Halo, elérkezett a következő rész. Kellemes olvasást kívánok. A következő számot hallgattam: (1) Hine Ani Ba - Here I come
Falkreath erdeje mint mindig, most is sötét volt, árnyas és tökéletesen alkalmas hogy egy, az árnyas ligetekben megbújó és sötétségben settenkedő, fiatal, orgyilkos lány észrevétlenül tudjon osonni.
Elyna, a 17 éves sötét elf lány aki csak a gyilkolás művészetét tanulja kisded kora óta, már három éve vadászik egy bizonyos célpontra hogy a legszörnyűbb módon megkínozza és végezzen azzal a szörnyeteggel aki megölte az apját, az egyetlen embert akit valaha is szeretett. Három éven át a bosszúvágy fűtötte az égkoszorúi fagyos éjszakákon, a harag táplálta amikor már hetek óta egy falatot sem evett és a gyűlölet tartotta éberen, minden éjszaka, amikor nem tudott aludni anélkül hogy ne kelljen látnia az apja gyilkosának az arcát az álmaiban.
Elég egyértelmű, hogy aki három éve él ennyi ideje Égkoszorú vad és veszélyes földjein, egyértelműen, veszedelmes és garantáltan őrült.
Egy régi és rongyos fekete bőrvért volt rajta, amin rengeteg folt és szakadást lehetett látni aminek a csuklyáját mindig magán hordta, eltakarva a rövid, éjfekete haját és az arca nagy részét. Az egyik régi, kopott csizmája talpán egy lyukon szivárgott be a friss, harmatos fűszálakon ragadt harmat, de ez egyáltalán nem érdekelte, tudta hogy a célpontja a közelben van és vagy megöli vagy meghal.
A ruhája egyik ujjában, a vértje mellkasában lévő zsebében és a szakadt csizmájában egy-egy kiélezett, fekete ében tőrt rejtett el, mindegyiket egy erős bénító méreggel kente be hogyha valaha is találkozzon a célpontjával, esélyt se kapjon a menekülésre. A hátára, egy régi, ócska tegez volt illesztve amiben több tucat fekete ében nyílvesszőt tartott és egy szintén fekete ében íj. A bal kisujján egy rendkívül ritka, narancsszínű gyűrű volt amiben egy tengerkék drágakő volt beágyazva és "Kintyra" volt ráírva.
Napok óta nem aludt, nem mert. Évek óta olyan keveset alszik amennyit csak a teste megenged neki, a vörös szemeiben több helyen fekete erek jelentek meg és a szeme alatt pedig sötét foltok. A vértje alatt gyakorlatilag csontsovány volt, enni is csak ritkán evett, ha nem lenne kellő izomzata, a szél is elfújná.
Ahogy lopakodott, fáról-fára, bokorból-bokorba, tudta, hogy egyre közelebb kerül ahhoz a személyhez, akinek megölésére esküdött fel, "Amíg ő él, addig én nem halhatok meg.", mindig ezzel motiválta magát és ezt mormolta magában azokon a ritka alkalmakkor, amikor alvásra bírta magát.
Hirtelen az erdőben csata zaját hallotta. Gyorsabb tempóval, észrevétlenül a sötétben lopakodva közelítette meg. Árnyként rejtőzve egy bokorban az út mellett figyelte a csata eseményeit.
Nem útonállók voltak akik egy karavánon ütöttek rajta, hanem a birodalmi légió katonái akik egy csapat Viharköpenyes katonát csaltak tőrbe. Nagyon úgy tűnt, a támadók állnak nyerésre, több Viharköpenyest megöltek, súlyosan megsebesítettek és utána szintén megöltek.
Miután a vezetőjük, Viharköpenyes Ulfric rájött, hogy a csata elveszett, megadta magát, hogy az embereit mentse. A katonák, a vezetőjük, Tulius tábornok parancsára elfogták és megkötözték a lázadókat. Az egyik katona jelentést tett a tábornoknak a küldetésről amikor hirtelen egy fekete nyílvessző fúródott a hátába amitől azonnal meghalt, de a tábornok megmenekült.
Ráparancsolt az embereire hogy keressék meg azt aki leadta a lövést és néhány percen belül két alakot kötöztek meg és raktak fel a Viharköpenyes túlélőkhöz.
Az egyik egy nehéz, fémlemez páncélos altmer lány, vörös hajjal. Érdekes egy szerzet volt, a nemes elfek többsége a mágia művészetében volt járatos, amíg ez a lány a fegyverek és a harc nyelvén értett.
A másik jobban felkeltette a sötét elf lány figyelmét, a lány vörös szemei olyan tágra nyíltak mint két vérben forgó rubin, de fékezte az indulatait és továbbra is csendben lapult és szemügyre vette a hatalmas, tagbaszakadt, fekete ében páncélos nordot. Ő volt az a személy akire oly régóta vadászott.
Ő volt az, Marshal.
Elyna alaposan szemügyre vette és amint meglátta a dwemer címerpajzsot aminek a különleges képessége hogy semlegesít minden varázs támadást, semmi kétsége nem volt, "Ez Marshal!"
Az összes foglyot felrakták a rabszállító szekerekre és amint megbizonyosodtak hogy minden rendben van, néhány katona hátramaradt hogy elégesse a holtakat, a többiek, a tábornok vezetésével elindultak.
A sötét elf lány utánuk osont, néma árnyként követte őket, addig amíg meg nem látta az úti célt, Helgent. A katonák beszélgetéséből, már amennyit hallott, megtudta hogy ott fogják kivégezni őket, "Marshal meg fog halni, anélkül, hogy bármit is tennem kéne.", gondolta magában. Szinte túl szép volt hogy igaz legyen.
Látta a falakon lévő őröket és rögtön látta, ott nem tud észrevétlenül beosonni, ezért rögtönöznie kellett. Látnia kellett, ahogy Marshal meghal, a saját szemével. Gyorsan ahhoz a szekérhez lopózott amelyiken Marshal is utazott, majd egy szempillantás alatt beugrott alá és fejjel lefelé megkapaszkodott az aljában, a lábát beakasztotta az egyik fémtartó alá és így sikerült észrevétlenül bejutnia Helgenbe.
Potyautasként utazott és hallgatta ahogy a foglyok beszélgetnek.
- Melyik faluból származol, lótolvaj? – Egy hang, kérdezte, a szekér aljába kapaszkodott dunmer lány nem hallotta tisztán, minden erejével tartania kellett a testét, nehogy leessen. Minden kis zökkenő azzal fenyegetett hogy az egyik keze véletlenül megcsúszik vagy az egyik lába esik ki a tartásból. De kitartott, erős volt és a bosszúvágy adta az erejét.
- Miért érdekel? – Egy másik, rémültebb hang kérdezte.
- Egy nord utolsó gondolatai mindig az otthonáról szólnak. – Válaszolta az előző hang.
- Rorikfalva. Rorikfalváról jöttem. – Átlépték a falu kapuját és Elynának innentől nem volt visszaút, "Mindjárt vége.".
Végignézett a faluban, már amennyit csak látott és nem csak a birodalmi légiósokat látta, hanem a Thalmor katonáit is, "Apám mindig figyelmeztetett hogy tartsam távol magam a Thalmoroktól.". Amíg a tábornok a Thalmor nagykövet asszonnyal beszélgetett, a rabszállítók megérkeztek. Végre, ki vehette a lábát a fémrúd mögül és elereszthette a szekeret hogy ne keljen fejjel lefelé látnia mindent, a legkisebb nesz nélkül figyelt és várt miközben óvatosan hogy senki se vegye észre, kinyújtóztatta a tagjait.
Elosont a fegyenceket felügyelő katonák mögött és nehézség nélkül elvegyült a kivégzésre összegyűlt tömegben.
Mindegyik szekérről leszálltak a rabok, a többség könnyű, kék páncélos nord katona volt, de az amelyiken Elyna utazott volt három különc, egy rongyos nord, egy altmer, szürke vértben és a célpontja, fekete páncélban.
- El kell mondanod nekik! Nem veletek vagyunk! Ez egy félreértés! – A rongyos nord könyörgött, de hiába.
- Csak sorakozzatok fel és ha halljátok a neveteket, sorakozzatok fel a bitónál! – Utasította a rabokat egy kemény, női hang, ami egy birodalmi tisztté volt. Mellette egy férfi katona, egy darab papírral és pennával állt mellette és elkezdte sorolni a neveket.
- Viharköpenyes Ulfric, Széltető Jarlja! – Ő nem jelentett semmit sem Elynának, nem figyelt arra a többi fogoly mit beszél. – Ralof, Folyamfenyvesből! – Ő sem érdekelte. – Lokir, Rorikfalváról! – A tolvaj kétségbeesetten próbált elmenekülni, de a birodalmi íjászok hamar végeztek vele, "Idióta.". Hamar folytatták a nevek sorolását.
- Marshal, Sodrásdból! – Minden erejével a fekete páncélos nordra szegezte a tekintetét aki alig van néhány lépésnyire tőle. Meg volt kötözve és fegyvertelen volt, legszívesebben odamenne és a hasába szúrná az egyik tőrét, aztán addig forgatná amíg úgy nem sikít mint egy kislány, majd amikor könyörögne a halálért, a lábától, a fejéig, lassan lenyúzná a bőrt a testéről, majd elégetné a varázs erejével és a koponyáját megtartaná trófeának.
Az elmélkedéséből, a távolból egy ismeretlen bestia üvöltése térítette vissza a valóságba.
- Mi volt ez? – Kérdezte az egyik birodalmi katona.
- Semmiség! Folytassátok! – Utasította a tábornok.
Elyna sem tudta mi adhatta ki azt a hangot az előbb, de tudta mit csinálhat Marshallal. Lassú kínhalált szánt neki, de rájött hogy az a legfontosabb hogy végig nézze a kivégzését.
- Én a helyében nem tettem volna. Ostoba bolond. – Marshal egy éppen kivégzett Viharköpenyes katona bolondságát szidta le, aki szó szerint a halálba rohant.
- Következő, az a nagyszájú fekete páncélos! – Marshal került sorra, Elyna minden izma megfeszült, a gyomra teljesen összeszűkült, "Itt a vége!", szinte alig bírt az izgatottságával. Ismét, ugyanannak a fenevadnak az üvöltését lehetett hallani amit pár perccel ezelőtt, de most közelebbről jött. – Azt mondtam a következő fogoly!
Az egyik katona megindította Marshalt, a sötét elf lány visszafojtotta a lélegzetét és a világ egyszerűen megszűnt létezni.
Amint a nord letette a fejét a hóhér bárdja alá és várta a halált. Elyna legszívesebben kiáltani akart volna, de olyan rég volt, hogy bárkivel is beszélt volna, hogy nem volt hangja. Egy hatalmas lökéshullám kizökkentette a koncentrációjától és a földre esett, akárcsak a legtöbb ember körülötte.
Megrázta a fejét hogy észhez térjen, felnézett és a kivégző hely mellett lévő tornyon egy hatalmas, fekete pikkelyes sárkány volt. Elynának a lélegzete is elállt a teremtménytől.
A sárkány egy hatalmas üvöltést hallatott magából majd ezután az égen koromfekete felhők jelentek meg és tűzgolyók kezdtek hullani az égből.
- A K*RVA ÉLETBE! – Az összes fogoly tökéletes szinkronban kiáltotta.
Elyna gyorsan észbe kapott és visszabújt a szekér alá, de nem sokáig, mert egy tűzgolyó eltalálta a rabszállítót és kigyulladt fölötte. Ha holtfáradt is volt, a reflexei akkor sem hagyták cserben és egy másodperccel a szekér összeomlása előtt, kiugrott alóla és az amellett lévő alá bújt.
A falu lakói jajveszékelve mentették az életüket amíg a birodalmi katonák egyszerre próbálták megvédeni őket és reménytelenül megölni a sárkányt. A Viharköpenyesek megragadták az alkalmat hogy kereket oldjanak és a saját életüket menthessék.
(1) A sötét elf lány látta hogy a célpontja is megmenekült és a többi lázadóval tartott, a másik toronyba ahol ideiglenes menedékre leltek a tűzeső elől.
Egy újabb tűzgolyó csapódott be és ezúttal nem volt másik fedél, ami alá behúzódhatna, ezért villámgyorsan kiugrott a mindjárt összeomló fedezéke alól és ide-oda cikázva kerülgette a tűzesőt, "Még van esélyem megölni Marshalt!". A toronynak, ahová a nord férfi behúzódott csak két lehetséges kijárata van, az egyik az ajtó amin bementek, a másik a tetején van és onnan csak a falu nyugati része felé vehetik az irányt, épületről épületre ugrálva, Elyna egyetlen lehetősége Marshal kivégzésére ha elé vág.
Gyorsan rohant, kerülgetve a menekülő falusiakat, a vesztésre álló birodalmiakat és a szökésben lévő Viharköpenyeseket. Senki sem törődött vele, hiszen mindenki a sárkánnyal vagy az élete mentésével volt elfoglalva. Végül betért egy annyira még nem lángoló fogadóba, felmászott a fából készült épület egyik felső ablakába, felhúzta magát és bemászott rajta. Látta, ahogy a sárkány betör abba a toronyba ahol Marshal és a Viharköpenyesek többsége is menedéket keresett.
Amint a teremtmény elrepült a toronyból, kétségbeesetten nézett a lyukra amit hagyott és az egyik lázadó katona, a nemes elf lány akit elkaptak és Marshal is ott volt, sértetlenül, ez egyszerre nyugtatta és bosszantotta. Nem csak őket látta, hanem az is hogy a torony tetejére vezető út beomlott és kizárt hogy megkockáztatnák hogy visszaforduljanak. Az egyetlen lehetőség ha kiugranak, abba a lángoló fogadóba ami alattuk van és amiben Elyna is rájuk vár, de egyre több és több tűz gyulladt az épületben és nem maradhatott.
Kénytelen volt kimenekülni a fogadóból, kiugrott az ablakon az utcára és bukfencezve ért földet hogy új leshely után nézzen.
- Kérem, hölgyem, segítsen! – Egy kisfiú, alig lehetett hat éves megfogta a karját és segítséget kért tőle.
- Tűnj az utamból! – Félrelökte, olyan erővel hogy a gyermek földre esett tőle és elkezdett sírni. Elyna nem törődött semmivel, csak a bosszújával és nem érdekelte mit vagy kit kell megölnie érte.
A fiút egy női Birodalmi katona mentette meg később, nem látta az arcát, csak annyit, hogy a köpenye lángra kapott.
Egy ház erkélye alatt talált magának fedezéket. Elővette az íját, egy nyilat az idegre illesztett és várt amíg az áldozata megjelenik. Amint meglátja és lő távon belülre ér, végez vele.
Teltek-múltak a másodpercek, amik óráknak tűntek a sárkánytámadás miatt és megjelent a női katona aki segített a gyermeken és a férfi aki a listát böngészte, de rögtön utána meglátta Marshalt és tökéletes célpontot nyújtott.
Amint felfeszítette az íját, a sárkány, mintha megérezte volna mit akar és mintha szándékosan szabotálni akarta volna a tervét, pont abban a pillanatban szállt le, háttal a sötét elfnek és borította tűzbe az utcát maga előtt, "Valaki mintha szórakozna velem!"
Lehet hogy a katonák többsége a sárkánnyal volt elfoglalva, de nem akarta hogy felfigyeljenek rá, ezért ismét menekülőre fogta és a nyilazó katona rengeteg között villámgyors fuvallatként rohant el hogy egy utolsó leshelyet keressen magának.
Talált is egyet a falu kijáratánál, a kapu nyitva volt és az út az erdőbe vezetett, de nem ment ki rajta, csak harmadszorra is lesben állt, előkészítette az íját és várt.
Meg lett az eredménye, Marshal ismét felbukkant, de ezúttal csak az altmer lány és egy birodalmi katona volt vele. Felajzotta az íját és eleresztette, de ahelyett hogy a célpontba csapódott volna, pont egy birodalmi katona szívébe fúródott amit a sárkány kapott el a falakról, szállt fel vele egészen a felhők fölé és ledobta onnan és pontosan úgy és akkor ért földet, természetesen még élt, amikor Elyna nyila eltalálta, "Ilyen egyszerűen nincs! Csak meg akarom ölni azt a rohadékot! Olyan nagy kérés ez?!"
A birodalmi katona, aki az imént még Marshallal volt, egyedül jött a falu kijárata felé és találkozott Elynával.
- Hé, polgár, menekülnöd kellene! – A dunmer lány még csak nem is figyelt rá, gondolkodás nélkül Marshal után ment, de a katona megragadta a karját. – Nem hallod?! Meghalsz ha itt maradsz! – Elyna egy másodperc töredéke alatt előhúzta az egyik tőrét és a katona karjához szegezte az élét.
- Engedj el vagy levágom a karod. – A lányban a félelem legkisebb szikráját sem lehetett felfedezni és a katona is megrémült tőle, annyira hogy engedelmeskedjen.
Amint a karja kiszabadult, a fekete páncélos nord után rohant.
- Várj! A Viharköpenyesek is arra mentek! – Elyna nem törődött a figyelmeztetéssel, csak a saját feje után ment.
"Nem érdekel ki vagy mi áll az utamba, egy sereg Viharköpenyes vagy egy sárkány. Egyik sem tarthat vissza hogy megbosszuljam az apámat! KÉSZÜLJ MARSHAL, ÜTÖTT AZ UTOLSÓ ÓRÁD!" (1)
Amint belépett az erődbe, felkészült egy végső leszámolásra, de nem találta sehol sem a célpontját. Csupán egy csapat halott birodalmi és egy lázadó katonát talált holtan, hallotta hogy a lefelé vezető csigalépcső felől leomlik valami és rögtön arra vette az irányt. Látta, hogy a tető teljesen beomlott és eltorlaszolta az átvezető utat, de egy ajtó vezetett egy másik helységbe ahol épp most ért véget egy küzdelem. Kardok csörömpölését hallotta az ajtó másik oldalán, lassan és óvatosan kinyitotta, nem látott senkit és semmit, csak lopakodott hogy senki se láthassa meg.
Egy tartó gerenda mögé bújt és mire kidugta a fejét hogy körül nézzen, mindenfelé halott birodalmi katonák hevertek és döbbenten vette észre hogy a csata véget ért és Marshal ismét távolodik tőle, "Nem menekülsz!".
A lány dühösen, lopakodott utánuk, már a türelme vége felé járt amikor újabb csatát hallott. Egy kissé szkeptikus volt hogy ezúttal végre elkapja Marshalt, de ez egy lehetőség.
Megint elkésett, az utolsó vörös páncélos katona is meghalt a kínzó teremben mire utolérte a kis csapatot és nem csak Marshalt látta a teremben, de az altmer lány is velük volt és legalább négy Viharköpenyes választotta el a fekete páncélostól, "Átkozott Viharköpenyesek!". Kizárt hogy oda tudjon lopakodni és elvágni a torkát miközben öten is őt figyelik.
Kénytelen volt, már nem is számolta hányadik alkalommal is várni, a feje szinte füstölgött a dühtől és olyan volt akár egy robbanni készülő vulkán.
Követte a lázadókat és reménykedett, hogy előbb-utóbb nem fogják Marshalt figyelni és lesz alkalma lecsapni, de ahhoz várnia kellett.
A Viharköpenyesek egy újabb csapat császárpárti katonába botlott és kénytelenek voltak harcba bocsátkozni velük. Ez újabb esélyt adott neki hogy végre valahára végezhessen a norddal.
A csata teljes zűrzavar volt, mindenfelé kék és vörös páncélosok küzdöttek egymással, nem találta Marshalt csak amikor a küzdelem véget ért. A csapat ismét összegyűlt és megbeszélték hogy szétválnak. Az egyik Viharköpenyes katona Marshallal és az altmer lánnyal megkeresi a kijáratot, a többi lázadó katona itt marad hogy bevárja Viharköpenyes Ulfricot.
A három megmaradt katona éberen őrködött, két férfi és egy nő. Az egyik férfi, a nagydarab, csatabárddal, a helységben lévő kőhidat, a nő, egy karddal és egy tőrrel a kőlépcsőt, a másik férfi, egy szekercével a kijáratot őrizte.
Elyna tudta hogy a Viharköpenyeseket ő nem érdekli, ezért felfedte magát és megpróbált elmenni a nagydarab férfi mellett.
- Mégis, ki vagy te?! – Kérdezte a nagy ember, mindegyikükön sisak volt és nem látta az arcukat, azonban érezte a gyanakvó szemeket.
- Csak áthaladok. – Vágta oda Elyna, hidegen. – Ne álljatok az utamba. – A nord nem tágított és nem eresztette tovább az elf lányt.
- Talán egy Thalmor orgyilkos. – A nő is közbeszólt, mindegyiküknek kivehető volt az északi akcentusa. Félig igazuk volt, a lány tényleg egy orgyilkos, de nem a Thalmoroknak dolgozik.
- Lehet és én nem szeretem sem a Thalmorokat, sem az orgyilkosokat. – Mindhárman köré gyűltek, fenyegetően és a lány tudta hogy nem áll szándékukban tovább engedni.
A nagyember felemelte a hatalmas csatabárdját hogy kettészelje vele Elynát, de ő gyorsabb volt nála, könnyen mögé került, beleszúrta az egyik fekete tőrét a bal térdhajlatába amitől kénytelen volt földre térdelni hogy egy másikkal elvághassa a torkát.
A nő volt a következő, a jobb karjában egy acélkarddal támadott amit Elyna a bal kezében lévő ében tőrrel védett ki és a jobb kezében lévővel arra készült hogy szíven szúrja az ellenfelét, de a nord nő számított erre és az övéből előhúzta az acéltőrét amivel sikerült az utolsó pillanatban kivédenie a sötét elf támadását. A Viharköpenyes nő nagyobb és erősebb testalkatú volt ezért itt ő került fölénybe, de Elyna gyorsan kikerülte és ugyanúgy mint a nagydarab társát, őt is hátulról akarta elkapni, de a másik fickó, a baltás megakadályozta és megvédte a társát.
Ketten egyszerre támadtak a sötét elfre aki védekezésre kényszerült, a két fekete pengével villámgyorsan és pontosan kivédte a feléje érkező támadásokat, de képtelen volt ellentámadást indítani és a férfi kiütötte a kezéből az egyik ében tőrt.
Egy hirtelen és kiszámíthatatlan bukfencezéssel átugrott kettejük között és a kijártat előtt lévő kifolyt olaj tócsában ért földet. A két nord követte őt és nem voltak hajlandóak elereszteni. Az elf lány megmarkolta a jobb kezében lévő tőrt és felkészült egy újabb összecsapásra.
A férfi jött a jobb oldalára, a nő a bal oldalára és egyre hátrébb szorították. A két nord már biztos volt a győzelmükben, de valójában csak úgy tettek ahogy Elyna eltervezte aki a bal kezébe összegyűjtött némi varázserőt hogy egy kis tüzet szórjon az olajra amiben a két ellenfele állt.
Későn vették észre, habár a férfinak csak a csizmája fogott lángot és időben félre ugrott, a nő nem volt szerencsés és a lángok könnyen elterjedtek az egész testére. Hiába próbált hemperegve és kiáltozva az alattuk lévő patakba eljutni, már késő volt. Igaz elérte a vizet, de annyira összeégett és roncsolódott a teste hogy pár másodperc után meghalt.
A férfi, miután eloltotta a csizmáját perzselő lángokat, észrevette hogy a sötét elf lány mit tett a társával, a düh elborította az agyát és azonnal Elynára rontott a félelem leghalványabb jele nélkül.
Elynának minden erejére szüksége volt hogy védekezzen, de idővel átlátta a dühöngő nord támadásait és ismét lángokat szított a bal kezébe, erősebbet mint amit az előbb és egy hatalmas tűzsugarat lőtt az ellenfelére ami teljesen lángba borította a testét.
Az utolsó Viharköpenyes, ha meg is lepődött egy pillanatra, tovább rohamozott, a saját életére egy pillanatig sem gondolva, ami inkább a dunmer lányt lepte meg a legjobban, épphogy csak sikerült kitérnie a lángoló csapásai elől, de egy pillanatnyi nyugtot sem hagyott neki és tovább csapott.
A férfi, mintha elkezdett volna lassulni ahogy a lángok egyre jobban égették a húsát, de egy utolsó, északi harci kiáltással még Elynára vetette magát aki egy szempillantás alatt egyenesen a szívébe dobta a fekete tőrét amivel sikerült leállítania.
A nord utolsó leheletével a nyakában lévő nyakláncot érintette meg mielőtt végleg összeesett.
Mielőtt a teste a tűz martalékává lett volna, Elyna jobban szemügyre vette a nyakéket és látta hogy egy kerek, sötétbarna rézből volt amin négy virágszirom formájú szintén réz virág van gravírozva, a közepén egy világoskék drágakő volt ágyazva amire egy szőke hajtincs volt kötve.
Megnézte a nőt akivel az imént végzett és neki is egy ugyanolyan nyaklánc volt a nyakában. Elyna ismerte azt az amulettet, Mara, a szerelem istennőjének a szimbóluma, ha valaki szerelmes, akkor két ilyen nyakéket vesz, egyet magának, egyet a szíve választottjának és az esküvő napjáig magukon szokták hordani.
Ezek ketten egy pár voltak akik a háború után terveztek volna házasodni, de Elynának hála ez a tervük nem fog összejönni.
A sötét elf lány egy pillanatra elgondolkodott, de egy újabb sárkánykiáltás és kőomlás hangja térítette vissza a valóságba. Látta hogy a kijárathoz vezető híd leomlott és az átvezető járat pedig összeomlott.
"NEM NEM NEM NEM! – Dühöngött, a küzdelem túl sokáig tartott és nem tudta tovább üldözni Marshalt. Kénytelen volt visszafordulni és elölről kezdeni a vadászatot.
"Már három éve vadászok rád, Marshal. Ha kell akár száz évig is fogok és ha elkaplak, könyörögni fogsz egy olyan kegyes halálért amit ezek kaptak itt."
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.