Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.

Atlas városa a legfényűzőbb és legfejlettebb városként van számon tartva Remnant szerte, egy lebegő város a felhők között, a tudomány és a művészetek fellegvárának is tartják. Sajnos, ez csupán a látszat, a felső város és a lakosság elitjei csak addig tarthatják fent fényűző, luxus életvitelüket, amíg az alsó város, Mantle, ahova a lakosság kevésbé tehetősebbjei kerülnek, hajlandó dolgozni nekik és alacsony fizetésből megélve, eltűrni a gazdagok kizsákmányolását.

Roman nevetségesnek tartotta ezt a megosztottságot, ahogy az ostoba, üresfejű gazdagok nem képesek felfogni, hogy az általuk alulfizetett munkások, javarészt faunus-ok, olyanok, akár egy falka alvó oroszlán, akiknek csupán egy falkavezér és kellő kétségbeesés kell, hogy felkeljenek az elnyomóik ellen. Pontosan az Atlas-i korrupt és elnyomó rendszer miatt lett olyan a Fehér Agyar amilyen.

Biztosan tudta, hogy Salem következő célpontja Atlas lesz és abban is biztos volt, hogy ugyanazt a gyűlöletet akarja felhasználni az ország elpusztítására, ami megrontotta a Fehér Agyart, vagyis, a felső és az alsó város közötti gyűlöletet.

Még rá kellett jönnie hogyan és mit tehetne ennek megállítása érdekében.

- Hé, okos srácoknak látszotok. – Egy csapat fiatal vandált látott, ahogy hárman épp szétvertek egy Atlas-i robotot, miközben a negyedik épp graffiti-vel rajzolt egy sikátor téglafalára. – Új vagyok a városban és nem nagyon tudom, hogy mennek a dolgok. – Elővett 400 Lien-t és elosztotta a tinédzserek között. – Megfizetem az időtöket.

- Mit akarsz tudni? – Kérdezte a bandavezér, miután elvette és megnézte a robot fegyverét.

- Mit gondoltok Ironwood tábornokról? – Roman rágyújtott egy szivarra. – Úgy hallom, nem túl kedvelt figura.

- Egy rohadt s*ggfej! – Egy másik bandatag belerúgott a szétvert robotba.

- Azt mondja, megvéd minket, de nem csinál semmit a Grimm-ek ellen, amik betörnek a városba! – Egy másik, aki a robotot inkább értékesebb alkatrészekért vizsgálta át, racionálisabb volt.

- Lóbálja a f*szát, de a kisujját sem mozdítja, hogy segítsen? – Összegezte Roman, mire a fiatalok csak nevettek rajta.

- Ez jó! – Nevetett az, amelyik épp befejezte a festést és Roman látta, hogy Ironwood-ról készített egy elég ronda karikatúrát.

- Az embargó miatt a munkások bére csökkent, - Folytatta a bandavezér. - az üzletekben elkezdtek drágulni a dolgok és sokunknak alig van pénze ételre. Ezt a robotot is azért szedtük szét, hátha eladhatnánk alkatrésznek és a fegyverért is jó pénzt kaphatunk.

- Röviden, sz*rul megy a sorotok a tábornok miatt. – Roman számára nem volt nehéz kitalálni, hogy Ironwood tábornok nem túl népszerű a lakosság szemében.

- Csak annyit remélünk, hogy Robyn Hill, ha megnyeri a választást, képes lesz szembe szállni vele. – Az egyikük egy kampányposzter felé bökött, amin egy hosszú, világosszőke hajú nő volt, „Szavazz Robyn Hill-re" felirattal.

- Miről is szól ez a szavazás?

- Pár hónapja az Atlas-i Tanács egyik tagja meghalt Mistral-ban és most a két jelölt, Robyn Hill és Jacques Schnee szeretné betölteni azt a helyet.

- Jacques Schnee-ről már elég sok rosszat hallottam, de Robyn-t annyira nem ismerem.

- Robyn a legkirályabb! – Egyértelműen jobban kedvelték a nőt, mint a másik jelöltet. - Ő és a Boldog Vadásznők komoly részt vállalnak Mantle védelmében és amint a nép megválasztja Tanácsnoknak, akkor remélhetőleg véget vet Ironwood rémuralmának.

- Érdekesen hangzik. - Roman fejében már össze is állt egy terv. – Merre találom Robyn-t? – A fiúk gyanakodva összenéztek, nem tudva, hogy egy idegen mit akarhat. – Megnyugodhattok, azért jöttem, hogy segítsek neki.

- A legtöbb idejét a Vadásznőivel tölti és segít a rászorulóknak, - Végül megadta a választ. – de amikor nem Mantle népén segít, akkor a Mountain Bike Bárban tart előadásokat és beszél a leendő szavazókkal.

- Értem, - Roman megemelte a fedora kalapját. – hálás vagyok a segítségetekért. Kitartást a továbbiakban. – Megfordult és az említett bár felé vette az irányt.

- Jobb, ha tudod, - Az egyikük még utána kiáltott. – ha bántani akarod Ms. Hill-t, a Boldog Vadásznők komolyan ellátják a bajod! Osztályelsőkként végeztek az Atlas Akadémián, teljesen elkötelezettek Robyn mellett és nem mutatnak kegyelmet semmilyen ellenséggel szemben!

- Észben tartom. – Roman nem nézett hátra, csak legyintett.

„Szerencsére, én nem vagyok ellenség."

Biztos volt benne, hogy Robyn estig nem fog a bárban lenni, hiszen a választás közeledtével minél inkább azon kell lennie, hogy megnyerje az embereket magának. Estig bőven volt ideje kivenni egy garzonlakást, közel ahhoz a bárhoz, ahol Robyn szokta tölteni az idejét.

A TV-t bekapcsolva egyértelművé vált, hogy feleslegesnek bizonyult fizetni azoknak a suhancoknak, mert ingyen is megtudhatta volna, hogy Mantle-ben a választáson kívül nem nagyon beszélnek másról. Majdnem az összes csatornán ugyanazok dolgok mentek, Ironwood tábornok és Winter Schnee beszédjei Atlas biztonságáról, Jacques Schnee propaganda beszédjei és Robyn Hill igazságtalanságáról szóló beszéde.

Szerencsére, Roman-nek más célja is volt, amiért azoknak a kölyköknek fizetett az információkért, méghozzá az információ áramoltatás. Biztos volt benne, hogy pletykálni fognak egy elegáns üzletember kinézetű egyénről, aki Robyn felől érdeklődik.

Az éj leszállta után nem volt nehéz megtalálni a bárt, ami a város közepén volt, nagy zöld és kék neonfényekkel kivilágítva. Kintről is hallatszódott a zene és az emberek, akik az este jöttek italba fojtani a bánatukat.

Roman tudta, hogy Robyn Hill is a bárban van, hiszen kintről több tapsolás, éljenzés és nevetés hallatszódott, ami arra enged következtetni vagy valamilyen előadás este van, vagy valaki épp beszédet tart.

Robyn esetében, mindkettő.

Robyn, egy magas, világosszőke hajú és kissé napbarnított bőrű nő volt, lila szemekkel, de a jobb szeme alatt egy szépségpötty volt. Fekete, hosszú mellényt, alatta világosszürke pulóvert, olívazöld sálat, amit egy szürke fémbrossal csatolt össze, amin egy pár fehér szárny volt látható, barna nadrágot, egy pár fekete, térdig érő csizmát és egy pár fekete íjászkesztyűt, amit Roman onnan ismert meg, hogy a kis és hüvelykujjait szabadon hagyta.

Épp a színpadon, reflektorfényben egy mikrofonban beszélt.

- …és ez volt az az eset, amikor utoljára kértem pénzügyi segítséget Haven-ben. – Épp egy viccet fejezett be, amin a hallgatók jót nevettek. Ami meglepte Roman-t, hogy nem olyan volt, mint egy politikus, aki unalmas beszédekkel traktálja az embereket, felszabadultan beszélt az emberekhez és egynek tartotta magát közülük. Egyértelműen ezért olyan népszerű.

Roman nem akarta félbeszakítani az előadását, ezért csak leült a pult elé, Melodic Cludgel-t csak a karjára akasztotta, rendelt egy italt magának és várt.

Az itala felét sem tudta befejezni, amikor egy nagydarab, keménykötésű nő, akit Roman egy pillanatra férfinak hitt, mellé ült.

Barna bőre, rövid, sötétzöld tüskés haja, világosbarna szemei, a homlokán, a bal szeme alatt és az orrnyergén át sötétszürke tetoválások voltak. Vörösesbarna hosszú kabátot, sötétvörös melegítő pulcsit, aminek a mellkasán világosszürke mellvért és egy ugyanolyan címer, amilyen Robyn brossán is volt és a felkarjaitól a csuklóig világosszürke védőlemezeket csatolt, egy pár barna kesztyűt, barna nadrágot és egy pár fekete csizmát viselt. A vállára egy kétkezes, fém harci botot illesztett, aminek a két vége nyíl formában végződtek, ami egyértelművé tette Roman számára, hogy Robyn egy Boldog Vadásznője.

- Hallom, Robyn után kérdezősködsz. – Szólalt meg a nő, fenyegető stílusban.

- Hallom, hogy kedvelik. – Roman, oda sem figyelve kortyolt még egyet a poharából.

- Úgy nézel ki, mint egy Atlas-i üzletember. – A nő egyre kevésbé kedvelte Roman-t.

- Nem meglepő, a ruháim egy rész Atlas-ból származnak és részmunkaidőben üzletember vagyok.

- Vicces fiú vagy, - A nő egy fenyegető mosolyra húzta. – nem szeretem a vicces fiúkat.

- Szerencse, - Roman viszonozta a fenyegető mosolyt. – hogy nem vagy az esetem.

- Ha azt hiszed, az éles nyelved kihúzhat a bajból, akkor nem tudod, kivel van dolgod. – A nő megmarkolta a harcibotját, jelezve, hogy csak ürügyre vár, hogy használhassa is.

- Őszintén mondom, tudom jól, kivel van dolgom és biztos vagyok benne, hogy az éles nyelvem ki fog megmenteni. – Roman lehajtotta az itala maradékát, amikor a mikrofonból hallotta, hogy odaszólnak hozzájuk.

- Joanna, látom új barátot szereztél! – Robyn volt az, aki az első pillanattól kiszúrta és jelzett a nőnek, Joanna-nak, hogy ellenőrizze le. – Ha Mr. Kalapos beszélni akar velem, itt vagyok és meghallgatom.

- Köszönöm! – Roman felállt a székről, a reflektorfényeket rávilágították és felemelt kezekkel a színpad felé sétált. – Igazi megtiszteltetés Mantle Helyi Hősével találkozni és beszélni személyesen! – Nem kellett sok, mire a színpadon volt és Robyn mellé állt.

- Szóval, hogyan hívhatjuk, Mr… - Robyn magabiztosan Roman felé tartotta a mikrofont.

- Remus Lampwick. - Mutatkozott be Roman, miközben megemelte a kalapját.

- És mi járatban van erre, Remus Lampwick? – Robyn, mintha csak egy műsorvezető lenne, aki egy játékot vezényel próbálta kipuhatolni Roman indítékait.

- Hallottam, hogy itt bárki előadhat, - Roman belement a játékba. – reméltem, nem én leszek a kivétel, mert egy elképesztő viccet szeretnék megosztani önökkel.

- Korántsem, Mr. Lampwick, - Robyn odaadta neki a mikrofont. – átadom a szót. – Hátrált egy lépést.

- Köszönöm. - Roman meghajolt és a mikrofont megfogta, hogy egy pillanatra felemelte a kisujját, majd rámarkolt és a hüvelykujját felcsúsztatta, hogy biztosan fogja. – Egy fickó bemegy a bárba, - A mutató, középső és gyűrűs ujját ráillesztette a hüvelykujjára. – odamegy a pultoshoz és így szól, - A mutató és a hüvelykujját összeillesztette, majd keresztbe tette a mutató és a középső ujját. – van egy fogadásom. – Felemelte a kisujját, majd az összes többivel együtt ráfektette a hüvelykujjára. – Fogadok magával, - Újra a kisujját emelte fel, a mutató és a mutató és középső ujját félre támasztva oldalra mutatott és újra keresztbe tette őket. – háromszáz Lien-be, - Egy pillanatra átdugta a hüvelykujját a mutató és a középső között, mint aki fityiszt mutat, majd feltartotta három ujját. – hogy belepisálok abba a pohárba, ott, - A keresztbe tett ujjaival egy asztalra mutatott, ami legalább 10m-re volt a színpadtól. – ráadásul onnan, ahol maga áll, - Robyn-ra mutatott. – anélkül, hogy egy csepp is mellé menne. – Felemelte a mutató és hüvelykujját, fityiszt mutatott, majd az ökölbe szorított ujjaira ráillesztette a hüvelykujját. – A pultos tisztázni akarja, hogy 300 Lien-be fogadunk, hogy maga innen, - A hüvelykujját újra az öklére illesztette, majd két ujjával, a középsőt egy kicsit lejjebb eresztette, újra a földre mutatott. – bele tud pisálni abba a pohárba, úgy, hogy egy csepp sem megy mellé? – Felemelte a kisujját, majd ugyanúgy, mint az előbb, két ujjával ismét az asztal felé mutatott. – A fickó azt feleli a csaposnak, miközben előveszi és leteszi a háromszáz Lien-t, hogy pontosan. – Keresztbe tette két ujját, majd szét is választotta őket és újra fityiszt mutatott. – A pultos belemegy, hogy rendben, fogadjunk. Előveszi a micsodáját, erősen koncentrálni kezd, nézi a poharat, majd a farkát, - A mutatóujjával és a középső ujjával ide-oda hadonászik a két szeme, az asztal és az ágyéka között. – farok-pohár, farok-pohár, farok-koncentrál-farok-pohár és egyszerűen elindult a vízesés! – Egy nagyot legyintett, mintha egy nagy vízözönt indított volna el és nevetve folytatta. – Tele pisálja az egész bárt! Lepisálja a pultot, székeket, a padlót, a kasszát és még a csapost is! Amit csak lehetett összepisált, de azt a francos poharat még csak el sem találta! A csapos, - Kitárta a karjait és már a saját könnyét törölte le, ami a nevetéstől folyt ki. – röhögve teszi el a háromszáz Lien-t, nem törődve azzal, hogy minden, de még ő maga is csupa pisa lett! A fickó, miután végzett, egyáltalán nem zavartatva magát és az elvesztett háromszáz Lien miatt sem keseregve, vigyorogva eltette a p*csét és a pultos feltette neki azt a kérdést, ami ebben a pillanatban a maguk eszében is megfogant, miért olyan boldog, hiszen most vesztett háromszáz Lien! Erre a fickó odamutat a biliárdasztalnál lévő három fickó felé, akik szintén röhögnek és azt mondja, azért, mert fogadtam velük, fejenként ötszáz Lien-be, hogy itt körbe pisálok mindent úgy, hogy maga nem csak nem lesz dühös, de még örülni is fog neki!

A végére kitörő röhögés fogadta a csattanót, voltak, akiknek az orrán spriccelt ki az ital, annyira nevettek, volt, akinek a könnye is kifolyt, de még olyan is, aki a földön fetrengve a hasát fogva röhögött.

- Hű, - Robyn is eleresztett egy nevetést. – úgy fest, egy igazi mókamesterrel van dolgunk.

- Köszönöm szépen, - Roman meghajolt és visszaadta a mikrofont Robyn-nak. – itt leszek egész héten és Robyn-al együtt fogjuk szórakoztatni és motiválni magukat!

- Valóban? – Robyn kíváncsian, de szigorúan meredt a férfira, majd visszafordult a nézőkhöz. – Tartunk egy kis szünetet, addig bárki feljöhet előadni akármit.

- Akkor, - Roman érdeklődve mosolygott Robyn-ra. – hogyan tovább? – Robyn nem válaszolt, csak biccentett Joanna-nak, aki tolni kezdte a férfit, el a színpadról, követve Robyn-t, aki kiment egy ajtón, egy hátsó sikátorba.

- Szóval, - Robyn most félretette a kedves arcát és felcsatolt a karjára egy madár formájú számszeríjat, amit megtöltött és Roman-re szegezte. – miről akarsz figyelmeztetni, Roman Torchwick?

- Oh, - Roman csak idegesen mosolyogva felemelte a kezeit. – szóval, nem csak a jelnyelvet értetted meg, de még arra is rájöttél, ki vagyok?!

- Én nem sokat értettem, - Joanna csak értetlenül megrázta a fejét. – sőt, azt se tudom, ki ez a fickó.

- A vicc alatt, - Robyn magyarázatot adott. – folyamatosan gesztikulált, de az valójában jelnyelv volt. – Visszafordult Roman-hez. – Amit nem értek, egy körözött bűnöző, aki komoly részt vállalt Beacon bukásában, mit keres Atlas-ban és miért érdekli a Tanácstag választása?

- Hm, - Roman fenntartotta a mosolyát. – nem vagyok benne biztos, hogy elhinnéd, de az életed veszélyben van és maga Atlas és Mantle egyaránt.

- Ez fenyegetés akar lenni? – Joanna rászegezte a harcibotját.

- Én nem fenyegetőzöm. – Biztosította őket Roman. – Ez figyelmeztetés. – A mosoly lekopott az arcáról és figyelmeztetően nézett Robyn-ra. - Félő, azzal, hogy a nép hőse lettél, célpontot festettél a hátadra.

- A tábornokról vagy Jacques-ról van szó? – Robyn, habár lejjebb eresztette a számszeríját, még mindig rászegezte.

- Egyikről sem. – Roman olyan komolyan mondta, mint eddig még semmit. - Ugyanarról a mocsokról, aki miatt nincstelenné váltam, elvesztettem mindent és most vadászik rám.

- Hm, - Robyn elmosolyodva csukta össze az számszeríját. – szóval, védelmet akarsz, ugye? Vagy felhasználni a bosszúd eszközeként?

- Nevezzük inkább önvédelemnek. – Roman azért szerette volna megőrizni a férfias becsületét. – És ez nem csak rólam szól. Vagy akár rólad. Hanem egész Atlas-ról. Megakarják ismételni Beacon katasztrófáját, annyi különbséggel, hogy ezúttal az egész várost is elpusztítják.

- Hihető. – Joanna nem nagyon hajlott afelé, hogy elhiggye Roman történetét.

- Fogd meg a kezem. – Robyn kinyújtotta a kezét.

- Tessék? – Roman nem értette, mit akarhat.

- Fogd meg a kezem, ha azt akarod, hogy fontolóra vegyem az ajánlatodat. – Roman hezitált, egy pillanatra csengett a belső riasztója, de más lehetőség híján engedelmeskedett és megfogta a nő kezét. Robyn keze körül lila fény vetült ki, ami körbe takarta az ő és Roman kezét is. – Most, mondd meg, mi az igazi célod? – Roman érezte, hogy ez a képesség valami hazugság vizsgáló, ezért óvatosan kellett fogalmaznia, nehogy hazugság legyen abban, amit mondd.

- Megvédeni téged és ezáltal a saját életemet. – A fény Robyn és Roman karja körül zöldre változott.

- Igazat mondasz. – Robyn furcsának találta.

- Miért akarna egy bűnöző segíteni Mantle népének? – Joanna nem értette ezt az egyet, ahogy Robyn sem.

- Megmondtam, – Roman kihúzta a kezét Robyn-éból. – a saját életem miatt akarom megvédeni Robyn-t. Legyen elég ennyi.

- Ki akar megölni engem? – Robyn-nak még sok kérdése volt. – Miért akarhatná elpusztítani Atlas-t és mi köze ennek az egésznek hozzám?

- Biztos vagyok benne, - Roman egy dolog felől biztosította Robyn-t. – hogy úgy sem hinnéd el. A választás napjáig biztos nem fogja megmutatni magát és addig itt leszek és segítek, amiben csak tudok. – Roman megigazította a kalapját és Melodic Cludgel-re támaszkodott. – Ha nem kell a segítségem, elmegyek.

- Egyelőre, maradsz és segítesz. – Szögezte le Robyn.

- Robyn, biztos jó ötlet ez? – Joanna aggódott, hitt Robyn-ban, de nem tartotta jó ötletnek a Roman-el való szövetséget.

- Őszintén, - Robyn csak keresztbe tette a karjait. – fogalmam sincs, de azt tudom, hogy vannak dolgok, amiket elhallgat és én szeretném kiszedni belőle.

A régi, elavult kódokat gyerekjáték volt feltörni Mantle-ben, ami miatt Watts bármit irányíthatott az alsóváros utcáin, elsősorban a megfigyelő rendszereket kapcsolta ki, hogy ő és a két társa, Tyrion és Neo észrevétlenül tudjanak közlekedni.

„Első pont, megvakítani őket. Teljesítve.".

A megfigyelőkamerák kikapcsolásával utasította Neo-t és Tyrion-t, hogy csendben kezdjék el levadászni és megölni az Ironwood tábornok ellen tüntető emberek leghangosabbjait és amíg Tyrion így is tett, Neo-nak más ötlete volt. A Semblance-ével képes volt magát Atlas-i katonának álcázni és inkább csak összeverte a tüntetőket, hogy később elterjesszék, hogy Ironwood emberei állnak mögötte.

Watts-nak nem tetszett, hogy a lány improvizált, de meg kellett hagyni, sokkal jobb volt, mint az ő eredeti terve.

„Második pont, az egymásra mutogatás. Teljesítve."

A gyűlöletszítás a nép és a tábornok között jól haladt, de a választás egy zseniális ötletet adott a számára.

Az emberek Robyn Hill-t tartják a legnagyobb reménysugárnak és hisznek abban, ha őt választják meg Tanácsnoknak, ő szembe szállhat Ironwood tábornokkal és nyíltan felszólalhat ellene, Mantle érdekében.

„Harmadik pont, a hős megbuktatása. Elkezdődik.".

Watts már ki is találta a megfelelő módot, hogy hogyan állíthatná félre Robyn-t az útból és az az után történő káosz felhasználására is volt ötlete, de ehhez feltétlenül hozzá kell férnie Atlas felsővárosának a kódjaihoz, amire, legyen akármilyen zseniális, nem képes egyedül.

„Megosztanád velünk a zseniális terved?", Neo egy üzenetet küldött és egy unatkozó képet magáról. Az rendben van, hogy megöljük és megverjük Ironwood ellenzékét, de valamit el is akarunk ezzel érni, azonkívül, hogy jobban megutáltatjuk a tábornokot a néppel?"

- Én jól elvagyok. – Tyrion is becsatlakozott. – Amíg az úrnőnk érdekében cselekszünk, engem nem érdekel, hány életet kell kioltanom. – Mániákusan nevetni kezdett. – Kellemeset a hasznossal!

- Csak folytassátok, amit eddig. – Utasította őket Watts. – Okosabb, ha nem fedem fel a tervem minden részletét, arra az esetre, ha elkapnának és kihallgatnának titeket. Amit nem tudtok, azt nem árulhatjátok el. – Meglátta Jacques Schnee propagandabeszédét és Ironwood beszédét sugárzó kivetítőt és máris támadt egy újabb ötlete. – Egy darabig rádió csend lesz. Ne hívjatok és ne írjatok.

Kikapcsolta a rádióját és el is indult a reptérre, ahol vett magának egy jegyet, egyenesen a felsővárosba. Az út nyugodt volt és csendben figyelte, ahogy egyre közelednek a lebegő, gazdag város fényei éjszakában ragyogó fényei.

A repülőből kiszállva megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy Atlas pontosan olyan, mint amire emlékezett, csoda szép kúriák, drága éttermek, múzeumok, galériák és hatalmas felhőkarcolók, amik tele voltak irodai munkásokkal, amik olyan hatást keltettek, akár egy méhkaptár.

A legszebb város, ami a legmocskosabb üzelmeket űzi, a legerősebb hadsereg, amit egy egyszerű vírussal fel lehetett törni, az emberek, akik itt élnek, azt mondják magukról, hogy szívesen segítenek másoknak és mindannyian egyenlők, de amint lehetőséget látnak egy kis pénz szerzésére, sutba dobják az emberségüket és az elveiket.

Aki ismeri Atlas valóját, annak számára ezek a dolgok nem meglepők. A felsővárosban élő emberek kapzsi és ostobák, akiket a saját arroganciájuk elvakított, hízelgéssel, ígéretekkel és pénzzel itt bármit el lehet érni és Watts pontosan tudta, kihez kell fordulnia a kódok megszerzéséhez.

A Schnee család kúriája volt mind közül a legnagyobb és a pompájával úgy emelkedett a gazdag részleg többi lakása fölé, mint egy óriás.

Szerencsére, este már senki sem járt az utcán és ő maga is úgy haladhatott, nyílegyenesen a kúria felé, akár egy árnyék. A hatalmas, fehér kapu biztonsági rendszerének a feltörése gyerekjáték volt, a kamerák és az őrrobotok kikapcsolása úgyszintén.

A személyzet már hazament, de a fények még égtek, ami csak arra engedett következtetni, hogy van, aki még ébren van. Az egyik folyosón egy fiatal, 14 év körüli, fehér hajú, öltönyös fiú sétált állt és Watts biztos volt benne, hogy tudja, ki ő.

- Whitley Schnee úrfi! – A fiú összerezzent, amint meglátta a váratlan behatolót.

- Ki maga?! – A fiú egy kis távirányítót vett elő, amint megnyomott egy gombot.

- Ne fáradj vele, fiam. – Watts csak büszkén megdörzsölte a bajszát. – A riasztó és a robotok nem fognak működésbe lépni.

- Mit akar, - A fiú, habár félt, de nem hagyta magát megrémiszteni és büszkén kihúzva állta az idegen nézését. – talán pénzt?

- Oh, drága gyermekem, - Watts, mint aki megsértődött, a mellkasához kapta a kezét. – ha tudnád, ezzel mennyire lealacsonyítod, mind a tudásom, mind a motivációm. Csupán az apáddal szeretnék beszélni. – Fenyegetően lépdelt közelebb a fiúhoz. – Elkísérnél hozzá?

Whitley csak idegesen nyelt egyet, érezte, hogy ez a férfi veszélyes és teljesen mindegy, mit csinál, úgyis megkapja, amit akar.

- Kövessen.

Whitley mutatta az utat az emeleten lévő folyosókon keresztül, a nyakán érezve a férfi tekintetét, aki csak gondfeledten követte, miközben gyönyörködött a kúria dekorációján. Végül megállt az egyik ajtó előtt és benyitott.

- Apa… - Idegesen és aggódva szólt be. – van egy… látogatód.

- Mondtam, - A bent lévő férfi dühösen szólt vissza. - hogy nem akarom, hogy ma zavarjanak! Miért engedted be?!

- Nem én voltam. – A fiú idegesen oldalra nézett, Watts felé. – Beengedte magát.

- Egész jókiállású ez a fiú, Jacques. – Watts úgy döntött, hogy belépjen az irodába, mire Jacques úgy nézett a férfira, mintha szellemet látna. – Határozottan örökölte a te… hatásod.

- Arthur… - Jacques, egy pohár whiskey-vel a kezében, még mindig alig tudta felfogni a tényt, hogy kit is lát maga előtt. – Whitley, hagyj magunkra! – Amint feleszmélt, rájött, mekkora veszélyt jelenthet, nem a férfi maga, hanem a hírnevének, ha megtudják, hogy vele beszélget. – Csukd be az ajtót! – A fiú zavartan és értetlenül nézett az apjára, majd Watts-ra és nem értette, ki lehet ez az idegen, aki ilyen hatással van az apjára. – Azt mondtam, csukd be az ajtót!

Whitley nem mert dacolni az apjával, így engedelmeskedett, magára hagyva az apját, ezzel az idegennel.

Watts önelégülten mosolyogva járkált fel-alá az irodában, de Jacques még mindig hitetlenül és aggódva nézett a férfira, akinek a motivációja ismeretlen számára.

- Én… - Egy dolgot biztos tudott, hogy nem akarja megölni, mert már megtehette volna. Akar tőle valamit. – Halottnak kéne lenned.

- Jobban lettem, de szeretném, ha az emberek továbbra is ezt hinnék. – Watts, ahogy fel-alá sétált az irodában, egyre közelebb merészkedett Jacques-hoz. – Habár, hallottam rólad is dolgokat, Jacques. Hogy van némi problémád Ironwood tábornokkal és Robyn Hill-el.

- Pf, - Jacques a két név hallatán borzasztóan ideges lett. – azok ketten rengeteg pénzembe kerülnek, nap mint nap! Ironwood az ostoba embargóval és Robyn a képmutató igazságtevékenységeivel! Még egy évig hajlandó lennék tisztes fizetést és egészségbiztosítást nyújtani a Mantle-ben lévő összes munkásomnak, még a faunus-oknak is, ha megszerezhetném a szavazataikat! Hiába minden fenyegetés és vesztegetési kísérletem, még mindig sokan húznak Robyn felé és jó esély van rá, hogy elveszítem a választást!

- Mi lenne, ha azt mondanám, - Watts már látta, hogy nyert ügye van, hiszen Jacques csak a pénzt és a politikai befolyást látja, mind az embargóban és a választásban. – megkaphatod a tortát és meg is eheted.

- Biztos, hogy itt senki sem fog keresni minket? – Mandy-nek aggodalmai voltak Cinder kiszemelt rejtekhelyével.

- Ennél tökéletesebb rejtekhelyet keresve sem találhatunk. – Cinder magabiztos volt az Atlas felsővárosában talált elhagyatott hotellel, mint rejtekhely. – Senki sem jár ide, amióta a tulajdonosokat megölték.

- Honnan tudsz róla? – Érdeklődött Adam, mire Cinder zavartan oldalra nézett.

- Régen jártam errefelé. – Ismerte be, egy kis hezitálás után.

- Csúcs placc volt? – Genna, a sisakja nélkül volt, látta, a sok sérülés, pókháló, betört ablak és szakadt rendőrségi szalag ellenére, a hotel fénykorában még népszerű helynek minősült.

- Népszerű volt a maga idejében. – Válaszolt Cinder.

- Ne vesztegessük az időt, - Adam nem törődött azzal, milyen jó volt a hely fénykorában, alkalmasnak találta, hogy itt húzzák meg magukat. – itt maradunk.

- Üveg Unikornis? – Mandy elolvasta a hotel nevét. – El tudom képzelni, hogy valami cingár bajuszos, hátra nyalt hajú, öltönyös sznob pasas volt a tulaj, aki órákat töltött a legapróbb részletek igazgatásával és olyan magasan hordta az orrát, hogy talán még az agyát is lehetett volna látni.

- Nő volt. – Javította ki Cinder. – De minden mást eltaláltál, egy zsémbes hárpia volt.

Az ajtó nyitva volt, de nyikorogva nyílt ki és egy hatalmas helység, egy étkező tárult eléjük, de az asztalok le voltak fedve fehér lepedőkkel, mintha csak múlt éjjel zártak volna be és bármikor jöhet a személyzet, hogy elkezdjék a reggeli rutin feladatokat és másnap nyugodtan kinyithassanak. A földszinten egy üvegből formázott Beowolf és egy Ursa szobor volt található, de mindkettőt ellepte a por.

A plafon legalább öt emelet magasan volt, ahova egy hosszú lépcsősor vezetett a különböző emeletekre, ahol a szobák voltak találhatók. Az étkező túloldalán egy másik lépcső volt, ami a konyhába vezetett.

A konyhában is minden olyan volt, mintha csak múlt éjjel zártak volna be, minden a helyére volt pakolva, tökéletes rendben, kivéve, hogy az ételek és italok zöme már megromlott és nem volt alkalmas emberi fogyasztásra.

- Adaj történt? – Genna négy krétával felrajzolt holttest nyomát látta a padlón.

- Gondoljátok, - Találgatott Mandy. - a szakácsnak csak rossz napja volt és így vezette le a dühét?

- Hallottam erről az esetről, - Adam számára ismerős volt ez a hely. – a tulajt és a családját brutálisan meggyilkolták, de még egy Vadász is áldozatul esett. A gyilkost a mai napig nem találták meg.

- Nem számít, mi történt. – Cinder elhagyta a konyhát és gyűlöletes emlékekkel tekintett az étkezőre. – Itt senki sem fog ránk találni és kivárhatjuk a megfelelő pillanatot, - Ökölbe szorította a Grimm kezét. - amíg a tábornok hibázik, megszerezzük az ereklyéket, én a Tél Hajadon erejét, - Mandy-re és Adam-re nézett. – ti a bosszútokat és te… - Genna-ra nézve nem nagyon tudta mit mondhatna.

- A vérdíjamat. – Genna egy érdekes táblát látott meg a pulton. – Teme duj, - Adam és Mandy felé bökött. – naglo meg néhány szabályt?

- Miről… - Adam értetlenül rázta a fejét, továbbra sem értette Genna szokatlan beszédstílusát, viszont, dühösen a katanájára markolt, amikor meglátta a „Faunus-okat nem szolgálunk ki" feliratú táblát. Egy szempillantás alatt szétvágta. – Átnézem a szobákat. – Felviharzott az emeletre.

- S*ggfejek. – Mandy csak követte Adam-et, de még visszanézett Genna-ra és Cinder-re. – Csak egy gyors kérdés, gyerekkorában ki volt az, aki csak álmodozhatott, hogy egy ilyen hotel szobájában alhat? – Egyből feltette a saját kezét, Adam megállt, nem fordult meg, de feltette ő is a kezét. Mandy lenézett és látta, hogy Genna is feltette a kezét, de Cinder, akinek a szeme tele volt gyűlölettel, amióta csak betették ide a lábukat, még ő is feltette a kezét. – Gondoltam.

Amíg a két faunus a felső szobákat ellenőrizte, Cinder és Genna a földszinten maradtak, lehetséges betolakodók után kutatva, bár tudták, hogy erre kicsi az esély.

Egy folyosóra érve, ahol rendszerint árut szoktak vinni, látott egy drága vázát, amit muszáj volt levernie.

- Naszan guglo, - Figyelmeztette Genna. – ha van adaj comuni, meghall minket.

- Nincs itt senki és semmi. – Cinder-t az sem érdekelte volna, ha az egész Atlas-i hadsereg meghallaná, egyszerűen meg kellett tennie valamit.

A folyosó végén egy régi, elhagyatott raktárszoba volt, tele, lefedett bútorokkal, a padlóra terített szőnyeg dohos volt, mindent ellepett a por és a pókháló, az ablak magasan volt és a hold is rendesen besütött.

- Komoni itt szovelt? – Genna egy régi, rongyos pokrócot, takarót és párnát látott az egyik sarokban.

- Régen. – Cinder, ha nem nagyon értette, hogy Genna mit is mondott pontosan, sejtette. – Az, aki itt volt, már nem jön vissza.

Genna érdeklődve nézett Cinder felé, ahogy elsétált mellette.

- Tu szanttál? – Genna számára egyértelmű volt, de Cinder nem értette most sem, hogy mit mondott, inkább egy szó nélkül elhagyta a raktárt.

Cinder ezúttal egy irodába ment be, ami nem csak egy könyvtár volt, de még öltöző szoba is, ami tele volt régi, de elegáns és drágának tűnő ruhákkal, az egyik könyvespolc előtt egy maszatos, de aranyozott szegélyű és rózsamintás tükör és volt egy íróasztal is a közepén, amin mindenféle papírok voltak, amik érdektelen, unalmas dokumentumoknak tűntek. Cinder lesöpörte a papírokat az asztalról, a Grimm kezével szétvágott egy halom ruhát és a könyveket is szétdobálta.

- Mukoljalak? – Cinder a nagy rendetlenkedés közepette, el is felejtette, hogy Genna is a szobában volt.

- Csak jól esett… - Cinder-nek is feltűnt, hogy elég nagy ostobaságot csinált, nem számít mennyire esett jól neki. – kiengedni a gőzt.

- Na kriszimázok, krat furcsa szan. – Genna azon volt, hogy kimenjen az irodából. – Ha kitomboltad magad, tcheav ki hozzánk.

Cinder megvárta, amíg Genna becsukja az ajtót, hogy nyugodtan folytathassa az iroda felforgatását, több értékesnek tűnő szobrot tört össze, a képeket összegyűrte és szétszaggatta. Épp az íróasztal fiókjait akarta kirámolni, de feltűnt, hogy mindegyik egyesével be volt zárva.

Emlékezett, hogy a Madame-nál mindig volt egy kulcs-csomó, ami mindent nyitott a hotelban. Szerencsére, a Hajadon erejével könnyen kitépte az első fiókot, de több köteg Lien-en és számlán kívül nem volt benne semmi.

A második fiók már érdekesebb volt, rengeteg bejelentés eltűnt vagy elrabolt lánygyerekekről Remnant szerte és egy rendőrségi felszólítás a Madame-nak, ami szerint, egy szülő megvádolta gyerekrablással és be kellett mennie a rendőrségre. Egy másik levélben hivatalos bocsánatkérés a rendőrségtől, amiért tévesen vádolták meg.

A harmadik fiókot kitépve érdekes levelezést talált az akkori rendőrkapitánnyal és a Madame között, hiszen a Madame rengeteg kenőpénzt küldött a kapitánynak, hogy hunyjon szemet a lányai kihágásai felett, tartsa távol a nyomozóit az üzletétől és intézzen valamit az aggódó szülők miatt, akik, annak ellenére, hogy a bíróságon kiderült az ártatlansága, továbbra is őt gyanúsították az eltűnt lányuk eltűnéséért.

Több bírság és figyelmeztetés is érkezett a rendőrségtől, amiben leginkább a Madame lányai voltak a fő téma, vandalizmus, bolti lopás, közszemérem sértés, testi sértés, fiatalkori alkoholos ital fogyasztás, kábítószer birtoklása és fogyasztás vétsége miatt.

A negyedik és utolsó fiókban nem volt több papír, csak néhány injekciós tű és több kis üvegcsényi altató, de ez nem a korábban említett kábítószer volt, hanem amilyet a kórházakban szoktak használni műtétek előtt.

Cinder egyre különösebbnek találta az egészet, emlékezett rá, hogy a mostohanővérei gyakran jöttek haza késő éjszaka, részegen és fél meztelenül, ráadásul, rendőri kísérettel, de azt nem tudta, hogy kábítószereket is fogyasztottak volna. Sok minden volt itt, amit gyerekként még nem tudott felfogni.

Felállt az asztaltól és látta, hogy az egyik könyves szekrény mögött, honnan szétdobálta a könyveket, egy ajtó kilincsét pillantotta meg és tudta, hogy egy titkos ajtó van a szerkény mögött. Amint alaposabban megvizsgálta a szekrényt, látta, hogy egy apró gomb volt az egyik polcon, amit megnyomott és a szekrény, egyből lesüllyedt a padlóba.

A szürke, fém biztonsági ajtó természetesen zárva volt, de Cinder egy tűzbombával könnyen be tudta törni és miután a füst és a por el szállt, egy sötét, mélyre vezető lépcsősort talált. Az ajtó melletti villanykapcsoló, természetesen nem működött, de Cinder-nek ez nem volt gond, mert a Grimm kezébe lángokat idézett, amik világítottak neki.

Egyre mélyebbre ment a lépcsősoron, amíg egy újabb biztonsági ajtó elé nem ért, de az már nyitva volt. Amint kinyitotta, borzalmas bűz csapta meg az orrát és majdnem elhányta magát. Szívesebben visszament volna az emeletre, de ki akarta deríteni, mit művelt a mostoha családja, amiről még ő sem tudott.

Belépve, egy steril, műtőhelységet talált, a közepén egy asztalt, amin egy olyan elektromos fűrész volt, ami még a csontot is át tudta volna vágni és recés kések tucatjai hevertek mellette, a mennyezetről kampós láncok lógtak és a sarokban volt egy zuhanyzószerű kád, aminek a zuhanyfeje helyén egy drótkötél volt hurokba kötve.

Cinder-nek a gyomra is összeszorult a látottaktól, tudta, hogy a Madame gonosz, de azt nem, hogy őrült lenne.

A szeme sarkában látott egy fagyasztó ajtót, amit kinyitott, de óriási hiba volt, mert az volt a bűz forrása. Ha a szeg nem lett volna elég, a látvány már igen, hogy Cinder ott helyben elhányja magát és a gyomra tartalmát a steril műtőpadlóra ürítette.

A fagyasztó tele volt megcsonkított, női testrészekkel, de amióta kikapcsolt az energiaellátás, már nem fagyasztott, így a benne lévő testrészek megromlottak, már férgek és döglegyek ezrei fészkeltek a levágott karokban, lábakban és belsőségekben.

Egyből visszacsukta a fagyasztót és igyekezett elfelejteni, amit látott. Az asztalhoz érve egy halom dossziét talált, mindegyikre egy-egy lány neve volt írva, amik megegyeztek a fenti íróasztalon talált eltűnt lányok neveivel.

Az utolsó előtti ugyanaz a lány volt, aki Mantle-ben tűnt el és a szülei a Madame-ot vádolták meg, de ő lefizette a rendőrséget és a vádló család, akik szegények voltak, esélyük sem volt a bíróságon. A dossziéban látta a lány képeit, ahogy arra volt kényszerítve, hogy a fenti hotelban dolgozzon, kegyetlenül bántak vele és egy ugyanolyan nyakörv volt a nyakában, mint Cinder-nek is.

Cinder, mintha csak saját magáról olvasott volna a dossziéban, annyi különbséggel, hogy amikor a lány elérte a 18-ik életévét, egyszerűen abbamaradt minden megfigyelés és annyit írtak róla, hogy „Megérett a levágásra.".

A soron következő oldalak részletesen taglalják hogyan adtak altatót, miközben a szobájában, abban a raktár helységben, ahol Cinder is aludt, injekcióval, vágták fel a vénáit, hogy a szíve, ahogy ver kipumpáljon annyi vért, amennyit csak lehet és a végén elvágták a torkát. Feltették a műtőasztalra, hogy a korábban látott elektromos fűrésszel és késekkel feldarabolják a testét és lefagyasszák és idővel elfogyasszák, de a fejjel más volt a tervük.

Cinder a soron következő aktán a saját nevét pillantotta meg és ugyanúgy, mint az előző lánynál őt is ugyanúgy dolgoztatták, megfigyelték és amikor elérte a 18 éves kort, ugyanúgy mellé írták, hogy „Megérett a levágásra.".

A továbbiak abbamaradtak, mert Cinder jól emlékezett, hogy azon a napon, amikor a mostohaanyja el akarta kábítani, kezébe vette a sorsát és ő végzett vele és a lányaival. Nem törődött még a nyakörvében lévő sokkolóval sem, amivel állandóan megbénította és rettegésben tartotta. A haragja volt az, ami elég erőt adott neki, hogy felébressze az Auráját, ellenálljon a sokkolónak és elvegye az életét annak a nőnek, aki az egész életében csak sanyargatta.

Még nem végzett mindennel, tudni akarta, hogy mi lett a lány fejével és a választ, a műtő túloldalán lévő teremben talált és az eddigi horrorműsor csúcsa egy akvárium gyűjtemény volt, amiben megposhadt, zöld, fertőző vízben úszó, fiatal lányok, a felismerhetetlenségig elrohadt fejei voltak, amiknek a szemeit már rég kizabálták a férgek és az élősködők.

Mindegyik akvárium fel volt címkézve, ugyanazok a lányok, akik a listán szerepeltek, de az egyik akvárium, ami a soron következő lett volna, üres volt, de Cinder neve volt rajta.

Nem akart többet látni, ezért becsukta az ajtót és vissza akart menni a földszintre, de még volt egy ajtó, ami mögé nem nézett be és minden ösztöne és a józan esze is már könyörgött, hogy menjen innen, még meg kellett néznie, mi van az utolsó ajtó mögött.

Ez az ajtó zárva volt, de ahogy a korábbi zárak, úgy ez sem okozott különösebb akadályt Cinder számára, de amit az ajtó mögött látott, a vér is megfagyott az ereiben.

Egy pillanatra, azt hitte, a saját holttestét látta, de ahogy jobban szemügyre vette, egy másik, nagyon fiatal, talán 12-13 éves lány lehetett, ugyanolyan fekete hajjal, mint amilyen neki és ugyanolyan rongyos ruhákban volt. Odavolt bilincselve a falhoz, a lábai megkötözve, a szája nem volt betömve, de egyértelműen, hiába kiabálhatott. A szag alapján többször is maga alá csinált, a legyek és a férgek az ő testét is teljesen átjárták, ami arra utalhat, hogy már évek óta volt ide bezárva, azóta, hogy Cinder megölte a Madame-ot és lányait és elszökött.

Mivel rajtuk kívül senki sem tudott az ittlétéről, itt maradt, bezárva és éhen halt.

Cinder visszacsukta az ajtót, elhagyta a műtőt, felment a lépcsőn, vissza az irodába, át a folyosón és újra a konyhában találta magát. Térdre rogyott és még mindig nem hitte el, amiket látott, amiket a mostohaanyja és nővérei tettek, hogy milyen közel járt egy kegyetlen és brutális halálhoz, anélkül, hogy bárki is tudott volna róla.

Ami a legrosszabb, hogy nem ő lett volna az első és nem is az utolsó.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.