Halo, elérkezett a folytatás. Kellemes olvasást kívánok. A következő számot hallgattam: (1) Rhapsody of fire - Queen of the dark Horizons
Harag: Amikor az értelem teljesen megszűnik és nem marad más csak az ösztönös ellenséges agresszió amitől az egyén, minden erejével, a forrás agresszív megszüntetésére törekszik, miközben képtelen különbséget tenni ellenség és barát között.
„A harag kib*szott jó fájdalomcsillapító." – Zaeed Massani – Mass Effect
Nincs mesélő
Semmi sem hallatszott a Farkaskoponya barlang romos erődítményéből csak Potema gonosz kacaja ahogy bámulta a saját élőhalott szolgáit akik 500 éve voltak a kriptáikba zárva és csak a parancsára várnak.
- "Tökéletes. - Végignézett a sorokon és látta hogy egy halom fájdalmat és félelmet nem ismerő draug ősi, rozsdás légiós kardokkal, és íjjal felszerelve máris készen állt alig néhány óra alatt. Tudta hogyha így folytatja könnyedén leigázhatja akár egész Tamrielt és csak néhány hét kell hozzá. - Az élőhalott szolgáim..." - A társának, Karsk-nak akinek a testét megszállta máris nem tetszett valami.
- Mármint az élőhalott barátaink! Fontosnak tartom hogy a rangok ne rontsák el a barátságunkat. Csak azért mert több fizetést kapunk egyáltalán nem szabad lenézni a munkatársainkat.
- "Fogd már be te senkiházi! Ha lenne másik test azonnal megszállnám, majd megöletnélek hogy téged is feltámasszalak és megnézném mi van a mögött az ajtó mögött!
- Nem rám vagy dühös, csak nagy rajtad a nyomás. Most kezdtél egy komoly vállalkozást és ez sok stresszel járhat, megértem, de légy szíves, ne a munkatársaidon vezesd le a haragod. Nem egészséges és nem is etikus.
- "Csak maradj már csendben!" - Karsk a kilátóból észrevett valami mozgást.
- Nézd csak, itt jönnek a barátaim! - Marshal rohant az élen, a pajzsát előre szegezve a kardját készenlétben tartva egy szembe kerülő ellenfél levágása érdekében. Őt követte Thrys felkészülve miután Marshal bevitte az első találatot ő vigye be a kegyelemdöfést. A harmadik a sorban Liz volt mágiával támogatva a többieket és a sor legbiztonságosabb helyén. A sort Leila zárta mert elég erős és gyors ahhoz hogy egyszerre figyeljen előre és hátrafelé egy esetleges rajtaütésre felkészülve. - Tudhattuk volna hogy a szomszédok beköszönnek üdvözölni minket és nem sütöttünk semmit köszönésképpen!
- "Hogyne készültünk volna? – Potema gonoszul vigyorgott. - Halállal és pusztulással fogjuk köszönteni őket!"
- Azt nem hinném hogy egészséges lenne.
- "A bolondok megkíméltek a fáradtságtól hogy egyesével vadásszam le és végezzek velük! Élőhalott katonák! Végezzetek a behatolókkal!" - Parancsolta a szellemhölgy. A könnyű csontvázak amint meghallották a parancsot megfordultak és az ellenfeleik felé vették az irányt. A közepes Draugok már egy kicsit lassabb tempóban kezdtek el sétálni. Az elit veszedelmes draugok az emberi mérték szerint a lehető leglassabb tempóban követték a társaikat. - "Egy kicsit gyorsabban!" - Parancsolta Potema az utóbbi csoportnak, de a sebességük nem változott. - "Karsk, miért ilyen lassúak?! A csontvázak egyedül nem fogják tudni legyőzni őket!"
- Azt mondtad, a Végítélet napját akarod elhozni a világra. Ezzel a sebességgel, egy nap alatt fogják meghódítani az egész világot, feltéve ha elegen lesznek. – Potema csak sóhajtott egy nagyot és ha lenne teste a homlokát dörzsölné.
- "Azt hiszem egy kicsit szó szerint vetted a szavaimat."
- Azért ismerd el hogy szépen menetelnek.
- "Miért pont egy idiótát kellett megszállnom?"
(1) Hőseink átjutottak a hídon és az udvaron szembe találták magukat egy nagyobb csapatnyi csontváz harcossal akik hamar körbevették őket.
- Nem vártuk hogy könnyű lesz, ugye? - Kérdezte gúnyosan Marshal mire a lányok, még Leila is felnevetett.
Liz került középre, a többiek három irányból figyeltek hogy megvédjék mert ő volt a kulcsfigura a küldetéshez. Ha Liz elesik, soha nem tudják visszaszerezni Potemát és Karsk talán örökre a rabszolgája marad. Marshal, aki a bejárat felé nézett vágta le az első csontvázat, a rozoga gerincét a hatalmas és erős ében kardjával könnyedén szilánkosra törte mint egy száraz faágat majd gyorsan megpördült és még háromnak levágta a fejét, egyetlen vágással. A következő támadást Thrys intézte a két kardjával, az egyik elf amit még a követségről szerzett a másik, az acél amit még az utazása során talált, az aranyszínűvel sújtott le előbb, az acéllal csak védekezett és lépésről-lépésre egyre több csontvázat vágott le. Leila nem pazarolta az időt és a Bloodskal kardjának egyetlen suhintásával vízszintesen egy vörös energia hullámot indított és egy tucatnyi ellenséget intézett el amitől a visszavonulási útvonal teljesen megtisztult és az udvar szinte megtelt rothadó csontokkal.
Az első hullámot könnyen vették és benyomultak az erőd első emeletére ahol már egy kisebb csapat draug várta őket, de ezek jobban fel voltak szerelve mint az előző szedett-vedett csontváz csapat. Rozoga és rozsdás légiós páncélt viseltek, amiket az idő nagyon kikezdett.
A feljáró szűk volt és a holtak teljesen elállták a felvezető járatot. Hőseink itt bontották meg az alakzatot, Liz hátul maradt, Marshal, Leila és Thrys előre nyomultak. Marshal a nagy és erős pajzsával könnyedén a földre küldte az első ellenfelét majd a csizmájával agyon taposta a fejét, a következőt egyenesen kettévágta. Leila mint mindig gyorsan és kecsesen mozgott a robosztus teste és nehéz páncél ellenére, kiválóan forgatta a nehéz kétkezes kardját amivel négy halottat vágott le. Thrys, három ellenséggel lett körbevéve, de neki sem tartott sokáig mire elintézte őket, az egyiknek a fejét vágta le, a másiknak a lábát vágta el és szúrta át a szemét a harmadikat szíven szúrta mindkét pengéjével és függőlegesen félbevágta. Liz sem maradt tétlen, az elsőnek, egy szempillantás alatt robbantotta le a fejét egy tűzgolyóval, a következőnek kettőt ölt meg egyetlen, villámcsapással. Ugyanúgy, mint az előző csapatot ezt is könnyen felmorzsolták.
Potema és Karsk kezdett egy kicsit aggódni a csata végkimenetelét illetően.
- "Legyőzik a harcosaimat!" - Potema tudta hogyha az eliteken is átjutnak akkor magára marad. 50 csontvázat és 30 draug máris a földön hevert, de még maradt 10 elit harcosa.
- Potema, én figyelmeztettelek hogy le kellene ellenőrizni a lakásodat az ingatlan listán, ez határozottan rossz környék.
- "Persze hogy rossz környék! Gonoszak vagyunk! Miattunk rossz a környék!"
- A katonáidra volt garancia?
- "Nem, ez történik ha a legolcsóbb tetemeket vásárlom meg. Fenébe a kettőt egyért akciókkal! Mindig így csapják be az embert!"
A barátaink felértek a második emeletre ahol már a veszedelmes draugok és a Potema által megszállt Karsk várta őket.
- Vége van, Potema! - Kiáltott oda Marshal. - Könnyíts a dolgunkon, add meg magad és engedd el az idióta barátunkat!
- "Soha! Én vagyok Magányvára királynője, Tiber Septim leszármazottja! Egy Septim vagyok!"
- Azért lehetne ebbe nekem is beleszólásom?! – Karsk egy kicsit elkezdett aggódni a testi épsége miatt.
- "Karsk, neked ehhez most semmi közöd!"
- Ha számításba vesszük a körülményeket, szerintem nagyon is van beleszólásom!
- "Elég! Támadás!"
A veszedelmes élőholtak megindultak a célpontjuk felé, ezúttal gyorsabban mint ahogy az előbb vánszorogtak. Ők már keményebbek voltak az előző két csoportnál és hőseinknek nagyon meggyűlt a baja velük arról nem is beszélve hogy Potema támadó varázslatokat indított az ellenfelei irányába.
Marshal egy két kardos, egy baltás és egy nehéz pallosossal harcolóval ütközött meg, Thrys egy nehéz pörölyössel, egy csatabárdossal és egy buzogányossal, Leila, egy pajzsossal, egy kardossal és egy íjásszal harcolt, amíg Liz az egyetlen lidérc mágussal.
Marshalnak nehezére esett a három erősebb ellenfél egyszerre, de nem volt semmi, amit ne tudott volna elintézni, a két kardos az egyik fegyverével a pajzsát, a másikkal a kardját foglalta le, a baltás megpróbálta hátba támadni, de elhajolt előle, de a pallossal rendelkező csak erre várt hogy könnyen levághassa a fejét a sisakkal együtt, de Marshalnak az összes támadást sikerült hárítania.
Leila is hasonló nehézségekkel nézett szembe. Az íjász hátul maradt és onnan próbálta eltalálni, de Leila gyorsaságával nem tudta felvenni a versenyt, aki a rozoga nyílvesszőt hosszában ketté vágta. A pajzsos és a kardos két oldalról támadtak rá amit ügyesen hárított, a pajzsos kardját kiütötte a kezéből, de amikor megpróbálta leütni a másik kardos hátba támadta, de ő gyorsan elgáncsolta és mindkettő a földön volt, azonban mielőtt bármelyiknek bevihette volna a végső csapást az íjász miatt félre kellett ugrania és kezdhette az egészet elölről.
Thrys sem volt különb, a buzogányos támadott először amit sikerült kivédenie, de ez csak elterelés volt. A csatabárdos megpróbálta egyetlen erős csapással elválasztani a fejét a nyakától, de gyorsan a földre vetette magát, viszont a pörölyös már felkészült erre a lehetőségre és ha nem lettek volna elég élesek a reflexei akkor a pöröly könnyedén áttörte volna a sisakját és azzal együtt a fejéből nem maradt volna több mint egy véres paca a földön. A pöröly csak néhány centire csapódott be a sisakja mellett, de gyorsan felpattant és újra harcra készen állt.
Liz-nek könnyebb volt a dolga mivel csak egyetlen ellenfelet kapott, egy baltás mágust aki fagymarással támadott neki, egyik kezével varázspajzsot emelt amíg a másikkal a hátán lévő varázsbot helyett az oldalán lévő ében tőrt vette elő és közeledni kezdett az ellenfeléhez. Amint elég közel ért, az élőhalott ellenfele egy erős csapással félbe akarta vágni, de a kis varázsló lány gyorsabb volt mint azt gondolta volna és villámgyorsan mögötte termett és a tarkójába szúrta az ében tőrt amitől úgy esett össze mint egy gyakorló bábu.
Következőnek Marshal támadott és levágta a két kardot használó egyik karját, a baltás csapását a pajzsával kivédte és egy erőteljes ütéssel hátra lökte, amitől a földre esett. A pallosos egy újabb támadást indított ellene, de ő gyorsabb volt és villámgyorsan levágta a fejét. Mielőtt kivégezhette volna a másik kettőt, Potema egy hatalmas villámcsapást lőtt felé, de a Varázstörővel sikerült sértetlenül megúsznia, sajnos ez elegendő időt adott a két draugnak hogy összeszedjék magukat.
A küzdelem elölről kezdése nem csökkentette Leila harci kedvét, könnyen és gyorsan kitért az ellenfelei elől, egy macska sebességével és ügyességével rögtön mögöttük termett és levágta az íjászt, egy szempillantás alatt félbevágta mint egy szalmabábut. A másik kettő továbbra sem úgy tűnt hogy feladnák, a kardos próbált először végezni a nord nővel, de az ő kardja hosszabb volt és könnyedén felnyársalta, felemelte és a pajzsosnak dobta amitől mindkettő a földön volt egy másodperc alatt. A Farkaskirálynő nem nézte tétlenül és egy tűzhullámot indított felé, Leila ugyan nem volt igazán járatos a varázslásban, de a legerősebb amire futotta tőle egy jégfüggöny ami megóvta az életét, de könnyebb égési sérüléseket szenvedett, több vöröses-rózsaszín folt jelent meg a páncélja alatt a testén, de rosszabb is történhetett volna.
Thrys ugyan szorult helyzetbe került, de miután újra talpon volt készen állt a harc folytatására. A pörölyös, felé lendítette a hatalmas fegyverét ami elől kitért, de a bárdos felkészült rá hogy lesújtson, viszont ő már számított erre és az elf kardjával a földre ütötte a fegyverét az másikkal félig kettévágta az ellenfelét. A buzogányos egy újabb támadást indított, de Thrys felkészülve várta és olyan erővel rúgta gyomron hogy még a fegyvert is kiejtette a kezéből és hátra zuhant tőle. Miután a pörölyös újra harcra készen állt az elfre támadott aki ismét kivédte az elrettentő erejű támadást és könnyedén levágta mindkét karját amitől kevésbé lett veszélyes, a buzogányos nem hagyta szó nélkül és ismét támadásba lendült. A buzogány ütése egyenesen tarkón találta Thryst, de óriási szerencséje volt hogy sisakot viselt ami egy kicsit behorpadt, de ő ép bőrrel úszta meg a csapást, megfordult és levágta mindkét lábát amitől a földre esett. Potema felé egy hatalmas jéghullámot indított amit nem volt módja kivédeni, de egy kisebb csodának köszönhetően Liz időben odaért és egy varázspajzsot emelt hogy megvédje.
Marshalnak már nem volt nehéz dolga, előre szegezte a pajzsát, futni kezdett és legázolta a félkezűt mint sárkánytűz a hóembert a sivatag közepén és lezuhant a romos erőd tornyából majd teljesen összezúzta magát. A baltás egyáltalán nem törődött a másik kettő halálával, ismét a nordra támadott aki egyetlen erős csapással nem csak a baltáját, de az egész testét félbevágta.
Leila ugyan egy kissé összeégett Potema előző csapásától, de a fájdalom egyáltalán nem lassította le, érzett már nagyobb fájdalmat is. A kardos amelyiket az előbb felnyársalta még mindig küzdött és a pajzsos is igen makacsnak tűnt. Teljes erővel nekik támadott, a kardok csak úgy csörömpöltek ahányszor csak összeütköztek, a pajzsosnak az egyik lábát vágta le amitől földet fogott, a másikat egyenesen lefejezte a hatalmas kardjával amelyet olyan könnyedén forgatott mintha csak egy játék kard lenne. Az utolsó földön lévő draug még megpróbált reménytelenül felállni, de Leila csak átszúrta a kardját a koponyáján és többet nem próbálkozott.
Thrys és Liz könnyedén elbántak a hátralevő holtakkal, a kar nélküli csattogtatta a fogait hogy azokkal széttépje a két lányt, de a kisebbik egy tűzcsóvával tette ártalmatlanná, a féllábúnak Thrys ugyanúgy szúrta át a koponyáját mint Leila az imént.
- Ugye van tartalék terved? - Kérdezte Karsk miután észrevette hogy a draugok elbuktak.
- "Mindig van." - Karsk összeérintette a két kezét és egy villámgömb jött létre amit elkezdett felette lebegni.
- Öhm... egy fényes gömb hogy fog segíteni? Mármint igen szép. Szeretem a fényes dolgokat, de nem hiszem hogy most van itt az ideje.
- "Csak fogd már be!"
A gömb egyre feljebb és feljebb ment hirtelen megállt és erős villámcsapásokat szórt azokra akiket Potema ellenségnek gondolt. Liz a varázs erejével egy pajzsot vont maga és Leila köré, Marshal megragadta Thrys-t a karjánál, maga mögé húzta és a Varázstörővel védekezett.
Amint eljött az idő, Marshal egyáltalán nem gondolkodott csak a pajzsát felemelve, akár egy emberi faltörő, tetőtől talpig nehéz páncélban nekirontott Karsk-nak és a falra kente. A villámgömb eltűnt a levegőből és a csapások is abba maradtak. Miután meggyőződött róla hogy Thrys és a többiek jól vannak, Marshal visszafordult a megszállt Karsk-hoz és megragadta a nyakánál és a peremszéléhez vitte.
- Potema, ugye van tartalék-tartalék terved? - Karsk hangjában enyhe félelem lehetett kivehető.
- "Még egy dolog." - Lila fény jelent meg a kezén és az egyetlen lezárt koporsó ajtaja hirtelen kinyílt ahonnan egy tetőtől talpig nehéz páncélos és ében csatabárdos draug halállord jött ki.
- Hívd vissza vagy ledoblak! - Marshal megfenyegette Potemát, de ő csak nevetett rajta.
- Csak nyugodtan. Ha megölöd ezt az idiótát átmegyek egy másik társadba.
Marshal visszahúzta és ledobta a földre, de mielőtt Potema átmehetett volna valaki más fejébe még gyorsan kiütötte, azonban a halállord nem állt le és egyenesen feléjük tartott.
- Én feltartom! – Kiáltotta Thrys elszántan kiállva a halállord ellen. – Ti szedjétek ki belőle azt a szellemet!
- Igaza van. - Leila megragadta Marshal vállát és húzni kezdte, közben az oldalát markolászta a sérülése okozta fájdalom enyhítése érdekében. - Liz, gyere! Szükségünk van rád!
A kis varázsló lány a parancsra odarohant és elővette a varázsbotját, hosszú, fekete fémrúd, a tetején három egyenes karó emelkedett ki, amik között egy hatalmas erejű lélekkő tündökölt, felerősítette az illúzió varázslatait, amivel képes volt Marshal és Leila lelkét átvinni Karsk fejébe. (1)
Egy darabig sötét volt, de hirtelen enyhe fény világította meg a helységet, egy sötét vártorony fogdáinak a belseje, amit néhány fáklya világított meg. A cellák üresek voltak, csak por és pókhálók lepték be.
- Szóval ez lenne Karsk elméje? - Kérdezte Marshal.
- Nem erre számítottam. – Leila előrelépett.
- Várjunk, te elképzelted milyen lehet az ő elméjében?
- Tudod hogy értem.
- Most mit csináljunk?
- Keressük meg Potemát és intézzük el.
- Jó terv.
Nem pontosan ekkor, de a történet kedvéért mondjuk, hogy pontosan a beszélgetésük után hallották hogy valaki a sötétből követi és figyeli őket. Összenéztek és némán tudomásul adták egymásnak hogy észrevették. Leila jelzett a társának hogy maradjon le addig ő előre megy egy kicsit és amint a követő nem gyanított semmit, Marshal elkapta és a földre szorította. Attól amit látott teljesen meglepődött és jelzett Leilának hogy ne támadjon.
- Thrys, te mit csinálsz itt?! Kint kéne lenned hogy megvédd Lizt! - Egyikük sem értette hogy mit keres itt az elf lány, de amit mondott még jobban meglepte őket.
- Nem Thrys vagyok. - Egy darabig kínos csend lépett életben.
- Akkor ki vagy?
- Öhm... várjunk egy kicsit! Mégis Thrys vagyok csak olyan buta vagyok hogy elfelejtettem! - Elkezdett nevetni mint egy idióta. - Nem vicces?!
- Thrys,... te beverted a fejed? – Marshal zavartan nézett a bárgyún nevető Thrys-re, mintha valami kábítószer hatása alatt lenne.
- Leila, van ötleted mi lelte Thryst?
- Azt hiszem, - Leila végignézett rajta és látta, hogy nehezére esik egyedül járni, nehezére esik koncentrálni és nem tudja megjegyezni a számokat egytől háromig. - hogy ő nem az a Thrys akit mi ismerünk.
- Akkor ki?
- Thrys, ahogy Karsk elképzeli. Wynns mesélt nekem egy elméletről, hogy mindenki másmilyennek látja a világot és az elménkben egy saját világ van a mi nézeteink szerint és minden ember akit ismerünk a tudatalattink szerint elképzelt jelleme van.
- Röviden, itt van mindenki, akit ő ismer, de mégis olyan agyhalottak lesznek mint maga Karsk?!
- Igen.
- Ti is kívülről jöttetek, igaz? - Kérdezte a Karsk által elképzelt Thrys, halkan suttogva, nehogy valaki más is meghallja.
- Igen. – Marshal is suttogott.
- Pont mint az ijesztő hölgy. Nagyon félek tőle.
- Az ijesztő hölgy?
- Potemáról beszél. - Thrys most teljesen megijedt a név hallatán.
- Kérlek ne mondjátok ki a nevét! – Elkezdett sírni mint egy kislány. - Annyira félek tőle hogy be fogok pisilni!
- Karsk-nak nem ártana ha jobban megismerné legalább azokat akikkel egész nap együtt van.
- Marshal, csak hagyd rá. Thrys, mond meg merre van Potema! – Utasította Leila.
- Nem tudom, de talán a Nagy Karsk tudja.
- A „Nagy" Karsk? – Marshal egy kicsit meglepődött hogy ilyen hangzatos neve van, de nem törődött vele. - Feltétlenül beszélnünk kell vele! El tudsz vezetni hozzá?
- Ő most büntetésben van, az ijesztő hölgy azt mondta a mindenható urunknak, hogy a sarokba kell állnia. Olyan ördögi, hogy így túljárt az eszén.
- Nem tudod merre van?
- De igen, csak lehet hogy nekem is a sarokba kell majd állnom.
- Ne aggódj, megvédünk?
- Akkor kövessetek! - Elindult a folyosó másik irányába, a két látogató követte.
Thrys, mármint az elképzelt Thrys felvezette a két sötét páncélost egy lépcsőn és egy teljesen más világba csöppentek. Egy kastély folyosóján lyukadtak ki ahol mindenféle drága műkincs sorakozott, többek között egy halom márványból faragott szobor ami egy ismerős, de mégis egy teljesen más ember volt.
Karskot mintázta az összes szobor, a szobrok legalább 5m magasak voltak, Karsknak rajtuk olyan izmai voltak rajtuk mintha bármit elpusztíthatott volna egyetlen ütéssel, az állkapcsa szögletes, markáns és királyi szakálla volt, amitől még a szobor is karizmatikusnak és határozottnak tűnt.
Minden szobor más és más pozícióban állt. Az egyik egy kardot tartott az égnek és diadalittasan az ég felé nézett, egy másik egy sárkány teteme felett állt, győzedelmesen, a harmadik egy hatalmas sziklát tartott ami legalább 10-szer, 20-szor nagyobb mint ő maga, fizikai képtelenség hogy az a kis szobor miért nem dőlt össze.
- Egy kicsit el van telve magától. – Jegyezte meg Marshal ahogy nézelődött a szobrok között.
- Kicsit rád emlékeztet. – Válaszolt Leila, a már tőle megszokott, nem törődő stílusban, egyáltalán nem adta semmi jelét hogy érdekelné amit lát.
- Ezt hogy érted?! – Marshal kicsit megsértődött ezen.
- Sehogy. – Marshal nem hitt a fülének, Leila megtréfálta.
A folyosó végére érve, Thrys kinyitotta a nagyterem ajtaját ahol egy két másik ajtó és egy nagy, díszes lépcső vezetett feljebb. A lépcső felé vezette őket és egy újabb, kétajtós szobába nyitott be ahova a két kívülálló követte.
Egy trónterembe értek, a trónon egy izmos, szakállas és jóvágású, de legalább egy évtizeddel idősebb Karsk ült.
- Ó nagy és hatalmas Karsk, - Letérdelt elé mintha egy istenhez imádkozna. - Bocsásson meg amiért büntetés közben zavarom, de ez a két idegen feltétlenül beszélni akar önnel. – Felemelte a fejét és Thrysre bámult.
- Egyáltalán nem zavarsz. - Úgy beszélt mint egy vén költő király. - Örülök hogy kaphatok látogatót ebben a nehéz időben. - A látogatók felé fordult. - Mit tehetek értetek, megfáradt utazók?
- Karsk, térj észhez, mi vagyunk azok! Nem ismersz meg minket? - Marshal nem vesztegette az időt.
- Ismernélek titeket? Honnan?
- Most nincs időnk hülyéskedni! Azért jöttünk hogy elintézzük Potemát!
- Szóval a Farkaskirálynőt keresitek?
- Igen! Tudod hol van?!
- Sajnos nem tudom hogy jelenleg merre tartózkodhat. Annyit tudok hogy a királyságomon belül van és ugyanonnan érkezett mint ti?
- Vagyis?
- A külvilágból.
- Tudsz segíteni a megtalálásában? - Karsk egy kicsit elgondolkodott, de eszébe jutott valami.
- Talán a hűséges alattvalóim segíthetnek. Hívom a legjobb barátomat hogy hívja össze őket.
- A legjobb barátja? - Marshal előre aggódott hogy ki is az.
Pár perccel később, Karsk egy fekete ében páncélos alakkal az oldalán tért vissza, levette a sisakját és felfedte az arcát.
- Ti kik vagytok?! Hallom a külvilágból jöttetek! Mit akartok?! Elvenni a legjobb barátomat, Karsk királyt?! - Ez volt Marshal, Karsk által elképzelve. Marshal a homlokára csapott, de ezen Leila nevetett egy kicsit.
- Ez nem vicces!
- Egy kicsit az. - Amin még Leila is nevet az vicces.
- Nyugodj meg, Marshal. Azért jöttek hogy segítsenek, Potemával kapcsolatban. - A képzeletbeli Marshal visszább húzódott, de az igazi Marshalt még így is gyanúsan méregette.
- Rendben, de téged akkor is figyellek, Karsk az én legjobb barátom!
- Össze kell hívnunk a kastélyban élőket. - Parancsolta Karsk az általa kreált Marshalnak.
- Már úton vannak, felség.
Hamarosan a kastély teljes lakossága összegyűlt az udvaron, Marshal és Leila szinte egy embert sem ismert, de megtalálták Leilát ahogy Karsk elképzelte.
- Teljes mértékben szerelmes vagyok Karsk királyba, - Összekulcsolta a két kezét és az izgalomtól felemelte az egyik lábát. - de ugyanúgy félek tőle mint egy mindenható isteni lénytől! Ha feleségül venne biztosra veszem hogy én lennék a legboldogabb ember a világon mert venne nekem ékszereket, szép ruhákat és egyéb lányos dolgokat!
A két idegennek már fogalma se volt róla hogy most hol is vannak. Karskra az alattvalói virágszirmokat dobáltak, olyan sokat mintha már az égből hullana alá.
- Kedves népem! Rendkívül fontos ügy miatt hívtalak ide titeket és szakítottalak el a fontos teendőitektől! Nyilván feltűnt nektek hogy egy a külvilágból érkezett idegen, a neve Potema, felzavarta a birodalmam nyugalmát! Ez a két bátor hős azért jött hogy elfogják és visszavigyék a világukba! Ha valakinek tudomása van róla hogy merre lehet azt mihamarabb közölje velem vagy a két hős valamelyikével! - A nép csendben hallgatta, de Leila, mármint a Karsk által elképzelt ismét felszólalt.
- Én láttam őt, drága és egyetlen királyom!
- Beszélj, lányom, merre láttad a gazt!
- Az emlék raktárnál láttam!
- Köszönjük az értesítést, gyermekem! - Nem számított neki hogy a valóvilágban 20 évvel idősebb volt nála. - Mindenki visszatérhet a feladataihoz! - Utasította az embereit akik még pár percig éljeneztek, de végül az udvar kiürült. - Akkor az emlék raktárba!
- Leila, a te elképzelt éned...
- Pofa be! Tudom hova vezet ez a történet!
Karsk mutatta az utat az említett helyre. A raktár zárva volt és nem úgy tűnt mintha bárki is behatolt volna.
- Szóval megtaláltatok. - Az egyik sötét sarokból lépett elő, Potema valódi alakjában, fiatal, gyönyörű gesztenyebarna haja, kissé sápatag bőre, tengerkék szeme, kék elegáns ruhája ami fehér prémmel volt díszítve, a homlokán egy tömör arany diadém, három hibátlan zafírral.
- Fiatalabb vagy mint ahogy a történelem-könyvek utoljára ábrázoltak. - Leila törte meg a csendet.
- És kifejezetten csinos is. – Marshal egy csábos mosollyal, amiből a sisakja miatt nem lehetett sokat látni válaszolt.
- Fogalmam sincs pontosan, hogy is történt, de ebben az alakban születtem újjá. Visszanyertem a fiatalságom és a szépségem. Emellett a tudásom és a varázs erőm, a régi maradt. – Egy villám dárdát indított a két ujjvégéből, de Leila Marshal mögé bújt aki a pajzsával kivédte a támadást. Marshal néhány lépéssel visszalökte, rettenetesen meglepte Potema varázs ereje. A szellemhölgy csak gonoszul elvigyorodott. – Kiváló szórakozást fogtok nyújtani.
- Mi hoztunk vissza azért hogy minket szolgálj! - Marshal felmutatta a jobb gyűrűs ujján lévő gyűrűt amire Potema neve volt írva. - Most haza jössz, velünk! Ha megadod magad, ígérem hogy nem esik bajod! - A farkaskirálynő csak nevetett.
- "Nem esik bajom"? Ez kedves! – Újra villámdárdát kezdett el lőni, de ezúttal mindkét kezéből, egyet Marshalra, egyet Leilára aki a kardjával védte ki a támadást. – Most meghaltok és utána az élőhalott szolgáim lesztek! Kiváló katonák lesztek a seregembe!
Továbbra is szórta a hatalmas erejű villámot az ellenfele felé, de nem használt, Marshal pajzsa elég erős volt hogy Potema villám dárdája ne jussanak át rajta, de ő maga sem tudott mozogni.
- Tökéletes patthelyzet! - Kiáltott Marshal. - Habár a te varázserőd kifogy, a pajzsom kapacitása végtelen! Csak idő kérdése és visszadugunk a gyűrűmbe!
- Soha! Át török a pajzsodon!
- Sok szerencsét hozzá! - Legalább tizenöt percig Potema villámokat, tűzgolyókat, jégviharokat és minden mást lőtt Marshalra, de ő nem adta fel, minden varázscsapást kivédett, de rajta is látszott hogy kezd kimerülni. Marshal amióta megkapta a Varázstörőt rengeteg mágust ölt meg akik a támadó varázslataikban reménykedve próbáltak végezni vele, de mindnek csalódva és megrettenve érte utol a halál. Amikor ilyen helyzetbe kerül elég megvárnia amíg kifogy az illető varázs ereje és onnantól nem több egy közönséges embernél és Potema sem volt különb. Nem csak a legerősebb varázscsapásai vannak, de rendkívül kitartó volt, de legyen egy mágus bármilyen erős, előbb utóbb kifogy a varázs ereje ahogyan Potemának is. A földre rogyott és levegőért kapkodott. - Úgy látom lemerültél!
- Nem adom fel!
- Pedig ideje lenne!
Marshal megindult felé hogy bevigye a kegyelemdöfést és amikor fölé állt, Potema egy erős tűzlabdát lőtt felé a bal kezéből amit Marshal épphogy csak ki tudott kerülni, de számított erre és a jobb kezével időközben egy villámrúnát helyezett a földre. Mivel tetőtől talpig nehéz fémpáncélban volt ami rendkívül jól vezeti az elektromosságot, az egész teste úgy világított mint egy villám ami a földbe csapódik. Miután a fény kialudt, Marshal eldőlt mint egy hatalmas fa.
- Nézzenek oda, mekkora bolondot fogtam! - Potema büszkén állt a legyőzött ellenfele felett, számított arra hogy az ellenfele ismeri, ezért eljátszotta hogy teljesen kimerült, de valójában az ereje negyedét sem használta és a legerősebb támadásait még későbbre tartogatta, de a háta mögül meghallott egy kis neszt és azonnal megfordult hogy felemelje a mágikus védőpajzsát mindkét kezével.
Leila felmászott az egyik épületre ahonnan rá tudna ugrani Potemára és végezhessen vele egyetlen csapással, de a Farkaskirálynő észrevette és a varázs erejével kivédte a csapást. Az energiától Leila hátra zuhant és bukfencezett párat miután földet ért, de újra talpra ált és ismét támadásba lendült. A sebessége meglepte Potemát, hihetetlenül jó fizikuma lehet ha így mozog nehéz páncélban. Egy hatalmas tűzfüggönyt emelt maga elé hogy távol tartsa magától a nord nőt. Leila egy vörös energia sugarat indított az ellenfele felé ami ismét meglepetést okozott neki, de ügyesen kitért előle meg az azt követő három elől is, de miután a tűzfüggöny kialudt, Leila azonnal támadásba lendült, de a Farkaskirálynő csak erre várt. Leila belelépett egy hatalmas, de kiválóan álcázott tűzrúnába ami miután aktiválódott egy hatalmas lángtengert zúdított Leilára. Miután a tűz kialudt, Leila elszenesedett holtteste maradt meg, rajta a páncélja ami megolvadt és eldeformálódott.
- Kemény ellenfelek voltatok, de az nevet aki utoljára nevet! - A gonosz nevetését egy fekete kard a szívében szakította félbe.
- Ahogy mondod. - Marshal kardja volt az. A nord férfi fél teste gyakorlatilag ropogósra sült, a másik felét nem tudta használni, az egyik szeme teljesen megsült és kifehéredett, mint a tojás fehérje és teljesen megvakult, levegőt is csak nagy erőfeszítések árán tudott venni, de még élt és szíven szúrta Potemát a hátán keresztül. - Nem vagy több egy… fejfájásnál… amire én vagyok a gyógyszer. - Potema vért köhögött fel, de az utolsó erejét még összeszedte egy utolsó mondandóhoz.
- Nem tudsz... – Elvigyorodott. - ennél jobbat kitalálni? Mert ez... – Vért köhögött. - egy nagyon béna... beszólás volt. - A vérveszteségtől kiment a szín az arcából és meghalt.
- Csak tűnj el, szörnyeteg.
Legyőzték, Leila és Marshal az életük árán, de legyőzték Potema Septimet akinek a teste egyszerűen eltűnt.
- Semmi… - Marshal összeesett és ekkor érezte a testében lévő fájdalmat. – kéngőz vagy… démoni kacaj? – Leila testére nézett, de az is eltűnt. – Azt hiszem, egyedül halok meg.
Viharköpenyes Ulfric visszatért Széltetőre és rögtön bele kezdett a Birodalomtól elszakadni kívánó tervébe. Mióta a Birodalom kutyája, Tulius elfogta és a vérpadra küldte, komoly álmatlan éjszakái voltak. Többször kellett a boros üveg aljára néznie hogy álomra hajthassa a fejét. Megfelelő mennyiség után sikerült csak elérnie, amit az alkoholisták csak a Megvilágosodás Pillanatának neveznek.
Egy nap, különös álmot, pontosabban rémálmot látott.
- „Az idő fogytán van, Égkoszorú fia." – Egy félelmetes női hangot hallott a fejében. Az álmában egy régi csatamezőn állt, mindenfelé halottak voltak, rozsdás, viharvert páncélokkal és fegyverekkel, a testükből ezrével lakmároztak a férgek és a döglegyek, orrfacsaró bűzt árasztottak. Ismerte ezt a helyet, Cyrodiil volt, a távolban látta a fővárost, ami körül látni lehetett a füstöket, támadás alatt állt. – „A szél hordozza magával az elmúlt és az eljövendő háborúk hangjait." – A szél finoman fel támadt, simogatva a füvet, a fák lombjait és a régóta elesett katonák zászlóit. Ulfric felismerte a két címert, az egyik a Birodalom sárkánya, a másik a Thalmor címere. – „A múlt visszaköszön a jelenbe és felrázza azt." – A csatamező közepén, ahogy haladt, észrevett egy csuklyás, sötét köpenyes és maszkos nőt, aki eddig figyelte őt. A nő egyenesen rá nézett a maszkja mögül, Ulfric érezte az erejét és a baltájáért nyúlt. – „És mindezt követi," - A nő most nem a fejében, hanem a szájával beszélt. – „a halál és a kétségbeesés."
Kiáltásokat hallott a távolból, egy támadó seregét, amint visszafordult, a nő eltűnt. Nagyon közel jártak, de a távolból már lehetett látni a címerüket, Széltető medvés címerét. Az ő serege volt, a Viharköpenyes lázadók.
A hatalmas támadósereg ügyet sem vetve rá, tovább haladt az ellensége felé akiket most pillantott meg. A távolból egy újabb sereg jelent meg. A címerük a Birodalom sárkánya volt és a Viharköpenyes seregre rontott.
- „A vezérek és hősök felemelkedtek," - Folytatta a női hang a fejében. – „embereiket a sors ellen indítva, hadba vezették a seregeiket, de mind hiába. Mind elbuktak." – A két sereg már csak pár száz méterre volt egymástól. – „Ahogy a halandók egymást öldökölve, követik a vezetőiket az értelmetlen halálba," - Egy vérfagyasztó sziszegést lehetett hallani a távolból. Egy kígyószerű sziszegés amilyet Ulfric még sosem hallott és senki sem tudta megállapítani hogy micsoda. – „ez a sötét árny fog elemészteni mindent és mindenkit." – Az ég, hirtelen beborult, velőtrázó dörgéseket lehetett hallani, egy hatalmas köd lepte el a csatamezőt, ahol az eddig harcoló katonák teljesen megrémültek, annyira, hogy a csatát is abbahagyták. A sötét ködből ismeretlen lények jöttek elő hogy felfalják az elesetteket.
Hirtelen, Ulfric egy viharban találta magát. Az eső könyörtelenül zuhogott, a mennydörgések velőtrázók voltak és a villámok több másodpercre is nappali fénybe borították a sötét, ködös éjszakát.
- Neked kell megmentened Tamrielt ettől a sorstól. – Ismét a női hangot hallotta a fejében. – Vezesd népedet oda, ahol legyőzheted a gonosz forrását.
Ulfric hirtelen felriadt és verejtékezve, de az ágyában találta magát. Fogalma sem volt róla hogy mit is látott, "Csak egy rémálom volt.".
- „Nem rémálom volt." – Ugyanaz a hang amit korábban hallott. – „Egy látomást mutattam neked. A Menekültek Őrhelyénél fogok várni rád és el fogok magyarázni mindent, feltéve, ha eljössz."
- Ki vagy te?! – Kiabált Ulfric, az ágyából kiugorva. – Mit akarsz tőlem?! – Nem jött válasz. Egy női viharköpenyes katona rontott be.
- Ulfric király, mi történt?! – Sky, a legerősebb női Viharköpenyes őrködött Ulfric szobája előtt, a sisakja miatt nem lehetett látni az arcát. Széltetőn és az összes Viharköpenyesek által uralt városban királynak szólították Ulfric-ot, annak ellenére hogy a Tanács nem hagyta jóvá a párbajt amiben győzött. De a nordok inkább a szívüket követik és nem a törvényeket.
- Semmi. – Lihegte Ulfric. – Csak egy rossz álom. – "Egyre gyakoribbak.". – Nincs semmi bajom. Távozhatsz! – Utasította Ulfric, Sky csak bólintva tudomásul véve a parancsot, elhagyta a szobát.
Egy darabig még visszafeküdt és a plafont bámulta és ezen a rémálmon elmélkedett, "A Menekültek Őrhelye nincs messze.", megrázta a fejét az ostoba gondolattól, "Miket beszélek?! Nincs időm ilyen ostobaságokra!". Felöltözött, végig sétált a palotája kőfolyosóin és egyenesen a haditanács termébe. A kastély, a Királyok Palotája, Égkoszorú legrégibb építménye volt. Maga Ysgrammor építette a Merethic korban miután partra szálltak Atmorából és kiűzték az itt élő hó elfeket.
Időközben felcsatolta az övére a Viharköpenyes család tulajdonában álló harci bárdot ami ő előtte az apja, a nagy apja tulajdona volt. Az a fegyver már azóta áll a családja tulajdonába hogy a legrégibb őse együtt szállt partra Ysgrammorral. Azóta apáról fiúra szállt a fegyver, "Remélem nem én leszek az utolsó Viharköpenyes aki forgatja.", ez és még sok más kétely járt Ulfric fejében amikor megérkezett a haditanácsba.
- Heh, végre felébredtél. – Horkantott oda a tábornoka, Sziklaököl Galmar, a Viharköpenyes hadsereg fő tábornoka és Viharköpenyes Ulfric jobbkeze. Nagydarab, csúnya fickó volt, a fején és a hátán egy medveprémet viselt, a hátán egy hatalmas, kétélű csatabárdot. – Elég ramatyul nézel ki.
- Akkor nincs otthon tükröd és még nem láttad az ocsmány képed. – Mindenki, Ulfric, Galmar és a főbb hadvezérek is felnevettek. Ulfric és Galmar már régóta barátok, együtt harcoltak a Nagy Háború idején és Pajzsfivérekké váltak, ami majdnem olyan szoros kötelék mintha vér kötné össze őket.
- Egy kisebb csoda hogy megmenekültél Helgenből. – Még maga Ulfric sem volt képes elhinni ami akkor történt. – Ha az a sárkány nem bukkan fel, az ügyünk már rég odaveszett volna.
- Egyáltalán hogyan tudtak elkapni? – Kérdezte Galmar, félig könyökölve Égkoszorú térképén.
- Fogalmam sincs mi is történt pontosan. A birodalmiak csapdát állítottak és a Sötétvíz Kereszteződésnél elkaptak minket. Mintha tudták volna hova megyünk. – Senki sem mondta ki, de mindenki tudta hogy egy áruló volt a csapatban.
- Egy áruló volt köztetek! – Galmar most mondta ki. – És érzem, hogy az a mocsok még itt van köztünk! Azok között, akik túlélték!
Azokat akiket elfogtak, Ulfric legerősebb és legtehetségesebb katonái voltak, de a túlerő miatt kénytelenek voltak megadni magukat. Nyilván, az áruló számított erre és hogy megjutalmazzák a végén.
A haditanács elé érve, hatalmas hangzavar rázta fel a palota csendjét. Törések, ütések, kiabálások és káromkodások sorozatos zaját lehetett hallani.
- Mi ez a zaj? – Ulfric unottan ásított egyet.
- Csak a tisztek összekaptak egy kicsit és úgy döntöttek, verekszenek egy kicsit. – Az egyik tiszt a földre kényszerítette a másikat és az öklével teljes erővel verni kezdte az arcát és teli tüdőből ordibált. Egy másik egy sörös üveget vágott a másik társa fejéhez, amit kikerült és a falon tört ripityára, de felemelt egy fa széket amit hozzávágott.
- Vagyis, semmi szokatlan. – Ulfric unottan nézett végig a verekedő tisztjein, ahogy felforgatták az egész haditanácsot.
- Mit szólnál, ha mi is beszállnánk? – Galmar vigyorogva kérdezte, ropogtatva az ujjait. – Az talán felvidítana egy kicsit. – Ulfric csak ásított egyet, ahogy egy kés repült el centikkel a feje mellett.
- Most nincs kedvem. – Egy balta szállt, ezúttal, egyenesen a feje felé, de ő az utolsó pillanatban elkapta, erősen a kőasztalba csapta, mintha csak fából lenne és hangosan ordított. – ELÉG LEGYEN! – A hangja betöltötte az egész palotát és a verekedő tisztek, akik eddig, úgy verekedtek, mint egy csapat részeg bajkeverő, azonnal abbahagyták, felálltak és az öklüket a mellkasukhoz szorítva tisztelegtek.
- Óriási szerencse hogy kijutott, Ulfric király. – Válaszolta Arrald Fagyott-Szív, kopasz, fonott szőke szakállas fickó és Ulfric egyik tisztje.
- Ez is azt mutatja hogy az Istenek, Talos is a mi oldalunkon áll. – Istar Pajzszúzó, Vöröses hajú, szakállas és félig vak, de Talos és a Viharköpenyesek elkötelezett híve.
- Csak mutass irányt és mi követünk. – Yrsarald Háromszor Átszúrt, szőke, szakállas volt és ahogy a neve is utal rá, háromszor szúrták át.
A többi Viharköpenyes tiszt, Hjornskar Fejtörő, Gonnar Esküadó, Kottir Vörös sekély, Kai Nedves Kardgomb, Frorkmar Zászlószakító és Thorrygg Napgyilkos voltak Ulfric legmegbízhatóbb és legrátermettebb emberei hogy ez a lázadás sikeres legyen.
- Hogy halad a sereg összehívása? – Abban a pillanatban amikor Ulfric betette a lábát Széltetőre és a Királyok Palotájába, az első parancsa az volt hogy hívják össze az teljes sereget.
- Lassan. – Felelt Galmar. – Sodrásd Jarlja, Lailának gondja akadt a Tolvajok Céhével és egy helyi gyilkossal, Sodrásd Hentesével, az ígért 15000 katona helyett csak 12000-et tud nélkülözni. Télvára ura, Korir hűséges, de ahogy a levelében írta, csak 3000 katonát tud küldeni. A legfurcsább dolog hogy Hajnalcsillag Jarlja a Vén Skaldot, talán a történelemben először nem kellett győzködni és csak kérni kellett, de máris küld 8000 katonát az ügyünk segítésére. Égkoszorú többi, a Birodalom által irányított területéről is érkezett legalább 5000 harcos. A Széltetőben állomásozó 20000 harcosunkkal együtt majdnem 47000-en vagyunk.
- De nem egészen. – Jött a kétkedő válasz Ulfric-tól. – Kik állnak a Birodalom mellett.
- Magányvára, Markarth, Morthal és Falkreath. A létszámukról nincs információnk, de egyértelműen, többen vannak.
- Amiatt nem kell aggódni, minden északi kard legalább 10 délivel ér fel! – Kiáltott fel Arrald, mire a többi tiszt hangos egyetértésüket fejezte ki.
- Mi a helyzet Fehérvágtával? – Ulfric a lényegre tért.
- Pártatlan. Nem hajlandó a mi oldalunkra állni, de Tulius tábornok ajánlatát is visszautasította. – Ulfric megdörzsölte a homlokát, régóta ismerte Balgruufot, igaz és hű északi, azonban tudta, hogy mindig is a Birodalomhoz volt hűséges, de a népe biztonságát mindennél fontosabbnak tartotta.
- Adjunk neki néhány hetet. Igaz nord aki csupán a népének akarja a legjobbat.
- Ilyen volt amikor utoljára láttuk. Ki tudja milyen lett azóta.
- Ez nem olyan dolog ami egykönnyen elmúlna. Legalább két hét mire a sereg teljesen összegyűlik és onnantól megkezdődhet a Birodalom kiszorítása és Égkoszorú felszabadítása! Reménykednünk kell hogy Balgruuf észhez tér és rájön hogy mi a legjobb Égkoszorú számára.
Ulfric a nap nagy részét az előkészületek megszervezésével töltötte, a térkép felett görnyedt ő és a hadvezérei miközben a lehetséges csaták részleteit, a visszavonulási és utánpótlási útvonalakat egyeztették és a felderítő csapatok részletei vitatták meg. Ulfric szeme gyakran megpillantotta a Széltető mellett lévő kis pontot a térképen, de nem tudta mi is az. Egyszer csak elolvasta mi is van ott, "A Menekültek Őrhelye". Amint meglátta, eszébe jutott a látomás amit reggel látott és egyszerűen lefagyott, megbénult.
- Hé, Ulfric? Jól vagy? – Megrázta a fejét, Galmar mély és rekedtes hangja hozta vissza a valóságba.
- Igen… csak elgondolkodtam.
- Azt beszéltük hogy segítséget kéne nyújtanunk Lailának Sodrásdban hogy azt a maradék 3000 katonát is megkaphassuk.
- Aha. – Ulfric szinte oda sem figyelt, egyszerűen azt az apró pontot bámulta a térképen, "Vajon tényleg ott van? Nem, csak álmodtam! A képzeletem játszott velem!". – Ne sereget küldj, néhány megbízható katonát. A mai tanácskozásnak vége. – Mindenkit meglepett hogy hirtelen akarja befejezni a tanácskozást.
- De Ulfric, még egy csomó dolgot kell… - Ulfric meg sem várta amíg Galmar befejezi.
- Azt mondtam, mára vége. A Birodalomnak is kell idő amíg megszervezik a soraikat és ők sem halhatatlanok. Két hetünk van amíg megindíthatunk egy hadjáratot. Küldj üzenetet Balgruufnak hogy két hete van hogy válasszon köztünk és a Birodalom között.
Azzal Ulfric elhagyta a tanácstermet, "Egyszerűen elment az eszem.". Ulfric álruhát öltött magára, levette a finom szabású, prémköpenyét és a könnyű bőrvértet alóla és egy egyszerű tunikát vett fel és egy sötétbarna csuklyás köpennyel fedve el az arcát, elhagyta a várat.
Széltető kőből faragott utcáit vastag hóréteg takarta és az erős szél felkavarta a frissen hullott havat, összeszórva az utcákat is. A városban a dermesztő hideg ellenére, nyüzsgött az élet, leginkább a fegyver és páncélkovácsok utcája felől akik éjt nappallá téve, serényen dolgoztak hogy minél több felszerelést készíthessenek a Viharköpenyeseknek, "Égkoszorú elkötelezett fiai és lányai.". A város közepén állt a Gyertyakandalló Csarnok, Széltető tavernája ami mindig erős italokat, meleg ételt és ágyat kínált az átutazóknak az északi fagyos éjszakákon, Ulfric fiatal korában gyakran járt arra hogy szórakozzon a barátaival, "Talán már mind halottak mára.". A város keleti részén a Szürke-negyed volt, a város nyomornegyede ahol a Morrowind katasztrófái után érkezett dunmer menekültek telepedtek le. A sötét elfek már régóta nyomorban élnek és a többség kénytelen volt alávetnie magát a nordok akaratának, a maradék vagy az utcán koldult vagy amint lehetett, elhagyta Széltetőt, "Mocskos elfek, csak élősködnek rajtunk.".
Mielőtt bárki elítélné Ulfric-ot, a Háború idején, a Thalmor elfogta és könyörtelenül megkínozta, majd, miután, szintén a Thalmor befolyása miatt betiltották a Birodalom provinciáiban, többek között Égkoszorúban is Talos kultuszát és halállal büntették aki hozzá imádkozik vagy akár csak egy amulettet viselt az ő nevében. Az is rátett egy lapáttal hogy amikor Markarthot elfoglalták a Nyugatvégi breton bennszülöttek, Ulfric volt az aki a város segítségére sietve, kiűzte a megszállókat és cserébe csak annyit kért hogy Markarth és Széltető továbbra is folytassák Talos kultuszát. Azonban Jarl Igmund nem tartotta be a szavát és a Thalmor parancsára tömlöcbe vetette Ulfricot, annak a városnak a tömlöcébe amit ő szabadított fel, a katonáinak a vére árán, azóta egy "kicsit" neheztel az elfekre.
Észre sem vette hogy elhagyta a városkaput, csak amikor már elhagyta a Széltetőbe vezető hidat. Balra fordult, elhaladt a városon kívüli tanyák mellett, a munkások között elszórtan talált nordokat és sötét elfeket.
A távolban megpillantott egy régi, összedőlt torony romot. Fogalma sem volt hogy miért jött erre a helyre, de valami a fejében azt súgta neki hogy ide kell jönnie. Nem tudta mire számítson, ezért a baltáját elhozta. Lopakodva megközelítette a rom bejáratát, körülnézett és nem talált senkit sem, felment a tetőre és ott sem talált senkit, "Nincs itt senki, csak a képzeletem játszadozott velem.". Már épp lefelé haladt a lépcsőn amikor a kijáratnál egy sötét köpenyes és maszkos alakot látott meg.
- Üdvözöllek, Viharköpenyes Hoag fia. – Egy nő volt az és az apja nevét vette a szájára.
- Te voltál a látomásomban! – Ulfric egyből a bárdjáért nyúlt, az idegen csak feltartotta a jobb kezét, a hüvelykujján egy gyűrű volt, fehér ékkővel díszítve és az aljára, "Uriel" volt írva.
- Arra nem lesz semmi szükség. – Nem törődve a titokzatos nő szavaival, elővette a bárdját és a jövevényre szegezte. – Nem szándékozok ártani neked.
- Ki vagy te és mit akarsz tőlem?! – Az idegen egy darabig bámult, lassan közelebb lépett Ulfric-hoz.
- Az nem fontos hogy én ki vagyok. Ami viszont fontos, hogy figyelmeztesselek és egy ajánlatot adjak. – Az idegen egyáltalán nem tartott a bárdtól amit a képébe tartott.
- Egy percet kapsz.
- Nem mentheted meg Égkoszorút. Itt nem. Egy komoly veszélyforrás közeledik Tamriel felé ami el fog pusztítani mindent és mindenkit ha nem követed az utasításaimat. – Az, amiket mondott, csupán őrültségnek tartaná az ember, de Ulfric legbelül érezte hogy az amit mond, nem hülyeség.
- A sárkányokra gondolsz? – Az idegen hallgatott egy ideig.
- Nem. Azok akik közelednek, megérezték, a sárkányok visszatértét és a Dovahkiin felbukkanását. Tamriel most háborúktól vérzik és ez számukra a tökéletes időpont, hogy kihasználva, egyetlen, meglepetésszerű támadással mindenkit megöljenek és megszerezzék a sárkányok erejét is. – Ulfric szeme tágra nyílt, valamiért tudta hogy igazat mond, úgy beszélt mintha látta volna a jövőt.
- Ez elég… őrülten hangzik.
- Igen, tudom. Te vagy az egyetlen reményem hogy megállíthassuk a közelgő fenyegetést.
- Mégis, mit akarsz tőlem? – A Szervezet vezére ismét hallgatott, de idővel megszólalt.
- Azt, amit kérek tőled, lehet nehéz lesz megértened, de ez is csak azt mutatja mennyire kétségbeestem. – Ulfric összehúzta a szemeit és a titokzatos nőre meredt. – Hagyd félbe a háborút Égkoszorúért és hagyd el az országot. Itt nem segíthetsz senkinek. Ha ki is tudod űzni a Birodalmat Égkoszorúból és meg is választanának királynak, az uralkodásod rövid életű lesz. Akármit csinálsz, a közelgő fenyegetést nem tudod elzavarni. Csak akkor van esélyed az eljövendő sötétség legyőzésére ha követed az utasításaimat. – Ulfric ezen az állításon őrült haragra gerjedt. Megragadta az álarcos nőt a páncélos öltözete nyakánál.
- A népemnek itt van rám szüksége! – Kiáltotta. – Harcolnom kell Égkoszorúért és elzavarnom a hanyatló Birodalmat akik hátat fordítottak és eladták a népüknek! Előbb ontom ki a saját életemet mintsem cserben hagyjam azokat akik követnek engem! – A Szervezet vezére csak csendben meredt rá a maszkja mögül, de végül félelmetes, fagyos hangon szólalt meg amitől még Ulfric ereiben is megfagyott a vér.
- Vedd le rólam a kezed. – Ulfric hezitálva, de engedelmeskedett és eleresztette. – Még van esélyed bölcsebb döntést hoznod a császárnál. – Megfordult és arra készült hogy elhagyja a romot. – Nyugodtan játssz háborúsdit, de idővel rá kell jönnöd, minél jobban törekedsz ellenségeid elpusztítására, annál gyorsabban fogod a sírba vezetni az embereid.
Ez volt a vég szava, láthatatlanná vált és elment.
"Figyelmeztettem. Égkoszorú sorsa a kezében van.".
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.