Halo, íme a folytatás, kellemes olvasást kívánok.

Thrys

A reggel hamar eljött, a nap még csak épphogy felkelt, de én már ébren voltam. Éreztem, ahogy Marshal átölelte a derekamat hátulról, védelmezőn és éreztem a tarkómon, ahogy szuszogva alszik.

Óvatosan kibújtam az öleléséből és felálltam az ágyról, egy szürke, vászon inget és egy sötét barna nadrágot vettem magamra, majd kimentem a szobánkból. Leila már teljes páncélzatban ült egy asztalnál és a reggeli szalonnás tojását fogyasztotta. Vele szemben Liz ült, aki a reggeli teáját itta és apró süteményeket evett mellé.

Liz rám nézett, de a haja továbbra is eltakarta a bal szemét, így csak a jobbat meresztette rám. Nem mondott semmit, mivel nem is tud, de ezenkívül, teljesen figyelmen kívül hagyott és csak a teája elegáns ivásával foglalkozott.

Leila kevésbé foglalkozott az illemmel és csak tömte magába az ételt. Miután szünetet tartott hogy lenyelje ami a szájában volt, meg sem rágva rendesen, felém nézett.

- Marshal ébren van? – Kérdezte hidegen.

- Még… - Mielőtt válaszolhattam volna, egy kéz megérintette a vállamat.

- Ébren. – Marshal volt az, egy fekete nadrágban, fél meztelenül. Az izmos és kockás felsőtestét tucatnyi sebhely, mind fegyverektől, vadállatoktól, mágiától vagy tűztől származhattak. – Nincs szükség rá, hogy ismét felébressz. – Kicsit bosszankodva vetette oda a nord nőnek, emlékeztetve a legutóbbi ébresztésére.

- Hamarosan indulunk. – Magyarázta, majd magába túrta a reggelije maradékát. – Egyetek gyorsan és induljunk. – Egyértelműen parancsnak szánta, félig teli szájjal, felállt, de mielőtt még elment volna, lenyelte ami a szájában volt és odasúgott Marshalhoz, azt gondolva, hogy nem hallom. – Ha végeztél, beszélnünk kell valamiről.

- Mi az? – Marshal kissé értetlenkedve leült, hogy rendeljen magának enni, én követtem a példáját.

- Ez csak hármunkra tartozik. – Magára, Marshalra és Liz-re gondolt, miközben szúrós szemekkel nézett rám.

- Akarjátok, hogy elmenjek? – Ajánlottam.

- Igen! – Válaszolta Leila.

- Nem! – Vágta rá Marshal.

A két nord dühösen nézett egymásra és érezni lehetett volna, hogy legszívesebben, péppé vernék egymást. A feszültséget Liz oldotta meg, miután megitta a teáját. Felállt, a két, nála jóval nagyobb nord közé és egy könnyed mosollyal mutogatni kezdett valamit a kezével, de nem értettem, mit.

- Mit mond? – Kérdezte Marshal, türelmetlenül.

- Hogy szavazzunk. – Válaszolta Leila. – Te arra szavazol, hogy Thrys maradjon, én arra hogy elmenjen. Liz? – A kis breton lány továbbra is mosolygott, de előbb rám, majd az ajtóra mutatott, jelezve, hogy ő sem akarja, hogy halljam, miről beszélnek.

- Ahogy akarjátok. – Csak felálltam, felvettem az aranyszínű páncélcsizmámat és kimentem a gyors fogadóból.

Kiérve megláttam, ahogy Karsk az út szélén ült és az északra lévő hegyeket bámulta, olyan transzban volt hogy egy kicsit megijesztett.

- Hé, Karsk! – Szóltam oda, de ő még csak nem is reagált. – Karsk! – Semmilyen válasz nem jött tőle. – Karsk? – Megráztam a vállánál. – Elbambultál?

- Mit akarsz? – Kérdezte fenyegetően, tőle egyáltalán nem megszokott stílusban.

- Öhm… hamarosan indulunk, csak szeretném tudni hogy minden rendben van-e és hogy ettél-e már?

- Minden tökéletes. – A nyaka félig lógva hagyta a fejét, ez nagyon kényelmetlen lehetett a számára.

- Karsk, biztos hogy minden rendben?

- Miért hívsz Karsk-nak?

- Mert ez a neved.

- Nem, nem ez a nevem. Egy szóval sem mondtam. – Nem tudtam eldönteni hogy most hülyéskedik vagy valami baj van vele.

- Akkor mi az?

- Potema. – Valahonnan ismerős volt, de nem tudtam hova tenni.

- Értem… - Nem tudtam mit feleljek erre. – Egy kicsit mintha meg is változtál volna. – Visszaállította a fejét a helyére, felállt és egyenesen a szemembe nézett.

- Igen. Most sok minden meg fog változni. – A hangja szinte suttogás volt, de olyan félelmetes hogy a lábaim egyszerűen földbe gyökereztek. – már nagyon régóta várok erre az alkalomra és senki, - Egy légy rá szállt a jobb arcára, de meg sem érezte. – ismétlem, senki nem akadályozhatja meg a tervem amit olyan régóta tervezgetek amibe bárki más beleőrült volna. – A légy össze-vissza kezdett mozogni az arcán, de ez sem érdekelte, még az sem amikor rámászott a szemgolyójára. Nem is pislogott. – Nem fogom hagyni hogy te, vagy bárki más az utamba álljon a világ leigázására szánt tervemben. – Lejött a szeméből és belemászott az egyik orrlyukába majd kijött a másikon végül bemászott a szájába. – Megértetted?

- Az a légy… bemászott a…

- Megértetted?! – Erőteljesebben kérdezte.

- Igen! – Vágtam rá egyből.

- Jó. – Visszaült a kivágott farönkre és tovább bámulta a hegyeket.

Valami megváltozott benne, sokkal agresszívabb lett, nem tudnám megmondani mitől, de mintha egy másik ember lenne.

Marshal

Alig hittem el, hogy mit derített ki Liz. Reggeli közben olyan dolgot fedett fel, ami teljesen felkavart.

- Megértem, - Kezdte Leila, tőle nem megszokottan empatikusan. – hogy a múltad egy rossz részét képezi, de…

- Felesleges aggódnod. – Félbeszakítottam. Nem vágytam a szánalmára. – Mindent kézben tartok. – Magabiztosan mosolyogva vettem a számba egy egész főtt tojást, ami a reggelim része volt.

- Jó. – Leila felállt. – Fejezd be az evést, addig Liz-el kint megvárunk.

Liz nem nagyon örült neki, hogy Leila a nevében beszél, de úgy tett ahogy mondta és a két nő kiment a gyorsfogadóból.

Amint kimentek, dühösen magamba tömtem a reggelim, magamra öltöttem a fekete páncélom és követtem őket.

Thrys-el találtam szembe magam, aki szintén magára vette a saját, aranyszínű páncélját, de az arcát aggodalom torzította el.

- Hé, Thrys, - Megszólítottam, mire felém fordult. – valami baj van?

- Kicsit aggódom. – Válaszolta.

- Nem kell, Leilával csak megbeszéltük, hogy… - Félbeszakított.

- Nem a lányok miatt! Karsk miatt vagyok ideges! – Most sikerült meglepnie.

- Az én Karsk-om miatt? Felbosszantott?

- Nem… hanem… - Idegesen megvakarta a fejét. – Megváltozott.

- Mármint? Elkezdődött nála a pubertás? 17 évesen már ideje lenne.

- Nem pubertás! Valami komoly probléma van vele? – Csak megforgattam a szemeim.

- Megint beleszorult a feje egy vödörbe? – Előfordult néhányszor.

- Nem! Egyszerűen, megváltozott. Olyan agresszív lett és fenyegető.

- Nem vagyok az anyja. – Válaszoltam, egyszerűen.

- Mi?

- Ha szomorú vagy mérges, sírja ki magát az anyjánál. – Thrys csak megrázta a fejét. – Amúgy, hol van? – Érdeklődve forgattam a fejem, hátha megtalálom az idiótát, de sehol sem volt.

- Egy 10 perce még itt volt. – Jegyezte meg Thrys. – Itt kéne lennie.

- A Kilenc istenre biztos hogy itt kéne lennie, de mint látod nincs itt és a gyűrűm nála maradt! – Hihetetlen, hogy megint egy hülyeség miatt veszítsem el a gyűrűm.

- Marshal, - Jött is a fejmosás Leilától. Ő és Liz végig hallottak mindent. – ha azt mondod hogy megint elvesztetted a gyűrűd, akkor viselned kell a következményeit! – A szemei olyan tágak voltak hogy ez tőle egyszerűen hátborzongató volt, Thrys még hátrált is egy kicsit, de én megálltam a helyem.

- Nem vesztettem el! A világ legidiótább személyénél van, aki engem a legjobb barátjának tart, csak nem tudom hogy hol van! – Próbáltam menteni a menthetőt, "Én hülye! Ezt kizárt hogy csak úgy elfogadja!".

- Jól van. – Leila megenyhült, de most Thrysre meredt, nem olyan dühös nézéssel mint rám az előbb, de Thrys említett valamit arról hogy furcsán viselkedett az eltűnése előtt. – Azt mondtad valami nem volt rendben vele?

- Igen, - Kezdte az elf lány. – szólni akartam Marshalnak, de nem figyelt rám!

- Tisztázásképp, nem arról van szó hogy nem figyeltem, hanem arról hogy nem érdekelt! – A mindhárman szúrós tekintettel bámultak rám és egyszerre vonták fel a szemöldöküket, "Inkább befogom azt a nagy szám.".

- Thrys, - Leila békén hagyva engem, az elf lány felé fordult, hogy érdeklődjön. – van valami, ami alapján elindulhatunk?

- Hát… - Thrys gondolkodni kezdett. – nem nagyon hallgatott a saját nevére és azt mondta, a neve Potema. Mintha valami megszállta volna.

- Potema?! – Erre tágra nyíltak a szemei. – Mint Potema Septim?!

- Azt hiszem. – Thrys megvakarta a fejét. – Az nagy baj? – Teljesen ártatlanul kérdezte, mint akinek fogalma sem volt, mekkora bajt jelenthet.

- Thrys, - Kezdte Leila. – tudod-e egyáltalán, ki Potema Septim?

- Hát… - Thrys próbált nem ostobának tűnni. – persze… - Nem volt meggyőző.

Thrys

4-ik kor 185

Egy történelem óra volt, állítólag a Vörös Gyémánt háború volt a téma, de nagyon unalmas volt és teljesen elaludtam a tanárom előadásán. A tanár olyan erősen csapott a padomra hogy majdnem halálra rémültem.

- Látom, Lady Beathyrs, egy kicsit untat az óra anyaga! – Hangosan ordibált, mindenki engem nézett és volt aki elfojtva nevetett is közben.

- Hát…

- Mi lenne ha te beszélnél nekünk Potema Septimről, Magányvára Farkaskirálynőjéről! – Nem bírtam megszólalni, fogalmam sem volt róla hogy ki lehetett.

- Öhm… őt győzte le Tiber Septim hogy megalapíthassa Égkoszorú királyságát? – Mindenki hangos röhögésben tört ki, de én majdnem elsüllyedtem a szégyenemben.

- Idefigyelj, Beathrys. Egy napon meg fogod bánni amikor megtudod hogy ki is Potema Septim!

Most

Ez a jóslat most bejött.

- Thrys, figyelsz rám? – Az emlékezésből Leila rázott fel.

- Hogyan?! – Értetlenül megráztam a fejem és azon kaptam magam, hogy Ark-on ülök, Marshal előtt, miközben ő hátulról irányította.

- Most meséltem el Potema Septim történetét! – Leila Galliard-on ült, Liz-el és elég dühös volt, amiért egyáltalán nem figyeltem rá.

- Bocsánat, elgondolkodtam. De hová megyünk? – Elég sokáig elmélkedhettem, mert fel sem tűnt, hogy lovagolunk.

- A Farkaskoponya barlangba! – Leila úgy magyarázta, mintha már olyan egyértelmű lenne. – Karsk-ot megszállta Potema Septim szelleme, aki egy nagyon erős nekromanta!

- Fúj! Ez gusztustalan! – Elszörnyedtem és egyszerre elundorodtam a gondolattól. – Az, aki halottakkal szeretkezik?

- Nem, az a nekrofil. – Javított ki Marshal. Kicsit úgy éreztem, hogy Karsk nélkül, én vagyok a csapat bohóca. – A nekromanta, aki feltámasztja és irányítja a halottakat.

- Oh, másra gondoltam.

Karsk

Nagyon érdekesen indult a mai nap, rájöttem hogy lett egy lakótársam a fejemben akit úgy hívnak hogy Potema. Valahova nagyon siethet mert azonnal rávett hogy elrohanjak vele, otthagyva a többieket. Északnak mentünk, a hegyek felé.

- Most hova is megyünk? - Kérdeztem, már órák óta rohantunk, pontosabban én rohantam észak felé majd lefordultunk nyugatnak.

- "Elhallgass és tedd amit mondok!" – Egy kissé goromba és parancsolgató, de valamiért Marshalra emlékeztetett. Épp átnézte a dolgokat a fejemben.

- Nem biztos hogy jó barátok leszünk ha továbbra is így viselkedsz. Örültem volna, ha megtörlöd a lábad, mielőtt bejöttél volna, továbbá kénytelen leszek lakbért szedni ha továbbra is a fejemben akarsz lakni. – Lehet hogy emlékeztetett a legjobb barátomra, de már rég elhatároztam hogyha egy szellem akar a fejemben lakni akkor lakbért kell érte szednem.

- "Komolyan azt akarod mondani hogy miután megszálltam az elmédet, arra kényszerítelek hogy segíts elfoglalni a világot egy élőholt és vámpír sereggel, de téged csak az érdekel hogy lakbért fizessek?!"

- Miután apa elhagyott minket, anyának egyedül kellett felnevelnie engem és a húgom. Szerencsére nagy házban éltünk, amit még az én nagyapám, nagyapjának a nagyon nagyapja épített, amikor a nordok átkéltek a tengeren, hogy letelepedjenek Égkoszorúban. Szerencsére, amikor apa elment, azt ránk hagyta és ki tudtuk adni a szobáit átutazóknak akik megszálltak nálunk. Mindannyian fizettek lakbért. - Valószínűleg egyáltalán nem tanult jó modort, de lehet hogy most nekem jött el az időm hogy én legyek valaki legjobb barátja. Pont mint Marshal nekem.

- "Mégis hogy fizessek lakbért ha egy test nélküli szellem vagyok?!"

- Látom kifogást azt tudsz találni, de ha továbbra is a fejemben akarsz élni és a kajámat enni akkor keress munkát és fizess!

- "Csak maradj már csendben!"

- Jól van, adhatok egy hét haladékot. - Suttogtam.

- "Úgy értem egyáltalán ne beszélj! Miért pont téged kellett megszállnom?"

- Mert én vagyok a legjobb? - Erre nem válaszolt. Futottunk még pár órát és érdemesnek tartom megemlíteni hogy nagyon jól tudok futni. Egyszer Magányvárától elrohantam Sodrásdig majd vissza, de még csak nem is lihegtem utána.

Ha becsuktam a szemem, képes voltam belépni a fejembe, amit nagyon szerettem, mert mindig egy nagy várban találtam magam, ahol kedvem szerint játszhattam a fantáziámmal.

- Eddig még nem volt senki sem, aki átjött volna hozzám játszani! – Végre, láthattam Potema-t, egy impozáns és gyönyörű, cyrodiil-i nő volt, hosszú, gesztenyebarna hajjal, amit egy zafírral díszített diadémmal fogott hátra. Hosszú, sötétkék, elegáns ruhája volt, amit fehér prémmel díszített. Az arca, ha gyönyörű volt, de ijesztő is egyben, a kék szemei haragtól és bosszúvágytól izzottak.

- Most sem lesz, mert nincs időm játékokra! – Próbált lehagyni, de én követtem.

- Szeretnéd, ha körbe vezetnélek? – Ajánlottam. – Anyukám azt mondja, ha valaki először alszik nálad, akkor illik megmutatni a lakhelyét.

- Ez kedves. – Tovább sétált, minél jobban beértem, ő annál gyorsabban próbált meg haladni. Nem tudom miért, de mintha le akart volna rázni. Biztos csak képzelődtem - Ez meg micsoda? – Egy nagyobb, fekete, lezárt ajtó elé értünk, amit egy tucatnyi lánccal, lakattal és varázspecséttel zártak le és mindennek a tetejében, egy üzenet állt rajta.

„Karsk, vagy akárki más, aki ezt olvassa, ne nyisd ki ezt az ajtót! Egy szörnyeteg van odabent, ami csak pusztítani akar. Neked is mondom, Karsk!

Ne!

Nyisd!

Ki!

Amelia B. Dodger IV-ik ezen a néven"

- Megkérhetnélek, hogy ne nyúlj hozzá? – Kértem, kedvesen.

- Miért? Itt tartod a perverz gondolataidat? – Tréfált, ez jó jel.

- Nem. Pontosan nem tudom, mi van mögötte, de még a kishúgom zárta le valamilyen varázs rituálé keretében az anyukám kérésére és megkért, hogy soha ne nyissam ki.

Potema nem hallgatott rám, csak megérintette a tömör, fekete ajtót.

- Nagyon erős sötét mágia van az ajtó mögött.

- A „ne nyisd ki" melyik részét nem érted?

Az új laktótársam megpróbálta kinyitni az ajtót, de az meg sem mozdult.

- Ilyen ajtót csak akkor használnak, ha valami ősi gonoszt akarnak lezárva tartani.

- A levélben pontosan leírták. – Emlékeztettem.

- Azt mondtad, a húgod rakta ide? Ki a… - A beszélgetésünket a fejem erődje megrázkódása zavarta meg. – Mi történt?!

- Nekimentem egy fának, mert nem figyeltem, merre futok.

- Hagyjuk, majd én vezetek! - Potema idegesen otthagyott és átvette a vezetést.

Végre megérkeztünk a célunkhoz, egy sötét, ijesztő barlang amiben akármi elrejtőzhetett.

- Te itt laksz? – Kérdeztem, hangosan beszélve

- "Amíg éltem itt végeztem a titkos kísérleteimet és a világuralomra törő terveimet." – Mondta a gondolataimba, amitől úgy tűnhetett, hogy magamban beszélek. Szerencsére, nem volt senki sem, aki őrültnek nézett volna.

- Érdekes hobbijaid lehetnek. – Nem tartoztak a kedvenceim közé, de azt mondják hogyha barátkozni akarsz, próbálj meg érdeklődni az iránt ami után a másik is érdeklődik.

- "Üdvözöllek a Farkaskoponya barlangban."

- Elég ijesztő a neve.

- "Ez csak természetes."

- Egy ilyen névvel elijeszted a látogatókat.

- "Ez egy titkos rejtekhely! Jó hogy el akarom ijeszteni a kíváncsi szemeket!"

- Pedig sokkal barátságosabb lenne a "Menedék a hegyek között", "Puha és meleg pihenőhely". El nem képzelnéd hogy egy jó névvel mennyi látogató érkezne.

- "Csak menjünk már be!" - Türelmetlenkedett, de még volt egy kikötésem.

- Mikor használtad utoljára?

- "Valamikor a harmadkor 130 körül. Miért? Milyen évet is írunk most?"

- A negyedkor 201-et.

- "Mennyi ideig is tartott a harmadkor?"

- 437-ig.

- "Akkor 508 éve használhattam utoljára."

- El kéne mennünk Magányvárába.

- "Mégis miért?!"

- Meg kell kérnünk a jarl intézőjét hogy nézzen utána rajta van-e az ingatlan listán.

- "Az csak felesleges időhúzás lenne!"

- Tudnunk kell mikor ellenőrizték utoljára. Lehet hogy beköltözünk és egy csomó munka lesz vele. Például ha patkányok és egyéb kártevők vannak a konyhában, befolyik a tető, esetleg vadállatok vagy banditák tanyáznak odabent.

- "Az sem érdekel ha egy daedra úr tanyázik odabent! Beköltözünk és kész!"

Ahhoz képest hogy több mint 500 éve nem járt itt senki egész jó állapotban volt a Farkaskoponya barlang, Potema hallani sem akart róla hogy barátságosabb nevet adjunk neki, de az ő lakása és tulajdonosként, joga van kiválasztani a nevet. A barlang belsejében sötét, poros járatok voltak mindenfelé, de Potema ismerte az utat és átvezette a testemet egy hatalmas, hóval körül árkolt lyukig, kizárt hogy a háztartás ellenőrök ne büntessenek meg érte.

A gödör mélyén volt egy ajtó ami egyenesen egy ősréginek tűnő várromhoz vezetett, nem lepte be semmi csak az idő pora és egy halom moha. A kapuhoz vezető híd alatt egy barlangi folyó folyt, de mielőtt odaérhettünk volna még több kacskaringós járaton kellett átkelnünk. Sötétben és részegen egy igazi rémálom lehet.

A romos várba érve ami meglepően jó állapotban volt a korához képest, nem fogadott más csak még több por, pókháló, állati és emberi csontok, a fabútorok teljesen szétkorhadtak, a fémeket alaposan megrágta a rozsda és az egykor finom anyagú függönyök és szőnyegek már darabokban hullottak szét.

- Látod, Potema, megmondtam hogy sok munka lesz ezzel a hellyel. Van egy olyan érzésem hogy majd nekem kell kitakarítani mindent és az új, nehéz bútorokat is nekem kell majd felcipelnem. Ebben az útvesztőben egy igazi rémálom lesz, de szerintem együtt képesek leszünk megfelelő otthont varázsolni belőle. Ha majd mindent kitakarítottunk és felhordtuk a bútorokat a falak alá ültethetnénk virágágyásokat hogy ne tűnjünk olyan barátságtalannak, esetleg egy kis pipacsot hogy kifejezzük az érzékenységünket, szegfüvet hogy a barátságunkat, orchideát a műveltségünket és persze egy kis fátyol virágot is hogy egy kis semleges szépség is legyen a csokorban.

- "Be fognád egy percre?!" - Kedves mint mindig, de hajlandó vagyok elviselni mivel az ő házában fogunk élni. - "Azért jöttünk ide hogy meghódítsuk az egész ismert világot és nem azért hogy virágokat ültessünk!"

- Jól van, csak annyit akarok mondani hogy nincs olyan rossz állapotban mint azt elsőre gondoltam. Elég tágas, kellemesen szellős és a méretéhez képest kiemeli a barlang szépségét mintsem uralja azt. És nem utolsó sorban meg tudom állapítani hogy 83%-os jó szerencsét hoz.

- "Vagyis tökéletes főhadiszállás a világuralmi terveim végrehajtására! Amint uralni fogom a világot és mindenki nekem fog engedelmeskedni azt fogok csinálni amit akarok!"

- Ha nem túl nagy kérés én saját szobát szeretnék. Nem arra akarok ezzel célozni hogy nem kedvellek vagy hogy bármi probléma lenne veled, de elég ideges tudok lenni amikor egy nővel kell együtt aludnom.

- "Ott alszol ahol én mondom!"

- Rendben, de ha ferde hajlamú homoszexuálisokkal, pedofilokkal, erőszaktevőkkel vagy zenésszel kerülök egy szobába, nálad fogok panaszt tenni. - Az utolsó rendkívül idegesítő tud lenni.

- "Amiatt ne aggódj, az embereim tökéletesen engedelmes élőhalottak lesznek akik csak azt fogják csinálni amit én mondok."

- Nem is hangzik olyan rosszul, legalább nem kell az értékeinket elrejteni a saját embereink elől. - Végre, valamiben egyetértettünk. - Mi a helyzet az iskolákkal? Utána kéne járnunk hogy van-e egy jó a környéken.

- "Mégis mi az Oblivionért akarod tudni?! Mi szükségünk lenne iskolára a környéken?!"

- Gyerekeknek, egyértelműen!

- "Az én egyetlen gyerekem több mint 500 éve meghalt és kétlem hogy Nirnen létezne olyan őrült nő aki hajlandó lenne gyereket szülni neked!"

- Nem a mi gyerekeinknek, hanem arra az esetre ha el akarnánk adni! Tudnunk kell mennyit ér az ingatlan piacon, ha mondjuk egy család venné meg.

-"Eladni?! Az a célunk hogy az egész világot az uralmam alá hajtsuk és nem az hogy kereskedőset játszunk!"

- Fontos hogy legyen tartalék tervünk.

Marshal

Órákig lovagoltunk, Leila elmondta hogy minden más, még a sárkány krízis is várhat. Nagyon fontos hogy megállítsuk Potemát és hogy visszaszerezzük a gyűrűmet, másodszorra is.

Leila elvezetett minket egy félelmetes barlanghoz ahonnan egy pár csontváz ránk támadt. Könnyedén lekaszaboltuk őket és megálltunk a bejáratnál.

- Ki az aki szerint ez az a barlang? – Kérdeztem, a lányok tekintetéből egyértelmű volt hogy hülye kérdést tettem fel.

Legalább egy félóráig bolyongunk a barlangban mire megtaláltuk a barlang mélyére épített erődöt.

- Részegen és késő este egy rémálom lehet. – Vetettem fel, de senki sem volt rá vevő. - Nézzétek, - Szóltam a többieknek. – Egy erőd a föld alatt. – Ez az erőd más volt mint az ősi nordok temetkezési helye. Itt az építmény nem volt egy a barlangrendszerrel és sokkal inkább újabb volt a temetkezési helyeknél. – Ez egy kicsit fura, nem gondoljátok. – A lányok nem figyeltek rám, csak haladtak tovább, "Beszélek itt magamba.".

Kifigyeltük hogy mit csinál Karsk, nagyon úgy tűnt mintha magában beszélne, de tudtuk hogy mi ennek az oka. Potema. Máris feltámasztott egy nagyobb csapatnyi élőholtat amit itt, az erődjében tárolt.

- Mi a terv? – Kérdeztem Leilát.

- Egy mágusra van szükségünk. – Egyből Lizr-e meredt mindenki aki csak megforgatta a szemeit. – Liz képes rá hogy bejuttasson kettőnket Karsk elméjébe és kiűzzük onnan Potemát.

- Nem lehetne hogy Liz űzi ki onnan? – Kérdezte Thrys.

- Nem. Potema túlságosan veszélyes és kiszámíthatatlan. Kettőnknek kell bemennie hozzá és legyőznie őt egy küzdelemben. Marshal, az egész ismét a te hibád, te mész be, de te választhatod ki hogy ki menjen veled.

Ha lehetőségem van elszakadni Leilától én azonnal megteszem. Őt biztos nem viszem magammal.

- Thrys, velem jössz egy idióta elméjébe. – Őt választottam

- Még szép, Karsk az én barátom is. – Thrys is örült, hogy egy közös kalandban veszünk részt.

- Ez a beszéd! – Örültem hogy velem jön, szeretek kettesben lenni vele. – Leila megvédi Liz-t. - Liz csak mosolygott és felmutatta az egyik hüvelykujját, jelezve, hogy tetszik neki a terv. – Aprítsunk draugokat!

Mind a négyen tudtuk mi a feladatunk és elindultunk az erőd bevételéhez. Csupán agyatlan élőholtak voltak, nem lehetett olyan nehéz.

Nincs mesélő

Égkoszorú, vörös és kék zászlókkal teletűzdelt térképe volt az, ami a Birodalom haditanácsának a közepén elhelyezkedett és ami felett több tiszt is naphosszat elmélkedett. Tullius tábornok egész nap efölött a térkép felett töltötte a napjait és folyamatosan csak haditerveket dolgozott ki.

Kivéve, a mai napon, mert a tábornok kötelezve volt, hogy elmenjen Elenwen fogadására és félbehagyja a szeretett térképének a bámulását.

Helyét, az egyetlen olyan birodalmi tiszt vette át, akiben megbízott. Rikke legátus, aki a többi tiszttel ellentétben, akik csupán nemesi pozíciójuk vagy vagyonuk jóvoltából kerültek abba a pozícióba ahol most vannak, ő keményen megdolgozott érte és kivívta a felettesei elismerését.

Amíg Rikke továbbra is a térkép felett elmélkedett, a többi tiszt, nem törődve a tervezgetésekkel, a maguk beszédtémájukat folytatták.

- Komolyan mondom, hogy egy majom volt! – Erősködött az egyik egy olyan témával, aminek semmi köze nem volt a haditervekhez.

- Dehogy volt majom! – Cáfolta a másik. – Egy majom nem eszik macskákat!

- Elég legyen! – Csapott az asztara Rikke. – Mást se csináltok, csak erről az ostobaságról beszéltek egy fél órája és egyikőtök sem jött elő egy értelmes gondolattal!

- Bocsásson meg, - Kezdte az egyik, igencsak sértődötten. – legátus, - Ezt erőteljesen kihangsúlyozta. – de csak azért, mert a tábornok a maga felügyeletére bízta a haditanács vezetését, nem lett előléptetve semmivel sem.

- Igen, ugyanaz a rangunk, asszony! – Állt mellé egy másik és legalább 6-an voltak Rikke ellen, akik szúrósan és gyanakodva néztek rá, főleg mert ő nem nemesi vérvonalból származott, mert nő és a múltja miatt is.

- Hogy ugyanaz?! – Horkantott fel egy harmadik. – Egy közrendű, nord asszony csak ne utasítgasson engem! Az én apám Lord Serrek Nimoth! Egy szavamba kerülne és azonnal kivágnák a seregből!

Rikke dühösen összehúzta a szemeit, ami elég lett volna, hogy külön-külön bármelyiküket megrémissze, de együtt volt elég bátorságuk, hogy állják a nord nő szúrós tekintetét. Habár, a tábornokkal még együtt sem mertek packázni és olyanok voltak az ő jelenlétében mint egy birkanyáj, akik csak bólogatnak, minden egyes döntésére, Rikke nem örvendett ilyen tiszteletnek, hiába volt utána az egyetlen hozzáértő a tisztek közül. Most olyanok voltak, mint egy falka hiéna, akik külön-külön kisegérként reszkettek tőle, együtt azonban bátran szembe szálltak vele.

Hiába csillogott a páncéljuk tükörként, hiába volt a csizmájuk fényesre pucolva és hiába lobogott a skarlátvörös és aranyszegélyes köpönyegük dicsőségesen a szélben, ha csak féleszük volt, de azt a fél eszüket is csak az egoizmus, önteltség és szexizmus töltötte ki.

Rikke páncélja több helyen kopott volt, több része behorpadt és újra kovácsolt volt, ami jelezte, hogy több csatát is megélt. Sem a kardja, sem a pajzsa nem viselt díszt, egyszerűek és régiek voltak, de ugyanolyan élesek és erősek, akárcsak a többi tisztnek.

A nord nő és a cyrodiili férfiak farkasszemét a haditanács ajtajának a kinyílása szakította félbe.

- Elnézést a zavarásért, uraim, - Hadvar volt az és előbb a férfi tisztek felé tisztelgett azzal, hogy a mellkasához érintette a jobb öklét, majd Rikke felé fordult. – asszonyom, de üzenetet hoztam, Tullius tábornoknak.

- A tábornok, jelenleg a Thalmor nagykövet ünnepségén vesz rész és megkért minket, hogy ne mondjuk el senkinek se akire nem tartozik, mert csak egy szerény kíséretet vitt el és a lehető legrövidebb úton ment, hogy minél előbb odaérjen és visszajöhessen amint csak lehet, mert csupán a jó diplomáciai kapcsolat végett ment el. – Az egyik férfi tiszt gondolkodás nélkül elmondott mindent, amit nem lett volna szabad. – Na, ezt nem kellett volna.

- Semmi baj, - Egy másik tiszt egyből a vállát kezdte paskolni. – amióta az az ostoba fegyvernök megkarcolta a vérted a pucolás alatt, komoly stressznek vagy kitéve. Megértjük.

- A tábornok engem bízott meg a levelei átvételével. – Rikke csak a szemét forgatva vette át az üzenetet. Elkezdte olvasni és a szeme is kikerekedett a látottaktól. – B*sszus, - Idegesen káromkodott. – a kémünk küldte, Széltetőről! Ő is kijutott Helgen-ből és továbbra is nekünk dolgozik.

- Az nagyszerű. – Az egyik tiszt önelégülten jelentette ki, mire a többiek csak birkaként bólogattak.

- Nem, nem az! – Törte le a kedvüket Rikke. – Azt mondja, néhányan gyanakodni kezdtek rá és nyomoznak utána és segítségre lenne szüksége, hogy másra terelje a gyanút.

A tisztek többségét vajmi kevésbé érdekelte a dolog.

- Ugyan, ez nem olyan komoly probléma. – Az egyik felállt és a többiek követték. – Majd te megoldod, Rikke. – Azzal a többi tiszt nyugodtan elhagyta a haditanácsot, magára hagyva a két nordot.

- Idióta, ignoráns, barmok. – Mormogta Rikke, csendesen. – Felejtsd el, hogy ezt hallottad! – A levél tartalmát teljesen elolvasta. – Te vagy Hadvar, igaz? – Kérdezte.

- Igen, asszonyom! – Válaszolta Hadvar.

- Jó. Tudod, hogy kicsoda a kémünk odaát? – Érdeklődött.

- Nem, asszonyom!

- Jó, akkor ha elkapnak, nem tudod elárulni.

- Hogyan…? – Hadvar be sem fejezhette, amikor Rikke folytatta.

- Egy órán belül elindulsz Széltető felé és átadsz egy üzenetet egy bizonyos Survaris Atheron nevű dunmer nőnek. Hivatalosan a Kelet-Birodalom társaság összekötője és egyben ő juttatja ki a kémünk üzeneteit Széltetőről.

Hadvar egy kis hezitálás után, ismét a mellkasához szorította az öklét.

- Igenis, asszonyom! – Azzal sarkon fordult és kiment a haditanács terméből.

Hadvar ideges volt, nem csak a küldetés veszélyessége miatt, hanem mert esélyes, hogy szembe találkozik az egyik pajzsfivérével, aki a többi gyerekkori barátja elárulásán dolgozik. Gyűlölte magát azért amit tenni fog, de tudta, a háborúban, nincs helye érzelmeknek.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.