Halo, egy kicsit sokáig tartott, de meg lett a következő fejezet. Sajnos, kicsit rövid lett. Kellemes olvasást kívánok

- Viharköpenyes Ulfric életben van és a sárkányok ő mellette állnak! - Magányvárán sokan mondtak mindenféle szóbeszédet.

- A kivégzése napján, Ulfric megidézett egy sereg sárkányt és porig rombolta Helgent!

- Ő mellé kell állnunk! Ez is csak azt bizonyítja, hogy ő Égkoszorú jogos uralkodója!

A város kapuja kinyílt és három, viharvert, megfáradt birodalmi katona jött be rajta. A vértjük mocskos és több helyen szakadt volt, akárcsak a vörös köpönyegjeik. Még a kíséret vezetője, maga Tullius tábornok is megviselt állapotban ért vissza.

Magányvára lakosai ismerték és rettegték a tábornokot, de tudták, kiváló stratéga és kizárt, hogy túl lehessen járni az eszén. Elrettentek a gondolattól, hogy mi tehette ezt vele. Tullius nem állt meg bámészkodni, vagy pihenni és az embereinek sem engedélyezte. Lóháton, lassú, kimért tempóban irányította a lovát, végig a bámészkodókkal teli utcákon, közben hallotta a sugdolózásokat.

- Mi lett a többi katonával?

- Sokkal többen mentek Ulfric után.

- Mindet megölték a sárkányok.

- A tábornok életben maradt.

- Fogadok, amint meglátta az elsőt, maga alá csinált és úgy rohant mint a nyúl, hogy az irháját mentse.

Nem törődött, mit gondol a nép. Csak ment tovább, egyenesen a Dour kastélyba, Magányvára legbiztonságosabb részébe. Hivatalosan, Elisif jarl-nak kellene jelentést adnia, de nem volt sem ideje, sem kedve elviselni a királynő udvarát.

A Dour kastély egy kis erőd volt a város legmagasabb pontján, kőfallal körülvéve, amiket nagy, rácsos kapukkal lehetett lezárni és legalább 1km messze volt a Kék Palotától, Magányvára azon építményéről, amiről a nevét is kapta. Nem volt különösebben díszes vagy pompázatos, egy egyszerű katonai barakknak tűnt, de sokkal több annál.

Amint a szegényes és megviselt kíséretével elérte ezt a kis erődöt, az őrkatonák, megismerve a felettesüket, a mellkasukhoz szorították az öklüket, tisztelgés gyanánt és utat engedtek neki. Tullius és a két katonája, Samantha és Andrel kifejezéstelen arccal bementek a Dour kastélyba.

Egy nagyobb, előteremben találták magukat, mindenfelé a Birodalom vörös mezőjében lévő aranysárkány díszelgett és a tanácsterem előtt állomásozó két őr azonnal utat engedett a tábornoknak.

Samantha-t és Andrel-t visszaküldte a városba és egy hét szabadságot kaptak, amire rászolgáltak. A fiút, akit magukkal hoztak, továbbra sem volt képes beszélni, de Tullius engedélyezte, hogy csatlakozzon a Légióhoz. A tábornoknak nem állt szándékában elhagyni a várost amíg Viharköpenyes Ulfric lélegzik.

- A tábornok nélkül veszett ügyünk van! - A tisztek a haditeremben komoly vitát kezdeményeztek. A vitázó tisztek egy asztal felett állva veszekedtek, amin Égkoszorú, piros és kék pici zászlókkal teletűzdelt térképe volt látható. Tullius csak hallgatózott, de nem fedte fel magát.

- Ha visszamentetek volna érte, talán megmenthettétek volna! - Egy szigorú, női hangot hallott, aki egyértelműen a legbátrabb volt. Rikke Legátus.

- A tábornok egyértelmű parancsot adott, hogy térjünk vissza Magányvárába! - Védekezett egy másik tiszt.

- A tábornok egyértelműen nem számított egy sárkánytámadásra és egyértelműen segítségre lett volna szüksége! - Kiabált Rikke.

- Nem számít, mit kellett volna tenni, Tullius halott és Égkoszorút rendbe kell rakni.

- Ulfric is odaveszett, valószínűleg. Nélküle a Viharköpenyesek…

- Viharköpenyes Ulfric még él. - A tábornok most fedte fel magát. A tisztek nem bírták eldönteni, hogy örüljenek-e neki hogy még él, vagy rettegjenek, amiért cserbenhagyták őt.

- Tábornok úr, hatalmas megkönnyebbülés, hogy életben van…

- Nem telt el sok idő, amíg halottnak nyilvánítottak. - Nem lehetett kivenni, vajon Tullius mennyire dühös, hiszen olyan érzelemmentes hangon beszélt, mint általában, ami csak jobban aggasztotta a tiszteket. - Örültem volna, ha legalább egy csapatot küldtek volna a keresésemre.

- Tábornok úr… - Egy másik tiszt próbált szabadkozni, de gyorsan le lett teremtve.

- Szót se többet! Ha valamelyikük még egyszer veszélybe meri sodorni, akár tudatosan, akár véletlenül a hadműveletünket, vagy az életemet, azt azon nyomban felköttetem!

- Tábornok úr, - Egy másik tiszt jelentkezett. - amikor azt mondta, Ulfric még él…

- Azt úgy is értettem. Egy hajszál híján, majdnem elkaptam, de elmenekült előlem. Még egyszer nem lesz ilyen óvatlan és amint visszatér Széltetőre, csak idő kérdése, mire támadást indít.

- Esetleg, a kémünk, tudja…

- Igen, ő is él és vele együtt jutott ki Helgen-ből és biztos vagyok benne, hogy továbbra is elkötelezett a mi irányunkba.

- Azt a hírt hallottuk, hogy Ulfric egy sárkány hátán menekült el. Ha irányítani tudja a sárkányokat…

- A sárkányok nem mellette állnak. Merő véletlenség csupán, hogy megjelentek. A lázadókat is ugyanúgy megtámadták. - Erre az alatta szolgáló katonatisztek megdöbbentek.

- De hát honnan…

- Nem érdekel, honnan jöttek a sárkányok vagy, hogy céllal jöttek ide, de nem engedem, hogy megállítsanak Ulfric elfogásában!

- Mit vár tőlünk, uram? - A tisztek, Rikke legátuson kívül kétségbeesettek voltak és a tábornoktól várták a megoldást. A tábornok csak vett egy mély levegőt és leült a székére.

Töltött magának egy kupa bort. Megbeszélés alatt nem szokott inni és az embereinek is megtiltotta, de egy sárkánytámadás miatt tehetett egy kivételt. Finoman ízlelgette a kesernyés nedűt, de nem nyerte el az ízlését. Keserű volt. Az édest szerette. Leküzdve az undorát és kiitta a kupáját. Egy darabig csak a térképet bámulta.

- Kik állnak Ulfric mellett? - Tette fel a kérdést, hirtelen, mire a tisztek idegesen kezdtek sugdolózni.

- Széltető városa! - Jelentkezett az egyik.

- Elámulok a maga hozzáértésétől. - Felelte szarkasztikusan. - És még?

- Télvára, Sodrásd és Hajnalcsillag jarljai, nyíltan megtagadták a Birodalmat és Ulfric mellé álltak. - Adta meg a választ, Rikke.

- Lázadók, egytől egyig és úgy is fogunk bánni velük, amint kivégeztük Ulfric-ot. - Rikke, aki egykor Ulfric társa, pajzsnővére volt, most egy kicsit elbizonytalanodott, hogy egy jóbarátja ellen kell küzdenie, de nem fordulhatott vissza. - Kik állnak mellettünk? - Most csak Rikke-t kérdezte, mert ez az egy asszony többet ér, mint az összes tiszt egyszerre.

- Markarth, Morthal, Falkreath és természetesen, Magányvára jarljai biztosítottak a hűségük felől és elutasították Ulfric-ot.

- Hány katonát állítottak a lázadók leverésére?

- Magányvára 20000-et, Morthal 10000-et, Falkreath 3000-et és Markarth, újabb 20000 helyett csak 15000-at. Egy nagyobb és jól szervezett törvényen kívüli csapat, az Nyugatvégiek, komoly fejfájást okozott Igmund Jarlnak és nem meri védtelenül hagyni a földjeit. Az ön által hozott 10000 fős légióval együtt, 60000 katonánk van.

- Csak 58000. - Javította ki a tábornok

- Felkerekítettem.

- Mi a helyzet Fehérvágtával?

- Jarl Baalgruf egyik fél mellé sem hajlandó állni. Visszautasította minket és Ulfric ajánlatát is.

- Nem tétovázhat örökké. Az információim szerint, Fehérvágta Égkoszorú legnagyobb városa és bárki mellé is áll, döntő szerepe lesz a háborúban, hiszen legalább 30000 katonával rendelkezik..

- Uram, - Rikke egy megjegyzést tett. - Baalgruf csak a népének akar jót. Tudja…

- Tudja, ha elutasít minket, ugyanabban a kegyben lesz része, mint bármelyik árulónak.

- Igenis, uram!

- Hívjátok össze a sereget és három héten belül, gyülekezzenek Fehérvágta határában!

- Igenis, tábornok!

- Távozhattok.

Minden Fehérvágtán fog múlni. Ha három héten belül nem fog hűséget fogadni a Birodalom mellett, a császár ellenségének lesz tekintve és Ulfric cinkosának.

Fehérvágta, ha nem is Égkoszorú fővárosa, a leggazdagabb és leglátogatottabb városa, hiszen ha át akarsz jutni Égkoszorú egyik végéből a másikba, mindenképp betérsz vagy meglátod útközben. Egy hatalmas tundrán terült el, majd egy nagyobb dombra épült a város, aminek a tetején a vár állt, Sárkánytömlöc.

A várost egy elég régi, de még igencsak jó állapotban lévő várfal védte, amin sárga vértes, csúcsos sisakos katonák járőröztek, amik elfedték az arcukat. A város körül egy patak folyt el, amit ha kelet felé követünk, egy folyóvá növi ki magát. A folyó köré rengeteg földműves farm épült.

A várostól nyugatra jó pár kilométerre egy őrtorony állt, ami elsősorban csak riasztórendszerként funkcionált.

- Ez Fehérvágta? - Thrys izgatottan kérdezte, miközben Marshal lován, Ark-on ültek mindketten.

- Nem, ez Feketeséta, Fehérvágta a patakban van. - Marshalt idegesítette Thrys jelenléte, de szüksége volt rá.

Marshal vágtára fogta Ark-ot, aki villámgyorsan legaloppozott a hegyoldalról. Thrys élvezte a vágtát és a karjait a magasba dobva kiabált örömében, ami csak jobban bosszantotta Marshalt. Marshal tudta, hogy nem kell aggódni, mert Ark, amilyen szemtelen egy kanca, annál biztosabb léptű.

- Befognád már?! - Idegeskedett Marshal.

- Most mi bajod van?! - Thrys csak megvonta a vállát.

- Nem akarok sokáig maradni és nem akarom, hogy felfigyeljenek rám! - Tisztázta a nord.

- Miért? Talán egy haragosod él itt? Vagy keresnek az őrök?

- Nem és nem. Mert meg van tiltva, hogy sokáig időzzek egy városban.

- Azt miért? - Thrys próbált egyre mélyebbre ásni.

- Ahhoz semmi közöd. - Ennyivel lepattintotta. - Csak kerüld a figyelemfelhívást.

- Jó, csak menjünk a Grófhoz, hogy segítséget kérjünk Folyamfenyvesnek. - Thrys megígérte, hogy lapulni fog.

- A Jarl-hoz.

- Tessék? - Thrys értetlenül megrázta a fejét, mintha idegen szó lenne a számára.

- Ahogy délen Grófok irányítják a városokat, Égkoszorúban Jarl-oknak hívják őket.

- Oh, jó. Akkor a Jarl-hoz.

Nem nagyon volt semmi probléma, amíg el nem érték az istállót, ahol Marshal az utolsó aranyait el nem költötte, hogy elszállásolják Ark-ot, amit Ark azzal hálált meg, hogy megpróbálta leharapni a kezét.

- Te istenverte dög! - Idegeskedett Marshal, miközben a lovát szidta. - Csak tudnám, minek tartalak?!

Elérve a város bejáratát, két őr beszélgetett a posztján.

- Utoljára mondom, - A két őr már úgy tűnt vitatkozott egy ideje. – ha madársz*ros a kajám én nem eszem körbe!

- Hogyhogy? – A másik őr teljesen meglepetten kérdezte. – Mindenki ezt csinálja. – Az ideges őr egy darabig hallgatott mire újból, még dühösebben kiabált.

- SENKI SEM CSINÁLJA EZT! EZ GUSZTUSTALAN!

A páncéljaik hasonlóak voltak a Viharköpenyes katonákéhoz, de az övék sárga volt, de ugyanolyan sisak fedte el mindkettejük arcát.

- A város le van zárva a sárkánytámadások miatt! – Az egyikük utasított a két kalandort amikor meglátták őket.

- Fontos üzenetet hoztunk a Jarlnak. – Thrys kezdte. – Egy sárkány elpusztította Helgent és Folyamfenyvest is fenyegeti. Beszélnünk kell vele. – A két őr nem ellenkezett túl sokat.

- Jól van, menjetek, de ha bajt kevertek, az megbánjátok.

Amint megkapták az engedélyt, nem vacakoltak tovább, áthaladtak a kinyíló kapun. A két őr folytattak a beszélgetést, amint azt hitték nem hallják őket.

- Ysmirre, láttad a fickó páncélját?

- Mi van vele?

- Tiszta ében. Nagyon ritka.

- Szerinted honnan szerezte?

- Talán egy kalandor. Egyszer régen én is kalandor voltam, csak kaptam egy nyilat a térdembe és…

- Igen, már ezerszer mesélted és nincs kedvem még egyszer meghallgatni.

Marshalnak és Thrys-nek sem volt, Marshal tudta az utat, céltudatosan vezette az elf lányt, aki csak izgatottan bámészkodott mindenfelé, levette a sisakját és úgy nézelődött.

Marshal magán hagyta a sisakját és készenlétben állt, akármire. Sikeresen feljutottak Sárkánytömlöc bejáratáig, de Marshal megállította az elf lányt.

- Na, mi az?

- Jól figyelj, - Kezdte Marshal. - amikor a Jarl előtt állunk, ne beszélj neki arról, hogy birodalmi foglyok voltunk és hogy ki terveztek végezni minket. Csak a sárkánytámadásról beszéljünk.

- Jó.

- Arról se beszélj, hogy mi ketten hogy találkoztunk és arról sem kéne beszélni, kik is vagyunk valójában.

- Megértettem.

- A legjobb az lenne, ha egy szót sem szólnál. - Thrys idegesen felvonta a szemöldökét, de Marshal volt itt járatos, így nem ellenkezett, ő hallgatni fog és csak akkor beszél, ha kérdezik.

- Legyen.

Végre valahára, Jarl Balgruuf már csak néhány méterre volt, a tiszttartójával beszélgetett, vagyis inkább unott arccal hallgatta. Mielőtt megszólíthatták volna, a testőre, egy vöröshajú, sötét elf férfi megállított minket.

- Mit kerestek itt? – A hangjából meg lehetett állapítani hogy egy nő volt. – Jarl Balgruuf nem fogad látogatókat. – Egyenesen Marshalra szegezte a kardját és gyanakodva bámulta mindkettőjüket. Marshal feltartotta a kezeit és az agresszió legkisebb jele nélkül próbálta elmagyarázni a helyzetet.

- Híreket hoztunk Helgenből, egy sárkány elpusztította a falut. – Továbbra is rosszalló szemekkel nézett rájuk.

- Ez megmagyarázza az őrök miért engedtek be. – Elrakta a kardját, de az ébersége egy pillanatra sem lankadt. – A Jarl személyesen akar veletek beszélni.

Lassan, de biztosan a Jarl elé vezette őket, aki végig hallgatta az egész beszélgetést. Thrys egész végig csendben hallgatott és figyelte, hogy alakul az egész.

- Szóval, ott voltatok Helgennél? Láttátok ezt a sárkányt a saját szemetekkel?

- A sárkány elpusztította Helgent. – Marshal eddig igazat mondott, most jön a hazugság. – Láttam hogy arra készül hogy Fehérvágtát is megtámadja. – Ezen megdöbbent, ahogyan Thrys is, de Marshal csak dühösen oldalba bökte, hogy meg ne merjen szólalni.

- Ysmirre, Irilethnek igaza volt! – A kopasz tanácsadójához fordult. – Mit mondasz most, Proventus? Továbbra is figyelmen kívül hagyjuk a szóbeszédeket és bízzunk a falaink meg a katonáink erejében? A sárkányok ellen is? – A kopasz férfi nem válaszolt, helyette a sötét elf nő vette át a szót.

- Jarlom, azonnal katonákat kell küldenünk Folyamfenyvesbe. – A Jarl azonnal rá figyelt. – Nagy veszélyben van, ha az a sárkány még a hegyekben rejtőzik és… - A kopasz végre, valahára megszólalt.

- Falkreath Jarlja provokációnak fogja vélni! Azt fogja feltételezni, hogy Ulfric mellé álltunk és meg akarjuk támadni. Óvatosabba… - Balgruuf dühösen félbeszakította.

- Elég! Nem fogok ölbe tett kézzel itt ücsörögni és nézni ahogy egy sárkány felgyújtja a földemet és lemészárolja az embereimet! – Az elf nőhöz fordult. – Irileth, küldj egy csapatot Folyamfenyvesbe, azonnal. – A nő a mellkasához szorította az öklét mielőtt választ adott.

- Igenis, Jarlom! – Azzal elment a dolgára.

- Ha megbocsájt nekem, - A kopasz finoman dörzsölte a tenyerét. – én is visszatérek a kötelességeimhez.

- Az lenne a legjobb. – Végre a két jövevényhez fordult, Thrys egyáltalán nem figyelt a beszélgetésre, egyenesen untatta, de Marshal igenis figyelt és ebből a beszélgetésből nem csak azt tudta meg hogy Jarl Balgruuf nem tud mit kezdeni a sárkányokkal, de azt is hogy a háborúban még nem állt egyik oldalra sem. – Jól tettétek, hogy felkerestetek. Nagy szolgálatot tettetek nekem és Fehérvágtának egyaránt és nem fogom elfelejteni. – "Azt remélem is.", gondolta Marshal. – Lenne egy szívesség amit kérnék tőletek. Pontosan megfelelne a ti képességeidnek. – Felállt a trónjából és a nagyterem egyik szobája felé vette az irányt. – Gyertek, keressük fel Farengart, az udvari varázslómat. Nagyon megszállott a sárkányokkal és a velük kapcsolatos szóbeszédekkel kapcsolatban. – Én követtem és magam után húztam Thryst is aki szerintem egyáltalán nem figyelt. – A mágus jelenleg épp a bűvös irományait bújta miközben megzavartuk. – Farengar, - Amint meghallotta hogy az ura megszólítja, eldobta a tekercset amit olvasott és tiszteletteljesen felállt. – találtam olyanokat akik talán alkalmasak lennének hogy segítsenek a sárkányos kutatásaidban. – Ismét Marshal felé fordult. – Mond el nekik mit láttatok.

A varázsló rá szegezte a tekintetét a csuklyája alól és kíváncsian kezdett kémlelni.

- Szóval a Jarl úgy gondolja hogy a segítségemre lehettek. Igen, az utóbbi időben sokat érdeklődött a sárkányokkal kapcsolatos munkámról. Hasznomra lenne valaki, aki megszerezne nekem egy bizonyos tárgyat. – Valami, ami válaszokat ad a sárkányok megjelenésére, ez felkeltette Marshal érdeklődését.

- Csak mond meg hova kell mennem és mit hozzak el. – Marshal a lényegre tért.

- Rögtön a lényegre? Semmi felesleges locsogás? Ezt szeretem, hagyd a tudást a nálad okosabbakra, igazam van? – Egy darabig eltartott, de rátért a lényegre. – Ezt a tárgyat Sárkánykőnek neveztem el és a Sivár Sírhalomban található. Állítólag rajta van a sárkányok temetkezési helye. Menjetek a kriptába és találjátok meg nekem ezt a követ és hozzátok el nekem, sértetlenül ha kérhetem.

- Meglesz. – Marshal gonoszul elmosolyodott a sisakja alatt és Thryssel sarkon fordultak és elhagyták a várat és magát a várost is.

- Mondd csak, Marshal. – Thrys végre megszólalhatott. – Miért akarsz csak úgy segíteni a varázslónak? – Nem árulhatta el neki az igazat.

- Egy hálás Jarl olyan dolog ami nem árt ha maga mellett tud az ember.

- Talán szükséged van valamire tőle. – Nem hagyta a témát.

- Csak jussunk el a sírig. – Marshal nem válaszolt, csak elvitték Ark-ot és a Sivár Sírhalom felé vették az irányt.

Hosszú és kemény megpróbáltatás volt, de Ulfric és a megmaradt kompániája, Sat, Veresszem és Ákos visszajutottak Széltetőre, Égkoszorú talán legősibb városába.

Egy nagy, szürke, vastag kőfallal körbevett erődítménynek tűnt, amit mélyen takart a hóréteg. Az egyetlen ki és bejárata egy hatalmas kőhíd volt, ami alatt a Fehérvízű folyó őrülten gyors tempóban haladt.

Nyár volt ugyan, de a hó olyan erővel esett, hogy bárki, aki nem innen származik, elhinné hogy tél van.

A nagy, vaskapunál lévő őrök egyből utat engedtek az uruknak, aki a kíséretével együtt, a Királyok palotája felé vezetett az út. Futótűzként terjedt a hír Ulfric visszatértéről és a főtéren gyorsan összesereglett a kíváncsi tömeg. Ulfric megállt és a követői felé nézett.

- Égkoszorú lakosai! - Hangos beszédbe kezdett. - A mai napon újabb bizonyosságot nyert a Birodalom romlottsága! Aljasul tőrbe csaltak minket, mi megpróbáltuk megadni magunkat, hogy a császár elé vigyenek minket és a saját bíróik előtt igazságot követeljek, de ehelyett Helgen-be vittek, ahol minden szó nélkül kivégeztek volna! Az istenek is megundorodtak ettől a gyávaságtól és elküldtek egy sárkányt a megmentésünkre! Sokan odavesztek! Apák, anyák, fiúk, lányok, fivérek és nővérek egyaránt! De nem csüggedhetünk el! Veszteségeik, áldozataik szítsa a haragunkat, hogy képesek legyünk igazságot szolgáltatni számukra! A Birodalom az utolsó lehetőségét is elvesztette a békére! Égkoszorú népe nem hajol meg egy ilyen romlott Birodalom előtt! Készüljetek fel az eljövendő háborúra, mert Égkoszorú megvívja a történelmének a legnagyobb csatáját és kiszakad a Birodalom béklyóiból! Talos legyen rá a tanúm!

Az összegyűlt nordok tele tüdőből éljeneztek és éltették az urukat.

- Ulfric és a beszédei. - Sat csak megforgatta a szemeit a sisakja alatt. - Szerintetek, hasra ütésből találja ki, vagy előre begyakorolja?

- Nem tudom, - Veresszem azért tapsolt egy kicsit. - de tudja mi kell a népnek.

- Egy hős. - Ákos is tapsolt.

A nép teljes mértékben hitt Ulfric-ban és hitték, ő az aki elvezeti őket egy jobb korba.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.