Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
Egyedül, elárulva és legyőzve kellett Adam Taurusnak visszavonulnia, miután a Fehér Agyar milícia és a Mistral-i rendőrség rajtuk ütött és meghiúsították a Haven felrobbantására tett kísérletét, az embereit elkapták, neki pedig menekülnie kellett.
Miután átugrott Haven falán, a hegyoldalán lefele kezdett rohanni, bár futni nem is kellett, mert inkább csúszott lefelé, majdnem elvesztette az irányítást, de megkapaszkodott egy fa gyökerébe, amivel visszanyerte az egyensúlyát, lejjebb ugrott és egy másik fa ágára érkezett. A fa lombkoronája mögül látta, hogy Salem emberei, akik megmaradtak, egy ösvényen futottak végig, Hazel, a vállán cipelte az egyik lányt, Emerald-ot, mellette, az egyik oldalán futott a másik lány, Neo, a másik oldalán a fiú, Mercury. Egyértelműen menekültek, emellett Cinder, Raven, Vernal és Roman nem volt velük.
„A falkájuk megfeleződött.", gondolta magában, miközben leugrott a földre és folytatta az útját a város alsó negyedeibe.
Hirtelen reflektor-fény vakította el és látta, hogy egy csapat rendőr, akik őt keresik épp rászegezi a fegyvereit.
- Adam Taurus, dobja el a fegyvereit és felemelt kezekkel… - Adam meg sem várta, amíg befejezi a figyelmeztetést, egyből előrántotta Wilt-et, Blush-al tüzet nyitott, ami kellően megrémisztette és összezavarta a rendőröket annyira, hogy villámgyorsan ott teremjen közöttük, az egyiket levágta, a másikat agyonlőtte Blush-al, mire a maradék három tüzet nyitott, de Adam használta a Semblance-ét és Wilt-el elnyelve a lövések erejét, képes volt egyetlen energiasugárral kivégezni mindhárom rendőrt.
Az egyik sarokban meglátott egy alakot, aki halálra rémülten, sokkos állapotban figyelte végig az esetet. Adam egyből odafordult és az alakra szegezte Wilt hegyét. Egy öreg farmer volt, aki egyszerűen csak át akart haladni az utcán, felemelte a kezeit és elejtette a zsákot, amit cipelt.
A férfi lenézett az egyik halott rendőr testén lévő digitális kézi monitorra, amin Adam körözési fényképe volt látható. Ugyanaz a ruha és ugyanaz a Grimm maszk volt rajta, ami most is, kivéve, hogy a maszkja megrepedt.
- Kölcsön veszem a ruhádat. – Csak ennyit mondott, mire a férfi, ha még mindig rémült volt, egy kicsit összezavarodott.
- „Kölcsön" alatt… - Be sem fejezhette, mire Adam átszúrta a katanája hegyét a száján és a vörös penge hegye kijött a férfi tarkóján, majd az élet is kihunyt a szemében.
Adam megtörölte a kardját, a férfi holttestét és zsákját elvonszolta egy sikátorba, ahol levetkőztette, majd átvette a ruháit, egy feslett munkás bakancsot, egy foltos, bézs nadrágot és egy homokszínű kapucnis kabátot. A férfi meztelen testét behajította egy szemetes konténerbe, hogy minél később találják meg, a zsákjából mellé szórta a zöldségeket és belerakta a saját ruháit és a fegyvereit. A maszkját is leakarta venni, de amint ez megtörtént, az kettétört a kezében. Csak dühösen megrázta a fejét és azt is a szemétbe hajította.
A vállára vette a zsákot, mélyen az arcába húzta a kabát kapucniját és úgy indult el, mélyen a város alsó negyedei felé.
- Jobb kabátot nem tudtál volna lopni? – Egy női hang szólította meg az árnyak közül, mire gyorsan a hang irányába kapta a fejét.
- Mit keresel itt? – Adam kihúzta magát, amikor Mandy előjött az árnyékból és az egyik utcai lámpa megvilágította a lány arcát.
- Azt, amit te. – Felelte Mandy, az arcában felháborodottság és csalódás keveréke volt kivehető. – Menekülő utat a városból.
- Ha azt hiszed, hogy menekülök…
- Akkor, mit csinálsz miközben farmernak álcázod magad? – Mandy rátapintott a lényegre, hiszen ő is civilben, volt, egy pár fekete sportcipőt, egy hosszú cicanadrágot, azon egy rövid, fekete farmernadrágot és egy fekete, hosszú ujjú pólót viselt, a Grimm maszkját ő is eltávolította.
- Vissza kell jutnunk a Fehér Agyar főhadiszállására! – Kitért a kérdés elől és inkább utasítást adott.
- Szerintem, az felejtős. – Mandy csak megrázta a fejét.
- Nem kérdeztem, - Adam megragadta Mandy-t a pólója nyakánál. – hogy te mit gondolsz?!
- Akkor hadd fejtsem ki részletesebben! – Mandy csak lefejtette magáról Adam kezét. – Cserben hagytad az embereinket, miután megpróbáltad felrobbantani őket! Szerinted, a Fehér Agyar követni fog téged ezek után?!
Adam csak dühösen morgott egyet, csupa vöröst látott és fújtatni kezdett, mint egy bika a haragtól.
– FOGD BE! – Elővette a zsákból Wilt-et, hogy lesújtson a lányra, de Mandy egyszerűen csak el teleportált. Mögötte jelent meg, de nem támadott, csak keresztbe tett karokkal és közömbös tekintettel bámult rá.
Adam Blush-al tüzet nyitott, de Mandy a Semblance-ével ismét csak teleportált, mire Adam azt sem tudta hova kapjon a tekintetével. Egy füttyszót hallott maga mögül, mire Mandy ott állt egy magas lámpán egyensúlyozva, Adam újra tüzet nyitott, de Mandy leugrott a lámpáról egy padra, onnan egy kerítésre, végül egy fa mögé.
- MÉGIS, MIT AKARSZ?! – Kiabált Adam.
- Először, hogy lehiggadj! – Mandy visszaszólt. – Másodszor, beszélni!
- Miről?! – Adam még mindig előre szegezte Blush csövét.
- Arról, hogy mi a következő terved! – Adam erre döbbenten lejjebb eresztette a fegyverét.
- A „tervem"?
- Igen, - Mandy előjött a fa mögül, az egyik kezét maga elé tartva jelezte Adam-nek, hogy nem akar harcolni. – én ezek után is követlek. Szerintem, még van esélyünk, hogy megfizessünk azoknak az embereknek, azért, amit tettek velünk. Úgy is, hogy csak ketten maradtunk.
- Mégis, kikre gondolsz? – Adam eltette Wilt-et és az övére akarta akasztani, de az új nadrágjának nem volt öve, ezért csak a markában tartotta. Mandy csak az Adam bal szemén elterülő SDV égetett sebhelyre nézett.
- Az Atlas-iakon. Schnee Dust Vállalaton. Már ne a faunus-okért harcoljunk, hanem a bosszúért.
- Hagyjuk cserben a fajtánkat és… - Habár Adam tettei rettenetesek és kegyetlenek voltak, ő még megvolt róla győződve, hogy a faunus-okért cselekedett.
- A fajtánk hagyott cserben minket! Megpróbáltunk segíteni rajtuk, de úgy tűnik, nem kérnek a segítségünkből! – Mandy, tőle egyáltalán nem megszokott módon kiabált. – Most talán pár évig megpróbálnak egyenlően élni egymással, de pár évtized múlva úgyis elfelejtik, amit értük tettek és újra másodrangú polgárként fognak tekinteni a faunus-okra, újra el fognak nyomni minket és újra állatként fognak ránk tekinteni!
- Akkor… - Adam látta, Mandy mire akar kilyukadni. – mit kéne tennünk? – Mandy dühösen ökölbe szorította a kezeit.
- Semmit. – Mandy most már a saját fajtájára is gyűlölettel tekintett, nem csak az emberekre. – Tanuljanak a saját kárukból. Ha akarják, hogy megmentsék őket, akkor mi nem tehetünk semmit. Csak annyit tehetünk, - Behunyta a szemeit és eleredtek a könnyei. - hogy évekkel később kitárjuk a kezeinket és elmondhatjuk, hogy „Megmondtuk".
- Hű. – Adam még sosem hallotta Mandy-t ennyit beszélni, de nem tudott vitába szállni a hallottakkal.
- Igen. – Mandy letörölte a könnyeit. – Hagyjuk a faunus-okat és koncentráljunk saját magunkra
- Értem. – Adam sarkon fordult és elindult az utcába. – Tégy ahogy akarsz.
Mandy nem mondott semmit, csak úgy követte Adam-et, mint az utolsó reménysugarat. Sajnos, ez az út egy nagyon sötét irány felé vezetett.
Az első dolog, amit Lance meglátott, miután kipattantak a szemei, hogy még mindig Haven nagytermének a padlóján fekszik és az utolsó dolog, amire emlékezett, hogy Hazel könnyűszerrel legyőzte, a földre nyomta és áramot vezetett bele. Ezután egy ismerős vörös dologra emlékezett, ami elborította az elméjét és egy ismerős fejfájásra, amitől teljes sötétség lépett életbe. A Semblance-e aktiválódott és valaki bekapcsolta a chipet az agyába, amitől az leállította.
Gyorsan szétnézett a teremben és megkönnyebbülve vette észre, hogy az egész RWBY csapat újra egyesülve ölelkezett, a JNR csapat is együtt volt, Oscar és Qrow is egészben voltak és Roman megkönnyebbülve gyújtott rá egy szivarra.
„Legalább közülük senkit sem sikerült megölni.", ez volt az egyetlen dolog, ami nyugtatta. Összeszedte magát és sikerült felállnia, majd a RWBY csapat felé vette az irányt.
- Mindenki jól van? – Kérdezte Lance, kissé aggódva.
- Lance… - Blake volt az első, aki felnézett rá a csoportos ölelésből és úgy nézett rá, mintha valami borzalmas dolog történt volna.
- Mi az?! – Lance a legrosszabbra gondolt. – Megöltem valakit, a Semblance-emmel?! – Szétnézett és észrevette, hogy hiányzik valaki a csapatból. – Hol van Mike?! Ugye nem…
- Nem! – Ruby megnyugtatta. – Csak a mosdóba ment gatyát váltani.
- Azt… - Habár örült neki, hogy a kövér barátja életben van és jól, kicsit összezavarodott. - miért?
- Megjelent Salem. – Válaszolt Yang, ami megdöbbentette a Vörös Lovagot.
- Komolyan? – Habár ő nem látta a fantomképet, Salem nevének az említése is elég volt, hogy megremegjen. – Hol van? – Rettegve körbenézett, hátha meglátja valahol a rettenetes gonoszt.
- Csak egy illúzió volt… - Weiss szíve még mindig reszketett attól a visítástól. – de borzalmas volt.
- Mike becsinált! – Nevetett Yang.
- Talán infarktust kapott és… - Lance még mindig aggódott.
- Nem, - Yang tovább nevetett. – szó szerint összecsinálta magát és gatyát kell cserélnie!
- Oh… - Lance kissé elundorodott és nevetett egy kicsit. – hát… - Blake-re nézett, az egyetlenre, aki nem nevetett, sőt, még mindig úgy nézett rá, mintha elvesztettek volna valakit. – Blake, valami baj van?
- Lance… - Blake oldalra nézett, mint aki erőt próbál gyűjteni. – van egy nagyon rossz hírem.
- Mi történt? – Lance próbálta bátorítani.
- Akármi is az, - Yang a vállára tette a kezét, ami jól esett neki. – együtt megbirkózunk vele.
- Mivel birkózunk meg? – Mike visszatért, még érezni lehetett rajta a saját végterméke bűzét, de már kevésbé, mint mielőtt kiment volna a mosdóba.
- Mike… Lance… - Blake nem halogathatta tovább. – Lynda… - A faunus lány nevének említése rengeteg érzelmet kavart fel a két fiú szívében. – meghalt. – Ezzel az egy szóval egy világot omlasztott össze bennük és csak döbbenten hallgattak.
- Lynda… - Mike szíve majd megszakadt, azonnal a zsebébe nyúlt és elővette a hold formájú medált, amit Lynda-tól kapott azon a napon, amikor teljesítették a csapatmunka vizsgát Beacon-ben. Azon a napon, amikor a LLMM csapat igazán összeállt és amikor Lynda először nevezte őt a barátjának.
- Hogyan… - Lance sem hitte el, hogy a faunus lány, akivel annyit mulattak, nevettek, sírtak, örültek és harcoltak együtt, végleg elment. – mi történt?
- Ez komoly?! – Yang csak a fejét rázta.
- Nem lehet igaz! – Weiss letört.
- Miért? – Ruby is elszomorodott.
- A Fehér Agyar miatt. – Válaszolt Blake. – Egy régi barátom és az ő nővére rajta ütött a családom kúriáján, Sun és Lynda ott voltak, sikerült legyőznünk a Fehér Agyart, de az egyik emberük, annyi robbanószert csatolt magára, amivel az egész otthonunkat a földelt tehette volna egyenlővé… - Blake ökölbe szorította a kezeit és a könnyeivel küzdött, hogy visszatartsa azokat. – Lynda… nem hezitált. Minden erejét a Semblance-ébe összpontosította… talán még fejlődött is… de megragadta a fickót és másodpercek alatt kirohant vele… messze egy hegyre, ahova egy hatalmas krátert robbantott. Lynda feláldozta magát, hogy megmentsen mindannyiunkat.
- Oh… - Mike a homlokához tartotta a medált.
- Szóval… - Lance szavai is elakadtak, majd térdre rogyott.
- Nagyon bátor volt. – Egy férfihang szólalt meg a két fiú mögül. – Az emlékét sosem fogja elfeledni az Új Fehér Agyar és tisztelettel fogunk megemlékezni a hős csapattársatok áldozatáról.
- Srácok, - Blake bemutatta. – ő az apám, Ghira. Ő fogja átvenni a Fehér Agyar vezetését.
- Ön és a lánya érkezése mentett meg minket. – Lance kezet fogott a faunus férfival, de szomorúan a földre nézett.
- Mi a baj, fiam. – Ghira nem értette, hogy a győzelem ellenére Lance miért ilyen letört. – Tudom, hogy Lynda eltávozása mély nyomot hagyhatott mindannyiótokban, de…
- Nem ez! – Lance csalódott volt. – Csak… cserben hagytalak… - Méghozzá önmagában, hátra nézett a RWBY csapat felé. – mindannyiótokat.
- Dehogy tetted! – Mike azonnal mellé állt. – Bátran védted Ruby-t és Oscar-t!
- Nem végződött valami jól. – Lance-t nem sikerült felvidítani.
- Lance, - Ruby érezte, hogy a nagydarab fiú most maga alatt van. – te megtettél mindent, amit csak lehetett.
- De nem volt elég. – Lance lehajtotta a fejét. – Rendben leszek, csak idő kell.
- Addig is, - Ghira-nak eszébe jutott valami, ami segíthet neki. – találkozhatnátok valakivel, akinek Lynda éppoly sokat jelentet, mint nektek.
Kivezette a két fiút Haven udvarára, ahol már csak elvezették a letartóztatott Fehér Agyar katonákat és a milícia, meg a rendőrség tagjai őrködtek. Mike tekintete megakadt egy rövid, fehér hajú és kutyafülű kisfiú láttán, aki felé épp tartottak.
- Lance, - Megszólította a csapattársát. – az a fiú…
- Látom. – Lance a fiú karján lévő csuklópántot nézte.
- Monty, - Miután elég közel voltak hozzá, Ghira megszólította a kisfiút, aki azonnal felé nézett. – ez a két fiú Lynda csapattársa volt Beacon-ben. – A fiú nem mondott semmit sem, csak kíváncsian nézett a két nagyobb fiúra.
- Szervusz, Monty. – Lance kinyújtotta felé a páncélkesztyűs kezét, amit megrázott.
- Ha tudnád, - Mike épp úgy. – mennyit hallottunk rólad a nővéredtől.
- Ismertétek? – A fiú végre megszólalt.
- Hát persze! – Mike szólalt meg. – Nagyon jó barátok voltunk.
- Igaz, alig egy fél éve ismertük, - Vette át a szót Lance. – de ezalatt a fél év alatt olyan dolgokat éltünk át, amik tényleg összekovácsolják az embereket. – Emlékezett a veszélyes kalandokra, amiken átestek. – Remélem, neked nem kell majd ilyen dolgokon átmenned, hogy igaz barátokat szerezz.
- Ezenkívül, - Mike még hozzá tette. – az ilyen jó barátok felelősséget éreznek egymás iránt és… - Nehéz szívvel, de belenyúlt a zsebébe. – megígértem valamit a nővérednek, amit már nem tudok betartani. – Elővette a medált, amit Lynda-tól kapott. – Hogy visszaadom neki, - hatásszünetet tartott. – ezt.
- Az micsoda? – Kérdezte a fiú, mire Mike csak idegesen tapogatni és forgatni kezdte a medált.
- Lynda azt mesélte, - Mike belekezdett a történetbe. – hogy ezt a medált, még a ti dédnagymamátok készíttette a dédnagyapátoknak, Eric Dawn-nak a Nagy Háború idején. Egy mester ékszerész készíttette, aki nagyon jó barátja volt a dédszüleiteknek és ez volt dédnagyapátok nyakában, amikor Vacuo oldalán harcolni ment Vale partjai felé. Viselte minden nap, amíg a háború tartott és amikor leszerelt, hazament dédanyátokhoz, levette a medált, betette egy kis dobozba és sokáig ott is maradt.
- Egészen addig, amíg nagyapátok, Darren Dawn, becenevén, Dupla D fel nem csapott Vadásznak, hogy másokat védelmezzen, akárcsak az apja. Azon a napon, amikor levizsgázott, a dédapátok odaadta ezt a medált a nagyapátoknak, hogy ez legyen a szerencsehozó talizmánja. Sajnos, neki nem hozott akkora szerencsét, mint neki és öt évvel a vizsgája után, Grimm-ek végeztek vele, mint oly sok másik Vadásszal a Glenn-hegység összeomlásakor. A feladatuk az volt, hogy tartsák vissza a Grimm-eket, amíg csak bírják, hogy minél több időt nyerjenek a menekülő civileknek. Tudta, hogy a halállal fog farkasszemet nézni és tudta… nem álltatta magát azzal, hogy élve kijut onnan. Mielőtt elindult volna nagyapád megkért egy katonát, egy ember katonát, aki a mentésnél segédkezett, akit Vernon-nak hívtak, akkor találkozott vele először az életben és közismert tény volt, hogy az emberek akkoriban mennyire gyűlölték a faunus-okat, de ennek ellenére, megbízta, hogy vigye el a medált a meg nem született fiának, aki még nagyanyátok hasában volt. Sajnos, nagyapátok elesett, de Vernon megtartotta a szavát. Amint lezárták a Glenn-hegységet, elment Mistral-ba, a nagyanyátokhoz, hogy elvigye a medált apátoknak, aki akkor még csak egy kisbaba volt.
- Ez a medál volt apátok nyakában, amikor ő is felcsapott Vadásznak, majd, amikor súlyosan megsebesült, Lynda-nak adta, hogy vigyázzon őrá. Lynda viselte a dédnagyapja medálját Beacon-ben, de amikor összeállították a csapatunkat, a LLMM csapatot, nagyon rosszul alakultak a dolgok, a csapattréningen, ami arra volt hivatott, hogy kiderítsék mennyire tudunk együtt dolgozni, borzalmasok voltunk.
- Minden alkalommal elbuktunk, mert minden akadályt egyedül akartunk leküzdeni, ahelyett, hogy megosztottuk volna a terhet és ez leginkább Lynda-ra volt igaz. Olyan forrófejű és agresszív volt, hogy lehetetlenség volt vele egy csapatban dolgozni. Amikor elbuktunk a vizsgán, Ozpin bejelentette, hogy ad nekünk egy második esélyt, de még az azelőtti éjszakán, Lynda el akart menni, mert nem hitte, hogy sikerrel járunk.
- Szerencsére, ott voltam, hogy észhez térítsem és meggyőzzem arról, hogyha összefogunk és csapatként dolgozunk, akkor van esélyünk a sikerre. Lynda beleegyezett és másnap tökéletes eredményt értünk el. Ekkor váltunk igazi csapattá és Lynda ekkor kért meg engem, hogy vigyázzak a medáljára és megígértem neki, hogy egy napon visszaadom neki. Sajnos, ezt az ígéretet már nem tudom betartani, csak neked, Monty. – Átnyújtotta a medált Monty-nak, aki a fiatal kora ellenére, megértette, milyen fontos ereklyét kapott. – Megígéred, hogy vigyázol rá?
- Igen. – Monty elvette a medált, amit nagyon súlyosnak érzett, de tudta, hogy most már az ő kötelessége tovább vinnie ezt az örökséget. – Megígérem.
- Vissza kell vinnünk Oz-t a lakásra. – Qrow felemelte Oscar-t, aki ájult állapotban volt a harc után.
- Igen, - Jaune egyetértett és a JNR csapattal követték. – az lesz a legjobb, ha mindannyian pihenünk. Ez egy nagy diadal volt a számunkra.
- Még előtte, - Blake még egy ígéretet akart behajtani a kalapját vesztett Roman-től. – válaszolsz néhány kérdésre, ahogy megígértet!
- Igen! – Yang csatlakozott hozzá, keresztbe tett karokkal. – Kezdj beszélni!
A RWBY csapat körbevette Roman-t, arra az esetre, ha el akarna slisszolni.
- Ugyan már, - Roman csak szívott egyet a szivarjából és kifújta a füstöt. – nem ér rá ez az érzelmes beszélgetés?
- Megígérted, Roman. – Emlékeztette Ruby, bár ő nem volt annyira gyanakvó, mint a csapattársai.
- Ugyan, - Csak vállat vont. – tudod jól, hogy az ígéretem egy fabatkát sem ér. – Úgy mutatott magára, mintha olyan nagyon büszke lenne. – Egy hazug ember vagyok.
- Ugye most csak viccelsz?! – Weiss alig hitt a fülének, bár jobban meggondolva, kevésbé lepte meg.
- Egy hazug ember, aki megmentette a Jégkirálynő életét? – Emlékeztetett mindenkit Roman és Weiss-nak eszébe jutott, hogy tényleg az életével tartozik a gengszternek. – Cserébe, - Dörzsölni kezdte a tenyerét. – én is kérek egy apróságot és egy szívességet tőletek.
- Kitaláljuk, - Yang csak megforgatta a szemeit. – hogy ne kelljen válaszolnod a kérdéseinkre?
- Nem, - Roman csak megrázta a fejét. – az apróság, hogy hadd válaszoljak később a kérdéseitekre. – Látva a RWBY csapat mérges tekintetét, egyértelműen meg kellett győznie őket. – A hely tele van híradósokkal és kamerákkal, - Kinézett Haven udvarára, amiben egy egész híradós stáb jelent meg, hogy felvételt készítsenek a megtámadott Haven-ről. – nem hiszem, hogy jó lenne olyat felfedni a tömegnek, amit nem kéne.
- Jól van, - Blake engedett, de ő is keresztbe tette a karjait. – de ha sokat váratsz, megismered a mérges oldalamat.
- Volt hozzá szerencsém, - Roman megdörzsölte az arcát, emlékezve, amikor Blake a vonaton képen rúgta. – szóval ne aggódj.
- És mi a szívesség? – Ruby emlékezett erre is.
- Hogy veletek tarthassak Atlas-ba. – Miután elszívta a szivarját, eldobta a csikket.
- Miért? – Yang és a csapat többi tagja sem értette.
- Ez már egy olyan kérdés, amire később fogok választ adni. – Roman az ujján forgatva Melodic Cludgel-t sétált ki Haven-ből, követve a többieket.
- Én nem bízom benne. – Szögezte le Yang. – Ugye ti sem? – Fordult a csapattársai felé.
- Kizárt. – Blake csatlakozott hozzá, de Ruby és Weiss már nem voltak ilyen ellenszenvesek Roman-el.
- Ruby, Weiss? – Yang-nek nagyon nem tetszett, ahogy így hallgattak. – Csak nem hisztek benne?!
- Nem tudom, Yang… - Ruby sok kellemetlenséget érzett Roman-ben és azt is, hogy titkol valamit. - tényleg segített nekünk.
- És megmentette az életem. – Emlékeztette őket Weiss.
- Ezt nem mondjátok komolyan! – Yang teljesen kiakadt. - Ruby?!
- Azt mondtad, bízol bennem! – Ruby szigorúan nézett a nővérére. – Hogy én mindig tudom, mi a helyes! Én most azt gondolom, hogy nem lenne helyes úgy elítélni Roman-t, hogy meg sem hallgattuk! – Yang visszakozott, de még mindig sértődötten oldalra nézett.
- Adjunk neki egy esélyt. – Csatlakozott Weiss.
- Tök mindegy. – Yang sértődötten elhagyta az akadémiát, őt követte Blake.
A Mistral-i alvilág veszélyes hely volt, ahova a törvény keze nem ért el és egy veszélyes, félig-meddig anarchista társadalom jött létre, amit a Mistral-i tanács képtelen volt már évtizedek óta megzabolázni.
Neo még sosem járt itt, de rengeteget hallott róla Roman-től. Itt mindent lehetett, fegyverekkel és Dust-okkal kereskedni, bármilyen mennyiségben. A kábítószer árulása, prostitúció, késelés és egyéb erőszakos tettek minden naposak voltak erre, de még ennek a vad városnak is volt egyfajta rendszere. A bűnöző hadurak tartottak viszonylagos rendet és a határok havi rendszerességgel változtak.
- Pontosan, hova megyünk? – Mercury törte meg a csendet és épp Hazel-től kérdezte.
- Kis Miss Malachite-hoz, - Felelte a nagydarab férfi. – a Mistral-i alvilág legrettegettebb bűnözőhadurához.
- Mégis, miért? – Emerald csak letörten, lehajtott fejjel ballagott hátul, még mindig megviselte Cinder elvesztése.
- Tudnunk kell mi Ozpin következő terve, - Hazel vére még mindig forrott Ozpin gondolatától, - hogy hova viszi az ereklyét.
- És ez a nő tényleg tudni fogja? – Mercury nem volt valami magabiztos a tervben.
- Sokat nem veszíthetünk.
Már eltelt egy hét is Haven csatája óta, ez idő alatt okosabbnak látták, ha meglapulnak. A hatóságok valószínűleg úgy vélték, hogy a városon kívülre próbáltak eljutni és eszükbe sem jutott, hogy inkább a városban maradtak.
Neo csak megszorongatta Roman kalapjának a szélét, most már egyedül volt és neki kellett kigondolnia, mit csináljon következőnek.
- Jól vagy? – Kérdezte Emerald, együttérzéssel a hangjában. – Nem bánod, hogy Roman már nincs veled? – Neo csak gonoszul elvigyorodott, elővette a Scroll-ját és írni kezdett.
„Roman már a múlté, nincs rá szükségem. Veletek az oldalatokon többet és gyorsabban érhetem el, mint Roman-el valaha is. Most már én vagyok a főnök és ha legközelebb látom, befejezem, amit elkezdtem.", még az ujjával feljebb tolta a kalapját, ami most már az övé.
- Áh, - Emerald megértette. – akié a kalap az a főnök? – Neo csak kacsintott egyet és magára mutatott. – Szerintem, rajtad jobban áll.
Neo csak önelégülten vigyorgott és az arckifejezése annyit árult el, hogy „Tudom jól.".
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.
(Véget ért az 5-ig évad.)