Halo, elérkezett a folytatás, kellemes olvasást kívánok

Thrys

Mercer kivezetett minket a házából, kijutottunk az utcákra. A zsoldosok felszívódtak az utcákról, Leila és Marshal sok halottat hagyott maga mögött, de ők nem voltak az áldozatok között. A városban már senki sem támadott ránk, a városkapun kiérve, az erdő felé vettük az irányt és megtaláltuk a két fekete páncélos nordot. Két Thalmor igazságosztóval küzdöttek.

Mindkettőjük vértje szürke lett a sok koromtól és Leila meg is sérült, de nem úgy tűnt mintha ez nagyon hátráltatná. Amint láttam, ki az, akit Marshal készül kivégezni, csapot-papot otthagyva, előrántottam a kardom és megállítottam. Marshal meglepetten nézett rám a kormos sisakjából.

- Thrys, mit csi…

- Ne bántsd a nagybátyámat! - Marshal csak hallgatott, nem mozdult, Leila is megállt Ilya nénikém fölött. Amikor megszólalt, nem haragot éreztem a hangjában, csak szórakozottságot.

- Azt akarod mondani, - A kardja hegyével a sérült nagybátyámra bökött. - Jorossin, aki lassan 20 éve úgy vadászik rám és a társaimra, mint az állatokra, aki a háború után, annyi borsot tört az orrunk alá, aki Cerommo király sógora és a Thalmor igazságosztók egykori parancsnokának az öccse, a te nagybátyád?! - Egyszerűen nem akarta elhinni és azt hitte csak viccelek. Leila nem ölte meg Ilya-t, csak Marshal mellé állt és gyanakodva figyelt engem.

- Igen! – Kiáltottam. Marshal megrázta a fejét, a sisakjáról pergett a sok korom és még mindig nem láttam az arcát.

- Nem. Nem az. - Még mindig nem hitt nekem.

- De, igen.

- Nem, nem az.

- De. Az.

- Nem! - Már kezdett bedühödni. - Nem az!

- De, igen. - Most Joross bácsi is becsatlakozott. - Az vagyok. - Marshal felé fordult, a képébe nyomta a kardja hegyét és rákiabált.

- Neked, k*rvára nincs beleszólásod!

- A körülményeket számításba véve, nagyon is illene hogy legyen!

- Nem fogom hagyni hogy megöld! - Megmakacsoltam magam. Marshal alig jutott szavakhoz.

- Thrys… ki vagy te?

- A teljes nevem Beathrys, a Nyár-Szigetek királyának, Cerommo-nak a lánya vagyok és a Domínium trónjának a 11-ik örököse. Legalábbis papíron. - Leila nem hezitált és a páncélos öklével, akkora erővel vert orrba hogy fenékre huppantam.

- Leila! - Marshal, mielőtt Leila kiránthatta volna a vörös kardját, lefogta.

- Hazudott nekünk! - Még nem láttam ilyennek Leilát, bedühödött és elszánt célja volt hogy megöljön. - Azért jött, hogy utánunk kémkedjen!

- Ez nem igaz! - Marshal még mindig nem volt képes felfogni. - Thrys… nem tenné ezt! - Marshal még mindig lefogta a társát, aki egyre hevesebben próbált kiszabadulni a férfi szorításából.

- Tudtam, hogy okkal utállak. – Karsk is csatlakozott.

- Marshalnak igaza van! - Hiába próbáltuk lenyugtatni Leilát, nem használt. - Nem szándékozok ártani nektek! - Leila ágyékon könyökölte Marshalt, aki fájdalmasan csuklott össze. A nord nő kiszabadult a szorításból és rám ugrott.

A páncélos alkarját a torkomra szorította, nem bírtam kiáltani és nem bírtam lélegezni, a jobb karomra rátérdelt és a bal karommal alig bírtam valami ellenállást kifejteni. A páncéljától olyan nehéz volt és mozogni sem bírtam.

Hirtelen, Leilát lerúgták rólam, Jorossin bácsi összeszedte a megmaradt erejét és a segítségemre sietett és felsegített. Marshal is összeszedte magát és gyorsan Leila felett termett, a fekete kardját a torkához szegezve.

Mindenki, én is, Joross bácsi és Leila is ledöbbent.

- Mit művelsz?! - Leila a földön ült és a társára nézett fel, aki egy hajszálnyira volt tőle hogy megölje. Marshal nem felelt. - Elárulod a Szervezetet?! - A hangja suttogássá csökkent, még sosem láttam ilyennek Leilát. - Marshal, mindig is egy utolsó mocsok voltál. De sosem gondoltam volna, hogy ellenünk fordulsz. - A férfi még mindig felette tornyosult, a kardját egy pillanatra sem vette le róla. - Tőled vártam utoljára, hogy egy elf k*rva miatt válj ellenséggé! Te, aki mindig is magaddal törődsz! Milyen jogon merészelsz ellenünk fordulni?! A vezérünk adott neked mindent, ahogy nekem is! Ő adott értelmet és célt az életünknek! Nélküle mindketten halottak lennénk! Mindezt eldobod… Miért is?! - Marshal végre megszólalt.

- Thrys, - Még mindig a földön tartotta. - tűnj el innen. - A hangja közönyről és nemtörődömségről tanúskodott. - Fogd a nagybátyádat és menj minél messzebb. Ha újra találkozunk, én magam végzek veled. Közöttünk mindennek vége. - Nem akartam elhinni, nem gondoltam hogy jó ötlet felfedni a személyazonosságom előttük, de arra nem számítottam hogy így reagálnak.

- Marshal… én…

- AZT MONDTAM TAKARODJ! - Megrémített, nem mertem a közelébe menni. - Tűnj a szemem elől! Nem akarlak többé látni! Menj, mielőtt elengedem Leilát! - Felém nézett, a sisakján át, láttam ahogy megcsillan a szeme, „Most sír?".

Felsegítettem a nagybátyámat, Ilya néni is csatlakozott hozzánk. Marshal a földön tartotta Leilát amíg elég messzire értünk. Jól összekavartam mindent, „Annyira… hülye vagyok!"

Marshal

Most az egész belső világom fenekestül felfordult. Őszintén szerettem Thryst, de kiderült hogy egy Thalmor hercegnő, az esküdt ellenségem, aki túl sokat tudott meg a Szervezetről. A vezérem biztosan parancsba adná, hogy öljem meg, amit Leila nagyon szívesen végrehajtott volna. Nem bírtam megtenni. Levettem Leila sisakját, az arca tiszta volt, de a szemére, a sisak kilátójának a mintája, egy nyomott V betű, sötétszürkére festette a bőrét a korom, mintha egy álarc lenne. A kardom még mindig a torkához szegeztem, elég gyors voltam ahhoz, hogy egy szempillantás alatt belemélyesszem a pengém a torkába és ezt tudta jól, nyugton maradt.

- A vezér hallani fog erről. - Leila, ha nem is mozdulhatott, beszélni attól beszélt, félelem nélkül. - Mit gondolsz, mit fog veled csinálni ezért?

- Nem érdekel. Leila, te nem jelentesz számomra semmit sem. Legszívesebben átszúrnám a torkod és Thrys után erednék hogy a Szervezetet elhagyva, a Thalmort segítve, a többiek ellen harcoljak. Én ezt szeretném. Minden porcikám ezt kívánja.

- De nem fogod megtenni.

- Nem fogom megtenni. Hogy miért, azt tudod jól. Rám tartozik és rád. Ha beszélsz róla, megöllek. Az, ami itt történt, megmarad közted, köztem, Potema között és – Karsk-ra néztem. – e-között a tökkelütött, töketlen, tökfejű takonyagyú között.

- Becenevet találtál ki nekem! – Karsk teljesen izgalomba jött. Leila csak elvigyorodott.

- Arról hogy egy gyáva féreg vagy? Ez az oka amiért nem teszed. Ne is próbálj hazudni. – Nem válaszoltam, csak leeresztettem a kardomat és mellé álltam.

- Fogd be. - A páncél csizmámmal képen rúgtam, amitől elájult.

- Szép kis csapat vagytok. - Egy ismerős női hangot hallottam magam előtt.

- Potema, fogd be, ha már eddig hallgattál.

- Különben? - Az apró szellemhölgy előjött a gyűrűből és a képem előtt lebegve, sunyin elvigyorodott, tudván hogy nem tehetek kárt benne. - Engem is kiütsz? Elhajítasz? A vezéred mit tenne veled emiatt? Félsz tőle.

- Fogd be. - Nem akartam hallgatni.

- Kiabálhatsz, sírhatsz, mint egy kislány, de a dolgokon nem változtat. Thrys végig…

- AZT MONDTAM, FOGD BE! – Félbevágtam a kardommal, de hiába, anyagtalan teste volt, így olyan mintha a levegőt vágtam volna. Potema elhallgatott egy darabig, de újra megszólalt.

- Nincs jogod ahhoz hogy együtt lehess vele. Ezt nagyon is tudod. Már nem fordulhatsz vissza, nincs hozzá jogod. - Felvettem a gyűrűmet. – Soha nem is volt. Ő az ellenséged.

- Csak menjünk tovább. – Azzal visszaindultam Sodrásd felé, hogy összetalálkozzak a csapattal és megismerhessem Esbern-t, aki miatt eredetileg idejöttünk.

- Mi lesz Leilával? – Kérdezte Karsk, Leila még mindig eszméletlenül feküdt a fűben.

- Sok farkas és medve él ezekben az erdőkben, ha szerencsénk van, valamelyik erre jön és megeszi. - Most én döbbentettem le a szellemhölgyet, de Karsk csak nevetett.

- Ti tényleg utáljátok egymást.

- Fogalmad sincs róla. – Nem törődve megráztam a fejem. - A vezér ezért dühöngeni fog, de kib*szott jól esett végre képen rúgni.

A többiek is felbukkantak idővel, Liz és Delphine, Mercerrel eddig csak egyszer találkoztam, de meg ismertem és egy öregember, aki biztos Esbern volt.

- Marshal, - Delphine jött oda hozzám. - mi történt? Hol van Leila?

- A Thalmorok csapdát állítottak, Leila egy kicsit… - Kicsit elmosolyodtam. - lefeküdt pihenni a munka alatt.

- És Thrys? – A kérdéstől éreztem, hogy egy tőr lett a szívembe szúrva.

- Ő nem jön velünk. - Az öreghez fordultam. - Te biztos Esbern vagy. - Kezet fogtunk.

- Te pedig Marshal, a másik sárkányszülött.

- Ha segítesz legyőzni a sárkányokat, - Kezdtem az ajánlatot. - a Szervezet a védelme alá helyez.

- Igazságosan hangzik. - Következőnek Mercer-hez fordultam.

- Mercer, gondolom fizetséget vársz.

- Nem szívjóságból segítettem és nem aranyra van szükségem. A Szervezet szolgáltatására.

- Elérünk a rejtekhelyre és személyesen beszélhetsz a vezérünkkel. - Liz következett, továbbra is „bőbeszédű" volt, csak közömbösen nézett rám. - Liz, - Megsimogattam a fejét, egy kicsit összeborzolva és kormozva a fekete haját, amitől roppant dühösnek tűnt. – moss hajat. - Végül Karsk maradt, aki már izgatottan és türelmetlenül várta a dicséretem. - Karsk, egy jó tanács, soha ne hagyd hogy a p*csöd az őrületbe kergessen. - Ezen teljesen összezavarodott.

- Marshal, a leghalványabb fogalmam sincs, hogy ez mit jelent.

- Tudom jól. - Most mindenkihez beszéltem. - Induljunk! - Több nem kellett, lóra szálltunk, én egyedül, Ark-on, Esbern Delphine-el, Karsk Leila lovát Galliard-ot Lizzel használta, Mercer a saját lován jött. Potema még megszólított a fejemben, „Marshal, nem hagytunk el valamit?", egyértelműen Leilára célzott. - Igaz is, - Még megálltunk pár másodpercre. - Karsk, hozd a szemetet! - Az eszméletlenül fekvő Leilára mutattam.

- Azt csináljuk vele? - Csak bólintottam és a félkegyelmű izgatottan leugrott a lováról, fogott egy kötelet, összekötötte Leila páncélcsizmás bokáit, rákötötte a Galliard-ra és úgy húzta végig az úton. Általános esetben, egy jót nevettem volna ezen a jeleneten, de még ez sem tudott jobb kedvre deríteni.

Thrys

Talán Helgen óta nem rohantam olyan gyorsan és kétségbeesetten, mint amikor Marshal elzavart. Joross bácsi a sérülése miatt nem tudott rendesen futni, így én segítettem neki, Ilya néni idegesnek tűnt és csalódottnak a vereségük miatt. Miután elég messzire értünk, fellélegezhettünk.

- Thrys, - A bácsikám, a sérülésétől fájdalmasan felnyögött. - mi volt ez az egész? Hogy kerültél a Szervezethez? Fogságba ejtettek? - Hihetetlen, de most rettentően aggódó stílust vett fel és vizsgálni kezdte a testemet sérülések után kutatva, nem értettem miért.

- Nem, Joross bácsi. - Gyorsan átölelt, örültem, hogy újra láthatom, ő tanított mindenre, amit tudok. Megkönnyebbült, hogy nem esett bajom, de rögtön utána, olyan dühösen meredt rám ahogy azt még nem láttam.

- Mégis mit képzeltél?!

- Miről beszélsz? - Nem értettem a felháborodását.

- Arról, hogy egy szó nélkül elmentél otthonról! A Szervezettel lófráltál! Meg is ölhettek volna! Tudod egyáltalán kik ők?!

- De… azért tettem, hogy megállíthassam a sárkányokat. - Szomorúan lehajtottam a fejem.

- Hogy te?! - Ezen ledöbbent. - Mégis mennyi esélyed lenne egy sárkány ellen?! A Szervezet, lehet ők állnak a sárkányok visszatérte mögött! - Erre azonnal felkaptam a fejem.

- Nem! Nem ők csinálták!

- Thrys, most nincs időnk…

- Ezt biztosan tudom! Nem visszatértek! Halottak voltak! Egy másik sárkány, Alduin az egyetlen amelyik visszatért és feltámasztja az évezredek óta halott sárkányokat! A saját szememmel láttam! - Kimondva, elég nagy őrültségnek hangzott, a nagybátyám helyében, talán nem is hittem volna el.

- Honnan tudsz ennyi mindent? - Arra számítottam, hogy kinevet, de nem tette.

- Esbern mondta el. - Ilya néni is becsatlakozott a beszélgetésbe.

- A Penge, akit el kellett kapnunk?! - Ilya megragadott a vértem nyakánál. - Ha nem akarod hogy egy kínzókamrába vessünk, amint visszatérünk a Nagykövetségre, azonnal tálalj ki mindent amit megtudtál a Szervezetről, a sárkányokról és a Pengékről! - Jorossin bácsi még sérült volt, de volt annyi ereje, hogy leállítsa Ilya-t.

- Ilya, állj le! - A nénikém, őrült, dühös nézéssel fordult a nagybátyámhoz.

- „Álljak le"?! Az unokahúgunk egy hazaárulóvá vált! A legveszedelmesebb bűnszövetkezettel barátkozott össze, több Thalmor katonát is megölt, nem beszélve, a saját nővéréről, Lilian-ről! - Lilian nevén ledöbbentem.

- Micsoda?! Lilian is veletek volt?!

- A csatornákba küldtük, Esbern után. - Magyarázta Joross. - Nem is találkoztál vele?

- Nem!

- Akkor lehet, meghalt, a te hibádból! - Ilya nem volt olyan elnéző mint Joross. - A saját véred és az én tanítványom!

- De… én nem tudtam róla! – Sosem kedveltem Lilian-t, de megölni nem akartam. Joross csak megdörzsölte a homlokát.

- Elenwen elmondta, hogy látott téged a fogadásán, egy megkérdőjelezhető küllemű férfival, akiről már kiderült, hogy Marshal, a Szervezetből. Nem akartam hinni neki. Azt gondoltam, hazudott.

- De hát…

- Ki kell vallatnunk, amint visszatérünk! – Ilya tovább kardoskodott. – Olyan információk birtokában lehet, amik létfontosságúak lehetnek!

- Vissza, - Joross közé és közém állt, mire Ilya leeresztette a varázsbotját, de továbbra is szúrósan nézett rám. - ő az unokahúgunk és a titkos, beépített emberem a Szervezetben! - Zavartan néztünk Joross-ra. - Én adtam parancsba, hogy épüljön be a Szervezetbe! - Ez nem volt igaz.

- De… Jorossin bácsi…

- Amint visszatértünk a Nagykövetségre, - Az eddigi aggodalma és szeretete eltűnt és olyan szigor lépett a helyébe, amit ki sem néztem belőle. - teljes jelentést várok! – Visszafordult Ilya-ra. - Addig megtiltom hogy beszélj vele vagy bántódás érje!

- Ugye tudod, hogy ezt a dolgot, nem egyedül te döntöd el?! - Ilya nem hagyta annyiban. - Van fogalmad róla, mit is tett?! Ezért a fejét veszik és nem érdekel, ki az állítólagos „apja"! E felett még a király sem hunyhat szemet! - Össze rezzentem, de Joross bácsi megvédett.

- Cerommo király azt mondta, bármilyen módszert használhatok a Szervezet utáni nyomozásban! Meg fogja érteni! - Értettem mire akar kilyukadni, magára akarja vállalni az általam okozott károkat. Mindig ezt csinálta.

- Hacsak, Cerommo nem is hall róla és Elenwen előbb szerez tudomást róla. - Ilya egy alattomos vigyort eresztett az arcára. - Itt, Égkoszorúban ő parancsol a Domínium erőinek és joga van bármelyik emberünk kivégzéséhez. - Nem bírtam tovább, Joross bácsi háta mögött hallgatni Ilya sértéseit és bátran kiálltam.

- Mit gondolsz, mit gondolna Cerommo, ha a lányát a tudta nélkül kivégezné Elenwen?! - Ilya, zöld szemei, szinte égtek a haragtól, ahogy az én narancs szemeimbe nézett.

- Te taknyos kis tudatlan kölyök, ne merészelj beleszólni a felnőttek dolgaiba! Elenwen és én, tudjuk, hogy ki is az igazi apád! - A lélegzetem is elakadt. – Sőt, Cerommo is biztosan tudja, csak nem akarta, hogy szégyellnie kelljen téged

- Ilya, ne csináld! - Joross próbálta leállítani.

- Jorossin is tudja az igazat! - Ledöbbenve néztem a nagybátyámra.

- Joross bácsi, ez…

- Igen! Tudom jól ki az apád és hogy kíváncsi vagy rá, de nem árulhattam el!

- Miért?! Eltitkoltátok ezt előlem! Ehhez nem volt jogotok! - Már azt sem tudtam kiben bízhatok, Marshal meg akarta ölni a családomat, a családom elhallgatta előlem a származásom. A nagybátyám finoman a vállamra tette a kezét.

- Tudom, most feldúlt vagy, de csak meg akartunk védeni.

- Mitől?! Ki az igazi apám?! - Ilyával idegesen összenéztek.

- Elmondom, amint biztos helyen vagyunk. - Ajánlotta Joross. - De egy dolgot elárulok, a Szervezet ölette meg az anyádat. A háború alatt elárultak minket és kishíján, Cerommo-t is megölték. - Valami nem állt össze.

- Marshal azt mondta, a Thalmor árulta el a Szervezetet! – Egy darabig hallgatott, de megszólalt.

- A Szervezet hazug gyilkosokból áll. Kivétel nélkül, meg kell őket ölni. - Ha ez igaz, akkor elég nagy veszélyben voltam Marshal mellett. - Most talán nem olyan rossz a helyzetünk. Indulnunk kell, mielőtt a dolgok rosszabbra fordulnak. - Utasított minket Joross bácsi, de Ilya néni kikelt magából.

- Rosszabbra?! Az eddigi események után, mégis hogy lehetne rosszabb a helyzetünk?! - Az ég hirtelen dörgött egyet és eleredt az eső. - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRGGGGGGGGGGGGGGGGHHHHHHHHHHHHHHHH!

Marshal

Az eső sem tudta elmosni a fájó emlékeket, nem csak azt, ami az imént történt, de azokat sem, amik Sodrásd-ban történtek velem, „Ez a város, csak fájdalmat okoz nekem.". Thrys-el végleg elváltak az útjaink, elvégre esküdt ellenségek vagyunk, ő a Thalmorok királyának az örököse, én a Szervezet, az általuk legveszélyesebb bűnszövetkezet tagja.

Csendes vágtában haladtunk, az eső nem állított meg minket, ahogy elértük Keletvég határát. Kynareth sűrű, átláthatatlan felhőréteggel takarta el Égkoszorú egét. A csapadék elmosta a nyomainkat és lemosta a kormot az én és Leila páncéljáról. Csodálatos, eső illat lepte be az előttünk és a mögöttünk lévő utat. Többen is voltak körülöttem, de most nagyon egyedül éreztem magam, a mellkasom, valamiért sajgott attól, ami köztem és Thrys között történt és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy minél előbb alkoholhoz jussak. Remegtem és a fejem is elkezdett sajogni.

- Marshal, - Karsk mellém lovagolt Leila lovával, Galliard-al, mögötte ült Liz, a lovára volt kötözve Leila, akit én rúgtam arcon, hogy eszméletlen maradjon. - kérdezhetek valamit?

- Nem vagyok rád kíváncsi, Karsk. - Megpróbáltam lerázni, de valami csoda történt.

- Rendben. Megértem. - Hihetetlen, de felfogta, amit mondtam. Egy teljes percig. - De nagyon fontos lenne! - A fájdalom ismét belehasított a fejembe a hangjától.

- Mondjad!

- Csak annyit szeretnék tudni, az én farkam mikor lesz már szőrös? - Liz csak a homlokára csapott, én nem reagáltam a kérdésre, nem fordultam felé, csak idegesen válaszoltam.

- Ha még egy kib*szott szó kijön a pofádból, soha az életben!

- Bocsánat, azt hittem a küldetés sikere boldoggá tesz és nem egy s*ggfejjé.

- Meg kell hagyni, az idiótának most igaza van! - Potema is megállapította és Liz is vigyorogva bólogatott.

- Nem lehetne, hogy csendben haladunk?!

Karsk, Potema és Liz is tiszteletteljes csendben maradtak, egészen addig amíg megérkeztünk a Szervezet rejtekhelyére. Az ismerős baljós köd egy kissé zavarta Delphine-t és Esbern-t, de én és a többiek, Liz és Mercer már jól ismertük a helyet, Karsk pedig túl ostoba volt, hogy bármit is felfogjon és magabiztosan vágtattunk felfelé, a veszélyes és instabil hegyoldalon. Delphine kissé idegesen irányította a lovát, de elég volt követnie minket.

- Itt vagyunk. - Állítottam meg a csoportot és bevezettem őket a sötét barlangba, ott tovább mentünk, egészen addig, amíg egy hatalmas, kombinációval zárt kaput értünk el. – A Szervezet rettegett rejtekhelye. - A lovakat elengedtük, Karsk elkezdte lepakolni róluk a felszereléseket, majd kicsatolni a nyergüket és a kantárjaikat is levette róluk, majd elengedtük őket. Mindig visszajönnek, ösztönből. Leilát is kioldozta, aki felébredt.

- Mi történt?! - Zavarodottan vette tudomásul hogy a földön fetreng.

- Visszajöttünk a rejtekhelyre. - Válaszoltam, de a hangom teljesen le volt törve, nem találtam örömöt semmiben sem. - Elvezetnéd Esbern-t és a többieket a vezérhez.

- Marshal, ha azt hiszed…

- Nem hiszek semmit! Csak… tedd amit kell és én is azt teszem. - Az eddigi dühös arca, még jobban megkeményedett. A háta csupa sár és korom volt, de az elülső teste, viszonylag tiszta.

- A vezér hallani fog róla, hogy mit is tettél. - Egymás szemébe néztünk, ő felháborodottan és idegesen, én megtörten és szomorúan.

- Nem érdekel. - Ezen ő és a többiek is ledöbbentek, de Leila tette a kötelességét és elvezette a két Pengét, Mercer-t és Karsk-ot a Szervezet rejtekhelyére. Liz is velük tartott.

Nem kívántam senkinek sem a társaságát, egyedül, gyalog, kimentem a barlangból és lefelé mentem a hegyoldalon, de hamar leültem egy sziklára, lehajtott fejjel, elmélkedni és reménykedni hogy az eső, talán engem is el mos. Természetesen nem történt meg, de valamiért úgy éreztem, nem tudok mást tenni.

Hosszú ideje, először éreztem, hogy valaki szeret és törődik velem, de hirtelen, ismét el kellett szakadnunk egymástól és ez sok, régi sebet szakított fel. Azt hittem leszámoltam az érzelmeimmel, de tévedtem, Thrys elérte, hogy egy bizonyos szinten megnyíljak és borzalmas hibának minősült.

A szívem, már ha volt nekem olyanom, fájt, úgy mint eddig még soha, vagy csak már nagyon régóta először. Egyből arra gondoltam, hogy már hosszú ideje vágyakoztam a vég után, talán ideje, hogy véget érjen az életem.

Az eső, alábbhagyott, nem értettem mitől, körülöttem szakadt az eső, de rám nem esett több víz. Hirtelen, egy varázspajzs emelkedett felém, ami megóvott az esőtől.

- Elég szánalmas látvány vagy. – Potema volt az, aki a gyűrűmből jött ki. – Így összetörtél egy nő miatt.

- Hallgass! – Nem akartam őt hallgatni.

- Szeretted? – Visszavett és egy kicsit empatikusabb stílust vett fel.

- Nem tudom. – Elfordultam, de ő követte az arcomat. - Talán.

- Ebben az esetben, jobb lesz így, ha minél távolabb marad tőled. – Nem válaszoltam, csak dühösen néztem rá. – Érdemes távol tartani magadtól a szeretteid, mert csak gyengébbé tesznek, ezenkívül, sokkal biztonságosabb így a számukra.

- Ezt személyes tapasztalatból mondod? – Potema most visszaemlékezett.

- Igen. Szedd össze magad és menj vissza a társaidhoz és találjátok ki, hogyan győzhetjük le Alduin-t. – Érdekes volt Potema-t ilyennek hallani.

- Máris egy csapat vagyunk? Így törődsz velünk? – Potema csak dühösen felöltötte a farkasszerű, szigorú arcát, majd egy szó nélkül visszabújt a gyűrűbe és a védőpajzs is megszűnt, amitől az eső ismét erősen rám kezdett hullani. – Ezt igennek veszem.

Összeszedtem az erőmet, felálltam és visszamentem a rejtekhely bejárata felé. Elázva, átfagyva és csurom vizesen, de eltaláltam a kapuhoz, beütöttem a kombinációt és a jól ismert dwemer építményben találtam magam.

Nincs mesélő

- Teljes jelentést kérek. - Parancsolta a Szervezet vezére Leilától, miután a meggyötört és sérült páncélzatú nő visszatért a rend rejtekhelyére, a kívánt személy, Esbern is jelen volt. Csupán hallásból, de ismerte a Szervezetet, egy veszedelmes gyilkosokból álló bűnszövetkezet akiket a világ leggonoszabb embereiből állt.

Ha Delphine nem lett volna jelen, aki szintén idegesen bámulta a titokzatos nőt, akitől még Leila is rettegett és Mercer, aki szintén tartotta az öt lépés távolságot, egyből rátámadott volna. Karsk már ismerős volt a Szervezet rejtekhelyében, többször megfordult itt, de még ő is tudta, hogy amikor a vezér jelen van, nem érdemes megszólalnia. A legutóbbi hírszerzés alkalmával, a Thalmor-okat segítették a háború alatt.

- A küldetés sikerrel zárult, vezérem. - Jelentette a nord nő, a talpán állt és a vezére maszkjába nézett. - A Penge ügynök, Esbern, aki tudja, hogyan lehet megállítani a sárkányokat, itt van - A vezér az öreg mágusra nézett.

- Igaz ez? Tudsz rá módot, hogyan végezzünk velük? - A hangjából eltűnt a szigor és a kíváncsiság lépett a helyébe. Delphine idegesen a kardja markolatára tette a kezét, felkészülve, hogy az életét is feláldozza az öreg barátjáért. - Arra nem lesz semmi szükség, Delphine, igaz? Találkoztunk egyszer. A császári tanácsülésen. Akkor még a Birodalmat szolgáltad és az életedet is kiontottad volna az uralkodóért. Ha Leila eddigi jelentései igazak, akkor mi szövetségesek vagyunk.

- Ez nem jelenti, hogy meg is bízunk egymásban!

- A Thalmor-ok az ellenségeink. A sárkányok az ellenségeink. Én menedéket nyújtok mindkettőtöknek és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy legyőzhessem a sárkányokat, de Esbern segítsége nélkül nem fog menni. Egy régi mondás, keresd az ellenség ellenségét és barátra lelsz.

- Ezt a Thalmor-oknak is mondtad? - Szólt közbe Esbern. - Hogy a közös ellenségeiteket akarjátok elpusztítani? Ha Titus császár a háború alatt nem a megfelelő pillanatban rontott volna ki a seregével az ostromlott palotából, amikor az elfek sorai rendezetlenek voltak, a Birodalom is összeomlott volna. - A vezér egy mukkanást sem hallatott magából és nem lehetett tudni mire gondolhat és a maszkjától, az arckifejezését sem lehetett megfigyelni.

- Ha célozni akarsz valamire, akkor mondd ki, Esbern.

- Csak annyit akarok megkérdezni, ha a Domínium összezúzta volna a Birodalmat, most kinek a szövetségesei lennétek?

- Három emberünk, a Szervezet három tagja, Kassady, Clayton és Dareus elárult minket. Kassady és Clayton szabotálták a Domínium támadásait, gyújtogattak, megmérgezték a víz és élelem készleteiket és szándékosan téves parancsokat osztogattak szét a Thalmor katonáknak a végső ütközet alatt és időt nyert hogy Dareus figyelmeztesse a császárt. Nem gondoljátok különös véletlennek, hogy Titus pontosan a megfelelő időben tört ki az ostromgyűrűből? Tudta mikor kell támadni és akkor támadott. Egy árulásnak köszönhetően tarthatta meg a trónját. A háború után, az elfek minket vádoltak, Cerommo meg sem hallgatva a magyarázataimat, száműztek a Domínium területéről és bűnözőknek állítottak be minket. Akkor még nem volt tudomásom, hogy a renegátok mit tettek, de gyanakodtam rájuk. Hagytam, hadd dolgozzanak a Szervezetnek és hogy minél több hibát kövessenek el. Clayton színt vallott, beleszeretett az elfek királynőjébe és könyörgött a kegyelemért, neki és a gyermeküknek. Megígértem, de róla nem volt szó, őt megöltem és a két renegátot is hasonló kezelésbe akartam venni. 15 évvel ezelőtt, Dareus, aki a legmegbízhatóbb emberem volt, elhagyta a rendet, mert a családjával akart foglalkozni. Ha megtiltottam volna, Kassady gyanút fogott volna és esélyem sem lett volna, hogy megtaláljam. Nem mellékesen, nem erővel tartom itt az embereimet, így elengedtem, visszaadta a gyűrűjét is. 5 évvel ezelőtt, sikerült megállapodásra jutnom a Thalmor-al és beleegyeztek volna egy újabb szövetségbe, de Dareus és Kassady ismét elárultak minket. A tárgyalás alatt meg akarták gyilkolni Cerommo-t és több elit igazságosztóval is végeztek. Az árulásuk itt már egyértelmű volt, mindkettőjüket ki akartam végezni, de Dareus ellopta a gyűrűjét, Kassady-ét sikerült visszaszerezni. Sajnos nem álltak le ennyinél. Dareus elutazott a Nyár-szigetekre hogy újra merényletet kövessen el Cerommo ellen, de az igazságosztók kapitánya, aki egyben a felesége volt és Clayton titkos szeretője, akitől közös gyermekük született, feláldozta az életét hogy megvédje. Kassady-ről azóta sem hallottunk, Leila jelentése szerint, a Thalmor-al dolgozik együtt, de Dareus-t nem sokkal azután, megtaláltuk és Marshal végzett vele. A gyűrűjét azóta sem találtuk meg. - A Pengék és Mercer csendben hallgatták a történetet.

- Ez még nem ad okot arra, hogy bízhatunk benned.

- Én vagyok az egyetlen, aki menedéket nyújt és elég hatalma van ahhoz, hogy legyőzhesse a sárkányokat.

- Ott vannak a sárkányszülöttek is! - A vezér csak felnevetett.

- Marshal? Ő az én emberem. Azt teszi, amit én parancsolok neki. Thrys, mint kiderült, a Thalmor egyik hercegnője, 10 méterre sem jutnátok hozzá, anélkül, hogy megölnének. Nincs választásotok, együtt kell működnötök.

Belátva, hogy nincs mit tenni a két Penge beadta a derekát a Szervezet vezérének, de Mercer még közbelépett.

- Már megbocsásson, úrnőm, de elég sokat kockáztattam azzal hogy segítettem önnek…

- És nem szívjóságból tetted. - Szakította félbe. - Jutalmat vársz érte, Mercer?

- Ez a világ alapmozgató rugója. - Tette karba a karjait. - Ahogyan ön is mondani szokta.

- Nevezd meg a jutalmad.

- Két emberének a szolgálatát kérem.

- Ez igen nagy ár. Leila jelentése alapján, legfeljebb egy emberem szolgálatait érdemelted ki. Miből törleszted a másik emberem munkáját? Arannyal és drágakővel nem teheted, mindent megkapok amit a Tolvaj Céh termel és jelenleg nincs üresedésünk.

- Egy régi ismerős bukkant fel a semmiből és megpróbálja tönkretenni a Céhet.

- Karliah?

- Igen. Ő az egyetlen, aki tud a köztünk lévő megállapodásról és hogy mit tettünk Gallussal.

- Ez még nem egyenértékű egynél több emberem szolgálatánál.

- Mert nem csak ennyiből áll az ajánlat. - Mercer egy papírt adott át a vezérnek. - Irkngthand mélyén lévő ereklye, a Falmer Szemek. - A vezér átnézte a papírt amit kapott és egy szobor szemei szerepeltek benne amik rendkívül értékes drágakövek voltak.

- Ezek a tervek, eredetileg Gallusé voltak?

- Igen.

- Megkérdezhetem, ha már ennyi ideje tudtál a Szemek létezéséről, miért nem szerezted meg őket korábban? - Mercer hallgatott egy darabig, majd megszólalt.

- A bocsánatát kérem, de egy megerősített dwemer rom erőd mélyén található, tele automatizált védelemmel és eltorzult falmerekkel, ahova közönséges tolvajok nem juthatnak be.

- Te nem vagy közönséges tolvaj. Ott van a különleges adottság, amivel Nocturnal megajándékozott. - Gyorsan helyesbített. - Pontosabban, amit Nocturnaltól elloptál.

- Az sem lesz elegendő. A Szervezet két tagjára lesz szükségem, akik mesteriek a lopakodás és tolvajlás művészetében, lehetőleg, ne Marshal legyen, aki nagyobb zajt csap, mint egy nord hadsereg. Az egyik a jutalmamként és hogy segítsen megölni Karliah-t, a másikat törlesztem a Szemekkel, aki arra kell, hogy meg is szerezzem őket.

- Még mindig meg van a… - Mercer elővett egy különleges kulcsot, aminek a feje koponya formájú volt és a nyitó szerkezete olyan amilyen formájút még nem láttak Tamrielen. - Koponyakulcs. Karliah megölését támogatom. A Szemekkel kapcsolatban, sok a buktató tényező, ha Karliah figyelmezteti a Céhet arra, amit 20 éve tettünk, vagy ha a Céh egyik tagja gyanút fog… az üzletünk ugrott.

- Karliah-t a Céh már 20 éve gyilkosnak hiszi. Úgy tudják ő ölte meg Gallus-t és rabolt a Céh készleteiből. Ezzel nem lesz probléma, nem mellékesen, a Céh egyik ígéretes újoncát fogom magammal vinni. Az ön emberei segítségével nem lesz semmi probléma.

- Még így is, merész vállalkozás. Sok pénzt termeltél nekem, Mercer és eddig még nem volt olyan vállalkozásod, ami ártott volna a Szervezetnek. - Kinyújtotta a kesztyűs kezét. - Támogatom az ötleted. - Mercer elfogadta, de még utoljára a fülébe suttogott. - Ha elvéted, számolj a következményekkel és az embereim megölnek. - Mercer nyelt egyet idegességében, de gyorsan elhagyta a Szervezet rejtekhelyét. A két emberére, a nord harcos nőre és a törpe, felemásszemű varázsló lányra nézett - A nap hátralévő részét pihenéssel tölthetitek. Amint szükségem lesz rátok, szólok. - Az emberei engedelmeskedtek, Leila magával rángatta Karsk-ot. Visszanézett a két Pengére, Delphine-re és Esbern-re. - Én még elbeszélgetek a vendégeinkkel.

A két lány egyszerre bólintott és a szobáik felé vették az irányt.

- Akkor, - Visszanézett Esbern-re és Delphine-re, akik nem szólaltak meg a titkos terv kidolgozása alatt. - a sárkányokkal kapcsolatosan?

- Ha a feltett szándékod a sárkányok megállítása, akkor a szolgálatára állok, úrnőm. - Lépett elő az öreg mágus.

- Kiváló! - A vezér úgy rikkantott fel mint egy kislány. - Mielőtt bele kezdenénk, - A maszkos nő megfordult és elindult, de előtte jelzett hogy kövessék. - helyezzük magunkat kényelembe. - Elvezette őket egy sokkal kellemesebb környezetbe, mint egy végtelen ajtókkal teli, végtelen folyosó egy földalatti dwemer rom. Egy nyugodt társalgóba vezette a két Pengét.

A szobában több, párnázott dívány, szék és egy ágy is volt, nem beszélve a bükkfa asztalról ami köré akár többen is leülhettek. Egy kandallóban égett a tűz és csövek vezették ki a felszálló füstöt belőle. A sötét öltözékes nő elővett egy üveg, több száz éves bort és a varázs erejével, eltávolította a kemény, megrekedt dugót az italból.

- 1000 éves vörösbor, Alinorból. Idősebb mint maga, Tiber Septim. - Három kupába töltött a mérhetetlenül drága italból és kettőt adott a vendégeinek. - Csak nyugodtan. Cerommo ajándékozta nekem, amikor a Thalmor-ral szövetkeztünk. - A vezér elfordult, felemelte a maszkát, annyira hogy meg tudja inni a drága nedűt, majd gyorsan visszavette a maszkját. - Csak nyugodtan. - Intett a két vendégének, hogy igyanak. Delphine gyanakvóan nézte a maszkos nőt, nem látta, hogy tényleg megitta volna és méregre gyanakodott. - Ha meg akarnálak ölni, miért küldtem volna 3 emberemet egy olyan helyzetbe, ahol meghalhattak volna, csak azért, hogy megmenthessenek? - Esbern nem tétovázott, megitta az italát és nem lett semmi baja. - Látod? Nem mérgezett. - A Penge nőre nézett. - Delphine? - Ő inkább elutasította. - Ahogy gondolod. - A vezér közelebb tolta az üveget Esbern felé. - Ha szeretnél, tölts még nyugodtan.

- Nem italozgatni jöttünk! - Vágott félbe Delphine.

- Nagyon igaz. - Helyeselt a vezér. Összekulcsolta a kezeit az álla alatt és az öreg mágusra meredt. - Akkor, ha megkérhetnélek, Esbern, oszd meg velem a tudásod. - Esbern nem talált olyan okot amiért ellenkeznie kellett volna a Szervezet vezérével. Ő helyezte biztonságba és a sárkányszülött is neki dolgozott, nem mellékesen, ő is a Thalmor ellensége volt.

- Máris. - Esbern elővett egy vastag könyvet, elkezdett lapozgatni benne. - Meg kell találnunk!

- Esbern… - Delphine-t egy kis kétség kezdte gyötörni a társa hozzáértését illetően, de a vezér nyugodt maradt. - mit csi…

- Meg van! - Esbern fellapozott egy oldalt. - Az Égmenedék Templom! Az egyik fő akaviri katonai támaszpont volt Nyugatvégen az Égkoszorúi hódítás alatt. - Ahogy Esbern magyarázta a könyvben szereplő információkat, a vezér csak csendben figyelt és várt.

- Maga… - Delphine egy kicsit aggódott, hogy ennek semmi köze a jelenlegi helyzethez. - tudja miről beszél?

- Ha tudnám, nem hozattam volna ide. - Suttogta a vezér, nehogy félbeszakítsa az előadást.

- Sshh! - Esbern rendre utasította őket. - Itt épült Alduin fala, amire feljegyezték az általuk ismert sárkánytudást. Legalábbis, egy részét. Feltéve, ha még megmaradt ott valami. Az évszázadok során, sok tudás elveszett, de a Falnak még ott kell lennie, érintetlenül. - A Szervezet vezére még mindig nem szólalt meg, ezért a másik Penge szólalt meg.

- Esbern, mire akarsz kilyukadni?

- Úgy érted… - Meglepődött, mintha ennek egyértelműnek kéne lennie. - még soha nem hallottatok Alduin faláról?

- Nem. - Ez volt a titokzatos nő válasza. - A sárkányok, a saját és mindenki legjobb tudása szerint meghaltak. Nem állt érdekemben, hogy tudjak róla.

- Mi az az Alduin fala és hogy segít megállítani a sárkányokat?

- Alduin fala az ősi Pengék által feljegyzett tudás, amit megtudtak Alduin-ról és a visszatértéről. Részben történelem, részben prófécia.

- Alduin, ha ő meghal, a sárkányok is meghalnak? - Kérdezte Delphine.

- Ő támasztotta fel őket, - Válaszolt Esbern. - egy ősi, akaviri varázslat segítségével. Ez nem olyan mint a nekromancia, nem egy agyatlan tetemet éleszt fel. A feltámasztott sárkányok tudását és életét is visszaadta. Ilyen mágiának nem is lenne szabad léteznie, legalábbis Tamriel-en.

- Tudom, ez a varázslat, Akavirból származik. - Szólt közbe a Szervezet vezére. - Ott is egy elveszett tudásnak számít és a legjobb része, hogyha a varázslat használója, meg is hal, nem fog megtörni. A válaszodra a kérdés, Delphine, nem. A sárkányok nem térnek vissza a sírba, ha Alduin meghal.

- Pontosan, úrnőm! - Esbern is meglepődött a vezér tudásán. - Honnan ilyen járatos az akaviri tudományokban?

- Személyes tapasztalat. - Az öreg mágusban feltámadt a kíváncsi tudós.

- Ha megkérdezhetném… - Végig sem mondhatta.

- Nem kérdezheted meg! Folytasd Alduin Falával.

- Igenis. - Idővel, mindketten elkezdtek egyfajta engedelmességet tanúsítani ez iránt a sötét úrnő felé. - Az Égmenedék Templom, a Karth-csúcson található, elveszett az évszázadok alatt, - büszkén elmosolyodott. - de én megtaláltam. A Pengék egy egész archívumot tároltak erről a dologról, sok elfeledett titokról. Amikor a császár aláírta a Fehérarany Egyezményt… - Még mindig fájó emlék volt, mindkettőjük számára. - a Thalmor és a birodalmi bajtársaink… sok rejtekhelyünket égették fel és így sok tudás el is veszett. Szerencse, hogy ezt a kevés információt meg tudtam menteni.

- Akkor, - Foglalta össze Delphine. - Alduin fala segíthet legyőzni Alduint?

- Hát… - Vakarta a tarkóját idegességében Esbern. - igen… de nincs rá garancia. Azt mondanám, 50%.

- Nekem az bőven elég. - Szólt közbe a vezér. - Az összes emberemet oda küldöm. A nyugatvégi őslakosok, akiket csak Ellenállóknak hívnak, egy kisebb erődöt hoztak létre a Karth-csúcson. Az embereim bejuttatnak titeket oda és Esbern megoldja amit kell.

- A könyv szerint, egy sárkányszülött vére fog kelleni.

- Vagyis, Marshallé.

Baljós gyötrelem ébresztette fel Sofie-t a kellemes álmából. A pénznek hála, amit az a katona adott neki, képes volt magát ellátni, de továbbra is az utcán kellett élnie, ugyanabban a szerény kis hajlékban, amit hulladékból tákolt magának. Az erszényt gondosan elrejtette, elásta az ágyaként szolgáló rongyok alá.

Ki kellett mozdulnia és járnia egyet az éjszakában, hogy meg tudjon nyugodni. 10 percig rótta a sötét utcákat, egy lélek sem volt jelen, de mégis, úgy érezte, ezernyi szempár figyeli. Egy sikátorhoz érve, két alakot látott, ahogy beszélt.

- Már azt hittem, elfeledkeztek rólam. – Egy férfi volt, egy Viharköpenyes katona. Nem lehetett látni az arcát a sisaktól.

- Nem volt könnyű bejutniuk a városba, - Egy nő volt a másik, egy dunmer. – eljuttatni hozzám, még kevésbé, de a Birodalom katonái nem ismernek lehetetlent. – A nő átadott a férfinak egy papírt és egy nagy erszény aranyat. - Utasítások Rikke legátustól és némi költőpénz. – A férfi eltette az erszényt és elkezdte olvasni a papírt.

- Hm, - A férfi elégedett volt a levélben írt tartalommal. - továbbra is fizetnek a szolgálataimért és várják az információkat. Helyes, de gyanakodnak rám. Meg kell húznom magam, amíg elülnek a dolgok.

- Arra nincs idő! – A nő kétségbeesetten felcsattant. - Holnap estig üzenetet küldenünk a légiósoknak, mert még felfedezik őket!

- Könnyű azt mondani! – A férfi nem volt túl boldog. - Az egyik társam már így is gyanakszik! Valamit ki kell találnunk!

- Én is erre gondoltam. – A nő gonoszul elmosolyodott. Mi lenne, ha valaki másra kennénk az egészet?

- Kitűnő és tudom is, ki lesz a tökéletes bűnbak.

Sofie megpróbált elosonni, de megbotlott egy, megfagyott, régi fagerendába, ami csapott némi zajt.

- Mi volt ez?! – A nő gyorsan a hang irányába kapta a fejét.

- Valaki hallgatózik!

Sofie futni kezdett, a férfi gondolkodás nélkül utána eredt, egyértelmű szándékkal. Úgy rohant, ahogy csak bírt, de a katona a nyomában volt, érezte, ahogy egy erős kéz, megragadja az övét és olyan erővel szorította, hogy majd összetörte.

- Ne is álmodj róla, kicsim! – A katona magához húzta, felemelte és mielőtt a lány sikolthatott volna, a szájára tapasztotta a hatalmas kezét, amibe könnyen elfért volna a lány feje. Sofie kétségbeesésében belemélyesztette a fogait a férfi hüvelykujjába, ami erősen vérezni kezdett. – Árgh! B*szdmeg! – Eleresztette a lányt, de a papír, amit az elf nőtől kapott is kikerült a kezéből, egyenesen Sofie kezébe. – Ezért kinyírlak! – A katona egyre dühösebben és kétségbeesetten üldözte a lányt, végig a szürkenegyeden.

Már látni lehetett az utca végét, ami a fáklyákkal megvilágított főtérre vezetett és arra járt egy őrkatona, akinek neki ment.

- Hé, mit figyelj már merre rohansz! – Az őr ingerülten szólt rá.

- Kérem, segítsen! – Sofie sírva könyörgött az őrnek. – Üldöznek!

- Mi történt? – Az őr nem tudva, mit csináljon, lehajolt hozzá. – Ki üldöz? – Mielőtt válaszolhatott volna, a katona, aki eddig kergette és valószínűleg, az életére tört, előjött a sikátorból, a vérző ujját szorongatva.

- Csak én, - Felelte egy kedves, de hamis mosollyal. – megmondtam, hogy ideje lefeküdnie, de nagyon nem akar még aludni. – Lassan közeledni kezdett felé, mire Sofie rémülten az őr mögé bújt.

- Veled van? – Kérdezte az őr, egyértelműen, ismerve a másik férfit. – Mi történt pontosan?

- Ahogy mondtam, csak összevesztünk és…

- Ez nem is igaz! – Mindkét férfi meglepetésére, a lány felcsattant. – Meg akart ölni, mert ez volt nála! – Az őr kezébe adta a papírt, aki kíváncsian elvette azt és olvasni kezdte.

- Ugyan, az csak egy kis semmiség. – A katona közelebb ment.

- De hát ez… - Az őr, amint meglátta a levél tartalmát és a Birodalom pecsétjét, egyből rájött, hogy az előtte álló ember, akit ismer, az ellenség kémje.

Sajnos nem volt ideje reagálni, mert a hamis barát egy tőrt szúrt a torkába és erősen vérezve, megdöbbent arccal meredt a támadójára, aki enyhe megbánást mutatva a sisakja alatt, kihúzta azt, letörölte és visszavette a levelet, amire a honfitársának a vére fröccsent, hogy eltegye azt.

Sofie rémülten elfutott, teljesen elveszve az éjszakába. Kizárt, hogy a gyilkos utolérje, de biztos keresni fogja.

A férfi sem maradhatott tovább a helyszínen, nemsokára jönni fog a váltás és megtalálják a testet. Sajnos, nem volt lehetősége eltüntetni sem a testet, sem a nyomokat, de egyvalamit megtehetett. Felhasználhatja ezt a gyilkosságot, egy másik, egykori barátjának a bemocskolására, hogy elterelje magáról a gyanút. Ezenkívül, a sérült hüvelykujját is kezelnie kell, mert Sofie nagyon erősen harapott bele, még elfertőződhet.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.