Halo, ezúttal egy kicsit rövidebb, de újabb fejezettel jöttem. Kellemes olvasást kívánok.

Nincs mesélő

A hajnali savanyú napfény világította be Égkoszorút. A Thalmor Nagykövetségen a szolgálók nagy erőkkel takarították a múlt éjjeli fogadás után a báltermet, az aranypáncélos őrök őrködtek mindenfelé. Naarifin tábornok páncélját alaposan lesikálták, kiürítették belőle a sok mogyorót és letörölték róla a csóknyomokat.

A fogadás alatt két álruhás vendég hatolt be Lady Elenwen irodájába, egy csomó iratot meg két értékes ereklyét loptak el és egy halom őrt, köztük egy igazságosztót gyilkoltak le. Elenwen egyáltalán nem lett ideges, tudta jól, sem az őre, sem Rulindil nem fog gondot okozni a Szervezet embereinek. A préda bekapta a csalit és nyomot hagyott maga után, amit Elenwen-nek csak követnie kellett.

Szüksége volt egy igazi vadászra, aki hamarosan megérkezik.

Lilian, az ifjú, de tehetséges varázsló tanonc, a nagynénjével, Ilyával érkezett ezen a reggelen Égkoszorúba, aki egy elit Thalmor igazságosztó volt és nem mellékesen az egyik legtehetségesebb csatamágus akit a Domínium a soraiban tudott. Lilian régóta bálványozza a nagynénjét és mindent megtesz hogy a kegyeiben maradjon.

Ilya, hosszú fekete csuklyás varázslóköpenyt viselt ami a Domínium aranyszíneiben tündökölt, akár a csizmája és a kesztyűje is. A hosszú aranyszínű haját egy nagy copfban, elegánsan oldalra kötve hordta, smaragdzöld szemeivel a havas tájat figyelte. Unokahúga, ugyanúgy volt öltözve, a haja egy kicsit világosabb volt mint a nénikéjé, de hasonlóképpen hordta, a szemei aranysárgák voltak és csak csodálva bámulta a nagynénjét aki mindig is kiváló tanítója volt.

- Van egy olyan érzésem egy elképesztő ünnepségről maradtunk ki. – Lilian eléggé csalódott volt, mindig is szerette az ünnepségeket, ahol gyönyörűen felöltözhet, táncolhat és jóképű nemes urak versengenek a kegyeiért és Elenwen ünnepségei szoktak a legdrágábbak és legelőkelőbbek lenni. Aggódott, hogy többé nem lesz alkalma részt venni hasonlóban.

- Ne lankadjon az éberséged és ne az élet piti gondjai miatt aggódj! – Utasította Ilya, nem volt olyan párbeszédük amiben nem fegyelmezte meg. – Azért rendeltek ide minket mert Lady Elenwen-nek egy fontos küldetése van számunkra! Nem érdekel, hogy az apád a király, ha egy pillanatra is elégedetlen vagyok veled, nem leszek elnéző! – A hangja nem tűrt ellentmondást.

- Értettem! – Ilya karlendítéssel tisztelgett.

- Most menj, értesítsd Elenwen-t az érkezésünkről!

- Azonnal! – Meghajolt.

- És hozz egy kis forró teát is, gyűlölöm ezt a hideg országot! – Egyértelműen nem kedvelte Égkoszorút és szívesebben lett volna bárhol máshol. Dühösen karba tette a kesztyűs kezeit, hogy melegítse magát.

- Ahogy kívánod!

Ahogy Lilian elindult hogy teljesíthesse Ilya parancsait, egy pillanatra nem figyelt és egy magas, szakadt, barna köpenyes férfiba ütközött. Nem látta az arcát a csuklyájától, de érezni lehetett rajta a lovak, izzadság és olcsó sör bűzét.

- Mégis mit képzelsz magadról! – Csattant fel a lány miután felállt, egy közönséges katonának gondolta az idegent. – Van fogalmad róla, ki vagyok én?! Ha akarnám életed végéig tömlöcbe vetethetnélek és csak utasítanom kéne a jelenlévő katonákat! Azonnal kérj bocsánatot! – Az idegen csak a fejére tette a kezét és megsimogatta.

- Kislányom, - A hangja kissé bohókás volt és rekedtes, de hosszú évek tapasztalata volt mögötte és egyértelműen részeg. – ilyen viselkedéssel 100 év múlva sem fognak elvenni. – Csak most vette észre, a köpenye alatt az aranyozott, kopott és horpadt páncélját. Nem egy közönséges, lecsúszott katona volt, hanem egy elit igazságosztó, mint Ilya. Egyértelműen altmer, magas, a kissé kócos aranyhaja és borostája ellenére, kifejezetten jóképű, aranysárga szemei voltak amikkel a Ilyát figyelte, aki felismerte és haragos tekintettel bámult rá.

- Mégis, ki vagy te? – Lilian hangjában nyoma sem maradt az idegességnek, felváltotta a félelem.

- Jorossin! – Ilya válaszolt. – Mégis mit keresel itt?! Már 15 éve nyomozol a Szervezet után és még semmit sem voltál képes felmutatni! – Egyértelműen ismerték egymást és rossz kapcsolatot ápoltak.

- És te mit csinálsz itt, a világ leghidegebb földjén, egy újabb jégcsapért a p*nádba? – A Jorossin nevű férfi jót szórakozott.

- Van mégis fogalmad róla… - Kezdte volna Lilian, de Jorossin elhallgattatta.

- Kislányom, szerintem siess azért a forró teáért amiért Ily néni elküldött és hozz nekem is egy kis fűszeres, forralt bort, porcukorral meghintett szedres süteményt is amit én és Ily elmajszolgathatunk miközben felidézzük a közös, kellemes múltat. – Ilya egyre idegesebb lett, gyűlölte Jorossin-t, a forralt bort, a szedres süteményt, ha Ily-nek szólítják és a "majszol" szót amiket a részeges férfi nagyon is tudott.

- Lilian, - a nagynénje elővette a hátáról a varázsbotját, fekete fém, négy ággal amik között egy erős lélekkő volt. – húzódj biztonságos területre.

- Igenis! – Lilian nem látta még ilyennek a nagynénjét, biztos nagyon gyűlöli ezt a férfit.

- Akkor táncoljunk egyet.

Joros levetette a rongyos köpenyét és felfedte a kopott, sokat látott aranypáncélját. Az oldalán két elf kard lógott, de csak az egyiket vette elő.

- Felteszem még két kardot használsz.

- Mint minden valamire való kardforgató. Gyerünk, támadj.

Ilya elfogadta a kihívást és egy halom jégtüskét zúdított Jorossinra, de ő egy gyengébb varázsburkot idézett meg amivel kivédte. A harchoz értett elsősorban, nem a mágiához, de annyira futotta neki hogy egy gyengébb támadást kivédjen és ellentámadásba lendüljön.

A kardjával lesújtott volna Ilyára, de ő megidézett egy kardot ami megvédte és visszaszorította Jorossint. A férfi ügyesen kiiktatta a szellemkardot, de ez csak figyelemelterelés volt, Ilya egy erős, villám mágiát töltött a botjába és egyenesen a férfira lőtte.

Csupán centiken múlott hogy ne találja el Jorossin-t akinek a feje mellett süvített el a villám és egy hatalmas gödröt hagyott a követség udvarán. A katonák a környéken egyre jobban felfigyeltek a párviadalra, de nem mertek közbe lépni.

"Mégis, ki ez az ember?!", Lilian nem értette, hogy mer valaki így beszélni a nagynénjével és még a küzdelemben is tartani magát ellene.

- Látom még nem vesztetted el a varázserőd. – A férfi még csak meg sem ijedt a feje mellett elzúgó villámtól. – Precíz mint mindig.

- Te meg még nem tanultál meg rendesen varázsolni. – Ilya egy apró vigyorra húzta a száját. – Hanyag, mint mindig.

Jorossin csak elvigyorodott, a kardot a bal kezében tartotta, a jobbat a háta mögé rakta, egyértelműen volt benne valami. Óvatosan kerülgetni kezdték egymást és Jorossin ráhajította azt, ami a jobb kezében volt, de Ilya megelőzte és egy az előzőnél, amit Jorossin használt, erősebb mágikus burkot hívott elő, ami gyakorlatilag minden mágiát semlegesít, de Jorossin nem mágiát használt.

Egy hógolyó landolt és esett millió pehelyre amint Ilya arcába talált, amitől egy pillanatra megbénult, de ez elég volt Jorossinnak hogy megtámadja. A kardját a varázsbotjával védte ki és az eddigi harcstílusát meghazudtolva kiválóan forgatta, akárcsak egy harci botot és igazi harcművészként, visszaszorította Jorossint, miután többször, erős csapás mért a vértjére.

Ilya harcstílusa tökéletesen tükrözte az eleganciát és a nyugalmat, de érezni lehetett benne a visszafogott haragot amit a férfi iránt érzett.

Az előbbi megalázó csel miatt, Ilya nem fogta vissza magát és hatalmas villám erejű mágiát hívott elő a testéből. Jorossin csak köpött egyet és előhúzta a másik kardját.

A hatalmas mágikus energia egyáltalán nem zavarta és csak annyit üzent a tekintetével, "Gyere és kapj el". Ilyát nem érdekelte hogy mi történik körülötte, de mielőtt megindíthatta volna a támadást, az ellenfele kihúzta magát és jobb karlendítéssel tisztelegni kezdett. Ez meglepte, de nem térítette el és továbbra is azon volt hogy legyőzze az ellenfelét.

- Azonnal abbahagyni! – Egy női hang vetett véget a küzdelmüknek. – Ilyasvel és Jorossin Igazságosztó! – Elenwen volt az.

Ilya a parancsra azonnal megszüntette a támadó mágikus erőket a testéből és engedelmesen, karlendítéssel tisztelegni kezdett a Nagykövet asszony előtt, akit négy aranyozott páncélos, elit katona kísérte, három férfi és egy nő. Lilian kissé bátortalanul, de a nagynénje példáját követve, tisztelegni kezdett.

- Minden tisztelettel, Nagykövet, - Kezdte Jorossin, eléggé túljátszott és engedelmes hangnemben. – Ily igazságosztó csak úgy letámadott és kénytelen voltam védekezni.

- Ez aljas hazugság! – Ilya dühösen vicsorgott a férfira, majd felrobbant a haragtól, amitől Jorossin csak jobban szórakozott. - Nem ajánlom hogy…

- Te támadtál először. – Ilyának muszáj volt belátnia, hogy most igaza volt és sértődötten lehajtotta a fejét és a Nagykövet felé fordult.

- Azt beszélik rólad, Ilyasvel, hogy te vagy az igazságosztók közül, aki sosem veszti el az önuralmát és még a legszorultabb helyzetekben is meg tudod őrizni a hidegvéred. – Összehúzta a szemeit és szinte átszúrta vele Ilyát. – Nagyot csalódtam. – Úgy tűnt, Jorossin jót mulat ahogy összeszidják a kollégáját, de a vigyor lefagyott az arcáról miután Elenwen rámeresztette a gyilkos tekintetét. – És te, - Zavartan magára mutatott mint egy kisgyerek akit ok nélkül szidnak le. – csupán egy elit Igazságosztót rendeltem ide és nem kettőt. Magyarázd el, mit keresel itt, Jorossin?

A férfi ezután felállt és az elegancia legkisebb jele nélkül elkezdett félremagyarázni.

- Szívesen elmagyaráznám, de itt túl sok kíváncsi szem és fül található. – A tarkójára kulcsolta a kezeit és úgy beszélt.

Elenwen-nek nem tetszett a viselkedése, de tudta hogy nem ölethet csak úgy meg egy elit igazságosztót csak azért mert bosszantja, nem mellékesen, érdekelte hogy mit is keres itt. Berendelte mindkettőjüket az irodájába hogy ott, maguk között beszélgethessenek. Útközben áthaladtak az éppen takarítás alatt álló báltermen ahol a tegnap esti mulatozás és szórakozás helyét felváltották sürgő-forgó szolgák akik az eredeti rendet és tisztaságot voltak hivatottak helyreállítani.

- Látom ismét rendeztél egy nem túl visszafogott ünnepséget. – Jorossin tegezte Elenwen-t ami szintén bosszantotta, de el kellett viselnie. Ismerte már olyannyira, hogy nem fogja bántani amíg értékes lehet a számára, ezért csak ajánlani tudta hogy jobb ha érdekes információkkal láthatja el.

- Kár, hogy nem voltál itt, Joross. – Elenwen is tegezte az Igazságosztót. – találhattál volna magadnak egy helyes asszonyt.

- Pf, - Joross legszívesebben köpött volna egyet, de tartott tőle, hogy Elenwen azt már nem nézné el. – a Birodalom tyúkjai és a Domínium keselyűi nem igazán az én stílusom.

- Tényleg? – Ilya megtalálta az időpontot, hogy beszóljon a férfinak. – Pedig úgy gondoltam, hogy egy ostoba tyúk ideális társ lenne számodra.

- Hm, - Joross nem hagyta magát és visszaszólt. – sok mese szól, hogy a hölgyet egy sárkánytól kell megmenteni, de te tökéletesen tudnál egyet helyettesíteni.

- Egy percre betudnátok fejezni, hogy kisgyerek módjára civakodtok?! – Elenwen rájuk parancsolt.

- De ő kezdte! – Egyszerre, tökéletes szinkronban mutattak egymásra.

- Nem érdekel, ki kezdte!

A bálteremben, Jorossin és Ilya is észrevették, Naarifin páncélját és eszébe jutott mennyi küldetésben vettek részt a parancsnoksága alatt.

- Látom, megtartotta a páncélját. – Jorossin hirtelen témát váltott.

- Igen, - Elenwen végig mérte a páncélt, neki és a két Igazságosztónak is eszébe jutottak a közös emlékek. - gondoltam egy olyan nemes harcos és hadvezér mint Naarifin páncélja talán az egyik legértékesebb háborús relikvia amit volt szerencsém beszerezni. – Megálltak előtte és úgy néztek a páncél sisakjába, mintha lenne is mögötte valaki. - Még mindig nem értem, mi történt a testével?

Jorossin emlékezett rá, hogy a visszavonuló csapatukat, amiket Naarifin vezetett egy sereg légiós elfogta és sokukat kivégezték mire Naarifin előlépett és kihívta a császárt egy párbajra. Ha nyer, élve elengedték volna őket, de ő ott maradt volna fogolyként. Titus az Aranybillog nevű mágikus katanát forgatta és ezzel többször is meggyújtotta Naarifin páncélját, aki a küzdelmet elveszítette, elvették a fegyvereit és a páncélját majd felakasztották a Fehér Arany Torony tetejére.

A császár tömlöcbe vetette a túlélőket, de Jorossin nővére, Mirnaye királynő átvette a parancsnokságot és együtt megszöktek a fővárosból, de előtte, az éj leple alatt elvitték Naarifin testét és felszereléseit hogy a városon kívül gyorsan elhamvasztották.

Olyan gyorsan és összehangoltan dolgoztak a túlélő Thalmorok hogy mire a birodalmiak észbe kaptak, azt hitték, hogy egy szárnyas daedra ragadta el a testét és nem is keresték. Ezt a titkot a túlélők megesküdtek, hogy a sírba viszik.

- Hát én sem. – "Jó mentor és jó barát volt.".

Miután elérték Elenwen dolgozó szobáját, a négy őr, Lilian-nel együtt elhagyták a helységet hogy egyedül beszélhessen a két igazságosztóval, akik leültek az előkészített székekre.

- Ideje elárulnod, hogy mit is keresel itt? – Jorossinra nézett és nem tűrt el újabb kifogást vagy mellébeszélést.

- Igenis. – A zsebéből egy papír darabot halászott elő és átadta a nagykövetnek. – Mint az elmúlt 15 évben, továbbra is a Szervezet után nyomozok és sikerült megállapítanom hogy Égkoszorúban vertek tanyát, de azt nem tudom hogy pontosan hol. – Elenwen sunyin elvigyorodott.

- Azt hiszem, több információval rendelkezem mint amennyivel magának kéne, igazságosztó.

- Miről beszél? – Joross zavartan megrázta a fejét.

- Arról hogy a Szervezet két tagja is titokban nekem jelent és erről magának halvány gyanúja sem volt. Pontosan tudom hol vannak, mit keresnek és milyen műveleteket hajtanak végre. – Joross szemei kikerekedtek a döbbenettől és azonnal felugrott a székéből.

- Ha maga eddig végig tudott mindenről, akkor ezért árulás vádjával a fejével fog fizetni! – Joross teljesen elhagyta a korábbi, nyugodt nem törődő viselkedését és teljesen kifakadt, 15 éve keresi a Szervezet nyomait, erre ez a Nagykövet több mindenről tud mint ő és végig elhallgatott mindent.

- Túllépi a hatóterét, igazságosztó. – Elenwen megőrizte a nyugalmát és alattomos vigyorral szemlélte Joross-t.

- Hogy én?! Maga tartott vissza létfontosságú információkat az általunk ismert legnagyobb fenyegetésről és én lépem túl a hatósugaram?!

- Igen, mert, ha ön ezt jelentené Cerommo királynak, azzal csak maga alatt vágná a fát.

- Mégis miről beszél?! Maga hazaáruló lett azzal, hogy hallgatott! Cerommo király parancsba adta, ha valakinek bármilyen információi lennének a Szervezetről, azonnal értesítenie kell őt vagy engem! Maga pontosan az ellenkezőjét tette!

- És itt a hiba a gondolkodásában. – Elenwen kitárta a karjait. - Tegyük fel, maga minderről kitálal a királyunknak, csupán az ön szava lesz az enyém ellen. Lehet, hogy ön a király sógora, de mikor is beszélt vele utoljára, 10 vagy akár húsz éve? Azóta sok minden megváltozott és a politika igen hatalmas fegyver lehet azok kezében, mint jómagam. Magának nincsenek támogatói, sem szövetségese, akik a szavára adnak még ha azok igazak is. Ellentétben velem, akik kiállnának az igazam mellett még akkor ha tudnák hogy színtiszta hazugság is az amit mondok. – A vigyora eltűnt és a szigorú tekintetével arra késztette hogy üljön le az szobában lévő székre.

- Hát, ebben igaza van, de ez azt jelenti, hogy 15 évnyi munkám veszett kárba. – Mintha egy világ omlott volna össze benne. – Akkor mondja meg, hol rejtőznek és aztán füstöljük ki őket?

- Azzal még várnia kell. Előbb egy másik feladatom van számotokra. – Ezúttal mindkettőjükhöz beszélt. – Most veszélyesebb dolog ütötte fel a fejét a Szervezetnél.

- A sárkányok. – Ilya is végre megszólalt.

- Pontosan. – Elenwen biccentve egyet, folytatta. - Eredetileg csak Ilyasvel igazságosztót rendeltem ide, hogy elutazzon Sodrásdba és megkeressen egy bizonyos személyt aki lehetőleg információkkal rendelkezik. – Újra Jorossin-hoz fordult. – A neve Esbern, egy menekült Penge és ha élve idehozzátok, beszélhetünk a Szervezetről.

- Valami információ, hol találjuk? – Érdeklődött Joross.

- A város egyik tehetős polgára, Feketehanga Maven a rendelkezésünkre bocsájtotta a kompániáját, szóval, őt keressétek és eligazít benneteket.

- Biztosíthatom önt, Nagykövet, - Ilya kissé sértődötten felszólalt. – hogy a Domínium katonáival is elegen leszünk, mintsem nord söpredékekre kelljen számítanunk.

- Ezt meg sem hallottam, Ilyasvel! – Elenwen most a nőre meredt, szigorú tekintettel és bosszantotta az önteltsége. – Ez egy parancs, működjetek együtt Maven-nel és, - Ezt külön meg kellett említenie. – egymással! – A két Igazságosztó dühösen egymásra nézett és gyilkos pillantást vetettek a másikra. - Nem érdekel, hogy nem kedvelitek egymást.

Mielőtt kimentek volna az irodából, Jorossin még visszafordult.

- Figyelmeztetem, nagykövet, ha a Szervezettel egyezkedik, azzal a tűzzel játszik.

Elenwen válaszra sem méltatta ezt a megjegyzést

- Jorossin igazságosztó, az ünnepségen részt vett valaki aki minden bizonnyal érdekelni fogja magát.

- Mégis ki? – Elenwen aljas vigyorra húzta a száját, egy olyan dolog volt a birtokában amivel a markában tarthatta Jorossint.

Nem telt el éjszaka, hogy Ralof ne álmodott volna Helgen-ről. Idegesen, verejtékezve riadt fel és visszagondolt arra a sok halálra. Körülnézett a barakkban, ahol az éjszakát töltötte. A legtöbb katona, akiknek nem volt otthonuk, a Királyok palotájának kaszárnyájába voltak elszállásolva. Minden katona egy nagy csarnokban kapott egy ágyat, egy éjjeli szekrényt és egy kis, rozoga, fából tákolt öltöző falat.

Még sötét volt, mindenki más aludt, de ő nem bírt visszaaludni. A táskájában lévő flaska vízből gyorsan és nagyokat kortyolt, hogy a szomját oltsa. A gondolat, hogy az egyik pajzsfivére vagy nővére árulóvá vált, nagyon rossz érzést hagyott a gyomrában.

Mindenki aludt még, volt aki csendben szuszogott, de olyan is akadt, aki hangosan horkolt. Ralof felvette a prémcsizmáját, egy barna nadrágot és egy egyszerű, sötétszürke vászoninget és kiment a kaszárnyából friss levegőt szívni.

Széltető éjszaka teljesen sötét volt és csak néhány fáklya világított a városban.

- Mit csinálsz itt ilyen későn, Ralof? – Ákos hangja volt, Ralof oldalra nézett és teljes vértben, sisakban és egy fáklyával a kezében látta meg a barátját, aki egyértelműen őrjáraton volt.

- Nem bírtam aludni. – Válaszolta, miközben a Szürke-negyed bejárata felé nézett, Sat háza felé.

- Sat aggaszt? – Érdeklődött Ákos. – Sky elmondta, hogy áruló van közöttünk.

- Hogy tehet ilyet bárki? – Ralof továbbra is, Sat házát bámulta, egyértelműen, őt gyanúsítva. – Elárulni a hazáját és a testvéreit, némi csillogó aranyért?!

- Nem tudom. – Ákos megvonta a vállát. – Sat sosem rejtette véka alá a kapzsiságát és mindig a saját hasznát nézte elsőnek.

A beszélgetés akkor ért véget, amikor Sat házának az ajtaja kinyílt és Sat lépett ki belőle, de egy csuklyával próbálta eltakarni az arcát és egy zsákot vitt magával. Ralof egyből kiszúrta és előre lépett.

- Mi az?! – Ákos nem vette észre, de Ralof egy fejbiccentéssel jelzett Sat háza felé. – Már megint a Szürke-negyedbe megy? – Érdeklődött.

- Megint?

- Elég gyakran jár oda. – Nem is kellett több, Ralof egyből a nyomába eredt, Ákos követte, de eloltotta a fáklyáját.

Ralof, ha nem volt a legjobb a lopakodásban, mindent megtett, hogy kövesse a gyanús társát a sötét Szürke-negyedbe. Sat a zsákot cipelve, óvatosan, ügyelve, hogy senki se kövesse ment a kikötő felé.

Sat megállt, majd az egyik sikátorból egy sötét elf férfi jött elő, aki elég kétesnek tűnt Ralof számára. Közelebb osont, de Ákos hátra maradt, nyilván aggódott, hogy a páncélja és a fegyverei túl nagy zajt csapnának.

- Akkor, elhoztad? – Érdeklődött Sat, Ralof még a lélegzetére is nagyon figyelt, nehogy meghallják és fülelt.

- Ritka holmi, - Válaszolta a dunmer. – és drága. – Egy csomagot adott a nord-nak, amit kinyitott és megnézett.

- Tökéletes. – Ralof nem látta mi az. – Tessék. – Sat egy erszény aranyat adott neki, amit a sötét elf megszámolt és egy biccentéssel jelezte, hogy az ár megfelelő.

Sat idegesen hátranézett, mintha megérezte volna, hogy figyelik, Ralof gyorsan bebújt a sikátorba, de nem volt hova mennie. Sat egyre közelebb ért, de Ákos, ezt érzékelve, közbelépett.

- Sat, mit keresel itt? – Kérdezte Ákos, azt játszva, hogy őrjáraton van.

- Csak elintézek néhány dolgot. – Válaszolta, a csomagot, amit nemrég vett a háta mögé próbálta rejteni.

- Mi van a csomagban? – Ákos rákérdezett, de Sat csak lerázta.

- Az nem a te dolgod. – Válaszolta mogorván. – Folytasd az őrjáratot és én is megyek a dolgomra. – Ennyivel ott is hagyta, elhaladt Ralof mellett, de nem vette észre.

- Valamire készül. – Ralof érezte és előbújt. – Mi lehetett abban a csomagban?

- Fogalmam sincs. – Válaszolta Ákos. – De kétlem, hogy örülni fogunk, ha rájövünk.

Ralof tovább követte Sat-ot, arra számított, hogy a házához ment vissza, de tévedett. Sat nem bukkant fel a házuk táján még több óráig és elképzelni nem tudták, hogy hol lehet.

Hiába keresték, nem bukkantak a nyomára, nem volt sem a Fagyott Kandallóban, a kovács-negyedben sem és a piacon sem. Visszatértek és csak a házát figyelték, de csak több órával később bukkant fel.

A csomag még a hóna alatt volt, de a zsák, ami végig nála volt, üresnek tűnt.

- Talán értesítenünk kéne Ulfric-ot. – Javasolta Ákos.

- Amíg nem érjük tetten vagy szerzünk bizonyítékot, nem tehetünk semmit sem.

Erősen kételkedtek abban, hogy aznap éjjel még szereznek bizonyítékot, ezért mára feladták a nyomozást és visszatértek a barakkba.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.