Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
Ahogy a nap felkelt a város horizontján, úgy érkezett el Mandy számára a döntés, ami elé Adam állította. Vajon tartson Adam-el és folytassa a harcot, amiben hitt vagy maradjon Beacon-ben és próbáljon békés életet élni.
Derrick feláldozta magát érte, de még így is, kis híján meghalt, épphogy csak felgyógyult, de Adam máris újra harcba hívja.
Legalább a lábai rendbe jöttek és újra rájuk tudott állni, hogy elhagyja a kórházat és új ruha készletet szerezzen magának. Egy pár fekete-fehér sportcipőt, sötétkék szűk farmert, egy rövid ujjú, fekete pólót és az alá egy hosszú ujjú szürkét vett fel.
Az utcára, ahogy kiért rengeteg építkezési, fúrást, kalapálást és fémes csikorgást hallott, ahogy próbálták helyrehozni a városban okozott károkat. Mandy tovább sétált és látta, hogy rengeteg Vale-i katona járőrözik az utcákon, amire jó okuk volt, hiszen a város lakói még mindig félnek és ez rengeteg Grimm-et vonzhat a város felé.
Tovább ment, Beacon felé, de egy negyedóra séta után meglepve tapasztalta, hogy minden utat lezártak, ami az akadémia felé vezetett és szigorúan őrzik, hiszen az akadémiáról rengeteg Grimm jött ki és egyszerűen nem fogynak el. Ami érdekes, hogy nem is támadják meg a várost.
Ami a leginkább szemet szúrt, az az óriási, kővé dermedt Wyvern Grimm, ami Beacon tornyának a tetején állt meg, akár egy szobor, mintha már időtlen idők óta állna ott.
- Nem semmi, ugye? – Hátulról az az ember szólította meg, akivel nem volt biztos, hogy találkozni akar. – Állítólag egy diák csinálta.
- Adam, - Mandy nem tudta mit mondhatna a számára, de látta, hogy Adam ugyanabban a szerény öltözetben volt, mint amelyikben meglátogatta a múltkor, annyi különbséggel, hogy a kardja most ott lógott az övén. Ezenkívül, a mellkasára volt illesztve Mandy íja, tegeze, benne a nyilaival, a másik oldalán pedig a két tőre. – még mindig nem tudtam döntést hozni. Értem, hogy sokat elértünk, de sokan meg is haltak. Közülünk és sok ártatlan is, valamint, én is majdnem meghaltam. Nem tudom, hogy képes leszek-e újra fegyvert fogni.
- Akkor, hadd segítsek döntést hozni. – Adam megfordult és jelzett Mandy-nek, hogy kövesse.
Adam nem mondott semmit sem, amíg sétáltak, nem tűnt sem csalódottnak vagy mérgesnek Mandy tétovázása miatt, csak céltudatosan haladt előre. Mandy, ha kicsit aggódott amiatt, amit Adam mutatni akar neki, de tudni akarta, mivel kísérli meggyőzni.
- Mi akarsz mutatni? – Tette fel végül a kérdést Mandy, mire Adam megállt és egy emeletes garzon házra mutatott.
- Itt faunus-ok laknak, akik nem akartak csatlakozni hozzánk, mert szerettek volna békében élni az emberekkel.
- És? – Mandy nem nagyon értette, mit akar Adam elérni.
- Nézd csak. – Adam az arcával egy csapat ember gengszter felé bökött, öltönyös, kalapos és napszemüveges alakok voltak. Bementek a lépcsőházba. – Kövessük őket, csendesen.
Így is tettek, Mandy ment elől, tudni akarta, mit akarnak ezek az emberek az itt élő faunus-októl.
- Jól van, ostoba állatok, - A gengszterek vezére szólalt meg egy hangosbemondón. – tudom, hogy ez most új lesz nektek, - Néhány lakásból kinéztek, hogy megnézzék a hangzavar okát. Faunus-ok voltak, akik aggódtak, hogy most mi fog történni velük. – de a helyzet az, hogy a Xiong banda sok pénzt vesztett a fajtátok miatt, így tőletek hajtjuk be a kártérítést.
- Nekünk semmi közünk sem volt a Fehér Agyarhoz! – Egy faunus férfi kiállt, hogy konfrontálódjon a gengszter vezérrel.
- Igen! – Egy másik, egy nő is kiállt. – Hagyjanak minket békén!
Sajnos, ezzel csak annyit értek el, hogy a férfit gyomron verték, amitől a földre esett, a nőt pedig felpofozták, amitől a falnak vágódott.
- Na, ez az, amit szeretnék elkerülni a jövőben. – Folytatta a vezér. – Most egy erőszaktevőt fogok idézni, csak hagyjátok magatokat, ne küzdjetek és egy-kettőre túl esünk rajta. Pont, mint egy prosztata vizsgálaton. A kedves kollégáim átkutatják a házaitokat és eltulajdonítanak mindent, ami értékes. Nem kérem, hogy segítsék őket, csak ne álljanak az útjukba. Uraim, - Jelzett az embereinek. – kezdődjék a műsor.
Nem is kellett több, mire a fekete öltönyös gengszterek elkezdték betörni a házak ajtaját, miután a rémült faunus családok, reménykedve, hogy ez megvédi őket.
- Vannak Scroll-jaik, - Jutott az eszébe Mandy-nek és suttogva beszélt Adam-hez. – miért nem hívják a rendőrséget?
- Szerinted, kijönnének? – Válaszolt Adam, de Mandy nem akart várni, azonnal elővette a saját Scroll-ját, hogy tárcsázzon.
- Halló, Vale-i rendőrség. – Szólalt meg egy női hang.
- Segíteniük kell! Egy csapat gengszter épp kirabol egy egész lépcsőháznyi… - Mandy nem akarta megmondani, hogy faunus-oknak akar segítséget hívni. – személyt.
- Mondja a címet.
- A 12-ik körzet 14-ik szám. – Amint Mandy megmondta a címet, a nő hangja undorodva elcsuklott.
- Az a faunus körzet?
- Miért olyan fontos ez?! – Kérdezte felháborodva.
- Menjen a fenébe, telefonbetyár. – A nő egyszerűen csak lecsapta a Scroll-t.
- Halló! Hé! – Mandy dühösen szorította a Scroll-t, hogy majdnem összetört, amint meglátott egy járőr autót és nem érdekelte hogyan, de segítséget szerez. Kirohant az autó elé, ami hirtelen fékezve megállt. – Segíteniük kell!
- A fenébe, ostoba állat! – A rendőr, aki vezetett csak szitkozódva tekerte le az ablakot. – Mit akarsz?!
- Abban az épületben egy csapat gengszter épp terrorizálja a lakókat! – Mandy gyorsan a lényegre tört.
- George, segítenünk kell. – Válaszolta a másik rendőr, aki kedvesebbnek tűnt, de fiatalabbnak is, egyértelműen újonc volt.
- Egy francot, Freddy! – Vágott vissza az idősebb. – Ott csak rohadt állatok vannak, a fajtájuk miatt halt meg a fiam! Azt mondom, rohadjanak meg. – A sofőr a társáról visszanézett Mandy-re, aki csak dühösen, követelően nézett rá. – Téged pedig, ha még egyszer a kocsim elé ugrasz, nem fogok fékezni. Örülj, hogy nem bírságollak meg.
Egyszerűen csak elhajtott a kocsival, Mandy dühösen ökölbe szorította a kezeit és eszébe jutott, hogy miért is csatlakozott eredetileg a Fehér Agyarhoz. Az emberek miatt, akik diszkriminálják a fajtáját, akik miatt elvesztette a szüleit, akik emberszámba se veszik a faunus-okat. A Fehér Agyar volt a számára a menedék, akik befogadták és a családjává váltak.
Adam megközelítette, levette az íjat a hátáról és átnyújtotta Mandy-nek, aki gondolkodás nélkül elvette, a tegezt és a két tőrt is. Visszament az épületbe, egy nyilat az idegre illesztett, felfeszítette az íját, célba vette az egyik gengsztert, aki egy tinilányt bántalmazott és eleresztette a nyilat.
A vessző szállt, gyorsan és csendben suhant végig a folyosón, senki sem vette észre, csak akkor, amikor épp beleállt a gengszter combjába, amitől erősen vérezni kezdett, majd felordított a fájdalomtól és összeesett a padlón. A lány elmenekült, mire a többi gengszter kíváncsian nézett a földön fetrengő és ordibáló társukon.
- Nocsak, - A vezérük leplezett félelemmel meredt Mandy-re, aki egy újabb nyílvesszőt illesztett az idegre. – egy hős bukkant fel.
Mandy szóra sem méltatta, csak eleresztette a vesszőt, ami egy másik gengszter vállába fúródott, amitől összeesett, de nem halt meg.
- Kinyírni! – Üvöltötte a vezér, miután teljesen megrémült. Nem volt hozzászokva, hogy ilyen szinten ellenálljanak neki.
4 gengszter pisztolyt szegezett Mandy felé, de ő a hátára illesztette az íját és a tőrjeit vette elő, amiket megforgatott a kezeiben és úgy védte ki a lövedékeket, majd teleportált az egyik gengszter mögé, akit térdhajlaton rúgott, majd a tőre markolatával fejbe verte, amitől elájult.
Mire a másik három reagálni tudott, egy villanás kíséretében eltűnt és a gengszterek tanulva a társuk hibájából figyelték egymás hátát, de Mandy az egyik felett jelent meg, akire aztán rá is ugrott, róla elrugaszkodott, szaltózott egyet és még a levegőben fejbe rúgta a harmadikat. Az utolsó tüzelt rá, de Mandy ismét teleportált.
Az utolsó gengszter rémülten kapkodta a fejét, hogy vajon a róka lány hol fog megjelenni, felette, mellette, mögötte vagy alatta.
Egyik sem talált, mert Mandy közvetlenül az orra előtt jelent meg, amitől még reagálni sem volt ideje és ököllel orrba verte, amitől hátra esett és nekicsapódott a falnak.
Eltette a tőrjeit és újra az íját vette elő, amit felfeszített és célzott a gengszter vezérre, de mielőtt elereszthette volna a vesszőt, észrevette, hogy az ellenfele elkapta és túszként tartotta fogva azt a tinilányt, akit a harc elején megmentett.
- Jól van, - A fickó rémülten lihegett, miközben Mandy-re szegezte a pisztolyát. – rohadt vadállat, azt javaslom engedj el vagy kidurrantom ennek a jószágnak az agyát. – Mandy továbbra is feszítve tartotta a nyilat, de nem eresztette el, mert az egyetlen, amivel meg tudta volna menteni azt a lányt, ha átlövi a férfi koponyáját. Nem akarta megölni, egy gyilkosság az életében elég volt. – Nem hallottad?! Azt hittem, a hallásotok legalább jobb! – A lány halántékára szegezte a pisztolyt, amitől eleredtek a könnyei. – Halálosan komolyan… - Hirtelen, egy vörös penge állt ki a szájából és a szemeiből kihunyt az élet.
A férfi annyira Mandy-re összpontosított, hogy nem is figyelt Adam-re, aki mögé került és Wilt-el átszúrta a tarkóját. A karjai elernyedtek, elejtette a pisztolyt és ő maga is a földre esett, holtan. A lány, miután kiszabadult, rémülten futott oda az apjához, akinek a karjaiban zokogott.
- Szóval, - Adam letörölte a vért Wilt-ről és Mandy felé nézett, aki megkönnyebbülve eresztette le az íját. – visszajössz? – A zsebébe nyúlt és Mandy régi Grimm maszkját nyújtotta át neki.
- Igen. – Mandy elvette a maszkot és feltette, Adam ugyanúgy a sajátját.
- Helyes. – Elismerően bólintott, majd a hangosbemondó felé vette az irányt, amit a gengszter vezér korábban használt. – Faunus fajtársaim, - A rémült faunus-ok kíváncsian hallgatták Adam beszédét. – habár ti nem vettetek részt Beacon csatájában, amiért nem hibáztatunk titeket, szerettetek volna békében élni az emberekkel, elkerülve, hogy a szeretteitek ok nélkül szenvedjenek, de az emberek nem akarnak veletek együtt élni. Sosem fogjuk elérni a vágyálmot, hogy az emberek és a faunus-ok békében éljenek, ugyanis az emberek folyamatosan zaklatni és üldözni fognak minket. Az egyetlen, amit megtehetünk, ha visszatámadunk, ha félelmet ültetünk a szívükbe és megértetjük velük, hogy mi, faunus-ok erősebbek vagyunk náluk! Csatlakozzatok a Fehér Agyarhoz. Csatlakozzatok a forradalomhoz, amivel a faunus-ok végre át vehetik az irányítást Remnant felett egy nap és többé nem kell elnyomásban élnetek. Gyertek velem Mistral-ba, a Fehér Agyar főhadiszállására és ott biztonságban élhettek, a gyermekeiteket a védelmünk alá helyezzük. – A ház lakói úgy néztek Adam-re, mint egy megváltóra, aki az igazság hangja és fajtájuk védelmezője lenne, akárcsak Mandy. Megértette, miért kell harcolnia és miért kellett olyan sok embernek meghalnia Vale-ben.
- A város keleti határán lévő faluban vannak szállító repülők, amivel elvihetlek titeket Mistral-ba. Szóljatok a rokonaitoknak, a barátaitoknak és ismerőseiteknek, hogy holnap este 18-kor ott gyülekezzenek. Ne hozzatok magatokkal sok mindent, csak a legszükségesebbeket. Nem csatlakoztatok hozzánk Beacon csatájában, de most kaptok egy második esélyt, hogy mellénk álljatok. Harmadikat már nem biztos, hogy kapni fogtok.
Ezzel kikapcsolta a hangosbemondót és Mandy-vel elhagyták az épületet.
- Miért holnap estére adtad meg a határidőt? – Érdeklődött Mandy. - Ma este is össze tudnának gyűlni.
- Mert még szereznünk kell szállítókat és személyzetet is addigra. – Válaszolt Adam.
Nehéz küzdelem volt a RRNJL csapat és Qrow számára, hiszen az az őrült faunus férfi, Tyrion kis híján megölte mindannyiukat. Ha Qrow nem bukkant volna fel időben, a csapat tagjait könnyűszerrel megölte volna és Ruby-t valószínűleg már el is hurcolta volna.
A viharvert csapat elhagyta Oniyuri romjait és inkább az erdőben táboroztak le, mert féltek, nehogy visszajöjjön az az őrült. Qrow sebét bekötözték, Ren és Nora egymás mellé, Jaune egyedül ült egy farönkön, míg Lance Ruby mellett ült.
Qrow egy flaskából ivott valamilyen erős alkoholos italt, de mire befejezte, csak szétnézett a csapaton, akik közül senki sem szólalt meg.
- Komolyan? Senki sem kérdez?
- Persze, hogy vannak kérdéseink. – Jaune volt az első, aki megszólalt. – Csak… egy kicsit sok egyszerre.
- Igen, - Sóhajtott Qrow. - megértem.
- Akkor… - A kínos csendet Ruby törte meg. – ezek a… Hajadonok. Nagyon erős harcosok és nem kell Dust a mágiájukhoz.
- Ja. – Bólintott Qrow.
- És összesen 4-en vannak? – Folytatta Nora.
- Jap. Mindig.
- Mint a 4 évszak? – Tette hozzá Lance.
- Igen, Tavasz, Nyár, Ősz és Tél.
- És ha valamelyikük meghal, - Foglalta össze Ren. – az erejük átszáll egy másik nőbe, akivel törődtek?
- Nem, - Qrow kijavította. – abba, akire utoljára gondolnak. Kivétel nélkül. Ez általában olyasvalaki, akiben nagyon megbíztak, de ezután a lelkeik összeolvadnak. Bizonyos értelemben.
- Ezt akartátok tenni Pyrrha-val? – Emlékezett Jaune és érezni lehetett a felháborodást a hangjában. – Amikor a Torony elesett. Egy ilyenné akartátok alakítani. – Qrow csak csendben hallgatott és lehajtotta a fejét.
- Az előző Ősz Hajadont, Amber-t megtámadták. Fiatal volt és tapasztalatlan és már tudjuk, hogy Cinder volt az, akit utána küldtek. Képes volt ellopni az ereje egy részét, de nem az egészet. Féltünk, hogyha nem teszünk valamit, a maradékot is ellopják.
- Szóval, - Jaune dühösen meredt Qrow-ra. – ráerőltettétek Pyrrha-ra?
- Nem kényszerítettük semmire. – Tisztázta a dolgokat Qrow. – Elmagyaráztuk neki a dolgokat és választást ajánlottunk neki. És ő választott. Ott voltál. Hallottad a válaszát. – Jaune nem válaszolt, csak felállt a rönkről és bement az erdőbe, hogy megnyugodjon.
- Utána menjek? – Ajánlotta Lance.
- Csak egy kis idő kell neki. – Szólt Qrow.
- Az a fickó, - Folytatta Ruby a kérdéseket. – Tyrion, miért akart elrabolni engem? – Qrow, ahogy végignézett az unokahúgán, pontosabban, az ezüst színű szemén, ami pontosan olyan volt, mint az édesanyjáé, Summer-é, szomorúan felsóhajtott.
- Mert célpontot festettél a hátadra azzal, amit Beacon-ben tettél. Mondtam, hogy az Ezüst Szem ritka tulajdonság és a tény, hogy ilyen fiatalon képes voltál használni az erejét, feldühített egy nagyon erős valakit. Nem sokan tudnak az Ezüst Szem erejéről, de azok, akik igen, nagyon nem boldogok, hogy létezik. Ezért tartottalak szemmel titeket. Hogy biztonságban legyetek. – Jaune felé nézett, aki dühösen fel-alá járkált. – Mindannyiótokat.
- Akkor… - Ruby feltette a legértelmesebb kérdést, ami mindenki fejében megfogant. – miért nem jöttél egyszerűen velünk? Egyszerűbb lett volna.
- És értelmesebb. – Tette hozzá Lance.
- Mert csalinak használt minket! – Jaune inkább gyanakodott.
- Nézzétek, - Qrow csak kitárta a karjait. – ez egy kicsit bonyolult.
- Mi a f*sz van, most komolyan? – Jaune, mint aki most döbbent volna rá, mekkora veszélyben vannak. – Ruby-ra vadásznak, az iskolákat megtámadják mindenféle ok nélkül?! Mi a f*sz folyik itt?! Csak mondja már el nekünk?!
- Akkor leülnél? – Qrow ismét sóhajtott. – Eléggé kiakasztasz, kölyök. – Jaune leült, keresztbe tett karokkal, válaszokat követelve. Qrow felemelte ismét a flaskáját, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és inkább eltette. – Az emberek nem túl vallásosak manapság. A világ már nagyon régóta létezik. Elég régóta, hogy az emberek több száz féle vallást találjanak ki. De ha hihetünk Ozpin-nak, kettő közülük tényleg létezik. Két fivér. Az Élet és a Fény istene, aki az örömöt és az életet teremtette, míg az öccse, a Halál és a Sötétség istene, aki pusztulást teremtett. Elképzelhetitek, nagyon nem tudtak megegyezni, hogyan menjenek a dolgok.
- Az idősebb nap-nap után földet, vizet, növényeket és állatokat teremtett. De ahogy leszállt az éjszaka, az idősebb fivér elment, előjött a fiatalabb és undorodva nézett a fivére teremtményeire. Hogy elpusztítsa őket, a fiatalabbik fájdalmat, tüzet és rettenetet teremtett, hogy elpusztítsa az életet Remnant-on. Azonban, ahogy felkelt a nap, az élet mindig visszatért, semmissé téve a munkáját. Egy éjszaka, a fiatalabb fivér olyan dolgot teremtett, ami hasonlít önmagára és ugyanúgy, mint ő, pusztítani akar, mindent és mindenkit.
- Grimm-eket. – Találgatott Ruby.
- Igen. Az idősebb fivérnek elege lett. Tudta, hogy ez nem mehet így tovább. Felajánlotta, hogy teremtsenek valamit együtt, közösen. Valamit, amire mindketten büszkék lehetnek. A mesterművükre. A fiatalabb fivér beleegyezett. Az utolsó, közös teremtményük, ami egyszerre rendelkezik a teremtés és a pusztítás hatalmával. Ezenkívül, megajándékozták a Tudás ajándékával, hogy megismerje a körülötte lévő világot. És még ennél fontosabb, a Választás ajándéka, hogy szabadon dönthessen, az alapján, amit megtanult, arról, hogy melyik utat választja. A világos vagy a sötét oldalt. És így született meg az emberiség.
- És… - Ren nem nagyon értette a lényeget. – ennek mi köze van hozzánk?
- Most jön a lényeg. – Folytatta Qrow. – Az emberiség 4 ajándéka, a Tudás, Teremtés, Pusztítás és Választás, nem csak metaforikusan kell értelmezni. Mindegyik rendelkezik egy bizonyos fizikai formában, amiket az istenek hagytak hátra, mielőtt elhagyták Remnant-ot. Mindegyik hihetetlen erővel rendelkezik. Ha valaki megkaparintaná mind a 4-et, képes lenne teljes mértékben megváltoztatni a világot. Pontosan ezt akarja az ellenség. A Vadász akadémiákat azért építették, hogy több generációnyi védelmezőt képezzenek ki, de mást célt is szolgálnak. Az ereklyéket őrzik. Amikor Ozpin elődje megalapította az iskolákat, az ereklyék köré építette, hogy erődként szolgáljanak. Nem csak azért, mert így könnyebb megvédeni, de állandóan jól képzett harcosokkal lesz körülvéve. Abban reménykedtek, hogy elrejtik az ereklyéket, hogy az emberiség önmaga ellen használja. És persze, hogy távol tartsuk őt tőlük. Szóval, ennyi. – Qrow befejezte és elmondott mindent, amit tudott.
- Ő? – Ruby még egy dolgot tudni akart. – Mármint, Salem?
- Igen. Nem sokan tudnak a létezéséről. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy ő akarja az ereklyéket és ha megszerzi őket, az nagyon nem fog jól végződni.
- Jó, - Jaune törte meg a csendet. – tegyük fel, hogy elhisszük ezt az egészet. Ezt az egész, egy nagyon gonosz áll minden mögött és nem csak néhány s*ggfej, akik hatalmat akarnak. Miért nem tud róla a világ? Atlas miért nem megy utánuk? Vagy Mistral?
- Vagy Vacuo? – Tette hozzá Lance, miután rájött, hogy a harmadikat kihagyta.
- Akkor nem kéne igyekeznünk Haven felé?! – Aggódott Nora. – Nem kéne üzenetet küldenünk? Mi van, ha ők lesznek a következők?!
- Az ottani igazgató látta, - Nyugtatta őket Qrow. – mi történt Beacon-ben. Nem hülye és mindent megtesz, hogy megvédje az ereklyét. Emellett, ekkora erő mozgósítása az árnyakban időbe telik. Azt hiszitek, a Beacon elleni támadást egyetlen éjszaka alatt tervelték ki? És - Jaune felé fordult. – a te kérdésedre válaszolva, ugyanazért nem beszélünk erről, amiért a Hajadonokról sem. Ha az egész világ tudna Salem-ről és az ereklyéről, káosz törne ki. És egy újabb háborúban nektek kéne harcolnotok. – Jaune csak dühösen elfordult. – Nézzétek, én is ugyan ezeket a kérdéseket tettem fel, de Ozpin-nak mindenre ez volt a válasza. „Nem okozhatunk pánikot." – Erre elmosolyodott és újra elővette a flaskáját. – A számát sem tudom, hányszor hallottam ezt tőle. Salem nagyon okos és ravasz. Az árnyakban dolgozik és másokat használ fel, hogy megszerezze, amit akar, hogy amikor arra kerül a sor, hogy kit hibáztassunk, csak egymásra tudunk mutogatni. – Ivott egyet és a csillagos ég felé nézett. – Megpróbál megosztani minket. Az emberiséget és eddig egész jól csinálja. – Eszébe jutottak azok, akiket Salem miatt vesztett el, különösen egy valaki, akinek az elvesztését a mai napig nem heverte ki.
- Jól van, - Ruby tanácstalanul nézett a nagybátyjára. – akkor, mit kéne tennünk? – Qrow csak elmosolyodott és nevetgélt egyet.
- Őszintén, nem tudom. Ozpin nagyon bízott az igazgatókban. Mint azt mondtam, az iskolák komoly szerepet játsszanak Salem megállításában. Atlas komoly készültségben lesz a történtek után és Vacuo… hát… Vacuo.
- Miért? – Lance nem értette. – Mi van Vacuo-val? – Körbenézett a csapaton, de mindenki csak értetlenül nézett rá. – Csak… engem érdekel?
- Igen, Lance, - Ruby csak megpaskolta a fejét, mint egy kisgyereknek. – csak téged.
- Nehéz lesz rablókat és tolvajokat felbérelni, hogy más tolvajokkal és rablókkal harcoljanak. Ezt számításba véve és a tényt, hogy Cinder és a bandája is Mistral-ból származik, nagy esély van rá, hogy Haven lesz a következő célpont. Szóval, a terv, hogy beszélünk az ottani igazgatóval. Egy ideje nem hallottam felőle, pontosabban, a támadás óta. Nagyon remélem, hogy neki lesz rá válasza. – Hirtelen az oldalát markolászta és felállt. – Jól van, ideje aludnotok is valamit.
- Qrow bácsi. - Ruby megszólította.
- Igen?
- Ezt egy kicsit nehéz egyszerre felfogni és elég őrülten hangzik, de… én hajlandó vagyok bármit megtenni, amit csak tudok, hogy segíthessek. – Ruby teljes csodálattal és bizalommal nézett a nagybátyja felé, aki teljesen meghatódott. – Mert bízok benned. De miért nem tudsz megbízni bennem? Miért nem tudtál egyszerűen csak velünk utazni, ahelyett, hogy csak titkolóznál és… - Qrow-nak majd belesajdult a szíve is, hogy Ruby így csalódott volna benne.
- Nézd, ez nem a bizalomról szól. – Ökölbe szorította a kezeit és már a nyelve hegyén volt az, amit mondani akar, de tudta jól, nem teheti. Nem mondhatja el a teljes igazságot, ami annyi ideje nyomja a szívét. - Csak… hosszú sztori.
- Komolyan? – Nora csak lefáradtan megforgatta a szemeit. – Most fáradt bele, hogy sztorizgasson?
Qrow csak a tűzbe bámult és nem tudta, mit is mondhatna. Újra eszébe jutott az a valaki, akit elvesztett, amiért saját magát okolja.
- Tudjátok, a varjak a balszerencse előhírnökei. Elég nagy f*szság, de erről kaptam a nevem. – Fogott egy botot és elkezdte piszkálni vele a lángoló farönköket. – Van, aki elnyeli az elektromosságot, van, aki rózsapedállá változik és van, - Lance-re nézett. – aki szupererős berzerkerré. De van, aki csak szimplán szerencsétlennek születik. A Semblance-om, nem épp átlagos. Nem olyasmi, amit csinálok, de mindig ott van. Tetszik vagy sem, mint egy átok. Balszerencsét hozok. – Érezni lehetett, mennyi fájdalom van a hangjában, amiért saját magát hibáztatja, pontosabban, ezt az átkot, amiért elvesztette azt a valakit, de ennek ellenére, fájdalmasan mosolygott és nevetgélt. – Azt hiszem, egy balszerencse talizmán vagyok. Amikor az ellenséggel harcolok, nagyon jól tud jönni, de amikor barátokkal vagyok… egy kicsit megnehezíti a dolgokat. Vagy, - Ruby felé nézett. – családdal.
- Hát, - Jaune összerakta a dolgokat. – akkor maga egy két lábon járó szerencsétlenség?
- Az apám, - Lance-nek eszébe jutott valami. – egy garantált katasztrófának szokta nevezni magát. Azt hittem, csak gúnyolódik.
- Igen, az vagyok. – Qrow csak elbicegett a tábortól.
- Hova megy? – Kérdezte Ren.
- Járok egyet.
- Van más is, amit el akarsz mondani nekünk? – Érdeklődött Ruby, de Qrow észrevett egy nagyon is ismerős hollót, vörös szemekkel.
– Ma már nem.
Egy nagyobb farönk ki esett a tábortűz alól és végig gurult a táboron, ami elég balszerencsésen alakult.
Ruby megértette, a nagybátyja saját magától akarta megvédeni őket, de érezte, hogy valamit még mindig titkol. Érezte, hogy szerette volna elmondani, de valamiért nem tette. Nem akarta firtatni és nem akarta erőltetni sem. Legalábbis, nem ma este.
Mindenkinek volt min gondolkodnia az éjszaka és mire elnyomta volna őket az álom, a nap már fel is kelt, hallani lehetett a madarak csicsergését és érezni a tábortűz maradványaiból felszálló füstöt.
- Indulnunk kéne. – Ren volt az első, aki felkelt.
- Igen. – Jaune egyetértett.
- Ti sem tudtatok aludni? – Kérdezte Lance.
- Nem sokat. – Ásított Ruby, de hirtelen mindenki felkapta a fejét, amikor köhögést hallottak nem messze.
Qrow egy fa alatt ült és erőteljesen köhögött. Ruby volt az első, aki azonnal odarohant, hogy megnézze, jól van-e. Sajnos, sápadt volt, láz gyötörte, reszketett és ezúttal vért köhögött a kezébe, de teljesen belilult, ami egyértelműen egy méreg okozott. Emlékezett, amikor Tyrion megszúrta a fullánkjával, amit Ruby levágott, ugyanilyen színű folyadék gőzölgött belőle.
- Hát… - Qrow is félt, ahogy az elszínesedett vérét nézte. – ez balszerencse.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.