Halo, megérkezett a következő rész. Kellemes olvasást kívánok.

A Világ Torka, így hívták Égkoszorú legmagasabb hegyének a csúcsát. Marshalt a Szürkeszakállúak mestere, Phaarthurnax hívatta magához. Senki, még a négy remete sem tudta, mit akarhat tőle, de sürgették, hogy minél előbb találkozzon vele.

Csak azért, hogy felmehessen a hegy tetejére, a templomból felfelé vezető úton lévő szélvihar alább hagyott és egy ösvényt fedett fel előtte, ami a hegy tetejére vezetett.

Marshal minden egyes lépés után egyre nyugtalanabb lett, de nem tudta miért. Hiszen, valószínűleg, csak egy rozzant vénember várja odafent, ő meg egy hatalmas harcos, aki varázstudás hiányában, már rengeteg mágust ölt meg.

Órákig ment felfelé, mire elérte a hegycsúcsot. Hatalmas hóvihar volt és az orráig sem látott, de alig pár méterre magától, egy alakot látott meg közeledni felé. Marshal a kardja markolatára helyezte a kezét, az idegen közelebb ért hozzá és már kitudta venni, hogy egy férfi volt az.

Ugyanolyan magas volt mint Marshal, a lépései fáradtak és remény veszettek voltak. Marshalhoz hasonlóan, fekete, ében vértet viselt, de megviselt volt, sérült, rozoga, az egyik vállvértje hiányzott, a mellvértje horpadt volt, karcos, több helyen foltozott és újra kovácsolt volt, mint aki részt vett egy háborúban.

A sisakja sem volt jobb állapotban, de elég volt, hogy eltakarja az arcát, azonban, a hosszú, mellkasáig érő szakállát nem tudta elrejteni.

- Te vagy Phaarthurnax? - Kérdezte Marshal, az idegen nem válaszolt, csak biccentett egyet, hogy nézzen fel.

Marshal megtette, mire egy árnyat vélt észrevenni repülni a levegőben, nem tudta kivenni, mi is az, de a szárnyak csapkodása rettentően ismerős volt a számára. Egy sárkány volt.

Gyorsan előhúzta a kardját, de nem tudott csinálni semmit se, mert elkezdett homályosodni előtte a világ, elvesztette az egyensúly érzékét és összeesett. Utolsó erejével, még felnézett és az ismeretlen férfi felé állt, valamit tartott a kezében, valami vörös fényt.

Ez volt az utolsó dolog amit látott, mielőtt elájult volna. Csak egy szót hallott.

Dovah Niirah

Lejönni sokkal egyszerűbb volt a hegyről mint felmenni. Mire Thrys leért már teljesen besötétedett és teljesen elfáradt. Sajnos nem volt pénze hogy szobát béreljen a fogadóba, minden Marshalnál maradt, ezért a közeli erdőben volt kénytelen tábortüzet rakni, ebben gyakorlott volt.

Égkoszorú ezen része nem volt olyan könyörtelenül hideg, mint a Jerall hegység környékén, de még így is, a szél süvített, a fák levelei zörögtek és az éjszakai hűvös levegő megtelt az esti vadon zajaival. Thrys Kicsit ideges volt, jó ideje nem volt egyedül a vadonban, mindig Marshallal töltötte az estéket. Időnként rendkívül idegesítő tudott lenni, de most mintha hiányozna neki.

Habár a folyó mentén rengeteg uszadék fát talált, még ő is tudta, túl vizesek a tűzgyújtásra, ezért a dombokra kellett felmásznia, szárazabb faágakért. Végre, elegendő fát gyűjtött, hogy sikerüljön tüzet gyújtania. Ironikus módon, Thrys, nemes elf létére, sosem tudott varázsolni, az a hír járja, az altmerek a legjobb mágiahasználók Tamriel szerte, de Thrys teljesen tehetségtelen volt benne. Tanulni is csak nehezen tanult, mindig elszökött az otthonából és sokszor előfordult hogy az erdőkben töltött több hetet, sőt még hónapokat is. Mivel bármi öröklésében a legutolsó, nem is nagyon foglalkoztak vele, hiszen mind kinézetre, mind viselkedésben, teljesen különbözött a testvéreitől.

Amikor otthon volt, a családja kúriájában, bezárva érezte magát, fogolyként és kívülállóként, mint aki nem oda tartozik. Mindig megmondták mit csináljon, hogyan csinálja, mikor csinálja és miért csinálja. Ha még sokáig kellett volna maradnia, biztosan megőrült volna. A vadonban mindig jobban érezte magát és amióta Égkoszorúba jött, szabadabbnak érezte magát mint eddig valaha.

A folyóból sikerült fognia, a puszta kezével két lazacot amiket a tábortűznél sütött meg, eszébe jutott és jót derült rajta, hogy a nővérei biztosan undorodva és sikoltozva futnának előle. Még a nagybátyjától tanulta, ő afféle világjáró, háborús veterán és igazságosztó. Ő tanított meg szinte minden Thrys számára, amit csak tud, gyakran gondol rá, ő volt azon kevesek egyike, aki kedves volt vele.

Már egy hét telt el, amióta a Szürkeszakállúak elkezdték a Sárkányszülött kiképzését, rengeteg hatalomszót tanult és már csak egy próba hiányzik, hogy elismerjék igazi sárkányszülöttnek.

Égkoszorú távolabbi sarkában lévő ősi kriptába küldték, Ustengrav-ba, hogy szerezzen meg egy szent ereklyét, Szélhívó Jürgen kürtjét. Ezzel bizonyíthatja a Sárkányszülött valóját.

Megnézte a Marshaltól kapott térképet és látta, hogy Ustengrav nagyon messze van. Egy egész nap mire eléri, ezért amint befejezte a vacsoráját, lefeküdt a tűz mellé.

Habár egy kissé hűvös volt és nem volt vele senki sem, nem fázott és nem érezte magát magányosnak. Érezte, a következő nap új kalandokat és izgalmakat tartogat a számára.

A reggel hamarabb eljött mint azt ő gondolta volna, a tüzéből, amit oly nehezen sikerült összeraknia, nem maradt más, mint egy kupac füstölgő hamu. Amint felállt, kellemesen kinyújtóztatta a tagjait, amik itt-ott, némi roppanással jelezték elégedettségüket.

Leporolta az oldalára tapadt földet, felcsatolta a páncélját és a kardjait, hogy elinduljon Ustengrav felé.

Ahogy haladt az úton, egy ismerős jószágot látott meg. Ark-ot, Marshal csataménjét ahogy a folyóból ivott. Kellemesen elmosolyodott, remélve, hogy nem kell gyalogolnia, fél Égkoszorún keresztül.

Megközelítette a kancát, de az tudomást sem vett róla, kicsit mintha megtorpant volna, de arra gondolt, Marshal nem fog megharagudni, ha elviszi a lovát.

Amikor megragadta Ark nyergét, az dühösen vette tudomásul, hogy mit is akar, oldalra lépett.

- Mi a…? - Thrys döbbenten vette tudomásul, hogy a ló nem akarja, hogy ráüljön. - Most mi bajod? - Kérdezte, mintha Ark tudna válaszolni. Megpróbált még egyszer ráülni, de Ark ismét oldalra lépett és dühösen fújt egyet az elf lányra, jelezve, hogyha újra megpróbálja, nem áll jót magáért. - Elviszel Ustengrav-ba, tetszik vagy sem! - Thrys határozottan utasította és egy darabig farkasszemet nézett Ark-al.

Ark megpróbálta legázolni, de Thrys kitért előle és megpróbált felugrani rá, de csak a nyakába kapaszkodva próbálta meg feltenni az egyik lábát, mire a kanca ugrott egyet, ezzel ledobva magáról Thrys-t, aki fájdalmas földet érésben részesült. A ló megpróbálta agyontaposni, de az elf gyorsan oldalra gurult, ezzel tisztes távolságra kerülve az igencsak veszélyes paripától.

Thrys emlékezett, Marshal történetére, hogyan is szerezte Ark-ot, tudta, hogy egy nagyon okos ló, aki egyértelműen, nem tűr meg más lovast, valószínűleg, csak Marshalt. Elmosolyodott, mert ez egy jó kihívás a számára.

Közelebb lépett Ark-hoz, aki tudomásul vette, hogy a kihívója nem adja fel, dühösen fújt egyet és a jobb első patájával a földet kaparta, jelezve, hogy támadásra készül és nekirontott Thrys-nek. Thrys látva, hogy Ark ugyanazzal próbálkozik mint az előbb, magabiztosan elmosolyodott és ugyanúgy, oldalra ugorva próbált meg a hátára kerülni. Legnagyobb meglepetésére, Ark pontosan erre számított, olyan gyorsan váltott irányt, hogy Thrys-nek reagálni sem volt ideje, de már teljesen új értelmet nyert a számára, „Mint a lórúgás" mondás. Ha nem viselt volna mellvértet, biztos betört volna a szegycsontja, így csak a páncélja horpadt be.

Másodszor is a földön találta magát, de nem adta fel. Elhatározta, hogy Ark hátán megy Ustengrav-ba, így meg kell ülnie Ark-ot. Ismer egy kiáltást, amit Arngeir csak Kyne békéjének hív, ezzel megszelídíthetné Ark-ot, de ehhez nem semmi kedve nem volt. A saját erejével akarja kivívni a tiszteletét, nem varázslattal. Egy másik kiáltást használt.

- TIID KLO UL - Hirtelen minden lelassult, Thrys egyből Ark mellé rohant és olyan gyorsan ült fel a hátára, hogy a kancának reagálni sem volt ideje és teljes erejével ragadta meg a nyerget. - Na, a hátadon vagyok! - Thrys kissé megdöbbenve vette tudomásul, hogy Ark nem nagyon próbálkozik a ledobásával. - Most mi van? - Látta, hogy Ark dühösen nézett vissza rá, mint akit tisztességtelen, aljas eszközzel győztek le. - Értem. Marshal is varázslat nélkül ült meg. - Thrys, mintha értette volna, mit akar mondani, leszállt Ark hátáról. - Akkor kiáltás nélk… - Be sem tudta fejezni, Ark első patája az arcát találta el és a földre esett.

Ark mintha nevetett volna, „Egy ilyen ostoba trükknek is bedőlsz?! Egy ló lóvá tett téged!", Thrys nem tudta, vajon ezek Marshal szavai lennének, vagy Ark akarja ezt mondani. Felállt, a jobb kezét a szemére rakta, ami belilult és feldagadt.

- Tudod mit? Csak ezért, kiáltás nélkül foglak megülni! - Thrys teljesen elhatározott volt.

Ark mintha elkezdte volna élvezni a dolgot, megfordult és futni kezdett Thrys elől, aki egyből követte, de szinte érezte, hogy Ark folyamatosan azt sugallja felé, „Gyere és kapj el!". Nem is kellett több, az elf utána rohant, de veszett ügy volt, Ark olyan gyors volt, hogy esélye sem volt utolérni. A kanca beleugrott a folyóba és kényelmesen sétálni kezdett benne.

A víz elég sekélynek tűnt, hogy Ark lábai leérjenek az aljára, de csak lassan tudott sétálni. Thrys kapott az alkalmon, beérte és gyorsan utána ugrott. Sajnos, Ark megint csőbe húzta, a víz sokkal mélyebb volt, Ark valójában úszott rajta és Thrys, a páncéljának köszönhetően, lemerült az aljára.

Ark remélte, hogy ezzel a trükkel, végre lerázhatja az elf lányt és kimászott a folyó túloldalára, majd lerázta magáról a vizet.

Thrys lemerült a folyó aljára, érezte, hogy nem maradt sok levegője, de kitartott és mászni kezdett a folyó fenéken, négykézláb. A tüdeje majd szétrobbant, bármit megtett volna, hogy levegővel töltse meg őket, de tudta, hogy ezt nem lehet és már az ájulás környékezte. Erős volt és kitartott, egészen, amíg ki nem mászott a folyó túloldalán.

Amint kidugta a fejét, gyorsan levegőért kapkodott és muszáj volt megállnia pihenni, hogy a szervezete megnyugodhasson.

Felnézett és alig néhány méterre látta Ark-ot, aki kissé meglepetten, de büszkén állt előtte.

- Ez még egyszer, nem fog összejönni. - Thrys vigyorgott, mint aki egy ravasz csapdából menekült volna meg. Felállt, de kissé szédelegve. - Ha bele halok is, de megüllek! - Közelebb ment Ark-hoz, aki meglepetésére, nem próbált meg elfutni. Lenyűgözte Thrys eltökéltsége és kitartása annyira, hogy esélyt adjon neki.

Thrys egy újabb csapdát gyanítva, lassan közelítette meg Ark-ot és a ló minden rezzenését figyelte, nehogy megint becsapja. Ark nem próbálkozott semmivel, amíg Thrys fel nem ült rá és megragadta a kantárját.

Ark abban a pillanatban, mindent megtett, hogy lerázza az utasát. Thrys erősen kapaszkodott, de a ló olyan gyorsan és erősen ugrált, előre, hátra, jobbra és balra, hogy mindent bele kellett adnia, hogy a hátán maradhasson. Ark egy szempillantás alatt, fékezett egy erőset, amitől Thrys nagyon előrehajolt és abban a pillanatban, lefejelte az elfet.

Thrys érezte, hogy az orra elkezdett vérezni, elengedte a kantárt, hogy elállítsa a vérzést, de Ark csak erre várt, majd ugrott egyet, amitől Thrys hátra esve, lebukfencezett róla és ismét a földön találta magát. Kétségbeesetten megmarkolta Ark farkát és húzni kezdte, de Ark a patájával rátaposott Thrys kezére, ami garantáltan ripityára tört volna, ha nem viselt volna páncélkesztyűt, de így is borzasztó fájdalmat okozott neki és elengedte a farkát.

Thrys erősen belemarkolt a földbe, megpróbált felállni, de csak térdelni tudott. Elővette az egyik kardját, a földbe szúrta és annak a segítségével állt fel, majd visszarakta a hüvelybe.

Így ment ez egész nap. Thrys vagy százszor ült fel Ark hátára és Ark százszor dobta le magáról és nem szerzett semmit, csak sebeket, horzsolásokat, zúzódásokat, karcolásokat és egy kis agyrázkódást.

Szerencsére, estére volt annyi ereje, hogy a egy kezdetleges kis tábortüzet rakjon és egy kiáltással meggyújthassa azt, de amint a lángok égtek, egyszerűen összeesett. Minden ereje elhagyta és csak merev, bamba nézéssel bámulta a tiszta, csillagos égboltot és a két holdat, Masser-t és Secunda-t.

Az egész teste úgy sajgott, hogy képtelen volt megmozdulni, mind a kimerültségtől, mind a sérüléseitől. A feje teljesen üres volt, még gondolkodni sem maradt ereje, csak mereven bámulta az eget.

A páncélja tele volt horpadásokkal, föld, sár és fűfoltokkal, de nem csatolta le, mert nem volt hozzá semmi ereje. Egyszerűen elnyomta az álom, olyan mélyen és intenzíven aludt, mint eddig még soha.

Aznap éjjel, egy különös álmot látott. Valamilyen másik testben, egy hatalmas, erős testben. Képes volt repülni, érezni a szeleket, oldalra nézett és mindkét oldalán, egy-egy hatalmas, vörös, szarvas szárnyat látott. Egy hatalmas, vörös sárkány testében volt. Tüzet látott maga előtt, látta, hogy emberek égnek benne. Fogalma sem volt róla kik, csak azt, hogy valahonnan ismeri őket.

A barátai, de sosem látta az arcukat, különös módon, csak a szemeik színeit tudta megjegyezni. Egy pár vöröses barna, ami rémült volt, egy zöld, ami inkább közönyös, egy lila ami üres és halott, egy barna, ami csalódott, egy sárga, ami dühös volt, de mind között, egy vörös, ami átszúrta őt, ami bosszút esküdött ellene.

Mielőtt közelebb mehetett volna a tűzhöz, egy ismerős kiáltást hallott maga mögül. Egy másik sárkány volt. Amíg ő egy vörös sárkány volt, ez a sárkány fekete volt, mint az éjszaka, a szemei vörösek és rosszindulatúak.

A fekete sárkány tüzet kezdett okádni, de lila, baljóslatú tüzet. A vörös védekezésre kényszerült, egy hatalmas ugrással kitért a lila tűz elől és máris a levegőben találta magát. A fekete nem szállt fel, csak megfordult, mert a vörös pont mögé akart leszállni.

A két sárkány szemtől szembe találta magát és a vörös elkezdett tüzet okádni. Erőteljes, narancs színű tűz tört elő a torkából, ugyanolyan, ami a barátait is elégette. A fekete kényszerült védekezésre, de ő is a saját tüzével védekezett, a sötét, lila tüzével.

Amint a két láng összeért, Thrys felriadt az álmából és kellemetlenül vette észre, hogy már reggel van, a nap az ég tetején volt, ami annyit jelentett, hogy átaludta a fél napot. Nem csoda, hogy nem ébredt fel, hiszen borzasztóan kimerült az előző nap.

Még mindig sajgott az egész teste az izomláztól és a zúzódásoktól, de felállt és bicegve körbenézett, Ark-ot keresve. Nem kellett sokat vesződnie a kereséssel, mert Ark a közeli erdőben legelészett és kíváncsian nézett az elfre, mintha azt akarta volna mondani, „Na, nem volt elég a tegnapi?". Thrys keresztbe tette a karjait és állta a ló nézését.

Ark csak egyetértően biccentett egyet, mire elfordult, jelezve, Thrys-nek, hogy szálljon fel.

- Jobb ha felkészülsz, Ark, mert… - Be sem fejezhette, mert Ark, akárcsak tegnap, őrült módon próbálta lerázni magáról Thrys-t.

Ezúttal nem hagyta magát olyan könnyen lerázni, erősebben kapaszkodott, mint valaha. Előre hajolt, hogy szinte már feküdjön Ark-on, átkarolva a nyakát, meggátolva, hogy lefejelje, a lábait olyan erősen szorította össze, hogy egy vihar se tudná lesöpörni Ark-ról.

Ark állta a sarat és már 101-edszer kezdett bele Thrys ledobásába. Különös volt, hiszen Thrys eddigi legjobb ideje 10 perc volt, de már 30 perce bírta, nem hagyta magát ledobni. Ark dühösen fújt egyet, jelezve, hogy borzasztóan ideges. A két hátsó lábára állva próbálta meg lerázni Thrys-t, de ő kitartott és tovább kapaszkodott.

Ezt háromszor ismételte meg, de Thrys továbbra is a hátán maradt. Ark nem adta fel, őrülten gyors vágtába kezdett, be a sűrű erdőbe, pont úgy, hogy Thrys lefejeljen egy halom faágat. Thrys arca, ha tele is lett karcolásokkal, foltokkal és érezte, hogy egy púp nőtt a fejére, akkor sem esett le Ark-ról. Még akkor sem, amikor Ark hirtelen fékezett egyet, amitől Thrys előre hajolt, majd Ark megpróbálta ismét lefejelni, de Thrys már számított erre és egyik kezével elengedve a kantárt, kivédte Ark fejelését.

Hosszú órákig, ismét napestig tartott, de Thrys többet nem esett le. Már éjszaka volt, Ark kezdett lassulni és lihegni, de ugyanúgy Thrys is, annyi különbséggel, hogy ő csak diadalmasan mosolygott, mert tudta, csak idő kérdése, mire Ark kifogy a szuszból.

- Mi a baj, Ark?! - Lihegte Thrys, mosolyogva. - Kezdesz fáradni?!

Ark ezt egyértelműen sértésnek véve, egy utolsó, kétségbeesett próbálkozást tett, hogy lerázza az utasát. Kiértek egy magas, meredek domboldalra és Ark, a saját testiépségét kockáztatva, egyszerűen oldalra vetődve, lebukfencezett rajta. Párszor majdnem eltört a nyaka vagy valamelyik lába, de épségben leért a domb aljára és felállt, de menni már nem bírt. A lábai remegtek és hangosan fújtatott.

- Csak ennyi? - Thrys sem volt jobb bőrben, ömlött róla a verejték, a haja úgy átázott, mintha nyakon öntötték volna egy vödör vízzel. - Még… mindig… rajtad… - Thrys eleresztette a kantárt és a karjai ernyedten estek le, ő pedig előre dőlt, Ark-ra. - vagyok. - Ennyit mondott, mielőtt végleg összeesett volna, de Ark vigyázott, nehogy leessen.

Thrys talán nem volt a legeszesebb a fajtársai között és nem nagyon gondolja át a tettei következményeit, de elég erős és kitartó volt, hogy betörje Ark-ot annyira, hogy bármikor lovagolhasson rajta. Kevesen mondhatják ezt el.

Thrys-t ugyanúgy mint tegnap este, holtfáradtan nyomta el az álom és semmi sem tudta volna felébreszteni. Annyi különbséggel, hogy ezúttal büszke volt magára és Ark mellette töltötte az éjszakát, melegítette, nehogy halálra fagyjon, tűz hiányában.

Nehéz egy hatalmas ásítást eresztett magából, miután Cedric-el kiértek Magányvára utcáira, mindketten teljes páncélban és vörös köpenyben.

- Miért kellett ilyenkor felkelnünk? - Nehéz fáradtan dörzsölte ki a kora reggeli álmosságot a zöld szemeiből.

- Mert Sam azt mondta, küldetése van nekünk. - Cedric, akinek a vörösesbarna szemei éberek voltak és kalandra kész, magyarázta a kövér barátjának.

- Olyan jó, hogy Sam elég bátornak tart, hogy veletek menjek! - Gared kék szemei izgatottak voltak és már alig várták, hogy bizonyíthasson. Gared, ugyan még nem kapott vörös köpenyt, mert még túl kicsi volt a teste, de ez nem bátortalanította el.

- De miért kell ilyen korán kelnünk? - Nehéz ismét ásított egyet.

- Korán? Délután 3 óra van. - Gared értetlenül nézett, a felelősség és kötelességtudat legkisebb hiányát sem tanúsító felnőttre, majd a hamarosan lemenőben lévő napra.

- Olyan korán van?! - Nehéz teljesen őszintén felháborodott. - Ez a nő nem normális, hogy ilyenkor kirángatja az embert, ráadásul a legszebb álmából!

- A legszebb álom, hogy a hazánkat szolgálhatjuk! - Cedric sokkal lelkesebb volt mint Nehéz.

Nem sok idő kellett, mire a csapat következő tagja is megjelent.

- Szervusztok, drágáim! - Sammy volt az, Sam iker bátyja, de mindhárman ledöbbentek a látványától és csak az állukat keresték. - Sam nemsokára megérkezik, épp a Jarl intézőjével beszéli meg a részleteket.

- Sammy… - Cedric alig bírt megszólalni.

- Mi az? - A lila szemű férfi kíváncsian nézett az alacsony bretonra.

- Hát… - Nehéz sem tudta, hogyan öntse szavakba, Sammy kinézetét.

- Valami baj van? - Sammy kicsit aggódott.

- Gared, segítenél? - Cedric a gyermekhez fordult.

- Miért rózsaszín a páncélod? - Gared csak nevetve kérdezte, mire Sammy megdöbbent.

- Miről beszélsz?! Rózsaszín?! - És tényleg, Sammy vörösesbarna bőrvértje mellett, a vörös vászon részek helyett, rózsaszín bársony volt, amiknek a lényege, hogy kényelmesebb legyen viselni a vértet, valamint a Birodalom színét is tükrözte. Még a köpenye is rózsaszín volt, ezüst szegéllyel és a mellkasára egy rózsaszín virág volt illesztve.

- Igen. - Cedric is kimondta. - Rózsaszín. Köszi, Gared.

- Dehogy rózsaszín! - Sammy próbálta védeni a férfi becsületét, hiába. - Ez inkább… - Próbálta keresni a megfelelő szót. - világos piros.

- Cimbora, - Nehéz, ha nem szokása, de egyetértett a többiekkel. - én megismerem a rózsaszínt és ez az.

- Színvakok vagytok, mind! Miért adtak volna nekem rózsaszín páncélt? - Nehéz alig bírta visszafojtani a röhögést.

- Ne kérdezz és én nem válaszolok! - Mielőtt Sammy visszavághatott volna, egy erős, női hang szakította félbe.

- Jól van, látom mind itt vagytok és… - Sam volt az és végignézett a bátyja rózsaszín öltözetén és alig bírta ki nevetés nélkül. - látom, van egy új lány a csapatban!

- Sam, legalább te ne legyél színvak! Ez nem rózsaszín, hanem világos piros!

- Menj és játssz a babáddal, hercegnő! - Nehéz tovább folytatta a gúnyolódást, mire Sammy csak lefáradtan nézett rá. - Remélem, nem most fog megjönni a vérzésed! - Nehézen kívül már senki sem nevetett és mindenki túlzásnak tartotta a vicceit. - Miért nem szoknyát és fűzőt vettél fel, az tökéletesen illene hozzád! Áu! - Sam gyomron vágta, hogy ne gúnyolja tovább a bátyját.

- Ennyi elég lesz! - Sam Nehézre vetett szigorú tekintete átváltott kedves, együtt érzőre, amivel a bátyjára nézett, aki csak némán megköszönte, hogy segített neki.

- Legalább, - Nehéz a gyomrát fájlalva, Sam-re nézett. - elárulnád, miért kellett ilyen korán felkelnünk és páncélt öltenünk?!

- Korán? - Sam zavartan nézett a kövér katonára. - Délután 3 óra van.

- Mindenkinek más, mikor van korán. - Nehéz egyáltalán nem szégyellte magát, mert délután 6 előtt neki minden korán van. Általában 2-3 órát van ébren, azt többnyire evéssel, ivással és panaszkodással tölti, majd este 9-10 körül elalszik és kezdődik elölről. Sam csak megforgatta a lila szemeit.

- A lényegre térve, a Jarl intézője szerint a Holdfenyves barlangban egy csapat vámpír húzta meg magát. A mi feladatunk, hogy végezzünk velük.

- Kérdés! - Cedric felemelte az egyik kezét.

- Mi az?

- Mennyien vannak?

- Hát, - Sam megvonta a vállát. - néhányan.

- Pontosan!? - Cedric komolyan ráállt.

- Nem tudom, egy csapatnyi.

- Most néhány, vagy egy csapatnyi?!

- Mit izgat az?

- „Mit izgat"?! Pontosan szeretném tudni, hány ellenféllel kell szembe néznem és nem ész nélkül a halálba rohanni! - Sam egy darabig csak pislogott a nyeszlett kis bretonra.

- 6-an. Talán hatan vannak.

- „Talán"?! „Hatan"?! Az eggyel több, mint amennyien mi vagyunk és még csak biztosra sem tudod!

- Nyugodj már le, - Sam szigorúan nézett rá. - minden rendben lesz!

- Hogy lehetnék nyugodt?! Egy öngyilkos küldetésre akarsz minket kényszeríteni! Örülhetsz, ha nem mondalak meg a tisztikarnak!

- Igen, semmi kedvünk veled menni! - Nehéz, csak utólag, ugyan, de csatlakozott a barátjához és ellentmondott Samnek.

- Te nem mondasz semmit sem a tisztikarnak, - Cedric-re elég volt csúnyán néznie és máris összecsinálta magát. - és te, - Most Nehézre nézett csúnyán, de ő állta a nézését. - hagyd abba a nyavajgást!

- Mert, mi lesz? Megütsz? - Nehéz csak szkeptikusan megvonta a vállát, mire Sam csak dobbantott egyet a csizmájával és felemelte az egyik öklét. - Áh! Az arcomat ne! - Nehéz és Cedric egymást ölelgetve próbáltak menedéket keresni Sam elől.

- Valakinek egyéb kifogása?! - Sam a bátyjára és Gared-re nézett.

- Én benne vagyok! - Gared lelkesedése letörhetetlen volt.

- Az egyetlen, amit bánok, - Sammy kevésbé volt lelkes, de kiállt a húga mellett. - hogy az új, világos piros vértem össze fog koszolódni.

- Sammy, - Nehéz még utólag hozzátette. - tudom, hogy a nem létező férfiasságodat próbálod védeni, de a rózsaszínt egyszerűbb kimondani.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.