Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
Ezen a napon Gared-nek ünnepelni támadt volna kedve, hiszen a Viharköpenyes katona, aki megölte az anyját Helgen-ben végre akasztófára kerül. Az egyetlen dolog, ami még hátra van, hogy megtalálja az ikreket és Hadvar-t, hogy aztán eltűnhessenek ebből az átkos városból.
Könnyedén sétált végig a hófödte utcákon és a Gyertyakandalló fogadó alig néhány sarokra volt, ahol a többiek vártak rá.
- Hé, Gared! - Sajnos, Vid és a barátai épp keresztezték az útját. - Már mindenhol kerestünk!
- Találtunk egy vizes vödörben lebegő döglött patkányt, amit meg kell nézned! - Lelkendezett Stom.
- Undorító, - Fjers csak dühösen oldalba bökte a nagydarab fiút. - szerintem Gared egyáltalán nem kíváncsi rá!
- Most nem érek rá, - Gared mindent megtett, hogy lerázza őket. - más dolgom van.
- Ugyen nem megint Sat és Suv dolgoztat? - Vid felháborodottan keresztbe tette a karjait. - Egy nap megmutatom annak az elf boszorkánynak!
- Esetleg szóljatok az őrségnek. - Javasolta Fjers.
- Nem lehet! - Vid bátorsága, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott és remegni kezdett. - Akkor élve elásnak!
- Jaj, - Stom csak megforgatta a szemeit. - már napok óta ezzel jössz. Ki ásna el és miért?
- Suv! Biztos vagyok benne, hogy boszorkány!
Az igazság, hogy amióta a két fiú, Gared és Vid Sat utasítására segítettek lopott és csempészett áruval kereskedni, Suv megfenyegette őket, hogy ez lesz a sorsuk, ha eljár a szájuk. Gared-et annyira nem ijesztette meg a sötét elf nő fenyegetése, viszont Vid-nek gyakran lettek rémálmai, amiben egy koporsóban fekszik és Suv áll fölötte és gonoszul mereszti rá a világító vörös szemeit, miközben egyre több és több földet lapátolnak rá.
Amikor kiabálni próbál észreveszi, hogy a szája be van tömve és amint elnyelte a sötétség, fuldokló érzés tör rá és megpróbál reménytelenül kitörni a koporsóból, de nem hall mást, csak Suv félelmetes kacaját.
- Tartanod kellett volna a szádat. - A sötétben hallotta Suv-ot, ahogy kioktatóan emlékeztette a hibájára.
- Vid! - A rémálomból a barátai hangja rázta fel.
- Jól vagy? - Kérdezte Fjers aggódva. - Csakúgy bámultál a semmibe.
- Igen! - Vid idegesen húzta ki magát. - Csak elgondolkodtam! Mit is mondtatok?
- Azt kérdeztem, mit csinált Suv, ami miatt ennyire félsz tőle? - Ismételte a kérdést a lány.
- Semmit! - Vid sértődötten oldalra nézett. - Csak ládákat kellett pakolnunk.
- És a ládák ijesztettek meg annyira? - Stom csak viccelődött.
- Hát... - Vid már napok óta magában tartotta a dolgot. - ami azt illet...
- Ha eljár a szája, akkor bajba kerül. - Emlékeztette Gared és gyilkos pillantást vetett a fiúra, nehogy elfecsegje az igazságot.
- Gared... - Vid ijedten nézett a barátjára, aki teljesen megváltozott.
- Most miről... - Fjers próbált rákérdezni, de őt is félbeszakították.
- Gared! - Az utca végéből egy férfi Viharköpenyes szólította meg. - Ideje indulnunk!
- Megyek már! - Gared bólintott és otthagyva a barátait, elindult Hadvar felé.
- Indulni? - Vid döbbenten rázta a fejét. - Hova?
- És ki ő? - Fjers folytatta.
- Csak maradjatok ki belőle. - Gared visszanézett a barátaira és eszébe jutott, hogy soha többé nem láthatja őket.
- Mi folyik itt? - Fjers nem adta fel.
- Hallottad, mit mondtam. - Gared már el is érte Hadvar-t és az ikreket, akik még mindig a Viharköpenyes álcájukat viselték.
- Ők a barátaid, Gared? - Sam a három gyerekre nézett.
- Azt hiszem. - Gared csalódottan nézett rájuk.
- Gared-nek most velünk kell jönnie, gyerekek. - Sammy lassan magyarázta nekik, hogy megértsék, de ők továbbra is inkább aggódó és gyanakvó tekintettel nézték a három katonát és a barátjukat.
- Induljunk. - Adta ki a parancsot Hadvar, mire a csapat már fordult is és elindult a városkapu felé.
A Birodalmi csapat elégedetten sétált végig Széltető kőhídján, ami a Fehér-folyó felett ívelt át. A híd végénél ott volt az istálló, ahol a lovaikat hagyták és amint visszaszerzik őket, már csak idő kérdése, hogy haza találjanak.
- Sajnálom, hogy nem barátkozhattál más gyerekekkel... - Sam belátta, hogy Gared a seregben nem találkozhatott korabeliekkel és hosszú idő után ez lehetett az első alkalom, hogy gyerekként viselkedhetett.
- A küldetés az első. - Gared a fiatal kora ellenére olyan komoly és kemény arcot vágott, ami egy kicsit megrémisztette Sam-et.
- Ha felnő igazi ennivaló fickó lesz belőle. - Sammy-t ezzel szemben lenyűgözte és elképzelte Gared-et tíz évvel idősebben.
- Szerintem, egy kicsit ijesztó. - Hadvar inkább Sam mellett volt és neki sem tetszett Gared viselkedése.
Amíg a felnőttek kifizették és elkezdték felnyergelni a lovaikat, addig Gared még visszasétált, hogy megnézze Széltetőt a reggeli nap sütésében. Kissé csalódottan gondolt a barátaira, akiket itthagyott és akik meg fognak halni, hogyha a Birodalom beveszi Széltetőt.
- Hé, te! - Az elmélkedésből egy női katona rázta fel. - Mit keresel itt egyedül? Az újoncoknak a gyakorlótéren a helyük!
- Oh, én... - Gared idegesen próbált találni egy kifogást. - eltévedtem!
- Eltévedtél? - A nő nem úgy tűnt, mintha elhinné. - Mégis, honnan jöttél?
- Hajnalcsillagból! - Vágta rá gyorsan.
- Vagy úgy? - A nő tovább gyanakodott. - És kicsoda Hajnalcsillag Jarl-ja?
- Hát...
- És mi a címere? - A nő kérdéseire Gared egyáltalán nem tudott válaszolni. - Még ha gyerek is vagy, valaki, aki Hajnalcsillagban nőtt fel, ezt tudnia kéne. - Megragadta a fiú karját és húzni kezdte. - Gyere csak velem és elbeszélgetünk!
Gared nem akarta, hogy emiatt a némber miatt bukjon el a küldetés és nem is akarta, hogy a felnőttek mentsék meg. Elővette a tőrét és a nő oldalába szúrta. A katonanő fájdalmasan szisszent fel, majd rogyott a földre és döbbenten nézte az előtte álló gyereket, ahogy a véres tőrt tartotta a remegő kezében.
- Mit művelsz?! - A nő dühösen nézett rá a sisakja mögül.
- Teljesítem a feladatom. - Gared csak ennyit felelt, amikor újra erőt vett magán.
- Ne merészeld... - A nő be sem fejezhette, mert Gared legalább egy tucatnyi alkalommal újra és újra belé szúrta a tőrt, amitől az szörnyet halt.
- Gared... - Miután megnyugodott, a tőrt a katonanő testében hagyta és reszketve felnézett a barátaira, akik követték és látták, hogy mit tett.
- Megmondtam, hogy maradjatok ki ebből. - Emlékeztette őket Gared, miközben nyugalmat próbált erőltetni magára.
- Mit tettél... - Vid is alig hitte el, amit látott, de nem mert Gared után nyúlni, aki megfordult és visszament a Birodalmiakhoz.
- Ő sosem volt olyan mint mi. - Stom is sokkos állapotban nézte az egyre csak távolodó Gared-et.
- Én remélem, hogy olyan mint mi. - Fjern reménykedett. - Mert akkor rá fog jönni, hogy milyen szörnyű dolgot tett.
Nem volt vesztegetni való idő, Sky nem törődve a sérüléseivel a barátjára, Ákosra támaszkodva, az öreg Brunwulf-al az oldalukon igyekeztek Ralof segítségére.
- Nem kéne ebben az állapotban talpra állnod. - Ákos aggódva vette szemügyre Sky-t, aki tele volt sérülésekkel, de olyan makacs volt, hogy egyszerűen nem hagyta magát lebeszélni. - Brunwulf és én is elintézhetjük.
- Gondolj bele, lányom, - Brunwulf, amennyire csodálta a lány kitartását, a makacsságát már kevésbé. - akár maradandó sérülést is összeszedhetsz.
- Nem! - Sky csak megrázta a fejét és minden erejével azon volt, hogy tovább menjen.
Nehezen, de sikerült eljutniuk a Királyok Palotájába, ahol az őrök tisztelegve Brunwulf előtt, átengedték őket.
A Palota csarnoka nagy volt, tágas, a falak, a padlók és még a mennyezet is tömör szürke kőből volt kifaragva. A csarnok közepén egy hatalmas, hosszú asztal terült el, ahol hatalmas lakomákat szoktak feltálalni, de most pangott az ürességtől és csak néhány gyertya égett rajta.
A csarnok végén egy nagy, kőből faragott trónón, aminek a karfái egy-egy medvefejben végződtek, ült a lázadás vezetője, a város Jarl-ja és az az ember, akit Égkoszorú királyának tartottak, Viharköpenyes Ulfric.
A Jarl színe előtt volt Ralof, aki mögött ott állt Sat és Veresszem és Sky ugyan nem hallotta, mit mondott Ulfric, csak gyorsabb tempót próbált felvenni.
- Ulfric király... - Sky teste már a végét járta, amikor kiszabadult Ákos tartásából, de ezzel térdre is rogyott.
- Sky! - Ákos gyorsan utána ment, hogy felsegítse.
- Veled meg mi történt? - Ulfric csak döbbenten nézte, ahogy az összevert, félholt nő próbál elmondani neki valamit.
- Felség... - Nyögte Sky, miközben összeszedte minden erejét. - Ralof ártatlan!
- Nyugodj meg én már... - Ulfric hiába próbálta csillapítani a nőt, az meg sem hallotta a szavait.
- Erre Talos-ra is megesküszöm, hogy ő ártatlan és...
- Már minden kiderült és Ralof-nak megkegyelmeztem. - Rámutatott a férfira, akin egyáltalán nem voltak bilincsek.
- Ez egy átverés, ami... - Hirtelen, Sky végre meghallotta, amit mondtak neki és kínosan nézett végig a három férfin, akik egyáltalán nem tűntek haragosnak. - Hogy... micsoda?
- Veresszem most jelentette, hogy meghalt még egy katonánk, Greta, akit kegyetlenül megkéseltek a hídon. - Magyarázta Ulfric. - Sat pedig, - Egy papírt vett elő, amin ott volt a Birodalom pecsétje. - most hozott egy levelet, amivel az ő becsületét akarták besározni.
- De hát... - Sky döbbenten nézett a barna hajú férfira, akiről eddig meg volt győződve, hogy ő az áruló. - azt hittem...
- Mit hittél? - Sat kicsit gyanakodva méregette Sky-t.
- És... Ralof? - Sky a másik barátjára nézett, akiről lekerültek a bilincsek.
- Kiderült, hogy ez is egy félreértés volt. - Magyarázta a frissen kiszabadult fogoly. - Amíg itt voltam, történt egy másik gyilkosság.
- Ami még ennél is fontosabb, - Ulfric újra átvette a szót. - a pajzsfivéreink és nővéreink között van egy áruló, aki néhány mocskos érméért, elmerészelte árulni az ügyünket, a hazáját és magát Talos-t is. - Úgy szorította a kezében a levelet, hogy a kezét is felsértette és vérezni kezdett.
- Akkor... - Sky megkönnyebbülten sóhajtott fel, mielőtt a teste végleg feladta volna és újra elájult.
- Valaki, hozza azt a kuruzsló Wuunferth-et, - Parancsolta Ulfric az egyik emberének. - hogy van egy sebesülte.
- Majd én! - Veresszem egyből jelentkezett és máris a varázsló szállása felé vette az irányt.
- Mit teszünk most, hogy van közöttünk egy kém? - Ákos aggódott.
- Egyelőre elkezdjük kikérdezni az embereinket és átkutatni a szállásaikat. - Magyarázta Ulfric és Sat-hez fordult. - Hol találtad ezt a levelet?
- A saját lakásomban, - Sat teljesen őszintén válaszolt. - takarítás közben.
- Nem is tudtam, hogy szoktál takarítani! - Nevetett Ákos, aki jól emlékezett Sat lakására, ami majd megfulladt a sok szeméttől és rendetlenségtől, amióta a nagyanyja meghalt.
- Az utóbbi időben egy kis változatosság történt nálunk. - Vont vállat Sat.
- Akkor ez azt jelenti, - Brunwulf összegezte, aki gyanakodva nézett szét a kompánián. - valaki, akinek van hozzáférése a házadhoz tehette oda.
- És kiknek van hozzáférése a házadhoz? - Ulfric feltette a nagy kérdést.
- Hm, - Sat elgondolkodott. - hát, a nagyapámnak, Ákosnak, Ralof-nak, Sky-nak, Brunwulf-nak, Hermir-nek, legalább féltucat pajzsiférnek és nővérnek és persze, - A folyosó felé nézett, ahol Veresszem jött az őszes szakállú, csuklyás öreg varázslóval. - Veresszemnek.
Az alacsonyabb férfi a vállára kapta a sebesült nőt, hogy elvigye a varázslóhoz, hogy meggyógyítsa.
- Írj egy listát és utasítani fogom Galmar-t, hogy szervezzen meg egy kihallgatást. - Magyarázta Ulfric.
- Valaki rólam beszél? - A tömlöcökből egy mély, rekedtes és durva férfihang ütötte meg a társaság fülét.
- Egy fekete bárány van a nyájban, aki árulkodik a Birodalomnak. - Ulfric nem is nagyon lepődött meg, hogy a jóbarátja csurom vér, ugyanis tudta, hogy most jött a kínzókamrából, miután halálra kínzott egy vámpírt, akit elkapott. - Sat ír egy listát, akik között ott lesz. A feladatod, hogy megtaláld és megöld.
- A megölése nem lesz probléma, - Hörögte Galmar. - a megtalálása bajos.
- Nem kell mondanod, barátom. - Ulfric megdörzsölte a homlokát. - Sok mindent megéltünk és sok árulást viseltünk el.
Amíg a két idősebb nord megbeszélte a dolgokat, Sat, Ákos, Ralof, Veresszem és az öreg Brunwulf is tanácskozni kezdtek, miután Sat megírta azt a listát.
- Most mit tegyünk? - Ralof aggódva olvasta a neveket a listán. - Ezek az emberek mind a barátaink és harcostársaink.
- Belegondolni is rossz, hogy az egyikük elárult minket. - Rázta a fejét Veresszem.
- Azt kell számításba venni, kinek lenne a legnagyobb érdeke elárulni minket. - Jegyezte meg Brunwulf.
- Meg fogjuk találni. - Ígérte Ákos.
Félelmetes helyzet volt ez Karsk számára, egy idegen férfi elrabolta, bezárta egy ketrecbe és a hintójával egy nyirkos barlangba hozta, ahol sok más ketrec is volt, tele külnös lényekkel, amiket Tamriel-en nem lehetett találni.
Egy wyvern fióka volt egy kisebb ketrecben, ami hasonlított egy kicsi, torz sárkányra, annyi különbséggel, hogy nem tudott tüzet okádni. Egy hasonló kristálygömb, amilyet Alftand-ban is találtak és jóslatokat mutatott volt az egyik asztalon és Karsk-al szemben egy olyan kivágott fal, amin Akavir-i faragások voltak.
- Apám téged is elrabolt? - A szomszédos ketrecben volt egy másik fiú volt, rongyos és koszos ruhákban.
- Azt mondta, hogy ad édességet. - Válaszolt Karsk. - Mondd, hogy nem fog megerőszakolni?
- Kétlem, az egyetlen szerelme az Akavir-i dolgok.
- Miért rabolt el minket?
- Megszállottan gyűjt minden Akavir-ről származó kacatot, mert egy őrült összeesküvés elmélete van.
- Amit be is fogok bizonyítani! - A barlangból visszajött az a nyurga, kampó orrú férfi, aki elrabolta Karsk-ot. - A Sárkányőrséget és minden mást!
- Apa, ez már nem vicces! - A fiú a ketrec mögül dühösen kiabált az apjára. - Engedj ki minket!
- Elhallgass! Mindenki, az anyád, a bácsikád és az egész világ őrültnek hitt, amikor azt mondtam, hogy közeledik a világvége!
- Tudtam, hogy anyát kellett volna választanom a váláskor.
- Most itt van velem a Dodger család egyik férfi leszármazottja! - Karsk-ra nézett, aki kíváncsian maga mögé nézett.
- Ez vagyok én?
- Mégis, - A férfi zavartan nézett Karsk-ra. - mi van veled? - Egy régi pergament vett elő, hogy megnézze. - Az Atmora-i Dodger klán a Sárkányőrség legkegyetlenebb harcosai, aljas manipulátorok és félelmetes varázslók, akik hihetetlen módon hűségesek a mestereikhez.
- Ez csak egy ostoba halandzsa! - A fiú a ketrecben már nagyon unta az apja ősi pergamenjeit és meséit és egyáltalán nem hitt el semmit sem, amit hallott.
- Nem! - A férfi tébolyodott, megszállott szemei teljesen kitágultak. - A sárkányok, a Tsaesci-k és Atmora! Mind összefügg! A Sárkányőrség támadásra készül és senki sem tud róla!
- Gyakran csinálja ezt? - Karsk kínosan súgta a szomszédjának.
- El nem képzelnéd. - A fiú csak megforgatta a szemeit. - Egyszer láttam, hogy arra a faragásra gyömöszölte a farkát.
- Megmerjem kérdezni, hogy ez mit jelent? - Karsk aggódva kérdezte.
- Ne.
- És itt a bizonyíték! - A férfi Karsk kardját tartotta a kezében, amit elvett tőle. Az ő kezében egyáltalán nem világított és nem volt több egy egyszerű kardnál. - A Sárkánykirály kardja!
- Azt majd ugye visszaadod?
- Nem tudom honnan szerezted, - A férfi megszállottan bámulta a kardot. - vagy hogyan sikerült aktiválnod, de biztos kellett hozzá szerencse.
- Inkább tudás, hogy elforgassam a kulcsot. - Javította ki Karsk. - Ugye legalább pisilni kiengedsz?
- Valami van veled. - A férfi újra Karsk-ra nézett, a kezébe vette az állát és közelebb húzta, hogy a szemébe nézhessen. Jobban megfigyelve Karsk tekintetét, látni lehetett, hogy a gyermeki ártatlanság mellett üres tekintete volt, mintha nem lenne önmaga. - Egyértelműen egy varázslat hatása alatt vagy, ami együgyűvé tesz.
- Esetleg a kérdéseimre is válaszolnál? - Karsk-ot csak bosszantotta a dolog, hogy a férfi nem válaszolt a kérdéseire.
- Annál sokkal többet teszek. - Egy zöld varázslattal elaltatta Karsk-ot, aki aztán összeesett a ketrec padlójában. - Felszabadítalak.
Karsk fejére tette a kezét és egy varázslattal elvitte magát a tudatába.
A következő pillanatban eljutott abba az erődbe, ami Karsk fejét szimbolizálta.
- Áh, a Dodger elmeerőd. - Izgatottan szétnézett a szürke falakon és a Karsk-ról készült szobrokon. - épp olyan, amilyennek elképzeltem.
Céltudatosan haladt afelé a hatalmas, sötét kapu felé, ami mindig is el volt zárva.
- Szóval itt a probléma. - Végig simított a lelakatolt, láncolt és varázspecsétekkel védett ajtón és megtalálta a levelet rajta.
„Karsk, vagy akárki más, aki ezt olvassa, ne nyisd ki ezt az ajtót! Egy szörnyeteg van odabent, ami csak pusztítani akar. Neked is mondom, Karsk!
Ne!
Nyisd!
Ki!
Amelia B. Dodger IV-ik ezen a néven"
- Szóval nem te vagy az egyetlen! - A férfi szeme felcsillant, amikor megtudta, hogy vannak mások is a Dodger családból.
- Igen, - A tudatalatti Karsk megjelent mellette. - van egy húgom, egy anyukám, apukám, nagymamám és nagyapám.
- Esetleg, eltudnál hozzájuk vinni?
- Közös játék délutánt szeretnél?! - Karsk szeme felcsillant, de hamar ki is aludt belőle az izgalom és gyanakvás lépett a helyébe. - Nem is tudom... - Eszébe jutott, miket is élt át az imént. - nem túl izgalmas játékokat játszottunk, ráadásul ez az elrablásos dolog és illetéktelenül behatolni az elmémbe, nálam már egy elég fárasztó dolog.
- Nem mondtam, hogy van választásod, - Férfi ezúttal vörös varázslatot idézett a kezébe és fenyegetően meredt rá. - ugyanis... Hé...! - A következő pillanatban elkezdett halványodni, majd eltűnt és eltávozott Karsk fejéből.
A következő pillanatban Karsk felébredt és meglátta, ahogy a férfit Leila tarkón ragadta és a fejét beleverte a ketrec falába, amitől elájult.
- Nálad van a gyűrűm? - A nord nő csak ennyit kérdezett és szigorúan meredt Karsk-ra.
- Leila! - Karsk izgatottan pattant fel. - Hogy találtál ide?!
- Galliard vezetett ide. - Leila a barlang bejáratánál lévő fehér lova felé sandított, majd vissza nézett Kars-ra. - A gyűrűm?
- Oh, - Karsk óriási szerencséjére, az elrablója nem vette el az erszényét, amiben még mindig ott voltak a Marshal által rábízott gyűrűk. - melyik is a tiéd? - Három volt, egy, amiben egy kék ékkő volt beleágyazva és "Uriel" volt ráírva, egy zöld ékköves, amibe "Morihatha" és egy lila ékköves, amibe "Cephourus".
- Ez. - Leila a zöld ékköveset vette el, majd felhúzta a jobb középső ujjára és ökölbe szorította a kezét. - Köszönöm, hogy megőrizted. - Csak meredten bámult Karsk-ra, aki nem tudta eldönteni, hogy most örül vagy mérges.
- Szívesen. - Leila csak megfordult és Galliard-ot kivezetve elhagyta a barlangot.
- Én is jövök! - Karsk követte.
- Hé! Engem ugye nem hagytok itt?! - A másik fiú, aki még mindig a ketrecbe volt zárva idegesen kiáltott utánuk.
Sajnos, sem Leila, sem Karsk nem reagált a könyörgésére és hátrahagyták.
- Az lehet a tiéd. - Leila a szürke lóra mutatott, amit még Ulfric-tól kapott.
- Most haza megyünk? - Kérdezte Karsk izgatottan.
- Előbb egy fontos hívást kell intéznem. - Leila leült egy sziklára, majd aktiválta a gyűrűjét, amitől a teste összecsuklott és lehunyta a szemét.
- Ott vagyunk már?! - Nehéz lihegve, izzadva és kalapáló szívvel követte Penny-t és Cedric-et a hatalmas hídon, aminek a szélein vastag kőoszlopok emelkedtek és a két középső között egy hatalmas, sötétkőből faragott sárkányfej volt.
- Mindjárt ott vagyunk! - Cedric már századszorra válaszolt, eléggé ingerülten a kövér barátjának.
- Állandóan ezt mondjátok! - Panaszkodott Nehéz, aki mindjárt összeesik.
- Mert félpercenként kérdezgeted! - Vágott vissza Cedric.
- Miért... nem... jöttünk... lovakkal?! - Lihegett Nehéz, kivörösödött arccal.
- Alig tíz perce sétálunk, - Penny-t meglepte a kövér katona alacsony állóképessége. - ráadásul hegynek lefelé.
- Még az a szerencse! - Nehéznek le kellett ülnie a híd végén. - Különben már biztos elájultam volna! Miért is jöttünk Sárkányhídra?
- Szükségem van néhány eszközre, amik megkönnyítik, hogy kimossam az áldozataim elméjét és könnyebben a szolgáimmá tegyem őket. - Magyarázta Penny. - A faluban él egy barátom, aki rendszeresen ellát mindenféle eszközzel.
- A városban miért nem lehetett őket beszerezni? - Gondolkodott Cedric.
- A városban sehol nem találni daedra szívet, feltöltött fekete lélekkövet és a fekete mágiával is veszélyes kereskedni. - Adta meg a választ Penny. - A barátom járatos az ital és méregkeverésben, ráadásul mindig jó áron tudom tőle beszerezni, mesterien bánik a fekete mágiával és gyakran börtönöz be lelkeket, amiket aztán vagy sötét varázslóknak vagy bujkáló vámpíroknak ad el.
- Egy boszorkány? - Cedric aggódott.
- Olyasmi, bár még túl fiatal, hogy igazi boszorkánynak lehessen hívni. - Penny, miután Nehéz elegendő erőt gyűjtött, hogy felálljon, bekopogott az egyik ház ajtaján.
Nem kellett sokat várni, mire az ajtót kinyitotta egy, a harmincas éveiben járó nord asszony, a legkedvesebb mosollyal és olyan ragyogó kék szemekkel, amitől a két férfinak is elakadt a lélegzete. A hosszú, aranysárga haját egy lófarokban, a jobb mellkasán hordta. Egy egyszerű, virágmintás sárga szoknyát, egy zöld blúzt és egy kék kötényt viselt.
- Oh, Penny, annyira örülök, hogy újra látlak! - Köszönt a lehető legnagyobb örömmel az arcán és átölelte a vámpírnőt.
- Emily, - Penny viszonozta az ölelést. - jó látni, hogy mindig ilyen életvidám vagy!
- Ő a boszorkány, akit keresünk? - Érdeklődött Cedric.
- Barátokat hoztál?! - Emily izgatottan nézett végig a két katonán. - A nevem Emilia B. Dodger első ezen a néven! Kerüljetek beljebb! Épp most készült el az ebéd!
- Végre, valaki értelmesen beszél! - Nehéz az ebéd szó hallatán teljesen fellelkesült és ő volt az első, aki becsörtetett a házba.
- Mi a... - Cedric követte a kövér barátját, de amint meglátta, hogy a házban milyen állapot uralkodott, a szava is elakadt. Több bútor fel volt szögelve a mennyezetre, a padlón egy tükör helyezkedett el, a függönyök helyett különböző ruhadarabok voltak az ablakok elé akasztva, egy ágy fejjel lefelé volt állítva a lakás közepén és a kandalló tele volt rakva gyümölcsökkel. - Ez a nő tébolyodott.
- Az vagyok! - Rikkantott fel Emily, mintha csak egy bókot mondtak volna neki.
- Ha készít kaját, felőlem elmeháborodott is lehet. - Nehézt nem érdekelte, amíg tömheti magát.
- Természetesen! - Emily a konyhába vezette a vendégeit, ahol ugyanolyan őrült volt a berendezés, mint a másik helységben. A pultokon plüssállatok hada sorakozott, az étkészletek közül, még a kések és a bárdok is fából voltak, amiknek semmi éle nem volt. A konyha közepén egy nagy malomkőre volt téve egy ajtó, amit asztalként kellett használni és ami körül volt egy fejjel lefelé állított vödör, egy láda és egy alacsonyabb, fektetett szekrény volt ülö alkalmatosság gyanánt. - Hadd töltsek egy kis teát!
A tea nem volt más, mint hideg forrás víz, amibe rakott egy fűcsomót és azt öntötte csészékbe.
- Ez most... - Cedric kissé furcsán nézett az italára.
- Nekem túl egészséges. - Nehéz csak emiatt nem itta meg.
- A következő fogás már nem az. - Emily két tányért rakott a két férfi elé. - Remélem tetszik a spagettim. - A spagetti valójában fonálból volt, a szósz rajta céklalé, a hús az valódi volt, de teljesen nyers és a rajta lévő sajt valójában faforgács volt.
- Hogy is mondjam... - Cedric próbált tisztelettudó lenni és finoman fogalmazni.
- Egész jó! - Nehéz ezzel szemben nem finomkodott és gondolkodás nélkül túrta magába az "ételt".
- Remélem marad hely a desszertnek is, mert a Dodger család híres hajpitéjét sütöttem! - Emily izgatottan vette fel a sütőkesztyűjét és egy kemencéből egy nagy pitét vett elő, ami első ránézésre normálisnak tűnt.
- Ide vele! - Nehéz miután magába tömte a maradék "spagettit", teli szájjal követelte a desszertet.
- Épp úgy készült, ahogy az anyósom mutatta. - Emily vágott egy szeletet és Cedric látta, hogy a tésztában az almaszósz mellett tele volt Emily sárga hajával. - A saját hajamat használtam. - Ismerte el büszkén.
- Szóval házi készítmény! - Nehéz még csak nem is hezitált a hajszálaknál és minden kellemetlenség nélkül, még csak meg sem rágva a falatokat nyelte le.
- Örülök, hogy rajtam és a kisfiamon kívül másnak is ízlik a főztöm. - Nevetgélt Emily.
- Van aki megeszi ezt? - Penny döbbenten kérdezte.
- Ha hetekig bezárva tartanak egy szekrényben és mást sem kapsz, csak egy erőszakoló farkát a szádba, egy tucatnyi ököl szendvicset az arcodba és egy halom korbács nyársat a hátadra, megtanulsz értékelni bármilyen ételnek kinéző dolgot. - Vidáman és élénken magyarázta, mintha egy kellemes emléket idézett volna fel.
- Mi van? - Cedric kissé zavartan rázta a fejét és egy pillanatra meglátta a tébolyodott nő egyik csuklóját, amit egy heg ölelt át, ami biztosan egy bilincstől származott.
- Penny, mi járatban vagytok erre? - Emily meg sem hallva Cedric kérdését, csak leült a vödörre és töltött magának egy csésze fűcsomós vizet, amit jóízűen fogyasztott.
- Csak Amy-től szeretnék venni néhány holmit. - Válaszolt a vámpírnő. - Itthon van?
- Hát persze, - Emily már fel is állt, hogy elhagyja a konyhát. - máris előkerítem.
Miután a szeleburdi nő elhagyta a szobát, Cedric-nek fel kellett tennie a kérdést, ami egész végig gyötörte.
- Vele meg mi van?!
- Ne legyetek vele durvák! - Figyelmeztette őket Penny, ezúttal szigorúan. - Nagyon nehéz élete volt!
- Megjöttünk! - Már hallani is lehetett Emily élettel teli vidám éneklős hangját. - A kislányom, Amy!
- Amelia B. Dodger vagyok, negyedik ezen a néven. - Egy aprócska, alig hat éves kislány jött be Emily mellett, aki szöges ellentéte volt a vidám anyjának. A fekete, az anyjáénár rövidebb haját a háta mögött, egy lófarokban hordta, fekete szoknyát és blúzt viselt, ami teljesen elütött az anyja színpompás öltözékétől. A kék szemei, amik ugyanolyanok voltak, mint az anyjának, de áthatóan égett bennük a kegyetlenség és a bosszúság. Amíg az anyja vidáman mosolygott, addig a kislány arca kemény volt, mintha citromba harapott volna és a világért nem lett volna hajlandó mosolyogni. A kezében egy fekete plüss macit ölelgetett, aminek a vörös gombszemei eléggé megrémisztette a két katonát. - Penelope, - Nehézre és Cedric-re, akik ijedten kezdték egymást ölelgetni, hiszen ez a kislány, az alig hat évével, egy az egyben úgy nézett ki, mint egy boszorkány és daedrák anyja lenne. - vevőket vagy áldozatokat hoztál?
- Ugye, milyen kis aranyos?! - Emily letérdelt a rémisztő kislány mellé és magához ölelte, amitől Amelia szeme rángatózni kezdett az idegességtől. Egyértelműen ki nem állhatta az anyját.
- Nem pont ezeket a szavakat használnám. - Cedric biztos volt benne, hogy ez a kislány nem emberi lény.
- Amy, szükségem van pár dologra és reméltem, baráti áron számolod fel nekem. - Penny egy listát adott a kislánynak.
- Természetesen, - Amy rezzenéstelen, kemény arccal válaszolt. - te vagy a legjobb barátom. - Megfordult és a szobája felé vette az irányt, aminek az ajtaja mögül baljós gőz áradt.
- Én nagyon nem akarok oda bemenni. - Nehéz, annak ellenére, hogy a fizikai mozgás minden formáját gyűlölte, legszívesebben olyan messzire és gyorsan rohant volna ki a házból, hogy a lába se érte volna a földet.
- Nincs mitől félni, - Emily csak kacagott. - Amy nagyon szeret varázslósat játszani, de mindig rá kell szólni, hogy pakolja el a játékait.
- Látod? - Penny csak tolni kezdte a kövér fickót, be, a sötét, gőzzel teli szobába, ami tele volt lombikokkal, világító lélekkövekkel, az asztalon több kibelezett és megcsonkított állat maradványai hevertek és a szoba közebén egy rituális kör volt vérrel felfestve, aminek a közepén Oblivion címere díszelgett.
Egy kis teázó asztal, ami körül lefejezett babák ültek, egy kis ágy, amit épp egy csontváz szolga ágyazott meg, a felett egy láncon lógott egy ágyforgó, aminek a négy ágán egy arany oblivion címer, egy halálfejes ezüst koponya, egy bronz vérfarkas fej és egy ében denevér lógott, egy polc telepakolva kínzóeszközökkel és a szoba sarkában egy koporsó felállítva.
- Akkor a lista, - Amy olvasni kezdte. - hat fekete lélekkő teljesen feltöltve, egy tucat daedra szív, bénító méreg négy fiolányi, öt darab halottakat idéző tekercs, élőholtakat irányító varázsbot, csontfűrész és egy fiolányi levendulás fürdőolaj.
- Mit mondhatnék... - Penny kínosan megvakarta a tarkóját. - szeretek jóillatú lenni.
- Pár héten belül elszállíttatom a barlangodhoz. - Amy biztosította. - Ez összesen... - Fejben villámgyorsan kezdett számolni. - 4376 Septim lesz.
- Itt van, - Penny egy kövér erszényt vett elő. - 2000 előlegnek, a másik felét majd ha meg lesz minden.
- Aztán ne panaszkodj, ha valamit elfelejtettél. - Figyelmeztette Amy.
Amint az üzlet megköttetett, Nehéz és Cedric nagy örömére, elhagyhatták a Dodger család házát és még Nehéz sem panaszkodott a tempó miatt, hiszen végre, elhagyhatták azt a kis boszorkányt, akit biztosan egy daedra úr nemzett.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.