Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.

- A cimboráid halottak! - Marshal volt az első, aki visszatért a tornácra, nyomában a Szervezet embereivel, a Thalmor-al és a fehérvágtaiakkal. Levette a sisakját és gonoszul mosolygott a még mindig csapdában lévő Odahviing-re. - Lelkük a gyomrunkat tölti, csontjaik a várost díszítik! Ha nem akarsz a sorsukra jutni, ideje tálalni!

- Az, hogy legyőzted Dinnok-ot és Biwahl-t egyáltalán nem lepett meg. - Odahviing egyáltalán nem tűnt meglepettnek vagy haragosnak. - Még mindig azt akarod tudni, merre találod Alduin-t.

- Most már minden tekintetben legyőztünk. - Marshal rátért a lényegre. - Az egyetlen, amivel talán megmentheted az életed, ha elmondod, merre van Alduin.

- Elutazott Sovngarde-ba, hogy visszanyerje az erejét és elnyelje a sillesejoor-okat, a halandók halott lelkeit. - Különös, de Odahviing-nek gond nélkül megeredt a nyelve. A titkot, amiről úgy gondolták, inkább a sírba viszi, most könnyedén megosztotta velük. - Egy kiváltság, melyet csak a Dovahdaan elleni vereség után szerzett és amit mohón őriz. Az átjárót Sovngarde-ba, mely Skuldafn-on található. Egy ősi templom, messze a tengeren, északra, Atmora legészakibb részén. Mindoraan, pah ok middovahhe lahvraan til. Mondanom sem kell, hogy minden erejét ott fogja összegyűjteni és sokkal erősebb lesz, mint amikor legutóbb harcoltatok vele. Zu'u lost ofan hin laan... most, hogy válaszoltam a kérdésedre, szabadon eresztetek engem?

- Amíg le nem győzzük Alduin, addig itt maradsz. - Marshal-nak esze ágában sem volt, hogy szabadon eresszen egy sárkányt, ami kis híján a társaival együtt, fel gyújtotta Fehérvágtát.

- Hát... - Odahviing-nek volt egy utolsó trükkje. - van egy aprócska részlet, amit elfelejtettem említeni.

- És pedig? - Marshal már tudta, mire akar kilyukadni.

- Csak annyi, hogy hiába van olyan Thu'um-od, mint egy Dovah-nak, szárnyak hiányában nem juthatsz el Skuldafn-ba. - Odahviing teljes mértékben biztos volt benne. - Átkelni a jeges tengeren, majd Atmora jéghideg, fagyos, hegyvidékein, ahol nem terem más csak hó, jég és sziklák. A halál földje, ahol az eltemetett holtak minden élőlényt megtámadnak, mély szakadékok halma, amik több kilométer mélyre nyúlnak a föld alá. És, ha még el is jutsz Skuldafn-ig, ami a világ legmagasabb hegye, ami olyan magasra nyúlik tele hegyes, borotvaéles sziklákkal, amiknek a szélein több ezer szerencsétlen mászó szakadt darabokra, képtelen lennétek megmászni. Nem beszélve, az idő hiányról. Én három nap alatt oda tudnálak vinni, - Érezte, hogy nyert ügye van. - ha kiszabadítanátok.

Marshal nem mondott semmit, csak a többiekhez, a Vezérhez és Elenwen-hez fordult, akik éppolyan tanácstalanok voltak, mint ő maga.

- Mit gondoltok? - Marshal végül feltette a kérdést a két nőnek.

- Atmora nagy része felderítetlen, de amit tudunk róla, az sem kedvező. - Elenwen-nek nem tetszett a gondolat, hogy még északabbra kell menni. Égkoszorú hidegét sem bírta valami jól, de Atmora-tól már úgy érezte, menten jégtömbbé fagy. - Akavir után a másik tiltott kontinens, ahova senki sem indít expedíciót.

- Én már jártam ott, - A Vezér egyértelműen rettegett a gondolattól is, hogy Atmora földjére tegye a lábát. - párszor majdnem meghaltam. Nem csak élőholtak, de az ott élő törzsek is nagyon veszélyesek. - Reszketve megrázta és a két kezébe vette a fejét a rossz emlékek miatt. - Én oda nem megyek vissza!

- Élnek még emberek Atmora-n? - Elenwen-t ez meglepte. - Nem csoda, hiszen a nord-ok is onnan származnak

- Igen. - Válaszolt a Vezér. - Nehogy azt hidd, hogy beszélhetsz velük. Akik ott maradtak egyáltalán nem olyanok, mint azok az északiak, akiket eddig megismertél. Azok igazi vadállatok, majdnem akkorák, mint egy óriás, istenként tisztelik a sárkányokat és veszélyes mágiákkal rendelkeznek, amiket még én sem tudtam rendesen kiismerni. Gyűlölik az idegeneket és előbb ölnek, mintsem kérdeznek.

- Ez érdekes információ. - Elenwen elgondolkodott a hallottakon. - Nem hiszem, hogy a Cerommo-t meg tudnám győzni, hogy flottát indítson Atmora-ra, de ha mégis, legalább egy évig tartana, mire Atmora legészakibb pontjára jutnánk. Nem csoda, hogy soha senki nem próbált eljutni oda.

- Akkor, ez egy patthelyzet. - Marshal visszafordult Odahviing-hez.

- Valóban. - Értett egyet a sárkány. - Orin brit ro. Nem mehetek el, amíg le nem győzitek Alduin-t, de nélkülem nem juthattok el hozzá.

- És csak úgy, meg kéne bíznunk benned? - Marshal értelemszerűen, nem bízott a sárkányban.

- Ahraan! - Odahviing sértődötten kiáltott. - Megsértesz, Dovahniirah! Talán nem mondtam el a teljes igazságot, de nem vagyok hazug!

- Idő kell, hogy átgondoljuk. - Marshal keresztbe tette a karjait és hátrafordult. - Alszunk rá egyet és holnap reggelre megbeszéljük, hogy elengedjünk-e.

- A válaszotok igen lesz és elviszlek titeket Alduin-hoz. - Odahviing egyáltalán nem tűnt idegesnek. - Vagy nem és itt maradok, amíg Alduin vissza nem tér. - Ez volt a végszava, mielőtt a Vezér, Marshal és Elenwen elhagyták volna a tornácot.

Nagy volt a feszültség Sárkánytömlöc tárgyalótermében, ahol Égkoszorú térképe felett gyűlt össze Balgruuf, Elenwen, a Vezér és Marshal.

- Szóval, - Balgruuf kezdte a beszélgetést. - megtudtátok, hol bújkál Alduin? Végezhetünk a sárkánnyal?

- Akarjátok, hogy én mondjam, vagy ti szeretnétek? - Elenwen egy komisz mosollyal fordult Marshal és a Vezér felé.

- Igen és nem. - Válaszolt a Vezér. - Alduin Atmora legészakibb pontjára ment, ahol van egy térkapu, ami egyenesen Sovngarde-ba visz.

- Atmora?! Sovngarde?! - Balgruuf nem győzte a fejét rázni a hallottakon. - Ez lehetetlen!

- A sárkányok visszatérte is az volt. - Marshal elhessegette a kétségeit. - Egy év lenne, mire hajókkal és gyalogosan érnénk el oda. A sárkány felajánlotta, hogy elvisz engem és Thrys-t.

- És csak úgy beleegyeztek? - Balgruuf kételkedett a tervben. - Mi van, ha útközben ledob magáról? Csapdába visz?

- A sárkány a bukásával kegyvesztett lett. - Elenwen ezzel szemben támogatta. - Ő is ugyanúgy kívánja Alduin halálát, hiszen fél az ura haragjától.

- Reméli, hogy végzünk vele. - Tette hozzá a Vezér.

- Vagy megöl titeket, ezzel helyreállítva a becsületét és Alduin megjutalmazza, amiért végzett az ellenségeivel. - Balgruuf a legrosszabbtól tartott.

- Hm, - Elenwen csak elismerően mosolygott az északi úrra. - maga ravaszabb, mint Ulfric. Igazán szégyen, hogy csak egy vármegye Jarl-ja.

- Ellenkezőleg, - Balgruuf-nak meg volt a tökéletes visszaszólása. - én sokkal jobban szeretek egy kicsi és békés vármegye ura lenni, mint egy tucatnyi nagy nemessel acsarkodni, akár egy kisebb hatalomért. Békésen hajthatom álomra a fejem és nem kell folyton azt lesnem, melyik alattvalóm vagy rokonom próbál a vesztemre törni.

- Ez bók akart lenni, Jarl Balgruuf. - Elenwen csak kitárta a kezeit. - Maga egy becsületes ember és pont ezért lenne rossz ötlet, ha beszállna a hatalmasok játszmájába.

- Okosabb beérni azzal, amit kapunk, Elenwen Nagykövet. - Balgruuf nem szívlelte ezt az alattomos nőszemélyt, aki részt vett a városa védelmében, de minden egyes szava, mozdulata és lélegzetvétele telve volt csalárdsággal és álszentséggel. Ulfric-nak egy dologban igaza volt, ez a nő egy kígyó, aki alattomosan sziszeg és könnyen csepegtet mérget az áldozata fülébe és a lehető legváratlanabb pillanatban csap le.

- Aki túl alacsonyan marad, azt könnyen eltapossák. - Elenwen magán tartotta a negédes mosolyát, amitől Balgruuf minden volt, csak nyugodt nem. Elenwen egyszerre tartotta szánalmasnak és szórakoztatónak az északiakat, akik a becsületük és a harcias természetük miatt könnyebb volt az orruknál fogva vezetni, mint egy vakot.

- Kicsit elkanyarodtunk a témától! - Marshal az asztalra csapott, amivel véget vetett az Elenwen és Balgruuf közötti párbeszédnek. - A sárkány holnap reggelig a csapdában marad. Thrys és én addigra kipihenjük magunkat és felkészülünk egy útra, ahonnan talán vissza sem térünk!

- Ha ez az ára, hogy megmentsük a világot, legyen. - Egyértelmű volt, hogy Balgruuf-nak semmi kedve nincs egy tűzokádó fenevadat tartani a várban. - De folyamatos őrizet alatt tartjuk, Irileth, Farengar és Hrongar a teljes őrséggel, folyamatosan figyelni fogja.

- Akkor, megvan a terv. - Elenwen volt az első, aki ellépett a térképtől. - Értesítem az embereimet és Beathrys hercegnőt a fejleményekről.

- Én is így teszek a sajátjaimmal. - Balgruuf követte az elf nő példáját.

- Marshal... - A Vezér aggódva fordult a férfi felé, hiszen a teremben már csak ők ketten és a gyűrűjében, eddig megbújó szellemhölgy maradt. - legalább én hadd menjek veletek. Már jártam Atmor-án és annál vadabb és veszélyesebb környék nem létezik. Egyedül talán a Kamal-ok földje vetekedik vele.

- Nem lehet. - Marshal csak megrázta a fejét. - Csak a sárkányszülötteket viszi el Odahviing. De, - Felemelte a jobb kezét, amin még mindig ott volt a vörös ékköves gyűrűje. - Potema ott lesz velem és folyamatosan kapcsolatban leszünk.

- Mi lesz a Sárkányőrséggel? - A Vezér még mindig aggódott. - Ha nem térsz vissza, hogy vezess minket, akkor Tamriel elpusztulhat.

- Ha nem állítjuk meg Alduin-t, akkor egész Nirn el fog pusztulni. - Marshal-t nem lehetett lebeszélni, aki már indult volna, hogy tájékoztassa a többieket a fejleményekről, de a varászlónő megragadta a karját, hogy megállítsa. - tudod, hogy nincs más mód, ahogy az Oblivion-válságnál sem volt.

- Tudom. - A Vezér végül eleresztette a férfit. - Csak olyan sokáig vártam rád, erre most megint elmész egy öngyilkos küldetésre. - Felnézett a férfi szemeibe. - Mit csináljak, ha nem jössz vissza? Idáig eljátszottam a szerepem, - Egyszerre volt rémült és szomorú. - mint a Szervezet Vezére, de nem tudom hogyan tovább?!

- Akár visszajövök, akár nem, okosabb, ha már beavatod a többieket a Szervezet valódi céljába. Segítsd Ulfric-ot a háborúban, utána...

- Állj! - A Vezér csak megrázta a fejét zavarában. - Inkább írj össze egy tervet, ahogyan az Oblivion-válság után.

- Igen, - Marshal csak megforgatta a szemeit. - látom az milyen jól bevált.

- Hé, - A Vezér sértődötten a csípőjére tette a kezeit. - én meg tettem amit tudtam! Dareus volt az, aki elárult!

- Igen, meg is fizetett érte. - Marshal emlékezett Dareus-ra. - Szeszélyes alak volt, de sosem gondoltam volna, hogy így elárul minket.

A Thalmor küldöttség a Vezérkanca fogadóban szállt meg, hiszen a város, amíg a sárkány itt van, addig üres marad, így az elfek itt rendezték be a főhadiszállásukat.

Amíg a katonák és a mágusok lepihentek, ellátták a sebesültjeiket és összeszedték a halottjaikat, addig Elenwen beavatta Joross-t a tervbe.

- A sárkány hátán?! - Joross alig hitt a fülének. - Ráadásul Marshal-al?! Atmora-ra?! Egyedül Alduin ellen?!

- Joross, - Elenwen csak megdörzsölte a homlokát. - épp az előbb mondtam el. Miért kellett elismételned, ráadásul hiányosan?

- Nem hagyom, hogy Thrys elmenjen azzal az őrülttel és a sárkánnyal! - Joross hallani sem akart róla, de Thalmor katonák, akik eddig az ő parancsait követték a sárkány ellen, most az útját állták és az úrnőjük parancsára vártak.

- Nem kérdeztem, hogy érdekel-e. - Elenwen az igazságosztó elé lépett, az arcán egy ördögi mosollyal. - Azt javaslom, tanulj egy kis engedelmességet, mielőtt úgy döntök, megszabadulok tőled. - Joross úgy érezte, mintha egy kígyó szorítaná a nyakát és fuldokolni kezdett a levegő hiánytól. Késve vette észre, hogy Elenwen keze körül egy vörös mágia jelent meg és azzal fojtogatja. - Épp csak egy fikarcnyit vagy értékes a számomra és amint Alduin elbukott, már semmi hasznodat sem fogom látni.

- Mi folyik itt? - Thrys, aki most érkezett a megbeszélésre, meglepve vette észre ahogy a nagybátyja épp levegőért kapkod.

- A nagybátyád félre nyelt és kellett neki egy kis segítség. - Elenwen a legártatlanabb arcát mutatta és barátságosan rátette a kezét Joross vállvértjére.

- Aha. - Thrys-en látszott, hogy kezd átlátni Elenwen manipulációján. - Kiderült, hogy merre van Alduin?

- Ami azt illeti, igen. - Válaszolt Joross, miután újra tudott rendesen lélegezni és oldalra sandítva, látta, hogy Elenwen egy pillanatra szikrákat szóró tekintettel mustrálta. Nem tehetett mást, minthogy meggyőzze az unokahúgát. - Atmora északi részén van, ahova csak a sárkány tud elvinni és csak téged és Marshal-t tud elvinni.

- Hogy micsoda?! - Thrys zavartan rázta a fejét. - Mi az az Atmora egyáltalán?!

- Istenek. - Elenwen csak a homlokára csapott a lány tudatlanságától. - Atmora egy másik kontinens, ahonnan a nord-ok jöttek, de egy teljesen eljegesedett, halott föld, ahol legjobb tudásunk szerint, senki sem él, csak élőholtak.

- Veszélyes és feltérképezetlen az a hely. - Folytatta Joross és Thrys csak bambán, kissé értetlenül figyelt. - Hajóval egy évig tartana, mire odaérnénk, de a sárkány el tud vinni téged és Marshal-t ahhoz a térkapuhoz, ami elvezet Sovngarde-ba, ahol megtalálhatjátok Alduin-t.

- Sovngarde az északiak hite szerint, - Elenwen látta, hogy Thrys épp kérdezni akart, így gyorsan megelőzte és megadta a választ, mielőtt a kérdést feltehette volna. - egy olyan kitalált hely, ahova a legnagyobb hősök a haláluk után kerülnek. Úgy tűnik, több mint legenda. - Az embereihez fordult és szigorúan parancsolt.. - Erről Cerommo királynak nem kell tudnia!

- Azt hiszem értem. - Thrys lassan, de kezdte felfogni a dolgokat.

- Csak te és Marshal mehettek el, hogy megállítsátok Alduin-t. - Biztatta Joross. - Nem szívesen küldelek el vele, de ha nem teszitek meg, akkor a világnak vége lesz.

- Reggelig van időd, hogy eldöntsd, vállalod-e... - Magyarázta Elenwen, de be sem fejezhette, mert Thrys egyből megadta a választ.

- Vállalom! - Thrys bátran kihúzta magát.

- Helyes. - Elenwen büszkén elmosolyodott. - Mi Thalmor-ok vagyunk az elfek megmentői. Előbb az Oblivion-válságtól, most meg a sárkányoktól. Most bebizonyíthatod, hogy kinek is vagy a lánya.

Thrys örült, hogy végre valami elismerést kap attól a rendszertől, ami eddig mindig lenézte, de zavartan oldalra nézett, amikor eszébe jutott, hogy ő nem Cerommo király vér szerinti lánya.

Úgy tűnt, hogy a reggel már sosem jön el, hiszen az éjszaka nagyon mozgalmas volt a sárkány támadás után is, hiszen a Thalmor-ok és a fehérvágtaiak összeszedték az elesett társaikat. Az északi katonák és az elfek ki nem állhatták egymást, de parancsot kaptak, hogy lehetőség szerint kerüljék egymást és mellőzzenek minden konfliktust.

Habár a parancsot betartották, érezni lehetett a ki nem mondott haragot, amit a két fél érzett egymás iránt és olyan volt a helyzet, mint egy halom olajos hordó, ahova elég egyetlen szikra, hogy minden a feje tetejére álljon.

Szerencsére, az éjszaka alatt semmi olyasmi nem történt, ami csatához vezetett volna és a törékeny béke kitartott, mire a nap sugarai megvilágították Fehérvágta városát és tisztábban lehetett látni a két sárkány által okozott kárt.

A város felsőbb negyedében több ház leéget vagy összedőlt, amíg az alsóbb részen és a piacon inkább jég okozta kár volt jellemzőbb.

A két sárkányszülött, Marshal és Thrys teljes vértezetben és a frakciójuk által rájuk bízott legerősebb fegyverekkel indult Sárkánytömlöc felé.

Marshal egy teljesen új, lecsiszolt, fekete ében vértben volt, az ében kardja, ami oly régóta kísérte hűséges bajtársként, le lett cserélve egy nagyobb, erősebb és keményebb, sárgásszürke, ében markolatú sárkánycsont kardra. A pajzs a régi Varázstörő maradt, a dwemer pisztolya tovább lett fejlesztve egy forgótárral. Az oldalán egy barna prémtáska lógott, tele mindenféle dwemer szerkezettel, amik jól jöhetnek az Alduin elleni harcban.

Thrys egy díszes, aranyozott zöld és sárga üvegpáncélt kapott, ami felerősíti az életerejét, gyorsabban piheni ki magát, gyorsabban fut és sokkal erősebb, mint valaha. Egy csiszolt, szikrázó üvegkardot és egy lángoló üvegszekercét is kapott, valamint, egy kábító üvegtőrt, amit a csizmájába rejtett. A nyakába egy különleges medált, ami megvédte a varázslatoktól. Elenwen nem fukarkodott, amikor a legjobb befektetése védelméről volt szó.

- Úgy fest, mi ketten leszünk, a végsőkig. - Marshal próbálta oldani a feszültséget, de érezte, hogy a lány mennyire ideges és fél, hiszen hamarosan, egy hatalmas, tűzokádó szörnyeteg hátán elrepülnek a világ végére, hogy megküzdjenek azzal a sárkánnyal, ami arra készül, hogy elpusztítsa a világot, ráadásul, azt sem tudják hogyan juthatnak haza.

- Remélem, ezt nem szúrom el. - Thrys már valamennyire megbékélt a ténnyel, hogy Marshal kérte meg Joross-t, hogy vetesse el a gyermekét, de nem tudta, hogy mit is érzett pontosan a férfi iránt.

Amióta visszatért a múltból teljesen megváltozott és nem csak a szakálla és a haja miatt. Valahogyan sokkal egészségesebbnek, felelősségtudóbbnak és tapasztaltabbnak tűnt.

A tornácra érve, Odahviing még mindig a sárkánycsapda fogságában volt és türelmetlenül várta, vajon eleresztik vagy sem. A fehérvágtai őrség árgus szemekkel figyelte az unatkozó, megalázó helyzetbe került sárkányt.

- Gondolkoztatok az ajánlatomon? - Kérdezte gúnyolódva a sárkány. - Onikaan kron? Eresszetek el, ro laan, és cserébe szavamat adom, hogy elviszlek Skuldafn-ba, hogy legyőzzétek Alduin-t.

- Igen, - Válaszolt Marshal, bár egyértelmű volt, hogy semmi kedve sincs az utazáshoz. - elengedünk, cserébe vigyél el minket Skuldafn-ba.

- Onikaan koraav gein miraad. Bölcs dolog beismerni, ha csak egyetlen választásod van. De bízhattok bennem. Zu'u ni tahrodiis. Alduin már egyértelműen bebizonyította, hogy méltatlan uralkodó, hiába az ereje. Ezennel már nem állok a szolgálatában. Eresszetek szabadon és én elviszlek titeket Skuldafn-ba.

Marshal csak vett egy mély levegőt, Balgruuf felé fordult és egy bólintással jelezte, hogy eresszék szabadon a sárkányt.

- Nyissátok ki a csapdát. - Utasította a katonáját Balgruuf.

- Ez nagyon rossz ötlet, nagyuram. - A katona nem volt biztos a parancsban.

- Tedd amit mondtam! - Balgruuf nyomatékosította a mondandóját. - Ez mind a sárkányszülött terve!

- Ahogy parancsolja. - A katona rossz szájízzel, de engedelmeskedett és elkezdte tekerni a nagy csörlőt, mire a hatalmas gerendából kinövő szerkezet szabadon eresztette a sárkány nyakát, majd a gerenda is felemelkedett a mennyezet felé, eleresztve Odahviing-et, aki jólesően nyújtóztatta az elgémberedett nyakát.

- Faas nu, zini dein ruthi ahst vaal. - Odahviing kitárta a szárnyait és a katonák felkészültek, hogy megvédjék magukat, de megkönnyebbültek, amikor tudomásul vették, hogy a sárkány csak kinyújtoztatta a szárnyait és megfordult, hogy a tornác széléhez menjen és vár. - Saraan uth, várom a parancsaidat, ahogy ígértem. - Csak a két sárkányszülöttre várt. - Készen álltok úgy látni a világot, ahogy csak egy dovah képes?

- Hát, - Marshal Thrys-hez fordult, aki éppoly ideges volt, mint ő. - itt az idő.

- Igen... - Thrys reszketve vett egy mély levegőt.

- Együtt csináljuk végig, megígérem. - Marshal kedvesen mosolygott a lányra, azzal a kedves mosollyal, amivel régen is nézett rá, hogy megnyugtassa.

- Thrys, - Joross még odajött, hogy elbúcsúzzon az unokahúgától és átölelte a lányt. - sok sikert és vigyázz magadra.

- Büszkévé foglak tenni, Joross bácsi. - Thrys magabiztosan mosolygott a férfira.

- Már azzá tettél, te vagy a lányom, aki sosem volt. - Joross végül elengedte Thrys-t.

- Gondolj rólam, vagy a Domíniumról, amit akarsz, - Még Elenwen is odajött elbúcsúzni. - de te egy értékes tagja vagy a társadalmunknak és ha élve visszatérsz, elintézem, hogy hősként köszöntsenek.

- Köszönöm, Elenwen úrnő. - Thrys nem törődve az ilemmel, egy öleléssel búcsúzott a Nagykövettől, akin látszott, hogy zavarja, de most annyiban hagyta.

Thrys felszállt Odahviing hátára.

- Ha nem térek vissza, - Ezalatt, Marshal a Vezértől búcsúzott el. - mondd meg Karsk-nak, hogy az ő feladata lesz emlékezni rám. Nem hagyja, hogy mások segítsenek, mert csak elb*sznák.

- Mindenképpen. - A Vezér még utoljára megfogta Marshal karját, ami biztosnágot sugárzott a számára. - Nagyon vigyázz magadra és gyere vissza élve.

- Nem tudom, hogy ezt megígérhetem. - Marshal végül kihúzta a karját a Vezér kezei közül és ő is felszállt Odahviing-re, Thrys mögé. - Készenállunk! Vigyél el minket Skuldafn-ba!

- Zok brit uth! - Odahviing kitárta a szárnyait. - Figyelmeztetlek, amint a Keizaal szárnyai között lebegünk, a Dovah-k iránti irigységetek csak nőni fog, amint leszállunk. Amativ! Mu bo kotin stinselak! - Végül elrugaszkodott a tornác széléről, csapkodni kezdett és alig néhány perccel később már a több kilométerre, a felhők között repült a két sárkányszülöttel a hátán.

- Ők lehetnek a legbátrabb vagy a legőrültebb emberek, akiket valaha láttam. - Tette hozzá Irileth, miután a sárkány már láthatáron kívül volt.

- Vicces, milyen gyakran jár ez a két tulajdonság párban. - A Vezér csak az eget bámulta. Nem fordította el a fejét, még akkor sem, amikor Elenwen mellé lépett.

- Maga szerint, képesek lesznek rá? - A kérdésére a Vezér nem válaszolt, csak mereven figyelte az eget. - Úgy tűnt, eléggé a szívén viseli Marshal sorsát. Talán van valami maguk között? - A Vezér még mindig nem válaszolt. - Három nap, mire ideérnek, addig jobb, ha végezzünk a magunk dolgát. - Továbbra is némán ácsorgott és nem válaszolt semmit sem, csak mereven nézte az eget. - Tudja, ha sokáig tartja így a fejét, megfájdulhat a nyaka. - Még mindig semmi reakció. - Akkor maradjon itt nyugodtan.

Mindenki elhagyta a sárkánycsapda csarnokául szolgáló tornácot, csak a Szervezet Vezére maradt, aki egészen estig, reggelig és így tovább, megállás nélkül úgy állt a tornác peremén, akár egy szobor. A legjobbakat kívánta a három utazónak és dühítette a gondolat, hogy ő nem tarthatott velük, csak bámulhatta az irányt, amerre utoljára látta őket.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.