Halo, elérkezett a következő rész. Kellemes olvasást kívánok és egy kis érdekesség, ma van a szülinapom.
Nincs mesélő
Thrys még mindig sokkos állapotban volt, amikor Joross és Ilya kíséretében megérkezett a Thalmor Nagykövetségre. Csak két lovuk volt, így Thrys Joross-al együtt utazott. Felkavaró élmény volt a számára, megtudta, hogy a férfi, akit szeret valójában egy veszedelmes bűnöző és talán Tamriel legveszedelmesebb embereivel utazott az elmúlt hetekben, akik a népének az esküdt ellenségei.
Az őrök utat engedtek a két Igazságosztónak és jobb karlendítéssel tisztelegtek nekik. Ahogy beljebb értek a Nagykövetség udvarára, láttak egy szekeret, amire egy halom holttestet pakoltak, teljes páncélzatban és letisztítva.
Thrys felkapta a fejét, mert némelyik ismerős volt.
- Megismered őket? – Kérdezte Joross, elég szigorúan. – Te és Marshal őket öltétek meg a Követségen. – Thrys gyomra összeszűkölt és lehorgasztotta a fejét. – Most szállítják őket haza, a családjukhoz.
- Én… sajnálom. – Thrys ennyit bírt mondani.
Megálltak és leszálltak a lovaikról, Joross lesegítette Thrys-t. Azok után, amit tett, a legkevesebb az lenne, hogy bilincsre verik Thrys-t, de Joross megtiltotta és egyenesen Elenwen elé vezette.
A Nagykövet asszony a dolgozószobája asztalánál ült és egy fehér pennával egy papírra írt.
- Visszatértetek. – Mondta, de fel sem nézett sem az Igazságosztókra, sem Thrys-re. - Esbern nélkül. – Nem tűnt se meglepettnek, se dühösnek, csak írt tovább. – De Beathrys hercegnővel.
- Igen, úrnőm! – Joross és Ilya jobb karlendítéssel tisztelegtek, Thrys egy kicsit megkésve, de csatlakozott.
- Teljes kudarcot vallottunk. – Jelentette Joross, Ilya legnagyobb döbbenetére. – Az összes emberünk odaveszett, a célpont megszökött és Kassady-t sem tudtuk kézre keríteni. A felelősség teljesmértékben az enyém. – Ilya még sosem látta ilyennek Joross-t, ennyire komolynak.
- Lilian hercegnő is az életét vesztette. – Tette hozzá Ilya.
Elenwen erre abbahagyta az írást és felnézett.
- Ez igazán sajnálatos hír. – De a hangja még mindig nyugodt volt. – A király elvesztette az egyik gyermekét. – Tettetett együtt érzéssel megrázta a fejét. – Biztos nem fogja eltűrni megtorlás nélkül.
- Az én hibám! – Thrys bátran előállt. – Én segítettem a Szervezetet és miattam halt meg Lily! Én vagyok a felelős!
- „Felelős"? – Elenwen tettetett meglepettséggel válaszolt. – Tudod egyáltalán, mit jelent ez a szó, Beathrys hercegnő? – Thrys kissé megtántorodott, de továbbra is próbált bátor maradni.
- Hát persze!
- És azt is tudod, mit követtél el? – Thrys nem válaszolt erre, csak szégyenkezve oldalra nézett. Elenwen odaadta az egyik papírt, amit nemrég írt. – Elolvasnád ezt?
Thrys eleget tett a kérésnek:
„Tisztelt Silinal asszony,
Sajnálattal értesítjük önt a férje, Melilroon Silinal haláláról. A férje az Aldmeri Domínium nevében, kötelessége teljesítése közben vesztette az életét.
Halála nem lesz hiába való, mert az áldozatának köszönhetően a Domínium közelebb került a céljához és példát állítva más katonáknak, hogy becsülettel szolgálják mind a királyt és a Domíniumot.
Legmélyebb és legőszintébb részvéttel,
Elenwen, Égkoszorú Nagykövete"
Thrys most jött rá, hogy akiknek a megölésében részt vett, igenis emberek voltak, akiknek valószínűleg családjuk volt odahaza és neki is köze volt hozzá, hogy már soha többet nem fogják látni őket.
- Gondoltam. – Elenwen arcáról nem lehetett semmit sem leolvasni, miután visszavette a papírt. – Normális körülmények között, most tömlöcbe vetnélek, írnék egy levelet az apádnak arról, amit tettél és hagynám, hogy ő ítélkezzen feletted. – Thrys idegesen lehajtotta a fejét, Joross-ra nézett, aki aggódva figyelte őt, majd Ilya-ra, aki inkább önelégülten mosolygott. – De ezek nem normális körülmények. Ezt egyelőre elhalasztom. – Thrys és Joross fellélegzett, mire Ilya csak felháborodva megdöbbent. – Joross, kísérd fel a hálókörletbe és gondoskodj a kényelméről.
- Igenis, úrnőm! – Joross ismét tisztelgett, majd az unokahúgával elhagyták a dolgozószobát.
- Később kikérdezzük alaposan. – Tette hozzá a Nagykövet.
Amint az ajtó becsukódott, Ilya kettesben maradt Elenwen-el.
- Ez mégis, mit jelentsen?! – Követelte a választ Ilya. – Ez a nyavalyás kis fattyú rengeteg emberünket, köztük a király egyik lányát is megölette! Ha rajtam állna, én a legsötétebb kínzókamrába zárnám és csak darabokban küldeném vissza, hogy intő példa legyen minden áruló számára!
- Akkor örülök, hogy nem rajtad áll, Ilya. – Elenwen csak nyugodtan tette borítékokba a gyászleveleket.
- Talán ki akarja hallgatni, hogy megtudja, mi az amit tud a Szervezetről és a sárkányokról?
- Nem. – Elenwen olyan természetesen mondta, hogy az meglepte Ilya-t. – Többet tudok a Szervezetről mint Beathrys és azt is tudom, hogy a Szervezet következő célpontja a Karth-csúcs, ahol Alduin Fala, aminek a segítségével megtalálják a módját a sárkányok vezérének, Alduin legyőzéséhez. Szerintem, ha ezeket elmondanánk Beathrys-nek, teljesen meglepné.
- Akkor minek tartod életben és miért bánsz vele kedvesen?! Egyszerűen nem értelek! Mondanál legalább egy jó okot?! – Elenwen továbbra is teljesen nyugodtan kezdte el lepecsételni a levelek borítékjait.
- Mondok én hármat is. Az első, Beathrys egy sárkányszülött és olyan természeti erővel rendelkezik, amilyet még nem láttunk és jelenleg, ő lehet a kulcs a sárkányok legyőzésének és talán az irányításának. A második, úgy tűnik, összeszűrte a levet a Szervezet egyik katonájával, Marshallal, aminek, ha jól játsszuk ki a lapjait, komoly kárt okozhatunk a Szervezet számára. A harmadik, ha elnyerjük a bizalmát és elérjük, hogy elkötelezze magát az irányunkba, sokkal többet érünk el, mintha megkínoznánk.
- Hát… ez… akár működhet, de…
- Semmi de! – Elenwen hirtelen felcsattant, összeszedte a lepecsételt borítékokat és odaadta Ilya-nak. – Legyél jó kislány, vidd el ezeket a levéltárosnak és mondd, hogy küldje is el őket az adott címre. – Elenwen úgy beszélt vele, mintha egy kisgyereket oktatna, ami borzasztóan bosszantotta Ilya-t.
Thrys nagyon megkönnyebbült, amikor Elenwen elmondta, hogy nem fogják se megölni, se megkínozni, de tudta, hogy valamilyen büntetésben azért része lesz és eléggé biztonságban érezte magát, mert Joross-al maradhatott. A nagybátyja már kevésbé volt ilyen nyugodt.
- Thrys, szerintem veszélyben vagy. – Suttogta Joross, miután becsukta Thrys hálószobájának az ajtaját. Elenwen egy kellemes vendégszobát bocsájtott a rendelkezésére.
- Miről beszélsz? – Thrys nem értette az aggodalmát és Joross-nak is eszébe jutott, hogy a lassú felfogású unokahúgának nagyon sok mindent kell a szájába rágnia.
- Elenwen akar tőled valamit. Nem tudom mit, de csak azért nem büntetett meg, mert ki akar használni valahogyan.
- Talán egy kicsit paranoiás vagy. Ha akarna tőlem valamit, miért nem kérte egyszerűen. – Joross majdnem a homlokára csapott Thrys naivságán és hogy szegény lánynak semmi tapasztalata nincs a politikai intrikák terén.
- Én régóta ismerem Elenwen-t. Egy mesteri manipulátor, akinek a hazudozás, a megtévesztés és a cselszövés olyan természetes, mint a légzés. Ha akar valamit, azt így vagy úgy megszerzi, nem érdekli hogyan.
- Mit akarsz ezzel mondani? – Thrys kezdett egy kicsit megijedni.
- Azt, hogy nagyon vigyázz vele. Nagyon veszélyes és nem riad vissza semmitől sem, hogy megszerezze amit akar.
- És tőlem… mit akar? – Thrys zavartan rázta a fejét, de a nagybátyja is hasonlóan tanácstalan volt.
- Nem tudom. – Hirtelen, kopogás hallatszott az ajtón. – Maradj itt. – Utasította az unokahúgát. Kinyitotta az ajtót és egy fekete aranyszegélyes öltözetet viselő férfi volt az, akit két aranypáncélos katona kísért.
- Jorossin Igazságosztó, fel kell tennünk néhány kérdést a lánynak, - Felelt a férfi, hivatalosan. - négyszemközt. – Tette hozzá. Joross egy darabig végig mérte a férfit, magas volt, szikár, a hosszú, szőke haját egy lófarokban hordta és az őt kísérő katonákon, egy férfi és egy nő volt.
- Ők kint maradnak, csak maga menjen be! – Joross nem engedett ebből és az egyik kardja hüvelyét megmarkolva jelezte, hogy milyen komolyan gondolja. A kihallgató egy darabig hallgatott, majd biccentett az őreinek, hogy távozzanak. Joross félreállt.
Thrys kissé aggódva vette tudomásul, hogy nem a nagybátyja jött vissza, hanem egy idegen férfi, szigorú nézéssel meredve rá. Megállt a szoba közepén lévő kis asztal előtt, amihez csak két szék volt húzva, hogy egymással szemben lehessen ülni.
- Lady Beathrys, - Kezdte a férfi. – megkérném, hogy üljön le. – Ez inkább utasítás volt mintsem kérés, de Thrys engedelmeskedett. – Az én nevem, Merion hadnagy és szeretnék feltenni néhány kérdést. – A hadnagy is leült, majd elővett egy papíros, egy pennát és tintatartót.
- Ugye, nem számtani kérdéseket, mert abban nem vagyok valami jó! – Thrys kissé megijedt, hogy valami dolgozatot kell írnia, vagy felelnie.
- Nem. – Merion monoton stílusban válaszolt. – Nem számtani kérdések lesznek, hanem az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatos kérdések.
- Oh, - Thrys egyszerre könnyebbült meg, mert örült, hogy nem a matek tudását kell demonstrálnia, másrészt, egyértelműen, a Szervezetről akarnak információkat szerezni. – értem.
- Hogyan találkoztál Marshallal?
- Hát… még Helgen-ben, amikor elfogtak minket a birodalmiak, mert azt hitték…
Hosszú órákig, Merion hasonló kérdéseket tett fel Thrys számára, de akármilyen választ is adott neki, semmilyen reakciót nem tudott leolvasni az arcáról, egészen addig, amíg meg nem említette a sárkányszülött létét.
- Pontosan, mit jelent, hogy te vagy a sárkányszülött? – Kérdezte Merion.
- Hát… - Thrys zavartan vakarta a tarkóját, de ekkor hirtelen, kinyílt a szoba ajtaja és Elenwen jött be rajta. Merion tiszteletteljesen felállt és Thrys is követte a példáját.
- Ez engem is érdekel. – Elenwen csak leült az ágy szélére, ahonnan jól láthatta Thrys arcát, bár erre nem volt valami nagy szükség, hiszen Thrys ostoba és kissé együgyű arcából Elenwen úgy olvasott akár egy nyitott könyvből. – Folytassa, hadnagy. – Elenwen kedvesen utasította Merion-t, aki leült, majd Thrys is így tett, de nem vette le a szemét a Nagykövetről. Elenwen egy kis vörös kötetes könyvet olvasott és úgy tett, mintha oda se figyelne. – Csak nyugodtan, mintha itt se lennék.
- Megismétlem a kérdés, - Folytatta Merion, kizökkentve Thrys-t a gondolkodásból. – mit jelent, pontosan, hogy te vagy a sárkányszülött?
- Azt… pontosan nem tudom… - Thrys gondolkodott. – a Szürkeszakállúak elmagyarázták… de… nem nagyon fogtam fel.
- Erőltesd meg egy kicsit az agyad. – Kommentálta Elenwen, továbbra sem nézett fel a kis könyvből, amit olvasott.
- Hát… mondtak valamit Tiber Septim-ről, a sárkányokról, a kiáltásukról és arról, hogy egy zseni vagyok… de… nem túl sok maradt meg. – Merion tovább írt.
- Az embereink elmondása alapján, te és Marshal valamilyen természetfeletti erőnek vagytok képesek parancsolni? – Kérdezte a hadnagy.
- A Sárkánykiáltásra gondol? – Kérdezte Thrys, kissé együgyűen.
- Igen, arra. – Válaszolta a hadnagy kurtán.
- Valamilyen fura nyelven, a sárkányok nyelvén, ha kimondok bizonyos szavakat, akkor valami elképesztő dolog történik, például, széllökés, tűzvihar, jégverés, időlassítás, meg ilyenek.
- Ismerősen hangzik. – Elenwen csendben megjegyezte.
- Még valami? – Kérdezte Merion.
- Hát… Delphine szerint, én és Marshal vagyunk csak képesek végezni a sárkányokkal.
- Miért csak ti ketten? – Érdeklődött Merion, de Elenwen fel sem kapta a fejét, csak kifejezéstelen arccal meredt a könyvecskébe.
- Mert amikor meghal egy és a közelében vagyunk, elszívjuk a lelkét és ezzel, a Kiáltásunk erősebbé válik.
- Ez igencsak érdekes erő. – Elenwen becsukta a kis könyvet, majd felállt és letette az asztalra. – Majd szeretném valamikor a saját szememmel is látni. – Letette az asztalra és a kezét nyújtotta Thrys számára, jelezve, hogy szívesen felsegíti. Thrys kissé tétovázva, de elfogadta. – Mit szólnál, ha ma este pihennél, vennél egy forró fürdőt és utána együtt vacsoráznánk. – Kedvesen mosolygott, mintha csak a barátja lenne, de Thrys tartott tőle, hogy valami hátsó szándéka van. A nagybátyja figyelmeztette, hogy ebben a nőben nem szabad megbízni.
- Hát én… - Thrys legszívesebben visszautasította volna, de Elenwen megelőzte.
- Nem fogadok el nemet! Ma este, az étkezőben, ahol fontos személyeket szoktam fogadni, téged várlak. Ne késs.
- Igenis, úrnőm. – Thrys kénytelen volt megadni magát.
- Elenwen. – Vágta rá a nagykövet.
- Tessék? – Thrys zavartan megrázta a fejét.
- Hívj Elenwen-nek. – Tette hozzá egy kedves mosoly kíséretében, de Thrys gyanakodva bámulta.
- Miért? – Elenwen egy darabig csendben bámult és mosolygott.
- Mert ez a nevem. Örülnék, ha összebarátkoznánk. – Thrys zavartan oldalra nézett és látta, hogy a kis könyv, amit Elenwen a kihallgatása alatt olvasott, most ott hever az asztalon. „A Szervezet" volt a borítójára írva.
- Annak… én is. – Thrys tudta, meg kell szereznie azt a könyvet, ha választ akar a kérdéseire, ezért próbált ravasz lenni, kevés sikerrel. – Akkor… este.
- Már alig várom.
Ezzel Elenwen magához vette a kis könyvet és Merion-al el is hagyták a szobát, magára hagyva Thrys-t, de az őrök továbbra is őrizték a szobáját, nem mehetett el, egyértelműen fogoly volt.
„Egy újabb birka, akit az orránál fogva vezethetek.", gondolta Elenwen.
Thrys-nek nem volt választása, ma este el kellett mennie, hogy együtt vacsorázzon Elenwen-el, aki biztosan ki fogja szedni belőle amit akar.
Nem tudott kitalálni semmit sem, még akkor sem, amikor a fürdőben ázott és lemosta magáról az elmúlt napok mocskát, még a haját is megmosta. Elmenekülni nem lehet, mert azért Joross-nak kellene tartania a hátát, nem mellékesen, a Thalmor levadászná őt, ha elhagyná a Követséget.
Miután bevégezte a tisztálkodást, kilépett a fürdőből és egy törölközőt tekerve magára, kiment a szobájába, ahol már várta valaki.
- Kellemesen telt a fürdője, úrnőm? – Egy alacsony, barnahajú breton szolgálólány volt.
- Öhm… te ki vagy? – Érdeklődött Thrys.
- Lylas vagyok, úrnőm és Lady Elenwen bízott meg azzal, hogy segítsek felkészülni a ma esti vacsorára.
- Oh… hát… - A sok dolog egyike, aminek Thrys örült, hogy hátrahagyott, hogy nem kellett szolgálókkal bajlódnia. Nagyon idegesítőnek tartotta, hogy mások öltöztessék. – Mivel kezdjük? – De most el kellett viselnie, nehogy komoly bajba kerüljön.
- Kezdhetnénk azzal, hogy felveszi a ruhát, amit Lady Elenwen adott önnek. – Az ágyon lévő fekete, aranyszegélyes elegáns ruhára mutatott, aminek Thrys-nek összeszorult a gyomra és idegesen nyelt egyet. Gyűlölt ilyen ruhákban lenni, mert alig bírt bennük mozogni.
- Értem. – Egy szó nélkül engedelmeskedett és minden tiltakozása ellenére, Lylas segített neki felvenni a fekete ruhát, ami kellemetlen emlékeket idézett a lányban. Egy pár fekete cipőt, ami megfelelő méretű volt és kesztyűt is felvett és első ránézésre, egy magas rangú Thalmor nemes hölgynek nézett ki, de a haja még olyan volt mint egy vörös madárfészek.
- Most következik a haja, úrnőm. – Lylas egy arannyal díszített, fekete fésűt tartott a kezében. – Megkérhetném, hogy leül, úrnőm? – Thrys sokkal magasabb volt a szolgálónál, ezért le kellett ülnie, hogy rendesen megfésülhesse. Régen le kellett fogni és addig tartani, amíg meg tudták fésülni, de most egy szó nélkül engedelmeskedett. Lylas-nak nem kellett átélnie azt a kínszenvedést, amit az Alinor-i palotában lévő szolgáknak kellett. Thrys egy szó nélkül tűrte, hogy a szolga kifésülje a vörös, nyakáig érő haját. – Ha kicsit hosszabb lenne, összeköthetnénk egy copfba, de van egy másik ötletem. – Thrys nem is figyelt, csak amiatt aggódott, nehogy valami olyat mondjon majd Elenwen-nek, amivel bajba sodorja Joross-t. – Kész!
Lylas egy tükröt tartott Thrys arca elé és ő döbbenten vette észre, a bájos, megfésült és hátul, két kis copfba kötött haját, „Ez… nem én vagyok.". Ha nem tudta volna, hogy egy tükröt tart a kezében, meg mert volna esküdni, hogy egy vadidegen néz rá.
- Nagyon jó lett. – Válaszolta Thrys, de hazugság volt. Nem tetszett neki sem a haja a két kis copfban, sem a külsője, ahogy kinéz, „Ez egy hazugság. Az, ahogy kinézek, ahogyan most viselkedem, még a nevem is, mind hazugság.".
- Lady Elenwen biztosan meg lesz elégedve önnel. – Biztatta Lylas, miután Thrys felállt.
Egy katona elkísérte Thrys-t az étkezőig és Thrys-be ismét belecsaptak a kellemetlen emlékek az ünnepi vacsorákról. Megszámlálni sem tudta, hány olyan asztalnál kellett csendben ülnie, ami tele volt mindenféle előkelőséggel, de ő nem beszélhetett senkivel, csak ha kérdezték, csak akkor ehetett, amikor már mindenkit kiszolgálnak, hallgatnia kellett az unalmas locsogásukat a politikáról, a pénzről és az istenek a tudói még miről.
Az ételek többségéről azt se tudta mi az, vagy hogyan kell enni és rengeteg étel, ami nem ízlett neki, de muszáj volt megennie. Az evőeszközökről nem is beszélve, egyszer majdnem dührohamot kapott az evőeszközök miatt, legalább egy tucatnyi villa, kés és kanál állt a rendelkezésére és elvárták tőle, hogy tudja, melyiket milyen ételhez lehetett használni. Még mindig nem volt kibékülve az evőeszközökkel és bedühödik, ha csak erre gondol, „Most komolyan, ki érdekel, milyen késsel eszem azt a nyamvadt halat?! Talán ki fog törni a háború?!". Azonban, az unalom volt a legborzalmasabb mind közül, fogalma sem volt, hányszor aludt el ilyen vacsorák alatt. Sokszor fantáziált arról, hogy szíven szúrja magát valamelyik flancos késsel, vagy felvágná a csukóját és meghalna, szépen és lassan, csak hogy elűzze az unalmát.
Az elmélkedésből vissza kellett térnie, mert megérkeztek az étkezőbe, ahol egy vártnál kisebb, megterített asztal várta.
- Lady Elenwen hamarosan megérkezik. – Mondta a katona, majd sarkon fordult és kiment az étkezőből.
Thrys magára maradt, az étkező üres volt és csak ő volt ott, de úgy érezte, mintha figyelnék. Végignézett a kisebb, megterített asztalon és a nyomát sem látta azt a szintű puccos terítéket, amire számított. Ettől egyszerre könnyebbült meg és zavarodott össze, az első, amit kiszúrt, az evőeszközök voltak, egy kanál, egy villa és egy kés mindkét oldalon, valahogyan túl normális volt. Ezenkívül két gyertya égett az asztal közepén és egy-egy pohár az evőeszközök mellett.
Egy másik ajtó kinyílt és a vendéglátója, Elenwen jött be rajta, szinte ugyanolyan, fekete és aranyszínű ruhában, cipőben és kesztyűben, mint ő maga.
- Ne haragudj, amiért késtem, - Kedvesen mosolyogva közeledett az asztalhoz és leült. – néhány fontos ügyet kellett intéznem. Ülj le te is. – Thrys engedelmeskedett és leült Elenwen-nel szemben. – Tudod-e, miért akartam veled vacsorázni? – Kérdezte kedvesen.
- Hogy… - Thrys-nek nem volt ínyére a finomkodás, ezért nyíltan kimondta. – információkat szerezzen tőlem a Szervezetről. – Elenwen szája széles mosolyra nyílt.
- Ugyan, - Miközben beszélt, egy felszolgáló egy fazék levest rakott középre és szedett neki egy tálnyi hideg gyümölcslevest. – csak egy kicsit szeretnék megismerkedni veled. – A felszolgáló Thrys-nek is szedett egyet. – Hallottam, hogy odahaza, mekkora fejfájást szoktál okozni a szolgáidnak, amikor az öltöztetésedről, a fürdetésedről és az etetésedről van szó. Meg is lepődtem, amikor Lylas elmondta, milyen készséges voltál. – Elenwen elkezdte lassan kanalazni a levesét.
- Hát… nem akartam bajba kerülni. – Thrys válaszolta, idegesen bámulta az előtte lévő levest, de mivel Elenwen is eszik belőle, gondolta, ő is hozzálát. Kellemes volt, de ügyelt arra, hogy Elenwen-hez hasonlóan kanalazzon.
- Értem. És odahaza miért nem aggódtál amiatt, hogy bajba kerülj? – Elenwen ártatlanul kérdezte.
- Öhm… - Thrys erre nem tudott mit mondani, csak abbahagyta az evést és oldalra nézett.
- Szereted a nagybátyádat, ugye? – Elenwen témát váltott.
- Igen. – Vágta rá Thrys és folytatta az evést – Sokat köszönhetek neki.
- Miket?
- Például, ő tanított meg a kardforgatásra, lovagolni és túlélni a vadonban, nem mellékesen, sokat mesélt a kalandjairól. – Thrys már egy kicsit nyugodtabban folytatta.
- A Nagy Háború, elvesztettük ugyan, de megmutattuk a Birodalomnak és Tamriel-nek a Domínium erejét. – Thrys csak csendben nézett, mint akit nem nagyon érdekel a téma.
- Igen… és arról, hogyan mentette meg őket Na… Naara-fika tábornok. – Thrys igyekezett visszaváltani arra a témára, ami érdekelte.
- Mármint, Naarifin tábornok?
- Igen! A nagybátyám és a társai a legtökösebb töketlennek szólították a sérülése miatt. – Ezen felnevetett.
- Igen, - Elenwen befejezte a levesét és jelzett, hogy elvihetik a tányért, ahogyan Thrys is. – Naarifin tábornok sérülése, a legtöbb lány nem szívesen hall róla.
- Milyen volt? – Thrys kíváncsiskodott.
- Tessék? – Elenwen egy kissé meglepődött a kérdésen.
- Miután elveszítette, hogyan tudott pisilni?
- Nem kérdeztem.
- Joross látta egyszer, hogy ülve pisilt, mint a lányok és szerinte, ugyanolyan nyílása volt, mint nekünk, nőknek.
- Beszélhetnénk másról, minthogy mi volt Naarifin tábornok lába között a sérülése után. – Elenwen kissé kínosnak tartotta ezt a témát.
- Hoppá! – Thrys-nek késve, de leesett, hogy ilyen dologról talán mégsem illene beszélni.
- Főleg ne kolbászos tojás előtt. – Thrys kissé értetlen arcot vágott.
- Komolyan?
- Nem. – Elenwen csak tréfált és kihozták a második fogást, sült lazac rizzsel és savanyú káposztával. – De bánom, hogy nem azt készíttettem. – Thrys kissé zavartan vakarta a tarkóját. – Szereted a fegyvereket és harcolni?
- Igen, sokszor jártam az erdőket odahaza a Nyár-szigeteken, Joross bácsival sokszor táboroztunk együtt, vadásztunk és megpróbált bevonni a kedvenc hobbijába, a madár figyelésbe. Azt nem nagyon szerettem. – Thrys mielőtt hozzáláthatott volna a lazachoz, megakadt a szeme az evőeszközökön. – Ugye ezek a megfelelő evőeszközök hozzá? – Elenwen csak felvonta a szemöldökét.
- Miért kérdezed?
- Hát mert… mindig rám szólnak, ha nem a megfelelő evőeszközzel eszek. – Egy darabig csak némán bámultak egymásra.
- Felőlem, a kezeddel is ehetsz, ha azzal szeretnél. Ez nem egy nyílt fogadás, ahol a nemesség ítél meg.
- Oh, akkor jó. – Thrys megkönnyebbült és bár nem tudta meg, hogy a kés és a villa amit kapott vajon megfelelő-e, de nem is érdekelte.
- Nem voltál sok fogadáson?
- Így is túl sok volt.
- De nem elég, hogy a Szervezet emberei felismerjenek. – Olyan egyszerűen hozta szóba a sötét rendet, mintha csak egy könnyed téma lenne, de Thrys mintha idegsokkot kapott volna. – Ugyan, nincs okod aggodalomra. Már elmondtál mindent amit kellett Merion-nak.
- Akkor mit szeretne tőlem? Ha megkapta amit akar, mi értelme ennek a vacsorának?
- Csak arra gondoltam, hogy egy kicsit összebarátkozhatnánk és segíthetnél nekem.
- Miben. – Mindketten végeztek a főfogással, a szolgák elvitték az üres tányérokat és kihozták a desszertet, vaníliás pudingot, fahéjjal meghintve és egy darab ostyarúddal a tetején.
- A sárkányokkal. – Elenwen elkezdte a kanalával kavargatni az édességet, hogy a tetején lévő fahéj feloldódjon benne. – Teljesen mindegy, kinek az oldalán vagy, a sárkányok megtámadnak minket és az elmondásod alapján, a vezérük, Alduin irányítja őket. Ha valahogy, le tudnád győzni Alduin-t és elszívnád a lelkét, akkor te irányítanád őket? – Thrys-nek lassan, de összeállt a kép, Elenwen az erejére áhítozik.
- Nem tudom, mik a törvények a sárkányoknál, de logikusan hangzik. – Thrys előbb az ostyarudat ettem meg.
- Akármi is legyen, nem engedhetjük a sárkányokat szabadon garázdálkodni. Kétlem, hogy sokáig maradnának Égkoszorúban. Szükség van egy hősre, aki megszabadít minket tőlük és ha igaz, amiket elmondtál, ez a hős te lehetsz.
- Sajnos, ezzel az a baj, hogy nem tudom, hol van Alduin és hogy képes lennék-e egyáltalán legyőzni.
- Amiatt nem kell aggódnod. Elküldtem a nagybátyádat, hogy szerezzen meg egy bizonyos információt, ami talán a hasznunkra lehet. Amit most kérek tőled, hogy pihend ki magad, mert holnap reggel jönni fog egy mágus, aki a ritka és különleges mágiákra szakosodott, ő biztosan segít megfejteni az erődet.
- Csak ennyi? – Thrys kissé ostobán érezte magát, amiért ennyire ideges volt a vacsora előtt. – Ezt megtehetem.
- Örülök, hogy segítesz, Beathrys hercegnő.
Mindketten befejezték a desszertet és aznap éjszakára, elváltak az útjaik. Thrys nyugodtan aludt el, mert folytathatja, ami az eredeti célja, a sárkányok legyőzése.
Elenwen sem volt ideges, mert megkapta amit akart, Thrys bizalmát és együttműködését és egy lehetőséget, hogy irányítása alá vonja a sárkányokat.
A Gyertyakandalló fogadó volt Széltető városának a legnépszerűbb kocsmája, ahol a mindennapi emberek ki ereszthették a fáradalmaikat, mulathattak és italba fojthatták a fájdalmukat. Ezenkívül, találkahelyként is szolgált olyanok számára, akik a kevésbé tisztességes ügyeiket akarták megbeszélni.
- Nem kéne sokáig itt maradnunk. – Sam és a többi Birodalmi Viharköpenyes páncélt viselt, ami álcát biztosított a számukra, de kellemetlenül érezte magát, ilyen közel az ellenséghez. – Minden egyes nap azt kockáztatjuk, hogy lebukunk.
- Amíg be nem bizonyosodik a kém álcája, nem mehetünk el. – Hadvar is szívesen elhagyta volna ezt a várost. Ő mindenképp magán hagyta a Viharköpenyes sisakot, ami eltakarta az arcát.
- Legalább Gared-et hozzuk vissza! – Sam idegeskedett és aggódott a fiatal gyerek iránt. – Ez túl veszélyes a számára!
- Ezt már megbeszéltük, Sam! – Hadvar már vagy századik alkalommal ismételte el. – Gared a legalkalmasabb arra, hogy elvigye azt a levelet Surveris-nek és önként jelentkezett rá.
- Még csak gyerek! – Sam továbbra sem volt meggyőződve.
- Többé már nem. – Hadvar csalódottan lehajtotta a fejét, tudva, mit követel tőle a háború. – Már sosem leszünk ugyanazok mint régen.
Sammy visszatért három korsó mézsörrel, amiket lerakott az asztalra és ő maga is leült Hadvar mellé.
- El sem hiszem, itt olyan édes és szemrevaló fiúkák vannak! – Sammy nem győzte legeltetni a szemeit a mulatozó katonákon, akik részegen énekeltek vagy táncoltak a kocsmában szóló zenére.
- Legalább Sammy jól érzi magát. – Sam csak megrázta a fejét és elkezdte inni az italát.
- Neked mi bajod van, Hadvar? – Sammy közelebb húzódott a férfihoz, kortyolt egyet a söréből és gyengéden a vállára tette a kezét.
- Itt vagyunk a városban, ahol egy csomóan ismernek és simán megölnének, ha felismernének, - Hadvar elkezdte felsorolni. – nemrég egy gyereket küldtem egy veszedelmes küldetésre, hogy egy üzenetet kézbesítsen, amivel nagy eséllyel a gyerekkori barátaim meg fognak halni és segítettem egy hazaárulást a legjobb barátomra hárítani, ami miatt ki fogják végezni. Most nem érzem magam mulatós kedvemben.
- Meddig várjunk még? – Tette fel a kérdést Sam.
- Amint Surveris üzen nekünk. – Válaszolt Hadvar.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.