Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
A nap már lemenő félben volt és árnyékos narancsfénybe árasztotta Mistral városát ugyan, de a RRNJL csapat tagjai és Oscar még mindig edzettek Ozpin irányítása alatt.
Ruby és Oscar a pusztakezes harcot gyakorolták, de Lance épp a kardforgatás és pajzs használatot tanította Jaune számára.
- Jó! – Lance és Jaune kardjai a találkozáskor szikráztak. – Pyrrha jól tanított! – Jobbról, balról és szemből is támadott, de Jaune kivédte mindet. – Remek! – Lance leállt, felemelte a kardját védekezően. – Most te támadj. – Jaune megmarkolta Crocea Mors-t, a kardját és Lance felé sújtott. A Vörös Lovag kivédte a csapásokat, de nem hátrált és elhárította Jaune összes csapását.
- Na, - Jaune lihegve, de mosolyogva állt le. – milyen?
- Egyre jobb vagy. – Lance is leeresztette a kardját és a pajzsát emelte fel. – Most jön a pajzs. Emeld a tiéd! – Jaune így is tett. – Emlékezz, a pajzs olyan, mint a karod kiterjesztése, a részed és csak annyira véd amennyire erős vagy.
- Értem. – Bólintott Jaune, mire Lance a saját pajzsával megütötte az övét.
- Te kezd. – Lance maga elé tartotta a pajzsot és várt Jaun támadására.
Jaune összeszedte minden erejét és a pajzsával teljes erővel és lendülettel nekirontott Lance-nek és megpróbálta eltolni, de Lance nem mozdult. Jaune nem adta fel, összeszorította a fogait, erősen fújt és egy újabb lendületet vitt bele, amitől képes volt Lance-t, pár lépéssel ugyan, de meghátrálásra kényszeríteni.
- Ez az! Az erőnléted is fejlődött!
- Huh… - Jaune leült a földre és kimerülten lihegett. – Pyrrha máshogy tanít… de te is jó vagy.
- Tudom, hogy én nem Pyrrha vagyok, - Lance kezet nyújtott Jaune-nak, hogy felsegítse és el is fogadta. – de a harcstílusunk hasonló és szívesen tanítalak.
- Tudom, csak Pyrrha inkább a gyorsaságra és a mozgékonyságra összpontosított. – Jaune átlátta Lance stílusát és emlékezett Pyrrha-éra. – Te inkább a nyers erőre és a kitartásra.
- Igen, - Lance megforgatta a szemeit. – mindig is nagyobb voltam másoknál és ezt célszerű kihasználni.
- De azt furcsának találom, mennyire a védekezésre összpontosítasz elsősorban. – Ez igaz volt, Lance a küzdelmek elején mindig védekező pozíciót vett fel és sosem ő üt először.
- Többféleképpen lehet felhasználni a fizikai erőfölényt. Gyakran találkoztam nálam gyorsabb ellenfelekkel, akiket ki kellett ismernem, átlátni a mozgásukat és a megfelelő időben lesújtani.
- Röviden, - Ren, aki egy padon ült és meditált, végig hallotta, Lance miket tanít Jaune-nak. – a védekezés a legjobb támadás.
- Pontosan!
- Akkor, - Jaune összegezte a hallottakat. – védekezzek, amíg nem találok hibát az ellenfél mozgásában és ha hibázik, akkor csapok oda?
- Igen.
- Kicsit veszélyesnek hangzik. - Jaune csak megrázta a fejét.
- Az! – Lance beismerte. – Ez elsősorban egy max két ellenfélnél hatékony és nagyon erős védelemmel és fizikummal kell rendelkezned, ha sokáig akarod ezt fenntartani. Nem is javaslom neked.
- Egyértelműen, védelmező vagy. – Jaune ezt egyértelműen észrevette Lance-en, ez közös volt bennük.
- Hm, - Lance elmosolyodott ezen. – menjünk, nézzük meg, hogy halad Ruby és Oscar.
- Oz-nak amúgy igaza volt Oscar-al kapcsolatban, tényleg gyorsan tanul.
Épp akkor értek oda, amikor Ruby-nak sikerült kiütnie Oscar-t, aki fájdalmasan elterült a földön.
- Ez az! – Ruby izgatottan ugrált a győzelmi mámorában. – Megcsináltam! – Késve, de kissé aggódva nézett a földre került fiú felé.
- Miért nem mondtad?! – Dühösen felnézett.
- Gratulálok, Ruby! – Lance lassan és szarkasztikusan tapsolni kezdett. – Megvertél egy 12 éves gyereket, akinek még semmilyen harci tapasztalata sincs. – Oscar felé állt és felsegítette.
- Hé, - Oscar sértődötten elhúzta a karját Lance kezéből. – 14 vagyok és harcoltam már… kisebb Grimm-ekkel.
- Bocsánat. – Lance eleresztette és visszalépett a többiekhez.
Hirtelen, Oscar szemei sárgán villantak, ami csak azt jelenti, hogy Ozpin vette át az irányítást.
- Nem rossz, Ms. Rose. – Most Ozpin beszélt. – De Mr. Monroe-nak igaza van, Oscar-nak nincs annyi évnyi képzés a háta mögött, mint önnek. Vagy nekem. – Egy zöld fény villant körülötte, ami azt jelentette, hogy most a teste felett vette át az irányítást és felkészült egy újabb összecsapásra.
- Öhm… - Ruby már egyből megbánta, hogy olyan durván bánt Oscar-al az előző küzdelem során. – talán… tarthatnánk egy kis szünetet.
Ozpin nem adott szünetet és magabiztosan rontott Ruby felé és egy újabb küzdelem bontakozott ki kettőjük között. Ruby idegesen védekezni kezdett és az első néhány ütést kivédte ugyan, de a negyedik már betalált az arcába, amitől hátra tántorodott, majd Ozpin felé futott, felugrott a magasba és arcon rúgta, amitől Ruby oldalra pördülve a földre esett. Dühösen a földbe vert, felpattant, ős is felugrott a magasba, hogy a levegőből lesújtva üssön Ozpin felé, de ő időben lehajolt és az ellenfele figyelmetlenségét kihasználva, álba fejelte, amitől végleg elterült a földön.
- Áucs. – Mindannyian egy kissé elszörnyedtek az utolsó támadáson.
- Ha legközelebb így próbálsz védekezni, emlékezz a megfelelő lábmunkára. – Magyarázta Ozpin. – És ezenkívül, légy óvatosabb, mikor hagyod valamelyik fontos részed védtelenül.
- Vettem. – Ruby fájdalmasan nyögött, de Oscar körül újra zöld fény jelent meg és kimerülten összeesett, ami azt jelentette, hogy újra Oscar irányított. – Hé, - Ruby gyorsan felpattant, hogy a segítségére siessen. – jól vagy?!
- Ez nagyon… - Lihegett. – kimerítő volt.
- A tested még nem szokott hozzá az ilyen szintű edzésekhez. – Állapította meg Ren, miközben még mindig meditált. – Nem beszélve, hogy még nem is tudsz rendesen saját védelmi aurát generálni. Kezdetben komoly koncentrációt igényel, de idővel szinte természetes dologgá válik. Felerősíti a támadásaidat és automatikusan meggyógyítja a sérüléseidet. Ezután elkezdhetsz koncentrálni a Semblance-edre, legyen az akármi.
- Semblance? – Oscar nem nagyon értette.
- Tudod, - Nora besegített, hogy megértse. – mint a saját szuper erőd! Mindenkinek van, csak ki kell derítened mi az és elsajátítanod! Ruby szupergyorsan tud mozogni, engem felerősít az elektromosság, Ren eltudja rejteni a saját és mások érzéseit a Grimm-ek elől, Lance egy tombolóvá változik és Jaune… - Itt egy kicsit megakadt, hiszen köztudott, hogy Jaune még nem képes semmire, amitől elszégyellte magát.
- Én… - Jaune csalódottan elfordult a többiektől, akik már rég felfedezték a saját Semblance-üket, de ő még mindig nem tudott semmit sem felmutatni ezen a téren. – nem tudok…
- Jaune olyan, mint te! – Ruby megfogta Oscar kezét és odahúzta Jaune-hoz. – Még ő sem találta meg a saját Semblance-ét, de biztosak vagyunk benne, hogy idővel sikerülni fog. – Mindkét fiút bíztatta. – És te is megfogod. Csak segítenünk kell egymásnak, hogy erősebbé váljunk.
- Nincs abban semmi szégyen. - Lance is Jaune vállára tette a kezét. – Van, aki későn érő.
- Egy népszerű elmélet szerint, - Kezdte Ren. – hogy a harcos Semblance-e azt tükrözi, hogy kicsoda is ő. Van, hogy a személyiséged határozza meg a Semblance-ed, de vannak más módszerek is. – Aggódva nézett Lance-re, aki mindig is gyűlölte a saját Semblance-ét. – De persze, van, hogy nincs semmi értelme.
- Néha nehezebb megérteni, ha már tudod. – Csatlakozott Nora. – Ren Semblance-e intenzív stressztől indult be.
- Az enyém edzés alatt. – Tette hozzá Ruby.
- Na és te? – Oscar Nora-t kérdezte.
- Oh, belém csapott a villám és nem haltam meg! – Nora úgy legyintett, mintha olyan természetes lenne. – Őrült egy csütörtök volt.
- És a tiéd? – Oscar most Lance-re nézett, aki kissé elfordult a többiektől.
- Én… - Lance, amióta szóba kerültek a Semblance-ek eléggé komornak tűnt. – inkább nem beszélnék róla.
- Miért… - Mielőtt Oscar befejezhette volna, Ruby csak megfogta a vállát és megrázta a fejét, jelezve, hogy Lance Semblance-e érzékeny téma.
- Legyen elég annyi, hogy gyerekként, eléggé rossz voltam, bedühödtem egy butaság miatt és… - A kezébe temette az arcát a rettenetes emlék miatt. – óriási szerencse, hogy a tanár időben közbelépett és nem halt meg senki.
- Pontosan, - Oscar nem nagyon értette. – mi is a Semblance-ed?
- Egy szupererős berzerkerré válok, de cserébe elvesztem a józan eszem, mindent megtámadok és nem teszek különbséget tenni barát és ellenség között.
- Oh. – Oscar és mindenki megértette, hogy miért nem szeret Lance a Semblance-éről beszélni.
- Remélem, az az elmélet nem igaz. – Emlékezett arra, amit Ren mondott az előbb.
- De én viszont nem értem. – Jaune nem irigyelte ugyan Lance-t, de csalódottan megrázta a fejét, amiért ő még nem derítette ki a saját Semblance-ét. – Mi van velem? Edzek, meditálok meg minden, de… - Mielőtt befejezhette volna, újra Ozpin vette át az irányítást Oscar felett.
- Ne aggódjon, Mr. Arc, az utazása még messze nem ért véget. – Végignézett a diákokon. – Ahogyan számotokra sem. Az, hogy kideríted mi a Semblance-ed még nem a vég. Még azután is képes növekedni és fejlődni, feltéve, ha hajlandó vagy időt és munkát fektetni a fejlesztésébe és akkor ki tudja, mi történhet.
- Akkor folytassuk az edzést! – Ruby izgatott volt és felkészült még egy menetre.
A sérült, összevert banditák, akik megpróbálták kirabolni Yang-et és Mike-ot, most épp elkísérik őket a vezérükhöz, Raven-hez. Habár fegyverekkel közrefogták, nem voltak benne biztosak, hogy képesek lennének-e megfékezni őket.
Mike és Yang nem így képzeltek el egy banditatábort, a falak, akár egy erődnél, fából voltak és az itteniek sátrakban éltek ugyan, de nem csak marcona gazfickók és harcosok éltek itt. Kiszúrtak néhány gyereket és családot, akik egyáltalán nem akaratuk ellenére vannak a táborban.
Természetesen, harcosból volt több, akik szúrós tekintettel figyelték a két jövevényt, akik így helyben hagyták a társaikat. Végül megálltak a legnagyobb sátor előtt, ami egyértelműen Raven-é volt és kijött ő maga is.
Raven Branwen személyesen jött elő, hosszú, hollófekete haja volt, egy pár fekete, magas sarkú csizmát, hosszú, fekete térdzoknit, fekete harci szoknyát, fekete és sötétvörös blúzt, fekete ujjatlan kesztyűt, rajta sötét vörös páncél csuklóvédőt viselt. Az arcát egy félelmetes, Grimm koponyára emlékeztető sisakkal takarta el. Az oldalán egy különleges és speciális kardhüvelyben egy katana kardot hordott.
- Szóval, - Mike kínosan szólalt meg. – ő az anyucikád?
- Anya. – Yang csak megvetően a csípőjére tette a mechanikus kezét.
- Yang. - Raven levette a Grimm sisakját, felfedve a vörös szemeit és letette a sisakot egy dobozra. – Szóval, - Hangosan folytatta, hogy mindenki hallja. – annyi év után, végre úgy döntöttél, hogy meglátogatsz?! – Yang még mindig reszketett, de Raven egy pillanatra Mike-ra nézett. – Ő kicsoda?
- A barátom! – Érezni lehetett, hogy Yang neheztel az anyjára. – De tudod jól, hogy kerestelek téged! Éveken át kerestelek!
- És meg is találtál. – Raven inkább büszke volt. – A türelmed, az elhatározottságod és kitartásod elég erőssé tett, hogy valóra váltsd az álmodat. Szép munka, Yang. – Gúnyosan elmosolyodott és előre hajolt. – De muszáj volt ilyen durván elbánnotok az embereimmel?
- Én nem akartam harcolni! – Yang csak keresztbe tette a karjait. – Ők kezdték!
- Igaza van! – Mike Yang mellé állt.
- Te pedig egyértelműen befejezted. – Vágott vissza Raven.
- Ebben meg önnek van igaza. – Mike-nak Raven-nek adott igazat és egy darabig kínos csend lépett életbe, amit Raven tört meg.
- Nos, biztos vagyok benne, hogy ez nagyon kimerítő lehetett, de be kell ismernem, hogy bizonyítottál. Bármilyen kérdésedre szívesen válaszolok. Ma este itt maradhattok, még a szakácsunk is összerak nektek valamit és… - Yang dühösen félbeszakította az anyját.
- Nem ezért vagyunk itt! – Mindenki döbbenten bámult rá.
- Micsoda? – Raven felháborodottan kérdezte.
- Nem miattad vagyunk itt! Ruby valahol Mistral-ban van! Qrow-val van, de biztos vagyok benne, hogy szüksége van a segítségemre! Csak azt kérem tőled, hogy juttass el hozzá.
- És miért is tenném meg?
- Mert egy család vagyunk. – Yang színlelt empátiával a mellkasára tette a kezeit, amire Raven dühösen összehúzta a szemeit és megrázta a fejét.
- „Család". – Dühösen megfordult. – Csak akkor jönnek hozzád, ha akarnak valamit. – Visszafordult. – Be kell valljam, nagyon csalódott vagyok. Annyi idő után, végre megtaláltál. Miért nem inkább a… - Raven egy pillanatra szünetet tartott, nehogy eláruljon valamit, amit nem kéne. – húgodat keresed ezzel a szenvedéllyel, ha ennyit jelent a számodra?
- Mert te időt spórolhatsz nekem. Igaz, hogy Ruby Mistral felé indult, de nem biztos, hogy el is jutott oda. A kontinensen keresni őt akár évekig is eltarthat. – Yang kitárta a karjait és elmosolyodott. – De apa elmondta, hogyan működik a Semblance-ed.
- Tai… - Raven dühösen ökölbe szorította a kezeit.
- Kötelékeket tudsz létrehozni emberekkel – Yang magabiztosan újra keresztbe tette a karjait. – és amikor ezt megteszed, képes vagy portált létrehozni, amivel eljuthatsz az adott illetőhöz. – Raven-t egy olyan emlék kerítette hatalmába, amiről azt hitte, régen elásta, de a lánya érkezése újra előhozta. Nem mást, mint a szeretetet. – Van egy apához, egy hozzám és egy Qrow-hoz. Megígérte, hogy vigyázni fog Ruby-ra mielőtt elment és én megbízom benne. Szóval, csinálj egy portált a bácsikámhoz és a húgomhoz és már itt sem vagyok.
- Tudod, - Raven csak sóhajtott egyet. – elég nagy pimaszságra vall bemasírozni ide és ilyen szívességet kérni. De őszintén, lenyűgöztél vele. – Elkezdett fel-alá sétálni. – Nagyon nemes, hogy segíteni akarsz a húgodnak, de ha Qrow-val van, akkor ő már egy veszett ügy.
- Ez mit jelent?! – Követelte a választ Yang, mire Raven csak megállt, az égre nézett és újabb kellemetlen emlékek árasztották el.
- Nem akartok belekeveredni, Yang. Ozpin nem az, akinek hiszitek. – Érezni lehetett a haragot, amit az igazgató iránt érzett. – És Qrow egy bolond, amiért megbízik benne. – Visszafordult a lányához. – Én már csak tudom. Egykor én is bíztam benne.
- Nem érdekel, mit gondolsz!
- Ez a te döntésed, de én azt javaslom, hogy mielőtt túl korán és túl gyorsan ugrasz fejest valamibe, ami túl nagy falat neked vagy bárki másnak, talán el kéne gondolkodnod, hogy pontosan hova is tartozol.
- Ne is fáradj! – Yang egyre dühösebb lett. - Prédikálhatsz amennyit csak akarsz, de semmi és senki nem fog elválasztani a húgomtól!
- Makacs vagy, annyit meghagyok. – Raven csak büszkén elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Az anyámtól örököltem! – Egyértelmű volt, hogy Yang nem kíváncsi arra, amit az anyja mondani akar és Raven sem szándékozik létrehozni a portált.
- Ha valóban ez a válaszod, akkor nincs miről beszélnünk. – Visszafordult a sátra felé. – Vigyétek ki őket.
- Öhm… - Mike aggódva és reszketve bámulta a feléjük induló banditákat, akik nagyon szívesen alkalmaznának erőszakot, hogy eltávolítsák őket. – Most mi legyen?
- Nem hallottál?! – Yang-et nem érdekelték a banditák, csak dühösen meredt Raven-re, aki már azon volt, hogy bemenjen a sátrába, de még visszafordult. – Azt mondtam, - A szemei vörössé váltak. – KÜLDJ EL QROW-HOZ, B*SZDMEG!
- Elég legyen! – Az egyik banditának nagyon nem tetszett Yang hangneme és a két fiatalra szegezte a fegyverét. – Tartsd a szád, ha a vezérünkkel beszélsz! – Mind Yang, mind a banditák készen álltak az összecsapásra és Yang még mindig vöröslő szemekkel nézett rá.
- Vegyél rá. – Csak ennyit mondott.
- Yang, - Mike próbált diplomatikus megoldást találni. – talán nem ez a legjobb alkalom, hogy…
Késő volt, az a bandita, aki az előbb beszélt Yang felé támadott, de a lány könnyen kitért a csapás elől és akkora erővel verte képen, hogy a tábor másik oldala felé repült el, ledöntve egy sátrat. A sátor mögött egy ketrec volt, amiben egy olyan valakit láttak meg, akire egyáltalán nem számítottak, hogy itt találnak.
- Yang? Mike? – A fehér hajú lány csodálkozva nézett rájuk.
- Weiss?! – Mike és Yang egyszerre néztek vissza a RWBY csapat másik tagjára és döbbent csend lett az úr a táborban.
- Jól van, - Weiss csak megrázta a fejét. – a csendes megoldás kilőve.
Hirtelen, a ketrecben egy fehér, világító lovag jelent meg, egy hatalmas, kétkezes pallossal és egyre csak nőtt, akkorára, hogy simán széttörte a ketrecet és kiszabadította Weiss-t. A lány kijutott a ketrecből, Yang és Mike közé állt, miközben a lovag követte.
- Az meg mi?! – Yang csodálkozva nézett a lovagra.
- Nagyon remélem, - Mike felemelte Mi a Csudát. – arra nem vagyok allergiás!
- Csak ne aggódjatok! – Weiss nagyon örült, hogy újra láthatja a barátait, bár nem nagyon értette, mit is keresnek itt. – Hogy kerültetek ide?!
- Hát, - Yang megpróbálta röviden összefoglalni. – ő az anyám és el tud minket vinni Ruby-hoz. – Weiss tekintete csodálkozva cikázott Yang és Raven között és egyértelmű volt a hasonlóság.
- Az anyád elrabolt?! – Csattant fel Weiss.
- Az anyucikád elrabolta?! – Mike is.
- Elraboltad?! – És Yang sem maradt ki.
A banditák egyre dühösebbek voltak és vért követeltek és nem sok kellett, hogy egy elképesztő leszámolás bontakozzon ki a törzs és a jövevények között. Mike észrevette, hogy Raven szemei vörösen világítottak és valami természetfeletti erőt hívott elő a kezéből, amitől egy villám csapott az égből a földbe, ezzel teljesen leállította a kibontakozni készülő harcot.
- ELÉG! – Üvöltötte, mire mindenki rá és a mellette lévő, rövid hajú, tetovált lányra nézett, akinek a kezében ott volt Myrtenaster, Weiss kardja, de úgy állt ott, mintha ő lőtte volna a villámot. – Köszönöm.
- Az előbb… - Mike alig hitt a szemének, mert amit Raven csinált az előbb, az nem Semblance vagy Dust támadás volt, hanem valami más.
- Ha nem maradtok nyugton, ez a hely hemzsegni fog a Grimm-ektől és a családjaitok veszélybe kerülnek! – Figyelmeztette a népét Raven, majd a rövid hajú lányra nézett. – Add vissza a fegyverét! – A lány csak csalódottan visszadobta a kardot Weiss-nak. – Ti hárman, - Most a három rendbontóra nézett. – a sátramba! Most!
- Miért? – Yang gyanakodva meredt az anyjára.
- Ha valóban a húgod után akarsz menni, - Raven dühösen összehúzta a szemeit. – akkor meg kell tudnod az igazságot. – Megfordult és bement a sátorba, a banditák is eltették a fegyvereiket és ők is visszavonultak.
- Sajnálom, ha… - Szabadkozott volna Yang, de Weiss egyből a nyakába ugrott és átölelte, amit Yang döbbenten vett tudomásul. Még sosem látta ilyennek a fehérhajú barátnőjét.
- Annyira hiányoztál! – Erősen hozzábújt és a hosszú, szőke hajába temette az arcát.
- Te is nekem. – Yang visszaölelt.
- Oh, - Mike szívéhez tette a kezét. – újra egyesülés! – Átölelte Weiss lovagját, ami egy kicsit emlékeztette Lance-re. – Remélem én is fogok találkozni még Lance-el! – Hirtelen, a lovag elpárolgott és eltűnt, amitől Mike a földre esett.
- Hoppá! – Weiss aggódva nézett a kövér fiúra, aki próbált felállni. - Jól vagy?
- Megvagyok, - Leporolta magát és Raven sátra felé nézett. – de én nagyon kíváncsi vagyok valamire.
- És pedig? – Érdeklődött Yang.
- Vajon, ha szépen megkérjük az anyucikádat, mesélne nekünk egy kínos, de vicces gyerekkori történetet Qrow-ról?
Elérkezett a nap, amikor Blake, Sun és Lynda elkezdik toborozni a milíciát, amivel segíthetnek megmenteni a Haven akadémiát. Mind a hármuk Scroll-jára betápláltak egy aláírásgyűjtőt, amiket, ha valaki aláír, azzal felesküszik Haven megmentésére.
- Készen álltok? – Blake izgatottan nézett vissza a barátaira.
- Óriás szörnyekkel és robotokkal verekedtünk, - Sun magabiztos volt. – szerintem, összetudunk szedni néhány aláírást.
- Ha pedig nem akarják, - Lynda nevetve folytatta. – rávesszük őket ész érvekkel és kérleléssel. – Előhúzta az egyik csuklópántja pengéit. – Ez az ész érv és – Majd a másikat is. – ez pedig a kérlelés.
- Lynda! – Blake rászólt.
- Nyugi! – Lynda csak nevetett. – Csak viccelek!
- Lehetőleg ne legyetek erőszakosak, - Emlékeztette őket Blake. - de próbáljátok megértetni velük mennyire fontos ez a dolog.
A csapat szétvált, Blake, Sun és Lynda egyedül próbáltak minél több aláírást gyűjteni és Lynda a piacon próbálkozott. Felállt egy hordóra, hogy felhívja magára a figyelmet.
- Elnézést, - Hangosan belekezdett. – Haven akadémia veszélyben van és ha nem teszünk semmit, akkor emberek fognak meghalni! Csatlakozzatok a harchoz!
Sajnos, Lynda csak közömbös és tétova nézéseket kapott válaszul, hallotta, hogy sugdolóznak és már előre sejtette az emberek válaszát. Egyszerűen otthagyták és senki sem írta alá.
Ugyanez így ment egész délelőtt, ahányszor Lynda csak odament valakihez, hogy aláírást kérjen, egyszerűen csak elhajtották, otthagyták vagy egyenesen elutasították. Sokan voltak, akik már előre tudták, mit akar és már azelőtt nemet mondtak, hogy belekezdhetett volna.
Egyetlen aláírást sem tudott gyűjteni, szégyellte, hogy üres kézzel kellett mennie a találkozóhelyre, egy kis kávézóban a kikötőben, ahol italokat rendeltek és megbeszélték, kinek hogyan sikerült az aláírásgyűjtés.
- Sajnálom, srácok, de… - Lynda már épp mentegetőzni akart, amiért egyetlen aláírást sem szerzett, de Blake és Sun arckifejezése elárulta, hogy ők sem jártak nagyobb sikerrel. – Ti se szereztetek?
- Nem!
Miután rendeltek mindannyian egy italt, Sun tejturmixot, amit kókuszhéj pohárban kapott, szívószállal, Blake teát, amit díszes csészében kapott és Lynda csak egy egyszerű kólát, amit üvegpohárban, citromkarikával és szívószállal ivott.
- Egyszerűen nem értem! – Csapta az asztalra Sun az italát. – Hogy utasíthatják vissza a harcot, amikor a Fehér Agyar épp támadásra készül?!
- Bolondok, én mondom! – Lynda is dühösen itta az italát.
- Mert ezek az emberek nem olyanok, mint mi! – Blake megértette Menagerie lakóinak a szemszögét. – Menagerie faunus-ai, akik nem a kontinensen élnek azért jöttek ide, mert belefáradtak a harcba. Hogy folyamatosan meg kelljen küzdeni mindenért. Menagerie tele van olyan népekkel, akik csak azt akarják, hogy békén hagyják őket, erre mi arra kérjük őket, hogy kockáztassák az életüket a világért.
- Van benne valami. – Lynda sóhajtott.
- Erre én még nem is gondoltam. – Sun csak az asztalra könyökölt.
- A probléma csak az, - Blake aggódva folytatta. – akármi is fog történni Haven-ben, az hatással lesz rájuk, tetszik vagy sem. Ha Adam terve beválik és Haven elbukik, azzal csak rosszabb lesz a faunus-oknak! Mindenhol.
- Nagyon remélem, - Lynda-nak eszébe jutott a másik csapattársa. – nem kell megküzdenünk Mandy-vel, hogy sikerrel járjunk.
- Mandy, - Sun emlékezett Mandy-re. – a csapattársad?
- Igen. Végig a Fehér Agyar kémje volt és Beacon csatájában elárult minket. Visszament a Fehér Agyarhoz és nem tudom, hol van.
- Lynda… - Blake is emlékezett Mandy-re. – ha Mandy Adam-el van, akkor nagy veszély fenyegeti. Adam veszélyes és nem csak azért, mert nagyon erős.
- Adam, - Lynda ugyan még nem találkozott Adam-el, de tudja, hogy ő vette át a Fehér Agyar vezetését. – ő a Fehér Agyar új vezére?
- És a fickó, akivel régen… - Találgatott Sun, mert egyértelmű volt, hogy Blake személyesen ismeri Adam-et. – együtt dolgoztál?
- Igen. – Blake csak fáradtan sóhajtott.
- Volt valami köztetek? – Érdeklődött Lynda, de amíg Sun megértette, hogy ez kellemetlen téma Blake számára, addig Lynda nem volt ilyen tapintatos.
- Hé, azért egy kicsit fogd vissza magad… - Sun volt az, aki rászólt, de Blake leállította.
- Ne! Igaza van. – Blake zavartan oldalra nézett. – És igen, régen együtt voltunk.
- Tényleg?! – Sun csak csodálkozva megrázta a fejét.
- Találkoztatok már valakivel és gondoltad, - Kezdte Blake. - hogy ő ennek a szónak a megtestesítője. – Sajnos csak összezavarta a barátait.
- Mi van? – Lynda a fejét rázta, Sun a tarkóját vakarta.
- Jól van, - Blake megpróbálta megértetni velük. – amikor találkoztam Ruby-val, arra gondoltam, ez a lány a Tisztaság, ezután Weiss az Ellenszegülés és Yang az Erő.
- Én mi vagyok?! – Sun a farkával emelte fel a poharát és ivott belőle.
- És én, meg a csapatom?! – Lynda is izgatottan kérdezte.
- Sun viselkedése eléggé megtévesztő, de holtbiztos vagyok, hogy ő a Komolyság. – Sun csak komolytalan és játékos stílusban ivott, amivel megnevettette a lányokat.
- És én meg a csapatom. – Lynda kérdezte.
- Hát, - Blake elgondolkodott. – szerintem te vagy a Bátorság, Lance a Védelmezés és Mike a Kedvesség.
- Na és Mandy? – Lynda-nak feltűnt, hogy az egyik csapattársát kihagyta.
- Nem tudom. – Blake elgondolkodott. – Először a Közöny jutott róla az eszembe, hiszen minden felé olyan közömbös volt, de szerintem a Harag lenne rá a megfelelő szó.
- Mesélt pár dolgot, hogy az Atlas-i emberek hogyan bántak vele és a családjával. – Lynda arra is emlékezett, hogy Mandy nem egyszer mesélte el elég közönyösen, miket élt át gyerekként. – Ha valaki velem is így bánt volna, biztos, hogy nem élné meg a holnapot.
- Igen, - Blake is megértette. – a jó emberek is tehetnek rossz dolgokat, ha rossz dolgok történnek velük. Ahogy Adam is. Kezdetben azt hittem, hogy ő az Igazság, de ahogy egyre sötétebb útra tévedt, azt gondoltam, hogy a Szenvedély és csak későn jöttem rá, hogy tévedtem. – Csalódottan megrázta a fejét. – Ő egyik sem ezek közül. A Megvetés volt. Nem Gyűlölet és nem Harag, hanem Megvetés. Nem fogadná el az egyenlőséget, azt akarja, hogy az egész világ szenvedjen azért, ami vele történt és a gondolkodása veszélyesen fertőző. Emiatt aggódom Ilia, Mandy és Luna miatt. Ők nem olyanok, mint Adam. Még nem, de nem tudom, meddig.
- Meg kell értetnünk velük, hogy tévednek. – Lynda ökölbe szorította a kezeit.
- Luna a nővéred, ugye? – Találgatott Sun, mire Lynda csak bólintott.
- A fogadott nővérem, de igen.
- És Ilia pedig a barátod? – Sun most Blake felé fordult.
- Az volt. – Blake lehajtotta a fejét. – A kaméleon képessége lehetővé tette volna, hogy emberként normálisan éljen, de nem tette. Ezt mindig is csodáltam benne. – Felemelte a fejét és oldalra nézett. - Elvesztette a családját egy bánya balesetben amikor még kicsi volt és emiatt csatlakozott a Fehér Agyarhoz. – Visszanézett a barátaira. - Akárcsak én, ő neki is volt harci tapasztalata, ahogy sok más faunus-nak. Megtanulta megvédeni magát, túlélni meg ilyenek, - Elkezdte kavargatni a teáját. - de az olyan emberek, mint Sienna és Adam elkezdtek követőket szerezni, egyre veszélyesebbé vált és… azt hiszem, én is. A szüleim megpróbáltak lebeszélni, hogy kövessem őket, de én visszautasítottam. – Hátradőlt a székében. – Hittem Adam-ben és… - Kissé elpirult. – több volt köztünk, mint barátság és talán ez volt az, ami elvakított, vagy csak egyszerűen nem akartam tudomásul venni, mivé vált Adam.
- Ugye tudod, hogy előbb-utóbb szembe kell vele szállnunk. – Emlékeztette Sun és Lynda felé fordult. – És Lunával is.
- Tudjuk. – Sóhajtott Blake.
- És mit fogtok tenni? – Kérdezte Sun.
- Ha kell erővel, - Lynda ökölbe szorította a kezeit. – de értelmet verek abba az ostobába!
- Talán… - Blake-nek más ötlete támadt. – megpróbálhatnánk segíteni nekik, ahogy te és Sun próbáltatok segíteni nekem. – Sun döbben nézett Blake-re. – Megmutattátok nekem, hogy néha ott kell lenned a barátodért, még akkor is, ha ő nem akarja. Elárasztott a bűntudat és félelem, próbáltalak ellökni titeket magamtól, de nem adtátok fel. Szóval, én sem adhatom fel Ilia-t és Lynda, te sem adhatod fel Lunát. – Elhatározottan az asztalra csapott. – Ideje, hogy megmentsük a barátainkat!
- Akkor legyen így. – Lynda magabiztosan elmosolyodott, de Sun csak elismerően bólintott.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.