Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
Vale városába betörtek a Grimm-ek és nem oktalan, vad Grimm-ek, amikkel könnyű leszámolni. Ezek idősebb Grimm-ek voltak, amik már több száz csatán és éven is túl lehetnek és nagyon régóta vártak arra, hogy embereket ölhessenek. Erősek voltak, intelligensebbek és sokkal tapasztaltabbak, mint a fiatal fajtársaik.
A város védői, ha derekasan ellen álltak, nem tehettek ellenük semmit sem, hiszen a Grimm-ek ereje és túlereje egyszerűen lenyomta az emberi és robot katonákat.
Ha csak a Grimm-ek lettek volna a fő probléma, nem lett volna különösebb kihívás visszaszorítani őket, de Vale védői két tűz közé szorultak.
Amíg a sereg java a határon tartotta a frontot a Grimm-ek ellen, addig a Fehér Agyar rajta ütött Beacon-ön, csapdába ejtve Ozpin-t és a vezetőséget az akadémián, ezzel elvágva a lehetőségtől, hogy Vadászok és Vadásznők mehessenek segíteni a határ felé. Az sem könnyítette meg Beacon védelmezőinek a dolgát, hogy a Fehér Agyar szállító járművek segítségével Grimm-eket dobott ki, erősítés gyanánt.
Az a két-három szakasznyi katona és több tucat robot, amik az akadémián voltak, mindent megtettek, hogy biztonságba helyezzék a civileket és kiszorítsák a faunus terroristákat és Grimm-eket az akadémia területéről, de a Fehér Agyar, a Grimm-ekkel együtt túl erős volt a számukra.
Rengeteg katona és ártatlan civil halt meg ebben a támadásban. A vásár, ahol a diákok az előző nap még gondtalanul mulattak, most lángokban állt, holttestek hevertek és Grimm-ek masíroztak mindenfelé.
Az arénában sem volt jobb a helyzet, még azután sem, hogy a nézők többségét sikeresen evakuálták, mert a Nevermore még mindig erőteljesen támadta az erőteret.
- Vigyázat: - Szólalt meg a gépies női hang. – Az erőtér energia szintje veszélyesen alacsony!
- Ruby! – Lance még mindig ott volt Ruby mellett, aki még mindig sokkos állapotban nézett maga elé, nem törődve a körülötte menekülő emberekkel, a Nevermore-al, ami mindjárt áttöri a védőpajzsot és Lance-el sem, aki tehetetlenül próbálja észhez téríteni. – Ruby! Itt veszélyben vagyunk!
A Nevermore áttört az aréna védőpajzson és leszállt a küzdőtér közepére, Pyrrha elé, aki még mindig sokkos állapotban figyelte az általa feldarabolt Penny maradványait. Jaune próbált odarohanni és segíteni, de a Grimm madár becsapódása keltett lökéshullám őt és Pyrrha-t is hátra lökte.
Lance mindenképp segíteni akart a lánynak, de túl messze volt. Amint felállt, hogy segítsen neki, egy erős szél csapta meg az oldalát, megfordult és Ruby-nak már hűlt helye volt, megint. Amint a küzdőtér felé nézett, látta, hogy Ruby a Semblance-vel szélsebesen átsuhant a fél arénán, felkapta Penny egyik kardját és a szörny mellkasába szúrta, ezzel megtántorítva azt, hogy megvédje Pyrrha-t.
Ruby hátra ugrott és készen állt, hogy megküzdjön a bestiával.
- Ruby… - Pyrrha alig hitte el, hogy Ruby, azok után amit Penny-vel tett, milyen elszántan próbálja megvédeni.
- Hagyd őt békén! – Kiabálta Ruby, elszántan a Nevermore felé szegezve Penny kardját.
A bestia a szárnyaival lendületet vett, felrepült a magasba, körözni kezdett a küzdőtér körül és alacsonyan repülve suhant Ruby felé, hogy egyetlen, gyors csapással végezzen a két lánnyal.
Egy rakás rakétameghajtásos szekrény csapódott a testébe, ezzel teljes mértékben a földhöz szegezte a lényt, hogy már mozdulni sem bírt.
A szekrények kinyíltak és a verseny résztvevőinek a fegyverei jelentek meg bennük. Ruby, Pyrrha és Lance a lelátó felé néztek és látták, hogy nincsenek egyedül. A JNPR, a CFVY, a SSSN, az ABRN és a FNKI csapat mind készen álltak és elszánták magukat, hogy a végsőkig harcolni fognak Vale-ért és Beacon-ért.
A Nevermore-t nem hatotta meg ez a hősies felállás, kitört a szekrények fogságából és felkészült, hogy a diákokra támadjon, de még azelőtt, a diákok támadtak először. Tökéletes csapatmunkával és koordinációval nehézség nélkül kivégezték a Nevermore-t. A végén, Norah jól fejbe verte a pörölyével, utána Yatsuhashi és Sage egyesült erővel lefejezték.
A bestia teste pillanatokon belül elpárolgott.
- Királyok voltatok! – Lance, aki a fegyverei és a páncélja híján kimaradt a csatából, most jött be a küzdőtérre, Mike-al együtt. – Valaki, adna egy Scroll-t? – Mike azonnal odaadta a sajátját, mire Lance bepötyögött egy jól ismert kombinációt és egy újabb szekrény csapódott be a küzdőtérre, benne Lance páncéljával, pajzsával és kardjával.
- Ruby… én… - Pyrrha nem bírta visszafojtani a könnyeit, letörve a kezében szorongatott ruhadarabra nézett, ami Penny ruhájából került a kezébe. – Nagyon sajnálom.
- Én is. – Ruby egyáltalán nem érzett haragot Pyrrha iránt. Csupán megbánást és fájdalmat a barátja elvesztése miatt. – Nem a te hibád volt. – Teljesen eltökélt volt és ökölbe szorította a kezeit.
- Igaza van! – Jaune is közbe lépett, kezében Pyrrha kardjával és pajzsával. – Az, aki a mikrofonban beszélt, ők voltak a felelősek ezért. – Átadta a fegyvereket Pyrrha-nak. – Meg kell bizonyosodnunk, hogy senkit nem fognak többé elvenni.
- Helyes a bőgés! – Lance magára öltötte a páncélját, a kardjára csatolta a pajzsát és megforgatta a kezében a kardját.
- Ez nagyon izgalmas lesz! – Mike is betöltötte Mi a Csudát és a többiek is a fegyvereit.
Sajnos, ennek a megható pillanatnak abban a pillanatban vége szakadt, hogy egy rajnyi, kisebb, Hippogriff Grimm kezdett beözönleni az aréna tetején át, követve a Nevermore-t.
- Sun! – Ruby magabiztosan felállt és a Grimm-ekre nézett.
- Hm?
- Kéne a Scroll-od egy pillanatra. – A faunus fiú a farkával elővette a Scroll-t a zsebéből és átdobta Ruby-nak.
Ruby is bepötyögött egy kombinációt, ami után megjelent az ő szekrénye is, benne Crescent Rose-al, a kaszájával. A lány már rohant is a fegyveréért, de egy Grimm leszállt a szekrényre és meghátrálásra kényszerítette Ruby-t.
Egy mordály dörrenését lehetett hallani, ami a Grimm-et oldalba kapta és elűzte onnan.
- Diákok! – Port professzor adta le a lövést, mellette pedig ott volt Oobleck professzor is. – A legjobb lenne számotokra, ha most távoznátok.
- De… - Ruby próbált ellenkezni.
- Ms. Rose, - Oobleck egyből leteremtette a lányt. - ez a nap biztosan helyet fog foglalni Remnant történelmében. Szeretném, ha a diákjaim megélhetnék, hogy meséljenek róla.
Ruby és a többiek is megértették, hogy a legfontosabb küzdelem most nem az arénában fog lezajlani és a tanáraik hajlandók lesznek feláldozni magukat, hogy ők kijuthassanak innen és részt vehessenek a város és az akadémia védelmében.
- Akkor menjünk! – Adta ki a parancsot Ruby, miután elvette, kinyitotta és megforgatta Crescent Rose-t a kezében.
- Akár egy igazi Vadásznő. – Lance csak elment mellette és büszkén rámosolygott, de hirtelen, egy vaku villanására lettek figyelmesek. Velvet, a nyuszi faunus lány lefényképezte Lance kardját, pajzsát és Ruby kaszáját is.
- Velvet! – A csapattársa, Coco szólt, hogy ne maradjon le, mire a lány egy szó nélkül a csapata után futott.
A diákok elindultak, hátrahagyva Port és Oobleck professzort egy utolsó, végső csatában, amiben elszánták magukat, hogy a végsőkig fognak küzdeni.
Kijutottak az aréna leszálló pályájára, ami még zsúfolásig volt menekülő civilekkel, akiket az Atlas-i és a Vale-i katonák minden erejükkel próbáltak kimenteni, de a repülőkre nem fértek fel egyszerre, így sorokba kellett rendezni őket.
Sajnos, a Fehér Agyar itt is támadást indított és több szállító hajó jelent meg, amikből Grimm-ek ugrottak ki, köztük egy alfa Beowolf is, ami különösebb nehézség nélkül tépett darabokra több Atlas-i robotot.
Az ámokfutását Ironwood tábornok készült megakadályozni, aki kihívóan megközelítette az alfát. Lassan futni kezdett felé, a Grimm is ezt tette, a tábornok egyre gyorsabb és gyorsabb tempót vett fel és mindenki arra számított, hogy puszta kézzel készül a földbe döngölni ezt a fenevadat, de az utolsó pillanatban, amikor az alfa már rá vetette volna magát, lehajolt, elővette a pisztolyát és hasba lőtte a Grimm-et.
Ironwood készen állt egy újabb támadásra, ahogyan az alfa is, de a tábornok legalább 3-szor sorozta meg, de az alfa meg sem tántorodott és bevitt egy csapást a tábornoknak, de a következőt a jobb, mechanikus karjával védte ki és megragadta a lény mancsát. Egy erős, robbanó lövedéket lőtt a padlóba, ezzel kibillentve az ellenfelét az egyensúlyából, majd a robot karjával átlendítette a lényt maga felett és a földhöz vágta, majd áthúzta a feje felett és egyenesen a koponyájába lőtt egyet, amitől végleg összeesett és elpárolgott.
Amint meglátta az elszánt és felfegyverzett Vadásznövendékeket, egyszerre volt büszke a fiatal nemzedék bátorságára és szomorú, amiért ilyen fiatalon csatába küldené őket.
- Mi folyik itt?! – Ruby volt az első, aki megszólalt.
- A Grimm-ek elárasztották a várost és a Fehér Agyar rajtaütött Beacon-ön és ami még ennél is rosszabb egy… vagabund elkötötte az egyik anyahajómat és elpusztította vele a többit. Amíg vissza nem szerzem felette az irányítást, addig jó eséllyel nincs esélyünk megvédeni Vale-t. Így én… - Hirtelen elhallgatott, felemelte a pisztolyát és fejbe lőtt egy Grimm-et, ami hátba támadta volna a diákokat. – visszaveszem. – Megfordult és fel szállt a saját repülőjére, ami tele volt robot katonákkal.
- És mi mit csináljunk? – Kérdezte Jaune, mire a tábornok visszafordult.
- Két lehetőségetek van. Megvéditek a várost és az iskolát, vagy magatokat mentitek. – A diákok döbbenten néztek szét egymás mögött. – Senki sem fog hibáztatni, ha elmenekültök. Elvégre, még csak gyerekek vagytok.
- Még valami, tábornok! – Lance jelentkezett. – A csapattársunk, Lynda Dawn, ő biztos jó hasznunkra válna, ha elengedné! – Lance teljesen biztos volt benne, hogy két csapattársa biztos nem fordult volna ellene. - Kérem, engedje el.
- Jól van. – Ironwood megnyomott néhány gombot, amivel utasítást adott az embereinek Lynda eleresztésére, majd megfordult és fel szállt a repülőjére. – Indulás! – A rámpa becsukódott mögötte és a gép fel szállt.
A diákok egy darabig csendben tépelődtek, hogy most mi legyen, de Sun törte meg a csendet.
- Akkor most…?
- Szerintem, - Jaune előállt egy ötlettel. – elcsíphetünk egy repülőt Beacon-be.
- Akkor irány el! – Utasította a többieket Lance, mire ő és a diákok már mentek is az első szabad repülő felé, de meglátta, hogy Ruby ledermedve bámul valamit. – Mi az, Ruby? – Ironwood gépét nézte, ahogy az felemelkedik a magas éjszakába a törött hold felé és elszáll.
- Semmi. – Ruby-nak rossz előérzete volt, de nem akarta ezzel aggasztani a többieket és Lance-el elindultak a repülő felé.
- Nem kell aggódnod, Ironwood visszaszerzi azt a hajót. Ami még fontosabb, elengedte Lynda-t! Biztos segíteni fog nekünk.
- Csak remélem, nem fog ránk haragudni.
- Morogni biztos, hogy morogni fog, de idővel megbocsájt nektek.
- És mi lesz Mandy-vel? – Érdeklődött Ruby, emlékeztetve, hogy a róka faunus lány is az ellenség oldalát gyarapíthatja. Lance vett egy mély levegőt, miközben összezárta a szemeit.
- Remélem, beszélhetek vele, mielőtt valaki olyat tesz, amit mindenki megbánna.
A diákok felszálltak a szállítógépre, egy robbanást hallottak nem messze. Ironwood gépe volt az, ami lángolva zuhanni kezdett. Mindenki elszörnyedve bámulta, remélve, hogy a tábornok túléli, de Ruby egy szó nélkül a gép kijáratához rohant.
- Ruby, hova mész?! – Kiáltott utána Lance, de Ruby még csak nem is válaszolt, kinyitotta az ajtót és kiugrott. A Semblance-vel visszajutott az arénába és rohanni kezdett. – Gyűlölöm, amikor ezt csinálja. – Rázta meg a fejét Lance.
A terv olajozott gépként működött, pontosan úgy, ahogy Cinder, Roman és Adam kitervelte. Az arénában történt felbolydulás egyre több és több Grimm-et csalogatott a város határához, ami miatt a védőknek minél több katonát kellett küldeniük a határhoz, annak a robot lánynak, Penny-nek a halála után, Cinder megtartotta a beszédét, ami a jel volt a Fehér Agyarnak és Adam-nek a támadásra.
Ezalatt, Neo kiszabadította Roman-t az Atlas-i anyahajóról és elfoglalták azt, majd megsemmisítették vele a másik két anyahajót, aminek következtében Atlas nem tud erősítést küldeni sem pedig támogatást nyújtani a földön harcoló katonák számára.
Roman megnyitotta Vale térképét, hogy tökéletes rálátása legyen a harcmezőre, onnan irányítva a Fehér Agyar alakulatait.
- Jól haladunk, - Szólt bele a Scroll-jába, amivel összeköttetésben állt Adam-el és Cinder-el. – Adam, egy újabb csapat érkezik jobb oldalról, hogy bekerítsenek. Küldd Derrick csapatát, hogy támadják meg oldalról őket, majd hátráljanak meg, csalogassák őket ki a nyílt térre és majd én szétlövöm őket.
Így is történt, Roman, amint elérkezett az idő és az Atlas-i katonák tiszta célpont voltak a nyílt téren, újabb lézerágyúkkal lőtt, amivel megsemmisített egy egész szakasz Atlas-i katonát és robotot.
- Tökéletes találat. – Lehetett hallani Adam hangját. - Minden ellenség megsemmisült.
- Jók vagyunk, Neo! – Roman magabiztos volt és biztos volt benne, ha mindenki tartja magát a tervhez, Vale puccsa és Beacon megbuktatása teljes sikerrel fog zárulni. A lány csak boldog volt, hogy végre, minden összejött, ő és Roman pedig együtt csinálják ezt végig. – Cinder, hogy vagyunk odalent? – Szólt Roman ismét a Scroll-jába.
- Még jók vagyunk, de egy nagyobb seregnyi Atlas-i robot érkezik, egy nagyobb csapat katonával, amik könnyen legyűrik a Fehér Agyart és a Grimm-eket, amiket idehoztak. Nem mellékesen, Ironwood tábornok is feléd tart. Remélem, Neo átadta az „ajándékomat".
- Mennyi időm van még?
- Még 5 perc. Addig várj.
- Vettem. – Roman kifújta magát és szétnézett a hatalmas hajó irányító pultján. – Lássuk csak, - Annyi gomb volt, hogy azt sem tudta, melyikkel kezdje. – ez a gomb mit csinál? – Egy halom bombát dobott le a városon kívül lévő erdőbe. - Király! Na és ez? – Egy másikat nyomott meg, mire egy szakasznyi robotot hajított ki a magasból, amik a magas zuhanás következtében ripityára törtek a földet éréskor. – Hm, semmi. – Egy darabig még elszórakozott a gombokkal, de Neo, aki eddig csak bámulta a térképet, elérkezettnek látta az időt, hogy átadja a Scroll-t, amit Cinder-től kapott. – Letelt? – Átvette a Scroll-t és gonoszul elmosolyodott, mielőtt betette volna a központi számítógépbe. – Jó. Lássuk, Cinder „barátja", mit tud.
Amint betette a Scroll-t a számítógépbe, az összes monitor vörösre váltott, a közepén pedig a fekete királynő szimbólum jelent meg. Az egész hajót vörös fény lepte el.
- Na, ez már biztos szórakoztató lesz, Neo. – Roman magabiztosan vette tudomásul, hogy a térképen lévő kék pontok többsége vörösre váltott és az állás azonnal megfordult, hiszen egy olyan vírust juttatott az Atlas-i robotok rendszerébe, ami teljesen átírta a parancsukat. Az új parancs szerint, minden embert, Vadászt és katonát megtámadtak és az ellenségként jelölt célpontokat segítették a csatában, azaz, a Fehér Agyart.
A robotok hirtelen pártfordulása hideg zuhanyként érte Vale és Beacon védelmezőit, hiszen az Atlas-i sereg két harmada robotokból állt, amik most ellenük fordultak, teljesen szétzilálva a vonalaikat, ezzel könnyű prédává tették őket a Grimm-ek számára és a Fehér Agyar egy újabb lökéssel elkezdte kiverni őket Beacon-ből. Csak idő kérdése, mikor veszik be Beacon-t.
Ironwood tábornok sem úszta meg. A saját robotjai fordultak ellene és rongálták meg a gépét, amitől az lezuhant.
- Ezt már tuti, mi nyerjük, Neo. – Roman magabiztosan figyelte a térképet és látta, hogy a Fehér Agyar katonák, a Grimm-ek és az át programozott robotok egyesült erejének már csak idő kérdése, mikor foglalják el a várost és Beacon-t. – Semmi sem akadályozhat meg minket. – Hirtelen egy koppanást rázta meg a hajót és a rendszer jelezte, hogy valami leszállt a gép tetejére. – Menj, nézd meg, mi volt ez. – Utasította Neo-t, mire a lány csak egy bólintás kíséretében megfordult és már ki is ment. Roman az irányító teremben maradt és koordinálta a Fehér Agyart és irányította az Atlas-i robotokat.
- Itt Vander, akadt egy kis probléma Beacon nyugati szárnyánál! Egy csapat Vadász kölyök bukkant fel és makacs módon ellenállnak. Erősítésre lenne szükség.
- Küldök egy csapat robotot, akik hátba támadják őket. Adam, hogy állsz? – Nem jött válasz Adam-től. – Adam! Válaszolj! Hamarosan Beacon lerohanása következik! Jelentkezz! – Továbbra sem jött válasz Adam-től. – Hahó, ha nem léptek hamarosan, a Grimm-ek túl korán érnek oda és két tűz közé szorultok! Valaki! Válaszoljon!
- Torchwick…! – Valaki megszólalt, de nem Adam volt az, hanem Derrick.
- Mi történt?! Hol van Adam?!
- Adam… teljesen megőrült!
- Mi az, hogy megőrült?! – Rázta meg a fejét Roman. - Él vagy meghalt?!
- Él… de… teljesen megkattant! Ámokfutásba kezdett!
- Az jó, nem? – Csak megvonta a vállát. - Aprítja az ellenséget.
- Ezt nem érted! Nem csak az ellenséget, de ártatlan civileket, a mieinket és mindent, ami az útjába kerül! Teljesen megbolondult!
- Mi van?! - Roman megdörzsölte a homlokát és alig hitte el, amit hallott, a Fehér Agyar összes jelentősebb emberét leellenőrizte munka közben és semmi szokatlan nem talált bennük. Habár, Adam volt az egyetlen, akit nem látott munka közben, nem találta különösen nagy gondnak, hiszen csak nem lehet olyan vészes, de ha Adam nem követi a tervet, az még veszélyt jelenthet a későbbiekben. – Innen nem tudok mit csinálni, de szólok Cinder-nek. – Átkapcsolt egy másik frekvenciára. – Cinder, hallasz? Állítólag Adam megőrült és nem tudom, követi-e a tervet… - Mielőtt folytathatta volna, Emerald szólalt meg a rádión.
- Roman… Cinder nincs itt.
- Mi az, hogy nincs itt?! – Egyre idegesebb lett, ahogy a vezérek közül egyre kevesebben követik a tervet. - Hol van?!
- Azt mondta, várjunk és elindult Beacon felé.
- EGYEDÜL?! – Ordibált. - Mi a fene ütött mindenkibe?! Én vagyok itt az egyetlen profi?! Meg kellett volna várni, amíg a Fehér Agyar benyomul!
- Nem tudom, mik a tervei, de meg akar gyorsan szerezni valamit.
- Hogy halad a Fehér Agyar?
- Jól, de a lendületük lelassult. Adam-et nem tudjuk elérni, Derrick is eltűnt és nincs, aki közvetlenül irányítaná őket.
- B*ssza meg! – Dühösen az asztalra csapott. - Ha nincs vezér, nem tudják, mit kell tenni! – Bekapcsolta az összes tiszt rádióját. – Valaki, azonnal kapcsoljon össze Cinder-el vagy Adam-el!
Hirtelen, minden megremegett, a riasztó egy elképesztően erős Grimm jelenlétét érzékelte, a városon kívüli hegy összeomlott és egy hatalmas, szárnyas Grimm tört elő belőle, ami egyenesen Beacon felé szállt, közben fekete esőként csöpögött belőle valami baljós folyadék, amikből még több Grimm jött elő.
Roman-t egy újabb bosszúság húzta fel, amint kapott egy üzenetet Neo-tól.
„Na, tippelj, ki az?"
Egy képet is küldött, Ruby-ról.
„Már megint a Kis Piroska?!", idegesen sóhajtott egyet, megragadta Melodic Cludgel-t és Neo után ment az anyahajó tetejére. „Legalább valakin kiadhatom a feszültséget."
Elhatározta, hogy most már végleg véget vet a folyamatos közbenjárásának és elintézi ezt a kotnyeles kislányt.
Végre, elérkezett a nap a Fehér Agyar számára, amikor végre, kezdetét veszi az emberiség megbüntetése minden bűnért, amit a faunus-okkal tett. Adam, miközben a társaival együtt utazott Beacon felé, már tűkön ült, hogy belehasíthassa a katanáját, Wilt-et és tüzet nyithasson Blush-al, a kard hüvelyébe szerelt puskájából minél több emberi söpredékre.
- Elérkezett az idő! – Értesítette a többieket Derrick, mire bekapcsolta a láncfűrészét, miután érezték, hogy a repülő lassan ereszkedni kezd. Majd megállt és kinyílt az ajtó.
A felfegyverzett és harcra vágyó faunus-ok, miután kiugrottak a szállítókból úgy rontottak a felkészületlen Atlas-i és Vale-i katonákra, akár egy farkas falka egy birkanyájra. Beacon védelmezői, ha túlerőben voltak és jobb fegyvereket tudhattak magukénak ugyan, de a meglepetés ereje és a Fehér Agyar gyorsasága ellen nem tudtak mit tenni.
A gépek gyors reagálásának köszönhetően, Beacon védőinek egy idő után végre esélye nyílt, hogy komoly kihívást jelentsen a Fehér Agyarnak, de egyelőre csak lassítani voltak képesek az ellenséget, hiszen a magukkal hozott Grimm-ek súlyosan leterhelték őket.
Adam a maga részéről több tucat robotot és katonát vágott le, alig másodpercek alatt, Derrick pedig egy Atlas Paladin-t aprított fel a láncfűrészével és kettőjük vezetésével a Fehér Agyar törte előre az utat, egészen az akadémia udvaráig.
Az udvaron két dolog akadályozta őket, az egyik, a Vale-t védő katonák és robotok képesek voltak egy erős állást létrehozni és a város határát ostromló Grimm-ek is kezdtek betörni az iskola területére. A másik dolog, egy csapat Vadász növendék érkezett az udvarra, akik sokkal keményebben ellen álltak, mint a katonák.
- Cinder, - Adam a Scroll-ján hívta Cinder-t. – a Vale-iek túl sokat makacskodnak. Nem ártana egy kis erősítés.
- Nem kell félned, Adam. – Ahogy beszéltek, az Atlas-i robotok egyik pillanatról a másikra a katonák és a Vadász kölykök ellen fordultak.
Gyorsan fordult a kocka és a Fehér Agyar, a Grimm-eket támogatva könnyen áttörte a Vale-iek vonalait és szabad lett volna az út Beacon-be, de a fiatal Vadászok elállták az egyetlen bejáratot és nem engedtek a Fehér Agyarnak.
- Elszántak ezek a fiatalok. – Derrick kissé szomorú volt, amiért ilyen fiatalokat kell kivégeznie, de tudta, nem állhat meg a hadművelet. – Legalább bátran halnak meg.
- Ez azért elismerésre méltó. – Derrick egyfajta tiszteletet vélt felfedezni Adam szavaiban. – De ez nem fogja megmenteni őket.
Hirtelen a föld remegni kezdett és messze a távolból egy hatalmas robbanást lehetett hallani, ugyanis a városon kívüli hegy egyszer csak összeomlott és egy hatalmas, szárnyas Grimm repült ki a hegy maradványaiból, egyenesen Beacon felé tartva. Amíg el szállt a város felett, többfelé potyogtatott fekete folyadékot, amiből kisebb Grimm-ek születtek.
- Ez már a markunkban van. – Adam már érezte a győzelem ízét, az ellenfelei félelmének a szagát és a kétségbeesés az arcukon, a tudat, hogy nincs menekvés a számukra, egyszerűen édes nektárként hatott a számára.
Meglátott egy felállított boltot, ahova néhány ellenséges katona bevonult és onnan kezdtek tüzelni a Fehér Agyar embereire. Egy szó nélkül elindult a bolt felé, hogy kifüstölje az ellenséget. Berúgta az ajtót, mire az ott megbújt katonák tüzet nyitottak ellene, de Adam előhúzta Wilt-et és elnyelte a lövések erejét, majd villámgyorsan kivégezte a katonákat.
Hirtelen egy női sikolyra és gyereksírásra lett figyelmes. Egy anyuka és a gyermeke a sarokban bújt meg, akiket a katonák védtek, de Adam feléjük indult és kegyetlenül levágta a nő fejét, a gyereket pedig hasba szúrta.
A nő tekintetébe rémület volt, a gyerekében pedig a félelem mellett csak egy kérdés tükröződött, „Miért teszik ezt?". Adam-et egyáltalán nem hatotta meg, az sem, ahogy a vérük a maszkjára csöppent. Csak nevetett. Élvezte, amit most csinált, élvezte, hogy végre nem erőtlen, hogy végre, nem kell többet félnie. Most már erős, ő az, akitől félnek és végre, megszerezhet mindent, amit csak akar.
Egy pillanatban egy ismerős szag ütötte meg az orrát. Pontosabban, egy illat, amit már jó ideje nem érzett. Egy illat, ami úgy hatott rá, mint a vér szaga egy ragadozóra.
Blake szaga volt, akit meg is pillantott a bolt ablakából, ahogy végig nézte, amit csinál. Elszörnyedve a szája elé tette a kezét, miután látta, mivé vált a férfi, akit egykor szeretett.
- Szervusz, édesem. – Adam egy szadista vigyorral, vérrel az arcán elindult a volt barátnője felé.
Nem volt visszaút.
Abban a pillanatban, hogy Cinder beszéde véget ért, Mandy tudta ugyan, hogy mit kell tennie és tudta azt is, miért, de ez nem könnyített a bűntudatán.
Egy géppel lejutott Beacon udvarába, ahol lesben állt, várta, amíg a Fehér Agyar elérkezik és ott szabotálja a védőket, ahol csak tudja.
Amíg várakozott magára öltötte az egyenruháját, a fekete nadrágot, csizmát, hosszú ujjú pólót és kapucnit, a fehér mellényt, a hátán a Fehér Agyar címerével és a Grimm maszkját.
Máris megtörtént az első csapás, egy csapat szállító repülő érkezett, de nem a faunus testvérei szálltak ki belőle, hanem Grimm-ek, amik a Vale-t védő katonákra és a civilekre támadtak.
Mandy az íjára illesztette és felfeszítette az első nyílvesszőt, célzott és eleresztette. A nyíl pont egy Atlas-i katona fejébe állt bele, aki egy rögzített gépágyút kezelt és így nem volt képes fedezni a társait.
Mielőtt bárki feleszmélhetett volna, Mandy el teleportált és egy szakaszvezetőt lőtt le, aki épp utasításokat adott az embereinek. Következőnek egy katona kezébe lőtt bele, pontosabban, a gránátba, amit elakart dobni, de a nyílvessző hatására a kezében robbant fel, megölve őt és több társát is megsebesített.
Így folytatta, annyi katonát és robotot szedett le lesből, hogy már nem is számolta.
A Fehér Agyar jól haladt, törte előre az utat és Mandy könnyedén fedezte a testvéreit az árnyak rejtekéből, de amikor leszállt egy gép, az osztálytársaival és a többi vendégcsapattal, újra előtört a bűntudata.
Ahogyan az eltökéltsége a Fehér Agyar felé, annak az állásai is elkezdtek gyengülni, hiszen a Vadász növendékek komoly kihívást jelentettek a Fehér Agyar katonáknak, de egy hirtelen pillanatban, az Atlas-i robotok ellenük és a katonák ellen fordultak, ezzel egy komoly álló küzdelmet alakítva ki.
Mandy nem tehetett mást, tovább sorozta az ellenséget, de a fiatal Vadászokra nem lőtt. Nem akarta bántani azokat, akik barátnak hitték.
Az egyik épület földszintjén lapult meg és keresett új célpontot, amikor meghallotta, hogy valaki van mögötte. Megfordult és egyből rászegezte az íját, de a vesszőt nem bírta elereszteni.
Mike volt az, a csapattársa a LLMM csapatból, aki alaposan szemügyre vette és megismerte.
- Mandy? Te vagy az? – Mike alig bírt beszélni, vagy talán a félelemtől vagy a döbbenettől. – Ha megölsz, csak annyit mondj meg, miért teszed ezt? – Nem mondott semmit sem, csak továbbra is rászegezte az íjat. – Kérlek, akkor annyit mondj meg, egész végig gyűlöltél minket?
Mandy keze remegni kezdett, a kétség és a bűntudat mardosta belülről és egyetlen procikája sem kívánt kárt tenni a kövér fiúban.
- Mike… - Végre, kinyitotta a száját. – én… nagyon…
Nem tudta befejezni, mert egy fehér villanás jelent meg a szeme sarkában és egy ütés, amit az arcába vittek be, nekirepítette a falnak. Megrázta a fejét és felemelkedve látta, hogy egy ismerős, fehér hajú és kutyafülű faunus lány áll közte és Mike között.
- Lynda?! – Mike úgy tekintett rá, mint egy megmentőre.
- Hiányoztam?! – Vigyorgott Lynda, kieresztve a csuklópántjából a pengéit, amiket a másik faunus lányra szegezett. – Mandy, te rohadt áruló! Te intézted el, hogy lecsukjanak, ugye?!
- Igen. – Mandy újra felfeszítette az íját, készen állva, hogy eleressze, mire a két faunus lány csak körözni. – El akartam terelni magamról a gyanút és te tökéletes bűnbak voltál.
- A barátunknak tartottunk. – Válaszolt Lynda, dühösen vicsorogva Mandy-ra, aki visszamorgott rá.
- Az én barátaim a faunus testvéreim a Fehér Agyarban.
A három egykori csapattárs készállt, hogy életre-halálra megküzdjenek egymással.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.