Halo, először is, boldog Valentin napot kívánok mindenkinek, másodszor, megérkezett a folytatás és harmadszor, kellemes olvasást kívánok.
Nincs mesélő
Miután Karsk rémülten elrohant, vak vesztve, nem is nézve merre megy, csak amerre látott. Magányvára utcáin napközben jöttek mentek az emberek mindenfelé és könnyen elvesztette a tájékozódó képességét és miután megállt, nem tudta merre van, vagy hogyan juthat vissza Marshalhoz. Rémülten körbenézett, hátha meglátja Marshalt, vagy bármi mást ami ismerős, de minden idegen volt számára és csak idegen embereket látott. Túl nagy volt a nyüzsgés és nem tudott koncentrálni. Szerencsére, meglátott egy üres sikátort, ami elég csendesnek tűnt, hogy koncentrálhasson.
Sajnos ez nem segített sokat, mert Karsk továbbra sem tudott semmilyen megoldást kitalálni, hogy mitévő legyen. Teljesen bepánikolt és kétségbeesett, valamint a tehetetlenség érzésétől elkezdett sírni.
A nap kezdett lenyugodni, hamarosan éjszaka lesz és Elenwen fogadása hamarosan elkezdődik. A Magányvára mellett lévő farmon, Delphine, Leila és Liz csendben várakoztak, egyikük sem szólalt meg. Amíg várakoztak, Liz egy mágikus transzban volt hogy növelhesse a mágikus energiáját, Leila a könyvét olvasta, Delphine a kardját élezte.
- Megérkeztetek, - Állapította meg Delphine és átadott Thrysnek egy darab papírt. - ez a meghívód.
- Miért Thrys kapja meg? - Elégedetlenkedett Marshal.
- Az ő nevére szól.
- Úgy értem, miért nem valamelyikünkére? - Pontosított Marshal.
- Mert ő a sárkányszülött.
Thrys megnézte a meghívót és elolvasta:
Elenwen, az Aldmeri Dominíum első számú nagykövete, Égkoszorú királyságában,
Örömmel fogadná az ön társaságát,
Thrys
Az Utolsó Termés 26. napján, este, a Nagykövetség Rezidenciáján rendezett fogadáson.
Egy tisztelt vendéget magával hozhat és elegáns megjelenés kötelező.
- Ki lesz az "egy tisztelt vendégem"? - Kérdezte a meghívott.
- Marshal, az egész a te hibád, a te gyűrűd veszett el és a te ostobaságod kevert bele engem és Lizt is ebbe az egész őrületbe, elvárom hogy hozd rendbe a saját hibádat. - A szőke, szigorú nord nő utasította a társát, ellenkezést nem tűrve.
- Ne aggódj, helyrehozom amit elrontottam. – Felelt Marshal, nem törődő hozzáállással.
A két sárkányszülött készenlétben állt, de Delphine még elfelejtett valamit.
- Még egy dolog van hátra! – Előkotort egy faládából két elegáns öltözéket. - Ezeket vegyétek fel.
- Azt már nem! Mindig gyűlöltem ilyen ruhákba bújni! - Thrys hevesen tiltakozott a báli ruha ellen. Gyerekkora óta egyfolytában ilyen meg olyan kényelmetlen ruhákba bújtatták amikben alig bírt mozogni és lélegezni.
- Én nem öltözöm majomnak! - Marshal sem rajongott az ötletért.
- Ez egy nagyon elit találkozó ahol Égkoszorú és az ide látogatók leggazdagabbjai gyűlnek össze és nem néhány szedett-vedett zsoldos cimbora ül össze sörözni egyet. - Delphine nem fogadott el nemet és ráerőltette a ruhákat a két besurranóra.
- Bár az lenne. - Megadva magukat, belementek a cifra öltözék ötletébe és a közelben lévő istállóban átöltözhettek.
Előbb Marshal készült el az öltözködéssel, egy fekete színű és arany mintákkal díszített, finom szabású öltözékben jelent meg ami a Thalmorok színe, de nem csak a sápadt bőrét és a kék szemét emelte ki, de még a kócos szőke haja is jól állt hozzá.
Thrys még egy kicsit elidőzött az öltözködéssel, "A hölgyeknek több idő kell.", gondolta magában Marshal, de az elf lány végül elkészült és előjött a rejtekéből.
Az elf egy szintén míves öltözékbe bújt, a sötétlila selyem ruháját aranyvirágok díszítették és egy hasonló színű fűzőt amit Leila segített fel neki, de majdnem összeroppantotta a bordáit. A sötétlila anyag, finoman simult Thrys, világos, aranysárga bőréhez és tökéletesen illett az alakjára, a két narancssárga szeme közül az egyiket a szintén narancsszínű haja, amit Leila fenyegetésének a hatására rendesen kifésült, eltakarta és látszott ahogy a két orcája elvörösödött zavarában, de ettől csak még gyönyörűbbnek tűnt Marshal szemében aki alig mert megszólalni a közelében.
- Gyönyörű vagy. - A nagydarab nord férfi csak ennyit tudott kipréselni a torkán, Thrys szépsége teljesen megbabonázta. Az elf lány nem tudta mire vélje, "Talán csak gúnyt akar űzni belőlem?", mindig is érzéketlennek tartotta és a nemrég hallott történetéből kiderült hogy megrögzött nőcsábász.
- Öhm... köszönöm. - Delphine felé fordult. - A cipőm eléggé szorít, nincs egy másik?
- Csak ez az egy van, szokj hozzá. - Végre, minden elkészült, a két sárkányszülött elindult volna a Nagykövetség felé, de Delphine megint megállította őket. - Most hova mentek? - A két cifra öltözékes zavartan össze nézett, majd Marshal szólalt meg.
- A fogadásra. – Ritkán lehet Marshalt meglepettnek látni, de olyankor aranyos mint egy kisgyerek.
- Gyalog?
- Itt van a közelben, - Thrys is egyetértett Marshallal. - habár ebben a cipőben egy kicsit nehéz lesz. – Úgy szorította a lábát mint egy fenevad ami le akarná harapni.
- Már kibéreltem nektek egy hintót. - Marshal egy kicsit feszülten, de a hidegvérét megőrizve szólalt fel.
- Muszáj?
- Ha elakartok vegyülni, igen. - Mindketten nagyot sóhajtottak, de végül egy szó nélkül beleegyeztek.
- Egy pillanat! - Marshalnak eszébe jutott valami. - Nem láttátok Karsk-ot? - A féleszű pajtása eltűnt.
- Amióta beszéltünk Malborn-al, nem. - Állapította meg Thrys.
- Leila, megkeresnétek, amíg el vagyunk? - Kérdezte Marshal.
- Nem. - Ennyivel válaszolt.
- Mert? - Marshal csak szarkasztikusan kérdezte. - Dolgod van? - Átváltott gúnyolódó stílusba. - Olyan, ami halaszthatatlan? - Egyre magasabb lett a hangja. - Vagy csak ülsz és lesel ki a fejedből? - Leila csak bámult egy darabig, mielőtt válaszolt volna.
- Körbenézünk Delphine-el a városban. - Beadta a derekát.
- És Liz? - Amit még Marshal tudomásul vett, hogy a töpörtyű, breton lány sincs sehol.
- Azt mondta, van valami elintézni valója. - Leila csak megvonta a vállát.
- Micsoda? - Marshal meglepett volt.
- Nem tudom. Nem nagyon érdekelt. Most induljatok! - Utasította őket.
Marshal annyit tudott az illemről hogy előbb Thryst engedte fel, majd ő is felmászott a hintó hátuljára. Jeleztek a kocsisnak hogy indulhat és az nem is vesztegette az időt, útnak indult. Ismét hátra hagyták a csapatot.
- Gondoljátok hogy az a kettő sikerrel jár? – Kérdezte Delphine. – Hosszú ideje bujkálok és rég lemondtam a reményről hogy valaha is megfizetek a Thalmornak, de hála nektek, ismét felcsillant.
- Ha Marshal tudja mi jó neki, - Kezdte Leila. - sikerrel jár, ha elbukik, jobb ha meghal mert a büntetése rettenetes lesz. Ha utálod a Thalmorokat, akkor mi szövetségesek vagyunk. Tarts velünk és részese lehetsz egy nagyobb dolognak és talán a rendedet is segíthetünk feléleszteni.
- Talán?
- A vezérünk még gondolkodik rajta. - Leila elindult a város felé. - Amíg várunk, megkereshetjük Karsk-ot.
Marshal, Leila és Liz már egyszer közösen megbeszélték hogy a Szervezetnek érdemes lenne Delphine-t besorozni a Szervezethez.
Ezalatt
Marshal és Thrys elindultak a Thalmor Nagykövetség felé és Thrysnek görcsölt a gyomra mert tudta hogy milyen fontos a most rájuk váró feladat és hogy mi mindent veszíthetnek egyetlen ballépés miatt, Marshal viszont nem úgy tűnt mint aki sokat aggódna. A nord férfi nyugodtan hátradőlt a hintón, a kezeit összekulcsolta a tarkóján és úgy nézett szét a havas, naplementés hegyek között mintha egyszerű kéjutazáson lenne.
- Nem aggódsz egy kicsit? – Kérdezte Thrys, az idegességtől és a szoros fűzőjétől alig kapott levegőt.
- De, csak én jobban leplezem nálad. Habár egy dolog miatt igenis aggódok.
- Éspedig?
- Lesz alkohol ezen a fogadáson? – Már megint csak az italon jár az esze.
- Amikor kicsi voltam a családom gyakran rendezett ilyen összejöveteleket és mindig volt étel meg ital, azok voltak az egyetlen dolgok amiket nagyon szerettem.
- Akkor nem kell aggódnom semmiért. - Marshal nyugodtan, újra hátradőlt és várta hogy megérkezzenek.
- Mondd, te miért is megyünk a fogadásra? Ha jól emlékszem valamit meg kell szereznünk.
- Figyelj, Thrys, elmondom, de meg kell ígérned hogy nem mondod el senkinek. - Kérte a nord az elftől.
- A szavamat adom. - Thrys komoly arcot vágott és megesküdött.
- Egy titkos társaság tagja vagyok amit Szervezetnek hívnak.
- Ez elég béna elnevezés. – Marsh csak megforgatta a szemeit és megrázta a fejét az ostoba megjegyzésen.
- Mindegyikünknek van egy varázsgyűrűje amiben különböző színű drágakövek vannak ágyazva és a harmadkor, azaz a Septim dinasztia valamelyik tagjának a neve van beleágyazva. – Thrys csendben hallgatta. – Leiláé zöld és "Morihatha" van ráírva, Lizé ezüst és "Magnus" nevét viseli, Grambbé lila és "Cephorus" van beleírva.
- A tiéd milyen? – Marshal egy kicsit hezitált, de tudta hogy fontos elmondania és a társaiét már úgy is elmondta.
- Egy vörös ékkő van beleágyazva és "Potema" van ráírva. Ezenkívül, az Ősi tekercset is vissza kell szereznünk és lehetőleg információt kell gyűjtenünk a sárkányokról.
- Megértettem. – Egy valami nem hagyta nyugodni az elf lányt.
- Mire valók azok a gyűrűk?
- Sokat kérdezel, nem szimpatikus vonás. – Ennyivel le is koptatta, Marshal nem szerette amikor Thrys a munkájáról faggatta és vagy kitérő választ ad neki vagy egyszerűen lepattintja, de ő ezt egyszerűen nem szerette hogy kihagyják belőle, de a nord megérezte a nemtetszését. – Vannak dolgok amik jobb ha rejtve maradnak. Hidd el, csak bajt hozna rád ha mindent elmondanék.
Az út további részében csendben maradtak, Thrys nem próbálta erőltetni hogy információt szedjen ki Marshalból mert tudta hogy úgy sem mondana semmit. A hintó megállt és a hajtója hátra szólt hogy megérkeztek.
Marshal felállt és ő szállt le előbb, gond nélkül földet ért és várta hogy Thrys is kövesse. Az elf lány annyira ügyetlenül mozgott a sötétlila ruhájában hogy megbotlott a szoknyájában és ha Marshal nem kapta volna el időben, most biztos jól beverte volna a fejét.
- Jól vagy? – A nord a karjaiban tartotta és az arcukat centik választották el.
- Öhm... igen, csak... nagyon utálom az ilyen ruhákat. - "A nővéreim folyton ilyen gúnyákat hordtak és sosem botlottak meg egyszer sem!". - Nem teszel le? - Mindketten zavarba jöttek, mire a nord végre letette az elf lányt a földre és egy kis kínos csend lépett életbe.
- Bocsánat, nem akartalak... - Marshal megpróbált bocsánatot kérni, de a szavak a torkán akadtak.
- Semmi baj! Inkább én kérek elnézést amiért... - Az eredménytelen beszélgetésnek az egyik őr vetett véget.
- Jó estét kívánok, tisztel hölgyem, uram, - Egy aranypáncélos, magas jóvágású elf férfi volt. - láthatnám a meghívójukat?
- Valami baj van? - Kérdezte a nord.
- Természetesen nem. Csupán formalitás.
- Nálad van ugye? - Thrys egy kicsit kutakodott a ruhájában, egy kicsit aggódva hogy nem-e felejtette el a meghívót, de végül a kezébe akadt egy kis papír darab amit átadott az őrnek.
- Felteszem együtt vannak. - A páncélos őr a furcsa párosra vetette a tekintetét.
- Igen! Ketten vagyunk! - Thrys megfogta Marshal kezét hogy egy kicsit hivatalossá tegye a történetet.
- Érezzék jól magukat. - A katona átadva a jó kívánságát magára hagyta a két sárkány szülöttet és tovább folytatta a feladatát és a többi érkező vendéget fogadta.
A pár, még mindig egymás kezét fogva, amit Marshal nagyon élvezett, Thrys keze kemény volt, de most teljesen önbizalom hiányos és kissé reszketeg, ami abba maradt, amikor a hüvelykujjával elkezdte simogatni. Beléptek a Thalmor Nagykövetség előkelő fogadására. A bálterem tele volt előkelőbbnél előkelőbb népekkel. Thrys gyakran volt ehhez hasonló elegáns bálokon, annak ellenére hogy gyűlölte, azért ismerte a járást, de Marshalnak az efféle pompa és fényűzés teljesen idegen volt. Nem tudta hogyan kell viselkedni egy ilyen rendezvényen.
A teremben az úri népek mellett akik egymással kisebb-nagyobb csoportba rendeződve beszélgettek, rendkívül drága dekorációk voltak fellelhetők amik azt tudatták bárkinek aki ránéz hogy "gazdag vagyok", a falakon ékes festmények, a sarkokban kézzel faragott márvány szobrok amiknek ugyan nem lehetett kivenni az alakját, de piszok drágának tűntek. A terem szélén lévő asztalokon finomabbnál finomabb ínyencségek és zamatos, érlelt, drága borok voltak amiből bárki annyit vehetett amennyit csak szeretett volna.
Marshal, ahogy szét nézett a teremben lévő Thalmor katonákon és a nemes elf vendégeken, rájött valamire. Thrys, a maga 1,8m magasságával, egy kis törpének számít a 2 méter magas altmer-ek között.
Jó estét kívánok. - A két álruhás sárkány szülöttet nem más köszöntötte mint maga a házigazda, egy altmer nő, hosszú aranyszőke haja a két vállán pihent, fekete színű és arany szegélyekkel díszített selyem ruhába volt öltözve ami igaz gyöngyökkel és gyémántokkal volt díszítve, valamint kellemes parfüm illat áradt belőle. Csak a ruhája többe kerülhetett mint amennyit egy átlagos ember megkeres egy életben. - Kétlem hogy találkoztunk volna. A nevem Elenwen, Égkoszorú Thalmor nagykövete. - A jobb kezét Marshal felé nyújtotta hogy csókolja meg, de neki erről fogalma sem volt, ezért csak megrázta. A nagykövet asszonyt eléggé meglepte a nord közvetlensége, de nem húzta fel magát rajta, tudta hogy az északiak eléggé műveletlen nép akik nehezen adják fel a régi szokásaikat.
- Hölgyekkel nem fogunk kezet! - Thrys alig hallhatóan odamotyogta Marshalnak, de hiába, nem hallotta senki.
- Önökben kit tisztelhetek? - Kérdezte a házigazda, miután kiszabadította a kezét a nord szorításából. A kérdést puszta udvariasságnak szánta mert az egyiküket igenis felismerte.
- Nem semmi ez a bál. - Marshal nem tudván hogy az imént milyen kockázatos manővert hajtott végre, teljesen nyugodt beszélgetést kezdeményezett. - Nekem ez az első alkalom hogy ilyen puccos helyen járok. - Máris kijavította az előző baklövését. - Lehet inni valamit? - Nem is ő lenne ha ezt nem kérdezné
- Nem kell aggódni, az én fogadásaimon mindig megtalálhatóak a legjobb ételek és az italok amik ebben az országban fellelhetőek. - A nagykövet asszony nem győzte dicsőíteni önmagát, de mivel egyikük sem mutatkozott be neki megfelelően, rögtön az előző kérdésére tért vissza. - Visszatérve, megkérhetném hogy mutatkozzanak be. - Egy kicsit felemelte a hangját, de gyorsan visszavett, nehogy idegesnek tűnjön. - Kérem, egyikőjük mondjon egy kicsit többet magáról. - Thrys felé fordult és tőle kérdezett. - Mi szél hozta magát ebbe a..., - A hangján hallani lehetett a megvetést és ebből lehetett következtetni arra hogy nem kedveli ezt az országot. -... Égkoszorúba?
Mielőtt bármelyikük válaszolhatott volna, az egyik pultos, Malborn aki a két álruhást segítette megzavarta a beszélgetést.
- Elnézést, Lady Elenwen. - A házigazda dühösen az erdei elf munkásához fordult.
- Mi van már Malborn?! - A szája csak ennyit mondott, de a hangstílusa, "Hogy merészeltél egyáltalán hozzám szólni" stílust.
- Elfogyott az alto borunk. Engedélyezi hogy kinyissam az arenthiai vöröset? - Malborn idegesen kérdezte, ezzel a két sárkány szülöttet kihúzva a pácból.
- Természetesen! Már mondtam hogy ne zaklass ilyen kis semmiségekkel!
- Igenis, Nagykövet Asszony. - Néhány szúrós tekintetet vetett a pultosra, de utána rögtön visszatért a két vendéghez.
- Elnézést kérek. Remélem később lesz alkalmunk jobban megismerkedni. Kérem, érezzék jól magukat. - Elköszönt és visszament a fogadásra és a többi nemessel körbevéve magát elvegyült a vendégek közt.
- Most megmentettél mindkettőnket. - Thrys fellélegzett, ki tudja mi lett volna ha a Nagykövet tovább faggatja.
- Mivel segíthetek, hölgyem, uram? - Nem volt jó ötlet nyíltan beszélni, ezért fenn kellett tartani az álcát.
- Azt hiszem készen állunk. - Suttogta Thrys, alig hallhatóan.
- Természetesen. - Mondta Malborn hangosan, nehogy bárki is gyanút fogjon. - Megnézem van-e még egy üveggel. - Újra elkezdett suttogni. - Az ajtónál fogok várni amíg ti elterelitek mindenki figyelmét. - Így is tett, egy kicsit hátrébb állt a pultból és a konyha ajtaja mellett várakozott.
A párnak meg kellett találnia a módját hogyan lehetne egy teljes fokú figyelem elterelést.
- Marshal, van valami ötleted?
- Nincs. - "Vagyis csak egy ötletem van," - Nézzünk szét és hátha találunk valamit ami segít. - "de nem fogok tüzet gyújtani."
A két sárkányszülött megpróbált keresni valamit ami segíthetne észrevétlenül elosonni a fogadásról, de nem találtak semmit.
- Ez nem fog menni. - Az elf lány kétségbe esett.
- Ne add fel. - Marshal megpróbált lelket önteni belé. - Csak leleményesnek kell lennünk. - Tovább kutakodtak, Marshal meglátott valami érdekeset. - Nézd csak. - Thrys próbált rájönni hogy mire céloz, de hiába kereste, nem látott semmit ami segíthetne.
- Mi az? Mit látsz? - A nord elmosolyodott és válaszolt.
- A házigazda, Eleven, vagy hogy is hívják, beszélget egy hájas, kopasz barommal.
- És ennek mi köze a feladatunkhoz? - Marshal nem válaszolt, csak elkezdte Elenwent utánozni.
- Annyira jó hogy ennyien eljöttek hogy kinyalják a már amúgy is fényesre nyalt, kényes, úri s*ggem. - Thrys a szája elé tartotta a kezét és halkította el a rátörő nevetést.
- Jó, ez vicces, de... - Most a kopasz kis törpét utánozta.
- Ön szívességet tesz nekünk amikor érezteti velünk hogy mi mennyire alsóbbrendűek vagyunk és most valami olyan szót mondok ami túl cifra ahhoz hogy az átlagos emberek megértsék. - Thrys tovább nevetett és végül ő is bekapcsolódott, ezúttal ő is Elenwent utánozta.
- És most a politikáról beszélgetek ami biztos nem érdekel senkit, de nagyon fontos hogy műveltnek higgyenek. - Marshal elméjében most tudatosult hogy mi az ami megtetszett neki Thrysben. A legtöbb nemes elf arcáról lerítt az megvetés és az önteltség, Thryssé a szöges ellentéte volt, sugárzott belőle az életvidámság, az segítőkészség és nem utolsó sorban, a büszkeség, "Ő nem olyan mint a többi elf.". - Miért bámulsz? - Marshal egy kicsit elveszett miközben Thryst bámulta, gyorsan elfordította az arcát, nehogy bármit is leolvasson róla. - Találjunk ki valamit mert ebben a cipőben mindjárt leszakad a lábam.
- Rendben.
A terv végrehajtását egy cyrodilli pincérnő zavarta meg, aki Marshalhoz beszélt. Egy ezüsttálcán vitt egy üveg drága bort, körülötte néhány ezüst kehellyel amikbe az említett bort öntheti a vendégeknek.
- Elnézést uram, megkínálhatom önt egy kis arenthiai vörösborral. - A nord azt sem tudta hogy mi az az "arenthiai", de a "vörösbor" szóra felkapta a fejét, mondjuk a söröket szerette jobban, de nem utasította vissza.
- Persze, - Megvonta a vállát. - mennyibe kerül? - A pincérnő egy kicsit zavartan nézett.
- Ingyen van, uram. – Marshalnak ez érthetetlen volt, "Csak úgy a semmiért osztogatják a jófajta italt?!"
- Akkor add csak. - Mielőtt a felszolgáló tölthetett volna, Marshal levette a tálcáról és beleivott az üvegbe, majd félig kiürítette. Valami olcsó, vizezett löttyre számított, amit puccos keretek között próbálják eladni drágán, de tökéletesen érezni lehetett a nemes korú, tiszta és zamatos italon hogy valószínűleg egy vagyonba kerülhetett, "És ezt csak úgy ingyen osztogatják?!" - Ez nagyon jó. Hozz még egy üveggel. – "Meg kell hagyni, az elfek aztán tudnak élni."
- Máris, uram. - Marshal eddig nagyon jól érezte magát, nem csak ingyen ihatott a legjobb alkoholos nedűkből, de úgy szólították hogy "uram" és időnként egy szót sem értett abból amit utána mondtak, de biztosan meg tudta állapítani hogy nem azt mondták hogy "kérem távozzon". Mire a pincérnő kihozta a második üveg bort, Marshal már ki is végezte az első üveget.
- Köszönöm, egyelőre ennyi lesz. Majd szólok ha megint kell valami. - A hölgy elment és tovább folytatta a felszolgálást.
Marshal a második üveget már lassan kortyolgatta, egész eddigi életében útszéli fogadókban és kocsmákban ivott és még a legdrágább italok is olcsó ló húgynak tűntek emellett a nedű mellett. Egy újabb korty után a könyökével rátámaszkodott egy páncélos faszobornak.
- Marshal, - Thrys visszatért, de csalódottan, hiába keresgélt, nem talált semmit amivel elterelhetné a jelenlévők figyelmét. – kitaláltál már valamit?
- Nyugalom, - Az alkoholos bódultságtól Marshal már nem is emlékezett hogy miért is vannak itt. - élvezzük egy kicsit az életet. - Ismét beleivott a borába. Egy őr szólította meg.
- Elnézést, uram, az amin most támaszkodik az Naarifin tábornok páncélja aki az Aldmeri Domínium legnagyobb háborús hőse volt a Nagy Háború idején. – Marshal a felét sem értette annak amit mondott, de a lényeget felfogta, "Nem akarja hogy hozzáérjek.".
- Bocsánat. – Illedelmesen kihúzta magát, nehogy az őr miatt problémák lépjenek fel. – Narafika páncélja. – Thrys ezen elnevette magát
- Nem kell idegeskedni emiatt. Amikor kicsi voltam mindig összefogdostam a méregdrága értéktárgyakat amikhez eredetileg hozzá se lenne szabad nyúlni. – Magyarázta Thrys.
- Ugyan, - A nord az egyik ujjával belenyúlt a szájába és egy jókora nyálréteget kent a páncélra. – kicsinyes vagy - Thrys összehúzta a szemeit és levette a bábu sisakját és felvette, de pár perc után visszarakta, majd Marshal felé biccentett hogy "most te jössz". A nord a bábu nyaka köré dobta az egyik karját, mintha az egyik ivós cimborája lenne és rátámaszkodott, de amint meglátta hogy az őr ismét közeledik elengedte és mindketten illedelmesen viselkedtek. - Arra gondolsz amire én? – Már mindketten elfelejtették hogy eredetileg miért is vannak itt és csak a szórakozás motiválta őket.
- Fogdossunk össze minél több értéktárgyat!
Akárcsak két kisgyerek akiknek el kellett ütnie az időt amíg a szüleik unalmas alakokkal beszélgetnek. Az összes jelenlévő tárgyat, titokban alaposan összetapogatták és egyszer sem buktak le. Az értékes és törékeny díszvázákkal, amiken elképesztően részletgazdag festmények voltak, összesen három vázával szórakozott és mindegyik legalább 1000000 aranypénzbe kerülne, de a részeg Marshal ügyesen zsonglőrködött és egyet sem ejtett el, Thrys egy faragott márványkövön állt és tapsolt amit 500 évvel ezelőtt hoztak fel a tenger mélyéről és 500000 Septimbe került.
- Ezt nézd! - Marshal egy festményre mutatott.
- Mi van vele? - Thrys nem értette mert csak néhány barna folt volt a képen.
- Olyan mintha valaki belemártogatta volna a s*ggét egy kupac sz*rba és végighúzta volna a vásznon! - És tényleg olyan volt, Thrys ismét felnevetett, aranyosan nevetett, Marshal külön örült neki hogy ő nevetteti meg.
Marshal ismét Naarifin tábornok páncélját tartó bábuval hülyéskedett, amikor Thrys-nek egy újabb ötlete támadt. Úgy csinált, mintha a páncél felkérte volna táncolni és ha kissé ügyetlenül is, de táncolt vele a táncparketten és senkinek sem tűnt fel, hogy a valószínűleg, legértékesebb háborús ereklyével szórakozik. Marshal, hogy kicsit magához térjen, némi sós mogyoróval tömte magát, amihez kiskanalat is adtak. Amint Thrys visszatért Naarifin páncéljával, a bábu arcához nyomott egy kanálnyi sós mogyorót, de lepotyogott a mellvértjébe.
- Mit csináljunk még Narafikával? - Kérdezte Marshal.
- Nos, megérintettük, felvettük a sisakját, megetettük és táncoltunk is vele.
- Fogadok, hogy még senki sem nyalta meg! - Csapott bele az ötlet Marshalba és megnyalta a sisakja bal oldalát.
- Oh. - Thrys emelte a tétet és megcsókolta a sisak bal oldalát. - Köszönöm a táncot.
2-3 órával később, most már hivatalos, minden értéktárgyat összefogdostak, leszóltak és legalább három nemest annyira megsértettek hogy hazamenjen. Csak egy dolog maradt ki. A terem végében lévő színarany gong aminek egy külön őre volt.
- Aki megkongatja azt az... izét, az nyer. - Ajánlotta a már teljesen elázott, de még az eszénél lévő Marshal.
- Elterelem a figyelmét, addig te csináld. - Thrys, aki eddig már harminc krémes süteménnyel végzett, a hasa majdnem szétpukkant, a fűzőjét több helyen is kiengedte egy kis levegőért, de egyáltalán nem érzett fájdalmat amíg Marshallal szórakozott. Odament az őrhöz aki állva elaludt és nem is kellett figyelem elterelés, Thrys intett Marshalnak hogy jöhet.
- Mit csináltál vele?
- Semmit, csak már alszik.
- Ébresszük fel. - Mindketten elvigyorodtak, Thrys megragadta az ütőt és akkorát ütött a gongra hogy az őr aki elaludt, felriadt és lefejelte az előtte lévő oszlopot és elájult. A teremre teljes némaság borult, Elenwen maga jött oda hogy leszidja Thryst.
- Meg ne sértődjön, de ez a gong egy több ezer éves relikvia amit a Septim dinasztia megalapítása óta nem döngettek meg! - Mintha két kisgyereknek beszélt volna.
- Bocsánat! - Egyszerre kértek bocsánatot. A Nagykövet vissza ment a vendégeihez és tovább beszélgetett a nemesekkel.
- Azt hiszem nyertem. - Thrys arcán egy diadalittas mosoly ült ki, de Marshalnak eszébe jutott az elfek hosszú élettartama.
- Thrys, szerinted ő is egy több ezer éves relikvia amit a Septim dinasztia megalapítása óta nem döngettek meg? - Thrys ismét felnevetett, szerencséje volt hogy egy szék volt alatta mert annyira nevetett hogy a székre esett.
- Most mit csináljunk? - Miután majdnem megfulladt a nevetéstől, Thrysnek végre eszébe jutott hogy miért is vannak itt.
- Nem tudom.
- Elnézést, - Malborn jött hogy emlékeztesse őket a feladatukra. - de nektek most nem lenne valami fontos dolgotok? Tudjátok, elosonni a fogadásról? Megkeresni néhány fontos adatot? Amiért én most az életemet kockáztatom. - A pár gyorsan észbe kapott, de Marshallon továbbra sem lehetett felfedezni a béke, a nyugalom és a harmónia legkisebb hiányát sem.
- Nyugalom, van egy tervem.
- Figyelünk! - Thrys ismét megkomolyodott.
- Egyszerű, álljatok a helyetekre és ha meghalljátok a jelet, induljatok.
- Mi lesz a jel?
- Tudni fogjátok. - A gongra nézett amiről már tudja hogy milyen hangos.
Thrys és Malborn úgy tettek ahogy Marshal utasította és amint meghallották a gongot, tudták hogy mindenki a hang irányába figyelt és ez volt a lehetőség.
- Gyere gyorsan! - Bevezette a konyhába. - Sietnünk kell!
- Malborn, mit csinálsz itt?! - A konyhában robotoló Khajiit szakácsnőnek ez nem tetszett.
- Egy vendég, túl sokat ivott és le kell feküdnie egy kicsit.
- Egy vendég a konyhában?! Vidd ki innen! Ez szabályellenes!
- A holdcukor fogyasztása is szabálytalan.
- Jól van, de nehogy eltörjön valamit.
- Nyugalom, csak lefekszik a tárolóban egy pár órára és nem fog semmi galibát okozni. – Bevezette az elf lányt az említett tárolóba ahol a becsempészett fegyverek vártak arra hogy a tulajdonosuk elvigye őket. – Kérlek, igyekezz mielőtt bárkinek feltűnik a hiányom!
- Sietek! – Thrys nem örült hogy így ugráltatja, de tudta hogy nincs vesztegetni való ideje és a cipője már annyira szorította a lábát hogy nem bírt meglenni bennük és kénytelen volt megszabadulni tőlük, "Inkább megyek mezítláb mintsem még egy másodperci elviseljelek titeket!", szitkozódott magában
- Mit csinálsz?!
- Egy percig sem bírom ezekben a kis szörnyekben!
- Könyörgöm, igyekezz! – Amint kiszabadult belőlük, felszabadultan megmozgatta a lábujjait és megkönnyebbülten felsóhajtott, de későn vette észre hogy nincs váltócipője, "A csizmámat berakhattam volna."
Thrys kinyitotta a ládát amibe Malborn becsempészte a felszerelést. Minden hiánytalanul volt benne, az acélkardja, Marshal ében kardja és tőre, valamint a főzetek amiket Liz adott nekik, "Több felszerelést kellett volna hoznunk.". Magához vette a kardját a főzeteit, de aztán végignézett a hosszú acélpengén, "Ezzel nem fogok sokra menni.", a rövid, fekete pengére sandított, "Remélem Marshal nem fog megharagudni ha ezt kölcsön veszem.".
- Készen állok.
- Amint átmész az ajtón bezárom és nem tudsz visszajönni. Hozom a barátodat is amint tudom.
Thrys nem hezitált, tudta mi a feladata, megszerezni a gyűrűt, az Ősi tekercset, az információt a sárkányokról és egy darabban kijutni, "Félek, nem lesz olyan könnyű."
Valahol máshol
A hazaút már egyszerűbb volt a légiósok számára, bár Cedric az utolsó néhány órában nyafogott, hogy a nyereg feltöri a fenekét, Nehéz éhezett és Sam továbbra is szúrós pillantásokat vetett Pennyre. Végül, késő délutánra, komolyabb nehézség nélkül elérték a város istállóját, ahol lerakták a lovaikat.
- Au! - Cedric a földre esett, miután Penny lelökte. - Egy kicsit várhattál volna! - Kiabált a vámpír hölgynek.
- Már 10 perce vártam, hogy leszállj. - Válaszolta Penny, huncut stílusban.
- Nem hallottad, ahogy mondogattam, hogy jól van?! - És így volt, Cedric mindig úgy száll le a lóról, hogy hosszú percekig bámul a földre, mintha egy hatalmas szakadékon készülne átugrani, de Pennynek nem volt hozzá türelme, függetlenül attól, hogy egy örökéletű vámpír.
- Hallani hallottam, de nem igazán vettem komolyan. - Csak kitárta a karjait, miután, minden erőfeszítés nélkül leugrott a lóról.
- Nem tudom, ti hogy álltok vele, - Nehéz is leszállt. - de érzem, azt az izét, ahogy mozog a ball mellkasomban.
- Mármint, a szíved? - Kérdezte Penny. - Régen nekem is vert.
- Fogalmam sincs, hogy az micsoda, de egyvalamit biztosan tudok, méghozzá, hogy ennem kell valamit!
- Talán elkísérhetlek. - Ajánlotta Penny egy édes, ártatlan mosollyal.
- És miért is jöttél velünk Magányvárába? - Sam is leszállt a lováról, egy valamit gyanított, amit a fiúk közül senki sem. - Kétlem, hogy csak úgy visszakísérni minket.
- Ugyan, - Penny próbálta kerülni a témát. - van pár elintézni valóm a fővárosban, de semmi komoly.
- És mi lenne az a "semmi komoly"? - Sam keresztbe tette a karját és érdeklődött.
- Nem hagynád abba? - Pennynek már kezdett már kezdett elege lenni Sam gyanakvásából. Mielőtt Sam és Penny ismét egymásnak estek volna, Sammy is leszállt a lováról.
- Mi lenne, ha ti ketten egy kicsit külön válnátok?! - Sammy próbálta elhúzni a húgát, akit Gared meg követett.
- Az talán jót tenne. - Penny egyetértett.
Sam és Gared Sammy-vel mentek, amíg Penny ott maradt Nehézzel és Cedric-el.
Penny, Nehéz és Cedric beültek a Kacsintó Sivítóba, vacsorázni. Cedric vacsorája egy könnyed káposzta leves volt, addig Nehéz, előételnek evett egy fél csirkét, főételnek vajban pácolt, szalonnába csavart sült sertést, jó vastag zsírral, amit aztán egy bögre, forró, sózott, sajtos vajjal öblített le. Penny egy tál paradicsomlevest evett, egy kis kenyérrel.
- Emlékeztet a vérre? - Kérdezte Nehéz, teli szájjal.
- Nem legyél vele tiszteletlen! - Cedric szólt a kövér társának.
- Ami azt illeti, nem téved akkorát. - Penny csak legyintett. - Mi vámpírok szeretjük a vörös ételeket. - Elegánsan kanalazta a vörös levest.
- De azt ugye tudod, hogy fokhagymával készül? - Cedric ismét kérdezett.
- Tudom. Szeretem a fokhagymát.
- Az nem méreg neked? - Nehéz húzott egyet a forró, sózott, sajtos vajból.
- Nagyjából mint neked az a bögre vaj, ami simán szívrohamot okoz? - Nehéz csak zavartan nézett, Penny olyan szavakat használ, amiket nem ért.
- Milyen rohamot?! - Nehéz falni kezdte a sertést, amit zsírba mártott.
- Én már rég feladtam, hogy próbáljam egészségesebb étrendre szoktatni. - Cedric előre szólt.
- Jaj, mindig azt hajtogatod, "Nehéz, figyelj rá mit eszel! Ez az étrend meg fog ölni! Legalább havonta egyszer egyél valami növényt!"
- Legalább megpróbálhatnád!
- A múlthéten ettem krumplipürét!
- De az…! - Cedric nem tudott erre mit mondani, inkább a vámpírnőhöz fordult, aki jót mulat a két katona civakodásán. - Penny, egy kérdésem lehetne? - Cedric egy kissé bátortalanul érdeklődött.
- Nagylelkű leszek, kérdezhetsz kettőt is. - Szórakozott a vámpírnő, hiszen máris kérdezett egyet, ami persze nem esett le Cedric-nek.
- A főzet, amivel emberi külsőd lett, minden vámpír használja?
- Csak nagyon kevesen. - Penny csak megvonta a vállát és válaszolt.
- Olyan ritka? - Nehéz csatlakozott a beszélgetéshez.
- Nem, hanem mert sok hátránya van.
- Például?
- A varázserőm lecsökken és a vámpír képességeimet sem tudom használni. Eléggé legyengít, de cserébe, minden probléma nélkül járhatok az emberek között és a nap sem égeti a bőrömet.
- És a fokhagymát is megeheted?
- Nem, a fokhagymát amúgy is megehetem. Csak a hülyék találták ki, hogy megöli a vámpírokat.
- Komolyan?! - A két férfi egyszerre döbbent le.
- Igen. Sok szerencsétlent érte utol a vég, vámpírok által, miközben egy fokhagymától védelmet remélve halt meg. Nem tudom, ki találhatta ki, vagy honnan terjedt el, de a fokhagyma nem csinál velünk semmit sem. Én szeretem. - Végül befejezte a levest és a kanalat keresztbe tette a tányéron, jelezve, hogy befejezte az étkezést.
- És miért jöttél Magányvárába? - Érdeklődött Cedric.
- Mivel megöltétek a szolgáimat, kénytelen vagyok újakat keresni. - A két férfi rémülten összenézett, miután Penny komiszul kezdett vigyorogni rájuk.
- Ugye nem ránk gondolsz?! - Nehéz komoly dilemmával nézett szembe, felálljon, mentve az életét, vagy fejezze be az étkezést.
- Nem. - Adta a megnyugtató választ Penny.
- Nem várhatod el tőlünk, hogy segítsünk tőrbe csalni, elvarázsolni és elrabolni egy halom, ártatlan embert! - Cedric máris leszögezte. - Mármint, nem vagyunk szörnyetegek!
- És túlságosan is fárasztóan hangzik, amihez cselekedni kell. - Tette hozzá Nehéz, akinek sokkal inkább a fizikai megerőltetés miatt aggódott.
- Nyugi, általában bűnözőket és koldusokat szoktam elvarázsolni, akik senkinek sem hiányoznak.
- Az… még rendben van, - Cedric is megnyugodott. - javul a közbiztonság.
- Kevesebb munka lesz. - Mondta Nehéz. - Szerintem, ki kéne minket tüntetni, amiért megoldást találtunk rá.
- Igen! - Cedric meglátta a lehetőséget, hogy szerezzenek maguknak előléptetést, anélkül, hogy különösebben megerőltetnék magukat. - Persze, az ikreket és a kölyköt nem vesszük be, hadd legyen az összes dicsőség a miénk!
Sam, Sammy és Gared már szinte holtfáradtak voltak és úton voltak hazafelé.
- Már alig várom, hogy egy kellemes habfürdővel kimossam a nap fáradalmait! - Sammy izgatott volt a hazatéréstől és máris levette a rózsaszín köpenyét.
- Lehetőleg, ne vetkőzz meztelenre a gyerek előtt! - Utasította Sam, aki vigyázott, Gared nehogy olyat lásson, ami összezavarhatja.
- Olyan kibírhatatlan vagy, "Sammy, ne járkálj pucéran! Sammy, vegyél fel valamit, amikor jönnek hozzánk látogatóba! Sammy, ne pucéran jógázz a tetőn!".
- Amikor elköltöztünk otthonról, megígértem anyának hogy vigyázok rád, de ez nem lesz olyan könnyű, ha meg akarlak ölni!
- Akkor költözz haza! - Sammy kiakadt. - Felnőtt férfi vagyok! Nem kell rám vigyázni!
- Egy pillanat! - Gared közbeszólt, mert valamit nem értett. - "Költözzön haza"? A szüleitek élnek?
- Igen. - Válaszolt Sam.
- Miért? Azt hitted, halottak? - Sammy csak elmosolyodott.
- Hát… - Gared csak megvakarta a tarkóját. - igen.
- Nem, - Sam válaszolt. - Cyrodiil-ban vannak, apánk egy magas rangú tiszt a Császár hadseregében, anyánk pedig az udvar egyik hölgye. Ide jöttünk, Égkoszorúba, hogy részt vegyünk a Viharköpenyes lázadás leverésében.
- Oh, akkor tévedtem. Nemesek vagytok?
- Hát… - Sammy nem tudta, mit mondjon erre. - Nem igazán. Apánk és anyánk közemberek voltak, de apánk a háború alatt kiváló teljesítményt és hőstetteket nyújtott, így előléptették.
Igaz, ennek a beszélgetésnek csak az volt a lényege, hogy Sam és Sammy kibéküljenek, de Gared örült, hogy jobban megismerhette az ikreket.
- Még el kell intéznem valamit, de csatlakozom hozzátok. - Sam magán tartotta a páncélját, a pajzsát, a köpenyét és a sisakját is, a kardját az oldalán tartva, ha kissé fáradtan, de visszafordult a város felé.
Sam egyedül sétált az utcán, amikor sírást hallott az egyik sikátorból. Egy fiatal, nord fiú, alig lehet 15-16 éves, szőke, kissé kócos haja, kék szeme és gyermeki arca volt, még a szakálla sem kezdett serkenni. Fekete bőrvértje volt, alatta, durva, barna prém tartotta melegen és az oldalán egy gyakorló fakard lógott. Úgy bőgött, akár egy magára maradt gyermek, aki elszakadt az anyjától. Az arcáról patakokban folytak a könnyek, kiabált, akár egy csecsemő és érezni lehetett rajta a félelmet és a kétségbeesést. Sam aggódva odament hozzá.
- Jól vagy? - Sam kedvesen kérdezte, mire a fiú abbahagyta egy kicsit a sírást, de továbbra is rémült volt.
- Nem! - Kiáltotta Karsk. - Elszakadtam a barátaimtól és most nem találom őket!
- Oh, - Sam megsajnálta szegényt. - mi lenne, ha segítenék megkeresni? - Kedvesen megfogta a kezét és húzni kezdte, Karsk követte. - Biztos itt vannak valahol.
- Jó. - Karsk letörölte a könnyeit és a remény felcsillant a szemében, ahogy Sam vezette őt.
- Mondd csak, hol láttad a barátaidat utoljára?
- Azt hiszem, a főtérnél, de néhányan az istállónál voltak! - Karsk magyarázta izgatottan, de hamar letört. - Nem tudom az odavezető utat.
- Semmi baj, én tudom és odavezetlek. - Karsk most megnyugodott és magabiztosan követte Samet.
Néhány percnyi séta után, kiértek a főtérre, de Sam egy ismerős, sötét páncélos alakot pillantott meg, amilyen Helgen-nél is volt a fegyencek között. Egy kis alaposabb megfigyelés után, rájött, hogy ez egy nő, a Helgen-nél lévő fekete páncélos viszont egy férfi volt. Nem akart téves következtetés levonni, hiszen az elhamarkodott ítélete már bajba sodorta.
- Ez Leila és Delphine! - Karsk izgatottan elengedte Sam kezét és odarohant a fekete páncélos nőhöz és a társához, akit Sam eddig nem nagyon vett észre.
- Hála az isteneknek, hogy megvagy, Karsk! - Leila megsimogatta Karsk szőke haját, miután Karsk átölelte.
- Van fogalmad róla, mennyire aggódtunk érted?! - Delphine inkább szigorú volt vele.
- Ismerik Karsk-ot? - Érdeklődött Sam.
- Igen. - Válaszolta Leila. - Ő a mi… - Nem tudta, mit is mondhatna.
- Munkatársuk legjobb barátja! - Válaszolt helyette Karsk.
- Olyasmi. - Felelte Delphine.
- Most már mehettünk, megkeresni… - Mielőtt folytathatta volna, Leila a vállára tette a páncélkesztyűs kezét.
- Karsk, mielőtt megyünk, - A sisakja mögül szigorúan nézett rá. - köszönd meg szépen a kedves hölgynek, amiért vigyázott rád és elkísért ide.
- Oh, - Karsk, mint egy kisgyerek, megfordult és Samre nézett. - köszönöm a segítséget… öhm. - Hirtelen az eszébe jutott, hogy nem is tudja a nevét és ő sem árulta el a sajátját.
- A nevem Samantha, de szólíts Samnek.
- Az én nevem, Karskonail B. Dodger, harmadik ezen a néven.
Ezzel elváltak az útjaik, Karsk, Leila és Delphine elhagyták Magányvárát, Sam pedig hazament.
Elyna
Eltartott pár napig, de végre sikerült elérnem a Thalmor Nagykövetségre. Láttam hogy megérkezett Marshal is, de két társa, Liz és Leila is vele volt, valamint az elf lány Helgenből és az a másik nő is, Delphine-nek hívják. Kizárt hogy akár megközelíthessem.
Szerencsére tudtam hogy minden nemesnek vannak titkos menekülő útvonalaik a kastélyaikból és kúriáikból, nekem meg kellett találnom az egyiket amin beosonok.
Estig tartott, de találtam egy barlangot ami egyenesen bevezetett a Nagykövetségre, "Csak várj, Marshal. A halálod már közel jár."
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.