Halo, elérkezett a folytatás ideje, kellemes olvasást kívánok.
A Brunswick farm és az ott történt rémségek már csak egy rossz emlék maradt a RWBY csapat és a többiek számára, Yang ment egyenesen az úton a motorjával, amíg a csapat többi tagja a rácsatlakoztatott utánfutón hánykolódtak, egy elképesztő dolog derült ki. Maria, a félig vak öregasszonynak egykor régen nem csak Ezüst szemei voltak, mint Ruby-nak, de egy legendás Vadásznő volt, akit úgy hívtak, a Grimm-Kaszás.
Mesélt a kalandjairól, hogyan pusztított el több falkányi Grimm-et, egyetlen pillantásával, szó szerint. Ironikus módon, a sok Grimm után, akiket játszi könnyedséggel elintézett, egy csapat zsoldos volt az, akik súlyosan megsebesítették és kivágták a szemét, amiknek a hírnevét köszönhette és paradox módon, egy szörnyen hatalmas valaki figyelmét is felkeltette.
Habár a szemét elvesztette, ez nem akadályozta meg Maria-t, hogy végezzen a zsoldosokkal és harcoljon a végsőkig.
- Nem így történt. – Fejezte be végül letörve, csalódva önmagában, miközben az utánfutó végében ült, lelógatva a lábait és a látókészülékével csak a havas erdőt figyelte, ahogy száguldott mellette. – Rögtön ezután rejtőzködni kezdtem.
- El se hiszem… - Se Qrow, se a Ruby csapat, se Oscar és még Roman sem tudta ép ésszel felfogni, ki is ez az öregasszony, aki végig velük volt. – Te vagy a Grimm-Kaszás? Egy legenda voltál! De… eltűntél.
- Hogy… - Oscar nem értett valamit. – tűnhet el egy legenda?
- Úgy, - Qrow már magyarázta is. – hogy sosem használja a nevét és sosem mutatja az arcát. Röviden, meglapulnak. Idővel kénytelenek voltunk elfogadni, hogy meghaltál. – Qrow nem tudta, hogy tekintsen Maria-ra, hiszen végtelenül tisztelte a Grimm-kaszást, akit a legendákból ismert, de ez az időshölgy, aki nem tűnik többnek egy fáradt és megtört öregasszonynál, egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy egykor legenda lett volna. – De a történeteid, a kalandjaid… még a fegyveremet is a tiedről mintáztam. Olyan akartam lenni, mint maga a Grimm-Kaszás.
- Én nem vagyok más, - Maria csak megrázta a fejét. – csak egy nagy csalódás. Ebben nagyon is jó úton haladsz.
- Hogy mondhatja ezt?! – Sem Blake, sem a többiek nem értették, miért csalódott magában Maria ekkorát, hiszen, ha csak a fele igaz annak, amit hallottak róla, akkor több ezer Grimm-el végzett és még annál is több életet menthetett meg. Egy igazi hős volt a szemükben.
- Gyermekem, - Maria csak visszafordult. – egy Vadásznőnek védelmeznie kell másokat a végsőkig, akár a saját élete árán is. De miután elvesztettem a szemeimet csak saját magammal kezdtem törődni. Még a műtétem után is, egyszerűen féltem tovább harcolni. Féltem, hogy egy napon valaki megtalál és befejezik, amit a többiek elkezdtek. – Érezni lehetett, mennyire gyűlölte magát, amiért annyi embert cserben hagyott a sérülése után. – Nem kéne egy ilyen embert csodálnotok. – Yang felé nézett. – Főleg úgy, hogy többségetek már így is sokkal erősebb nálam. – Majd Roman-re. – Vagy okosabb.
- Tisztázásképp, - Roman felmutatta az egyik ujját. – én nem vagyok Vadász és nem szándékozom az életemet kockáztatni másokért.
- Igen, - Weiss csak megrázta a fejét. – egyértelművé tetted egy párszor.
- Azért megnyugtató érzés, - Egy valami adott reményt Maria számára. – hogy ez a generáció felkészült, hogy készen áll a feladatra, amit az előző hagyott rá. Csak annyit sajnálok, hogy nem tettem többet.
- Miért gondolod, hogy cserben hagytál bárkit is? – Roman próbálta vigasztalni. – A túlélésre koncentráltál.
- És mit értem el a túléléssel? – Maria megrázta a fejét. – Hosszú éveken át megtagadtam mindazt, aki vagyok, amikor láttam, hogy emberek vannak veszélyben, egyszerűen elsétáltam, amikor a kötelesség hívott, elfutottam, féltettem az életemet, ezért hazudni kezdtem arról ki vagyok, elloptam egy másik ember személyazonosságát, csaltam, hogy többet ne kelljen harcba bocsátkoznom és rejtőzködtem a barátaim elől, akik sírva kerestek engem. A Grimm-Kaszás tényleg halott.
Roman érzett némi szimpátiát az öregasszony iránt, aki a sérülése után az ő elvei szerint élt, hazudott, lopott, csalt és túlélt. „Neki nem volt senkije, akivel megoszthatta volna a terhét vagy akire számíthatott volna. Ő egyedül volt.".
- Esetleg, - Ruby-nak ötlete támadt. – tehetnél valamit most? Tanítsd meg hogyan kell használni az erőmet, ahogy te is tetted.
- Tényleg! – Roman-nek eszébe jutott, amit Ruby a pincében csinált. – Egy fegyver bármikor kapóra jöhet!
Maria csak reménnyel telve mosolygott és fordult Ruby és Roman felé, de mielőtt válaszolhatott volna, egy Scroll csörgése törte meg a csendet.
- Csörögsz. – Roman és a többiek Ruby felé néztek, aki kíváncsian vette elő a Scroll-ját.
Ruby kíváncsian elővette a Scroll-ját és a szemei is felragyogott, amikor meglátta, ki is keresi.
- Ez Lance! – Amint ezt kimondta, Yang azonnal fékezett.
- Hogy?! – Weiss csak értetlenül rázta a fejét.
- Ruby?! – A fiú hangját lehetett hallani a túloldalon. – Hála az égnek! Én és Jaune már azóta figyeljük a Scroll-jaink jelzéseit, hogy megérkeztünk Argus-ba!
- Argus-ba? – Ruby tudta, hogy Argus a végállomás, de el nem tudta képzelni, hogy már ilyen közel lennének. – Várjunk csak! – Felemelte a Scroll-ját, aminek a térereje hirtelen erőre kapott.
Mindannyian előre néztek és csak késve vették észre a város bejáratát, ami már csak pár kilométerre lehetett, lefelé a domboldalon. Hihetetlen látvány volt, annyi szörnyűség és harc után végre elérték Argus határát. Több se kellett, hogy Yang gázt adjon és már száguldottak is a város felé.
Elérték a domb peremét és ott állt alattuk a völgy, amit két hegy határolt körbe, annak a közepén ott állt Argus városa, amit két oldalról a hegyek, hátulról a tenger és szemből pedig egy nagy kőfal vette körbe. A nyugati dombon ott állt egy relétorony, ami a Scroll jelzéseket hívatott továbbítani.
A nap már lenyugvóban volt, amitől a tenger és a völgy is narancsszínben kezdett tündökölni.
- Hölgyeim és uraim, - Yang magabiztosan visszafordult a többiekhez. – megérkeztünk Argus-ba.
Yang újra elindította a motorját és már semmi sem állt közéjük és a város közé.
A város bejáratánál elég volt Qrow-nak felmutatnia a Vadász engedélyét és megemlíteni, hogy fontos küldetésen vannak, mire az őrök csak félreálltak és még útba is igazították a csapatot a raktárokhoz, ahova Yang betehette a motorját. Ruby ezalatt elmagyarázta Lance-nek Scroll-on keresztül, hogy megérkeztek és a városkapu melletti raktároknál vannak.
A város falai elképesztően magasak voltak, amiken Atlas-i katonák állomásoztak, annak ellenére, hogy Argus Mistral-hoz tartozik, míg két oldalról hegyek vették körbe és hátulról pedig a tenger határolta.
- A HELYES KIS OZPIN FIÚ! – A tömegből Nora fülsiketítő és örömteli visítását lehetett hallani, ahogy kiszúrta Oscart a csapatból és egyből rávetetve magát átölelte. – Gyere ide!
- Jól vagytok?! – A JNR és a LLMM csapat tagjai szívéről hatalmas kő esett le, miután a RWBY csapat tagjai épségben jutottak el a városig.
- Őrült egy utazásban volt részünk! – Yang, csak sóhajtott egyet, miután megölelte Ren-t.
- Az enyhe kifejezés. – Tette hozzá Weiss, miközben azon volt, hogy átölelje Jaune-t, de mindketten zavarba jöttek és elpirultak.
- Örülök, hogy nem esett bajod. – Jaune akkor könnyebbült meg igazán, amikor megbizonyosodott, hogy Weiss-nak rendben volt.
- Mi is jól vagyunk. – Blake csak csendben súgta oda, mire Jaune idegesen felkapta a fejét és Weiss is zavartan oldalra nézett.
- Mármint egyikőtöknek sem! – Jaune gyorsan és vöröslő arccal javította ki magát. – Örülök, hogy egyikőtöknek sem esett baja!
- Várjunk, - Nora kíváncsian nézett Maria-ra. – ki az öregnéni?
- Hé, - Lance csak hátulról Ruby vállára tette a kezét, mire kissé összerezzent, majd megfordulva megölelte a tőle háromszor akkora fiút. – örülök, hogy visszajöttél.
- Hát, - Ruby csak játékosan, de fáradtan megvonta a vállát, mintha akkora semmiség lett volna, amit az erdőben és a Brunswick farmon éltek át. – megígértem.
- Minden rendben volt? – Lance hihetetlenül boldog volt, hogy újra láthatta a lányt és a csapatát.
- Semmi, - Ruby csak szerényen lehajtotta a fejét. - amivel ne tudtunk volna megbirkózni.
- Imádni fogjátok ezt a várost! – Mike öröme is határtalan volt, de ő sokkal inkább annak örült, hogy bemutathatja a várost a RWBY csapat számára is. A főúton egy villamossal közlekedtek és úgy magyarázta a lehetőségeket. – Van egy csomó üzlet, étterem, ajándékbolt, ahol mindenféle emléktárgyat vásárolhatsz és bármilyen képet lehet rá nyomtatni.
- Tényleg? – Blake alig hitte el, hogy létezhet ilyen.
- Igen, - Nora csalódottan csatlakozott a beszélgetéshez. – de olyat nem csinálnak, amin a feneked van.
- Amúgy, - Yang-et inkább a város mérete nyűgözte le. – sokkal nagyobb, mint amire számítottam.
- Igazából, - Ren folytatta. – Argus a legnagyobb nem főváros Remnan-t szerte.
- Na ne! – Ruby nem győzte forgatni a fejét a nagy épületek tengere között, ahol mindenféle kirakat és látványosságot lehetett találni. – Elképesztően nehéz lehet megvédeni egy ekkora települést. – Emlékezett, Dr. Oobleck leckéjére. - Mármint, emlékeztek a Glenn-hegység alatti városra?
- Az lenne, - Magyarázta Jaune. – ha Mantle, Atlas egyik alsóbb városa nem segített volna. A Mistral-i telepesek, akik jók voltak az építkezésben és a föld megművelésben, de szegények voltak és nem értettek a harchoz, de felbukkantak a telepesek Atlas-ból, akiknek volt pénzük és katonáik, amikkel együtt már fenn tudtak tartani egy nagyobb települést és a kereskedelem folytatódhatott Anima és Solitas között.
- A két nemzet összefogott, hogy létrehozzanak egy nagyobb várost, ami a szövetségük szimbóluma és a legnagyobb kereskedelmi pont közöttük. – Ren átvette a szót. – Habár hivatalosan Mistral fennhatósága alá tartozik, Atlas katonai erőket állomásoztat, hogy megvédjék a lakosokat és a két királyság közti kereskedelmet.
- Legalábbis, eddig. – Nora aggódva tette hozzá.
- Igen, - Lance folytatta. – Beacon bukása óta Atlas lezárta a határait és a katonák többségét visszahívták a városból, de nem vonták ki őket teljesen. A kereskedelem is leállt, ami miatt az emberek elégedetlenek. – Fejezte be, mire megérkeztek ahhoz az állomáshoz, ahol leszálltak, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a katonai bázisra.
- Akkor hajót kéne keresnünk? – Blake a továbbjutást fontolgatta, de Oscart más dolog foglalkoztatta.
- Amúgy, hol laktok?
- Hát itt vagytok! – Amint a villamos elhajtott, egy ismeretlen hang szólította meg Jaune-t, amire összehúzta magát.
Egy nála kicsit idősebb, hosszú, ugyanolyan szőke hajú nő volt, akinek még a szemei is ugyanolyan kékek voltak, mint Jaune-nak. Egy pár bundázott barna csizmát, bézs nadrágot, narancsszínű toppot és fehér mellényt viselt és a kezében tartott egy alig másfél-két éves csecsemőt. Izgatottan integetett és a baba is lelkesen nevetgélt.
- Az nem a… - Yang vélt felfedezni némi hasonlóságot a nő és Jaune között.
- Hé, Saph. – Jaune kínosan köszönt neki, mire Ruby szemei egyből kipattantak és a tekintete ide-oda pattogott Jaune és Saph között, akiknek nem csak a haja és a szeme színe volt teljesen egyforma, de még a kínos arckifejezésük is megegyezett.
- Ő a nővéred?! – Idővel leesett neki és a RWBY csapat többi
- Igen, - Ismerte be. – Saphron Arc, - Majd a kisbabára mutatott. - és az unokaöcsém, Adrian Arc.
- Ők pedig a barátaid, - Saph izgatottan nézett végig a csapaton. – akik hátra maradtak, hogy megvédhessétek az utasokat?
- Igen, - Jaune el is kezdte bemutatni őket. – Ruby, Yang, Blake, Weiss, Oscar, Maria, Qrow és… - Amint Roman-hez ért, ő egyből félbeszakította, hogy maga mutatkozhasson be.
- Remus Lampwick! – Roman csak megemelte a kalapját tiszteletteljesen és Melodic Cludgel-re támaszkodott.
- Remus. – Fejezte be Jaune kissé csodálkozva, akárcsak a csapat többi tagja is.
- Nagyszerű! – Saph-nek nem tűnt fel, csak a háza felé indult. – Gyertek csak be, a feleségem elugrott rágcsáért, amíg várunk, addig lepihenhettek!
Amíg Saph bement a házba, a csapat tagjai kíváncsian meredtek Roman-re.
- Szóval… - Jaune csak felé fordult. – „Remus"?
- Gondolod, - Roman egyből megadta a választ a kérdésre, ami mindannyiójukat foglalkoztatta. – a nővéred repesne az örömtől, ha megtudná, hogy a körözött bűnözőt, Roman Torchwick-et fogadja be a házába? Vagy a hatóságok? – Rövid és kínos csend után Ruby törte meg a csendet.
- Igaza van, amíg Argus-ban vagyunk, jobb, ha Remus-nak hívjuk.
Ezen senki sem vitázott, majd követték Saphron-t a házba. Az előszobában letették a fegyvereiket, még Roman is letette Melodic A nappali elég tágas volt, még a nagy társaság számára is, hiszen két kanapé volt egy kávézó asztal körül, amikre leült Ruby, Oscar, Maria, Nora, Ren, Jaune és Saphron. Blake, Lance, Mike, Roman és Qrow inkább álltak, amíg Yang és Weiss csak Adrian-al játszottak a szőnyegen.
- Szóval, - Saph csak kíváncsian meredt Weiss-ra. – te volnál az a híres Weiss? - Weiss a neve hallatán felkapta a fejét és már előre aggódott, amiért a családneve miatt megint kellemetlenséget és nem kívánt figyelmet kap. – Jaune halálra aggódta magát miattad! – Nevetett végül, mire Jaune és Weiss is újra elvörösödtek és a többiek csak nevetni kezdtek.
- El nem képzelnétek, - Nora csak cukkolta a csapattársát. – hányszor próbálta hívni.
- Úgy fújtatott, - Csatlakozott Ren. – hogy azt hittük, szívrohamot fog kapni.
- Elég legyen már! – Jaune csak kiabált. – Nem kell mindenkinek tudnia mindent!
- Igaz, - Lance csak Jaune vállára tette a kezét. – a „hóangyalkád" visszatért. – Ennek a becenévnek a hallatán megint hangos röhögés rázta fel a házat, mire Jaune és Weiss majd elsüllyedtek szégyenükben.
- Akkor, - Találgatott Saph. – van köztetek valami?
- Egyáltalán semmi! – Weiss felállt és kihúzta magát, de az arca még mindig céklavörös volt.
- Igen! – Jaune is csatlakozott hozzá, de az ő arca is erőteljesen vörös árnyalatban égett. – Szálljatok le rólunk!
- Váltsunk témát! – Követelte Weiss.
- Oké, - Ruby kitörölte a könnycseppet a szeméből. – amúgy, Jaune, el sem hiszem, hogy találkozhatunk az egyik nővéreddel! Olyan sok kérdésem van!
Megkönnyebbülve, hogy már nem róla fognak beszélni, Weiss visszaült Adrian-hoz, hogy Yang-el tovább játszhassanak vele.
- Oh, - Nora csak a szája elé kapott. – sok mindenre adhatok választ.
- Leállnátok?! – Jaune, habár örült, hogy nem a Weiss-al való kapcsolatát piszkálják, még mindig dühös volt, amiért még mindig ő a fő beszédtéma és sértődötten keresztbe tette a karjait, felbiggyesztette az ajkát és mérgesen nézett előre.
- Mi az? – Saph csak komiszul megvonta a vállát. – Csak szeretek történeteket mesélni a kisbaba öcsémről! – Megcsípte Jaune arcát, amit csak dühösen kalimpálva lerázott magáról.
- NEM VAGYOK KISBABA! – Még mindig sértődött volt és Adrian-ra mutatott. – Az ott egy kisbaba!
Adrian, ugyanúgy, mint a nagybátyja, sértődötten keresztbe tette a karjait, felbiggyesztette az ajkát és mérgesen nézett előre, amit Weiss és Yang nem győzött csillogó szemekkel csodálni, hiszen olyan aranyos látványt nyújtott. Jaune egy kicsit megenyhült, amikor látta Weiss csillogó szemeit és arra gondolt, „Ha valaha is így fog rám nézni, akkor nem éltem hiába.".
- És Saphron, - Blake sem tudta levenni a szemét Yang ragyogó szemeiről, ahogy a kisbabát csodálja, de feltette a kérdését. – te vagy az egyetlen Arc, aki itt lakik? – Az egyik polcon lévő fényképre nézett, amin látható volt, Saphron, Jaune, az anyjuk és a 6 másik nővérük.
- Igen, - Válaszolt Saphron, miután abbahagyta Jaune arcának a csipkedését. – elköltöztem, amint tudtam. Csak én és Jaune vagyunk távol a családtól. – Visszafordult az öccséhez. – Biztos hiányzott neki a nővérkéje.
- Hát… - Jaune nem tudta, mit mondhatna, hiszen valóban nem azért jött, hogy a nővérét látogassa meg, de örült, hogy láthatta.
- Ah, nem tagadtad! – Saph és Jaune között egy újabb, gyerekes testvér birkózás készült kibontakozni, amit a bejárati ajtó nyitása szakított félbe. Egy másik, szemüveges nő jött be, neki rövid, fekete haja, barna szemei és napbarnított bőre volt. Egy kék kabátot, sötétszürke nadrágot és piros cipőt viselt és majd összeroskadt a három megpakolt bevásárló zsacskó súlya alatt. - Srácok, ő a feleségem, Tara Cotta. – Mindenki egyszerre köszönt neki és Tara kissé megdöbbent a sok vendég láttán.
- Hűha, - Habár meglepett volt, de nem volt mérges, amiért a sógora ennyi vendéget hozott magával. – hellóka, nem vicceltetek, tényleg sokan jöttek. Drágám, - Saph-nak szólt. – segítenél?
Nem is kellett több, hogy Saph felpattant és rohant is a konyhába segíteni elpakolni, mire a vendégek többsége is csatlakozott. Amint kipakoltak, a JNR és a LLMM csapat tagjai elkezdtek szendvicseket csinálni, amit a legkevesebbnek éreztek, miután egy napja laknak Jaune nővérénél ingyen.
- Biztos nem baj, - Weiss azért aggódott, hiszen legalább 15-en jöttek vendégségbe. – hogy ennyien maradunk itt?
- Dehogy! – Tara biztosította őket.
- Szívesen szállásolunk el Vadászokat és Vadásznőket! – Saph is szívesen látta a többieket.
- Olyan sokat kockáztattok, - Tara felvette Adrian-t a földről és az ölébe tette. – hogy megvédjétek az olyan embereket, mint amilyenek mi is vagyunk. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk, - Qrow felé fordult, akit felismert. – különösen, egy olyan elismert és profi Vadásznak, mint maga. Habár, - Végignézett a RWBY csapaton, a LLMM csapaton és a sógora csapatán, a JNR-on. – egy kicsit furcsa, hogy diákok segédkeznek a munkádban. Ez legális egyáltalán.
Ruby, aki mérgesen vette észre, hogy a nagybátyja nem reagált, oldalba bökte, hogy mondjon már valamit.
- Öhm… persze! – Qrow gyorsan kitalált valamit, ami megnyugtatja a vendéglátóikat. – Erre lehet tekinteni, mint egy kiterjedt gyakorló küldetésre! – Próbálta fényezni magát és dicsekedni mind a saját, mind a diákok képességeivel. – Bízzatok bennem, profi voltam. Ugyanabba az akadémiába jártam és egy dolgot mondok, ezek a kölykök mérföldekkel jobbak, mint amilyenek mi voltunk az ő idejükben. Persze, - Qrow azért érezte, hogy egy kicsit vissza kell vennie, - nálam azért nem, - de nem az egójából. – de sok másik…
- Csitt és egyél! – Ruby izgatottan fészkelődött, miután meglátta, hogy a JNR és a LLMM visszajött a konyhából, több tálca szendvics kíséretében, amiből ő kettőt el is vett, amiből az egyiket a nagybátyja kezébe nyomta.
Mindenki élvezettel hozzálátott a szendvicsek fogyasztásához, de Tara még kíváncsi volt egyvalamire, ahogy elnézte Roman-t.
- És te, Remus, igaz? – Roman a szendvicse evése közben felnézett a nőre. – Te is Vadász oktató vagy, mint Qrow?
- Inkább, - Roman, miután lenyelte a falatot a szájában, válaszolt. – egyfajta megfigyelőként tartok a csapattal.
- Aha, - Tara nem volt biztos benne, hogy célszerű-e tovább faggatni, ezért elengedte a témát. – jobb, ha nem is tudom, mit jelent. – Hirtelen megszólalt a Scroll-ja és aggódva nézett a feleségére, aki csak egy bólintással jelezte, hogy nyugodtan felveheti és átvette Adrian-t. – Elnézést, - Felállt és felmutatta a Scroll-ját. – mindjárt visszajövök. – Kiment a nappaliból, hogy lebonyolítsa a hívást.
- Minden rendben van? – Aggódott Blake.
- Oh, persze, - Válaszolt Saph, miközben Adrian ingerülten és unatkozva fészkelődött az anyja karjaiban. – Tara technikus a város melletti relétoronynál. Sajnos, a hadsereg radarrendszere is ott van. – Érezve a gyermeke nyűgösségét, elkezdte hintáztatni a térdén és gügyögni hozzá. – Tippelj, ki az, aki elszúrt valamit és akit tévesen vádolnak? – Végignézett a csapaton, akik még mindig élvezettel habzsolták a szendvicseket. – Szóval, mi a tervetek holnapra.
- Hát, - Ruby is lenyelte, ami a szájában volt és válaszolt. – próbálunk eljutni Atlas-ba. A katonai bázisra megyünk. – Amint ezt kimondta, a JNR és a LLMM csapat tagjai csalódottan ledermedtek és összenéztek.
- Hát… - Jaune törte meg a csendet és törte le a csapat lelkesedését. – már mi is próbáltuk, de a dolgok… - Érezni lehetett, hogy valami komoly probléma adódott, amit Jaune próbál finoman megfogalmazni. – nem úgy alakultak, ahogy reméltük.
- Ugyan, - Yang csak legyintett egyet. – annyira csak nem lehet rossz.
- Szóval, - Cinder Adam és Mandy társaságában együtt állt Ms. Malachite asztala felett. – az utazók, akiket kérdeztem? Hol vannak? – Ms. Malachite csak szívott egyet a cigijéből és kifújta a füstöt.
- És mit adtok cserébe?
- Az imént fizettem egy halom Lien-t! – Cinder dühösen az asztalra csapott, mire Malachite testőrei csak fenyegetően előre léptek.
- Az a pénz csak arra elég, hogy ne adjalak fel mindhármatokat a hatóságoknak.
- Nekem nincs több pénzem! – Szögezte le Cinder, kíváncsian nézve a két faunus-ra, hátha ki tudják segíteni anyagilag.
- Oh, - Malachite csak beleszórta a hamut a cigijéből egy tartóba. – ne aggódjatok, nem pénzt kérek. Inkább szívességet.
- Mégis, mit akarsz tőlünk? – Adam-nek nem tetszett a gondolat, hogy egy ember gengszterrel kellett üzletet kötnie, de ez az egyetlen módja, hogy megtudja, merre van Blake.
- Gondolom, ismerős számotokra Roman Torchwick neve? – Tette fel az egyértelmű kérdést Malachite.
- Persze, - Válaszolt Cinder. - egy darabig együtt dolgoztunk, de elárult minket és most azokkal az utazókkal van, akiket én is keresek.
- Nagyon jó. – Bólintott Malachite. – Ugyanis, én őt akarom, méghozzá élve.
- Miért? – Cinder-nek ötlete sem volt, mit akarhat Mistral alvilágának a legnagyobb bűnöző szindikátus vezére az egykori társával. – Mit ártott neked?
- Nem lep meg, hogy nem beszélt rólam. - Malachite eloltotta a cigijét. – A részletekkel nem untatnálak titeket, de Roman Torchwick sok kellemetlenséget okozott nekem a múltban, ami miatt sokat veszítettem, pénzt és befolyást, amivel nagyon hátráltatta a hosszútávú terveimet.
- Bosszút akarsz állni? – Cinder büszkén a csípőjére tette a kezét, remélve, hogy szerzett egy újabb szövetségest, akit a haragja vezérel. Malachite nem válaszolt, csak felállt az asztalától.
- Kövessetek. – A bár konyhája felé vette az irányt, mire Cinder és a két újdonsült társa csak kíváncsian össze nézett, majd szavak nélkül megegyeztek, hogy követik.
Malachite, a testőrei kíséretében végig vezette őket a konyhán, egy raktáron, majd ki a hátsó bejáraton. Kiértek a hátsó udvarra, ahonnan az árut szokták behordani a bárba, de közben jelzett néhány emberének, hogy kövessék, így már 6-an voltak Malachite-ot nem számolva.
- Mondd csak, Billy, - Megszólította az egyik férfit, aki egy kutya faunus volt és egyből kihúzta magát. – hogy sikerült a legutóbbi küldetésed?
- Természetesen, asszonyom! – Billy kutyafülei büszkén felegyenesedtek, de izgatottan és reszketve válaszolt. – Büszke lehet rám!
- Azt hiszed, - Malachite csak lekezelően válaszolt a férfinak. – azért küldtelek, hogy büszke legyek rád? Mint egy anyuka a kisfiára?
- Nem, úrnőm! – Billy csak mosolyogva rázta a fejét. – Csak az ön érdeme, hogy sikerrel jártam!
- Húzd ki a nyelved a fenekemből, Billy, szívem. – Malachite csak megsimogatta a férfi borostás arcát. – Faunus vagy talán, de ettől még nem vagy te kutya? – Billy csak idegesen összerezzent, ahogy a főnöke megérintette. – Legalábbis, nem egy ugatós.
- Nem, asszonyom.
- Habár, - Malachite csak simogatni kezdte a férfi hajét és a kutyafüleit is. – megszólalásig olyan vagy, mint egy kutya, - Gyorsan visszanézett Adam-re és Mandy-re, majd gyorsan felemelte a másik kezét. - és ezt nem rasszizmusból mondom. – Visszafordult Billy-hez. - Hiszen az összes kutyatulajdonsággal rendelkezel, - Hirtelen megszorította az egyik fülét. – egyet kivéve. A kutyahűséggel.
Egyet csettintett, mire egy másik embere egy sokkolót nyomott Billy hátához, amitől elájult, mire egy harmadik már készítette a szikszalagot, amivel összekötözte a kezeit, a lábait és betapasztotta a száját.
- Dobjátok oda a pókoknak. – Utasította az embereit, akik nem is hezitáltak megragadni Billy ájult testét, egy bokor mögé vitték, ahol egy titkos csapóajtót nyitottak ki, hogy levigyék. – Gyertek csak. – Úgy invitálta Cinder-éket a sötét és titkos pincébe, mintha csak teázni hívná őket.
A pince folyosója sötét volt, de ahogy haladtak előre, úgy világított egyre több enyhe fény a két a két fal felől. Cinder, amint elérte az egyik fényt, oldalra nézett és a szíve is majd kiugrott a helyéről, egy óriási, szőrös pók láttán, ami akkora volt, mint egy ember feje. Megnyugodott, amikor látta, hogy a lény egy üveggel van elválasztva, hogy ne jöhessen ki.
Adam egy másik terráriumot nézett, amiben egy másik óriás pók élt és egy hatalmas pók gubóba egy emberi kart látott, egy másikban egy fejet.
- Ideges vagy? Valami nem tetszik? – Malachite megszólította Cinder-t.
- Miből gondolod ezt? – Cinder próbált higgadt és erős maradni, de ezektől a pókoktól borsódzott a háta és szívesen visszafordult volna.
- Anima-i mérges pókok? – Mandy, aki most szólalt meg először, próbálta kitalálni, miféle pókok lehetnek, mert ekkorákat még sosem látott.
- Ki engedte meg, hogy beszélj?! – Malachite szigorúan szólt rá, majd Cinder felé fordult. - Hallottam kósza híreket Leonheart professzor haláláról. – Kinyitotta az egyik terráriumot, amiben szintén egy óriás pók volt, de csak megsimogatta a fejét és egy fiolát tartva a lény szája elé, megfejte a csáprágóit, hogy a bennük lévő méreg a fiolába jusson.
- Hősként halt meg, - Válaszolt Cinder, remélve, hogy elhitetheti vele, amit mondd. – bátran védelmezve az akadémiát.
- Igen, - Malachite csak lezárta és zsebre tette a méreggel teli fiolát, majd bezárta a terráriumot. – ez a hivatalos történet. De csak egy idióta veszi ezt be.
- Miért mondod ezt? – Cinder pontosan tudta, hogy Salem ölte meg Leonheart-ot és Ozpin azért hazudott az árulásáról, mert nem akart káoszt szítani.
- Évek óta ismertem Leonardót, - Malachite úgy beszélt az igazgatóról, mint egy régi ismerőséről. – sok mindent el lehetett volna mondani róla, de azt nem, hogy bátor lenne. Főleg, ha számításba vesszük, amiket az elmúlt néhány évben tett.
- Mire célzol? – Cinder aggódni kezdett, hogy Malachite talán túl sokat tud és azért hozza le őket a kis kedvencei pincéjébe, hogy elhallgattassa őket.
- Nem kedveltem Leonardót. – Malachite megállt és hátra nézett Cinder felé. – Állandóan a bátorságról meg a becsületről prédikált és ő volt az egyetlen, aki az utamban állt, hogy átvegyem az irányítást a királyság felett. Az utóbbi időben rengeteg alkalommal jött el hozzám vagy keresett fel, hatalmas összeggel, hogy béreljem fel a Mistral-i Fejvadász rendet, a saját Vadászainak a meggyilkolására.
- Azt gondolná az ember, - Cinder csak mosolyogva keresztbe tette a karjait. – hogy örülsz azoknak a Vadászoknak a halálának.
- Félre ne érts, kedvesem. – Malachite átlátott Cinder gonosz mosolyán. – Nagy örömmel könnyítettem annak a gyávának pénztárcáján és még annál is nagyobb örömmel ölettem meg azokat a nagyképű Vadászokat, akik csak beleütötték az orrukat az én és a hozzám hasonló üzletemberek dolgaiba, - Elmosolyodott, kitárva a karjait és büszkén szétnézett az óriás pókjainak a terráriumain. – néhányuk maradványa még mindig itt van a pókjaim hálóiban.
- Jól sejtem, - Cinder egy dolgot megértett Malachite-ban. – hogy fájdalmas haláluk volt, amiket élvezettel néztél végig.
- Nem, fájdalmas haláluk volt, amit élvezettel néztem végig és sok ügyfelemmel együtt még fogadtunk is rájuk. – Malachite úgy beszélt a Vadászok haláláról, mintha egy kellemes emléket idézett volna fel. – Nem tagadom, jó szórakozás volt és jó pénzt is hoztak, de nem vagyok vak. Ez egy ostoba és értelmetlen dolog volt Leonardo részéről, amire nem vagyok képes logikus választ találni. – Cinder számára egyértelmű volt, mit akarhat Malachite.
- Tudni akarod, miért tette?
- Pontosan, - Malachite feltette Cinder számára a kérdést, ami már egy hete furdalta. – mi vesz rá egy igazgatót, hogy levadássza a saját embereit, ezzel csökkentve a hatalmát, kockáztatva a hírnevét és az esélyét, hogy egy merénylő végez vele? Röviden, miért tette? Ha ezt elmondod, én is elmondom, hogy merre találod a kis utazóidat. – Hirtelen észrevették, hogy Malachite emberei körbevették őket és Cinder rájött, hogy a hallgatás nem lehetőség, mert az emberei akár erővel szedik ki belőlük az információt.
- Az úrnőmtől félt, - Cinder számára nem volt más választás, mint megmondani az igazat. - Salem-től.
- Salem? – Malachite számára ez a név nem volt ismerős. – Ő kicsoda?
- Ő áll Beacon bukása mögött, - Cinder érezte, hogy Salem tettei felkeltik Malachite figyelmét. - minket is ő vett rá, hogy támadjuk meg Haven-t és biztos vagyok benne, hogy ő gyilkolta meg Leonheart professzort. Egy hatalmas valaki, akihez képest a Vadász akadémiák igazgatói senkik.
- Nem kell nekem bizonygatnod semmit.
- Te viszont, - Cinder jól emlékezett, hogy ő teljesítette az alku rá eső részét. – tartozol egy válasszal. Hova mentek azok, akiket keresek? – Malachite kinyitotta a legyezőjét, egyszerre nyűgözte le és bosszantotta Cinder pimaszsága az esélyei ellenére is.
- Argus-ba. Nem sok Vadász célpontja, de nem hiszem, hogy az lenne a végcéljuk. Szerintem, onnan tovább mennek…
- Atlas-ba! – Cinder végre megkapta a választ, amire annyit vártak Adam-el és Mandy-vel. Már sarkon is fordult, hogy távozzon, de Malachite emberei még nem eresztették. – Válaszoltam a kérdésedre, engedj minket utunkra!
- Még szeretném, ha meghallgatnád az ajánlatomat, Roman Torchwick-al kapcsolatban. – Cinder-nek eszébe jutott, hogy ez egy jó lehetőség lenne maguk mellé állítani Malachite-ot.
- Bosszút akarsz rajta állni?
- Jaj, korántsem. – Malachite csak megrázta a fejét. – Én példát akarok statuálni. Megmutatni az összes ellenlábasomnak és vetélytársamnak, hogy senki sem packázhat velem. Ha élve idehozzátok nekem, azt nagyon meghálálnám, neked is és természetesen, az úrnődnek, Salem-nek is lenne egy új szövetségese Mistral-ban.
- Kezd érdekesen hangzani. – Cinder visszafordult és elmosolyodva hallgatta végig az ajánlatot.
- Leonardo halálával felgyorsultak a terveim, hogy átvegyem a hatalmat Mistral-ban. – Vázolta Malachite. – Néhány hónap, max egy év és elérem, hogy én legyek Haven új igazgatója és a tanács is a kezemben legyen.
- És hajlandó lennél összefogni Salem-el, - Összegezte Cinder és kinyújtotta a kezét. - mindössze Roman Torchwick-ért?
- Tekintsd egyfajta üzleti kezdeményezésnek. – Tisztázta Malachite. - Élve akarom vagy nincs üzlet. – Malachite kezet fogott Cinder-el.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.