Halo, elérkezett a folytatás, kellemes olvasást kívánok. A következő számot a következő időpontban hallgasd: (1) Jeff Williams - One thing

Nincs mesélő

A sötét barlangban néma csend honolt, a kint tomboló hóvihar szele időnként be-be szállított néhány hópehelyt amikből talán egy-kettő ért földet Elyna fekete haján. A sötét elf lány egész életében erre az alkalomra várt, tudta hogy az öt éves üldözésnek a mai napon vége szakad.

Vagy megöli Marshalt vagy meghal, de nem lesz középút.

A teste meggyötört volt, kimerült, nem tudni mikor aludt utoljára. Egy nagyot ásított várakozás közben, amitől mind a két vörös szeme könnybe fakadt. Hogy felébressze magát, fogta az egyik sötét tőrét és elvágta vele a tenyerét. A fájdalom segített neki teljesen felébredni, rendesen mozgatta az ujjait hogy minél jobban érezze a fájdalmat és minél éberebb legyen. A vörös csöpögő vér átszínezte a behullott havat.

Annak érdekében hogy elfedje, a csizmájával rúgott némi földet a kifolyt vérére és semmi nyoma nem maradt az előző jelenetnek.

A titkos kijárat felől dulakodást és acél csengését hallotta, tudta mit jelent, "Néhány Thalmor katona nem bánik el Marshallal, őt én ölöm meg.".

Miközben várakozott, eszébe jutott a Thalmor dosszié amit korábban vett fel. Egy fekete kis könyv volt amire "A Szervezet" volt ráírva. Kinyitotta és átlapozgatta az oldalakat. A Thalmorok rengeteg dolgot írtak a Szervezetről, szó volt a felbukkanásukról, a céljaikról, a titkos rejtekhelyükről és az ismert tagokról.

A Szervezet rejtekhelye: Jelenleg Égkoszorúban tartózkodnak, Keletvégen, Széltető közelében. Csakis kizárólag egy nagyobb osztaggal, rajtaütéssel és felkészültséggel lennénk képesek megölni, illetve elfogni az összes tagot, de ez az offenzíva nem javasolt. A rejtekhelyük nagyon megerősített és túlságosan közel van Széltetőhöz, vagyis a Viharköpenyes lázadók főhadiszállásához, ha az említett előírásokkal támadnánk rájuk, az nem kívánt feltűnést keltene.

Ely ökölbe szorította a kezét, "Már megint ezek a Viharköpenyesek!", Helgenben is az útját állták, de most megtudta hogy a Thalmorok csak miattuk nem végzik ki a Szervezetet, egyre jobban gyűlölte Viharköpenyes Ulfric nevét.

Tovább lapozgatott, rátalált arra hogy a Szervezet és a Thalmor régen szövetségesek voltak, de ez nem érdekelte, egyszerűen csak dühösen lapozott tovább, mire elért a végéhez, talált még mást is, "Árulók a Szervezetben". Igen, a Szervezetben két renegát volt akik titokban az elfeknek dolgoznak.

A két renegát nem más mint…

- Marshal, még mindig haragszol a kanál miatt? – Egy női hang szakította félbe a legújabb, kedvenc olvasnivalójában.

- Már megmondtam hogy ne beszéljünk róla! Amúgy igen. – A férfi hangától a szíve egyre hevesebben kezdett verni, a harag és a düh teljesen elárasztotta az egész testét és felkészült élete legnagyobb küzdelmére. – Egy dologra válaszolnál?

- Mire?

- Honnan tudtál erről a titkos kijáratról? – Ely csak egy ördögi vigyort eresztett az arcára, "Még mindig nem jöttek rá.".

- A társad beszélt róla.

- A társam?! – A nord férfi zavartan nézett, nem tudta kiről beszélhet.

- Egy sötét elf lány, ugyanolyan gyűrűje volt mint neked. – Marshal hirtelen megtorpant és a szemei kitágultak, mint aki valami rettenetes dologra jött rá.

- Thrys, nekem nincs sötét elf társam! – Már késő volt, Ely meggyújtotta a varázs erejével a fekete nyílvesszőjét és a pár elé lőtte a földbe.

Marshal időben észrevette hogy a talajon olaj volt kiöntve, ezért gyorsan félreugrott, magával rántva Thryst és így együtt menekültek meg a tüzes pokolból.

- Mi folyik itt?!- Kérdezte Thrys.

- Az, b*szdmeg hogy hagytad hogy valaki csapdába csaljon! – Marshal a leveses kanál miatt is ideges volt, de hogy egy orgyilkos is Thrys miatt csalta csapdába már túlment egy bizonyos szinten.

- Végre, megérkeztetek. – Elyna úgy lépett ki a sötétségből mint egy kísértet. A sápadt külseje és a legyengült járása miatt valóban úgy nézett ki mint egy élőhalott.

- Ki a f*sz vagy te? – Kérdezte a nord, soha az életben nem látta ezt a lányt.

- Találgass. – Megmutatta a bal kisujján lévő gyűrűt, Marshal lélegzete gyakorlatilag elállt, "Kintyra" volt ráírva. Az a gyűrű már öt éve elveszett, amikor Dareus elárulta a Szervezetet, úgy tudták elrejtette a világ elől és soha nem fogják megtalálni, de most ez a lány, akárki is legyen, gyakorlatilag tálcán kínálja fel.

- Nem tudom és nem is érdekel, de ha szépen ide adod azt a gyűrűt, - Marshal előhúzta a fekete kardját. – életben hagylak. Talán. – Sunyin elmosolyodott.

Thrys ugyanúgy, előhúzta a saját két kardját, egy acél és egy elf kardot amit az egyik katonától zsákmányolt.

- Én sem ismerlek, de ha Marshalt fenyegeted, nem kegyelmezek!

- A két törpét elengeded legalább? – Marshal Malbornra és a fogolyra pillantott akik eddig meglapultak. – Ma majdnem meghaltak csak azért mert segítettek nekünk. Az egyiket meg is kínozták.

- Csak nyugodtan. – Elyna leeresztette a két fekete tőrét, megvárta amíg az elf és a fogoly elmennek mellette és elhagyták a barlangot. - Csak téged akarlak megölni.

- Miért? Ártottam én neked valaha? – Ez a kérdés olyannyira felháborította Elynát hogy legszívesebben gondolkodás nélkül rárontott volna a nordra, de a fejében hallotta az apja tanítását, "Aki ész nélkül rohan a csatába, vereségre van ítélve.", lehiggadt.

- Megölted az apámat. – Vetette oda jelentőségteljesen és haragosan.

- Egy kicsit konkrétabban ha kérhetem, sok ember apját, anyját, fivérét és nővérét öltem meg. Mitől vagy te olyan különleges? – Marshal tényleg nem ismerte fel.

- Mindjárt megtudod. – Ely visszabújt az árnyak közé és mintha eltűnt volna.

(1) Elyna támadott, először Thrysre támadott nehogy megakadályozza a terve megvalósításában, de az altmer lány ügyesen kivédte a támadást, de a dunmernek ez csak bemelegítés volt és a rövid, de halálos tőreivel olyan gyors volt hogy Thrysnek alig maradt valami ideje védekezni, ezért kénytelen volt hátrálni.

Mielőtt Ely elvághatta volna Thrys torkát, a fekete tőrét Marshal fekete kardja akadályozta meg.

Az orgyilkos nem is kívánhatott volna jobb alkalmat a nord megölésére, gyakorlatilag egyedül volt, nem voltak itt a társai, sem a varázs pajzsa és még csak páncélja sem volt, csak a kardja. Ezúttal nem menti meg sem egy csapatnyi Viharköpenyes sem egy sárkány.

A pengék szikráztak ahogy összeértek, Elyna többször is megvágta mindkettőjüket, de Marshal szenvedett el több sérülést, talán azért mert eredetileg őt akarja megölni, de talán csak azért mert Thryssel ellentétben neki nem volt páncélja. A penge amivel a nord meg lett sebezve ugyan mérgezett volt ami egyre jobban fokozódó fájdalmat és a látás ideiglenes elvesztését eredményezi, de a nord hatalmas termetű, csupa izom kolosszus volt és kellett egy kis idő mire a méreg hatni kezd.

Egy ügyes húzásnak hála, Thrys ejtett egy vágást a sötét elf bal vállán, de nem volt komoly sérülés, hátra bukfencezett egyet és eltűnt a sötétségben. Könnyen elrejtőzött és hangtalanul osont a barlangban. A két sárkányszülött ösztönösen egymás hátának vetette magát és figyelték a másikat.

"Gyerekjáték, ha belegondolok hogy erre vesztegettem az elmúlt öt évet." Ely elmosolyodott, tudta hogy nyert ügye van, meg sem izzadt és egy vágást épphogy sikerült bevinniük, de hitte hogy többet nem fognak.

Az orgyilkos most beljebb ment a barlangba, kellő távolságot tett, elővette az ében íját és egy ugyanolyan, mérgezett nyílvesszőt vett elő. A nyilat beillesztette a helyére, egy hang nélkül fel feszítette, célra tartotta és elengedte. A nyíl hang nélkül szelte át a helységet és mélyen belefúródott a célpontjába és erőteljesen elkezdett vérezni.

- THRYS! - Az elf jobb vállába, a vérten áthatolva egy mérgezett, fekete nyílvessző fúródott és elejtette az elf kardot a jobb kezéből és a földre rogyott. - Ki kell jutnod innen! – Marshal szíve kihagyott egy verést amikor meglátta hogy Thrys válla vérzik, nem tudta miért, de megrémült a gondolattól hogy baja eshet.

- Nem hagylak itt! Együtt állunk ki ellene! – Az elf lány elhatározta magát ami nem lepte meg annyira Marshalt, de nagyon örült neki hogy nem kell egyedül szembe néznie a jelenlévő veszéllyel.

- Akkor mi ketten, egészen a végéig. – Felemelték a fegyvereiket és felkészültek hogy a végsőkig kitartanak.

Elyna egy újabb vesszőt lőtt, ezúttal Marshalt célozta meg, a nordot az ösztönei nem hagyták cserben és két oldalról csapva, a kardjával és a tőrével, kettévágta a felé szálló nyilat. Óriási szerencséje volt, de ezt nem hagyta hogy Elyna is megtudja.

- Ez nem fog működni, lelepleztelek! Ha lősz még egyet akkor pontosan tudni fogom hogy merre vagy és akkor végzek veled! - Csupán blöffölt, de most ez volt az egyetlen lehetősége az életben maradásra.

Ely egy újabb sötét nyílvesszőt illesztett az idegre, felfeszítette az íjat, de mielőtt elereszthette volna…

- ZUN HAAL VIIK! – Marshal egy különös, Elyna számára érthetetlen, hátborzongató nyelven mondott valamit amit nem értett. Hirtelen egy erő, az orgyilkos nem tudta leírni, de kitépte a kezéből az íjat és a nyílvesszőt és szem elől vesztette a fegyvert.

- WULD NAH KEST! – Thrys nem vesztegette az időt, a hang irányába lőtte ki magát a szélsebe rohanás kiáltással aminek a segítségével egyenesen az orgyilkosra rontott és sikerült megvágnia a mellkasát.

Elynának fogalma sem volt róla miféle erővel rendelkezik ez a kettő, de nem hagyta hogy megállítsák. A két elf lány harcolni kezdett egymással, Thrys volt előnyben a meglepetés ereje végett, de a pillanatnyi előnye gyorsan elszállt miután Elyna észbe kapott és bemutatta Thrysnek a mesteri késforgató tudományát és a küzdelem kimenetele gyakorlatilag megfordult.

Az altmer lány épphogy csak védekezni tudott a dunmer villámgyors és precíz támadásai ellen. A sötét elf többször megszúrta és vágta a nemes elfet, majd egy erős, gyomron rúgással a földre küldte. Thrysen még mindig a Thalmor páncél volt, ami támadások többségétől ugyan megóvta, de több helyen is belevágott a húsába és a pengén lévő méreg lassan elkezdett beszivárogni a véráramába.

Miután Thrys a földre került, Marshal vette át a helyét. A nord férfi, akire Ely már évek óta vadászik, sokkal keményebb kihívás volt Thrysnél. Marshallon most nem volt páncél és a varázspajzsa sem volt nála, de kiváló kardforgató volt és megfelelően védekezett az orgyilkos pengéi ellen.

Miután rájött hogy túl sokáig tartana szemtől-szembe legyőzni a két ellenfelét, Ely elhátrált a harctól és ismét a sötétségbe rejtőzött hogy megkeresse az íját. Ideje mint a tenger erre a feladatra hiszen képes nesztelenül osonni a sötétben és a két ellenfele nem merne hátat fordítani neki. Külön szerencse hogy odakint egy hatalmas hóvihar tombolt ami eltakarta a két holdat is amik bevilágíthattak volna a barlangba.

- YOL TOOR SHUL! – Marshal ismét azon a különös nyelven beszélt és a szájából hatalmas lángcsóvák jöttek ki amik bevilágították az egész, sötét barlangot. A barlang falain rengeteg elfagyott és elhalt növény gyökere volt amik fáklyaként gyulladtak meg és fenntartva a hirtelen jött fényforrást.

"Miféle erő ez?! Marshal képtelen varázsolni! Hogyan lehetséges ez?!", Elynek nem volt sok ideje ezen gondolkodni, a két ellenfele rögtön rátámadt és ezúttal kénytelen volt védekezni. Most nem hagyta magát meglepni, kiválóan reagált a támadásokra és hősiesen állta a sarat a két sárkányszülött ellen.

Thrys testében a méreg elkezdte kifejteni a hatását, a látása elhomályosodott, a végtagjai nehezek és gyengék lettek, valamint az egyensúlyával is baj volt. Ely másodszor is a padlóra küldte a nemes elfet, de nem fárasztotta magát azzal hogy túszul ejtené. Ismerte Marshalt, tudta hogy feláldozna akármit és akárkit ha azzal életben maradna. Egyszerűen csak otthagyta és a nordra összpontosított.

Thrys segítsége nélkül, Marsh egyre nagyobb hátrányba került, hiába volt a Szervezet legerősebb embere és a második legjobb kardforgatója, Ely fürge és villámgyors kései ellen túl lassú volt és több vágást kellett elszenvednie.

Ely tudta hogy Marshal már sarokba van szorulva, ezért kiemelt óvatossággal bánt vele és nem hagyott egy perc nyugtot sem neki. Épp ezért, nem vette észre hogy Thrys, a mérgezés ellenére egy varázsitalokkal teli csomagban matatva, talált egy adag ellenmérget amit megivott. A főzet gyorsan kifejtette a hatását és amint lábra tudott állni, Marshal segítségére sietett hogy hátba támadja az orgyilkost.

A sötét elf lányt csak másodpercek töredékei választották el a haláltól, ha az ösztönei nem lettek volna elég élesek, Thrys csapása végzett volna vele. Szerencséjére, időben megfordult és kivédte a támadást és kirúgta Thrys jobb kezéből a kardot és hátra törte a karját, rákényszerítve hogy dobja el a másikat is. Ely Thrys torkához szegezte az egyik sötét pengét hogy elvágja a torkát.

- FEIM ZII GRON! – Az utolsó pillanatban, Thrys egy fehér, testetlen szellemmé vált, így könnyen kiszabadult Elyna szorításából. Az orgyilkos továbbra sem értette miféle erővel lehetnek megáldva, de látta hogy a barlangba befújó szél és hó kezdi eloltani a Marshal által meggyújtott indákat és hamarosan újra sötétség borítja el a barlangot.

Most Marshal támadta meg az orgyilkost, de a lány könnyen és rugalmasan mozgott és nehézség nélkül kitért a nord, a hihetetlen ereje ellenére gyors, de Ely számára továbbra is lassú támadásai elől.

A nord észrevette hogy a lángok kezdenek kialudni és ha ez megtörténik, nem lesz más amit meggyújthat. Az ellenfele csak erre várt, húzta az időt, de Marshalnak is volt egy ötlete.

- FUS RO DAH! – Egy hatalmas széllökést idézett elő, olyan nagyot ami egyszerűen ellökte az orgyilkost, mint egy rongybabát és kirepítette a barlangból, egyenesen a hófödte útra, egy akkora szél és hóvihar tombolt odakint hogy senki sem látott semmit.

A méreg ugyan elkezdte kifejteni a hatását Marshalon is, de sokkal lassabban mert nem kapott annyi találatot mint Thrys és mert a véralkohol szintje elég magas volt hogy lelassítsa a mérgezést.

Ennek ellenére, Marsh egyre csak gyengült, Thrys csatlakozott hozzá.

- Ez a lány, - kezdte Marshal. – nagyon veszélyes. Ha nem lennénk sárkány szülöttek, már megölt volna minket.

- Nem kell mondanod.

- Thrys, legyél nagyon óvatos. – Marshal hangja oltalmazó, de egyben szigorú volt, a sárkányokon kívül, minden ellenfelet félvállról vett és könnyen legyőzött akárkit, de ez a lány megrémítette.

A hátukat egymásnak vetve figyelték az orgyilkos lehetséges felbukkanását, de Elyna csak várt, várt, amíg rést nem talál a védelmükben. Az egyik tőrét elvesztette, a másik a kezében maradt, de szerencsére volt egy harmadik, tartalék tőr az egyik csizmájában, így újra két tőrrel harcolhatott.

Nem sokat hallott a beszélgetésükből, csak annyit hogy mindketten valamiféle, "sárkányszülöttek". Már régóta figyeli a Szervezet titkos tanácskozásait és az utóbbi időben arról beszéltek hogy Marshal egy ilyen sárkányszülött. Ezenkívül, a fehérvágtai őrök is beszéltek arról hogy egy sárkányszülött segített legyőzni a lerombolt torony mellett lévő sárkányt.

Fogalma sem volt róla mi lehetett a sárkányszülött, de azt biztosan tudta hogy ezek ketten valami természetfeletti erővel vannak megáldva aminek nem lenne szabad léteznie. Azonban ez sem gátolta meg abban hogy végezzen Marshallal.

Elyna vett egy mély levegőt, elhatározta magát hogy az utolsó leheletéig harcolni fog és vagy megöli Marshalt, vagy belehal.

Oldalról támadott elsőnek, de Thrys észrevette és épphogy ki tudta védeni az orgyilkos csapását aki rögtön visszavonult a hóviharba. Ely olyan gyorsan rohant ahogy csak a lábai bírták hogy minél gyorsabban érjen a másik oldalra és ismét támadott. Marshalnak megfogant a fejében ez az ötlet, ezért ki tudta védeni és elkapta az orgyilkos bal kezét és kicsavarta a tőrt a kezéből. Ely ösztönösen, a másik kezében lévő tőrrel akarta bevinni a végső csapás, alulról, de a nord azt a kezét is elkapta.

Thrys felkészült rá hogy most végre, levágja az orgyilkost, de a bal kezéből egy tűzcsóva szállt a szél rásegítésével az elf lányra és kigyulladt a páncélja. Thrysnek a hóba kellett hemperegnie, nehogy a tűz tovább terjedjen. Marshal ez idő alatt, lefejelte az ellenfelét amitől a bal szeme teljesen bedagadt és nem bírta kinyitni.

Mielőtt a nord egy újabb fejelést bevihetett volna, jól ágyékon térdelte amitől felkiáltott egy nagyot, de nem eresztette. Ely miután látta hogy kevés lehetősége maradt, rávetette magát a nordra, a hirtelen meglepettségtől a földre esett és ráharapott Marshal nyakára. A rettenetes fájdalomtól, a nord elkezdte összeszorítani a rendkívül kitartó lány bal kezét. Több reccsenés is azt jelezte hogy a lány keze kezdi megadni magát, de az Elyna szájáról lefolyó nedvesség arra engedett következtetni hogy átharapta Marshal nyakán a bőrt és vére folyik le a száján. Érezte a vér ízét és egyre erősebben szorította az állkapcsát.

A párviadalt egy tőr szakította félbe, egy véres tőr, Elyna hátában. (1)

Thrys megtalálta a tőrt amit az orgyilkos korábban elvesztett és az ellenség hátába szúrta. A lány elengedte Marshal nyakát és egy fájdalmas kiáltást hallatott magából. Nem tudta eldönteni hogy a törött keze vagy a szúrt seb a hátában fájt jobban.

Marshal kapva az alkalmon, elengedte a lány mindkét kezét, lelökte magáról, felállt és gyomron rúgta, majd kettő ütést mért az arcára, majd rátérdelt mindkét kezére, a bal törött emiatt úgy fájt hogy nem bírt visszatámadni, nem bírt a szabadulásra gondolni és nem tudott semmit sem csinálni, csak sikoltani, kiabálni és sírni a fájdalomtól.

A nordot nem hatotta meg az orgyilkos lány sírása, egyik öklével a másik után csak verte a lány arcát amíg az el nem hallgatott. Mire végzett, a lány arca úgy össze lett verve hogy még az apja sem ismerne rá. Csupa daganat, vörös és sötét foltok csúfították el az arcát, az orra betört és vérzett, a szeméből patakokban folytak a könnyek, de motyogott valamit. Marshal közelebb hajolt hogy ki vehesse mit is mond.

- M…meg… - Alig bírt kinyögni némi értelmes szót, az ájulást érezte maga körül, itt volt az a rohadék, aki tönkretette az életét, megölte az apját és sok ártatlan vére is a kezéhez tapadt, de egyszerűen nem volt elég erős hogy végezzen vele. Nem lesz képes az apja szemébe nézni, odaát. - …megöllek!

A nord csak elvigyorodott, az elegáns, aranyszegélyes, fekete öltözetéből, levágott egy darabot és a nyakához illesztette hogy kezelje a lány harapását.

- Majdnem sikerült. Tényleg. - Úgy mondta, mint egy apuka, aki a kisgyerekét dicséri. - Csak egy hajszál kellett volna hozzá. Amikor elharaptad a nyakamat, azt hittem ütött az utolsó órám. – Letérdelt a félholt lány mellé, odahajolt hozzá és a fülébe suttogott. – Az istenek jobban szeretnek engem mint az apádat.

Ely, egyetlen épen maradt szeme egyszerűen kipattant, még a másik, bedagadt is kinyílt, résnyire és minden erejét összeszedve, megpróbált felállni, de nem sikerült. Csak vonszolni tudta magát a havon, el Marshaltól. Hirtelen egy hatalmas szakadék fölött találta magát. Olyan mély volt hogy nem látta az alját, a szeme előtt pedig az északi Szellem-tenger terült el. A szakadék alján, valószínűleg a tengerpart volt.

- Most mit fogsz csinálni? – Kérdezte Marshal, játékos hangnemben. – Megöljelek, vagy leugrasz? – A lány nem válaszolt, a törött, bal kisujjáról, hatalmas kínnal ugyan, de lehúzta a varázsgyűrűt. – Ha azt ideadod, ígérem gyors halált kapsz tőlem.

Elyna csak egy elgyötört vigyort mutatott, a gyűrűre nézett és eszébe jutott amit az apja kért tőle, "Ne hagyd hogy megkaparinthassák.". Egy dobással megszabadult tőle és a tenger felé dobta és mintha ez lett volna amire még képes lehetett volna, elterült a havas sziklán.

- Ez egy nagyon rossz ötlet volt. – Marshal megragadta a torkánál, már nem volt képes ellenkezni, semmi ereje nem maradt, a kardjával beleszúrt a hasába amitől újult erővel felkiáltott és ahogy forgatta benne a pengét, érezte hogy az élet ereje elszáll és a világ elsötétedik körülötte.

Miután látta hogy lehunyja a szemét, Marshal arra gondolt hogy meghalt, ezért lehajította a szakadékról és nézte, ahogy a köd elnyeli a testét.

Ezután Marshal testében is kifejtette a hatását a méreg. Összeesett és elvesztette a látását.

- Marshal! – Thrys ugyan nem látta hogy mi is történt pontosan, de látta hogy Marshal életben maradt és hogy legyőzte az orgyilkost. A nord a földre esett és nem mozdult. – Jól vagy?!

- Nem látok és nem bírok mozogni. – A hangja gyenge volt és remegő. - Van még ellenméreg?

- Ebben a szélviharban nem tudom elolvasni a címkéket. – A sötét tőrt amivel leszúrta Elynát, a főzetek mellé rakta, megragadta Marshalt a két hóna alatt és vonszolni kezdte egy másik, szélvédett barlanghoz.

A barlang, ugyanúgy mint a Thalmor menekülő útvonal, sötét volt, de üres, nem volt bennt semmi. Ez jó jel volt, itt megpihenhetnek reggelig.

- Az egész az én hibám. – Thrysből előtörtek a könnyei. – Én miattam tudott tőrbe csalni és ha megkérdeztelek volna… - Marshal a szájára tette a kezét, tudta hogy amit mond igaz és az ő hibája, nem akarta hogy szomorú legyen.

- Sshh… semmi baj. Nem a te hibád.

- De…

- Semmi de! – A kezével letörölte a könnyeket az arcáról. Nem látott ugyan, de kitapogatta Thrys bájos, de bús arcát és simogatni kezdte. – Senkinek sem a hibája. Főleg nem a tiéd. - Nem tudni, hogy vajon komolyan mondja-e, vagy csak vigasztalni akarta.

- Köszönöm. – Thrys átölelte Marshalt és a mellkasához bújt.

- Mond, megtaláltad az ellenszert? Csak mert haldoklom.

Thrys gyorsan elkezdett kotorászni az italok között és megtalált egy ugyanolyat amit ő is bevett nemrég.

- Itt van! – Kivette a kupakját és óvatosan megitatta vele a nordot.

- Köszönöm.

- Ki volt az a lány? – Marshal rögtön tudta, amint meglátta a gyűrűt amit eldobott, hogy Dareus lánya volt, azé akit öt éve ölt meg amiért elárulta a Szervezetet, egyikük sem tudta hogy van egy lánya.

- Nem tudom. – Hazudta, nem árulhatott el semmit sem a Szervezetről. A látása kezdett kitisztulni, meglátta Thrys aggódó arcát. – Mi a baj?

- Marshal, csak bajt hozok rád. Mindig én okozom azokat a bajokat amiket később neked kell megoldani. – Marshal a két kezébe vette a lány arcát.

- Ez nem igaz! Örülök hogy itt vagy velem, most te mentettél meg. – A homlokát az övéhez szorította és átölelte a tarkóját.

- Én…

- Sshh… - Marhal megcsókolta, a lány nem ellenkezett, csak viszonozta.

Marshal már sok nővel volt együtt, sokat csókolózott, értelemszerűen, de most ideges volt, valamiért azon aggódott hogy jól csinál-e mindent, hogy Thrysnek tetszik-e amit csinál.

Thrys viszont először csinálta ezt, nem tudta mit kell csinálni, csak utánozta Marshalt.

Helgen óta együtt vannak és mindketten szerették egymás társaságát, még ha fel is bosszantották néha a másikat. Marshal már nagyon régóta nem érzett ilyet senki iránt, ezért nem akart óvatlan lenni és rámozdulni, ezért lassan és türelmesen kezdte simogatni a lány vörös haját.

Thrys úgy tűnt elaludt Marshal mellkasán és aranyosan szuszogni kezdett, Marshal szíve mintha meglágyult volna, "Aranyos amikor alszik."

Egymás karjaiban, egyedül az erdőben, egy barlangban, ölelkezve aludtak el és nem érdekelte őket, mit hoz a reggel.

A lenyugvó nap narancsszínű lángokba árasztotta Égkoszorú havas tájait, a nyár utolsó hetei voltak ezek és itt fenn északon jól lehetett tudni, hogy sokáig nem lesz részük ilyen gyönyörű naplementében. A fagyos csendet lovak vágtája zavarta fel és a friss hóban patanyomok maradtak, ahogy a hátasok gazdái erőteljesen vágtáznak, hiszen az éj leszállta előtt haza akarnak érni.

A 4 Viharköpenyes csendben vágtázott, hiszen fáradtak is voltak, nem volt mit mondaniuk egymásnak és csak arra tudtak gondolni, hogy hamarosan lepihenhetnek.

Az útjuk átvezetett Kyneberek fogadóján, de egy hatalmas tömeg gyűlt össze a felette lévő dombon és a fogadó is zárva volt.

- Mi történt itt? - Ákos, a lován ülve kérdezte az egyik Viharköpenyes őrt.

- Nem hallottátok?! - Az őr meglepetten válaszolt. - Egy sárkány megtámadta Kyneberek-et, de a sárkányszülött erre járt és végzett vele!

- Mi van?! - Veresszem hitetlenkedett. - A legendákból?!

- Osztom a szavait, - Sat is hitetlenkedett. - képtelenség.

- Micsoda?! - Az őr kissé felháborodott. - Ti, akik túléltétek Helgen-t nem hisztek benne?!

- Helgen-ben nem volt semmilyen sárkányszülött, - Folytatta Sat. - a sárkány nehézség nélkül porig rombolta a falut.

- Igaznak kell lennie, - Ákos a domb tetején lévő gödörben fekvő sárkánycsontvázra mutatott. - az a csontváz eddig nem volt ott. - A 4 Viharköpenyes gyerekkoruk óta ismerték ezeket az erdőket és soha nem láttak ehhez hasonló lény csontvázát. Egy sárkány kellett hogy legyen.

- A jobb kérdés… - Veresszem hezitált folytatni.

- Mi lehetett az ami végzett vele? - Sky fejezte be.

- A sárkányszülött. - Ákos teljesen biztos volt benne, ő és a barátai erősen a halott lény csontvázának a szemgödreibe nézett, ami olyan érzést keltette, hogy őket figyeli.

Úgy érezve, eleget bámészkodtak, a lovaikkal visszamentek az istállóba.

- Más is érezte annak a lénynek a tekintetét?! - Veresszem volt az egyetlen, aki hangosan kimondta.

- Én… - Sky nem tudta, mit mondjon. - nem tudom, mit éreztem. - Kissé kirázta a hideg.

- Talán még mindig volt benne némi varázserő. - Elmélkedett Ákos.

- Szerintem, - Sat volt az egyetlen, aki pesszimista volt. - csak képzelődtök a kimerültségtől.

- Talán nem érezted?! - Veresszem a társára kiáltott.

- Tök mindegy, hogy éreztem-e vagy sem, nem jelent semmit sem! - Sat idegesen visszafordult. - Tégy egy szívességet, menj haza, egyél valamit, feküdj le, verd ki és aludj el! Ez mindig jót tesz az elmének. - Dühösen otthagyta a társait.

- Mindig is egy s*ggfej volt. - Jegyezte meg Sky, miközben levette a sisakját.

Sat nem vesztegette az időt és egyenesen a kovácshoz indult. Széltető kovácsüzlete nem változott semmit sem, kivéve, hogy most több kiabálást lehetett hallani, mint legutóbb.

- Hol van a kalapácsom?! - Egy ideges, mély férfihang volt az.

- Nem tudom! - Hermir válaszolt neki.

- A fenébe, te lány! Megmondtam, hogy ne nyúlj a szerszámaimhoz. - Ő lehetett az öreg Oengul, a kovácsműhely tulaja.

- Nem nyúltam hozzá! - Hermir leszögezte.

- A szerszámoknak nem kel lábuk!

- Megnézted a kohó mögött? Azt hiszem, ott láttam. - Javasolta Hermir, mire az öreg benézett az adott helyre és döbbenten vette tudomásul, hogy ott van a keresett szerszáma.

- Oh, igen… már… rémlik, hogy ide raktam. Bocsánat. - Oengul idegesen hagyta el az üzletet, majd Hermir lefáradtan forgatva a szemeit tért volna vissza a munkájához, amikor meglátta, hogy valaki betért az üzletbe.

- Sat, visszajöttél? - Érdeklődve figyelte a visszatért katonát. - Meg lett?

- Igen, megtaláltam amit kerestél. - Sat átadta neki a régi, de még mindig éles kardot. - Ez az?

- Ez kell legyen! Freydis királynő kardja! - A kovácsnő izgatottan vette szemügyre a kardot. - Az ősi, atmorai kovácsolás stílus, ami már nagyon régóta elveszett! Még mindig éles! Oengul oda lesz az örömtől, ha meglátja!

- Akkor, - Sat a két tenyerét összecsapva, a lényegre tért. - a fizetség?

- Igen, - Hermir a pult alól elővett egy rövid, kissé sárgásfehéres színű pengét, sötétszürke, vas markolattal. - vigyázz, nagyon éles, de eddig ez a legjobb munkám.

- Egy penge egy másik pengéért. - Sat a kezébe vette és szemügyre vette és végighúzta rajta az ujját.

- Nem volt könnyű, a sárkánycsont elég masszív anyag.

- Csodálatos munka, Hermir. Megmutattad Oengul-nak?

- Dehogy! Nem szereti ha másfajta anyaggal dolgozom.

- Köszönöm, ez... - Sat nem tudta mit mondjon. - még jó hasznomra lesz. - Azzal elhagyta az üzletet.

- Abban biztos vagyok. - Hermir még utólag válaszolt, tudva, hogy Sat nem hallotta.

- Gratulálok, gyerekek, - Brunwulf értékelte Ákos és Sky látogatását. - ezek a banditák rengeteg elf életét tették tönkre.

- Én még mindig időpocsékolásnak tartom, - Sky-ban kimondottan élt a harag, mind a Birodalom és az elfek iránt. - inkább el kéne űznünk őket.

- Ezt nem mondod komolyan? - Ákos próbálta lebeszélni a társát.

- Nem segítenek sokat a háborúban és…

- Figyelj, lányom, - Brunwulf próbált egy kis értelmet beszélni Sky-ba. - értem, hogy a gyászod mély és a haragod jogos, de nem ezek a népek végezték ki a fivéred. A város ura, amelyikben élnek, hátat fordított nekik, de ez nem jelenti, hogy mindenkinek ezt kéne, mert ha sokáig nem lesz változás, ez a seb elfekélyesedhet.

- Brunwulf-nak igaza van, Sky. - Ákos egyetértett. - Ha még sokáig kell úgy élniük ahogy most, akár fel is lázadhatnak.

Sky nem válaszolt, csak visszavette a sisakját és otthagyta a két férfit.

- Bátor és helyén van a szíve, - Kezdte Ákos. - de a gyűlölet könnyen elvakíthatja.

- Ahogyan Ulfric-ot is. - Brunwulf aggódva mondta. - Nagyon félek, hogy ő és azok akik követik, a vesztükbe menetelnek.

Veresszem örült, hogy végre hazaért, előkotorta a lakása kulcsát, beillesztette a zárba, majd egy kattanással kinyílt.

- KI VAN OTT?! MEG AKAR ERŐSZAKOLNI?! - Az anyja erős és harsány hangja volt az első, ami teljesen felidegesítette.

- AZ ERŐSZAKTEVŐKNEK NINCS KULCSUK A HÁZHOZ, ANYA! - Veresszem visszaordított, amivel egyértelműen az egész szomszédságot felzavarták.

- TE MÉGIS, HOL VOLTÁL?! HALÁLRA AGGÓDTAM MAGAM ÉRTED!

- AZT HISZEM, SZÓLTAM, HOGY PÁR NAPRA ELMEGYEK A TÖBBIEKKEL, KIIKTATNI EGY CSAPAT BANDITÁT!

- ÉN MEG AZT HISZEM, SZÓLTAM, HOGY VACSORÁRA GYERE HAZA, VAGY ELVEREM A FENEKED!

- TUDOD MIT?! EZT NEM HALLGATOM TOVÁBB! - Idegesen kiment a házból és dühösen becsapta a bejárati ajtót, de eszébe jutott, hogy a sisakját bent felejtette. Idegesen visszament, de dühösen vette tudomásul, hogy az ajtó ismét bezárult, megint elő kellett vennie a kulcsát és kinyitnia a zárat.

- KI VAN OTT?! MEG AKAR ERŐSZAKOLNI?! - És az anyja ismét elkezdte.

- A VILÁGON, SENKI NEM AKARNA TÉGED MEGERŐSZAKOLNI! - Veresszem ordította. - CSAK A SISAKOMAT HAGYTAM ITT, BOLOND VÉNASSZONY!

Újra, dühösen becsapta maga mögött az ajtót és egy követ felrúgva idegeskedett az anyja miatt, "Én egy napon megölöm ezt a vén banyát!".

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.