Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.

Nincs mesélő

Normális körülmények között, amikor Elenwen Nagykövet asszony egy teljes napi vágta, élelem és víz nélkül, kimerülten és piszkosan ér vissza a Thalmor Nagykövetségre, ideges szokott lenni, hiszen az összes embere, akik elkísérték Helgen-be, meghalt és egy sárkány, kis híján ő vele is végzett.

Ez nem normális körülmény volt, hiszen ahogy közeledett a Nagykövetségre, végre, ismerős, aranypáncélos elf katonákat látott, akik jobb karlendítéssel tisztelegtek nekik, sokkal felszabadultabb volt.

Elenwen nem neheztelt az embereire, amiért nem keresték őt, hiszen nem tudhatták merre ment, mert titokban, egy szerény kísérettel indult Helgen felé, szóval a politikai ellenfelei, ha figyelik is őt, a saját nagykövetségén, lehetetlenség lett volna megmondaniuk, merre ment.

- Nagykövet asszony, jól érzi magát? - Egy fekete, aranyszegélyes, öltözéket viselő, férfi, a katonákhoz hasonlóan, jobb karlendítéssel köszöntötte őt. A legtöbb altmer-el ellentétben, neki szakálla volt. - Eléggé megviseltnek látszik. - És így is volt, Elenwen, aki mindig erősnek és jól ápoltan nézett kis, most teljesen kimerültnek és piszkosnak nézett ki. Ki volt száradva, éhes volt és fáradt.

- Rulindil, - A kimerültsége ellenére, Elenwen arcán egy széles vigyor ült. - amióta Égkoszorúba jöttem, nem voltam ilyen boldog. - Elenwen-nek két bosmer szolga sietett, hogy lesegítsék a lováról és elvigyék azt. Amint leszállt a lováról, a kimerültségnek köszönhetően, majdnem összeesett a saját súlya alatt, de sikerült talpon maradnia.

- Mégis, merre járt? - Rulindil érdeklődve kérdezte a felettesét, akit még sosem látott ilyennek.

- Később, a dolgozószobámban! - A tőle megszokott határozottsággal, a kimerültség legkisebb jelét nem mutatva parancsolta az emberének.

A nagykövet asszony egyenesen a dolgozószobája felé vette az irányt, amerre csak elhaladt, az emberei jobb karlendítéssel tisztelegtek neki, mind a katonák, mind a szolgák, majd visszatértek a teendőikhez. Rulindil természetesen követte őt, mind a hűsége, mind a kíváncsisága által hajtva. Nem értette, az úrnője mitől lett ilyen izgatott. A háború kezdete óta dolgozik neki és ő a leghűségesebb embere, de még sosem látta ilyen izgatottnak. Kimerültnek talán, de hogy egyszerre legyen egyszerre ilyen fáradt és mégis izgatott, egy teljesen ismeretlen dolog volt a számára.

Rulindil követte, egyenesen a dolgozó szobája felé és ügyelt rá, hogy becsukja a vastag, hangszigetelt, tölgyfa ajtót. A szoba falai vastagok voltak, két okkal, az egyik, mert Égkoszorú elképesztően hideg volt és jó hőszigetelők voltak. A másik, szükség volt a hangszigetelésre, ami Elenwen dolgozószobájában teljes mértékben szükség volt. Túl sok információra és titokra éhező fül volt a nagykövetségen és nem szerette volna etetni őket. A magas rangú nemesektől kezdve, a legalantasabb szolgákig, keselyűk voltak Elenwen szemében, akik a legapróbb információ morzsára is, egy falka éhes kutyaként ugranak.

Elenwen, mielőtt belekezdett volna bármibe, az asztala fiókjából egy átlátszó üveget vett elő, amiben édes, aranysárga körtés bor volt. Öntöt két drágakövekkel díszített ivókupába, egyet magának, egyet Rulindil-nak. Meg sem várva a válaszát, Elenwen máris húzott egyet az italából. Rulindil csak a kezét felemelve jelezte, hogy ő nem kér.

- Mégis… mi történt? - Rulindil egyre türelmetlenebb és kíváncsibb volt, hiszen Elenwen nem szokott ilyen korán inni.

- Valaki odafent nagyon szeret engem, Rulindil. - Elenwen egy széles vigyorral kortyolt ismét a borába. - Hallottad, mi történt Helgen-ben?

- Azt beszélik, egy sárkány porig rombolta a falut. - Rulindil maró gúnnyal válaszolt. - Ezek az ostoba, babonás nordok…

- Ez igaz! - Csitította Elenwen. - Én is majdnem odavesztem! - Rulindil nem bírta leplezni a döbbentségét.

- De hát…

- Annak a nyamvadt tábornoknak… hogy is hívják?

- Tullius, úrnőm!

- Oh, igen. Pár évtized és csak egy rossz emlék lesz. - Elenwen egyszerre tisztelte és gyűlölte a tábornokot. - Sikerült keresztül húznia a számításaimat.

- Hogy érti?

- Elkapta Ulfric-ot és az orrom előtt akarta kivégezni.

- De ez…

- A császár törvényei ellen szólt volna, amire nem voltam rest emlékeztetni. Egyik fülén be, a másikon ki. - Elenwen dühösen szorította a kupáját és a sárga szemei haragtól izzottak. - Semmibe merészelt venni engem.

- Mégis mit képzelt magáról?! - Rulindil-t is dühítette. - Ez…

- Ezt tiszteltem benne! - Most sikerült meglepetést okoznia. - Az ide küldött Birodalmi küldöttek és katonatisztek ostobák voltak, mint a birkák. Elég volt irányt mutatni nekik és ők arra mentek, azt akartam, táncoljanak és táncoltak. Kértem, hogy fizessenek, azt kérdezték, "mennyit?". Azt mondtam ugorjanak, erre megkérdezték, "milyen magasról?". Parancsoltam, hogy gyújtsanak fel valamit, erre hozták az olajat. Az orruknál fogva vezettem őket, a legkisebb erőfeszítés nélkül. De a tábornok… - Elenwen kiitta a kupája maradékát. - Okos, határozott és kellően karizmatikus, hogy nemet mondjon nekem és saját belátása szerint cselekedjen.

Egyértelmű volt, minden haragja ellenére, Elenwen tiszteli a tábornokot, hiszen mosolygott, ahogyan ezt mondta.

- Szóval, Ulfric-al mi lett? - Rulindil próbált a lényegre térni.

- Még én is nehezen dolgoztam fel, hiszen a pillanatban, amint megtudtam, hogy Tullius elfogta Ulfric-ot és ki akarja végezni, egyből elindultam, személyesen, hogy megmentsem azt a vén, bolond csatamedvét. Napokig gondolkodtam, törtem a fejem, hogyan menthetném meg, hiszen az egyik legjobb befektetésem volt hagyni, hogy megszökjön azaz ostoba, de semmit nem tudtam tenni, hogy megmentsem. Csalódottan készen álltam, hogy végignézzem a lefejezését, amikor egy sárkány, a semmiből felbukkant, megzavarva a kivégzést, földig rombolta Helgen-t.

- Akkor… igaz a szóbeszéd? - Rulindil csodálkozva kérdezte, miközben Elenwen a neki kiöntött bort kezdte inni.

- Igen. Viharköpenyes Ulfric megmenekült és a kis felkelésével, a tudtán kívül nekünk dolgozik. Ezt a sárkánytámadást, mind ő, mind a borsóagyú követői egyfajta szent jelnek fogják tekinteni. De, - Elenwen újabb kortyot húzott le. - nem ez a legjobb dolog ami Helgen-ben.

- Hát akkor mi? - Rulindil nem tudott elképzelni semmit sem, ami ennél jobb dolog lenne. Elenwen letette a kupát és sokkal komolyabb arccal nézett rá.

- Ha ezt bárki megneszeli, személyesen foglak halálra kínoztatni. - Egyáltalán nem tréfált, Rulindil ismerte az úrnőjét annyira, hogy tudja, sosem fenyegetőzik üresen. Csak egy ideges bólintással jelezte, hogy megértette. - Nézd csak, mit találtam. - Elenwen elővett egy narancsszínű gyűrűt, amibe egy rubinvörös ékkő volt ágyazva és az aljára volt gravírozva, "Potema".

- Ez micsoda? Egy varázsgyűrű? - Rulindil-nek fogalma sem volt róla, mitől lenne ez az apró gyűrű annyival nagyobb dolog, mint Viharköpenyes Ulfric szökése.

- Most beavatlak egy titokba, amit a sírba kell vinned.

Elenwen mesélt Rulindil-nak a Szervezetről és egy különleges feladattal bízta meg.

Egy dwemer rom mélyén a még mindig működő szerkezeteket működtető fogaskerekek évezredek óta megállás nélkül forogtak, a régi csövek itt-ott gőzt eresztettek ki, továbbra is mérnöki pontossággal, hogy kiengedjék a nyomást.

Egy megerősített, földalatti, rejtett dwemer óvóhely volt, ahol a megerősített védelmet sikeresen kiiktatták és a felhalmozott felszereléseket és kincseket megszerezték, most Tamriel legveszedelmesebb és egyben legtitkosabb bűnszervezetének, a Szervezetnek lett az otthona.

Égkoszorú kietlen hegységei között lévő barlangok és hasadékok között, amik több mérföld mélyre vezetnek be a hegy belsejébe lehetetlenség megtalálni, ha nem tudod merre keresd. Hogyha rossz hasadékba mész és túl mélyre merészkedsz, talán sosem leszel képes kijutni. Ezenkívül, baljóslatú köd veszi burok alá, amiben még könnyebb eltévedni, vagy balesetet szenvedni. Ezt a helyet messziről elkerülik a babonás nordok, mert úgy hiszik, elátkozott hely.

Az óvóhelyet, a Szervezet rejtekhelyét kétféleképpen lehetett elhagyni, egy szűk létrán kimászol, vagy a főkapun lovagolsz ki, amit egy rejtett, kombinációs dwemer zár véd. A kapu is egy mély, nagyobb barlangban található és eszméletlen nagy erő kell, ha valaki be akarná törni. Habár a barlang elég szélest, hogy 4-5 lovas elférjen egymás mellett, ostromgépeket lehetetlenség lenne idebent használni, legfeljebb 2 faltörő vagy balliszta férne el egymás mellett és azokkal is, legalább egy hétig tartana betörni ezt a kaput.

A rejtekhely belsejében 5 szint van és ezek kivétel nélkül, mind szállások, amikben 2 ember kényelmesen elfér. Összesen, 500 szoba van, szintenként 100, vagyis 1000 ember kényelmesen elfér egy ilyen helységben. A Szervezet emberei csak 9-en voltak a vezérükkel együtt és néha hoztak látogatókat, de egy szintnél többre sosem volt szükség. Az összes szint két végénél egy-egy pihenő helység volt, de csak a legalsó és a legbelsőbb volt karbantartva, hiszen, a Szervezet ott fészkelte be magát.

Azért a legmélyebb szintre, mert ott a legbiztonságosabb és könnyen fel lehet készülni egy támadásra.

A Szervezet vezére a saját szobájában ült, egy kis, sárgafém sámlin, maga előtt egy festővászonnal és állvánnyal, amire egy olajfestményt festett. Magán hordta a sötét, könnyűpáncélját, a kesztyűjét, a csizmáját, a köpenyét és a csuklyáját, de a sima, fekete álarcát, amin két sötétített lyukon át látott, most mellette hevert egy kis asztalon. A jobb hüvelykujján lévő gyűrűbe egy fehér ékkő volt ágyazva és "Uriel" volt belegravírozva.

Finom mozdulatokkal bánt az ecsettel és gyengéden folytatta a művét, egy tájképet, egy hegyvidéki folyót, egy ködös hajnalon. A folyó mellett, egyértelműen megmunkált, ember építette, szürkemárvány emelkedők voltak, amik illettek a tájba, azok tetején, ismeretlen eredetű, építmények voltak, amik ahelyett, hogy uralták volna a tájat, inkább annak a szépségét emelték ki és mindegyikre mestermunkált kőhidak vezettek át. Nem hasonlított Tamriel egyik környékére sem, ahogy a többi festmény sem, amit a vezér festett. Időnként a Birodalom címeréül szolgáló sárkányos címer bukkan fel itt-ott, a Szervezet egyik tagja sem tudná megmondani, miféle tájak ezek. A másik amiket időnként festett, állatok voltak, némelyik teljesen ártalmatlannak tűnt, de volt amelyik veszélyesnek, éles fogakkal, karmokkal és tüskés szarvakkal, de ezek is ismeretlenek voltak a Szervezet embereinek. Senki sem tudja megmondani, mik ezek.

Amint befejezte az utolsó ecset vonást, egy különös érzés kerítette hatalmába. Behunyta a szemét és meditálni kezdett egy darabig. Még sosem érzett ehhez hasonlót, de tudta jól mi ez.

- A sárkányok visszatérte. - Mondta magában. - Igen, tudom mit jelent. - Nem volt senki sem a szobájában. - Marshal, elérkezett a te időd. - Felvette a maszkját és felállt a sámliról.

Végignézett a szobáján, a falat a festményei tarkították, arról az ismeretlen helyről és lényekről, a szoba egyik végében egy színes varázsfőzetekkel és mások számára ismeretlen összetevőkkel teli alkimista asztal volt. A polcai tele voltak mindenféle könyvekkel, melyek egy ismeretlen nyelven íródtak, de némelyiket ő írta, ugyanazon a nyelven.

Mindenki számára egyértelmű volt, hogy a Szervezet vezére olyan volt, mintha egy másik világból jött volna, egy kívülálló. Amint kiért a szobájából, egy erős varázspajzsot idézett az ajtaja elé, szóval, senki sem léphetett be.

Sétált a kemény kőpadlón, a falakon csupa sárga fémcsövek voltak, amik működtették a legtöbb berendezést, a lépteteit egyáltalán nem lehetett hallani, hiszen könnyedek voltak és a csizmája talpa is ki volt párnázva. Megállt az egyik ajtó előtt és kopogás nélkül benyitott. A szobában csak egy könyvespolc volt, de azok elsősorban kaland és romantikus regények sorakoztak, egy kardtartó állvány, amin egy hatalmas, hosszú, vörös pengéjű pallos volt, teljesen tiszta volt és szinte csillogott, akárcsak a páncélállványon lévő fekete ébenvért.

Az ágyon feküdt egy nord nő, hosszú szőke haja rendezetlen tincsekben, de egyenesen ért le a válláig, a zöldeskék szemeit egyenesen az általa olvasott könyv lapjaira meresztette, az orra kicsit nagy volt és görbe, de ez nem nagyon rontott a szépségén. Az, hogy nem hajlandó mosolyogni, sokkal többet rontott. Egy egyszerű, szürke vászoninget viselt egy sötétebb nadrágot és így olvasott.

Egyáltalán, meg sem hallotta, hogy a vezére belépett a szobájába, akárcsak egy árnyék, ott állt felette és figyelte. A vezér felemelte a jobb kezét és a hüvelykujján lévő gyűrűt hozzákoppintotta az egyik fémcsőhöz. Leila egyből felkapta a fejét és a vezére felé nézve, becsukta a könyvét és azonnal felállt, jelezve, hogy szolgálatra készen áll.

- Úrnőm? - Tisztességesen meghajolt előtte.

- Leila, a sárkányok visszatértek. - Ez meglepte Leilát, de továbbra is készen állt bármire, amit a vezére megparancsol neki, épp ezért nem mondott semmit sem. - Marshal-nak segítségre van szüksége. Menj Helgen-be és segíts neki mindenben.

- Mit keres Helgen-ben? - Leila kissé összezavarodott, de már megszokta, hogy a vezér nem mond többet néhány egyszerű parancsnál.

- Mindent el fog magyarázni. Mielőtt indulsz, - Felmutatta a hüvelykujján lévő gyűrűjét. - összehívom a többieket. Hol a gyűrűd? - Leila azonnal az ágya melletti komódot nyitotta ki és elővette a saját gyűrűjét, amibe egy smaragdzöld ékkő volt ágyazva és "Morihatha" volt gravírozva.

Nem is kellett mondani semmit sem, Leila felhúzta, de mire felnézett, a vezére egy széken ülve, eszméletlenül feküdt, a lelke egyértelműen átment a tanácsdimenzióba. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy leveszi a maszkját és megnézi az igazi arcát, de tudta, ezt tilos. Leila visszafeküdt az ágyába és a gyűrűjével átutazott a tanácsdimenzióba.

A sötét tanácsdimenzióban nem volt más csak sötétség volt és végtelen homály. Az egyetlen biztos pontot azok az emelvények jelentették, ahova a Szervezet embereinek a lelkei megjelentek, mint egyfajta fehér kísértetek. Összesen két üres emelvény volt, a Szervezet bajnokáé, Marshallé és az árulójáé, a régóta halott Dareus-é, akinek a gyűrűje elveszett.

- Én hívtam össze mindenkit. - Miután mindenki megjött, a vezér szólalt fel. - Fontos bejelenteni valóm van mindannyitok számára. - Leila ugyan már tudta, mit akar bejelenteni, de egyértelműnek tartotta, hogy a többieket is be kell avatni. - Sárkányok jelentek meg Égkoszorúban és mindenkit megtámadnak, a Birodalmat, a Viharköpenyeseket, a Thalmor-t és minket is. - A Szervezet összes tagja ledöbbent, de hittek a vezérüknek. Igaz, kérdés, hogy honnan tudhatná a vezér mindezt, hiszen egyikük sem beszélt vele erről, ahogyan Marshal-al sem beszélt amióta elment azért az Ősi tekerccsért, de senki sem kérdőjelezte meg.

- Ez kiváló lehetőség a hatalmunk erősítésére. - Állapította meg Wynns, aki a Szervezet legfiatalabb tagja volt. Liz jelentkezett, hogy magára vonja a figyelmét, majd Wynns kíváncsian biccentett felé, hogy hallgatja, mit akar. Liz elkezdett mutogatni a kezével, amit mindannyian megértettek és érdeklődve bámultak Wynns felé, kíváncsi tekintettel.

- Liz-nek igaza van, - Válaszolt Gramb. - miből gondolod, hogy esélyünk van erre? A sárkányok Marshal-t is megtámadták. Mennyi esélyt látsz, hogy bármi előnyt is kovácsolhatunk? - Wynns csak egy magabiztos mosolyt eresztett.

- Én és a vezérünk elég hatalmasak vagyunk, hogy a rabszolgáinkká tegyük őket. - Wynns csak vállat vonva magyarázta.

- Wynns, - A vezér szólt rá. - hízelgő, hogy ilyen erősnek gondolsz, de se te, se én nem néztünk szembe sárkányokkal. A parancsom, hogy maradjatok távol tőlük és csak akkor bocsátkozzatok harcba ha nincs más lehetőség.

- Ahogy parancsolja, úrnőm. - Leila egyetértett.

- Amíg fel nem b*sznak, nekem mindegy. - Mira is belement.

- Ha ez a kívánja, úrnőm. - Junal is támogatta. Liz csak a hüvelykujját mutatta fel, jelezve, hogy felőle rendben van.

- Igenis! - Sellin meghajolt.

- Szerintem, ez hiba, de ahogy akarja, úrnőm.

A tanácskozásnak ezzel vége lett és mindannyian visszatértek a saját testükbe.

Égkoszorúban hamarosan véget ér a nyár és kezdetét veszi az ősz, azzal együtt a Viharköpenyes felkelés is kezdetét veszi. Elenwen még szeretne egy utolsó ünnepséget tartani, mielőtt a háború, ami egész Tamriel sorsát eldöntheti, elkezdődne.

Éjjel-nappal jöttek és mentek a szekerek, amik importált élelmet és egzotikus italokat szállítottak a nagykövetségre, legalább egy-egy szekérnyi ananász és kókuszdió érkezett, ami nem más, mint a Nyár-szigetek fő exportcikke. Mindezt egyetlen este érdekében, amikor Elenwen lehetőséget lát Tamriel legelitebb és nemesebb polgáraival való találkozásra. Így megismerheti a legfrissebb híreket, kapcsolatokat építhet, szövetségeseket szerezhet, akár egyetlen, udvarias gesztus segítségével.

A báltermet nagyon óvatosan kellett berendeznie, ami egyaránt elnyerheti a tetszését mind a birodalmi és a domínium küldöttjeinek, ennek érdekében, egy teljesen új címert hozatott létre. A Birodalom aranysárkánya és a domínium címere egyszerre szerepel rajta, ami bárkinek a barátság szimbólumának tűnhet.

A dekoráció méregdrága dísztárgyakkal oldották meg, híres festők festményeikkel, értékes szobrokkal és a legértékesebb háborús ereklyével, Naarifin tábornok eredeti páncéljával, ami teljesen meg volt tisztítva, de a sérüléseket nem javították ki. Maga a páncél és a rajta lévő sérülések egy teljes történetet mesélnek el, a tábornok hősiességéről, aki az emberei érdekében, feláldozta magát és a háború borzalmairól, nem számít melyik oldalon állsz, egy háborúban nincsenek jófiúk.

Elenwen elgondolkodott, hogy ezt a páncélt tilos megérinteni, ahogyan sok más műtárgyat is a bálteremben, de egy hirtelen, szinte már nevetséges gondolattól vezérelve, arra gondolva, hogy ilyet még biztos nem csinált senki és hogy ő lehessen az első, adott egy csókot Nariffin sisakjára, hátha szerencsét hoz.

Fogalma se volt, miért csinálta, elég nagy ostobaság volt, de szerencsére, senki sem látta.

Még sok dolga volt, össze kellett írnia a meghívottak listáját, megíratni a meghívókat, néhányat személyesen írt, ezenkívül, a Rulindil-al megbeszélt tervet is megszervezni.

Amint felszabadult az ünnepség szervezése alól, Rulindil-al a dolgozószobájában találkozott.

- Úrnőm, nem győzöm csak magamat ismételgetni, hogy ezzel hatalmas kockázatot vállal. - Rulindil aggódott Elenwen biztonsága miatt. - Csak küldje el a gyűrűt és a tekercset a királynak és erősítse meg a védelmet! A király csak ezért nagy jutalomban fogja részesíteni önt! - Elenwen csak gonoszul elmosolyodott.

- Ennél többet akarok. - Elenwen ismét elővette Marshal gyűrűjét és vetett egy pillantást a mögötte tárolt vitrinre, amiben az Ősi tekercset tárolta.

- Ez őrültség! Ha hagyjuk, hogy belépjenek és visszaszerezzék a gyűrűt és a tekercset… - Elenwen csak egy kézmozdulattal elhallgattatta.

- Akkor is ezt mondták, amikor azt az ostoba Ulfric-ot elengedtem. Mindenki ellenzett és bolondnak nevezett. Én nevettem a végén. Igazam volt - Egy kis ékszeres ládikóba rakta a gyűrűt. - Így lesz most is. - Elenwen egy újabb témát váltott. - A fogoly kihallgatása hogy halad?

- Ellenáll, de az ünnepség után kész lesz beszélni, efelől biztosítom önt! - Jelentette, de eszébe jutott valami. - Öhm… úrnőm, miből gondolja, hogy nem a Szervezet áll a sárkányok támadása mögött?

- Az nem a te dolgod. Csak hajtsd végre a parancsaimat. Most távozhatsz. - Rulindil csak egy jobb karlendítéssel tisztelgett, majd elhagyta a dolgozószobát.

Elenwen megdörzsölte a homlokát és kisöpört néhány szálat a homlokáról, majd felnyitott egy másik ládikát, amiben a családjától érkezett levelek voltak. Többségét a férje küldte, a házassági évfordulójukra megkérte, hogy jöjjön haza a múlt hónapban. Nem ment haza, annak ellenére sem, hogy megígérte, mert Égkoszorúban volt, hogy segítsen felbujtani a nord-okat a Birodalom ellen. A lánya 6-ik születésnapjának az értesítője egy héttel az esemény előtt érkezett, hogy az egyetlen kívánsága, hogy látni akarja az anyját. Itt is megígérte, hogy ott lesz, de végül nem ment haza, mert az ujjai köré kellett csavarnia a Birodalom nemeseit és a magas rangú katonatiszteket.

Egy újabb, feltöretlen levél jött otthonról, amit a férje küldött,

Elenwen, drágám,

Már fél év telt el, mióta én és a gyerekek láthattunk téged. Nagy csalódás, hogy már megint nem jöttél haza, Lora születésnapjára sem. Elárulom, hogy az egyetlen születésnapi kívánsága az volt, hogy láthassa az anyját. Most azért írok, hogy tudassam veled, Aronryn műtétje a jövő héten lesz. Nagyon fél és szeretné, ha ott lennél vele, ami teljességgel érthető. Hiába próbáltam elmagyarázni neki, milyen fontos dolgod van, de még csak 8 éves, még túl fiatal, hogy megértse, miért kell távol lenned ilyen sokat. Amikor azt mondtam neki, hogy talán nem fogsz eljönni, sírva fakadt és az állapota nagyon kritikus lett. A gyógyító mágus is azt javasolta, jó hatással lenne, ha itt lennél vele.

Én már nem fűzök sok reményt, hogy valaha is hazajössz, de a gyerekeknek nagyon sokat jelentene és nekem is. Őszintén, nem is tudom, hogy miért is vagyunk még házasok?

Remélhetőleg még a férjed,Erarnil.

Ez a levél már egy hetes volt, egyszerűen nem volt ideje megnézni. Sajnos, a családjára egyszerűen semmi időt nem tudott szakítani az elmúlt években, hiszen minden idejét a Domíniumnak áldozta, aminek a családi élete látta kárát. A férje elidegenedett tőle, alig látták egymást és emiatt sokat pletykáltak arról, hogy megcsalják egymást. Elenwen-ben sok a rosszindulat és politikai előnyért cserébe, sok mindenre hajlandó, időnként még flörtölni is szokott más nemesekkel, de sosem csalta meg a férjét. A két gyermekük, Lora és Aronryn életéből szinte teljesen kimaradt, nem volt ott az első lépéseiknél, nem hallotta az első szavaikat és nagyon ritkán látja őket. Folyamatosan azzal hitette magát, hogy értük dolgozik annyit, de a tény, hogy az elmúlt héten annyi ideje sem volt, hogy elolvassa azt az üzenetet, sokat elárult.

Elővett egy üres papírost, egy pennát, amit tintába mártott, hogy írjon a családjának. A pennát a papír felé helyezte, készen állva, hogy írjon, csak egy probléma volt. Nem jöttek a szavak. Nem tudta mit írhatna. Nem írhatja azt, hogy hamarosan haza megy, hiszen a Szervezet utáni hajsza, a sárkányok megjelenésének a kinyomozása, valamint a Viharköpenyes lázadás idekötik.

Estig gondolkodott, hogy mit írhatna, de végül abból a levélből nem lett semmi és kidobta az üres papírt.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.