Előszó!
Üdvözlöm minden kedves, potenciális olvasómat! Amit itt olvasni fognak az egy általam írt rajongói történet, mely egyben a legelső magyar nyelvű Ghost In The Shell Fanfiction is ezen az oldalon! Ez a sztori már jó ideje készülget és az igazság az, hogy még bőven van munkám vele, de végre legalább eljutottam oda, hogy valamelyest alakot öltsön :D Idővel tervezem angolul is kiadni. Talán páran biztos megkérdezik majd: "Miért csinálom ezt?".
Nos a kérdés jogos, hiszen (tudtommal) nem sok magyar GitS rajongó van és alapból nem is hiszem, hogy ezt itthon túlzottan olvasni fogják majd. De a válaszom egyrészt az, hogy: "Mert megtehetem.". Továbbá mert szeretem ezt a sztorit és nem igazán vagyok hajlandó elfogadni, hogy a Solid State Society-vel (illetve valójában a SAC_2045-tel, de én azt nem igazán tekintem kánonnak) véget ért. Szeretem ezt a világot és a benne szereplő karaktereket és szeretnék nekik egy nekem tetsző, "méltó" befejezést adni. Továbbá így nekem is könnyebb, hiszen magyarul megírva könnyebben fogom majd tudni angolra fordítani.
Mikor elkezdtem ezt a sztorit kigondolni, akkor még a SAC_2045 nem jelent meg. Azóta sokat variáltam vele és bár végső soron tervezek a 2045-ből is sztori elemeket, koncepciókat és kisebb-nagyobb szerepekben karaktereket felvonultatni - némelyiket más személyiséggel, háttérsztorival felruházva, némelyiket meghagyva eredetiben -, de ettől függetlenül nem igazán nevezném ezt a fanfic-et egy SAC_2045 rewrite-nak/újra gondolásnak. Sokkal inkább egy attól független folytatásnak, mely egyébként a Solid State Society eseményei után veszi fel a vonalat, meghagyva a szokásos két éves időugrást - Az első évad 2030-ban, a második 2032-ben, a Solid 2034-ben, ez a fanfic pedig 2036-ban folytatja tovább a történetet.
Továbbá valószínűleg lesznek benne referenciák a Stand Alone Complex világában játszódó videojátékokra és novellákra is, de mivel ezeket (külföldön is) inkább csak a hardcore fanok vágják (mint én :DD) így majd igyekszem ezeket minimalizáltan, csak amolyan "háttérelemként" használni és valószínűleg majd egy az adott fejezet végén is bővebben kifogom őket fejteni.
Mint azt említettem, sok meló lesz még ezzel, emellett pedig sok mással is elfoglalt vagyok, így aztán nem tudom milyen sűrűn fogom ezt a sztorit update-elni, de azért igyekezni fogok. Addig is jó olvasást kívánok mind ehhez, mind pedig majd a további fejezetekhez!
Köszönöm
TakyMason
„Idézet."
"Beszéd."
"Gondolat. Kiberaggyal történő kommunikáció."
"Újságcikkek, E-mail-ek, stb."
Egyéb megjegyzés: Mivel nagy angolos vagyok, így "angolosan" is fogok írni, tehát nem a - jelet használom párbeszédeknél és hasonlóknál, hanem az " jelet. Továbbá ha egy karakter teljes nevét leírom, akkor a Keresztnevét fogom először és csak utána a Vezetéknevét. Ezen kívül bár nem fogom elhanyagolni az olyan megszólításokat, mint az Úr, Hölgy, -san, -kun, stb., de inkább a Mr., Mrs., stb. megszólításokat fogom előnyben részesíteni ;)
„A nem is olyan távoli jövőben az egyesült hálózatok a csillagokig nyúlnak, elektronok cikáznak keresztül-kasul a világegyetemben. A fejlett technika azonban még nem törölte el végleg a nemzetek közti különbségeket."
„A hálók irányítanák a tudatot, amíg az egyedülálló egyéneket még nem konvertálták át adatokká elégséges szinten ahhoz, hogy saját komponenseikkel egységet alkossanak."
„Egyre többen állítják, hogy a Net végtelen és határtalan. Azt azonban már kevesen gyanították, hogy ennek okán egy új, álmunkban sem gondolt társadalom már születési folyamatban van."
2036. Ősz
Kamiyama JSDF Katonai Bázis
Valahol New Port City (Niihama-shi) Közelében, Japánban (Hjógo Prefektúra)
"Ébredjen, Mr. Hisaragi! Már elég sokáig aludt."
Mint derült égből villámcsapás! Oly hirtelen kezdte meg fokozatos ébredését - sőt inkább már újjászületését - ezen mondatok hallatán egy férfi, kinek szelleme miután hosszú ideig a Neten tartózkodott, most újra a fizikai világban láthatta meg a napot. Az emberi alakra formált géptestének rendszere, melyben szellemét épp elhelyezték, lépésről lépésre életbe lépett. Mesterséges szemeiben újra felvillantak azok az ismerős neon betűk és számok. Ez a Hisaragi-nak nevezett személy látszólag ismét a régi műtestében találhatta magát.
Ám mindez akarata ellenére történt és a titokzatos 'feltámasztója' nem elég, hogy visszakényszerítette őt a fizikai világba, de még a valódi családnevét is ismerte! A kiborg férfi egy pillanatra eltöprengett, de fogalma sem volt, hogy ki lehet ez a rejtélyes alak. A hangja alapján - feltéve, ha ez a valódi hangja volt - férfi lehetett, de nem volt ismerős a számára. És mivel a titokzatos idegen csak hangkommunikációt használt, így Hisaragi a kiberagyában nem kapott róla vizuális megjelenítést. Megfordult a fejében, hogy megpróbálja meghekkelni a rejtélyes illetőt, de végül arra jutott, hogy egy ennyire felkészült fickót nem lenne érdemes. Csak magának ártana vele. Így aztán a visszahozott kiborgnak bár sok kérdése volt, úgy döntött ezeket későbbre halasztja.
Barna szemeit lassan kinyitva egy falba épített állótartályban találta magát. Egy szobában, melyben helyet foglalt még néhány, az övével ellentétben gazdátlan műtest. Hirtelen a tartály melyben tartózkodott kinyílt, így már nem volt mi stabilan tartsa őt, ezáltal a férfi önkéntelenül a tartály előtt elterülő kemény kőpadlóra hasalt. Hiába a sok éves tapasztalat, hiába ugyanaz a test, ha hosszútávú kihagyás történik, akkor kell egy kis idő, míg valaki újra megszokja ezt az emberi alakká formált, szintetikus szerkezetet, mely minden műtestű ember földi életének elengedhetetlen alappillére.
Miután pár perc elteltével már képes volt feltápászkodni kényelmetlen pozíciójából, szemeivel elkezdte jobban szemügyre venni a helyet. Amennyire megtudta állapítani, ez egy katonai bázisnak a műtesttároló raktára lehetett. Hogy okosabb legyen, megpróbált a kiberagyával hálózatra kapcsolódni.
"Hasztalan! A kiberagyát offline módra zártam, hogy még véletlenül se találjanak önre, miután kiszabadul!" szólt rá az idegen hang, így Hisaragi ennek tudatában úgy döntött, hogy inkább nekiáll felderíteni műteste állapotát.
"Ez, amin keresztül most magához beszélek egy privát link csak mi kettőnk között. Bár közel vagyok, a kilétemet még nem szeretném felfedni. Oh, egyébként egy régi barátja üdvözletét küldi! Gondolom már észrevette, hogy a lejárt szavatosságú teste kapott néhány újítást, továbbá a fölöslegesen sok mikrogép mennyiséget is lecsapoltuk belőle. A beszerzés nem volt nehéz, a becsempészés már annál inkább." mosolygott utolsó mondatán a rejtélyes hang.
Közben a kiborg férfi befejezte felújított testének felderítését. Kétségtelen, valóban nem kevés újítást kapott mind funkciók, mind pedig 'játékszerek' terén! Emiatt pedig még inkább furdalta a kíváncsiság, hogy vajon miféle terveik lehetnek vele azoknak, akik visszahozták őt.
"Köszi!" köszönte meg a társától kapott kávét a megfigyelő szoba egyik őrkatonája, majd ahogy azt kortyolgatta, folytatta a kamerák figyelését.
"Szóra sem érdemes." mondta a másik őrkatona, majd leült a társa mellé, hogy ő is tovább figyelje a kamerákat.
"Figyelj már! Neked nem gyanús az a kamera, amelyik az elkobzott műtestek raktárát figyeli?" kérdezte hirtelen néhány perccel később a visszaült őr.
"Huh? Miért?"
"Nézd csak meg. A tartályokban mintha más testek lennének. Olyanok, amiket már rég máshova szállítottak. Továbbá emlékszem, hogy a jelentések szerint csak néhány testnek kellene jelenleg ott lennie, de a felvétel szerint szinte mindegyik tartály foglalt." hívta fel a társa figyelmét. A fáradt kávézó őr a monitoron keresztül egyből elkezdte a felvételt vizsgálni és nem kellett sok idő, ő is rálelt a problémákra.
"A fenébe, tényleg! A monitor valamiért pontosan egy évvel ezelőtti felvételt mutat!"
"Pontosan!" helyeselt neki a társa. A fáradt őr erre egyből bekötötte a kiberagyát a rendszerbe. Úgy fél perc vizsgálat után nagyjából eredményre is jutott.
"Az alaphálózat rendben van. Valami külső egység kell, hogy zavarja a…" fejezte be hirtelen az őr, ugyanis a kiberagyát áramütés érte és kifeküdt.
"A francba!" csapott rá a másik őr a riasztóra, majd a hangosbemondón keresztül általános riadót rendelt el. Közben ellenőrizte lesokkolt társa életjeleit és szerencsére nem volt halott vagy életveszélyes állapotban.
"Figyelem! Általános riadó! A bázist hekker támadás érte! Az elkövető nagy valószínűséggel az elkobzott műtestek raktárában tartózkodik! Ez nem gyakorlat! Ismétlem! Ez nem gyakorlat!"
A riasztó hangja Hisaragi-hoz is eljutott, ki annak hangjától félig térdre rogyva azonnal a füleihez kapott, ugyanis a teste még érzékeny volt a nagyobb zajokra is.
"No lám! És már szól is a riasztó! Ne aggódjon, Mr. Hisaragi! Én és a főnökeim már mindenről gondoskodtunk." nyugtatta meg feltámasztója a visszahozottat, miközben a raktár plafonján hirtelen kinyílt egy rács, mely a bázis szellőzőrendszerébe vezetett. A műtestű miután hangérzékelő receptorai optimalizálódtak és nagyjából összeszedte magát, rögtön belemászott.
"Ez a szellőző egyenesen kifelé vezet. A járat végén már csak egy ugrás választja el önt a szabadságtól. Ha elfogad tőlem egy tanácsot, akkor haladjon dél felé. Arra tudja magát meghúzni a legkönnyebben. Most egy időre elhagyom magát. De jegyezze meg, Mr. Hisaragi! A megfelelő ember egy rossz helyen mindent helyre tud hozni. Bár itt a hazájában nem sok kapcsolata maradt, úgy hiszem még van valaki, akire mindenképp számíthat. Ha önök ketten összefognak, bármire képesek lehetnek. Idővel mindenre választ talál. Addig is éberség, Mr. Hisaragi! És ne hagyja, hogy… becsapják a szemei!" ecsetelte a rejtélyes hang, majd befejezve monológját, lezárta a kettejük közti kommunikációs csatornát, miközben Hisaragi folyamatosan kúszott tovább a szellőzőben.
Ám ahogy a feltámasztója teljesen levált a kiberagyáról, a visszahozott megállt egy pillanatra, hogy sóhajtson egyet, ugyanis nem kellett sokat töprengenie azon, hogy rájöjjön ki is az a valaki, akire az idegen hang gondolhatott. Egy biztos, ha Hisaragi mellé még őt is bele akarják keverni ebbe a jelenlegi rejtélyes helyzetbe, akkor megint valami nagy dolog készül. A kiborg férfi rosszat sejtett.
"Külső behatolásnak semmi nyoma! Valamint a kézlenyomat olvasó is vírusmentesnek tűnik és az érzékelők szerint nincs senki a helységben!" jelentették a katonák, miután kívülről alaposan ellenőrizték a műtesttároló raktárt, továbbá annak fotocellás vasajtaját és külső falait.
"Rendben! Nyissák ki az ajtót és kezdjék meg a behatolást!" adta ki parancsba egy őrmester rangú katona.
"Igenis!" vették a parancsot a katonák, majd az ajtó kinyitása és egy füstgránát bedobása után behatoltak a helységbe. Miután a gránát kifújt, alaposabban szemügyre vették a szobát, de nem találtak semmi gyanúsat.
"Tiszta!" jelentették a katonák, miközben az őrmester is körülnézett. Először az egyik üres tartálynál állt meg, majd pedig a plafonon lévő lezárt szellőzőrácson akadt meg a szeme.
"Hmm. Csakhogy az egyik test hiányzik! Volt rajta nyomkövető?" fordult oda a rangidős az embereihez. A katonáknak azonban nem kellett válaszolniuk, ugyanis egy halkan pityegő hang, melyet egy vörösen világító, kis gömbölyű műszer adott ki magából, ami a raktár egyik operációs asztalának aljához volt ragasztva, egyből választ adott a kérdésére. Az őrmester e reveláció hatására dühében felborította az asztalt, majd ordibálásba kezdett.
"Kutassanak át mindent! Akárki is van abban a testben, nem engedhetjük megszökni! Ha innen kijut, annak súlyos következményei lesznek! Még ma este itt akarom látni azt az albínó mocskot! Gyerünk! Gyerünk!"
Eközben a szökevény lassan elérte a szellőzőjárat végét. Szerencséjére sikerült nesztelennek maradnia és úgy tűnt a titokzatos alak sem hazudott, ugyanis menet közben egy darab biztonsági lézerbe se futott bele. Ahogy a végére érve kirúgta a szellőzőrácsot, Hisaragi három emeletnyi magasságban, a bázis bejáratmenti falával szemben találta magát. Alatta, a közte és a fal közötti talajon egy nagy, szinte üres parkoló rész, míg a falakon túl egy sűrű erdő és a lemenő nap látványa fogadta, miközben enyhe szellő borzolta meg vállig érő ezüstszínű haját.
Valahogy azonban ez a látvány most másmilyen volt számára. Nem olyan szokványos, mint régen. Az új implantátumoknak köszönhetően immár sokkal kifinomultabban tudta érzékelni a környezetét, ezáltal pedig a lemenő nap és annak gyengéden melegítő sugarai, továbbá a túloldalon lévő erdő illata és látványa, ami jelen esetben a szabadságot is szimbolizálta, csábítóbbak voltak számára, mint eddig valaha. Ám ezt a hívogató látványt hirtelen egy szemébe világító vörös lézerfény megvonta tőle.
"Megvagy, Hófehérke!" mondta magabiztosan egy orvlövész katona, kinek a területre eső őrtoronyból sikerült kiszúrnia a férfit.
"Ennyit arról, hogy 'mindenről gondoskodtatok'." gondolta szarkasztikusan Hisaragi, miközben a mesterlövész már elsütötte puskáját és a kilőtt golyó egyenesen felé tartott. A kiborg férfi gyorsan visszarántotta magát a szellőzőbe, így sikerült kitérnie a lövedék elől, mielőtt az eltalálta volna.
"Elektromos töltet? Egy műtesttel rendelkező egyén megbénítására kiváló eszköz lehet!" állapította meg Hisaragi, miközben beljebb maradva a szellőzőnyílásba fúródott lövedéket vizsgálta. Eddig nem sűrűn találkozott ilyen ritkán előforduló tölténnyel, de ha immár gyakorlottabbá vált a használata, akkor jobb lesz, ha vigyáz!
Közben a katona tovább figyelte a szellőzőnyílást, de semmilyen mozgást nem látott. Kis fáziskéséssel azonban ráeszmélt, hogy a kiborg akár álcázást is használhat, ezért puskájának teleszkópját mozgásérzékelőre állította. Viszont hiába fürkészte a szellőzőt, a parkolót, és annak környékét, nem találta őt sehol.
"Központ! Erősítést kérek a nyugati oldalhoz! A szökevény a közelben tartózkodhat! Nagy eséllyel még a bázis falain belül van! Vétel!" szólt be rádión a mesterlövész a bázisközpontnak.
"Vettem." szólalt meg hirtelen a katona mögött a szökevény, miközben kikapcsolta álcáját.
"Mi a franc!" lepődött meg az orvlövész, miközben hátrafordult a kiborghoz, ám hiába próbálta volna puskáját közelharcra használni, Hisaragi azt egyből kirúgta a kezéből.
Ezután a lefegyverzett mesterlövész ütni próbált, de a kiborg megragadva a felé lendített kart, berántotta a katonát és úgy állba kapta könyökével, hogy az egyből térdre rogyott és az állkapcsát kezdte hevesen szorongatni. Ebből a reakcióból Hisaragi levette, hogy a férfinak nem sok beültetése lehet, ergo jóformán húsvér ember kell, hogy legyen. De így vagy úgy, a fájdalmai ellenére a mesterlövész még nem volt hajlandó feladni. Először lerántotta fejéről taktikai sisakját, felfedve megsérült arcát, majd feltápászkodott és bár nehezen tudott állva maradni, egy határozott mozdulattal előrántott egy speciálisan kiborgok ellen készített katonai kést, mellyel ismét megpróbálta felvenni a harcot a szökevénnyel.
Hisaragi igazából sem megölni, sem pedig játszadozni nem akart a katonával. Alapjáraton bármikor megölhette volna, de nem akart rögtön öt perccel az 'újjászületése' után gyilkos lenni. Az előző életéből már így is volt elég vaj a fején. Alternatívaként akár ignorálva ellenfelét, egyből el is menekülhetett volna a bázisról, de úgy érezte, hogy ennyi eltelt idő és változás után nem árt, ha kicsit teszteli a testét és a képességeit. Így hát, hogy véget vessen ennek az immár jelentéktelen harcnak, kinyújtotta karját a szúrni akaró férfi felé és hirtelen a műtestű csuklójából egy apró dárda nyilallt ki, egyenesen ellenfele nyakába. Ahogy a mesterlövész szervezetébe a dárda tartalma beszívódott, szinte egyből földre rogyott és álomba szenderült.
Ezzel a húsvér katona néhány töréssel az arcán, de túlélte a kiborggal való találkozást. Pár órán belül felébred, addigra a társai biztos megtalálják és a gyengélkedőn majd ellátják a sérüléseit. A visszahozottnak ez bőven elég volt. Mielőtt azonban Hisaragi tovább állt volna, szeme megakadt azon a bizonyos harci késen, melyet a legyőzött katona még mindig a kezében szorongatott.
"A régi szokások megmaradnak." ironizált magában a szökevény, ugyanis előző életében mindig tartott magánál valamilyen szúró-vágó fegyvert. Hogy ez most se legyen másképp, leguggolva a kifektetett mesterlövészhez, magához vette a kését és annak tokját.
"Ott van! Elfogni!" hallatszódott egy férfi felkiáltása. A hang irányába nézve Hisaragi egy őrmestert pillantott meg, ahogy felé mutat és még további katonákat, akik azon voltak, hogy elzárják az összes szabadútját és beszorítsák őt az őrtoronyba.
A kiborg férfinak nem is kellett több. Ahogy minden energiát igyekezett a lábába koncentrálni, rögtönözve nekifutott a torony erkélyének és álcáját bekapcsolva, egy jó nagy ugrással elrugaszkodva levetette magát a sűrű erdőbe, eltűnve ezzel a katonák szeme elől. Miután Hisaragi sikeresen földet ért, rögvest futásnak eredt, miközben igyekezett éber lenni, nehogy esetleg belerohanjon egy aknamezőbe vagy valami terepen lévő katonai járműbe.
"A rohadt életbe!" dühöngött az őrmester, miközben kesztyűs kezével heves erővel az őrtorony erkélyének korlátját szorongatta, mely egyébként 'szépen' meghajlott a kiborg súlya alatt. Hiába fürkészte a felettes katona az erdőt, amekkora ugrást a szökevény produkált, már biztosan kiesett a bázis negyedkilométeres körzetéből. Közben hátra nézve a sérült mesterlövészre, látta, hogy a medikusok már kezelésbe vették, így legalább több kár ezen a helyen ma már nem keletkezett.
"Értesítsenek minden épkézláb hatóságot, hogy adjanak ki körözést! Szóljanak a miniszterelnöknek is! És valaki hívja fel nekem Ogawa ellentengernagyot! Ő majd biztos hallani akar erről! Nem maradhat szabadlábon! El kell kapnunk! Mozgás! Gyerünk!" adta utasításba kezeivel kalimpálva az embereinek, majd miután azok jelezték, hogy értették, mindenki tovább állt.
Sötét volt már és a szökött kiborg megfogadva a rejtélyes idegen tanácsát, már jó ideje haladt ugyanabba az irányba, dél felé. Bár egykor járt errefelé, emlékei erről az erdőről már homályokba burkolództak, de így térkép és a Net hiányában nem hagyatkozhatott másra. Mikor már úgy érezte elég távol került a bázistól, lekapcsolta álcáját. Hirtelen a távolban fényeket pillantott meg. A fények irányába haladva a szökevény észrevette, hogy már csak néhány fa veszi őt körül, és ahogy ezeket is elhagyta, elérve az erdő végét egy kisebb hegységnek a szélén találta magát. Ahogy abból a pár emeletnyi magasságból letekintett, először egy panziót pillantott meg, majd valamivel távolabb a horizonton egy teljes, neonfényekben pompázó város tárult a szeme elé.
Már tudta hol van pontosan. Az Oszaka-öböl északi részén. Valamint nem kellett sokat töprengenie, hisz ezt a várost így messziről is bármikor felismerné. New Port City volt az. New York és Hong Kong 'japánizált szerelemgyermeke'. Egyike a közül a valamennyi város közül, ahol a férfi néhány évvel ezelőtt nagy port kavart.
"Rosszabb helyen nem is lehetnék." gondolta cinikusan a kiborg férfi, ahogy az erdőszéli magaslatból végignézett a városon. Bár a visszahozott még azzal sem volt tisztában milyen évet írnak, azt egyből megtudta állapítani, hogy amióta legutóbb itt járt nem telhetett el sok idő, mert a város külsőleg szinte semmit sem változott.
Befejezve a bámészkodást, Hisaragi nem tétlenkedett tovább, hanem ugrásra készen ismét energiát küldött a lábaiba és levetette magát a mélybe. Egy viszonylag erős landolás után, félig letérdelt pozícióban a panzió mögött találta magát, egy kissé elhanyagolt, füves terület közepén. Innen guggolva, lopakodva megindult az épület felé.
Először átsettenkedett a füves területen, majd pedig a parkolón is, hogy végül elérje a panzió hátsó, személyzeti bejáratát. Ott megakadt a szeme egy az ajtó melletti falra szerelt újságosládán, melyből egy összetekert napi újság lógott ki. Kikapva a ládából az újságot, a visszahozottnak rögtön az volt a szándéka, hogy tájékozódás céljából beleolvasson, ám hirtelen az ajtó mögül lépéseket hallott. Valaki az ő irányába közeledett.
Egy futár lépett ki az ajtón, elköszönve az épületben dolgozóktól. A férfi azon volt, hogy az egyik közelben parkoló teherautóba beszálljon és még időben elinduljon a város egyik mosodájába, hogy bevigye a panzió szennyesét. A szökevény kiborgnak, ki álcáját használva egy közeli padon helyet foglalva tért ki a férfi elől, nem is kellett több. A padon ülve szépen kivárta, míg a sofőr beszáll a járművébe, majd felkapva maga mellől az eltulajdonított újságot és az abba rejtett, tokban tartott kését, gyorsan a teherautó mögé lopódzott, melynek hátsó ajtajai nem lettek kulcsra zárva, így a visszahozott könnyedén eltudott bújni a csomagtérben. Bár gépteste súlya miatt még így is hallható volt, ahogy hátul beszáll, szerencséjére a koros sofőr semmit sem hallott meg belőle.
Ahogy a jármű elindult a város felé, Hisaragi a padlón ülve kikapcsolta álcáját, letette a kését, majd elkezdett informálódni a kezében lévő újságból. A címlapot látva rögtön két dologgal is szembesült. Egyrészt megtudta milyen évet írnak. Másrészt a címlapon nem akárki szerepelt. A még mindig tisztségben lévő miniszterelnök-asszony, Yoko Kayabuki volt az, ki úgy tűnik idén újraindul a választásokon.
"Hmm." csóválta a fejét mosollyal az arcán a visszahozott, majd egy sóhaj után leeresztette maga mellé az újságot és a teherautó plafonjának szegezte tekintetét, mintha az eget bámulná. Bár felettébb ironikusnak találta, hogy a városhoz közel érve elsőként pont egy ilyen hír fogadja, most nem lehetett szórakozott. Sok kérdés járt a fejében és mihamarabb szeretett volna válaszokat kapni. Több személy állapotáról is tudni akart. Valamint egy Japán mellett kiépített, New Port City-ből nyíló mesterséges sziget, egy bizonyos Dejima-nak a helyzete is érdekelte őt.
Kérdések, mint például, hogy vajon mi történhetett Dejima-val és az ott élő, több millió menekülttel? Sikerült immár függetlenséget nyerniük? Vagy a környező országok még mindig kihasználják és elnyomják őket? Vagy hogy mi történhetett a Japán Rendőrség azon tagjaival, azzal a Szekcióval, akik anno elfogták őt? Aktívak e még? Vagy már esetleg felszámolták őket?
De, aki mindennél jobban foglalkoztatta az ezüsthajú kiborg férfit, az az a személy volt, akire búcsúzása előtt a rejtélyes alak is utalt. Ő pedig nem más volt, mint az előbb említett csapat terepvezetője. A kiborg nő, akit sokan csak úgy ismernek, hogy az Őrnagy.
"Motoko…" suttogta halkan e nevet Hisaragi, miközben gondolatai az említett Őrnagyra terelődtek, de aztán hirtelen egy kanyarban az egyik fogas és a rajta lévő, becsomagolt ruha a lába elé zuhant. A szökevénynek ekkor esett le konkrétan, hogy egy mosoda teherautójában van, ami a szennyes mellett friss, elkészült ruhákat is szállított. Így hát a férfi feltápászkodva ülő pozíciójából, nekiállt szétnézni a friss ruhák között, hiszen mégis csak felkéne vennie valamit, ugyanis egy fehér trikón, meg egy szintén fehér boxeren kívül nem viselt mást.
Valahol New Port City Egyik Jobb Módú Külvárosában
Egy szemüveges, vékony, koros, rövid ősz hajú férfi lépett ki éppen házának hátsó ajtaján, pizsamában, egy megtelt szemeteszsákkal a kezében. Ez a férfi nem más volt, mint Takakura. A Kabinet, vagyis a CIS, a CIA Japán megfelelőjének egykori vezetője, valamint négy évvel ezelőtt még ő volt Kayabuki miniszterelnök-asszony főtitkára is. Miután a zsákot berakta egy kukába, visszafele menet megállt hátsó kertjének közepén, hogy egy kicsit körbe nézzen. A mogorva fejű ex-főtitkárnak bőven volt min elgondolkodnia, ugyanis összvissz pár órája hagyta el az utolsó rendőrtiszt is a házát, ezzel pedig végre szabadnak vallhatta magát.
Immár négy éve, hogy a Kilences Szekció leleplezte őt és meghiúsította terveit a menekültkérdés megoldásával kapcsolatban. Bár a vallomásai alapján úgy tűnt, tényleg nem tudott Kazundo Gouda tervéről, valamint elegendő bizonyítékok sem kerültek elő, így aztán sok mindent nem tudtak a nyakába varrni, de azt mindenképp elérték, hogy mindezidáig házi őrizetbe kerüljön. Továbbá mivel tisztségeitől is megfosztották, így nem maradt más neki hátra, minthogy békében eltöltse nyugdíjas éveit.
A koros, sápadt bőrű japán férfinak bár már jól esett, hogy nincs őrizet alatt és hogy végre kiteheti a lábát a házból, és bár végső soron azt se bánja, ha élete hátralévő részét már csak pihenéssel tölti, azért valahol reménykedett benne, hogy bizonyos baráti körei majd újra valamilyen jelentős pozícióhoz juttatják. Hirtelen Takakura egy négy ajtós szedánra, egy ezüstszínű Nissan-ra figyelt fel, mely éppen leparkolt a háza mögötti sikátorban. Az autóból egy középkorú, olívazöld öltönyös férfi lépett ki, határozott léptekkel az ex-főtitkár felé tartva.
"Mr. Takakura? Rég láttam. Hogy érzi magát?" kérdezte az ismeretlen férfi.
"Már jobban. Köszönöm a kérdést." felelte kissé monoton hangnemben Takakura, miközben gyanúsan szemlélni kezdte a férfit. Valahonnan ismerősnek tűnt számára, de nem tudta megmondani, hogy pontosan honnan.
"De… kit is tisztelhetek önben?"
"Hmm. Azt hittem már elég régóta tagja vagyok a szervezetnek ahhoz, hogy legalább látásból felismerjen. És hogy tudja mit jelent az, amikor én megjelenek." jelentette ki neki az öltönyös alak. E szavak hallatán Takakura arcára lassan rémület ült. Már megismerte a férfit, kinek arca bal oldalán egy nagyobb májfolt tündökölt. Mindez azonban már mindhiába. Nem tehetett semmit.
"Az Ezüstszemű üdvözletét küldi!" emelte fel hangját az ismeretlen férfi, majd hirtelen előrántott egy hangtompított 9 mm-est, mellyel több lövést leadott Takakura-ra.
A koros férfi már azelőtt szörnyethalt, hogy a teste földet ért volna. Öt golyót kapott - gyomor, szív, nyak és végül kettőt a fejbe. Miközben a test földet ért és elkezdett kivérezni, az öltönyös alak odasétált hozzá, hogy jobban szemügyre vehesse. Semmi kétség. Takakura kiberagyát a megfelelő pontoknál találta el, így tettére nem maradt bizonyíték. Ha meg esetleg az ex-főtitkár szemei online rögzítő üzemmódban voltak, biztos volt benne, hogy a szervezet illetékesei már gondoskodtak a felhőbe mentett felvételek törléséről. Az ismeretlen férfi kaján mosollyal az arcán sarkon fordult, majd autójába visszaülve távozott, eltűnve az éjszakában.
Egy Ismeretlen Helyen, Valahol Japánban
Egy sötét, enyhe kék plafonvilágítással illuminált szobában egy sötét alak tartózkodott, visor készülékkel a fején. Ez a férfinak látszott alak egy hatalmas tükör előtt ült, mely az egész falat beborította. Ám ez a tükör valójában egy monitor volt, melyen a férfi egy műhold segítségével épp most nézte végig valós időben mind Hisaragi szökését, mind pedig Takakura halálát. Miután ezek végbe mentek, a rejtélyes alak leemelte fejéröl a visor-t, feltárva ezzel ezüst színű szemeit, melyekből egyedien hiányoztak a pupillák. Miután elhelyezte szemellenző készülékét az előtte elterülő asztalba beépített vezérlőpulton, hátra nyúlva oldalra emelte hosszú, magasra kötött copfos fekete haját, hogy egy-egy kábelt is kihúzzon hátsó nyaki bemeneteiből, leválasztva ezzel kiberagyát a számítógépéről. Érdekes módon a férfi nyakán a szokásos négy helyett csak két bemenet volt.
Hirtelen a szoba fotocellás acélajtaján keresztül egy dekoratív, vállig érő barna hajú, középkorú kaukázusi, doktornak látszó nő lépett be, fehér orvosi köpenyben. A nő a férfi mögé lépett, átkarolva őt, majd jobbra lehajolva egy puszit is odanyomott az arcára. A rejtélyes alak arcán immár a teljes elégedettség jele volt látható. Bal, bőrkesztyűt viselő kezével gyöngéden megragadta kedvese egyik szabad kezét, majd a szájához felemelve meg is csókolta azt. Újabb érdekesség, hogy a férfi csak ezen a kezén viselt bőrkesztyűt. A jobb kezét szabadon hagyta.
"Rendben. Jöjjön az első fázis utolsó szakasza." jelentette ki az alak, majd megragadva az asztal egyik oldalsó széléről egy mikrofont helyezett maga elé, melybe aztán előrehajolva kényelmes főnöki forgószékében beszélni kezdett.
"Ébredj! Ébredj, drága lovagom! Eljött a te időd! Végre azzá válhatsz, aki mindig is lenni akartál." mondta a mikrofonba a rejtélyes férfi. Szavai hatására egy koromsötét szobában hirtelen egy citromsárga színű, mesterséges szempár villant fel.