Halo, egy újabb fejezet, kellemes olvasást kívánok.

Habár a ma esti ünnepség a nemesség számára elképesztő lehetőség volt szövetségek köttetésére és aljas tervek szövögetésére, Elenwen szolgái számára a pletykák és a kihallgatni kívánandó titkos beszélgetések melegágya. A rengeteg szolga fel-alá rohangálva az ételekkel és italokkal megpakolt tálcákkal, egyik nemestől a másikig, hogy bizonyos urak vagy hölgyek kedvére tegyenek.

A legtöbb nemes teljes mértékben levegőnek nézi a szolgákat és képtelen megkülönböztetni egyet a másiktól, így azt sem veszik észre, ha véletlenül, egyel több szolgálólány van az ünnepségen.

Egy apró termetű lány, aki a hosszú, barna haját egy egyszerű lófarokba hordta, alázatosan lesütve a barna szemeit és a kissé szeplős arcát igyekezett minden áron megfelelni az elvárásoknak. Nem volt túlságosan szép, hogy felkeltse bárkinek a figyelmét, de csúnya sem volt, inkább csak a lehető legátlagosabb kinézetű.

Egy tálcányi kúpformájú csokoládés süteményt hordott fel-alá, amiből hébe-hóba elvettek néhányat, hallgatva a nemesek beszélgetését. Elkapta két nemes hölgy beszélgetését. Mindketten épp csak betöltötték a 18-at és épp egymást dicsérték, azonban, a legtöbb baráti beszélgetéssel ellentétben, ez másmilyen volt.

- Látom, te aztán nem tartasz az édességtől! - Mondta az egyik, szőke hajú lány, rózsaszín estélyi ruhában és hasonló cipőben. - Mondjuk, neked nagyon is jól áll a túlsúly! - Kedves mosollyal mondta, mintha valami bókot mondana.

- Ugyan, - A barátnője, egy feketehajú lány, hasonló, sötétkék estélyi ruhában és cipőben, aki bókként fogadta az előző megjegyzést, visszavágott. - bárcsak én lennék olyan magabiztos, hogy ilyen ocsmány ruhákban ide merjen tolni a képem! - Ugyanúgy mosolyogva fojtatta, míg a barátnője, ugyanúgy fogadta a sértéseket, mint ő az előbb.

- Én semmi vagyok, hozzád képest, a bokáid olyan erősek és vastagok, hogy féltékeny vagyok rájuk!

A szolgálólány nem tudta eldönteni, hogy ezek ketten barátok vagy ellenségek, de semmi érdemlegesről nem beszélnek, csak kedvesen sértegetik egymást. Tovább ment, két nemes férfi beszélgetését kezdte hallgatni.

- Amúgy, jól áll neked ez az ing. - Mondta az egyik, rövid, barna hajú férfi, egy vörös ingben és fekete nadrágban. Nem volt semmiféle maró gúnyt vagy rejtett sértés ebben az állításban, őszintén megdicsérte a barátja ingjét.

- Köszi. - A másik férfi, hosszabb, fekete haja volt, amit befonva hordott és egy ezüstszínű inget viselt, amit a barátja az előbb megdicsért és ő őszintén és egyszerűen fogadta a bókot.

Ezekről egyértelmű volt, hogy barátok.

A lány finom kis fülei, valami szaftos pletykára vagy titokra voltak éhesek, amiket csak egy ilyen ünnepségen találhat meg, amiket keresnie sem kellett, mert megtalálta azt, akitől a legjobbat hallhatja. Magát Elenwen-t, ahogyan Jarl Siddgeir-el beszélget. Tudta jól, hogy a fiatal Jarl-al való beszélgetése semmi érdekeset nem kínálhat neki, de annál több időt adott neki.

Egy másik szolgálólány, név szerint Brelas, egy tőle magasabb, de a többi vendégnél még mindig alacsonyabb, erdei elf, kinek sötét barna bőre és hosszú, fekete haja volt, azon volt hogy eleget tegyen Elenwen összes kívánságának. Nem tűnhetett valami dicsőnek, vagy amire bárki büszke lehet, mert valóban, ő tartja a házigazda ételeit és ugrál minden egyes parancsára, de ott van mellette és hall minden titkos cselszövést és szövetséget amit Elenwen köt.

- Hé, te, - Brelas parancsolón megszólította a szolgálólányt. - elfogyott a krémes, diós sütemény, azonnal hozz még egy tálcával! - Parancsolta, mire a lány csak illedelmesen meghajolt és azonnal a pulthoz sietett. Óvatos, kimért léptekkel, elvett egy süteménnyel teli tálcát, majd vissza igyekezett Brelas-hoz, remélve, hogy hall valami érdekeset, Elenwen-től. - Köszönöm, most elmehetsz! - Utasította, a tudtára adva, hogy nem kívánatos a jelenléte. Egy tucatnyi dolog volt, amit az a lány megtett volna a felettesével, de az túl sokba került volna neki, így meghajolt és engedelmeskedett.

Most már egyértelmű, ha ki akarja hallgatni Elenwen beszélgetéseit, zavartalanul, ki kell túrnia Brelas-t a helyéről. És ekkor, (nem pontosan ekkor, de a történet kedvéért, mondjuk, hogy pontosan ekkor), egy kicsit túl jól mulatozó, nemes férfi szólította meg.

- Hé, kicsim! - Egy magas, rövid, szőke hajú nord férfi volt és egyértelműen, túl volt néhány italon. - Láttam, ahogy beszéltél Elenwen szolgálólányával! Mi is a neve…? Brenda? - A lány csak kíváncsian bólogatott. - Igen? Átadnád neki, ezt a szerelmes levelet? - A kezébe nyújtott egy papírt, tele ocsmány, perverz dolgokkal és nem utolsó sorban, helyesírási hibákkal. - Megérdeklődnéd, hogy érdeklődik-e, a jóképű és dúsgazdag Erikur iránt?! - A lány eltette a papírt, a mutató és hüvelykujját összeillesztve, mosolyogva jelezte, hogy nem probléma. - Nagyon köszönöm, a hálám nem marad el! - Erikur izgatottan megpaskolta a lány fejét és összeborzolta kicsit a haját, aminek egyáltalán nem örült, de elviselte, mert ez egy tökéletes lehetőség a számára.

A lány letette a tálcát, majd a levéllel a kezében, megközelítette Brelas-t, aki épp italokat szolgált fel Elenwen-nek és egy nemes úrnak, akivel épp beszélgetett. Szorította az idő, gyorsan meg kellett szabadulnia Brelas-tól.

- Most mit akarsz? - A lány nem mondott semmit sem, csak átnyújtotta a papírt, amit Brelas kíváncsian elolvasott, de elundorodott a végére. - Ugh, ki írta ezt az ocsmányságot?! - A lány Erikur felé mutatott, aki az italtól megmámorosodva, kéjesen integetett Brelas-nak. - Az a disznó, Erik?! Már beszélt velem korábban és egyértelművé tette, mit akar! - Fáradtan sóhajtott. - Utálom ezeket a bálokat. A legtöbb vendég rendes, vagy levegőnek néz, de mindig akadnak olyanok mint Erik. Megmondanád neki, hogy nem érdekel és hogy a munkámra kell koncentrálnom? - A lány kedvesen és becsukott szemmel bólogatott. - Köszönöm.

Visszament Erikur-hoz, aki már türelmetlenül várta.

- Na?! Mit mondott?! Nem vagyok valami türelmes ember, de annál szerelmesebb! - A lány nem mondott semmit sem, csak mosolygott és felmutatta a hüvelykujját, jelezve, hogy szabad a pálya. - Há, tudtam én! Nem élt még olyan nő, aki képes lenne ellenállni a pénznek, a hatalomnak és az elképesztő csábításomnak! Tessék, tedd ezt el, hálám jeléül! - Erikur, a középső ujján lévő, smaragdköves aranygyűrűt akarta levenni, de véletlenül, részegségében és kéjmámorában a jobb gyűrűs ujján lévő, vasgyűrűt vette le, amin Magányvára címere található, a hivatalos pecsét gyűrűjét.

Erikur részegen és a férfiassága által vezérelve, abban a hitben, hogy a kiszemeltje benne van a játékában, megindult, az ártatlan és mit sem sejtő Brelas felé. A lány csak mosolyogva figyelte az eseményeket és zsebre tette Erikur pecsétgyűrűjét. "Égkoszorú most lerohanja a Valenvadon-t.", gondolta magában.

- Megkaptam az üzeneted, édeském! - Erikur elkapta Brelas-t a kezénél, aki rémülten vette tudomásul a nord erőszakos közeledését. - Nos, hol csináljuk?

- Micsoda?! Sajnálom, nagyuram, de ez valami félreértés! - Rémülten kihúzta a kezét Erikur-éból. - Nem hagyhatom el az ünnepséget!

- Nem kell aggódni, - Erikur nem adta fel. - tökéletesen megértem és nem kell aggódnod. Én majd elintézem, hogy az alkalmazód tegyen egy kivételt. - Magához húzta és a keze túlságosan is eltévedve, fogdosni kezdte, ahol nagyon nem lenne illendő.

- Nem! Sajnálom! - Brelas ellökte magától a nord-ot. - Nem megyek magával sehova! - Teljesen megrémült és reszketni kezdett miután kiszabadult. - Folytatnom kell a munkámat! - Hátad fordítva neki, megpróbálta otthagyni, de egy részeg, pökhendi, megalázott és sértett nemes a legrosszabb rémálmát képes életre kelteni egy szolgálónak és Brelas balszerencséjére, Erikur pontosan ez volt.

- Ne merészelj így beszélni velem, te k*rva! - Dühösen kiabált, ami, ha nem lett volna elég, hogy felkeltse mindenki figyelmét, az már biztosan elég volt, hogy levert egy kancsó vörösbort, ami a padlóra és Elenwen fekete estélyi ruhájára csapódott.

- Mégis, mi folyik itt?! - Elenwen dühösen, a bortól egy elázott folttal a ruhájában lépett közbe, mielőtt Erikur ismét leverne valamit. Szerencsére, a ruhája fekete volt, így nem nagyon lehetett látni.

- Elenwen, - Erikur felháborodottan szólt a nagykövet asszonynak. - ez a szolgálólány a lehető legundorítóbb módon merészelt játszani az érzéseimmel és megvezetett, mint egy bolondot!

- Valóban, Lord Erik? És te, olyan érzékeny lennél? - Elenwen egyértelműen látta, hogy Erikur részeg és hogy a szolgálólánya valóban ártatlan, de Erikur, annak ellenére, hogy egy iszákos kéjenc, Magányvára kincstárnoka és egy értékes szövetséges lehet, ha majd a Birodalom megnyeri a háborút, próbálta lecsillapítani.

- Követelem, hogy ez a szuka azonnal kotródjon el erről az ünnepségről! - Kiabálta részegen és dühösen. - És a nevem, Erikur!

- Ezt mondtam, - Elenwen nem értette, Erikur min háborodott fel vele kapcsolatosan. - Lord Erik?

- Nem! A nevem az, hogy Erik-ur! Így lettem elnevezve! - Egyértelműen, nem először kell kijavítania valakit.

- Értem. Nem rövidíthetném, Eriknek? - Erikur idegesen kezdett toporzékolni, mint egy sértett gyerek.

- NEM, B*SZDMEG! Csak az a k*rva kapja már meg a büntetését! - Idegesen Brelas-ra mutatott.

- Hát… - Elenwen kénytelen volt engedni Erikur követelésének, annak ellenére, hogy tudta, hogy a szolgálója ártatlan és Brelas már 2 éve a kedvenc szolgája, nem engedhette meg, hogy emiatt elveszítse Erikur barátságát. - akármi is az igazság, - Elenwen kedvesen mosolyogva Brelas-ra, azt az érzést keltve benne, hogy a hosszú és hűséges szolgálata után, biztosan kimenti. - Rulindil majd kideríti. - A férfi nevének hallattán, Brelas-ban megfagyott a vér és halálfélelem lett úrrá rajta. Elenwen intett egy férfi katonának. - Vigyék a tömlöcökbe!

- Igenis, asszonyom! - A katona egy jobbkarlendítéssel tisztelegve, megragadta Brelas-t és húzni kezdte.

- Ne! Kérem, úrnőm! - Brelas könyörgését Elenwen meg sem hallva, visszatért az ünnepségre. - Nem tettem semmit sem! - Miközben elvezették, Brelas látta a kis barna szolgálólányt, ahogy gonoszul rá vigyorog és sunyin integetni kezdett neki. - Te! Te voltál! Te kis kígyó!

- Haladjunk! - A férfi kivezette az ünnepségről, le a pincébe.

- Most aztán kereshetek egy új… - Elenwen idegesen kutakodni kezdett volna a szolgái között, de a lány, aki miatt ez a jelenet megvalósult, egyből ott termett mellette egy törlőronggyal és felajánlotta, hogy megtisztítja a ruháját. - Oh, itt is vagy. Hogy hívnak? - A lány kíváncsian felhúzta a szemöldökét és nem válaszolt. - Helyes, nem is vagyok rá kíváncsi! Ajánlom, tedd amit mondok, egy szó nélkül, csak akkor szólalj meg, ha kérdezünk és ha csak egy kicsit is kínos helyzetbe hozol, csatlakozhatsz Brelas-hoz a tömlöcökben! - A lány csak összehúzta magát és rémülten bólogatott. - Nem beszélsz sokat? - A lány megrázta a fejét. - Jó, utálom azokat, akik feleslegesen locsognak.

A lány gyorsan letörölte Elenwen ruhájáról a borfoltot, aminek még megmaradt a nyoma, de a Nagykövetnek esze ágában nem volt arra pocsékolni az értékes idejét, hogy átöltözzön. Ez számára egy kivételesen jó mulató helység volt, pontosabban, egy csatatér, ahol egyetlen mozdulattal, egyetlen kedves mosollyal és egyetlen gesztussal, értékes szövetségeseket szerezhet, vagy ellenségekké tehet jó barátokat. Minden egyes másodperc életbevágó volt.

Az új szolgálólányával az oldalán, aki izgatottabban leste a kívánságait és nem fecsegett feleslegesen, ki is szemelte a következő prédáját. Egy kissé pufók, breton nemes férfit, agyon púderezve, amitől az arca falfehér volt, akárcsak az őszes, göndör haja, egy szépség folt volt az arcán, kék elegáns inget és nadrágot viselt, amit egy arany csatos övvel tartott magán, a cipője megegyezett az övével, fekete, aranyszegéllyel.

- Lord Eddlebeck, - Elenwen kimondhatatlan örömöt és boldogságot színlelve köszöntötte a púderezet férfit. - kimondhatatlan öröm, hogy újra látom magát.

- Lady Elenwen, hát hogy mondhatnék nevet az ön szívélyes meghívására? Különösen, miután hallottam hírét, hogy mit történt önnel Helgen-ben?

- Oh, kérem, - Elenwen borzasztó félelmet és kisség sokkos állapotot tettetve, a férfi karjai közé vetette magát. - védtelen nő voltam egy borzalmas sárkány támadásakor, csupán a szerencsén múlott, hogy élve kijutottam! Annyira féltem! - Legyezgetni kezdte a szemét, mintha bármelyik pillanatban kifolyhatnának a könnyei.

- Nehezen hiszem el, drága hölgyem, hogy nem volt senki sem, aki megvédhette volna. - Lord Eddlebeck teljesen bele volt esve az altmer nőbe, aki nem volt rest kihasználni a vonzalmát.

- Nagyon sajnálom, hogy ilyen állapotban lát engem, de oly kevés támogatást kaptam, mióta ide küldtek, erre a borzalmas, fagyos földre! - Elenwen megérintette Eddlebeck kezét, mintha erőért fohászkodna hozzá. - Mindent, még a katonáim ellátását is zsebből kellett állnom, ezt a szerény kis összejövetelt is kötelességből kellett megrendeznem. - Elfordította az arcát, mint aki majd elsírja magát. - Egyszerűen, nincs kire támaszkodnom! Egyedül vagyok ebben a kegyetlen világban!

- Én rám támaszkodhat, hölgyem, - "A sügér ráharapott a horogra.", gondolta magában Elenwen. - csak mondja meg, mit kíván tőlem és ha hatalmamban áll, megteszem!

- Olyan megalázó, hogy ilyet kérjek öntől. - Elenwen szégyent színlelt. - Maga oly kedves velem, hogy azt meg sem érdemlem. Nem kérhetek magától még szívességet is.

- Kérem, drága hölgyem, a tudat, hogy a sors ily igaztalanul bánik önnel, egyszerűen darabokra szaggatja a lelkemet. Biztos van valami, amit tehetnék önért.

- Oh, most hogy mondja, nagyon sokat jelentene, némi anyagi támogatás a Domínium számára és ha felszólalna, hogy szabad kezet engedélyezzenek az igazságosztóink számára Sziklaföldön, biztos levenne némi terhet a vállamról. - Elenwen egy csábító mosollyal magyarázta, miközben mélyen belenézett a férfi szemeibe. - Persze, csak ha nem fáradtság.

- Korántsem, kedves hölgyem. - Mint akit hipnotizáltak, engedelmeskedett Elenwen minden szavának. - Örömömre szolgálna. - A szájához emelte Elenwen kézfejét, hogy finom csókot leheljen rá, de az elf nő elhúzta, de továbbra is csábítóan mosolygott rá.

- Nem maradok hálátlan. - Végül kacsintva rá egyet, sarkon fordult és otthagyta, "Mintha ez a halképű majom hozzám érhetne a mocskos ajkaival.".

Elenwen élvezettel csapta be és kábította hamis reményekkel egy tucat nemes férfit, hogy adományokat és politikai támogatást csikarjon ki tőlük, de senkit sem csókolt meg és nem hagyta hogy tapogassák. A méltóságát megtartva, ügyesen manőverezett és nem tett semmit sem, amivel megcsalta volna a férjét.

"Akár egy tucat birkát is küldhettek volna ide, olyan könnyű."

- Ennek a látványa, szinte fájdalmas. - Egy ismerős birodalmi katonatiszt, aki egyértelműen átlátott Elenwen színjátékain is részt vett az ünnepségen.

- Tullius tábornok, - Elenwen, ha ideges is volt a tábornok jelenléte miatt, semmi jelét nem mutatta. - micsoda öröm hogy…

- Maga szerint, én egy birka vagyok? - Kérdezte, szigorúan és lényegre törően. - Akit az orránál fogva lehet vezetni?

- Könnyűszerrel biztosan nem. - Elenwen továbbra is magán tartotta a kedves mosolyát, amivel bárkit megtéveszthet és melegséget okozhat a szívekben, de Tullius nem akárki volt. - Minek köszönhetem a jelenlétét?

- Kötelezettségnek. - Egyértelművé tette, hogy semmi kedve nem volt megjelenni az ünnepségen.

- Ugyan, - Elenwen azért próbálta kicsit kiismerni a tábornokot, de már Helgen-ben egyértelmű volt, hogy ő nem egy olyan mamlasz, akinek elég csettintenie, hogy a lábai elé boruljon. - néha kell egy kis kikapcsolódás, élvezni az életet és hátradőlni. - Egy kupa borral kínálta a tábornokot, de felemelve a kezét, határozottan visszautasította.

- Én nem szoktam inni, csak nagyon ritkán. - Elenwen megpróbálta megragadni a pillanatot, de mielőtt megszólalhatott volna, a tábornok közbevágott, nem törődve az illemmel. - És ez nem egy olyan alkalom.

- Esetleg, házas? - A Nagykövet tovább ostromolta. - Vannak gyerekei?

- A feleségem 10 éve meghalt és nem született gyerekünk. - Mint aki most kezdett el érdeklődést mutatni az ünnepség iránt, visszakérdezett. - Maga?

- Hát… a férjem odahaza van, a Nyár-szigeteken. 2 gyermekünk van, egy fiú és egy lány.

- Szerencsés. - Tullius minden érzelem nélkül válaszolt. - Becsülje meg őket, ki tudja, mennyi időt tölthet még velük. - Elenwen szavai most először az ünnepségen elakadtak. A tábornok ellene fordította a saját fegyverét és emlékeztette, mennyire elhanyagolta a családját és ez mennyire is bántja őt.

- Én… - A hangja kicsit reszketeg volt, de nem hagyta, hogy bárki meghallja. - máshol van rám szükség. - Ezzel feladta és otthagyta a tábornokot, a kis barna szolgálólánya, aki úgy a háttérbe húzódott, hogy szinte észrevétlen volt, követte.

- Elnézést, Lady Elenwen, - Egy másik női hang szólította meg, sötétlila estélyi ruhája volt és hosszú, hollófekete haja. - de volna egy különleges, üzleti ajánlatom a maga számára. - Elenwen egyből magára vette az erős és határozott, az érzelmeiről mit sem áruló arcát.

- Feketehanga Maven, ugyan, mi dolga velem, az égkoszorúi alvilág királynője? - Maven nem köntörfalazott és halkan, suttogva, a lényegre tért.

- Egy bizonyos csoporttal kapcsolatos dolgot szeretnék felajánlani önnek, ami után jelenleg is nyomoz. - Elenwen kezdte gyanítani, mire akar célozni, de nem akar túl gyorsan túl rosszra gondolni.

- Nagyon kérem, ne beszéljen mellé és mondja ki, nyíltan, mire akar célozni? - Maven körbenézett, látta, hogy Karsk és Lem, lopva őrá figyelnek és várják a következményeket.

- A Szervezetről. - Elenwen az említett rend hallatán, felkapta a fejét, de megőrizte a hidegvérét.

- Tán ismeri őket?

- Nem, de a neve Kassady. - Elenwen számára, egyértelmű, hogy Maven nem a levegőbe beszél és komolyan előre lendítheti a dolgát a Szervezet utáni nyomozásában.

- Mit szólna, ha inkább az irodámban, négyszemközt beszélnénk meg? - Maven gonoszul elmosolyodott, mert ez mind a kedvére szolgál.

- Tökéletes lenne.

- Most elindulok, néhány perc múlva, ha senkinek sem lesz gyanús, kövessen. végig megy az ajtón, ki a hátsó kertbe, szemben egy másik épületbe. Amint belép, rögtön balra az első ajtón túl lesz az irodám.

- Egyszerűen hangzik. - Maven egyből megjegyezte.

Elenwen máris elindult az ünnepségről, a szolgálólány követte, de amint elért az egyik ajtóig, megállította.

- Mára nem lesz szükségem a szolgálataidra, maradj az ünnepségen és dolgozz! - Utasította, miután ő illedelmesen meghajolt és engedelmeskedett.

A lánynak mindenképp ki kellett hallgatnia Maven és Elenwen beszélgetését. A bárpulthoz ment, ahhoz az ajtóhoz, ahol Marshal és Thrys is elhagyták az ünnepséget. Szolgaként, szabad bejárása lett volna, de egy másik, egy szőke, breton szolgálólány megállította.

- Hé, mit képzelsz, hová mész?! - A lány idegesen vette tudomásul, hogy megint akadályba ütközött. Megfordult és fáradtan legörnyedt és az egyik lábát megrázta. - Nem érdekel, ha fáradt vagy! Nem hagyhatod el az ünnepséget, amíg a vendégek itt vannak! - A kezébe nyomott egy fagylaltkehellyel teli tálcát. - Menj körbe még egyszer! - Idegesen megragadta a tálcát és elkezdett körbejárni, kitalálni valamit, hogy hagyhatná itt az ünnepséget és eredhetne Elenwen nyomába.

A terem egyik sarkában, a két látszólagos jó barát, az öreg Karsk és Ondolemar boldogan nyugtázták, hogy Maven, valószínűleg nyélbe üti az üzletet Elenwen-el.

- Akkor sikerült, Karsk? - Az elf kérdezte.

- Az egyik része. - Karsk felfigyelt, a sok pompa és cifrán öltözött nemes között, egy egyszerű, szeplős, barnahajú kis szolgálólányra, aki nem csak kitúrta Elenwen szolgálólányát, hogy átvegye a helyét, de most idegesen járkál fel-alá, egy tálca fagylalttal a kezében, kiutat keresve innen. - De valamire még kíváncsi vagyok. - Gonoszul elmosolyodott.

- Mire? - Az elf-et minden egyes mondatával összezavarta.

- Megtennél nekem egy szívességet? - Karsk olyan kedvesen kérte, hogy a ráncok az arcán természetellenesen kisimultak.

- Mégis, mit? - Kérdezte Lem, de Karsk csak belesúgott a fülébe. - Azt mégis, minek?

- Legyen elég annyi, hogy már elegem van ebből az unalmas bálból, nincs itt senki, akivel beszélnék és így tennél nekem egy szívességet. Megteszed? - Az elf egy darabig elgondolkodott.

- Jól van, de nem értem, miért nem sétálsz csak úgy ki?

- Az unalmas megoldás. - Karsk ivott egy kupa bort, majd erősen a földhöz vágta. - MIT MONDTÁL AZ ANYÁMRA, SZ*RHÁZI! - Részegséget tettetve, rákiabált Lem-re.

- Mit is várhatnék, egy északi vadembertől? - Lem öntelten vigyorgott.

- K*RVA ANYÁDAT! - Karsk felrúgta Naarifin tábornok páncélját, ami szétesett és egy halom mogyoró pergett ki belőle.

- Elég legyen! - Mindenki felfigyelt Lem és Karsk jelenetére. - Őrség! - Lem parancsára, két őr jelent meg, hogy lefogják Karsk-ot.

- Mindenre ez a válaszod, te öntelt s*ggfej! - Karsk továbbra is úgy csinált, mintha részeg lenne.

- Nincs szükség, hogy fenyegetőzzön. - Lem csak határozottan válaszolt.

- Akarja, hogy elvigyük a tömlöcbe, uram? - Kérdezte az egyik katona.

- Ne, csak dobjátok ki, - Lem utasította őket. - mára véget ért az ünnepség számára!

- Azt hiszed, megúszod ennyivel?! - Karsk vissza kiabált. - Öreg vagyok, de még szét tudok verni egy ilyen szépfiút mint te! Gyere ki a hóra és megmutatom! - Az őrök kivonszolták a bejárathoz.

- Nincs szükség bajkeverőkre, uram! - A katona magyarázta, jelezve, hogy nem szándékoznak visszaengedni. - Javaslom, menjen haza és feküdjön le.

- Jó, b*szdmeg! - Karsk, sértődöttséget tettetve, megfordult és a lovához ment. "Ez jól ment.", gondolta Karsk.

Amit Karsk-on kívül senki sem tudott, hogy a kis balhé, amit Lem-mel közösen csináltak, három célt szolgált, az egyik, hogy nyugodtan elhagyhatta az ünnepséget, a másik, senki sem gondolná, hogy ő és Lem bármilyen szövetséget kötöttek volna és a harmadik, a kis barna lány feltűnés nélkül követhette Elenwen-t.

A lány számára a lehető legjobbkor jött ez a balhé, amit a két nemes okozott, mert az ajtó elől eltűntek az őrök és mindenki a két bajkeverőre figyelt. Senkinek sem tűnt fel, hogy elhagyta a báltermet. Amint átlépett az ajtón, egy üres helységbe ért, ahol még csak őrök sem voltak. Nyilván, Elenwen parancsolta félre az őröket, hogy Maven-nek feltűnés nélkül eljöhessen, nem számítva arra, hogy valaki más is így csinál.

Csak hátrakulcsolt kezekkel, nyugodtan szökdécselni kezdett a megadott irányba, ki a hóval borított kertbe, át Elenwen lakrészébe. Szerencsére, nem kellett aggódnia a lábnyomai miatt, mert a mai napon itt járőröző katonáktól sok másikkal keveredett. Benyitott az épületbe, ahol hamar megtalálta Elenwen irodáját, aminek az ajtaja résnyire nyitva volt.

Miután Elenwen elhagyta az ünnepséget, parancsot adott a katonáinak, hogy hagyják üresen a folyosókat, hogy Maven gond nélkül eljuthasson hozzá és amint, eljutott az irodájába, rájött, hogy most várnia kell.

Eszébe jutottak Tullius szavai a családról, majd kinyitott egy fiókot. A sok papír alatt, amiket fel kellett emelnie, hogy megtalálja amit keresett. Poros volt, ami már régóta elsüllyesztve hevert ott, teljesen elfeledve, egy kis játék érme. Teljesen értéktelen, ami még egy egyszerű bazárból származott, semmi értékes nem volt benne, csak a hozzá kapcsolódó emlékek. Elenwen magához vette, nézte, forgatta a kezében.

Az ajtó a vártnál gyorsabban nyílt ki és Maven, Elenwen utasításainak megfelelően érkezett. Gyorsan a zsebébe rakta az érmét és a kezeit összekulcsolva várta a mondanivalóját.

- A Szervezetről akartál velem beszélni? - Kezdte Elenwen.

- Pontosabban, az egyik renegátjáról, aki jelenleg, nekem dolgozik. - Ez felkeltette a Nagykövet figyelmét.

- Komolyan? Mi okom lenne elhinni?

- A neve Kassady és elég sok mindent tud a Szervezetről, eleget tud a gyűrűkről, hogy Ősi tekercsek után kutatnak és hogy elárultak titeket a háború idején. Az egyik dezertőrjük, aki Sodrásdban rejtőzött el. Biztos vagyok benne, hogy nagyra értékelné a királyod, ha elfognád. - Maven egyértelműen kész volt feláldozni az emberét a hatalom érdekében.

- Jól hangzik, de egyelőre, a szolgálataira és a tiédre is szükségem lenne először.

- Ezt hogy érted? Nem őket keresitek égen-földön? - Maven meglepődött, mert meggyőződése volt, hogy Kassady felajánlása garantált üzleti viszonyt biztosít a számára.

- Talán, - Elenwen gonoszul elmosolyodott, tudva, hogy nála van az előny. - de a bizalmam és a barátságom elnyeréséhez, a Szervezet egyik árulójánál többet kérek. - Maven kicsit csalódott, de nem volt ilyen könnyű kijátszani.

- Ha beavat, talán tehetek is valamit. - Ajánlotta Maven.

- Az embereim, köztük két elit Igazságosztó elindul Sodrásd felé, hogy begyűjtsenek egy értékes foglyot.

- Igen?

- Azt nem árulhatom el, mi szükségem van erre az emberre, de a Domínium számára elképesztően fontos jelentőséggel bír. Maga és az emberei jobban ismerik a várost, szeretném ha segítenének az enyéimnek, főleg, a Szervezet renegátja. - Maven egyértelműen átlátott Elenwen köntörfalazásán.

- Nem csak a helyismeret miatt akarja, hogy segítsenek, igaz?

- Valóban. A Szervezet is útban van Sodrásd felé, hogy előttünk szerezzék meg az illetőt. Ezt nem akarjuk.

- Szeretné, ha megütköznénk velük? Kassady figyelmeztetett, hogy milyen veszedelmes, akár csak egyikük. Ha többen jönnek a városba, sok emberem életébe kerülhet.

- Én megértem, ez magas ár, de higgyen nekem, a jutalom annál magasabb.

Ez a szövetség nagyobb galibát okozhatott a Szervezetnek, mint a Thalmor magában. A lány, aki kihallgatta, eleget hallott. Csendben sarkon fordult, a tömlöcök felé vette az irányt, ahol egy halom, halott katona holtteste ázott vérben, köztük egy tisztté. Az egyik női katona még élt, de egyértelműen betört a vérző orra, amit rettenetesen fájlalt.

- Hé, te…! - Meglátta a lányt, de nem maradt sok ideje, mert fogott egy fém korsót, amivel ismét orrba vágta és fájdalmasan kezdett a földön fetrengeni. Megpróbált felállni, de egy varázslánc jelent meg ami fogságba ejtette. Felnézett, hogy szemügyre vegye a támadóját. A lány egyik kezéből jöttek elő a láncok, az egyszerű barna szemei, hirtelen átváltottak, ezüst és kék színűvé. Gonoszul vigyorgott, miközben a barna haja feketévé vált, a bőre kifakult és a szeplői is eltűntek. Az egyszerű szolgáló ruhája, ami barna és fehér volt, most egy fekete mágus öltözékké változott.

Liz volt az, álcázva magát és egyetlen okkal oldotta fel a varázslatát, tudta, hogy a katona senkinek sem fog beszélni róla. A másik kezébe egy fehér villámot idézett, amivel halálra rázta az áldozatát.

Liz látva a nyitott csapóajtót, kiment rajta, majd egy sötét, hideg, földes helyen találta magát. A küzdelem, Marshal, Thrys és Elyna között otthagyta a lenyomatát ezen a helyen, de őt ez nem érdekelte, csak a kijárat felé tartott. A kinti hóvihar erősen fújta a haját és a ruháit, de akár egy kísértet, eltűnt a viharban.

Tudta, pontosan hová kell mennie, kiengedve a haját a lófarokból, a teljesen eltakarta a bal, ezüst szemét, néhány óra gyaloglás után, megérkezett a Szervezet táborához, ahol Leila, Delphine, Malborn és Karsk várta.

- Szóval? - Leila, mint aki pontosan tudva, mit csinált, várta a jelentést.

Liz csak eltöprengve végig húzta az egyik kesztyűs ujját a dús, felbiggyesztett ajkain, majd gonoszul elvigyorodott, jelezve, hogy a küldetése sikeres volt.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.