Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.


Az Akadémián, a RWBY csapat szobájában gyűlt össze a RWBY, JNR és a LLMM csapat és Oscar, hogy megbeszéljék azt a gyanús levelet, amit a tábornok kapott Jacques Schnee-től.

- Oké, ki mit gondol erről? - Lance tette fel a nagy kérdést, leginkább Weiss-nak címezve.

- Csak az apám változtatna egy ellenséges átvételt egy bolyhos PR lépéssé. - Weiss a kezében tartva a meghívót, biztos volt benne, hogy az apja készül valamire.

- A hírekben azt mondta, hogy csak ki akar békülni és elrendezni a dolgokat. - Tette hozzá Ruby, kissé túl optimistán. - Talán nem lesz annyira rossz. Azt akarjuk, hogy a tábornok kezdjen megnyílni ezeknek az embereknek, ugye? Ugyanis, már együtt működik Robyn-nal.

- Igen, - Oscar nem volt ennyire derűlátó. - de félek ez még nem elég és így is csak az ő feltételei dominálnak.

- A kettejük közötti együtt működés csupán egy hajszálon lóg, amit veszélybe sodort, hogy Jacques Schnee leállította a Dust termelést. - Lance is osztotta Oscar kétségeit. - Ez egy lehetőség lenne rávenni, hogy újra elindítsa.

- De a tábornok egy szobába lesz zárva a riválisaival a vacsora partiján, a saját háza táján. - Oscar a szemeit forgatva folytatta. - Tudom, hogy Jacques azt mondta, hogy boldogan megenyhül és hajlandó lenne elindítani a Dust termelést, de ez azt jelenti, hogy ő fogja dominálni a beszélgetést.

- Nem nehéz elképzelni, hogy fog ez zajlani. - Tette hozzá Blake.

- Még mindig nem hiszem el, hogy győzött. - Weiss hangja tele volt felháborodással és undorral. - Robyn elméletileg a nép hőse, ugye? - Gyanakodva mustrálta a meghívót, egyszerűen érezte, hogy az apjának köze van ahhoz, hogy Robyn elvesztette a szavazást, Tyrion és Neo pont akkor csaptak le, amikor Penny ott volt a választás utolsó másodperceiben és Jacques az utolsó egy hétben állította le a Dust termelést és pont ekkor kezdett el drasztikusan növekedni a szavazóinak a száma. - Egyszerűen, túl sok az egybeesés.

- Úgy gondolod, hogy az apádnak köze van Salem-hez? - Yang rákérdezett. Weiss csak hallgatott egy darabig, szeretett volna nem-el válaszolni erre a kérdésre, de pontosan tudta, miféle ember az apja.

- Azt hiszem, apám bármit megtenne a győzelemért.

- Akkor ugyanezt kell tennünk. - Ruby már nem is volt olyan optimista.

- Vagyis...? - Weiss felé fordult.

- Nálad jobban senki sem ismeri az apádat, - Ruby bele is kezdett. - és mindannyian ott leszünk este, így te vagy az egyetlen, aki körbe szimatolhat a ház körül, anélkül, hogy gyanús lennél. Ha Jacques Schnee tett valamit, akkor jobb, ha tudjuk mi az.

A fiatalok teljes mértékben eltökélték, hogy elkísérik a tábornokot.


Az Üveg Unikornisban feszült csend uralkodott, ugyanis az illegális lakásfoglalók, Cinder, Genny, Mandy és Adam, akik már két hónapja telepedtek meg az elhagyatott hotelban, körbe ülték és együtt nézték Genna Scroll-ját, amivel kivetítette Atlas és Mantle térképét.

- Úgy fest, a terveink gyorsabban össze állnak a vártnál. - Cinder számára a városban uralkodó zűrzavar kedvező volt.

- Meddig kell még várnunk?! - Adam türelmetlenül felpattant, hiszen Cinder bosszút ígért neki és Atlas pusztulását. - Nem csinálunk mást, csak ücsörgünk két hónapja!

- Türelem, Adam. - Cinder is felállt és a vállára tette a kezét. - A végén mindig azok győznek, akik türelmesek.

- Remélem, van terved? - Hadarta Genna, akinek szintén kezdett elege lenni a várakozásból, unottan nézte a térképet.

- Hát... - Cinder kicsit oldalra billentette a fejét, amikor hirtelen a Scroll-ja pittyent egyet. - Oh, igen. - Elővette és amikor megnézte, gonoszul elmosolyodott.

- Mi az? - Mandy és a többiek is kíváncsiak voltak.

- A tábornok és a Tanács találkozni fognak. - Cinder megmutatta a bejelentést a többieknek.

- És? - Adam nem értette a lényeget és egyre izgatottabb volt, hogy tehessen valamit.

- Mandy bejuthatna és kihallgathatná a beszélgetésüket? - Cinder a róka faunus lány felé nézett.

- Miért pont én? - Mandy-nek tetszett a gondolat, hogy kihallgassák az ellenséget.

- Én és Genna eléggé kitűnnénk, - Magyarázta Cinder, ami nagyon is igaz volt, hiszen ő a fél szemével és a bekötözött karjával és Genna a nagy termetével és a páncéljával nehezen lenne képes beolvadni. - Adam meg... - Sunyin elmosolyodva, nem fejezte be a mondatot.

- Én meg?! - Adam dühösen meredt a félszemű nőre.

- Ne tagadd, - Cinder tudta jól, hogy Adam hogyan érez az Atlas-i gazdagok iránt. - hogy legszívesebben ott helyben kivégeznél mindenkit. Túlságosan kiszámíthatatlan vagy és egy ilyen akcióhoz hideg fej és megfontoltság szükséges. Mandy sokkal alázatosabb és nyugodtabb nálad. - Cinder emlékezett, miket mondott Roman Adam-ről még Beacon csatája után. Egy veszett kutya, akinek a legrosszabbkor durranhat el az agya.

- Legyen. - Adam dühösen markolászva a katanáját, leült és be kellett ismernie, ha ott lenne a gazdag emberek között, akik mindig is lenézték őt és a fajtáját, nem biztos, hogy képes lenne türtőztetni magát.

- Szóval, - Mandy-nek nem volt sok választása. - én vagyok az egyetlen?

- Nem kell aggódnod, Mandy, - Cinder a jobb, emberi kezével végig simított a lány állán. - egy csomó faunus szolgáló lesz ott, akiket az Atlas-iak kutyába se vesznek. - A megmaradt, jobb szeme sárgán világítani kezdett és mosolygott. - Az arroganciájuk és a megvetésük lesz az álcád. Ők nem fognak téged látni vagy hallani, de te mindent látni és hallani fogsz, ami ott történik.

- Mennyi időm van odaérni? - Mandy beleegyezett.

- Este 8-kor kezdődik a fogadás, - Magyarázta Cinder. - szóval, egy fél órával előtte célszerű lenne odaérned. Egyenruhát szerezni, elhelyezkedni és ismerkedni a környezettel.

- Vagyis nekem kell megoldanom mindent. - Mandy felállt és készen állt a távozásra. - Nem is vesztegetem az időt.


A Schnee család kúriája volt a legnagyobb és legfényűzőbb épület egész Atlas felső negyedében. Nehéz lett volna eltéveszteni a város legnagyobb és legpompásabb épületét, ami olyan volt, mint egy tündöklő koronaékkő, ami kitűnt a többi közül. A hatalmas ember tömeg is árulkodó volt, nem utolsó sorban, a fegyveres őrök és robotok is segítettek kitalálni, melyik birtok is az.

Mandy csak vett egy mély levegőt és el is indult a főbejárat felé, ami egy hatalmas rácsos kapu volt, ami előtt legalább 4 fegyveres robot és 2 emberi katona állt és még ki tudja, mennyi van a kapu mögött. Itt biztos nem jut át.

- Hé! Mit keresel itt?! - Egy ideges, férfihang zavarta fel a gondolkodásból. Megfordult és egy fegyveres katonával találta szembe magát. - A személyzeti bejárat hátul van!

Mandy nem válaszolt, csak meghajolt és azonnal otthagyta a katonát.

Meg is lett az a bizonyos bejárat, egy egyszerű kis fém ajtó volt a kőfalban, ami előtt egy másik, női katona állt. A Faunus lány megközelítette, de a katonanő az útját állta.

- Mit keresel itt? - Kérdezte, gyanakodva.

- Öhm… jöttem dolgozni. - Mandy úgy volt vele, hogy a róka farka és fülei, amiket megrázott, biztos belépő, de ez a katona okosabbnak tűnt.

- Kicsit elkéstél, az éjszakai műszak már elkezdődött.

- Hát… a buszom késett és le is robbant.

- Hm, pedig Atlas-ban első osztályú a tömegközlekedés. - A nő nem hitte el. - Mutasd az igazolványodat.

- Azt… - Sajnos későn jutott az eszébe, hogy semmilyen irata sincs arról, hogy itt dolgozna. - otthon hagytam. - Az őr nem tűnt elégedettnek.

- Akkor azt javaslom… - Mielőtt folytathatta volna, Mandy tőre már a gyomrába szúródott, miután megtalálta a gyenge pontot a páncélját és a nő vért köhögött, majd élettelenül elernyedt a teste és a földre esett.

Mandy csak egy darabig nézte a halott katonát és egy pillanatra eszébe jutott May Zedong, a lány, akit Beacon csatájában ölt meg. Ő volt az első, akit megölt puszta haragból és akkor mélységesen nagy bűntudatot érzett a gyilkossággal kapcsolatban.

Látva a halott katonát, akinek még a nevét sem tudta, akinek feltehetően családja van, akik várnak rá odahaza és szeretik, azt vette észre, hogy nem érez semmit. Teljes mértékben hidegen hagyta, hogy elvette az életét.

Egyszerűen csak elrejtette a holttestet egy bokor mögé, óvatosan, nehogy vérnyomokat hagyjon bárhol is, elvette a belépő kártyáját és bement az épületbe.

Odabent már könnyebb volt, nem voltak őrök, csak öltözők, mosdók, mosodák és hulladék tároló helységek. Gyorsan bement az egyik mosodába, ahol talált is egy pincérnő egyenruhát.

Át is vette a fekete, lapos sarkú, tánccipőt, fekete harisnyát, szoknyát, fehér blúzt, amik közül kilógott a fekete róka farka és fekete mellényt és a rövid, nyakik érő haját egy hajráffal fonta hátra.

A saját ruháját és a fegyvereit a hulladék tárolóban rejtette el, egy üres szemetes zsákban, ahol senki sem találná meg.

Az új öltözetének köszönhetően már könnyen átvágott a konyhán, hogy beálljon a többi pincérnő közé, fel a bál terembe és pontosan úgy, ahogy Cinder megmondta, senkit sem izgatott, hogy egyel több faunus felszolgáló van a teremben.

Senkit sem izgatott a jelenléte, őt vagy más faunus felszolgálókat csupán úgy szólítottak, hogy "Hé te!", "Te ott" vagy csak egyszerűen csettintettek nekik és már ott is kellett teremniük.

Láthatatlannak érezte magát.


Nagy este volt egész Atlas számára, hiszen Jacques Schnee hatalmas fogadást rendezett és rengeteg gazdag ismerősét és üzlettársát hívta meg az otthonába, a Schnee család kúriájába, köztük a királyság vezetőjét, a hadsereg parancsnokát és az Akadémia igazgatóját, Ironwood tábornokot.

Négy elegáns, civil jármű, egy fekete, kettő fehér és egy kék érkezett és kapott engedélyt, hogy a kúria fő kapuján áthaladjanak és végighajtsanak a nagy és nyílt előkertem. A közepén díszkivilágításban volt a bevezető út, ami körbe vett egy kék márvány talapzatú helységet, amin három szobor állt. A kapuhoz legközelebbi és a kúria előtti egyforma volt, egy fehér márvány talapzaton egy-egy sötétszürke háromszög, amiknek a hegyes csúcsán a Schnee család hópehely mintájú címere díszelgett. A harmadik szobor legalább ötször akkora volt, mint a másik kettő, de annak a talapzaton is egy sötétszürke háromszög volt, ami a legnagyobb világító Schnee címert tartotta.

A négy kocsi megállt a kúria bejáratánál, az egyik fehér kocsiből kiszállt a RWBY csapat és Qrow, a másik fehér kocsiból Oscar, a JNR és a LLMM csapat, a fekete kocsiból a Szupercsapat és kék kocsiból Winter, Penny és természetesen, maga Ironwood tábornok.

Miután mindenki kiszállt, a négy kocsit egy-egy fogadó inas elvezette a földalatti parkolóházba.

A tábornok, mielőtt bementek volna a kúriába, megállt, hátrakulcsolt kezekkel és megvárta, amíg Winter is mellé állt. Ő is ugyanúgy hátrakulcsolta a kezeit és szigorúan meredt az épületre, ahol a gyerekkorát töltötte.

- Talán nem ártana mosolyogni a kamerák kedvéért. - Javasolta a tábornok, de ő egyáltalán nem mosolygott.

- Uram, minden tisztelettel, - Winter hivatalos és szigorú hangnemben válaszolt. - azért fizetnie kell. - Amint befejezte, elindult és felkészült, hogy elmerüljön az Atlas-i gazdagok képmutató és hazug életvitelében, pontosan úgy, ahogy gyerekként.

A tábornok egy enyhe mosolyt eresztve követte a nőt.

Weiss, ugyanúgy, ahogy a nővérének, kényelmetlenül kavargott a gyomra a hazatéréstől, de tudta, akárcsak Winter, hogy a kötelesség kívánja.

- Hé, - Jaune a vállára tette a kezét és kedvesen rámosolygott. - nem lesz semmi baj. Én és a többiek itt vagyunk melletted.

- Köszönöm. - Weiss megnyugodott, átkarolta a fiút és csókot nyomott az arcára. - Mindenért.

Mind a 19 vendég megállt a kúria bejáratánál, Ironwood mögé, aki úgy érezte, mintha a pokol kapuját nyitná ki azzal, hogy becsöngetett.

Az ajtó kinyílt és egy fiatal, 15 éves, fehér hajú fiút köszöntötte őket, elegáns, szürke és fehér öltönyben.

- Jó estét kívánok, mindenkinek. - A fiú kedvesen mosolygott és hátra tette a kezeit.

- Hol van Klein? - Weiss meglepődött a fiú láttán.

- Milyen érdekes módja, hogy azt mond, - A fiú fenntartotta a kedves mosolyát, amikor Weiss-ra nézett és a mellkasára tette a kezét és arrogáns stílusban imitálni kezdte Weiss-t. - "Heló, kedves öcsém! Hogy érzed magad?!" - Végül abba hagyta az imitálást, a mosoly lekopott az arcáról és keresztbe tett karokkal folytatta. - Attól tartok, nem fogjátok itt megtalálni. El lett bocsájtva. - Egy komisz és sunyi vigyor vissza csúszott. - El nem tudom képzelni, miért?

Weiss hirtelen bűntudatot érzett, mert biztos volt benne, hogy az apja megtudta, hogy Klein segített neki a szökésben.

- Whitley, apánk hívott ide. - Winter úgy érezte, közbe kell lépnie és szigorúan meredt az öccsére.

- Oh, Winter, - Whitley újra felvette a hamis mosolyát és a kezeit összetéve, ráfektette a fejét. - kedves nővérem! Olyan rég láttalak, hogy már az arcodat is elfelejtettem! Repes a szívem, hogy újra látjuk egymást.

- Nem különben. - Szűrte ki a száján Winter, továbbra is szúrósan nézve a fiúra, akit legszívesebben felpofozott volna a tiszteletlenségéért.

- Hm. - Whitley még egy utolsó pillantást intézett az idősebb nővére felé, majd Ironwood felé fordult. - Tábornok, - Végignézett az egész kompánián és kis híján húsz embert számolt a kíséretben. - maga szerint milyen nagy az ebédlő asztalunk?

- Tudtommal hatalmas, - Felelt a tábornok. - de a vendégeim többsége készenlétben fog állni, arra az esetre, ha a Tanács további szemtanúkat kérne. Addig biztos vagyok benne, hogy ünnepelni fogják édesapád győzelmét. - Egyértelmű, mennyire megvetette Jacques-ot, de kénytelen volt fentartani a látszatot.

Whitley egy újabb udvarias mosolyt eresztett, jelzett a többieknek, hogy kövessék és beinvitálva őket a kúriába, megfordult és mutatta az utat.

A bálterem csodálatos volt, egy hatalmas helység, amelynek a padlózata világos és sötét szürkéskék márványcsempével volt kirakva és körbe ölelték a terem közepén lévő művészien felfestett fehér és sötétkék Schnee címert.

A terem végén egy hatalmas, fehér márvány lépcső vezetett fel a kúria felsőbb részeibe, amire sötétkék szőnyeget terítettek, a lépcs mellett, a háttérben két óriás lovagi páncél állt, mintha őrködnének, mindkettő egy-egy pallost szúrva a földbe és támasztották rajtuk a kezeiket.

A terem tele volt elegánsan öltözött úriemberekkel és hölgyekkel, akik az Atlas-i elit lakosai voltak. Mind abban a reményben jöttek, hogy élvezhetik Atlas leggazdagabb emberének a vendéglátását és hátha szerezhetnek némi pénzt vagy befolyást.

A jól öltözött urak és hölgyek között borzasztóan kitűnt a tábornok kísérete, akik mind harci és terep ruhában jelentek meg egy ilyen flancos eseményen. Az embereket inkább félelem töltötte el a tábornok láttán, akiknek többsége ostoba volt, több pénzük volt, mint eszük és az utolsó szóig elhitték Jacques propagandáit, mi szerint, ő a leggonoszabb ember Remnant szerte.

- Azok, - Whitle megállt és így az egész kompánia is. - akik csatlakoznak hozzánk az ebédlőben, kérem kövessenek.

A 19 főből csak 4-en követték a legifjabb Schnee gyermeket, maga Ironwood, Clover, Winter és Penny.

- Kívánj szerencsét. - Clover még odaszólt Qrow-nak.

- Hm, - Qrow csak megrázta a fejét és viccelődve visszaszólt. - már meg vagy hívva, nem?

Clover csak egy mosollyal visszanézett felé, miszerint, már elég balszerencsés, hogy egy unalmas tárgyaláson kell résztvennie egy rakás képmutató politikussal.

A terem ajtaja becsukódott, miután Clover, követve a többieket, áthaladt rajta.

- Egy italt, uram? - Egy pocok faunus felszolgáló férfi egy tálcát nyújtott felé, ami tele volt vörös borral teli poharakkal.

- Öhm... - Qrow normális körülmények között gondolkodás nélkül kettőt vett volna, de az utóbbi időben sokat változott. A tudat, hogy Ruby mennyire felnéz rá, azok után, amiket az Atlas felé vezető úton tett és a Clover-el való barátsága sokat segítettek az alkohol függőségén. - Nem, köszönöm. - Egyszerűen nem kívánta az alkoholt és visszafordult a fiatalokhoz. - Én maradok a járőrözésnél.

- Számból vette ki a szót. - Marrow visszataszítónak találta ezt a helyet, túlságosan álszent és képmutató volt.

- Rendben, - Harriet és a Szupercsapat többi tagja is követte, de még kiosztott néhány utasítást a fiataloknak. - ne csatangoljatok el, ne törjetek össze semmit és legyetek készenlétben arra az esetre, ha a tábornok hívna titeket.

A Szupercsapat otthagyta őket és amikor már nem voltak hallótávolságon belül, Yang-nek ötlete támadt.

- Ellenvetés, mi lenne, ha elcsatangolnánk, megfontólagosan összetörnénk néhány dolgot és minden más ellenkezőjét csinálnánk, amit mondott.

- Kapcsolatban leszek. - Weiss tudta, mit kell tennie, a fülében lévő kis rádióra mutatott és elindult a terem végén lévő lépcsősor felé.

- Kedves nővérkém, - Az egyetlen, aki az útját állhatta és állta is, az öccse, Whitley volt. - reméltem, hogy tudunk szánni némi időt, hogy egy kicsit beszélgessünk.

- Oh... - Weiss csak bosszankodva megforgatta a szemeit, ugyanis egyetlen porcikája sem kívánt beszélgetni az öccsével.

- Tudnom kell, - Whitley komiszul megdörzsölte az állát, mintha gondolkodna. - miért mentél keresztül olyan sok mindenen hogy elhagyd az otthonod, hogy utána térden csúszva vissza gyere?

Weiss csak dühösen sóhajtott és ugyanúgy, mint Winter, ő is csak arra vágyott, hogy felpofozza.

- Ez talán probléma lesz. - Oscar, aki a többiekkel csak a háttérből figyelte a jelenetet, feltűnt ez a kellemetlen tényező, a kezében volt egy tálca, amiről sütit evett.


Ezalatt, a tábornok és kisebb kísérete meg is érkezett a Schnee család ebédlőjébe, ami sokkal inkább egy tárgyaló teremnek tűnt. Egy hatalmas, 14 fős ebédlő asztal volt a közepén, elegánsan megterítve, alatta egy nagy, világoskék szőnyeg terült el, rajta legalább 4 gyertya volt meggyújtva, amik fehér fénnyel égtek. A falakon többféle festmény és műkincs volt látható és az egyik falat Nicholas Schnee, Atlas alapítójának a hatalmas portréja foglalta el. A mennyezeten egy hatalmas csillár világította be az egész helységet fehér és világoskék fénnyel. A terem másik oldalán nagy ablakok voltak, amikből ki lehetett látni egész Atlas-ra, amiket sötétkék függönyök kereteztek.

- Ironwood tábornok, - Jacques egy negédes mosollyal köszöntötte a vendégeit. - kérem, foglaljon helyet.

A tábornok végignézett az emberein, Clover-en, Winter-en és Penny-n és egy-egy fejbiccentéssel jelezte, hogy üljenek le. Amíg Jacques az asztal túloldalán ült, addig Ironwood közvetlenül vele szemben ült le, Clover a baljára, Winter a jobbjára és Penny Winter mellé.

A tábornok azt is tudomásul vette, hogy Jacques nem egyedül várta, hanem a Tanács maradék két tagját is meghívta.

- Sleet Tanácsnok, - A Jacques jobbján ülő öltönyös, szemüveges férfinak köszönt. - Camilla Tanácsnok. - Majd a balján ülő nőnek, vörös ruhában.

- Hill Tanácsnok is jól hangzana. - Ironwood csak most vette észre, hogy az ablak előtt ott állt Robyn Hill, aki annak ellenére, hogy a tábornok hajlandó volt együttműködni vele, nem tűnt elégedettnek. - Bár azt hiszem, - Csak mosolyogva lépdelt az asztal felé és leült az egyik székre. - hálásnak kéne lennem, hogy egyáltalán meghívtak ehhez az asztalhoz.

- Ms. Hill, - Jacques csak kacagott. - nekünk kéne hálásnak lennünk, hogy itt van közöttünk ma este.

Robyn mosolygós arca hirtelen lekopott és először Jacques-ra, majd Ironwood-ra szegezte a szúrós tekintetét.

- Ő mit keres itt? - Ironwood tudni akarta, hogy Robyn, aki nem Tanácsnok és semmi köze nincs Atlas irányításához, semmi keresnivalója nem lenne ennél az asztalnál.

- Amit mi mindannyian, James. - Válaszolt Jacques magabiztosan, mintha olyan dolgokról lenne tudomása, amiről senkinek sincs a teremben. - Kezelni a királyságunk problémáit, ami csak annyit tesz, hogy sok mindent kell megvitatnunk.

- Valóban. - Ironwood nem bosszankodott Robyn miatt, inkább a lényegre tért. - Reméltem, hogy tiszta lappal...

- Biztonságban vagyunk vele? - Jacques félbeszakította a tábornokot és gyanakodva Penny-re meredt. Penny össze rezzent és nem tudta, mi tévő legyen. - Kényelmetlenül érzem magam a jelenlétében, tekintettel arra, hogy milyen részt vállalt abban a szörnyű mészárlásban a választás éjszakáján.

- A hivatalos jelentés szerint, - Ironwood egyből Penny védelmére kelt. - a felvételeket meghamisították. Penny teljes mértékben az irányításom alatt van.

- Ebben a tábornok mellett vagyok. - Szólalt fel Robyn. - Azon az éjszakán megmentette az egyik Vadásznőm életét.

- Akkor mind hálásak lehetnénk neki, - Jacques nem hagyta ennyiben. - ha valóban így történt, de sajnos nincs rá bizonyíték. - Ironwood felé nézett. - Ha valóban a te irányításod alatt van, akkor talán még inkább aggasztó.

- Aggasztó? - A tábornok gyanakodva ismételte meg az utolsó szót, közben egy csapat faunus jött be étellel és itallal teli tálcákkal, amikkel körbejárták az asztalt, kínálva a vendégeket.

- Beszéljünk arról, - Folytatta Jacques. - pontosan mi is az, amit irányítasz. Az embargóról.

- Az embargó feltétlenül szükséges. - A tábornok egyből rávágta. - Egy darabig biztos nem fogom feloldani. Ezért kérem Schnee Tanácsnokot, hogy folytassa a Dust termelést, ami elengedhetetlenül fontos Atlas érdekében.

- Az emberek szenvednek, - Robyn csatlakozott a tábornokhoz. - Dust nélkül nem tudjuk megjavítani a falat!

- Nehogy azt higgye, Ms. Hill, hogy vak vagyok mindarra, ami Mantle-ben történik. - Jacques kedvesen empatikus válaszolt. - Hajlandó vagyok újra elindítani a Dust termelést egyetlen, aprócska szívességért cserébe.

- És mi lenne az? - Kérdezte a tábornok, bár tudta, mire akar kilyukadni.

- Az embargó feloldásáért. - Jacque végül kimondta.


A bálteremben Winter egyszerűen nem bírt megszabadulni az öccsétől, aki, akár egy harcos a kardját, úgy forgatta a nyelvét, hogy sakkban tartsa a nővérét.

- Miért nem kopik már le ez a gyerek?! - Yang kezdett türelmetlenkedni.

- Csinálnunk kell valamit. - Blake tudta, hogy Weiss segítség nélkül nem fog tovább jutni.

- Mit is mondtál korábban a dolgok összetörésével kapcsolatban? - Jaune és a JNR csapat többi tagja, pontosabban, Nora már tűkön ülve, izgatottan várta, hogy jelenetet rendezhessenek, felrázva ezt az unalmas, képmutató bált.

Nora-nak nem is kellett több, a kezében szorongatott tálcára megannyi süteményt, rágcsálni valót, muffint, tavaszi tekercset, pitét, sonkát, sajtot és fagylaltot kezdett felhalmozni, amikből lassan már egy kajatorony épült.

Ezalatt, Ren egy kis tálcán egy apró süteménnyel kezdett fel-alá sétálni, elegánsan és az egyik kezét a háta mögé téve.

Jaune ezalatt lesben állt és jelzett a csapattársainak, hogy a végre hajthatják a tervet.

- Óvatosan! - Nora a hatalmas étel tornyot egyensúlyozva közeledett Whitley felé. - Nagy rendelés érkezik!

Ren a kis tálcájával is Whitley felé haladt, találkozott Nora-val, akivel egymásba ütköztek és Nora, mint aki elvesztette az egyensúlyát, balesetnek álcázva, elhajította a tálcát, rajta a hatalmas mennyiségű étellel, ami egyenesen Whitley felé szállt, aki későn vette észre az ételzuhatagot, így esélye sem volt kikerülni azt.

Sajnos, ezt a műveletet egy kövér, fehér ruhás, disznóra hasonlító, kövér, üresfejű nő rontotta el azzal, hogy pont kereszttűzbe került és a hatalmas mennyiségű étel teljesen beterítette a fehér ruháját, ami tele lett szószokkal, mártásokkal és mindenféle étellel, amitől tényleg úgy nézett ki, mint egy dagonyázó disznó.

A nő hangosan felvisított, akár egy sertés, amitől az egész bálterem beleremegett és kínjában kiöntötte a borát, egyenesen Whitley-re, majd kirohant a mosdóba.

Whitley-t teljesen eláztatta a vörösbor, amitől a fehér haja rózsaszín lett, a szürke zakóját, a fehér ingét és a fekete nyakkendőjét mind elázott. Weiss a szája elé kapta a kezeit, hogy eltakarja, a mosolyát és a tényt, hogy mindjárt elneveti magát.

- Ha megbocsájtasz. - Whitley dühösen elindult a mosdó felé, hogy lemossa magáról a bort.

Weiss még vissza nézett és látta, hogy a RWBY, JNR és LLMM csapat csak jót nevettek a jeleneten és hálás volt a közbenjárásuknak. Most már eltűnt minden akadály közte és a kúria felső emelete között.


A kúria étkezőjében a tárgyalások folytatódtak.

- A helyzet az, - Sleet Tanácsnok szigorúan förmedt a tábornokra. - hogy úgy tevékenykedtél hogy méltányos mértékű autonómiát kaptál az elmúlt néhány évben, James! De amire szükségünk van, hogy velünk dolgozz!

- Uram, én... - Ironwood próbálta kimagyarázni magát.

- Egyértelmű, - Camilla Tanácsnok félbeszakította. - hogy egyetlen királyság sem szándékozik hadat üzenni Atlas-nak. Semmi közünk nem volt a Haven-i incidenshez, bizonyítékunk van rá, hogy a robotjaink nem a mi parancsunkra tették azt amit Beacon-ben. Ezen a ponton Atlas határainak a lezárása csak a kapcsolataink romlását eredményezné a világ többi részével.

- Én... - Ironwood-ba ismét bele fojtották a szót.

- A világ többi részével?! - Ezúttal Robyn által. - Ez nekünk árt! Atlas népe szenved! Szükségük van Dust-ra! Vagy így, - A dühös tekintete ide-oda vándorolt Jacques és Ironwood között, ugyanis, ennek a két férfinak a makacssága miatt szenvednek. - vagy úgy.

- Teljesen igaza van, Ms. Hill. - Jacques most Robyn mellé állt és Ironwood-ra szegezte a tekintetét. - Attól tartok, a döntéseiden kívül más is sok kárt okozott ennek a királyságnak. Az erőid találtak bizonyítékot arról, hogy ki mészárolt ártatlan civileket Mantle-ben?

- A vizsgálat folyamatban van, - Clover szólalt fel. - és a részletek, attól tartok titkosak.

- Attól tartok, - Jacques tovább folytatta. - az egyre növekvő titkosított információk listája napról napra csak növekszik. Megkérdeztem az itteni kollégáimat, hogy feltárjuk az Amity Kolosszeum Projektet és mint kiderült, épp annyit tudnak, mint én.

- Még maguk sem tudják? - Robyn-t ez meglepte. - De Salem-ről azért tudnak, ugye? - Robyn ezen szavait döbbent csend követte, Ironwood és az emberei rémülten és kitágult szemekkel néztek felé, míg Jacques és a Tanács többi tagjai csak értetlenül össze néztek és a fejüket rázták. - Maga beavatta a Tanácsot bármibe?

- Hol hallottad ezt a nevet? - Ironwood csak összekulcsolta a kezeit az arca előtt.

- Az nem számít, - Robyn nem adta meg a választ és inkább a Tanácsot avatta be. - valami szuper gonosz, aki el akarja pusztítani Atlas-t. Ő áll a korábban említett bűncselekmények mögött. Ezért kellene megjavítani Mantle falát, hogy biztonságba tudjuk a saját embereinket! - Követelte a tábornoktól. - Oldja fel az embargót és segítsen azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá!

- Az Amity Projekt sokkal fontosabb! - Ironwood nem engedett. - Sokkal több életet menthet meg, ha elkészül, de ehhez kiemelten fontos a diszkréció!

- Azt akarod mondani, hogy nem bízol bennünk? - Jacques csak odavetette, mintha csak egy játék lenne.

- Nem vehetsz bizalmat, mint minden mást! - Most telt be a pohár Winter-nél, dühösen az asztalra csapott, felállt és kiadta mindazt, ami már régóta érett az apja számára. - Az ki kell érdemelni!

Mindenki megdöbbent, hiszen Winter, aki mindig csendes és tisztelettudó volt, most úgy kiabált, mint egy sértődött gyermek.

- Hm, - Jacques csak erre várt és ravaszul elmosolyodott. - magam sem mondhattam volna jobban. - Winter rájött, hogy a kifakadásával csak az apja ügyét segítette. - Tábornok, talán félreértettem valamit, de maga eljátszotta azt a kis bizalmat is, amit a Tanács magába helyezett. Nem osztotta meg, hogy a hekker, aki ellenünk fordította a robotjainkat ennek a... Salem-nek dolgozik, akárcsak az, aki az embereinket gyilkolta a saját királyságunkban. Ha maga ennyi mindent eltitkolt, akkor hogyan adhatnánk meg önnek a bizalmat?

- Ez nem... - Winter azon volt, hogy újra kiossza az apját, de a tábornok gyorsan leállította, mielőtt olyat mondott volna, ami csak tovább rontott volna a helyzeten.

- Winter! - A nő leállt. - Elég.

- Elnézést. - Winter csak ökölbe szorította a kezeit, majd elhaladva egy róka faunus pincérnő mellett, elhagyta a étkezőt.


Winter szinte fortyogott a haragtól, még azután is, hogy elviharzott az étkezőből, az apja nem tekinti többnek a jelenlegi helyzetet szimpla politikai játéknál, a szenvedő embereket használja ürügyként, hogy több befolyást szerezhessen és képtelen megérteni, mekkora veszélyben van Atlas és azt, hogy a tábornok csupán segíteni akar.

- Jól érzed magad? - Penny is kijött az étkezőből, hogy rá nézzen Winter-re.

- Jól leszek, - Válaszolt Winter. - csak elragadtak az érzelmeim.

- Hogy érted? - Penny értetlenül kérdezte.

- Nem értenéd. - Winter csak megrázta a fejét.

- Oh, rendben. - Penny csak lehajtotta a fejét, érezve, hogy Winter valószínűleg nem egy robottal akarja megosztani az érzéseit, akinek fogalma sincs a jelentésükről.

- Nem, - Winter rájött, hogy Penny félreértette a helyzet és tudatni akarta vele, hogy nem a robot mivoltja miatt nem akar beszélni. - nem úgy értettem! Csak ez a hely... - Kitárta a karjait és végigmutatott a kúria díszes falain. - sok emléket hozott fel számomra. Azt hittem képes leszek irányítani, de... hallottál engem. Úgy viselkedtem, mint egy sértődött gyerek.

- Szerintem jól beszéltél. - Penny egyetértett Winter-el. - A szívedből szóltál.

- És pont ez volt a probléma. - Winter dühösen oldalra nézett. - Csendben kellett volna maradnom.

- Azt hiszem, igazad van. - Penny elgondolkodott azon, amit Winter mondott. - Ezt nem értem.

A robot lány megfordult és visszatért az étkezőbe.


Weiss feljutott a kúria felső emeleteire és végig sétált a világoskék márványfal folyosókon, amiket gyertyák fehér fénye világított meg. Csendesen és óvatosan lépdelt a sötétkék szőnyegen, elhaladt a szülei hálószobája előtt, egy pillanatra benézett és látta a falakon a családi képeiket és festményeiket, de nem volt ideje nosztalgiára, haladnia kellett tovább.

- Ms. Schnee, minden rendben van? - Egy pincérnő, aki erre felé haladt megszólította.

- Jól vagyok, köszönöm. - Weiss elegánsan pukedlizett. - Folytasd a munkát.

Weiss végül eljutott az apja dolgozószobájába és megkönnyebbült, amikor becsukta maga mögött az ajtót.

- Heló, kedvesem. - Egy női hang köszöntötte. Weiss összerezzent és lassan a hang irányába, az apja íróasztalához. Egy idősebb, a 40-es éveiben járó nő volt, Weiss-hoz hasonlóan, hosszú, fehér haja volt, amit egy elegáns lófarokban hordott a jobb vállán és világoskék szemei voltak. Fekete magas sarkú cipőt, sötétszürke harisnyát, sötétlila szoknyát, fehér blúzt és világoslila ujjatlan blézert viselt. - Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni a partira, de attól tartok, nem vagyok valami jól.

- Öhm... rendben, anya, semmi baj. - Weiss szánakozva nézett az anyjára, aki ide-oda dülöngélt, egyértelműen részeg volt. Az arca beesett és kipirult volt, a szemei vörösek a sírástól, a tekintete pedig olyan, mintha itt sem lenne.

- Mit keresel az apád irodájában? - Meglepően józanul kérdezte.

- Csak... - Weiss próbált óvatosan fogalmazni, nehogy felfedjen valamit az anyjának. - keresek valamit, amit itt hagytam.

- Így van, - Az anyja csak az asztalon lévő poharat forgatta, ami félig volt vodkával. - elhagytad. - Hirtelen, mint akinek most jutott eszébe, megszólalt. - Elmentél. - Weiss tudta, hogy milyen fájdalmat okozhatott az anyjának, amiért szó nélkül itthagyta őket.

- Szükségem van apa számítógépére. - Céltudatosan az asztal felé ment.

- Miért?

- Mert szerintem csinált valamit. - Weiss teljesen biztos volt abban, amit állított. - Valami nagyon rosszat.

- Akkor mindketten ezt feltételezzük. - Az anyja csak nekitámaszkodott az asztalnak és rámarkolt az itallal teli pohárra.

- Igen, - Weiss megvetően tekintett az anyjára. - de a különbség, hogy én tenni is próbálok ellene. - Az anyja csak csendben hallgatta a lányát, majd nem a pohárért, hanem az üvegért nyúlt és nyakalni kezdte a tömény vodkát, mintha csak víz lenne.

- Lezárta a számítógépét. - Ezt olyan magabiztossággal mondta, mintha biztosan tudná. - De vannak még vakfoltjai. - Elővette a Scroll-ját és egy felvételt mutatott az irodáról, amiben épp állnak. Weiss döbbenten a rejtett kamera felé nézett.

- Kamerát raktál ide?

- A ház minden szobájába tettem, - Ismerte be az anyja. - a biztonságunkért és arra az esetre, hátha... - Weiss tudta jól, hogy a szülei házassága csak azért jött létre, mert az apja csak a Schnee családba akart beházasodni, sosem szerette az anyját, amit be is ismert, az egész család előtt. Azóta az anyja mélyen az alkoholizmusba süllyedt és azért tett kamerákat az egész házba, mert reménykedett benne, hogy a férjét házasságtörésen kapja. - Nem azért jöttél, hogy maradj, ugye?

- Nem. - Weiss válasza megnyugvással töltötte el az anyját.

- Jó. - Egy könnycsepp fojt le az arcán. - Tudja, hogy kitagadtak?

- Huh?

- A szőke fiú, akivel együtt vagy. - Rájött, hogy az anyja tudja, hogy együtt van Jaune-al.

- Jaune. És igen, tudja. Sosem érdekelte sem a pénz vagy a családom neve.

- Szeret téged. - Az anyja hangjában egyszerre volt némi féltékenység és csodálat. - Az apád sosem nézett rám, egyetlen másodpercig sem, ahogy az a fiú néz rád. Törődik veled, nem mutatja másmilyennek magát és azért szeret, aki vagy és nem azért, aki a nagyapád volt. - Letörölte a könnyeket a szeméből. - Az apád... ő sosem volt ilyen. Ifjú voltam, bedőltem a hazugságainak és hagytam, hogy kihasználjon. Nem akart tőlem semmit, csak a nevemet és a családom pénzét.

- Én... - Weiss sajnálta az anyját. - nem tudom, mit mondhatnék.

- Nem a te hibád, - A nő végig simított a lánya arcán. - édesem. Te okosabb vagy, mint én a te korodban és jobban megválogattad a barátaidat.

- Inkább a véletlen műve. - Weiss jól emlékezett az első napjára Beacon-ben, esze ágába nem jutott volna össze barátkozni Ruby-val és Jaune-al. A sors hozta össze azokkal a barátokkal, akik tényleg kiállnak mellette és azzal a fiúval, aki őszintén szereti. Ha nem így lett volna és úgy válogatta volna meg a barátait, ahogy azt ő akkor elképzelte, lehet, hogy ugyanúgy végezte volna, mint az anyja. Megtörten, magányosan és kihasználva.

- Volt itt egy férfi. - A nő átadta a Scroll-ját Weiss-nak. - Félek, hogy az apád egy olyan dologba keveredett, amiről fogalma sincs, hogy mennyire veszélyes. - Weiss nézni kezdte a felvételt, amint az apja épp egy idegennel beszélget. - Nem számít mi történik, Weiss, kérlek, ne feledkezz meg az öcsédről.

- Whitley nem akar tőlem semmit sem. - Weiss nem kedvelte jobban az öccsét, mint az apját.

- Persze, hogy nem, - Az anyja a kijárat felé vette az irányt, de mielőtt elhagyta volna az irodát, megfordult, hogy a lányára nézhessen. - hisz egyedül hagytátok, te is és Winter is. Velünk. - Végül kiment a szobából, magára hagyva a lányát.

Weiss már megértette, mitől romlott meg közte és az öccse között a viszonyuk. Ő és Winter elég idősek voltak ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzanak és rájöjjenek, hogy az apjuk nem gyermekként tekintett rájuk, hanem eszközként, amiket a hatalmi játszmáiban felhasználhat. Winter, amint lehetősége volt rá, elhagyta Atlas-t, hogy Beacon-ben tanulhasson és Vadásznő legyen. Weiss, amint elég idős lett, követte a nővére példáját, elhagyta Atlas-t, hogy Beacon-ben tanulhasson és Vadásznő legyen.

Whitley, annak érdekében, hogy ne kövesse a nővéreit, az apja megkörnyékezte, a nővérei ellen hangolta és sokkal mélyebben vágta bele a méreg fogait, nehogy ő is elhagyja.

Sem ő, sem Winter nem gondoltak Whitley-re, amikor elszöktek. Egy nap talán helyre kellene hoznia a kapcsolatát az öccsével, helyrehozni, amit a múltban elrontott, de most a jelenre kellett összpontosítania.

- Ki vagy te? - Weiss végignézte a felvételt, amin az apja és Watts találkozott és ketten kitervelték, hogyan buktassák meg Ironwood-ot.


Minden a tervek szerint haladt. Abban a pillanatban, hogy Jacques megnyerte a választást és Tanácsnok lett, Watts megkapta a Tanácsnoki engedélyt, hogy Atlas teljes rendszeréhez hozzá férhessen.

Ahogy ott állt, egy magas épületen Mantle-ben, a szakadó esőben, egyik kezében az esernyőjét tartva, a másikkal elővette a Scroll-ját és az újdonsült Tanácsnoki engedélyével belépett Mantle fűtési rendszerébe és néhány egyszerű gombnyomással kikapcsolta azt.

Mantle fényei elhalványodtak, az eső elállt és hó kezdett hullani helyette. Watts könnyedén eldobta az esernyőjét, amit messzire fújt a hirtelen feltámadó fagyos szél.

Mantle fűtésének kikapcsolásával, Solitas élhetetlenül hideg éghajlata alig egy hét alatt végezni fog Mantle teljes lakosságával. A Mantle-i emberek Atlas-t fogják átkozni, utolsó, haldokló és fagyoskodó leheleteikkel, amivel csupán egyre több és több Grimm-et fognak a városba vonzani.


Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.