Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
Megszólalt a készenléti riasztó az Atlas Akadémián, ami azt jelezte, hogy a Szupercsapat és a többi csapat bevetésre indul. Roman nem törődött a fel-alá rohangáló katonákkal és a fel és le szálló repülőgépekkel, csak azzal törődött, hogy elhagyja az Akadémiát, mielőtt a tábornok meggondolja magát vele kapcsolatban.
Kissé szokatlannak találta, hogy szimplán Ruby kérésére nem csak el lett engedve, de még meg is lett jutalmazva. Lehet, hogy Atlas a leghidegebb kontinensen volt, de érezte, hogy minden egyes itt töltött perccel forróbb lesz a lába alatt a talaj, de egy dolgot mindenképpen meg akart tenni, mielőtt végleg elmegy.
- Hé, Piroska, látom új külsőtök van! – El akart köszönni Ruby-tól és a csapatától, akik épp bevetésre készültek.
- Roman, - Ruby meglepődött a gengszter láttán, de örült is neki. – jó látni!
- Nem úgy volt, hogy elmész? – Érdeklődött Yang, bár a korábbi ellenszenvének már nyoma sem volt.
- Csak nem akartam búcsú nélkül elmenni. – Vont vállat Roman. – Jó volt együtt dolgozni, de most, hogy megkaptam a jutalmam, - Megrázta az egyik kezében lévő aktatáskát és a másik kezében lévő ajándékkosarat, miközben Melodic Cludgel a csuklójára volt támasztva. – az útjaink elválnak.
- Tényleg elhagysz minket? – Weiss is eléggé megszokta a férfi jelenlétét és csalódott volt, amiért így itt hagyja őket.
- Hát, - Roman csak kitárta a kezeit, bennük az aktatáskával és a kosárral. – így fogalmazva elég nagy s*ggfejnek tűnhetek, de igen. Ebben állapodtunk meg, hogy segítek, hogy eljussatok Atlas-ba, cserébe én kapok egy nagy összeget. Így is túl teljesítettem az alkunkat.
- És mit kaptál? – Blake kíváncsi volt, milyen jutalom elégítette ki Roman-t annyira, hogy elhagyja őket.
- 10 millió Lien-t, - Megrázta az aktatáskát és megmutatta az ajándékkosár tartalmát. – és egy ajándékkosarat, tele mindenfélével. – Kibontotta a műanyag csomagolást, hogy szemügyre vehesse a csomag tartalmát. – Itt egy kupon, 10% kedvezménnyel a Schnee Dust Vállalat bármely üzletében, egy drága, ínyenc sajtot, borotvát, testápolót, tusfürdőt, borotvahabot, sampont, kölnit, egy kicsi, műanyag pezsgősüveget tele cukorkával, illatos gyertyákat és egy játékmacit. – Megragadta a plüss macit és rázni kezdte Ruby-nak. – Hé, Piroska, egész jó muri volt eljutni Atlas-ba!
- Azt reméltem, - Ruby elég nagyot csalódott. – velünk maradsz.
- Bolond lennék itt maradni! – Roman kitárta a karjait. – Megvan amit akartam, a pénzből jól elleszek Mantle-ben. Máris van néhány jó ötletem.
- Roman, - Ruby nem akarta elfogadni, hogy elmegy. – szükségünk van rád!
- Igen, - Yang sem akarta, hogy elmenjen. – kiérdemelted a helyet közöttünk!
- Tudod jól, ki ellen harcolunk! – Weiss emlékeztette. - Salem nem fog megállni, el fogja pusztítani a világot, ha nem állítjuk meg!
- Igen, - Blake sem értette. - te magad mondtad, hogy ezért segítesz!
- Ha Atlas olyan erős, mint ahogy Ironwood állítja, veletek az oldalán biztos meg tudja állítani. – Roman hajthatatlan volt. – Emellett, minek törtem magam a jutalomért, ha nem élvezhetem?
- De…
- Emellett, kizárt, hogy én Vadász legyek. Az egyenruha nem az én stílusom.
- Hát akkor, - Ruby szomorú volt, hiszen már nagyon megkedvelte Roman-t. – ég veled és vigyázz magadra. – Kissé sértődött is emellett. – Ehhez értesz a legjobban.
- Hé! - A lányok azon voltak, hogy otthagyják, de Roman még utoljára megszólította őket, mire visszafordultak. – Vigyázzatok a tábornokkal. – Figyelmeztette.
- Huh? – Ruby értetlenül megrázta a fejét.
- A belső riasztóm folyamatosan jelez vele kapcsolatban, amióta megérkeztünk. – Emlékeztette a különleges megérzésére. – Én egész életemben olyan emberek elől menekültem, mint ő. Becsületesség, erkölcs és mások védelme, nagy szavakkal dobálózik, de amint nem áll érdekében segíteni másoknak, biztosan hátat fog fordítani nekik.
Ez volt a vég szava, mielőtt megfordult és elhagyta volna a termet.
Nem is kellett neki több, egyből elindult a hangár felé, ahol nem csak az Akadémiáról, de magából a városból is távozó repülők voltak. Mielőtt fel szállt volna egyre, egy bankautomatához ment és az aktatáskában található pénzt három különböző számlára tette be, arra az esetre, ha valaki letiltaná vagy megpróbálná feltörni.
Természetesen, magánál is hagyott eleget, hogy bizonyos dolgokat tudjon venni magának Mantle-ben, de nem annyit, hogy túl nagy feltűnést keltsen. Az ajándék kosarat betette az üres aktatáskába és úgy szállt fel az egyik repülőre, ami diákokat és civil dolgozókat szállított. Volt annyi esze, hogy ne egyből Mantle-be menjen, hiszen biztos volt benne, hogy a tábornok küldött valakit, hogy kövesse.
Elővette az ajándékkosárból a műanyag pezsgősüveget, amiből elkezdte eszegetni a cukorkákat és nyugodtan hátra dőlve élvezte az utazást. Az első leszálló a város nyugati szélén volt, ahol le is szállt, kezében az aktatáskával, útba igazítást kért a rendőröktől és néhány civiltől, vagy a színházba, a plázába, a moziba, egy másik állomás felé, a bankhoz, a postahivatalhoz és még sok más helyre, hogy bárki is kövesse, ne tudja megállapítani, mi is a végcélja.
Hogy még jobban elkerülje a gyanút, néhány helyre is bement, egy kávézóba, ahol kért egy kis kést, amivel a kosárban lévő sajtot fel tudja vágni és elmajszolni menet közben, egy ruhaboltban, ahol egy új, fehér kabátot vett magának ahelyett, ami a vonatbalesetben elszakadt. A fekete nadrágját és kesztyűjét megtartotta, de a csizmáját inkább egy elegáns bokacsizmára cserélte, ami jobban mutatott és a lyukas, puha kalapját, amit Ruby kilőtt ami nap, egy fekete fedora kalapra cserélte. Egy fekete inget és vörös sálat vett magának.
A másik dolog, amit csinálni akart, hogy a fodrászat szalonba ment, ahol megborotválták, a vörös szakálla eltűnt és újra sima lett az arca és a rosszfiús sármja is visszatért. A haját kimosták és igazítottak rajta, de nem vágatta le, mert megtartotta a lófarkát.
Mivel az ajándékkosarában hozott magával sampont, testápolót, borotvát és habot, így féláron megcsinálták neki.
Új külsővel lépett ki a szalonból és biztos volt benne, ha még követi valaki, akkor úgyis felismeri, ezért, hogy még könnyebb célpontnak tűnjön, ki ült egy padra az utcán, egy sikátor mellett és úgy csinált, mintha várna valakit. Meg is látott valakit, aki azóta követte őt, hogy fel szállt a repülőre az Akadémián.
Egy lány, barna bőrrel, fekete, rövid, oldalra fésült hajjal és természetesen, Atlas-i diák egyenruhában volt. Fiatal volt ugyan, de egyértelműen nem annyira, hogy diák legyen, egyfolytában az óráját nézte és közben írt valamit a Scroll-jába.
Roman elkezdett egy kicsit dobolni az ujjaival a padon, fészkelődni, jobbra-balra kapta fejét, úgy csinálva, mintha idegesen várna valakit, közben folyamatosan a Scroll-ját nézte és látta, hogy a lány, aki őt követte ezt jól látja.
Ezúttal a Scroll-t a füléhez tartotta, mintha telefonálna.
- Hol vagy már?! – Kérdezte hangosan, hogy a lány is hallja őt, de természetesen, nem volt senki sem a túloldalon. – Milyen problémák?! Hol?! Rendben! Ott találkozunk, de tényleg legyél ott az áruval!
Roman eltette a Scroll-t, felállt a padról és elindult, vissza a repülőtérre, ahonnan jött és látta, hogy a lány is követi.
A reptéren nagy volt a nyüzsgés, ami csak megkönnyítette a dolgát, mert könnyen elvegyülhetett a tömegben, de a követője nem adta fel és jött utána.
- Na, végre, megtaláltalak, cimbora! – Megragadta egy fickó vállát, aki teljesen meglepődött. – Itt vártam rád egy ideje! Hol voltál?!
- Öhm… - A férfi, eléggé kínosan érezte magát, hogy Roman ilyen közvetlenül beszélt vele, hiszen az életben nem látta. – azt hiszem… összekever…
- Igaz, - Roman feltartotta a két kezét. – megmondtad, hogy kicsit késel! A lényeg, elhoztad az árut?!
- Igen, - Roman oldalra nézett, látva, hogy a lány most őket figyelte. – tudod mit? Amiért én is elhoztam a 10 millió Lien-t?
- Ne haragudjon, de nálam nincs semmilyen áru… - A férfi egyre kellemetlenebben érezte magát és nem tudta megállapítani, hogy Roman vajon bolond vagy összekeveri valakivel.
- Persze! – Roman mosolyogva kacsintott egyet. – Nincs nálad semmilyen áru, - Kacsintott még egyet. - és nálam sincs 10 millió Lien.
- Nézze, uram, nem tudom, miféle áruról beszél, kérem, hagyjon békén! – A férfinak már kezdett elege lennie.
- Oh, igaz! – Roman kínosan megvakarta a tarkóját. – Nagyon sajnálom! – Kezet fogott a férfival, úgy csinált, mintha elvett volna tőle valamit és zsebre tette volna. – Egy aprócska szívességet kérhetnék?!
- Hát… - A férfi megenyhült Roman könyörgő arcától, de még mindig kínosan érezte magát.
- Vigyázna a táskámra, amíg a mosdóba megyek?! – Fájdalmasan a hasára tette a kezét. – Eléggé rám jött a hasmenés, hiszen reggelire joghurtos lecsót és szilvát ettem!
- Öhm… - A férfinak még csak tiltakoznia sem volt lehetősége, hiszen Roman egyenesen a kezébe nyomta az aktatáskát.
- Az istenek áldják meg a segítségéért! – Roman összetette a két kezét és már futott is a mosdó felé.
Mielőtt még bement volna, a szeme sarkából látta, hogy a lány, aki eddig követte, most a férfival beszélget, még a jelvényét is megmutatta, hogy a hatóságoknak dolgozik.
„Egy fontos szabály, soha ne hagyd, hogy otthagyjanak egy aktatáskával a kezedben."
Könnyebben lerázta Ironwood nyomkövetőjét, mint azt gondolta és gond nélkül felszállhatott egy másik repülőre, ami leviszi Mantle-be.
A nap már lemenőben volt és az elhaló sugarai, ahogy egyre csak halványodtak, narancsszínbe festették az egész havas tundrát és a hegyvidéket is, amiben az a bánya volt található, ahonnan hőseink épp kipucolták a Grimm-eket.
Amint megtudták a jó hírt, az Atlas-i parancsnokság egyből kiküldte a mérnöki csapatát és természetesen, a gigantikus, lebegő, Amity arénát is a bányához irányították. Habár ez biztos nem kerülte el a lakosság figyelmét, a hadsereget és a Vadászokat ez kevésbé érdekelte, hiszen hatalmas diadalt arattak a bánya megtisztításával.
Qrow és a Szupercsapat, akiket az érkező tisztek vártak, haladtak elől, de többiek, a RWBY, JNR és a LLMM csapat nem győzte csillogó szemekkel csodálni őket a bányában végzett hőstetteiknek a látványától.
- Srácok, egyszerűen hihetetlenek vagytok! – Jaune volt az első, aki megkörnyékezte Clover-t, ütögetni kezdett a levegőbe. – Ahogy legyőztétek azt a Szellemet anélkül, hogy megterveztétek volna a taktikát, egyszerűen tudtátok, hogy mit csináljatok!
- Hát, - Clover büszkén a csípőjére tette a kezeit és kihúzta magát. – a Szupercsapat gondosan van kiválogatva, hogy tökéletesen kiegészítsük egymást. Így tudunk az előnyeinkre fókuszálni és a gyengeségeid hátul maradnak.
- Néhányunknak csak előnyei vannak és nincsenek gyengeségei. – Marrow hősiesen pózolt, de amint Elm elnevette magát, mérgesen a nagydarab nőre meredt. – Na, mi van?! Azt gondolod, hogy gyenge lennék valamiben, Elm?!
- Mondjuk, agyban. – Ezen a többiek is jót nevettek, mire Marrow letörve összehúzta magát.
- Te kérdezted. – Tette hozzá Vine.
- Helló. – Nora tágra nyílt szemekkel és csodálva bámulta Elm-et, akinek a harcstílusa és a fegyvere, a hatalmas pöröly, megegyezett a sajátjával. – Nincs szükséged egy új barátra? A párosunk neve lehetne, - Határozott és csillogó szemekkel felemelte a pörölyét és teli tüdőből ordította. - A MENNYDÖRGÉS COMBJAI!
- Tökéletesen kiegészített csapatmunka. – Ruby, hogy elterelje a figyelmet Nora-ról, inkább Harriet-el beszélt. – Oh, igen. – Álmodozva az ég felé nézett. – Én is így akarom fedezni a barátaimat.
- Barátokat? – Harriet értetlenül nézett a lány felé, mintha valami ostobaságot mondott volna.
- Ez nem az iskola, kölykök. – Elm is nevetett, mind Ruby naivságán, mind Nora energikusságán.
- A Mennydörgés Combjai. – Nora még mindig extázisban volt az álomcsapata nevén, ezért Ren a hóna alá kapta és magával vitte a lányt.
- Jó, de amikor annyi mindenen mész át valakivel… - Yang alig hitte el, hogy a Szupercsapat tagjai nem igazán tartják egymást barátoknak. – az csak jelent valamit?
- És csak összemelegedtek egymással? – Lance sem értette.
- El vagyunk, természetesen és számítok is rá, hogy életben tartanak, ahogyan ők is. – Magyarázta Harriet. – De ez csak egy munka. Nem keverjük a kettőt.
Ezzel otthagyta a RWBY és a LLMM csapatot, akik letörve tudták meg, hogy az általuk tisztelt és csodált Vadászcsapat valójában nem kötődik úgy egymáshoz, mint az gondolnák és nem tekintik egymást többnek munkatársaknál.
Elgondolkodtak, vajon ők helyesen teszik, hogy családnak tekintik egymást? Hogyha az egyikük meghalna vagy örökre eltűnne, akkor az helyrehozhatatlan sebet ejtene a szívükön?
- Azt hiszem, értem. – Lance emlékezet, mekkora fájdalmat okozott Lynda halálhíre és Mandy árulása. – Minél jobban szeretsz valakit, annál fájdalmasabb lesz az elvesztése.
- Nem érdekel, mit mondanak, - Yang hallani sem akart arról, hogy az a sok szeretet, amit a csapattársai iránt érez, nem több csak hátránynál. – akkor sem tekinthetünk egymásra csak munkatársakként!
- Így van! – Ruby egyetértett. – Azért vagyunk még együtt és azért sikerült annyi mindenen átjutnunk, mert barátok vagyunk és vigyázunk egymásra.
- A munkáról beszélve, - Clover a tisztek között meglátta Ironwood tábornokot, ahogy egy katonának parancsokat oszt. – hív a kötelesség. – Fáradtan elindult felé, hogy jelentést tegyen. – Ti maradjatok csak itt.
A Szupercsapat nagyban azon volt, hogy jelentést tegyenek a tábornoknak, így ők most nem értek rá, ezért Ruby a csapattársaihoz fordult, hátha nekik van kedvük csinálni valamit.
- Mit akartok csinálni, ha visszaérünk Atlas-ba? Városnézés? Mit látogassunk meg először?!
- Mit szólnál, ha inkább feküdnénk? – Ásított Blake.
- Oh, ne már, srácok! – Ruby látta, hogy a csapata fáradt és inkább pihenni szeretne. – Ez egy nagyszerű alkalom a felfedezésre! Nem csináltunk már ilyet hosszú ideje!
- Ruby, - Weiss emlékeztette a múltbeli kalandjaikra. – pár hete átvágtunk egy egész kontinensen, gyalog!
- Igen, - Tette hozzá Lance. – emlékszel még a Mistral-i nagy utunkra?
- De az csak az unalmas rész volt! – Ruby letörve lehajtotta a fejét.
- Majdnem meghaltunk. -Szólt rá Yang.
- Pf, mintha ez nem lenne így mindennap. – Legyintett Ruby.
- Ami azt illeti, Ruby, - Lance megvakarta a tarkóját. – én szeretnék mutatni valamit, ha visszaérünk.
- Igazán?! – Ruby szemei felcsillantak. – Mit?!
- A sisakom… - Mielőtt Lance folytathatta volna, Qrow szólt nekik.
- Hé, figyelem! – Ironwood felé mutatott, aki épp Clover-el beszélt.
- A csapatkapitányok idetudnának jönni? – Ironwood feléjük nézett. – Valamit szeretnék megbeszélni veletek. Veled is, Qrow. – Amíg Ruby, Lance, Jaune és Qrow felé mentek, addig még egy utolsó parancsot kiadott Clover-nek. – Szükségem lesz rátok itt, de legyetek óvatosak, ha az emberek túl sok Vadászt látnak az üzem körül idegesek lesznek. – Clover csak tisztelgett és már el is ment. – És Clover, ne vidd Marrow-t. – Ahogy beszéltek, látták, ahogy a faunus katona ott pózolgatott és vagánykodott egy másik tisztnek.
- Új problémák Mantle-ben? – Érdeklődött Qrow.
- Sajnos, inkább ugyanaz. – Ironwood fáradtan sóhajtott, elővette a Scroll-ját és egy férfi rendőrségi fényképét mutatta, mellette pedig a holttestét. – Valaki Mantle-ben meggyilkolja a közösség vezetőit, aki Atlas ellen felszólal. Különösen azokat, akik ellenem szólalnak fel. Elsőnek nem tűnt mintának, de ez már a harmadik ilyen fajta gyilkosság az elmúlt héten.
- Szerintetek, Salem keze van a dologban? – Aggódott Lance.
- Az, hogy az ellenzéked meghal Mantle-ben, elég rosszul látszik és kicsit félreérthető jeleket sugároz a népnek. – Qrow is biztos volt benne, hogy valaki fel akarja szítani a gyűlöletet Ironwood ellen.
- Nem izgat, - Ironwood eltette a Scroll-ját. – hogy minek látszik a nép szemében, de komoly zavargást okoz. Úgy érzem, valaki megpróbál besározni engem és kiterjeszteni egész Atlas-ra. – Mindenki aggódott, hiszen tudják jól kire vall ez a taktika. – És működik.
- Hát, - Vont vállat Jaune. – ha az embargó miatt nem lenne mindenki dühös, talán nem hibáztatnák magát olyan hamar mindenért. – Ironwood dühösen összehúzta a szemeit és Jaune idegesen megköszörülte a torkát és kihúzta magát, hiszen a felettesével beszél. – Uram!
- Nem. – A tábornok fáradtan sóhajtott. – Igazad van. – Megdörzsölte a homlokát. – A dolgokat Mantle-ben… egy kicsit nehéz kezelni az utóbbi időben. Nem vagyok vak Mantle-el kapcsolatban és valójában pont erről akartam veletek beszélni. – Felnézett az Amity arénára. – A mobil kommunikációs torony elindításával és a sok feszültséggel Mantle-ben úgy hiszem, sok jó dolog van, amit a csapataitok tehetnének. – Hirtelen, a fülében lévő rádió megszólalt, bekapcsolta, de teljesen megdöbbent attól, amit hallott benne. – Mi?! Máris?! Itt?! – Egy váratlan esemény, amire nem számított. - Nem, rendben van. Engedjétek leszállni. Magam tárgyalok vele.
- Még több probléma Mantle-ből? – Találgatott Qrow.
- Nem. – Ironwood látta, hogy egy magángép, amilyenje csak a leggazdagabbaknak van, épp leszállni készül a bánya közelében. – Ez egy probléma Atlas-ból. – Közvetlenül a tábornok előtt szállt le, a gépen a Schee Dust Vállalat címere volt látható és amint a rámpája leért a földre, az ajtaja is kinyílt, de a gép fényűző és elegáns külleme valójában az ideges utasával teljes mértékben ellentétben volt.
- Tisztázásképpen, James, - Egy borzasztóan dühös, elegáns, fehér öltönyös férfi jött ki belőle, fehér, hátra fésült haja és elegáns bajsza volt, de olyan haragosan sétált a tábornok felé, hogy mindennemű etikettnek ellentmondott. – először, ezzel az értelmetlen embargóval tönkre teszed az üzletem, másodszor, van képed lefoglalni a tulajdonomban álló magán ingatlant?! – Egyenesen Ironwood elé állt. – Amint a Tanács ezt meghallja…
- Tisztázásképpen, - Vágott a szavába a tábornok, aki teljes mértékben megőrizte a hidegvérét és hivatalos maradt. – már értesítettem a Tanácsot. Ugyanis, - A bánya körül dolgozó járművekre, gépekre és emberekre mutatott. – ez egy nagyon fontos, titkosított katonai művelet, így nem is volt szükség szavazásra.
- Nem volt szükség szavazásra?! – A férfi egyre dühösebb lett.
- Talán fel akarja eleveníteni a Tanács törvényt, mielőtt elveszíti a soron következő választást, Jacques? – Magyarázta a tábornok, de a hangjában ott volt a fenyegetés. – Most, megkérném, hogy távozzon. Csupán udvariasságból fogadtam. A következő alkalom nem lesz baráti fogadtatás.
- Látom, - Jacques, habár visszább vett, de egyáltalán nem hátrált meg és ő maga is fenyegetően meredt a tábornokra. – kezdet elfelejteni, hogy kik is az igazi barátaid. Meg fogom szerezni azt a Tanácsi helyet, James és utána, talán még a te… - Mielőtt folytatta volna, meglátott valakit, a vitára idegyülekező Vadászok és katonák közül, akire egyáltalán nem számított. – Weiss… - A lányát, Weiss látta meg, aki szigorúan és lenézően bámult az apjára. – Te… - Ahelyett, hogy átölelte vagy kifejezett volna, legalább egy szikrányi örömöt, hogy a lánya él és épségben van, inkább csak egy újabb politikai lehetőséget látott benne. – Belerángattad az eltűnt lányomat a cselszövésedbe?! Mióta tért vissza Atlas-ba?! Winter tud róla?!
- Az én döntésem volt, hogy itt legyek! – Weiss egyszerűen nem bírta tovább hallgatni az apja álszent prédikálását és a tiszteletlen viselkedését a tábornok iránt, aki mindent azért tesz, hogy egy szörnyű gonosztól védje meg a népét és még egy szikra hálát sem mutat felé. – Ahogy az én döntésem volt az is, hogy elmentem! – Dühösen az apjára nézett. - Vagy talán elfeledkeztél róla?
- Ha azt hiszed, - Jacques csak ingerülten nézett a saját lányára, mintha csak egy bosszantó parazita lenne, aki zavarja a politikai munkáját. – hogy elfelejtettem bármit is, lányom, akkor tévesen ítélted meg az apádat!
- Hidd el, - Weiss bátran állta az apja szigorú tekintetét. – pontosan tudom, milyen ember vagy.
- Hogy mersz velem így beszélni?! – Jacques már azon volt, hogy felpofozza a lányát. – Ne akard, hogy…
- Hogy mit, Jacques? – Ironwood szigorúan rászólt, tudatosítva, hogy Weiss már az ő védelme alá tartozik és ha kezet merészel emelni, könnyedén letartóztathatja hivatalos személy elleni támadásért.
Miután rájött, hogy itt most nem nyerhet, Jacques csak megnyugodott, megigazította az öltönyét, vett egy mély levegőt és kihúzta magát.
- Tudod, - Jacques ügyet sem vetett a tábornokra, ezért inkább egy másik, szomorú arcát mutatta a lányának. – az anyád nagyon szomorú volt, amiért elmentél. – Egyértelműen bűntudatot akart kelteni a lányában, ami szemmel láthatóan működött. – Napokig el sem hagyta a szobáját. – A mellkasára tette a kezét, ezzel is növelve Weiss bűntudatát, nem hezitálva a felesége problémájával előhozakodni ennek érdekében. – Tudod milyen, amikor ilyen zaklatott.
A csapata és a barátai, főleg Jaune, látták, milyen hatással van ez az ember a saját lányára és az egyetlen, amivel törődik, hogy érzelmileg manipulálhassa.
- Tudtam, - Jacques önelégülten mosolygott Ironwood-ra. – hogy egy nap átléped a határt. – A tábornok rezzenéstelen, szigorú arccal nézett a politikusra, aki kedvesen bámult rá, de a szemében tisztán lehetett látni a kapzsiságot és a hataloméhséget. – Nem azért jöttem, hogy egy elhagyott bányáért könyörögjek, hanem azért, hogy köszönetet mondjak, amiért személyesen adtad nekem a kötelet, amivel felakaszthatlak.
Weiss, ahogy hallgatta az apja beszédét, szörnyű bűntudat uralkodott el rajta, de Blake a bal, Ruby a jobb kezét fogta, amíg Yang a bal vállára és Jaune a jobb vállára tette a kezét, jelezve, hogy ők itt vannak neki és bármikor számíthat rájuk.
- Ezt még megbánod. – Figyelmeztette a tábornokot Jacques. Végignézett a RWBY csapaton és Jaune-on és egyértelmű volt, hogy mennyire lenézi őket és Weiss-t, amiért ennyire ragaszkodik hozzájuk. – Szóval, ők a kis barátaid, akikért mindent eldobtál?
- Nem a barátaim. – Weiss bátran előre lépett, továbbra is állta az apja tekintetét és rájött, hogy számára a RWBY csapat egy olyan dolgot jelent, ami az előtte álló férfi soha nem lesz és nem is volt. – A családom. – Végül Jaune-ra nézett, akitől több szeretet kapott az elmúlt néhány héten, mint a tulajdon apjától egész életében. – Ő pedig, a pasim, akit szeretek.
Jacques még egy utolsó, dühös pillantást vetett a lányára, a csapatára és a fiúra, akikre úgy tekintett, mint egy csapat tolvajra, akik ellopták tőle, nem a lányát, hanem egy fontos eszközt a politikai manőverezésre, majd megfordult, elsétált a tábornok mellett és egy szó nélkül fel szállt a magángépére, az ajtó becsukódott mögötte, felemelkedett, elhagyta vele a bánya területét és visszarepült Atlas-ba.
Weiss csak megkönnyebbülve sóhajtott fel, miután biztos volt benne, hogy az apja elment és egy darabig nem jön vissza. Átölelte Jaune-t, aki érezte, hogy a lányt mennyire felzaklatta ez a találkozás és egy csók után már meg is nyugodott.
- Weiss?! – Winter, aki szigorúan félbeszakította a pár csókolózását, egy szállítóról szállt le. – Remélem, nem zavartam meg semmit. – A fagyos nézésével kis híján felnyársalta Jaune-t.
- Nem csináltam semmit csak… - Jaune rémülten kihúzta magát és magyarázkodni kezdett, de Weiss leállította.
- Most jelensz meg, Winter? – Gúnyosan mosolygott a nővérére. – Épp lemaradtál apánk látogatásáról.
- Nem mondanám, hogy nagyon szomorú lennék emiatt. – Winter sem érzett több szimpátiát az apjuk iránt. – Gondolom, - Jaune-ra nézett. – ő sem nyerte el a tetszését.
- Nem, - Weiss támogatón átölelte Jaune-t. – de ő legalább itt volt velem és támogatott.
Winter rájött, hogy Jaune most olyan dolgot tett Weiss-ért, amiről úgy érezte, hogy az ő kötelessége kellene, hogy legyen. Hiszen, megesküdött, hogy megvédi és támogatja a húgát az apja manipulációja és érzelmi zsarolásai ellen, de amikor megtudta, hogy az apjuk idejön, egyszerűen megtett mindent, hogy lekésse a találkozást, kitéve Weiss-t annak az embernek, akitől a legjobban óvni akarja.
- Igazad van. – Winter elismerte, hogy hibázott és meghajolt Jaune előtt. – Köszönöm, hogy itt voltál a húgomnak.
- Szóra sem… - Az örömteli pillanatot Penny szakította félbe azzal, hogy ágyúgolyó módjára becsapódott a földbe, a becsapódás lökéshulláma hátra lökött mindenkit.
- Meglepetés! – Egy halom, zöld konfettit dobott az égnek és zölden kivetítette, hogy „Gratulálunk" feliratot. Miután kínos csend lépett életbe, szétnézett a többiek rémült arcán, rájött, hogy kicsit korán kezdte az ünneplést. – Öhm… még nem kezdtük el? – A feliratot is kikapcsolta.
- Mint látható, - Winter idegesen megdörzsölte a homlokát. – még nem!
- Mégis mit? – Ruby értetlenül állt fel.
Aznap éjszaka az Amity tornyot elrejtették a bánya belsejében, magas őrizet alá vették és a tábornok egy nagyon fontos dolog miatt hívatta magához hőseinket egy fontos bejelentésre.
Az aréna belseje olyan volt, akárcsak régen, a négy nemzet címere volt látható a pálya mind a négy oldalán, középen volt egy emelvény és a nyolcszögalakú pályát körül vette egy lelátó. Habár a hely ismerős volt számukra, olyan, mintha már évek óta nem jártak volna itt és a sok sötétség úgy hatott, akár egy kísértetház.
A pálya közepén lévő emelvényen gyűltek össze, ahova reflektorfényekkel világítottak, Ironwood, Winter és Penny a diákokkal szemben álltak és a tábornok belekezdett a beszédébe.
- Magától értetődő, - Ironwood előre lépet. - hogy ez az aréna fontos mindannyiunk számára és csak úgy illik, hogy itt gyűljünk össze. Most, amikor a világnak a legnagyobb szüksége van az összefogásra, mint valaha. Az út, amit megtettetek az első találkozásunk óta nem volt könnyű. – Elkezdett fel-alá járni, miközben Penny izgatottan és türelmetlenül ugrándozott egy helyben, kezében egy Scroll-al, hogy Winter-nek kellett a vállára tennie a kezét, hogy leállítsa. – Harcoltatok az iskolátokért és a barátaitokért Beacon-ben. A világért és az ártatlanokért harcoltatok a Haven Akadémiánál és még sok más helyen. Olyan szörnyűségekkel néztetek szembe, amit mások el sem tudnak képzelni. Ez a magatartás nem diákokra vall. – Megállt és újra a fiatalok szemébe nézett. – Ez a magatartás inkább vall… Vadászokra és Vadásznőkre. – Biccentett Penny-nek, hogy elérkezett az idő, aki izgatottan fogta a kezében Scroll-t és ahogy elsétált a barátai előtt, megnyomott egy-egy gombot és minden egyes gombnyomás után, az illető egy pittyenést hallott a Scroll-jából.
- Várjunk, ez…? – Ren alig hitt a szemének, amikor megnyitotta az eddig diákigazolványát és döbbenten tapasztalta, hogy átváltott Vadászigazolvánnyá.
- Megkapjátok a Vadászengedélyeteket. – Válaszolt Winter. – Még ma.
- Tudom, hogy egy kicsit előre haladtunk, - Folytatta Ironwood. – de a Testvérek a tanúi, hogy igenis kiérdemeltétek. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam semmi ünnepélyesebbet csinálni erre az alkalomra.
- Ez most komoly? – Lance alig hitt a szemének, amikor meglátta a saját Vadászengedélyét.
- Én… - Ruby is csak a száját tátotta. – Mi… - Végül magához tért a sokkból. – Megtisztel minket, Ironwood tábornok. De tényleg nem kell…
- Kérlek titeket! – Ironwood hallani sem akart arról, hogy visszautasítsák. – Salem fenyegetése még mindig itt van és a feszültség is növekszik a királyságban. Természetesen, a legmegbízhatóbb harcosokra van szükségem az oldalamon. Annyira szerencsés vagyok, hogy mindnyájan itt vagytok. – Rámosolygott a fiatal Vadászokra. – Semmi baj. Ez egy nagy pillanat és mi lenne jobb mód, mint itt ünnepelni? – Felnézett az aréna fölött lévő zöldeskék északi fényre ambíciósan. – Amint a torony és a kommunikációs hálózat újra helyreáll és működőképes lesz, beszélünk a világnak Salem-ről és szembe szállunk vele, bármit is hozzon a sors. Együtt. – A fiatalok, habár örültek, hogy megkapták az engedélyüket, nem tudták, hogy a tábornok akar-e még mondani valamit, ami miatt kissé kínosan érezte magát. – Ez… minden… amit akartam. Ha megbocsájtotok, nekem vissza kell mennem, hogy menjen a művelet… - Szívesen maradt volna, hogy kiélvezze velük ezt a pillanatot, nem tudta, hogy illene-e és nem is nagyon volt ideje maradni. – Azért élvezzétek csak a tortát. – Azzal megfordult és Winter-el együtt elhagyták az aréna pályáját.
- A beszédjeinek a lezárása javul, uram! – Penny kacsintva biztatta a tábornokot, bár eredménytelenül.
Nehéz lett volna szavakba önteni bárkinek is, amit abban a pillanatban éreztek, amikor az érvényes Vadászengedélyeiket nézték.
- Azok után, amit keresztül mentünk, - Yang volt az első, aki megtörte a csendet. – majdnem elfelejtettem, hogy ez az, amit akartam a kezdetektől fogva.
- Amikor Beacon elesett, - Blake csatlakozott. – nem gondoltam, hogy erre még valaha is sor kerülhet.
- Szinte jelentéktelennek tűnik. – Weiss sem érezte többnek porhintésnél.
- Anyukám nagyon büszke lenne rám, - Mike még csak álmodni sem mert róla, hogy valaha megkapja, az engedélyt. – de nem tudom, hogy én büszke vagyok-e magamra. Nem érzem, hogy bármit is tettem volna azért, hogy az enyém lehessen.
- Ugyan, Mike, - Lance a kövér barátja vállára tette a kezét. – a te adottságaiddal kevesen mertek volna egy ilyen kalandba belevágni!
- Még kevesebben túlélni. – Tette hozzá Ruby, mire néhányan fel is nevettek, de ez egy visszafogott nevetés volt, mintha csak azért tennék, mert muszáj, nehogy megőrüljenek.
- Ne már, srácok, - Qrow volt az, aki megpróbálta feldobni a többiek hangulatát. – örüljetek egy kicsit! Élvezzétek ki, hiszen kiérdemeltétek.
- Végre! – Nora hangosan felrikkantott. – Valaki kimondta! – Teljesen elhatározott volt. – Végezzünk pár tortával! Mert én két szeletet is simán megeszek, mielőtt Ren akár belekezdhetne az elsőbe! – Megőrülve és versenyezve meredt a többiekre. – Ki szerint nem tudok?! Ki szerint?!
- Nora, - Ren volt az egyetlen, aki megmerte mondani neki. – erről senki nem vitatkozik veled.
A torta csodálatos volt, egy nagy, lapos torta, világoskék cukormázzal bevonva, amikbe színes szóró cukorkák voltak itt-ott elrejtve, az alján világoslila tejszínhabbal volt kerítve és a közepén Atlas címere volt. A nagy tortát Penny vágta fel, egyenlő darabokra a kardjaival és mindenki kapott egy szeletet, Nora és Mike esetében, legalább 6-ot mindketten.
A lány tényleg megevett két egész szeletet, mielőtt Ren akár csak belekezdhetett volna az elsőbe, de Mike nem adta fel és egy komoly evőverseny vette kezdetét közöttük.
Penny érdekesnek találta Yang mechanikus karját, Yang felajánlotta, hogy kezet fog vele, de amint Penny rámarkolt, Yang kikapcsolta a karját tartó pecket, elhúzta a karja maradékát és úgy tűnt, mintha Penny lehúzta volna a lány karját. Nora és Yang csak nevettek, mert korábban is elsütötte már ezt a viccet és Penny is szórakoztatónak találta.
Blake és Yang, mivel már egy pár voltak, nem győztek egymással selfie-ket készíteni, amíg Weiss és Jaune inkább egymást etették meg a tortáikkal.
- Szerinted melyikük fog nyerni? – Lance kíváncsian bökte meg Ren-t, miközben nézték, ahogy Mike és Nora már a 8-ik szelet tortán is túl vannak.
- Nem láttad Nora-t enni. – Ren biztos volt benne, hogy a lány nyeri meg a versenyt. – Beacon-ben mindennap azért kellett korán felkelnem, hogy időben elegendő palacsintát süthessek Nora-nak, mert, ha nem, mindent megtett, hogy felverjen.
- Most ugye viccelsz? – Lance annyit tudott, hogy még Beacon-ben Nora nagyon szerette a Ren által készített palacsintákat, de ez már hihetetlen volt a számára.
- Bár viccelne. – Jaune is túlságosan is jól emlékezett rá.
A JNPR csapat az igazak álmát aludta a kollégium szobájában, egy kellemes, szombati hajnalban, de ezt a békés csendet észveszejtő csörömpölés, rengés, csapkodás, törés és zúzás rázta fel.
- Mi ez?! – Jaune rémülten fordult ki az ágyából.
- Megtámadtak?! – Pyrrha sem tudta mi történik.
- Már megint?! – Ren szemei is riadtan pattantak ki. – Nora, most komolyan?
- Oh, - Nora a hamis és édes hangját vette elő. – felébresztettelek? – A pörölyével egy halom üres tányért, poharat és porcelán vázát tört ripityára.
- Mit művelsz, Nora?! – Jaune nem értette, a lány miért zajong ennyit kora reggel.
- Nora palacsinta reggelit akar. – Ren kidörzsölte az álmosságot a szeméből.
- Jaj, Ren, - Imádnivalóan összekulcsolta a kezeit és ráfektette a fejét. - honnan jöttél rá?!
- Megérzés, - A fiú már túl jól ismerte a lányt. - ami még annyit hozzá tesz, ha nem látok hozzá azonnal, akkor a reggeli zajongás tovább fog folytatódni.
- Tégy próbára! – Nora egy mániákus vigyorra levett egy ponyvát, ami alatt 12 óriási utazóláda volt, tele mindenféle törékeny, csörömpölő tárggyal, amiket Nora össze is fog törni, ha Ren nem kezd el azonnal palacsintát sütni.
- Ren, - Jaune rémülten nyelt egyet. – kezdj el palacsintát sütni!
- Te jó ég! – Lance nem tudott se köpni, se nyelni és nem tudta, a döbbenettől vagy a rémülettől.
- Csak egy párszor csinálta meg, - Ren csak megvonta a vállát. – de utána már magamtól is fel tudtam kelni.
Ruby örült, hogy megkapta a Vadászengedélyét, de nem érezte többnek egy darab papírnál és inkább ki ült a lelátóra és onnan nézte az ünneplő barátait.
- Nagy nap ez neked, mi, kölyök? – Qrow odaült mellé.
- Hát… - Ruby nem is tudta, mit mondhatna. – határozottan sok, hogy felfogjam.
- Melyik rész? – Nevetett Qrow. – Hogy végre, megérkeztünk Atlas-ba rész, hogy megszerezted az engedélyed rész vagy, hogy nem mondtál el mindent Ironwood-nak rész? Vagy… az összes egyszerre?
- Az összes egyszerre. – Nevetett Ruby is. – Én csak próbálom azt tenni, amit helyesnek tartok, de nem igazán tudom megmondani, hogy ami a legjobb, az helyes-e. Vagy, hogy különbözök-e Oz-tól? Roman azt mondta, hogy a világon senki sem tudja, mi helyes és mi nem és az, aki azt állítja, hogy tudja, valójában hazudik. Szerinted, igaza volt?
- Ruby, - Qrow bízott a lányban. – Oz a teljes igazságot csak magára bízta. Te bízol másokban és emellett meg is bizonyosodsz, hogy ki is érdemlik. Az első kérdésedre a válasz, hogy igen, te más vagy, mint Oz.
- Köszi.
- Ami a másikat illeti, - Qrow csak megrázta a fejét, valahányszor Roman jutott az eszébe és az, amilyen hatással van Ruby-ra, bosszantotta. – tudod jól, hogy nem kedvelem Roman-t és ennek ehhez semmi köze, de szerintem, ebben téved. Az emberek általában tudnak különbséget tenni attól, ami helyes és helytelen, de a döntéseiket sok minden befolyásolhatja. Egy dolog tudni és egy másik dolog meg is tenni azt, ami helyes.
- Ez, - Ruby újra elővette a Vadászengedélyét és még mindig nem bízott magában. – azt mondja, hogy Vadásznő vagyok, de nem érzem, hogy többet tudnék, mint amit Beacon-ben.
- Hm, - Qrow pontosan tudta, miről beszél. – ez az érzés soha nem múlik el. Anyád, Summer nagyon büszke lenne rád. – Ruby boldogan elmosolyodott.
- Az… - Ruby régóta eltemetett egy kérdést, amire nem tudta, hogy valaha is akarja-e tudni a választ, de most újra előjött. – utolsó küldetése… az is Oz egyik titka volt?
- Hm, - Qrow visszaemlékezett a régi időkre a STRQ csapattal és beleborzongott, hogy mennyi mindent nem tudtak. – azokból sok volt a mi időnkben. De az az egy, Summer titka volt. Senkinek nem mondta, hogy hova megy. – Qrow felnézett a csillagos égre, ahol tisztán lehetett látni az északi fényt. – De amikor nem jött vissza, Ozpin sem tudott többet, mint én és Tai. És még mindig nem tudjuk mi mindent rejtett el előlünk az évek során.
- Szerinted, mit csinált volna, – Ruby mindig elszomorodott, ahányszor csak az anyjára gondolt. – ha megtudta volna az igazságot Salem-ről? Hogy nem lehet elpusztítani?
- Ment volna tovább, szerintem. – Qrow rámosolygott a lányra. - Akárcsak te. – Átölelte, magához húzta és egy csókot nyomott a feje búbjára. – Mindig ő volt a legjobb közöttünk. Eléggé izgága, - Nevetett egyet, amikor egy kellemes és vicces emlék jutott az eszébe. – de én bírom az izgágákat.
- Na! – Ruby nevetve oldalba könyökölte a nagybátyját, akinek a hangulata sokat javult, amióta Atlas-ba értek
- Hé, Ruby! – Yang szólt a húgának. – Gyere, ezt nézd meg!
Ruby, amint meglátta mit akar mutatni neki, egyből odarohant és alig hitt a szemének.
- Oh istenem, ez egy küldetés tábla?! – Az előtte álló digitális kijelző szinte elvarázsolta. – És most már alkalmazás?! – Nem győzte lázasan és őrült módjára nézni a lehetséges küldetéseket. – Lovagolhatunk egy Magoliath-ot?! Megállíthatunk egy földalatti bűnszervezetet?! Akár még… - Magára húzta a vörös köpenyének a csuklyáját és elváltoztatta a hangját, hogy sötétebbnek tűnjön. – be is épülhetnénk? LÉGYSZI! – Izgatottan rángatta Penny-t, de az aréna egyik oldaláról az újonnan jöttek félbeszakították.
- Hé, srácok, érzitek ezt? – A Szupercsapatból Marrow, Vine és Elm jöttek be. Marrow körbe szimatolt. – Friss húsnak tűnik.
- Furcsa. – Vine is szimatolt. – Én nem érzek húst.
- Hát én sem. – Ren is szimatolt és csalódott.
- Tudjátok mit? – Marrow csak megforgatta a szemeit, látva, hogy a két társa egyáltalán nem érti a viccet. – Mindegy.
- Tisztázzuk, - Elm alig hitte el, amit látott. – alig egy órája vagytok hivatalos Vadászok és máris küldetést akartok?!
- Ami azt illeti, - Weiss elővette az engedélyét. – hivatalosan… - Csalódottan lehajtotta a fejét. – 57 perce vagyunk Vadászok.
- Szeretnélek mindannyiótokat emlékeztetni, hogy az igazi és a küldetés, amelyik elsőbbséget élvez a kommunikációs torony sikeres elindítása.
- Igaz, - Ren egyetértett vele. – de ettől még folytathatjuk az edzést és a gyakorlást, miközben segítünk a királyság lakosainak.
- Oh, - Elm szívét melengette, amit hallott. – a fiatalok lelkesedése!
- Hát, - Marrow megvonta a vállát. – ezzel nehéz vitába szállni. – Odament a tábla elé. – Hadd mutassam meg hogyan működik. – Ki is választott egy küldetést. – Áh, itt van fontos. Ki akar önként jelentkezni?
- Igen!
- Én!
Mindannyian egyből felemelték a kezüket.
- Szükség van valakire, - Marrow ismertette a feladatot. - aki kisgyerekeket kísér a Mantle napközibe. Különösen nem veszélyes, de szülők nagyon nyugtalanok és ez vonzhatja a Grimm-eket. – Mindenki letette a kezét és Marrow azt a szerencsétlent választotta ki, akinek ez utoljára sikerült. – Gratulálok, tiéd a megtiszteltetés… - Hirtelen nem jutott az eszébe a neve. – Juan… Jon… Jim?
- Közel, azt hiszem. – Jaune számára nem ez volt álmai Vadász küldetése, de tudta, aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. – Hűha, az első, hivatalos Vadász küldetésem.
- Következő, - Elm félrelökte Marrow-t és ő választotta ki a következő küldetést. – egy alfa Sabyr, ami szabadon garázdálkodik a Mantle csatornákban! Két bátor harcosra van szükségünk, hogy elintézzük! – Erre már mindenki felemelte a kezét.
- Mi?! – Jaune nem értette, hogy a többiek miért mehetnek izgalmas küldetésre, amíg neki gyerekeket kell felügyelnie. – Én erre miért nem kaptam lehetőséget?! – Választ nem kapott, csak kinevették.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.