Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
Habár Haven csatája nem tartott tovább néhány óránál és olyan gyorsan ért véget, amilyen gyorsan elkezdődött, a csata nagyon is megrázta a lakosságot. Két héttel később, amikor a nap újra felvirradt az emberek lassan, sokkból kigyógyulva, de újra folytatni kezdték a mindennapi teendőiket. Ugyanez volt igaz a RWBY csapatra, aki egy megérdemelt, nyugodt és békés éjszaka után frissen ébredve keltek fel, tudva, hogy jól végezték a dolgukat múlt éjjel.
Megállították a Fehér Agyart, hogy megsemmisítsék a Haven akadémiát és a KÁR-tornyot, megszerezték a Tudás ereklyéjét és megállították Salem tervét.
Habár a részleteket nem árulták el a médiának, csak annyit, hogy a Fehér Agyar terrorista frakcióját megállította a békepárti fél, amit Ghira Belladonna vezetett, Menagerie-ből. A hivatalos verzió csak arról számol be, hogy Qrow és a diákok csak látogatóba mentek Leonheart professzorhoz, hogy segítsenek az akadémián és Leonardo árulása is titokban maradt, elhitették az emberekkel, hogy hősként, az akadémiát védelmezve halt meg.
A RWBY csapat, ha sikerrel járt, de még mindig voltak kérdéseik, a mentorukhoz, Ozpin-hoz, aki jelenleg túlságosan kimerült és Oscar-nak, akinek a testében él még pihenésre volt szüksége, így őt nem tudták kikérdezni. A másik alak, akihez kérdéseik voltak az a legújabb társuk, Roman Torchwick volt, aki állítólag átállt hozzájuk.
- Meddig megyünk még? – Követelte a választ Yang, miután Roman beleegyezett, hogy még ma válaszol a kérdéseikre.
- Még néhány sarokra. – Felelt Roman, aki ismerős volt Mistral városában, hiszen itt nőtt fel.
- És jól főznek? – Érdeklődött Ruby, hiszen Roman megígérte, hogy elviszi őket egy étterembe.
- Hát… - Roman erre a kérdésre nem tudott válaszolni. - gyerekkoromban sokat ettem ott. Akkor még úgy tűnt.
- És milyen hely lesz?! – Weiss izgatott volt a ténytől, hogy annyi utazás, harc és házi főzőcskézés után, végre lehetőségük volt egy rendes étteremben enni. – Hagyományos Mistral-i? Talán egzotikus Vacuo-i? Esetleg, elegáns Atlas-i?!
- Legyen meglepetés. – Roman csak nevetett és megvonta a vállát. – A menü naponta változik.
- „Menü…" – Weiss összekulcsolta a kezeit és ráfektette a fejét, lehunyta a szemeit és maga elé képzelte az éttermet, amit megálmodott, amiben egy elegáns főpincér fogadja őket, egy megterített asztalhoz ülteti őket és a főszakács napi szinten új és kreatív étkeket talál ki, amivel elkápráztatja a vendégeit. – Vajon lesz Torta Komornyik…? – Motyogta magában, miközben folyni kezdett a nyála.
- „Torta… Komornyik?" – Roman csak értetlenül megrázta a fejét.
- Egy olyan komornyik, akinek külön az a feladata, hogy tortát hozzon. – Ruby megadta a választ, mire a többiek kuncogni kezdtek. – Weiss-nak az volt a kedvence.
- Ugye nem kell kiöltözni? – Reménykedett Yang.
- Nem kötelező. – Nyugtatta Roman. – Biztos vagyok benne, hogy ti lesztek ott a legszebbek.
- Te fizeted? – Blake egy fontos dolgot akart tisztázni.
- Én fizetem. – Biztosította őket Roman, miután befordultak a sarkon. – Meg is érkeztünk. – Tárta ki a karjait, amint az étterem elé értek.
- Ez… - Yang, ha nem is rajongott az elegáns éttermekért, ahol magas szintű etikettet kellett betartani, nagyon nem számított olyan típusú étteremre sem, amilyenhez Roman most hozta őket.
- Nem mondod komolyan?! – Blake megvetően keresztbe tette a karjait.
- Most ugye csak viccelsz? – Ruby azért reménykedett benne, hogy Roman csak tréfának szánja.
- Te jó ég! – Weiss, akinek az elméjét még a rózsaszín képzeletbeli köd homályosította el, erőteljesen próbálta a pozitívumokat meglátni. – Egész aranyos!
- Weiss… - Ruby alig hitte el, hogy egyedül Weiss-nak tetszik a hely. – most miről…
- Van egy kis rusztikus bája. – Weiss még tudat alatt képtelen volt belátni, hogy Roman milyen helyre hozta őt és a barátait. Egy régi raktárépületté alakított kis rögtönzött ebédlő, amiben több nagy, hosszú és hatalmas asztal volt, amik körül alacsony, ülő fapadok voltak és amik eléggé tele voltak. Nem volt semmilyen dekoráció, se üdvözlő recepció, de még csak pincérek sem, akik kiszolgálnának. – Talán Vacuo-i asztaluk van, ahol mindenki azt szed, amit akar.
- Weiss, - Yang próbálta megértetni a barátjával, hogy ez nem egy álom étterem, amiről fantáziál. – nyisd már ki a… - Roman csak leállította azzal, hogy a vállára tette a kezét.
- Várj, kíváncsi vagyok, mikor esik le neki.
- Ez nem vicces! – Yang lerázta magáról Roman kesztyűs kezét.
- Mi a neve a helynek? – Weiss felnézett az ütött-kopott, zöld táblára, amivel fakó, de kivehető betűkkel volt felírva a hely neve. – Mistral Hach-lechtlan Kogyha? – A lány még mindig fülig érő mosollyal nézett be. – Elég puccos neve van.
- Oké, - Yang is elmosolyodott Weiss tudatlanságán és egy dolgot el kellett ismernie Roman-nek. – ez tényleg vicces.
- Jaj, milyen kedvesek, - Weiss-t meghatotta, hogy az étterembe betérő hajléktalanokat nem zavarták el. – a hajléktalanok még be is jöhetnek használni a mosdód. Vehetnek egy tálcát, sorba állhatnak, ajándékba kapnak ételt, amit… - Az elméjében lévő rózsaszín köd elkezdett tisztulni és lassan, de fokozatosan látni kezdte a szürke, rideg valóságot. – nem elvisznek… hanem… leülnek… és… itt eszik… - Weiss-ba villámcsapásként csapott bele a rettenetes felismerés. – ÚRISTEN, TE EGY HAJLÉKTALAN KONYHÁRA HOZTÁL?!
- Megfigyelésből ötös. – Roman csak jót nevetett a gazdag lány reakcióján.
- Ugye nem várod el, - Yang sem akart itt enni. – hogy ide üljünk be?
- ÉN IDE BE NEM TESZEM A LÁBAM! – Weiss még mindig dühös volt.
- Mi bajotok van? – Vont vállat Roman.
- Roman, - Blake tisztázni szeretett volna egy dolgot. – nem vagyunk hajléktalanok.
- De éhesek igen. – Roman viszont egy másik dolgot tisztázott. – Még nem reggeliztünk és mondtam, hogy én állom.
- Igen, - Forgatta a szemeit Yang. – az ingyen konyhát, ahol nem kell fizetni, te állod.
- Lehetne, hogy eltűnjünk innen, - Weiss idegesen toporzékolt. – mielőtt valaki tényleg azt gondolná, hogy be akarunk menni?!
- Ez elég durva vicc volt, Roman. – Ruby sem nevetett.
- Nyugodjatok már meg! – Roman kezdte elveszteni a türelmét. – Ide nem csak hajléktalanok járnak, piti, megélhetési bűnözők, az árvaházból gyerekek és lusta, alkoholista munkakerülők, akik a saját hibájukból kerültek az utcára. – Ez nem sokat javított a lányok véleményén és az is rátett egy lapáttal, hogy épp ekkor, egy nagyobb csapat, éhes hajléktalan tért be az étterembe. – Bár… a hajléktalanok a célközönség. – A lányok arckifejezése, ami teljesen egyforma, lefáradt és gyanakvó volt, mindent elárult Roman-nek a véleményükről. – Tudom, mire gondoltok, de ez egy viszonylag normális hely! Nem köpnek a kajába, heti egyszer takarítanak és nem adnak romlott ételt! Ez egy ingyen konyhán már luxusnak számít! Gyerekkoromban folyton itt ettem és semmi bajom nem lett!
- Miért kellett gyerekként hajléktalan konyhán enned? – Ruby fejébe ez a gondolat csapódott.
- Az árvaházból folyton idehordtak minket a gondozók. – Válaszolt Roman, aki előre ment, benyitott és az orrát megcsapta az ismerős, dohos fa, az olcsó étel és a mosdatlan hajléktalanok szaga. – Gyertek már, - Jelzett a lányoknak, hogy kövessék. - jó lesz.
- Én tudnék enni. – Ruby volt az első, aki követte.
- Ha így válaszokat kapunk. – Yang már remélte, hogy Roman végre beszélni fog.
- Láttam már rosszabbat is. – Blake követte a csapattársait.
- Ti tényleg bementek egy ilyen helyre?! - Weiss egyedül maradt az utcán és minden porcikája hevesen tiltakozott, hogy bemenjen az étterembe.
- Ha ismersz egy másik olyan helyet, ahol 5-en ehetünk ingyen, akkor oda megyünk. – Roman ultimátumot ajánlott, vagy bejön és együtt eszik a barátaival, vagy visszamegy a lakásba, egyedül és éhesen.
- Ezt sosem bocsájtom meg neked. – Weiss végül beadta a derekát és átlépte a kopott küszöböt.
Nem nagyon törődött velük senki sem, a hajléktalanok csak folytatták az evést, hálát adva, hogy az étterem legalább napi egy étkezést biztosít a számukra és nem is figyelték, ahogy egy csapat fiatal, akik egyáltalán nem tűntek közéjük valónak, át csörtetett az étkezőn és a pulton kaptak egy-egy műanyag tálba egy sűrű és zavaros levest és egy tál, pépes, szafttal kevert pörköltet, főtt krumplival és egy-egy szelet kenyeret.
- Nem is olyan rossz. – Ruby-nak ízlett az étel.
- Ahhoz képest, hogy hajléktelen konyha. – Blake is elismerte.
- Lehet felcsapok csövesnek, csak a kajáért. – Yang is jóízűen túrta magába.
- Na jó, - Weiss vett egy mély levegőt. – a méltóságom most zuhan a mélypontra. – Kanalazott egyet a levesből, a szájába vette és lenyelte.
- Na, hercegnő? – Roman magabiztosan kanalazta a saját levesét. – Hogy ízlik a szegény ember étke?
- Finom. – Weiss elszégyellte magát és elpirult zavarában és tovább kanalazott.
- Megmondtam.
- Jól van, - Ruby, miután befejezte az evést, félretolta a tálat és komolyan Roman felé nézett. – most már elárulod, miért akarsz velünk tartani?
- Hm? – Roman elővett egy szivart és meggyújtotta. – Ja, igen. – Szívott egyet belőle és kifújta. – Mint azt már mondtam, nem értek egyet a tervével, hogy elpusztítsa a világot, de ezenkívül, van egy másik oka, a túlélés.
- Túlélés? – Ruby emlékezett jól, mit mondott neki Roman, „Hazudni, lopni, csalni és túlélni.".
- Igen, - Kényelmesen hátradőlt, miközben tovább pöfékelt a szivarjával. – a helyzet az, hogy az oldalváltással, Salem biztosan holtan akar látni és Neo-t fogja felhasználni erre a célra.
- Neo? – Yang emlékezett az alacsony, felemáshajú lányra. – Ő a… barátnőd volt? – Roman előre hajolt és rászegezte a hirtelen, szigorúvá vált zöld szemeit, de nem válaszolt, csak némán pislogott.
- Vagy csak a barátod? – Találgatott Blake, de Roman most felé nézett, amivel eléggé ijesztő látványt nyújtott
- A társad? – Weiss lejjebb ment.
- A segéded? – Fejezte be Ruby.
- Olyasmi. – Roman csak ennyit tett hozzá. – Nem mellékesen, még Raven is a nyomomban lehet. – Megforgatta a szemeit és megrázta a fejét. – Mindig a rossz nőkben bíztam.
- Szóval, Neo… - Ruby próbált olyan tapintatos lenni, nem tudta, pontosan mi volt Roman és Neo között, de az egyértelmű volt, hogy Roman-t nagyon megrázta Neo árulása és az is, hogy nem akar erről beszélni. – utánad fog jönni?
- Valószínű. – Válaszolt Roman. – Az a lány túl jól ismer engem és egyedül nincs sok esélyem ellene.
- Há, - Yang egyvalamit azért nevetségesnek tartott. – félsz Neo-tól?! Látszik, ki hordta a nadrágot!
- Kötözni való bolond lennék, ha nem félnék, most, hogy Neo holtan akar látni. – Roman-re nem hatott a férfi büszkeségének a sértése. – Hatalmas hibát követ el az, aki alábecsüli azt az apró lányt, elvégre, szinte mindent én tanítottam neki.
- Értem, - Ruby már megértette, Roman és Neo régóta voltak együtt és több volt közöttük egyszerű munkakapcsolatnál. – és azért maradsz velünk…
- Mert veletek nagyobb az esélye, hogy én vághatok vissza neki.
- Gondolod, - Találgatott Blake. – utánad fog jönni?
- Ismerem Neo-t. Nem szeret fél munkát végezni, különösen, ha személyes ügyről van szó.
- De mi történt köztetek? – Weiss ezt az egyet nem értette.
- Ekkor jött a képbe Raven. Amint megtudtam, hogy mik Salem hosszútávú tervei, már csak egy kiutat kerestem, Neo-val. Reméltem, hogy neki lesz egy terve hogyan lehet kikerülni a markából és felajánlotta, hogy csatlakozhatok a klánjához, ha segítek neki megszerezni az ereklyét Haven-ből.
- De a dolgok nem úgy alakultak, ahogy elterveztétek. – Ruby ebben az egyben biztos volt.
- Raven elárult? – Gondolta Yang.
- Nem, - Roman dühösen szorította össze a már elszívott szivar csikket. – hanem Neo. Elárulta Cinder-nek tervemet. Úgy tűnik, Neo-nak nem esett le, hogy Salem csak egymás ellen akart fordítani minket, ami úgy fest, sikerült is neki.
- Akkor, - Ruby már kitalálta a többit. - Neo ezután egy másik ajánlatot tett Raven-nek, hogy segítsen megölni téged.
- Talált, - Roman tapsolt egyet. - Piroska.
- Szóval, - Yang csak megvetően keresztbe tette a karjait. – csak azért segítesz nekünk, hogy magadat mentsd és…
- …és a saját önző érdekem miatt! – Roman csak legyintve fejezte be Yang mondatát. – Tegyél fel mást lemezt, Szöszi. – Felállt és a kijárat felé vette az irányt. – Remélem, mindannyian élveztétek a reggelit, de most már ideje visszatérnünk a házba.
- Roman, - Yang még utána szólt, aki vissza is fordult. – még mindig nem bízunk benned. – Roman csak ravaszul elmosolyodott.
- Eddig ez a legbölcsebb dolog tőletek.
A házba visszaérve, óriási fejmosás járt a RWBY csapat tagjainak Qrow részéről.
- Mégis, hol voltatok?! – Az nem volt kifejezés, Qrow mennyire dühös volt.
- Roman-el mentünk reggelizni. – Válaszolt Yang, nem értve, miért volt ilyen dühös a nagybátyja. – Azt mondta, megengedted.
- Én nem is tudtam róla! – Qrow most Roman felé fordult, aki ártatlanul felemelte a kezeit.
- Igazából, én azt mondtam, hogy nem tiltakozott.
- Még mindig nem értem, miért nem beszélhettünk itt a házban? – Ruby tette fel a kérdést.
- Nektek ígértem meg, hogy válaszolok a kérdéseitekre, - Roman csak kitárta a karjait. – nem az apádnak és a barátaidnak.
- Tessék?! – Ruby csak megrázta a fejét. – Qrow nem az apám, hanem a nagybátyám!
- Oh, - Roman kissé zavarta, hogy tévesen ítélte meg a kapcsolatukat. – pedig azt hittem.
- Elég legyen! – Qrow nem tűrt több engedetlenséget. – Többet senki se menjen sehova az én vagy Oz tudta nélkül! – Megragadta Roman karját és dühösen a szemébe nézett. – Különösen te!
- Jaj, - Roman csak tettetett aggodalommal tette a másik kezét a szája elé. – most büntiben vagyok?
- Te… - Qrow készen állt, hogy képen verje ezt a nagyképű rohadékot, de Ozpin közbe szólt, mire Qrow eleresztette Roman-t.
- Elég legyen! – Roman számára egy kicsit fura látvány volt, hogy egy 14 éves gyerek parancsolt, de úgy állt ott, mint egy bölcs, sokat látott ember, aki már többet megélt, mint azt bárki gondolná. – Nem harcolhatunk egymás között! – A botjával sétált felalá, miközben a lámpás ott lógott az övén és egészen a térdéig ért. - A legfontosabb, hogy minél előbb elvigyük a lámpást Atlas-ba!
- Atlas-ba? – Ruby visszakérdezett.
- Atlas-ba? – Yang is.
- Atlas-ba? – Jaune is.
- Atlas-ba? – Nora és Ren egyszerre.
- Atlas-ba? – Mike is.
- Atlas-ba? – Lance is.
- Igen, - Qrow csak lefáradtan megdörzsölte a homlokát, miután mindenki egymás után kérdezgette. – Atlas-ba!
- Valahonnan ismerős, - Roman igyekezett felsorolni Atlas legjellemzőbb tulajdonságait. – fejlett robotok, a Schnee Dust Vállalat, tele öntelt sznobokkal, annyi szabály, mint égen a csillag, sz*r kaja, még sz*rabb időjárás, túlárazott hotelek, vizezett alkohol és ócska dohány? Nekem ez ugrik be Atlas-ról.
- Én valahogy nem ilyennek ismertem meg Atlas-t. – Weiss-nak más véleménye volt Atlas-ról. – Szerintem egy művészien szép város, tele luxus hotelekkel, jó éttermekkel, valamint a tudomány és a művészetek fellegvára és az ottani KÁR-torony az összes közül a legnagyobb.
- Igen, - Roman csak megforgatta a szemeit. – ilyen lehet Atlas, ha gazdag vagy. A valóságban, a bürökrácia és a korrupció melegágya.
- Akkor neked ez biztos olyan lesz, mintha hazamennél. – Vágott oda Blake.
- Korántsem! – Roman hangjában érezni lehetett, hogy ezt most sértésnek vette. – Az ottani bűnözők papírral és tollal harcolnak. – Egyértelműen undort érzett az Atlas-i bűnözők iránt. – Mindig mindent papírral akarnak megoldani, biztosításokat kötnek, amik tele vannak kiskapukkal, hogy aztán az ügyvédjeikkel forgassák ki egymást a vagyonukból. Az ilyenektől felfordul a gyomrom.
- Hát, - Qrow csak leült a kanapéra és keresztbe tette az egyik lábát a másikra. – Oz azt mondta, Atlas-ba kell menjünk. – Erre a kijelentésre Weiss rémülten felkapta a fejét.
- Most ugye csak vicceltek?
- Nézzük a jó oldalát, - Nora, aki eddig a földön feküdt, a bőröndjét használva párnának. – legalább kimozdulhatunk ebből a házból. – Nem volt mese, Weiss és Roman, akiknek egy porcikája sem kívánt Atlas-ba menni, bele kellett törődniük.
- Elhihetitek, - Qrow is közéjük tartozott. – nekem sincs sok kedvem hozzá, de a Tavasz Hajadon nélkül, aki visszazárhatná az ereklyét a kamrába, ez a legjobb esélyünk, hogy biztonságba helyezzük.
- Atlas, - Ren-nek volt egy fenntartása. – talán a legbiztonságosabb királyság jelen helyzetben, de a határai le vannak zárva. Ironwood tábornok minden Atlas-i egységet visszahívott.
- Nem mindet. – Qrow elővette a Scroll-ját és kivetítette Mistral kontinensének az északi részét. – Argus Mistral északi partvidékén fekszik és az a legfontosabb kereskedelmi pont Anima és Solitas között és ott található a legnagyobb Atlas-i katonai helyőrség a királyságon kívül. Kizárt, hogy csak úgy elhagynák és ha jól játsszuk ki a lapjainkat, jó esély van rá, hogy rávegyük őket, hogy egyenesen Ironwood-hoz kísérjenek minket.
- Végül is, - Blake-nek ötlete támadt és Blake-re nézett. – velünk van a Shnee Dust Vállalat örökösnője.
- Igen, - Roman támogatta Blake tervét. – jó kis váltságdí… - Hirtelen észbe kapott és mint akinek megbotlott a nyelve, megrázta a fejét és kijavította magát. – akarom mondani, jutalmat kapnánk érte. – Nevetgélt magában. – Bocsi, megszokás.
- Ami azt illeti, - Weiss, miközben Dust fiolákat pakolt a bőröndjébe kijavította a barátját és a gengsztert. – már csak ex-örökösnő vagyok.
- Igaz, - Yang próbált optimista maradni. – de ha van némi esély rá, hogy jutalom pénzt kapjunk, azért nem ártana megpróbálni. – Végül rákacsintott Weiss-ra, aki csak a fejét rázva csukta be a bőröndjét.
- Remélhetőleg, összejön ez a terv. - Ozpin örült, hogy a többiek még azok után is képesek mosolyogni, amit eddig átéltek, de neki kellett letörnie a kedvüket. – Tudom, nem ártana időt adnom nektek, hogy pihenjetek, de az a helyzet, hogy most szűkében vagyunk.
- Igen, - Blake a lámpásra nézett. – amíg ez az izé kint van a kamrából, nagy esély van rá, hogy rossz kezekbe kerül.
- Amúgy, - Jaune, miközben a kardját fente, kíváncsi lett valamire. – pontosan mire képes? Qrow nem mondta el. – Qrow, aki éppúgy a sötétben volt ezzel kapcsolatban, mint a többiek, kíváncsian Ozpin felé nézett.
- Gondolom, - Roman is kíváncsi volt, hiszen az életben nem látott még igazi varázs ereklyét. - nem csak annyi, hogy világít?
- Természetesen. - Ozpin megfordult és két kezével a botjára támaszkodott, majd az egyikkel levette a lámpást az övéről és magyarázni kezdett. – A Tudás ereklyéje egy elképesztően hatalmas és veszélyes erővel rendelkező ereklye. – Ahogy magyarázta, a lámpás növekedni és világítani kezdett. – A használója bármilyen kérdést feltehet neki és a lámpás szelleme megválaszolja.
- Elképesztő! – Ren-t lenyűgözte.
- Hihetetlen. – Blake is ámulattal nézte.
- Sokra tudnám használni. – Roman keze szinte viszketett, hogy ellopja.
- Akkor mire várunk?! – Lance-nek egyből ötlete támadt. – Kérdezzük meg tőle, hogy mik Salem tervei!
- Sajnos, amekkora erővel rendelkezik, a hátulütői éppoly nagyok. – Ozpin egyből letörte a lelkesedésüket. – A jövőt nem tudja megmondani és csak 3 kérdésre válaszol.
- 3 kérdést minden felhasználónak? – Mike felemelte a kezét, jelentkezésképpen.
- Nem. – Ozpin kijavította. – 3 kérdést 100 évente, felhasználótól függetlenül.
- Vagyis, - Lance próbálta összerakni fejben. – ha most én kérdeznék tőle és odaadnám Mike-nak, akkor is csak két kérdés maradna?
- Pontosan.
- Hát, - Yang csak megvonta a vállát. – azért ez sem olyan rossz.
- De nem is olyan jó. – Roman csalódottan nézett a lámpásra.
- Akkor gyorsan találjuk ki! – Nora egyből felpattant és energikusan körberohant mindenki körül. – Mit kérdezzünk először?! – Megszállottan magához vette a lámpást és egyenesen az arcába nyomta. - Kérhetünk több kérdést?! Kérhetünk?!
- Nem kívánságokat teljesít. – Ren a homlokát dörzsölve kijavította Nora-t.
- Attól tartok, - Ozpin csak nevetett Nora energikusságán, ez a lány mindig mosolyra tudta fakasztani. – jelenleg egyetlen kérdésre sem képes válaszolni. – Nora morcosan letette a lámpást és visszaült a helyére. – Az utolsó kérdést már 30 évvel azelőtt feltettem, hogy elzártuk volna. Legalább 70 évet kell várni, mire újra használhatnánk.
- Hát, - Ruby csak bámult a lámpásra. – legalább már tudjuk, hogy micsoda.
- Igen, - Roman teljesen csalódott volt. – egy kacat, amit nem használhatunk semmire.
- De biztonságba kell helyeznünk! – Tette hozzá Ruby.
- Egyetértek, Ms. Rose. – Bólintott Ozpin.
- Minek? – Roman csak értetlenül rázta a fejét. – 70 évig nem csinál semmit, csak világít. Elég gagyi.
Miután már nem volt mit megbeszélni, a csapat tagjai elkezdték összepakolni a holmijukat bőröndökbe és felkészültek egy újabb nagy utazásra. Ezúttal nem gyalog kellett megtenniük a sok mérföldet, hanem rendelkezésükre állt Mistral városának a vonat állomása, ahonnan több vonat is indult a kontinens különböző pontjaira.
Roman, ahogy végignézett az állomáson, eszébe jutottak az évek, amit akkor érzett, amikor elhagyta Mistral-t. Természetesen, ideges volt, de rengeteg jó dolog történt vele, amikor Vale-be érkezett, reméli, most is jó dolgok fognak rá várni, hogy ismét elhagyja a szülőországát.
Az állomás mit sem változott, tele volt éttermekkel, kávézókkal, napernyős ülőhelyekkel, ahol a vendégek leülhettek, valamint mindenfelé érkező meg távozó emberek jártak-keltek, akik vagy most érkeznek a városba, vagy épp most mennek el. Az állomás közepén még mindig ott volt az a két sárkánykígyó szobor, amik egymásra tekeredve törtek fel a mennyezet felé, az egyik sötétbarna, a másik krémszínű márványból készült.
- Mitől vagy ilyen izgatott, Piroska? – Roman és a többiek az izgatottan ugráló Ruby felé néztek, aki egy széles vigyorral rejtegetett valamit a háta mögött.
- Tá-dá! – Egy papírzacskót vett elő.
- Micsoda időp… - Weiss csak megforgatta a szemeit, de Yang félrelökte és teljes elhatározottsággal indult a húga felé, hogy megszerezze a zsákot.
- Mit vettél nekem?! – Ruby csak eltartotta tőle a zsákot.
- Várnod kell, amíg láthatod! – Csak kiöltötte rá a nyelvét.
- Ez nem ér! – Yang már indult is, hogy megszerezze a csomagot, de a civakodót nővéreket Nora izgatott ugrálása szakította félbe.
- Oh, alig várom, hogy Argus-ba érjünk! Gyönyörű, északi partvidék! – Kéjesen Ren felé fordult, akit megpróbált elképzelni fürdőgatyában. – Gondoljátok, korán van még a strandszezonhoz?
- Sajnos, igen. – Ren ezzel le is törte a lány ábrándozását. – De talán Atlas-ban lesz uszoda?
- Ja, - Roman még mindig nem volt feldobva az Atlas-i úttól. – ha lesz is, tuti méreg drága lesz, tele gazdag, kövér gyerekekkel, akik tuti belepisálnak a medencébe.
- Remélem, örültök, hogy Atlas-ba megyünk, - Weiss sem rajongott az ötletért. – de el nem tudnátok képzelni, hogy én miken mentem keresztül, hogy elhagyhassam Atlas-t!
- Tudom, hogy aggódsz, - Ruby bíztatón a barátja mellé ült. – de bízz bennem, hogy a RWBY csapat egy pillanatra sem fog magadra hagyni. Megígérem.
- Ahogy a jó öreg Torchwick sem, - Roman is mellé ült és megpaskolta a fejét. – amíg megkapjuk érted a váltság… - Megint megbotlott a nyelve, de gyorsan korrigálta. – mármint a jutalom pénzt. – Weiss csak bosszankodva elhúzódott Roman mellől, aki nem látja többnek egy Lien-el teli zsáknál.
- Egyet sem kell aggódni, - Ironikusan, két haszonlesőnek tűnő, fegyveres férfi szólította meg a csapatot. Az, amelyik beszélt, egy erős kötésű férfi, barna csizmában, sötétszürke nadrágban, barna, aranyszínű fémcsatos, barna övvel, fekete pólóban, fekete bőrdzsekiben és barna kesztyűben volt. Rövid, fekete haja volt és hamis kedvességgel mosolygott a csapatra, miközben a henger formájú buzogányát, amiből háromszög formájú tüskék nőttek ki a vállára támasztotta. – amíg mi a fedélzeten vagyunk!
A másik férfi, fekete csizmát, nadrágot, barna övet, fehér inget, rajta kék mellényt és fekete ujjatlan kesztyűt viselt, a hosszú, barna haját lófarokban hordta, de egy tincs lelógott a jobb szeme mellett és a szakálla, ami csak az álla csúcsát takarta, elegánsan volt nyírva. A bal vállára egy nagy mordályt támasztott és a társához hasonlóan, hamis, kedveskedő mosoly ült az arcára.
- Ha már a haszonlesők vannak szóban… - Weiss és a többiek gyanakodva nézett a két férfira.
- És maguk…? – Nora is sejtette, hogy nem szimplán barátkozni akartak.
- Dee, - A buzogányos előbb magát, majd a társát mutatta be. – és Dudley, természetesen. Igazi Vadászok az Argus-i térségből. Mindenkit megvédünk, amíg Grimm-ekkel teli területeken haladunk át.
- De, - Dudley vette át a szót. – egy nagylelkű borravalóért, elintézhetjük, hogy a ti kocsitok extra figyelmet kapjon. – Kacsintott egyet. – Arra az esetre, ha valami balul sülne el.
Ruby és Yang egyszerre görnyedtek le a két férfi szánalmas, extra pénzszerzési kísérletétől.
- Van valamim a számotokra! – Hirtelen, Qrow hangját hallották a posta felől, aki visszatért a csapathoz, miután feladott egy levelet Ironwood-nak. – Kopjatok le! – A két férfi és a két unokahúga közé állt. – Úgy fest, a Mistral-i Vadászok eléggé hanyatlásnak indultak manapság. – A két férfinak nem tetszett Qrow beszólása, sem az, hogy a két lány mindenféle arcokat vágva, rájuk mutogatva gúnyolódik rajtuk.
- Hé, te most egy… - Dee már készült bedobni a Vadász rangját, de Qrow megelőzte, amikor megmutatta a saját engedélyét.
- Profi Vadásszal beszélsz. – Amint meglátták, hogy az engedély valódi, egyből visszakoztak. – Ha most szépen elmentek, talán nem fogom jelenteni, hogy teljesen őrizetlenül hagytátok a személyzeti bejáratot. Szégyen, hogy kudarcot vallottatok a munkátokban, mielőtt az elkezdődött volna.
- Én… - Dudley rémülten a társára nézett. – Nem én voltam!
- Csak menjünk, hülye. – Dee csak sóhajtva fordult sarkon, húzva maga után a társát.
- Tudjátok, - Oscar szólalt meg. – a világ megmentésének a terhe, néha elég megterhelő tud lenni. – Felnézett a csapatra mosolyogva. – De az ilyen emberek boldoggá tesznek, hogy a mi munkánk és nem az övék.
Ezzel a kijelentéssel egyikük sem tudott vitába szállni.
- Szóval, - Qrow még egy utolsó kérdést tett fel indulás előtt. – készenálltok az utazásra?
- Jap!
- Csak Blake-re, Mike-ra és Lance-re várunk. – Emlékeztette őket Weiss.
Blake még utoljára búcsút vett Ilia-tól és Lunától az állomás emeleti részlegén.
- Úgy sajnálom, ami Lynda-val történt. – Ilia, amennyire örült, hogy kapott még egy esélyt a megváltásra, még mindig kísértette a múlt és az elkövetett bűneinek a terhe. – Úgy érzem, hogy az én hibám az egész.
- Nekem mondod? – Luna szintúgy, alig bírt Monty szemébe nézni a történtek után. – Egy családtagot vesztettem el.
- Úgy érzem, - A két lány leginkább Blake-nek volt hálás. – meg sem érdemeljük, amit a családod tett értünk.
- Hát, - Blake megbocsájtott nekik. – túl kell esnetek ezen, Luna, Ilia. Haven megmentése egy jó kezdőlépés, hogy a faunus-okat jobban kezeljék Mistral-ban. Most már csak tovább kell haladnotok ezen az úton.
- Igen! – Ilia tele volt a megváltás reményével.
- Ez lesz a mi vezeklésünk. – Luna is készenállt egy második esélyre.
- A Fehér Agyar talán bukás volt, - Ilia reménykedett benne, hogy nem követik el ugyanazt a hibát, amit a régi rend. – de azzal, hogy az apád egy új mozgalmat hozott létre, az Új Fehér Agyart, több hitünk van, mint eddig ezelőtt. – Átölelte Blake-et. – Köszönöm, Blake. Mindenért. – Érezni lehetett a hangján a bánatot, amit Blake távozása okozott. – Bárcsak ne kéne még menned.
- Tudom, - Az ölelés véget ért. – de a csapatomnak szüksége van rám. Azok az emberek, akik a Haven elleni támadásért és Beacon bukásáért felelősek még odakint vannak és meg kell őket állítani.
- Tuti nem fogsz unatkozni. – Luna csak nevetett egyet.
- Ez az előnye, ha a világot akarod megmenteni. – Ilia csatlakozott.
- El nem képzelnétek ez mennyire igaz.
- Blake, - Luna-t egy dolog aggasztotta a jövővel kapcsolatban. – gondolod, hogy Monty… megbocsájt nekem valaha?
- Biztosat nem tudok mondani, - Blake az állomás túloldalára nézett, ahol Lance és Mike még beszélgettek a faunus kisfiúval. – de ha olyan, mint a nővére, akkor csak idő kell neki. A szívén lévő seb még friss.
- És tényleg odakakilt?! – Monty nevetett, miután Lance elmesélt egy vicces történetet Beacon-ből, amiben Lynda is ott volt velük.
- Igen… - Mike csak kínosan elvörösödött a kellemetlen emléktől. – és nekem kellett összeszedni. Akkor tanultam meg, hogy soha ne kezeljem Lynda-t kutyaként.
- Azt tényleg nem szeretjük. – Figyelmeztette Monty.
- Mindezek ellenére, - Lance is visszaemlékezett a kellemes időkre, amikor a faunus lánnyal együtt voltak. – sok jó emlékünk van vele.
- Mindannyiunknak. – Tette hozzá Mike.
- Miattuk halt meg. – Monty a lépcső melletti Luna-ra és Ilia-ra nézett, akik épp Blake-től búcsúztak. – Mert elárulták őt és a barátaikat. – A két fiú össze nézett és eszükbe jutott a LLMM csapat negyedik tagja, Mandy, aki szintén elárulta őket.
- Igen, - Mike lehajolt hozzá és kedvesen rámosolygott. – de megbánták és helyre akarják hozni.
- De Lynda-t már nem támaszthatják fel! – Fakadt ki Monty. – A nővéremet semmi sem hozza vissza!
- Tudjuk, - Lance próbálta nyugtatni. – ahogy ők is, de ha nem adunk nekik második esélyt, amivel vezekelhetnek, akkor mi legyen?
- „Vezekelni"? – Monty kicsit zavartan rázta a fejét, mint aki nem tudja, mit is jelent ez a szó.
- Amikor valaki valami rosszat tesz, - Magyarázta Mike. - de megpróbálja helyrehozni és elérni, hogy megbocsájtsanak neki.
- Mit gondolsz? – Érdeklődött Lance, miközben látta Monty gondolkodó arcát. – Adsz nekik esélyt erre?
Monty nem mondott semmit sem, csak elment a két fiú mellett, hogy a lányok felé vegye az irányt. Ilia és Luna észrevették, majd Blake is megfordult, aki kedvesen mosolygott rá.
- Monty… - Luna szomorúan nézett az öccsére.
- Blake, - Monty Blake felé fordult. – te megbocsájtasz nekik és adsz nekik még egy esélyt.
- Igen, Monty. Én meg.
- Ugye, - Most a másik két lányt kérdezte. – tudjátok, hogy amit tettetek az rossz dolog volt?
- Igen, Monty, - Luna csak becsukott szemmel bólintott. – tudjuk.
- És nagyon sajnáljuk. – Tette hozzá Ilia.
- Meg tudsz bocsájtani? – Luna könyörgőn nézett a fiúra.
- Azt hiszem, adhatok nektek egy esélyt, hogy vezessetek. – Erre a kijelentésre a két lány zavartan össze nézett.
- Vezessünk? – Rázta a fejét Luna, mint aki félre értette.
- Vezekeljetek. – Javította ki Lance, aki megjelent Monty mögött, Mike-al. – Kaptok tőle egy második esélyt.
- Köszönjük, Monty. – Luna megkönnyebbülve letérdelt, hogy átölelhesse, de a fiú nem ment oda hozzá.
- Valami baj van? – Aggódott Ilia, mindkét lány látta, hogy Monty nem tudja eldönteni, hogy odamerjen-e menni hozzá.
- Ígérem, - Luna szomorúan reménykedve nézett Monty-ra. – nem fogsz csalódni bennünk. – Monty nem tudva mit tegyen, tanácstalanul nézett fel Lance-re, aki lehajolt hozzá.
- Figyelj, a nővéred és Ilia buta hibát követtek el, amit nagyon sajnálnak. Szükségük van minden támogatásra, hogy vezekelhessenek. Ha pedig megint rossz útra térnének, ígérem, - Magára és Mike-ra mutatott. – hogy a két új bátyód majd visszajön és elkalapálja őket. – Monty csak elmosolyodott és végre, bebújt Luna karjai közé és átölelte.
- Köszönöm, Lance. – Luna hálás volt a Vörös Lovagnak, amiért meggyőzte az öccsét, hogy adjon neki még egy esélyt.
- Komolyan mondtam, - Figyelmeztette a két lányt Lance. – ne kelljen csalódnia bennetek.
- Ideje indulnunk. – Mike látta, hogy a csapat már vár rájuk.
Blake, aki eddig Sun-al és a csapattársával, Neptune-al beszélgetett, ő is jött és elbúcsúzott.
- Hé, - Neptune érdeklődve szólította meg Luna-t, a lila haját bámulva. – látom bejön a színes haj. – Próbált bevágódni nála.
- Gondolod van esélye valamelyiküknél? – Nevetve kérdezte Lance.
- Ilia-nál rossz ajtón kopogtat, - Válaszolt Blake. - de Luna-t nem tudom.
- Mármint, - Mike észrevette a hasonlóságot, Luna lila és Neptune kék haját. – mindkettőjüknek színes haja van.
- Talán idővel kiderül. – Vont vállat Lance.
- Nem biztos, - Blake letörte a két fiú kedvét. - Luna itt marad Mistral-ban, amíg Sun és a csapata Vacuo-ba megy. Szóval…
- Nem lesz rá esély. – Lance fejezte be.
Amint leértek a lépcsőn és csatlakoztak a rájuk váró csapatra, felszálltak a vonatra, ami rövidesen elindult északra, egyenesen Argus felé.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.