Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
- Salem-et nem lehet megölni? – Az utolsó rész, amit Jinn elmesélt Ozpin múltjáról volt az utolsó csepp a pohárban és ezzel vesztette el a csapat bizalmát. – Hallottátok, ugye?! – Yang felháborodva a csapatához fordult.
- Ez ciki. – Tette hozzá Roman.
- Én… - Ozpin-t gyötörte a szégyen és miután újra végig nézte a múlt eseményeit, könnyes szemekkel térdelt a hóban.
- Ilyen sok mindent nem mondott el nekünk! – Yang továbbra is a RWBY csapat élén olvasta Ozpin fejére, mennyi mindent titkolt előlük. – Hogy gondolhatta, hogy ez rendben van?!
- Professzor, - Ruby, aki szintén megvetően és szigorúan nézett az igazgatóra, miután megtudta, mennyire elrontotta a múltat, remélte, hogy van terve a jövőre nézve. – mi a terve Salem legyőzésére?
- Nekem… - Ozpin rettentően szégyellte magát és minden erejére szüksége volt, hogy elmondja a lányoknak az igazat. – nincsen.
Amint ezt kimondta, Qrow fejében valami elpattant, eszébe jutott a sok szenvedés és áldozat, amiket neki és a csapatának, a STRQ-nak kellett kiállnia, méghozzá Ozpin parancsai miatt. Emlékezett Summer-re, aki Ozpin egyik küldetése alatt halt meg. A tudat, hogy Ozpin-nak egész idő alatt semmilyen terve nem volt Salem megállítására és a csapata a semmiért szenvedett és a nő, akit teljes szívéből szeretett hiába áldozta az életét, egyszerűen nem bírta visszafogni magát. Teljes erővel képen verte, akkora erővel, hogy nekicsapódott egy fának.
- Senki sem akart engem, - Qrow dühösen felé tornyosult, ökölbe szorította a haragtól reszkető kezeit. – megátkoztak, kiközösítettek és gyűlöltek, még a családom tagjai is. Summer… - Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne verje képen Ozpin-t még egyszer. – ő volt az egyetlen, aki… - Valahányszor Summer-re gondolt, kis híján rátört a sírás. – mellett éreztem, hogy helyem van a világon. Hitt benne, hogy téged szolgálni helyes döntés és ő győzött meg, hogyha az oldaladon harcolunk, akkor végre valami jót csinálunk.
- De… azt tettétek… - Már nem volt biztos, hogy Ozpin kit is próbál meggyőzni.
- Éveken át hagytad, hogy magamat okoljam a haláláért! – Qrow belé fojtotta a szót. – Pedig a te hibád volt az egész. Az, hogy találkoztam veled, életem legnagyobb balszerencséje, amihez semmi köze nem volt a Semblance-emnek.
Ozpin csak döbbenten hallgatott, emlékezett a STRQ csapat vezérére, Summer Rose-ra és arra is, hogy Qrow mennyire szerette őt és tudta, hogy Qrow mindig is magát és a Semblance-ét okolta, amiért meghalt. Most, hogy kiderült az igazság, Qrow Ozpin-t tartotta felelősnek és ő már nem mondhat semmit sem, amivel meggyőzheti őt vagy magát az ellenkezőjéről.
- Talán igazad van. – Ozpin szemei villantak egyet és újra Oscar volt, aki irányított és fájlalni kezdte az arcát, ahol Qrow megütötte.
- Mi történt? – Ruby aggódva szólt hozzá.
- El… ment. – Mondta Oscar.
- AZ A ROHADÉK! – Yang rettentően dühös volt. – MONDD MEG NEKI, HOGY MÉG NEM VÉGEZTÜNK!
- Nem… - Oscar csak zavartan rázta a fejét. – ez most más. Eltűnt. Mintha bezárta volna magát, mélyen a fejembe… a fejünkbe… - Azt sem tudva, hogy most mi történik, csak a két halántékára tette a kezeit és koncentrálni kezdett. – Utálom ezt! Azt akarom, hogy legyen vége!
- Kényelmes módszer. – Roman volt az egyetlen, aki nem lett dühös.
- De most itt hagyott minket?! – Weiss csak nézett a fiúra, aki egykor az igazgatójuk volt.
- Most mi legyen?! – Blake inkább aggódott.
- Tudjátok, - Qrow csak összetörve nézett a semmibe. – mi a legrosszabb ebben?
- Hogy itt ragadtunk a semmi közepén, - Találgatott Roman. – egy hóviharban, élelem és kommunikáció nélkül és fogalmunk sincs, hogy pontosan hol vagyunk?
- Nem. – Rázta a fejét Qrow. – De erőteljesen, ez áll a második helyen.
- Akkor… - Ruby alig bírta elképzelni, hogy lehet még ennél is rosszabb valami. – mi a legrosszabb?
- Az, hogy Raven-nek végig igaza volt.
- Azt hiszitek, - Roman emlékeztette őket, hogy eredetileg, vele akart társulni. – a társasága miatt mentem először hozzá? – Elindult egy ösvény felé és megfogta Ruby vállát és egy kicsit tolni kezdte. – Jobb, ha indulunk, Piroska.
- Ki tett meg téged főnöknek?! – Yang követelte a választ és egyértelművé tette, hogy ő nem fogja azt tenni, amit Roman mondd. – Honnan tudjuk, - A Ruby oldalán lógó ereklyére nézett. - hogy nem lopod el a lámpást és csalsz minket csapdába?!
- Figyelj, Szöszi, - Roman megállt és Yang felé fordult, aki állta a szigorú tekintetét. – tudom, hogy mentálisan visszamaradott vagy, - Yang csak ökölbe szorította a kezeit és nagyon szerette volna eltörni a férfi álkapcsát. – ezért lassan mondom. Itt vagyunk, a semmi közepén, egy Grimm-ekkel teli erdőben. Áruld el, miért lopnám el azt a sz*ros Grimm mágnest, célpontot csinálva magamból, miközben még elöletek is bújkálnom kéne? Az egyetlen lehetőség az életben maradásra, - Szétnézett a csapaton, akik nagyon nem támogatták a tervét és őt sem fogadták el vezérnek. – mindannyiunknak. Szóval, kövessük az ösvényt.
- Ha azt hiszed… - Yang még tisztázni akart pár dolgot, de az öreg néni, Maria félbeszakította.
- Elég legyen! – Mindenki meglepetésére, Maria szigorúan közelebb botorkált a csapathoz és Roman mellé állt. – Hallgassatok erre az emberre, mert ő a legértelmesebb közületek! Az éjszaka nemsokára leszáll, sötét lesz és rajta kívül mindannyian árasztjátok magatokból a negativitást! – Felsegítette Oscar-t. – Jól mondta, hogy az ösvényt kell követnünk, mert azok általában vezetnek valahova.
- Na, - Roman csak megforgatta a szemeit. – a rozzant vénasszony az egyetlen, aki hallgat rám.
- Te pedig, - Maria szigorúan Roman-re szegezte a botját. – beszélj velem tisztelettel, fiatalember!
- Hölgyem, - Yang volt az egyetlen, aki továbbra sem volt hajlandó kötélnek állni. – nem tudom, kinek képzeli magát, de…
- Semmi de! – Maria csak hangosan a földbe szúrta a botját. – Tudom, hogy mindannyian dühösek vagytok, még nekem is nehéz megemésztenem, hogy ez az emberiség második esélye. – Maria kemény szavai elérték, hogy mindenki lenyugodjon, még Yang is. – De ha most nem indulunk el, akkor meghalunk és én biztos nem azért húztam ilyen sokáig, hogy itt haljak meg fagyhalálban egy csapat civakodó gyerek társaságában!
Roman már kész volt indulni, de a RWBY csapat, Qrow és Oscar számára még nem ért véget a sokk és a harag feldolgozása.
- Roman-nek és Maria-nak igaza van. – Ismerte be Ruby. – Induljunk.
A csapat összeszedett, amit csak tudott a roncsban talált bőröndökben, leginkább Dust szállítmányok voltak, amikkel üzemeltették a vonatot, Yang a motorját állította fel, rá ült Maria és úgy tolta, hiszen már túl öreg volt a hosszú, hegyi túrákhoz.
Mielőtt követte volna a többieket, Ruby megtalálta Ozpin botját, amit visszaadott Oscar-nak, aki csak letörve bámult maga elé.
- Csak egy leszek a sok élete közül. – Oscar előre félt, hogy mi lesz, ha Ozpin és az ő lelke összeolvad és megszűnik létezni személyként.
- Dehogy leszel. – Ruby a két kezébe fogta meg a fiú kezét és bátorítóan rámosolygott.
- Ne hazudj neki, Ruby! – Qrow csak a flaskájából kortyolt egyet és odaszólt, miközben elment mellettük. – Legalább te legyél jobb ennél.
Ruby aggódva, hogy talán Oscar tényleg el fog tűnni egy napon, ötlet híján, hogy mit mondhatna, elindult a többiek után.
- Nem kell mindent megtenned, amit mondanak. – Észre sem vette, hogy Roman mellette sétált, mire kíváncsian felnézett rá.
- Huh?
- Ozpin és Qrow. – Tisztázta a dolgokat Roman. – Ostoba döntéseket hoztak, amikkel másokat veszélyeztetnek és ha te nem lennél valami csodabogár, akkor…
- Megmondtam, - Qrow dühösen visszajött hozzájuk és közéjük állt. – hogy ne beszélj vele! – Roman-nek szegezte az egyik ujját. – Tarts tisztes távolságot az unokahúgomtól! – Roman csak állta Qrow dühös nézését és viszonozta, majd Ruby-ra nézett, aki még mindig nem bírta teljesen felfogni a hallottakat.
- Nem kell mindent megtenned, amit mondd. – Ez volt Roman vég szava, majd távolságot tartva, folytatta az utat.
- Te pedig, Ruby, - Qrow most a lányhoz fordult. – nem akarom, hogy sokat beszélgess vele.
- Miért? – Ruby számára érthető volt, hogy a csapat tagjai miért nem kedvelik Roman-t, hiszen őt és a csapattársait is próbálta többször megölni, de amióta átállt hozzájuk, rengeteget segített és úgy tűnik, ő jobban ért ezekhez a dolgokhoz, mint Ozpin és Qrow.
- Nem akarom, hogy rossz hatással legyen rád.
- Qrow bácsi, én jobban megbízom benne, mint Ozpin-ban.
Qrow nem tudott mit hozzáfűzni, csak csendben folytatták az utat, hosszú órákig meneteltek a havas erdőben lévő ösvényen, nem találva mást csak havat, fákat és sziklákat, amik szinte teljesen egyformák voltak.
- Nem hiszem, - Qrow-t kezdte gyötörni a kétség, hogy jó ötlet volt-e követni az ösvényt. – hogy ez vezet valamerre.
- Csak vigyük ezt a hülye ereklyét Atlas-ba. – Blake is kezdett fáradni.
- Remélem, nem kell sétálnunk addig. – Reménykedett Weiss.
- Azt hittem, - Yang, miközben tolta a motorját, Roman-re, majd Maria-ra nézett. – az ösvények vezetnek valamerre.
- Ha volt jobb ötleted, miért nem álltál elő vele? – Vágott vissza Roman, mire Yang csak sértődötten elfordult és tolta tovább a motort.
- Mindenki, csendet! – Blake macska füle megrebbent, hallott valamit a távolból. - Halljátok?
Nyikorgás volt. Fémes, rozsdás nyikorgás valahonnan a közelből, amit messziről sodort a szél. Elindultak a hang irányába és egy települést vettek észre a dombokon túl, a fák között. Faluhoz túl kicsi volt, hiszen alig volt három lakóház, egy raktár és fél tucat zöld ház a növények termesztéséhez, hiszen ebben a hidegben nagyon nehéz bármit is megtermeszteni. A farm bejáratának a kapuja nyikorgott, amit a szél csapkodott. Sajnos, a farm üres volt és kihalt, életnek semmi nyomát nem lehetett találni.
„Brunswick farm" volt a táblára írva.
- Hát, - Blake megkönnyebbült, hogy nem kell az éjszakát a havas erdőben tölteni. – legalább egyvalami jól sült el.
- Egy farmon töltsük az éjszakát?! – Weiss nem szívesen akart egy parasztházban aludni.
- Keressünk inkább egy luxus hotelt? – Vágott oda Roman.
- Elhagyatottnak tűnik. – Állapította meg Yang.
- Gyerünk, - Qrow kinyitotta a nyikorgó kapu ajtót. – mindannyiunkra ráfér egy kis pihenés!
Yang betolta a motorját, a többiek pedig követték és Qrow behajtotta a kaput, ami továbbra is nyikorgott, de a hóvihar nagyon rákezdett és a látóviszonyok is csak romlottak. A csapat a főtéren, a legnagyobb házat vették célba, ahol mindannyian elférnek.
- Nem értem, - Ruby észrevett valamit, ahogy szétnézett az üres, elhagyatott házakon, amik már évek óta üresen álltak. – az üres falvak, amiket Anima délibb részein találtunk sérültek voltak és holttestek is voltak, de ez a hely épségben van.
- Talán elmenekültek, mielőtt a dolgok rosszra fordultak volna. – Weiss a hónalja alá dugta a kezeit és reszketve fordult a csapatkapitánya felé.
- Vagy rabszolgavadászok hurcolták el őket. – Találgatott Roman. – Láttam már ilyet.
Hallottak egy kattanást, ami azt jelezte, hogy Qrow megpróbálta kinyitni a bejárati ajtót, de az zárva volt.
- Maradjatok éberek. – Utasította a többieket.
Egy rúgással kinyitotta az ajtót, ő volt az első, aki bement a házba, őt követte Ruby, Blake, Yang, Oscar és Roman, fenyegetések után kutatva. Felemelt fegyverekkel átnézték a ház földszintjén az összes szobáját és annak ellenére, hogy nem találtak semmi veszélyeset, mindannyiukat egyfajta balsejtelem fogta el őket.
- Csukjátok már be az ajtót! – A feszült csendet Maria törte meg, aki utoljára jött be és becsapta az ajtót. – Már így is elég hideg van!
Oscar és Blake egy asztalt támasztottak az ajtónak, mert Qrow, amikor berúgta az ajtót, a kilincs tönkrement és nem lehetett becsukni.
- Láttam egy kéményt a tetőn, - Szólalt meg Blake. – talán rakhatnánk tüzet.
- Kérlek! – Weiss, aki majd megfagyott, örült volna a meleg tűz gondolatának és elindult a felső emeletre. – Én keresek takarókat. – Elindultak tüzet rakni és takarókat keresni.
- Yang, menj velük! – Utasította Qrow, mire a szőke lány már ment is a barátai után.
Qrow kiment a házból, hogy szétnézzen a többi lakásban is, így az előszobában nem maradt más, csak Ruby, Roman és Maria.
Maria a nappaliba ment, a kandalló mellé, hogy várja, mikor lesz végre tűz, de Roman inkább a komód egyik fiókját nyitotta ki, amiben csak néhány téli kesztyűt és sapkát talált. Csalódottan betolta és egy másikat nyitotta ki, ahol egy marok Lien-t talált, amit egy mosollyal zsebre tett.
- Mit művelsz? – Ruby, aki a falra kiakasztott képeket nézte, felháborodottan nézett a gengszterre, tudatosulva benne, hogy most a szó szoros értelmében fosztogat.
- Csak szétnézek, hátha van valami értékes. – Roman egy kis ládikát nyitott ki, amiben néhány ékszert talált, amiket ugyanúgy, el akart tulajdonítani, de Ruby rászólt.
- Ez lopás! – Roman úgy nézett a lány szigorú arcára, mintha egy jó viccet mondott volna.
- Ehhez értek. – Roman még mindig folytatta a fosztogatást, de érezte magán Ruby elítélő tekintetét. – Elárulnál nekem valamit? – Feltartott egy drágaköves karkötőt és egy régi kötött sapkát. – Mik ezek?
- Egy sapka és egy ékszer, - Válaszolt Ruby, keresztbe tett karokkal. - amit épp ellopsz.
- Rossz válasz. – Roman arca megkeményedett és közelebb lépett Ruby-hoz. – Ezek tárgyak. Az egyetlen különbség közöttük, - Eldobta a sapkát és a karkötőt Ruby arca elé tartotta. – hogy ez jó pénzt ér.
- De lopni becstelen.
- „Becstelen"?! – Roman jót nevetett. – Ki szerint? Ozpin szerint? Láthattad, mennyire becsületes a te drága Vadász akadémia igazgatód.
- Az apám szerint! – Vágott vissza Ruby. - És az anyám szerint!
- Hm, - Roman csak felhúzta a száját és bólintott. – igaz, neked volt anyucid és apucid, - Undorodva folytatta. - akik minden reggel palacsintát sütöttek, betakargattak éjszakánként, ápoltak, amikor beteg voltál és vettek ajándékot a szülinapodra. - Roman-el ezek közül egyik sem történt meg.
- Igen, - Ruby nem értette, miért volt Roman ennyire ellenszenves vele. – miért mondod ezt?
- Nem mindenkinek adatik meg az a luxus, hogy jó fej szülei vannak és így gondoskodnak róla. – Roman elment Ruby mellett és egy másik szoba felé indult. – Legalábbis, nekem biztos nem.
- A szüleid… - Ruby még utána szólt. – rosszul bántak veled. – Roman megállt és visszanézett.
- Nem voltak. – Ez megdöbbentette Ruby-t, miután Roman visszafordult és válaszolt neki. – Az anyám, nem sokkal a születésem után kitett egy árvaházban a Szél Út utcán, Mistral alvilágában. A nevemen kívül semmit nem kaptam tőle.
- De… - Ruby ezt elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy anya így eldobná magától a gyermekét. – miért tette?
- Nem tudom. – Vont vállat Roman. – még levelet sem hagyott, amiben megmagyarázta volna. Nyilván, a saját, önző érdekében. Az árvaházban azt mondta a gondozó, aki átvett, hogy anyám azt mondta, csak egy pár napra hagy ott és visszajön értem, de sosem jött vissza.
- Talán történt vele valami? – Ruby próbált derülátó lenni, de Roman csak megrázta a fejét.
- Csak nem akarta kifizetni az átvételi díjat. Hazudott, lopott, csalt és túlélt. – Magyarázta Roman és Ruby már kezdte megérteni, hogy miért is lett olyan, amilyen. – És az árvaházban…
Hirtelen, Weiss sikítása szakította félbe a beszélgetésüket, mire Ruby nem hezitált a barátja segítségére rohanni, fel az emeletre.
- Weiss! – Ruby villámgyorsan felrohant a lépcsőn, de Roman csak lassan sétálva követte.
Ruby ott találta Weiss-t és Yang-et, a földön ülve és halálra rémülve néztek az egyik hálószobába, amiből rettenetes bűz áradt.
Az ágyban feküdt egy halott házaspár, akik az állapotukból ítélve, nagyon régóta fekhetnek itt. A hideg időjárás lassította a bomlást, így viszonylag egészben voltak. A szemük csukva volt, a bőrük szürkévé és fakóvá vált és az arcuk pedig beesett volt.
- Felismerem őket! – Kiáltotta Ruby, mire mindenki rá nézett. – A farm lakói voltak! Lent van egy kép az egész lakosságról.
- Mi történt velük!? – Yang még mindig reszketett, miközben felállt.
Roman közelebb ment, hogy megvizsgálja a két holttestet.
- Nem látok sérüléseket, - Roman úgy magyarázta, mint egy profi nyomozó. – nincsenek lekötözve, dulakodásnak sincs nyoma, nincsenek tűnyomok és mérget sem látok.
- Hű, - Ruby-t lenyűgözte, milyen gyorsan megállapította. – ezt hogyan csináltad?! - Emlékeztette az egyik képregénye főhősére. - Olyan, mint Declan detektív!
- Elég sok gyilkosságot és hullát láttam már. – Ismerte be Roman. – Bár, én az elkövető voltam és nem a nyomozó.
- De ha nem erőszakkal vagy méreggel ölték meg őket, - Weiss, aki remegve, de fel tudott állni. – akkor hogyan?
Roman lehúzta a paplant a két holttestről és észrevette, hogy a két tetem mennyire le volt fogyva, alig voltak többek, mint egy pár csontváz bőrrel fedve és a matracon lévő sárga foltok alapján, még oda is vizeltek és maguk alá csináltak.
- Éhen haltak. – Roman biztos volt a dolgában.
- Éhen haltak!? – Yang alig akarta elhinni. – Nehéz elhinni.
- Pedig nem tudok rá más magyarázatot adni.
- Menjünk innen! – Weiss háta még mindig libabőrös volt a holttestek látványától.
- Acélozd meg magad, hercegnő! – Roman is elhagyta a szobát.
Visszatértek a nappaliba, aminek a közepén volt egy kandalló, amibe Oscar tüzet rakott és körül ülték azt. Weiss, aki még mindig reszketett a két holttest látványától, Blake egy takarót terített rá, hogy segítsen felmelegedni.
Csend volt a nappaliban és csak várták, hogy Qrow visszatérjen, amit az ajtó nyitása és a betörő szélvihar jelzett. Leporolta magáról a havat és látva a többiek rémült arckifejezését, egyértelmű volt, hogy ő is ugyanazt látta.
- Ugyanaz, minden házban.
- Mi van?! – Ez megdöbbentett mindenkit.
- Holttestek az ágyakban. – Felelte Qrow. – Minden ágyban és otthonban.
- Csontsoványak voltak? – Feltételezte Roman, mire Qrow egy bólintással válaszolt. – Éhen haltak.
- Mintha csak elaludtak volna és soha nem ébredtek volna fel. – Összegezte Qrow, miközben leguggolt a tűz elé melegedni.
- Nem maradunk itt, ugye? – Weiss rettegett, ha itt alszanak, akkor velük is ez fog történni.
- Nincs választásunk. – Qrow csak megrázta a fejét. – A vihar egyre rosszabb. Halálra fagynánk és eltévednénk, mielőtt bárhova eljutnánk.
- Akkor, - Maria felpattant és az egyik könyvespolchoz ment. – jobb, ha kényelembe helyezzük magunkat.
- Ja, - Yang nem érezte biztonságosnak ezt a helyet. – erre aztán nagy esély van.
- Akkor, - Ruby felállt a csapata elé. – csináljunk valamit. Ha ezt a helyet nem hagyták el, akkor talán még van valami, amit használhatnánk.
- Igen, - Oscar mellé állt. – talán még egy kocsi is.
- És egy kis pénz. – Roman is támogatta.
- Én körbe nézek még egyszer a környéken. – Qrow felállt és a kijárat felé vette az irányt, de megállt és visszanézett a többiekre. – Senki se megy sehova egyedül! – Szigorúan Roman-re nézett. – Különösen te.
- Majd én figyelek rá. – Ruby Roman mellé állt.
- Yang és én kereshetnénk valamilyen járművet. – Ajánlotta Blake.
- Jó. – Yang csak fáradtan felállt. – Akármi, ami segít elhagyni a házat.
Yang és Blake már indultak is a garázs felé, Ruby Roman társaságában folytatta a lakás átkutatását, habár Ruby inkább használható dolgokat keresett, addig Roman inkább pénzt és értékeket. Ruby-nak továbbra sem tetszett a dolog, de nem akart megint vitatkozni, inkább csak oldalra nézett, ahol megpillantotta Weiss-t, aki még mindig rosszul érezte magát a látottaktól.
- A kaja mindig jobb kedvre tud deríteni. – Ruby próbálta nyugtatni a még mindig maga alatt lévő barátját.
- Engem egy jó szivar. – Roman már elő is vett egyet és rágyújtott. – Igen, - Szívott egyet és kifújta a füstöt. – máris jobb. – Elővette a dobozt, amiben tárolta a szivarjait és a két lány felé nyújtotta. – Kértek?
- Még mindig 17. – Ruby csak a szemét forgatva elutasította.
- Az már bőven elég idős. – Roman csak vállat vont.
- Te 17 éves korod óta dohányzol? – Weiss életkedve egy kicsit visszajött a beszélgetéstől.
- Dehogy, - Legyintett Roman, miközben még egyet szívott. – 6 éves korom óta. – Ettől a kijelentéstől a két lány teljesen ledöbbent. – Az árvaházban nagyon erőltették, hátha valamelyik gyerek tüdőrákot kap és a várostól kapnak egészségügyi támogatást.
- Ez borzalmas! – Weiss alig hitt a fülének.
- Nekem mondod?
Roman elindult a következő szoba felé, a két lány követte és a Scroll-jaikkal világítottak, de Weiss a kardjával tűz Dust-okat használva, meggyújtotta a szobában lévő összes gyertyát.
- Tessék.
– Jó trükk. – Roman eltette a Scroll-ját és szétnézett a szobán és egy fából faragott bárpultot pillantott meg, tele boros polcokkal és egy zenegéppel. – Hm, nem rossz. – Roman-nek egyből egy rusztikus kocsma képe alakult ki a helyről. - Iderakunk egy csocsó vagy biliárdasztalt és akár pénzt is lehetne keresni, mint egy kis megálló a hegyek között átutazóknak, ahol az emberek szórakozhatnak, ihatnak, beszélgetnek és pénzt költhetnek.
- Nem hangzik rosszul. - Ruby-nak tetszett az ötlet, de egy valami aggasztotta.
- Mi a baj? – Aggódott Weiss.
- Csak ne nagyon mutassuk meg ezt a szobát a bácsikámnak. – Emlékezett, hogy Qrow-nak komoly baja van az itallal, épp egy nehéz időszakot éltek át és itt ez a sok ital.
- Káposztát a kecskére? – Találgatott Roman.
- Olyasmi. – Ruby csak szomorúan a földre nézett. – Nem tudom, hogy viseli ezt az egészet.
- Hé, - Roman, mindkettőjük meglepetésére, a két lány vállára tette a kezét, támogatóan. – figyeljetek! Nem lesz semmi baj. Holnapra biztos eláll a hóvihar, addig nem fog történni semmi baj és gond nélkül folytatjuk az utunkat Atlas felé. Velem vagytok? – Weiss és Ruby alig hitték el, hogy pont Roman Torchwick tartott nekik motivációs beszédet, aminek köszönhetően új erőre kaptak.
- Igen. – Bólintott Ruby.
- Persze. – Weiss inkább aggódott, ahogy meghallotta Atlas nevét.
Folytatták a felderítést a pince felé és egy újabb, sötét szobát találtak.
- Ruby, Roman… - Weiss aggódva megkérdezte őket. – tényleg muszáj Atlas-ba mennünk?
- Miért ne mennénk? – Ruby nem értette a kérdést.
- Csak így kapjuk meg érted a váltság… - Roman már megint rosszat mondott, gyorsan megrázta a fejét és kijavította. – jutalom pénzt!
- De hallottátok, mit mondott Jinn? – Weiss emlékezett a történetre, amit a szellem mutatott nekik. – Ha nem lehet megölni Salem-et, akkor mi értelme az egésznek?
- Weiss… - Ruby alig hitte el, amit a barátja mondott, de Roman közbe szólt.
- Olyan nincs, hogy legyőzhetetlen! – Roman úgy hangzott, mintha biztos lenne a dolgában. – Valami módja biztos van!
- De Jinn azt mondta… - Weiss emlékeztette őket még egyszer, de Roman-nek is volt valami a tarsolyában.
- Jinn nem képes olyan dolgot megválaszolni, ami még nem történt meg és csak azért, mert ő nem tudja, hogyan lehet, az nem jelenti, hogy lehetetlen. – Roman volt az, aki új erőt adott a lányoknak. – A Fény istene csak nem hagyta volna őt a nyakunkon, ha nem lenne valami módja. Csak meg kell találnunk.
- Köszönjük, Roman. – Weiss visszanyerte az életkedvét.
- Ha belegondolok, hogy pár hónapja majdnem megöltél. – Nevetett Ruby.
- Nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatunk. - Roman csak kitárta a karjait.
- Van itt valami? – Weiss bement az előttük lévő szobába, ahol sötét volt, ezért a Scroll-okkal kellett világítani.
Egy dohos, nyirkos pince volt, tele boroshordókkal és polcokkal.
- Még több alkohol. – Állapította meg Ruby, leeresztett szemekkel. – Legalább nem lesz gond a tűzrakással.
- Házi borok. – Állapította meg Roman.
- És? – Ruby nem értette, mi olyan nagy dolog ebben.
- Pár évtized múlva akár értékesek is lehetnek.
- Remélem, addig nem fogunk itt maradni. – Weiss csak a szemét forgatta. – Az meg mi? - Észrevett valamit a szoba végében. Egy fémcsapóajtó, amit lelakatoltak. – Egy borospince? – Állapította meg lefáradtan. - Nagyszerű.
- Nézzétek! - Ruby izgatottan felrikkantott és abban a pillanatban odarohant az egyik polchoz.
- Mi az?! – Weiss és Roman kíváncsian néztek utána.
- Kaja! – Ruby egy konzervbabot tartott a kezében és volt ott még egy halom másik konzerv.
- Ez a beszéd! – Roman is örült, hogy nem kell üres gyomorral kivárni a holnapot.
- Konzerv kaja? – Weiss, szokásához híven, nem örült a szegény ember ételének.
- Ugyan, megfőzzük a tűzön és tökjó lesz. – Ruby csak legyintett.
- Előbb egy hajléktalan konyhán, - Weiss csak megforgatta a szemeit. - most meg konzervdobozból eszek egy parasztházban. És én azt hittem, a méltóságom nem süllyedhet mélyebbre.
- Egy dolgot tanuljatok meg az életről, - Roman elkezdett annyi konzervdobozt elvenni, amennyit csak elbírt. – mindig van lejjebb. - Weiss és Ruby is segítettek neki, de Roman szeme felcsillant az egyik konzerv láttán. – Nézzétek! – A két lány kíváncsian nézte a dobozt. – Pacalpörkölt! Gyerekkoromban annyit ettem.
- Fúj! – Weiss inkább öklendezett. – Olyan, mint a hányás!
- Bolond vagy? – Roman nem értette, hogyan lehet utálni a pacalt. – Az nagyon finom.
- Igaza van! – Ruby támogatta. – Én is imádtam!
- Tényleg? – Roman meglepődött, mert mindenki, akit eddig ismert, undorodott a pacaltól, még Neo is. Ruby volt az első, aki ugyanúgy szerette. – Ilyet sem hallottam még. Azt hittem, rajtam kívül mindenki utálja.
- Yang is utálja. – Vont vállat Ruby. – Meg apa is, de Qrow bácsi imádja, engem is ő szoktatott rá.
- Akkor ti egyétek azt a pacalt, - Weiss a többi konzervet vette magához. – én és a többiek normális kaját eszünk. Vagyis, valami olyasmit. – Elindultak felfelé, a sok konzervvel a kezükben. – De még mindig nem szeretem ezt a helyet.
- Nekem mondod? – Roman óvatosan körbenézett. – Amióta betettük ide a lábunkat, a belső riasztóm folyamatosan jelez.
- Belső riasztó? – Ruby és Weiss nem értették, miről beszél.
- Oh, - Roman észbe kapott. – igaz, nektek még nem mondtam, de a fejemben van egy vészvillogó, ami jelez, ha valami nem stimmel, már gyerekkorom óta meg van.
- Esetleg, gyávaság ösztön? – Forgatta a szemeit Weiss.
- Inkább a Semblance-om. – Viccelődött Roman. – Sajnos, nem mindig hallgattam rá a múltban és akkor mindig pórul jártam. Jelzett, amikor Cinder-el kötöttem alkut, amikor Adam-el dolgoztam és akkor is, amikor Salem belsőkörében voltam.
- És Raven-nél? – Érdeklődött Ruby. – Meg Neo-nál?
- Nem a jövőt látom előre, csak megérzem a veszélyt.
A vacsora közben kiderült, hogy Blake és Yang találtak egy utánfutót, amire mindannyian felférnek és amit reggel majd rákötnek Yang motorjára és így gyorsabban tudnak majd haladni. A jó hír ellenére senki sem volt feldobva, hiszen továbbra is nyomasztó balsejtelem gyötört mindenkit, emellett borzasztóan fáradtak voltak.
- A vihar alábbhagyott. – Állapította meg Qrow, miután Ruby odament, hogy ellenőrizze, miközben ivott egy korty bort. – Reggel akár indulhatunk is.
- Az jó. – Ruby megkönnyebbült.
- Nem. – Qrow már kevésbé. – Nagyon rossz érzésem van ezzel a hellyel kapcsolatban, különösen velem.
- Jól… - Ruby nem tudta nem észrevenni, hogy a nagybátyja egy kicsit túl sokszor nyúlt a boros üveg után. – érzed magad?
- Persze, - Qrow csak éberen figyelt ki az ablakon, mintha veszélyre számítana. – amíg mindenki kialudja magát. Napkeltekor felébresztelek titeket.
Ruby kicsit aggódott, mert miután megfordult, hallotta, hogy Qrow egy nagyot kortyol az italból és Ruby továbbra is aggódott érte.
- Az egy napló? – Érdeklődött Oscar, látva, hogy mit olvas Maria.
- Ennek a háztartásnak a feje, Bartleby írta. – Magyarázta Maria lelkesen a csoportnak. – Úgy fest, ő és még néhány család alapította ezt a kis települést, hogy megpróbáljanak magukban élni és úgy fest, működött is. – A többi naplóra mutatott, amik még hátra vannak. – Legalábbis, egy darabig.
- Grimm-ek? – Találgatott Oscar, de Maria csak megrázta a fejét.
- Csak egy volt az élet nehézségei közül, amik miatt lelassult a gazdálkodás és minden nehezebb lett. Igazán kár érte, elég ambíciós fickónak tűnt. Mindig új ötleteket talált ki, hogyan lehetne megkönnyíteni az életüket.
- Hé, srácok, - Ruby visszajött Qrow-tól. – Qrow szólt, hogy aludnunk kéne. Holnap korán kelünk.
- Hála az égnek. – Blake hálásan ásított és a RWBY csapat többi tagja megágyazott a kanapé padlóján a talált hálózsákokkal.
- Az utolsó dolog, - Maria sértődötten felállt a székéből és egy kanapéba ült át olvasni. – amit hagyok, hogy néhány gyerek mondja meg nekem, mikor menjek aludni!
Ruby ráhagyta és ő is a csapatával tartott aludni, lefeküdt Weiss mellé, de nem jött álom a szemére. Aggódott. Aggódott Qrow-ért, aggódott a JNR és a LLMM csapatért és aggódott azért, hogy mit hoz a holnap.
Felült, látta, ahogy a csapattársai és Oscar már aludnak, látta, ahogy Maria teljesen elrévedt a naplók olvasásába és amikor felállt, hogy sétáljon egyet, látta, hogy Qrow még mindig az ablakon figyel ki, iszogatva egy-egy korty bort.
- Nem tudsz aludni, Piroska? – Roman, aki végzett a ház kifosztásával. – Gyere, - Egy asztalhoz invitálta. - segíts összeszámolni, mennyi Lien-t szereztem. – Ruby-nak egyáltalán nem volt kedve a lopott pénzt számolni, de kellett valami, ami eltereli a figyelmét a jelenlegi helyzetről. – Téged is aggaszt ez a hely? – Roman nem tudta nem észrevenni az aggodalmat a lányon.
- Igen. – Válaszolt Ruby tömören.
- Akkor már ketten vagyunk. – Roman úgy számolta a pénzt, mint egy profi gengszter, ami nem meglepő, hiszen az is volt. – Az én vészvillogóm is megállás nélkül sípol.
- Áruld el, Roman, - Ruby kíváncsi volt valamire. – egész életedben egyedül voltál? Mármint… biztos találkoztál olyan emberekkel is, akikben megbíztál.
- Nem voltam egyedül 18 éves koromig, - Roman rágyújtott egy újabb szivarra. - hiszen az árvaház addig nevelt, mert addig kaptak pénzt az eltartásomhoz. Ott elvoltam a többi gyerekkel, de miután 18 lettem, mennem kellett.
- Csakúgy kitettek? – Ruby értetlenül megrázta a fejét. – De hát 18 évig neveltek és csak úgy kidobtak.
- Már nem hoztam pénzt a számukra, így nem állt érdekükben eltartani. – Roman úgy magyarázta, mintha ez olyan természetes lenne.
- És mi történt veled utána? – Ruby el nem tudta volna képzelni, hogy a család, akit ismer csak úgy megszabadulna tőle. – Hol és kivel éltél.
- Egyedül, az utcán. Csatlakoztam egy nagyobb bandához, a Pókokhoz, de pár év után túl magasra törtem a ranglétrán. – Dühösen szorongatta a szivarja csikkét. – Többet akartam, ami nem tetszett a főnökömnek, Ms. Malachite-nak, ezért elküldte az embereit, akikkel társak voltunk, hogy intézzenek el.
- Te jó ég. – Ruby a szája elé kapta a kezét, az emberek, akik Roman csapattársai voltak, végezni akartak vele.
- Ne aggódj, - Roman magabiztosan szívott egyet a szivarjából és kifújta a füstöt. – nem kaptak el. Kicseleztem őket és Vale-be jöttem, hogy tisztalappal indulhassak, ezalatt azt értettem, hogy én legyek a legrettegettebb bűnöző.
- Hogy találkoztál Neo-val? – Ruby kérdésére Roman ásított egyet, eldobta a szivarja csikkét és eltette a pénzt.
- Ezt majd máskor mesélem el. – Felállt és a kandalló felé ment, ahol ő is nyugovóra tért.
Ez az esti beszélgetés eléggé elálmosította Ruby-t, hogy ő is aludni tudjon.
A reggel hamar elérkezett, egy kicsit túl hamar a többiek szerint. A nap erős fénye átvilágított a behúzott függönyökön keresztül és Qrow, ígéretével ellentétesen, nem ébresztette fel a csapatot. Hiába sütött hét ágra a nap, ő a székében ült, másnaposan, egy üres borosüveggel a kezében és két másikkal a széke mellett, aludt, hangosan horkolva. A kezében lévő üres üveg lassan kicsúszott a kezéből és csörömpölve ért földet a padlón.
A csörömpölés hangja felriasztotta Ruby-t, aki, miután tudatosult benne, hogy hol is van valójában, megnyugodott, de egy újabb dolog aggasztotta. Miután kidörzsölte az álmosságot a szeméből, felállt a hálózsákjából, az egyik ablak felé sétált és kitárta a függönyt. Idegesen vette tudomásul, hogy a nap már nagyon magasan, dél környékén járhat és Qrow még mindig nem ébresztette fel őket.
- Csukd be az ablakot, Klein! – Weiss, aki meg volt győződve, hogy még mindig az otthoni szobájában van, idegesen oldalra fordult, hogy a nap ne az arcába süssön.
Ruby kíváncsian ment a másnaposan horkoló nagybátyjához, felvette az egyik üres borosüveget és gyorsan összerakta, mi is történt. Qrow annyira berúgott az éjjel, hogy nem bírt felébredni és elaludt.
- Qrow bácsi, - Ruby csalódottan szólította, de semmi reakció nem volt. – ébredj! – Megrázta, de csak egy álmos morgás hallatott.
- Hagyj békén!
- Elaludtunk. – Ruby próbálta felébreszteni, de Qrow csak eltolta.
Látva, hogy hiába beszél neki, Ruby dühösen szorongatta a kezében az üres borosüveget és a falhoz vágta, ami egy hangos csörömpöléssel apró darabokra tört.
- Mi van?! – Qrow erre már felriadt, oldalra nézett, egy pillanatra azt hitte, hogy Summer-t látja, ahogy csalódottan és mérgesen bámul rá, de amint megrázta a fejét, rájött, hogy Ruby az, de a dühös és csalódott tekintette egy az egyben olyan volt, mint Summer-é. Kinézett az ablakon, látta, hogy a nap már régen felkelt, majd a földön heverő üres borosüvegekre, amiknek a tartalmát ő itta meg gyorsan megértette Ruby csalódottságának és haragjának az okát. Cserben hagyta. – Oh, igen… a nap már felkelt. – Ő maga is csalódott magában és lehajtotta a fejét.
- Qrow bácsi, - Ruby, ahelyett, hogy dühösen leszidta volna, együttérzően átölelte a nagybátyját. - ugye tudod, hogy velem beszélhetsz akármiről? Yang-el is.
„Pont olyan mint az anyja," , gondolta Qrow és újra Summer jutott az eszébe, „ő is megértő és kedves volt, amikor valami ilyesmit csináltam. Emiatt volt nehéz haragudni rá.", Qrow egy pillanatra elmosolyodott, „Bárcsak kiabált és elhordott volna mindennek. Nem értem, mit látott bennem?"
- Csak… - Qrow, ahogy nem tudott mihez kezdeni Summer együttérzésével és megértésével, úgy Ruby-éval sem és csak kibontakozott az öleléséből. – menjünk.
Azzal felállt és együtt elkezdték felébreszteni a csapatot, de olyan volt, mintha egy lajhárcsapatot kellene kirángatni az ágyból.
- Hány óra? – Kérdezte Roman egy ásítás keretében és kidörzsölte az álmosságot a szeméből.
- Mindjárt dél. – Válaszolt Ruby, miközben Yang-et próbálta kirugdosni az ágyból, de csak morcosan az oldalára fordult.
- Mi van?! – Roman a döbbenettől megrázta a fejét és idegesen vette tudomásul, hogy nem ébresztették és a nagyot alvó csoportra nézett, majd Qrow-ra, aki Oscar-t rángatta ki az ágyból. – Úgy volt, hogy ébresztesz minket! Mégis, mi történt?!
- Csak fogd be és segíts felébreszteni a többieket! – Qrow csak megrázta a fejét, semmi kedve nem volt Roman-el konfrontálódni.
- Már csak ez kellett. – Roman-nek sem volt sok ereje és kedve egy vitához, csak megforgatta a szemeit és elkezdte ébreszteni Weiss-t és Blake-et. – Gyerünk, Jégkirálynő! – Weiss-nak befogta az orrát, amitől felriadt. – Te is, cicamica! – Blake-nek kihúzott egy szőrszálat a macskafüléből, amitől fájdalmasan felszisszent.
- Miért kell máris felkelni?! – Weiss szemei majdnem letapadtak az álmosságtól.
- Csak egy öt percet. – Blake simogatta a fülét, ahonnan Roman kitépte a szőrszálat.
- Megpróbálhatjátok, - Roman a kezébe vette Melodic Cludgel-t és a tenyerébe csapott vele. – de akkor ezzel ébresztelek titeket!
Weiss és Blake, félve, hogy Roman beváltja az ígéretét, ásítozva és félálomban, zombi módjára kiballagtak a házból.
- Te is, Szöszi! – Roman dühösen vette tudomásul, hogy Ruby nem csak nem bírta felébreszteni a nővérét, de az álmában lebirkózta és befogta alvó macinak, így magához szorítva a húgát aludt tovább. Roman a lábával megpróbálta lökdösni, de Yang meg sem moccant. – Te akartad. – Roman kiment a házból, a tornácon talált egy hólapátot, amit teli szedett friss hóval, visszament a házba és Yang nyakába szórta, aki úgy pattant ki az ágyából, mint egy macska, amit forró vízbe dobtak.
- MEGŐRÜLTÉL?! – Visította, majd felkészült, hogy agyon veri Romant.
- Elaludtunk, Yang! – Állt fel Ruby, miközben a nővére és Roman közé állt.
Yang, miután észrevette, hogy a nap már dél körül járt, lenyugodott, ásítás közben nyújtózott, majd követte a többieket az ajtón át.
Ezután, Qrow és Roman kihozták az utánfutót, Weiss ráillesztette a motorra az illesztőt, aminek a végét tűz Dust-al és a kardjával heggesztett rá.
- Nem aludhatnánk még egy kicsit? – Oscar még mindig félálomban volt.
- Ha mind ilyen fáradtak vagyunk, - Blake is laposakat pislogott, mint aki mindjárt elalszik. – talán reggeliznünk kéne.
- Akarsz csinálni? – Ezzel a laza egy kérdéssel Oscar romba döntötte Blake illúzióját.
- Nem igazán.
- Jól van, – Roman tapsolt egyet, mire ő és Qrow elég közel tolta az utánfutót. – remélem, megvan a moci! – Yang csak unottan mutatott a motorja hátsó részére szerelt akasztóra.
- Rendben, akkor kössük össze ezt a kettőt… - Qrow megrúgta az utánfutó oldalát, mire a kerék defektet kapott és leeresztett.
- Szép volt. – Roman kommentjétől Qrow csak dühösen morgott egyet és vizsgálni kezdte.
- Hát titeket aztán üldöz a balszerencse. – Jegyezte meg Maria.
Qrow úgy döntött feladja és leült az egyik kerítés elé.
- Mit művelsz?! – Roman nem nézte jó szemmel, hogy Qrow, ahelyett, hogy a javítással foglalkozna, inkább csak ücsörgött. – Ki kéne cserélni!
- Csak kopj le! – Qrow elővette a laposüvegét és inni kezdett.
- Van egy olyan érzésem, - Yang is leült a kút elé. – az univerzum nem akarja, hogy eljussunk Atlas-ba.
- Csak egy lyukas gumi, - Roman mellett Ruby volt az egyetlen, aki hajtani próbálta a csapatot. – biztos van egy tartalék.
- Nem csak ez! – Yang-en érezni lehetett, hogy feladta és nem volt sem ereje, sem kedve tovább menni. – Minden! Viharok, balesetek, szörnyek és… - Lehajtotta a fejét, mint aki mindjárt elalszik. – olyan fáradt vagyok.
- Én is! – Blake is alig bírta nyitva tartani a szemét. – Olyan, mintha mindig harcolnunk kéne, hogy tovább mehessünk.
- Igen, - Ruby bólintott és kitárta a kezeit. – de mind erre vállalkoztunk.
- Arra, hogy a világot próbáljuk megmenteni! – Tette hozzá Oscar. – Nem csak késleltetni az elkerülhetetlent.
- Múlt éjjel én… - Weiss, aki szintén alig bírt talpon maradni. – folyamatosan azon gondolkoztam, miért is próbálunk egyáltalán eljutni Atlas-ba? – Erre a kérdésre, Qrow, Yang, Blake és Oscar is összenéztek, mint akik egyetértenek Weiss-al.
- Ezt már megbeszéltük! – Roman és Ruby voltak azok, akiknek az akaratereje még kitartott. – Atlas az egyetlen olyan hely, ahol… - Roman-en már mutatkoztak a fáradtság jelei, de nem tántorodott meg.
- Muszáj elmennünk! – Ruby sem adta fel, de szemmel láthatóan ő is álmos volt.
- Miért? – Yang csak felállt és kíváncsian, de továbbra is közömbösen nézett a húgára. – Ozpin hatalmas kapuk mögé rejtette a relikviákat, hatalmas, erőddel felérő iskolák alá. De… mennyi ideig tartana Salem-nek megtalálni a lámpást a semmi közepén?
- De… - Ruby értette, mire gondolt a nővére. – a Grimm-ek…
- Megtalálják valamikor, - Fejezte be. – ez biztos, de ha elásnánk, vagy csak beledobnánk a kútba, évekig is eltarthatna. Talán meg sem élnénk. – Yang közelebb lépett a húgához. – Ezt akár most rögtön megtehetnénk. – Ruby, kimerülve és álmosan, leakasztotta a lámpást az övéről.
- Ne hallgass rá, Piroska… - Roman, aki féltérdre ereszkedett a kimerültségtől próbálta meggyőzni. – a Grimm-eket vonzza a lámpás és Salem irányítja őket. – Felállt, megragadta Ruby karját és megpróbálta felrázni. – Térj észhez! Tovább kell mennünk!
- Csak engedd már el. – Yang erőtlenül és fáradtan szólt Roman-re és Ruby kiszabadult Roman kezei közül.
Ruby dilemmázva nézett végig a csapatán, akik üres, fáradt és közömbös nézéssel bámultak rá és visszanézett Roman-re, aki minden erejével azon volt, hogy felrázza és rávegye az indulásra. Kezében a lámpással próbálta eldönteni, kire hallgasson, egyrészt, a küldetésük volt, hogy eljussanak Atlas-ba az ereklyével, másrészt, Yang-nek talán igaza volt és Salem-nek egy örökkévalóságig is eltarthat, mire megtalálná a lámpást a kút mélyén.
- Nagyon… - Elindult a kút felé, Roman utána nyúlt, hogy megállítsa és el is kapta a köpenye végét, de már nem volt ereje megszorítani, így az kicsúszott a kezéből. – nagyon fáradt vagyok.
- Ne csináld… - Roman a földön térdelve, erőtlenül nézett fel Ruby-ra, aki már nem is figyelt rá, a kút felé tartotta a lámpást, az esze és a szíve is azt kiabálta, hogy vegye vissza, de a teste túl fáradt volt, hogy engedelmeskedjen. Csak el akarta dobni azt a lámpást, megszabadulni a tehertől, ami oly régóta nyomja a vállát, lefeküdni és aludni.
Hirtelen rémülten felkiáltott és elejtette a lámpást, bele a kútba.
- Nem, nem, nem, nem! – Ruby a kezébe temetve az arcát átkozta magát.
- Mit csináltál?! – Roman a ténytől, hogy elvesztették a lámpást felpattant, megragadta Ruby-t.
- Nem akartam!
- Vissza kell szereznünk! – Utasította Roman a többieket.
- Ruby, Roman, - Weiss és a többiek még csak nem is reagáltak a lámpás elvesztése miatt. – semmi baj.
- Nem! – Ruby figyelmeztetni próbálta a többieket. – Valami van odalent! Láttam! Engem nézett!
- Egy Grimm?! – Roman lenézett a kútba, mire a többiek is követték a példáját, de sokkal lassabban és életuntabban.
- Semmi baj, - Yang csak Ruby vállára tette a kezét. – mondtad, hogy fáradt vagy. Valószínűleg csak képzelődtél. Menjünk.
- Mi van veled?! – Ruby félrelökte a nővére kezét. – Nem hagyhatjuk itt!
- Az a lámpás… - Lihegte Roman, még mindig eltökélve, hogy visszaszerzi a lámpást. – a garancia… - Fáradtan támaszkodott a kút szélére, összeszorította a szemeit és minden erejével arra a dologra összpontosított, ami a legfontosabb a számára. – Neo… - Motyogta érthetetlenül, amit a többiek nem hallottak. - újra…
- Le kell mennünk érte és visszaszerezni a lámpást! – Ruby nem nagyon figyelt Roman motyogására, csak dühösen kiabált a csapatára. – Mit is gondoltam?!
- Nem kell más, csak kicserélni a kereket. A legjobb emberemet bízom meg. – Szólt a távolból Qrow, majd Oscar-ra nézett. – Farmer gyerek, keress egyet a raktárban.
- NEM MEGYÜNK EL A LÁMPÁS NÉLKÜL! – Üvöltötte Ruby telitüdőből.
- Ez az, Piroska… - Roman újra erőre kapott. – jól beszélsz. Le kell mennünk.
- Jó… - Blake fáradtan sóhajtott és mint akinek semmi kedve hozzá, elindult. – veletek megyek.
- Együtt megyünk. – Weiss-nak és Yang-nek is annyi kedve volt menni, mint Qrow-nak másnaposnak lenni, aki már indult is vissza a házba még több italért.
- Jó, szedjétek össze azt a hülye lámpást. Oscar addig megjavítja azt a hülye kereket.
- És te hova mész? – Kérdezte szemrehányón Maria, mire Qrow csak feltartotta a kiürült laposüvegét.
- Mit gondolsz?! – Csak becsapta az ajtót maga mögött.
- Idióta. – Maria csak ennyit tett hozzá Qrow viselkedéséhez, majd leült Oscar mellé és tovább olvasta a naplókat.
Közben, Ruby volt az első, aki leugrott a kútba, őt követte Roman, aki Melodic Cludgel kampós végét beakasztotta a szélébe és a benne lévő dróttal leereszkedett a kút aljára. Utánuk jött a RWBY csapat többi tagja.
Egy sötét, nyirkos csatornában találták magukat, bokáig érő vízzel, ami egyenesen folyt. Az egyetlen fényforrás a kút teteje felől besütő napfény. Ruby, Roman és Yang elővették a Scroll-jaikat és világítani kezdtek vele és keresni az ereklyét, amit sehol sem láttak.
- Talán csak elvitte az áramlat. – Találgatott Yang és mindenki egyetértve vele, elindult az áramlat irányába.
Csend volt, az egyetlen dolog, amit hallani lehetett, hogy minden egyes lépésnél csobog a víz, amiben éppen sétáltak.
- Hol lehet?! – Ruby egyre idegesebb lett, miután több percnyi keresgélés után sem találták meg a lámpást.
- Ha elveszett, én nagyon mérges leszek. – Figyelmeztette a többieket Roman.
- Talán csak kapcsoljátok ki a fényeket és keressétek a ragyogását. – Javasolta Blake.
- Nem hülyeség. – Roman el is tette a Scroll-t, Ruby és Yang is követte.
Ruby Crescent Rose-t, Roman Melodic Cludgel-t előre szegezve haladt előre a sötétben és minden idegszálukkal koncentráltak és felkészültek egy esetleges támadásra.
- Ott. – Blake holtfáradtan mutatott előre, mint akit nem is érdekel az egész.
Roman és Ruby egymásra mosolyogtak, majd Ruby boldogan visszafordult a csapata felé és elindultak, hátrahagyva a csapatot a ragyogás irányába, amit egyértelműen a lámpás bocsájtott ki.
- Meg is van! – Roman boldogan vette észre a lámpást, ami ott úszott a víz felszínén, megakadva néhány kőben.
- Srácok! – Ruby megkönnyebbülve futott érte és magához vette.
- Gyere onnan, Piroska! – Kiáltott Roman, de Ruby, aki valami furcsa hörgést hallott maga elől, lassan felnézett és meglátott egy egész falkányi Grimm-et, amik első ránézésre emberszerűnek tűntek, de kicsavarodottak voltak, görnyedve jártak, a testüket egy bordázatra hasonlítót csontok borították, a fejükön egy emberi koponyaszerű maszk volt, amin keresztül világított a vörös szemük, a szájuk nyitva állt, a fogaik is emberszerűek voltak, a karjaik nagyon hosszúak és véknyak voltak, az ujjaik alig lehettek vastagabbak egy drótszálnál, amiken a végén egy még annál is vékonyabb karomban végződött. Lassan a két jövevényre néztek és vánszorogva elindultak feléjük.
Ruby hangosan felkiáltott, magához ölelve az ereklyét, mire Roman lőtt egy tűzgolyót, ami elrepült mellette és becsapódott az egyik Grimm-be, elpusztítva még néhányat, de hiába, még mindig jöttek.
- Mit műveltél vele! – A sarokból Yang jelent meg, aki megragadta Roman-t a kabátja gallérjánál.
- Épp az életét próbálom megmenteni! – Roman dühösen lefeszítette magáról Yang kezét és a Grimm-ek felé mutatott.
- Mik ezek?! – Yang rémülten nézett a szörnyek felé.
- Egy szó, - Roman megragadta Ruby karját és húzni kezdte. – túlerő!
Yang követte őket, mire Blake és Weiss, akik csak most érték utol őket, látták, hogy a csapattársaik mennyire megrémültek, ők is megfordultak és futni kezdtek. Amint elég távol értek tőlük, Ruby és Roman tüzet nyitottak, de hiába, ezek a Grimm-ek túl sokan voltak.
A többiek is elővették a fegyvereiket, mire a Grimm-ek, amik csak lassan vánszorogva csak most jöttek ki a sarokból, sikítottak egyet, ami eléggé elfojtottra sikerült, de még így is visszhangzott az egész csatornarendszerben.
A hang hatására az egész csapat összeroskadt és alig bírtak talpon maradni.
- Mi… - Yang is majdnem összeszakadt a saját súlya alatt és a szeme majdnem letapadt. – ez…
- A fegyverem… - Blake, aki mindig olyan könnyen és gyorsan forgatta Gumbo Shroud-ot, most úgy érezte, mintha több mázsát nyomna. – olyan… nehéz…
- Mi… történt… - Roman is érezte, Melodic Cludgel-nek mintha megnőtt volna a súlya, de amikor jobban megvizsgálta, rájött, hogy nem a bot súlya nőtt meg, hanem az ő ereje szállt el.
- Fussatok! – A távolból Maria hangját lehetett hallani, aki gyorsan a csapat segítségére rohant, mint aki egy szörnyű dologra jött volna rá. – Most! – Nem maradt sokáig, mert egyből megfordult és a kijárat felé kezdett futni.
- Vele vagyok! – Roman, Ruby, majd a csapat többi tagja is összeszedte magát és harc helyett, inkább futni kezdtek.
Már nem emlékeztek, merre is volt pontosan a kút, ahonnan bejöttek, ezért Maria-t követték, remélve, hogy ő tud egy másik kijáratot.
A menekülés közben a Grimm-ek egy újabb tompa sikolyt hallattak magukból, amitől a csapat tagjainak ismét el szállt az ereje majdnem összeestek a kimerültségtől.
- Erre! – Ruby volt az első, aki újra talpra állt és befordult az egyik sarkon és inkább őt követték.
Az alagútrendszer folytatódott, de olyan érzést keltett, mintha egy végtelen labirintusban tévedtek volna el és a benne lévő szörnyeteg akármikor előugorhat. Elrohantak egy csontváz mellett, ami rendesen fel volt öltözve, csak a falnak támaszkodva ült, mintha úgy érte volna a halál, hogy nem csinált semmit. Nem volt rajta se szakadás és nem úgy tűnt, mintha harcolt volna.
Minden sarokból Grimm-ek ugrottak elő és a csapat kétségbeesve, kimerülve, azt sem tudva, hova tartanak, rohantak, követték Ruby-t, aki szintén nem tudta merre kell menni, csak ment, amerre látott.
Egy elágazáshoz értek, de a Grimm horda ismét megelőzte őket és ismét futni kényszerültek, de a tompa sikításuk megtette a magáét és a csapat már a földre rogyott ezúttal.
- Nem… - Yang négykézláb próbált tovább mászni, de már elérte a határát. – bírom… tovább…
- Kijárat! – Maria egy lépcső felé botorkált, de már ő sem bírt talpon maradni.
- Gyere már! – Roman is az ereje végét járta, próbálta húzni Ruby-t, aki Weiss-t próbálta felállítani. – Hagyd őket! Inkább magunkat mentsük!
- Nem! – Ruby erőtlenül próbálta kihúzni a karját Roman kezéből, de mindketten összeestek a kimerültségtől.
- Semmi baj. – Blake, aki már a földön volt, a félelem legkisebb jelét sem mutatta, hogy a Grimm-ek már ott gyülekeztek fölötte, felkészülve, hogy végezzenek vele. – Menjetek csak.
- Blake…! – Ruby kétségbeesetten, de teljesen kimerülve, négykézláb elmászott Roman mellől, Blake felé, akit mindjárt elérnek a Grimm-ek. Az egyik kinyújtotta a hosszú, vékony ujjait és a karmai már centikre voltak Blake arcától. – BLAKE!
Ruby-t a félelem, hogy elveszítheti az egyik barátját akkora adrenalin lökettel árasztotta el, hogy képes volt felállni, de ennél többet is, a szeméből elképesztő, fehér fény áradt, ami nem csak megégette a Grimm-eket és hátra tántorította őket, de még visszaadta a csapatnak az akarat erejét is.
Mindenki talpra állt, Ruby egyből Blake-hez rohant, hogy felsegítse, Yang és Weiss csak rohantak a kijárat felé, Roman csak értetlenül rázta a fejét a látottakon.
- Mi a f*sz volt ez?! – Ruby és Blake csak elrohantak mellette. – Piroska!
- Később! – Ruby csak ennyit mondott, mire szembe találták magukat Maria-val, aki kíváncsian visszajött.
- Mi történt?! – Választ nem kapott, csak Weiss kétségbeesetten kiabált, miután eredménytelenül megpróbálta kinyitni a csapóajtót.
- Zárva!
- Vigyázz! – Yang nem hezitált és egyből a csapóajtó felé vette az irányt, hogy betörje.
Sajnos, a Grimm rendbejött azután, amit Ruby csinált vele és egy újabb tompa sikoly keretében, ismét elszívta a csapat akaraterejét és újra a földön térdelve vagy fekve találták magukat.
- Már megint…? – Roman sem bírta tovább, térdre rogyott, majd oldalra dőlt. Semmi ereje nem maradt, hogy folytassa. „Nem érhet itt véget…", gondolta magában, „Még… nem halhatok meg… látnom kell… még egyszer… Neo…", az utolsó gondolatai Neo körül forogtak, mielőtt lecsukódott volna.
Már senki sem mozgott, az egész RWBY csapat a padlón volt, teljesen kimerültek és a Grimm-ek másodpercekre voltak attól, hogy ellepjék őket. Maria, egy ismerős fényt látott, amikor Ruby az imént egy pillanatra megbénította a Grimm-eket és odakúszott hozzá.
- Ruby… - A látó gépe lencséjén keresztül a lány arcát nézte. – milyen színűek a szemeid?
- Öhm… - Ruby a kimerültségtől és a zavarodottságtól alig tudott válaszolni, de erőtlenül kinyögte. – ezüst. – Ezzel az aprócska és gyengécske válasszal adott egy utolsó reménysugarat Maria számára a megmenekülésre.
- Van családod?! – Gyorsan és lényegre törően kérdezte. - Barátaid?!
- Mi van? – Ruby nem értette, mit akarhat ezzel, hiszen itt vannak a halál torkában, nincs ideje most a családjára és a barátaira gondolni, hiszen meg kell őket mentenie.
- Ne rájuk koncentrálj! – Maria csak befogta a fülét. – Gondolj az emberekre, akik szeretnek téged. Koncentrálj erre az érzésre. Gondolj arra, hogy milyen érzés az, hogy szeretnek, hogy törődnek veled és arra, hogy fontos részét képezed az életüknek. – Finoman megsimogatta a lány arcát, aki ezután behunyta a szemét és csak Maria hangjára koncentrált. – Csak erre koncentrálj. Az élet gyönyörű. Értékes. És meg. Kell. Védeni.
Ruby szemei kipattantak, felállt és ezúttal a szemei ragyogó, ezüst fény árasztottak és egy újabb, erősebb adag fehér sugarat bocsájtottak ki, amivel hamuvá égette a teremben lévő Grimm-eket, szó szerint, egy szempillantással.
Amint a fénysugár véget ért, döbbent csend lett úrrá a többieken, akik visszanyerték az erejüket és csak bámulták a levegőbe párolgott Grimm-ek maradványait, amiket Ruby intézett el, de azt még ő sem tudta, hogyan.
- Mi a… - Roman köpni-nyelni nem tudott a látottaktól és úgy nézett Ruby-ra, mint valami csodafegyverre.
Nem volt ideje se kérdezősködni, se gondolkodni, mert Yang, aki szintén visszanyerte az erejét, egyetlen ökölcsapással kiütötte a lelakatolt csapóajtót és folytathatták a menekülést.
- Ez ismerős! – Roman és Weiss jöttek ki következőnek és Roman számára egy ismerős borospincében találták magukat, ahol égtek a gyertyák.
- Újra a házban vagyunk?! – Blake, Ruby és Maria is csatlakoztak és csodálkozva vették észre, hogy Qrow részegen fetreng a bárpulton, több üveg üres üveg társaságában.
- Egész véletlenül sem hallott minket dörömbölni?! – Tette fel a kérdést Roman, amire azért néhányan szerettek volna választ kapni.
- Qrow bácsi, kelj fel! – Ruby nem leszidni akarta a nagybátyját, hanem megmenteni, aki csak dühösen felriadva próbálta lerázni magáról a lányt.
- Hé, szállj le rólam! – Értetlenül felállt, mint akinek fogalma sincs róla, mi is történik. – Mi folyik itt?!
- Elmegyünk, idióta! – Szólt Maria és dühösen a kijárat felé botorkált, mire Yang megragadta Blake karját és követni kezdték.
- De most… - Mielőtt még kérdezhetett volna, Roman karja egyből átkulcsolta a nyakát és húzni kezdte.
- Majd később beavatunk!
- Hé… - Qrow erőtlenül próbált kiszabadulni Roman fogásából. – a fojtófogás… illegális!
- Tegyél feljelentést! – Roman csak tovább húzta a tehetetlen Qrow-t, miközben Ruby és Weiss felé nézett. – Piroska, Jégkirálynő, induljatok!
- Még nem. – Weiss megragadott egy üveg bort és a csapóajtó felé hajította, amitől az összetört és a sok alkohol lefolyt a lépcsőn, majd egyre többet és többet hajított el.
- Hé… - Qrow még mindig nem tudott Roman szorításából kiszabadulni, de a tény, hogy az unokahúga és a lányok a bűnöző mellé állnak, aki épp fojtófogást alkalmaz rajta és Weiss eldobálja a sok jó bort eléggé felháborodott. – mit műveltek?!
Weiss nem mondott semmit, csak egy rúnát idézett maga elé, a kardjába tüzet és egy suhintással meggyújtotta az első néhány Grimm-et, akik követték őket. A kiömlött alkohol gyorsan lángra kapott, felgyújtotta a Grimm-eket és a ház is lángra kapott.
- Most már mehetünk! – Fordult vissza Weiss, mire Ruby és ő is segítettek Roman-nek kirángatni Qrow-t, aki csak azután vette észre, hogy mi történik, mire a bár is kigyulladt és lángoló Grimm-ek jöttek elő a pincéből.
Roman végre elengedhette a fojtófogásból, mire Qrow a nyakát simogatva, levegőért kapkodva futott tovább magától, szerencsére, Oscar időben kicserélte a kereket az utánfutón, amire egyből felugrottak és Yang teljes gázt adott a motorjának és olyan gyorsan elhajtottak erről az átkozott farmról, amilyen gyorsan csak tudtak. A távolban még lehetett látni, ahogy a lángok elkezdik emészteni a házat kívülről is, mindazzal a rémséggel, ami bene volt található.
Miután elég messzire értek, a csapat tagjai megkönnyebbülve sóhajtottak, fellélegeztek vagy hátra dőltek, Yang is lelassított egy kicsit és nyugodtabb stílusban vezette tovább a motort.
- Oké, - Roman csak megdörzsölte az arcát, mint aki összeszedi a gondolatait. – először is, mi?! Másodszor, a f*sz volt abban a pincében?!
- Az Apátia. – Válaszolt Maria, aki az utánfutó végén ült és lógatta a lábait. – Nem erősek, nem gyorsak és nem vadak, egyszerűen csak a tenni akarást szívják ki belőled és megtörik az akarat erődet. – Felmutatta és odaadta Oscar-nak az egyik naplót, amit a falu vezetője írt és ami feltehetően az utolsó kötet volt, mert a felénél abbamaradt. – Bartleby mindent megtett, hogy pénzt spóroljon télire és a Vadászok bérén akart spórolni, de ahhoz, hogy ezt megtehesse, mindenkinek nyugton kellett volna maradnia. Állandóan.
- „Sikerült kettőt leválasztanom a falkától," – Oscar olvasta az utolsó lapokat. – „a visszaút pokoli nehéz volt, de sikerült bezárnom a g*ciket a pincébe." – Kezdett egyértelmű lenni, mi is történt valójában. – „A feleségemnek csak azt mondtam, hogy a vízvezetéket voltam lezárni, hogy ne juthasson be semmi. Holnap majd megcsinálom és elmondom neki az igazat, amint ezek a lények lenyugtatnak mindenkit. Fáradt vagyok."
- A következő fejezet bizonyítja, hogy tényleg lezárta, - Folytatta Maria. – de csak miután a falka többi tagja követte a két hiányzó tagját. Ha tippelnem kéne, a vízvezetéken keresztül jutottak el a település alá, amit Bartleby lezárt másnap. – Kivette a naplót Oscar kezéből. – Bartleby terve működött. – Olvasni kezdte az utolsó bejegyzést. – „Senki se volt többé dühös, szomorú vagy rémült. Senki sem csinált semmit… Fáradt vagyok…" – Becsukta a naplót. – És végül, nem maradt senki sem. – Fejezte be a saját szavaival és eldobta a naplót a hóba.
- Hű, - Roman csak a hallottak jártak a fejében. – én sok őrült sz*rságot láttam már. – Elővett egy szivart és rágyújtott. – De ilyet még én sem.
- Én… - Weiss már bánta, amiket még a kútnál mondott. – sajnálom, amiket mondtam. A feladásról.
- Én is. – Yang megállította a motort, ő is majdnem rávette Ruby-t a feladásra. – Nem állhatunk meg, amíg a lámpás nincs biztonságban.
- Nem a te hibád! – Blake egyből a védelmére kelt. – Azok a… lények… - Roman felé fordult, aki még mindig a szivarját szívta. – Ha te nem lettél volna… ki tudja, hogy alakultak volna a dolgok.
- Igen, - Qrow is észrevette, miután elszégyellte magát. – te és Ruby hajtottátok a csapatot, amíg én csak leittam magam.
- Elképesztő akaraterőd van, Roman. – Ruby úgy fogta meg a gengszter kezét, mintha egy régi jóbarátja lenne.
- Hm, - Roman csak magabiztosan megvonta a vállát, miközben egy újabbat szívott. – csak a saját túlélésem volt a célom, ami nélkületek eléggé lecsökkent volna a lámpással.
- Amúgy, - Maria is szégyenkezett valami miatt. – ha már bűnbakot kerestek, hogy ez kinek volt a felelőssége, akkor az én vagyok. A jelek egyértelműek voltak, de még sosem láttam, hogy egy egész falu így elsorvadt volna. – Lehajtotta és megrázta a fejét. – Attól tartok, az elmém már nem a régi.
- Ms. Calavera, - Ruby egy sor kérdéssel fordult felé. – honnan tud ennyi mindent a Grimm-ekről. És az alagútban, pontosan tudta, hogy mit kell mondani, ahhoz, hogy a szemeim… azt csinálják. Hogyan?
- Ez egy nagyon jó kérdés, Piroska! – Roman, amióta kiértek az alagútból, furdalta a kíváncsiság, hogyan volt képes a lény elhamvasztani egy falkányi Grimm-et.
- Nem egyértelmű? – Maria csak lehunyta a látó gépe lencséit, mintha csak a szemeit csukta volna be és elmosolyodott. – Mert nekem is Ezüst szemeim voltak. – Tágra nyitotta a kék lencséit.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.