Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
Másnap reggel Lance és Ruby be lett idézve az igazgatói irodába, hogy részletesen beszámolhassanak a tegnap esti incidensről, amikor egy ismeretlen egyén és egy Fehér Agyar katona belopózott az iskolába és az irányító központba.
- Szerinted, - Kérdezte Lance, miután a lift becsukódott és elindult felfelé. – büntetést kapunk, amiért nem jelentettük időben a dolgot?
- Tessék? – Ruby nem nagyon figyelt Lance-re, mert épp megnyomta az összes gombot, kivéve a középsőt.
- Most komolyan? – Lance lefáradtan nézett a gombokra és Ruby is észrevette.
- Bocsi. - Azonnal benyomta az utolsót, ami nem világított. – Egy kimaradt.
- Szóval, mit gondolsz, - Lance csak megrázta a fejét, miután a lift elindult és megállt az első emeleten. – ki fogunk kapni?
- Remélem nem. – Ruby idegesen tördelte az ujjait, miközben fel és le hintázott a lábával és meg is érkeztek a második emeletre.
- Mármint, az egy Fehér Agyar katona volt, akivel én harcoltam, de ki lehetett az, aki az irányító központba ment?
- Fogalmam sincs, de egyértelmű, hogy együtt voltak. – A harmadik emelet következett.
- Igen, az egyik feladata az volt, hogy feltartson minket, így a másik csinálhatott valamit odafent. – A negyedik.
Végre, lassan, de biztosan elértek a legfelső emeletig, ahol már Ozpin igazgató, Goodwitch professzor és Ironwood tábornok várta őket, de valami miatt mintha veszekedtek volna.
- Elnézést a késésért, - Ruby szégyenkezve lépett ki a liftből. – de valaki megnyomta az összes emelet gombját.
- Az te voltál! – Szólalt fel Lance.
- Nem mondtam, hogy te. – Ruby gyorsan szabadkozott.
- Köszönjük, hogy idejöttetek, Ruby, Lance. – Köszöntötte őket a tábornok. – Hogy érzitek magatokat?
- Én jól vagyok, asszem'. – Vont vállat Ruby.
- Nincs egy hegyes kard átszúrva ezúttal a mellkasomon, szóval én is megvagyok. – Lance is jól volt.
- Jobban lennék, ha a rosszfiú kapásom nem lenne mínusz háromban. – Ruby idegesen viccelődött.
- Te legalább nem kerültél a gyengélkedőre. – Lance próbálta felvidítani, de a tanárok csak meredten néztek a két diákra.
- Oké, szerintem, - Ruby idegesen megvakarta a fejét. – a viccelődés nem fog bejönni.
- Ruby, Lance, - Ironwood közelítette meg a két diákot. – szeretném, ha tudnátok, - Az egyik kezét Ruby, a másik kezét Lance vállára tette. – hogy amit tegnap tettetek, pontosan ezt várjuk el egy Vadásztól. – Boldogan mosolygott. – Felfedeztétek a fenyegetést, cselekedtetek és tettétek, amit csak tudtatok.
- Köszönjük, uram. – Ruby is elmosolyodott.
- Most, - Ozpin vette át a szót. – a tábornok már informált minket a tegnapi… incidensről. Most, hogy kipihentétek magatokat, talán jobban össze tudnátok rakni a dolgokat.
- Voltak mások is velük? – Tért a lényegre Goodwitch. – Ismerősnek tűnt valamelyikük, a harcstílusa vagy az arcuk. – Ruby elgondolkodott, de Lance-nek a Fehér Agyar katona fegyvere és stílusa nagyon is ismerős volt. A csapattársa, Lynda fegyvere és stílusát látta abban a nőben, de valami nem volt stimmel és nem akart azonnal boszorkányüldözést indítani egy feltevés és megérzés miatt.
- Én… - Ruby tovább kutakodott az emlékeiben, de semmi sem jutott az eszébe. – nem tudom. Maszkot viselt és semmit sem mondott nekem. De azt tudom, hogy üveget és tüzet lőtt, bár nem hiszem, hogy az a Semblance-e lenne és a ruhája világított minden alkalommal, amikor támadott.
- Tűzzel és üveggel? – Goodwitch-nek eszébe jutott valami. – Ez ismerős. Úgy hangzik, mint az a nő, akivel akkor harcoltam, amikor találkoztunk Ruby-val.
- És Dust-al bevonni a ruhádat ősrégi trükk. – Magyarázta Ironwood. – Akárki lehetett.
- Esetleg, - A tanárok most Lance felé fordultak. – te tudsz valamit arról a lányról, akivel te harcoltál.
- Hát… - Lance egy kis gondolkodás után megszólalt. – azt tudom, hogy gyors volt és nem volt könnyű elkapni és csak azért jött, hogy feltartson minket.
- Lance, - Ozpin most Lance szemébe nézett, mintha tudná, hogy el akar titkolni valamit. – van valami, amit el akarsz mondani?
- Nem, igazgató úr. Semmi.
- Elnézést, - Ruby kérdezett. – de az a lány vajon kapcsolatban áll Torchwick-el és a Fehér Agyarral? – Ironwood és Goodwitch Ozpin felé néztek.
- Lehetséges. – Felelte Ozpin. – Bár ez még nem feltétlen bizonyít semmit sem. Lehetséges, hogy ez csak egy magánakció volt és lehet, hogy ennek semmi köze nincs Torchwick-hoz.
- Értem. – Ruby lehajtotta a fejét, de hamar felkapta, mert eszébe jutott valami. – Azt hiszem, említett valamit egy rejtekhelyről vagy valami. Délkeleten. A királyság határain kívül.
- Érdekes. – Ozpin elmosolyodott.
- Azt hittem, azt mondtad, hogy a behatoló nem… - Emlékeztette Goodwitch, de Ozpin gyorsan a szavába vágott.
- Köszönjük az együttműködést, Ruby, Lance. Miért nem töltötök egy kis időt a csapatotokkal? Elvégre, nagy napotok lesz.
- Bármikor! – Ruby gondtalanul megfordult és Lance-el együtt beszálltak a felvonóba, de ezúttal Lance nem hagyta, hogy hozzáérjen a gombokhoz.
- Oh, megtennék, - Ozpin, mielőtt bezárult volna a lift, még odaszólt a két diáknak. – hogy diszkréten kezelik ezt az ügyet?
- Igenis.
A lift becsukódott, Ruby és Lance különváltak visszamentek a kollégiumi szobájukba. Lance-t a csapata már izgatottan várta.
- Na, mi történt?! – Lynda volt az, aki körül ugrálta a vörös lovagot és nagyon izgatottnak tűnt és boldognak. Egyáltalán nem volt ideges.
- Hát… engem és Ruby-t beidézett az igazgató…
- A lényeget! Elkapták az elkövetőket?! – Követelte Lynda.
- Nem, de – Lance Lynda szemébe nézett, de nem látott semmi csalárdságra utaló jelet, ami azt jelenthette, hogy Lynda ártatlan vagy azt, hogy nagyon jól hazudik. Nem tudta eldönteni, melyik. – de be kellett számolnunk Oz-nak mindenről.
- Az örökbefogadott faunus fiunkról, Chedric-ről és a raktárban töltött éjszakánkat is?! – Idegeskedett Mike.
- A mit?! – Lynda alig hitt a fülének.
- Hosszú sztori és nagyon nem idevág. – Lance megrázta a fejét. - Ruby ügyesen elhintette, hogy Torchwick és a Fehér Agyar készül valamire délkeleten. Ha tippelnem kéne, küldeni fognak oda egy csapatot.
- Ha szerencsések vagyunk, talán minket küldenek! – Lynda az egyik öklét a tenyerébe verte.
- Amúgy, van egy jó hírem! – Mike egy nagy dobozt vett elő, amit elkezdett kicsomagolni. – Anyukám küldött egy meglepetést, ami mindig örömmel tölt el! – Kicsomagolta a dobozt.
- Mit, talán a kedvenc ételes katalógusod? – Viccelődött Lynda, de Mike csak zavartan felhúzta a szemöldökét.
- Lynda, ez elég gyenge volt tőled.
- Igaza van. – Tette hozzá Mandy. – 10-ből ez egy 3 és fél pont.
- Nem lehet valaki mindig a toppon. – Lynda csak sértődötten keresztbe vonta a karjait. – Na, mi az?
- Madeleine Hercegnő! – Egy kisállattartó ketrecet vett elő a dobozból.
- Ki?! – Vágta rá a három csapattársa egyszerre.
- Madeleine Hercegnő. – Ismételte, mire egy kis fáziskésés után, Lynda ismét megszólalt.
- Ki? – A faunus lány megrázta a fejét.
- Madeleine Hercegnő. – Mike egy kövér, fehér cicát vett elő a ketrecből, aminek a fejére egy rózsaszín masnit kötöttek. A zöld szemei olyan közömbösségre engedtek következtetni, hogy bárkivel el lehetett volna hitetni, hogy ez csak egy plüss macska. – A kiscicám. A legjobb barátom. – Szorosan az arcához ölelte, de a macska semmit sem reagált. – A mindenem.
- Értem… - Lance nem tudta, mit válaszolhatna.
- Nem vagy te allergiás az állatszőrre? – Érdeklődött Mandy. – Mármint, Lynda szőrétől is előjött az allergiád.
- Hé! – Lynda dühösen felcsattant. - Ne beszélj már rólam úgy, mint egy állatról!
- Pedig így van, - Vágott vissza Mandy. – hullajtod a szőröd, rumlit csinálsz a fürdőszobában és összerágtad a cipőmet!
- Kezdődik. – Lance és Mike csak a háttérbe vonult, hogy páholyból nézhessék a két faunus vitáját.
- Sokat tanultam a vizsgákra és amikor gondolkodok, akkor rágnom kell valamit és elfogyott a ropogtatni való! Ha már itt tartunk, - Lynda a másik faunus lányra meredt. – nem hiszem, hogy jogod lenne panaszkodni arra, hogy hullajtom a szőrömet, hiszen a tiéddel volt tele a múltkor a zuhanyzó!
- Miről beszélsz?! – Rázta meg a fejét Mandy. – Én eltakarítom a hullajtott szőrömet, veled ellentétben és nem úgy szárítkozom, hogy megrázom magam, összevizezve mindent!
- Ezt a vitát megoldva, - Jelentkezett Mike. – az tényleg nem Mandy szőre volt, hanem az enyém.
- A tiéd?! – Lynda megrázta a fejét.
- Igen, a bálra megborotváltam a hátam és elfelejtettem kitakarítani a zuhanyzót.
- Úgy fogok tenni, mintha mit sem mondtál volna és elfelejthetjük ezt a civakodást. – Lynda-t kirázta a hideg, undorodva és öklendezve visszább vett.
- Szóval, Mike, - Lance, miután látta, hogy a vihar lecsendesedett, visszatért az eredeti témára. – mi a helyzet ezzel a… macskával?
- Madeleine Hercegnő? Anyukám egy darabig elhagyja a várost, így nekem kell gondját viselnem. – Egy másik postai dobozt vett elő, amiben legalább annyi gyógyszer volt, mint a sajátjában. – Király! Elküldte a gyógyszereit és a pipereszereit!
- Ne má', hogy a macskádnak jobb az egészségbiztosítása mint az enyém! – Lynda idegeskedett a sok gyógyszer láttán.
- Anyád kirámolt egy állat gyógyszertárt? – Lance-t az a nagy csomag állat gyógyszer emlékeztette, amikor Mike is egy tonna gyógyszert hozott magával Beacon-be.
- Dehogy, csak a legfontosabbakat rakta be, a vitamin tablettáit, a szőroldószerét, amit Lynda-nak sem ártana szednie, a hasfogóját, a hashajtóját, a gyulladásgátló kenőcsét, az izületi olajat, a bőrápoló kenőcsét, a szemcseppjét, a samponját, a hipoallergén tápját és a végbélkúpját. A jelentéktelen dolgokat nem postázta el.
- Értem, - Lance megvakarta a tarkóját. – ugye tudod, hogy egy veszélyes küldetésre megyünk és lehet, hogy egy hétig távol leszünk.
- Tudom, mire gondolsz és természetesen, nem fogom magammal vinni Madeleine Hercegnőt egy veszélyes útra. Beadom egy menhelyre, ahol remélhetőleg, nem fog nagyon hiányolni. – Mike könnyei eleredtek. – Tudom, hogy ez most nagyon nehéz lesz neked, de… - Szipogott. – így lesz a legjobb. Alig kaptalak meg, de máris el kell válnunk. – A macska csak rezzenéstelen arccal nézett maga elé, mintha nem is érzékelné a körülötte lévő világot.
- Szerintem, - Lynda odasúgott valamit a társainak. – ezzel a macskával nagyon nincs rendben valami.
- Egyetértek. – Mandy nem bírta levenni a tekintetét Madeleine üres tekintetéről. – Valami hátborzongató van benne.
- Talán el kéne vinni állatorvoshoz. – Lance-nek sem tetszett jobban a macska, mint a két faunus lánynak.
- Miről beszéltek, aranyos és megnyugtat, ha simogathatod! – Mike csak simogatta, de a macska nem reagált semmit sem, még csak nem is dorombolt, csak ült egy helyben, mozdulatlanul, üres tekintettel.
- Én inkább kihagyom. – Lynda távol tartotta magát tőle.
- Ne is figyelj rá, Hercegnő, - Csöndben suttogott. – a kutyavére teszi ilyenné.
A LLMM csapat összeszedte magát, harciöltözetet öltött, előkészítették a fegyvereiket és miután Mike leadta Madeleine-t egy menhelyben, ahol részletes utasításokat hagyott, de még így is alig lehetett elszakítani a kisállatjától, visszatértek Beacon-be, ahol az összes diák és cserediák is összegyűlt, hogy az első, hivatalos küldetésükre mehessenek.
A nagyteremben gyűltek össze, ahol az igazgató és a tanárok egy beszéddel várták a diákokat, mind a 4 iskolából.
- Csendet kérek! – Goodwitch professzor rendre utasította a diákokat. – Ozpin igazgató szeretne néhány szót váltani veletek, mielőtt kezdenénk. – Ozpin lépett a mikrofon elé.
- A mai napon együtt állunk. Egységesen. – A fekete és szürke egyenruhás diáksereg felé nézett. – Mistral, - A fehér és szürke egyenruhások felé. – Atlas, - A hétköznapi ruhás diákok felé. – Vacuo – Végül a fekete és vörös egyenruhások és a hőseink felé. – és Vale. Remnant 4 királysága. Ezen a napon, 80 évvel ezelőtt, a történelem legnagyobb háborúja ért véget. A tudatlanság szülte háború volt, a kapzsiságé és szűklátókörűség. Egy háború, ami többről szólt, mint határokról, hibákról és egymás hibáztatásáról, de sokkal inkább arról, hogy mi történik, ha az egyének önzően csak önmagukra gondolnak a közösség helyett. Sok dolog miatt harcoltak, az egyik, hogy az egyik fél elpusztítsa azokat, akik nem értenek egyet vele és az egyetlen dolog, amiből értettek, az a fegyverek szava volt. És ahogy azt mind tudjátok, nagyon sokan nem élték túl. Annak érdekében, hogy háttérbe szorítsuk ezt a múltbeli hibánkat és a saját, művészi énünk kifejezése érdekében, sokan színek után nevezték el a gyermekeiket. Ez volt az egyik módja, hogy kifejezzük, hogy nem csak nem tűrjük ezt a fajta viselkedést, de még azt is, hogy a soron következő generáció sem. Ez egy olyan divattá vált, ami megmaradt a mai napig. Mindannyian különleges egyének vagyunk, saját vágyakkal és igényekkel, de mégis együtt nézünk szembe a nehézségekkel. Ahogy említettem, a mai napon együtt állunk, egységesen, de ez a kötelék nem csak úgy magától jött létre. Elképesztő mennyiségű erőfeszítés árán jött létre és még annál több is kell, hogy fennmaradjon. Ezért is az egyik oka, hogy a világ együtt ünnepelje az egységet és a békét, hogy a Vadászok és Vadásznők együtt harcolnak a jó ügyért. Elsőévesként, - Az oldalt lévő falon egy nagy monitor jelent meg, amin lehetett látni, hogy milyen fajta küldetésekből lehet választani. – magatok választhatjátok meg az első küldetéseteket. Lehet, hogy elhagyhatjátok a királyságot több napra, részt vehettek a fal védelmében és karbantartásában és maradhatok a városban, hogy segítsetek a helyi rendfenntartó erőknek a béke fenntartásában. Akármelyik utat választjátok, emlékezzetek a kiképzésetekre és a legfontosabb leckére, egységben az erő, vigyázzatok egymásra és segítsétek a másikat. – Ezzel befejezte a beszédét, amit aztán egy tapsvihar követett.
A RWBY és a LLMM csapat összeállt, hogy valahogyan kijussanak délkeletre.
- Ez tökéletes! – Ruby izgatott volt. – Csak el kell vállalnunk egy küldetést délkeleten és onnan megleszünk.
- Ez az! – Yang-nek tetszett az ötlet. – Megvárjuk az éjszakát és a sötétben elsurranunk az oktatónk elől!
- Akkor válasszuk a kutatás és pusztítás típust.
- Amíg egységesek maradunk, nem lehet gond. – Lance is a RWBY csapattal volt, ahogy az egész LLMM csapat is.
A két csapat megközelítette a monitort, hogy kiválaszthassák a megfelelő küldetést.
- Ez tökéletes lesz! – Ruby egyből kiszúrt egy megfelelő küldetést. – Egy jó kis Grimm takarítás.
- Hát, délkeleten van. – Jegyezte meg Blake.
- Tökéletes! – Yang támogatta.
Ruby kiválasztotta a küldetést, mire a gép a csapatok nevét várta, beütötte, hogy RWBY és LLMM. A számítógép vörös betűkkel kiírta, hogy „A küldetés nem elérhető elsőéves diákoknak".
- Fasza! – Lance idegesen keresztbe tette a karjait.
- Csodálatos! – Weiss csak megforgatta a szemeit.
- Valami más ötlet? – Kérdezte Blake.
- Küldjük el magunkat postán! – Vetette fel Ruby.
- Az is egy megoldást. – Hirtelen, Ozpin igazgató jelent meg mögöttük, aki végig hallgatta a beszélgetésüket és tökéletesen tisztában volt a két csapat szándékával. – Úgy ítéltük meg, hogy a Grimm koncentráció azon a területen túl magas és veszélyes elsőéves diákoknak. – A Scroll-ját nézte és elmosolyodva vándorolt át a tekintete a két csapatra. – Úgy fest, titeket nagyon érdekel az a terület és az az sanda gyanúm van, hogy teljesen mindegy, milyen feladatra osztalak be titeket, ti mindenképpen odaakartok menni.
- Miből gondolja ezt? – Kérdezte Ruby, ártatlanul, bár egyértelmű volt, hogy Ozpin teljes mértékben átlátott rajta.
- Még mindig kíváncsi vagyok, hogyan kerültetek a dokkokhoz a múlt félévben és hogyan találtatok nyomot erről a bizonyos rejtekhelyről délkeleten és arra sem találtam választ, hogy miért találtak rózsaszirmokat és robot alkatrészeket egy táncklubban nemrégiben.
- Öhm… - Ruby teljesen sarokba szorult, de Ozpin továbbra is csak mosolygott.
- Attól tartok, ezekre a kérdésekre sosem fogok választ kapni. – A lényegre tért. – Mit szóltok ehhez, ahelyett, hogy megszegnétek a szabályokat, mi lenne, ha csak elferdítenénk őket? – Megnyomott néhány gombot a Scroll-ján, mire a RWBY csapat megkapta az engedélyt, de a LLMM nem.
- A miénkkel mi lesz? – Kérdezte Lance.
- Nektek egy másik feladatot szeretnék adni. Tekintsetek rá szívességként, egy szívességért cserébe. Ez is egy olyan küldetés, amit nem ajánlatos elsőéveseknek végrehajtaniuk, de én bízom a képességeitekben.
- Köszönjük, igazgató. – Ruby magabiztos volt. – Nem fogjuk cserben hagyni!
- Ahogy mi sem! – Lance is biztatta az igazgatót.
- Ne nekem köszönjétek. A csapatmunka és az egymásba vetett bizalmatok juttatott el idáig. De meg kell értenetek, azt, ami a falakon kívül vár rátok, nem fogja érdekelni. Mindkettőtök csapata mellé egy profi Vadászt rendelek ki, aki vigyázni fog rátok, de legyetek nagyon óvatosak és tegyétek azt, amit mondanak nektek. Ők fognak felügyelni és értékelni titeket ezeken a küldetéseken és bármikor visszaküldhet titeket, hogy úgy találja helyénvalónak. Sok szerencsét.
A két csapat elindult az akadémia udvarára, ahonnan a diákok már el is indulhattak az első küldetésükre.
- Ti hova fogtok menni? – Kérdezte Yang.
- Északra, egy kutatási feladatra. – Nézte Lance a Scroll-ját. – Sok szerencsét délkeleten.
- Nektek meg sok szerencsét északon. – Búcsúzott Ruby.
Különváltak és a LLMM csapat megtalálta a nekik kijelölt szállítójukat és elfogta őket az idegesség.
- Ne aggódjatok, - Biztatta a csapatát Lance. – megtudjuk csinálni.
- Én azért még aggódok. Ez az első alkalom, hogy elhagyom a királyságot. – Mike idegeskedett.
- Majd én figyelek rád! – Lynda csak nevetve vállba bokszolta a kövér fiút.
- Ozpin csak nem küldene minket tudatosan egy olyan küldetésre, ahol biztosan meghalnánk. – Mandy próbált logikusan gondolkodni.
- Ráadásul, egy profi Vadász fog minket! – Emlékeztette őket Lance, mire még Mike-nak is visszatért az önbizalma.
A LLMM csapat magabiztossága azonnal a mélybe zuhant, amikor meglátták, ki is lesz a „profi" Vadász, aki kísérni fogja őket.
- Üdvözletem, fiatal harcostársaim! – Port professzor volt az. Az unalmas, öntelt, mindig csak magát fényező, nagy bajszos Port professzor, akinek az előadásain majd el lehet aludni. – Remélem, készen álltok egy elképesztő kalandra, amit majd mesélhettek a társaitoknak!
A CMEE csapatnak is ki kellett vennie a részét a küldetésekből, ha nem akartak kilógni a sorból.
- Valami egyszerűt kéne. – Válogatott Mercury a küldetések közül. – Mondjuk, öreg nénik átsegítése az úton, szemétszedést vagy forgalomfigyelés.
- Inkább valami izgalmas kéne, ami közben nem unjuk halálra magunkat. – Emerald inkább izgalmat szeretett volna. – Mit szólnál, ha Junior detektívek lennénk? Talán még kitüntetést is kapnánk.
- Ugh, nem az én asztalom. – Mercury nem élvezte. – Te mit gondolsz, Neo? Mihez lenne kedved? – Az alacsony lány felé nézett, aki csak vágyakozva bámulta a térképet, pontosabban a Vale-től délkeletre lévő részt.
- Roman-re gondol. – Emerald kitalálta.
- Nézd, Neo, - Cinder az alacsony lány elé lépett. – tudom, hogy hiányzik, de most a munka a legfontosabb. Még néhány hét és a terv a következő fázisba lép. Akkor majd újra együtt lehetsz Roman-el. – Cinder kapott egy üzenetet a Scroll-jára. - Talán hamarabb, mint az gondoltam volna. – Elmosolyodott, miközben az üzenetet olvasta.
- Mandy az? – Érdeklődött Emerald.
- Mit írt? – Kérdezte Mercury.
- Ozpin kiküldött egy csapatot délkeletre, nyilván, hogy Roman és a Fehér Agyar után nyomozzanak. – Felelt Cinder, mire Neo felkapta a fejét. – Micsoda arrogancia és felelőtlenség, egy csapat elsőévest ilyen veszélyes küldetésre küldeni. – Neo idegesen toporzékolni kezdett, hogy felkeltse Cinder figyelmét. – Igen, Neo, elmehetsz délkeletre, hogy figyelmeztesd Roman-t. – Neo izgatottan elmosolyodott. – Majd kitalálunk egy kifogást, csak menj.
Több se kellett Neo-nak, izgatottan szökdécselve hagyta el Beacon-t, elment Vale alsóbb, sötétebb részére, ahol eltávolította magáról az álcáját és újra a saját, barna, rózsaszín haját, szemeit és ruháit ölthette magára.
Már hetek óta nem látta Roman-t és nem is beszéltek egymással, amióta megmentette az autópálya alól, miután a RWBY csapat sarokba szorította. Roman biztosította afelől, hogy rendben lesz, csak kövesse a tervet.
Visszatért Roman régi raktárába, amit a Fehér Agyar használt rejtekhelynek, értesítette őket, hogy figyelmeztetni kell Roman-t és a testvéreiket a felderítőkről, majd egy szállítóval el is indultak délkelet felé.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.