Halo, elérkezett a folytatás. Kellemes olvasást kívánok. (1) Akatsuki theme song remix, (2) Hellsing ost - Die Fledermaus, (3) Rhapsody of Fire - Holy Thunderforce, (4) Rhapsody of Fire - Distant Sky
Nincs mesélő
Tanácstalan. Ez volt a legideálisabb ahogy Thrys le tudta írni magát. Tanácstalan volt. Fogalma sem volt róla, mi történik. Aznap éjjel nem nagyon bírt aludni az aggodalomtól és a sok ismeretlentől. Elenwen megmondta neki, hogy egy mágus fog jönni hozzá, hogy megvizsgálja az erejét, de ezenkívül, semmit sem tudott, mire számíthasson.
Örült volna, ha Joross legalább vele maradhatott volna, de Elenwen elmondása szerint, egy fontos küldetést bízott rá. A követségen is szabadon járhatott-kelhetett, de nem hagyhatta el. Nem is akarta, mert szüksége volt Elenwen segítségére, ha meg akarja állítani a sárkányokat és amióta a Szervezet megtudta az igazi kilétét, nem maradt más.
Átfordult az oldalára az ágyban és próbált elaludni. Rég volt már, hogy kényelmes ágyban alhatott és meg kell hagyni, ez azért hiányzott neki.
Nem emlékezett rá, mikor nyomta el az álom, de a reggel olyan hirtelen jött el, hogy a szíve majd kiugrott a helyéről, amikor egy hangos gong szó ébresztette fel. Kiugrott az ágyból és a földre esett. Idegesen felpattant, hogy megnézze, mi történt, amikor Elenwen állt előtte, fekete, vastag mágus köntösben, aranyszegéllyel, kesztyűben és csizmában, mint aki utazásra készül. Egy ütő volt a kezében, az oldalán, egy Thrys számára nagyon ismerős gonggal.
- Azt hittem, az egy nagyon drága és régi gong, amihez nem szabad hozzányúlni. – Felelte Thrys, visszafojtott ingerültséggel, mert nem akarta megharagítani a Nagykövetet.
- Erre gondolsz? – Elenwen egy kicsit oldalra lépett és egy másik gongot mutatott, ami Thrys szemében teljesen ugyanolyan volt, mint a másik.
- Mi a…
- Az egyik a kettő közül egy nagyon értékes, több millió Septim-et érő ereklye, amit még Tiber Septim születése előtt készítettek. – Magyarázta Elenwen és a másik gongra csapott, ami ugyanúgy zúgott, mint az első. – A másik, egy olcsó hamisítvány. Mit gondolsz, melyik az igazi? – Thrys csak bámulta a két gongot, de semmi különbséget nem fedezett fel.
- Nem tudom.
- Nem? Az is lehet, hogy mindkettő csak másolat és az eredeti nincs is a birtokomban.
- Mit akar ezzel mondani?
- Azt, hogy teljesen mindegy, melyik az eredeti, mert csak egy igazi szakértő lenne képes megmondani a különbséget. – Elenwen intett valakiknek odakint, mire egy Cyrodiil-i és egy bosmer szolga elvitte a két gongot és az ütőt. – A lényeg, - A halántékára mutatott. – itt dől el. Ha elhiszik, hogy értékes és a régi idők értékes ereklyéje, akkor úgy is fogják kezelni és annyit is fognak fizetni érte.
- Aha. – Thrys nem sokat értett ebből, de próbált nem ostobának tűnni.
- Két nemesnek ígértem az eredetit, mindketten fizettek egymillió Septim-et és mindketten egy olcsó hamisítványt küldtem. Az ostobák, olyan önelégülten mutogatták és dicsérték a saját házukban, mint egy kisgyerek, aki most kapta meg élete első fegyverét.
- És… önnek tényleg… megvan az eredeti? – Thrys próbált valamit hozzászólni.
- Igen. – Felelte Elenwen. – Azzal ébresztettelek fel és jobb ha tudod, - A hangja fenyegető és kissé ijesztő lett. – én mindig kiszúrom, a hamisítványokat és a hazugságokat.
- Értem. Mit szeretne ezzel? – Végül feltette a kérdést, amire ezalatt a beszélgetés alatt várt.
- Azt, hogy készülődj, mert Sanan fő mágus megérkezett. – A szoba sarkára felállított páncélállványra mutatott, amin egy csillogó, aranyszínű páncél volt, amit neki szántak.
Elenwen elhagyta a szobát és Thrys egy sóhajtás keretében elkezdte magára ölteni az újdonsült vértezetét. Továbbra sem örült, hogy a Thalmor színeit kellett magára öltenie, de kényelmesebbnek érezte, mint azt a fekete estélyit, amit tegnap este kellett viselnie.
Amint rajta volt a páncél, kiment az ajtón és egy katona kikísérte őt a követség udvarára, ahol Elenwen és egy fekete, aranyszegélyes köpenyes férfi várt rá.
- Szóval, te lennél az a csodabogár? – A férfi, elf létére is benne volt már a korban, mert a haja hosszú volt és őszes, de még igencsak jó formában volt. Kedvesen mosolygott Thrys-re.
- Hát… sárkányszülött vagyok, ha erre célzott, nagyuram. – Felelte a lány.
- Beathrys hercegnő, - Kezdte Elenwen. – egy olyan természetfeletti erő birtokában van, amilyet még nem láttunk. A maga szakterülete, Sanan fő mágus.
- Árulja el, hercegnő, miféle erővel rendelkezik?
- Sárkány Kiáltásnak hívják. – Thrys magabiztosabban válaszolt. – Elenwen úrnőnek már elmondtam, hogy elképesztő dolgokat tudok csinálni, ha a sárkányok nyelvén ejtek ki bizonyos szavakat, a megfelelő sorrendben. Ezenkívül, képes vagyok elszívni a sárkányok lelkét, amikor meghal egy a közelembe.
- Ez igencsak érdekes képesség. – Elmélkedett Sanan.
- Összeállítottam egy kíséretet, erre a célra. – Szólt Elenwen.
- Hogyan? – Thrys meglepődött.
- Szeretnénk, ha megmutatnád, mire vagy képes. – Válaszolta Sanan. – Látni akarjuk, hogyan szívod el a sárkányok lelkét és hogy mi is történik közben veled.
- De ehhez…
- Egy igazi sárkányt kell keresnünk, - Szólt közbe Elenwen. – és én tudom is, hol találunk egyet. – Egy térképet vett elő, amin Égkoszorú volt látható. – Sárkányhíd közelében lévő hegységben sárkányt láttak és sokan kérvényezték a Jarl-t, hogy küldjön valakit, aki elvállalja.
- Igen? – Thrys kezdte érteni, mit akarnak tőle.
- Elintéztem, - Folytatta büszkén a Nagykövet. - hogy senki se vállalja el ezt a feladatot, szóval, senki sem fog zavarni és Sárkányhíd lakói hálásak lehetnek a Thalmor-nak, ha elintézitek, de a legfontosabb, hogy bemutathatod az erődet, Beathrys.
- Hát… ezzel tényleg ártatlanokat mentenénk meg.
- Szóval, megteszed? – Kérdezte Elenwen, a legkedvesebb mosolyát felvéve.
- Igen, megteszem. – Thrys belement.
- Helyes, - Elenwen a kijárati kapu felé vette az irányt. – akkor indulhatunk. – Sanan követte, de Thrys csak meglepődött.
- Maga is jön?
- Igen. Személyesen akarom látni azt az erőt, amit ezek a barbár nordok tisztelnek és szentnek tartanak. – Egy gyönyörű, fehér lóra szállt fel, minden nehézség nélkül.
- Oh, én azt hittem önről, úrnőm… - Elenwen csak könnyedén félbeszakította.
- Hogy egy törékeny nő vagyok, aki képtelen boldogulni a vadonban. – Thrys pontosan erre gondolt.
- Az úrnőnk, - Sanan is becsatlakozott. – harcolt a háborúban is.
- Ahogy a fő mágus mondja, nem idegen számomra a hideg, kemény és piszkos dolgoktól.
Sanan egy világosbarna lóra ült, amíg Thrys egy barnára. A triót egy kisebb lovas kíséret várta, Thrys-hez hasonló páncélt viseltek. Egyértelműen, Elenwen katonái voltak, akik azért jöttek, hogy segítsenek levadászni a sárkányt.
Thrys életében az először érezte fontosnak magát a saját népe számára, egyfajta csodafegyvernek tekintették, aki pótolhatatlan és akire ennyien számítanak.
Feszült csend uralkodott a maroknyi Thalmor katona éjszakai táborában. Titokban kellett utazniuk és kerülniük mindenféle kapcsolatteremtést a helyi lakosokkal, ha valóban meglepetésszerűn akarnak rajtaütni a Szervezeten.
Elenwen a legerősebb 8 katonáját küldte Joross és Ilya megsegítésére és Alduin falának a megszerzésére. Ilya már izgatott volt és várta, hogy revansot vegyen Marshallon és Leilán. Megölték az unokahúgát, aki egyben a tanítványa is volt, Lilian-t.
A többi katona sem tűnt különösebben idegesnek és erre sok okuk is volt, hiszen a Thalmor katonák voltak Tamriel szerte a legjobban képzettek, hozzáértők, akik jártasak a fegyverforgatásban és a mágiában egyaránt. Azok, akik most a két Igazságosztóval voltak, több évszázados tapasztalattal rendelkeztek a katonai élet terén és nem riadnak meg egykönnyen, ahogy Jorossin Igazságosztó.
Joross volt az egyetlen, aki ideges volt és aggódott, hogy holnap reggelre elérik a Karth-csúcsot, ahol a világ legveszedelmesebb sötét rendjének a tagjai találhatók. Csak bámulta a tábor közepén ropogó tüzet, ami adott egy kis megnyugvást a számára, de az elkerülhetetlent egyáltalán nem feledtette el és nem tudta húzni vele az időt.
Az összes társa közül, ő az egyetlen, aki tényleg tudja, mire képesek, ha akarnak valamit. Habár, ez ugyanúgy a Thalmor-okra is igaz, a különbség, hogy nekik teljesen más céljuk van. A gyűlölete sosem enyhült a Szervezet iránt, akikkel már háromszor csapott össze és mindhárom alkalommal túlélte. Csak reménykedni tudott, hogy a szerencséje, negyedik alkalommal is kitart.
Őt tekintették a Szervezet szakértőjének, de csak azért, mert nála többször senki sem ütközött meg velük, gyanították, hogy van valami titkos trükk a tarsolyában. Ez a rang többször kihúzta a politikai szorítókból ugyan, de nem érezte megérdemeltnek, hiszen egyszerűen, csak szerencséje volt.
Igazságosztónak is csak vonakodva vették fel és a háborúban kivívott hőstettei után is csak vonakodva egyeztek bele. Habár a kitüntetését maga a király adta át, rengeteg nemes és Igazságosztó társa, Ilya-val az élen, szúrósan néztek rá, mint valami felkapaszkodott pancserre, aki a nővérének köszönhetően szerzett rangot magának, pedig keményen megdolgozott azért, amilye van.
A nővére, Mirnaye királynő, aki maga volt a megtestesült tökéletesség, gyönyörű volt, okos, páratlan fegyverforgató és egyben a király felesége, aki vagy egy tucat gyerekkel ajándékozta meg. Ő mellette mindig kevesebbnek érezte magát és nem értette, hogyan lehetnek egyáltalán rokonok.
Eszébe jutott a nap, amikor a szeretett nővére az életét vesztette, az ő hibájából. Nem volt elég erős, hogy megvédje. Ha éberebb lett volna azon az estén, a nővére még élhetne.
Fogalma sem volt, meddig bámult a tűzbe, mire elnyomta az álom, de a reggel elérkezett. Ő és a Thalmor katonák villámgyorsan tábort bontottak és folytatták az útjukat a Karth-csúcs felé. Joross aggódott, hogy inkább, a vesztük felé.
Bármennyire is szerette volna elkerülni a soron következő összecsapást, mennie kellett, hiszen Thrys élete múlik a sikerén.
A Karth-csúcson, Égkoszorú égboltja teljesen beborult és nem kellett hozzá sok, hogy egy nagy eső zúduljon. Egy hatalmas vihar fog hamarosan tombolni, mind az égen, mind a földön.
A Nyugatvég egyik legnagyobb Ellenálló támaszpontja, majdnem 50 breton harcos védte, akik már hozzászoktak a harchoz és a vadon éléshez, nem mellékesen, gyűlölnek minden idegent és megtámadják őket, amint meglátják őket.
A Szervezet vezére az összes emberét elküldte, hogy vegyék be ezt a hegyet és az emberei, kérdés nélkül meg tervezik csinálni.
Sellin és Wynns elintézték az őrszemeket, aminek köszönhetően, Junal és Liz könnyedén be tudtak osonni a táborba, hátrahagyva, a nagyobb, erősebb és lopakodásban jóval tehetségtelenebb társaikat. Sellin a legmagasabb hegy csúcsáról figyelt és készül fedező tüzet biztosítani a társainak.
Az öreg, argóniai orgyilkos és a fiatal breton varázsló lány óvatosan lopakodva, Liz mindkettőjükön láthatatlanság és hangtompító varázslatot alkalmazott, így gyerekjáték volt beosonni a primitív és bárdolatlan Ellenállók táborába.
Őrszemek híján, a két besurranónak, így is nehéz dolga akadt, hogy minél több ellenséggel végezzen, de hogy nincsenek, akik az egész tábort belátva riadót fújjanak, már nem lehetetlen. Szétváltak, tudták a dolgukat.
Junal egy sátorba ment, ahol egy férfi és egy női Ellenálló, a takaróik alatt, vadul szerelmeskedtek. A félszemű gyíkember, elővette az egyik ében tőrét és Mehrunes beretváját és kivárta, amíg mindkettőjük feje kilátszódott a takaró alól és nincs útban semmi sem. Egyetlen gyors szúrás a férfi nyakába és egy a nő szemén át az agyába és a szerelmes pár halott volt.
Letörölte a tőrét, olyan rutinosan, mint aki a mindennapi dolgát végezte és indult a következő, lehetséges áldozatai után.
Liz is ügyesen lopakodott a vad fajtársai között, de a legkisebb szimpátiát sem érezte a nyugatvégiek iránt. Meglátott egy férfit, aki épp elhagyja a tábort, csendesen, egy macska sebességével, ügyességével és csendességével követte. A harcos megállt, körülnézett, nem talált semmit és senkit, letolta az állatbőrökből készült ágyékkötőjét, leguggolt és a nagy dolgát készült elvégezni.
Az apró növésű lány undorodva fintorgott egyet, de nem hagyta magát eltéveszteni és elvágta a fickó torkát, aki vonaglott, Liz csizmáira ürítette a belei tartalmát és meghalt, „Undorító!". Az egyetlen, ami zavarta és kellemetlenséget okozott a megölésében, hogy mocskos lett a lábbelije.
Junal egy magányosan étkező, fiatal, alig 16 éves fiút szemelt ki, „Kizárt, hogy valaha is ölt volna embert.". A fiúról le lehetett olvasni a tapasztalatlanságot és a rejtőzködés félelmét. Junal nem hezitált megölni, egyenesen beleszúrta a Beretvát a torkába és belefulladt a saját vérébe.
- Hé… - Egy idősebb, férfi kiáltását hallotta maga mögül, de gyorsan elcsuklott.
Megfordult és máris egy fekete nyílvessző fúródott a halántékába, „Sellin, neked aztán piszok jó szemed van.", dicsérte gondolatban az erdei elf lányt, aki egy magas hegy tetejéről, könnyedén eltalálta a célpontját.
Liz, végzett még két másik harcossal és a táboron kívül, mire lejárt a láthatatlanná tevő varázslata, találkoztak.
- Az utolsó simítás következik. - Junal intett Liz-nek, hogy övé lehet a megtiszteltetés, mire a felemás szemű lány csak izgatottan, egy alattomos kis vigyorral bólintott egyet és egy erős, tűz varázslatot koncentrált a két kezébe, összeolvasztotta őket.
A két apró, kesztyűs kezeiben elképesztően nagy mennyiségű mágikus energia gyűlt össze, megérintette velük a földet és erősen koncentrált, összezárta mindkét szemét és erőlködött. Az Ellenálló tábor közepén lévő tábortűzre koncentrált.
Az egyik pillanatban, a tábortűz körül ülő harcosok, nyugodtan és pihenten ültek, várták, hogy az elejtett és megnyúzott vad amit fölötte forgatnak, megsüljön. A másik pillanatban, néhányan különös jeleket véltek felfedezni a tűzben és gyorsan, egy hatalmas lángcsóva emelkedett ki, ami összeégetett, 3 embert és több sátrat is felgyújtott.
A táborban több varázsló is összegyűlt, akik időben észrevették Liz mágiáját és képesek voltak egy kellő erejű védőteret létrehozni, hogy megvédjék magukat és a társaikat, de így is, sokan megégtek és a tábor közepe lángra kapott.
Marshal, a társaival, Leilával, Mira-val és Gramb-al várakozott. A klónok vigyázban álltak, parancsra várva, egyedül Gramb állt mereven, az ellenséges tábort szemlélve, Mira a fűben elterülve, háttal feküdt, a kezeit a tarkójára kulcsolva, a lófarokba font haja a vállán pihent. Marshal egy sziklának támaszkodva itta a második, korareggeli borát, szeretett a hajnali órákban lerészegedni. Leila csak a földön, keresztbe tett lábakkal ült, a sisakját az ölében szorongatva.
A szél hirtelen feltámadt és baljósan kezdte simogatni a Szervezet embereinek az arcát, mintha valami jel lenne.
- Elérkezett az idő. - Gramb meglátta a hatalmas tűzcsóvát, visszavette a sisakját és figyelmeztette a többieket.
- Nem kapkodták el! - Mira már türelmetlenül fészkelődve pattant talpra, a fejére vette az üvegsiskaját.
- A feladatra összpontosíts! - Leila is hasonlóképp cselekedett, de utána Marshalra sandított. - Te is!
- Versenyezzünk! - Ajánlotta a nord férfi, miután kiitta az utolsó kortyot és felvette a fekete páncél sisakját. - Ki öl több Ellenállót! - Mira csak megvetően horkantott egyet.
- Egyértelműen én! - Leila nem örült, hogy a társai szórakozásképp fogják fel a feladatot.
- Fogjátok be és tegyétek a dolgotok! - Mira csak megjátszott együttérzéssel, az épen maradt, bal vállvértjére tette a jobb, szabad kezét.
- Ugyan, Leila. Nehogy sírj, ha vesztesz. - Leila csak félrelökte Mira kezét és idegesen ránézett a sisakja mögül.
- Nem fogok. - A cyrodill-i nő gúnyosan kuncogott, amíg a nord férfi, hangosan röhögött. Amint megértette, mit is mondott, rájött, hogy saját magát tette nevetség tárgyává. - Veszíteni! Nem fogok veszíteni!
- Már késő! - Marshal csak finoman megérintette a vértes vállát. - Jöhet az utolsó lépés. - Hiába volt részeg, eléggé józan volt, hogy ne csak részt vegyen egy csatában, de végig is vezényelje, amit a társai nagyon is jól tudtak.
Amint a két lány végzett a civakodással, a klónokkal és a társaikkal, elérték a Karth-csúcs tábor bejáratát. Az ég egy hatalmasat villámlott, amit egy velőtrázó mennydörgés követett. Egy esőcsepp hullott és csöppent szét, milliónyi apró vízcseppre, Marshal sisakjának a tetején.
(1) Rövidesen egy újabb villám és mennydörgés következett, majd az eső őrült tempóban kezdett zuhogni, mintha el akarná takarni a sok halált és vért, ami a Karth-csúcson fog bekövetkezni. Ezt a csatát, még Kynareth úrnő sem akarta végig nézni.
A Szervezet katonáinak a páncélját kegyetlenül csapkodta az eső, Leilának volt a legrosszabb, mert ő ázott meg a leggyorsabban, amiért félig el volt törve a mellvértje és a bal vállvértje elveszett, de nem adta semmi jelét, hogy zavarná.
Gramb, Mira és Marshal vértjein is gyorsan, apró kis zuhatagok képződtek és folytak le a földre. Könyörületet, félelmet és fájdalmat nem ismerve rontottak a meggyengült és megzavarodott Ellenálló táborra, ahol, az eső miatt, gyorsan alább hagyott a tűz.
A bennszülött breton harcosok gyorsan reagáltak és azonnal az idegenekre támadtak. Az első és leglelkesebb támadó katona, két rögtönzött, botokra szerelt, éles sziklákból álló baltával rohant feléjük, de Gramb egyik hasonmása, elővette Molag Bal hatalmas, másfél kezes buzogányát, amit ő egy kézzel úgy forgatott, mint egy hozzáértő orgyilkos a tőrt, majd teljes erejével az ellenfelére csapott.
Az Ellenálló, szarvasagancsos prémsapkás feje úgy repült el az esős, viharos égboltba, összevérezve mindent, ami alatta van, mintha egy rémült madár repült volna el.
A Szervezet 4 katonával és az ő 12 hasonmásukkal 16-an voltak, így kétszeres túlerő jött ellenük, de ez nem hagyta őket megrémiszteni.
Az első hullámot, Leila és Mira klónjai verték vissza, több Ellenállót kaszabolva le, Leila és a hasonmásai egyidőben használták a Vérskalpjaik mágikus sugarait, így ő végzett a legtöbb ellenféllel.
Mira és az ő klónjai egyformán jók voltak és könnyen elintézték a rájuk háruló nyugatvégieket. Gramb és Marshal a hasonmásaikkal, szinte feleslegesnek érezve magukat, de gyorsan észrevették a harcmezőt körbe vevő íjászokat és mágusokat, akiknek a közelharci társaik az életükkel időt nyerve, megfelelő pozícióba helyezkedtek el és bekerítették a Szervezet tagjait.
A sötét rend emberei nem törtek meg, még a rájuk törő nyílzáportól sem. Gyorsan és védelmezőn közrefogták egymást, a vastag, ében és üveg vértjeiken nem tört át a bárdolatlan, kőből pattintott nyílvesszők hada, legalábbis, a többsége nem.
Gramb egyik klónjának átlőtték a nyakát, Leilának két klónja is meghalt a törött páncéljaik miatt, mindkettőnek a szíve lett átlőve, amitől meghalva, visszaváltoztak egy-egy nagy kupac vörös vérré, amiket az eső elmosott. A nyilak zöme vagy mellé ment, vagy lepattant a vastag páncélokról, de néhány talált egy bizonyos gyenge pontot, megsebezve néhány klónt.
A klónok vére fekete volt, ami az ébenvérteken nem látszott, de Mira üvegvértjén nagyon is. Az Ellenállók a mágusaikkal is feleltek és az esőtől több erőt kapva, villámcsapásokkal támadtak az ellenségre, de Marshal és a klónjai gyorsan kapcsoltak és a társai, igazi testeihez mentek védelmezni őket a Varázstörőikkel.
Két fős csapatokra váltak szét, mindenki, az igazi teste mellé megkapta Marshal egyik hasonmását, hogy védelmet nyújtson a mágikus támadások ellen.
Egy könyörtelen mészárlás vette kezdetét, mire az összes Ellenálló, akik inkább meghaltak, mintsem feladják a földjüket, elpusztult, Gramb, Leila és Mira összes klónja meghalt, Gramb több nyílvesszőt is elszenvedett, hogy védelmezze a társait és a vörös vére, szinte patakokban folyt a fekete vértjén. Mira-nak egy nyílvessző lőtte át a lábát és csak bicegve tudott járni és borzasztóan dühös lett miatta.
Leila egy nyilat kapott a páncéltalan vállába, erősen vérzett, de ez számára csak egy karcolással ért fel. Marshal sértetlenül megúszta és az egyik klónja is. Amint meggyőződtek hogy egyetlen barbár sem maradt élve, Leila a pallosával egy vörös energia sugarat lőtt az ég felé, jelezve a társainak, hogy megtisztították a környéket. (1)
Liz és Junal jött elő elsőnek, Liz egyből Leila, Gramb és Mira sérüléseit vette kezelésbe a varázs erejével, gyorsan kihúzta a nyilakat Mira lábából, Leila vállából, majd egy narancsszínű fényt idézett a kezébe, amivel néhány perc alatt be is forrott a sebük.
Gramb ragaszkodott hozzá, hogy Liz a lányok sérüléseit lássa el előbb, annak ellenére, hogy az ő sebei súlyosabbak. Ő maradt utoljára és az ő kezelése tartott a legtovább, de így is szégyenérzete támadt.
- Igazán visszább foghatnád a hősködéseket, nagyember. - Marshal csak megforgatta a szemeit a sisakja alatt. - Nem szükséges mindent neked csinálnod.
- Marshal, - Szólt közbe Leila. - ha Gramb nem lökte volna félre Mira-t, ezzel maga szenvedve el a nyílvesszőt, meg is halhatott volna.
- Igen, Marshal, - A birodalmi és az északi nő, ebben egyetértett. Kedvelték a nagydarab orkot, aki mindig másokat helyez maga elé. - tanulhatnál Gramb-tól. - A nord férfi, kissé féltékeny lett a társára, aki annyival népszerűbb nála.
- Erre igazán semmi szükség! - Gramb Marshal védelmére kelt. - Marshal sokkal többször védett meg benneteket. Ő a sárkányszülött és neki kell megmentenie a világot is.
Gramb gyakran helyezett másokat maga elé, a társait és rendszeresen segített a személyes problémáikban. A nagy és csúf külsője ellenére, igazán sokat tudott az úri és elegáns viselkedésről, a nőkkel, kifejezetten udvarias volt, szelíd, türelmes, ellenben a harcban, könyörtelen brutalitás és bátorságot tanúsít. Ennek ellenére, ő a Szervezetnek csupán a 6-ik tagja.
A Szervezet maradék két tagja, Sellin és Wynns is megtalálta a találka pontot. A két Penge közül, Delphine, aki Sellin-el maradt, csak elámulva bámulta a küzdelmet. Lenyűgözte a rend találékonysága, ereje, összhangja, csapatmunkája és gyors reakciója. Delphine jól ismerte a nyugatvégiek hírnevét, vérszomjasok, kitartók, könyörtelenek és még Égkoszorú Jarl-jai sem tudtak megszabadulni tőlük. Egyetlen rajtaütéssel rengeteg katonát vesztettek el, amíg a Szervezet könnyedén bevette ezt a tábort. A halál és vérszagot, a tomboló eső elmosta.
Egyértelmű volt, a Szervezet veszedelmes és nem táncolhat vissza az egyezségükből. Ez volt a szerencséje, hogy nem is szándékozott.
- Ezzel, - Kezdte Leila. - az utolsó haramia is meghalt. - A hegy feljáratánál lévő barlangra nézett, de Esbern-hez beszélt. - A Karth-csúcs a tiéd. - Az öreg Penge magabiztosan lépett elő és a csuklyája alól felnézett a köddel borított hegyre.
- Ez egy igazán lenyűgöző teljesítmény tőletek. - Ugyan nem látta a küzdelmet, de megdöbbentette, hogy mennyivel több ellenséget intéztek el. - Akárhogy is, köszönöm a segítségetek.
Az egész rend elindult a barlang felé, amikor a dörgő égbolt mellett, egy fenevad üvöltését hallották a távolból.
- Ez az, amire gondolok? - Junal és Szervezet többsége még nem látott sárkányt, de eleget hallottak róluk, hogy tudják, mi közeleg.
- Ahogy mondod. - Marshal már járatos volt ezekkel a fenevadakkal, már kettőt megölt közülük. A két Penge felé fordult. - Te ketten, - Delphine felkészült egy újabb ütközetre egy másik sárkánnyal, de Marshalnak más terve volt. - induljatok befelé az Égmenedék templomba! - Utasította őket.
- De Sárkányszülött…! - Esbern tiltakozott.
- Most! A Szervezet elintézi! - Nem kellett kikérnie a társai véleményét, mert tudta, hogy ez a sárkány akadályt jelenthet a későbbiekben és az egész rendre szükség lesz ellene. Delphine és Esbern engedelmeskedtek a Sárkányszülöttnek és gyorsan a barlangba rohantak.
- Mi a terv? - Leila egy egyszerű, lényegre törő dolgot kérdezett, mire Marshal csak elvigyorodott a sisakja alatt.
- Nyírjuk ki a dögöt. - A rend legtöbb tagja, gonoszul elkezdett kuncogni, jelezve, hogy ez nem jelenthet nagy kihívást. - Csak kényszerítsétek a földre és onnantól, gyerekjáték lesz!
Marshal már két sárkány megölésében is részt vett, Liz, Gramb és Leila is ismerős a sárkányvadászatban. Azonban, Wynns, Sellin, Junal és Mira már kevésbé, de ez nem tántorította el őket.
Ez a fenevad különbözött azoktól, amikkel Marshal találkozott. A méretük megegyezett, de sokkal több szarv állt ki a testéből, amit sötétkék pikkelyek borítottak és a szeme világoskék volt. Ez a lény tűz helyett, villámokat okádott.
- Tudom mit csináljunk! - Mirának egyből ötlete támadt, amitől izgatottan csillogtak a szemei. - Wynns, használd a madarad és repíts fel vele a levegőbe! - Mindannyian lekezelően néztek rá.
- Nem! - Leila törte le a kedvét. - Nincs időnk hülyéskedni! Meg kell ölnünk a sárkányt, mielőbb!
- Azt sem tudod mit akarok!
- Rá akarsz ugrani és meglovagolni? - Mira, erre sarokba szorult és nem tudott mit mondani. - Van valakinek használható ötlete? - Wynns jelentkezett.
- Nekem lenne egy kötő pecsét varázslatom, amivel a földhöz szegezhetném, de nem tudom milyen hatással van egy sárkányra.
- Meg tudod csinálni? - Marshal, most minden gúnyolódást és sértést félretett és a feladatra koncentrált.
- Természetesen, csak időre van szükségem, ez egy magas szintű varázs egyenlet, nem beszélve a lény méretéről és ha elkészültem, rá kell csalni a fenevadat. De ismétlem, sárkányon még nem próbáltam ki.
- Hiszünk benned. - Marshal Wynns mellett maradt, hogy megvédje a sárkány villámjaitól, amíg a többiek elterelik a figyelmét.
(2) A rend 4 részre vált, 2 fős csapatokra, Wynns egy sík szirten elkezdte a mágikus pecsét megidézését, amíg Marshal ott maradt megvédeni.
A stréber, rusnya mágus, egy nagyon öreg, tölgyfából faragott, sötétbarna varázspálcát vett elő, az egyik végén, egy kilencágú, kristály csillag volt szerelve. A pálcát beleszúrta a földbe, világoskék mágiát idézett a két kezébe, erősen koncentrált, majd magában mormolta a varázsigéket majd a földre irányította. Minél több mágikus energiát összpontosított, a kristály csillag egyre fényesebb, a pecsét alakja jobban kivehető és több erőt nyert.
Leila Sellin-el tartott, Mira Gramb-al és Junal Liz-el, hogy eltereljék és amennyire lehet, megsebesítsék a lényt.
A sárkány, még mindig a levegőben körözött, a sötét viharfelhők között, szinte láthatatlan volt és meglepetésszerűen csaphatott le az áldozataira.
Sellin, a fejlett szaglásával, hallásával és látásával nem ért el semmit, a vihar minden érzékszervét eltompította. Leila, akinek sem a varázslat, sem a vadászat nem volt az erőssége sem tehetett többet.
A fekete felhők közül, egy kék villám közeledett a két nő felé, de Leila gyors reflexekkel rendelkezve, időben kitért a csapás elől, majd a saját tengelye körül megpördülve, minden fizikai erejét beleadta a suhintásba, hogy a kardjából, egy elképesztően erős, vörös, energia hullámot indíthasson a sárkány felé, ami elől a lény is kitért, majd visszabújt a felhők közé.
Wynns-t kifejezetten zavarta az eső és biztos volt benne, hogy meg fog fázni, de nem hagyhatta, hogy emiatt hagyja cserben a Szervezetet. Igyekezett a varázs képlettel, de meg is őrizte a hidegvérét, nehogy hibát vétsen a pecséten. Ismerte Marshalt, amióta megismerték egymást, folyamatosan pokollá tette az életét a sok gyerekes csínyével, de amikor komolyra fordul egy küldetés, jobb testőrt nem is kívánhatna magának.
Az ég dörgött, a sárkány felüvöltött és egy szempillantás alatt, átsuhant Marshal és Wynns fölött, hatalmas mennyiségű elektromos áramot lőve feléjük. Marshal maga alá vette Wynnst, tudva hogy vézna és törékeny teste van, így óvatosan ragadta meg, nehogy megsérüljön és megvédte a Varázstörővel.
- Igyekezz már! - Ripakodott rá Marshal.
- Egy mestert nem szabad siettetni. - Wynns csak nyugodtan folytatta a pecsét alkotását.
Most nem a zaklató tuskó és a nyápic, idegesítő stréber voltak, hanem két társ, akiknek össze kellett fogniuk a küldetés és a túlélés érdekében.
Mira még fújtatott a dühtől, amiért Marshal és Leila nem engedték, hogy felüljön a sárkány hátára, de nem hagyhatta, hogy a személyes érzései, kihassanak a küldetésre. Ahelyett, hogy vaktában rárontott volna a fenevadra, inkább egy erős, jégmágiát koncentrált a két kezébe, amivel a sötét fellegekbe lőtt, keresve a sárkányt.
Nem találta el, természetesen, de a sárkány, igenis meglátta őt.
- Gyere csak! Te nagyra nőtt gyík! - Mira, a félelem legkisebb szikrájának a jele nélkül, előrántott a Hajnaltörőt, elhajította az üvegpajzsát és egyenesen a felé érkező sárkány felé futott.
A fenevad, zuhanó repülésbe kezdett, de a birodalmi nő csak őrülten, vigyorogva rohant felé, egyenesen a bestia kék szemeibe nézve rohant felé. A sárkány dühösen felordított, kinyitotta a hatalmas állkapcsát, felkészülve, hogy felfalja az ostoba áldozatát.
Alig néhány méternyire voltak egymástól, a fenevad már épp ráharapott volna Mirára, de az utolsó pillanatban hasra vetette magát és a fogai, épphogy súrolva az üvegvértjét, elszállt felette.
A sárkány már készült, hogy újra a viharfelhők takarásába emelkedjen, de egy hatalmas erővel elhajított, fekete, halálfejes buzogányt, akkora erővel hajítottak hozzá a fejéhez hogy kibillent az egyensúlyából és mivel, alig volt 1-2m-re a földtől, még csak lehetősége sem volt visszanyerni. A földre kényszerült.
Mira kapott az alkalmon, egyből felpattant a sárból és a sárkányt támadta meg, akárcsak Leila, Gramb és Junal is. Mira nem gondolkodott sokat, egyből a lény jobb szárnyát akarta elvágni, bízva a meglepetés erejében, ráugrott. Ez súlyos hiba volt, a sárkány csapott egy nagyot a szárnyaival, ezzel erősen fellökve a cyrodiil-i nőt, leütve a sisakját, ami legurult a hegy oldaláról és beverte a fejét egy sziklába és elvesztve az eszméletét. (2)
Liz-nek meg kellett bújnia néhány szikla mögött, mivel nem rendelkezett kellő fizikai erővel mint a többi társa, ezért hátramaradt gyógyítónak és egyéb segély nyújtásra. Most érkezett az ő ideje, amikor meglátta a tetőtől talpig sarasan, véresen és eszméletlenül fekvő Mira-t. Láthatatlanná tette magát egy varázslattal, két kesztyűs ujját a torkára helyezve, megérezte a szívverését és elvonszolta biztonságos helyre, hogy meggyógyítsa.
(3) A többiek, ez idő alatt nem pihentek, az életükért és a Szervezet céljáért harcoltak a sárkány ellen. Leila türelmesebb és nyugodtabb volt Mira-nál és nem rohant ész nélkül a csatába. Alaposan megfigyelte a lény mozgását, a nehéz páncélja ellenére, gyors, kecses, de mégis, kellően határozott mozdulatokkal kitért a csapásai elől. Eredetileg, ő is a szárnyát akarta elvágni. Alulról sújtott, de a sárkány egy váratlan pillanatban, oldalra lépett egyet, amitől Leila vöröspengéjű pallosa az oldalába szúródott. A sárkány fájdalmasan felüvöltött, de szerencséje volt hogy nem a szárnyát vágta el.
Nem maradt idő kihúzni a kardot a lény oldalából, így Leila hátrahagyva a fegyverét, visszavonult, de a sárkány, az épen maradt szárnyával fellökte, amitől a hátára esett, megpróbált minél messzebb kerülni, de a sárkány nem engedte, a szárnyával nyúlt utána hogy közelebb húzza magához, az egyik szarva beleakadt valamelyik, a hasán lévő fekete lemezvértjébe és a földön, közelebb húzta magához a nord nőt.
Gramb szemből támadt a fenevadra, látva Leila helyzetét, felkapta a földön lévő buzogányát és a társa segítségére sietett. A sárkány villámokat okádott a felé rohanó orkra, tekintve hogy tetőtől-talpig fémvértet visel és az eső még mindig szakadt, bele kell haljon a támadásba. Gramb nem volt ostoba, nem volt varázsló, de értett valamelyest a mágiához és minden varázs erejét bevetve, létrehozott egy pajzsot, ami megóvta a villámoktól.
A sárkánynak nem volt sok ideje gondolkodni, mert az ork akkora erővel verte fejbe, hogy érezte, még a csontja is megrepedhetett. Megpróbált az ellenfelére harapni, de Gramb kitért előle hogy egy újabb csapást mérjen a bestia pofájára. Ezúttal is fájt neki, kénytelen volt meghátrálni.
Leilának sikerült kiakasztani a szarvat a vértjéből, de mielőtt oldalra vetődve felállhatott volna, érezte, ahogy Gramb visszaszorítja a sárkányt, a hatalmas, karmos lába alatt találta magát, a páncélja ugyan törött volt, az egyik karma átszúrta a vért nélküli vállát, ami erősen vérezni kezdett és Leilát is sikolyra fakasztotta.
Gramb tudta, hogyha nem segít, Leila meg fog halni. Újabb erős csapást mért a lényre, ezúttal a nyakára. A sárkány kezdett belefáradni hogy folyamatosan hátra szorítják, kitárta a hatalmas szárnyait, felkészülve hogy elrepül. Leila kiszabadult a lába alól, de a jobb válla rettenetesen vérzett, szédült és nem bírta mozgatni a jobb karját.
Meglátta a szörny oldalában lévő kardot, tudta, inkább nem kellene erőltetnie, de az a kard a családi öröksége és ha a terv nem jön össze, a sárkány visszavonulót fúj és örökre elvesztheti. Nem hagyhatta. Minden megmaradt erejét összeszedve, megpróbált felállni, de a vérveszteség és a sérülései miatt nem tudott.
A sárban kúszott hogy az egyetlen működő karjával megfogja a kardja markolatát. Erősen szorította, nem eresztette, még akkor sem, amikor a sárkány a levegőben volt. Ahogy egyre magasabbra jutott a sárkány, a kard annál inkább kijött belőle. Egy idő után, a penge hegye is kiszabadult, de Leila 10m magasról esett a zuhogó esőben a földre. Esés közben, minden elsötétült, de abban biztos volt, hogy valaki elkapta.
Gramb, amint látta hogy a sárkány el akar repülni, visszakozott, meg kellett mentenie Leilát. A tervét módosítani kellett, amikor meglátta a nord nőt, ahogy a szörny oldalába szúrt kard markolatába kapaszkodva, elrepül a sárkánnyal. Tudta, felesleges lenne oda kiabálni, látta hogy Leila súlyától, a kard egyre kijjebb csúszik a sárkány testéből.
Amikor elérkezett az idő és Leila zuhanni kezdett, Gramb nem gondolkodott, eldobta a buzogányát és egyből kitárta a karjait, ezzel elkapva a nord nőt. Ahogy a karjaiba esett, a hirtelen súlyától, egy kicsit megrogyott, de könnyen elbírta. A nord, ugyan elvesztette az eszméletét és erősen vérzett, de nem eresztette a kardját. Még ájultan is csak azt szorította. Gramb egyből Liz-hez vitte. (3)
- Úgy fest, a két lány lesérült. - Magyarázta Gramb Liz-nek, miközben óvatosan lerakta Leilát Mira mellé, levette a sisakját. Liz, miközben vizsgálta Leila súlyos sérüléseit, csak unottan megvonta a vállát. - Reméljük, Sellin és Junal elég ideig tartják fel.
(4) A sárkány a levegőbe emelkedett, ismét elbújt a fekete felhők között. Nem tudta eldönteni, meneküljön ezek elől a halandók elől, akik elképesztően erős ellenfeleknek bizonyultak, ezzel megszégyenítve saját magát vagy addig harcoljon, amíg nem meg nem hal, magával rántva őket.
Nem volt sok ideje ezen gondolkodni, eleinte különös mozgást érzett a hátán, majd egy fájdalmas szúrást, amitől meglepetten, de ismét, fájdalmasan kiáltott fel.
Gramb elsöprő támadása, csupán elterelésként szolgált, amíg az argóniai orgyilkos és az erdei elf lány, észrevétlenül felmászhassanak a sárkány hátára. Junal a két ében tőrét szúrta bele a lény húsába, ügyesen, kikerülve a pikkelyeit. A sárkány forró vére, gőzölögve kifolyt Junal kesztyűs kezére.
A bestia egyhelyben maradt a levegőben, megpróbált a háta mögé nézni, hogy megnézze a fájdalom forrását, de Sellin csak erre várt, villámgyorsan előhúzott egy mérgezett, fekete nyílvesszőt, az íja idegére illesztette, majd eleresztette. A nyílvessző, egyenesen, a sárkány bal szemébe fúródott bele.
A fenevad teljesen megvadult és ettől össze-vissza kezdett rángatózni. Junal megkapaszkodott néhány szarvban, de Sellin-nek tele volt mindkét keze. Az íjat visszarakta a hátára, elővett egy újabb mérgezett nyílvesszőt, a végére egy nagyon hosszú és vékony kötél volt kötözve, amit a derekára kötött. Az elf lány lezuhant a sárkány hátáról és elnyelték a fekete felhők.
Sellin, bármennyire is félt, nem hagyta, hogy megbénuljon, a nyílvesszőt, zuhanás közben az idegre helyezte, felfeszítette és eleresztette. Az íjat a bal karjára akasztotta és mindkét kezével a kötélbe kapaszkodott, reménykedve, hogy célba talál.
A kötél nagyot rántott rajta, de megóvta az eséstől. A nyílvessző, eltalálta a sárkányt és ő ott lebegett a fekete felhők között, teljesen vakon, azt sem tudva, milyen messze van a talaj. A szél és az eső könyörtelenül fújta az arcát, de nem volt mit tennie. Várnia kellett.
Junal még a sárkány hátán maradt, miután Sellin leesett, egyedül kellett újra földre kényszerítenie a bestiát. Az argóniai orgyilkost nem tudta egykönnyen lerázni, hiába csapkodott, rángatózott, nem járt sikerrel. Junal csak egyre feljebb mászott, elérte az egyik szárnyát és beleszúrta a tőrét a tövébe. A lény újra felüvöltött, de a félszemű argóniai csak tovább szúrta, amitől egyre mélyebbre és mélyebbre kényszerítette a sárkányt.
Sellin, még mindig a levegőben lebegve, hallotta a fenevad üvöltését és meglátta maga alatt a talajt, ami elég magasan volt. Ahogy várt, a sárkány úgy ereszkedett, ami csak annyit jelentett, Junal sikeresen a földre fogja kényszeríteni. Amint elég alacsonyan volt a földtől, az ében tőrével elvágta a kötelet és a bukfencezve ért földet.
Sajnos nem vette észre, hogy egy nagyon magas szirtre esett, kifogyott a talajból és lezuhant a mélybe. Szerencsére, egy erős kéz megragadta a bokályánál és megmentve hogy összezúzza magát a sziklákon.
Gramb mentette meg, akár egy könnyű szalmabábut, minden nehézség nélkül felkapta és a szirtre rakta, biztonságosan.
- Mit gondoltok, - Sellin gyorsan helyrerázódott a félelméből. - nyertünk elég időt Wynns pecsétjének?!
Amint ezt megkérdezte, a sárkány zuhanó repülésbe kezdett, egyenesen feléjük, nem törődve a saját életével, legalább őket magukkal rántva.
- Fussatok! - Kiabálta Gramb a két lánynak, Liz és Sellin így tettek, Mira-t és Leilát, akik még eszméletlenek voltak, felkapta a két vállára és úgy rohant velük.
A sárkány lezuhant, feltúrva a földet, amit végigszántott az esésével, de Gramb időben kimentette a két nőt, lerakta őket biztos helyre, elővette a buzogányát és felkészült hogy a társai védelmében, feláldozza magát.
A földön fekvő sárkányról Junal jött le, aki borzasztó sebeket okozott a lénynek, de ő maga sértetlenül megúszta. Ahogy meglátta, tudta Gramb mire készül és gyorsan elment a lény közeléből. A sárkány már ezer sebtől vérzett, de még mindig nem halt meg és készen állt harcolni.
- SÁRKÁNY! - A távolban egy erőteljes üvöltés hallatszott. - KÜZDJ MEG VELEM! - Marshal volt az. A lehető legjobbkor. - FUS RO DAH! - A hatalmas szélrohamot indított a megsebzett szörny felé, amit kihívásnak szánt.
A sárkány elfogadta, otthagyva Gramb-ot, megindult, a sziklás földön mászva Marshal felé. A lény hatalmas erővel villámokat okádott Marshalra, de ő a Varázstörővel kivédte, de mégis, hátrébb kényszerült. A bestia ott volt előtte, arra készült, hogy egészben bekapja és az ében vértjét is átharapva, apró cafatokká változtatja.
Nem így történt. Marshal csak gonoszul vigyorgott a sisakja alatt amikor egy hatalmas, világoskéken világító pecsét jelent meg a sárkány alatt, amiből fehér láncok jelentek meg, a teljes testét körbe fonva, oda kényszerítette. Nem bírt meg mozdulni, még a hatalmas száját sem bírta kinyitni, a láncok olyan erősek voltak.
Marshal csupán beleszúrta a fekete kardját a sárkány torkába, amitől a forró vére kifolyt, de az eső gyorsan elmosta és a hatalmas fenevad szeme lezárult és meghalt. Az egész teste lángolni kezdett, leégette róla a pikkelyeit, a bőrét, a húsát és csak a csontjait hagyva maguk után. A tűzből érezni lehetett a sok mágikus energiát, amik Marshalba áramlottak, ezzel elnyelve a sárkány lelkét. (4)
Egy darabig úgy érezte, mintha az eső alább hagyna, de amint a lélek teljesen el lett nyelve, ugyanolyan kegyetlen tempóval sújtotta, mint mindenki mást a környezetében.
- Hozzátok a sebesülteket - Utasította őket Marshal. - és menjünk az Égmenedék templomba.
Gramb újra felkapta a két eszméletlen nőt és a többiekkel együtt, engedelmeskedett Marshalnak.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.