Halo, ezúttal egy kicsit gyorsabban jött a következő rész, azt hiszem, visszanyertem a lendületem. A következő számot az adott időben hallgasd: (1) Rhapsody of Fire - Power of the Dragon Flame

Széltető havas utcáit egy dühösen fújtató Viharköpenyes katona káromkodása zavarta fel.

- HÁT MOST MÁR A F*SZOM IS KI VAN, DE OLYAN SZINTEN, B*SZDMEG…! - A szavak a haragtól a torkán akadtak, felrúgott egy halom havat, amik olyan hatást keltettek, mintha esne.

- Mintha nem láthattad volna előre. - Veresszem kissé szórakozottan nézte Sat idegeskedését. - Ulfric minden előnyt megragad a népért.

- De ehhez nem volt joga!

- Azért vagy dühös, - Szólalt meg Ákos. - mert elkobozta tőled azokat a kincseket, amiket Helgen-ben zsákmányoltál?

- Még jó hogy!

- Halottaktól lopni nem túl szerencsés vagy túl tiszteletreméltó. Örülhetsz, hogy csak elkobozta és nem lógatott fel, vagy rosszabb.

- K*rvára. - Sat kicsit lenyugodott, de még mindig felháborodott. Belenyúlt a zsebébe és az egyetlen megmaradt zsákmányt vette elő. - A sárkányfogat legalább megtarthattam. Talán a kovácsok adnak érte pár érmét.

- Igen, mindig a pénzre gondolsz. - Veresszem lefáradtan forgatta meg a szemeit. - A becsület számodra vajmi keveset jelent.

- Nagy szavak ezek egy 30 éves felnőtt férfitól, aki az anyjával él! - Sat visszavágott.

- Nem én élek az anyámmal, hanem az anyám él velem!

- Az ő házában élsz!

- Amit én örökölök, ha ő meghal!

- Persze, anyuci kisfia vagy!

- Elég legyen! - Ákos rendet parancsolt a két veszekedő barátja között. - Ha már így szóba került a család, valakinek el kéne mondania Sky-nak, mi lett a bátyjával. Ki vállalja?

- Egy-két-há, nem én! - Sat abban a pillanatban sarkon fordult és lelépett.

- Veresszem? - Ákos érdeklődve figyelte a másik barátját.

- Nem akarok tiszteletlen lenni, de… - Próbált kifogást keresni. - Anyámat kell meglátogatnom előbb! Biztos örülni fog, hogy nem haltam meg! - Ő is otthagyta.

- Az északi összetartás. - Ákos magába mondta és kelletlenül megrázta a fejét, egyértelmű, hogy neki kell közölni a rossz hírt.

Sat a Szürke-negyed mellett lakott, egy kisebb házban, a nagy apjával. A Szürke-negyednél lévő házak olcsónak minősültek, mert kevés nord akart az elf nyomornegyed mocska közelében lakni. Sat-et nem érdekelte, hol lakik és kik a szomszédjai, amíg olcsó a lakbér, ezenkívül, nem neheztelt az elfekre, hiszen a potenciális vásárlói.

- Már azt hittem, sosem fogsz visszajönni. - A ház bejáratánál egy öreg, félkezű ember iszogatta a mézsörét és szívta a pipáját. Kissé rongyos, mosdatlan ruhákban volt, a hosszú ősz haja csapzott és zsíros volt, a fogai rothadtak, de a szemei, kissé felcsillantak, amikor meglátta Sat-et.

- Nincs akkora szerencséd, nagyapa. - Az unokája csak elmosolyodott, miután levette a sisakját, de az öreg csak megrázta a fejét és a földre nézett.

- Szerencsém akkor lenne, ha akkor halnál meg, miután befejeztük a téli munkát a házon. - Letette a pipáját és a mézsörös üvegért nyúlt. - A szüleid halála után, - Kissé a múltba révedt. - nem tudom, mihez kezdenék, ha téged is elvesztenélek, fiam.

- Nem kell annyit aggódnod, tudok magamra vigyázni. - Sat elővette a sárkányfogat. - Ha ez a sárkány nem jelent volna meg, biztos nem jövök vissza.

- Szóval igaz a szóbeszéd? Egy sárkány volt?

- Igen és megszereztem az egyik fogát. Gondoltam, elviszem a kovácsoknak, hátha adnak érte valamit, főleg miután Ulfric elvette az összes zsákmányom.

- Tedd azt fiam.

Sat szülei a Nagy Háborúban vesztek oda, amiben a nagy apja is részt vett. A nagy apja csak a karját vesztette el, míg a fia és a felesége az életüket. Egészen fiatal kora óta, arra nevelte a fiát, hogy legyen becsületes és szolgáljon tiszta szívvel.

Ő és a fia így is tettek a Háborúban, de a fia meghalt, ő meg elvesztette a karját és csak egy „Részvétem" feliratú papírt és egy maroknyi érmét kapott kárpótlásul. Az unokáját már máshogy nevelte. Megtanította neki, hogy a becsület csak egy illúzió, amibe az ostoba emberek kapaszkodnak és az egyetlen dolog, ami igazán számít, a pénz és a hatalom. Nem akarta, hogy az unokája is úgy járjon mint a fia.

Veresszem már a város jobbik részén lakott, az elhunyt apja által épített lakásban. Szinte már alig várta, hogy egy óriási öleléssel, az anyja üdvözölje és egy nagy tál meleg étellel szolgálja ki, a háborúból hazatérő, egyetlen fiát.

- Hazajöttem, anya! - Benyitott és üdvözölte volna az anyját, de nem jött válasz és nem látott senkit sem. - Anya, itthon vagy?!

- Heranor, - Egy éles, ideges és nagyon hangos női hangot lehetett hallani az egyik szobából. - hol voltál ennyi ideig?! Halálra aggódtam magam!

- Mi van?! - Veresszem kicsit összezavarodott. - Mondtam hogy Magányvárába megyek, hogy Viharköpenyes Ulfric testőre legyek! - Ordibálta vissza.

- Igen, de miután kijátszottátok magatokat, miért nem jöttél haza?! Vagy szólhattál volna, hogy egy barátodnál alszol!

- Anya, én játszani mentem, hanem háborúba!

- Igen, persze, te olyan nagyfiú vagy! Mit akarsz enni?!

- Csokis édes tekercset, tejjel!

Veresszem 30 éves kora ellenére, az anyjával lakik, aki egyszerűen képtelen elfogadni a tényt, hogy a kisfia már felnőtt és folyton gyerekként kezeli, emiatt, Veresszem is időnként gyerekként viselkedik.

Ákosnak kevésbé volt ilyen kellemes a hazatérés, mint a két barátjának, elvégre, az ő szülei már rég meghaltak, ráadásul, egy Thalmor fogolytáborban, Rihad-on, Pörölyföldjén. Egyértelmű, miért érez szimpátiát azokon, akik elvesztették a rokonaikat.

Tudta, hol találja Sky-t a nap ezen szakaszában. A gyakorlótéren. Sky zsigerből gyűlöli az elfeket, hiszen a szülei a Háborúban estek el és amikor a Birodalom császára aláírta a Fehérarany-Egyezményt, ő és a bátyja az elsők között voltak, akik csatlakoztak Ulfric seregébe.

Egyszerre használt kardot és baltát a gyakorlóbábuk veréséhez, de ezenkívül rúgni sem volt rest. Elképesztő erővel és gyorsasággal sorozta a szalmabábukat és nem mutatott könyörületet.

- Nem lennék annak a bábunak a helyében. - Ákos közbeszólt, mielőtt tovább kínozhatta volna azt a szerencsétlen bábut.

- Ákos, - Sky megfordult, a hang irányába és tudomásul vette, hogy a barátja jött meglátogatni. - igaz amit mondtak? - Érezni lehetett a fájdalmat a hangjában és hogy ez a fájdalom csak olaj a gyűlöletére. - Steg tényleg… - Eltette a fegyvereit és levette a sisakját, felfedve a hosszú, vörös haját, aminek a bal oldalán egy vékony fonal volt, a kék szemeit, a bal szeme alatt két kék tetoválás volt, felette pedig csak egy tetoválás. Egy igazi, északi harcos hajadon volt, aki most vesztette el az utolsó rokonát. Alig bírta visszafojtani a zokogást.

- Sajnálom. - Ákos, csak barátként, átölelte, hogy egy kis lelki vigaszt nyújtson, tudva, hogy nem tehet vagy mondhat semmit sem, ami segíthetne. - Steg-nek több volt a bátorsága, mint az esze.

- Hallottam, mi történt. - Sky próbálta felszárítani a könnyeit, de azok csak nem álltak le. - Lenyakazták, mielőtt bármi történhetett volna. - Rászorított az övében tartott fejszére, elővette és teljes erőből belehajította egy fatönkbe, amitől olyan mélyen beleszorult, hogy csak nagy erővel lehetett kivenni. - Az összes Birodalmi korcsot megölöm! - Egyértelműen, bosszút esküdött. - Azért kösz… hogy elmondtad.

Ákos lehetőségek híján, nem mondott semmit sem, csak otthagyta a társát a gyakorlótéren, hogy kiadhassa a fájdalmát.

Eltartott néhány óráig, de Marshal és Thrys végre eljutottak a Sivár Sírhalomig. Az ősi nyughelyet teljesen belepte a vastag hó és jégtakaró, nem mellesleg nagyon hideg volt a hegyen, Thrys, ha részben nord vére volt, egyáltalán nem volt hozzászokva ehhez a hideghez, de kitartott és erősen kapaszkodott Marshalba, miközben Ark hátán egyre feljebb jutottak a hegyen.

- Te nem fázol? – Kérdezte Thrys, miközben jobban odabújt Marshalhoz.

- Nem, én jól bírom a hideget. – Nord létére ez csak természetes, de az is rásegített hogy az ében páncélja és az öltözete fekete és gyapjúval van kibélelve, egyértelműen a hideg éghajlatra lett tervezve. - A te páncélod nem ide északra való.

Thrys-nek ugyan hasonló acélpáncélja volt, de a bélése elég vékony volt és korántsem melegítette eléggé, hogy megállja a helyét a hidegben.

- Délen nincs ilyen hideg. - Mondta Thrys, miközben elkezdett vacogni, de egy nyílvessző szakította félbeszakította, ami majdnem beleállt az egyik szemébe.

Banditák támadtak rájuk, gyorsan a kardjaikért nyúltak, leszálltak Ark-ról, aki ösztönösen tudva, hogy harc alatt jobb ha elbújik.

Legalább négy bandita próbálta lenyilazni őket, de ügyesen kitértek a lövedékek elől és csökkentették a távolságot majd felkaptattak a lépcsőn. Néhány vessző eltalálta mindkettőjüket, de könnyen lepattogtak a páncéljaikról. Thrysnek bekapott egyet a karjába, de nem csak kibírta, hanem jobban bedühödött tőle.

Az első bandita a lépcsősor tetején várt rájuk egy lándzsával sem nevezhető hegyes bottal a kezében próbálta megállítani őket. Amint elvétette a szúrást, Thrys kicsavarta a kezéből amitől elkezdett legurulni a lépcsőn, de mielőtt elért volna az aljára, Marshal visszaadta a botját, egyenesen át a hátán.

Thrysnek sem volt sokkal nehezebb dolga, a másik rabló aki rá várt akinek egy buzogánya volt. A féleszű lehet hogy erős volt, de lassú és ostoba, Thrys könnyen kicselezte és lelökte a lépcsőn amitől kitört a nyaka.

A maradék kettő sem húzta sokáig, egy baltás nő és egy kardos férfit. A fickó gyomrát Marshal átszúrta, a nőt pedig olyan erővel verte arcon a páncélkesztyűs öklével hogy kitört a nyaka.

Thrys a küzdelem után azonnal a tábortüzük mellé ült, hogy felmelegítse megfagyott tagjait. Marshal a tűz mellett talált egy üveg sört amit elkezdett meginni. Egy másodikat odaadott volna Thrysnek, de elutasította, így megtartotta magának.

Amíg Thrys melegedett, a nord összeszedte a halottaktól a pénzüket és amit csak talált. Legalább száz-kétszáz aranyat és egy vörös folyadékkal teli üvegcsét.

- Öhm… köszönöm? – Thrys nem volt benne biztos hogy miért adta neki. – Miért…

- Megsérültél. - Thrys mintha csak most vette észre a mély sebet a karján, amit a bandita nyílvesszője okozott.

- Oh, köszi. - Elfogadta és kiitta, amitől a sebe máris múlóban volt.

Amint eléggé felmelegedett, felállt és folytatták az útjukat. Még több banditával és élőhalottakkal való küzdelem után, végre elérték a fő kamrát.

- Légy óvatos, - Figyelmeztette Marshal. – ez a kincseskamra, az ilyen helyeket mindig egy nagy hadúr szokta őrizni.

Nem találtak semmi ilyesmit, de Thrys a kripta végén lévő falhoz ment, azt mondva érzett valamit. Marshal nem látott semmit, csak egy halom érthetetlen szöveget a falba vésve. Hirtelen a terem közepén lévő kripta megrepedt és egy hatalmas, tagbaszakadt élőhalott harcos emelkedett ki belőle.

Egy különös nyelven beszélt és a hatalmas csatabárdjával felénk rontott.

- Rendben, foglald le! – Marshal hagyta, hogy Thrys feltartsa amíg ő átkutatja a kincses ládát a Sárkánykőért.

- Marshal, segíts! – Ügyet sem vetve a zavaró tényezőkre, mint ahogy Thrys megrémülve tapasztalta, hogy hiába szúrta gyomron a draug halállordot, felkiáltott. Amint Marshal elérte a ládát talált benne egy nagy erszényi aranyat, drágaköveket, amiket azonnal zsebre is vágott, egy különleges gyógyitalt és magát a sárkánykövet is.

Thrysnek ez idő alatt komoly nehézségei akadtak a draug halállorddal. Kiütötte a két kardot a kezéből és a bárdja hegyével gyomron szúrta őt, amitől a földre került és harcképtelen lett.

- Hé, ocsmányság! – Az élőhalott Marshal felé fordult, de nem volt ideje még csak reagálni sem, mert azonnal levágta a fejét amitől a teste tehetetlenül a földre rogyott. – Na, most aztán megmutattam neki. – A válasz elmaradt, Thrys, válasz helyett, inkább csak a friss, mély és valószínűleg, halálos sebét fájlalta. – Thrys, tartozol egy köszönömmel.

- Marshal, nem látod hogy leszúrt és rettenetes fájdalmaim vannak!

- Ugyan, velem sokszor történt ilyesmi és kutyabajom. - Csak érdektelenül megvonta a vállát, a szimpátia legkisebb jelét sem mutatva. - Ezt inkább magadnak köszönheted hogy nem vagy elég képzett. És ha jobban belegondolunk, az is a te hibád hogy egyáltalán itt vagyunk.

- Miről beszélsz?! - Thrys próbált volna dühösen felállni, de a sebe túlságosan fájt és egyre csak folyt a vére. - Most egyáltalán nem vagyok olyan hangulatban hogy erről beszéljek és tudd, hogy ez a te hibád! Cserben hagytál! Egy szörnyeteg vagy! – „Ha tudnád hányan tartanak annak.", gondolta Marshal.

- Most szépen elmagyarázom hogy miért a te hibád az egész. - Marshal csak letérdelt mellé és teljesen higgadt stílusban folytatta. - Ha nem akartad volna hogy segítséget kérjünk Folyamfenyvesnek Jarl Balgruuftól, nem küldött volna ide minket a varázslója, nem kellett volna banditákkal és élőholtakkal harcolnunk és te nem sérültél volna meg.

- Inkább fogd be és hagyj itt meghalni! – Dühösen és tehetetlenül fetrengett a földön, normális esetben, Marshal ott hagyta volna, de neki szüksége volt rá. Akár egy eszközre, amit ingyen használhat, nem hagyhatta veszni.

- Jól van segítek.

- Hála az isteneknek! – Thrys kinyújtotta az egyik kezét, mert azt hitte cipelni fogja, de csak félrelökte, elővette a főzetet amit a ládában talált, kivette belőle a dugót és az üveg száját lenyomta a torkán. A vörös folyadék csak ömlött le az elf a torkán amibe kis híján belefulladt és elkezdett öklendezni.

- Ha kihányod meghalsz. – Amint az utolsó csepp is elfogyott az üvegből kivette a szájából és eldobta a földre, amitől ezer darabra tört.

- Ezt miért… - Hirtelen megkönnyebbült. Csodálkozva bámulta a véres öltözetét, ami alatt a sebe gyorsan összeforrt. – A sebem… meggyógyult.

- Szívesen. Csak haladjunk már. – Felsegítette és a kijárathoz mentek.

- Figyelj, Marshal. Sajnálom, amiket az előbb mondtam. Nagyon fájt a sebem és… - A nord nem volt kíváncsi a bocsánatkérésére. Csak el akarta vinni a Sárkánykövet, hogy véget érjen az egész.

- Jó, nem érdekel. – Elhallgattatta, de ez nem tetszett a lánynak és kikapta a követ a kezéből.

- Úgy látom ez nagyon tetszik neked. - Thrys izgatottan nézegette a követ.

- Add vissza! – Parancsolta Marshal, eléggé kétségbeesetten. Mintha az élete függött volna attól a kőtől.

- Vedd el ha tudod! - Thrys elrohant, visszafelé.

„Kár volt meggyógyítanom.", Gondolta Marshal, mert Thrys olyan gyorsan futott, hogy nem bírta utolérni.

Egészen Fehérvágtáig rohantak. Thrys vitte el a követ a varázslónak, amitől Marshal ideges lett „Csak megnehezítette a dolgom hogy megszerezzem. Most gyilkolhatok le egy egész helyőrséget azért a hülye kőért.". Mire visszatértek, a varázslónak már volt társasága. Egy titokzatos nő, nem lehetett látni az arcát mert csuklyával takarta el, de elég alacsony volt, bőrvértet viselt, alatta sötétszürke bélést és egy tőr volt az oldalára illesztve. Éppen valamiféle iratokat néztek át.

- Látod? - Mondta a varázsló. – A terminológia egyértelműen az Első korra vezethető vissza, vagy még korábbra. – "Első kor? Az jó régen lehetett." - Meg vagyok róla győződve hogy ez egy még régebbi másolat. - Thrys félbeszakította a beszélgetésüket azzal hogy odaadta a varázslónak a Sárkánykövet. – A Sárkánykő a Sivár Sírhalomból! - Thrys büszkén mosolygott. - Úgy tűnik ti nem a szokásos, agyatlan izomagyak vagytok akiket a Jarl rendszeresen küld hozzám. – Nála ez a hála kifejezése és elvette a követ. – A… társam – A titokzatos nőre mutatott. – igazán hálás a segítségetekért. Ő fedezte fel a lelőhelyét és szándékában állt megosztani velem. Ezek szerint az információd helytálló volt végül. Azt hiszem hálát kell mondanunk a barátainknak hogy megszerezték. – A nő végül Thrysre nézett, Marshal pedig a nőt.

- Elmentetek a Sivár Sírhalomba és megszereztétek? – Kicsit meglepettnek tűnt. – Szép munka. Csak küldj el nekem egy másolatot amint sikerül megfejtened. - Marshal próbált kitalálni valamit, hátha megszerezhetné a követ.

Mielőtt akárcsak hozzáérhetett volna a kőhöz, a sötét elf nő megzavart minket.

- Farengar, azonnal szükség van rád! - "Na most meg mi van?!" - Egy sárkányt láttak a közelben! - A titokzatos nő amilyen gyorsan csak tudott, elment, Marshal egy pillanatra látta az arcát és valahonnan ismerős volt neki, de nem tudta hova tenni és ideje sem volt rá. – Ti ketten is gyertek! – Irileth a két kalandorra parancsolt.

Marshal dühösen dobbantott egyet a páncélcsizmájával, semmi kedve nem volt egy sárkánnyal harcolni, ez az egész Thrys hibája volt, egyre bizonyosabbá vált a számára, hogy ott kellett volna hagynia a sírban.

Thrys ezzel szemben sokkal izgatottabb volt és szívesen követte a sötét elf nőt, ahogyan a mágus is.

- Egy sárkány! – Kezdte a mágus.

- Milyen színű?! – Folytatta Thrys és a mágussal folyamatosan váltogatták egymást.

- Ez nagyon izgalmas!

- Repült vagy mászott?!

- Merre láttátok?!

- Hogy nézett ki?!

- Mit csinált?!

Marshal egyáltalán nem volt érdekelt a sárkány miatt, csak a kő amit most őrizetlenül hagytak, de Thrys megragadta a páncélozott karját és húzni kezdte maga után.

- Gyerünk, Marshal, menjünk sárkányt ölni!

- Nem… én… - Még egy utolsó, reménytelen próbálkozást tett, hogy megszerezze az ereklyét, de hiába.

- A helyetekben komolyan venném. – Egyedül az elf nő volt az egyetlen aki komoly volt, mert Thrys és Farengar olyanok voltak mint két gyerek. – Ha egy sárkány úgy dönt hogy megtámadja Fehérvágtát nem tudom hogy állítsuk meg. – "Az igazság hogy én sem.", gondolta Marshal, de máris megoldáson kezdett agyalni. – Gyerünk!

Követtük, egészen az emeleten lévő tanácskozó teremig, a Jarl és egy fehérvágtai katona várt ránk.

- Irileth azt mondja hogy most jöttél a nyugati őrtoronytól? – Kérdezte a Jarl a katonától, megviseltnek és rémültnek tűnt, mint aki nemrég látott egy sárkányt.

- Igen, uram. – Válaszolta a katona.

- Mondd el neki amit nekem is. – Parancsolta az elf nő. – A sárkányról.

- Igen… - Összeszedte a gondolatait és belekezdett a jelentésbe. – Délről jött. Gyors volt… gyorsabb bárminél amit eddig láttam.

- Mit csinált? Megtámadta az őrtornyot?

- Nem, uram. Csak körözött felette amikor menekültem. Sosem futottam olyan gyorsan az életemben… - A hangjában érezni lehetett a félelmet. – Azt hittem utánam jön.

- Jó munkát végeztél, fiam. – A Jarl a katona vállára helyezte a kezét. – Innentől átvesszük. Menj, egyél valamit és pihenj. Kiérdemelted. – A katona nem válaszolt, csak tette amit az ura mondott neki. – Irileth, gyűjts össze néhány katonát és menj le oda.

- Már megparancsoltam az embereimnek hogy gyülekezzenek a főkapunál.

- Jó. Ne hagyj cserben. – A Jarl most a két kalandor felé fordult. – Nincs idő ünnepelni. Szeretném ha elmennétek Irileth-el és segítenétek neki a sárkány ellen. – Mielőtt Marshal válaszolhatott volna, Thrys megelőzte.

- Vállaljuk! – Lelkes volt és energiával teli.

- Miért pont minket küld, Jarl uram? – Kérdezte Marshal, kissé felháborodottan, keresztbe font karokkal.

- Túléltétek Helgent. Nektek nagyobb tapasztalatotok van a sárkányokkal mint itt bárkinek. - "Nem mellékesen ingyen katonák is vagyunk.". A mágus, aki eddig csendben meglapulva hallgatta a beszélgetést, végre becsatlakozott.

- Nekem is mennem kéne és szeretnék is látni egy sárkányt. – A Jarl ezt azonnal elutasította.

- Nem! Nem engedhetem meg hogy mindkettőtöket elveszítelek. Neked továbbra is azon kell dolgoznod, hogyan védjük meg a városunkat a sárkányok ellen. – A mágus egyszerre csalódott és támadt megvilágosodása.

- Ahogy parancsolja. Ha majd könyvet írok róla, ez lesz a címe, "Hogyan védjük meg a városunkat a sárkányok ellen". – Egy kicsit hosszú lenne. A mágus lement a lépcsőn, valószínűleg visszament a dolgozó szobájába.

- Még egy dolog, Irileth. - Mielőtt távozott volna, a dunmer nő visszafordult az urához. - Ez nem egy dicső halálra menő küzdelem. Tudnom kell pontosan mivel állunk szemben.

- Ne aggódjon, uram. Én magam vagyok az elővigyázatosság.

Marshal és Thrys is követték az elf nőt és Marshal közben elgondolkodott valamin.

- Thrys, mondd csak, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe? – Egy sárkányra mentek épp vadászni, kellett egy kis emlékeztető arról hogyan is kezdődött.

- Öhm… a Jarlhoz jöttünk hogy küldjön katonákat Folyamfenyvesbe.

- Akkor jól emlékszem.

Thrys teljesen izgalomba jött a lehetőségtől hogy nemcsak ismét láthat egy sárkányt, de meg is küzdhet eggyel. A nagy örömében miközben Irilethet követte, nem vette észre hogy az útitársa, Marshal már nem követi.

Marshal még egy kicsit hátramaradt és felmarkolt egy tekintélyes összeget amiért ő és az elf lány elmentek az ősi sírba és megszerezték a sárkány követ. A jutalom pénzből és a banditáktól szerzett arannyal a városban vett magának egy kábító mérget, egy erős, kampós kötelet és öt üveg tűzellenállás főzetet, a legjobb minőségűt amit csak talált. Időközben kidolgozott egy lehetséges stratégiát a sárkány ellen.

A kötelet átáztatta két főzet tartalmával, egyet megivott és kettőt megtartott későbbre.

Mire utolérte a többieket, már a kapunál várakoztak. Irileth épp a katonáknak tartott beszédet ami úgy tűnt tetszik Thrysnek.

- Egy sárkány megtámadta a nyugati őrtornyot! – Ismertette a helyzetet a katonákkal akik a hír hallatán nem csak meglepődtek, de meg is rémültek. Marshal nem hibáztatta őket, még ő is alig hitte el hogy a sárkányok léteznek, de minél tovább tagadja valaki a véres valóságot, annál rosszabb lesz. – Jól hallottátok! Egy igazi sárkány! – Elhallgattatta a sopánkodó katonákat. – Nem érdekel honnan jött és az sem hogy ki küldte! Amit tudok, hogy hatalmas hibát követett el amikor megtámadta Fehérvágtát!

- De asszonyom,… - Az egyikük, ha csak nyögve-nyelve is, de meg mert szólalni. – hogyan harcoljunk egy sárkánnyal? – A testőrnő nem hezitált a válasszal, még ha nem is tudta a választ a kérdésre, tudta mit mondjon.

- Ez egy jó kérdés. Egyikünk sem látott még sárkányt vagy számított arra hogy meg kell küzdenie egyel. – A hangjában egyáltalán nem volt félelem és mindent megtett hogy bátorságot adjon az emberei lelkének. – De akkor is megütközünk vele, még ha el is bukunk. Ez a sárkány az otthonunkat fenyegeti… a családjainkat! – Most gúnyos szigorra váltott át. – Lenne képetek katonának… nem is, nordnak nevezni magatokat ha elfuttok egy ilyen szörnyeteg elől? Hagynátok hogy egyedül szálljak szembe vele? – Egyértelmű volt, a becsületükre és a lelkiismeretükre próbál hatást kelteni és sikerült is mert a katonák többsége felbátorodott és kiállt az ügy mellett. – Nem csupán a becsületünk a tét. – Emelte a tétet. – Gondoljatok csak bele, az első sárkány ami megjelent Égkoszorúban a legutóbbi kor óta. – Dicső mosoly jelent meg az arcán. – Miénk lesz a lehetőség hogy végezzünk vele! Feltéve ha velem vagytok! Ki tart velem?! Ki akar közületek korunk első sárkányölője lenni?!

- Én! – Thrys habozás nélkül lépett előre és kiáltott. Őt követte a többi Fehérvágtai katona. Még Marshal is elmosolyodott a sisakja alatt, "Elképesztő egy asszony.".

Mindannyian a sötét elf nőt követték, utána ment Thrys, a katonák és a fekete páncélos nord ment a sor legvégén.

A nap már kezdett lenyugodni, de az utolsó sugarai még kitartottak amíg elérték a romokban lévő őrtornyot, addigra már teljes sötétség honolt. Az éj sötét leple fedte be Égkoszorút és alig lehetett látni az őrtorony körül csak néhány összeégett tetemet.

- Nem látni sehol, de egyértelmű hogy itt járt. – A testőrnő gyorsan felmérte a helyzetet és előhúzva a kardját, amit Marshalon kívül mindenki követett. – Szóródjunk szét és mindenki túlélőket keressen! – Utasított mindenkit.

A levegőben még érezni a kialudt sárkánytűz füstjének és a nemrég megsült holttestek szagát. Teljes némaság volt a megviselt épület környékén, mintha valaki figyelné az embert.

A katonák egy része, akiket Irileth vezetett a torony egyik oldalán, egy másik csapat a másik oldalát kutatta, Marshal ott maradt ahol megálltak és a tervén gondolkodott. Thrys a toronyba próbált bemenni, de valaki azonnal kirohant.

- Ne! Vissza, a többieket, Hrokit és Fjort is menekülés közben kapta el! – Egy túlélő katona, halálra volt rémülve.

- Mi, - Az egyik katona rémülten rádöbbent, kik is haltak meg. - Hroki meghalt?! B*ssza meg, pedig ő jóbarátom volt!

- Csendet! - Parancsolta Irileth. - Katona, nyugodj meg és mondd el mi történt! Hol van a sárkány?!

Mielőtt válaszolhatott volna, a távolból egy félelmetes üvöltést lehetett hallani.

- Valahonnan ismerős! – Jegyezte meg Thrys, de senki sem figyelt rá.

- Itt jön! – Marshal, a nyugalom és a hidegvér legkisebb hiánya nélkül állapította meg amint a sárkány feltűnt a hegyek közül és a tornyot vette célba.

- Mindenki, - Irileth kiáltott az embereinek. – váltson át íjra és minden lövés találjon! – A sárkány egyre közelebb jött, de mielőtt bárki lőhetett volna, lángba borította a torony mellett lévő terepet ami végzett két katonával. A többi katona húsába az élve megsülő társaik halálsikolya mélyesztette a pengéjét és megbénította a többieket, kivéve Marshalt és Irilethet. – Mire vártok még?! Illeszt! Feszít! Ereszt! – A kiabálása felrázta az embereket és a feladatukra koncentráltak. – LŐJÉTEK LE AZT A KIB*SZOTT SZÖRNYET!

(1) A többség úgy tett ahogy a testőr parancsolta nekik, de Thrys és néhány még mindig sokkos állapotban lévő katona fejében most tudatosult a tény hogy ez nem egy gyerek mese ahol minden boldogan végződik. Ez bizony a tüzes és véres valóság ahol sokan meghalnak egy szempillantás alatt.

Azok akik elég bátrak voltak ahhoz hogy ellentámadásba lendüljenek megpróbálták lelőni az égen összevissza repülő sárkányt, de tízből ha egy eltalálta és az sem tett benne komoly kárt. Ahogy repült, a sárkány újabb két katonát kapott el, egyiket a szájával majd azonnal összeroppantotta mint egy száraz faágat, a másikat az egyik lábával és olyan magasra szállt vele hogy már alig lehetett látni. Amikor azt hitték a fenevad zuhanó repülésbe kezd, kiderült hogy az áldozata sikoltva zuhan alá az égből és úgy tört össze az összes csontja mint egy tojás.

Thrys összeszedte a bátorságát és felvette a lezuhant katona íját és nyilait, de ő sem járt több sikerrel mint a többiek. A csata kezdett vesztésre állni amikor Marshal, aki eddig megbújt egy szikla mögött, a csatát figyelte és próbálta kiszámítani a sárkány küzdő stílusát végre a csatamezőre lépett, de a sárkány egy újabb adag tüzet zúdított a támadóira. Ezúttal három katona kapott lángra akik addig sikoltoztak amíg meg nem haltak. Az egyik Marshaltól remélt segítséget, de helyette csak gyomron rúgta és a földön érte a halál.

Thrysnek nem volt ideje leszidni a nordot, túlságosan lefoglalta az életben maradás amikor a sárkány ismét tüzet kezdett okádni. Az elf már tudta hogy nem maradt sok ideje és az utolsó pillanatban elugrott az útjából, de még így is megperzselte a hátát.

Marshal bement a torony belsejébe, a kötél kampós végét beakasztotta a torony egyik tartó gerendájába és gyorsan felrohant az torony tetejére ahol tökéletes rálátása volt a csatára. Látta hogy a katonák fele máris holtan hevert, Thrys és Irileth még éltek, de Thryst megégette a sárkány, Irilethet pedig elkezdte sarokba szorítani amikor fölé szállt. Mielőtt elégethette volna a sötét elf nőt, Marshal meglőtte az egy helyben lebegő sárkányt amitől rá irányította a tekintetét és felé szállt. Marshal csak a középső ujját mutatta neki és gonoszul vigyorgott a sisakja alatt.

A fenevad gyorsan szállt a torony tetején lévő nord felé, de az egy szemernyi félelem nélkül az íj idegére illesztette a vesszőt, felhúzta majd elengedte, de épphogy csak súrolta a szörny fejét. A sárkány kinyitotta a száját hogy még egy adag tüzet zúdítson a fekete páncélosra. A torony tetejéről Marshal kiáltozását lehetett hallani.

A lentiek úgy érezték hogy a csata elveszett, de mielőtt akár visszavonulhatnának, a sárkány a torony előtt lebegett és újra tüzet akart okádni a túlélőkre.

Marshal lassan fellopakodott a lépcsőkön, az imént csak eljátszotta a halálát hogy ne csak a toronyhoz csalogassa a sárkányt, de hátba is tudja támadni. Amint megfelelő helyre került, Marshal, a kötél végével a kezében ráugrott a sárkány hátára amitől a teremtmény meglepődött és rángatózni kezdett hogy lerázza a kéretlen utasát, de hiába, a nord kitartóbb volt mint hogy a sárkány megszabadulhasson tőle, a hátán lévő szarvain felmászott egészen a nyakáig és rákötötte a kötelet.

A fenevad már nem tudott elrepülni, így elkezdett körözni a torony körül, oldalra fordulva hogy megszabadulhasson Marshaltól, de neki pont ez volt a terve és sikerült megkapaszkodnia a jobb szárnyába. Elővette a kardját és beleszúrta a szárnyhártyájába és olyan erősen kapaszkodott belé mint addig még semmibe és a súlyától elkezdett lassan lefelé csúszni ami a sárkánynak rettenetesen fájt és egy az eddigieknél is nagyobb tűzsugarat lőtt a torony tetejére, de Marshal ezt is előre látta és a küzdelem előtt a kötelet a városban található legerősebb tűzellenálló főzetben áztatta ami még a sárkánytűznek is ellenállt.

Marshalnak ennyi idő bőven elég volt és amint sikerült elvágni a szárnyát és már komoly erőfeszítésbe került a levegőben maradni, de mielőtt földet ért volna egy hatalmas rántással kitörte a torony tartógerendáját amitől az épület szerkezete instabillá vált, de a sárkány a földre zuhant majd a földre zuhant.

A torony úgy égett az éjszakában mint egy hatalmas gyertya és az olvadt kövek lassan, viaszként patakokban folytak a szélén.

Marshal oldalra vetődve ért földet, sértetlenül és ismét kézbe vette a kardját és felkészült a küzdelem folytatására. Thrys, a katonák, de még Irileth is megdöbbent az imént látottakon, de a sötét elf nő nem vesztegette az idejét és a katonáira parancsolt.

- Mire vártok még?! Itt az idő hogy végezzünk vele! – Mindenkiben ismét felcsillant a remény hogy végezhessenek ezzel a bestiával, Marshalnak hála.

A megmaradt katonák minden irányból körbevették, de mielőtt bárki is megsebezhette volna, a sárkány az ép és a sérült szárnyával, a farkával, a hatalmas állkapcsával és még a tüzével is ölve a fehérvágtai katonákat. Akik nem voltak elég gyorsak és szemfülesek, vagy össze lettek zúzva, harapva vagy összeroncsolódott, égett holttest maradt belőlük.

Irileth kikerülte a tüzes poklot, bemászott a sárkány alá és sikerült elvágnia a másik szárnyát. Thrys hátulról próbálta megtámadni, de a fenevad össze-vissza csapkodott a farkával és egy találat félresöpörte a nemes elf lányt, egészen az égő torony bejáratáig.

A sárkány megfordult hogy ismét egy hatalmas sugár tüzet okádjon az áldozatára, de a fekete páncélos nord az utolsó pillanatban ráugrott és ellökve Thryst a tűz útjából, ezzel megmentve őt.

- ROHANJ! – Marshal olyan erővel húzta az elf karját hogy majdnem leszakította, de Thrys értette a helyzetet és felvette a tempót.

A sárkány egy újabb adag tűzzel készült a menekülőket elégetni, tudván hogy nincs rejtekhely ahová félreugorhatnának, megrészegült a tudattól hogy végre nyert.

Elbízta magát és nem vette észre hogy a toronynak, ami mögötte volt úgy lángolt akár egy kitörő vulkán. Az összes fa tartó oszlopai elégtek, a kőfala megrepedt és úgy dőlt ki mint egy hatalmas lángoló fa ami összenyomta a sárkányt.

A sárkány egy kicsit összeégette Thrys jobb vállát, több helyen zúzódásokat és horzsolásokat okozott neki, de egyáltalán nem bánta, hiszen ez volt élete legnagyobb kalandja. Részt vett egy sárkány megölésében. Amint a tűz alább hagyott, mindannyian közelebb mentek hogy szemügyre vegyék a teremtmény holttestét, de az még mindig élt.

A lángoló őrtorony maradványi alatt, ami több testrészét eltörte és megnyomorította próbált reménytelenül, a két elvágott szárnyával még egyszer, utoljára a levegőbe emelkedni, de hiába. (1)

Marshalnak nem volt már meg a kardja, elvesztette amikor megmentette Thryst, ezért ő ment oda a gyötrődő sárkányhoz hogy átszúrja a torkát és a kiömlő, forró vére átáztatta a földet. Mintha utolsó erejével még mondani akart volna valamit, de Thrys nem értette.

- DOVAHKIIN?! NEEEE….. – "Dovah mi?". A sárkány teste lángba borult és az elf lány érezte, hogy valami erő száll át a testébe és a lelkébe egyaránt, méghozzá a sárkányból. Mintha valami ősi dolog ébredt volna fel volna a testében, egy hatalom, ami egész életében benne volt és csak most kelt volna életre.

- FUS! – Thrys Egy hatalmas kiáltást hallatott magából és egy erős széllökés söpört végig mindenen ami az útjába került. Nem lehetett tudni, mit történt, de Thrysnek ez nem volt rossz érzés.

Ettől még Marshalnak is elállt a lélegzete, a sisakja a küzdelem alatt leesett és látni lehetett a ledöbbent arcán, hogy még ős is meg van lepődve. A túlélő katonák is értetlenül néztek Thrysre, mint aki egy elképesztő dolgot hajtott végre, végül az egyikük végre megszólalt.

- Ezt nem hiszem el! – Nem lehetett eldönteni, hogy félelem vagy csodálat van a hangjában. – Te… sárkányszülött vagy. – Thrysnek fogalma sem volt róla hogy miről beszélt.

- Sárkányszülött? Az meg micsoda?

- Még a régi történetekben, - Folytatta a katona. – amikor még sárkányok éltek Égkoszorúban, csak a sárkányszülöttek voltak képesek ténylegesen megölni őket és elvenni az erejüket. Ezt tetted ugye? Elnyelted a sárkány erejét? – Fogalma sem volt róla hogy mit is tett vagy hogy ő tett-e egyáltalán.

- Nem tudom mi történt velem. - Thrys végignézett magán, hátha észrevesz valami változást, de semmi különöset nem érzett.

- Ez kellett legyen! Az, amit az előbb, a Kiáltás amit használtál, azt kell jelentenie hogy igenis egy sárkányszülött vagy!

- Sárkányszülött?! – Egy másik katona csatlakozott a beszélgetésbe. – Miről beszélsz?

- Igaz! – A harmadik is csatlakozott. A katonák közül csak ők hárman maradtak életben. – A nagyapám gyakran mesélt történeteket a sárkányszülöttről. – Thrys hallgatta a beszélgetést hogy megtudja mi történt vele az előbb és elkezdte igazán érdekelni. – Azok akik a sárkány vérével születnek. Akárcsak maga Tiber Septim.

- Sosem hallottam hogy Tiber Septim valaha is ölt volna sárkányt. – A második egy kicsit szkeptikus volt, de az első elüldözte a kételyeit.

- Akkoriban nem voltak sárkányok, te idióta! Most jönnek vissza… ki tudja mióta.

- De a régi történetek azt mondják hogy a sárkányszülött nem csak megölni képes őket hanem elragadni a lelküket is. Te kell hogy legyél.

- Te mit mondasz, Irileth? – A sötét elf nő és Marshal felé fordultak, az utóbbi felvette a sisakját és nem lehetett látni az arcát. – Elég csendben vagy.

- Igen, mondd el hogy te is hiszel ebben a sárkányszülött dologban? – Az elf nő csak letörölte a vért a szája széléről majd megvetően válaszolt.

- Jobban tennétek ha nem beszélnétek olyan dolgokról amikről nem tudtok semmit sem. – A sárkány teteme felé fordult amiből már csak a csontváza maradt. – Itt egy halott sárkány és ezt valami amit értek. Ebből a küzdelemből nem csak azt tudtuk meg, hogy igenis veszélyt jelentenek mindenkire, de azt is, hogy ha nehezen is, de meg lehet őket ölni. De nincs szükségem holmi mesebeli sárkányszülöttre. Nekem bőven elég olyas valaki aki képes megölni a sárkányokat. – A katonák akik ugyan tisztelték a felettesüket, de egy kicsit felháborodtak a szigorú megjegyzésen.

- Te ezt nem értheted meg! Te nem vagy nord!

- Egész Tamrielt bejártam. Rengeteg dolgot láttam már és ez is csak egy a sok közül. Javaslom, inkább bízzatok a saját szemeteknek és a képességeiteknek mintsem mesékben és legendákban.

Marshal, eddig csak hallgatott, de most végre közbeszólt.

- Az hiszem én és Thrys most visszamegyünk a Jarlhoz és elmagyarázzuk neki hogy mi történt.

Ezzel az ötlettel senki sem ellenkezett.

A visszaúton Thrys rengeteget gondolt erre a csatára. Pont olyan volt, mint a mesék, amiket gyerekkorában imádott és ezúttal nem csak menekült a sárkány elől, de meg is ölték és ahogy a katonák szólították, "sárkányszülött", „Talán valami kiválasztott lennék?", nagyon boldog volt, örült neki hogy részt vett egy város megmentésében a biztos pusztulástól, de nem tudta hogy Marshal mire gondolhat.

- Marshal… - Megszólította volna, de egy hatalmas mennydörgés félbeszakította.

- DOVAHKIIN! – A hang irányába fordultak és a legnagyobb hegy felől jött amit Thrys valaha látott.

- Most már biztos. – Marshal hangja hűvös volt. - Te vagy a sárkányszülött.

- Pontosan mi az?

- Biztosat nem tudok mondani, de vannak olyanok, akik biztosan tudják.

- Kik?

- Majd később. Előbb behajtom Balgruuf-on a jussunk.

- Nem fizetett még ki?

- Csak azért a poros kőért amit a kriptából hoztunk! - Felháborodottan magára mutatott. - Ha valaki azt akarja, hogy sárkányt öljek, extra árat számítok fel! – Thrys csak megforgatta a narancsszínű szemeit, nem is várt tőle mást.

Ahogy beértek a városba mindenki üdvrivalgással fogadta őket, a város tudta hogy mit tettek és igazi hősként üdvözöltek minket. Thrys élvezte és jól esett neki, mosolyogva integetett néhányat, azonban, belehasított a fájdalom a vállába az égési sebtől, de Marshalt csak a jutalma érdekelte.

Beléptek Sárkánytömlöcbe, a Jarl intézője fogadta őket.

- Visszatértetek? Jó, a Jarl már vár titeket. – Marshal válaszra sem méltatta, rögtön a Jarlhoz ment.

- Örülök hogy visszatértetek. Mi történt az őrtoronynál?

- Elvégeztük a munkát amit kiszabott ránk és várjuk a fizetségünket. – Marshal rögtön a lényegre tért.

- A sárkány ott volt? – Balgruuf azért több részletet akart.

- Igen, de elpusztította az őrtornyot. – Marshal lefáradva válaszolt. Thrys döbbenetére, a Jarl nem lett dühös a tiszteletlenségén, hiszen, ha valaha így mert beszélni odahaza egy nemessel, komoly büntetést kapott érte, de úgy tűnik az északiak sokkal közvetlenebbek.

- És kiderült, hogy valami sárkányszülött vagyok! – Tette hozzá Thrys, de Marshal dühösen az oldalába könyökölt.

- Már mondtam hogy én beszélek. – Idegesen suttogta.

- Hadd beszéljen, lányom, hogy érted hogy sárkányszülött vagy? – Thrys nem értette, miért haragudott meg Marshal, csak zavartan markolászta az oldalát.

- Amikor a sárkány meghalt, elszívtam belőle… valamit. – A Jarl szeme kikerekedett a meglepettségtől.

- Szóval igaz. A Szürkeszakállúak hívtak téged.

- Azok meg kik?

- A Hang útjának a mesterei. Elszigetelve élnek Tamriel legnagyobb hegyén, a Világ torkán, Magas Hrothgarban. – Már végképp nem értett semmit sem.

- Mit akarnak tőlem a Szürkeszakállúak?

- Azt mondják a sárkányszülött egy különleges ajándékkal van megáldva amit a Hangnak neveznek, a képesség amivel képes vagy a lelki erőd Thu'um-á vagy kiáltássá változtatni. – „Pontosan ez történt a csata után amikor kiáltottam!", hasított Thrysbe a felismerés. – Ha valóban sárkányszülött vagy, megtudnak tanítani használni ezt az adottságod. Talán érdemes lenne kíséretet adnom melléd hogy elkísérjenek. – Marshal idegesen közbeszólt, valami megrémítette.

- Arra semmi szükség! Én magam fogom elkísérni, ketten gyorsabban haladunk. A ma estét még a fogadóban megszállva töltjük. – Thrys nem tudta mi ijeszthette meg Marshalt, hiszen inkább ünnepelniük kéne.

- Erről jut eszembe, a jutalmatok. – Átnyújtott nekem egy kulcsot. – Tiétek a Szellősház, a város bejáratánál van. Mostantól a ti saját birtokotok.

- Köszönjük, Jarl Balgruuf. – Thrys nem feledkezett meg a modoráról és megköszönte, de Marshal már tényleg menni akart és elkezdte húzni maga után a lányt.

- Még meg kell beszélnünk néhány dolgot, hálásak vagyunk a nagylelkűségéért, de sok dolgunk van még. Az istenek óvják a városát. – Marshal elbúcsúzott, Thrys követte.

Az éjszakai utcán már nem volt senki csak az őrök, Marshal kemény szorítása egyáltalán nem enyhült amíg elérték a város egyetlen főzet árusának a boltját, ahol vettek valamit Thrys vállára, majd betértek a házba amit jutalmul kaptak. Marshal elővette a kulcsát és kinyitotta, de nem volt bent szinte semmi. Volt néhány régi, korhadt szék és asztal amit a lakás többi részével együtt, a padlást és a pincét is vastagon takart a magas por réteg. Valószínűleg már évek óta nem járt itt senki. A földön volt néhány koszos derékalj ami valószínűleg el volt ellepve bogarakkal.

- Nem sok, de most megteszi. – Marshal egy kicsit kényelmetlenül érezte magát és levette a sisakját.

- Legalább a miénk. - Thrys nem volt ilyen borulátó.

- Thrys, idefigyelj! – Marshal a falhoz szorította a lányt és erősen rá kiabált. – Ne locsogj senkinek se az adottságodról!

- Mégis…

- Fogd be! Én beszélek! Mit tervezel sárkányszülöttként?! Ne merészelj hazudni!

- Azt sem tudom mit jelent sárkányszülöttnek lenni, de nem is érdekel! – Nem tetszett Thrys-nek ahogy beszélt, megrémítette. Ijesztő, őrült arcot vágott.

- Miért jöttél Égkoszorúba?!

- Keresek valakit.

- Kit?

- Az apámat.

- Hogy?

- Egész életemet a Nyár-szigeteken töltöttem egy… - Thrys oldalra nézett. - gazdag és nemes családban és arra akartak nevelni mint a többi nemes hölgyet. Én nem voltam olyan és anyám el is mondta miért. Az apám egy nord volt akivel a háború idején találkozott és annak ellenére hogy külön oldalon harcoltak, egymásba szerettek és így születtem meg. Anyám öt éve egy betegségben meghalt, de még ezt elmondta nekem.

- Azért jöttél hogy megkeresd apádat?

- Igen.

- Nem tervezel elmenni a Szürkeszakállúakhoz?

- Még nem tudom. Talán egyszer.

- Értem. – Eleresztette.

- Megijesztettél.

- Szükséges volt. Mindjárt jövök.

Egyszerűen sarkon fordult és kiment az ajtón. Miután elment, Thrys elkezdte lecsatolni a kissé megviselt vértjét és megpróbálta kényelembe helyezni magát. Nem akart kockáztatni a derékaljakon mert még elkapott volna valami betegséget. Marshal hamarosan visszajött egy kis vizes tömlővel és egy üveg erős borral.

- Iszol? – A bort nyújtotta a lány felé, de finoman elutasította. A kulacsot nyomta a kezébe. – Biztos szomjas lehetsz. Igyál. – Érezte, hogy a torka teljesen kiszáradt, ezért elvette és mohón kezdte nyelni a vizet ami a tömlőben volt.

- Köszönöm.

- Elfogunk menni, a Szürkeszakállúakhoz, még ma indulunk. - Marshal úgy magyarázta, mintha el is lenne döntve.

- Mi?! Nem úgy volt hogy holnap indulunk?!

- Csak azért mondtam, hogy ne kövessenek. Ez nem kérés volt. Azt teszed amit mondok. - Marshal nem tűrt semmilyen ellenvetést.

- És ha nemet mondok? - Thrys keresztbe tette a karjait és nem volt hajlandó megmozdulni.

- Nem érdekel, mit mondasz. - Marshal csak megvonta a vállát. - A vízben amit megittál egy erős kábító méreg volt ami lebénítja az egész tested és függetlenül a válaszodtól, velem fogsz jönni.

- Ezt hogy… - A méreg máris elkezdett hatni. Nem tudott se beszélni, se mozogni, csak összeesett és tehetetlenül kezdett nyáladzani.

Marshal

Jól tettem hogy megvettem azt a bénítószert, így nem kell azzal bajlódnom hogy leüssem és elvigyem magammal Thryst. Egy kicsit talán dühös lesz amikor elmúlik a szer hatása, de az életem múlik rajta hogy Thrys megtanuljon sárkányszülöttnek lenni. Egy kicsit visszanéztem Fehérvágta felé, a város felé, amit hősként hagytam el, de hódítóként jöttem vissza.

- Ezt magadnak köszönheted, Thrys. Eredetileg az volt a tervem hogy magamnak veszem el a Sárkánykövet hogy elvigyem a vezéremnek, de te és hülyeséged közbelépett. Habár jó is van benne, nem gondoltam volna hogy egy sárkányszülöttbe botlok. – Felkaptam a vállamra a tehetetlen testét és elvittem magammal. – Megértem hogy most dühös vagy, de tudd hogy én is áldozatot hoztam, hátra kell hagynom azt a követ hogy lekoptassam Balgruufot mert tudd, hogy a világon mindenki az ellenségünk. Azok, akik ostobák és szűklátókörűek nem érthetik meg a komolyabb dolgokat! Ezért olyan hülye dolgokba kapaszkodnak mint a becsület, a szeretet, az istenek, a hűség és egyéb f*szságokba, hogy aztán csak homokszemek legyenek egy átkozott sivatagban aminek sosincs vége és amit csak az általunk ismert világnak hívunk! Ha velem maradsz, olyan dolgokat fogunk elérni ami nem csak megváltja az egész világot, de még jól is fogunk szórakozni. Gondolj csak bele, ha sikerrel járunk majd minden dalnok rólunk fog énekelni. A világ legnagyobb krónikája lesz, egy igazi Égkoszorúi Krónika, egy krónika Égkoszorúból! Nem elképesztő?

Csak feldobtam a tehetetlenül nyáladzó Thrys-t Ark hátára, felszálltam rá és elvágtattunk az éjszakába.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.