Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.

A dolgok nagyon kicsúsztak az irányítás alól, Roman átállt az ellenséghez, Cinder eltűnt, a Fehér Agyar szétzilálódott, az ereklye elveszett és Ozpin idő előtt tért vissza, hogy vezesse Qrow-t és a Vadász növendékeket.

Neo csak Roman kalapját forgatta a kezében, miközben kinézett a repülő ablakán, látva a sötét, sivár kietlen pusztákat, ahol mérföldekre nem lehetett látni, csak sziklákat, kopár földeket és Grimm-eket, amerre csak a szem ellát.

„Nemsokára visszaértünk Salem rejtekhelyére.", gondolta magában, amikor meglátta a hatalmas sziklaképződményt, aminek a tetejébe építettek egybe egy erődött. Miközben visszatette a kalapot a fejére, kellemetlen érzés töltötte el a gyomrát, ahányszor csak ezen a helyen járt és ez csak fokozódott, amikor Mercury letette a gépet egy kiálló sziklán.

Amint a motor kikapcsolt, Neo és a többi utas, Emerald, Mercury és Hazel leszálltak a gépről. Emerald és Mercury ment elől, őket követte Neo és Hazel ment leghátul. Egyenesen az erőd bejárata felé vették az irányt, ahova egy polírozott lila kristályút vezetett egy kőből faragott lépcsősor felé, de még annak az alján egy ismerős, kellemetlen alak állt.

- Isten hozott újra. – Tyrion egy széles vigyorral és a szokásos, őrült tekintetével köszöntötte őket. – Remélem, - A mellkasához tette a kezét és illedelmesen meghajolt. – ti is annyira hiányoltatok minket, mint mi is titeket. – Felnézett és gonoszul vigyorgott a jövevényekre.

- Menjünk. – Hazel szóra sem méltatta, csak utasította a többieket, hogy kövessék.

A csapat tagjai csak szép sorban követték a nagydarab férfit és Tyrion csendben bámulta őket, de ahogy Emerald és Neo elhaladt mellettük, két dologra lett figyelmes.

- Ha már szóba került, - Sunyin mosolygott Neo-ra. – hova lett a kalapos pajtásunk? – Neo csak megtorpant, erősen megszorította Hush-t és visszafordult az őrült faunus felé. – A kalapját látom, de őt magát nem. – Reménykedve felcsillant a szeme. - Csak nem meghalt? – Neo csak végig húzta a hüvelykujját a torkán, Tyrion-ra mutatott, aki tettetett rémülettel hátrált egyet és rászegezte Hush hegyét. – Oh, csak nem fenyegetés?!

- Roman átállt az ellenséghez! – Hazel gyorsan közbelépett, mielőtt Neo és Tyrion egymásnak eshetett volna.

- Hm, - Tyrion ettől a hírtől csak megdöbbent. – igazi szégyen. – Csak csendben mondta magában. – Elárulni az úrnőnket… - Megrázta a fejét. – rettenetes bűn, amiért lakolnia kell. – Elkezdte gyorsan és szaporán venni a levegőt és élvezve vigyorogni. – Alig várom, hogy kioltsam az áruló vérét és halhassam a sikolyait, miközben kínok közepette hagyja el a lelke a testét.

Neo, miután leeresztette Hush-t és a kampóját a karjába akasztotta, csak dühösen mutogatni kezdett.

- Aha. – Neo tovább mutogatott, mire Tyrion csak legörnyedve és bután mosolyogva bólogatott. – Aha. Igen. Jó. Fogalmam sincs, miről beszélsz, mert nem értek jelnyelven. – Amint Neo ezt meghallotta, mérgesen abbahagyta a mutogatást és a Scroll-jáért nyúlt, de Emerald megelőzte.

- Ő maga akar végezni Roman-el.

- Áh, - Tyrion erre a kijelentésre felkapta a fejét, mint aki most értett meg mindent. – egy romantika, ami tragédiába torkollik! – Összetette a két kezét és lefektette rá a fejét, mint egy párnára. – Az a kedvenc fajtám. - Felegyenesedett és Neo felé lépdelt, akinek a szeme meg se rebbent, majd újra felemelte és rá szegezte Hush-t, de Tyrion, mintha észre sem venné, úgy hajolt le és nyomta a fejét az ernyő elé. – Egy jó tanácsot adhatok, kis hölgy? – Neo csak merészen összehúzta a szemeit, jelezve, hogy nem szereti, ha a magasságára tesznek megjegyzéseket. Nem riadt meg Tyrion-tól és nem mutatott semmilyen más érzelmet. – Ne kapkodd el. – Suttogta. - Bizonyosodj meg róla, hogy szenvedjen. – Megnyalta a szája széleit és vihogott. – Érezzen minden egyes másodpercnyi fájdalmat és érezzen olyan kínt, amiről még nem is tudta, hogy létezhet… - Mielőtt befejezhette volna, Hush hegyéből egy penge ugrott elő, ami elől Tyrion az utolsó pillanatban tudott hátra ugrani. – Oh! Teli vagy meglepetésekkel, kis hölgy.

Neo nem vesztegette az idejét erre az őrültre, csak visszatért Hazel, Emerald és Mercury társaságába, de Tyrion még nem fejezte be a csapat számonkérését.

- Amúgy, - Okosabbnak látta, ha nem Neo-t piszkálja, mert Hazel után ő a legerősebb a csapatban. – mi lett az Ősz Hajadonunkkal? – Kérdezte, miközben felállt és leporolta magát. – Emerald megtorpant és eszébe jutott Cinder elvesztése, amit Tyrion meg is érzett és jót vihogott rajta.

- Emerald, gyere már! – Szólt rá Mercury, mire a lány dühösen ökölbe szorította a kezeit.

- Csak nem állt át ő is, ugye? – Tyrion tettetett empátiával gúnyolódott és tovább nevetett.

- Én többet fogok levágni a farkadnál! – Emerald nem tűrte, hogy valaki így beszéljen Cinder-el az ő jelenlétében, így elővette a fegyvereit és a férfira szegezve.

- Óvatosan, kislány, - Tyrion tartotta távolságot Neo-tól, de Emerald-al már nem volt ilyen távolságtartó. – Cinder most nincs itt, hogy megvédjen. - odatartotta felé is a fejét, egyenesen a fegyvere pengéihez, érezve Emerald félelmét és a reszketését, végig húzta az egyik pengét a saját arcán, amitől vérezni kezdett és a fájdalom egyfajta élvezetet váltott ki belőle. – Vegyél példát róla. – Egy pillanatra Neo felé bökött. – Az a lány egyenesen a szemembe nézett és meg se rebbent. Te viszont, reszketsz, mint a nyárfalevél. – Tovább vihogott fenyegetően, amitől Emerald rémülten hátra lépett.

- Vissza, korcs! – Mercury Emerald védelmére kelt és közéjük állt.

- Félre ne értsetek. – Tyrion arcáról lefagyott a mosoly. – Épp oly dühös és csalódott vagyok Cinder halála és Roman árulása miatt, mint ti. Hiszen, ez azt jelenti, hogy cserben hagytátok a királynőnket. És ez, - Csalódottan lehajtott a fejét. – valóban tragédia. – Egy dolog volt, ami vigasztalta ebben a tragédiában, még hozzá a büntetés, amit Salem fog kiróni rájuk.

Hangosan nevetni kezdett az örök éjszakában, miközben a visszatérő csapat csak bement az erődbe, előre félve, Salem miféle büntetést tartogat a számukra.

- Ezt egyszerűen nem hiszem el! – Watts dühösen dobálta szerteszét a lottószelvényeket mindenfelé a tanácsteremben.

- Mondtam, hogy veszteni fogsz, Arthur. – Salem csak az egyik könyökével támasztotta a fejét és unottan nézték a lottó sorsolást a kristálygömbjén keresztül.

- Mégis hogyan…?! – Watts még mindig nem értette, hiszen a számításai tökéletesek voltak. - Miért nem tudok soha összeszedni egy átkozott nyerő szelvényt?! Már megint ugrott az e-havi Tipp-mixem!

- Irányítani akarod a számokat, ahelyett, hogy meghallgatnád mit mondanak neked. – Watts csak értetlenül pislogott Salem-re, mint aki egy nagy őrültséget mondott, de ezt biztos nem merné megmondani neki.

- Úrnőm, már meg bocsásson, de ez mit jelent?

- Megérkeztek. – Salem, mintha meg sem hallotta volna Watts kérdését, kihúzta magát, a kristálygömbben kikapcsolta a lottó közvetítést és várta, mikor érkeznek meg az emberei.

Hazel volt az első, utána jött Neo, Emerald és Mercury, akik csak letérdeltek és aggódtak, hiszen mondania sem kellett, de Salem egyértelműen jelentést várt.

Hazel belekezdett a teljes jelentésbe, mi is történt attól a ponttól, hogy beszervezte a Fehér Agyart, addig a pontig, amíg elvesztették Cinder-t, Roman-t, az ereklyét és kivert kutyaként kellett elhagyniuk Haven-t. A jelentés közben Tyrion is bejött és helyet foglalt a kőből faragott tanács asztalnál és tűkön ülve várta a büntetésüket.

- Nagyon szeretném, - Kezdett bele Salem, miután végig hallgatta a teljes jelentést. A hangja nem volt sem hangos, sem szigorú, egyszerűen csak várta a választ. – ha elmagyaráznád, hogyan tudtatok ilyen látványosan elbukni?

- A faunus milícia megosztotta a… - Hazel belekezdett, de Salem számára ez nagyon kifogásszagú volt, ezért le is állította.

- Elég. – Hazel csendben maradt és rettegve lehajtotta a fejét.

Salem csak összetartotta a két kezét, behunyta a szemét és vett egy nagy levegőt.

- Hadd fogalmazzam újra a kérdést. – A hangja egy fokkal szigorúbb lett, amitől mind a 4-en egyre jobban féltek. - Ki a felelős a vereségetekért? – Hazel végignézett a fiatalokon, nem akarta, hogy bármelyikük is szenvedjen, hiszen még olyan fiatalok, nem érdemelték volna meg. Felállt és kihúzta magát.

- Teljes felelősséget vállalok.

- DE NEM EZT KÉRDEZTEM! – Salem hangosan ordított és a varázserejével felemelte és félredobta a kőasztalt, a földre lökve Tyrion-t. Egyre közelebb lépett Hazel-hez, mire Neo, Mercury és Emerald rémülten felálltak, Hazel pedig hátrált egy lépést.

- Én nem… - Hazel be sem fejezhette, mire a földből egy tucat Grimm kar kúszott fel a férfira, lefogva őt és a padlóra kényszerítették. Hiába próbált erőlködni, egyszerűen képtelen volt megmozdulni. Ott feküdt kiszolgáltatva és tehetetlenül Salem lábai előtt.

- Neopolitan, - Salem a lány felé fordult, aki összerezzent a nő tekintetétől, hiszen észrevette rajta Roman kalapját. – ki a felelős a vereségért? – Neo nem hezitált, a Semblance-ével felöltötte Roman alakját, utána Cinder-ét, majd visszaváltozott a saját alakjába. Salem egy darabig hallgatott, majd elfordult Emerald felé.

- Emerald, - A lány hangosan zihálni, reszketni kezdett és nem sok kellett, hogy ott helyben elhányja magát. – azt akarom, hogy mondd meg te is, szerinted, kinek a hibája volt ez? – Ahogy egyre közelebb lépdelt felé, Emerald-ot úgy kerülgette az ájulás és amikor Salem már csak egy lépésre állt tőle, megállt. – Most.

- Roman-é és Cinder-é! – Fakadt ki Emerald. – Roman árulása és Cinder hibája miatt buktunk el! – Salem csak csendben a két lány közé állt.

- Pontosan. Az ő hibájuk. – Csendben suttogott. – Mindketten büntetést érdemelnek. – Neo vállára tette a jobb kezét. – Tudd, hogy amíg az az ember él, sosem leszel szabad és örökké befolyásolni fog, kismadár. Tegyél meg mindent, hogy elvágd magadtól azt a sziklát. – Ezután Emerald vállára tette a bal kezét. – Tőled pedig, szeretném, ha megértenéd ezt a bukást. És természetesen azt is, miért kell Cinder-t hagyni, hogy gyötrődjön a saját elszigetelésében, amíg meg nem váltja magát. – Elengedte a két lányt, de amit mondott, az teljes meglepetés volt mindenki számára.

- Úgy érti… - Mercury alig hitt a fülének.

- Él? – Emerald számára megkönnyebbülés volt a tudat, hogy Cinder, ha nincs is itt, de legalább életben van.

- Lehetetlen! – Watts csak szkeptikusan megrázta a fejét. – Honnan tudhatná ezt?!

- Meg merészeled kérdő jelezni, - Tyrion szigorúan sziszegett a doktornak. – a mindenható úrnőnket?!

- Öhm… - Watts csak rémülten hátrált egyet, majd Salem felé nézett, aki megállt a még mindig fogságban lévő Hazel felett, de egyenesen rá meresztette a sötét és vörös szemeit. – természetesen, nem! – Gyorsan lehajtotta a fejét. – Elnézést kérek.

- Nagyon fontos, - Salem csak belekezdett a beszédébe. – hogy ne feledkezzünk meg arról, ami hajt minket. – Neo-ra nézett. – Szerelem, - Emerald-ra. – hűség, - Watts-ra. – igazság, - Tyrion-ra. – tisztelet, - Mercury-ra. – hatalom, - Végül Hazel-re. – és bosszú. De abban a pillanatban, amikor a saját vágyaidat az enyém elé helyezed, - Lenézett Hazel-re, aki még mindig tehetetlenül fetrengett a Grimm karok fogságában. – örökre el fognak veszni a számodra. – Végül elengedte Hazel-t, aki megkönnyebbülve kapkodott levegőért, és előre lépdelt a többiek felé. – Ez nem fenyegetés, - Kitárta a karjait. – ez szimplán az igazság. Az egyetlen utat a célodhoz csakis általam találhatod meg. – Végignézett az emberein, akik többek, mint hajlandók voltak tovább követni az úrnőjüket. – És épp ezért kell tovább mennünk. A Pusztítás kardja Vacuo-ban van a Shade akadémián… - Mielőtt ismertette volna a tervét, Hazel félbeszakította.

- Úrnőm. – Döbbent és feszült csend lett úrrá a termen és mindenki rá szegezte a figyelmét. – Még van valami, amit jelentenem kell. – Salem szigorúan összehúzta a szemeit, a kezével újra előhívta a Grimm karokat a földből, jelezve, hogy ismét megbünteti Hazel-t, ha a semmiért merte félbeszakítani. – Qrow és a kölykök elviszik a lámpást Atlas-ba. – Nem törődött a Grimm karokkal, akkor is folytatta a mondandóját.

- Nem, - Tyrion csak kuncogott egyet és egy Qrow-al való visszavágó reményében dörzsölni kezdte a kezeit. – ha rajtam múlik.

- És őket vezeti, - Hazel folytatta. – Ozpin. – Ezzel az egyetlen mondattal egy olyan idegszálat borzolt fel Salem-ben, amitől minden erejére szüksége volt, hogy visszafogja magában a sok, hirtelen előtörő haragot, de még így is, a dühtől reszketett és lihegett.

- Ilyen gyorsan?! – Ez még Tyrion-t is megdöbbentette.

- Ő az egyetlen ember, - Watts gyorsan megértette, hogy ez komoly fenyegetést jelent. – aki képes elérni Ironwood-hoz! Ha ez megtörténik…

Hirtelen repedések és üvegcsörömpölések hangja töltötte be a termet, amitől mindenki megrémült és az egyre dühösebb Salem-re tekintettek, akin teljesen eluralkodott a harag és a bosszúvágy.

- Távozzatok! – Utasított mindenkit.

- Úrnőm, én… - Tyrion próbálta megnyugtatni, de hiába, a rengések és csörömpölések egyre hangosabbak és erőteljesebbek voltak.

Egyértelmű volt, hogy Salem most egy időzített bombává vált, Hazel ezt tudta jól, megfogta a két lány, Neo és Emerald karjait és húzni kezdte őket a teremből.

- Gyertek gyorsan. – Figyelmeztette őket és a többiekkel egyetemben a lehető leggyorsabban elhagyták a termet, remélve, hogy Salem haragja nem fog lesújtani rájuk.

Amint a terem ajtaja becsukódott, néhány másodpercig csend volt, de nem kellett sokat várni, hogy hallani lehessen Salem velőtrázó üvöltését, az ablakok törését és a hangos robbanásokat, amik a teremből jöttek.

A keserves vereség íze, amit néhány másodperc figyelmetlenségnek köszönhetett, Cinder számára elhalványult, miután a jégbörtönéből kiolvadva, hirtelen nyelt egy halom vizet, kipattant az egyetlen megmaradt szeme és tudatosult benne, hogy víz alatt van. A dermedt, jéghideg végtagjait alig bírta mozgatni, de az élni akarás és a félelem elég energiát adott neki, hogy a Hajadon erejét bekapcsolja, a szeme sárgán kezdett világítani és elegendő erőt vegyen magán és fel ússzon a víz felszínére. A tüdejében már alig volt levegő és egyre rosszabbak voltak a túlélési esélyei, amikor egy újabb adag vizet nyelt és az oxigén hiány miatt az ájulás kezdte kerülgetni.

Amint kidugta a fejét a vízből hangosan és megkönnyebbülve kapkodott levegőért, majd gyenge, kutyaúszásban kievickélt a legközelebbi partra, majd négykézláb kimászott a szilárd földre. Kimerülve lihegett, majd kihányt több liter vizet, amit korábban nyelt le és reszketve a földre esett.

Fázott, Raven jege és a víz annyira kihűtötte, hogy az aurája teljesen kikapcsolt. Hogy felmelegítse magát, a jobb ember kezével megpróbált tüzet gyújtani a Hajadon erejével, de csak néhány gyenge szikrára futotta, majd a bal Grimm kezével dühösen a földbe csapott, aminek hatására néhány szikla leesett mellőle és napsütést látott egy hasadékon keresztül. A vizes ruhája zsebébe nyúlt, hogy elővegye a Scroll-ját, de hiába, a készülék be se kapcsolt, mert teljesen elázott és tönkrement, amit haragjában eldobott.

Felnézett és látta, a fa narancsszínűen világító virágait a Tavasz Hajadon kamrája előtt, ami legalább 2-3km magasan volt, ahonnan lezuhant. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy visszamegy bosszút állni Raven-en, de ez a gondolat gyorsan el szállt, miután rájött, hogy Raven és az ereklye valószínűleg már nincsenek ott. Elbukott és tudta, Salem biztos nem fog megbocsájtani a kudarcáért, amíg nem mutat fel valamit, amivel lenyűgözi az úrnőjét.

Összeszedte a megmaradt fizikai erejét a Grimm karjába és a repedés felé ütött, egy elég nagy alagutat ásott, amin kifér. Legalább egy órán keresztül ásott a karmaival és így is csak egy kicsi lyukat sikerült létrehoznia és egy újabb fél óráig tartott, hogy hernyó módjára kijusson rajta. Egy pillanatra aggódott, hogy beszorul, de őrült módjára erőlködött, mire végre kipréselte magát a lyukon és szabad volt.

Egy barlangban találta magát, de nem állt meg, csak tovább mászott, még fel is állt, de csak bicegve tudott haladni és amekkora szerencséje volt, épp elkezdett zuhogni az eső és dörögni az ég. Az esőcseppek olyanok voltak, mint ezernyi aprócska tű, amik folyamatosan szurkálták a testét. Fáradt volt, gyenge, a vörös ruhája szakadt volt, vizes és sáros, térdre rogyott és hasra esett, bele a sárba.

Szánalmasan érezte magát, itt feküdt a sárban, akár egy megvert kutya és annyi ereje sem volt, hogy talpra álljon.

- Istenek… - Hirtelen egy aggódó női hangot hallott, aminek a forrása ott állt előtte. Egy földműves lehetett, aki az egyik város menti farmon lakhatott. Sárga kimonója, alatta fehér blúza volt, fekete térdzoknit és papucsot hordott. A kezében egy kosárnyi gyümölcs és zöldség volt, amiket valószínűleg a családjának vett. – Jól érzi magát? Honnan… - Rémülten elejtette a kosarat és elállt a szava is, amikor meglátta Cinder bal, Grimm karját.

Cinder szeme csak sárgán kezdett világítani és az arca olyan volt, mint egy ragadozóé, ami épp most szemelte ki a prédáját. Akarta a nő száraz, tiszta és meleg ruháit, amire lecserélheti a saját vizes, koszos és szakadt ruháját, akarta a kosárnyi gyümölcsöt és zöldséget, mert éhezett, akarta a nő működő Scroll-ját, mert tudni akarta, milyen nap van és mennyi idő telt el, amióta Raven legyőzte. Mindent akart, ami ennek a nőnek a tulajdonában volt.

Mivel a nő minden figyelmét a Grimm karjára szegezte, ezért az ember karjáról meg is feledkezett és nem vette észre, hogy egy sötét üveg kardot idézett, amivel egyetlen precíz vágással lecsapta a fejét, ami a földre hullott, de a szemei még mindig rémültek és döbbentek voltak.

A test, akár egy élettelen bábu elernyedt és eldőlt, de mielőtt a sárba esett volna, Cinder talpra állt és gyorsan elkapta és visszavitte a barlangba, a lyuk elé, ahonnan ő is kimászott. Nem türtőztette magát és vetkőztetni kezdte a fejetlen hullát, olyan látványt nyújtott, mintha egy éhes ragadozó vetette volna magát a szerencsétlen prédára.

Egyenesen megkönnyebbülés volt levetni magáról a saját, átázott és szakadt vörös ruháját, megszabadulni a vizes harisnyájától, a magas sarkújától és még az alsóneműitől is. Miután levetkőzött, teljesen meztelenre nem hezitált sokat, hogy felvegye a nő bugyiját, melltartóját, fekete térdzokniját, fehér blúzát és a sárga kapucnis kimonóját. Végre, száraz, meleg és tiszta ruhái voltak.

Kotorászni kezdett az új zsebeiben és meg is találta a nő Scroll-ját, aminek még csak képernyőzárja sem volt és könnyen feloldotta. A háttérképen egy kisbaba fényképe volt, akinek épp az anyját ölte meg, de ez nem hatotta meg Cinder-t, az viszont igen, hogy már egy hét is eltelt, amióta összecsapott Raven-el.

Egy hétig volt lefagyasztva a kamra tavának a fenekén. Nem lepte volna meg, ha a társai és Salem is halottnak hiszik és számára így is volt a legjobb. Gondolkodva kiment a barlangból és megakadt a szeme a korábban megölt és kifosztott nő által elejtett kosáron, amiben a zöldségek és gyümölcsök mellett, még egy kenyeret is észrevett.

Eszébe jutott, hogy mennyire éhezik, ezért nem is gondolkodott azon, hogy elvegye-e. Beleharapott az egyik almába, majd tört a kenyérből és mohón magába tömte. Nem törődött sem az illemmel sem azzal, hogy mit vesz a szájába, mert ahogy fogyasztotta a többi répát, hagymát és krumplit, mindet nyersen és hámozatlanul, úgy csökkent az éhsége és tért vissza az ereje.

Örült volna némi húsételnek is, de legalább éhen halni nem fog. Még az sem zavarta, hogy a szája hagymától bűzlött és a szájában meg még érezte a krumplihéjáról megmaradt földdarabokat, mert újra erőre kapott és folytathatta a küldetését.

A kosárban még talált még némi kötszert is, amibe betekerte a Grimm karját, hiszen okosabbnak látta elrejteni, mert csak kellemetlen feltűnést és felesleges pánikot okozna másoknak vele. Amint végzett mindennel, Mistral alvilága felé vette az irányt.

Egy dolog volt hírből ismerni és egy teljesen más dolog látni Mistral alvilágát, sötét, koszos sikátorok tengere, ahol a szűk utcákon mindenféle kétes alak járt-kelt, intézve a saját, kétes és valószínűleg, illegális teendőiket.

- …Cinder Fall, - A neve hallatára azonnal felkapta a fejét, de megnyugodott, hogy csak egy digitális köröző tábla volt, amin a saját, Emerald, Mercury, Adam Neo, Roman, Raven és Hazel képe szerepelt. – Emerald Sustral, Mercury, Black, Roman Torchwick, Neopolitan és Raven Branwen még mindig szökésben vannak. Ha bármilyen információja van az adott személyek hollétéről, azonnal értesítse a Mistral-i hatóságokat.

Cinder csak megforgatta a szemét, feltette a kapucniját és elvegyült a sok járókelő között, mintha mindig is itt élt volna Mistral-ban. Ahogy végig haladt az utcán több kereskedőt is látott, de nem tudta volna megállapítani, melyik mennyire legális, hiszen voltak fegyverkereskedők, akik büszkén dicsérve az áruit próbálták meggyőzni az alkudozó vásárlókat. Egy másik sikátorban néhány kétes alak Dust-ot cserélt el egy köteg Lien-ért és amint a tranzakció véget ért, azonnal elváltak az útjaik és még csak nem is köszöntek.

Cinder a zuhogó eső és az ember tömeg ellenére az egyik épület falán meglátott egy fehér pókháló formájú graffitit, aminek a közepére szintén egy fehér pók volt festve. Tudta jól, mit jelent, a Pókok címere. A Mistral-ban eltöltött idő alatt, Watts elég alapos volt és felderítette a Mistral alvilágában lévő legfontosabb bűnbandákat, akik közül a Pókok voltak a legerősebbek.

A graffiti jelzések jelentették a határokat és Cinder minél közelebb ért ahhoz a bárhoz, ami a főhadiszállásukként szolgált, egyre többet és többet látott a jelzésekből.

A bár bejáratánál nem volt ajtó, csak egy kapu, ami tárva nyitva volt és a bejáratot egy kék függöny takarta, amin Mistral címere szerepelt. Amint beért, Cinder-t megcsapta a cigifüst és az erős alkohol szaga és hallotta a vendégek beszélgetését, de emellett érezte, hogy a legtöbb szempár őt figyeli.

A vendégtér végén lévő asztal felé vette az irányt, ahol egy nő ült egyedül, egy tál gyümölcsös túrót fogyasztva. A nő, aki már a negyvenes éveiben lehetett, rövid, vállig érő szőke haja volt, lila estélyi ruhát viselt, ami a vállait szabadon hagyta, felfedve a vállán lévő pókháló tetoválását. Cinder pontosan tudta, ki ez a nő.

- Ott állj meg. – A nő gyorsan rájött, hogy Cinder felé vette az irányt, mire a két testőre, egy férfi és egy nő lépett az asztala elé és okosabbnak tartotta, ha megáll. Elővett egy kis zsákot, amit az asztalra dobott és egy halom Lien esett ki belőle. – Oké. – A nő elmosolyodott, mire a testőrei félreálltak, közelebb engedve Cinder-t, aki leült az asztalhoz, hogy beszélhessenek.

- Te vagy Kis Ms. Malachite? – Vetette oda lényegre törően és tiszteletlen módon, ami nagyon nem tetszett Ms. Malachite-nak.

- Én leszek Kis Ms. A Pókok Elé Vetlek, - Dühösen kinyitotta a kezében lévő legyezőt és figyelmeztetően meredt Cinder-re. - ha még egyszer így merészelsz beszélni velem! – A nagyhalom pénzre nézett. – A vagyonodnak hála, megúszod egy figyelmeztetéssel.

- Elnézést, - Cinder csak bocsánatkérőn meghajolt. – de nagyon sürget az idő. – Ms. Malachite csak összecsukta a legyezőjét és ő is a lényegre tért.

- Mit akarsz?

Cinder, szerencsére, a nő Scroll-jával be tudott lépni a saját e-mailjébe és megkeresni rajta a RWBY és a JNPR csapat régi képeit, amiket még Emerald, Mercury és Neo készített a Beacon-i gyakorlatokon és a Vytal fesztiválon.

- Ezeket az utazókat keresem.

- Nos, kedvesem, - Ms. Malachite csak elmosolyodott. – a legjobb helyre jöttél. – Egy hirtelen felrikkantás megijesztette Cinder-t és majdnem felugrott, de amikor hátra nézett, megkönnyebbült, hogy az egyik asztaltársaság csak egy rég látott ismerősét köszöntötte. – Ejnye, - Ms. Malachite csak forgatta a kezében a legyezőjét. – idegesek vagyunk? Tudod, - Gonoszul mosolygott Cinder-re. – régen féltem a pókoktól. Tudod, hogy mit csináltam?

- Megtanultad megölni őket? – Találgatott Cinder.

- Oh, nem! – Malachite csak megforgatta a szemeit. – A világnak szüksége van kémekre és elértem, hogy a pókok nekem engedelmeskedjenek. – Kitárta a karjait és végignézett a báron és az összes vendégen, akiken, Cinder csak későn vette észre, mindegyiken ott volt ugyanaz a pókhálós tetoválás, mint Malachite-on. – Ezek a fiatalok nagyon népszerűek lehetnek, - Újra a Scroll-ra nézett, amin a két csapat képei szerepeltek. – hiszen te vagy a harmadik, aki őket keresi.

- Ki a másik kettő? – Cinder a csípőjére tette a jobb kezét, mire Ms. Malachite csak elmosolyodott.

- Gondolom, ismerős vagy velük, - Az egyik testőre elővett egy digitális köröző táblát, amin Cinder és a többiek képei szerepelnek. – Cinder? – Amint meghallotta a nevét, Cinder hátrált egy lépést, de Ms. Malachite csak fogott egy sárga fém cigitartó tokot, amibe betöltötte a dohányt, a másik testőre meggyújtotta és szívott egyet. – Nem kell aggódnod, ha jól kevered a lapjaidat és szerencsés vagy, akár élve is kikerülhetsz innen.

- És ha nem vagyok szerencsés? – Gyanakodott Cinder. – Feladtok a rendőrségen. - Ezen a találgatásán Ms. Malachite jót nevetett, de még a két testőre is csak elmosolyodott.

- Dehogy, akkor még szerencsés is vagy. – Csak kitárta a kezeit és úgy magyarázta, mintha ez olyan természetes lenne. – Szerencsétlen esetben, megölünk, kibelezünk és a pókok elé vetünk. – Szívott egy újabbat a cigijéből.

- Mégis, mit akarsz tőlem? – Cinder tudta jól, hogy Ms. Malachite nem fenyegetőzik üresen, de azt is tudta, ha nem adja fel a vérdíjért és nem is öli meg, akkor akar tőle valamit.

- Bemutatni a második csapatot, - Ms. Malachite felállt és a bár emeletére vezető lépcső felé vette az irányt. - akik ugyan ezeket a kölyköket keresték.

A két testőr jelzett Cinder-nek, hogy kövesse a főnöküket, amit egy szó nélkül meg is tett. Az emeleten volt még néhány asztal, de sokkal kevesebben voltak, mint a földszinten. Ms. Malachite az egyik sarokban ülő két alakra mutatott, az egyik egy férfi, a másik egy nő volt.

- Úgy gondolom, ismeritek egymást.

A férfi egy pár feslett munkás bakancsot, egy foltos, bézs nadrágot és egy homokszínű kapucnis kabátot viselt, aminek a kapucniját mélyen az arcába húzta, hogy takarja azt. A nő egy pár fekete sportcipőt, egy hosszú cicanadrágot, azon egy rövid, fekete farmernadrágot, egy fekete, hosszú ujjú pólót és egy kötött sapkát viselt. Az egyikük épp egy kis csészébe öntött magának szakét egy üvegből.

Cinder, ahogy megközelítette őket, hogy szemügyre vegye az arcukat, látta, hogy a férfi a bal szemén egy fekete szemkötőt viselt, amíg a nőnek egy fekete róka farka volt. Miután az arcukat is látta, Cinder-nek szinte nevetni támadt kedve.

- Nocsak, - Cinder csak keresztbe téve a karjait mosolygott a két ismerősére. – a forradalom hangjai egy ilyen helyen bujkálnak a hatóságok elől. Mit kerestek itt, Adam, Mandy?

- Cinder, - Adam épp letette a kis csésze szakét és a felnézett a félszemű nőre. – hogyhogy nem haltál meg?

- Biztos vagyok, hogy részben a szerencse is hozzájárult. – Tette hozzá Mandy.

- Nehéz megölni. – Cinder csak büszkén a csípőjére tette a kezét, majd Adam-re nézett. – Bár ez biztosan közös bennünk.

- Öröm látni, - Ms. Malachite csak összekulcsolta a kezeit. – ezt az örömteli újra egyesülést. Ha úgy éreztétek, behoztátok az elmaradt időt, a földszinten megtaláltok. Van egy kölcsönösen előnyös ajánlatom, mindannyiunk számára. – Azzal megfordult és az embereivel lement a földszintre.

- Mi történt veled? – Érdeklődött Mandy Cinder-től. – A társaid nélküled és Roman nélkül hagyták el Haven-t. Azt tudjuk, hogy Roman átállt az ellenséghez, de veled mi történt? Azt hittük, meghaltál.

- Nem sok kellett hozzá. – Leült, fogta a szakés üveget és töltött magának egy másik csészébe. – Raven ellenünk fordult.

- Nem az volt a tervetek, - Találgatott Adam, kissé felháborodva. – hogy végeztek vele, amint az a lány, Vernal kinyitja az ereklye kapuját? Amiért késleltettétek a robbantást?

- Ő átlátott rajtunk. – Cinder ivott egy a szakéból. – És ő lépett először.

- És a többiek nem segítettek neked? – Mandy megrázta a fejét. - Mármint, azt tudjuk, hogy ott volt Qrow, a Vadásznövendékek, Roman, Raven és Vernal, de még így is, le kellett volna tudnotok győzni őket.

- Az igazság az, - Cinder-nek kellett még egy csésze szaké, hogy beismerje a saját hibáját. – hogy nem voltak velem a többiek. – A két faunus zavart nézése egyértelműen jelezte, hogy magyarázatra várnak. – A többiek hátra maradtak Qrow, Roman és a diákok elintézésére, amíg én megszereztem volna az ereklyét és a Tavasz Hajadon erejét.

- Te… - Mandy úgy nézett Cinder-re, mint egy idiótára. – lementél egyedül a kamrába, hogy megütközz Raven Branwen-el és a Tavasz Hajadonnal? Volt akár egy másodperc is, amikor arra gondoltál, hogy ez rossz ötlet?

- Igen, - Cinder dühösen az asztalra csapott. – utólag már belátom, hogy ostoba hiba volt! Ráadásul, Raven jól rászedett engen! Nem az a lány volt a Hajadon, hanem maga Raven!

- Micsoda?! – Mandy és Adam egyszerre döbbentek meg.

- Elég volt egyetlen figyelmetlen pillanat, - Cinder egy harmadik csésze szakét ivott. – és vége volt. Csak a szerencsének köszönhettem, hogy túléltem a zuhanást, miután Raven lefagyasztott és egy hétig egy tó mélyén voltam. Kiolvadtam, nem sok kellett, hogy megfulladjak, de kijutottam a tóból és most itt vagyok.

- Nem semmi, amit túléltél. – Mandy-t lenyűgözte Cinder kitartása és élni akarása.

- És veletek mi történt? – Most Cinder kérdezett. – Miért nem robbantottátok fel az akadémiát, mi történt a Fehér Agyarral, - Adam-re nézett. – és a vezére miért egy kocsmában ül, civilnek álcázva magát, miközben lerészegedik? Hogy szolgáljátok ezzel a faunus-okat?

- Minket már nem a faunus-ok sorsa érdekel. – Adam töltött magának a szakéból. – A saját fajtánk árult el minket.

- Minket már csak a bosszú érdekel. – Fejezte be Mandy, mire Cinder felkapta a fejét.

- Blake… - Adam csak ivott még egy kortyot, ahányszor csak a lányra gondolt. – összetörte a szívem és miatta tagadott ki a Fehér Agyar.

- Én a Schnee családon akarok bosszút állni, - Mandy-t is kísértették a múlt emlékei. – amiért tönkre tették az életem és megölték a szüleim.

- Akkor egyértelműen a sors hozott össze minket! – Cinder szeme felcsillant. – Nem értitek? – Egyértelműen, be akarta sorozni őket, hogy szolgálják a célja elérésében. – Én magam Ruby-n akarok bosszút állni, - Félresöpörte a haját, felfedve a bal szem helyén tátongó lyukat és egy kicsit felhúzta a fáslit a bal Grimm karjáról. – amiért ezt tette velem.

- Legyünk a bosszúd eszközei? – Adam nem hajlott egykönnyen az alkura. – Gyalogok, akiket felhasználhatsz, hogy elnyerd az úrnőd, Salem bocsánatát?

- Azt sem tudjuk, merre vannak. – Csatlakozott Mandy.

- Mi nem. – Cinder a földszintre vezető lépcső felé nézett. – De Ms. Malachite igen. Tőle útba igazítást kapunk és hárman együtt nagyobb esélyünk van, hogy közösen elérjük a célunkat. – Mandy-n látszott, hogy egy kicsit elbizonytalanodott és Adam felé nézett.

- Adam… mit gondolsz? – Mandy nem talált semmi kivetni valót Cinder ajánlatában, de érezte a csalárdságot és a hamisságot a hangjában.

- Tudom, - Adam nem válaszolt, csak Cinder. – hogy gyűlölöd az embereket és a legutóbbi alkalom, amikor együtt dolgoztunk nem alakult valami sikeresen, de most más a helyzet. Nem lesznek mások, akik belekontárkodnának, csak te, Blake és a bosszúd.

- Nagy lesz az esélye, - Adam végre megszólalt. – hogy a csapata, köztük Yang is vele lesz. – Egy szempillantás alatt felállt, elővette a katanáját, Wilt-et és egyetlen, precíz vágással levágta a szakés üveg tetejét. – És én örömmel fosztom meg egy újabb végtagtól, miközben reménytelenül próbálja megvédeni és látni fogom Blake szemében a fájdalmat, ahogy elveszít mindent, amit szeret és ami fontos a számára. – Eltette Wilt-et és kinyújtotta a kezét Cinder felé.

- Bízom benne, - Cinder felállt és kezet fogott Adam-el. – hogy mindhárman megkapjuk, amit akarunk.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.