Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
A Fehér Agyar milícia, ha kevésbé volt annyira képzett és jól felszerelt, mint a hadsereg, de a létszámfölény és a Mistral-i rendőrség támogatása segített kompenzálni ezt a hiányosságot és egy elhúzódó tűzharc helyett, a Fehér Agyar katonák érezték, hogy sarokba szorultak és okosabbnak látták megadni magukat.
Luna és Ilia segítettek leszerelni azokat, akik még ezután sem álltak kötélnek és a milícia tagjai hálásak is voltak érte.
Mandy inkább el teleportált, mert semmi kedve nem volt se fogságba esni, se a végsőkig harcolni, de mielőtt végleg elhagyta volna az akadémiát, ismerős szagokat érzett a nagyteremből. Mike és Lance szagát.
Elgondolkodott, hogy talán oda kéne mennie hozzájuk, de azok után, amit tett és amit tenni akart, kizártnak tartotta, hogy egyáltalán szóba állnának vele, ezért úgy döntött, hogy inkább menekül.
- Elintézem, - Egyedül Adam maradt, aki még harcolni akart és a haragtól megőrülve, egy esküt tett Blake-nek. – hogy megbánd, hogy egyáltalán visszajöttél!
- A rendőrség erősítést hívott. – Figyelmeztette Blake. – Vadászok is.
- Még mindig félsz, - Adam gonoszul elnevette magát. – egyedül kiállni ellenem?
- Haven miatt vagyok itt. – Szögezte le Blake és a következő szavaival olyan sebet ejtett Adam becsületén, amit soha nem tudott elfelejteni. – Nem miattad.
Adam rászegezte Blush-t, mire Blake elővette Gumbo Shroud-ot, de Adam nem lőtt.
- Még mindig félsz! – Állapította meg Adam. – És jól is teszed! Hatalmas szövetségesekre tettem szert, amíg elvoltál!
- Igen?! – Oldalról Sun közelítette meg, kezében a harci botjával. – És hol vannak?
- Áruld el, - Adam rászegezte Wilt-et. – Blake minden osztálytársának muszáj érte harcolnia?
- Nem, - Sun csak megvonta a vállát és megforgatta a botját. – önként csináljuk. Csak úgy mondom, hogyha jó fej vagy, elképzelhető, hogy megtörténik. Ezzel szemben, nem úgy tűnik, mintha sokan akarnának érted harcolni.
Adam, mint aki csak most vette volna észre, hogy az emberei mind megadták magukat, Mandy pedig gyáván elmenekült. Erre még rá tett egy lapáttal, hogy egy reflektor fénye világított rá, ami egy Mistral-i rendőrségi repülőből jött.
- Megpróbálhatod, - Folytatta Blake. – és talán tényleg megbánom, hogy idejöttem, Adam. De őszintén, - továbbra sem hagyta abba a férfi büszkeségének a sárba tiprását. – fontosabb dolgom van.
Adam dühösen lesújtott Sun-ra, aki a botját nundzsakukká alakítva védte ki a csapást, majd Blake oldalról támadt, amit Adam kivédett, de Sun a botjával képen verte és elérte, hogy a maszkja megrepedjen, ő maga pedig hátra tántorodjon.
Adam számára nem volt más lehetőség, menekülnie kellett, a reflektor fénye követte, de csak addig, amíg berohant a fák közé, átugrott a falon és leereszkedett a hegy oldalán és egyenesen a város alsó negyedei felé vette az irányt, ahol eltűnhet.
- Sun! – Blake megállította a követésében. – Hagyd!
- De megszökik! – Sun mindenképpen el akarta kapni Adam-et. – Legyőzhetjük!
- Nem. – Blake ismerte Adam-et és tudja, hogy nagy bajt okozna, ha a nyomába erednének. – Nem tudjuk. El akar csalni minket egymástól, hogy egyesével vadásszon le. – Blake a lényegre koncentrált. – Meg kell védenünk az embereket és az iskolát. Emellett, - Blake még abba az irányba nézett, amerre Adam rohant. – most már ő is megérzi, milyen érzés üldözöttnek lenni. – Visszafordult és Sun-ra mosolygott. – Köszönöm.
- Néha mindenkinek kell egy kis segítség. – Sun csak megvonta a vállát, de meglátta, hogy a többiek, köztük a RWBY csapat az iskolában még mindig harcolnak Salem embereivel. – Erről beszélve, nekik nem ártana a tiéd. – Sun elindult, hogy a megmaradt Fehér Agyar katonákat is elintézze, de Blake megragadta a vállát.
- Aztán légy óvatos.
- Nem ígérem.
A csata Haven-ben még mindig tartott, mert Neo egyedül tartotta magát az egész RNJR csapat ellen és Ruby, Nora, Jaune és Ren egyszerűen nem bírtak vele.
- Jól vagytok?! – Jaune aggódva futott oda Ren mellé, aki egy újabb verést kapott a lánytól.
- Bírjuk… - Lihegte Ren.
- Nem értem, - Nora is az ereje végét járta. – ez az apró lány hogyan lehet ilyen erős és gyors.
Neo most Ruby-val harcolt, a lány gyorsan forgatta a kaszáját, próbálva lesújtani Neo-ra, de ő könnyen kikerülte vagy elhárította az összes csapását, elgáncsolta és oldalba rúgta, amitől odagurult a kamra bejárata elé.
- Talán kár volt használni a távirányítót! – Qrow, aki még mindig Hazel és Leo ellen segített Ozpin-nak, már bánta, hogy leállította Lance-t.
- Szerintem, jól tetted. – Ozpin már kevésbé. – Mr. Monroe ereje kiszámíthatatlan és veszélyes, amivel bennünk tehetett volna kárt.
Egy lövés jött Leo-tól, ami elől egy gerenda mögé bújtak be. Hazel újra támadt és két irányba ugrottak.
- És mit csináljunk vele?! – Qrow egy csapást vitt be Hazel-nek, aki kivédte a támadást és visszaverte Qrow-t, aki vetődve ért földet.
- El kell érnünk, hogy elérje a határát! – Javasolta Ozpin, majd egy újabb lövés jött Leo-tól.
- Valaki nem intézné őt el?! – Qrow dühösen mutatott Leo felé.
Weiss kapcsolt és az igazgató felé irányította a jég Lancer királynőt, ami tucatnyi jeges fullánkot lőtt felé, amit az aurája épphogy csak ki tudott védeni, majd egy tűz lövedéket lőtt az óriás jégbogárra, amitől az hátra tántorodott, majd Hazel egy tüzes és egy elektromos lövedékkel kivégezte azt.
Weiss csalódottan nézte, ahogy a teremtménye apró szilánkokra tört és elpárolgott a semmibe és gyorsan odarohant Ruby-hoz.
Ezzel még nem volt vége, mert megjelent a RWBY csapat régóta elveszett tagja, Blake és a levegőbe ugorva, arcba rúgta Hazel-t, akiről elugrott, egyenesen a barátai mellé.
- Megsérültetek?! – Kérdezte, aggódva a csapatától.
- Nem! – Weiss-t és Ruby-t teljesen megdöbbentette Blake közvetlensége. – Csak úgy rémlik, hogy kicsit zárkózottabb voltál.
- Ez az egyesülés melengeti ugyan a szívemet, - Roman melléjük állt. – de most fontosabb dologra kéne koncentrálni!
- Mit keresel itt?! – Blake azon volt, hogy rászegezze a fegyverét.
- Várj, Blake! – Ruby azonnal közé és Roman közé állt, megakadályozva, hogy kárt tegyenek egymásban. – Velünk van!
- Micsoda?! – Blake alig hitt a fülének. – Miért?!
- Figyelj, kiscica, - Roman kilépett Ruby mögül. – kössünk üzletet. – Előre nézett, látva, hogy Hazel, Emerald, Mercury és Neo feléjük jönnek. – Jussunk ki innen élve és válaszolok minden kérdésetekre.
- Jól van. – Blake a fegyverét átirányította a szemből érkező ellenségre. – Mi a terv?
Ruby fellélegzett, miután Blake és Roman ideiglenesen fegyverszünetet kötöttek, lőtt egyet a pódiumra, Leo felé, aki orvul próbálta őket lelőni, majd miután teljesen lemerült az aurája, menekülőre fogta.
- Hm, - Ruby magabiztosan elmosolyodott.
- Oh, ötleted van! – Roman egyből felismerte ezt a mosolyt a lányon.
- Sakk-matt! – Kiáltotta Ruby, mire Blake és Weiss máris harcállásban voltak és elindultak az ellenfeleik felé, őket követte Ruby.
- Huh, - Roman jól ismerte ezt a taktikát a RWBY csapat részéről. – szinte élvezet nézni, amikor nem ellenem harcolnak.
Ezalatt, mérföldekkel a föld alatt, a Tavasz Hajadon kamrájában Yang sikeresen szembe találta magát az anyjával, Raven-el, akiről kiderült, hogy ő a Tavasz Hajadon, legyőzte Cinder-t és kinyitotta a kamra ajtaját. Sajnos, nem volt tisztázott, legalábbis Yang számára, hogy az anyja pontosan mit is akar.
- Figyelmeztettelek, Yang. Megadtam neked minden esélyt, hogy lerázd magadról Qrow-t és Oz-t. Úgyhogy elhiheted nekem, hogy ez tényleg nem volt személyes. – Yang csak megvetően és haragosan nézett az anyjára, majd egy rövid hallgatás után megszólalt.
- Te nyitottad ki a kamrát.
- Hála a káosznak, - Raven összegezte a terve egy részét. – amit te és a barátaid okoztatok odafent. – Fel-alá kezdett sétálni. – Tudtam, hogy bírni fogod, végtére is, a lányom vagy.
- Qrow és Ozpin elmondták, hogyan lehet megszerezni a Hajadonok erejét. – Raven kezdett aggódni, hova is akar a lánya kilyukadni. – A lány, akit megtaláltál… biztos megbízott benned, ha te voltál az utolsó személy a gondolataiban. Törődhetett veled.
- Biztos vagyok benne, - Raven csak dühösen markolászta a kardja markolatát és vett egy nagy levegőt. - hogy sok mindent mondtak, miközben csak ültél és engedelmeskedtél nekik.
- Nem. Elkezdtem kérdéseket feltenni, ahogy mondtad. – Raven egyre dühösebb volt, hogy a saját lánya ilyen makacsul akar vájkálni a múltjában. – Áruld el, mi történt az előző Tavasz Hajadonnal? Harcban esett el? Megbetegedett?
- Mit számít? – Raven minden erejével azon volt, hogy visszatartsa a könnyeit és az erős arcát mutassa a lányának. Ezt jól is csinálta, de a lánya átlátott rajta és a szemei rémülten kikerekedtek.
- Már tudom a választ. – Hitetlenkedve megrázta a fejét, mintha nem akarná elfogadni a valóságot. – Az arcodra van írva. Hogy tehetted?!
- Rémült volt, amikor megtaláltuk! – Raven keresztbe tette a karjait és az arcán ott ült a megbánás és a sajnálat. – Gyenge volt! – Ahogy visszaemlékezett, harag töltötte el. – Nem számít mennyi kiképzésnek vetettem alá, egyszerűen sosem tanult! Nem erre a világra született és az erejével csak vadásztak volna rá, egész életében! Amit tettem, az…
- Nem volt személyes? – Yang félbeszakította, gyanítva, hogy tudja a választ.
- Kegyelem volt! – Raven egyértelműen törődött az előző Hajadonnal és dühítette, hogy Yang ezt nem érti.
- Most akkor mi vagy?! – Yang dühösen követelte a választ. – Kegyelmes?! Vagy túlélő?! Azért hagytad, hogy besétáljak abba a csapdába, mert tudtad, hogy rendben leszek vagy csak mert így megszerezhetted, amit akartál?! Ha Roman, akit elárultál nem figyelmeztetett volna, ki tudja, mi történhetett volna
- Ez nem ilyen egyszerű! – Raven, ha fel is volt háborodva, nem árulta el a terve másik részét, amiben Roman még mindig komoly szerepet játszik. – Nem ismersz engem! Nem tudod miken mentem keresztül! Milyen döntéseket kellett meghoznom!
- Igen. – Yang még mindig csalódott volt az anyjában. – Igazad van. Nem ismerlek. Csak azt a Raven-t ismerem, akiről apa beszélt. Kicsit zűrös és bonyolult volt, de harcolt azért, amiben hitt. Akár a csapatáért vagy a törzséért. – Yang a Raven mögött fekvő Vernal-ra nézett. – Őt is megöletted? – Raven szégyellve magát visszanézett Vernal-ra és újra dühös lett a lányára.
- Folyamatosan a halállal nézek szembe, újra, - A szemei vörösen kezdtek világítani, ahogy kiabálni kezdett. – és újra! És állandóan a képébe röhögök mert elég erős vagyok ahhoz, hogy megtegyem azt, amit mások nem! – Emlékezett a gyengeségre, ami miatt meghalt Summer, Ozpin-ra, aki gyenge és annyi éven át nem volt képes megfékezni Salem-et, mert gyenge, Qrow-ra, aki ennek ellenére bízik ebben a gyenge emberben. Úgy érezte, nagyon hosszú ideje, ő az egyetlen, aki elég erős ahhoz, hogy megtegye, amit kell.
- Oh fogd be! – Yang nem volt erről meggyőződve és elkezdte körbejárni. – Nem tudsz te semmit sem az erőről! Hátat fordítasz az embereknek, elfutsz, amikor a dolgok túl nehézzé válnak és másokat veszélyeztetsz saját magad helyett! – Ökölbe szorította a reszkető, emberi kezét. – Lehet, hogy nagy hatalmad van, - Elítélően mutatott az anyjára. - de ettől még nem leszel erős.
- Te mégis kinek képzeled magad, hogy kioktatsz?! – Üvöltötte Raven, miután a lánya így a fejéhez vágott ennyi mindent, anélkül, hogy pontosan tudná miről beszél. – Ott állsz, reszketve, mint egy rémült kislány!
- Igen, félek. – Yang nem visszakozott, az anyja felé ment. – De akkor is itt állok! Én nem vagyok olyan, mint te! Én nem futok el és ezért fogod nekem adni az ereklyét.
- És mégis miért…
- MERT FÉLSZ SALEM-TŐL! – Yang ezt az egy dolgot eltalálta. – És ha a Hajadon erőd nem lenne elég, hogy célkereszt legyen a hátadon, képzeld csak el, mi lesz, ha megtudja, hogy még egy relikvia is a birtokodban van. – Raven ezt az egy dolgot elismerte. – Üldözni fog, minden erejével, amíg meg nem szerzi tőled. Vagy jöhetne utánam. – Nem tudta eldönteni, hogy a lánya most komolyan beszél-e, de amint visszafordult felé, látva az arcát egyértelmű volt, hogy komolyan gondolja. – És én készen fogom várni.
Raven szeméből kihunyt a vörös fény és lenyűgözte, hogy a lánya mennyivel bátrabb, mint ő maga. Ebben nagyon hasonlított az apjára, a férfira emlékeztette, akibe beleszeretett és alig akarta elhinni, hogy a saját lányát látja maga előtt.
- Nem akarhatod ezt tenni, Yang. – Raven hangjában most, talán először lehetett hallani az aggódó és a gyermekét féltő anyai hangot és az arca tele volt szeretettel és gyengédséggel, amit eddig csak egyetlen ember előtt fedett fel az életben.
- Nem. – Yang csak közömbösen válaszolt. – De mindenképp meg fogom tenni. – Nem törődve az anyja aggodalmával és szeretetével, csak elment mellette, a vállával meglökve őt, jelezve, hogy mennyire megveti.
Raven, ha felismerte benne Tai jellemvonásait, az igazi erőt és bátorságot, amit annyi évvel ezelőtt mutatott neki, sajnos a sajátjait is látta a lányában. Most értette meg, mi is volt az, amit annyi évvel ezelőtt eldobott magától. Elhagyta a férfit, aki az egész életében a legjobban szerette feltétel nélkül. A szeretet, amit ő annyi éven át gyengeségnek hitt, valójában olyan erőt rejtett magában, aminek a létezéséről sem tudott.
Ez volt az az igazi erő, amiről Summer annyi éve beszélt. Egy erő, ami nem a varázslatban, a Semblance-ben vagy akár a fizikai erőben, hanem a szívben található. Ez volt az a lecke, amit annyi évvel később, csak most tanult meg és talán már túl későn, hiszen a lánya többé látni sem akarja és Tai sem bocsájtana meg neki, amiért annyi éve elhagyta és felé sem nézett.
- Én… - Talán ez volt az első olyan alkalom az életében, amikor Raven sírt. – Sajnálom.
- Igen. – Yang haragudott az anyjára és nem bírt megbocsájtani, de hallotta a hangján, hogy mennyire megbánta. – Én is.
Mire megfordult, Raven-nek már nyoma sem volt, csak egy fekete holló toll, ami lassan és gyengéden ereszkedett a földre. Yang még a barlang mennyezete felé nézett, hátha megtalálja az anyját, de nem volt sehol, egyszerűen, mintha elnyelte volna a föld.
Elindult a nyitott kamra felé, ő is szembe találta magát a végtelen sivataggal, átlépett a kapun, a csizmái nyomot hagytak ugyan a homokban, de ahogy fújt a szél, úgy tűntek el a nyomai és annak a bizonyítéka, hogy itt járt. Egyre közelebb jutott a körte formájú lámpáshoz, ami egy kő emelvényen lebegett, megfogta az akasztóját és magához vette.
Ez volt az, amit az anyja búcsúajándékként hagyott a számára. Egy célpontot, ami miatt a leggonoszabb és legfélelmetesebb teremtmény ezen a bolygón ő rá fog vadászni. Semmi mást. Ennek tudatában térdre rogyott és zokogni kezdett.
Látva, hogy a küzdelem végkimenetele mennyire megváltozott, Leonheart az életét mentve rohant az irodájába, ahol csend és sötétség honolt, valamint minden úgy volt, ahogy ő hagyta legutóbb. Habár a pánik nem múlt el, nyújtott némi hamis biztonságérzetet, de gyorsan az íróasztalához rohant és kétségbeesetten kereste a magán repülőgépe kulcsait, amivel egyszer s mindenkorra elhagyhatja Haven-t és Mistral-t.
Kinyitotta a fiókot, ahol emlékei szerint a kulcsot tárolta, de sehol sem találta és amikor rémülten kezdett körbe nézni az irodában, elsápadt és sokkos állapotban vette tudomásul, hogy nem volt egyedül.
A fekete, tüskés, halálfej formájú, vörös csápos kristálygömb ott lebegett a bejárati ajtóban és olyan érzést keltett, mintha egy nagy szem figyelné őt.
- Hova készülsz? – Salem megszólalt a kristálygömbön keresztül.
- Öhm… - Leo lassan felegyenesedett az asztala mögül, nyugalmat és ártatlanságot erőltetve magára, sikertelenül. – úrnőm… épp… kerestem valamit. – A kristálygömb csak ott lebegett előtte és egyre közelebb jött hozzá, felemelte az egyik tüskés végű csápját és Leo falfehérre sápadt, amikor meglátta, hogy ott lóg rajta a repülője kulcsa.
- Leonardo, van valami, amit el akarsz mondani nekem? – Leo tudta, felesleges lenne hazudnia, mert az úrnője valószínűleg mindenről tud, ami ma este történt Haven-ben.
- Cinder… - Egyből megtört és rémülten sorolni kezdte a történteket. – megváltoztatta a tervet! Vadászok jöttek! Qrow! Néhány diák, az egyik Ezüst szemekkel és az egyik embere dezertált magától! A Fehér Agyart megállították és… nem tudom mi van az ereklyével. – A lebegő kristálygömbből nem jött válasz. – Úrnőm… én még a segítségére lehetek! – Kilépett az asztala mögül. – Ha most elmegyek, még elkerülhetem a hatóságokat és megtalálhatom önt! – A kulcsért nyúlt, de a kristálygömb csápja elhúzta előle. – Bármit megteszek! – Még mindig nem jött válasz, de Leo érezte, hogy Salem csalódott benne és már egyáltalán nem tartja hasznosnak.
Leo megérezte, hogy Salem már nem tartja hasznosnak és az ösztöneire hallgatva, a kristálygömbre szegezte a fegyverét, de az egyik csápja levágta a szíjakat a karjáról és félredobta a fegyvert, Leo védtelen maradt. Menekülőre fogta, de egy másik csáp rátekeredett a bokájára, amitől elesett.
- Kérem, úrnőm! – Az oroszlán faunus könyörgött. – Bármit megteszek! Még hasznos lehetek! – A kristálygömb többi csápja felemelkedtek és rátekeredtek a kétségbeesetten menekülni próbáló Leo-ra. – Kérem! – Húzni kezdték, egyenesen a gömb felé. – KÉREM! – Egyetlen szúrás és Leo kilehelte a lelkét. – Kérem…
Leonardo Leonheart, Haven akadémia igazgatója, az életéért könyörögve halt meg. Elárulta a királyságot, ami belé vetette a hitét, a diákjait, akiket tanított, a barátait, akik bíztak benne csak azért, hogy a saját rongy életét mentse. Miután már nem maradt senki, akit elárulhatna, Salem nem találta hasznosnak, hiszen Ozpin-tól és a diákoktól nem tud információt szerezni, nem tudja merre van az ereklye és a Tavasz Hajadon sincs a birtokában. Salem-nek már nem volt több szándéka vele, így eltette láb alól.
- Gyáva. – Ez volt Salem vég szava, mielőtt megszakította a kapcsolatot és visszahívta a kristálygömböt.
A harc Haven-ben a végéhez közeledett, miután Leo elhagyta Salem embereit, hőseink egyértelműen túlerőben voltak, Hazel, Emerald, Mercury és Neo, 4-en voltak 10 ellen. Akármilyen erősek is lehettek, ilyen arányok mellett még nekik sem lehetett esélyük, ráadásul a Mistral-i rendőrség és a Fehér Agyar milícia odakint várja őket.
- Elég legyen! – Ruby rájuk szegezte Crescent Rose-t. – Csak adjátok fel!
Mercury dühösen a földbe csapott, Neo úgy nézett Roman-re, mint egy ragadozó állat, de Emerald csak dacosan ellenkezett.
- Még nincs vége! – Emerald úgy mondta, mintha még lenne esélyük. – Amint Cinder visszajön, a relikviával nektek végetek lesz! – Kétségbeesetten hinni akart ebben. – Nem fog cserben hagyni minket.
Hallani lehetett, ahogy a felvonó, a Tavasz Hajadon kamrájából emelkedik és hamar fel is ért. Emerald csalódottságára nem Cinder jött fel rajta, hanem Yang, kezében a relikviával, ami csak egy dolgot jelenthetett. Cinder elbukott és Emerald-nak eleredtek a könnyei.
- Yang. – Ruby megkönnyebbülve és mosolyogva nézett a nővérére, ő pedig büszkén mosolygott vissza rá és a barátaira.
- Nem… - Emerald a földre rogyott a csalódottságtól és még a fegyvereit is elejtette.
- Emerald, - Mercury próbált szólni neki, mert ő, Neo és Hazel belátták, hogy ezt a harcot elvesztették és vissza kell vonulniuk. – szedd össze magad! Mennünk kell! – Emerald felkapta a fejét, szétnézett és a Cinder elvesztése okozott bánata haragba fordult át és dühösen felordított.
A fények kialudtak, szinte teljes sötétség honolt a nagyteremben és a csarnok közepén egy sötét füstfelhő keletkezett, amiből Salem hatalmas, 5 méter magas hasonmása született meg és olyan, embertelen és földöntúli hangon visított, amivel fagyos rémületet ültetett mindannyiuk szívébe, megdermedtek a félelemtől és mozdulni sem bírtak. Akár egy kísértet feléjük vette az irányt.
A következő pillanatban a fények visszatértek, a szellem eltűnt, mintha soha nem is lett volna ott és mindenki, reszketve vette tudomásul, hogy a veszély elmúlt, de Hazel, Neo, Emerald és Mercury is eltűntek.
- Őszinte leszek, – Roman hangja is reszketett és csak lassan tudta leereszteni Melodic Cludgel-t. – most majdnem halálra rémültem.
- Mi volt ez?! – Blake értetlenül és rémülten kérdezte.
- Csak egy illúzió. – Ozpin válaszolt, de borzasztóan kimerültnek tűnt. – De egy nagyon pontos. – A botjára támaszkodva botorkált. – Ez volt Salem.
- Én… - Mike úgy állt ott, egy helyben, mintha villám csapott volna bele. – besz*rtam.
- Mi is megijedtünk, Mike, de... – Jaune csak leeresztette a kardját.
- Nem! – Mike kínosan ismerte be. – Én most tényleg össze sz*rtam magam! A gatyámba csináltam, szó szerint.
A bűz elárulta, hogy Mike nem tréfált, annyira megrémült, hogy szó szerint maga alá csinált, a többiek, habár a sokk még nem múlt el, de lassan, de hangosan elhúzva nevetni kezdtek.
- Mike… - Blake jó kedvét egy szörnyű dolog rontotta el. – van egy… nagyon rossz hírem.
- Nem várhatna, amíg gatyát cserélek? - A kövér, maga alá csinált fiú a csapatkapitánya felé nézett, aki még ájultan feküdt a padlón. - És Lance-ről megbizonyosodunk, hogy él-e még?
- Hát… - Mielőtt válaszolhatott volna, a szülei jöttek be és átölelték a lányukat.
- A rendőrség elkapta az összes Fehér Agyar katonát. – Szólt Blake anyja. – Haven biztonságban van.
- Sajnos, - Az apjának azonban egy rossz híre volt. – Adam megszökött.
- Semmi baj. – A bejáraton Ilia jött be, Lunával az oldalán. – Csak ő és Mandy szöktek meg. A Fehér Agyarnál nem követnek egy olyan vezért, aki sorsára hagyja az embereit.
- Röviden, - Luna magabiztosan sétált be. – rossz neki.
- Igen és a Fehér Agyart ez megosztja.
- Túl sokáig harcoltunk magunk között. – Ghira biztos volt benne, hogy a faunus-ok egy jobb jövő felé nézhetnek. – Talán ideje lenne egy új testvériséget indítani, aminek tényleg az lesz a célja, hogy a faunus-ok egy jobb jövőért dolgozhassanak.
- Akkor egy új vezér is kell. – Khali biztatóan a férje vállára tette a kezét, egyértelműen rá utalva.
Sun, aki csak most vette észre a régi barátait, akik épp összeszedték magukat a csata után, feléjük indult és húzta magával Blake-et is. A veszély elmúlt, Haven biztonságban van, az ereklyét megszerezték és nem kell többet harcolniuk. Ideje volt a RWBY csapat újra egyesülésének.
- Mi történt odalent? – Kérdezte Qrow, miután Yang odaadta neki a relikviát.
- Nem tudom pontosan. – Válaszolt Yang. – Mire leértem, Cinder eltűnt és Vernal meghalt.
- És Raven? – Yang nem akart beszélni arról az érzelmes társalgásról, ami odalent történt.
- Elment.
- Hát… - Qrow megértette, hogy Yang nem akar erről beszélni és tisztelettudóan az unokahúga vállára tette a kezét. – örülünk, hogy itt vagy, Petárda.
- Akkor, - Roman csak leporolta a kesztyűs kezeit. – megvan a szajré és nyertünk. Ha nem bánjátok, - A kalapjáért nyúlt, hogy megemelje, de teljesen elfeledkezett, hogy Neo elvette tőle. – veletek maradnék egy darabig.
- Hát… - Ruby a kimerültségtől térdre rogyott. – örülnénk, ha továbbra is segítenél.
- A magad nevében beszélj. – Yang nem örült Roman társaságának, de most segített neki, így adhat neki egy esélyt.
- Amúgy, - Weiss aggódva ült le a földön térdelő Ruby mellé. – jól vagy?
- Ezt nekem kéne kérdeznem tőletek. – Ruby felnézett Blake-re, aki kínosan visszatért a csapatához, mellette elsétált Yang, aki letérdelt a húga mellé. – Akkor, Blake… - Ruby folytatta, kínosan, azt sem tudva, mit mondhatna. – mit csinálsz errefelé?
- Én… - Blake-nek fogalma sem volt, mit kéne válaszolnia. – ugyanezt kérdezhetném tőletek. – Ruby csak szétnézett a másik két csapattársán.
- Ez… egy hosszú sztori.
- Hát… - Blake csak mosolyogva kitárta a karjait. – nem megyek sehova.
- És ez az, ami számít. – Ruby megbocsájtott neki. – Hogy mind itt vagyunk, együtt. Ugye?
- Igen. – Weiss is visszafogadta. – Yang? – Aggódva fordultak Yang felé, aki néhány napja kijelentette, mennyire dühös volt Blake-re, amiért egy szó nélkül elment, de most, hogy visszatért és hála a tudatnak, hogy mennyit segített nekik, megkönnyítette a megbocsájtást.
- Igen. – Yang is megbocsájtott.
A négy lány egy nagy csoportos öleléssel köszöntötték egymást. A RWBY csapat újra teljes volt.
- Nem tudom, hogyan, - Qrow csak a ziháló, a tüdejét mindjárt kiköpő Ozpin felé ment. – de megcsináltuk, Oz. – Látva, hogy mennyire le lett gyengülve és úgy fújtat, mintha mérföldeket futott volna, inkább aggódni kezdett. – Jól vagy?
- Jól vagyok. – Megváltozott a hanglejtése, egyértelműen Oscar irányított.
- Kölyök?
- Pihen… - Zihálta. – túl sok… erőt… használ…
- Hé, - Qrow egy kicsit félt, hogy Oscar még akár szívrohamot is kaphat. – ne erőltesd túl magad.
- Nem… - Egyértelmű volt, hogy Oscar a végkimerülés határán volt. – van egy… üzenete… - Az ereklyére nézett, amit Qrow tartott előtte. – El kell… vinnünk… Atlas-ba. – Ez volt a vég szava, mielőtt elájult volna.
- Hé! – Qrow elkapta és lefektette a földre.
Feltartotta a lámpást, ami baljóslatúan kezdett pulzálni. Ezt a csatát ugyan ők nyerték, de előre aggódtak, hogy milyen veszélyekkel kell még a jövőben megmérkőzniük, aminek az egyik okozója ez a lámpás lesz.
Mindannyian úgy bámultak a mennyezetre, mintha szellemet látnának és elsápadtak a félelemtől, Emerald annyi aurát használt, hogy az illúziójával megfékezze Ozpin-t és a többieket, hogy nem bírt mozogni és elájult. Hazel abban a pillanatban felkapta a lányt és a kijárat felé vette az irányt.
- Gyertek, amíg van idő! – Utasította Neo-t és Mercury-t, akik követték.
Mire az illúzió véget ért, már Haven-en kívül jártak, de még nem hagyhatták el Mistral-t, hiszen még ki kell deríteniük, mik Ozpin tervei és ehhez a Mistral-i alvilágban kell kutakodniuk.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.