Halo, elérkezett a folytatás. Kellemes olvasást kívánok.
Nincs mesélő
Nehéznek borzasztóan kellemetlen ébredésben volt része, miután Sam, szó szerint, kirugdosta az ágyból.
- Legközelebb, szurokkal és egy fáklyával foglak felébreszteni! – Kiabálta Sam, miután a kövér társa nyögve-nyelve feltápászkodott.
- Muszáj ezt minden reggel eljátszanunk? – Nehéz még félálomban kérdezte, mire elkezdte magára ölteni az egyenruháját.
- Ha felébrednél, amikor kell, nem rugdosnálak! – Vágott vissza Sam.
- Amúgy, mi olyan fontos, hogy fel kellett verned?
- Van egy különleges meglepetésem, mindenki számára. – Sam izgatottan magyarázta. – Emeld azt a hájas s*gged és siess!
Eltartott egy darabig, minden alkalommal, amikor Nehéz megpróbált visszafeküdni, Sam hátsón billentette a csizmájával és rákiabált. Nem értette, hogyan lehet valaki ennyire lusta.
Végül Nehéznek sikerült felvennie az acél vértjét, ami ugyanolyan volt mint Sam-nek, csak rajta nagyobb volt, de még így is úgy tűnt, mintha bármelyik pillanatban szétpattanhatna, majd elhagyták a házát.
- Itt a kulcsotok, - Sam egy sötétszürke kulcsot nyomott Nehéz kezébe. – anyád megkérte, hogy adjam oda, ha elmentél.
- Jó-jó! – Nehéz nem törődve zsebre vágta.
- Azt mondta, estig fog dolgozni mert… - Nehéz oda se figyelt Sam-re, aki úgy gondoskodott róla, mintha a nővére lenne. – Figyelsz rám egyáltalán?
- Nem. – Adta meg a választ hezitálás nélkül, mire Sam csak megforgatta a lila szemeit.
- Anyád csak késő este fog hazajönni! – Ennyit mindenképp tudatni akart vele.
- Jó! Értem! – Idegesen morgott és keresztbe tette a karjait. - Az a szigorú boszorkány, mindig irányítani akarja az életemet!
- „Szigorú boszorkány"?! – Sam felháborodott. – Az anyád a legkedvesebb asszony akivel valaha találkoztam! Az első találkozásunkkor adott nekem és Sammy-nek egy sütit és egy lila virágot rakott a hajamba, mondva, hogy kiemeli a szemem! Komolyan, ki csinálja ezt egy vadidegennel, akivel csak először találkozik?
- Nem ismered őt igazán! – Erősködött Nehéz. – Másokkal talán kedves, de velem egy igazi zsarnok!
- Miért? Mit csinál?
- Hát… - Nehéz összeszedte az erejét, mint egy komoly kínzásokat átélt áldozat. – egyszer, a szokásos 12 édestekercsem helyett, csak 11-et vett reggelire! És ő ezt azzal indokolta, hogy sokat dolgozott az éjszaka! Egyszer, levágta a zsírt a szalonnámról, mert szerinte ártani fog annak az izének a bal mellkasomban!
- A szívednek?
- Ne zavarj össze a hülye, kitalált szavakkal! Arról nem is beszélve, amikor nagyon édes álmom volt, de a hülye anyám felzavart, mert épp takarította a szobámat! Ezt az oldalát te soha nem láttad még! – Sam csak mérgesen és csendben hallgatta végig, hogyan „terrorizálja" Nehéz-t az anyja.
- Nehéz, szerintem te egyáltalán nem fogod fel, hogy anyád mennyit dolgozik érted és milyen kedves.
- Még hogy értem?! Jó vicc! Csak azért él, hogy megkeserítse az életem!
- Nem tudom, tudod-e, de legalább 3 munkája van, hogy etessen, eltartson, fizesse a házatok lakbérét és azt a sok szerencsejáték adósságot, amit az apád hagyott rátok! Ezenkívül, főz és mos rád, karbantartja a házat és mindig kedves mindenkivel!
- Micsoda?! – Nehéz teljesen ledöbbent a hallottaktól. – Te honnan tudod ezeket?!
- BESZÉLGETEK AZ ANYÁDDAL! – Fakadt ki Sam.
- Nekem ezeket miért nem mondta?!
- Mert nem kérdezted!
- Mennyi adósságot hagyott ránk az apám?
- Nem tudom pontosan mennyit, de sokat. Azt legalább tudod, mit dolgozik az anyád?
- Hát persze, takarítónő a Kacsintó Sivítóban.
- Igen, 15 éve úgy kezdett ott. Most, ő a szakács, ezenkívül, ő főz az erdőben lévő Ride-in-ban, valamint, ruhákat varr a Ragyogó Ruházatban. – Nehéz most teljesen megdöbbent, hogy mennyire nem ismeri az anyját. – Ennek ellenére, mindig olyan kedves és vidám, főleg egy ilyen, semmirekellő fiúval mint te!
- A húgomról vagy az apámról tudsz valamit? – Nehéz érdeklődve kérdezett, remélve, hogy Sam több információval rendelkezik az elveszett családtagjairól.
- Az apádról még mindig semmi hír, de a húgod állítólag bajba keveredett Cyrodiil-ban.
- Mi történt?!
- Állítólag köze volt egy Thalmor nemes meggyilkolásához és azóta nyomtalanul eltűnt.
- Na ne! Hugica mindig is bajkeverő volt, de nem gyilkos! – Nehéz alig bírta elhinni amit hallott.
- Senki sem tudja, mi történt pontosan és senki sem tudott a nyomára bukkanni. Anyád érdekében, remélem, hogy jól van.
Nehéz most egy kicsit elszégyellte magát, mennyire nincs tisztában, hogy mi történt a családjával. Fogalma sem volt róla, hogy az anyja mennyit dolgozik, biztosan ezért olyan „gonosz". Nem tudta, hogy a húgát egy gyilkosság miatt körözhetik a Thalmor-ok.
- Talán egy kicsit jobban oda kéne figyelnem anyára, amikor sír és beszél hozzám. Azt hittem, direkt azért csinálja, hogy elrontsa az étvágyam. – Sam nem győzött csak jobban felháborodni, a kövér fickó ignoranciáján és nemtörődömségén, főleg hogy mennyire semmibe veszi az anyja érzéseit.
Időközben megérkeztek az őrség főhadiszállásához, ahol egyaránt szállásolták el a Légió katonáit és a városi őrséget.
- Miért is jöttünk ide? – Nehéznek eszébe jutott, hogy nem tudja, miért is kellett korán felverni őt.
- Mert… - Sam belekezdett volna, de Sammy hirtelen megjelent és félbeszakította.
- Ezt el sem hiszem, hogy visszatért! – Sammy teljesen izgatott volt, a kezeit, mint egy kislány a kezei elé tartva toporzékolt.
- Kicsoda? – Nehéz egyre idegesebb volt, hogy még mindig nem tudja, miről van szó.
- Hát visszatért! – Cedric is megjelent a háta mögött, Gared-el.
- Akkor tényleg megjött? – Gared is nagyon boldog volt.
- De ki?! – Nehéz most már dühös volt, hogy ő az egyetlen, aki nem tudja, mi történik.
- Igen, Gared. Tényleg megjött. – Sam megborzolta a haját.
- Olyan boldog vagyok, hogy végre megérkezett! – Sammy boldogsága addig tartott, amíg Nehéz megragadta a két vállát és dühösen rázni kezdte.
- DE KI?! KI JÖTT MEG?! KI TÉRT VISSZA?! KI AZ, AKI MIATT IDE JÖTTÜNK! – Térdre rogyott és egy kicsit zokogni kezdett. – KI AZ?!
- Még mindig te tudsz meg mindent utoljára, Nehéz? – Egy ismerős férfihang szólt mögüle.
- Hadvar?! – Nehéz megismerte a nord férfit, aki hozzá és Samhez hasonló nehéz vértet viselt, habár Hadvar-on jobban mutatott, hiszen derékban jóval soványabb volt és a páncélja is tiszta és jól tisztított volt. – Te nem a Viharköpenyesekkel vagy?
- Nem. – Válaszolt Hadvar, miután tudomásul vette, hogy a kövér fickó, nincs igazán képben a dolgokkal. – De ha ez megnyugtat, szinte az összes gyerekkori barátom igen.
Hadvar-nak nem volt könnyű a gondolat, hogy azok ellen a barátai ellen kell harcolnia, akikkel együtt nőtt fel. Egyszerre volt csalódott és boldog a sárkánytámadás miatt. Örült, hogy a régi barátai, Veresszem, Ákos, Sat és Ralof megmenekültek, de dühös is volt, amiért Viharköpenyes Ulfric is kijutott.
Hogy megbeszélhessék a dolgokat, elmentek Nehéz és Cedric őrtornyába, ahol senki sem zavarta őket, hogy nyugodtan beszélgethessenek.
- Te is ott voltál Helgen-ben? – Hadvar érdeklődve beszélt a csapat legfiatalabb tagjához, Gared-hez.
- Igen. A szüleimet az a sárkány és a Viharköpenyesek ölték meg. Az egyik barátod egy baltával levágta az anyám fejét, aki csak segítségek akart kérni tőle.
- Miért nem a légiósoktól kért segítséget? – Érdeklődött Hadvar, elképzelni sem merve, melyik barátja lehetett az.
- Elhajtottak minket. Túlságosan lefoglalta őket a harc a sárkány és a Viharköpenyesek ellen.
- Azt… legalább tudod, melyikük volt? – Gared becsukta a szemét és megpróbálta felidézni az anyja gyilkosának az arcát.
- Nem. – Ökölbe szorította a kezeit. - De még csak nem is hezitált. Csak fogta a baltáját és levágta az anyám fejét, majd elfutott. Próbáltam segítséget kérni egy sötét elf nénitől, de csak félrelökött. Sam volt az aki megmentett és hagyta, hogy csatlakozzak a Légióhoz. – Előhúzta a tőrét, mert még nem volt kardja, ahhoz túl kicsi volt még. Látta a saját, kissé homályos tükörképét a pengén.
- Sajnálom. – Felelt Cedric. – Ilyen fiatalon elveszíteni a szüleidet…
- Elképzelni sem tudnám, én mit éreznék, ha én velem történne ez. – Sammy is eléggé elérzékenyült, lassan legyezgetni kezdte a szemeit, így próbálva visszatartani a könnyeit.
- Hát… - Nehéz is úgy érezte, mondania kéne valamit. – erre illene inni egyet. – A titkos készletéből elővett egy üveg bort.
- Komolyan? – Sam felvonta a szemöldökét. – Kora reggel?
- Tiszteletből, az elesettekért! – Nehéz védekezett. – Közösen igyuk meg! – Kihúzta a dugót és odanyújtotta Gared-nek. – Tied lehet az első korty.
Gared elvette, de kissé hezitált. Oldalra nézett, Sam felé, aki egy biccentéssel jelezte, hogy megengedi. Elég volt egy korty, de Gared úgy érezte, a bor mintha égne a szájában és köhögve egyet, majdnem hányt, de visszatartott. A többiek csak nevettek, miközben undorodva átadta a bort Hadvar-nak, aki könnyebben és többet húzott az italból.
- Azért, hogy győzzünk.
Cedric következett, aki egy korty után, mint aki citromba harapott volna, fintorogva tovább adta Sammy-nek.
- Az elesettekért.
Sammy kicsit többet ivott mint Cedric, de neki sem ízlett ez a bor.
- Azokért, akiket meg kell védenünk.
Odaadta a húgának és Sam, akárcsak Hadvar, könnyedén meghúzta.
- Hogy vigyázzunk egymásra.
Végül, visszaadta Nehéznek.
- Igyunk arra, hogy van mit innunk! – Nehéz felemelte és kiitta a maradékot. A többiek csak nevettek és élvezték egymás barátságát, amíg lehetett.
Gared valójában hazudott. Nagyon is emlékezett az anyja gyilkosának az arcára, de nem mondta el, mert aggódott, hogy Sam nem engedné. Elhatározta, hogy meg fogja ölni azt a Viharköpenyest, aki megölte az anyukáját.
Széltető utcáin kegyetlen hideg volt. Szakadt a hó és már sötétedett. Még csak nyár volt, de Égkoszorú ezen részén ilyenkor ez a normális. A hideg, hóval borított utcákat egy kislány járta az utcákat. Kis rongyos ruhái már ki tudja mióta nem voltak kimosva, a kopott cipői több helyen lyukacsosak voltak, a szőke haja kócos volt, egyik kezén egy kis kosár volt, tele egy halom színes virággal amiket azért árult, hogy tudjon mit enni.
A mai napon senki sem vett tőle egy darab virágot sem és egy érmét sem keresett. Az előző napos, sokat nem evett. Fázott, remegett és éhezett. Végigjárta 3-szor a piacot, 5-ször a főteret, 7-szer a Szürkenegyedet és 10-szer a kikötőt, de senki sem akart virágot venni. Voltak, akik kedvesen elutasították, mondva, hogy nincs rá pénzük, de sokan nem voltak ilyen kedvesek és csak dühösen elzavarták. Volt egy részeg férfi, aki leordította, de közben elhányta magát és kidőlt.
Elgondolkodott, hogy ellopja-e az erszényét, a részeg férfinak, de a szülei arra tanították, hogy lopni nem szabad. Otthagyta, a pénzével együtt és tovább sétált az egyre sötétedő utcákon. Ez is egy szerencsétlen nap, amikor nem volt képes virágokat eladni és így enni sem tud venni.
A Szürkenegyedben felépített kis otthonába fészkelte be magát, aminek az egyik falát egy régóta otthagyott doboz, a város védőfala és egy szét korhadt hordó alkotta. A tető egy kidobott raklap volt. Néhány, az utcán talált rongyot használt hálózsáknak ahova lepihenhetett minden munkanap után.
Hideg volt, lerakta a virágokkal teli kosarát a hálózsákja mellé, összehúzta magán a rongyokat és megpróbált elaludni. Sajnos, hiába volt fáradt, a süvítő szél és a gyomra korgása nem hagyta álomba merülni.
A rozoga hajlékának az egyik falán, kopogást hallott, amire felriadt. Elképzelni sem tudta, ki lehet az, így amikor riadtan felnézett, egy hatalmas termetű Viharköpenyes katonát pillantott meg. A sisakja miatt nem láthatta az arcát, de elég ijesztő látványt nyújtott. Sok Viharköpenyest látott, hiszen ebben a városban ők az őrök és az egész város háborúra készül.
Fogalma sem volt róla, mit akarhat tőle, habár, nem kapott engedélyt senkitől, hogy ide költözhetne, de eddig senkit sem zavart.
- Te vagy az a kislány, aki virágokat árul? – Kérdezte a férfi, letérdelve, hogy az ő szintjén lehessen.
- I…igen. – Felelte bátortalanul. A férfi hallgatott egy darabig, mint aki nem tudja, mit mondhatna.
- Mennyibe kerül? – Hihetetlen, ez az ijesztő alak az éjszaka közepén a virágokról érdeklődik.
- Hát… - A lány az ölébe rakta a virágokkal teli kosarat. - egy szál, egy Septim, kivéve a kék. A kékek 2 Septim-be kerülnek.
- A kék miért drágább? – Érdeklődött a katona.
- Mert… - A lány próbálta visszatartani a rátörő könnyeket. – az anyukámnak az volt a kedvence és amikor megsértettem magam, gyógyító hatása is volt. – A férfi hallgatott, a sisakja mögül végignézett a kislányon és a hajlékán.
- Tessék. – Egy kövér erszényt dobott a földre. – Megveszem őket. Mindet.
A lány alig hitt a fülének. Talán csak álmodik. Igen. Ez egy álom. Senki sem fizetne ennyit néhány szál virágért, ráadásul nem egy utcán kószáló gyereknek.
- M… miért? – A férfi csak megrázta a fejét.
- Csak add ide és fogadd el a sz*ros pénzt! – Válaszolt, mogorva stílusban.
- Itt vannak. – A kislány odaadta a virágokat a katonának, amiket zsebre vágott, bár egy kék kilógott a zsebéből, az erszényt otthagyta és elment.
Nem tudta, mire vélje ezt, egy égi jelnek, egy ajándéknak, de egy biztos, az erszényben elegendő pénz volt, hogy egy hétig jól lakjon vele a kislány.
Marshal
12 óráig ácsorogtunk az emelvényen és mindannyiunknak teljesen elzsibbadt és elgémberedett az a karja amelyiket a Talos szobor felé tartottuk, de nem engedhettük el. A fehér mágikus energia mindannyiunk gyűrűjébe beleivódott, de hirtelen az egyik pillanatról a másikra, a fény vörössé változott és csak az én gyűrűmbe hatolt az energia.
Végül a Talos szobor szeme is olyan vörös fényt bocsájtott ki amiből érezni lehetett a mérhetetlen haragot, de amint a gyűrűm az utolsó csepp energiát is elnyelte, ez a fény megszűnt és csupán a gyűrűmben maradt meg.
A gyűrűm vörös drágaköve most úgy izzott mint egy szörnyeteg szeme ami készen áll lecsapni a prédájára és aki az útjába áll, annak vége.
A vezér becsukta az Ősi tekercset és eltüntette a sötét homályba.
- A szertartás befejeződött. – Rám nézett. – Marshal, a te gyűrűd aktiválódott először. – Felemeltem a jobb kezemet hogy mindannyian megnézhessék, de nem értettem mire volt jó ez az egész.
- Most történnie kéne valaminek? – Kérdeztem a vezérünket aki úgy tűnik elgondolkodott a dolgon és nem válaszolt.
- Erősebbnek érzed magad? – Kérdezte Mira.
- Nem igazán.
- Vannak látomásaid? – Jött az elmélkedés Wynnstól.
- Nincsenek. Nem érzek semmit sem.
Csak találgattunk és jobbnál jobb elméleteket találtak ki a többiek, de végül a vezérünk törte meg a csendet.
- Talán időbe kerül amíg rendesen kifejti az erejét. Távozhattok, tartsátok szemmel a gyűrűt és jelentsétek ha történik vele valami.
- Igenis.
Szép sorjában eltávoztunk hogy visszatérjünk a testünkbe.
Késő délután volt és a nap is lenyugvóban volt mire újra a testünkbe kerültünk. Karsk és Thrys egy tábortűz körül ülve vártak minket és közben beszélgettek.
- … és így rontottam el a nővérem esküvőjét. – Thrys nagyban magyarázott valamit Karsk-nak. – Tényleg azt hittem arra a fickóra, hogy egy lány! Mármint, a haja selymesebb volt bárminél és több smink volt rajta mint a menyasszonyon! Ezenkívül, a hosszú köntöse úgy nézett ki mint egy estélyi!
- Thrys, - Karsk lefáradtan és kissé dühösen mondta. – még mindig nem kedvellek és azt is értem, hogy a családod miért nem szeret téged.
- Au, - Egy fájdalmas nyögéssel keltem fel a földről, ami jelezte nekik, hogy visszatértem. – miről beszélgettek?
- Thrys elrontott egy esküvőt, mert azt hitte az egyik vendégre, hogy lány, a sértett nemes kiverte a balhét és jóvátételt követelt, a vőlegény, hogy megvédje a felesége családjának a becsületét, kihívta párbajra, de meghalt és így nem volt esküvő sem.
- Komolyan? – Alig hittem el. – Thrys, az egy dolog, hogy nem te vagy a legeszesebb, de hogy hitted egy férfira hogy nő? – Thrys csak dühösen bámult egy darabig.
- A fickó ki volt sminkelve. – Magyarázta, lassan és felháborodottan, tudva, hogy nem érthetjük meg, hiszen ott sem voltunk. – A ruhája is hosszú volt, mintha egy női estélyi lenne! A haja, hosszú és selymes volt, valamint aggódott, hogy le fog lapulni, főleg, miután órákig fésülte és igazította! Szerintem, bármelyikőtök nőnek nézte volna!
- A nővéred, gondolom, haragudott rád.
- Soha többet nem beszélt velem, de a tudtomra adta, hogy nem lát szívesen.
Időközben, a két lány, Liz és Leila is magához tért a transzból. Leila megpróbált felállni, de a teste túlságosan el volt gémberedve és csak összerogyott. Liz meg sem próbált felállni, tudta, hogy a teste túlságosan legyengült. Felnézett Leilára és egy kicsit elvigyorodott.
- Mi olyan vicces? – Kérdezte Leila, mire a töpörtyű breton lány csak megrázta a fejét.
- Azt hiszem… - Én is megláttam és elakadt a szavam tőle. Leila felső szájrészére egy bajusz volt festve. – semmiség. – Minden erőmmel azon voltam, hogy visszafojtsam a röhögést. Leila bajusszal, elképesztően vicces látvány volt.
- Tovább kell mennünk… - Leila összeszedte minden erejét és sikerült felállnia, de alig bírt megmaradni. – Sodrásdba!
- Ne hülyéskedj. – Én sem voltam jobb bőrben. Én, Liz és Leila teljesen kimerültünk a rituálétól. – Alig állunk a lábunkon. Pihennünk kell. – Liz csak egyetértően bólogatott, még mindig a földön ülve.
- Nem késlekedhetünk! – Leila tovább erősködött, de látszott rajta, hogy mindjárt összeesik.
- Van itt a közelben egy Ride in gyors fogadó. – Szólt közbe Thrys, de én csak idegesen ökölbe szorítottam a kezem.
- Utálom a gyors fogadókat.
- Nincs más. – Vonta meg a vállát az elf.
- Most jó lesz. – Leila beletörődött, hogy szükségünk lesz pihenésre. Még mindig nem bírtam levenni a szemem az új bajszáról, ami nagyon élethűre sikeredett-
- Gyere. – Kinyújtottam a kezem, hogy felsegítsem Liz-t, aki elfogadta. – Amúgy, - Kicsit későn vettem észre, hogy valakik hiányoznak. – hol van Delphine és Malborn?
- Delphine segít Malborn-nak elhitetni a feleségével, hogy meghalt és hogy biztosan ne keresse. – Felelt Thrys. – Azt mondta, előre megy Sodrásdba.
- Értem. Így egy lóval kevesebb van. – Végig néztem a lovainkon, Ark-on és Galliard-on, mindketten elég erősek, csak remélem, el tudnak vinni ötünket.
Én és Thrys Ark-ra ültünk, Leila és Liz Galiard-on, de Leila felsegítette maga mögé Karsk-ot is. Galiard elég erős volt, hogy elbírja mind hármójukat. Nem kellett sokat lovagolnunk, mire elértük a Ride in gyors fogadót. Bevittük a lovainkat az istállóba, ahol fizettünk az ellátásukért.
- Imádom a gyors fogadókat! – Karsk teljesen magán kívül volt és mint egy kisgyerek, úgy húzott maga után. – Ugye veszel nekem egy Dovahkid menüt?!
- A gyors fogadók egész jók! Amióta eljöttem otthonról, nem egyben szálltam meg. – Thrys is szerette.
- Na jó, ki mit eszik? Nordmac jó lesz? – Kérdeztem, teljesen fáradtan.
- Én igazából… - Kezdte Leila, de meg sem vártam.
- Egy Nordmac. Még valaki? – Liz jelentkezett, próbált mutogatni valamit, de semmit sem értettem belőle, így gyorsan letudtam. – Két Nordmac. Thrys?
- Hát…
- Három Nordmac.
Lefáradtan mentem a pulthoz, hogy leadjam a rendelésünket. Egy aranyos, apró termetű, de kicsit idősebb nő állt a pultnál. Kedvesen mosolygott.
- Istenek hoztak a Ride in gyors fogadóban. Felvehetem a rendelését?
- Igen, 4 Nordmac menüt és egy Dovahkid menüt kérünk.
- Értem, köszönjük a rendelését. Kérem, foglaljon helyet és hamarosan kivisszük a rendelésüket.
Mielőtt visszatértem volna a társaimhoz, hallottam valami veszekedést a fogadó hátsó részéből.
- …meghalt?! Ez nem történhet meg!
Kicsit közelebb mentem és hallgatózni kezdtem és egy érdekes dologra jöttem rá.
- Elnézést, mi történt? – Kérdeztem a nőt, akinek a rendelésemet adtam le.
- Meghalt az ünnepelt. – Válaszolt szomorúan.
- Ünnepelt?
- Igen, egy nő most töltötte be az 50-ik születésnapját. Én magam sütöttem egy tortát neki, de most ki kell dobnunk.
- Milyen torta? – Érdeklődtem és talán ez egy nagyszerű lehetőség szerezni egy tortát.
- Csokis. – Tökéletes. – A fiam kedvence.
- Ami azt illeti, az egyik barátom épp ma töltötte be az 50-ik életévét.
- Tényleg? – Erre nagyon felderült. – Melyikük?
Miután megbeszéltük a részleteket, visszatértem a többiekhez, akik már megkapták a menüjüket. Leila, Thrys és Karsk megkapták a Nordmac menüjüket, de Liz-nek tévedésből a Dovahkid menüt adták. Dühösen kicserélte Karsk-al, majd nagyot harapott az ételébe.
- Mi tartott ennyi ideig? – Kérdezte Thrys.
- Jó hírem van, - Leültem közéjük, Thrys mellé. – sikerült szereznem egy tortát.
- Az de jó! – Karsk nagyon örült a hírnek. Felvett egy vas sisakot, amit két kecske szarv díszített, ami a Dovahkid menüjéhez járt ajándékba. - Ugye csokis?!
- Hát persze! – Biztattam Karsk-ot. Liz is nagyon örült a tortának. – Oh és Leila, - Még mindig nem vette észre a bajuszt az arcán. – boldog 50-ik születésnapot.
- Mi van?! – Leila most először tűnt úgy, hogy elveszti az eszét és felháborodott. – A megkérdezésem nélkül azt hazudtad hogy 50 éves vagyok?!
- Mit gondolsz, hogy csikartam ki a tortát? Akinek eredetileg sütötték meghalt, te vagy az ünnepelt helyettesítő.
- Boldog születésnapot Leila! – Karsk nem fogva fel a helyzetet, felköszöntötte a dühös nord nőt. – Miért nem mondtad, hogy születésnapod van? Nem vettem neked semmit sem.
- Ha ettől jobb, - Thrys is próbálta nyugtatni. – nem nézel ki 50-nek. – Kevés sikerrel.
- Valahogy meg kellett szereznem a tortát, mert máskülönben kidobták volna. – Magyaráztam. – Ki az, aki szerint helyesen cselekedtem?
- Jól tetted! – Thrys mellém állt.
- Egy hős vagy! – Karsk átölelt oldalról, még Liz is bólintott és felmutatta a hüvelykujját.
Az éj már leszállt, mire kihozták a tortát, ami elég gyorsan fogyott. Én magam is ledöntöttem néhány üveg sört, majd kimentem vizelni, de mire visszatértem, a torta teljesen eltűnt.
- Hova lett? – Érdeklődtem.
- Nem tudom, - Thrys is döbbenten vette észre. – Én csak két szeletet ettem belőle.
- Én csak egyet. – Tettem hozzá.
- Én hármat. – Válaszolt Karsk.
- Én egyet sem! – Felelte Leila, dühösen, elvégre, az ő tortája volt. Észrevettük, hogy Liz eltűnt, de megtaláltuk egy másik asztalnál, pont amikor az utolsó falatot a már teli, csokis szájába tömte. Amint észrevette hogy figyeljük, egy pillanatra megállt a rágással, kínosan elmosolyodott, majd nagyon nehezen, lenyelte a szájába tömött édességet.
- Meg is van a válasz. – Megdörzsöltem a homlokom. Kicsit rejtély volt a számomra, hogy egy kicsi hölgy, mint Liz, hogy képes ennyi mindent magába tömni.
Letörölte a csokit az arcáról és visszajött hozzánk.
Kifizettem mindent és béreltünk magunknak két szobát. Az egyikben Liz és Leila aludt, a másikban, én, Thrys és Karsk, mert félt elhagyni engem.
Ez egy megfelelő alkalom lenne megbeszélni Thrys-el, hogyan is áll a kapcsolatunk. Thrys már levetette az aranyszínű páncélját, amit a Thalmor katonától loptunk neki és egy szürke alá öltözékben volt, mezítláb. Én még a teljes páncélomban, sisak és a fegyvereim nélkül.
- Thrys, - Kezdtem és leültem az ágyra. – meg kéne beszélnünk, ami a barlangban történt.
- Oh, - Thrys kissé elvörösödött, amitől megint olyan lett az arca mint egy gránátalma. – az. Tudod… nekem még sosem… - Hebegte, teljesen zavarban.
- Szóval, még szűz vagy? – Kérdeztem, teljesen természetesen, de ő ezen egy kicsit mintha egyszerre háborodott volna fel és sértődött volna meg és jobban elvörösödött. – Most mi van? – Nem értettem, mi olyan nagy dolog ezen.
- Ez… személyes!
- Mi értelme a b*szásnak, ha nem beszélsz róla? – Megvontam a vállamat, unottan. – Mennyi vagy? 30? Talán nálatok csak házasság után szokás? – Viccelődtem.
- Állj már le! – Rám kiabált. – Nem! Nem voltam még férfival, mert alig néhány hete lettem felnőtt! Nálunk 30 évesen vagy nagykorú.
- Oh, igen, az altmerek és a hosszú élettartamuk. – Eszembe, hogy ő le élt már 30 esztendőt, de a hosszú életű altmereknél, az egyén elméje lassabban érik meg és épp csak most lépett ki a serdülőkorból. Ő még csak gyerek.
Egy darabig hallgattunk, majd Karsk törte meg a csendet, aki végig hallgatott.
- Én is szűz vagyok még!
- Senkit sem érdekel! – Kiabáltam rá. – Tudod mit, Karsk, - Felálltam és megközelítettem. – van egy különleges feladatom a számodra.
- Tényleg?! – Teljesen izgalomba jött. Levettem a gyűrűmet, aminek még mindig világított a vörös drágaköve.
- Igen! – Próbáltam hangsúlyozni, mintha egy nagyon fontos feladat lenne. – Az lesz a dolgod, hogy vigyázol a gyűrűmre az éjszaka folyamán.
- Nem okozok csalódást! – Hatalmas felelősséggel, mintha valami szent ereklye lenne, elvette a gyűrűmet.
- Helyes, mert ha elveszíted, letépem az arcod és belesz*rok. – Kedvesen és mosolyogva a vállára tettem a kezem, mire némán bámult egy darabig.
- Akkor… nem veszítem el.
Végre, kiment a szobánkból és Thrys-el kettesben maradhattunk.
- Nem lesz belőle baj? – Thrys aggódva kérdezte.
- Ugyan, mi baj lehet belőle? – Nyugodtan megvontam a vállam és visszaültem mellé. – Akkor, - Tértem vissza a tárgyra. – hol is tartottunk?
- Igen, sajnálom, hogy feldühödtem. – Kezdte Thrys. – De még soha nem csináltam azt és nem vagyok benne biztos, hogy készen állnék rá.
- Hé, - Nyugtattam. – semmi baj. – Átkaroltam a vállát, magamhoz húztam és adtam egy csókot a homlokára, amitől jobban lett.
- Te sokat csináltad már? – Kérdezte kíváncsian.
- Igen. – Válaszoltam, ő továbbra is töprengett.
- És… milyen volt először? – Ez a kérdése hideg zuhanyként hatott rám. Kellemetlenül vettem egy mély levegőt, hiszen nem akart semmi rosszat ezzel a kérdéssel, de egy nagyon régi sebet szakított fel vele.
- Rossz. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy maga a dolog rossz, hanem a körülmények voltak azok.
- Hogy érted? Mi történt? – Idegesen a tenyerembe hajtottam a fejem, próbálva felidézni a kellemetlen emléket, amit inkább elfelejteni szerettem volna.
- 13 éves voltam, a sodrásdi Patkányjárat csatornáiban történt egy 75 éves, őrült, vak öregasszonnyal, az akaratom ellenére. – Megdöbbenve hallgatta és későn vette észre, hogy ez nekem elég kellemetlen téma. – Ma már nem lesz semmi?
- Nem. – Csak rázta a fejét.
Azért jó érzés volt együtt aludni. Miután levettem a páncélom, én is a fekete alá öltözékemben, mellé feküdtem, átkaroltam hátulról és az arcomat a vörös hajába temetve aludtam el. Kellemes volt, olyan nyugalmat éreztem, amikor tudod, hogy valaki biztonságot nyújt a számodra és tudod, hogy semmi baj nem érhet. Nem akartam hogy vége legyen, szorosan magamhoz öleltem és úgy nyomott el az álom.
Nincs mesélő
Karsk izgatottan vette tudomásul, hogy a legjobb barátja egy nagyon fontos feladatot bízott rá és a legértékesebb tárgyat, a varázsgyűrűjét bízta rá. Leült egy üres asztalhoz a fogadóban, mert már senki sem volt ott, a kandalló mellett és nézegetni kezdte a gyűrűt. Az izzó, vörös ékkő mint egy szem, ami figyeli és érezte, hogy nincs egyedül.
Körbenézett, de nem látott semmit, majd valami suttogást hallva a gyűrűből, annyit hallott, hogy azt akarja, hogy húzza fel. Karsk engedelmeskedett, felhúzta a varázsgyűrűt a jobb gyűrűsujjára, majd, mintha villám csapott volna belé, megrázkódott.
„Végre, egy emberi test!", egy női hangot hallott, tisztán a fején belül.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.