Halo, itt egy újabb rész. Kicsit talán rövid lett, de remélem, élvezetes lesz. Kellemes olvasást kívánok.

Magányvára Égkoszorú fővárosa, ami az egyik leggazdagabb város északon, nevét a Jarl székhelyéről, a Dour palotáról kapta, ami egy magányos vár, egy hatalmas szikla peremén, a végtelen, északi tenger partján. Ehhez a színpompás, gazdag palotához egy hatalmas kőhíd vezetett át, ami a városba vezetett.

A várost magas kőfalak vették körbe és éjjel-nappal járőröztek rajta, de a tornyokban lévő őrszemek, 2-es csapatokban figyeltek, így a város körül minden részt belátták és riadót fújhattak. Így volt ez az északkeleti bástyánál, ahol 2 Birodalmi katona figyelte a végtelen tengert. A szikla, amire a bástya volt építve olyan magas, meredek és hegyes szikla volt, hogy fizikai képtelenség lett volna megmászni. Egy szűk, part menti út volt az egyetlen, ami látható volt, a végtelen tengeren kívül, ami kimondottan megnyugtató látványt nyújtott.

- Hé. - Az egyik, alacsony, 1,49m magas, rendesen nyírt, szőke haja volt, nyeszlett, vézna testével csak egy könnyű, bőrvértet bírt el, odaszólt az egyik társának. Egyértelműen breton volt, a neve Cedric.

- Mi az? - Kérdezte a társa, 1,71m magas, roppant kövér, tokás férfi, rövid barna haja volt. Nehéz, légiós páncélt viselt, de csupa mocsok és ételmaradékos folt volt rajta. Nyugodtan heverészett a bástyában lévő padon. Nord volt és Rolert volt a neve, de csak Nehéznek becézték, mert roppant nehéz vele kijönni.

- Gondolkoztál már azon, miért is vagyunk itt? - Kérdezte Cedric.

- Hm, - Nehéz elgondolkodott. - ez egy komoly kérdés az életben. Miért vagyunk itt? - Az égbolt felé nézett és belekezdett. - Vajon az isteneknek valamilyen terve van velünk? Céllal jöttünk erre a világra? Vagy csak egy szerencsés véletlen szülöttei vagyunk? Nem tudom. De sokat gondolkoztam ezen. - Cedric csak értetlenül nézett a kövér társára.

- Mi van?! Úgy értettem, miért állomásozik a Légió Égkoszorúban?

- Oh… - Nehéz idegesen megvakarta a tarkóját. - Hát…

- Mi volt ez az egész, az istenekről és a teremtésről?

- Nos… semmi! - Ezzel mindent elkövetett, hogy lezárja a beszélgetést.

- Akarsz róla beszélni?

- Nem! - Hosszú kínos csend után, Cedric ismét megszólalt.

- De komolyan, miért állomásozik itt a Légió? Mármint, Égkoszorú a Birodalom része és most is csak erőforrásokat pocsékolunk, hogy egy lázadást leverjünk.

- Igen, ez a hadsereg lényege.

- Nem érted, ha most a Légió innen elmenne és a Viharköpenyesek jönnének, hogy befoglalják Magányvárát, akkor simán maradna elegendő emberünk, hogy egy erősebb Thalmor offenzívát is visszaverjünk.

- Amúgy is, mi ez a Viharköpenyes felkelés?! Én azért csatlakoztam a Légióhoz hogy elfekkel harcolhassak, de a pillanatban, hogy megkaptam az egyenruhám és a kardom, idevezényeltek Égkoszorúba, hogy néhány Viharköpenyes hülyével harcoljak!

- Nem mellékesen, elég nagy hülyeség volt aláírni a Fehérarany-Egyezményt, ez rengeteg erőforrását felemésztette a Birodalomnak. Inkább mennünk kellett volna tovább, hogy az elfekkel harcoljunk.

- Ne is mondd, ezért kéne nekünk parancsolgatni.

Hallották, hogy valaki jön fel, mire Cedric hivatásosan kihúzta magát, addig Nehéz csak morgott egyet, amiért fel kell állnia.

- Samantha, - Cedric örült, hogy a rég látott társa még életben van. - hallottuk, hogy túlélted Helgen-t! Nem lehetett semmi!

- Egy valamit árulj el. - Nehéz csak a vállát megvonva, nem mutatta semmi jelét, hogy érdekelné a nő visszatérte. - Tényleg egy sárkány volt ott?

- Az. - Samantha ennyivel meg is adta a választ.

- Azért ez elképesztő. - Cedric magán kívül volt.

- Amúgy, miért jöttél ide? - Érdeklődött Nehéz.

- Mert hoztam egy újoncot, akinek a legelejétől kell tanulnia. - Sam vörös köpenye mögül előjött az a gyermek, akit megmentett Helgen-ben. Egy apró, gyerekméretű könnyű, Birodalmi vértet viselt, kis köpennyel.

- P*csába, - Nehéz csak idegesen megforgatta a szemeit. - egy sz*ros kis kölyköt kell pátyolgatnunk? - Sam lila szemei szinte szikrákat szórtak a kövér társa felé.

- A neve Gared és elvesztette a szüleit a sárkánytámadásban! Elvárom, hogy legyetek rendesek vele!

- Ugyan, - Nehéz csak legyintett egyet. - nem lesz nehéz feladata, csak itt állunk és figyeljük a tengert.

- Mindent megteszünk, - Cedric büszkén a mellkasához szorította az öklét. - hogy ezt az ifjút a Birodalom egyik legjobb katonájává képezzük!

- Amit mondd. - Nehéz csak fáradtan visszaült a padra.

- Jó, - Sam lehajolt Gared-hez, aki úgy kapaszkodott a karjába, mintha az anyja lenne. - most itt hagylak ezzel a két féleszűvel. - Nehézre és Cedric-re nézett. - Bízom benne, hogy ez egy olyan dolog, amivel meglehet birkózni.

- Jaj, Sam, - Nehéz csak idegesen szólt a társához. - meg tudunk birkózni egy ilyen egyszerű feladattal!

- Gared-hez beszéltem. - Sam ennyivel le is teremtette a kövér katonát, jelezve, hogy jobban bízik a gyermekben, mint a két felnőttben, majd lement a lépcsőn.

- Szóval, - Nehéz gyanakodva méregette a gyermeket. - hogy is hívnak, kölyök? - A fiú csak bátran kihúzta magát, jelezve, hogy nem riad meg egykönnyen.

- A nevem Gared légiós! Készen állok a harcra a Viharköpenyesekkel, uram! - Mindketten ledöbbentek a bátorságán, de még jobban, ahogy Nehézt szólította.

- „Uram"?!

- Ez az első alkalom, hogy valaki uramnak nevez és nem úgy folytatja, hogy „kérem távozzon". - Cedric csak nevetett egyet.

- A feladatod, - Nehéz ügyet sem vetett a társa kijelentésére. - hogy figyeld a tengert és szólj ha valami különöset látsz! - Próbált határozott lenni.

- Igenis! - Gared-nek kellett egy doboz, amire felállhatott, hogy kiláthasson a bástyából. - Nem látok semmi különöset! - Jelentette.

- Az jó, - Mondta Nehéz. - csak így tovább. - Visszaült a padra, ahol folytatta a Cedric-el való beszélgetést. - Visszatérve, ha a sárkányok valóban visszatértek és megtámadnak mindenkit, talán össze kéne fognunk a Viharköpenyesekkel, hogy legyőzzük őket és… - Gared megzavarta.

- Még mindig semmi, uram!

- Jó, csak így tovább! - Dühösen szólt vissza, majd ott folytatta a beszélgetést, ahol abbamaradt. - És egységesen talán…

- Valami mást teendő van, uram?! - Érdeklődött Gared. Nehéz dühösen megdörzsölte a homlokát.

- Ami azt illeti, van! - Ki is talált valamit. - Mindjárt itt az ebédidő. A te feladatod hogy hozz nekünk egy kis sült disznószárnyat.

- Igen, - Cedric is csatlakozott. - meg egy kis csirkekopoltyút is hozhatnál mellé.

- Mi van? - Gared alig hitt a fülének.

- Meg tudod csinálni? - Nehéz érdeklődést tettetett, amivel bíztatni próbálta a fiút.

- Hát… persze! - Gared kicsit megszeppent, de a magabiztossága kitartott.

- Akkor, mire vársz? - Nehéz tapsolt párat, ezzel sürgetve a fiút a mielőbbi távozásra. - Gyerünk!

- Igenis! - Gared lerohant a lépcsőn.

Nehéz és Cedric csak kinevették.

- Szegény, ostoba kölyök! - Nevetett Nehéz.

- Szerinted, meddig fogja keresgetni őket? - Kérdezte Cedric.

- Hm, egy hétig talán.

Gared amint leért a bástya aljára, még visszanézett a tetejére, „Disznószárny és csirkekopoltyú? Ezek tényleg ilyen hülyének néznek engem?". Egyáltalán nem vette be, amit a két bolond megbízta, csak unatkozott és ez volt a tökéletes lehetőség, hogy felderítse Magányvárát.

Sam, miután otthagyta Gared-et Nehézzel és Cedric-el, elment, hogy látogatást tegyen valakinél, akit a legvégére hagyott. Elérte a házuk küszöbét, szerencsére, még megvan a lakás kulcsa, vett egy nagy levegőt és belépett.

- Megjöttem! - Lecsatolta a kardját és a falnak támasztotta.

- Sam?! - Egy magas, de annál kíváncsibb férfihang volt az. - Te vagy az?! - Egyből tudta, hogy ki is az. Egy magas, keménykötésű, meztelen férfi jött az előszobába. Rövid, halvány szőke haja és a lila szemei teljesen megegyeztek Sam-ével. - Halálra aggódtam magam érted! - A pucér férfi egyből odament, hogy átölelje, de Sam csak megforgatta a lila szemeit.

- Már megint jógáztál, vagy épp a ruháidat mosod, Sammy? - Ő volt Samuel, Samantha iker bátyja. Lefáradtan elnézett a testvére meztelen testéről.

- Csak élvezem a nyári szellőt. - Sammy rendszeresen szokott meztelenül járkálni és Sam, ha nem szereti, már hozzászokott a pucér bátyja látványához. Sam levette a köpenyét és felakasztotta, majd elkezdte kicsatolni a páncélját. - Mikor jöttél meg?

- Úgy egy hete. - Válaszolta érdektelenül.

- Egy hete itthon vagy és haza sem toltad a képed?! - Sammy-t teljesen elragadták az érzelmek.

- Nem volt kedvem egy hétig a p*csödet bámulni. - Sam leült egy székre és kinyitott egy üveg sört.

- Ez nem vicces! Próbáltam nem elképzelni, hogy nem egy árokban fekszel, holtan! - Sam belekortyolt a sörébe.

- Most én is erre törekszem. - Fogott egy rongyot és a bátyjához vágta. - Vegyél már fel valamit!

Samantha és Samuel, ha sokat veszekednek egymással, de egyértelműen szeretik egymást. A két iker már egész kicsi kora óta tagja a Birodalmi Légiónak, Sam, nő létére mindig is erős kötésű és jó kardforgató volt, valamint a vezetői képességei is kimagaslók, ezenkívül, ízig-vérig katona.

Sammy azonban sokkal inkább az élet művészi oldalát szereti, ad a külsőjére és ha szereti a katona életet, az erőszakot már kevésbé. Tisztaságmániás és folyton megszólja a húgát, hogy tartson rendet maga körül. Sajnos, korántsem olyan jó vezér mint Sam és eléggé befolyásolható, a húga feladata, hogy vigyázzon a naiv, kissé nőies bátyjára.

A hajnali napsütés megcsillanva a folyó csobogó vizein, szinte ezernyi szikrát hányt, majd egy ló galoppozását lehetett hallani. Marshal volt a lovasa és Thrys, de az elf lány csak kábultan és tehetetlenül feküdt Marshal előtt.

A nord megállította Ark-ot, hogy megálljanak pihenni, hiszen egész éjszaka vágtattak. Kicsit feljebb, a folyónál volt egy fogadó.

- Itt megállunk egy kicsit, pihenni. - Lesegítette Thrys-t, akinek a testében már múlóban volt a kábító méreg hatása. Marshal odavonszolta a folyóhoz, Ark mellé, hogy ihasson.

Thrys szája teljesen ki volt száradva, ezért őrült tempóban kezdte nyelni a vizet. Amint megállt, hogy levegőt vegyen, még ivott egy kicsit, de lassabb tempóban. Amint tele itta magát, felállt, hogy megpróbálja megütni Marshalt, de még le volt lassulva, ezért egyértelműen elvétette és hamarosan, Marshal páncélozott öklét érezte az arcában, amitől a hátára esett, bele a vízbe.

- Ezt meg ne próbáld még egyszer! - Figyelmeztette, majd nyújtotta a kezét, hogy felsegítse. Thrys elutasította és magától felállt. - Most haragszol, amiért elkábítottalak, elhoztalak magammal, majd leejtettelek Ark-ról és majdnem meghaltál a kiszáradástól? - Thrys csak dühösen nézett Marshalra, aki egyáltalán nem tanúsított bűnbánatot.

- Egy kicsit. Minek csináltad?

- Minél előbb el akartam hagyni Fehérvágtát és nem volt kedvem győzködni téged. - Thrys arca nem enyhült, továbbra is dühös volt. - Talán egy kicsit túlzás volt, de talán egy reggeli jobb kedvre derít? - Thrys egyértelműen éhes volt, hiszen tegnap reggel óta nem evett semmit sem.

- Van pénzed?

- Még szép! Balgruuf kifizetett, amiért megöltük azt a sárkányt, szóval, tudunk kajálni. - Thrys megenyhült és hallgatva az éhségére, elfogadta Marshal ajánlatát.

- Az jó, mert egy lovat is fel tudnék falni!

Hirtelen, szembejött valaki, aki egyértelműen megrémisztette Marshalt, olyannyira, hogy megragadta Thrys karját és magamögé húzta.

- Thrys, maradj mögöttem! - Előhúzta a kardját és felemelte a pajzsát. Egy majd 2 méter magas, óriási ork volt, tetőtől talpig zöld, orikalum páncélban, a jobb oldalán egy orikalum fejsze, a bal oldalán egy buzogány lógott, ugyanabból az anyagból. - Egy kib*szott ork berzerker! Simán kinyír, ha nem figyelsz! - Thrys-t meglepte, hogy Marshal ilyen védelmező vele, de kissé ideges is volt. Mi lehet az, ami ennyire megrémítette Marshalt.

- Ilyen veszélyes? - Thrys egyből tudta, hogy ostoba kérdést tett fel és Marshal sem válaszolt, csak a jövevényt figyelte.

- Csak nyugalom. - Az idegen felemelte a kezeit, hogy megnyugtassa a két utazót. - Nem bántalak titeket. Csak egy jó halált keresek. - Marshal leeresztette a kardját és a sisakja alatt elmosolyodott.

- Oh, tudom, nálatok orkoknál ez azt jelenti, hogy elérkezett az időd, ugye?! - Marshal kimondottan ritka kincsnek találta ezt a lehetőséget.

- Pontosan. Malacath látomást küldött, hogy jöjjek ide és várjam meg a dicső halált.

- Esetleg, én megadhatom neked! - Ha a nord csak szórakozásként fogta fel, az ork örült, hogy nem kell többet várnia.

- Marshal, elment az eszed?! - Thrys egyértelműen nem értette a helyzetet és az ellen volt, hogy bárkit is megöljenek. - Nem ölheted csak úgy meg!

- Nyugi, Thrys, az orkoknál, ha Malacath mond nekik valamit, nem lehet lebeszélni őket. Állítólag, ha egy dicső harcban esnek el, Malacath a túlvilágon megjutalmazza őket. - Az ork felé nézett. - Megtiszteltetés lenne, ha segíthetnék ebben.

- Talán, - Az ork elgondolkodott. - biztos vagy benne?

- Még szép! Megadom a dicső halált, amire vársz. - Az ork egyből elővette a fegyvereit, de Marshal csak az egyik ujját tartotta fel, hogy várjon még.

- Öhm… egy reggeli idejéig lehetne várni? Tegnap óta nem ettünk semmit sem.

A fogadóban az úton, szerencsére nem voltak sokan, így hamar ki lettek szolgálva, Thrys lazacot evett, sült krumplival, Marshal és az ork sertést, kenyérrel és egy kis borral.

- És, - Marshal teli szájjal beszélt. - hogy akarod? Levágjam a fejed, szúrjalak gyomron vagy…

- Amíg dicső halált kapok, teljesen mindegy.

- Akkor legyen meglepetés. - Marshal és az ork befejezte az evést. - Mindjárt kezdhetjük, - Felállt. - csak még sz*rok egyet. - Azzal kiment a fogadóból, otthagyva az orkot Thrys-el.

- Miért akarsz meghalni? - Kérdezte Thrys, mire az ork válaszolt neki.

- Elérkezett az időm. Már öreg vagyok, öreg vagyok hogy klánvezér legyek, hogy feleségem legyen és nem lenne igazságos, hogy gyermekeim legyenek ebben a korban. Meg kell halnom. Malacath azt mondta, itt megtalálom a dicső halált. Szóval, addig maradok itt, amíg el nem jön. Csak remélem, hogy jó halált kapok a barátodtól.

- De még nem tűnsz olyan öregnek. Elég nagy harcosnak tűnsz, hiszen, még Marshalt is sikerült megijesztened.

- Valóban. Az embernek akkor kéne meghalnia, amíg még jó valamire. Mi orkok nem vagyunk olyanok mint az emberek vagy az elfek, akik meg öregszenek, elgyengülnek és már nem jók semmire. Nem halunk meg nyomorultul az ágyunkban, betegségben.

- Oh, - Thrys egyértelműen látta, hogy semmi értelme lebeszélni. - értem. Akkor jó, hogy biztosan tudod, mit akar az istened és bizonyítékod is van rá. - Az ork zavartan nézett az elfre.

- Hogy érted?

- Hát, a mi délen, nem tudjuk, hogy a 8 pontosan mit vár el tőlünk. Nem tudjuk az akaratukat és nem tudjuk, hova kerülünk, miután meghalunk. Jó hogy az istened nyíltan megmondja, mit akar tőled és biztosan tudod, hova fogsz kerülni.

- Hogy… biztosan tudom-e? - Megrémült és elkezdte szaporán venni a levegőt, mint aki már nem is olyan biztos a dolgába. - Tudnom kéne?

- Mert… - Thrys számára is egyértelmű volt. - ha nem mondta meg… honnan tudod, hogy az tényleg egy látomás volt és nem csak egy álom? Biztosan az istened küldte? - Az ork még mindig rémült volt és elgondolkodott. - Nem… tudod biztosan?

Marshal visszatért és felkészült a csatára.

- Na, kezdhetjük is! Csak menjünk ki, ne törjünk össze semmit se. - Az ork csendben felállt, de nem mozdult. - Jössz?

- Menekülj! - Javasolta Thrys, mire az ork elrohant Marshal mellett és az életéért kezdett futni.

- Most mi van?! - Marshal kissé összezavarodott.

- ÉLNI AKAROK! - Az ork menekült, de megbotlott, belebukfencezett a folyóba, aminek a sodrása, ha nem is volt olyan erős, de a nehéz páncélja miatt teljesen lemerült az aljára és nem bírt feljönni.

Próbált kalimpálni, de hiába, úszni sem tudott, a páncélja miatt egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt és egyre csak fogyott a levegője.

Néhány perc elteltével, teljesen megfulladt és a folyó mélyén ragadt.

- Hát ez volt minden, csak nem dicső halál. - Marshal csak megvonva a vállát, ennyit mondott.

Az ég, egy rövid időre elkezdett beborulni és egy félelmetes, démoni hangot lehetett hallani.

- Elbuktál! A halálod korántsem volt dicsőséges! Ezért a lelked a haragom, örök tüzében fog égni! - Egyértelműen Malacath hangja volt.

- Hogy tehetted ezt velem! - A folyó felett látni lehetett az ork, fehér, átlátszó szellemét. Egy dimenzió kapu nyílt mögötte, ahonnan egy halom, hosszú, fekete kéz nyúlt ki érte, amik megragadták és elkezdték húzni befelé. - Eltérítettél! - Kiabált Thrys-nek, teljes haragjával, miközben a kezek egyre beljebb és beljebb húzták. - Remélem fájdalmasan fogsz megdögleni, k*rva! - Már teljesen behúzták az egész testét, de még hallani lehetett a fájdalmas kiáltását, ahogy Oblivion tüze égeti. - EZÉRT MEGÖLLEK! - A kapu bezáródott és az ég is kiderült, mintha mi sem történt volna.

- De… - Ez az egész, garantálta Thrys depresszióját a mai napra. - Azt mondta, nem tudja biztosra! Az előbb az istene beszélt!

- Nézd a jó oldalát, legalább már nem kételkedik.

- Ez nem vígasztal! - Marshal Thrys vállára tette a kezét.

- Thrys, figyelj… - Thrys most rettenetesen érezte magát, az az ork most az örökkévalóságig fog szenvedni miatta. - feltűnt, hogy nem etted meg a krumplid. - Marshal csak a hasát simogatta. - Még bírnék enni. Szóval, ha neked nem kell…

- A tiéd! - Thrys-nek teljesen elment az étvágya.

Miután Marshal végzett, kifizetett mindent, Thrys-el együtt felszálltak Ark-ra, aki eddig az erdőben kóborolva legelt és elvágtattak Ivarfalvára, ahol fel lehet jutni a Szürkeszakállúakhoz.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.