Előszó!
Üdvözöllek titeket ismét, kedves olvasóim, valamint kedves GitS rajongótársaim!
Először is szeretnék Mindannyiótoknak Sok Szeretettel Boldog Újévet Kívánni!
Másodszor pedig hadd mondjam el, hogy pozitívan csalódtam! Ugyanis nem számítottam arra, hogy itt kis hazámban több, mint harminc ember rá fog erre nézni! Maximum (a barátaimat is beleszámolva XD) kb. az egyharmadára számítottam :DD Arra meg szintén nem, hogy világszerte majdhogynem négyszázan!
Köszönöm! És nyugodtan írjatok csak bátran! Várom a kritikákat! :)
Szóval a három hónappal ezelőtt kiadott Prológusom eléggé rejtélyesre sikeredett, nem igaz? Nos bizonyos szempontból ez ebben a fejezetben se lesz másként, de immár jóval mélyebbre megyünk majd a nyúl üregében. Kíváncsi lennék egyébként, hogy eddig ki hány "Easter Egg-et" fedezett fel benne. Csak mert jó párat elhelyeztem, leginkább más szériákból és médiákból. Például maga Hisaragi "ébredése" egyfajta tisztelgésem a Half-Life 2 Intro jelenete előtt, ugyanakkor konkrétan a tartályban való ébredését, valamint padlóra esését a Star Wars: KotOR 2 eleje inspirálta. Mindenesetre nincs kizárva, hogy majd minden fejezet végén elhelyezek egy ''Easter Egg Listát" ;)
Ez a fejezet egy érdekes evolúción ment keresztül. Eredetileg ez, valamint a készülő következő fejezet egyet alkotott volna és még együtt is jócskán rövidebb lett volna ennél. De aztán az évek (főleg az utóbbi hónapok) alatt új ötletek jöttek, valamint úgy döntöttem, hogy hosszabbra nyújtom benne a körülírást, a "drámát", továbbá úgy határoztam, hogy gyakorolgatom az írásos karakterábrázolást is, ezáltal pedig még azoknak a karaktereknek is körbe írtam a külsejét, akik állandó tagjai a szériának, ergo alapból lehet tudni, hogy is néznek ki. Bár ezt igyekeztem az eddigi legjobb tudásom szerint csinálni, ugyanakkor vannak karakterek, kiket jóformán csak letudtam annyival, hogy úgy néz ki, mint "X valaki" és szerintem a jövőben ez még bőven elő fog fordulni. Na mindegy, az ilyen dolgokba valószínűleg majd még utólag belejavítgatok.
Szóval kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni nektek. Talán itt ott már túltoltam az érzelgősséget, átmentem szappanoperába, sőt cringe-be is. De mindent egybe vetve úgy érzem büszke vagyok a végeredményre! És azt hiszem eleget "pofáztam", szóval egyenlőre ennyi. Majd a Végszóban legalul még folytatom :DD
Jó olvasást!
TakyMason
Ajánlott Opening: Origa - Inner Universe vagy Origa Ft. Heartsdales - Player
A Fejezethez Ajánlom: Kenji Kawai - Nightstalker; Yoko Kanno - Torukia Choir
Ajánlott Ending: Origa - Date Of Rebirth vagy Steve Conte - Living Inside The Shell
„Sajnos, az élet útja tövisekkel van tele azok számára, akiknek egyedül kell megtenniük azt." - Alexandre Dumas (feltételezhetően)
New Port City már sötétbe burkolózott, lakói viszont még korán sem tértek nyugovóra. Két frakció még nagyon is éber volt. A bűnözők és a rend őrei. Utóbbiból az egyik különleges alakulat, a többnyire ex katonákból és rendőrökből álló Kilences Szekció néhány tagja éppen bevetésen tartózkodott. A csapat terepvezetője, ki már valamely szinten közismertté is vált, egy több emeletes hotel tetejének a peremén ülve várakozott, miközben sötétlila színű, 'szögletes bob' stílusú haját enyhe szellő borzongatta.
Ő volt Japán egyik első női kiborgja, Motoko Kusanagi. De, már csak a IV. Világháború alatt elért rangjából adódóan is legtöbben csak úgy hívták, hogy az Őrnagy. A finom arcú, porcelán bőrű, harmincas éveiben járó díva éppen az egyik felsőbb szinten lévő szoba vendégeinek beszélgetését próbálta lehallgatni. De ahogy az mostanában lenni szokott, az Őrnagynak nehezére esett a teljes koncentráció. A ma este különösen furcsa érzéssel töltötte el. Mintha egy hangot is hallott volna. Egy régi ismerős férfihangot, ahogy az suttogva, gyengéden a nevén szólítja.
Így hát csak szösszeneteket tudott elkapni a bepoloskázott szobában tartózkodó két ember, egy az Amerikai Birodalomból érkezett, középkorú CIA ügynök, név szerint Watanabe Tanaka és egy menedékjogot kérő, harmincas éveiben járó japán programozó, név szerint Mizuho Daita konverzációjából.
Tanaka egy kövér, kerekszemüveges, egy igazi sunyiképű alak volt. Csak úgy sugárzott róla, mint akinek az arcára írták volna, hogy: 'Ne bízz meg bennem!' Rövid, sötétbarna haján kissé változtatott, mióta a Kilences Szekció tagjai utoljára összetűzésbe keveredtek vele. Immár hátra fésülve hordta, nem hagyott frufrut elől, mint ahogy azt anno tette, mikor legutóbb az országban járt. Ruházatnak egy khaki színű öltönyt hordott egy hozzáillő nyakkendővel, fehér inggel és egy bordó mellénnyel.
Daita ezzel szemben egy vékony, szemüveges, ártatlan képű fickó volt. Külsőre igazi kocka. Fekete haja viszonylag rövid, ápoltan vágott volt, hosszú frufrukkal elől. Tanaka-hoz hasonlóan Daita is egy khaki öltönyt hordott, melynek zakóját épp maga mellett tartotta a fekete bőrkanapé karfáján, melyen épp helyet foglalt. További viselete egy fehér ing és egy rózsaszín nyakkendő volt, valamint még hózentrágert is hordott.
"Semmi ok az aggodalomra! Országunk képes lefedni a teljes… (statikus hang)" nyugtatta a CIA-s a programozót.
"De mi a garancia arra, hogy életben hagynak, miután megteszem, amit kérnek? Hiszen amint majd a tudósaik és a programozóik tudni fogják, amit most én tudok, akkor már nem nagyon lesz szükségük rám, nem igaz?" kérdezte vissza szarkazmusból a programozó.
"Na igen. Ez itt a kérdés, ugye? Akárhogy is, országom úgy hiszi, kár lenne egy ilyen tehetséges zseniért, mint maga. Hiszen ami a fejében van, az eljuttathatja anyabolygónkat a társadalom elképzelhetetlen… (statikus hang) …és az ön képességeivel ez orvosolható."
"Ön ezt nem érti! Még abban sem vagyok biztos, hogy a projekt nem e valójában valami féle vírus! Eredetileg azért vették újra elő két évvel ezelőtt, hogy… (statikus hang)"
"Őrnagy! A Hatos Szekció készen áll a behatolásra!" szólalt meg hirtelen egy mély férfihang Motoko fejében. A csapat másod-terepvezetője, a kigyúrt nagydarab, műszemű kiborg, Batou volt az.
Batou anno szintén kivette a részét a IV. Világháborúból. Többek között a Japán Ranger-ök egyik megbecsült tagja volt. Bár az Őrnaggyal ellentétben ő nem ért el az Őrmesternél magasabb rangot, Batou-t ez egyáltalán nem zavarta. A Ranger-ek különös ismertetőjele volt, hogy mindegyikük egy egyedi külsejű műszemmel rendelkezett. Ezen szemek pedig egyáltalán nem néztek ki realisztikusan, annál inkább gépiesen. A kiborg férfi számára - kinek egyébként csak a fejének egy része volt húsvér, ezáltal látszódott rajta az öregedés, valamint hajat is tudott növeszteni - ez lényegtelen volt. Büszke volt a Ranger-i múltjára és egyébként sem érzett késztetést, hogy lecserélje a szemeit.
Az Őrnagyot egy mexikói bevetésen ismerte meg még 2020-ban. Azóta bár előfordult, hogy többször is éveken át távol voltak egymástól, Batou hűségérzete Őrnagya felé töretlen maradt. Talán számára ez több is volt, mint egy 'egyszerű hűséges kapcsolat felettes és alárendeltje között'. Ugyanakkor az is tagadhatatlan volt, hogy az utóbbi időben a feszültség kettejük között egyre csak nőtt.
"Őrnagy, vetted?" kérdezte a középkorú ex Ranger, miután felettesétől egy ideig nem kapott választ.
"Igen, vettem." válaszolta monoton hangon kiberlinkjükön Motoko, miközben levette sötétpink okosnapszemüvegét, melyet általában terepelemzésre használt.
"Csodálom, hogy még egyáltalán hallasz minket! Napról napra egyre több zaj van a fejedben!" rótta meg Őrnagyát az erős kelet európai vonásokkal rendelkező kiborg férfi.
"Valószínűleg megint valami érintkezési hiba, majd a központban megjavíttatom." szögezte le a női kiborg, majd hátra nyúlva nyaki bemeneteihez kihúzta belőlük a lehallgató készülék kábeleit, ezután pedig felállt és ledobta magáról világosszürke ballonkabátját, melyet a szél magával sodort az éjszakába.
Motoko így már csak egy teljesen testhez álló, kissé átlátszó, latexszerű kezeslábast viselt. Bár ez a ruha aztán szépen kitudta emelni a nőies idomokat - főleg egy olyan dekoratív nő esetében, mint az Őrnagy -, egyáltalán nem a 'vetítés' volt a célja. Ugyanis ez egy olyan ruha, amit, ha a használója bekapcsolt álcázás mellett visel, akkor még a hő- és mozgásérzékelő eszközöket is kitudja vele cselezni.
A kabát levételével a lila hajú díva combján egy pisztolytáska is láthatóvá vált, benne egy egyedien ezüstös borítással rendelkezett Colt 2011-essel. A pletykák szerint csak két példányt gyártottak belőle az egész világon. Ahogy a kezébe vette és vörös szemeivel szemlélni kezdte eme fegyvert, arcára komor hangulat ült. Most azonban hanyagolnia kellett az érzelmeit, így egy nagy levegőt véve az Őrnagy elűzte a negatív gondolatokat, miközben a Colt-ot kibiztosította és visszarakta a helyére. Végezetül a legközelebbi vaskorlátra rögzített egy az övéből kijövő tartókötelet és már csak elegáns, szögletes ezüstkaróráját figyelve várta a megfelelő pillanatot az ugrásra.
Eközben a csapat azon tagjai, akik még részt vettek ebben az akcióban, egy furgonban várakoztak nem túl messze a hoteltől.
"Szóval? Kivel szűröd a levet mostanában?" kérdezte huncut kíváncsisággal hangjában az anyósülésen helyet foglalt Azuma a volán mögött ülő Pazu-tól. Azuma Batou-hoz hasonlóan egy markáns - ugyanakkor az ex Ranger-nél talán egy fokkal finomabb vonású - arccal, erős, férfias vonásokkal rendelkező férfi volt a harmincas éveiben. Test alkatilag viszont már nem volt annyira izmos, továbbá még ő is inkább a húsvér ember kategóriába tartozott, ugyanis a kiberagy beültetésén kívül csak a szemei voltak műek, melyek egyébként külsőre realisztikusak, barna színűek voltak. Haja rövid, sötétbarna színű volt, 'high top' stílusú. A szokásos kedvenc fekete motoros dzsekije volt rajta egy bordó pólóval és egy szürke farmerrel kombinálva.
Bár még mindig inkább a csapat egyik újabb tagjának számított, igazából immár négy éve, hogy átmenve a tűkeresztségen otthagyta a katonaságot és bevették őt a Szekcióba. Sajnos ez többek között egy jó barátja, Yano életébe is került. Nemsokkal ezen események után történt, hogy az Őrnagy két évre elhagyta a Szekciót. Ezután pedig hiába tért vissza - immár szintén két éve -, az Őrnagy még zárkózottabbá vált, mint távozása előtt. Eme viselkedése miatt pedig ő és Azuma még mindig inkább csak 'idegenek' voltak egymás számára. Ez persze nem volt másképp a csapat többi új tagjával sem. A régebbi tagokkal viszont már egész jól kijött. Togusa-ra pedig a mai napig mentorfiguraként tekint.
Pazu Azuma-val ellentétben egy jóval jóképűbb és valamivel finomabb arcvonású, ugyanakkor jóval vékonyabb testalkatú férfi volt. Haja rövid barna, hátra nyalt volt. Ha úgy tetszik, ő volt a csapat szépfiúja. Egy igazi nőcsábász, akiről egyébként nem sokat lehetett tudni, de egy dologgal már mindenki tisztában volt vele kapcsolatban. Hogy kétszer sohasem fekszik le ugyanazzal a nővel. Bár a 'madarak' mostanában az ellenkezőjét csicseregték. Öltözködési stílusa általában a hetvenes-nyolcvanas éveket idézte, szeretett kigombolkozni, színes ingekben és öltönyökben flangálni. Most is a kedvenc világosbarna öltönye volt rajta egy fehér színű, nagy hegyes galléros inggel karöltve, melyet felül kigomboltan viselt, megvillantva izmos mellkasát, valamint ezüst színű vékony fux nyakláncát.
Még az Őrnagy vette be őt nem sokkal Togusa előtt, még 2028 körül. Azt pletykálják róla, hogy eredetileg a Yakuza tagja volt. Több utcai kapcsolata van, melyek nem egyszer bizonyultak hasznosnak a Szekció számára. És nem utolsó sorban jó sofőr is. Bár a csapat egyik eredeti tagja, többnyire inkább csak amolyan 'tartalékosként' szerepel. Csak akkor vesz részt komolyabb bevetésen, ha szükséges, vagy ha az Őrnagy vagy Daisuke Aramaki Alezredes úgy akarja. Akárhogy is, mikor négy évvel ezelőtt egy kényes ügy folyamán majdhogynem börtönbe került és a Kilences Szekció majdnem elvesztette a belefektetett bizalmát, Pazu az esélyei ellenére bebizonyította ártatlanságát és hűségét mind a társai, mind a törvény felé.
"Minek beszéljek róla? Úgyis mindennap mással vagyok." válaszolta ironikusan Pazu.
"Én nem így hallottam, pajtás. Azt csiripelik a madarak, hogy tanultál a négy évvel ezelőtti esetből és már nem vagy olyan szívtelen. Hogy immár barátnőd van." mosolygott rá kajánul Azuma. Pazu erre csak sóhajtott egyet, majd elmosolyodott, melyre hirtelen Azuma 'szemeiben' egy hölgy jelent meg. Pazu egy képet küldött neki a kommunikációs linkjükön keresztül.
"A neve Suzuka Mizukane."
"A tavalyi híres olimpiai bajnok? Whoa!" lepődött meg hirtelen Azuma, ahogy a név hallatán beugrott neki, hogy a képen látható, titkárnő beütésű hölgy kis is valójában.
Suzuka egy csinos, sportos hölgy volt és nem mellesleg sok tekintetben hasonlított az Őrnagyra. Még a szemei is vörösek voltak! Két eltérő különbség azonban mindenképpen volt. Egyrészt Suzuka szemüveget viselt, valamint hosszú barna haja volt, melyet általában egy szimpla, magasra kötött kontyban hordott, egy-egy hosszabb frufrut hagyva arca oldalainak mentén.
"Hát öregem! Csak gratulálni tudok!"
"Köszönöm!" mosolygott egymásra kajánul a két csibész férfi.
"Hé! Mindjárt idő van! Később is tudjátok majd folytatni ezt a csevejt!" rótta meg őket kissé felemelt hangon Batou, miután egy pillanatra odalépett hozzájuk, majd visszalépett a furgon hátuljába a számítógépekhez. A leginkább Dolph Lundgren-re hajazó kiborg férfi egy egyedi fehér katonai kabátot viselt, mely részben bomber dzseki stílusú volt. Alatta egy fekete pólót, valamint egy szürke katonai nadrágot viselt.
"Nem lesz abból baj, ha összeszűrjük a levet a Hatos Szekcióval?" kérdezte Togusa. A csapat egyik legjobb detektívje és talán a legokosabb tagja is egyben. Barna szemeivel épp a hotel kameráit figyelte a furgonban elhelyezett számítógépen és monitorokon keresztül, miközben hosszú barna, retro mullet stílusú haján át a tarkóját vakargatta. Megjelenése általában mindig elegáns volt és ez most sem volt másként. Öltözéke Miami Vice-os beütést keltett. Egy kék zakót hordott egy fehér pólóval és egy khaki öltönynadrággal.
Togusa eredetileg egy mezei rendőrtiszt volt, ám egy közös ügy keretében megismerkedett az Őrnaggyal és a csapat akkori formációjával, melyhez aztán az ügy végeztével már csak az Őrnagy kérésére is csatlakozott, mint a csapat nyolcadik és ezzel egy jó darabig az utolsó tagja. Nemsokkal ezután Aramaki Alezredes elintézte, hogy a vezetése alatt hivatalos egységgé válhassanak, így aztán anno 2029-ben a Vén Majommal az élen - ahogy páran a Szekción belül hívni szokták - létrejött az akkor még csak nyolc tagú Kilences Szekció, mely tagadhatatlanul még most is az egyik legjobb rendőri egység, amit ez az ország a 21. Század folyamán láthatott.
Togusa volt egyébként a leghúsvérebb tagja a Szekciónak, ugyanis a mai napig nem volt semmilyen gépesített testrésze - leszámítva persze a kiberagyát, mely a mai világban teljesen elengedhetetlen. Voltak időszakok, amikor elgondolkodott rajta, hogy legalább bizonyos testrészeit gépesítse. De végül mindig ellene döntött. Meg aztán az ilyen gondolatok felszínre törésénél mindig az Őrnagy szavai jutottak az eszébe, mikor még anno a csapatba került: 'Ha egy adott egység tagjai túl egyformák, azzal kiszámíthatóvá válnak. És ha egy egység taktikai előnyben akar részesülni, akkor fontos a kiszámíthatatlanság.'
Bár a vékony testalkatú detektív így húsvér emberként már harminc felett járt és az elmúlt lassan tíz évben már sok mindent megélt a csapattal, valahol még mindig túl naiv volt. Már valamivel több, mint tíz éve, hogy házas életet él. Két gyermeke van. Egy fiú és egy lány. Már mindkettő javában az általános iskola padjait kopogtatja. A lánya már felsőosztályos. Két évvel ezelőtt családja majdhogynem széthullott, miután a Bábjátékosnak nevezett rejtélyes entitás majdhogynem elrabolta a kislányát, miközben meg is akarta ölni Togusa-t. De szerencsére - leginkább az Őrnagy visszatérésének köszönhetően - a végén minden jól alakult és a házassága töretlen maradt.
"Ha hivatalosan járnánk el, azzal csak deportálhatnánk a szarzsákot." helyezte kezét a monitorokat bámuló társa és egyben legjobb barátjának vállára Batou. A copfos, hosszú hamuszőke hajú ex Ranger és a házas férfi már jó ideje voltak legjobb barátok. Sokszor adódott úgy, hogy ketten oldottak meg ügyeket, ezáltal pedig hamar összekovácsolódtak. Togusa időnként azzal hülyéskedett, hogy kettejük főszereplésével valaki akár rendezhetne valami buddy cop szériát is.
"Mit aggódsz? Végtére is a miniszterelnök asszony egyszer már közölte az Amerikai Birodalommal, hogy ha nem fognak tisztán játszani, akkor ő sem fog és mivel megint ravaszkodnak, így az áldását adta nekünk a Hatos Szekcióval együtt. Ez olyasmi, mint amit anno Gouda-val tettünk. Meg aztán te is tudod! Ez az ügy az Őrnagynak is fontos!" szögezte le komolyan utolsó két mondatát húsvér társa felé, miközben kerek, metálszürke műszemeivel határozottan annak szemeibe nézett. Togusa-nak ettől átlagos, barátságos arcán heves eltökéltség jelent meg, miközben egy bólintás keretében reagált Batou felé, hogy megértette, majd az órájára nézett.
"Idő van! Indulnunk kell a randira!" szólt oda Pazu-nak, aki bólintva egyet Togusa felé beizzította a motort, majd kiállt a furgonnal a parkolóból és ráhajtott a legközelebbi magasított autópályára.
Mindeközben a Hatos Szekció kommandósai már behatoltak az épületbe és már csak pár emelet választotta el őket a szobától, ahol a két célpont tartózkodott. Ugyanakkor a CIA ügynök testőrei már értesültek róluk és az egyik a főnöke füléhez hajolva rögtön közölte is, hogy baj van.
"Micsoda? Itt van a rendőrség?" lepődött meg Tanaka. Daita a hír hallatára pánikolni kezdett, miközben a testőrök elővették az aktatáskáikba épített géppisztolyaikat és fedezékbe guggolva az ajtó mentén húzódó falakhoz, azonnal elkezdtek vakon a csukott ajtóra tüzelni, megsebesítve ezzel néhányat a már az ajtó mögött álló, behatolásra készülő kommandósok közül.
"Elég volt! Ki mondta, hogy tüzeljenek? Azonnal tegyék le a fegyvert!" parancsolt rá embereire a középkorú CIA ügynök. Ahogy ezt kimondta, a SAT (Special Assault Team) csapat rögtön betörte a hotelszoba összes kivezető ajtaját és behatoltak a helységbe. 'Ne mozdulj!', illetve 'Fel a kezekkel!' felkiáltásokkal több irányból is körbevették a programozót és a CIA embereit.
"Nekem diplomáciai védettségem van! Ki itt a parancsnok?" mutatta fel az igazolványát Tanaka.
"A programozók országunkból való kicsempészése a Belső Elhárításra tartozik." lépett ki a kommandósok mögül a CIA ügynök elé egy hozzá hasonló korban lévő és testalkattal rendelkező alak. A Hatos Szekció főnöke, Nakamura Bucho volt az.
Nakamura külsőleg eléggé hasonlított Tanaka-ra, arca azonban egy fokkal durvább volt, valamint jóval több különös ismertetőjel foglalt rajta helyet. Egyrészt mindig egy kerek feketelencsés napszemüveget viselt, melyet egyedien szárak nélkül hordott, így csak egyedül a szemüveg hidja volt, ami azt az arcához tartotta. Nem beszélve még a vastag és jellegzetes pajeszáról, mely majdhogynem az állával volt egy vonalban, annyira hosszú volt.
De, ami mindenképpen szembetűnő volt, az az, hogy Nakamura fejének jobb fele szinte teljes egészében gépesített volt. Bár volt rajta egy szintetikus bőrréteg, ami egyenletesen fel is vette arca hibátlan részeinek vonásait, ez csak egy minimális szinten adott hozzá egy realisztikus érzetet. A két különböző fél kapcsolódási pontjai tökéletesen kivehetők voltak. A Hatos Szekció főnöke egy klasszikus fekete öltönyben jelent meg, ahhoz illő nyakkendőben és fehér ingben.
"Emberrablás miatt is vádat emelhetünk ön ellen. Nincs más választása, engedje el!" folytatta tovább a Szekció Vezető.
"Nem tehetem! Mr. Daita politikai menedékjogot kért tőlünk. Már aláírta a papírt." jelentette ki Tanaka.
"Hogyan?" háborodott fel hirtelen Nakamura.
"Nem tartozom magyarázattal! A nemzetközi jog értelmében országunk bárkinek menedékjogot adhat, aki hozzánk fordul! A nyilatkozata a követségen van. Néhány napon belül küldünk önöknek egy másolatot." vágott vissza a CIA ügynök.
"Daita! Ezek megölik, ha megpróbálna visszajönni!" szólt oda a Szekció Vezető a kanapé mögött bujkáló programozónak.
"Na de kérem! Válogassa meg a szavait! Az én hazám igenis békeszerető!" igazította meg nyakkendőjét utolsó mondatánál büszke mosollyal az arcán Tanaka ügynök.
"Ó, de mennyire!" szólalt meg az ablakon kívül egy női hang, amire mindenki felfigyelt. Hirtelen egy pisztoly durranása hangzott el és egy golyó törte át az ablakot, mely egyenesen Tanaka szeme közé fúródott! Robbanó golyó volt, így a kövér CIA ügynök feje a találat után egyből cafatokra robbant! A körülötte állók pedig már hiába buktak le, az ügynök vére mindegyiküket beborította!
"Az ablak mögött van! Tüzeljenek!" parancsolt rá azonnal a kommandósaira a Tanaka vérében 'fürdőző' Nakamura. A SAT csapat gépfegyvereikkel egy egész tárat rázúdított az ablakra, teljesen szétlőve azt. Látszólag azonban senkit sem találtak el. Egy gyors tárcsere után a Hatos Szekció emberei a párkányhoz rohantak, ám onnan kihajolva már csak annak lehettek szemtanúi, ahogy a szinte láthatatlan női orvgyilkos ereszkedve tart a város sötét rengetegébe. A nőnek egyedül csak az arca volt látható.
"A francba! Hő optikás álcát használ!" állapította meg a Szekció Vezető. Ahogy ezt kimondta, az Őrnagy elsimította kezét az arca felett, mellyel immár az is láthatatlanná vált. Ez a kézmozdulat, továbbá a folyamatos szemkontaktus Nakamura-val egy jelzés volt. Ezzel mindketten tudták, hogy egy sikeres akciót zártak le.
Nem sokkal később Motoko sikeresen földet ért egy a hotel melletti sikátorban. A szabadeséshez használt kötelét kitépte a tartó övéből, majd tovább haladt a szűk utcában. Ledobott ballonkabátja, amibe napszemüvegét is tette, már ott várta egy kisebb reklámtáblán lógva, ahogy tervezte. Miközben ahogy azokat újra magához vette, betolatva a sikátorba az akcióban részt vevő Kilences Szekció többi tagja is megérkezett. A furgon hátsóajtaját kinyitva Batou és Togusa szállt ki.
"Minden jól ment, Őrnagy?" kérdezte Togusa.
"A munka elvégezve. Holnap majd találkozunk a központban." szögezte le szokásos komoly hangvételében a női kiborg, miközben szeme sem rebbenve csak úgy elsétált az emberei mellett.
"Hé! Mégis hova a fenébe mész?" csattant fel Őrnagya viselkedésétől Batou.
"Valakinek be kell vállalnia a papírmunkát, nem igaz? Ti menjetek! Pihenjetek vagy szórakozzatok, amit akartok. Nem érdekel." válaszolta monoton hangnemben Motoko.
"Mégis meddig fogsz még így bánni…"
"Batou! Hagyd!" karolt bele hirtelen Togusa a már 'támadásba' lendült Batou-ba, megszakítva ezzel az izomagyat haragtól fűtött beszédében. A műszemű végig nézte, ahogy felettesük kisétálva a sikátorból eltűnik a szemük elől, majd ezután kirántotta karját húsvér társa szorításából.
"Elegem van ebből! Már két éve! Amióta visszajött csak ez megy! Kerül minket! Rideg velünk! Átnéz rajtunk! Mintha csak valami android segédek lennénk a számára! Hát tudod mit, tetszik vagy sem, én már elég időt adtam neki! Holnap mindenképpen megfogom mondani neki a magamét négy szem közt! És ezúttal se te, sem a többiek nem fogják megvédeni!" jelentette ki feldúltan Batou, majd otthagyva a furgont, ellenkező irányba sétálva ő is tovább állt.
"De hát..." próbálkozott Togusa. Kiborg férfi társa azonban hajthatatlan volt, ezért inkább nem is folytatta. Inkább csak a fejét csóválva aggódóan nézte, ahogyan a Nagyfiú - általában csak Togusa hívta őt így - szintén elhagyja a sikátort.
Legjobb barátjának valóban igaza volt. Immáron két éve, hogy az Őrnagy visszajött a Kilences Szekcióhoz, ami mellesleg azzal is járt, hogy Togusa-nak le kellett mondania terepvezetői pozíciójáról, amit még négy évvel ezelőtt Motoko távozásával kapott meg, miután Batou nem vállalta. Persze ezt egyáltalán nem bánta. Már csak azért sem, mert így egyrészt ismét több időt tölthetett a családjával. Másrészt pedig örült is annak, hogy végre minden visszafog állni a régi kerékvágásba. Legalábbis akkor még így tűnt.
Csakhogy ez végül nem teljesen így lett. Bár az Őrnagy ugyanolyan profizmussal járt el a Szekció ügyeivel és gondjaival kapcsolatban, mint régen. A taszító, rideg viselkedése aggodalomra adott okot és frusztrációt okozott a csapaton belül. Rajta kívül Batou, Ishikawa, valamint Aramaki Alezredes is próbált már szót váltani vele, de mindhiába. Lila hajú jégkirálynőjük senkinek sem volt hajlandó megnyílni! Még az előbb említett három embernek sem, akiket már közel húsz éve ismert! Persze valaki talán mondhatná ellenérvként, hogy az Őrnagyuk mindig is inkább távolságtartó volt, de ez a fajta kollégáin való átnézés már tőle is túlzás volt!
Személy szerint egyébként Togusa, mint a csapat egyetlen tagja, kinek eddig mondhatni sikerült 'valódi szerelemre' találnia ebben az életben, sejtette is valahol, mi lehet Őrnagyának a problémája. Erősen gyanította, hogy egy bizonyos férfi van a dologban. Összeszedve a bátorságát, akart is vele beszélni róla, de a kiborg nő makacsul taszító viselkedése miatt végül ezen terve kudarcot vallott, így aztán nem erőltette tovább. Végső soron tudta, hogy az ilyen lelki sérülések gyógyulásához sok idő kell. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy ez nem állapot és Motoko Kusanagi ezzel nem tesz jót se magának, se Batou-nak, sem pedig az egész Kilences Szekciónak.
"Te még ma beszállsz? Randim van!" zökkentette ki hirtelen a gondolataiból Togusa-t Pazu kissé irritáltan, ahogy a volánnál ülve kidugta a fejét az ablakon. A detektív néhány másodpercig még nem adott választ. Csak háttal maradva tovább bámulta a sötét sikátort, majd miután még egy mozdulattal végig simította kezét a tarkóján, visszafordult Pazu-hoz és Azuma-hoz.
"Persze. Bocsi." bökte oda monoton hangnemben húsvér társuk, majd megindulva feléjük visszamászott a furgon hátuljába.
Motoko kilépve a sikátorból egy leparkolt sportkocsihoz sétált, mely egy újabb Ferrari F430-as volt. Bár az előzőt két évvel ezelőtt egy póktank szétroncsolta, a biztosító segítségével azóta már egy ideje sikerült újat szereznie. Így aztán a szintén két évvel ezelőtt 'kölcsönkért' 2005-ös Ford GT-t is visszaadhatta Batou-nak. Ahogy az autó mellé ért, elsőre mindent normálisnak talált. Mikor azonban már a kilincshez nyúlt, észrevette, hogy valami nem stimmel. Egy gyors elemzés után végül bár beszállt a járműbe, arcára teljesen kiült az ingerültség.
"Mondd csak! Elárulnád, hogy te mégis mi a fenét képzelsz?" kérdezte fennhangon Motoko, miközben mindvégig előre nézett, mintha csak magában beszélne.
"Na! Most mit vagy úgy oda? Csak gondoltam, ha már elvégeztétek a melót, csinálhatnánk egy csajos estét! Csak te és én! Meg esetleg a barátnőid! Mit szólsz?" szólalt meg nyafogó lelkesedéssel egy női hang, miközben Motoko mellett hirtelen az anyósülésen egy egzotikus, fiatal hölgy jelent meg, miután az kikapcsolta álcáját. Ő nem más volt, mint Ladriya. A Kilences Szekció egyik tavaly felvett új tagja.
Ladriya egy húszas évei közepén járó nő volt. Test alkatilag bár hasonlított Motoko-ra, arcra már nem volt ugyanolyan szép, valamint egy kicsit alacsonyabb volt nála. Még ő is a húsvér kategóriába tartozott, kb. ugyanannyi beültetése volt, mint Azuma-nak vagy Saito-nak. Félig Japán, félig Közel-keleti származású volt. Hosszú, vörösbarna haját hasonlóan, mint Pazu jelenlegi barátnője, ő is magasított kontyban hordta, ám Mizukane-val ellentétben ő nem hagyott elől frufrut. Egy szürke bőrkabátot hordott egy hozzáillő bőrgatyával és egy rövid, fehér trikóval.
Az Őrnagy ki nem állhatta őt! A lány a régi, fiatal énjére emlékeztette, még jóval a Szekció előtti időkből! Ha rajta múlt volna, nem veszik be! Pechére azonban, gyerekes és szemtelen viselkedése ellenére főnökük, Aramaki úgy érezte nem árt egy ilyen kaliberű fegyverszakértő a csapatba, így hát bevették. Motoko bár elismerte, hogy a lánynak valóban remek az intuitívása (ráérzése) a dolgokra, de ennek ellenére a mai napig úgy gondolja, hogy a Vén Majom túlságosan szentimentális volt, mikor tavaly Ladriya-t és Kuro-t besorozta. Kuro bár Aramaki unokaöccse volt, az Őrnagy személyes okokból őt sem kedvelte.
"Mindig feltörőd a kocsiját annak, akit megpróbálsz szórakozni hívni? Egyébként a volt barátnőimmel már jó ideje nem tartom a kapcsolatot. Arról pedig ne is álmodj, hogy én majd a szolgálati időmön kívül te veled akármilyen helységben is egy levegőt fogok fújni!" jelentette ki ridegen az Őrnagy, még mindig egy pillantást se vetve a mellette ülő, fiatalabb hölgyre.
"Na! Ne légy már ilyen gonosz! Nézd csak! Szereztem belépőket a nem rég nyílt night klubba! A Mecca-ba! Menjünk és pasizzunk be!" kiáltott fel egy kamaszlány izgatottságával Ladriya, miközben magasba emelt két karszalagbelépőt, amit bőrdzsekijének belső zsebéből húzott elő.
"Pasizni? Kislány, te odamész, ahová akarsz." kezdte meg mondandóját a lila hajú díva, miközben leemelte és az autó kesztyűtartójába elhelyezte okosnapszemüvegét.
"Rám viszont még vár egy halomnyi papírmunka a bázison, úgyhogy, ha megbocsátasz, szállj ki szépen a kocsimból!" parancsolt rá Őrnagya, miközben megnyomva egy gombot a műszerfalon kinyitotta az anyósülés ajtaját. Az egzotikus fiatal hölgy azonban megmakacsolta magát és karba tett kézzel ülve maradt.
"Sejtettem, hogy ez lesz. Sebaj. Próbáljuk meg másképp!" mosolygott kajánul mondata befejeztével Motoko, miközben egy újabb gombnyomással visszacsukta Ferrari-jának ajtaját.
"Mégis mit akarsz ezzel…" fejezte be hirtelen mondanivalóját Ladriya, ugyanis szemei egy pillanatra elfehéredtek, majd ahogy ismét normalizálódtak, már egy 'új Ladriya' ült az Őrnagy mellett.
"Anyu! Fáradt vagyok! Mikor megyünk végre haza?" kérdezte a meghekkelt 'újonc', miközben szemei 'boci módjára' Motoko-ra meredtek. Mintha kicserélték volna egy négyéves kislányra.
"Máris indulunk, kicsim! Kösd be magad!" cirógatta meg Ladriya fejét az idősebb kiborg nő, majd izzítva a motort útnak indultak.
Az út a Kilences Szekció központjába csendesen telt. Az Őrnagy nem igazán tudta mit kezdjen a teljesen hatalmába kerített Ladriya-val. Csak odáig jutott el gondolatban, hogy magával viszi a központba, aztán majd lesz valahogy. Ám mire megérkeztek, a fiatal hölgy már elaludt, így hát ő sem variált. Kiemelve Ladriya-t sportkocsijából, felvitte őt a csapat konferencia szobájába és az egyik kanapéra lefektette. Közben, hogy a lánynak ne legyen túl melege, levette róla bőrdzsekijét és magassarkúját, amiket a közelben el is helyezett, hogy ha majd felébred, akkor ne kelljen túlzottan keresgélnie. Ezután elment, hogy hozzon a lánynak egy takarót meg egy párnát.
Ahogy ezt mind megtette, Motoko egyszerre érzett iróniát és nosztalgiát. Amilyen gyengéden bánt most Ladriya-val, az hasonlított arra, ahogyan régebben egy vad éjszaka után a volt barátnőivel bánt. Szó, ami szó, a fiatal egzotikus lány valóban egy közel hasonló kaliberű nő volt, mint az Őrnagy vagy éppen annak volt barátnői és bár Motoko-tól aztán nem állt távol az azonos neműekkel való románc, de egy jó ideje már nem törődött ilyesmikkel. A hekker képességeivel pedig pláne nem fog ilyen módon visszaélni! Főleg nem a saját munkatársán! Pár perccel később Őrnagyunk visszatért Ladriya-hoz és szépen betakarva, párnát helyezve feje alá, kényelembe helyezte a lányt.
"Szép álmokat." mondta neki suttogva a lila hajú díva, miközben szemeivel végig ment a lány békés, alvó formáján. Már távozni készült Ladriya mellől, ám mielőtt magára hagyhatta volna, hirtelen a fegyverszakértő hátulról megragadta őt az alkarjánál.
"Ez így… nem állapot. Adnod kell… neki… egy esélyt." nyögte ki nagy nehezen, miközben érezte, hogy testét ismét kezdi elnyelni az álom.
"Huh? Mégis miről beszélsz?" értetlenkedett Motoko.
"Batou… a vak is látja… hogy szeret. Ne törd… össze… a szívét." fejezte be nagy nehezen mondanivalóját Ladriya, majd elengedve felettese karját, ismét álomba szenderült. Az Őrnagy erre csak egy szomorú oldalra nézéssel reagált, majd távozott a helységből.
Valamivel később Őrnagyunk immár pizsamában - bugyiban és trikóban -, egy penthouse külső részében állva, szemben a Kilences Szekció központjával csendben figyelte a végtelennek tűnő várost és a szemkápráztató teliholdat, miközben az egyik kezében egy pohár koktélt tartott. Sok háza, rejtekhelye volt a városban és általában minden este máshol aludt. Ezzel olyan hatást keltett, mintha állandóan mozgásban kellene maradnia, mert valakik vadásznak rá. Ez persze nem így volt. De így vagy úgy, ma már nem volt kedve többet autókázni, annak ellenére sem, hogy számára ez a hely túl közel volt a központhoz. Rég járt már itt, kissé koszos és rendezetlen volt már ez a rejtekhely. A kiborg nő le sem tagadhatta, hogy gondterhelt volt. Ahogy tekintete a távolba meredt, gondolatai is messze jártak.
"Batou. Már jó ideje tisztában vagyok vele, hogy érez irántam. Immár tizenhat éve, hogy megismertem. A műszemű férfi, kiben az évek alatt hű társra, sőt mi tagadás, barátra leltem. Mikor először észrevettem, hogy többet érez irántam, már csak a munkánk miatt sem akartam őt közel engedni. Úgy éreztem, hogy egy belső románc nem tenne jót a Szekciónak. A profizmus hiányával járna, valamint túlságosan sebezhetővé tenne minket is és a csapatot is. De ugyanakkor… voltak alkalmak, amikor kivételt tettem…" nézett az ablakon keresztül be az ágyára Motoko, miközben kortyolt egyet az italából. Elméjében az az éjszaka járt, amikor ő és Batou hat évvel ezelőtt ebben a lakásban bújtak el az Umibozu emberei elől, amikor Yakushima miatt egy időre fel kellett oszlatni a Szekciót. Sok minden történt azon az estén.
"De aztán meg úgy tettünk, mintha mi sem történt volna. A Kilences Szekció újra összeállt. És mindketten inkább a munkánkban merültünk el. Persze az adok-kapok megmaradt. Így ment ez mindaddig, amíg fel nem bukkant Ő." villant be hirtelen a fejében egy ezüsthajú férfi arca.
"Ahogy haladtunk előre azzal az üggyel, egyre több szál bontakozott ki és te egyre jobban védeni akartál. Miközben meg is akartad érteni. És féltékeny voltál. Féltékeny, mert te nem tudtál úgy hatni rám, ahogyan Ő tudott. Én pedig nem mondhattam semmit. Nem akartam, hogy bárki is megtudja. Egy ponton azt mondtad, hogy te és a csapat többi tagja lehetne az én támaszom. Hogy nem kell, hogy mindig csak ti támaszkodjatok rám. És miután véget ért az az ügy és a történtek után magam alatt voltam ez így is történt. Bánatomban rátok támaszkodtam. Viszont továbbra sem voltam őszinte veletek." állt le belső monológjával ismét egy kortyra.
"Aztán meg, miután lement a kényszerszabadságunk és újra akcióba léptünk volna, én minden szó nélkül egyszerűen csak otthagytalak téged és a többieket, gyakorlatilag szimpla önös érdekből. Egy önző nőszemély, ez vagyok én! Két évig tartott, hogy újra találkozzunk. Melynek aztán az is lett a vége, hogy visszatértem közétek. Egy darabig úgy tűnt, visszatudok illeszkedni a régi kerékvágásba. Abba az állapotba, mielőtt Ő képbe került. De tévedtem. És ez az elmúlt két év szinte ugyanúgy telt el, mint az a kettő, amit a Szekción kívül töltöttem. Elzárkózva, a Netet bújva, kutatva és epekedve azután a különleges valaki után. És mindeközben ridegebbül bántam veletek, mint valaha. De főleg veled, Batou. Veled, aki egyáltalán nem ezt érdemli." húzta le a maradék italát Motoko, majd megindult befelé a hálószobába.
"Talán nem érzek úgy irántad, ahogyan te én irántam. De ez még nem jelenti azt, hogy nem próbálhatjuk meg! Sok ellenérvet felhozhatnék. És később még lehet, hogy megbánjuk ezt. De Ladriya-nak igaza van! Ez így nem állapot! Így egyikünk se jut egyről a kettőre! Holnap mindenképpen beszélni fogok veled, Batou! Nem ragadhatok örökké a múltban! El kell engednem!" gondolta magában, miközben hálószobájában megállt egy íróasztal előtt, melyen többek között egy fehér origami daru foglalt helyet.
"Hideo. Bár sosem foglak elfelejteni. De el kell, hogy engedjelek." fejezte be hosszas belső monológját a lila hajú díva, majd magához véve a papírművet vissza kiment és az egyik párkány előtt a tenyerében tartva szélnek eresztette a darut, mely aztán zuhanásnak indult a város hatalmas rengetegébe. Motoko pár lépéssel hátat vetve a párkánynak egy kifutott könnycseppet törölt le arcáról. A legújabb kiborg testének 'köszönhetően' immár, bár csak 'minimalisztikusan', de sírni is tudott. Ez még mindig egészen új volt a számára.
"Egy origami daru. Az origami daru a következőket szimbolizálja: becsület, jószerencse, lojalitás és hosszú élet. Továbbá a legendák úgy tartják, hogyha valaki ezer darabot hajt belőlük, annak teljesülhet egy kívánsága." szólalt meg hirtelen mögötte egy gépies, aranyos robot hang.
Az Őrnagy egyből megfordult, hogy megnézze, mégis ki vagy mi a fene zavarja ilyenkor így hívatlanul. Egy piros-sárgás színű pizzafutár drón volt az. Alul elhelyezkedő fogantyú részére egy doboz pizza volt rögzítve, míg az egyik gépies, csak három ujjal rendelkező kezében - egyébként négy keze volt - a papírdarut tartotta, amit a kiborg nő az imént engedett szélnek. A drón feje fehér színű, gömb alakú volt, három ujjméretű lyukkal. Hasonlóan, mint a Tachikoma-knak.
"Egy Japán közmondás szerint a daru, vagy ha úgy tetszik, tsuru, egy erős és fenséges madár, mely egy életen át párosodik és akár ezer évig is elél." folytatta informatív beszédét a drón, miközben Motoko fokozatosan megközelítette.
"Milyen művelt és eszes lettél hirtelen, Pizakoma. Mit keresel itt?" nézett rá kifejezéstelen arccal, ahogy megállt előtte.
"Buonasera (Jó Estét), Madame! Oh, ne vegye sértésnek, de úgy látom elfelejtette. Körülbelül két órával ezelőtt tetszett rendelni tőlünk erre a címre, előre kifizetve. Este tízre kérve a kiszállítást." közölte vele a drón. Az Őrnagy egy pillanatra elgondolkodott, végül azonban ráeszmélt a dolgokra. Valóban így volt. Kellett neki valami finomság, ami mellett az este alatt jobb kedvvel megírhatja a jelentését. A rendelést pedig még akkor adta le, amikor Ladriya-t vitte be kocsival a központba.
"Oh, tényleg! Elfelejtettem. Bocsánat. Csak azóta sok minden összegyűlt a fejemben így hirtelen." mosolygott rá kissé bárgyúan a kiborg nő, majd átvette tőle a pizzásdobozt.
"Ez egy nagyon szépen meghajtott papírdaru. Nem értem, miért dobná csak így el bárki is." gondolkodott el hangosan Pizakoma, miközben forgó gömbfejével a kezében lévő tárgyat vizsgálta.
"Én hajítottam le. Jó okom volt rá. Ha gondolod, megtarthatod." mondta szemrebbenés nélkül az Őrnagy.
"Megtisztelő. De sajnos Tachikoma rokonaimmal ellentétben én nem tarthatok meg dolgokat. A főnökeim nem engednék. Úgyhogy azt hiszem itt hagyom kint. Hátha Madame-nak újra megtetszik és ismét magához veszi." hozta meg döntését a drón, majd egy Bouna Notte (Jó Éjszakát) kíséretében távozott.
Motoko egy darabig figyelte az eltávolodó futárdrónt, majd szemet sem vetve a földön hagyott darura, visszament a hálószobájába. A következő két órában igyekezett azon lenni, hogy a PDA-jára összehozza a jelentést. Bár a gondterheltsége miatt nem ment neki egykönnyen, de mire éjfélt ütött az óra, sikerült a végére érnie. Nem volt éppen a legjobb, de a célnak megfelelt. Pizzájából talán, ha két szeletet evett és mivel az már úgy is kihűlt, betette a hűtőbe. Gondolta megteszi az majd holnap reggelire is. Végül aztán más már nem maradt számára, mintsem, hogy nyugovóra térjen. Mielőtt azonban befeküdt volna kétszemélyes francia ágyába, még utoljára kinézett az ablakon. Az origami daru már nem volt ott, ahol a Pizakoma hagyta. Valószínűleg elfújta a szél. Ugyanakkor hirtelen az Őrnagyban egy olyan érzés támadt fel, mintha valaki vagy valami figyelné őt. De végül aztán vállat vonva, semmibe véve ezt az érzést, elterült az ágyán, majd betakarva magát nyugovóra tért.
Valahol New Port City Belvárosában
A város legnagyobb parkjának a szélén épp egy négy ajtós, fekete szedán parkolt le. Ez az autó kissé kilógott a többi közül, megjelenése ugyanis a 60-as évek Amerikáját idézte leginkább. A kocsi hátsó részéből egy koros, rövid, elől felálló ősz hajú, kék szemű, ránézésre kaukázusi férfi lépett ki. Körülbelül a hatvanas éveiben járhatott, arcra pedig szinte kiköpött Martin Sheen volt. Testalkatra bár kissé már totyakos volt, azért az még bőven látszott, hogy többnyire jól tartja magát. Egy klasszikus fekete öltönyt viselt, fehér gallérnélküli inggel. Éppen indulni készült be a park sűrűjébe, amikor autójának anyósülés felöli ablaka hirtelen letekerődött és egy női hang szólt hozzá aggódóan.
"Apa! Biztos, hogy ez jó ötlet? Nem lehet, hogy ez csapda? Alapból nem biztonságos számodra így az éjszakában sétálgatni!" hajolt ki az ablakon egy kék szemű, rövid szőkésbarna hajú lány. Ez a lány arcra és testalkatra már inkább rendelkezett ázsiai vonásokkal. Másrészről, ha egyszerűen akarná az ember leírni, akkor azt mondaná, hogy úgy nézett ki, mint egy női Leon S. Kennedy. Egy érdekesség mindenképp volt a fiatal, húszas éveiben járó hölggyel kapcsolatban: nem volt kiberagya.
"Tsunagi-san. Kérlek. Ezt már megbeszéltük. Kötelességem megjelenni ezen a találkozón. Ne aggódj! Egy óra múlva ugyanitt találkozunk. Addig is menjetek és élvezzétek Hose-sannal az estét." nézett vissza rá a koros férfi, majd miután teljes higgadtsággal elmondta, amit akart, megindult a park sűrűjébe. Tsunagi nézte ahogy 'apja' teljesen eltávolodik, majd visszahajolt az autóba.
"Aggódom érte, Akira!" jelentette ki a hölgy a kormány mögött ülő férfinak.
"Ez csak természetes. Én is aggódom érte, Tsunagi. De bíznunk kell Moriyoshi-samaban. Szerintem a legjobb, amit tehetsz, ha most a különleges képességeidre hagyatkozol." mosolygott felé a mellette ülő, harminc év körüli japán férfi, kit Akira Hose-nak hívtak. Tsunagi-ra ez nem hatott, csak lehajtott fejjel meredt maga elé.
"Nem csak erről a találkáról van szó. Ezt te is jól tudod. Apa egyre többet tölt bezárkózva a dolgozószobájában. Bűntudata van. És szenved." mondta szomorúan a lány.
Akira végig húzta kezét barna, majdhogynem vállig érő, ketté fésült haján, miközben jóképű arcán és barna szemeiben a szokásos higgadtság helyett már inkább az aggodalom volt látható. Ő és Tsunagi már jóideje voltak Kenji Moriyoshi Főbíró testőrei és ők is tudták, hogy ez a jelenlegi esti találka nem éppen szokványos. Hirtelen jött. És valami volt a levegőben.
Úgy tíz perccel később Moriyoshi már majdnem elérte a park közepét. Egy szivarral sétálva a kezében élvezte az éjszaka gyengéd fuvallatát. Bár valamiért olyan érzés keltetődött benne, mintha valaki vagy valami figyelné, ezt most inkább ignorálta. Arany karóráját megnézve látta, hogy mindjárt éjfélt üt az óra. Igyekeznie kellett. Végül aztán elérte a célját, a város Nemzeti Gallériája volt az. Miután felgyalogolt a lépcsőn, a bejáratnál két fekete öltönyös testőr fogadta.
"Jó estét, uram! Az úrnőnk már várja önt." közölte vele az egyik.
"Jó estét önöknek is, uraim! Nos. Akkor kérem vezessenek el hozzá." mondta nekik a kék szemű férfi, miközben egy közeli fémszemetes tetején eloltotta, majd beledobta abba a befejezett szivarját.
Az egyik őr rögtön oda is lépett hozzá, hogy megmotozza. Miután ez zökkenőmentesen megtörtént és nem találtak nála semmi olyat, ami igazán fegyvernek minősülhetne, a másik őr kinyitotta a bejárati ajtót, melyen aztán Moriyoshi az előző őrt követve belépett. Pár perc gyaloglás után a koros férfi egy tágas, téglalap alakú helységben találta magát, tele fenséges képekkel és szobrokkal. A szoba tetőszerkezete üvegből volt, formailag precízen megvágva és összetolva, félbevágott henger alakban. Középen kisebb asztalok, rajta gyümölcsökkel és egyéb frissítőkkel, valamint dizájnban bár egyszerű, de annál szebb bársonykanapék és székek foglaltak helyet.
A kék szemű férfi figyelmét azonban a helység másik végében, a szemközti falon elhelyezkedő hatalmas mestermű, valamint az előtte, testőrökkel álló rejtélyes, csuklyás alak ragadta meg. Ez a műalkotás egy a falból kézműves módok kifaragott, valamint művészien megfestett meztelen fát ábrázolt, sok szerte széledő ággal. Szinte minden ág végén téglalap alakú elegánsan felfestett szövegbuborékokban több latin szó is szerepelt. Ezt a művet úgy hívták, hogy Az Élet Fája.
"Asszonyom! Moriyoshi úr megérkezett!" közölte a kisérő őr, miután megállt pár méterrel a csuklyás idegen mögött.
"Köszönöm! Most kérem hagyjanak magunkra minket! Ne engedjenek be ebbe a terembe senkit! És folyamatosan maradjanak éberek! Nem szeretném, ha ez a beszélgetés akár csak véletlenül is kiszivárogna vagy bármi rosszabb!" parancsolta a rejtélyes nő háttal maradva. A testőr erre bólintott, majd jelezve többi őrtársának, megindultak kifelé a teremből. Moriyoshi beállt a sötétkék szatén csuklyát és palástot viselő hölgy mellé. Mindketten határozottan néztek előre, részben a faliművet csodálva.
"Egy italt?"
"Nem, köszönöm." utasította vissza ajánlatát a koros férfi, majd pedig a tárgyra tért.
"Gondolom akkor már tudja, hogy mi történt."
"Igen. Én is figyeltem az esti időkben a körforgást. A Net újra bizonyította felénk, hogy valóban végtelen és határtalan. A többi körtag pedig ezáltal nyugtalan. Úgy tűnik egy régi ismerősünk úgy döntött új utak után néz és kockáztatva mindent belenyúlt a Net legmélyebb bugyrába és visszahozott valakit. Valakit, akit szintén jól ismerünk." magyarázta monoton hangon a rejtélyes hölgy.
"Áh. A rejtélyes Entitás. Hát persze. Tudja, miután a Solid State Society Incidens körül lecsillapodtak a kedélyek, én felkerestem őt. Munkát akartam ajánlani neki, mert úgy éreztem borzasztó nagy kár lenne egy ilyen egyedi teremtményért. Egy lény, mely a Net tengerében született. Úgy éreztem nagy hasznát vehetnénk neki a szervezetünkben, mindazok ellenére, hogy a SSS a mi tervünk volt és végső soron ő buktatta meg. De persze nemet mondott." mosolyodott el mondata végén a kék szemű férfi.
"Mit gondol, Vízöntő? Miért jelenik meg most újra így közel két év után? Mik lehetnek a céljai?" kérdezte a csuklyás. Arca továbbra is a műalkotás felé, szemei azonban már a 'bűntársa' felé irányultak.
"Van némi sejtésem. De nem szeretnék badarságokat összehordani. Mindazonáltal, ha majd eme sejtéseim esetlegesen igaznak bizonyulnak, akkor arra is fény derül majd, hogy miért hozta vissza Hideo Hisaragi-t is. Gyanítom, hogy nemsokára mind őt, mind pedig a híres neves Őrnagyot is megfogja környékezni." helyezte egyik kezét állára gondolkodóan Moriyoshi, 'A Vízöntő'.
"Hát nem ossza meg velem bővebben a gondolatait, barátom? Mindenesetre nem miattuk aggódom elsősorban igazán. Hanem inkább attól, akiről úgy gondolom megpróbálhat majd valamilyen módon hasznot húzni ebből, hogy tovább növelje a hatalmát a szervezetben." mondta szkeptikusan az úrnő.
"Csak nem az Első Bizalmasra, a Primum-ra gondol? Tény és való, több vitám is volt vele az évek folyamán, de Silver-Eye-t nem nevezném fenyegetésnek. Egy haldokló emberről beszélünk, ki már csak árnyéka egy férfinak. A napjai megvannak számlálva." fordult a hölgy felé enyhe kaján mosollyal az arcán a koros férfi.
"Én a maga helyében nem becsülném le őt. Elvégre mégiscsak neki köszönhető, hogy a szervezet Japán ágának még ma is ekkora tekintélye van. Azt javaslom tartsa rajta a szemét, amilyen alaposan csak tudja! Az Entitást pedig, ha lehet, szintén tartsa szemmel! Tudom mit gondol. Ugyanakkor azt is tudom, hogy írt egy programot is, melynek segítségével egy gombnyomásra eltörölheti az ilyesfajta anomáliákat, ha muszáj. Ha arra kerülne sor, ne habozzon!"
"Ahogy kívánja! Mindent Látó Úrnőm!" fordultak egymás felé teljes testtel, majd a csuklyás kinyújtotta kezét Moriyoshi arca felé. A kék szemű férfi értette a dolgát és tisztelettudóan megfogta a nő kezét, majd hűségének jeléül enyhe meghajlással meg is csókolta azt.
"Ezzel a találkánknak vége. Remélem, hogy a jövőbéli találkozásokat a többiekkel együtt majd már ismét a kibertérben foglyuk tudni végezni, ahogyan azt egy ideje már bevezettük. Addig is vigyázz magadra! Aquarius. Drága barátom. Ne csapjon be se a szíved, se pedig a szemeid!" tanácsolta búcsúzása közben a rejtélyes úrnő.
"Vigyázni fogok. Drága Úrnőm. Oculus." búcsúzott el szintén a koros férfi, miközben a csuklyás az ajtó felé fordulva megindult kifelé. Moriyoshi még tovább maradt, gondolataiban elmerülve egy ideig még bámulta a hatalmas mesterművet.
A Leigo Sziget
Valahol A Csendes-Óceánon
Egy Japán fiatalember, kinek szenvedélye volt az olvasás, gyengéd nagy barna szemeivel éppen az egyik kedvenc könyvében volt elmerülve. Bár már elmúlt harminc, tíz évet simán letagadhatna. Érdekes módon egyébként baba arca nagyon hasonlított az Őrnagyéhoz. Enyhén ápolatlan, bozontos fekete színű, bob szerű stílusú haja bár nem kimondottan volt hosszú, méretben volt olyan nagy, hogy az egész fejét amolyan 'koszorú' módjára körbe ölelje, miközben arca középtáján egy vastagabb tincs foglalt helyet, mely szinte majdhogynem leért az orra hegyéig. Egy vajszínű, hosszúujjú pulóvert hordott, melyet oldalt, továbbá a nyaki részét vastag kék színű csíkok díszítettek. E mellett egy világoskék farmert és egy barna alkalmi cipőt hordott.
Bár tényleg szeretett olvasni - nem hiába állt most is több tucat könyv az íróasztalán -, jelen esetben ez csak egy amolyan álca volt a számára, ugyanis a férfi szívét valami erősen nyomasztotta. Habár könyvet tartott a kezében, valójában New Port City térfigyelő kameráit fürkészte a kibertérben. Hideo Hisaragi-t kereste. A férfit, aki néhány órával ezelőtt 'újjászületett' a Kamiyama Katonai Bázison. Alapjáraton személyes okokból nem szívesen találkozna vele újra, de az állapotáról folyamatosan és mindenképpen tudni akart. Bár több ezer kilométerre tartózkodott jelenleg szülőföldjétől, a sziget hálózatának köszönhetően, melyet az elmúlt hat évben - amióta a sziget birtokosává vált - tovább is fejlesztett, nem okozott gondot neki, hogy figyelje a város kameráit.
"Góré! Hamarosan le kell állnom egy időre rendszerfrissítés miatt! Mindent elhoztál, amire szükséged lehet New Port City-ből?" kérdezte tőle egy gyermeki hang, megszólalva a férfi kiberagyában. A sziget 'lelke' volt az. Allie.
Úgy egy évtizeddel ezelőtt Allie még ember volt. Egy kisfiú, akire a fekete hajú mai napig a kisöccseként tekint. Anno egy rehabilitációs központban ismerték meg egymást. Allie mindig is magányosnak érezte magát, sokszor bújta a Netet annak érdekében, hogy ne legyen egyedül. Akkoriban a 'Góréra' szállt rá, őt szellemhekkelgette annyira, hogy majdnem össze is olvadt a lelkével. Végül aztán egy napon úgy döntött, hogy végleg elhagyja a testét és keres egy hatalmas hálózatot, ahonnan sok embert érezhet, ezáltal sosem fogja többé egyedül érezni magát. Eme szigeten, mint annak 'főrendszere', ez meg is adathatott neki. A Leigo Sziget, mely gyakorlatilag minden vágyat teljesít. Legalábbis így volt, amíg a fiatal ember ügyesen és okosan a magáénak nem tulajdonította, Allie érdekében. Azelőtt az Amerikai Birodalom tulajdonában volt és amolyan turista üdülőhelyként szolgált, többnyire inkább a gazdag emberek számára, illúziókba csomagolt hamis élményeket szolgáltatva.
"Igen. Ne aggódj, Allie! Itt maradok veled. Ahogy ilyenkor mindig." felelte neki a Góré.
"És mi a helyzet Hideo Úrral? Igaz, hogy visszatért a Netről? Feltudjuk venni vele a kapcsolatot? Ide tudjuk hívni, hogy meglátogasson minket? A múltkor nem volt alkalmam rá! Úgy játszanék vele valamit!" szabadultak el gyermeki kérdései és örömei Allie-nek. A fiatalember nem válaszolt egyik kérdésére sem. Csak szomorúan lehajtotta fejét, miközben több különböző emlék, valamint érzés is átfutott rajta. Az egyik ilyen érzés az volt, mintha valaki vagy valami figyelné.
Flashback
6 Évvel Ezelőtt
A Góré és egy bizonyos Hideo Hisaragi éppen búcsút véve egymástól a sziget külső részén tartózkodtak. A vendégeket szállító helikopter - a történtek miatt talán utoljára - épp most landolt a leszállóhelyen. A búcsújuk alatt Hideo megígérté a fiatalembernek, hogy senkivel sem osztja meg valódi kilétét. Hogy a bizalmát felé még jobban megerősítse, elárulta neki, hogy a valódi vezetékneve immár nem Hisaragi, hanem Kuze, melyet a nevelő apja után vett fel, aki egyben az orvosa is volt, mikor még gyerekként műtestet kapott. Ezenkívül megosztotta nevei jelentését is. Bár a teljes nevét általában katakana nyelven írta, kanji nyelven a Hideo 'Hőst' jelentett, míg a Kuze bár jelenthetett 'Régi Történetet' is, inkább jelentett 'Kilencet' és 'Világot'.
"Szóval akkor 'Régi Történet Hőse' vagy mint a Skandináv Mitológiában 'A Kilenc Világ Hőse' akár. Szerintem mindkettő jól illik önhöz." dicsérté Hideo neveit a Góré.
"Köszönöm!" mosolygott rá vissza Hideo.
"Egyébként, ha szabad megkérdeznem, miért kereste Jupiter-t? Csak mert van egy olyan érzésem, hogy nem csak a vérdíj miatt." nézett rá hirtelen szkeptikusan a fekete hajú.
"Igen. Jól látod. Jupiter... úgy hiszem ő az, akit már régóta keresek. A lány, akit már lassan két évtizede nem láttam." válaszolta neki őszintén az ezüsthajú férfi.
"Valaki különleges?" kérdezte a fiatal ember. Hideo bólintott.
"Válaszokat kell találnom. Ám ugyanakkor azt is érzem, hogy küldetésem van."
"Küldetése?" nézett az albínó férfira kérdően.
"Az elmúlt hat évben sok helyen jártam. Sok embert meghallgattam. Sok mindenkinek segítettem. Úgy hiszem, hogy a III. és IV. Világháború áldozatai hamarosan majd hangot akarnak adni maguknak. Én... én szeretnék ott lenni és segíteni nekik. Ehhez pedig úgy hiszem, először vissza kell mennem Tajvanba. Az ottani menekültnegyedben még sok munka vár rám. Továbbá van egy ideológiám, valamint egy elméletem is. De ezeket még meg kell magamban erősítenem. Ehhez pedig még mindenképpen meg kell találnom egy könyvet."
"Egy könyvet?"
"Egy könyvet. A Független Tizenegyeket Patrick Sylvestre-től." fedte fel a könyv nevét Hideo. A fekete hajú barna szemei ettől teljesen kitágultak.
"Az egy nagyon ritka és szélsőséges könyv, barátom. Mihez kezdene vele, ha önhöz kerülne?" kérdezte immár nyugodt állapotban a Góré.
"Ahogy már említettem, megerősíteném vele az ideológiáimat és az elméleteimet. Többet egyelőre nem mondhatok." szögezte le Kuze.
"Nos rendben. Ha nem akar beszélni róla, hát legyen. Talán majd egyszer." mondta neki a fekete hajú, miközben mindketten a távolba néztek. Elgondolkodva azon, hogy innen hogyan tovább. Hideo tudta, hogy nem maradhat tovább, a helikopter lassan felszáll. Miközben az ezüsthajú férfi merengőben volt, bal kezében egy kék papírcetlit tartott, melyet elkezdett egyedien formára hajtogatni.
"Nos azt hiszem, tényleg itt a búcsú ideje. Kuze-san." szólt oda neki a fiatalember.
"Aoi. Kérlek. Ne magázz már egyfolytában. Mint barátod kérlek erre. Én úgy gondolom, most már barátok vagyunk. És mint barátod, szeretném, ha ezt a barátságom jeléül elfogadnád tőlem." helyezte a kezét Aoi vállára Hideo, miközben elé emelt egy kék origami darut. A fiatal ember tudta a papírmű jelentését.
"Egy daru?" vette magához, nézegetve a papírdarut az egyik tenyerében Aoi.
"Egy daru. Talán furcsának tűnhet, de azt mondanám, az évek alatt ez egy amolyan jószokásommá vált. Még az apámtól tanultam meg, mindössze öt évesen." magyarázta neki az albínó férfi. A fekete hajú ettől valamelyest meghatódott. Tudta, hogy ezzel Hideo teljesen a bizalmába fogadta. Alapjáraton sosem volt oda úgy túlzottan a 'felnőttekért', de tudta Hideo-ról, hogy teljesen rendben van és hogy a barátjának tekintheti. Csakúgy, mint az Őrnagyot és a csapatát a Kacagó Ember Ügyének a végkifejlete után New Port City-ben.
"Köszönöm. Tudod, New Port City-ben én kezelem a Nemzeti Könyvtárat. Ezenkívül fanatikus könyvmoly vagyok. Ki tudja. Talán még én is a nyomára bukkanok majd. Mindenesetre remélem, még találkozunk." mosolygott rá Aoi.
"Azt én is remélem. Úgy hiszem, hogy a Neten bármikor és bárhol megtalálsz. De ha mégsem, keress fel Tajvanban. Ha már nem is leszek ott, az ottani menekültek tudni fogják, hogy merre mentem. Ők mindig tudnak rólam. Addig is Ég Veled, Barátom. Vigyázz magadra és Allie-re." köszönt el tőle egy meghajlás keretében Kuze.
"Úgy lesz, Hideo. Te is vigyázz magadra. És sok szerencsét a továbbiakban." köszönt el tőle ugyanilyen formában a fiatalember, majd figyelte a helikopterbe beülve felszálló és eltűnő formáját.
Flashback Vége
"Ha tudtam volna, hogy a Mennybe mész... Azt mondtam, segíteni fogok neked. Azt ígértem, hogy még újra találkozunk. Hazudtam neked... Hideo-kun. És most, hogy visszatértél, nincs merszem a szemed elé kerülni. Ahogy az Őrnagy elé sem... Őt is cserben hagytam." sóhajtott egy nagyot Aoi, miközben felemelte íróasztaláról a kék origami darut, amit még akkor Hideo-tól kapott. Egy darabig csak szomorú szemekkel nézte azt.
"Góré! Góré! Netán valami baj van?" kérdezte aggódóan a sziget lelke. A Góré kisvártatva, de válaszolt neki.
"Semmi. Csak elfárasztott az utazás. Azt hiszem megyek és lefekszem. Holnap okosabbak leszünk Hideo-val kapcsolatban is. Ígérem. Jó Éjt, Allie!" köszönt el jóbarátjától a fekete hajú, miközben visszahelyezte a darut, majd felállva íróasztalától elkezdte rendezni a könyveit.
"Jó Éjt, Góré!" köszönt el Allie is, megszakítva ezzel közöttük a kiberagy kapcsolatot.
"Tán nyomasztja a bűntudat? Mr. Aoi?" szólította meg hirtelen a könyveit pakoló fiatalembert egy határozott férfi hangja.
"Bábjátékos!" fordult meg hirtelen meglepődött arccal Aoi, melyet aztán leplezni igyekezett, miközben farkasszemet nézett hívatlan vendégével.
Ez a rejtélyes behatoló egy kockás szemüveget viselő, szürke öltönyös Japán férfi volt, piros nyakkendőben és fehér ingben. Egy tipikus üzletember benyomását keltette külsőleg. Arca bár átlagos volt, barna szemei, valamint rövid, lelapult, lila színű haja, mely a bal szeme felett ketté ágazódva még a homlokát is jócskán eltakarta, mindig két emberre emlékeztette a fiatalembert. Két emberre, kiket bár a barátainak tartott, nem szívesen találkozna velük újra.
"Kacagó! Nem kell, hogy így érezzen! A kocka el van vetve! A teremtőim újra a fizikai világban tartózkodnak! Mindketten! És hamarosan mind együtt leszünk!" jelentette ki Aoi-nak drámaian, tekintetében komoly elszántsággal a Bábjátékosnak nevezett rejtélyes alak, miközben az egyik kezében egy fehér origami darut emelt maga elé. Az első entitás, ki a Net végtelen és határtalan tengerében született.
Végszó!
Elég őrült, mi?
Nos itt már sok minden történt. Gondoltam kicsit tisztáznám így a fejezet végén a dolgokat.
Ahogy azt láthattátok, több karaktert is átemeltem vegyesen a többi GitS Világból. Ez még jó párszor elő fog fordulni, ugyanis bevallom, alapjáraton szeretnék az egésznek egy úgymond "All-Star" feelinget adni, ergo hogy "mindenki benne van". Ha úgy tetszik, kb. mint a South Park 200. része, na persze mégiscsak visszafogottabban ;)
Akik eddig felbukkantak, ugyebár Ladriya az élőszereplős filmből, Akira Hose az Arise-ból és Tsunagi a legújabb Mangából (Human Algorithm). Eme médiumokban Ladriya és Tsunagi a Kilences Szekció legújabb tagjai voltak. Szóval igen, mielőtt bárki kérdezné, különböző módon, de jönni fognak a többi új tagok is! Vagyis Purin-t, Standard-et, Maven-t, Sitara-t, Reiko-t és Kuro-t is - aki itt már meg is volt említve, ez az Aramaki unokaöccse szál pedig az én saját ötletem - mind látni fogjuk ebben a történetben! A többi pedig már tényleg legyen meglepetés ;)
Na most aki csak a SAC szériát látta, nem probléma, ugyanis ezek az áthozott karakterek ehhez a világhoz lesznek igazítva, ráadásul a legtöbbjüknek teljesen más is lesz mindene (háttérsztori, személyiség, motiváció, stb.), szóval ezáltal nem szükséges hirtelen az összes többi GitS Univerzumon átrágni magatokat, maximum ha nagyon vágni akarjátok a referenciákat/Easter Egg-eket. De megsúgom, Tsunagi-ról alapjáraton én sem tudok semmit, csak amennyit a Wiki leír. A legújabb Mangát majd csak akkor fogom kiolvasni, miután teljes egészében megjelent, az pedig ahogy láttam, még bőven odébb van...
Végül pedig pár szót Aoi-ról és a Leigo Szigetről. Ezt a szálat az egyik novellából, a 2017-es Five New Short Stories-ból vettem át, melyben az egyik történetnek a címe Soft and White. Ez a sztori az első és a második évad között játszódik, melyben Aoi és Hideo Kuze találkoznak eme különleges szigeten és együttműködnek, majd végül egyfajta barátságot kötnek. Többet nem írnék róla, a sztorim folyamán a karakterek majd mindent elmondanak. Annyit még elárulok, hogy a Flashback jelenet nem teljesen szerepel a novellában. A köztük lévő búcsú jelenet csak odáig tart, hogy Hideo elmondja Aoi-nak az igazi nevét. Aoi válasza erre, plusz a továbbiak már az én kreálmányom :D
Nos azt hiszem ennyit akartam így a végére.
Sayonara!