Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
A kora őszi napsütés sárga, barna és vörös fényekben világította meg Haafingar erdejét, ahol a fák levelei kezdtek megsárgulni és lehullani. Égkoszorúban gyorsan vált hűvösre az időjárás, akár az ősz elején is. A madarak délre vándorolnak, az erdő legtöbb lakója pedig téli álmot alszik.
Az ösvényen végig vágtató lovas birodalmi katonák egy hosszú és fárasztó küldetésről érkeztek vissza, ami nem csak a háború kimenetelét, de a társaik életét is eldönthette a kém megsegítése, aki folyamatosan jelentést tesz a Birodalom számára.
- Jó érzés lesz végre pihenni egyet. - Sam nyújtózott egyet, hiszen ő és Gared egy lovon osztoztak és már órák óta vágtattak.
- Szerintetek, Penny és a fiúk mivel töltötték az idejüket? - Kíváncsiskodott Sammy.
- Azt mondta, segítenek neki új szolgákat keresni, azok helyett akiket megöltetek. - Emlékeztette őket Hadvar. - Hű, kimondva elég őrülten hangzik.
- Ezek után valószínűleg a tornyukban gubbasztottak és valami hülyeségről beszélgetnek. - Sam túl jól ismerte a kövér és a cingár férfit.
Hirtelen, nem túl messze dühös kiabálás csapta meg a fülüket, így kíváncsian letértek az ösvényről és a hang irányába irányították a lovaikat. Alig néhány métert haladtak, amikor valami hihetetlen látvány tárult eléjük.
- Nincs bocsánat arra, amit tettél! - Nehéz teli torokból ordibált és kövekkel hajigálta az egyik fát, aminek az ágán Penny rémülten és kétségbeesetten kapaszkodott. - Egyszer lejössz onnan és akkor meghalsz! - Egy újabb követ hajított a vámpírnő felé, de borzasztóan rosszul célzott és elvétette.
- Sajnálom! - Penny szomorúan és könyörgőn nézett a haragtól paprika vörös fejű kövér katonára, aki egy újabb követ dobott felé és újra elvétette. - Nem tudtam, hogy ennyire megsértettelek vele!
- Nem tudtad?! - Nehéz felháborodva, még erősebben hajított egy követ Penny felé, de megint célt tévesztett. - A héten rengeteg szörnyű dolog történt, de ez... - Nehéz egyszerre lihegett a kimerültségtől és a haragtól. - Szentségtörés!
- Figyelj, cimbora, - Cedric finoman paskolni kezdte a barátja vállát, hogy lenyugtassa, de olyan halkan és félénken beszélt, hogy annyi esélye volt, mint egy apró gyertyalángnak egy tenger ellen. - nem az ő hibája, nem tudhatta, hogy...
- Előbb-utóbb le kell jönnöd onnan! - Nehéz meg sem hallva a társa halk motyogását, egy újabb követ dobott a vámpírnő felé, de ismét elvétette és egyre hangosabban zihált.
- Előbb fogysz ki te a szuszból! - Kiabált vissza Penny.
- Nehéz most megöli Penny-t? - Gared aggódva nézett a két veszekedő felé.
- Ugye hagyjuk, hogy megtegye? - Sam, aki ki nem állhatta a vámpírnőt, reménykedett, hogy a kövér társa megszabadítja tőle, de a férfiak szigorú tekintete egyből letörte a reményeit. - Jó, megmentjük.
- Nehéz, nyugodj már meg! - Hadvar megragadta a karját és megakadályozta, hogy eldobja a következő követ. - Mi történt?!
- Ez a... - Zihálta Nehéz, aki majd összeesett a kimerültségtől. - vámpírnő... gyalázat... felháborító...
- Mi lenne, ha az elejétől kezdenéd? - Ajánlotta Sammy.
- Esküvő... - Nehéz alig bírt beszélni. - merénylet... Sötétség... Testvériség... vámpír szolgák... mérgezett édes tekercs...
- Ebből egy szót sem értek! - Rázta a fejét Hadvar. - Cedric, mi történt?
- Nos, alázattal jelentem, - Cedric halandzsázva belekezdett. - hogy az elmúlt héten, amíg ti elvoltatok a küldetésetekkel, addig Penelope, Nehéz és jómagam is kellő kalandokban vettünk részt. Olyan kalandokban, amikhez hasonlókban egész életünkben nem vettünk részt és talán, ha lesznek utódaink, csak mesélni fogunk...
- A lényeget! - Sam félbeszakította, majd a fára nézett, ahonnan a vámpírnő leereszkedett. - Penny, mit tettél, amiért Nehéz ennyire dühös lett rád.
- Csupán annyit tettem, hogy... - Penny már bele is kezdett, de Nehéz, amint meglátta, hogy lejött a fáról, egyből rá akart rontani.
- Most megfizetsz! - Nehézt egyszerre fogta le Hadvar és Sammy.
- Ennyire nem haragudhatsz rám! - Penny bebújt Sam háta mögé és őt tolva merészkedett közelebb.
- Jól van, meséljétek el, mi történt, amíg nem voltunk itt! - Parancsolta Sam, mire Nehéz lehiggadt és Penny is előmerészkedett mögüle.
- Hát, minden egy esküvővel kezdődött. - Kezdett bele Penny.
- Vittoria Vicci-é? - Találgatott Hadvar, mire a vámpírnő bólintott. - Igen, eléggé beharangozták.
- Tullius tábornok és Rikke legátus, valamint Elisif Jarl elutaztak valami béketárgyalásra a Viharköpenyesekkel. - Folytatta Cedric.
- Akkor mégsem lesz háború? - Reménykedett Sammy.
- Átmeneti fegyverszünet, amíg a sárkányszülött megoldja a sárkány-krízis. - Penny gyorsan letörte ezt a reményt.
- És ennek mi köze ahhoz, hogy Nehéz meg akar ölni téged? - Sam visszatért a lényegre.
- Ja, igen, az esküvő. - Cedric folytatta.
- Ezt nem hiszem el, hogy minket is ideállítottak! - Panaszkodott Nehéz, miközben a tizedik édes tekercset tömte magába.
- Egy uralkodói esküvőn vagyunk őrök, ez elég megtisztelő. - Cedric próbált pozitívan állni a feladatához.
- De miért az üres, elhagyatott tornyot kell őriznünk, ahelyett, hogy az ünnepségen vennénk részt?! - Nehéz keresztbe tett karokkal kérdezte.
- Legalább nincs tömeg, nyugalom van és nem kell aggódnunk egy lehetséges merénylő miatt.
Amint Cedric ezt kimondta, két vendég az esküvőről erre tévedt. Egyikük sem tűnt többnek húsznál, az egyik egy nord fiú, barna hajjal és izgatott kék szemekkel és egy elegáns, kék öltözéket viselt. A másik egy sötét elf lány volt, sötétlila bőre, fekete haja, vörös szemei voltak és egy bájos, lila estélyi ruhát viselt. Mindkettőjük kezében volt egy fekete ében íj és egy tegezben, ugyanolyan fekete nyílvesszők voltak.
- Elnézést, uraim, - A fiú kezdte, illedelmesen. - de tudnának segíteni?
- Az ünnepség arra van, hülye kölykök! - Nehéz mutatta az irányt, türelmetlenül.
- Tudjuk! - A fiú illedelmesen a lány elé állt, mielőtt az nekiment volna a kövér katonának. - Csak a menyasszony hamarosan elkezdi a beszédét és keresünk egy jó helyet, ahonnan rálő... - Mielőtt olyat mondott volna, amit nem kellett volna, a lány gyorsan oldalba könyökölte, mire megrázta a fejét és kijavította magát. - Akarom mondani, ráláthatunk?
- Persze, - Cedric illedelmesen az elhagyott torony bejáratára mutatott. - ez a torony tökéletesen ránéz arra az erkélyre, ahonnan tökéletes rálátásotok lehet.
- Ráadásul teljesen elhagyatott. - Tette hozzá büszkén Nehéz. - Gyertek, megmutatom a legjobb kilátást. - A két katona bevezette a két fiatalt a sötét toronyba, ahol egy lépcsősor vezetett fel. - Ebben a toronyban az a legjobb, hogy nyugodtan lehet hangoskodni. - Demonstrálni kezdte. - SEGÍTSÉG! MEGTÁMADTAK! KÉT ORGYILKOS ARRA KÉSZÜL, HOGY MEGMERÉNYELJÉK A MENYASSZONYT! - Megpaskolta a torony vastag falát. - Látjátok, tökéletes hangszigetelés. Akár egy embert is meglehetne itt kínozni, az hiába kiabálna segítségért.
- Előnyös egy torony. - Válaszolt a lány.
- Na, itt is vagyunk. - Cedric volt az első, aki felért. - Látjátok? - Az ablak felé mutatott, ahonnan látni lehetett, hogy a menyasszony épp beszédet tart. - Ez a legjobb kilátóhelység.
- Köszönjük, hogy megmutatták. - A fiú illedelmesen megköszönte. - Ely-vel élvezni fogjuk az előadást.
- Nekünk vissza kell térnünk a posztunkra. - Nehéz lefelé indult, mire a társa követte.
Amint visszatértek a torony ajtajához, egy ismerősük közeledett feléjük.
- Hé, Penny, - Köszönt Cedric, amikor látta, hogy két megbűvölt férfi követte. - sikerült új szolgákat találnod?
- Igen, egy erőszakoló és egy gyilkos. - Penny büszkén mutatott a két szolgájára. - Mostantól engem szolgálnak, az egyik a komornyikom, a másik a takarítóm lesz.
- Legalább ártani nem fognak senkinek. - Nehézt nem nagyon hatotta meg.
- Csak rátok néztem, mert megtudtam, hogy a Sötétség Testvérisége ide küldte az embereit, hogy megöljenek valakit. - Magyarázta Penny, mire a két férfi idegesen összenézett.
- Miből gondolod?! - Nehéz rémülten lihegni kezdett, miközben egy újabb édes tekercset vett elő és falni kezdte, hogy megnyugtassa magát.
- Láttam egy argóniait, aki az egyenruhájukat viselte. - Mondta Penny, mire a két férfi elsápadt. - Lehet, hogy nincs egyedül és a társai épp álcázzák magukat.
- És ki a célpont?! - Cedric is reszketett.
- Nem tudom. - Vont vállat Penny. - Akárki lehet és akárhogy nézhetnek ki.
- Istenek?! - Nehéz pánikolva eldobta az édes tekercsét. - Mi van, ha én vagyok?! Mi van, ha nem is porcukor van a süteményen, hanem patkányméreg?!
- Azért nem hinném... - Cedric próbált nyugodt maradni.
- Már tizenegyet megettem! - Nehéz ledugta az ujját a torkán és elkezdte felöklendezni és kihányni a gyomra tartalmát.
- Figyelmeztetnünk kell az embereket! - Cedric a lényegre tért. - Ha tényleg itt van a Sötétség Testvérisége, akkor ki tudja, hányan lehetnek veszélyben!
- Sok sikert, fiúk, én... - Penny már épp indulni akart, de Nehéz megragadta és úgy bújt mögé, mint egy kisgyerek az anyja mögé.
- Itt ne hagyj minket! Ugye megvédesz, ha történik valami?!
- Jó, elkísérlek. - Penny beadta a derekát és elindult az ünnepség felé, miközben Nehéz egy pillanatra nem volt hajlandó elereszteni a szoknyáját. - Légyszi, a szoknyámat engedd már el! - Kihúzta a ruhát a reszkető férfi kezéből. - Fúj, ennyire izzadsz?! - Undorodva vette észre, hogy a fekete szoknyája eléggé átázott, ahol a férfi szorongatta.
- Amikor ideges vagyok eléggé izzadok. - Ismerte be Nehéz.
A templomhoz érve meglepődve vették észre, hogy az ünnepséget valami félbeszakította és az egész összegyűlt tömeg sajnálkozva és aggódva nézett a templom erkélyére. Egy darab a templom tetejéről lezuhant és agyon nyomta a menyasszonyt, aki ettől szörnyet halt.
- Szerintetek ők tették? - Nehéz reszketve kapkodta a levegőt.
- Nem tudom, de figyelmeztetnünk kell az embereket. - Cedric fellépett az emelvényre, ahol a ceremónia zajlott volna, hogy beszédet tarthasson. - Elnézést! Egy kis figyelmet kérek, tisztelt urak és hölgyek! Kérem, őrizzék meg a nyugalmukat és szép, rendezett sorokban hagyják el a ceremónia helyét, mert nemrégiben tudomásunkra jutott, hogy...
- A SÖTÉTSÉG TESTVÉRISÉGE ITT VAN! - Nehéz félrelökte a társát és pánikolva ordibálni kezdett. - MENEKÜLJÖN AKINEK KEDVES AZ ÉLETE!
A rémült vendégek sikoltozva, riadtan, egymást lökdösve, agyon taposva és bármit felborítva, ami az útjukba kerül, menekülni kezdtek. Az őrök alig bírtak rendet tartani közöttük, volt akit a földre nyomtak és agyon taposták és legalább négy rémült vendég halt meg a káosz közben.
- Ha az orgyilkosok nem, de a tábornok biztos meg fog ölni minket. - Cedric csak a fejét rázta a káosz láttán.
- Várjunk, várjunk! - Sam leállította a mesét. - Ennek mi köze van Nehézhez és Penny-hez?
- Gondoltam jól felvezeti az eseményeket. - Tisztázta Cedric. - Esküszöm, a végére össze fog állni.
- Egy kicsit ugorjuk már előre. - Követelte Hadvar.
- Jó, - Cedric nem örült, hogy ki kellett hagynia bizonyos részeket, de úgy tett, ahogy a társa kérte. - a tábornok ezután büntető munkára ítélt minket.
- Amikor a tábornok azt mondta, hogy egy bárd alá fog küldeni minket, én egészen másra gondoltam. - Nehéz neheztelve nézett szét a Bárdok egyetemén, hallgatva az újonc, gyakorló zenészek harsány és idegtépő, nagy jóindulattal, zenének nevezhető lármázását.
- Te miattad tört ki a pánik, engem miért küldött ide, hogy őrizzem a Bárdok egyetemének az éjjeli edényét?! - Cedric felháborodottan jegyezte meg.
- Talán mert azt hazudtam neki, hogy a te ötleted volt? - Adta meg a választ Nehéz.
- Mi?! Miért?!
- Nem akartam egyedül jönni és ha már engem megbüntetnek, akkor gyere már te is. - Nehéz a legkisebb szimpátiát sem érezte, hogy bemártotta a legjobb barátját.
- Te aljas rohadék!
- Üdv néktek, bátor őrök, - Egy idős, pocakos bárd jött, egyértelműen, hogy a dolgát végezze. - miután ürüvel és mézsörrel tömtem meg bendőm, az éjjeli edényt keresöm.
- Az orrod után, Lord Maszturbáciusz! - Nehézt roppant mód bosszantotta, hogy szinte az összes bárdok idétlen beszédstílusa és viselkedése.
- Ha a nyölve kard lenne, biza csatákat nyerhetne. - A bárd csak elegáns, kimért léptekkel ment a mellék helységre.
- Remélem a puccos cipőjére csinál. - Cedric csendben megjegyezte, majd ingerülten folytatta. - Valamit ki kell találnunk, mert én nem fogok egy hónapig az éjjeli edényt őrizni! Nem beszélve a maskarás bohócokról és a kornyikáló idiótákról!
- És mégis mit?! - Nehéz tanácstalan volt. - Hacsak nem hajtunk végre valami nagy tettet, amivel kivívjuk a tábornok vagy valakinek az elismerését, addig itt kell maradnunk!
Hirtelen, egy bohóc sapkás alacsony férfi táncikálva szökdécselt eléjük.
- Három lehetőségetek van, hogy kitaláljátok...
- Három másodperced van, hogy eltakarodj, mielőtt behajítalak a bűzbe! - Nehéz haragosan félbeszakította a bolondot.
- Elnézést uram. - Erre gyorsan lefagyott a mosoly az arcáról és illedelmesen összehúzta magát, mielőtt otthagyta volna a két őrt.
- Hacsak nem hull az ölünkbe egy könnyű és gyors megoldás, addig semmi remény számunkra. - Cedric csalódottan dőlt az ajtó félfának.
- Hé, fiúk, ti itt?! - És pont ekkor tért be az akadémiára Penny, nagy izgatottsággal. - Van egy ajánlatom a számotokra, amivel egy csomó pénzt és jó hírnevet szerezhettek, ráadásul, szinte semmit nem kell csinálnotok!
- Ha kevés a munka és jó a fizetség, én benne vagyok! - Nehéz nem hezitált elfogadni.
- Várj! - Cedric ezzel szemben gyanakvóbb volt a vámpírnővel. - Ugye nem kell megölnünk vagy szexuális szolgáltatást nyújtanunk?
- Dehogy, - Legyintett Penny, mire az oldalán lévő bőrtáskájából kivett egy régi, poros könyvet. - csak ezt a könyvet kéne átnyújtanotok az akadémia igazgatójának, Viarmo-nak.
- Pontosan, mi is ez? - Cedric rettegve elhúzódott a könyv láttán. - Egy veszedelmes, sötét varázskönyv, netalán a nekromancia tudományok könyve?! Aki megérinti, kihull a haja, fekélyes kelések nőnek a testén és heteken át sarat vizel?!
- Egy régi verses könyv. - Penny majdnem elnevette magát Cedric reakcióján. - Nyugi.
- Mit kéne vele kezdenünk? - Nehéz érdektelenül megvonta a vállát.
- Nos, mint azt tudjátok, Elisif Jarl betiltotta Olaf király megégetését a városban... - Penny nagyban magyarázni kezdte.
- A lényeget. - De Nehéz félbeszakította.
- Elmarad az Égetés?! - Cedric felháborodottan kihúzta magát. - Az egyetlen öröm, hogy Égkoszorú fővárosában állomásozunk, hogy mindig is látni akartam az Égetést, erre ezt is megvonják tőlem?! Ez a háború egyszerűen tönkreteszi az egész országot!
- Igen... - Penny és Nehéz döbbenten néztek a mindig félénk és jámbor Cedric kifakadásán, amibe rengeteg elfojtott haragot eresztett ki magából. - Viarmo biztosított, hogy megtudja győzni a Jarl-t, ha valaki megszerzi Olaf király verses kötetét, amiben a legnagyobb gaztettéről és árulásáról van írva. Csak át kéne adnotok Viarmo-nak ezt a könyvet, azt mondani, hogy ti találtátok meg és kérni, hogy jutalmazzon meg érte.
- Miért nem adod neki te magad? - Cedric kérdése jogos volt, mire Penny, némi hallgatás után meg is adta a választ.
- Mert a megtalálónak vele kell lennie, hogy előadhassa a művet a palotában. - Erre a válaszra a két férfi zavartan összenézett.
- És ez miért... - Nehéz próbált értelmes magyarázatot találni, mi lehet ezzel a baj.
- Ne szakíts félbe! - Penny dühösen ráordított. - Csak drámai szünetet tartottam! - Vett egy mély levegőt és folytatta. - Ezzel két bajom van. Az első, nem akarom megkockáztatni, hogy megtudják, hogy én... - Ki se kellett mondania és idegesen oldalra nézett. - tudjátok mi vagyok?
- Vámpír? - Cedric végül kimondta, mire Penny mérgesen nézett rá, mint aki egy nagy ostobaságot csinált.
- Ennél hangosabban nem tudnád mondani? - Penny folytatta. - A második ok... - Egyértelmű volt, hogy ez jobban bosszantotta, mint az első. - nem akarok, akárcsak futólagosan is találkozni... - Ökölbe szorította a kezeit és nagy önuralomra volt szüksége, hogy nem mondja ki, amire gondol. - vele.
- Kivel?
- Sybille Stentor. - Penny egyértelműen komoly haraggal és megvetéssel gondolt az illetőre. - A Jarl udvari mágusa. Én nem vagyok hajlandó egy teremben lenni azzal a... - Ahogy összeszorította a fogait, látni lehetett, hogy a haragtól az emberi álcája kezd elmúlni, a bőre fakulni, míg a szemfogai nőni kezdtek és a szemei is világított, amikor kinyitotta.
- Jól érzed magad? - Cedric egy kicsit megijedt, mert még sosem látta Penny-t ilyen dühösnek és az igazi, vámpír alakjával eléggé rémisztő látványt nyújtott, amikor dühös.
- Hacsak rágondolok, - Penny tekintete a két férfi között váltakozott. - muszáj beleharapnom valamibe. - Nehéz és Cedric elsápadtak és hátrálni kezdtek, de nem tudtak tovább menni, hiszen az éjjeli edény zárt ajtaja az útjukat állta.
Penny közelebb lépdelt, majd elvett egy tálcáról egy piros almát, a szájához emelte és belemélyesztette a fogai és szívni kezdte a gyümölcs levét és húsát, egészen addig, amíg össze nem szottyadt és csak a gyűrött héja és a csutkája maradt.
- Ez... beválik? - Cedric reszketve kérdezte, hiszen Penny, habár nyugodtabb lett, még mindig nem változott vissza.
- Egy kicsit segít, de közel sem olyan kellemes, mint a vér. - Penny lenyalta a gyümölcs levét az ajkairól és érezte, hogy gondot okozna, ha valaki meglátná az igazi alakjában. - Most már muszáj lesz elfogadnotok az ajánlatom. - Átnyújtotta a verses kötetet nekik.
- Felőlem, rendben van. - Nehéz el is fogadta.
- Te rendben leszel így? - Cedric aggódott a vámpírnőért, hiszen ebben a formájában a nap ártani fog neki és könnyen felismerik.
- Ne aggódj, - Penny egy fekete sállal eltakarta az arcát és egy fekete, selyemszabású ernyőt akasztott le a hátáról, amit kinyitott és eltakarta vele a feje felső részét. - felkészültem.
- Foglald össze néhány mondatban, hogyan folytatódott! - Sam és a többiek már nagyon türelmetlenek voltak Cedric lassú és kicsit sem lényegre törő mesélésétől. - Mert ez még mindig nem magyarázat, mi baja van Nehéznek Penny-vel!
- Emlékszem, - Hadvar számára kellemes emléket idézett az említett ünnep. - Olaf király megégetésére mindig elmentünk Ralof-al és a többiekkel. Nem lenne Magányvára ugyanaz enélkül az ünnep nélkül.
- Oh, - Sammy megsajnálta a társát és átölelte a vállát és magához húzta. - olyan szomorú belegondolni, hogy Ralof egyszerűen elhagyott, de az lenne a legjobb, ha minél kevesebbet gondolnál rá és keresnél egy új barátot.
- Talán igazad van, - Hadvar egyáltalán nem vette a célzást és elhessegette a régi, gyerekkori emlékeit. - a jövőre kell koncentrálni.
- Ezután, - Cedric folytatta, ezúttal már sokkal tömörebben a mesélést. - Viarmo meggyőzte a Jarl-t, hogy mégis megtartsák a fesztivált, ami csodálatosra sikeredett, kineveztek minket bárdokká és Tullius tábornok felmentett minket a büntetés alól.
- És? - Sam kezdett egyre ingerültebb lenni, hiszen még mindig nem kapott választ a kérdésére. - Penny-nek hála, érdemtelenül megjutalmaztak titeket és felmentettek a büntetés alól. Mivel érdemelte ki, hogy Nehéz kövekkel hajigálja.
- Látod, én megmondtam, hogy minden rendben lesz. - Nehéz önelégülten, keresztbe tett kezekkel nézte a lángoló szalmazsákot, amit az egyetem udvarára állítottak és egy vödör volt a fején, mint egy korona, mint aki jól végezte dolgát.
Magányvára népe gondfeledten ünnepelt az Égetésen, hiszen ez egy kulturális fesztivál Égkoszorúban és hálásak voltak a két katonának, akikről úgy tudják, hogy elintézték, hogy újra visszakapják szeretett ünnepüket.
- Ami azt illeti, Penny érdeme az egész, mi csak a babérjait arattuk le. - Válaszolt Cedric.
- Na és? - Nehéz csak megvonta a vállait. - Attól még érvényes.
- Remélem, Penny nem került bajba. - Cedric a város kijárata felé nézett, hiszen a nap hátralévő részében nem is látták.
- Engem kerestek? - A vámpírnő visszatért, újra a régi álcáját vette fel és mindkét férfi nagy örömére, egy tálca sütit is hozott magával. - Bocs, hogy későn jöttem, de gondoltam még sütök egy kis édeset, ami talán ízleni is fog nektek. Délről importált egzotikus gyümölcsös piskóta, ráadásul cukormentes, egészséges változatban! - Penny büszkén mutatta meg a saját maga készített finomságokat, de amikor senki sem vett belőlük és túl hosszú volt a csend, kíváncsian kinyitotta a szemeit és aggódva vette észre, hogy nehéz arca teljesen elvörösödött a dühtől és haragosan fújtatni kezdett.
- Te egészséges és gyümölcsös sütit merészeltél felszolgálni nekem?! - Nehéz teljesen felháborodott és kiverte a tálcát Penny kezéből és a sok finomság szívszaggató látványt nyújtva esett a földre.
- Ajjaj. - Cedric tudta jól, kevés dolog képes kihozni Nehézt ennyire a sodrából és előre sajnálta a vámpírnőt.
- Most mi történik? - Penny ijedten hátrálni kezdett.
- FUSS! - Kiabálta Cedric, mire Nehéz arra készült, hogy rávesse magát Penny-re, aki meg gyorsan megfordult és rohanni kezdett, de Nehéz a nyomában loholt.
- És egész este ez volt. - Fejezte be Cedric a történetet. - Nehéz felkergette Penny-t erre a fára és azóta is kövekkel dobálja. Szerencsére, egyszer sem találta el.
- Ez most komoly? - Sam csak lefáradtan beletemette az arcát a tenyerébe.
- Nehéz számára elég komoly sértés, ha valami egészségeset akarsz neki felszolgálni. - Tisztázta Cedric.
- Nem az, hanem az, hogy ennyit várattál minket és egy ekkora baromság miatt hallgattunk végig! - Sam legszívesebb megverte volna a sokat halandzsázó társát.
- Erre a részre előbb is rátérhettél volna. - Hadvar sem volt elragadtatva a túl hosszú történet hallatán.
- Csak szerettem volna megértetni veletek az előzményt, hogy megértsétek, mi is történt pontosan. - Cedric önelégülten magyarázta. - És a végére mégis összeálltak a dolgok.
- De ami a legjobb, hogy a nyár végi Égetést újra megtartják és még elcsíphetjük a fesztivál végét! - Sammy izgatottan, akár egy kislány, tapsikált kezdett. - Mondd csak, Gared, voltál már Olaf király Égetésén?!
- Még nem, de a szüleim megígérték, hogy egyszer elvisznek. - Gared-nek eszébe jutott a szülei ígérete, amit már sosem fognak betartani.
- Akkor most mi elviszünk. - Sam megfogta a fiú kezét és együtt felszálltak a lovukra és elindultak a város felé.
- Úgy ám! - Sammy is felpattant a lovára és felsegítette Cedric-et magához.
- Sajnos, nem lesz ugyanaz, mint régen. - Hadvar ismét csak a múlton merengett.
- Ugyan már, - Penny megakadályozta, hogy ismét az emlékekbe temetkezzen, azzal, hogy felszállt az ő lovára. - élvezd azt, amid van. Bízz bennem, több ezer éves múltam van.
- És engem itt hagytok?! - Nehéz, mivel már nem volt több ló, ő hátramaradt és gyalog kellett követnie a társait, akik meg sem hallották a kiabálását.
A birodalmi bajtársak visszatértek a városba, ahol élvezték a fesztivál játékait, a fellépő előadó művészeket, a zenét és az ételeket. Csodálatosan telt a nap, ami alatt kiszórakozták magukat, boldogan és teli hassal tértek nyugovóra és egyikük sem gondolt az eljövendő háborúra, ami hamarosan kezdetét veszi.
Ki tudja, hányan jöhetnek el a jövő éve Égetésre?
- Nem hiszem el, hogy bármelyikük képes lenne elárulni az ügyünket és minket. - Ralof a kastély kapujának az oldalából figyelte a Királyok Palotájának a nagytermébe rendelt északi testvéreit, akiket mind árulással vádolnak.
- A szavak és az eskük sok ember számára olyanok, mint a levegő és aranyért könnyen eladják. - Brunwulf túlságosan is jól ismerte az emberi kapzsiságot és azt is, mire képes egy ember a megfelelő összegért.
- De ők a bajtársaink, - Ralof nehezen bírta feldolgozni. - némelyikükkel még együtt is harcoltam.
- Sajnos, az ilyen háborúkban, ami hamarosan elkövetkezik, könnyen válhatnak ellenségek a barátokból. - Bruwnwulf sajnálattal nézett végig a gyanúsítottakon, akik közül sokan fiatalok voltak.
- Meg vannak az utolsók is. - A Palota hatalmas, acélkapui kinyíltak, behozva ezzel nem csak a havat, de még négy másik katonát is, akik közül egy-egy lehetséges gyanúsítottat is hoztak.
- Erős-Szívű Hermir a kovács segédje. - Jelentette Veresszem, ahogy a tőle egy fejjel magasabb, sötét hajú, északi nőt vezette be.
- Ez nevetséges! - Hermir felháborítónak találta, hogy megvádolták. - Egész nap a kohó körül dolgoztam, majd a Kandallótűz csarnokba mentem inni!
- Ha igaz, akkor nincs mitől félned. - Veresszem a és a többi katona nem törődtek az ellenkezésével.
- Pöröly vissza akarja kapni a pörölyét! - Egy nagydarab, kopasz, felháborodott férfi volt a következő.
- Ez semmi személyes, Pöröly, - Ákos próbálta csillapítani. - csak felteszünk néhány kérdést, utána visszakapod a pörölyöd.
- Pöröly addig nem válaszol, amíg vissza nem kapja a pörölyét!
- Értem, - Ákos leültette a nagycsarnok asztalához, a többi gyanúsított mellé. - de most szeretném a szíves türelmedet kérni.
- Nincs jobb dolgotok, mint egy öregembert zargatni? - Egy idős, mogorva, zsíros hajú és félkezű öreg következett.
- Sajnálom, nagyapa, - Sat nem örült, hogy a saját nagyapját is be kellett hozniuk. - de a parancs az parancs.
- Bilincset nem kapok? - Az öreg csak feltartotta az egyetlen kezét, gúnyolódva a fogva tartóin.
- Minél jobban ellenkezel, annál rosszabb lesz. - Sat figyelmeztette a nagyapját.
- Egy erőszaktevő is ugyanezt mondja.
- Végre, elkaptunk kicsikém! - Egy középkorú, bajszos katona egy sötét elf nőt taszigált be, aki elesett. - Kelj fel! - Bele rúgott a nőbe, aki ettől nem tudott felállni.
- Hé, Rolff! - Ralof nem tűrte ezt az erőszakos viselkedés, megragadta a kegyetlenkedő katonát és képen verte. - Nem tűröm, hogy így viselkedj a kihallgatás alatt!
- Nem azért hoztunk ide, hogy megkínozzuk és kinyírjuk ezt a mocskos elfet?! - Rolff felháborodott, amiért félbeszakították a szórakozását.
- Nem kínzunk meg senkit sem! - Ralof közé és a nő közé állt, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a földről. - Mi a neved?
- Suvaris! - A nő nem kért Ralof segítségéből, egyedül állt fel és megigazította a szoknyáját. - Egyedül is odatalálok. - Sértődötten otthagyta a két katonát és a többi gyanúsítotthoz ült az asztalhoz.
- Ugye tudod, hogy ezért a bátyám széttörné a koponyádat és... - Rolff dühösen fenyegetőzött, de Ralof egyáltalán nem rémült meg.
- A bátyád nincs itt! Elment Ulfric-al egy béketárgyalásra! Ezenkívül, Ulfric engem bízott meg a nyomozással!
- Ami azt illeti, - Brunwulf, aki mindent hallott, közbeszólt. - Ulfric engem bízott meg, Ralof. Nem szeretném, ha a megkérdezésem nélkül cselekednél.
Ez igaz volt, ugyanis, Galmar kezdte a nyomozást, de egy sötét lovagnő, Leila üzenetet hozott, amiben megkérték Ulfric-ot, hogy vegyen részt a béketárgyaláson. A legjobb barátja és első számú embere mindenképp el akarta kísérni, így kapta meg Brunwulf a feladatot.
- Igenis. - Ralof tiszteletteljesen tisztelgett, annak ellenére, hogy az idősebb nord nem is volt a hadsereg tagja.
- Te pedig, - Most Rolff felé fordult. - nem ajánlom, hogy még egyszer kezet merj emelni valamelyik gyanúsítottra az engedélyem nélkül.
- Ahogy kívánja. - Rolff még mindig sértődött volt, de engedelmeskedett.
- Itt van mindenki? - Brunwulf átvette a listát Sat-től.
- Igen, Raen, Ondi, Edi, Hermir, Pöröly, Suvaris és nagyapa. - Sorolta Sat a neveket. - Te, Ralof, Veresszem, Ákos és Sky ki vannak húzva.
- Ők azok, akiknek bejárása van a házadba és elhelyezhették a levelet. - Tisztázta Brunwulf. - Mit tudsz mondani róluk?
- Pöröly és Raen teljesen idióták. - Sat csak megrázta a fejét. - Pöröly azt hiszi, a birodalmi arany értéktelen itt északon és az egyetlen szerelme a csatapörölye. Kizárt, hogy ő lenne az áruló.
- És Raen? - Csatlakozott Ralof. - Gyakran piszkáljátok és szemétkedtek vele.
- Lehet, de csak mert annyira ostoba, - Sat a másik társából sem nézte ki, hogy áruló lenne. - bár nem annyira, mint Pöröly. Nem hiszem, hogy néhány hülye tréfa miatt elárulna minket.
- Azért ezt ne jelentsük ki olyan elhamarkodottan. - Brunwulf nem volt biztos benne, hogy csak azért mert valaki ostoba, mentesüljön az igazság alól. - Lehet, hogy elég bolondok, hogy eláruljanak minket vagy az ostobaságuk csak színjáték. Kik vannak még?
- A lányok, Ondi, Edi és Hermir. - Válaszolt Sat. - Hermir becsületes és Ulfric elkötelezett híve. - Az övén lógó sárkánytőrt mutatta. - Ráadásul, ő kovácsolta nekem ezt a tőrt.
- Igazán kiváló munka. - Brunwulf szemügyre vette a tőrt. - Tehetséges lány.
- Ondi, az egyik legjobb felderítőnk és... - Sat kínosan oldalra nézett. - akivel együtt voltunk, de megcsaltam és csúnyán szakítottunk.
- Neki biztos van oka, hogy a halálodat kívánja. - Tette hozzá Ralof, megvetően.
- Hé, igen, utálja a pofámat, de hűséges katona! - Tisztázta Sat.
- Az összetört szív kegyetlen dolgokra sarkallhatja az embert. - Aggódott Brunwulf.
- Edi, ő is az egyik katonánk, egy igazi harcos hajadon, akinek az egész családja meghalt. - Sat belekezdett a lány tragikus történetébe. - A nagyszülei a Nagy Háborúban, a szülei a Markarth-i incidensben, a szerelme a Sötétvízi rajtaütésben és a bátyja a sárkánytámadásban Helgen-ben. Gyűlöli a Birodalmat és az elfeket, akiket hibáztat a családja elvesztéséért.
- Sok tragédia sújtotta ezt a lányt, de ez nem bizonyíték az ártatlanságára. - Brunwulf senkit nem akart elengedni, amíg nem beszélt velük személyesen. - A maradék?
- Suvaris és nagyapa. - Sat belekezdett az utolsó kettőbe. - Remélem, nem gyanúsítjátok igazából a nagyapámat?
- Sajnos, nem élvez kivételt, mert a rokonod. - Brunwulf sajnálta, amiért Sat nagyapját is a lehetséges elkövetők közé kellett sorolnia.
- Mi közöd van ahhoz az elf nőhöz? - Ralof jól emlékezett rá. - Egyszer láttalak a társaságában beszélni. A sötét utcán. - Még mindig nem volt biztos az ártatlanságában.
- Mármint, kémkedtél utánam? - Sat sértődötten összehúzta a szemeit.
- Csak beszélj róla. - Brunwulf elejét vette, hogy a két katona egymásnak essen.
- Hát... - Sat kellemetlenül megvakarta a fejét. - a kikötőben dolgozik, a Pajzs-zúzó családnak. Ő felügyeli a beszerzést.
- Ez nem minden. - Ralof tudta, hogy a társa nem mondta el a teljes igazságot. - Honnan ismered és miért vagy vele ilyen jóban?
- Néha üzleteltem vele, ezzel-azzal. - Sat csak megvonta a vállát.
- Aha. - Ralof biztos volt benne, hogy Sat titkol valamit Suvaris-al kapcsolatban.
- Kit kérdezzünk ki először? - Sat a lényegre tért.
- Kezdjük az egyszerűbbekkel. - Brunwulf elindult a hadi tanács szobája felé, ami Ulfric és Galmar hiányában, teljesen üres volt. Leült az asztalra, amin rajta volt Égkoszorú térképe, egy pennát vett elő és egy papírt, amikkel írni tervezett. - Legyen Pöröly.
Ralof és Sat együtt mentek ki, majd a még mindig ingerlékeny, nagydarab, kopasz férfival tértek vissza.
- Pöröly a pörölyét akarja! Addig nem válaszol semmire! - Olyan volt, akár egy bőszült bika a fegyvere nélkül.
- Figyelj, Pöröly, - Brunwulf feltette a kezét, hogy megnyugtassa. - csak válaszolj a kérdéseimre és visszakapod a pörölyöd!
- Pöröly nem szeret válaszolni! Pöröly zúzni szeret!
- Értem. - Brunwulf megdörzsölte a homlokát és inkább elkezdte a kérdéseket. - Ismerős-e neked ez a levél? - Elővette és megmutatta neki a birodalmi levelet, amit Sat lakásán találtak.
- Egy papír, betűkkel. - Vetette oda Pöröly dühösen. - Pöröly nem szereti a betűket, a számoktól megfájdul a feje.
- Hol voltál, tegnap késő délután? - Ekkor ölték meg az őrt, aki bebizonyította Ralof ártatlanságát.
- Pöröly a zúzást gyakorolta.
- Esetleg, találkoztál birodalmiakkal, az elmúlt hetekben?
- Pöröly összezúz minden birodalmit!
- Tőle nem tudunk meg sok mindent. - Ralof csak megrázta a fejét.
- Egyetértek. - Brunwulf kihúzta Pöröly nevét a listáról. - Pöröly, ártatlan vagy és kifelé megkapod a pörölyöd.
- Pöröly nagyon boldog. - Pörölynek nem is kellett több, már indult is a szeretett fegyvere után.
- Ki legyen a következő? - Érdeklődött Sat.
- Raen. - Válaszolt Brunwulf. - Hozzátok be.
Sat és Ralof egy fiatal, világosbarna hajú, enyhén borostás arcú Viharköpenyes katona társaságában tért vissza, akit leültettek Brunwulf elé.
- Nos, fiam, - Brunwulf neki is megmutatta a levelet. - felismered-e ezt a levelet?
- Nem, uram. - Raen idegesen dörzsölni kezdte a tenyerét és szaporán vette a levegőt.
- Hol voltál tegnap, késő délután? - Brunwulf folytatta ugyanazokkal a kérdésekkel, mint korábban.
- A fegyvereimet élesítettem a gyakorlás után. - Lecsatolta a kardot az övéről és az asztalra tette. - Megnézheti.
- Hm, - Brunwulf kivette a kardot a hüvelyéből, hogy szemügyre vegye. - valóban jól élesített. Van, aki ezt megerősítheti?
- Igen, - Raen még mindig szaporán és idegesen vette a levegőt. - elég sokan a gyakorlótérről.
- Mindig ezt csinálja, - Még Sat is tanúsította. - órákig csak a fegyvereit élesíti.
- Mitől vagy olyan ideges? - Ralof figyelmét nem kerülte el, hogy a fiú az ujjait is tördelni kezdte.
- Csak olyan sokat hallottam önről, - Raen Brunwulf felé fordult. - a háborúban elért hőstetteiről és önök meg a feletteseim. Egy kicsit izgulok, nehogy valami rosszat mondjak.
- Csak nyugalom, fiam, - Brunwulf visszaadta a kardot. - nem Ysgrammor vagy Talos vagyok. Találkoztál birodalmiakkal az elmúlt hetekben?
- Nem, uram. - Válaszolt Raen, egy kicsit nyugodtabb stílusban. - Nem tárgyalok az ellenséggel.
- Rendben, egyelőre visszamehetsz a többiekhez.
Sok idő telt el, amíg egyesével végig hallgatták a gyanúsítottakat, kiderült, hogy Ondi még mindig haragszik Sat-re, de az elmúlt hetekben a városon kívül vadászott vagy a Hajnalcsillagban élő családját látogatta meg, így ártatlannak bizonyult. Edi, az egyik katona, aki a váron belül szolgált megesküdött, hogy semmi köze nem volt az egészhez, de bizonyítani semmit sem tudott. Hermir ártatlannak bizonyult, hiszen Oengul, aki a város legjobb kovácsa tanúsíthatta, hogy a lány napok óta folyton a kovácsműhelyben dolgozott.
- Már csak kettő maradt. - Állapította meg Sat. - Melyik legyen,
- A nagyapád. - Válaszolt Brunwulf, mire a két férfi már be is kísérte a félkarú öreget. - Sorkk, öreg barátom, nem örülök, hogy így kell találkoznunk.
- Komolyan kinéznéd belőlem, hogy bemártanám a saját unokámat? - Az öreg Sorkk minden tisztelet nélkül kihúzta a széket és leült elé.
- Muszáj mindenkit egyformán kezelnem. - Brunwulf-nak ugyan régi barátja volt, de akkor is megmutatta neki a levelet. - Ismerős ez a levél?
- Igen, én találtam meg és adtam a fiamnak. - Sorkk úgy magyarázta, mintha olyan egyértelmű lenne.
- Hogyan találtad meg?
- Takarítás közben.
- Mióta takarítotok ti a házatokban? - Ralof emlékezett, hogy Sat-ék háza mindig majdnem megfulladt a koszban és a szemétben, amióta a nagyanyja meghalt. Soha nem érdekelte sem őt, sem a nagyapját, még akkor sem, amikor vendégeket hívtak, hogy rendet tegyenek.
- Talán egy kis rendet akartunk, még a háború előtt. - Válaszolt Sat a nagyapja helyett.
- Nem számít hogyan találták meg a levelet, - Brunwulf egy újabb vitának vetett véget. - a lényeg, hogy meg lett. Mit csináltál tegnap?
- Semmit. - Sorkk csak hátradőlt és oldalra nézett. - Csak sétáltam.
- Ugye tudod, hogy ez egy nagyon gyenge válasz? - Ralof egyértelműen gyanúsnak találta az öreget.
- Nagyapa, ugye nem keveredtél valami bajba? - Sat-et aggasztotta a nagyapja viselkedése.
- Semmi komoly. - Sorkk-nak nehezére esett megadni a választ. - Csak egy régi adósságomat fizettem ki a Szürke-negyedben.
- Miféle adósságot? - Folytatta Brunwulf. - És miért pont a Szürke-negyedben? - Sorkk nem szándékozott válaszolni. - Ugye tudod, hogy a hallgatással nem segítesz magadon? Csak nagyobb gyanúba kevered magad.
- Jól van! - Sorkk belátta, hogy felesleges titkolóznia és elővett egy kis fiolát, benne egy sárga színű folyadékkal. - Egy khajiit karavántól vettem egy szállítmányt és azt mondták, a kétszereséért el adhatom a Szürke-negyedben.
- Szóval... - Brunwulf felháborodott a barátja tettén. - skooma-t árulsz az elfeknek és az argóniaiknak?
- Nagyapa, - Sat csalódottan nézett rá. - hogy tehetted?
- Gondolnom kellett a jövőre! - Sorkk kifakadt. - Arra az esetre, ha nem éled túl a háborút! Vagy ha Ulfric ostoba hazárdjátéka rosszul sülne el és veszítenénk! Nem vagyok nemes, dicső ősökkel sem rendelkezem és egy kézzel elég nehéz lenne a sorom! - Az unokájára nézett. - Gondoskodnom kell... tudod kiről?
- Kiről beszél? - Ralof kíváncsian nézett a társára.
- Magáról. - Válaszolt Sat, bár valamit mindketten elhallgattak a nagyapjával.
- Tudtam, hogy egy kapzsi szemétláda. - Ralof megvetően nézett az öregre, aki semmilyen megbánást nem tanúsított. - De azt nem, hogy egy ekkora féreg.
- Sorkk, - Brunwulf szemében egyre mélyebbre süllyedt a barátja. - esetleg nem láttál birodalmiakat az elmúlt hetekben.
- Ami azt illeti, igen. - Sorkk válasza meglepte a többieket. - Az az elf nő, aki itt várakozik, - Megvetően fordult az unokája felé. - és akit te megb*sztál, találkozhatott azzal, akit ti kerestek. Egy Viharköpenyes katonával.
- Muszáj volt mindent elmondanod? - Sat sértődötten szűrte ki a fogai közül.
- Nem fognak kivégezni, mert ágyba vittél egy elf nőt. - Sorkk biztos volt a dolgában.
- Kivel találkozott? - Tért Brunwulf a lényegre.
- Nem tudom, sisak volt rajta, amiben mindenki teljesen egyforma.
- És azt tudod, hogy miről beszéltek?
- Egy legátus pénzt és utasításokat küldött neki, hogy a nő légiósokat csempészett be a városba és azt is, hogy valaki másra akarják kenni a dolgokat.
- Érdekes. - Bruwnulf fejében még visszhangoztak a szavak.
- Akkor, - Sorkk kitárta a megmaradt kezét. - le vagyok tartóztatva?
- Még nem. - Brunwulf megnyugtató választ adott. - Amit tettél, nem maradhat büntetlenül, de nem te vagy az, akit keresünk. - Miután az öreg felállt és visszament a nagycsarnokba, az utolsó gyanúsítottat is behívták.
- Persze, hogy az elf az utolsó. - Suvaris szemtelenül jött be és ült le a székre. - Letartóztattok, megkínoztok vagy kivégeztek?
- Az a válaszaidtól függ, Suvaris. - Brunwulf fenntartotta a hivatalos, de szigorú arcát. - Tudjuk, hogy légiósokat csempésztél Széltetőre és jó eséllyel, ezt a levelet adtad át neki, majd rejtetted el, - Már sokadszorra vette elő a papírt. - ezt a levelet Sat szobájába, amíg együtt voltatok.
- Hát... - A nő kissé elsápadt a hallottakon.
- Ha beismered, kíméletesek leszünk veled és gyors halált kapsz. - Tisztázta Ralof, már megbánva, hogy nem hagyta Rolff-nak, hogy tovább rugdossa a földön.
- Ami azt illeti, - Suvaris elvette a levelet és átolvasta. - ez nem az a levél, amit a birodalmi kém kapott. Ezt nemrégiben írhatták.
- Miért kéne hinnünk neked? - Brunwulf nem volt biztos a nő szavában. Ő mindig kiállt az elfek és az argóniaiak jogai mellett, még akkor is, amikor Ulfric teljesen megfeledkezett róluk.
- Mert annak a levélnek a tartalmát lemásoltam. - Suvaris elővett egy másik levelet, amit átnyújtott a nord férfinak. - Aggódtam, hogy előbb-utóbb bajba fog sodorni, ha belekerülök a háború piszkos ügyleteibe.
- Mit ír? - Sat kíváncsian nézte Brunwulf-ot, ahogy a levelet olvassa.
- Utasítások, Rikke legátustól, aki Tullius tábornok egyik altisztje. - Magyarázta Brunwulf - Arra, hogy továbbra is jelentést vár tőle, minden egyes jelentésért 500 aranyat kap és azt, hogy minden egyes jelentést, az istálló harmadik karámjában kell hagynia és egy héttel később, ott találja a fizetségét.
- Látják, segítek nektek. - Vont vállat Suvaris, remélve, hogy ennyi elég, hogy túlélje a lefejezést.
- Csak azért, mert nem volt választásod! - Ralof továbbra sem találta szimpatikusnak az elf nőt. - Mielőbb jelentened kellett volna, hogy találkoztál az árulóval és megmutathattad volna a levelet!
- És vajon Viharköpenyes Ulfric hitt volna egy elfnek, aki megvádolja az egyik legjobb katonáját ilyesmivel? - Suvaris dühösen keresztbe tette a karjait. - Vagy csak elhajtott volna vagy tömlöcbe vetett volna, mint olyan sokat a fajtámból, akik panaszkodni merészeltek nála? Van fogalmatok arról, milyen nehéz a sorunk a Szürke-negyedben?! Hogy a fivéreimmel milyen nehéz volt ide eljutnunk, hogy aztán egy nyomornegyedben kelljen dolgoznunk, nap mint nap, olyan embereknek, akik ki nem állhatnak minket, méghozzá alamizsnáért?! Az öcsém túl együgyű és csak egy farmon dolgozik, a bátyám, aki túl büszke, hogy az északiaknak dolgozzon! Inkább saját üzletet nyitott, az Új-Gnissis-t, ami az én anyagi támogatásom nélkül csak egy álom maradt volna! Ha nem lettem volna én, a csempész, mindketten éhen haltak volna! A bátyám és az egész negyed azt hiszi, hogy ő a népünk legjobbika, aki önerőből alapította meg azt az ócska, taverna utánzatot! Őt tartják hősnek, miközben minden teher az én vállamat nyomja!
- Nehéz idők járnak a népedre és ezért fogadd együttérzésemet. - Brunwulf tudta jól, milyen nehéz az elfek sora a Szürke-negyedben. Nem egyszer járt már az Új-Gnissis-ben, ahol meghallgatta az elégedetlen elfek panaszait, amiket többször is továbbított Ulfric-nak, de ő csak elhessegette, mint egy bosszantó szúnyogot.
- Nincs szükségem az együttérzésedre! - Suvaris csak sértődötten oldalra fordult. - Sem sajnálatra! Egész életemben magamnak kellett megoldanom mindent és gondoskodnom az ostoba fivéreimről és sosem kaptam érte hálát.
- Jól van, akkor a lényegre térek, - Brunwulf belátta, hogy ez a nő túlságosan kemény védő falat állított maga köré, amivel a világ kegyetlensége ellen akart védekezni. Most nem azért vannak itt, hogy kibeszéljék egymás lelkét. - te voltál az, aki ezt a levelet Sat házában rejtette el?
- Elhinnétek, ha azt mondanám, hogy nem? - Suvaris jól ismerte az északiakat, ha az összes bűnbak északi és van köztük egy el, akkor tízből kilenc biztosan ez elfet fogja gyanúsítani.
- Ha őszinték a szavaid, akkor igen. - Azonban, Brunwulf volt a tizedik.
- Suv, ugye nem? - Sat, habár többször is ágyba bújt a nővel, ismerte, hogy bármit megtenne, hogy pénzhez jusson, vagy a bőrét mentse.
- Nem. - Suvaris határozottan tagadta. - Őszintén, a nyomornegyed tisztább, mint a lakásod.
- Rendben, - Brunwulf kitárta a karjait. - hiszünk neked.
- Sejtem mennyire. - Suvaris azonban nem volt benne biztos.
- A következő, - Brunwulf folytatta a kikérdezést. - tudod melyik katona volt az, akinek a levelet adtad?
- Hát... - Suv idegesen tördelni kezdte az ujját, de ezúttal nem harag, hanem félelem lett úrrá rajta. - megfenyegetett, hogy megöl, ha bármit is mondok.
- Suv, - Sat közelebb lépett felé és a nő rémült, vörös szemeibe nézett. - el kell mondanod, hogy ki volt az.
A nő csak idegesen nyelt egyet, de mielőtt bármit is mondhatott volna, két Viharköpenyes katona csörtetett be a terembe.
- Megtaláltuk! - Az egyik, Veresszem volt.
- Ez volt az áruló, aki miatt Helgen-ben majdnem kivégeztek! - Ákos volt a másik, miközben egy harmadik katonát rángattak be a terembe.
- Ki ez? - Ralof kíváncsian a harmadik katonára, akit berángattak a terembe.
- Nem csináltam semmit! - A katona próbált ellenkezni, de Veresszem képen, pontosabban, sisakon verte.
- Eris-t az istállónál kaptuk rajta, ahogy egy kövér erszény aranyat szedett össze és egy birodalmi pecsétes levelet. - Magyarázta Ákos.
- Ez hazugság! - Eris próbált ellenkezni, de hiába, a két társa tovább tartotta. - Valaki odacsalt és ott találtam!
- Jó kifogás! - Veresszem nem hitt neki.
- Elég! - Brunwulf rendre utasította őket. - Suvaris épp most akarta elmondani, hogy tudja, ki az áruló. - A nőhöz fordult, szigorú, de megértő tekintettel. - Kérlek, - Kedvesen, kedvesebben, mint bármelyik északi, akivel valaha is találkozott, kérte tőle. - áruld el, hogy Eris volt az, akivel akkor találkoztál.
Suvaris idegesen nyelt egyet, végignézett a férfiakon, de Brunwulf mellett, érezte az igazi kém szigorú, dühös tekintetét is, akitől annyira félt, hogy ha nem is ő, de ha vannak társai, akkor bosszút állnak rajta. Csak rettegve bólogatott.
- Ne már, hogy egy elf némber szavára hallgattok! - Eris felháborodott, amiért Suvaris őt mártotta be.
- Eris, - Brunwulf felállt a székből és kihúzta magát. - Viharköpenyes Ulfric nevében, ezennel árulás vádjával halálra ítéllek!
- Ezt nem tehetik! Hazudnak! - Eris ellenvetését meg sem hallgatták, miközben kirángatták a teremből.
Ralof, Sat, Ákos és Veresszem visszavették a sisakjukat, amikor az egyikük odasúgott valamit Suvaris-nak.
- Bölcsen döntöttél.
A hatalmas dwemer csarnokon végigsétálva, Delphine különösnek érezte a Szervezet rejtekhelyét, miután az kiürült. A dwemer fogaskerekek és a kicsapódó gőzök ismétlő zúgása már teljesen monotonná válása ellenére, minden egyes kieresztés után a katanájáért kapott és a háta mögé nézett, nehogy a Thalmor orgyilkosai becserkésszék.
Örült, hogy végre tehet valamit Tamriel-ért és a sárkányszülöttért, de hiányzott a fogadója, a vendégköre, akik egy fárasztó munkanap után nála itták el a fizetésük egy részét és el pletykálták a legújabb információkat.
A hideg, kőfalak és kemény fémalkatrészek teljesen másmilyenek voltak, mint a fogadó, meleg fa falai, amit melegen tartott a kandalló tüze, ami egyben menedéket nyújtott a hideg, esős időtől a fáradt és éhező kalandoroknak.
Korábban is bujkált, de legalább elhitethette magával, hogy a múltját maga mögött hagyta és nyugodt életet élhet, összebarátkozva Folyamfenyves lakóival, akik előtt örökre lesz egy titka, de legalább boldogan élhette volna le az életét. Most, minden egyes kattanás és zúgás azt juttatta az eszébe, hogy is jutott idáig.
Egy asztal mellett sétált el, ahol az egyetlen társasága, Potema üres, lelketlen teste ült és bámult a semmibe, üres tekintetekkel. Néhány óránként rakott valami ételt a szájába, amit lenyelt és megitatta vízzel, de ennél többet nem csinált és kissé hátborzongatónak tartotta. Tudta, hogy Potema-nak szüksége lesz a testére, miután legyőzték Alduin-t, ezért neki kellett gondoznia.
Végigsétált, már sokadszor az egyik folyosón, amik egyértelműen cellákká voltak kialakítva, benézett az egyik, tömör fémajtó reteszén, ahol meglátta a földön ülő és a falhoz bilincselt Mercer-t, ahogy lehajtott fejjel ül és várja a Vezér ítéletét. Alig néhány órája vitt neki ételt és vizet, amikkel megetette, szóval, egy darabig nem lesz vele baj.
A másik fogoly, akinek a súlyos sérüléseit ellátták, egy Cicero nevű bohóc volt, de a Szervezet emberének, Junal-nak az elmondása szerint, egy veszedelmes orgyilkos, akit nagyon nem érdemes alábecsülni.
Ha minden igaz és ez a két férfi együttműködik, akkor vele együtt, ők lesznek a Szervezet legújabb emberei.
Kissé igazságtalannak tartotta, hogy a Szervezet összes embere elindult Fehérvágtába, míg neki itt kellett maradnia a jelenlegi foglyokkal és a leendő újoncokkal, de tudta, hogy a Thalmor is jelen lesz és a Vezér nem akarta megkockáztatni, hogy Elenwen az ő életét is követelje, amivel veszélybe sodorhatta volna a tervet.
Hirtelen, lépések zaját hallotta a folyosó végéről. Tudta, hogy ezek nem a szokások zúgások, hiszen egyre közelebb értek hozzá. Gyorsan bement az egyik üres cellába, majd rámarkolt a katanája markolatára és várt. Egészen addig, amíg az alak, el nem haladt a cellája előtt és utána ő maga is kiment rajta, megragadta az idegen hátulról és a torkához szegezte a kardja pengéjét.
- Oh, hé Delphine! Ölelkezős kedvedben vagy? - Karsk volt az, aki fel sem fogta, milyen közel járt a halálhoz, megint.
- Karsk? - Delphine eleresztette a fiút. - Mit keresel itt és hogyan kerültél ide?
- Hm, - Karsk elővette a kis erszényt az övéről. - ezeket hoztam vissza a Szervezethez, miután Leila kiszabadított egy férfitól, aki az akaratom ellenére, belém hatolt.
- Meg merjem kérdezni? - Delphine elvette a gyűrűkkel teli erszényt és emlékezve egy apró részletre és az egyik gyűrű hiányát számításba véve, eszébe jutott valami örömteli hír. - Szóval, Leila életben van?
- Oh, igen, - Karsk csak legyintett. - miután kiszabadított, elmentünk Széltermeszre, ahol beszélt Viharfenék urasággal, majd mondta, hogy nem bírja elviselni a jelenlétemet és inkább hozzam vissza a gyűrűket. - Kíváncsian szétnézett a rejtekhelyen, amit szokatlanul üresnek talált. - Hol vannak a többiek?
- Fehérvágtába mentek, hogy csapdába ejtsenek egy sárkányt, hogy megtudják, hol van Alduin. Én itt maradtam, mert félő, hogy a Thalmor befejezi a munkáját és végezne velem.
- Talán elvesztették a háziállatukat? - Karsk bánatosan rázta a fejét. - Az nagyon szomorú.
- Nem, Karsk, - Delphine csak a homlokát dörzsölte a fiú értetlenségétől. - Alduin a sárkány, aki el akarja pusztítani a világot és miatta kötött fegyverszünetet a Szervezet és a Thalmor.
- Talán lerajzolhatnánk és kitehetnénk néhány helyen, mondva, hogy az "Alduin" névre hallgat. - Karsk meg sem hallva a nő mondandóját, csak folytatta a magáét.
- Nem is figyelsz rám?
- Legrosszabb esetben, vehetünk helyette egy másikat és azt mondjuk, hogy ő az. - Karsk tovább vitte a gondolatmenetét.
- Ahogy sejtettem. - Delphine arra gondolt, hogy Karsk leélt tizenkilenc évet és nem halt meg, került börtönbe vagy elmegyógyintézetbe, egy csodával lehet egyenlő.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.