ennél is tovább mentek. Egy újabb hasadék volt előttük. Ide is leugrottak. Ez
már nem volt olyan barátságos hely. A kőzetet hamu és pernye borította. A talajban
helyenként láva is volt. A hasadék végén pedig egy rémisztő hely tárult a szemük elé. Olyan
volt, mintha a pokolban lettek volna. A plafonról láva folyt és egy hatalmas kastély-szerű kő
képződmény volt a terem közepén.
- Mi ez a hely? - kérdezte Robin.
- Ez a láva zóna. A 4546B inaktív vulkánjának a gyomra és a kianit egyetlen lelőhelye. Még
visszavihetlek, ha bátrotalannak érzed magad. - felelte Ryley.
- Apának segítség kell, tehát maradok.
- Ám legyen. Ha annyira segíteni akarsz, akkor figyelj a tengeri sárkányokra.
- A tengeri mikre?
