Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.

A helyzet súlyos volt, Qrow-t megmérgezték és az állapota egyre csak romlott, nem tudott járni, így a RRNJL csapat fabrikált egy rögtönzött hordágyat, amivel Jaune és Lance együtt tudták szállítani. Az egész nap erőltetett menetben telt, igyekeztek minél előbb egy falut keresni, hogy orvoshoz vihessék, de egész nap egyetlen lakott település sem akadt az útjukba.

Az este leszállt és egy kihalt, baljós, felégetett erdőn keresztül vágtak át.

- Tarts ki, Qrow bácsi. – Ruby nagyon aggódott a nagybátyjáért, aki egyre sápadtabb és gyengébbnek tűnt és a láztól hallucinálni kezdett.

- Tai… - Köhögött és forgatta a fejét. – Tai… nem… nem fog visszajönni… velem… nem lesz… meg kell ígérned… ígérd meg… Tai, hogy…

- Egyre rosszabbul van. – Állapította meg Jaune.

- Milyen messze van? – Kérdezte Ruby, reménykedve.

- Közel kell lennie! – Nora próbált derülátó lenni.

- A térkép nélkül nem tudjuk merre megyünk, - Ren már kevésbé. – de érzem, hogy közeledünk valami felé.

- Remélem, lesz egy orvos. – Lance is aggódott, de hirtelen, Ren, aki elöl haladt, megállt egy útkereszteződés előtt.

- Mi az? – Kérdezte Ruby, de Ren nem válaszolt, csak előre rohant.

Egy rozoga, megviselt útjelző tábla jelezte az adott városokat, a nyíl, ami visszafelé mutatott, Higanbana-t jelezte, a két jobbra mutató közül az egyik Kuchinashi-t, míg a másik Mistral-t. Egy balra mutató Kuroyuri felé, de az át volt húzva egy X-el.

- Nézzétek! – Nora teljesen felderült, amikor az egyik jobbra mutató nyilat látta. – Mistral! Jó úton vagyunk! – Amint meglátta Ren letört és dühös arcát, visszanézett az útjelző balra mutatót, áthúzott jelzőjére. – Oh… - Egy szörnyű emlék csapta meg mindkettőjüket, amikor a Kuroyuri felé mutató, áthúzott táblát nézték.

- De nem írja milyen messze. – Ruby is csatlakozott, őt pedig a haldokló Qrow-t cipelő két lovag.

- Sajnos, nem. – Ren egyetértett. – És az út átvisz minket a hegyvidéken.

- Srácok, - Jaune jelzett Lance-nek, hogy tegyék le Qrow-t, aki nem volt eszméleténél. – nem vagyok benne biztos, hogy mindannyian elérünk oda.

- Csak lehet valamit tenni. – Lance sem tudta, mi legyen.

- És mi lenne, ha kitérőt tennénk erre? – Ruby az áthúzott Kuroyuri táblára mutatott. – Kuro… - Próbálta kiolvasni, de a Mistral-i falu nevek neki is nyelvtörők voltak. – Kuroyuri. Ott talán kapunk segítséget.

- Azt a falut… - Ren még mindig küzdött a rátörő emlékekkel. – évekkel ezelőtt elpusztították.

- Akkor csak a hegyek felé mehetünk! – Jaune az egyetlen lehetőséget javasolta.

- Az túl sokáig tartana. – Ren biztos volt benne, hogy Qrow nem élné túl a hosszú utat a hegyeken át.

- A faluban volt orvos és gyógyszertár? – Ruby-nak eszébe jutott. – Talán találhatunk ott gyógyszereket.

- Igen, - Lance Ruby mellé állt. – a Grimm-ek nem a gyógyszereket fosztogatják.

- Ott nem fogunk találni semmit! – Ren nagyon nem akart Kuroyuri felé menni. – Egyszerűen csak tovább kell mennünk! – Mindenkit megdöbbentett Ren érzéketlensége.

- Ren, - Jaune kérdőre akarta vonni a csapattársát. – miért viselkedsz… - De Nora közbelépett.

- Szétválhatunk.

- Együtt biztonságosabb. – Lance-nek nem tetszett ez az ötlet.

- Ren és én keresztül vágunk a hegyeken, amíg te, Ruby és Jaune átnézitek a falut. – Folytatta Nora.

- Nem, - Jaune-nak sem értett egyet. – Lance-nek igaza van! Együtt kell maradnunk, a biztonság érdekében.

- De most nincs idő a biztonságra! – Nora próbálta megértetni a csapattal, hogy most kockáztatniuk kell, mert Qrow élete a tét. – Ha eljutunk Mistral-ba, küldünk segítséget, ha nem, legalább belátjuk a terepet és találhatunk egy másik helyet, ahova mehetünk. – Hihetetlen, de most Nora volt a csapat esze. Ren megenyhült és elgondolkodott a hallottakon, de egy köhögésroham Qrow-tól segített dönteni.

- Jól van. – Jaune beleegyezett, Ren-el megölelték egymást. – Vigyázzatok egymásra.

- Mindig. – Nora biztosította és ő is megölelte Jaune-t.

- Nincs más lehetőség. – Lance és Jaune újra felemelték Qrow-t, de mielőtt még elindultak volna, még utoljára visszanéztek Nora és Ren irányába, akiket nagy eséllyel nem látnak többé.

A csapat ketté vált, Lance, Jaune és Ruby elviszik Qrow-t Kuroyuri romjaihoz, ahol talán találnak gyógyszereket Qrow számára, amíg Nora és Ren megpróbálnak eljutni.

- Rendben lesznek, fiúk. – Ruby elöl ment, de visszanézett a két lovagra, akik aggódtak, hogy Qrow idő előtt meghal.

- Ezt nem tudhatod. – Jaune nem volt ilyen magabiztos.

- De hinni lehet. – Lance legalább próbálkozott.

Mike-nak lehetetlenség volt visszaszokni a régi életébe, a buborék, amiben felnőtt már túl kicsi volt a számára, az anyja semmit sem engedett neki. Elvette és nem adta oda neki Mi a Csudát, a képet a LLMM csapatról és a nyakláncot, amit Lynda-tól kapott. Mindent elzárt a szekrénybe, ami az ő számára tabu volt.

Elment a szekrény előtt, de nem merte kinyitni, hiszen akkor az anyja nagyon dühös lesz.

- Mike! – Ahogy gondolta, az anyja dühös rikácsolása csapta meg a fülét. – Hányszor mondtam, hogy ez a szekrény számodra tiltott?!

- De anya…

- Semmi de! Minden, ami elronthat téged az ide van bezárva és megszabadulok tőlük, amint lehetséges! Te pedig, fiatalember, irány a szobádba! – Mike életében először olyan dühös volt az anyjára, hogy majdnem megütötte.

- A barátaim nem rontottak el… - Suttogta magában, de az anyja alig hallott belőle valamit.

- Hogy mondod?! – Fordult vissza a szekrénytől, amire lakatot akart tenni. Mike ökölbe szorította az ökleit, de reszketett, még sosem merészelt így beszélni az anyjával.

- Én… - Mielőtt válaszolhatott volna, csengettek az ajtón.

- Irány a szobádba. – Figyelmeztette az anyja és elindult, hogy ajtót nyisson.

Mike azonban nem mozdult. A lépcső felé nézett, ami felvezetett a szobájába, majd a tekintete át vándorolt a szekrényre, amiben az anyja az összes Beacon-ben szerzett emléktárgyát tartotta, de amint meghallotta, hogy az anyja dühös hangját, kíváncsian a bejárati ajtó felé sandított.

- Nem veszünk semmit, nem szavazunk egyik pártra sem és van már vallásunk! – Mike emlékezett, az anyja mindig ezzel üdvözölte a hívatlan látogatókat.

- Elnézést, hölgyem, - Egy idősebb férfi volt, elegáns öltönyben, szőke, őszes, hátrafésült hajjal, szigorú tekintettel, de a kék szemei emlékeztette valakire. – csak Mike Birmingh-et keresem. Állítólag, ez a lakcíme.

- A fiam nincs olyan egészségi állapotban, hogy látogatókat fogadjon! – Az anyja már rá akarta csapni az ajtót, de a férfi megakadályozta.

- Kérem, - Próbálta nyitva tartani az ajtót, de a nő továbbra is azon volt, hogy becsukja azt. - csak néhány kérdést akarok feltenni neki, aztán el is megyek!

- Azt mondtam, nem! – Mike anyja egyre erőteljesebben nyomta az ajtót. – A fiam nagyon gyengélkedik és nem akarom, hogy tovább zaklassák mindenféle őrültséggel!

- Hölgyem, nem válaszolt a leveleimre és a Scroll-t sem veszik fel! – A férfi még mindig nem tágított és mindent elkövetett, hogy nyitva tartsa az ajtót. – A fiamat keresem és az ön fia az egyetlen, aki segíthet!

- Ha nem tágít innen, rendőrt hívok!

- Itt vagyok! – Mike szakította félbe a jelenetet, mire az anyja dühösen visszanézett rá.

- Mike, megmondtam, hogy menj a szobádba! – Mike nem figyelt az anyjára, csak a férfit nézte, akit felismert.

- Ön Lance édesapja, Chad Monroe? – A férfi még mindig küszködött az ajtóval. – Anya, engedd be! – A nő végül abbahagyta és engedte, hogy bejöjjön.

- Köszönöm. – Chad hálás volt, amiért Mike leállította az anyját.

- 5 perc! – Figyelmeztette az asszony. – Aztán távozzon. Mérem!

- Gyors leszek. – Ígérte Chad, mire Mike felé fordult. – Mr. Birmigh, már hetek óta próbálom elérni magát.

- Micsoda?! – Mike teljesen megdöbbent, fogalma sem volt róla, hogy Lance apja keresi őt.

- Már vagy százszor telefonáltam és egy tucat levelet küldtem önnek, hogy beszélni akarok magával, de egyikre se kaptam választ. – Mike az anyjára nézett, egyértelműen, ő vette át mind a leveleket és a hívásokat.

- Az édesanyám nem adta át az üzeneteket. Miről szeretne beszélni?

- Van bármi elképzelése, merre mehetett a fiam, Lance? A csapattársa volt és remélem, elárult valamit.

- Hát… - Mike még emlékezett, hogy Lance esküdt tett Ruby-nak, hogy a végsőkig segíteni fogja. – Mistral felé vette az irányt, de hogy pontosan hova, azt nem tudom.

- Egyedül ment? – Chad szigorú arca megenyhült és aggodalom lett úrrá rajta.

- Nem, néhány másik diáktársunkkal együtt. – Chad egyre jobban aggódott valami miatt.

- Jól van, - Mike anyjának most fogyott el a türelme. – a kérdések ideje lejárt! – Elkezdte kitessékelni Chad-et az ajtón.

- Mr. Birmingh, ha eszébe jut még valami, nyugodtan keressen fel! – Ez volt a vég szava, mielőtt Mike anyja becsapta volna az ajtót.

- Anya, - Mike rettentően fel volt háborodva, de egyszerűen nem mert teljesen szembe szállni az anyjával. – hogy értette azt, hogy üzent nekem?

- Csendet! – Nem árulta el. – Megmondtam, nem akarok semmi olyasmit, ami elronthatna, de Beacon nagyon rossz hatással volt rád! – Mike csak lehajtott fejjel, rémülten hallgatta az anyja kiabálását, de összeszedte a bátorságát, hogy feltegyen egy másik kérdést.

- Mi van a szekrényben? – Az anyja, mintha sokkot kapott volna a kérdéstől, de azonnal felrázódott, amikor meglátta, hogy a fia elindul felé és megpróbálja kinyitni.

- Elég legyen, Mike! – Elkapta a karját. – Azonnal menj a szobádba és estig ki ne gyere onnan!

Mike-nak kezdett elege lenni abból, ahogy az anyja bánik vele, bezárja a szobájába, megtilt mindenféle interakciót a külvilággal és nem adja át a legjobb barátja apjának az üzeneteit, hogy keresi.

Mielőtt Beacon-be ment volna, ő úgy érezte, ez a normális és az anyja csak megvédeni akarja, de már rájött, hogy valójában ki akarja sajátítani és elzárni a világ elől, de nem értette, miért.

Egy dolgot biztosan tudott, hogy a szekrényben válaszokra lel.

Menagerie még estére is zsúfolt volt, a sok faunus lakos vagy a mindennapi teendőiket végezték, vagy beszélgettek, de voltak szerelmespárok is, akik egy padokon ülve csókoloztak. A piac is tele volt, de ez nem zavarta Sun-t, Lynda-t és Monty-t, hogy jól érezzék magukat.

- …és így mentettük meg a hajót és annak utasait! – Sun-nak egész nap be nem állt a szája és folyton csak azt mesélte, miféle kalandokat élt át.

- Ez a legelképesztőbb dolog, amit valaha hallottam. – Monty nem győzött ámuldozni Sun történetein és a majom faunus élvezte, hogy lett egy rajongója. – Ha felnövök én is Vadász leszek!

- Ahhoz még várnod kell, kicsi. – Lynda csak megpaskolta az öccse fejét, aki csak morcosan félretolta a nővére kezét.

- Hagyj már! Nem olyan sokat!

- Hé, - Sun-nak egy újabb történet jutott az eszébe. – azt meséltem már, hogyan intéztünk el egy rakás Atlas Paladin-t, Beacon bukásakor?

- Tényleg?! – Monty szemei újra felcsillantak, de Sun, ahelyett, hogy belekezdett volna a történetbe, megdöbbent, elővette a Scroll-ját és fényképezett egyet. – Mi az?

- A Fehér Agyar egyik embere! – Kiáltott Sun.

- Hol?! – Lynda előhúzta a pengéit, amivel megijesztett néhány bámészkodót.

- Ott volt! – Sun is elővette a harci botját.

- És? – Monty nem értette, miért voltak ilyen idegesek. – Itt ők a rendfenntartók.

- Tessék?! – Sun alig hitte el, amit hallott. – Azok az őrültek okozták Beacon bukását!

- De nem azt mondta a két fivér, hogy az a frakció kivált közülük? – Érdeklődött Lynda, miközben visszahúzta a pengéit.

- Blake anyja megmondta, - Emlékezett Sun. - hogy az itteni Fehér Agyar emberei nem hordanak maszkot, - Megmutatta a képet, amit csinált a Scroll-jával. – de ez az alak igenis viselt. – Lynda megnézte a képet és ledöbbent, hogy egy női Fehér Agyar katona volt rajta, a jól ismert Grimm maszkkal.

- Az anyját! Figyelmeztetnünk kell Blake-et és a családját!

- Egyre gondoltunk!

- Hé, - Monty sajnos nem tudta megnézni a képet. – én is látni akarom!

- Később! – Sun eltette a Scroll-t. – Sietnünk kell! – Már rohant is vissza a Belladonna kúriához.

- Megyek veled! – Lynda követte. – Monty, te menj haza!

- De… - Monty nem örült, hogy megint kihagyják az akcióból.

- Ott biztonságosabb! – A nővére nem fogadott el elutasítást.

Lynda és Sun, akár az őrültek, úgy rohantak le a lejtőn, hogy minél gyorsabban érjék el a kúriát. Lynda volt a gyorsabb, így ő kopogtató fémet ütötte folyamatosan egymás után és Sun, mire beérte, az ajtót kezdte verni.

Nem kellett sok, hogy Blake anyja nyisson ajtót, de eléggé megrémült, hogy ilyen vadul dörömböltek.

- Mégis, mi… - Be sem fejezhette, mire két fiatal egymás szavába vágva próbálta figyelmeztetni.

- Blake itt van?!

- A Fehér Agyar…

- Maszkos…

- Készülhet…

- Figyelmeztetni…

- Blake-et!

- Te jó ég, - Khali alig értett valamit abból, amit mondtak, de egyértelmű volt, hogy sürgős. – gyerekek, mi lenne, ha leülnétek, megnyugodnátok, innátok egy teát és összeszednétek a gondolataitokat.

- Nincs idő, Mrs. B! – Sun próbálta sürgetni.

- Figyelmeztetnünk kell Blake-et! – Csatlakozott Lynda.

- Blake fent van az emeleten, az apja dolgozó szobájában, - Informálta őket Khali. – de megtennétek, hogy vártok egy kicsit?

- Mi…

- Blake és az apja már nagyon régóta nem beszéltek egymással és most nagyon fontos, apa-lánya pillanat ez kettőjük között.

- Most nincs… - Lynda csak rázta a fejét, de Sun a vállára tette a kezét, hogy lenyugtassa.

- Rendben. Megvárjuk, amíg végeznek és csak utána szólunk neki.

- Köszönöm. – Khali meghajolt és felvezette a két fiatalt.

Amint megmutatta melyik is a dolgozó szoba, otthagyta őket, de Sun és Lynda odalopóztak, hogy hallgatózzanak, de nem sokat hallottak, még a faunus hallásukkal sem, mert nagyon erős hangszigetelés volt építve.

Sun ment elől és a falhoz tette a fülét, de így sem értette tisztán, miről is beszélgetnek, ezért még közelebb hajolt, a fülét egyenesen az ajtónak támasztotta. Habár így többet hallott, még sem értett sokat, ezért még közelebb próbálta nyomni a fejét, de sajnos, az ajtó, amire már a teljes testsúlyával támaszkodott, megadta magát és kidőlt, Sun pedig egy hangos puffanással ért földet.

- Jól vagy? – Érdeklődött Lynda.

- Sun?! – Blake, akit épp egy meghitt pillanatban zavartak meg az apjával, dühösen felállt és a két jövevényre nézett. – Lynda?!

- Hoppá! – Sun azonnal felpattant és kínosan hátrálni kezdett. – Ez nem a mosdó! Máris megyünk! Nem akartuk megzavarni ezt a kellemes családi pillanatot!

- Én tényleg nem kedvellek. – Blake apja visszafojtott haraggal meredt Sun-ra, de ahelyett, hogy ő maga intézte volna el a zavaró tényezőket, a lánya már azonnal fel is pattant, hogy kirángassa a két kéretlen betolakodót és Sun-t azonnal felpofozta.

- Semmi tisztelet mutatása a magánélet és - Még egyszer felpofozta. – a személyes tér iránt sem!

- Sajnáljuk! Áu! – Sun az arcát fájlalta. – Sajnálom!

- Figyelmeztetni jöttünk! – Lynda egyből a lényegre tért. – Ez nem várhat!

- Miről?! – Most dühösen Lynda-ra meredt. – Mi olyan k*rva fontos, - Majd vissza Sun-ra. – ami miatt késő éjszaka ide csörtettetek és épp egy fontos beszélgetés közepén zavartatok meg?!

- A Fehér Agyarról van szó! – Szólalt meg Lynda, mire Blake csak dühösebben meredt rájuk.

- Most azonnal álljatok le!

- De…

- Megmondtam! – A hangja egyszerre volt dühös és fáradt. - Mindkettőtöknek, nem azért jöttem ide, hogy a Fehér Agyarral harcoljak! Nem akarok harcolni senkivel! Csak pihenni jöttem ide! Hogy összeszedhessem a gondolataimat és láthassam a családom! – Ezután a kínos csendet Sun törte meg.

- Az anyád azt mondta, a Fehér Agyar tagjai nem viselnek maszkot Menagerie-ben! De ma láttunk egyet a piacon, aki igen!

- Igaza van! – Állt mellé Lynda, miközben Sun előkotorta a Scroll-ját.

- Sun, Lynda!

- Csak segíteni akarunk! – Sun elkezdte kikeresni a képet, de Blake kikapta a kezéből és eldobta.

- Nem akarom a segítségeteket!

Sun és Lynda csak dühösen morogtak, de egy fájdalmas jaj szó, a fák közül, ahova Blake eldobta Sun Scroll-ját, megzavarta a vitát. Mindhárman a hang irányába néztek és érezték, valaki figyeli őket. Hiába volt sötét, faunus-ként jól láttak és elkezdték pásztázni a fákat.

- Ott! – Kiáltott Lynda, mire kiszúrt egy Grimm maszkos alakot, aki fejét fájlalta és a kezében volt Sun Scroll-ja.

Blake is kiszúrt egy másikat, aki azonnal menekülőre fogta.

- Kib*szott nindzsák?! – Sun teljesen kiakadt.

- Kémek! – Állapította meg Blake.

- De miért… - Sun amíg csak csodálkozott, addig Lynda és Blake nem vesztegették az időt, fegyvert fogtak és a két kém után rohantak. – Várjatok már!

- Mi történt?! – Khali aggódva jött fel a lépcsőn.

- A Fehér Agyar gonosz, totál megmondtam és most visszahozom a lányokat! – Sun gyorsan magyarázta és követte a lányokat.

Lynda és Blake jóval előbb jártak, fáról fára ugráltak, hogy elkapják a két kémet, de mindketten nagyon gyorsak voltak és képesek voltak tartani a távolságot.

- Megvagytok! – Sun inkább került és a két behatoló elé vágott és az egyiket vette célba, de az időben félreugrott és kitért a támadása elől. Lynda és Blake csak elhúztak mellette. – Hé, várjatok már!

- Ne hagyd, hogy elmeneküljenek! – Szólt vissza Blake.

- És ne maradj le! – Majd Lynda is.

A kémek kiértek az erdőből és az egyik épület tetejére ugorva tovább futottak. Lynda és Blake követték őket, épületről épületre ugrálva folytatódott a hajsza, a holdfénye világította meg az utat és egyik fél sem fáradt el.

Az egyik menekülő megállt, ahogy a másik is. Az alacsonyabb elővette a fegyverét, bár nem volt könnyű megállapítani, hogy ostort vagy kardot tartott-e a kezében, inkább a kettő kombinációját, mire a másik pedig két, félhold formájú dupla pengés, egykezes kardot és az üldözőikre szegezték őket.

Amint meglátták, hogy kik is üldözik őket, egy pillanatra megtorpantak és ahelyett, hogy harcba bocsátkoztak volna, az alacsonyabb, az ostorkardjával elvágott egy csövet, amiből erősen áradt a forró gőz, de ez nem akadályozta meg Blake-t, hogy átbukfencezzen a cső alatt, sem Lynda-t, hogy átugorjon felette.

- Miért kémkedtetek utánunk?! – Követelte a választ Blake.

- Mit akartok Blake-től?! – Lynda csatlakozott, de a két Fehér Agyar tag nem válaszolt, csak hátrálni kezdtek, de Sun ismét mögéjük került és elvágta a menekülési útvonalat.

- Adjátok fel! – Figyelmeztette őket. – Nem szívesen ütök meg lányokat, de… - Be sem fejezhette, mert az ostorkard majdnem levitte a fejét és hátra esett.

Blake támadott, de magasabb kivédte az egyik holdformájú pengéjével, de Lynda oldalba támadta, amit a másik pengével védett ki. Blake használta a Semblance-ét, hogy mögé kerüljön és hátba rúgja, amitől kibillent az egyensúlyából és Lynda el tudta gáncsolni, hogy a földre kerüljön.

A másik elővette a Scroll-ját, hogy erősítést hívjon, de Blake eldobta Gumbo Shroud-ot, ami kiütötte a lány kezéből a Scroll-t és a földre esett. Blake pusztakézzel támadott a lányra, amit kivédett és vissza rúgta, majd a Scroll után eredt volna, de Sun rávetette magát és lefogta.

- Gyorsan, a Scroll-t! – Utasította a lányokat Sun és visszanézett a földre került Fehér Agyar katonára. – Úgy fest, nagyon fontos neki!

- Szállj le! – A lány megfejelte, amitől megrepedt a maszkja, de sikerült kiszabadulnia és visszaszerezni a fegyverét.

Blake és Lynda a Scroll után futottak, ahogy a megrepedt maszkú lány is, de Lynda-t félrerúgta a másik lány és a hold formájú pengéivel egy elképesztő párbaj alakult ki közöttük.

- Én őt feltartom! – Ajánlotta.

Blake és az alacsonyabb lány versenyt futottak a Scroll-ért, de a Fehér Agyar lányt Sun egyik klónja fogta le, majd három másik, hogy biztosra menjen. Sun körül sárga fény ragyogott és egy helyben állt és minden erejével koncentrált, hogy a klónjai elég ideig fogják le a lányt és jelzett Blake-nek, hogy siessen.

- Ne csak ácsorogj! Szedd már fel! - Blake már rohant is, de Sun-nak lemerült az aurája és összeesett, amitől a klónjai is eltűntek. A lány, a sérült maszkkal felált és Blake-re szegezte a fegyverét. – Blake, vigyázz!

Blake a lány felé fordult, akinek épp most hullott darabokra a maszkja. Egy hosszú, barna hajú és bőrű, szeplős lány volt, világoskék szemekkel.

- Ilia. – Blake megismerte.

A másik lány, aki Lynda-val harcolt hátra szorult és Ilia mellé állt. Az ő maszkja is megsérült és leesett, az ő bőre sápadt volt, rövid, lila haja, barna farkas füle, sötétebb kék szeme és a bal alatt egy fekete, félhold tetoválás volt.

- Luna?! – Lynda teljesen megdöbbent, amikor meglátta a fogadott nővérét.

- Ismertitek egymást?! – Sun alig hitt a fülének, hogy Blake és Lynda ismerik ezt a két szökevényt, de valami furcsát vélt felfedezni az alacsonyabbon, Ilia-n, nem volt semmilyen állati testrésze. – De ő még csak nem is hasonlít egy fau… - Sun fecsegése teljesen feldühítette Ilia-t, a bőre vörössé, a haja pedig sárgává vált, egyértelművé téve, hogy ő egy kaméleon faunus. Az ostorkardjával eltalálta Sun-t, áramot vezetett belé és megvágta a mellkasát.

- Sun!

Lynda és Blake egyből a segítségére akartak sietni, de Ilia és Luna az útjukat állták.

- Adjátok vissza. – Követelte Ilia, de Blake megszorította a Scroll-t és állta a tekintetét.

- Nem!

- Luna, - Lynda zavarodottan nézett a fogadott nővérére. – miért teszed ezt? Egy család vagyunk.

- Pont érted és Monty-ért teszem. – Válaszolt, de időközben, Ilia bőre zölddé, a haja pedig kékké változott és tele volt megbánással, akárcsak Luna.

- Nem kellett volna visszajönnöd. – Ilia csak ennyit mondott, hátrált néhány lépést és az ostorkardjával egy ködburkot hozott létre, majd ő és Luna is eltűntek.

- Sun! – A két lány egyből a sérült fiúhoz rohant, aki elvesztette az eszméletét.

- Sun! – Blake sírt és letérdelt mellé, majd elkezdte szorítani a sebét, nehogy elvérezzen.

- Hívok mentőt! – Lynda már elő is vette a Scroll-ját és tárcsázta a mentőket.

- Tarts ki, Sun. – Blake teljes aggodalommal és törődéssel nézett az eszméletlen faunus fiúra. – Csak tarts ki.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.