Halo, elérkezett a folytatás, egyre közelebb kerülünk oda, ahonnan már abbahagytam. Kellemes olvasást kívánok. (1) Naruto Shippuden OST - Kouen

Marshal

Az erő, amit Cephourus adott Grambnak, egyszerűen elképesztő volt, ember feletti erő, egy emberfeletti erejű egyénnek és lila aurával. Miután Gramb is megbizonyosodott a gyűrűje erejével, a vezér egy másik, lezárt terembe vezényelt minket, ahova eddig tilos volt a bejárás.

Egy ugyanolyan, dwemer, kőzettel épített és fémmel támogatott szoba volt, 10 sárga fémtároló tartállyal. Mindegyik tartályban egy-egy hatalmas jégtömb volt. A vezérünk, ahogy lépkedett, a köpenye suhogott és a fáklyák fénye meg-megcsillant a fekete páncélján, valamint a maszkján.

Kinyitotta az egyik tárolót és a hideg gőz mindannyiunkat megcsapott. A pára rácsapódott az én és Gramb páncéljára, a többiek hétköznapi öltözékben voltak, így nem jelentett problémát számukra.

- Ez a jég hogyhogy nem olvadt el eddig? - Wynns-ból előtört a kíváncsi tudós véna.

- Dwemer technológiával. A törpelfek találmányai zseniálisak. Ha nem lennének száműzve, biztosan ők uralnák Tamrielt. - Delphine erre felfigyelt és nem bírta visszatartani a kérdését.

- Hogy érti, hogy száműzve?! - Meglepetten tette fel a kérdését, de én és a többiek csak unottan bámultunk rá. A vezérünk egy darabig néma csendben állt, nem adva semmi jelét, hogy itt lenne, de amikor megszólalt, nem tűnt sem idegesnek, sem zavartnak vagy akár aggódónak. Olyan volt, mint mindig.

- Érdekel itt valakit egyáltalán? Megsúgom, semmi köze sincs sem a gyűrűkhöz, sem a sárkányokhoz. - Egyedül Wynns és Delphine emelte fel a kezét. - Leszavaztak titeket. Folytassuk.

A vezér egy hatalmas erejű villám mágiát hívott a kezébe és a jégtömbre irányította, majd egyetlen szempillantás alatt, a mázsás, masszív jég apró jégdarává vált. Egy kis hóvihar keletkezett a teremben, de hamar véget ért és megláttuk azt, amit eddig rejtett magában a jég.

Egy nőt. Vöröses gesztenyebarna haja, sápatag bőre volt és egy sötét gyászruhában, mindenféle címer nélkül. A vezér intett nekem, hogy szedjem össze, de amikor megfordítottam, teljesen ledöbbentem.

- Ez… - Nem akartam hinni a saját szememnek. - Potema?! - Amint meghallotta a nevét, a szellemhölgy is előjött.

- Ez mégis mit jelentsen?! - A Farkaskirálynő kicsit felháborodott a saját teste láttán, ami fiatal volt, a harmincas évei körül.

- Igen, - Ez még engem is meglepett. - most ez a nő az igazi Potema vagy a gyűrűmben lévő…? - A vezér csak felemelte a fekete kesztyűs kezét, hogy maradjak csendben.

- Ez egy üres test. Lélek nélkül, amit a Nagy Háború ideje alatt készítettem, különböző holttestekből, nekromancia, helyreállítás, átalakítás varázslat és varró tudomány segítségével. - Nem tudtam, eldönteni, ez most elképesztő vagy undorító.

- De mégis, minek? - Kérdezte Potema, szemmel láthatóan, őt is ledöbbentette a saját, élettelen testének a látványa.

- Neked. Csak nem gondoltad, hogy egy testetlen lélekként hagylak amíg a Szervezet eléri a célját? - Potema még mindig nem bírta levenni a szemét a testről, amit már Marshal tartott a karjaiban.

- Mi a Szervezet célja? - Ez egy olyan kérdés volt, amire mindannyian kíváncsiak voltunk, de Cephourus volt az egyetlen, aki felmerte tenni.

- Nem szükséges tudnotok. - Mindig ezt válaszolta. - De egyet elmondhatok, a sárkányok megjelentével, az ellenségeink már mozgásba lendültek és megérkeztek Tamriel-re. Itt vannak Égkoszorúban és ránk vadásznak.

- Kik ezek az ellenségek? - Ismét Delphine kérdezett. - A Thalmorok? A Birodalom?

- Nem. Félek, hamarosan megtudjátok, mivel kell szembesülni. - Gyorsan témát váltott. - Potema, szálld meg ezt a testet.

- Most?

- Igen, most! - A vezér nem szeretett kétszer parancsolni, ezért egy kicsit ingerültebben, mégis, nyugodtan válaszolt. Potema nem örült, hogy utasítgatják, de érezte a vezérből áradó hatalmat és inkább meghúzta magát.

A szellemhölgy megszállta, a kék, alattomos, farkasszerű szemei kinyíltak, eleinte köhögött, majd kihányt egy tócsa vizet, de gyorsan a földre dobtam, nehogy engem is összehányhasson. A földön fetrengett, a teste remegett, de minden fizikai erejét összeszedve, sikerült felállnia.

- Mi… - Alig bírt beszélni. - ez?!

- 25 évig le volt fagyasztva a tested, hogy ne öregedjen. Ez csak a sokk és hogy még nem volt használatban. Pár nap gyakorlásra lesz szükségetek, - Kinyitott még egy tárolót, amiben egy újabb, óriási jégtömb volt. - neked és Cephourus-nak is. - Egy újabb villámcsapás kíséretével, széttörte a jeget és ezúttal egy szikár, izmos, kopaszodó, borostás férfi volt benne. Egy másik, összerakott, lélektelen test, Cephourus arcával. - Ez meg a te tested, Cephourus. - A szellemférfi is megszállta a testet, ő is ugyanúgy sokkos állapotban volt és elhányta magát. Delphine ismét félbeszakította a vezérünket, de nem lett dühös tőle.

- Elnézést, úrnőm, de az idő sürget! Alduin minden egyes elvesztegetett perccel több sárkányt támaszt fel és ki tudja, hogy egyáltalán találunk valamit a templomban!

- Igazad van. - Válaszolta a vezérünk. Felénk nézett. - Mindannyian, készülődjetek. - Utasított minket. - Erre a küldetésre mindannyian menni fogtok. A küldetésetek, juttassátok el Marshalt és Esbern-t, élve a Karth-csúcson található Égmenedék Templomba, keressétek meg Alduin falát, vagy bármit ami segíthet megállítani a sárkányokat. Ha elbuktok, tudjátok mi lesz. Induljatok.

- Egy apróság! - Jelentkeztem, a vezér csak biccentett hogy meghallgat. - Mi lesz a két testrablóval? – Potema-ra és Cephourus-ra mutattam a hüvelyk ujjammal. - Csak útban lennének, alig állnak így a lábukon.

- Igaz is, majd elfelejtettem. Ők nem mennek veletek. Itt maradnak, velem. Segítek helyrehozni a testüket. - Gramb, Marshal, a gyűrűiteket. - Kérte a vezetőnk, mi engedelmeskedtünk. - Tartsátok szemmel egymást, hátha az egyik áruló tesz valamit, amivel elárulja magát. Egy dolog, ami megállíthatja a sárkányokat, garantáltan érdekelni fogja a Thalmor-t. Számoljatok a Domínium csapataira is, öljetek meg mindenkit, aki az utatokba áll, legyen asszony, gyermek vagy imádnivaló kisállat.

- MEGÉRTETTÜK! - Egyszerre feleltünk és elhagytuk a termet.

A Szervezet, amióta bekerültem, először megy egyszerre egy küldetésre. Én és Gramb már páncélban és teljes fegyverzetben voltunk, ezért Delphine-el vártuk a többieket, miközben felnyergeltük a lovainkat.

Delphine a barna pejét, én Ark-ot, Gramb a szürke csataménjét és vártunk.

Nincs mesélő

A Szervezet tagjai olyan gyorsan készülődtek ahogy csak bírtak, mintha háborúba készülnének. Wynns mindenféle bájitalt, bűvölt lélekköveket, mágikus főzeteket és rituális eszközöket csomagolt. A törpenövésű, rusnya varázsló Gramb lovára ült fel, mert nem csak ő volt a legfiatalabb közöttük, de ő az, aki lovagolni sem tud.

Sellin magára öltötte a sárga és kék, szinte pehelykönnyű üveg páncélját, egy nagy halom fekete ében nyílvesszővel megrakott sötét tegezt csatolt a hátára, egy fekete ében tőrt az övére és a fehér, Őscsillantóból készült íját a hátára illesztette. Neki egy ritka, fajtiszta, fehér szőrű lova volt és a leggyorsabb közöttünk. Ő nem használt sem nyerget, sem kantárt, mivel jobb szerette természetes módon megülni az állatot. A bosmer származása miatt, jó kapcsolatban állt a természettel, köztük az állatokkal.

Liz a sötét mágus öltözékét vette magára, egy fekete köpenyt, csuklyát, a bűvölt italait, a két varázsbotját, a háromágút, egy mágikus kék kővel középen és a koponya formájút csatolta a hátára és az ében tőrét az oldalára. Ő szeretett lovagolni, de túl alacsony volt egy olyan hátashoz, ami tartani tudná a társaival a lépést, legfeljebb, egy pónin tudott volna lovagolni. Ezt borzasztóan megalázónak találta, így inkább Leilával utazott együtt, Galliard-on.

Junal a régi, elkopott és több helyen foltokkal javított Sötétség Testvériséges vértjét öltötte magára, már semmi nem látszott a neves orgyilkos rendet szimbolizáló vérten, ami utalna rá, honnan származik. 3 ében tőrt vitt magával, 2-t dugott a csizmáiba, egyet az oldalára tűzött és a vezértől kapott daerdrikus ereklyét, Mehrunes beretváját a másik oldalára illesztette. A lova egy fekete-fehér foltos, kissé idősebb csődör volt.

Mira, egy Sellin-éhez hasonló üvegvértet öltött magára, ő nagyobb volt az erdőelf lánynál, de tökéletesen ráillett. A daedrikus ereklyéjét, Meridia Hajnaltörőjét az oldalára szerelte fel, rendszerint nem szokott pajzsot használni, de ezúttal, kivételt tett és a bal karjára illesztett egy üvegpajzsot. A lova egy egészséges és fiatal barna csődör, amivel imádott vágtázni a szabadban.

Végül, Leila is felcsatolta a sérült, törött, fekete ébenvértjét, a családi örökségét, a Vérskalpot, amivel eddig is harcolt. Miközben fel szállt Galliard-ra, Liz-el együtt, egy dühös pillantást vetett Marshalra, jelezve, hogy még mindig dühös, amiért egy darab szemétként, a saját lovához kötözve hozták vissza a rejtekhelyükre, de most nem állhatott bosszút a társán.

Esbern, egy Wynns-éhoz hasonló, sötét varázsló öltözéket kapott, hozzá teljesen új és jó minőségű csizmát és kesztyűt, hogy ne úgy nézzen ki mint egy koldus, akit a csatornákból halásztak ki. Sajnos, neki nem volt lova, ezért Junallal utazott.

Delphine-nek hiába ajánlottak új felszerelést, vértet és fegyvert, ő ragaszkodott a saját bőrvértjéhez és katanájához.

Készülődés közben, egy bosszantó tényező könyörgött Marshalnak.

- Kérlek, vigyél magaddal! – Karsk nagyon meg lett viselve, amiért nem mehetett a legjobb barátjával.

- Nem, Karsk, most nagyon fontos dolgom van és nem lesz sem időm, sem kedvem veled foglalkozni! – Marshal fel szállt Ark-ra és elkezdett a kijárat felé menni.

- Légyszi! Mi van, ha megtámad egy óriási tengeri szörny, amíg a Kard-csúcson lesztek?! – Próbált érvelni, de nem adta fel.

- Hogy kerülnének tengeri szörnyek a Nyugatvégi-hegységekbe? – Marshal visszavágott, de Karsk nem adta fel.

- Senki sem gondol rá, amíg meg nem történik.

- Majd hozok neked valami ajándékot. – Nyugtatta Marshal mielőtt ellovagolt. – Viszlát. – Karsk nem adta fel és utána rohant, elkezdte körbe ugrálni Ark-ot.

- Kérlek, Marshal, vigyél magaddal a munkába!

- Nem! – Karsk megpróbált felugrani Ark-ra, de Marshal gyorsabb volt. – Ül! – Adta ki a parancsszót, mire Karsk, mintha megdermedt volna és szótlanul nézett a barátja szemébe a fekete sisakján keresztül. Megpróbált ismét közelebb menni, de Marshal ismét felemelte a hangját. – Mondom, ül! – A két nord csak csendben nézett egymásra és a csendet Marshal törte meg. – Most elmegyek. Ne kövess engem.

Azzal Marshal elhagyta a Szervezet rejtekhelyét, magára hagyva Karsk-ot, aki szomorúan leült a barlangban egy sziklára.

Amint mindannyian összegyűltek, Marshal ismertette, hogyan haladjon a csoport.

- Jól van, mindenki, egy kis figyelmet! - Marshal már egy napja józan volt, de a legutóbbi másnaposságának köszönhetően, nem kívánta az alkoholt. - Minél előbb oda kell érnünk a Karth-csúcshoz és az Égkoszorú másik felén található. - Érdekes volt, hogy most Marshalt tekintik vezetőnek és ő diktálja az utasításokat, eddig úgy tűnt, Leila kettőjük közül a dominánsabb, de most a nord nő, aki gyűlölte őt, engedelmeskedett neki. - Egysoros oszlopban, legalább 25m távolságban haladunk egymástól! Sellin, te mész legelöl, mert te vagy a legjobb felderítő és több km-re is könnyedén elláthatsz, vagyis, időben kiszúrhatod a ránk váró fenyegetéseket. A következő én leszek, a vezető, mert ha Sellin jelez, én és Sellin könnyedén elintézzük az előttünk lévő akadályokat. Mira jön 3-iknak, elég gyors, hogy ha a sor elejét vagy végét támadás éri, egy másodperc töredéke alatt képes támogatást nyújtani. Junal és Esbern a következő, mert ez a sor legbiztosabb része. Utánuk jön Delphine, aki kellő támogatást és védelmet nyújthat az előző kettőnek. Gramb és Wynns az utolsó előtti. Gramb ménje lassú, ugyan, de piszok erős, akárcsak a lovasa. A kisebb veszélyforrásokat egyetlen suhintással képes elintézni. A sort Leila és Liz zárja, a hátsó őrnek a legnehezebb a feladata, mert egyszerre kell az utat néznie és hátrafelé figyelnie. - Mindannyian beálltak a megfelelő helyre és a megfelelő távolságra egymástól. - Sellin, indulj! - Egyedül az erdőelf lány kezdett vágtatni a fajtiszta lován, pár másodperccel később, Marshal újabb parancsot adott. - Indulás!

Előbb Marshal, majd Mira, Junal Esbern társaságában, Delphine, Gramb Wynns-al és végül Leila Liz-el. A Szervezet megindult, nem ismerve könyörületet, fájdalmat vagy félelmet, átgázolnak bármin és bárkin, aki az útjukat állja. Mindannyian tudták jól, még a Thalmor sem merné megtámadni őket, amikor együtt vannak.

Karsk továbbra is a sziklán ült és szomorkodott, amiért Marshal nem vitte magával. A bánatos elmélkedéséből, a Szervezet vezére zökkentette ki, ahogy elhaladt előtte a sötét, suhogós köpenyében és maszkjában.

- Szia Karsk. – Odaköszönt neki, de már ment is tovább.

- Szia. – Köszönt vissza Karsk, tőle szokatlanul nagy bánattal és szomorúsággal a hangjában, ami még a Vezér figyelmét is felkeltette.

- Mi a baj?

- Marshal azt mondta, „Ülj", szóval, nem mehetek vele. Itt kell maradnom.

- Ugye, – A Vezér leült mellé, hogy megvigasztalja. – megérted, hogy Marshalnak és a többieknek most nagyon fontos feladata van, ahogy általában a felnőtteknek.

- Igen, értem. Anya sem tudott mindig velem lenni, miután apa elhagyta, ő is sokat dolgozott és nem ért rá.

- Akkor, megérted, ugye?

- Igen, csak az zavar, amikor anya nem dolgozott, folyton más férfiakkal játszott, még a hálószobájába is behívta őket és együtt aludtak. – Karsk kissé sértődötten mondta, de a Vezérnek egyértelmű volt, hogy Karsk-nak fogalma se volt arról, mi volt az anyja mestersége és egyszerűen nem volt szíve megmondani neki.

- Biztosítalak, hogy ugyanúgy, fontos maradtál anyukád számára, mint korábban. Néha, más emberekkel is kell találkozni.

- Például kikkel?

- Hát… - A Vezér nem tudta mit mondhatna, csak felállt. – Szeretnél velem jönni? Talán találkozhatsz néhány új baráttal. – Világoslila mágiát idézett a két kezébe, a levegőbe írt egy mágikus rúnát és egy lila dimenzió kapu nyílt meg előtte.

- Tényleg?! – Karsk arca felderült.

- Hát persze, gyere csak! – Elkezdte finoman csapkodni a combját, mintha egy kutyát hívna. – Ugorj be a térkapuba! – Karsk izgatottan ugrott be a lila mágikus átjáróba, amiről azt sem tudta, hova vezet. – Jó fiú! – A Vezér követte.

A Szervezet tagjai megérkeztek a Karth-csúcshoz és rögtön megértették a fő okot, amiért a vezér egyszerre küldte el őket. A nyugatvégi ellenállók egy kisebb, rögtönzött erődöt emeltek a hegyen.

Maga a hegy nehezen volt megközelíthető, főleg egy nagyobb sereggel. A hegy egy külön kis sziget volt, ahova csak a déli oldalán, egy gázlón lehetett bejutni, mert a hegy többi része megmászhatatlan volt. A hívatlan vendégek számára ez rossz hírt jelentett, mert a Nyugatvégi Breton Ellenállók egy erős támaszpontot építettek a gázlóra.

A Szervezet, kora reggel volt mire elérték Markarth városának a határát, onnan csak néhány kilométerre volt a Karth-csúcs. A sötét rend tagjai megállíthatatlanul vágtáztak a fanyar, kora reggeli borús időben, de megálltak a Karth-csúcs körül lévő folyón átvezető híd előtt.

- Azt hiszem, elkezdhetjük, az első lépést. - Marshal ismerte a környéket, hiszen már hosszú ideje szolgál a Szervezetben és keresztül-kasul beutazta Égkoszorút, alaposan kiismerte az országot és tudta, hogy a Karth-csúcs frontális lerohanása öngyilkosság lenne, még a Szervezet összes tagjával is. Jobbik esetben, súlyos vérveszteséggel tudnák megoldani. Két társára, az erdő elfre és a breton mágusra nézett. - Sellin, Wynns, indulhattok.

A két jelölt nem ellenkezett, Wynns elővett a zsebéből egy ügyesen megformázott barna agyag madarat, letette a földre, egy sárga varázserőt koncentrált a két kezébe, majd egyesítette a két energiát és az apró agyagmadárra lőtte. A madár megnőtt, elég nagyra, hogy két embert elbírjon, Wynns egy közepes lélekkövet rakott a szájába, amitől életre kelt és úgy mozgott, akár egy igazi madár.

- Ez elképesztő! - Delphine még nem látott ilyen mágiát és lenyűgözte ahogy „életre" keltette a madarat.

- Már láttam, ehhez hasonlót. - Esbern nem volt annyira lenyűgözve, de értékelte a mutatványt. - A Birodalom mágusai sokszor kísérleteztek, ehhez hasonló projektekkel, de veszélyesen instabil és robbanásveszélyes lett.

- Az volt, - Wynns, a 19 éves mestermágus, a Szervezet legfiatalabb tagja, azelőtt, a Cyrodiil máguscéh legelismertebb és legtehetségesebb mágusa, aki 14 éves korában elérte a fő mágusi rangot. - sokan túl veszedelmesnek tartották és a Birodalom területein be is van tiltva az efféle mágia. Gyávák és ostobák. A Szervezetben töltött időm alatt, sikerült tökéletesen biztonságossá tennem és - Elővette a varázsbotját, aminek a tetején egy zöld gömb világított. - a varázsbotommal könnyedén tudom irányítani.

- Meg kell hagyni, - Esbern tetszését elnyerte. - okos fiú vagy. - Wynns szemei ezen dühösen kitágultak és az öreg mágusra nézett, gyilkos tekintettel.

- Okos?! - Sellin csak megforgatta a szemeit.

- Kezdődik.

- A varázs erőm 60%-át és az intelligenciám 80%-át kéne elveszítenem, ahhoz, hogy csak okosnak lehessen engem szólítani! - Esbern egy kicsit visszakozott, idegesen az erdőelf lányra nézett.

- Nézd el neki, nem képes normális beszélgetésre. - Az agyag varázs madár kitárta a szárnyait és alig néhány másodperc eltelte után, magasan a levegőben körözött. - Néha, igazán visszább foghatnád az egoizmusod.

Wynns köpenyét a hihetetlen magas, az erős szél csak süvítette és minden erejével kapaszkodott, nehogy leessen. Sellin kellemesnek találta a magasságot, levette az üveg sisakját, kiengedte a világosbarna haját, amit a szél könnyen felkapott és ide-oda kezdte fújni. A tüdejét teljesen teleszívta friss, hűvös, égi levegővel.

- A mimet?! - Breton mágus Sellinre is megsértődött. - Azt hiszed, pusztán gyerekes dicsekvésből, vagy sértődöttségből mondtam?! Ezen logikát felvéve, jogos az érvem, hogy a vezérnek menesztenie kéne téged a Szervezetből Marshallal, Mirával és Junal-al együtt, mert nem vagytok képesek megfelelő minőségben értékelni a zsenialitásom!

- Megpróbálom pozitív kritikaként felfogni. - Az erdei elf a felét nem értette az imént hallott mondatnak, de nem is érdekelte, csupán a Karth-csúcs védelmét kellett ellenőriznie és amennyire csak lehet, szabotálnia.

- Hm, - Wynns gúnyosan horkantott egyet, de inkább az agyag madár vezetésére összpontosított. - most pontosan a Karth-csúcsra vezető gázlóra telepedett ellenálló tábor felett vagyunk.

- Kiváló.

- Egyetértek, légy oly kedves és tedd magad hasznossá. - Sellin nem örült annak, hogy Wynns úgy beszél vele, mintha ő alatta lenne, holott, ő a Szervezet leggyengébb tagja és ő, ha csak egy fokkal, de felette áll.

- Nem kell aggódnod. - Sellin, erdő elf lévén, kiváló látással és szaglással rendelkezett, így több kilométer magasban is képes volt kiszúrni az összes őrszemet. - Egy. Kettő. Három. És… négy. Négy őrszemet helyeztek el, akik a behatolókra figyelnek. - Jelentette Sellin.

- Akkor négy meglepetés csomagot készítek elő. - Wynns az egyik erszényébe nyúlt és négy vörös színű kicsi lélekkövet vett elő, amiket odaadott Sellinnek.

- Aztán tegye meg a hatását. - A bosmer elvette őket, a saját, vékony madzagjával rákötözte őket egy-egy fekete nyílvesszőre, amiből az elsőt az íjára illesztette, felveszítette, majd eleresztette.

Az első nyílvessző átlőtte az első ellenálló szívét, így Wynns-nak nem kellett elsütnie a lélekkövet. A második vessző, beleállt a női őrszem bal szemébe, ez is értelmetlenné vált. A harmadik őr, észrevette a felé érkező nyilat, volt elég ideje a kitérésre, de Wynns elsütötte a lélekkövet ami elég nagyot robban, hogy összeroncsolja a lázadó arcát és meghaljon.

Az utolsó, az őrszem lábánál ért földet, a fickó nem tudta, hogy mi az, kihúzta a földből, hogy megvizsgálja, de kis híján lerobbantotta a fejét és szörnyet halt.

- Az összes őrszem meghalt. - Jelentette Sellin.

- Hányan vannak, összesen.

- Legalább 50-en.

- „Legalább"?! Pontosnak kell lennünk! - Az erdei elf csak megforgatta a barna szemeit, majd hunyorított és pontosan megszámolta az Ellenállókat.

- 46-an.

- Az nem 50!

- Kerekítettem.

- Akkor is! Téves információt közöltél velem, amik akár valamelyikünk halálát okozhatják! - Sellin nem mondott semmit, csak megkérte, hogy szálljanak le.

A Szervezet összes többi tagja türelmesen várta az erdei elf lány és a breton varázsló visszatértét. Marshal egy üveg bort iszogatott egy sziklának dőlve, Leila türelmesen, keresztbe tett lábakkal várakozott, miközben egy regényt olvasott, Mira elaludt, mert kimerült a sok lovaglástól, Junal a tőrjeit élezte, Liz egy krémes süteményt majszolgatva, egy magas fán ülve volt az őrszem és Gramb a kedvenc verses kötetét olvasta.

A két Penge, Delphine és Esbern egy kicsit távolabb, egy fa mögött beszélgettek egymással, nem akarták hogy ez a sötét rend meghallja amiről beszélnek.

- Gondolod, jó ötlet megbízni bennük? - Delphine-nek komoly kétségei támadtak.

- Kicsit késő már ezen aggódni. - Esbern fáradtan mondta, őt is kimerítette a hosszú út. - Egy dolog biztos, meg akarják állítani a sárkányokat. Ez nekünk bőven elég.

- És utána? Mennyi esély van arra hogy ellenünk fordulnak, ha Alduin már halott lesz. - Esbern nagyot szívott a hűvös, kora reggeli, kissé savanykás levegőből és a Szervezet embereire nézett.

- Hinnünk kell bennük.

- Megérkeztek. - Junal hallotta Wynns agyagmadara szárnysuhogását és megállapította a társa érkezését. Wynns egyedül érkezett, az elf lányt egy másik helyen hagyta. A rend tagjai összegyűltek, kivéve, az alvó cyrodiill-i nőt.

- Felébresztem. - Marshal egy gonosz vigyorral, kiitta az itala maradékát, óvatosan leguggolt Mira elé, feltartotta a pajzsát, a szabadkezével, a feje mellé vágta az üres üveget, amitől gyorsan felriadt és egyenesen lefejelte Marshal pajzsát. - Óh, igen! Ennek megint bedőltél! - Marshal ordenáré módon röhögött a birodalmi nőn, aki a kesztyűje ujjával itatta fel az orrából csöpögő vért.

- S*ggfej! - Ha nem lettek volna küldetésen, Mira biztos nekiesett volna a nordnak, de nem ő akart csalódást okozni a vezérnek.

- Ne nyafogj, hercegnő. - Marshal a fekete páncélkesztyűs kezét nyújtotta, de Mira anélkül is felállt.

- Ne hívj így! - Mira okkal gyűlölte ezt a megnevezést, több oka is volt rá. Az első, ő volt Titus Mede császár, aki második ezen a néven a törvénytelen gyermeke. Az uralkodó nem tud a létezéséről, de több nemes rájött a kilétére és megparancsolták a saját bajtársainak hogy öljék meg. Birodalmi légiós volt és nem sok kellett volna hogy elérje a legátus rangot, amikor a barátai kardot rántottak és meg akarták gyilkolni.

Mira kidörzsölte a maradék álmosságot a sárga, megfáradt szemeiből és csatlakozott a társaihoz.

- Sellin hova lett? - Kérdezte a Cyrodiill-i nő, ásítva, Marshal csak gúnyosan vigyorgott.

- Egy kiváló pozícióban. - A rusnya képű varázslóra nézett, aki újra élettelenné varázsolta az agyagmadarát, összezsugorította és zsebre tette. - Wynns, elhoztad a kis játékaid? - Wynns sértődötten felszisszent.

- „Kis játékaim", Marshal?! - A nord csak lefáradtan felvonta a szemöldökét. - Az a „kis játék", ahogy nevezted, legalább 2 évnyi kutatásomba, több ezer septimbe és rengeteg kísérleti alanyom életébe került! Ne merészeld… - Miközben beszélt, Marshal levette a sisakját, egy nagy nyálkupacot gyűjtött össze a szájában és a varázsló arcába köpte, amitől ő jót nevetett, Wynns csak dühösen morgott miközben letörölte a nyálat az arcáról.

- Ezt vehetem, „igennek"?

- Igen.

Wynns a táskájából négy üveg flaskát vett elő, olyan vörös folyadékkal, mintha vér lenne. A földre öntötte és négy, démoni, rituális kört rajzolt fel és a varázs erejével, energiát töltött beléjük, amitől világítani kezdtek.

- Tudjátok, mi jön. Vigyázzatok, nehogy a lábatokra csöppenjen. - Biccentett Marshalnak, Leilának, Mirának és Gramb-nak, akik beléptek egy-egy körbe.

(1) Marshal a fekete kardjával, Leila a Vérskalppal, Mira a Hajnaltörővel és Gramb Molag Bal buzogányának az egyik élével, egyszerre vágták meg a tenyerüket és elég sok vért folyattak a démoni körbe.

Mindegyikük kifolyatott vére feketévé változott, rátapadtak a földre, majd, mintha élnének, erős és vaskos gyökeret vertek a földbe. Akárcsak 4 fekete pióca egy emberi testből a vért, úgy szívták ki a földből az életet.

A fekete, démoni lények, amik korábban a Szervezet embereinek a vére volt, egyre több erőt szívtak magukba, amitől egyre csak megdagadtak és egyre több erőt nyertek ahhoz, hogy ketté váljanak és már 8 kis parazita szívta a földet.

Ismét osztódtak, mind a 8 ketté vált és már 16 lény volt a földön és egyre csak szívták a földet, mire már akkorává váltak mint egy ember feje. Hirtelen megálltak és bugyogni kezdtek. A föld teljesen halottá vált, szárazzá és terméketlenné, mintha valami rontás került volna rá.

Olyanok lettek, mint egy-egy sötét anyaméh, amiben valami torzszülött teremtmény nőtt és most akarnak megszületni. A teremtmények újra nőni kezdtek, magasabbak lettek, akár egy ember, karjaik, lábaik és fejük nőtt.

Az arcaik is megformálódtak, páncél nőtt rájuk és fegyvereik is teremtek, végül, felöltötték a végső alakjukat. (1)

- Kik ezek a jóképű fickók?! - Marshalt, gyakorlatilag megbabonázta a varázslat végeredménye.

4 Marshal állt vele szemben, tökéletes hasonmásai voltak az igazinak, ugyanolyan fekete ében vértet viseltek, az arcuk is egyforma volt, ugyanolyan magasak voltak, mind a négynek a bal karjára volt illesztve a Varázstörő és a fekete ében kard a bal oldalára és a tekintetük ugyanazt a gonosz, baljóslatú vigyort, az átható, sunyi, kék szemeket ábrázolták, mint az igazi.

- Csak egy kérdés, elég erősek?

Leila is megvizsgálta a saját hasonmásait, a teremtmények ugyanazt a törött ében páncélt viselték, ugyanazokkal a sérülésekkel, mint az eredeti. Mind a négy hátáról lógott egy-egy vörös pengéjű pallos. Ugyanaz a szigorú, öröm nélküli, összehúzott kék szemeik voltak, egyforma, nagy és görbe orruk és szabadon hagyott, kócos, aranyszőke hajuk.

- Természetesen! - Biztosította őket Wynns. - Igazi, hús-vér hasonmások, ugyanazt tudják, amit ti, ugyanazokkal a képességekkel rendelkeznek, mint ti és tökéletesen engedelmesek.

- És mennyi esély van rá, hogy megvadulnak és ellenünk fordulnak? - Gramb egy kicsit aggódott.

Neki is, 4 tökéletes hasonmása lett. A páncéljuk, Boethiah fekete, Kárhozottak Ében láncvértje, Molag Bal buzogánya tökéletesen le lett másolva. Gramb hasonmásai is ugyanúgy néztek ki, mint az eredeti. Egyforma, félelmetes arc, 3 karmolás, végig az arcán és ugyanolyan hosszú, derékig érő, hosszú, fekete hajuk volt.

- A leghalványabb esély sincs rá. - Wynns csak dicsérte önmagát. - Ránk nézve, teljesen veszélytelenek. Ellenben, az ellenséginkre, nagyon is azok.

- Akkor, - Mira egy széles, fél vigyorral várta a fejleményeket. - kezdhetjük végre.

Mira hasonmásai is megegyeztek az ő küllemével. A négy klónnak egyforma kék és sárga üveg páncéljaik voltak és pajzsaik voltak és mind a 4-nek Meridia hajnaltörője lógott az oldalán. Az arca is megegyezett a hasonmásokéval, ugyanolyan, vörösesbarna hajuk volt, félig hátul összefogva egy aranyos, de harcias lófarokban, elől szabadon hagyva, eltakarva a homlokukat. Mindnek, egyforma, alattomos, sárga szemei voltak, a dús ajkaik huncut vigyorra húzva.

- Természetesen. - Nyugtázta Marshal. - Wynns, itt marad és elintézi, hogy a klónok ne tűnjenek el. Esbern itt marad és megvédi. A többiek, utánam. Mindenki tudja a dolgát.

A Szervezet összes tagja, Wynns-on kívül, a klónjaik társaságában megindult az Ellenálló tábor felé, egy tökéletesen kidolgozott haditervvel. Delphine is velük tartott, bizonyítva, hogy elkötelezett a Szervezet mellett, amíg le nem győzik Alduin-t és ő is ugyanúgy ki tervezi venni a részét a harcból.

A Szervezet könyörületet nem ismerve indult a Karth-csúcs felé. Volt ott valami, amit a vezérük akart és nekik kellett elhozni.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.